Varrjuk el a szálakat - Laze & Kaine

I need some change

Kaine & Laze

- Nézd, tudom, hogy néhány kísérletnek van haszna. De az emberkísérleteket nem díjazom. Ha engem megkérdeztek volna erről, biztosan a normális életet választom, extrák nélkül. – válaszolom egy kicsit csalódottabban, mint szeretném. Valószínűleg a családom sorsát nem kerülhettem volna el így sem, ha nem az apám bolondul bele a kísérletekbe akkor valaki más a családból, a bátyám, én vagy az öcsém, van bőven erre lehetőség.
- Nem hibáztatom. Egy kicsit hiányzik a bátyám és zavar, hogy fogalmam sincs hol lehet éppen és az, hogy az apám nem lép semmit sem érte. Talán fél. Talán gyengének hiszi magát. Vagy sosem szeretett minket igazán. – vállat vonok. – Mindegy is igazából, én sem szeretem őt. Az anyámat jobban szerettem, neki legalább voltak érzései. Az apámnak is lehettek régen, de anya halála őt is megviselte. Magába fordult. Próbáltam mellette állni, de a harag olyasmi, amit nem tudok sokáig leplezni mellette, ezért is jöttem el otthonról. Nem mintha az otthoni saját szobám nem lenne békés. Inkább attól tartok, hogy mérgező növényeket teremtenék és azt a pollent az öcsém is belélegzi, nem csak az, akire haragszom. – avatom be őt, olyasmibe, amiről eddig biztosan nem tudott és nem is hallott tőlem. Nem megértést akarok tőle kapni, csak azt szeretném, hogyha látná, túlságosan nagyot kell ártania nekem, hogy haragudjak rá. A veszekedés és szópárbaj belefér, az egyik fülemen bemegy a másikon meg ki. Nem tudom mennyire értette meg, hogy mit próbálok üzenni neki. Talán mindketten jobban járnánk, ha nem rébuszokba beszélnék hozzá és kétértelműen fogalmaznék. Na majd legközelebb, ha nem érti meg akkor kimondom, amit kellett volna.
- Talán értem milyen érzés lehet. – vagy nem, de szerencsére csak két pók van most a házban, az aprókról ne beszéljünk, amik hála nekik betévedtek a lakásba is és nem akarnak kimenni innen. Át kellene neveznünk a lakást Póktanyára, még egy kicsi és többen lesznek ők, mint mi nem pókok. Nem zavar, amíg a növényeim életben maradnak meg én is persze, a lányok épségét meg nem is említem, az az alapok közé tartozik.
Kifújom a levegőt amikor azt mondja minden jogom megvan ahhoz, hogy dühös legyek és azt is elfogadja, ha haragszom rá.
- Nem vagyok egy Hulk-típus, dühös nem leszek egykönnyen. Nézz rám, most is tök laza vagyok. – annak érdekében, hogy ezt megerősítsem még hátra is dőltem a székemben, már csak az hiányzott, hogy hintázni kezdjek és hátra essek vele, de ilyet nem szoktam szerencsére.
- Hogy is mondjam… - előre dőltem és a könyököm megtámasztva a térdemen az arcomhoz értem és próbáltam nagyon-nagyon gondolkodónak tűnni. – Lehetsz még ennél is kedvesebb, mint amilyen most vagy. Főleg azokkal, akik megérdemlik. Velem nem kell, nem magamra gondoltam. – nem fogja venni a lapot, ha Lili itt lenne most kiröhögné a próbálkozásom ez biztos. De, hogy az istenbe lehetne rávezetni Kainet, hogy mi felé terelgetem őt?
- Talán. – válaszolom végül röviden. – De nekem kell fejlődnöm, ha itt lenne a bátyám tanulhatnék az ő hibáiból és felhasználhatnám magamnál valamiképpen, viszont nincs itt. Nem látom, hogy ő mivel próbálkozik. Amíg itt volt megpróbáltunk segíteni egymásnak, neki több hibája volt ez igaz, de gyakorlással tudtunk fejlődni. – persze használhatom én a fantáziámat és koncentrálhatok arra, hogy a növény is olyan legyen, de életképesen tartani megint más. Itt van a baj, hogy nem lesz életképes nélkülem, elmúlik és van aminek nem kellene elmúlnia ha én nem tartom fogva úgymond.

Ciaran

Laze
&
Kaine

- Akkor most nem az a személy lennél, aki jelenleg is vagy. - ezt egyáltalán nem biztatásnak szántam, inkább csak egy ténymegállapításnak. Nem tudhattam azt, hogy ő saját magával mennyire volt megbékélve, leginkább azt engedte láttatni, hogy vele minden tök okés és ő a laza srác.
Nem túl sűrűn fordult még elő velem az, hogy épp a laborkísérletekről beszélgettem a lakótársaimmal, pár apró morzsát leszámítva tényleg nagyjából csak Romynak mondtam el dolgokat. De azt még csak elképzelni sem tudtam, hogy majd pont Laze lesz a következő, bár igazából logikusnak is tűnt, hisz maga is elszenvedője volt. Úgy fest a közös élmények valahol összekötnek minket, legyünk bármennyire is eltérőek egymáshoz képest. Mivel én nem sok mindent tapasztaltam a laborban eltöltött élet előtt, nekem csak mostanra lett igazán összahasonlítási alapom. Velem ellentétben azonban Laze egészen más utat járt be, hisz ha nem is volt igazán választása, talán ha lett volna, jobban ellenkezik.
- Nem tudom milyen az, amikor egy szülő csődöt mond, mint szülő. De talán jobban vigyázhatott volna rád, ha már a vére vagy. - és ezt a lehető legőszintébben mondtam, hisz valóban még csak azt sem mondhattam volna el, hogy Warren amolyan apafigura lett volna. Ő nem az volt, ő a vezér volt, aki kiadta a parancsot. Nem is igazán az elismerésére vágytam, csak arra, hogy elégedett legyen a munkájával, amit alkotott. Ezt nehéz volt így megfogalmazni, hisz egy vékony hajszál választotta el a két dolgot egymástól.
- A harag nem old meg semmit, csak romokat hagy maga után. Én is ezt tettem Peter láttán. - más kérdés, hogy tényleg nem volt szándékos, de egy biztos, tudtam negatív példát azonnal is hozni, neki pedig pont nem kellett részleteznem, hogy miféle kimenetele volt, hisz a saját bőrén tapasztalta az általam generált káoszt. Nem voltam büszke rá, most először tényleg bántam a tetteimet.
- Az öcséddel még nem gondoltatok arra, hogy megkeressétek a bátyátokat? - meglepett, hogy ő még ezek alapján az események elszenvedője lehetett. Talán el tudtam képzelni milyen az az érzés, amikor valaki elszakad a másiktól, de úgy igazán nem éreztem át. Meglehet vannak olyan szituációk, amelyeket nem szívesen tapasztalnék meg, ha nem muszáj.
- Azért valld be, néha én is váltok ki dühöt belőled. - ó nem kell tagadni, ahányszor csak valamin összekülönböztünk, mert nem tudtuk egymás álláspontját megérteni, annyiszor keveredtünk komoly vitába is. Ha nem is bántottam, de biztos, hogy én elég erősen le tudtam őt torkolni. Ez idővel persze nem oldódott meg, csak további kellemetlenségeket szült, ami a legutóbbi összeveszéshez is vezetett. Még mindig nem tudtam elképzelni, hogy Laze miért gondolja azt, hogy elmaradott vagyok, csak mert nem teljes a kommunikációs palettám. Laze és a laza testtartása... talán elhiszem neki.
Azt viszont már nehezebben realizáltam, amit Romyval kapcsolatban mondani akart. Gyors témaváltások közepette így is nehéz volt igazodnom a gondolatmenetéhez, de ezt a kijelentést meg aztán végképp nem értettem. Ő most voltaképpen ezzel azt mondta ki, hogy de, igazából bunkó vagyok, csak talán észre sem veszem. Aztán már igazából abban sem voltam biztos, hogy még róla beszéltünk-e, lehet közben ő váltott általánosításra, ami jelen esetben még kellemetlenebb volt. Talán meg kellene kérdeznem Lilit, neki még úgy fest nem volt baja velem.
- Akkor szerinted nem vagyok elég kedves senkivel. - mondjuk igazából nem is szoktam az lenni, én csak egyszerűen magamat adtam, ha nyersen akkor úgy, ha jobb kedvem volt, az pedig amúgy is kiütközött rajtam. Legalábbis eddig ezt hittem, aztán lehet fatális nagy tévedésben vagyok és mindent tök szarul csinálok. Amiről Laze beszélt viszont arra engedett következtetni, hogy tele volt mesterkélt viselkedéssel, ami eléggé távol állt tőlem.
- Próbáltad már úgy megközelíteni, hogy felmérd a határaidat? Úgy értem biztos tudod mire vagy képes, de lehet arra tegnap voltál képes és ma már többet tudnál, csak nem realizáltad. Én tudom azt, hogy egyik nap sem vagyok olyan, mint az előzőn. Persze az én szervezetem dinamikusan változik, egyik nap még egészen emberinek érzem magam, aztán már nem. Mindig fel kell mérnem az erőm határait ahhoz, hogy ne lepjen meg. Lehet téged a tiéd meglepne, ha igazán sokat törődnél vele. A növények jó pont, de nagyon sok energiát elpocsékolsz arra, hogy ugyanazon a szinten tartsd őket.

I'm a clone of an imbecile,

what are you complaining about?!!

I need some change

Kaine & Laze

Őszinte leszek. Nem tudom mikor váltottunk szerepet az pszichomókus és betege között, de tényleg más volt megérteni őt és nyitni felé, mintha elzárkóznék tőle teljesen. Ha a lányok itt lennének nem hinnének a szemüknek, de nekem se fognak, hogyha elmesélem nekik ma lelkiztem Kainenel, kérek cserébe valami jutalmat stb, még szelfiet is dobhatnék a csoportba, hogy lássák időt töltünk egymással és nem marakodunk. De ezeket a megnyilvánulásokat most inkább visszafogom magamban. Jobban járunk mindketten.
- Van benne valami. – értek egyet vele szóban is, hogy ne csak a bólogatásomat lássa, fontos megerősíteni őt úgy érzem így. A tettekbe bármit be tud mesélni, még ha áthatón összehúznám a szemeim és úgy próbálnem meg vizsgálni őt, valószínűleg akkor is valami rosszat látna benne. De így elkerülöm, tettem valamit a dolog megelőzése érdekében.
- Nem baj, ha nem tudod milyen, néha jobb volna nem is tudni róla. De az élet ilyen, hamar fel kell nőni és elengedni a szülők kezét. Nekem is meg kellett. Még ha nehezen is. – mert nem egyik napról a másikra engedtem el az anyám kezét sem, hogy ő már nincs többé, nem fogom boldoggá tenni már semmivel sem. Pedig rengeteg dolgot megmutattam volna neki, hogy milyen előnye lehet ennek az egésznek, amihez ő is beleadta a részét, túl nagy részét, nem kellett volna.
Már nem hagyom, hogy ez az emlék eluralkodjon felettem, hogy a rossz érzés fojtogató legyen, a haláleset már nem olyan friss, a sebek begyógyultak úgy ahogy. Mi sem mutatja jobban, hogy most teljesen nyugodtan kezelem a helyzetet is és a Kainehez való viszonyulást is. Sok türelem kell hozzá ezekben a percekben is. Hogy ne hagyjam inkább itt magára Arrowwal.
- Pontosan, a harag nem jó tanácsadó. Örülök, hogy ezt most így látod. – most járna neki egy vállveregetés is, de még nem élek a helyzettel. Túlságosan elbizakodna azzal kapcsolatban, hogy megértem őt. Még nem akarom, vagyis akarom, de nem így. Látnia kell, hogy én is jó vagyok, hasonlóak miatt tudunk aggódni és lenne közös összhang is, ha nem a disszonanciát kelteném magunk között.
- Samuel nem hősködős, két percbe se telne, hogy kiiktassák őt és utána engem is, mert nem támadnék, hanem őt akarnám megvédeni. A növények szuperek persze, de ha lankad a figyelmem azok sem érnek sokat. – mutatok rá a kereséssel kapcsolatos helyzet nehézségére. Egyedül meg bármilyen nehéz bevallani, de kevés lennék szembe szállni a bátyám fogva tartóival.
- Amíg nem pókhálózod össze a szobám addig nem váltasz ki sok dühöt belőlem. – érthetőbben mondva békén hagyja a cuccaim a szobában. Hogy a hűtőben lévő kaját felzabálja, amit én is megkóstolnék, az már más kérdés, ellene nem tudok sokat tenni. Még ha valami bolondos dobozba tenném az én kajám, valszeg akkor is megnézné és felbontaná, szóval teljesen feleslegesen fáradoznék és ezt milyen jó, hogy tudom!
A kérdésére, hogy akkor szerintem ő nem is kedves csak pillogok egyet. Hogy is mondjam el neki ezt?
- De az vagy, csak merd megmutatni a világnak. Ne nekem, engem nem hatna meg, én immunis vagyok erre, van, aki viszont nem! Arra rá fogsz jönni, hogy ki az, apró kicsi gesztusokból és ilyesmikből. Olyan, mint a pókösztön, meg a pókapaiösztön, csak ez másfajta lesz. – ennél jobban nem akartam és nem tudtam a szájába rágni, hogy mire gondolok. Lehet egyszerűbb lett volna, hogyha odavezetem a hűtőhöz és megmutatom neki a strigulákat, de mégis mit érnék el vele? Semmit. Igen semmit, mert neki nem mondtam volna vele semmit sem.
- Hmmmm ez egy jó javaslat Kaine. – fel is pattanok hirtelen a helyemről. – Ezeket mind a legutóbbi akcióm során vetted észre rajtam?

Ciaran

Laze
&
Kaine

Nehéz volt úgy beszélgetni vele olyan dolgokról, amikre magam sem tudtam miképp reagálhatnék. De nem akartam azt, hogy csak hallgassak egészen addig, amíg egyoldalúvá nem válik a beszélgetés és végül elhal. Most úgy éreztem, hogy olyan információt osztott meg velem, ami mindenféleképpen a bizalmat sugallta az irányából. Ez pedig szöges ellentéte volt annak, amikor komplett idiótának nézett. Csoda hát, ha megpróbáltam jól bánni a szavakkal? Komolyan gondoltam, amit mondtam, egyáltalán nem gúnyosan, se gőgösen nem tettem, amiből esetleg téves következtetéseket próbálna meg levonni. De igazából Laze is így volt kerek, ahogy volt, hiába voltak azok a fura kattantságai. Mindannyiunknak volt valami, amit vonszolt magával, ettől voltunk annyira mások és egyediek. De egy ideje kezdtem úgy érezni, hogy összepasszoltunk, mi több, egész jó kis csapattá csiszolódtunk össze. Csak ehhez tudtam volna hasonlítani azt, milyen amikor az embernek úgymond családja van, noha tisztában voltam vele, hogy még ez is messze állhatott attól. Néha eltűnődtem, hogy én vajon ezzel vesztettem-e vagy csak nyertem, hogy nem voltak veszteségeim, furcsa bohókás emlékeim, nem kötődtem olyanhoz, aki feltételezem akár meg is halhatott volna. Egyfelől szerencsésnek éreztem magam, másfelől pedig néha azt éreztem, szívesen megtapasztaltam volna az éremnek ezt a másik, vonzó oldalát is.
- Értem. - csúszott ki a számon a megjegyzés, amit általában akkor szoktam bedobni, ha amúgy halvány lila gőzöm nem volt a dolgokról, pedig hasonlítani én is bőven tudtam volna.
- Mármint tudom, hogy milyen az, amikor ott maradsz az addigi otthonod és azok jelenléte nélkül, akik addig utat mutattak. Nem tudom milyen egy család, még csak a labort se nevezném az otthonomnak, de engem ott teremtettek és ha nem is tekintettem Warrenre az apámként, azt hiszem annak kellene számítania. - az már igen csak ismerős barátként visszaköszönő érzés volt, hogy ott álltam egy szál magam egy lerombolt labor maradványai között, miközben épp csurom vizesre áztatott a beszivárgó eső. Nem időzítettem túl jól az időjárásnak megfelelően, annyi biztos.
- Őt én a két kezemmel pusztítottam el az otthonnal együtt, amikor meg akart semmisíteni. - nem is érdemelt megváltást, egy szemernyi sajnálatom nem volt iránta. De viszonozni akartam Laze nyitottságát. Ha már amúgy is témánál voltunk és végigzongoráztuk azt is, hogy én hogy viselkedtem, akkor igazán semmi volt már az, hogy Warrenről meséltem.
A megjegyzésére egy halovány mosoly suhant át az arcomon. Nahát, még mindig nem korholt, ahogy szokott, kezdtem azt gyanítani, ehhez köze van annak is, hogy eléggé későre jár. Arrow is elcsillapodott a tenyerem alatt, noha már nem simogattam, nem bökdösött minduntalan az orrával.
- Azért lehet nem ártana előbb őt biztonságba helyezni, mielőtt bármit lépsz. - mindjárt felpörögtem, ha már stratégiákról beszéltünk. Egy pillanatig vonakodtam, hogy megosszak-e bármit Romy ügyéből, de végül úgy döntöttem, hogy szükségtelen belemenni információk halmazába.
- Lehet tudok segíteni, ha adsz meg infókat. Jelenleg én is kutakodok, mert... szeretném, hogy ettől Romy jobban érezze magát. Meg persze nem kell, hogy mások lepjenek meg minket. - nyugtáztam főleg ez utóbbival a mondandómat. Egy pillanatig eltűnődve figyeltem a vonásait, nem tudtam eldönteni, hogy most ezt csak viccből mondja vagy csak terel.
- Én arra értettem, hogy mindig valamit beszólok. - persze ez fordítva is így volt, meg akarta mondani mi lenne nekem a jó és azt is meg akarta magyarázni, miért vagyok debil. De most ezt nem akartam felhánytorgatni.
Laze a szó jó értelmében fura volt. Megint kitért itt jelekre, pókapai ösztönökre, én pedig úgy éreztem, hogy kezdem egyre jobban elveszíteni a fonalat. Ennyire lemaradtam volna valamiről vagy valami tök másról beszél, mint amire én gondolok? Esetleg egy nyelvet beszélünk még?
- De nekem nincs rejtegetnivalóm, amit gondolok, azt általában úgy ki is mondom. - oké, én elrúgtam a pöttyöst, most már ki akartam deríteni, hogy ő mégis mire gondol, ehhez pedig konkrétabban akartam beszélni.
- Várj, úgy érted, hogy a fizimiskámmal nem jó valami? - ha azt mondta, hogy kedves vagyok, akkor csakis más lehet itt a probléma, ennyire egyszerű.
Örültem is a kusza téma után, hogy valami olyan terepre váltottunk, ami nekem is sokkal otthonosabb volt. Fejlődésről bármikor tudtam bármennyit beszélni, Lili ezt nagyon jól tudta. Laze kérdésére csak megráztam a fejem.
- Akkor jóformán magamnl sem voltam. Én mindig figyelek és elemzek, Laze. És te határozottan ugyanazt csinálod minden áldott nap anélkül, hogy kicsit próbálgatnád a határaidat. Úgy igazán. Ha az segít, akkor hallgass a kreativitásodra és fejlessz új növényeket. Na meg nem ártana egy önvédelmi stratégiát összerakni, hogy ne akkor kelljen, amikor rég bajban vagy.

I'm a clone of an imbecile,

what are you complaining about?!!

I need some change

Kaine & Laze

- Semmi baj, tényleg. – nem volt semmi gond azzal, hogy nem tudta milyen érzés úgy tiszta igazán érezni az otthon melegét, szeretve lenni és társai. Itt voltunk neki mi, a barátai, hogy ha mást nem valami hasonló környezetet biztosítsunk neki. A barátok olyanok, mint a második család. Én tapasztaltam hasonlót, tudtam milyen érzés, ő bizonyára nem és ha egy kicsivel türelmesebb vagyok hozzá, máris meglátszik, hogy amúgy jó emberklón ő is, csak… jobb szemmel kell nézni rá és nyugodt lesz ő is.
- Vannak, akik nem érdemelnek kegyelmet és jobb nekik holtan, mint élve, de ha nem muszáj ne ölj meg senkit. – valahogy sejtem, hogy ezt feleslegesen kérem tőle. Pont tőle, akit erre „programoztak be”, én azért próbálkoztam.
- Nyugi. – Arrownak békét hagyok persze, nem fog megijedni se tőlem nagy hirtelenjében. Azért annyira nem volt bennem a nagy tettre készség csak…
- Kutakodsz? Mivel kapcsolatban? – kíváncsiskodom s, inkább elállom a menekülési útjának egyik lehetőségét – szembe állok vele – minthogy valami kitérő választ adjon nekem és azt mondja ez olyasmi, amiről jobb, ha én se tudok, meg blablabla.
- Fő a biztonság. Bármi legyen ne csinálj semmiféle butaságot, egyedül. Csapatban. Egységben az erő. Tudod. Ismered ezt a mondást valamennyire nem? – kicsit megint úgy érzem, hogy átmentem egy bizonyos szintre megint, de hamar visszatérek én innen.
Persze, hogy azt sem értette meg amire célozni próbálok neki. Miért is tette volna? Először hátat fordítok, a hűtő fele nézek s, teszek is pár lépést felé, de ezekben a lépésekben rájövök, hogy amiért megyek teljesen felesleges. Akkor se értene belőle semmit, ha pókfonállal írtunk volna rá szavakat, ezért úgy teszek, mintha most szomjas lettem volna és olyan nagyon kellett volna nekem az a narancslé, amit nem kapnék meg két perccel később. Kiemelem a hűtőből és becsukom azt, majd úgy fordulok vissza felé.
- Kérsz? – az asztalhoz próbálom invitálni őt, ha felülünk a székekre valószínűleg Arrow nem terpeszkedik rá.
- Inkább igyunk egy kis narancslét. Jót fog tenni neked is, meg nekem is. – sörhöz csak reszkető kézzel érdemes nyúlni, most nem voltak elvonási tüneteim – amúgy sincsenek – hogy pótolni kelljen a sörhiányt.
- Azt mondod hajlandó vagy segíteni nekem és velem agyalni az agyalnivalóimon? – gondolkodva elhúzom a szám miközben a szekrényből igyekszem kivenni két poharat a narancsléhez, már ha kért ő is persze, ha nem akkor kénytelen leszek magamnak venni csak.
- Ez amúgy… nem hangzik rosszul. Mármint a védekezési stratégiáim kifejlesztései. – tekintve, hogy alig vannak, szinte nincsenek is. – Csak még… azt se tudom, hogy hol kezdjem. – vallom be őszintén neki végül, kicsit le is eresztettem a vállaimat.

Ciaran

Laze
&
Kaine

Ennyire mély beszélgetést még sosem folytattam mindenbe beledurrogó barátunkkal és ez az egész szituáció ettől volt annyira furcsa nekem. De nem akartam elrontani az összképet azzal, hogy kihátrálok. Őszinte volt és olyan dolgokat osztott meg, amiket előtte nem és abban sem voltam biztos, hogy másnak esetleg említett ilyeneket. Értékeltem az őszinteségét, én is viszonozni szerettem volna. Mégsem tudtam volna semmi olyat mondani, ami kapcsolódik. Nem voltam ilyen szituációban, nem volt családom és nem belekényszerítettek helyzetekbe, hanem azoknak köszönhetően jöttem létre. A megalkotásomra sosem tudtam megszületésként tekinteni, ez teljesen más volt.
- Apádnak is? - kérdeztem vissza nyugodt hangnemben, holott érezhetően ő Warrenre gondolt ez alatt. Valaki valóban nem volt jogosult az életére és a tetteire, de ezt ki döntötte el úgy mégis? Kinek volt rá felhatalmazása? A sértettnek vagy egy független személynek? Talán leginkább senkinek, mégis arra teremtettek, hogy kivitelezzem. Ha teljesen máshogy járt volna az eszem, akkor nem csak a testem megalkotásába esett volna hiba, de a programba is, amit a fejembe telepítettek.
Nem egészen értettem, mire mondta azt, hogy nyugi. Az ő öccséről volt szó, de hát ő tudja, ha nem akar ezzel a helyzettel semmit sem kezdeni, szíve joga. Nem mondhattam meg másoknak, mit cselekedjenek és igazából nem is akartam. Amibe belefolytam, mindig bőségesen elég volt. Ők is épp eléggé belecsöppentek a Peterrel való konfliktusomba.
Némileg még vonakodtam a kérdésre válaszolni, de voltaképpen nem árulnék el azzal sokat, ha tájékoztatnám, miféle veszélyek lehetségesek még rá is.
- A Hydra után. A robot fején, amivel hazatértem is egy Hydra logó díszelgett. - magyaráztam az összefüggést. Akkor aznap este nem csak tudtam Romy kutakodásairól, hanem én magam is belevonódtam. Egy picit elmosolyodtam, ahogy Laze az egységben az erő szlogennel jött, mert minden voltam csak csapatjátékos nem.
- Hidd el gyorsabban megoldanám egyedül. - na nem arra gondoltam, hogy ők haszontalanok voltak, leginkább a közös kooperációban nem tudtam egyelőre elképzelni a saját szerepem. Elpillantottam a konyhapult felé, ahol épp a narancsot kezdte el kitölteni.
- Éjszakai frissítő? Jöhet. - Arrow amint megmozdultam, már Laze felé is settenkedett, azt figyelve épp mivel bíbelődik, aztán ahogy én is odaértem, megint engem kezdett el körbeudvarolni. Csak tudnám mit szeret ennyire rajtam ez a bundás.
- Azt. - hezitálás nélkül válaszoltam a kérdésére. Felültem a pultra, úgy figyeltem Laze szekrényes ténykedését, közben az járt a fejemben, hogy a hangjából vajon a bizonytalanságot hallottam-e ki az előbb.
- De csak ha nem kezelsz úgy, mint egy idiótát. - céloztam itt arra, hogy mindig erősen kétségbe vonta az ismereteimet és az ízlésemet, a szokásaimról nem is beszélve. Lehet furcsa volt neki, de csak más és számomra átláthatóbb volt, mint azt gondolta volna.
- Mondjuk az elején, felelj, hajlandó vagy tanácsot megfogadni tőlem? - pillantottam rá komolyan, mert a kérdést is komolyan értettem.

I'm a clone of an imbecile,

what are you complaining about?!!

I need some change

Kaine & Laze

Keletlenül felsóhajtok.
- Igen, még neki is. – jobban örülnék persze annak, hogy anya éljen és ne egy kőtömbhöz kelljen beszélnem, ha a temetőben járok, nem szeretek ott járni, nem is megyek szívesen, csak hiányzik anya és amíg ott vagyok, addig se leszek több csak Laze.
- Áh! Hm. Ez érdekes. Találtál valamit? – kíváncsiskodom. Azt nem teszem hozzá, hogy én még semmilyen nyomon nem vagyok, nemhogy forrón és nem tudom mihez kezdjek. Már tartok attól is, hogy a bátyám nincs életben, de amíg nem gondolok erre addig nem fáj.
- Persze, megoldanád egyedül, de ha elkapnak honnan fogunk tudni róla, ha nem vagy hajlandó használni a mobilt, amit adtunk neked? Egy SMS tudod nem kéne luxus legyen a bajban és hidd el, nem látszik, de mi már egy család vagyunk, fogadott családtagokkal nem vérszerintivel, de érted mire célzok? Hogy azzal senkit se kímélsz meg ha hallgatsz. – majdnem kimondtam Romy nevét, de még ennyire nem vetemedtem el.
Inkább frissítő után néztem és rákérdeztem ő is kér-e. Erősebbet most nem állt szándékomban itatni vele, lehet józanul akarja bámulni a tévét és ki vagyok én, hogy ebben megállítsam őt. Plusz, ha volt kedve ötletelni is, akkor azt inkább józan fejjel beszélném meg vele, hogy meg is maradjon, amit tanácsol.
- Jól van. Ma sokat foglalkoztam a növényekkel, hogy ne legyek Mr. Mindenkit Lekezelő. – mert olyasmivel foglalkozhattam, ami lenyugtat, ami elvonja a figyelmem az élettől is. Bár van most még egy kis friss földszag a szobámban, nem számít, elmúlik, nyitva az ablak, berepül pár éhes galamb, de van varjúriasztóm az hátha segít valamit ellenük.
A kérdésére újra csak egy sóhaj érkezik. Közben persze kitöltöm szépen a narancslét is pohárba, az elsőt neki szépen oda is adom, a másodikat magamnak, belekóstolok és csak utána válaszolok a kérdésére.
- Attól függ Kaine. Mennyi türelmed van? Tudod hozzám sok türelem kell és nyugodtság, ha olyanom van. – amiben ő nem mindig jeleskedik, de nem számít, meg kell tanítani őt is arra, hogy az olyan lökőteket, mint amilyen én vagyok megszokja és kezelni tudja. Hátha kevesebbszer nézi a hozzám hasonlókat kiirtandó személynek.
- Tudod én nem Romy vagy Lili vagyok, velük könnyű szót érteni, még az állatok is jobban szeretik őket, mint engem. – persze itt most Arrow nem élő példa volt erre, mert nem morgott rám, amit várnék, hanem hízeleg mindenkinek is.
- Bár szerintem ezt már magadtól is tudod. – teszem hozzá röviden.
- Mikor kezdjük és hol? Előbb elméletben és utána gyakorlatban vagy egyszerre a kettőt?

Ciaran

Laze
&
Kaine

Az életben szükségszerű volt nehéz döntéseket meghozni, amelyek erősen formálták az egyén jellemét. Ezt láttam most Laze esetében is, pont úgy beszélt az apjáról és a vele való kapcsolatáról, mintha a tőle való elválás is nehéz lett volna. Nem laktam még olyan régóta velük, de már én is kezdtem azt érteni, hogy ha valakik valamilyen módon meghatározó személyekké válnak az életemben, akkor valami nagyon nyomós indok kellene ahhoz, hogy ellenül forduljak. Ezért léptem le főképp a nyílt napon történt incidens után, helyre kellett raknom pár dolgot magamban is. Például azt, hogy miért haragudtam annyira magamra, miért okozott bűntudatot, amiért ennyire elszállt az agyam. Koránbban ez nem okozott problémát, senki nem számított. Most pedig mind számítottak és biztosra vettem, hogy Laze is egy fontos személyként tekintett az apjára, épp ezért tartottam elég tökös válasznak azt, amit mondott. Én még csak tanultam ezeket a morális dilemmákat, ő már alkalmazta is. Mindazonáltal egy biccentéssel vettem tudomásul a válaszát. Megtiszteltem annyival, hogy nem boncolgattam tovább a témát, úgy gondoltam nem is nagyon beszélne többet róla.
- Romyval megpróbáltunk nyomára bukkanni ennek az egésznek. Kicsit zavaros, mert egy olyan személyhez kötődik a robot, aki meg annyira nem tartozott eddig oda. - kilógott a képből, igazi kakukktojás volt. Ettől pedig nem sokat haladtunk előre, de egy telefonból még mindig több adatunk volt, mint a semmi. Tudtam, hogy Laze is érdekelt a dologban, elvégre a tesóját kereste. Vagyis én mindig erre engedtem következtetni, főleg az apja iránti haragjából. Mindig is kettős volt nekem a srác, próbált laza lenni, elképesztően idegesítő és levakarhatatlan, de ilyenkor úgy gondoltam, megvillantotta egy olyan arcát is, amit mélyen legbelül elnyomott magában. Ebben talán valahol hasonlítottunk, elvégre nekem is volt olyan oldalam, amit nem nagyon mutogattam, sőt amennyire ritkán kellett gondolnom rá, kezdtem úgy érezni, hogy ezzel nem nagyon kell már törődnöm. Mintha ebben a világban sokkal komplexebb egységben tudtam volna maradni, mint odaát. Talán a nyugodtabb életforma váltotta ezt ki, fogalmam sincs.
- De rajta vagyunk az ügyön, majd szaglászok. Engem még úgysem ismernek a képletből, talán veled apád miatt számolhatnak. - újfent előjött a stratégiai gondolkodásom, de igazából ezt csak így ésszerűen lehetett végiggondolni, különben hibákat hagynánk a rendszerben. Ha el akartunk számolni azzal, ami amúgy is elkerülhetetlen volt, akkor nekünk kellett megtenni az első és a sokadik meglepetés lépést is.
Elmosolyodtam egy picit Laze feltételezésén. A lebukás esélye az én esetemben igencsak csekély volt, a beprogramozásom abban az esetben nagyon jól működött, ha nem hagytam, hogy elpattanjon valami. Persze a legutóbb tökéletesen bemutattam azt, hogy milyen a másik véglet. Mégis a szavai jól estek, most már másodjára vagy inkább sokadjára hallottam ezt a mi már egy család vagyunk dolgot. Az ő részéről viszont még nem, úgyhogy újszerűen hatott.
- Nem olyan könnyű engem lekövetni, hidd el. De nem tenném kockára, hogy ti is bajba kerüljetek miattam. Pont emiatt, fontos nekem a biztonságotok. - furcsa volt beszélgetni vele ilyen komoly témákról, de voltaképpen volt már benne gyakorlatom. Lili nem eresztett olyan könnyedén, Romyval pedig gyakorlatilag napokat töltöttünk így el.
Csatlakoztam az italhoz és csak Arrow lustaságán múlott, hogy most nem akart hangoskodni. Egy pohár italtól még nem kezdett el tutulni, ráadásul tőlem tudta, hogy semmilyen potya falatra nem számíthat. Laze mintha felkeltette volna az érdeklődését, de nem akartam most konteókat gyártani meg feltételezni, hogy miért tette. Laze meg úgy festett gyakorolta az önkritikát, nekem tetszett, ahogy jellemezte magát.
- Legalább képben vagy ezzel. Én csak azt nem szeretem, ha úgy nézel rám, mintha nem értenék semmihez. - ez persze közel sem így volt, de momentán nem foglalt le semmi olyan különösebben, amiben örömömet leltem. Inkább magamba szívtam az ismereteket, a filmeket, a zenéket, művelődtem. De ezt nem lehetett feltűnően csinálni meg nem is akartam. Laze mondjuk nem ismert annyira sem mint a lányok. Nem haragudtam érte rá, igazából eddig nem is akart jobban megismerni. Elég jól látta a jelen helyzetet ahhoz, hogy ne akarjak vele kötekedni. Kivételesen.
- Most már ne kezdjük el, de holnap adnám. Szerintem valamelyik parkban, ahol nem igazán lézengenek még be is tudnál olvadni. Jobban preferálom a kettőt együtt, a képességeid inkább gyakorlatias jellegűek, mint elméletiek. Egyébként is az a te fejedben van. - furcsa mód vettem le, hogy mintha hajlott volna arra, hogy kikérje a véleményem. Ha eddig is így állt volna hozzám, talán nem lettem volna annyira ellenséges. Nem tehettem arról, hogy ha rögtön nem éreztem semmilyen komfortérzetet, befeszültem utána minden egyes élcelődő szaván.
- Szóval Mr. Mindenkit Lekezelő hajlandó vagy letenni a nagyesküt, hogy ezentúl hallgatsz is rám? Már amennyiben megfelel neked, hogy egy másik laborszökevény dirigáljon neked. - nem akartam én túl komolyan venni a témát, bár ha tényleg fejlődni akart és elfogadná a személyemet, azzal valamelyest az aggályaimon is oldana. Ő még mindig kérdőjeles volt számomra, mert az incidens utánn többnyire nem szólt hozzám vagy láttam rajta, hogy baja volt velem vagy egyszerűen lekezelt, amit gyűlöltem.

I'm a clone of an imbecile,

what are you complaining about?!!

» Across the Spider-Verse - Miles & Kaine
» Shadows lurk around every corner - Elsa & Kaine
» Lakásban erőszaknak helye nincs - Romy & Kaine
» He found a home here. He had friends here. A city that counted on him. - Kaine Parker