Wizard, Jay Hardway, Martin Garrix; 2013

-De kedves, mintha az aggódása valódi lenne. –összeszűkült szemekkel, értetlenül fordultam a Dormammu által megszállt Mordo irányába, majd egy futó pillantást vetettem Pyro-ra, aki szemmel láthatóan jól volt, így minden figyelmemet az ellenségeinknek szentelhettem. Ha maga a mágus testét használó Lélekfaló nem lett volna kellően bosszantó, az elmétlenek sem akartak elfogyni. Mint egy végeláthatatlan szélmalomharc.
-Ugye tudod, hogy kicsoda ez a nő, akire az életeteket bíztátok? A Legfőbb Varázslónő, nyilván. De mit több még? Gondolom azzal nem dicsekedett el, hogy nem közönséges halandó mágus. –az elégedett mosoly az arcán egyre jobban kezdett kihozni a sodromból és nagy erőfeszítésekbe került, hogy ne cselekedjek meggondolatlanul. Időt kell nyernünk, hogy a Pókember és Bishop alkotta kettős megszerezhesse a jogart.
-Mi a baj, Clea? Tán nincs igazam? A vér nem válik vízzé, ahogy mondani szokták. Az unokahúgom pedig mindig is szeretett titkolózni mások előtt. Remekül is csinálja. Ki tudja, talán épp a halálba vezetett benneteket. Nem tudtok róla semmit, a Doktor pedig elég felszínes ember. Egy ilyen külső simán megtévesztheti. A jogar már itt sincs talán, lehet, hogy épp ő vitte el innen és helyezte nekem biztonságba. –eddig tartott a magamra erőszakolt, amúgy sem túl nagy türelmem. Ahogy végül megemeltem a kezeimet, hogy támadást indíthassak ellene, amint felragyogott a rám jellemző, lilás fény a kezeim körül, a semmiből egy hatalmas, mondhatni szökőár szerű víztömeg zúdult a velem lévő férfire, akit magával is ragadott a jelenség. Ha nem tudnám, hogy képtelen vagyok irányítani az elemeket, talán én magam is elhittem volna, hogy a varázslat tőlem származott. Elgondolkozva néztem az épület felé, ami már nem volt ép és egységes, majd megnöveltem a pengémet, hogy azzal ejthessek sebet a közelembe jutó elmétlenek testén, néhányukat pedig mágikus lövedékkel tettem harcképtelenné, vagy portálokkal daraboltam fel, míg végül a levitálás mellett döntöttem, arra az emeletre irányozva magam, ahol a nekem kellőt sejtettem. Azt gondoltam, ettől a becsapódástól majd meghal, vagy súlyosan megsérül, de most az egyszer kellemes meglepetés volt az ellenkezőjével szembesülnöm.
Ugyan Dormammu ellen a sötét praktikákkal nem sokra megy az ember, de az enyémmel ellentétben, az ő teste most emberi. Én viszont továbbra is képes voltam az uralmam alá hajtani a Faltine lángot, ami arra szolgált, hogy megnövelje a mágikus erőt, ami az én esetemben egyenesen arányos volt azzal, hogy sokkal inkább képes lehetek felvenni a versenyt egy tiszta vérű, mágiából álló lénnyel, átformálva a testemet is, mondhatni az „eredeti” alakjába.
-Remélem, képes vagy befolyásolni nem földi lángokat is. Ezt a tüzet víz nem olthatja el, legyen bármilyen intenzív is. Ha a megérzéseim nem csalnak, belehalni biztosan nem fogsz. A cél az, hogy ő viszont igen. –vezettem rá a lila fényben úszó szemeimet, ahogy kinyújtottam felé a kezemet, benne a lilás-rózsaszín lánggal égő, mágikus tűzzel. A Sötét Dimenzióból származik, neki pedig hasonló a kisugárzása, mint annak a Selene nevű nőnek, így talán egy fokkal könnyebb dolga lesz.

Hiába pofázott nekem ez a mágus vagy ki, az egyik fülemen be, a másikon ki. Én nem ezért voltam itt. Nem érdekelt Dormammu mesterkedése, nálam nem érhet el vele semmit sem. Tudom, hogy ő az ellenség, aztán kész. Hiába állítja az ellenkezőjét, attól ez még nem fog megváltozni. Felesleges minden idióta próbálkozás, ettől csak tök szánalmas lesz az egész. Meg időpocsékolás, azt egyenesen rühellem.
Ignorálva ezt a pojácát, inkább újra rátámadtam az elmétlenekre. Vagyis... rátámadtam volna, feltételes módban. A semmiből egy hatalmas víztömeg telibe kapott, és azzal a lendülettel belevágott az épületbe.
-Bloody fuck! Már megint baszki. -temettem az arcomat a tenyerembe, miután összevakartam magam a földről, a törmelékek közül. Annyira unom már.
-Csodás. -néztem végig magamon, a ruhámból a vizet csavargatva. Mostantól beszerzek valami testvériséges szerkót, ami egy hülye, sárga esőkabát lesz. A bőrig ázni ugyanis erre enyhe kifejezés.
A fájdalmat nem éreztem már egy ideje, de azt például, hogy szétfagyok, azt annál inkább. Mivel nekem alapból nem volt emberfeletti ellenállóképességem, ez most lehet kinyírt volna, ha... ismétlem, ha Selene-nel nem tesszük meg azt, amit. Legyünk őszinték. Általában nem embereket használnak wrecking ball-nak.
A nálam lévő lángszórókat ekkora mennyiségű víz teljesen tönkretette, és persze a becsapódás sem segített. Selejt. El is dobtam őket a francba, így már csak akadék az egész. Nem szívesen, de marad az új képességem. Saját magam teremtem majd a tüzet. Így már fárasztóbb, melósabb, és nagyobb koncentrációt igénylő művelet lesz.
Aztán felbukkant a levitáló supreme sheila, valami örök lángról zagyválva. Ezzel felül is írta a korábbi gondolatmenetemet a saját élő lánggal kapcsolatban. Amúgy kösz a kérdést, aha, tök jól vagyok.
-Megoldom. -valahogy. Gondolom. Remélem. Nem lehetetlen, úgyhogy... felőlem csináljuk.
Egy ideig némán figyeltem a felém nyújtott lilás-rózsaszín lánggal égő, mágikus tüzet. Próbáltam ráhangolódni, az irányításom alá vonni. Rögtön rám is tört az az ismerős, zsigeri érzés, mint mikor kiég az agyad. De legalább az éles fájdalom elmaradt.
Hanyag mozdulattal formáltam belőle egy tűzlépcsőt, és nagyon magabiztos póker arcot vágva vissza lesétáltam a harctérre.
-Sorry, bugger! De ennél valami jobbat kell kitalálnod ellenem. Elég amatőr húzás volt. Most véged, seggfej. -azzal lángfalat vontam körénk, bevédve Cleát is. Ha az elmétlenek belesétálnak, szénné égnek. Az élő, mágikus-sötét-kozmikus láng kombóval a raszta mágust céloztam be. Nem bonyolítottam túl, nehogy fordítva süljön el az egész, mert túlfeszítem a határaimat. Inkább legyen sikeres, mint látványos. Ha kell, finom hamuvá pörkölöm a gazdatestet. Én nem kímélek senkit, főleg nem az ilyen férgeket. Csak reménykedhettem benne, hogy hamar fűbe harap, mert rohadt szar érzés volt ezt a nem e világi tüzet irányítani.

Örülök, hogy Pókember nem nehezíti meg a dolgomat. Láthatóan jól méri fel a lehetőségeinket. Az épületet tényleg nem érdemes magunkra omlasztani. Mi vigyázunk erre, de az Elmétlenek és az agymosottak nagyon nem. Egy megoldás van: mindet lerendezni, hogy ne veszélyeztessék a küldetést. Nekünk a jogar kell. Ott lehet, ahol a srác mondja. Igyekeznénk is haladni, de túl sok az ellenfél. Clea és Pyro valami nagy vízáradattal küzd, ha jól hallom és mennék segíteni, de itt sürgetőbb feladattal szembesülök. Egy rakás ellenfélen kell átküzdenünk magunkat. Parker módszere jónak tűnik. Én is kellően gyors vagyok már, hogy a tűzvonalba helyezkedve egyik Elmétlen csapását a másikra hangoljam helyezkedéssel és az utolsó pillanatban elugrással. Az optikai sugarak pusztítóak, de szerencsénkre nem csak emberi lényekre, hanem rájuk is. Az agymosott emberek épségének megóvása nehezebb. Egy testes, de nem túl fürge irodistát sikerül orrba, majd állon vágnom úgy, hogy kiterül és nem mozdul. Egy kis agyrázkódás bele kell, hogy férjen. Három elég sportos, öltönyös férfi akar megrohamozni még azzal sem törődve, hogy az Elmétlenek lövései elé rohannak. Az egyik egy méretes lyukasztógéppel próbál meg fejbe kólintani. Sikerül kitekernem a karját és mire a társai beérik, a "fegyver" már az én kezemben van. Egy asztalt borítok rá az első támadóra, a többieket pedig megcélzom a géppel. Egy bajszost el is találok és hátratántorodik. Egy rántással nekicsapom a másiknak. Közben előkerül a leggyorsabb társuk és az asztalt átugorva egy levélbontó késsel ugrik nekem. Magam elé tartom az előbb zsákmányolt szerkezetet, hogy a szúrás erejét felfogjam, az energiafegyveremmel pedig rendesen hókon vágom. Az ütés ereje elég volt ahhoz, hogy rongybábuként essen össze. A hátamba viszont belecsapódik egy sugár. Elszívom az energiát, de így is hasra lök. Ráestem a két másik ájult dolgozóra. Nem vacakolok sokat, azonnal kilövöm az Elmétlent, aki lecsapott rám. A mellkasában szép nagy lyuk keletkezik, de még egyet kap és ez már a fejét se hagyja a helyén.
- Egy skrull! - kiabálok Pókembernek. - Emberfeletti az ereje, a gyorsasága és bármivé formázhatja a testét! Képességet viszont nem tud utánozni.
A hálószövőhöz hasonló sebességgel mozog, de azért, mert ennek a földönkívüli fajnak ez eleve adottsága. A társamat láttam eddig akcióban. A skrull nem fog hálót lőni és ha meg is próbálja imitálni Pókember légtornászokhoz illő mozdulatait, nem ugrálhat olyan gyakorlottan. Erre fogok figyelni és egy alkalmas pillanatban vállon fogom lőni az agymosott támadót. Az ő életét csak azért kímélném meg, hogy megtudjuk, mit keres itt. Ez a rendkívül veszélyes nép próbálkozott földi invázióval régebben is és a történelemben később is. Erre később oda kell figyelni.
- Ne hagyd elmenekülni! Majd ki kell kérdeznünk!
A skrull bal vállát el is tudom lőni. Eleve jó katona lehet és Dormammu még fanatizálta is, úgyhogy ettől még nem áll le. Még két Elmétlent kell darabokra lőnöm, mert közben ők is a hálószövőre támadtak volna. Egy-két sugárba muszáj belehajolnom, hogy folyamatosan töltődjek is. Van bennük erő, nehéz így megőrizni a pozíciómat, de igyekszem.
- A nagyon magas frekvenciák megzavarják - dobom be, ami még eszembe jutott.
Én ezeket haditörténelmi tanulmányaimból merítem, de hogy minden skrullra érvényesek-e és pontosan mennyire akadályozzák, az csak most fog kiderülni. Mindenesetre ahol csatáznak, ott pont látok egy őskövület faxgépet. Annak a hangja szerintem bárkit kikerget a világból, a skrullt pedig kizökkentheti és akkor feltűnik a valódi alakja, amire óvatoskodás nélkül tüzelhetek.

   

- Mi a... ? - kicsit beleszédülök abba, hogy az egyik pillanatban még a környezetemre figyelek, mert harc közben ugye az is fontos, a következőben viszont már magammal szemezek, pedig nem rémlik, hogy durván beütöttem volna a fejemet az elmúlt percekben. Még szerencse, hogy időben érkezik a magyarázat új pajtimmal kapcsolatban.
- Ó, szóval te is látod? Huhh! - egy hanyag mozdulattal letörlöm maszkom homlokrészéről a verejtéket, ami ott sincs.
- Egy pillanatra már kezdtem ráparázni, hogy ez is valami misztikus elmetrükk része. - elképesztő, hogy olyan világban élünk, ahol az ember pókja megkönnyebbülten sóhajt fel annak hallatán, hogy nem egy lélekrabló entitással, hanem csak (!!!) egy űrből érkezett látogatóval van dolga. Akit nem mellesleg cseppet sem hat meg az, hogy én ilyen lazán veszem a jelenlétét, köszönés gyanánt csak meglendíti jobbját, hogy ütésével kizökkentve elrugaszkodhasson, és lendületét kombinálhassa a saját testi erejével, így terelve mindkettőnket a hozzánk legközelebb eső íróasztal felé, amin, a fejemet megragadva, megpróbálja az arcommal átrendezni a klaviatúra billentyűit.
- Megerősítem...
Tompa puffanás. Ahogy homlokom koccan a fehér periférián, a találkozásba beleremeg az egész asztal.
- ... az...
*PUFF!*
Elrepül pár gomb. Ég veled, szóköz, én és a sajgó arcom sosem fogunk elfelejteni!
- ... emberfeletti...
Újabb ütés. A billentyűzet eddig bírta. Ez informatikai pazarlás, kérem szépen, és szinte biztos vagyok benne, hogy a rendszergazda fizetéséből fogják levonni.
- ... erőt!
Ellentartok, majd egy jól irányzott mozdulattal fejbe kólintom a billentyűzettel. Vagyis, az egyik felével. Annyira bejön a támadásom, hogy a lény eleresszen és kissé hátratántorodjon.
- A modern korban legyőzhetetlen az információs technológi ereje.
Ezzel láthatóan vitatkozna, mert újfent nekem akar rontani, ám ezúttal már felkészülten várom, s miközben egy szökkenéssel lendülök át a feje felett, ahogy fordulok a levegőben, kilövök egy jókora adag hálót az arcára, hogy elvakíthassam.
- Tudod, hogy ez most mire emlékeztet? - a költői kérdés Bishopnak szól, de abban már nem igazán hagyok neki választást, hogy meg akarja-e hallgatni a választ.
- Arra a nagyon elvont minisorozatra, amiben a főszereplő otthon talál magából még egyet, és összebunyóznak. Az az örök fiatal színész játszik benne, akinek a nevét mindig elfelejtem. Talán Peter. Vagy Jonathan?
A látását átmenetileg elvesztett skrull hol a hálót próbálja eltávolítani a szeme elől, hol pedig a hangomat használva irányadónak, ökölbe szorított kezekkel suhint jobbra-balra a levegőben.
- Szerintem egy Mike Tyson rajongóval lehet dolgunk. - kerülgetem tanakodva az ütéseit, minden lendítésénél egyet hátralépve.
- Mit gondolsz, szerinted érti az angolt? - banális kérdés, amivel nem az idegen nyelvi képességeit szeretném lebecsülni, inkább rávilágítanék arra, hogy barátunk eddig nem volt valami bőbeszédű, ami még problémás is lehet, ha Bishop ki szeretné őt kérdezni. Aztán persze ki tudja... lehet, hogy Dormammu befolyása miatt nem akar megszólalni, az is lehet, hogy szégyellős... vaaaagy velem nem szimpatizál.
- Hé, én tényleg ilyen jó karban vagyok vagy ez csak egy harci pszichológia lehet, hogy hízelgéssel próbál meg kizökkenteni? - ami NYILVÁN lehetetlen. Mindazonáltal, nem tudok elmenni amellett, hogy milyen passzentosan sikerült mímelnie a.... pókszerelést.
- Így akarsz elszomorítani, amiért a másik szerkóm farzsebében hagytam a szonikus gránátjaimat? - szerintem MJ büszke volna rám a szarkazmus hallatán.
- Csak viccelek! Nincsenek szonikus gránátok. - rázom meg a fejem, mielőtt még félreértené a gondolatmenetet.
- Se másik gúnyám. - ami egy igazi fejfájás, mert folyton foltozhatom a jelenlegit és addig-addig fogom kísérteni a sorsot, mígnem egy szép, verőfényes napon nagyon illetlen helyen lesz rajta szakadás, és soha nem fognak eltűnni a fénysebességgel készült képek az internetről.
- Még csak farzsebem sincs!! - fakadok ki a felismerés nyomán, mert rá kell jönnöm, hogy ritka gáz szuperhős vagyok.
Eme depresszív gondolatot elűzvén inkább megragadom skrull fighter csuklóit és egy fordulattal afelé a masina felé lököm, amire ha jól vettem ki perifériából, Bishop pillantott az imént.
- Akár énekelhetnék is, mert szerintem megtenné a hatást, de ennyire nem vagyok kegyetlen. - egyik kezét a faxgéphez hálózom, majd működésbe hozom... nos, szeretném azt mondani, hogy két pillanat alatt, de mikori modell ez??
- Ha még sokat kapálózol, akkor megcsillogtatom a rap tudásomat! Mostanában sokat csiszoltam rajta és szerintem Eminem Slim Shady korszakának több száma is egészen jól megy már! - fenyegetem meg a szökni próbáló alakot, amikor...
*DING!*
Saved by the bell!
Vagyis, nem, nem annyira csengő az, hanem TE JÓ ÉG, milyen hangokat ad ki ez a gép!! Mindjárt meghajlítja maga körül a teret, ha így folytatja. Vagy én is átváltozok, pedig még csak nem is vagyok skrull. Vagy...
- Mi van, ha skrull vagyok, de sosem tudtam róla?? Tudod, mint Clark Kent, akinek csak azért van földi neve, mert kansasi farmerek befogadták. Mi van akkor, ha titokban már megindítottak egy inváziót és több skrull is köztünk jár, csak nem tudunk róla?
Ahogy Jim Carrey mondta egyik ikonikus szerepében: "Túl sok kérdés."

Az élő, mágikus-sötét-kozmikus láng kombó konkrétan semmit sem ért a raszta mágus ellen. Yah. Fuck me dead. A franc se gondolta volna, hogy Dormammu bábjának sikerül valahogy kivédenie és túlélnie a csapást. Szinte bármiben fogadni mertem volna rá, hogy ha valamitől, ettől majd annyi lesz neki. Tévedtem. Szóval jó, hogy nem fogadtam senkivel semmiben. Szívós egy féreg, pedig nem vettem félvállról a támadást. Kezdtem kicsit szélmalomharcnak érezni ezt az egészet.
Főleg azután, hogy a sok másik mellé még közben megjelent egy óriási Elmétlen is a színen, mintha sosem akartak volna elfogyni. Ezt a legújabbat nyugodtan nevezhetjük küklopsznak. Bocs, Summers. Semmi személyes. A tekintetem aztán újra a varázslót kereste, mert semmi esetre sem téveszthetjük szem elől. Az épület bejáratát célozta be.
-Szerintem kellően legyengítettük. Nem tűnik már olyan fittnek, mint az elején. Elkapom! -néztem kérdőn Cleára, valamiféle megerősítésre várva. Ő a kinevezett, ügyeletes Boss a csapatban, akkor döntsön. Én azt csinálom, amit ő mond, vagy amit jóváhagy.
-Az új haverunk az épület felé tart. -böktem a fejemmel az óriás agyatlan felé.
-Te meg tudod állítani, mielőtt lerombolja az egészet. Akkor mindenkinek annyi. Ha látod őket, küld utánam a többieket is. Talán végre kiszedhetjük a fő seggfejből, hol van a jogar. -ha nem volt ellenvetése, én rögtön a raszta mágus után indultam, mielőtt még felszívódhatott volna.
Halkan, szinte árnyékként követtem, ötvözve Boss Lady és Selene settenkedő módszereit. Nem szoktam sneaky módon osonni, nekem megfelelnek a látványos belépők, amikor felgyújtok mindent, de ez most csapnivaló ötletnek tűnt. Ha felfedem magam, oda a meglepetés ereje. Ennyire szarrá ázva inkább jobb, ha nem nagyképűzöm el feleslegesen. És amúgy sem tudtam, mire számíthatok.
Ez a gyanútlan pöcsfej elvezetett egyenesen le az alagsorba. Nem kispályáztak. Ott volt a jogar, legalább is annak nézett ki. Aztán valamiféle mágikus átjáró, nem olyan, amilyet a varázslók használnak. Gondolom ez lehet az, amin keresztül Dormammu a világunkba akar jönni. És ráadás körítésnek ott hevert a heyiségben szanaszét egy csomó holttest. Sérülésnek semmi nyoma sem volt rajtuk. Félelmetesen ismerős volt a hideg és üres érzés, hogy elvette a lelküket. Ez a rituálé része, hogy átléphessen azon a kapun. Vagy valami ilyesmit magyaráztak mindig a gyorstalpalókban. Én már párszor hallottam, hogy megragadjon bennem. A fickó nem volt egyedül, elmétlenből itt is akadt bőven. Hát... Ahogy mondani szokták... egy életem, egy halálom... vagyis... puding próbája az evés.
-Hey mates! -villantottam rájuk egy fogkrémreklámos vigyort, és abban a pillanatban lángba borítottam a termet. A hulláknak már úgyis mindegy, az átjáróért, a lézer egyszeműekért és a flamin' galah-ért nem kár. A jogarra azért figyeltem, bár szerintem azzal csak nyerünk, ha az is megsemmisül, és minden esély megszűnik, hogy Dormammu itt parádézzon nálunk. Nem érdekel, mennyire ősi és értékes ereklye. Tehetnek egy szívességet és feldughatják maguknak. Ki a tököm kreál ilyen tárgyakat, amivel halálos fenyegetést lehet hozni a nyakunkra? Fuck logic. Már rég porrá kellett volna zúzni, ha egyszer tudták, mire képes. Csak szólok.

Reméltem, hogy a Faltine láng, amelyet megosztottam a mellettem lévővel, kellő csapást mérhet majd Mordo testére, hogy az őt mozgató Dormammu eltűnjön a képből, de sikerült kivédenie ennek a férfinek a támadását, pedig annak ellenére, hogy elázott, meglehetősen szép teljesítményt nyújtott.
A tekintetem végül a fekete férfiról az idő közben feltűnt, óriási méretű elmétlenen állapodott meg, hogy aztán ismét visszavezethessem azt Pyro-ra. Csak némán bólintottam arra, hogy elkapja a menekülő varázslót, miután kellően meggyengítettük ahhoz, hogy akár sikerülhessen is neki. Ez az "állítsd meg és csináld ezt" magyarázás nem tartozott a kedvenceim közé, de most nem volt időnk az önérzetes monológokra.
-Mindenképp utánad küldöm majd őket. De azért légy óvatos, nem tudhatod, mi vár rád a jogar közelében. -pillantottam rá valamiféle aggódással, hogy aztán felvehessem a harcot az óriásira nőtt elmétlennel. A levitáció készségének hála sikerült beelőznöm és előbb értem a Bishop-Peter pároshoz, mint ahogy ő tette volna, de ők épp el voltak foglalva, ugyanis egy skrull volt az ellenfelük, vagy legalábbis épp vele néztek farkasszemet.
-Pyro a jogar, illetve Mordo után ment. Ha itt végeztetek, menjetek utána ti is, mivel segítségre lehet szüksége ebben a harcban. A civileket és az Elmétlent bízzátok rám. -pillantottam rájuk, hogy aztán védőpajzsot vonva magam köré nézhessek szembe az Elmétlennel. A mágikus védelem ugyan kitartott, de arra nem számítottam, hogy a civilek is támadásba lendülnek majd, mint Dormammu agymosott szolgái. Ami épp a kezük ügyébe akadt, azzal próbáltak meg meggátolni az érdemi harcban, így kénytelen voltam portálokat nyitni, hogy hatásosan eljuttassam őket az Emma nevű nőhöz, aki majd segít rajtuk. Nem volt egyszerű, a megosztott figyelmem gyengeséget eredményezett, ami azt jelentette, hogy még így is sikerül bekapnom néhány kósza, elhajított széket, vagy épp egyéb, apróbb tárgyakat. Nem szerettem volna bennük kárt tenni, így csupán lekötözőbűbájokat alkalmaztam rajtuk, hogy így juttassam el őket a megfelelő helyre. Még mindig jobb, mintha itt haltak volna meg.
Amint megfogyatkoztak a civilek, minden figyelmemet az elmétleneknek szentelhettem, pontosabban leginkább annak az óriás példánynak, ami velem szemben állt. Kiropogtattam a nyakamat, hogy aztán ismét bevethessem a Stephentől tanult sokszorozást és az ezzel kombinálható lekötözést, hogy aztán a körülöttem felragyogó, tűzként égő mágiát összpontosítva mérhessek rá egy erőteljes, pusztító csapást. Eddig még csupán gyakorlás alkalmával használtam a Faltine lángot, ezt a formát, azt is csupán a Sötét Dimenzióban, így nem voltam biztos benne, hogy teljesen az uralmam alá fogom tudni hajtani, vagy mi is lesz pontosan a végkimenetele ennek. Ekkora mértékű mágiát használni, az otthonom kívül, számomra megterhelő.

Miután kialudtak a lángok és elült a füst, egyértelmű volt, hogy a jogar nem semmisült meg. Ez nem volt meglepő, mivel egyrészt próbáltam figyelni rá, másrészt valamiféle mágikus védelmű tárolóban lebegett. Nem konyítok hozzá, de gondolom pont a hozzám hasonlóktól védi. Blimey! Az viszont engem is rohadtul meglepett, hogy a másik fél még mindig életben volt. Sőt! Egészen elevennek tűnt a korábbi formájához képest.
-Naaaoorr!! Bloody hell! GFY! Hogy lehetsz még mindig életben, mate? -ha tippelnem kellene, talán az átjáróhoz lehet köze. Az a teóriám, hogy a raszta mágusban tanyázó Dormammu minél közelebb van a Sötét Dimenzióba nyíló portálhoz, annál erősebb. Valahogy össze tudott gyűjteni annyi energiát onnan, hogy megmenekülhessen az élve elégéstől. Mázlista seggfej.
-Egyszer lehet, hogy bejött, de másodszorra kizárt, hogy ezt megúszd. Aki a tűzzel játszik, előbb vagy utóbb, de rohadtul megégeti magát! -és most már nagyon ajánlom, hogy inkább előbb legyen az az utóbb.
Vettem egy mély levegőt, és igyekeztem újra teljes fókuszba kerülni, amit egyébként nem könnyített meg, hogy majdnem megfagytam. Na ezért kell Ausztráliába költözni! Napsütéses tengerpart...
Idéztem játszópajtinak neki egy termetes tűzmadarat. Nevezzük pyrodactylnak. Széttárta a szárnyait, majd egyenesen Mordohoz repült. A hatalmas karmai közé fogta csontropogtató szorítással. Kitátotta a csőrét, ahonnét perzselő láng tört elő, ezzel végezve ki a varázslót(?). Ha és amennyiben az újabb támadás sikeres volt, foglalkozhattam végre azzal az átkozott jogarral is. Bad news, de én nem ismerem sem a feladást, sem a vereséget. Addig küzdök, amíg valamelyikünk bele nem döglik. Inkább emésszenek el a saját lángjaim, mint hogy bármilyen helyzet elől is megfutamodjak. Sosem féltem a haláltól... most meg már annyira sem érdekel, mint régen. Tudom, milyen.

Hiába minden felkészültségem, hiába volt minden próbálkozás, mielőtt még bármit tehettem volna, az Elmétlen támadásba lendült, és egy általa kilőtt sugárral sikerült elsöpörnie. Ugyan sikerült magam elé vonnom egy pajzsot, de így is elég volt ahhoz, hogy a falnak vágódjak, majd lecsússzak a földre. Éreztem a vér ízét a számban, amitől kezdett teljesen elegem lenni. Már nagyon untam ezt az egészet. Kimerült voltam, zsibbadt az agyam, fájt mindenem, és már véreztem is.
Megráztam a fejemet, hogy úrrá lehessek a fülzúgásomon. Feltápászkodtam, hogy aztán így nézhessek fel az óriási ellenfelemre. Összepréselt ajkakkal gyűjtöttem össze az erőmet, hogy kiiktathassam végre és eltörölhessem a létezés síkjáról is. A nem szó, ahogy a feladás sem szerepelt a szótáramban, így kész voltam teljes erőbedobással harcolni ellene és megállítani.
-Gyere, te túlméretezett, agyatlan szörnyeteg. -ropogtattam ki az ujjaimat, hogy egy újabb, méretes, mágikus lövedéket küldhessek felé válaszcsapásként az előző támadására válaszul. Ha ettől sem porlad el...