In the world of girls

SZÓSZÁM: ∞ | ZENE: Came for War | CÉL: Föld-TRN454 |

Most úgy éreztem, hogy itt az ideje egy kevés időt Nielre szentelni, neki többször kell elmondani, hogy a közösség hasznos tagja és ha költözni akarna akkor azt gyorsan felejtse el, törölje ki az agyából, még a memóriájába se tartsa meg. De iszonyat nehéz úgy, ha azt hiszi magáról valami kolonc volna, pedig nem az. Nem voltam itthon amikor erről tett újabb nyilatkozatot, mármint, hogy ő akkor elcuccol, csak a végére értem ide. Most amúgy sem volt jobb dolgom, szóval úgy voltam vele, hogy meghallgatom őt, figyelek rá, megnézem ezeket a kapujait, ha már az első, amin át lettem löködve és a második, amit ő nyitott anno nem haltam bele, a többibe se fogok. Én a naiv!
De nem baj, érdekelt őszintén, hogy mennyit fejlődött és mire képes. Jó volt látni a fejlődését, ha nem is megtapasztalni. Az mindenesetre dicséretes, hogy most már azt számolom hány ilyen kaput tud megnyitni egy perc alatt! Szóval elismerésem a srácnak, hogy nem adta fel.
- Mekkora? Van olyan legendásan magas, mint amilyen a Zeusz-szobor volt? – nem felhergelni akartam őt, csak kíváncsi voltam, hogy tizenkét méter magas vagy sokkal emberközelibb, amivel szelfiezni is lehet és elküldeni a csoportba, hogy ők ezt nem látták – még – de én már igen.
- Áh mindent értek. Miből gondolod, hogy engem ez nem zavar? – tényleg nem zavart, mert én még nem éreztem át a többiek aggódalmát, nem tudtam a természetemből fakadóan, túl laza voltam, ha mellettem csapódna be egy csészealj akkor is nyugodt lennék, csak akkor kezdenék el futni ha valamilyen pusztító fegyvert fognak rám, mint a Támad a Marsban. Na jó, ennyire nem vagyok laza és nyugodt, nekem is vannak határaim.
- Jól van, menjünk be egybe? Egy Transformers világhoz mit szólsz? Remélem nem csak dísznek akartad nyitogatni őket és fitogtatni az erőd, mert azt nem nekem kell, hanem a lányoknak.– itt pedig nem mondtam ki senki nevét se névlegesen, remélve, hogy Niel nem Kaine, de ha mégis, akkor képzeletben már készültem egy újabb strigulás ötlettel, de ez már privát projekt lenne, Lilit nem tudom bevonni, Romyt sem, mert az előző róla szól és gyanút fogna, az újabban érkezettek pedig nem tudom mennyire tudnak titkot tartani, Kainet pedig meg sem próbálom kérdezni, hogy segít-e ebben a bugyutaságban, mert a végén még kiröhögne. Szóval amíg nem ismerem meg jobban a lányokat, addig egyedül strigulázok csak.
- Vagyis, én bemegyek ebbe a portálodba, remélem vissza tudsz hozni minket. Na csá, aki marad az a záptojás! – s, már léptem is be nagy bolondul az egyikbe vagy újba attól függően, hogy mit szeretett volna tenni, mindenesetre én nem maradtam. Ha már meg akarja mutatni nekem is mire képes akkor azt megnézem alaposabban is. Így léptem be az egyik ilyen portáljába és ugrottam ki a másik végén, ahol már nem ő volt, hanem valamiféle lakás. Nem baj, innen ki tudunk kerülni. Inkább egy lakásba kerüljünk, mint egy sivatagba.
 

JÁTÉKOSTÁRS: Niel és Lacey| MEGJEGYZÉS:     

SZÓSZÁM: ∞ | ZENE: Came for War | CÉL: Föld-TRN454 |

Komolyan néztem rá, amikor beközölte, hogy hány centis az a szobor. Azt hittem szó szerint kell venni a szobrot és nem műanyagra gondol! Bár persze sejthettem volna, hogy ő figurákat gyűjt, nem kőszobrokat. Logikus is. Ha azt hozzá vágná valakihez – mondjuk hozzám, jó okkal – akkor az illető kipurcanna nyomban a kőszobor kő mivolta miatt, de így, hogy műanyag maximum egy „Ez fájt baszki!”-t kap és annyi.
- Lehet, ki tudja? Még az is lehet, hogy valahol istenként tisztelik! – jut eszembe egy őrült ötlet, persze, majd pont így történik, csak az a baj, hogy ezt már sose lehet tudni ugyebár. Bármi megtörténhet, nem csak a mi univerzumunkban, hanem másban is. Erről az egész multiverzum dologról egyaránt tartozom köszönettel Kainenek és Nielnek is, mert ha ők nincsenek itt örök tudatlanság és sajnálkozás lett volna a jussom.
Ahogy ő közeledik én úgy próbálom hátra húzni a fejem, valószínűleg, ha tovább dőlök hátra így akkor már csak egy esés hiányzik, de szerencsére nem tart sokáig ez a képembe mászása se és beszélhetek.
- Nem blippeltem sehová és nincs lelkitraumám, legalábbis akkora, hogy sérült legyek miatta. Az anyám néha hiányzik, de ezt már tudja mindenki amióta beszéltem róla. – valszeg sokat ittam, megártott a citromos vodka, amit felturbóztam egy kicsit saját növényi adalékkal. Nem kellett volna a citrommal művészkedjek és a saját őrült elképzeléseimet mozgósításba hoznom. Ki tudja miket mondtam akkor vagy mennyire voltam nyomulós!? Vajon hány szerelmes üzenetet küldtem az évfolyamtársaim között lévő lányoknak? Mert azóta, ha elhaladok mellettük csak néznek, mintha szellemet láttak volna vagy nem tudom, de ijesztő ahogy bámulnak. Lehet csak én képzelem be és valójában másképp bámulnak, de akkor is… A figyelemhez nem szoktam hozzá. Lehetséges, hogy meggyőző volt a hangom a bálon, pedig csak sima bemondófiú voltam! Na mindegy. Nem dicsekszem.
Ő pedig beszél. Már sokadszorra hallom ezt a fontos dolgot tőle, de túlságosan nagy a bizodalmam a mágiájában és a tudásában, hogy azt higgyem szándékosan viccel és oszt ki megint. Pedig azt hittem én leszek az, aki majd kioktatja őt, de nem, ez fordítva történik.
Én pedig fejest ugrok gondolkodás nélkül a portálban, mert azt hiszem, hogy a mágia és a portálnyitás játék már neki. Hát nem az. Jól elbasztam persze, ez most majdnem olyan élmény, mint amit a testvére okozott csak most még inkább lövésem sincs hol vagyunk.
Nyelek egyet, amikor újra leteremt és a portál is bezárul mögöttünk.
- Miii? Azt hittem csak szívatsz! – ettől függetlenül körbe pillantok a lány szobában. – Nem tűnik kamionseggének. – meg is pillantottam a lányos csoportfotókat a falón lógni, le is kapcsoltam egyet, amit ilyen kis ruhacsipesz utánzattal felfogadtak. – Nézd! Tuti, hogy emberek laknak itt. Ez a szőke csaj, milyen vad baszki! Látod? – mutattam a fekete bőrkabátos „kinyírlak, ha a cuccomhoz érsz” pillantású szőke csajra. Részletekbe nem volt időm menni, mert meghallottam a „Topy! Megöllek, ha ijesztgeted a macskát!” mondatot és gyorsan zsebre vágtam a fotót. Leejteni vagy bármi ilyesmire időm se volt. Egyrészt Niel közölte, hogy nem tudja melyik világban vagyunk, másrészt már lépések zaja hallatszott.
- Hehehe. Itt fogunk meghalni azt akarod mondani? – kíváncsiskodom, de a választ már nem fogom megkapni, mert az ajtó felé pillantok és meglátom ŐT.
Először csak pislogok egyet. De még mielőtt megkérdezhetné, hogy kik a francok vagyunk mi, gyorsan előálltam a sokkoló magyarázattal. Tekintve, hogy Topynak hívta Nielt, csak kellett számítson az ő érkezésére, a mázlistája nem mondta, hogy neki csajai vannak a portáljain túl!
- Szia szép lány! Nem akarjuk rád hozni a frászt! Nem betőrök vagyunk! De itt van Topy ő is elmondhatja ezt! – ennél a pontnál pedig, ha Niel nem volt rám teljesen kiakadva akkor átdobtam a karom a válla felett és úgy álltunk a lány előtt, mint Pippin és Trufa, amikor elbúcsúzik Frodótól csak könnyek nélkül.
- Meg nem is a macskát akartuk zaklatni! – teszem hozzá gyorsan, mert azzal fenyegetőzött, hogy kinyírja Nielt.

 

JÁTÉKOSTÁRS: Niel és Lacey| MEGJEGYZÉS:     

SZÓSZÁM: ∞ | ZENE: Came for War | CÉL: Föld-TRN454 |

A szememet forgattam.
- Semmi baj, nem szoktam szétkürtölni minden újnak, az eredeti Mi Casán kívül a többiek nem tudnak róla, szóval… te a kivételt képezed. – vállon is csaptam volna, ha nem folytatja a mommy issue-s szövegével és a transzparenssel, ami azt hirdeti, hogy egyikünk se nyomorék. Na mindegy.
A lányszobában más helyzet uralkodott, már jártam más lányok szobájába nem volt benne semmi újdonság, csak a szokatlan érzés, első dolgom volt növények után kutatni a pillantásommal, de valami máson akadt meg a szemem. A fotókon. Hát persze. Azokról tudjuk meg, hogy kihez, mihez csöppentünk be és a jelek szerint nem nyálkás űrlények uralta univerzumba és nem abba a kipufogós dolgosba, amivel Niel megint ijesztget.
- Ha felbőszíted akkor lehet, de nézd meg. Stílusa az van. – még szerencse, hogy meghallom, hogy valaki Nielt szólítja, mert nem lesz nyáltól csordogálós a fénykép se, amit zsebre vágtam.
Be is nyit egy lány, nem az a szőke, akire ráengedtem volna a nyáltengeremet, hanem a másikuk, akit szóhoz sem engedek jutni először. De aztán mégis muszáj, mert levegőt nekem is vennem kell.
- Mi jó szándékkal vagyunk itt! – nyugtatnám meg, ha Nielnek nem kellene közölnie vele, hogy ő Topy. Itt egy kicsit felhúzom a szemöldököm, azt hittem, hogy ismerik egymást és a lány azért kiált ide fel Topyt, mert Nielre számít erre fel pedig nem.
- Nem kell több fiú, mi elegek vagyunk hidd el. De a pia, kaja és nők jöhet! Egy jó házibulira sose mondok nemet! – főleg, ha ilyen random közlik, hogy lehetséges az is. Nem mondom, hogy nem alapoztam már meg az estére, de ha ezt tudom, akkor még két rövidet legurítok és töltök belőle Nielnek is. De tudta a halál, hogy itt bulival várnak! Vagyis dehogy, a lány épp azt közli, hogy reméli nem ilyesmiről van szó. Látványosan le is kúszik a vigyor az arcomról valamivel szomorúbbra.
- Nem mondod, hogy az édesanyádnak nincs fiatalkori képe és így összetéveszted mással. – valójában ez csak az egyik volt, amin meglepődtem, az még ijesztőbb volt, hogy szerinte a múltba is útazhatunk akár. – Milyen évet írunk most? 2025 van még mindig nem? – elég modernnek tűnt a lány szobája, hogy ne azt kezdjem el feltételezni, hogy esetleg a nyolcvanas vagy hetvenes évekbe csöppentünk, ott nem lett volna ilyen jó minőségű fénykép a falra aggatva úgy hiszem.
- Amúgy engem Laseriannek hívnak, de azok, akikkel jóban vagyok csak Lazenek szólítanak. – kezdeményezek bemutatkozást. – Igazán szép szoba, a tiéd vagy a másik szőke lányé? Az előbb valami macskát kerestél igaz? Segítsünk megkeresni? A macskákat nem szoktam elijeszteni. – főleg, ha macskamentával kedveskedek nekik, de ezt inkább nem hangoztatom a lány előtt és Niel előtt se, mert a végén még azt hiheti, hogy Lili ellen is felhasználok ilyesmiket, pedig nem! Esküszöm nem!

 

JÁTÉKOSTÁRS: Niel és Lacey| MEGJEGYZÉS: