Varrjuk el a szálakat - Laze & Kaine

Elvoltam én a saját dolgaimmal, olyannyira, hogy megfeledkeztem arról milyen keveset beszélgetek Kaine szobatársunkkal. Vele kapcsolatban nincs nekem semmi bajom, csak kerülöm és csak akkor zavarom a levegőjét, ha már nagyon hiányzik. Ez ritkán fordul elő. Amióta elég keményen felléptem az ellen, hogy ne csináljon semmi hülyeséget – nem tetszett neki az indás megoldásom, azóta fúj rám, mintha mérgezett növényárus volnék, pedig nem vagyok az. Mindenesetre egy darabig próbáltam elengedni a gyilkos pillantásait magam mellett, inkább a magam dolgával foglalkoztam, volt éppen elég. Készülni a gólyabálra, megtanulni jól előadni a szövegem és haladni a tananyaggal is. Nem beszélve arról, hogy az egyik gyakorlati órát oktató tanársegéd megbolondult valamitől és nem hajlandó hinni nekem – jól is teszi mondjuk, de az más téma, hogy min használom a képességeim, ő arról elvileg nem tud.
Egyértelmű, hogy ahogy itthon fellendítem az életet a jelenlétemmel és pörgésemmel, úgy az egyetem sem szabadul meg tőlem és az ötleteimtől. Most is, ami növényt gyökereztettem meg percek alatt és ültettem el a mai nap kaspókba sikeresen jutott belőlük a szobámon kívülre is. Már három kaspót teli anyósnyelvvel cipeltem ki a szobámból, oxigéntermelőnek tökéletes lesz, dísznek lehet elmegy, de csak útban lesz, hogyha nem maradok a szobámon belül. De ott már elég nagy a dzsumbuj a növényeimtől, a jófajta oxigént meg nem csak magammal akarom megosztani, hanem velük is, néha kell egy kis frissesség.
Mielőtt elátkoztak volna a földszagért, amit az ültetéssel okoztam – finom földet hoztam be amíg nem voltak itthon és az íróasztalomon művészkedtem félre téve a kütyüjeimet még mielőtt Romy idegösszeomlást kapna amiért föld került a Floro nevű laptopomba. A konyhát nem akartam feldúlni, ott nagyobb lenne a káosz, de idebent a szobámban én vagyok érte a felelős, ha ki kell takarítani, seperni, akkor sokkal lelkiismeretesebben csinálom, mintha a konyhát kellene. Annak érdekében, hogy el se átkozzanak olyan időpontot választottam amikor csak Arrow nyűszít, hogy istenem Laze hülye vagy, mit csinálsz, miért nem engedsz közel a földhöz, ásni akarok és hasonlók. Sajnos a kutya is látta, hogy földet cipelek be a szobámba, de még ki tudtam időben zárni a szobából. Bár amilyen cseles volt kétszer kinyitotta az ajtókilincset, mire megelégeltem a dolgot és bezártam magam ide amíg a növényültetéssel foglalkoztam. Volt nekem itt mindenféle kerti felszerelésem, puszta kézzel most nagyon mocskos munka lett volna, így is az volt, de tűrhetőbb.
Szóval miután minden növényemből lett legalább újabb három kaspóval és már rend is volt a szobámban, hát szépen elkezdtem ki vinni a növényekből a szobából, ugye először az anyósnyelveket, aztán a zöldikékből is elhelyeztem ennyit a kinti bútorokon. Holnap lehet elmegyek és veszek nekik növény állványt, azon szépen elfér a sárkányfa is, meg talán szépen fog mutatni a könnyezőpálma mellett ez a polc megpakolva. Hozzám már nem fér be, de kint úgy gondoltam lesz helye, Arrow meg remélhetőleg nem veri le őket vagy rágja meg a levelüket. Mindegy, ez kiderül akkor, ha megtette már és megkaptam érte a napi lebaszást amiért nem figyeltem a kutya jelenlétére a lakásban.
Ha már a jelenlétnél tartunk, valamikor későn bújtam ki újra az akcióm után a szobámból, megéheztem. Először próbáltam csendben kiosonni, nehogy megzavarjak valamit, de aztán csak észrevettem, hogy amíg én odabent voltam idekint visszatért az élet Kaine személyében. Remélhetőleg nem az ablakon keresztül jött be megint, amit a levegőztetés miatt hagytam nyitva és ugrott egyből a tévé elé. Nem zavar, nézze nyugodtan, addig se tombol nagyon, ez pedig csak jót jelent egy darabig.
- Itthon vagy? Azt hittem tovább leszel ma távol. – ezzel kezdtem, de nyilván nem állt szándékában meghallani ezt, ezért se firtattam sokáig a dolgot, hanem haladtam tovább.
Már épp elértem volna a hűtőhöz, amikor megszólalt és azt hitte azért jöttem ki, mert zavart a tévé zaja. Először odapillantok, hogy mit is néz és csak azután válaszolok a kérdésére, lehetőleg nem túl flegmán.
- Ne aggódj, nem emiatt jöttem ki. Van fülesem, ha zavarna. Csak éhes vagyok. Maradt még a tacoból vagy már mind elfogyott? – valakinek köszönhetően, de ezt nem tetem hozzá. Nem mintha zavart volna, hogyha nem tacot eszek, csak érdekelt mi a helyzet kaja ügyileg. Legalábbis először úgy tettem, mint akit ez érdekelne, de aztán felsóhajtottam és miután konstatáltam, hogy a hűtőben van minden, csak taco nincs kivettem a görög saláta maradékot és afelett ültem a konyha pultnál, félig azon rágódva, – nem csak a salátán – hogy Kainetől ide érzem a szikrázó energiát.
- Te ettél már? – kérdezem meg végül, sejtem, hogy nem salátával akarja tömni magát, de van más lehetőség is hála valaki főzési tudományának. Most nem az enyémről beszélek, ami csak az alapokat ismeri.

Mély levegőt vettem – most, hogy volt elég oxigénpótló növény – és kifújtam. Nem kezdtem elveszíteni a türelmem és nem is nagyon kívánkozott ki belőlem a Poison Ian részem vagy inkább Pussycat, hogy elkezdjek beletörődni a kávés pohár elírásokba, amivel megajándékoznak mostanában. Sosem lesz olyan, hogy végre azt mondhassam „Jól írták le a nevem!”. Inkább el is hessegetem ezt a gondolatot. Egy egész pillanatig pedig el is feledkezem arról, hogy nem a másfél hónappal ezelőtti dolgok uralkodnak a lakásunkban, hanem sokkal nagyobb a nézeteltérés köztem és Kaine között. Azt inkább nem is említem, hogy a pókállomány egyre több lesz a lakásban és kezdem kisebbségben érezni magam. Nem amúgy, csak tréfálok. Valószínűleg én is hasonlóképp tennék, ha egy pókhaverom ide keveredne egy másik világból, ami csak részben hasonlít a mostanira.
- Beszerelhetünk egy függőágyat a szobádba, ha gondolod. Hely lenne hozzá. – javaslom, akkor tényleg úgy nézne ki az a szoba, mint a pókhatalom fellegvára, akarom mondani függőágy társasága vagy bármi ilyesmi, ami a pókháló keltető részének felelne meg. Biztos van ilyen rész a pókhálón, ahol a kis pókok alszanak nem? Nem vagyok pókszakértő, gondolom ez látszik is.
- Áh oké, már azt hittem kifosztottad a tartalmát. – nevetek és bele se gondolok még, hogy ő ezt talán nem is fogja olyan viccesnek tartani. Még több mínusz pont nekem azon a listán, amin azt vezeti mennyire „jó barát” vagyok.
- Nincs ilyen problémám, akkor nem tudok enni, ha kinézik a kaját a számból. Ezért mondom, hogyha éhes vagy ne kérettesd magad, a film megvár, van pause gomb. – ezt csak azért mondom, mert már megesett, hogy nem az evésre koncentráltam, hanem azt figyeltem néznek-e ahogy eszem. Borzasztó tudom. De ilyenkor általában bénázni szoktam és az ételből a padlóra is kerül, most ezt a kutya miatt akarom elkerülni, aki biza itt ólálkodik a környékemen.
- Nem emlékszel Romy hová tette Arrow kajáját? Tudom, hogy mondta és azt is mikor adhatunk neki belőle, de nem maradt meg. – túl sok minden körül pörgött az agyam, minthogy megjegyezzek egy egyszerű képletet Arrowhoz. Legtöbbször úgyis a növényeimmel foglalkozom, a kutyával pedig csak akkor, ha senki sem látja és akkor is olyasmire tanítom, amiről tudom, hogy nem felejti el egykönnyen.
- Magadhoz képest elég nyomottnak tűnsz. Valami baj van? – nem mintha közöm volna hozzá persze, ha éppen haldoklik lelke rajta, csak ne itt tegye a kanapén, a lányok még a végén azt hiszik én csináltam vele valamit és megmérgeztem a növényeimmel őt.

A kérdésére először elgondolkodó arcot vágok, mintha tényleg gondolkodnom kellene azon, hogy megfelelő választ adjak neki. Sorshúzás? Most a Renata Sorrah-féle Math Lady / Confused Lady mémet kell elképzelni az arcomhoz, esküszöm azt próbáltam leutánozni Kaine kedvéért, meg a hatásért persze, hogy lássa milyen erősen gondolkodom a nagy semmin.
- Valójában neked gondoltam, a gyerek képességeit még annyira sem ismerem, mint a tiédet szóval te eddig ügyesebb vagy és nem tűnsz olyannak, aki kiesne a függőágyból. – nem Miles tehetségét vontam kérdőre csak tényleg nem tudtam eldönteni, hogy kifordul a függőágyból vagy sem álmában az új hely, légkör miatt, de Kaine… ő akár kifordulhat a függőágyból és le is eshet a padlóra valószínűleg akkor is pókhálóba kapaszkodna meg valamilyen trükkel! A csontkarmok vagy mi az isten szép szerelme van neki, már bármit el tudok képzelni hozzá, azt is, ami nincs.
- Nem tudom mennyire szeretnél a pókhálódon aludni. – tettem hozzá gyorsan ezt is, lerombolva azt a kis dicséretet, amit az imént mondtam rá. Még mindig nem békültem ki azzal, hogy bántani akarta azt a fiút és még a lányokat is! Felőlem meghalhat bárki, de a lakótársaink!!! Azok a lakótársaink! Jól van, nem vagyok ennyire szívtelen, csak azt hittem tiszteli a lányokat annyira, hogy ne bántsa őket, aztán ne is beszéljünk arról, hogy egy egész póksereglettel jelent meg utána és… így nem tudom eldönteni, hogy hol vagyok, az én világomban vagy egy másikba csöppentem bele úgy, nem is tudok róla. Szóval szűrős minden. Amikor meg segíteni akarok neki – lehet kicsit kevésre tartom őt, mert nem ismerem, nem tudom milyen világból jött és ott mi az, ami létezik a miénkből, mondjuk nem kérdeztem, nem is lelkiztem sokat vele, megvolt rá az okom – akkor veszekedés lesz a vége. Jól van, lehet én vagyok az akaratos és a szép elképzeléseimet rá akarom erőltetni szerencsétlenre is, de amíg tényleg normális ruhát választ addig a lányok se dobnak ki minket a lakásból. Mondjuk még itt vagyunk szóval, ha valamit rosszul csináltunk volna Kaine stílusának kiválasztásakor és Gwenénél, akkor már hát nem itt lennénk.
Mindenesetre én megpróbálok nyugodtan enni, rákérdezni azért még egyszer, hogy bizti-bizti nem éhes, mert ha igen és itt hazudozik róla akkor szúrós szemekkel fogok nézni rá. Jó, nem mintha nem azt teszem egy ideje, de akkor is.
- Oké, akkor odahívnád magadhoz addig amíg befejezem? Most nem akarok kutyaszőrt a salátámba. – cipőire már nem kommentáltam semmit sem. Csak annyit tudtam volna mondani, hogy igen sajnálatos, de legalább lett egy új pár cipője, amivel megjelenhet. Akárhol pont nem, de legalább kényelmes és elkezdte használni. Igaz kellett hozzá Arrow közreműködése is a dologhoz, de megérte.
Villázok egy keveset a salátából és újra rá nézek azzal a „gyanús vagy te nekem” nézésemmel.
- Te nem szoktál rossz passzban lenni. Legalábbis nem mostanában voltál rossz passzban amióta én ismerlek téged. – bár ez egy hangyányit túlzás volt, mert nem ismertem eléggé, hogy ilyen kijelentéseket mondhassak, mint említettem nem lelkizünk és ő sem az a szószátyár fajta.
- Van bármi, amit a lányokkal nem tudsz megbeszélni? – kíváncsiskodom. Ha magától nem mondja el, hát meg kell interjúvolni, hogy mi a baja, már rájöttem, hogy harapófogóval kell kihúzni belőle az információt, most még van türelmem is hozzá.

Ha nem lennék a megsértett szerepében, mint amilyenben Csülök Odó is volt, amikor Gandalf megjelent a szerekével és a gyerekek ugrándozva tűzijátékot akartak látni tőle, akkor most én is hagynám a színjátékot, mellettem nincs senki Csülökné szerű feleség alak, aki emlékeztetne, hogy ne röhögjek, mert eredetileg haragudnom kellene amiért valaki kitessékelt engem. Ijesztő, hogy hasonló történt velem is, mint Csülök urasággal, amikor túl sok volt már Gandalfnak. Na mindegy, azt a sérelmemet már régen elengedtem, azóta átéltem egyet s, mást Kaine mellett szerencsémre vagy szerencsétlenségemre döntse el mindenki maga.
- Te vagy vele naphosszat nem én, én csak azt látom, hogy segítség kell neki. Előtörtek már belőled a pókapai ösztönök? – viccnek szánom, nem kell válaszolnia, látom, hogy már most a szárnyai alá veszi a srácot és védi őt.
Azt már nem teszem hozzá, hogy szenved is érte eleget. Hát látszik! Ez az ágy minden idekint csak nem az ő mérete, lehet kezdeményeznem kell, hogy vegyünk kintre egy nagyobb kanapét, hátha jobban elfér rajta Kaine is, ha már idekint alszik. Csak kellene egy nyomos ok. Még ki kell találnom azt a nyomos okot. Ezért is esek gondolkodóba.
Logikus mondjuk, hogy azért van kint a kanapén, mert a pókháló nem alvásra alkalmas. Elég elképzelni, hogy Kaine egy bazi nagy hálón lóg és a szívbajt hozza a lányokra, meg lehet, hogy rám is, de az más kérdés, még nem láttam úgy, azt hiszem, vagy ha igen, akkor olyan könnyedén elfelejtettem, mint a sicc.
Ezért most nem akaszkodom rá, nem teszek megjegyzéseket, inkább befejezem a salátát, de előtte megkérem, hogy a kutyát csalja már oda magához, ha itt van, nem akarok kísértésbe esni és megsajnálni szegény Arrowot egy kis adag kajával. Így Romy se fog kinyírni amiért ilyenkor kezd el a kutya csaholni, hogy ő biza éhes enni kell és Kaine se látja, hogy milyen jó pajtik vagyunk a kutyával. Hát nem ésszel gondolkodom én? Háh! Dehogy…
Nem nagyon látom, hogy minek örül így a kutya, de az ugatását már hallom tisztán én is. Erre most nem tudom mit válaszoljak Kainenek. Tisztára dilemmába estem. Hogyha bebizonyítom, hogy tudom mit akar a kutya akkor gyanús leszek, ha meg azt mondom, hogy nem tudom még hülyébbnek fog nézni.
- Törődj vele, most arra vágyik. – válaszolom meg végül, nem fejtve ki, hogy a törődést mire kell értenie, már látom, hogy magától is rájött erre.
- Valahogy sejtettem. – hogy nem előttem fog mosott rongy lenni, de most jobban figyelek erre. Foglalkoztam a növényeimmel, persze, hogy jobban kellett figyelnem rájuk, így most már másra is sikerülni fog. Legalábbis ezt hiszem és szeretném is, hogy így legyen csak…
- Kivételesen most nem foglalkozom mással, szóval magyarázd el nekem mit értesz kilengések alatt. – felállok az asztaltól, összeszedem az evőeszközöket és elmosom őket, majd azután térek vissza Kainehez, ez hosszú lesz úgy érzem, még a széket is megfogtam és a kanapé közelébe hoztam mintha valami pszicholmókus volnék éppen. Pedig nem.
- Az nem kifejezés, hogy könnyen kezelek mindent, egyszerűen csak idebent dől el minden, itt vagyok kétségbeesett – mutatok a fejemre, remélem érti, hogy a gondolataimra akarok ezzel utalni – nem odakint. – ennél a pontnál pedig onnan kifele, a külvilág fele mutattam az ujjammal.
- Mindenki harcol valamivel Kaine, még én is, csak nem minden látszik. Én is emésztem magam. Egy csomó minden miatt, de nem hagyom, hogy ez sokáig lelombozzon engem és a környezetemet. Gondolj bele milyen fullasztó lenne itt a levegő, hogyha a növényeim átvennék az én rossz hangulatomat. Rémes. – nyílok egy kicsit meg neki, remélve, hogy így neki is könnyebb lesz. Azt nem mondhatja senki sem, hogy én nem tettem meg az első normálisnak nevezhető lépést felé.

Felsóhajtok egy kicsit, amiért nem tudtam megértetni magam vele. Hogy magyarázzam el neki azt mi nyilvánvaló? Lehet nem kellett volna ennyire rá mennem a pókságára? Lehetett volna simán csak apai ösztönnek nevezni? Az túlságosan nem hozzá illő lett volna. De rá kell jönnöm, hogy nála nem éri meg rébuszokban beszélni, konkrétan kell beszélni, csak néha se türelmem nincs se kedvem.
- Védelmező ösztön, ha jobban tetszik. – próbálok meg jobban rá világítani a dolgokra. Esküszöm próbálkozom. Bár nem csak ezzel az egy szóval tudtam volna leírni mit értek a pókapai ösztönei alatt, hanem sorolhattam volna a listát, amikre én gondolok, de ő valószínűleg nem úgy érzi, hogy azok mind jellemzőek rá, ezért se próbálkoztam tovább, ha nem volt muszáj és nem említettem meg a pókoktatói ösztönt a listában. Így is láttam rajta, hogy furcsállja az egészet. Hát még ha egy ilyet is bedobnék neki!
- Nem mindig megy. Van, hogy sétálni akar csak túl későn jövök rá. – magyarázok, mintha olyan nagyon bonyolult kutya volna Arrow. Pedig nem az, ha odafigyel rá az ember akkor hamar megszokja, hogy mikor miért könyörög csak figyelni kell a gesztusaira, mert vannak ám neki is gesztusai, amivel kommunikálni próbál, csak mi nem mindig értjük őt meg úgy ahogy szeretné és ezért „hisztizik”.
- Igyekszem. Láthatod, hogy azóta mindegyik növény jó bőrben van, még az is, ami Romy szobájában majdnem kipusztult annyira elfonnyasztotta szegényt. – most már ideje lenne, hogyha Romy után én is neveket adnék a szobanövényeknek, de annyira még nem határoztam el magam, hogy így tegyek, ezért nem hivatkozom egyik növényre sem személyként.
A világunk a fejetetejére állna, hogyha a kinti növényeket elnevezném s, úgy beszélnék róluk, mintha személyként léteznének. Ez persze nem jelenti azt, hogy néha ne beszélnék hozzájuk, abban reménykedve, egy nap sikerül annyira kifejleszteni őket még a végén megtanulnak rövid szavakat mondani. Kár, hogy még nem létezik ilyen intelligens növény, amit én fejlesztettem ki.
- Aha, most próbálok úgy tenni, mintha nem értenék ebből semmit. – elő is veszem a „szőke vagyok, ne bonyolítsd túl az egyszerű életem” ábrázatomat, de aztán elkomolyodom és előveszem az értelmesebb fejem, amint sikerül közelebb ülni hozzá.
- Figyelj. Nem vagyok szérumszakértő, de nem lehet, hogy ez a dolog nem tisztult ki teljesen belőled vagy maradt valami mellékhatása amiért így érzel? Tudod, valami hipnózishoz hasonló dolog, ami akkor indul be, hogyha meglátod vagy meghallod a varázsszót vagy gesztust. A te esetedben a varázsszó lehet ez a Peter figura. – próbáltam nagyon, de nagyon értelmes lenni.
- Semmi baj, ha így van. Mindenkinek van egy kryptonitja, nekem is van. – azt már nem tettem hozzá, hogy mi az én gyengém. Nem olyan kibeszélős showba voltunk most, hogy erre fény derüljön.
- Most azért viszonylag rendben vagy nem? – térek vissza inkább a lelki állapotára és arra, hogy néha kikapcsol az agya, ha olyanja van éppen.
- Eddig nem vetted észre amúgy, hogy mi az, ami megnyugtat téged? – vagy ha nagyon célratörő és határozott akartam volna lenni akkor nem az államat támasztom meg, hanem a mi helyet használom szépen a ki szót és a ki szóhoz még nevet is illesztek, de olyan nehéz magamban tartani, hogy ennyire vakok komolyan, nem tudom miként lehetnek. Nem tudom mióta vettek fel mindketten szemellenzőt az ilyesmi ellen, lehet rá kellene kérdeznem Lilinél, hátha ő jobban beléjük lát, mint én.

- Ez egy nagyon szép gondolat tőled. Csak így tovább és meglásd sikeres leszel. – a pókapaságban, de ezt már nem tettem hozzá szándékosan. Így is ki volt már égve a kifejezéstől, hát még ha tovább emlegetem ezt a szót előtte. Nem baj, feldobom majd Romy előtt, nézze csak meg ő is, hogy nem olyan Kaine mintha előtörtek volna belőle a pókapa ösztönei és ezt a szót valahogyan fel kellene vetetni valami szótárba, amit ő talán meg tudna buherálni a neten és a szó magyarázata mellé, még Kaine képét is oda biggyeszteni, amint Milest oktatja valamilyen pókos szituációban, mondjuk hálóvetésben vagy mi az istent csinálnak ők éppen.
Elég sok mindent elért, hasznosítja magát, lehet nem pont az én elismerésem kell neki, hanem egy nálam alacsonyabb nőiesebb, sőt teljesen nő nem csak nálam nőiesebb, de ha ez nem elég akkor még alacsonyabb lány elismerésére volt szüksége. Nem kimondottan szavakkal, az túlságosan érzéketlen lett volna, hanem tettekkel. Kár, hogy mindkettő túl gyerek ehhez vagy nem tudom. Kaineről tudom, hogy barátnője nem volt, de vajon annak a Peternek, akiről klónozták nem volt senkije? Nem ragadt át rá valami szexi pók ösztön, ami csábításra, sőt ehhez kapcsolódó emlékekhez vezetne vissza, amiből ötleteket meríthetne? Mentségemre szóljon, hogy elképzelni se tudom milyen egy klón élete, én nem voltam az. Nem is terveztem klónoztatni magam. Háh belőlem egy is éppen elég, ezt mindenki jól tudja! Hát méghogyha két Laze rohangálna a lakásban! Már rég minden falt belepett volna a moha az biztos és kész zöldségeskert volna a lakásból, a bútorokat is növényzet lepné por helyett esküszöm.
Szóval mindenkinek jó, hogy egy van belőlem és nem áll szándékomban másoltatni magam egy szép kis copy-paste gombkombinációval. Mivel Kaine sorsának s, érzéseinek részleteit nem ismertem, nem meglepő okokból kifolyólag, most próbáltam rá figyelni, hogy ezt pótoljam. Nem mondom, hogy sikerült, mert először nem nagyon akartam elképzelni ezt a beprogramozos dolgot.
- Hogy motiválom én a kutyát? – már itt leragadtam, mi köze ehhez a kutyához és hogy jön ide… aztán rájöttem, csoda, hogy nem koppant egyet az állam.
- Elmondták neked, hogy neki miért kell meghalnia? Átveszed a helyét és éled az ő életét vagy mi? – ha már belekezdett akkor fejezze is be szépen. Most már kíváncsi vagyok erre a történetre is. Én embert nem láttam így bepöcceni, mint ahogy ő volt akkor.
- Hogy ismerted őt fel? Odaát is így néz ki vagy másképpen? Vagy miként érezted meg, hogy az a Peter, akivel itt találkoztál neki köze lehet a te világodbélihez? Hogy működik ez a felismerés nálatok pókéknál? – mert biztos nem a gólya mondta meg Kainenek, hogy Gwen vagy Miles ugyanúgy pókféle mint ő. Mind olyasmi lehetett ez, amiről lehet beszélt, csak én nem szenteltem neki elég figyelmet akkor, hogy meghallgassam és meg is értsem, már rögvest akkor.
- Haragudni? Túl sok mindent vállaltam magamra mindenhol, ennyi az egész. Te meg elvagy itt nélkülem is, vagy kell a pesztrálásom, szólj és szabaddá teszek pár időpontot a te kiidegelésedre. – itt kacsintottam is egyet, természetesen én időpont nélkül is az idegeire tudtam menni, az más kérdés, hogy most pont az én agysejteim kezdtem el kihalni amikor őt hallottam.
- Remélem azért te sem haragszol az indákra, nem ártani akartam neked, csak visszafogni és megvédeni a lányokat. – tettem azért még hozzá, még mielőtt teljesen kiégtem volna Kaine és Romy vakságától, amit most Kaine tökéletes prezentál is nekem.
Bár mondjuk annyi megnyugtatott, hogy tudta Romyról van szó és én is hasonló irányba próbáltam terelni őt. A hajamba túrok és egy hatalmas nagy haj adagot hátra tűrök a homlokomból. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam.
- Valami ilyesmi, igen. Szerezz vele még több közös programot. Semmi baj nem lesz azzal, hogyha őt jobban megismered. – magyaráztam, abban reménykedve, hogy a jobban megismered szócskát valamennyire érteni fogja.

Ma való igaz úgy keltem ki az ágyból, hogy hosszú idő után minden normálisnak nevezhető és ezért én is az leszek, úgy viselkedem másokkal, akikkel eddig nem tettem. Az első ilyen személy a növénypakolás után érthető, hogy Kaine lesz.
- Vedd, aminek akarod, a lényeg, hogy ha így haladsz tovább talán jó ember lesz belőled. – meg talán belőlem is jó lakótárs, de ezt nem mondom ki hangosan a végén még ígéretnek veszi és most nem vagyok ígérgetős kedvemben – úgyis tudom, hogy holnapig alszom rá egyet és meggondolom magam, ahogy mindig is szoktam, ez tesz ’kiszámíthatatlanná’ – szerencsére.
A kutyás célzására már nem vettem a fáradtságot, hogy bármit reagáljak, Arrow jól elvolt vele én pedig nem nyújtottam a kezem a kutya felé. Titkon jól esett látni, hogy Kainet molesztálja és fel akar mászni az ágyra és rá, de ő nem engedi.
Most inkább próbálok szót érteni vele, túl fáradt vagyok a veszekedéshez és az élő fába belekötéshez, sokat használtam a képességemet a növényeken, a megszokottnál is többet. Hallgatom, amit mesél magáról, próbálom meg is érteni őt és nem sajnálni. Azon véleményemet, hogy a klónozás nem jó ötlet inkább megtartom magamnak, mert a végén bemesélne valamit magának, hogy biztos az ő létezését is ellenzem akkor. Nem ellenzem, csak szokatlannak tartom, mert nem tudom beilleszteni még az én elképzeléseimbe.
- Nem csodálom, hogy a te világodbéli Peter nem ment bele ebbe, szerintem az itteni sem akarhat hozzád hasonló klónt. Mindig a bolond tudósokkal van a baj, valami bekattan a fejükben és fejetlen kísérletekbe kezdenek, ami a véletlen művének köszönhetően jól sül el, elsőre vagy másodjára. Az a baj velük, hogy egyik se érti meg, hogy nem szabad istent játszani, mert a számításaikba hiba csúszhat. Az én apám is ilyen, tapasztalatból beszélek. Joggal nem otthon lakok. – nem szoktam panaszkodni neki az otthoniakról, bár azt már nem egyszer látta, hogy valaki hív telefonon és nem vagyok hajlandó felvenni. Nagy későn hívom csak vissza, mintha olyan elfoglalt lennék, hogy mindenre van időm csak pont Rá nincs. Néha az öcsémnek sem veszem fel, hogy ne legyen túl feltűnő a dolog, de ő olyankor hajlandó SMS-t írni és leírni mi a baja éppen.
- Gyomorforgató lehet ez a pókmegérzés. – biztos ezért volt annyira ki szerencsétlen, amikor meglátta Petert és akadt ki, mint akitől elvették volna az extrán húsos quesadillat. Jó lehet az ilyenért én is ölni tudnék, főleg, ha valaki elkészíti nekünk.
- Az nem kifejezés, de remélem most megérted, hogy miért akartalak visszatartani az indákkal. Hujujuj milyen mérges voltál akkor rájuk. – rossz rágondolni persze, de most legalább el tudunk ezzel viccelődni, most nem ég vörösen a szeme se, ha kimondom az inda szót remélem. Arrow jó terápiás kutya volna, lehet holnap feldobom Romynak vigyük el kiképzésre, ártani nem fog ártani neki.
- Megesik az ilyen. A fő az, hogy add önmagad mindig és ne felejts el kulturált lenni, az mindig plusz pont. – bár őszintén nem tudom megmondani mi az, ami Romynak bejön, lehet kikérem Lili véleményét Kainenek milyen tanácsokat adjak. Szóval lehet elő kéne kapnom a mobilt és gyors rózsaszín karmazsin kódot küldeni felé, hogy kellenek az emlékei Romy kedvelt pasi-típusairól, mert én nem tartom számon az ilyesmit. Csak ugye itt ülök Kaine előtt és valószínűleg azt hinné, ha ilyesmit tennék, hogy nem érdekel az, amit mond. Miért nincs olyan szupernövényem, ami okosan kikapja a zsebemből a telefonomat és megírja Lilinek azt az SMSt? Miéért nincs? Köszönöm Élet, hogy ezt is nekem kell kifejlesztenem valahogy majd.
- Mivel szoktad levezetni a plusz felesleges energiát? – kérdeztem meg hirtelen ezt is. Régóta érdekelt, persze, hogy csak eddig sose kérdeztem rá, mert megvolt a saját magam dolga.
- Fejlesztenem kell magam és a képességeim, még egy ilyen agymenést, amit leműveltél… Huh hát a sima indák nem lesznek elegek. – most vígan elnevetem a végét persze, mert nem fenyeget minket azokkal a csontpengékkel vagy mi a nyavalyám nőt ki belőle akkor. Vajon fájdalmas ilyet növeszteni neki vagy meg se érzi?