Against the world

Volt egy nap, amikor tök egyedül maradtam itthon, ráadásul igyekeztem inkább magamra koncentrálni, mint mindenki más óhajára és legjobb ötletnek tartottam beiktatni egy kajálós sorozatozós napot. Találtam valamit a neten, egy egészen rövid, 2 perces bejátszást az egyik animációs sorozatról, de időm még mindig nem volt arra, hogy meg is nézzem. Persze minden mással elpepecseltem az időt, mint kaja gyártás, hesszelés még kicsit az ágyon zenét hallgatva, majd megunva a láblógatást, kicsit nyomtam is a súlyokra. Az olyan napokon, amikor nem csináltam szinte semmit, éreztem meg, hogy az energialevezetés szükséges. Míg korábban soha nem realizáltam azt, hogy bármilyen mozgáshiányom lenne, amióta itt vagyok, lejjebb tekertem a fordulatot és teljesen kiment a cucc a fejemből, már egészen más dolgokra is felfigyeltem. Nekem pedig találnom kellett valamiféle egyensúlyt eközött a pörgősebb és kevésbé pörgősebb életmódom között, mielőtt begolyózok.
A Primal már bekészítve engem várt a tál popcornnal, amikor Niel beesett a kanapéra csak úgy. Mielőtt megkérdezhettem volna tőle, hogy mégis mikor jött és melyik felületen, kapcsoltam, hogy ő tudott másféleképpen közlekedni, mint ahogy azt tette a mágusok egy része.
- Pattogi? - még mindig nem voltam jó a nevekből, de már a mitugrászt legalább nem hoztam fel. Ellenben azt észre kellett vennem, hogy valami változott, mintha a vonásai kissé megviseltebbek lettek volna és nem egészen hétköznapi ruhában feszített. Mintha edzésen lett volna vagy fogalmam sincs. Nem az én tisztem volt eldönteni, ki miféle hóbortnak hódolt, bár elég eltérő volt a legutóbbihoz képest, amikor a szeme fénye épp napszemcsiként funkcionált. Már kerestem rajta, hogy most milyen formában teszi tiszteletét, amikor eszembe jutott valami, amit el akartam intézni, de sosem akkor jutott eszembe, amikor itt leledzett és ilyen dolgokat nem akartam telefonon megvitatni vele. Meg úgy senkivel sem.
- Mármint Niel... nem számítottam rá, hogy beugrasz filmezni. Vagy inkább valami beöltözős buliba. - aztán ott volt az a másik tényező, hogy mintha fehérebb lett volna az eddigieknél is. Talán nem olyan sűrűn utazik, ahogy még azt sem tudtam, hogy mi járatban kereste fel a Casát. Ez jobban érdekelt.
- Vagy amíg kiszusszanod magad, elmondhatod, hogy miért jöttél. Csak én vagyok itthon.

Amikor megláttam Nielt, két dolog futott végig a fejemen: egyrészt így búcsút mondhattam a fiilmezésnek, másrészt felkészülhettem arra, hogy nem úszom meg a napot szóáradat nélkül. Niel volt az a fura figura, akit nagyon sokáig csak méregettem, de mivel úgy ítéltem meg, hogy talán minden hátsó szándék nélkül jön így ki a lányokkal, engedtem az össznépi akaratnak. Ráadásul Laze is tőlünk függetlenül ismerte meg és elég jól nyilatkozott róla. Igaz az ő szavait inkább osztanám kettővel, de lehet sokkal többel kellene. Egy volt a lényeg, nem éreztem instant késztetést, hogy megragadjam ebben a maskarában és kirakjam az ajtón kívülre, mint ahogy azt tettem Laze első itt lakós napján.
- A mágus ruhád. Ugye tudod, hogy ez furán hangzott? - kérdeztem vissza, mert egyrészt tényleg elég egyedien és természetesen elég feltűnően festett ebben a szerelésben, másrészt pedig nehezen képzeltem volna el róla azt, hogy keményen edz. Harmadrészt ő vigyázott az inkognitójára és az ilyen kis balesetek máris nem számítottak olyan kicsinek.
Mindazonáltal kénytelen voltam tudomásul venni az infókat és kezdeni vele valamit. Mintha tényleg látnék rajta változást, mintha... ó, szóval a kikerekedett kis mitugrász feje most már sokkal beesettebb, mint egy éhező koldusé. Tényleg kezdett valamit magával, bár ha neki ez jön be, engem pont nem zavar.
Azért láttam, ahogy a popcornnal szemezel, kisember.
- A Primalt néztem volna, de most már nem fogom. - sok a duma, ember. Így tényleg nem fogok nekiállni annak a sorozatnak, pedig a lányok szerint fontos az énidő meg az önmegismerés meg valami ilyesmik. Ja, néha talán megfogadom azt is, amit mondanak, nem csak úgy teszek, mintha nem érdekelne. De, pontosan úgy teszek, mintha nem érdekelne.
- Ha én kiakadok, akkor szerintem fuss az életedért. - valahol persze megértettem, hogy a gondjait nem akarta a többiekre hárítani. Mi több, talán túlségosan is sokáig volt el, hogy én is azt gondoljam, felszívódott. Igen, még nekem is feltűnt, akit egyébbként kevésbé érdekelt, hogy mi van vele.
- Tényleg felszívódtál. - ha valaki, akkor én nem akartam hazudni neki, nem állt érdekemben ámítani ebből a szempontból senkit sem, legyek vele bármilyen kontaktban. Aztán hogy ne csak olyan sután álljak ott, inkább belemarkoltam a popcornba és betoltam az adagot a számba. Csak a kanapéra raktam a tálat, ahol az imént még ő volt és készültem volna TÉNYLEG elindítani a sorozatot, amikor feltett egy igen érdekes kérdést. Persze megkínálni nem kínáltam meg, de elég jelzésértékűen raktam le a közelében a nasit, hogy rávethesse magát, ha éhes.
- Milyen rosszfiúkra gondolsz? Bajba keveredtél? - nem tudtam másra tippelni, mint arra, hogy ez egy burkolt help lenne felém, mert lássuk be nem voltunk a legjobb viszonyban, mondhatni tényleg csak éppen hogy beszéltünk egymással. Mondjuk most így sokat is, lévén más nincs is itt rajtam kívül.

Közöttünk a kommunikáció nem kicsit akadozott volt, olykor csak néma csönd állt be vagy az ő szavai vagy az enyémeket követően, ezt pedig nem segítette az sem, hogy én sem voltam egy szószátyár és nem siettem megoldani a kellemetlen szünetet, mert számomra nem egészen ezt jelentette. Talán ha sokkal szociálisabb lettem volna, nekem is olyan képzavar ülne ki az arcomra, így viszont csak bólintottam a megjegyzésére. Hosszasan eltűnődtem, hogy ilyenkor vajon mi futott át a buksiján és egy tizes listán mennyire voltam minuszban nála minden egyes reakciómmal, de őszintén sosem volt célom idomulni másokhoz feltétlenül.
- Meglógni egy dolog, de vajon hogy nem találtak el szerencse volt vagy tettél érte? - ez a része érdekelt igazán. Nem értettem a portál nyitogatáshoz, elvágre a képességeim sem voltak meg hozzá, de nem elég jókor jó helyen ott lenni, az sosem volt egy életbiztosítás. Pedig lefogadom, hogy hiányozna a dinnye feje a lányoknak.
Annyira látszott rajta, hogy a popcornra hajt már gondolatban, hogy nem szóltam egy rossz szót sem, amikor végül rávetette magát. Persze zez így kissé túlzás lenne, de azt a pár szemet is olyan mohón tolta be, mintha ezer éve nem evett volna. Én is vettem végül belőle, ahogy meghallottam a kérdést. Felderengett bennem mindaz a számtalan információ, amiket Romy tárt fel előttem és nem akartam mindenáron sokat elárulni belőle, de az talán nem volt akkora nagy titok, hogy miféle szervezet ők.
- Egy... a maffiahálózatokhoz hasonlatos szervezet, csak ránk is specializálódtak. Lényegében egy kártékony bűnszervezet. - meg a mindennemű hatalom megszerzésére legyen az földi, evilági vagy valami egészen más. Totális kontroll és uralkodás minden felett. Mindenesetre figyeltem a srác vonásait, hogy vajon igényel-e ez a magyarázat bármilyen kiegészítést.
- Miért? - azt már nem tettem hozzá, hogy "le akarod vadászni őket?" sem azt, hogy meglep, amiért felhozta a témát csak úgy a semmiből. De határozottan ügyes húzás a csönd megtörésére amit legfeljebb a rágcsálás zavart meg.
Végül vettem egy nagy levegőt. Az előbb már elmondtam neki, hogy mit akartam nézni, de úgy fest nem fogta. Úgy is néztem rá felvont szemöldökkel, amolyan "ezt komolyan megint megkérdezted?" értetlen ámde jelentőségteljes pillantással. De csak nem tudtam levakarni a tenni akarását. Nem tudom mi ütött ebbe a kisegérbe, de komolyan kell neki egy mókuskerék, hogy lehiggadjon.
- Ennyire mehetnéked van? - kérdeztem vissza még azért egy lemondó próbálkozással, mielőtt teljesen kinyomtam volna mindent. Gondolkoznom kellett, hogy mit mondjak neki, amivel mondjuk tudnám terelni a figyelmét. Vagy ignorálhattam is volna. De akárhogy is próbáltam inkább erre a második opcióra gondolni, jobban motoszkált a fejemben a saját problémám.
- Nem találkoztál idegen mágusokkal? Néhány átjött velem és nem feltétlenül jó arcok.

Bishop. Nagy forma lehet a fickó, ha mindenki vele spanol. Volt szerencsém hozzá, még ha csak futólag is. Fogalmam sem volt arról, hogy azóta mit tett és merre járt, de amikor megkaptam tőle azt a fegyvert, egyértelművé vált számomra, hogy akkor fontos célért tett meg nagy utat, majd könnyedén mondott le valami veszélyesről, fogalmam sincs mi alapján adva meg nekem a bizalmat. Hogy felelős vagy felelőtlen döntés volt-e, azt nem vitatnám inkább, azt mondanám helyette, hogy kivételesen ráhibázott arra, hogy nem törnék hatalomra vele.
- Bishop tudja a dolgát, taníthat neked pár jóféle trükköt. A reflexek és az időzítés fontosak. - bólintottam is a megjegyzésem mellé. Nem voltam irigy, amiért sok mindenkinek több köze lesz hozzá, mint nekem, elvégre bizonyára több közös ügyük is akadt. Nekem csak a hallgatásomat vette meg, semmi egyéb. Ellenben dicsekedni sem fogok a fegyverrel. Figyeltem csak ahogy Niel kohúzza magát, majd gyorsan gondol valami mást. Nem tudtam mire vélni a testbeszédét, de ha nem hozta fel, ha zavarná valami, én nem fogok nála rákérdezni. Egy ismerőse voltam, nem a terapeutája. Mindenesetre nem fogom lerugdosni a kanapéról, még nem szívódott fel ami azt is jelenthette, hogy valami még itt tartotta és nem is annyira a lányokon volt a fókusz. Márpedig velem tudott a legkevésbé elbeszélgetni és erősen kételkedtem abban, hogy csak cseverészni akar vagy sorozatot nézni velem.
- Rád is. - tettem hozzá. A ránk alatt nem azt értettem, hogy kifejezetten minket tudtak volna levadászni. Ha egy mágus hasznossá vált a szemükben, még azt is megkockáztatnám, hogy ú is könnyedén célkeresztbe kerülne. Inkáb ez alatt azt értettem, mindenki, aki egy kicsit is különleges és a cáljaiknak megfelelő vagy épp nagyon útban van. Talán ennyiből vette a lapot és nem kell kifejtenem, hogy ezt miért tettem hozzá a mondandójához. Azt egyelőre fenntartásokkal kezeltem, hogy ő miért akarná beleártani magát egy ilyen kaliberű ügybe, de ahogy kifejtette a miértjét, valamiért olyan érzésem támadt, hogy szimplán csak segíteni akarna. Na meg hősködni. Nem tudtam ezt hová tenni.
- Neki elég személyes. A helyedben nem húzogatnám meg a bajszukat a tudta nélkül. Egy hős nem szokott kérkedni azzal, hogy hős. - igyekeztem rövidre zárni ezt a gondolati ívet. Én már sokkal inkább éreztem sajátomnak Romy problémáját, elvégre ha ő veszélyben forgott, az azt is jelentette, hogy egy időzített bombán csücsültünk. A másik pedig az apja volt, egy olyan sarkalatos pontja az egész jelenségnek, amivel őt sakkban lehetett volna tartani, én pedig minden lehetséges negatív opciót passzívba szerettem volna rakni. De a legfontosabb mégis az volt számomra, hogy nem akartam sosem magánakciókkal megkerülni. Megígértem neki, hogy nem kezdem el csak úgy. Ami pedig a hősködést illeti, Niel enyhén szólva is hülyén festett ahogy ezt állította magáról, de nem azért, mert ő Niel volt, hanem mert a kijelentés eléggé öncélúnak tűnt, semmint önzetlennek.
- Ne azért akarj valakinek segíteni, mert hős szeretnél lenni. - tettem végül hozzá, hogy egyértelműbbé tegyem az indokomat, mielőtt még újfent megsértődik, mint ahogy azt szokta tenni a mitugrászra vagy a pattogira. Mondjuk még így is sikerült bennakasztani a szót és egyszerűen csak hagytam, hogy a helyzet komolytalanságában ő olyan fejet kezdjen el vágni, mint akiben megszorult a kiskatona.
Végül csak megszólalt, sőt egyenesen rizsázni kezdett és csak próbáltam felfogni, legalábbis követni, hogy mire akar kilyukadni. Talán túlságosan is meglódult a fantáziája, de azt azért jó tudni, hogy az anyja nem százas. Itt mindenki tele van olyan arcokkal, akik nem jóra használják fel a bárminemű hatalmukat?
- Ácsi, ezek az arcom az én világomból jöttek át. Nincs közük anyádhoz, egyszerűen csak véletlenül nyitottak egy átjárót valahogy ebbe a világba azokkal, akik odaát maradtak. Nem tudnak visszamenni, de ettől lehet, hogy veszélyesek. Ha te valamit visszacsinálnál, ami fontos neked és lenne rá módod, nem ragadnál meg minden lehetőséget? - csak hogy leszögezzük, senki nem megy sehová, de a legjobb az lenne, ha ők a saját lábukon se mennének többet.
- Szóval infóm az nincs. De talán te tudsz valakit, aki hallhatott róluk. Ha nagyon kungfuzni akarsz, felőlem utána járhatunk.

Állítottam mindig is, hogy sosem lehettünk elég óvatosak, még akkor is ha a közvetlen veszély igazából elmúlt. Itt nem ólálkodott minden sarkon meglepetés, nem kellett amiatt tartani, hogy akár álmunkból ölési szándékból ébresztenek fel, mint ahogy azt az én világomban tettem többek között én is. Ez pedig olyan felfogás volt, ami oda és vissza is működött. Talán emiatt sem tudtam sosem eléggé nyugodt maradni. Nem is értettem, magára miért nem tekintett potenciális kiaknázható lehetőségként. Én pusztán csak azért nem voltam az, mert a hibás genetikám nem igazán adott volna megoldási lehetőséget ennek a világnak. Kételkedtem benne, mert kicsit olyan volt itt, mintha pár évvel le lettünk volna maradva az ottanihoz képest. Nyomatékosítva az állításomat még bólintottam is.
- Persze, nagy erő rejlik a mágusokban, minél többet állítanak maguk mellé. - volt szerencsém megtapasztalni milyen volt egy világban mágust a mágus ellen küzdeni csak mert Magneto úgy óhajtotta. Nem volt nekik semmi sem szent, csak a hatalom és a hűség egy nagyobb erő felé.
Az persze jobban zavart, hogy úgy beszélt a hősködésről, mintha egy olyan titulus lenne, mint a "fel a kezekkel, FBI" kijelentés a legtöbb filmből. Csak itt nem kellett bilétát mutogatni, Niel sem tette. Elég nehezen tudtam eldönteni, hogy emiatt csak tegyek egy nem rossz szándékú megjegyzést vagy csak szemberöhögjem a szavai komolytalansága miatt. Ezt a belépőt még talán gyakorolni kellene, akkor nem lesz annyira vicces. De voltaképpen nekem mindegy is volt, azt csinál amit akar.
- Nem vontam kétségbe a szándékaid. Csak a szavaid furán hangzanak, miközben azt mondod, hős lettem. Ne mondd, csak tedd. Az ellenfeled nem fogja érdekelni a rizsa. - álltam a pillantását, mert semmi rejtegetnivaló szándékom nem volt. Megbántani sem, márpedig úgy fest ezt kicsit zokon vette. Ezt már nem egyszer nyilvánítottam ki, igaz egyszer sem előtte. De az embert a tettei határozták meg elsősorban, mindegy is mit tett. A legtöbb filmben talán hangzatos volt a magasztos beszéd a nagy csata előtt, de a valóság az, hogy amíg a képletes hős a dumával volt elfoglalva, simán lepuffanthatták.
- Védd is a szentélyt, amíg van. Én egy olyan világból jövök, ahol már az se nagyon volt. - vettem én is akkor már komolyabbra a formát. Ha nem szarakodni akart itt a segítséggel, akkor dobtam elé egy lehetőséget, hogy hasznossá tegye magát. Nem miatta, talán kicsit magam miatt is, elvégre hogy oldhatnám ezt meg jobban mint a saját fegyverével. Keltem is fel, ha már megoldást kínált, én aztán nem fogok egy percet sem elvesztegetni. Tökéletesen megfelel ez a "zsurnaliszta". Ha bízott benne, akkor talán nem kezelem annyira fenntartásokkal.
- Ő teljesen a ti oldalatokon áll? - kérdeztem azért vissza, majd megvártam, hogy portált nyisson, én pedig elindultam felé, hogy átlépjek a túloldalra. A popcornt meg majd megeszi az, aki megtalálja. Ahogy Niel is átért, már át is adtam neki a terepet, elvégre ő tudta, kit keresünk. Azért elégedetlenül néztem körbe a helyen. A szemét szinte ki szeretett volna inkább mászni a kukákból, erre ma még nem járt kukásautó annyi szent.
- Pazar az időzítésed. Legközelebb egy ház teteje is megteszi. - nekem aztán az is jó lenne. Vagy valami erkély, lépcső, akármi. De hát sosem lehettünk elég óvatosak.
- Hogy érted azt, hogy aktív programot? Nem szoktam pocsékolni az erőmet.

Niel még soha nem adott nekem igazat, így meglepően fura volt hallani ezt az ő szájából. Mindenesetre megtiszteltem annyival, hogy nem kommentáltam, mindössze csupán bólintottam egyet. Ha érti, érti, ha nem meg így járt. De ahhoz talán hozzászokhatott, hogy az amúgy sem szószátyár fajtámmal nem sok érdemi beszélgetést folytathatott, nem volt akkora ismeretanyagom és annyi közös témám vele, mint Romynak, így be kellett érnie ennyivel.
- Majd lesz, egy mágusnak nincs szabadnap a rendrakásban. - tapasztalatból mondtam, de még mindig hajlamos voltam összehasonlítani a két világot, holott ég és föld volt a kettő és nem igazán volt közös metszete. De ettől függetlenül biztosra vehettem, hogy az egyensúlyt és a világ rendjét még mindig ők igyekeztek őrizni, csak itt a kezükben is tartották az irányítást.
Többet azonban nem szerettem volna a témát boncolgatni, így is az ő lábában járt a bugi, ő akart valami hasznosat csinálni. Én felvetettem az egyetlen lehetőséget, amivel tudtam volna neki egy mentőövet dobni, hogy mivel foglalja el magát. Amiatt nem aggódtam, hogy majd egyből rájuk is bukkanunk, kezdetnek egy lenyomozható jel is megtette. Azért a biztonság érdekében rákérdeztem erre a fickóra. Sosem lehettem elég biztos mindenben. Számomra ennyi magyarázat elég is volt, így nem haboztam belépni a portálba. Noha hozzászoktam már sokféle közlekedési formához, ettől mindig liftezett egyet a gyomrom.
- Legközelebb majd jobban landolsz. Végtére is a kanapén landolni is elég kényelmes megoldás volt. - igen, ez a burkolt elismerés volt, hogy kinéztem belőle, megy ez neki csak jól titkolja. Egyébként is komolyabbnak tűnt mint a legutóbb, már nem végott le látványos hisztiket, mert a lelkébe gyalogoltam valami megjegyzéssel. Ez új volt.
Hagytam, hogy a fickóhoz vezessen, én csak sétáltam utána keresztül a zebrán, át a bódéhoz, bár egyelőre nem tudtam, hogy nekem kell-e majd beszélnem vagy neki. A történteket én ismertem jobban, a fickót pedig ő. De voltaképp köszönés meg bemutatkozás nélkül is ment a tények felvázolása, ha annyira nagy kém biztos kideríti, ki vagyok. Az nem kicsit magára vonta a figyelmem, hogy mennyi minden lapult itt és ettől nekem csak egy rakás káosz benyomásom keltette. De biztos lehettem benne, hogy ő nagyon jól tudta, hogy mi és hol van.
- Te aztán nem adod kicsire. - fejeztem ki röviden és tömören a véleményem. Egy komplett iroda, mindennel, amire csak szüksége lehetett. De nekem is volt ám, méghozzá információra.
- Szükségünk lenne némi nyomra nem evilági mágusokról. Lenne pár kérdésem hozzájuk. Nem is olyan rég még oltári nagy felfordulást csináltak a dimenziókapuval. Tudsz segíteni? - magamhoz képest még egészen kedves is voltam, nem mondhatja senki sem, hogy nem. Ellenben az már inkább zavart, hogy fogalmam sem volt, ezt hogy kémkedi ki. Ilyen figura az én világomban nem volt vagy csak nem tudtam róla. De talán nem az a fajta volt, aki előre látta a jövőt.

Niel számomra mindig is egy örök talány volt, talán nem annyira, mint Laze, mert voltak skilljei, amik tök olyanok voltak, min Romyé, de még nem ismertem annyira ki, hogy tudjam, mi az neki, ami különösen zavaró meg mi az, ami nem. Mindenesetre ami engem zavart, azt úgyis megmondtam. Nem tűnt olyannak, aki összerogy pár keresetlen szó miatt. remélem tudta, hogy ezt a maszlagot nem fogom neki elhinni, erről árulkodott, hogy a válasza nyomán felvontam kérdőn a szemöldököm. De nem akartam kommentálni, gondoljon amit csak szeretne. Ki voltam én, hogy mindenféle álcát megkérdőjelezze? Minden ember okkal mondta azt, amit épp mondott. Én is okkal nem kötöttem dolgokat az orrára, bár most épp kivételt készültem tenni azzal, hogy bevonni szerettem volna ebbe a mágus mizériába. Nem volt lelkiismeretfurdalásom, hogy bírná-e a tempót, ő kereste magának a kihívást. Az pedig már az ő felelőssége volt, hogy ebbe bele akarta ártani magát. Igaz, még minden részletet nem tudott, de arra felhívtam nagyjábóla figyelmét, hogy erősek. Igen csak erősek, elvégre ki tudna csak úgy átjárót nyitni egyik világról a másikra?
Érdekes egy helyre hozott. Késztetést éreztem, hogy felfedezzem, biztosan érdekes infok lapulhattak itt. De nem voltam se gyorsolvasó se végtelen memóriával nem rendelkeztem. Mindennek a tulajdonosa pedig nem tudom mit szólt volna hozzá, ha sok cuccába beledézsmálok, így csak pár dolgot emeltem fel vagy néztem meg. Voltak érdekes könyvek, lapok, talán elkeveredett tárgyak is, amelyek fogalmam sem volt mire valók lennének. Egyik sem ragadta annyira meg a figyelmem, mint a szóváltásuk.
- Emlékszem, mindenkit megjegyzek, aki valamiért lényeges lehet. - ezzel talán sok titkot nem árultam el, elvégre nem egyedül birtokoltam ilyen képességet. Az arc és névmemóriám szerencsére jó volt noha fogalmam sem volt arról, ezeket hogy hívták. Rá is böktem, melyik csapatra emlékeztem. Azért megnéztem a felszúrt másik két képet is, a zsurnalisztára néztem, majd Nielre. Nem tudom mit morzéztak éppen le, de szándékomban állt megtörni a csöndet.
- Ez a srác hasonlít rád, Niel. - böktem rá a képre, majd csak hátrébb léptem. Inkább elvettem a képekhez tartozó dokumentumot és böngészni kezdtem. Mitől lehetnek azoka mágusok annyira különlegesek, hogy tudtak kaput nyitni? Vajon máskor is tudnának?
- Bolygatták meg utána még az átjárást? Egyszer az én világomban sikerült nyitniuk és nem hiszem, hogy az ott élőket jó ötlet lenne ide átengedni bajt keverni. - ha a zsurnaliszta infót osztot meg velem, az volt a legkevesebb, hogy én is viszonoztam azt. Mindazt talán nem tudhatta, hogy honnét jöttek.
- Nem ártana megvárni, hogy nyitnak még egyet, az veszélyes lenne. Ez a világ nem áll készen arra borzalomra odaát. - persze a többit inkább rájuk bíztam, én összecsuktam az aktákat. A legutóbbi infó róluk nem a legfrissebb volt, de kiszúrtam, hogy merre fordulnak meg a leggyakrabban. Ez a helyzet megfigyelést kívánt, Nielnek sem ártott volna feltérképezni az erőkülönbségeket. Ha pedig a zsurnaliszta eddig nem tartotta fontosnak, hogy lépjenek bármit a mágusok, akkor nem látta fenyegetésnek őket. De végső soron még mindig az én problémámnak láttam az ő jelenlétüket. Egyre kevésbé éreztem azt, hogy bármi közöm is legyen ahhoz a világhoz. Én már váltotam, itt maradnék.