Wizard, Jay Hardway, Martin Garrix; 2013

Parker feltételezése teljesen jogos. Dormammu nem csak egyetlen mentális átveréssel próbálkozhat. Szerencsére nem erről van szó. Úgy látszik, Pókember most méltó ellenfélre talált. Eddig minden támadást kikerült, de most kapott egy komoly jobbhorgot. A skrull nem dumál, ebből tudom, hogy nem ő Pókember. Vicces, hogy ez a megkülönböztető jelzés. Be is céloznám, de mindketten olyan gyorsan mozognak, hogy ez nem egyszerű. Ráadásul úgy kell lőnöm, hogy a lény túlélje.
Parker ideiglenesen megvakította, ez jó! Most kell kiütni a skrullt. A filmes kérdéssel nem tudok mit kezdeni és én nem szeretek ennyit beszélni harc közben, ezért nem válaszolok.
- Ezek profi kémek. Biztos, hogy mindent ért.
Felkészülten küldik ide őket. Ezért tudott eddig is rejtve maradni. A Sötét Nagyúr befolyása alatt pedig nem az a feladata, hogy beszéljen.
- Nem hízeleg, hanem ellenem védekezik. Szövetségesnek álcázza a célpontot.
Egész jó vicc volt amúgy és a csata után lehet, hogy el fogok rajta vigyorodni.
Hang alapú fegyvert pont én sem hoztam, nem is szoktam ilyet használni. Mikor kiderül, hogy taktikai tényismertetés helyett megint csak poénok röpködnek, morcosabbá válok. Pókember tud így harcolni, akkor csak tegye. Segítenék neki, ha nem forognának össze-vissza. Még azt is nehéz követni, melyik hova kerül. A faxos ötletet valahonnan megérezte a társam. Később megkérdezem, hogy csinálta. Ha a szemem sarkából vetett pillantást vette észre, akkor kiemelkedően tud koncentrálni a sok mellébeszélés között. Egy újabb Elmétlen veszi célba őket, de sikerül kilőnöm. Mennyi van még ezekből?
A gép hangja tényleg idegőrlő. Parker kérdése nem hülyeség, de válasz nélkül is rájön, hogy ő bizony nem tartozik ehhez a földönkívüli fajhoz. A behálózott szemű skrull testtartásából arra lehet következtetni, hogy hatott a hang. Vagy csak eljátssza. Tesztelni kell.
- Skrull, mi a neved és a rendfokozatod? Hogy kerültél ide?
Tudtommal katonákat küldenek ide és nem árt tudni, milyen rangú kémet fogtunk.
- Mellettünk kell harcolnod! A...
Épp kifejteném, hogy az Elmétleneket kell lőni és hogy árulja el a jogar helyét, de hirtelen megjelenik Clea. Mit is mondott róla a Skarlát Boszorkány? Nevében Dormammu... Mindegy, mert láthatóan a mi oldalunkon áll és sikerrel vette fel a kesztyűt az ellenfeleinkkel. Remekül haladtak!
- Köszönjük! Intézzük - jelzem röviden, hogy vettem a parancsot a nőtől, aki még mindig az egységünk vezetője.
- A jogart kell megtalálnunk, különben elpusztul az egész világ. Közös az ellenségünk - noszogatom a skrullt.
Intek arra, amerre Clea mutatta Pyro és Mordo útját. Ha a skrull rá is bólint, nem fogok neki hinni egész addig, amíg nem véd meg minket az utunkba akadó lényektől. Előttünk kell haladnia, úgyis elég gyors. Szemmel fogom tartani és ha trükkel próbálkozik, megpróbálok odasózni neki egy nagyot. Amúgy pedig fedezem a többieket és figyelek, hogy én se kapjak komoly sérülést, ha lehet.

   

Ahogy az idegen jövevény felölti valódi alakját, elengedem, de biztos, ami biztos alapon, az egyik kezét azért ahhoz a falhoz hálózom, aminek a gép is neki van tolva. Nem annyira a bizalmatlanságom, mint inkább amiatt, hogy nem szeretném, ha zavarodottságában esetleg kárt tenne a csapattársamban vagy önmagában. Ezzel mégsem korlátozom teljesen a mozgását, teret adva neki ahhoz, hogy ezt ő maga is észrevehesse, viszont kezelhetőbb általa a helyzet, ha úgy érezné, hogy a feszültségét agressszióval vezetné le. Hátrányként mondjuk felhozhatjuk azt, hogy így nehézkesebbé vált számára az imént arcba kapott hálótól való megszabadulás.
- Várj, hadd segítsek... - lépek közelebb hozzá, de amint kezemet nyugtatólag a vállára tenném, meglendíti szabadon hagyott balját egy nyugodtnak cseppet sem nevezhető felhördülés kíséretében:
- Hozzám ne érj!
Ökle csupán milliméterekkel téveszti el az orromat, köszönhetően az enyhe hátradőlésnek, amit a legyintés előtti pillanatban eszközölök.
- Igazad volt, tényleg érti a nyelvünket. - fordulok a szavak erejéig Bishop felé, majd figyelve társaságunk ingerült szabadulási próbálkozásait, még hozzáteszem:
- És a new yorki attitűdöt is meglepően gyorsan eltanulta. - jó, ez csupán sztereotípia, ugyanis nem minden itt élő modortalan, sokukra csak ráfogják a nagyvárosi életről alkotott nyüzsgő kép alapján, de a helyzet miatt ezt nem tudtam kihagyni.
- Nézd, szeretném leszedni rólad a hálót, de ahhoz most egy pillanatra abba kell hagynod a mocorgást, oké?- ez az érvelés elegendőnek tűnik ahhoz, hogy néhány másodpercre megtorpanjon, s eddig aktívan kapkodó keze helyett csak mellkasa mozogjon, ideges szuszogást hallatván.
- Ha át merészelsz verni... - sziszegi megvetően fogai között.
- ... akkor visszatérhetünk az asztalrendezéshez a fejemmel! Áll az alku? - sosem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen üzleti feltételeket fogok támasztani, de mégis ott tartunk, hogy ezt bedobva merészkedek közelebb hozzá.
- Hallottál már a ragtapasz-elvről?
Retorikai kérdés, aminek feltételét követően időt sem hagyok a válaszra, csak egy határozott mozdulattal rántom le a látását gátló anyagot. Szeretném azt gondolni, hogy a morranása hálából fakad, de...
- Bocsánat! Már dolgozok egy illékony oldaton, ami elősegítené a kémiai kötés oxidáció hatására természetesen is végbemenő felbomlását, csak még megoldást kell találnom arra...
A szúrós pillantás némileg belém fojtja a szót.
- ... ami téged valószínűleg cseppet sem érdekel. Teljesen jogos! - inkább megadóan hátralépek egyet, ezzel is jelezve, hogy átadom a terepet Bishopnak.
A skrull ingerülten kapja a számára ismeretlen férfi felé a fejét, s hol annak arcát fürkészi szavai (vagy inkább a vallatás) hallatán, hol pedig gyanakvóan siklik le a katona kezében tartott fegyverére.
- Mégis miért válaszolnék a kérdéseitekre? - a bizalmatlansága valósággal tapintható, ahogy a visszakérdezést kitartó tekintete alapján elsősorban Bishopnak címezi.
- Nyugi, nem fogunk bántani! Csak valahogy le kellett kössünk, amíg manipuláció alatt álltál. - lépek újra előre, állammal Bishop fegyvere felé bökve, hogy jelezzem, nincs oka tartania tőle.
- Én Póki vagyok. Te pedig...? - kézfogásra nyújtom felé jobbomat, lényegében elismételve Bishop kérdését, mégis átfordítva azt egy fokkal barátságosabb és közvetlenebb hangnembe.
Fújtatása lassan hagy alább, kétkedve vizsgálgatva a kezemet, mielőtt felszegné a fejét.
- A nevem Al'arok. - szólal meg végül némi elnyújtott csend után, Bishopra emelve a tekintetét.
- A Birodalom Hetedik Felderítőflottájának hadnagya vagyok. - húzza ki magát büszkén. Míg én...
- Úgy, mint Galaktikus Birodalom? - kérdezek rá rögtön, talán túlzott izgatottsággal a hangomban.
Hihetetlen, mennyire felismerhetőek még egy hüllőszerűnek ható külsőn is a furcsallás jelei.
- Úgy, mint a Skrullos Sztelláris Birodalom.
- Óh. - bólogatok lenyűgözötten, majd zavaromat enyhítendőn Bishop felé fordulok, hogy jól hallhatóan suttogva szóljak hozzá:
- Sztelláris Birodalom. - hangsúlyozom úgy, mintha eleve ő lett volna az, aki kijavításra szorul, nem pedig én.
- Az a valami... beférkőzött az agyamba és... - erre csak megértően bólintok.
- Tudjuk, azért jöttünk, hogy megállítsuk. Ehhez azonban minden segítség jól jöhet. - erősítem meg azt, amit Bishop is mondott az imént.
Al'arok továbbra is kétkedve méregeti kicsiny csapatunkat, kiadva magából egy olyan torokhangot, amit akár a beleegyezés jelének is vehetnénk, de szerencsére szavaival megerősíti:
- Legyen hát. De véssétek az eszetekbe, nekem küldetésem van. Ha az együttműködésünk végén megpróbáltok fogságba ejteni, annak súlyos következménye lesz a fajotokra nézve!
Kapkodom a fejem Clea és Bishop között állva, hátha valamelyikük még előttem szeretné, ám ha nem....
- Nos, ez több szinten is nyugtalanító, de valahol fair a tartózkodó hozzáállás. - aminek jogosságára szeretnék rácáfolni azzal, hogy a lehálózott kezéhez lépek, s hacsak nincs valamelyik társamnak ellenvetése, kiszabadítom belőle bagázsunk újdonsült tagját.
- Üdv a JoGuardiansban, Al! - nyújtom neki újra a kezemet.
Nem tudom, náluk létezik-e ez a gesztus, de kitartó vagyok.
És csak remélni tudom, hogy nincs ellenére a becézés.

Az újabb támadásom sem ért célt, mivel ennek a túlméretezett Elmétlennek sikerült kitérnie előle, pedig azt gondoltam, a méreténél fogva sokkal lomhább lesz ennél, de tévedtem. Már nagyon kezdtem lemerülve érezni magam, de mint ahogy már párszor hangoztattam, akár hangosan, akár fejben, a feladás és a lehetetlen fogalma számomra nem létezett. Így igyekeztem még egyszer összekaparni minden felerősített mágikus erőmet, hogy végre sikeres támadást mérhessek rá.
Az óriási, lilás fényben úszó lövedék eltalálta az Elmétlent, ami ennek hatására darabjaira robbant, nem maradt más belőle, csupán szálló por. Meg kellett támaszkodnom a falnak, hogy fújhassak egyet, letörölve a szám széléről a vért, hogy aztán végül a tekintetemmel a Bishop és Pókember alkotta kettőst kereshessem, illetve a skrullt. Idő közben sikerült lefegyverezniük, sőt, beszélgetésbe is elegyedtek vele, így végül közelebb sétáltam hozzájuk, hogy így nézhessek rájuk tovább. Még mindig zúgott a fejem a bekapott ütéstől, de nem maradhattunk egy helyben, muszáj volt Pyro után mennünk. Dormammu veszélyes, a kozmikus lángokat nehéz iránytani, ő pedig eleve kapott egy hatalmas víztömeget a nyakába, amitől egyébként meg kellett volna halnia. De ha már eddig túlélte, nem akartam a Maximoff fiún túl még valakit elveszíteni a rám bízott csapatból. Nem bírom elviselni a sikertelenséget.
-Nem áll szándékunkban háborút kezdeni a skrullok fajával. Amint vége a feladatnak, távozhatsz. –de most sajnos nem érdekel a nyomora senkinek sem, ennél jóval fontosabb dolgunk akadt.
-Az alagsorba kell mennünk, Pyro és a megszállt Mordo után. Ott kell lennie a jogarnak és az átjárónak is, amelyen keresztül a Lélekfalónak áldozhatnak. –pillantottam rájuk, majd elindultam velük lefelé. Nem akartam a portált választani, mivel ha akadtak út közben civilek, őket is el kellett juttatnunk az Emma nevű nőhöz.
-Ha civilt láttok, csak lökjétek át egy portálon, az elmétleneket pedig végezzétek ki. Nincs időnk finomkodni. –pillantottam a plusz egy fővel kiegészült csapatra, ahogy végül sikerült eljutnunk a célállomásunkhoz. Odalent aztán elfogott az ismerős, jóleső érzés, ami a Sötét Dimenzió közelségéből fakadt, így tudtam, hogy jó helyen jártunk. A kezemben tartott, ragyogó, mágikus lángokkal világítottam át a füst, korom, szálló hamu keverékén, hogy megtalálhassam a csapattársunkat. Gyorsan végigvezettem rajta a tekintetemet sérülések után kutatva, majd a csontok és por egyvelegén. Mivel ismertem a képességét, így pontosan tudtam, kitől származhat az égetésből visszamaradt tetemek sokasága. Csak remélni mertem, hogy már áldozatul estek Dormammu lélekelnyelésének, és nem pedig a tűz okozta a halálukat.

Mivel az élő láng ennyire specifikus és részletgazdag fenntartása rohadt sok energiába és mentális koncentrációba kerül, amikből már egyértelműen egyre kevesebb volt, végül elengedtem a dolgot. A pyrodactyl-nak már nyoma sem volt. Inkább a hatékonyságra kell rámennem, mint a látványra. Bármennyire is gyűlölöm beismerni, az én erőm is véges, főleg, hogy még nem volt elég időm tökéletesíteni az irányítást. Az a víztömeg, majd a kozmikus sötét láng rengeteget kivettek belőlem. Fura volt újra fáradtságot, tompa fájdalmat érezni.
Persze a kis barátunk sem járt jobban. Alaposan megpörköltem a raszta mágust, de még így sem volt elég. A nyitott portál miatt, Dormammu védelmének hála még mindig életben volt. Talán a jogart kellene becéloznom, és akkor dimenziókapu híján nagyobb eséllyel tudnám kinyírni ezt a seggfejet.
Hátráltam tőle néhány lépést, majd tűzfalat vontam a mágus és a portál közé, illetve egy másikat, ami a jogart zárja el. Azt semmiképp sem kaparinthatja meg, hogy elvigye innen. Sose érne véget az a fogócska-bújócska. Mondjuk naivan azt gondoltam, hogy erre már Clea rég utánam jön és magával hozza a másik két ápoltat is. Mi a szar tart már ennyi ideig!? Aztán végszóra csak sikerült befutniuk.
-Geez! Na végre már! Azt hittem, nélkülem ültetek be közben pizzázni egyet! -forgattam meg a szemeimet. Azért nagyon megsértődtem volna.
-Ööö... ki a brand new mate? -néztem rájuk kérdőn, egy pillanatra elidőzve a fura szerzeten. Majd csak megráztam a fejemet. Igazából tök mindegy.
-Na szóval... a raszta fuckwit yobbo ellen már kb mindent bevetettem. Túlságosan szívós, amíg Dormammu miatt abban az OP helyzetben van, hogy nyitva az a sötét dimenziós portál. Onnan nyeri az erejét, megvédi és regenerálja a szolgája testét. Az átjárót a jogar tartja nyitva, amit viszont valamiféle mágikus burok véd. -hadartam el a felzárkóztató gyorstalpalót.
-Rajtatok a világ szeme, JoGardians. -főleg, hogy ez a pöcsfej úgyse fogja hagyni se magát, se a jogart.
A tekintetem Bishopét kereste. Hiába Clea lett kinevezve a vezetőnknek, stratégiai kérdésekben inkább a katonára bíznám magunkat.

A skrull nem próbál rögtön barátságosnak vagy zavartnak mutatkozni. Nagyon is harcias, Parker mellett pedig szinte nem jut szóhoz. Szerintem élvezi is, hogy nem kell beszélnie. Gyártja a terveit közben. Pókemberrel eljátszuk a borzasztóan régi, de hatékony jó zsaru-rossz zsaru trükköt. A fegyveremet leeresztem, de ez csak annyit jelent, hogy szükség esetén fel kell majd emelnem lövés előtt. Elég, ha én tudom.
A sejtésem bejött és aggasztó, hogy a Birodalom ennyire érdeklődik a Föld iránt. Dormammu az elsődleges célpont, utána viszont ezek jönnek. Al'arok kezd megnyílni, ezt ki kell használnunk. Én ugyan nem kötök vele egyezséget és Parker sem mondta rá az áment egyértelműen. Ki fog derülni, mit várhatunk tőle, amint lekerül róla a hálóbilincs. A kézfogásnál készülök, hátha megragadja az alkalmat és támadást eszközöl. Erre nem kerül sor. Megértett valamit abból, amit a hálószövő elmondott.
Clea nem kis ellenfelet talált és gyönyörűen elpusztította. Ő is ígéretekkel szédíti a skrullt. Én még mindig nem mondok erre semmit. Égetőbb feladatunk van és már a pontos helyszínt is tudjuk. Nem találtuk el a jogar helyét, mégsem az emeleten helyezték el és nem is az épület vertikálisan vett felénél.
- Hova vezetnek azok a portálok?
Mielőtt civileket lökdösnék bárhova, tudni akarom. Clea fényforrása eléggé impozáns és a lényeg, hogy hasznos. A nyomokat követve eljutunk fő ellenfelünkig, akit Pyro rendesen helyben hagyott, de még mindig él. Az elkülönítő műveletét figyelem.
- A Skrull Sztelláris Birodalom Al'arok nevű hadnagyát felszabadítottuk a Sötét Nagyúr befolyása alól. Félretette a bolygónkon végzett felderítői feladatait és segít nekünk.
Finoman adtam Pyro tudtára, hogy egy ellenséges megfigyelővel van dolgunk, aki csak ideiglenesen szövetséges.
- Tehát Dormammu avatárjának védelmét a jogar kiiktatásával szüntetjük meg - összegzek.
- Ha közben fedeztek, a burok energiáját nagy valószínűséggel magamba tudom szívni, legalább részben. Ha rést ütök rajta, azon keresztül hozzáférünk a jogarhoz. Clea, azt mondtad, a tárgy fizikai megsemmisítése hasztalan, helyette a mágikus erőt kell belőle eltávolítani. Te képes vagy ezt megtenni úgy, hogy túl is éld?
Ha varázslótársai segítsége kell hozzá, biztos vagyok benne, hogy ismer módot a bevonásukra. Kockázatos ez, ki tudja, milyen hatással lesz a jogar ereje arra, akibe beköltözik, de ez az egyetlen megoldás.
Megvárom, hogy mit mond a parancsnokunk. Ha szerinte ez a terv megfelelő, akkor nekifeszülök a jogart körbevevő buroknak és kezdem elnyelni az energiáját.

   

Érdeklődve néztem Pyro-ra, majd végül Bishop-ra, miután felvázolt egy logikus, épkézláb ötletet, de először nem szólaltam meg, csupán érdeklődve, csendben figyeltem az arcukat, majd azt az irányt, amerre a jogart éreztem. Már a Szentélyben is feltűnt valami, amit most akár élesben is letesztelhetünk. Nem szeretnék kiábrándító, vagy épp illúzióromboló lenni, de a lehető legnagyobb ostobaságot követték el azok ketten, legyen az bármi is. Viszont most kapóra jön.
-Nem. Az én erőm teljesen másképp működik. Habár a Sötét Dimenzió Legfőbbje vagyok, és képes vagyok bárminemű ereklyét az uralmam alá hajtani, nem tudom elszívni mások erejét, legyen az mágikus, vagy épp… életerő. –néztem körbe a rögtönzött csapatunkon, majd megállapodott a tekintetem végül a tüzet manipulálón.
-Idehívhatom Stephen-t, vagy épp azt a nőt, de ez utóbbit semmiféleképp sem támogatnám. Nem bízom benne, és nem akarom, hogy arra használja fel a jogar mágikus erejét, hogy leigázza a világunkat, mivel nem a kedvességével vonult be a történelemkönyvekbe. Egy fenyegetés bőven elég egyszerre. Stephen szóba jöhet, de ez időigényes, így pedig, véleményem szerint abból kell gazdálkodnunk, amink jelenleg van. Szóval te fogod csinálni. –böktem az egyik hosszú, fehér ujjammal a férfi felé, ahogy végigvezettem rajta a tekintetemet.
-Úgy sem harcolhatsz igazán, mivel ha nem muszáj, inkább ne erőltesd magad tovább, szeretnék mindenkit nagyjából egy darabban visszajuttatni. Mint mondtam, nem akarok felesleges nézeteltérést még azzal a fura nővel is. Így tehát a jogar erejének elszívását rád bíznám, mi pedig eltereljük a figyelmét. Valószínűleg úgy is arra számít, hogy én fogom csinálni, így pedig megzavarhatjuk és hatékonyak lehetünk. Pókember, te nekem fogsz asszisztálni ehhez a figyelemeltereléshez, amíg Bishop rést okoz a jogar védelmén, Pyro pedig elveszi a mágikus erejét. –pillantottam rá határozottan.
-Mindenkinek megfelel ez így?

Persze, egy idegen fajjal kialakuló, potenciális konfliktus gondolata aggasztó, akárcsak az a tény, hogy Clea ezzel kapcsolatos megjegyzésére újdonsült alakváltó társunk verbálisan nem reagál, csupán egy hosszú, pislogásmentes pillanatig mered a varázslónőre. Mindezek ellenére én még mindig azon vagyok fennakadva, hogy a jogar az alagsorban van. Illetve, nem, ez így fedi teljesen a valóságot. Inkább azon vagyok kiakadva, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy ennek az épületnek egyébként alagsora is van. Ez történik akkor, amikor nem látjuk a jogartól a... na mindegy.
- Az asszisztálással nem lesz probléma, már egészen gyakorlott vagyok abban, hogy magamra haragítsam a magamnál veszélyesebb figurákat. - még legyintek is egyet mellé, mert ezt tényleg nevezhetnénk egy átlagos hétköznapnak.
- A figyelemelterelésben Al a segítségünkre lehet. - dobom be az ötletet, hogy az egészen idáig zajló beszélgetés alatti bólogatásomnál azért valami konstruktívabbat is hozzátegyek ehhez a csapatmunkához.
- Odakint ugyan nem tudtam elvakítani Morgót, de ha megzavarnánk mondjuk egy olyan húzással, hogy elbűvölő személyemből hirtelen kettőt is lát, akkor sikerülhet lekötnünk... úgy értem, hogy szó szerint. Ahogy észrevettem, a kinti varázslataihoz szeretett hadonászni, szóval feltételezem, hogy bizonyois formájú energiamanipulációhoz szüksége van arra, hogy szabadon mozogjon. - imitálom is emellé a kézmozdulatokat, kombinálva azzal, amiket Dokitól lestem el az eddigi ismeretségünk alatt.
- Persze, csak akkor, ha Al'arok nem bánja, hogy fel kell ehhez vennie valamelyikünk alakját.
Pillantok az illetőre, aki egy hümmögő-mordulást hallat, feltételezem, beleegyezése jeléül.
- Máris legjobb cimbik vagyunk, szavak nélkül kommunikálunk!
Várom az újabb mordulást, hogy megerősítsen, de a hang csak nem akar érkezni.
- Nem szeret az érzéseiről beszélni, de a szíve mélyén egyetért. A lényeg, hogy egy ilyen taktikával elméletben elég időt nyerhetünk a csapat többi tagjának, hogy a jogar mehessen a levesbe.
És mivel figyelmes partner vagyok, Al felé fordulok egy gyors magyarázat erejéig.
- A levest ebben az esetben átvitt értelemben használtam, ezt olyankor mondjuk, amikor...
- Értettem.
- Látjátok? Tökéletesen megértjük egymást.
Ezzel nem csak a kétirányú kommunikáció fontosságát promóztam, de azt is prezentálhattam, milyen jó vagyok a korábban meglebegtetett irritálásban. Nem hiába vagyok én pók... két legyet egy csapásra. Ba dumm....

Felvont szemöldökkel hallgattam Bishop beszámolóját erről a skrull akármiről, akit felszabadítottak Dormammu befolyása alól, de amúgy valószínűleg nem megbízható. Bloody hell.
-Köszönöm a részletes jelentést, Spock. -bólintottam egyet. Bár kétlem, hogy Bishop értette volna a popkulturális utalásomat, aztán ki tudja.
-Szorongatott helyzetben vagyunk. Pókember, te vagy az utolsó reményem. -hogy levedd az utalást.
-De most komolyan! Blimey! Sztelláris birodalom és sötét nagyúr!? Úgy érzem magam, mint egy Harry Potter-Star Wars-Csillagkapu-Star Trek crossoverben. Elég beteg elgondolás, de még kasszasiker is lehetne. -stipi-stopi, a jogdíj az enyém.
-Mhm-hmm. -egyetértő hümmögéssel rábólintottam erre is, amit Bishop haditervként felvázolt. Jól levetted a lényeget, mate. Csak jó lenne ezeket a jogaros, figyelem elterelős húzásokat a gyakorlatba is átültetni végre. Kezdem unni ezt a sehová sem vezető macska-egér harcot.
A tekintetem aztán a supreme sheila-ra siklott tovább. WTF!?
-"Azt a nőt" Selene-nek hívják. És szerintem pont annyira megbízható, mint te vagy bárki más. Nem akarja leigázni a világot sem, már rég megtehette volna. -amúgy.
-Arra nagyobb esélyt látok, hogy te átadd a jogart Dormammunak. Akár érdekeltséged is lehetne benne, nem? Ha már ilyen személyeskedő hangulatban vagy, magadat se felejtsd ki. -fontam össze a karjaimat magam előtt.
A "Szóval te fogod csinálni." parancsra aztán csak nagy szemekkel meredtem rá.
-Én? -te vagy a sötét varázslónő. És mi az, hogy úgysem harcolhatok!? Ezt ki dönti el?
-Ne szórakozz velem, sheila. Kutya bajom. -és a neve továbbra is Selene, nem "az a fura nő".
-Felőlem. -vontam meg a vállamat szemforgatva. Akkor csináljuk ezt. Ők csak tereljék el a figyelmét spidey mate-tel, ahogy akarják. Használják a sztelláris szkrullt, Bishoppal majd foglalkozunk a jogarral, aztán főzhetnek belőle levest. A pizza előtt hangolónak pont megteszi.
-Akkor had szóljon! ♫ Let's get, let's get, let's get, let's get rocked. ♫ -leengedtem a tűzfalat, ami eddig fogva tartotta MordMammut. Jó szórakozást hozzá!
Amíg Bishop kivarázsolja nekem Wombat jogarát, lesz időm kigondolni, hogy csinálom ezt az őrült nagy baromságot. Nem a sötét démonkodás a main special skillem.

-Mhm, hogyne. –ennyit arról a nőről. Mit bánom én, hogy Selene, vagy valami más. Attól még veszélyes és azért, mert eddig nem tette, még nem garantált, hogy ez után sem fogja. Nem azzal vonult be a mágusok feljegyzései közé, hogy mennyire jótét lélek lenne. De nem akartam most ezzel foglalkozni, mert volt égetőbb dolgunk is. Csak felvont szemöldökkel meredtem rá, amikor belekeverte a Dormammu-hoz való kötődésemet és azt, hogy én nagyobb veszélyt jelenthetek, mint a drága szerelme.
-Hát hogyne. Biztosan ezért utaztam dimenziókon át, hogy megmentsem a világotokat, hogy aztán egy szánalmas féreg kezére játsszam. Nem akarlak kiábrándítani, de a legveszélyesebb résztvevő továbbra sem én vagyok. –hanem az a nő. Nem akar ő segíteni senkinek sem, csak maga miatt, meg az előttem álló miatt teszi. Amúgy felőle szerintem a világ is meghalhatna, és amúgy se higgye, hogy őt nem „enné” meg, ha elfogyna a tápláléka. Az a nő egy ragadozó, önző, több ezer éves, meghatározhatatlan lény. Nem szabad bízni benne, neki sem kellene. Kígyót melenget a keblén, ahogy errefelé mondják, de ezt nem az én tisztem elmondani neki. Ha ő szeretné tönkretenni magát és az életét, hajrá. De csak az után, hogy Mordo és az őt megszálló Dormammu eltűnik a képből.
-Te. Van itt másik belőled? –néztem rá, majd a skrullra, aki továbbra is önmaga volt, így a kérdésem megoldotta önnön magát, hogy aztán csak a szemeimet forgathassam.
-Dehogynem. Te is tudod, én is tudom, erről ennyit. –nem nyitok vitát róla, és végül nem is kellett, mivel csak belement ebbe az egészbe.
A tekintetem így végül Pókemberre siklott, majd végül a vele lévő skrullra.
-Amint eltűnik a Mordot elkülönítő tűzfal, mehet a figyelemelterelés. –ez főként az utóbbinak szólt, mielőtt még meggondolná magát és mégsem segít.
Végül én magam is bevetettem a megsokszorozást, hogy az egyik másomat küldhessem el Peter-rel és az őt imitálóval, míg én igyekeztem portálokat nyitni, amiken keresztül támadásokat küldtem a férfi felé, igyekezve ezzel akadályozni, hogy másokat is megtámadhasson a varázslataimmal, illetve ezekkel megpróbáltam leválasztani a végtagjait a testéről, alkalmazva a lekötözést is. Ennyire futotta a részemről, az a túlméretezett elmétlen eléggé lemerített.

A skrullon nem könnyű eligazodni. Ezeket a morgásokat a gesztusokkal együtt lehetne értelmezni, de ahhoz jobban meg kéne figyelnem. Pókember szeme rajta lesz, egyelőre ennyivel kell beérnünk. Egész jól kezeli, ahogy látom. A stratégia szintén működőképesnek tűnik és ez a srác biztosan el tudja játszani a zavaró tényezőt. Földönkívüli pajtása pedig rásegít majd. Reméljük.
Pyro is hajigálja a vicceket. Ez egy olyan stílus, amit én nem tudtam elsajátítani, de tudom, hogy egyeseknél plusz energiát, felszabadultságot, fókuszt ad. Tegyék csak, én maradok a saját módszeremnél. Spocknak pedig majd utána fogok nézni. Mindig újabb könyves-filmes utalásokkal bombáznak engem.
Clea bámulását egyelőre még tűröm és nem is kell sokáig, mert kimondja azt, amit tévesen ítéltem meg. Érdekes, amit említ és az is, hogy közben Pyro-n állapodik meg a tekintete. Nem lehet véletlen, de nem is most fontos. A nő által felvázolt lehetőségekből válogathatunk és tényleg sok szól amellett, hogy a leggyorsabb módon mentsük meg a világot. Ha hagyjuk Dormammut megérkezni, az biztosan a teljes pusztuláshoz vezet. Ha megállítjuk, de hibát követünk el, azt később még helyrehozhatjuk. Nehéz helyzet nehéz döntéseket igényel.
- Vitázni nem most kell. A terv kész. Gyerünk!
Utána viszont bőven lesz miről beszélni és feladatok is akadnak dögivel. Most viszont először tenyeremmel érintem meg a burkot. Próbálom felmérni az erejét, a rám gyakorolt hatását és az energia jellegét, hogy tisztán mágikus-e vagy valamilyen eleggyel van dolgunk. Amit elszívok, azt később ki is tudom adni magamból. Másfelől az is számít, hogy mekkora löketet tud adni és el tudom-e viselni a mértékét. Nem szeretném itt hagyni a fogamat, de ha ez kell ahhoz, hogy Pyro hozzáférjen a jogarhoz és azt elpusztítva kizárja a világunkat fenyegető démont, akkor azt se bánom.
Egyik tenyerem után jön a másik. Egész testemen cikáznak a lila villámok és a szemem is ebben a színben kezd világítani, egyre erősebb fénnyel. Kezdek eggyé válni a burokkal, pontosabban a részemmé tenni azt centiről centire, egységről egységre. Pokolian megterhelő, ekkora erővel nem sokszor szembesültem. Bármilyen magasan is áll a fájdalomküszöböm, nagyon kell koncentrálnom, hogy ezt el tudjam viselni. Grimaszba torzul az arcom, egész testem megfeszül és ahogy kezdem kitapasztalni a hullámokat, amikben jelen van ez a védőbúra, lassan igyekszem megnyitni a rést. Ha valaki sürgetni próbál, arra nem fogok tudni figyelni. Én érzem, mi az elfogadható tempó és végig is csinálom. Akkora nyílást kell létrehoznom, amekkorán keresztül Pyro le tud sújtani a tárgyra. Fogalmam sincs, hogyan fogja elvégezni a feladatot, de ő és Clea is látnak rá módot, tehát menni fog. Mennie kell! Én szótlanul, fogaimat összeszorítva támogatom a küldetést a burok áttörésével.

   

Vetettem rá ugyan egy sötét, gyilkos pillantást, de azon kívül Cleára nem pazaroltam több szót vagy figyelmet. Innentől legyen Spidey Gonzalez gondja az a nő.
Inkább Bishopra és a jogart védő burokra szegeztem a tekintetemet, ahogy lassan megérintette azt. Tiszta energiamező vette körbe semmi más, így a képességeinek hála el tudta nyelni azt, vagy legalább is rést nyithatott rajta. Nekem ennyi bőven elég ahhoz, hogy hozzáférjek a jogarhoz, pontosabban a benne rejlő sötét erőhöz. Érdekes vállalkozás volt, de közben valahogy semmi kedvem nem volt ehhez. Rossz előérzetem volt az egésszel kapcsolatban. Mint már legalább milliószor ezzel a sötét dimenziós baromsággal. Izgalmas meg minden, de valójában ez a mágiás hülyeség nagyon nem a mi dolgunk, hanem a varázslóké és hasonlóké.
Végül habozás nélkül átnyúltam a résen, hogy az ujjaimat a mágikus ereklye köré fonhassam. Nem csináltam ezt sokszor, igazából lövésem sincs, hogyan is kellene nekikezdenem. Őszintén... életerőt elszívni nagyon nem ugyanaz, mint a tárgyban rejlő sötétséget. Lehunytam a szemeimet, vettem egy mély levegőt, mintha ezzel magamba szippanthatnám azt a feketén kavargó esszenciát, amit magában hordozott.
Éreztem, ahogy a kezemben tartott jogar felizzott, mintha csak az ereimen keresztül mágnesként vonzva átáramlott volna belém az a különös energia, és nem maradt volna más, mint egy üres kristálydarab. Amint kinyitottam a szemeimet, a jogar továbbra is ott volt, látszólag nem lett baja, viszont a körülötte lévő burok teljesen eltűnt, az átjáró bezárult. Nem volt már karnyújtásnyira a Sötét Dimenzió, hogy a raszta mágusban élősködő Dormammut táplálja. Now or never, supreme sheila.
-Clea, most! -nyírd ki azt a rohadékot. Nem érdekel, hogy ember vagy ártatlan vagy akármi. Túl veszélyes életben tartani, ráadásul már megváltás neki a halál. Ezeket a fokú égési sérüléseket, amiket tőlem szenvedett, hatalmas megpróbáltatás, szinte lehetetlen lenne elviselni, ha a megszállásnak vége és újra halandóvá válik. Aki a tűzzel játszik ugye...

Fél szemmel figyeltem a Bishop-Pyro párost, ahogy a jogar megszerzésén ügyeskedtek, de szerencsére Pókember és a mágiám elegendő figyelemelterelés volt, megfűszerezve a skrullal. A mágikus ereklyék mind engedelmeskednek nekem, ahogy én magam is a Sötét Dimenzió szülötte vagyok, így amint éreztem megszűnni azt a vonzó, kaotikus energiát, azonnal feléjük fordítottam a tekintetemet, de nem eresztettem a kötöző bűbájjal a megszállt Mordo-t. Az átjáró megszűnt, a tápláló energiát elvágták, és a jogarban kavargó, sötétség is teljesen megszűnt, így amint meghallottam a férfi hangját, Peter-re pillantottam, majd végül egy gyors mozdulattal, védekezésre sem adva esélyt, egy portállal levágtam a férfi fejét, ezzel megszüntetve a szenvedéseit és a veszélyforrást is. Amint megszűntnek nyilvánítottam ezt a fenyegetést, a szilárd talajt érve, kissé bizonytalan léptekkel, a szám szélére száradt vért törölgetve lépkedtem Pyro mellé, hogy a kezében tartott jogarra pillanthassak, majd rá.
-Szeretném, ha nem vennéd le róla a kezed. Tudom, hogy az elpusztítása lenne a helyes döntés, de ez a tárgy szellemi értéket képvisel számunkra. –nyújtottam ki az ujjaimat, hogy óvatosan csúsztathassam a kezeimet a markolatra, pontosan az övéi fölé.
-Arra kérlek, hogy add át a jogarnak az erőt, amit elszívtál belőle. Csupán akkor engedd el, ha szólok róla. Vissza kell juttatnunk a Legfőbb Varázslónak. Fontos fegyver lehet a Dormammu elleni harcban, amivel biztosíthatjuk a hazajutásunkat. –pillantottam rá teljesen komolyan, majd amint belement a kérésembe, semmiféle tiltakozást nem fogadtam el, sem Bishop, sem Peter részéről. Ebbe nem szólhatnak bele, és biztos vagyok benne, hogy egy nap majd megköszönik nekem ezt. Mindannyian.
Lehunytam a szemeimet, hogy a jogarra és az azt tartó férfira koncentrálhassak, s csupán akkor nyitottam ki őket, amikor éreztem, hogy a sötétség teljesen elhagyta a testét.
-Most már ideadhatod nekem. Hálás vagyok a közreműködésedért. Halandó létedre, sokat kockáztattál. –húztam egy halvány mosolyra a számat, majd a tekintetemmel Peter-t kerestem.
-Hová helyezted el a Maximoff fiú testét? Visszavisszük magunkkal, és földi hagyományok szerint megadjuk neki a végtisztességet. –ennyi jár neki a hosszú évekig tartó szenvedése után. Amint mindenki készen állt és megtudtam a címet, ahol a holttest volt, nyitottam egy portált a varázserőm maradékából, hogy végül visszatérhessünk a Szentélybe, a jogarral együtt, mielőtt még úgy jártam volna, mint a hegy közelében, amikor kiédesgettem Wanda-t.