A kind of Magic; Queen; 1986

Miután magam mögött hagytam Dr. Strange társaságát, a hegyen lévő törmelékkupachoz indultam, hogy aztán a hegy belsejében megtalálhassam a nekem kellő nőt. Ezen a helyen tisztán érezhető és kivehető volt a baljós jellegű káoszmágia, amely a leírások alapján is jellemezte a Skarlát Boszorkány erejét. A képességei mondhatni határtalanok, képes manipulálni és átírni a valóságot, ahogy épp kedve tartotta. Mindazonáltal itt éreztem magam én is a legközelebb a Sötét Dimenzióhoz, az otthonomhoz. Ezen a szegényes dimenzión a leginkább mágiában bővelkedő hely ez a hegy volt, melynek a létezése eddig rejtett volt számomra. Most pedig szinte megfojtott a jelenléte. Kiváltképp soha nem is törődtem az emberekkel, engem csupán az a férfi érdekelt, aki Dormammu ellen hatásosan képes volt fellépni, s csupán most jött el az ideje annak, hogy egy másik halandóra is felfigyeljenek a szemeim. Egy talán még értékesebbre, mint amilyen a Doktor volt.
Amint megszólalt, érdeklődve vettem szemügyre őt, alaposan megvizsgálva minden apró részletét. A ruháját, a vörös fényeket, a tekintetét, a gyilkos kisugárzását, és a rekedtes, kemény hangját. Megfáradtnak és megtörtnek tűnt, pont, ahogy beharangozták nekem. Pont, amennyire én szerettem volna.
-A nevem Clea, és magát kerestem, Wanda. Pontosabban… a Skarlát Boszorkányt. –lépkedtem közelebb hozzá.
-Velem szemben a fenyegetései mit sem érnek. Dr. Strange ismerőse vagyok, és a segítségéért jöttem. Tőle tudtam meg, hogy itt találhatom. Így tehát sajnos nem tehetek eleget roppant szívélyes kérésének, miszerint tűnjek el. –az utolsó két szót gondosan megformáltam, hogy aztán így nézhessek rá tovább.
-Természetesen ha továbbra is a saját szerencsétlenségében kíván fürdeni, s nem félti azt a világot, amelyben valójában él, túl a gondosan felépített álomvilágán, megpróbálhat erőszakkal elküldeni. Azonban hamarosan olyasmivel találhatják szembe magukat, ami nem kímél senkit sem. Válogatás nélkül kiírt mindent és mindenkit. Felnőttet, gyermeket. Apát, fiút, anyát, testvért, szerelmet, újszülött, ártatlan csecsemőt és bajtársat. Hajlandó tehát meghallgatni, miről volna szó? –fontam össze magam előtt a karjaimat, hogy így nézhessek a nő szemeibe. Ha nem használ ez a módszer, kénytelen vagyok bevetni valami sokkal aljasabbat azért cserébe, hogy kirángassam innen. De a cél szentesíti az eszközt, ahogy errefelé mondják.

Felvont szemöldökkel bámultam a nőre, aki előttem volt. Hallottam, hogy megkeseredett, megtört, hogy teljesen kifordult magából, de arról nem volt szó, hogy ennyire szörnyen bosszantó is mellé. A Skarlát Boszorkány ereje valóban egy ennyire egyszerű nőben összpontosult volna? Elveszített mindenkit, és ezért teljesen elvágta magát mindentől. Tudtommal nem csupán a káosz hírnökeként hivatkoztak rá abban a könyvben, jó lenne, ha ezt tudatosítaná magában. A nemtörődömség a lehető legrosszabb taktika, amit egy ember magára vehet az élete zátonyra futása után. Küzdenie és harcolnia kellene azért, hogy elfogadják és legyen valaki. Nem pedig félnie saját magától, mintha csupán kolonc lenne. Az entitás, amely megtestesülésképp ezt a nőt választotta, nem hiába tett így. Ő arra született, hogy azzá váljon, akivé. Ez ellen nem tehet semmit, de megtanulhatna ezzel együtt élni, és a hasznomra lenni ahelyett, hogy sebeit nyalogatva ücsörög egy hegy belsejében. Hátráltatva ezzel a célomat.
Már épp megszólaltam volna, hogy elmondjam neki azt, amiért itt voltam, amikor az aljas módszeremre utalva valamiféle félmosoly jelent meg az arcán. Ugyan általában kiváló vagyok az érzelmeim elrejtésében, most az egyszer azonban ez nem sikerült, és úgy meredtem rá, mintha egy puszta nézésemmel megölhetném őt. Gyűlöltem a gondolatát is annak, hogy az elmémbe férkőzhetnek, de egészen eddig még soha nem találkoztam olyannal, aki ezt tette volna, és ne tudtam volna védekezni ellene. A képességeim a Sötét Dimenzióban is szeszélyesek voltak, és nem feltétlenül engedelmeskedtem az én akaratomnak, azonban itt, ezen a helyen többszörös hátrányba kerültem. A Föld dimenziója nekem cseppet sem kedvezett, ahogy ez a hely sem, amely az ő felségterületének számított. Ez a hegy egyszerre volt palota és hamvveder is. Méghozzá az övé.
-Azt mondta, nem érdeklik azok, akiket felhoztam, maga szerint együttérzés keltés gyanánt. Téved. Csupán szerettem volna rávilágítani, mit veszíthetnek. Még maga is. A veszély, amely minket fenyeget, képes dimenziók között utazni, s csupán idő kérdése, hogy ráleljen a multiverzumbeli utazás titkára. Ez a lény, Dormammu a Sötét Dimenzió ura, így minden esély megvan, hogy ezt megtegye. Ha idejön, megígérheti magának, hogy megadja a halott testvérét, a szerelmét, a gyermekeit. De nem fogja. A szeme láttára fog végezni velük, pontosan amiatt, mert maga megmutatta neki az utat oda, ahol ők vannak. Továbbra is úgy gondolja, hogy a saját gyerekei biztonsága sem magán múlik? –egy átlagos anya mindig védi a gyermekét, legyen az bármilyen, vagy épp bárhol. Képes lenne együtt élni a tudattal, hogy maga pusztította el őket a nemtörődömsége rabjaként?
-De ami miatt itt vagyok, az ennél számomra is személyesebb. Én vagyok a Sötét Dimenzió Legfőbb Varázslónője. S mint ilyennek, a feladatom az, hogy a saját dimenziómat védjem, fenyegesse azt bármi. Dormammu pedig már régóta fenyegetést jelent számunkra. A Sötét Dimenzió egykor a nevével ellentétben, fényes és fényűző hely volt. Több ezer évig háborítatlanul és békében éltek az ebben a dimenzióban lakó halandó mágusok. De a kitagadottak megérkeztek, és becsapták a királyt. Dormammu a halálba vezette az uralkodót, leghűségesebb katonáival együtt, akinek a fia könnyen befolyásolható, hiszékeny és ostoba volt. Átengedte a trónt az idegen Faltine-nak, aki végül nyomorba taszította ezt a helyet. A leghűbb tanítványa lett, és már nem a népét tartotta szem előtt. –pillantottam rá, majd végül némi szünet után folytattam, egy hideg félmosoly kíséretében.
-Azzal, hogy Dr. Strange távjárást hajtott végre tiltott módon, elérte, hogy a maguk és az én dimenzióm ütközzön egymással, ezzel térfúziót hozva létre. De gondolom ennek az első részével tisztában van, hisz a távjárás egy olyan varázslat, melyet a Setét Könyvből lehet kiolvasni. Emiatt egyre vékonyabb a határ, ezt kihasználva pedig a már oly’ sokat említett Lélekfaló átléphet ide, és eltörölheti ezt a dimenziót az által, hogy beolvassza a Sötét Dimenzióba. Ha ez megtörténik, semmi sem garantálja, hogy ne lépjen át más univerzumokba, ahol szintén végez mindenkivel. Akár a maga gyerekeinek, testvérének, vagy szerelmének másaival is. –ezt pedig nem szeretné, nem igaz?

Mivel kíváncsi volt, így beavattam abba, hogy miféle aljasabb terveket szövögettem ellene arra az esetre, ha pontosan olyan bosszantóan reagál a megkeresésemre, ahogy azt tette is. Ugyan ezt valóban végső segítségként, ütőkártyaként kívántam felhasználni, de mivel belemászott az elmémbe és kiolvasta onnan, már mindegy volt.
Elmondtam neki, hogy Dormammu képes dimenziók közötti vándorlásra, ez pedig egyenes út ahhoz, hogy különféle univerzumok között utazzon, és nem csak ezt, de a többi Földet is bekebelezze a saját dimenziójába. Minél nagyobb a serege, ő annál erősebb. És különösen szereti az erős, nagy potenciállal rendelkező egyéneket. Így pedig veszélyben lehet a többi énjének még élő családja, ami neki ugyan nem adatott meg, de a Strange-től megtudott információm alapján ez fontos neki.
-Mindenki az lehet, ami akar. A sors, az előre elrendelt dolgok is többfelé ágazhatnak. -így kivételesen most lehet a jó is a történetben, nem pedig az, akit mindenki gyűlölt és megvetett. Az önsajnálat még sosem segített senkit előre semmiben. Ő pedig túl értékes ahhoz, hogy hagyjuk csak úgy kicsúszni a kezeinkből.
-Értékelem a segítségét. -pillantottam a nőre, majd a nemrég nyitott kijáratra vezettem a tekintetemet. Lenyűgöző volt az a hatalmas mágia, ami belőle, ebből a hegyből áradt. Mégis... számomra nem elég. Nem megfelelő.
-Amint végeztünk, azt kezd az életével, amit csak szeretne. Nem mintha egyébként érdekelné, hogy mi mit gondolunk. Nekem nem célom, hogy magára erőszakoljak olyat, amit nem szeretne, vagy nem látja értelmét. -ezt az esetet leszámítva. De mivel itt és most nagyobb volt a tét, mint pusztán a kicsinyes céljaim, az itteni halandóknak, akik valamiben különböznek a többi egyszerű embertől, muszáj összefogást tanúsítaniuk. Nem csupán Dormammu jelent veszélyt, hanem minden hozzá tartozó szolganép is.
-Szeretnék úgy tekinteni rá, mint szükséges rosszra ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. A képességeire van szükségem, több szempontból is. -de gyanítom, erre már magától is rájött akkor, amikor az elmém nyitott könyv lett a számára.
Egy pillanatra végigszaladt a tekintetem a ruházatomon, ami megváltozott, s amit nem én kreáltam magamnak álca gyanánt. Abban sem lehetek biztos, hogy képes lettem volna megtenni ezt. Nem szoktam hozzá, hogy pár másodpercnál távolabb legyek az otthonomtól, ez az első alkalom, hogy a Földön jártam úgy igazán, és minden perccel egyre fáradtabbnak éreztem magam. Mintha az agyam egyre inkább nyomást gyakorolna a koponyámra, örök zúgást okozva benne.
-Kedvelem magát. -viszonoztam a gonosz mosolyát, majd mielőtt még elindultunk volna, ismét rá pillantottam.
-Bizonyára több információt is megszerzett, mint azt, hogy voltak még trükökk a maga meggyőzéséhez talomban nálam. A Dormammuhoz és Orini-hez fűződő viszonyomról Dr Strange-nek nem szükséges tudnia. Ezek a helyzet tekintetében mellőzhető információk. -nem szükséges mindenről tudnia, így is bosszantóan sok kérdését megválaszoltam már. Amint készen állt rá, egy hatalmas levegővétel után emelkedtem fel a hegy széléről, hogy a Doktor elé mehessünk. Az első lépésekkel legalább megvagyunk.

"Addig olvasson el egy könyvet."
-Jó ötlet, talán el is fogok. -forgattam meg a szemeimet.
Amint a nő eltűnt a hegy és a romok takarásában, egy idéző bűbájjal valóban egy könyvet varázsoltam a kezembe a Szentély könyvtárából. A Sötét Dimenzióról értekeztek benne. Hasznosan akartam tölteni az időt, amíg Clea Wandát próbálja meggyőzni arról, hogy segítenie kell nekünk Dormammu ellen. Nem voltam benne biztos, hogy sikerrel járhat, de annyira ő akarta csinálni, hogy rá hagytam. Végül is neki pont akkora esélye volt rá, mint nekem.
Wandával nem épp barátokként váltunk el, mikor magára és a halott-zombi énemre omlasztotta ezt a hegyet, majd elpusztította a Setét Könyvet minden világban. Neheztelt rám, amiért párszor a szemébe mondtam, hogy a gyerekei már pedig nem léteznek, ellenségként viselkedik, és a jófejek klubjából is kizártuk. Ráadásul én akartam, hogy America szembesítse a más világokban élő gyerekeivel, hogy ő nem az anyjuk, sokkal inkább félnek tőle, mert nem más, mint egy gonosz boszorkány, aki bántani akarja őket. Ez a fájdalom és felismerés volt képes csak megtörni a Setét Könyv elme kontrollját. Wanda helyesen cselekedett. Bármennyire is nem akartam bolygatni, szükségünk van most rá, az erejére.
Nem tartom magam lassúnak, a felfogásom és a memóriám is páratlan hatásfokkal dolgozik, mégis alig jutottam túl néhány fejezeten, mikor a két nő már tartott is kifelé a hegyből.
Felvont szemöldökkel figyeltem a bizarr jelenetet, ahogy cseverészve tértek vissza hozzám, mint aki újabb öt évre eltűnt, hogy minden fontosról lemaradjon. Miközben alig telt el néhány perc, hogy Clea bement hozzá.
-Wanda... -biccentettem felé üdvözlésképp.
-Sajnálom, hogy háborgatnunk kellett téged, de hidd el, nem volt más választásunk. Szükségünk van a segítségedre. A multiverzumot valódi veszély fenyegeti. -járattam végig a tekintetem a Legfőbb Varázslónő és a Skarlát Boszorkány duóján.
-A Szentélyben biztosítunk neked is egy lakrészt átmenetileg, vagy akár hosszabb távra is, ahogy szeretnéd. -nem kényszeríthetem rá, hogy ott éljen, amíg fegyverkezünk. Ki tudja, mennyi időbe fog telni ez az egész. Bár általában az idő az, amiből túl kevés szokott jutni az ilyesmire.
-Hogy győzte meg ilyen hamar? -pillantottam aztán tovább Cleára. Nem festett túl jól.
-Jól érzi magát? -léptem közelebb hozzá.
-Csináltál vele valamit? -szegeztem a számonkérő kérdést Wandának. Szükségünk van rá. Ha csinált vele valamit...

-Az én nevemet már tudod. -fogadtam el a felém nyújtott kezet, majd amikor azt mondta, hogy a titkaim biztonságban lesznek nála, megígéri, csak aprót bólintottam.
-Hiszek neked. -habár nem hallottam róla jókat, mégis sokkal szimpatikusabbnak tűnt, mint Strange, akit én magam kerestem fel. Hivatalos és személyes okok is fűztek ahhoz, hogy az érdekeimet szolgálja a férfi.
-Én is ugyanezt tettem volna. Nem szeretem a váratlan meglepetéseket. Te pedig különösen óvatos kell, hogy légy. -bármennyire is nem szerettem, el kellett ismernem, hogy tökéletesen úgy járt el, ahogy én tettem volna. Ő pedig volt már elégszer ellenség ahhoz, hogy ne bízzon senkiben. Én sem teszem. Számomra mindenki egy eszköz a céljaimhoz, Dr. Strange és a Skarlát Boszorkány is. Wanda pedig... talán egy tényleg kedves földi ismerősöm lehet majd.
-Biztosan érdekesnek találod majd azt, hogyan vált fényűző birodalomból azzá a rideg hellyé, ahonnan a Setét Könyv, s vele a Skarlát Boszorkány leírása is származik. -számtalan entitás létezik még, amit ők démonoknak vagy épp az ördögnek hinnének. Pedig csupán egyszerű létformák, amelyek gazdatest után ácsingóznak.
Amint földet értünk, lehunytam a szemeimet, hogy így próbálhassam meg összeszedni magam, de nem volt egyszerű. A fejem még erőteljesebben zúgott, a szemeim szinte ki akartak esni a helyükről, mintha össze akarták volna nyomni a koponyámat.
Arra, hogy hogyan tudtam meggyőzni, Wanda válaszolt helyettem, azonban mindkettejük hangját szörnyen távolinak éreztem. A varázsló kérdését egyébként sem értettem volna, hisz mondtam neki, hogy én a Sötét Dimenzióból merítettem erőt, ráadásul nem is úgy néztünk ki, mint akik haraggal jöttek ki ide.
-Én... jól vagyok. -csak hihetetlenül fázni kezdtem, aminek hatására összefontam magam előtt a karjaimat, de így túlságosan melegem lett, így pedig nem tudtam mit kezdeni magammal. Egyszerre éreztem, hogy fázom, mégis lángolok. Mintha húzni akart volna maga felé a mélységes semmi, a mágiatalan Föld. Igyekeztem tartani magam, de a szemeim elnehezedtek és végül éreztem, ahogy szép lassan elveszítem az egyensúlyomat, az eszméletemmel együtt. Többé már a távoli hangokat sem hallottam, amik mintha Wanda-hoz tartoztak volna...

Wanda érthető módon nem igazán akart szóba állni velem, még a múltkori sérelmeit dédelgette. Akkor is igazam volt. A multiverzum nem játék. És bármennyire is sajnáltam őt, nem volt jobb szó rá, mint hogy teljesen becsavarodott. A Setét Könyvhöz fordult, ami csak még jobban tetézte az őrületet. Bántott, megkínzott és megölt másokat kíméletlenül, habozás nélkül. Ezekre semmi sem lehet mentség. Más énjeivel is képes lett volna ezt tenni, hogy elvegye az anyjuktól a gyerekeit, nem értve meg, hogy ez nem így működik. Nem tudták volna sohasem szeretni őt, féltek volna tőle. Ész érvekkel azonban nem lehetett rá hatni, nem volt más választásunk a szembesítésen kívül. Kegyetlen, de hatásos módszer volt. Ismét csak azt tudom mondani: az egyetlen.
Nem igazán tudtam eldönteni, hogy melyik lett volna a jobb kimenetel, ha valóban a Szentélyben marad és szemmel tudom tartani, vagy ha inkább nem szívunk egy levegőt, feleslegesen nem bosszantva őt a puszta jelenlétemmel. Kiegyeztünk abban, hogy átmenetileg marad, gondolom, amíg nem talál, vagy teremt magának valami jobbat.
-Rendben, legyen ahogy akarod. -hagytam rá.
Fennakadtam volna a tényen, hogy Cleának nem kellett őt győzködnie, egyszerűen csak szimpatizáltak egymással, de az említett nő nem volt épp jó bőrben. Megfordult a fejemben, hogy talán Wanda művelt vele valamit, aminek hangot is adtam, de ő állította, hogy nem csinált semmit sem. Hinni akartam neki, még ha nehéz is volt.
Mivel már elég közel voltam Clea-hoz, így épp el tudtam kapni az ájult nőt, hogy aztán felnyaláboljam a karjaimba. Wanda elmés meglátása nélkül is portált nyitottam a Szentélybe.
-Wong! Wong! -amint átléptünk, az átjáró bezárult mögöttünk.
-WONG!!!!
-Mi van már!? Miért kiabálsz!? Ugye már megin... mi történt!? Ő meg ki? És ő mit keres itt!? -járatta a tekintetét a rögtönzött varázslatos triónkon. Sejtettem, hogy nem fog örülni, de majd később megérti, ha mindent el tudtam magyarázni neki. De az még odébb van.
-Hoztam neked egy régi jó ismerősödet. -böktem a fejemmel Wanda irányába.
-A Skarlát Boszorkány... Minek hoztad vissza ide, elment az eszed!?
-Ő Wanda. Nem ment el, épp ellenkezőleg. És segíteni fog nekünk Dormammu ellen. Ismét a Földet akarja. Mármint Dormammu, nem Wanda.
-Tessék? De...
-Ő pedig Clea, a Sötét Dimenzió Legfőbb Varázslónője. Már amikor magánál van.
-A minek a kije!?
-Én pedig elfoglalt vagyok, úgyhogy a kérdések ráérnek később. Mutasd meg Wandának, hol lakhat.
-ITT!??
-Nem, a Holdon. Persze, hogy itt. Ne akadékoskodj már annyit!
....

/Köszönöm a játékot, Clea!    Ahogy Wandának is a csodás cameo-t.   Guest starring: Beyoncé Wong/