A kind of Magic; Queen; 1986

Csak egy nyugalmas, unalmas, békés, hétköznapi sétára vágytam, amit az egyszerű halandók úgy mondanak: ki kell szellőztetnem a fejemet. Nos, én is valami ilyesmit szerettem volna. Lassan azonban már ideje lenne hozzászoknom, hogy nekem ez sosem fog összejönni, valami mindig történik.
-Doctor Strange? -szólított a nevemen egy ismeretlen női hang. Azonnal megfordultam. A tónusa nem egy rajongónak tetszett, aki egy közös képért bármit megtenne. Kellemetlen és unalmas. Engem nem ez a fajta hírnév vonzott, hanem a szakmai elismerések.
-Segíthetek? -az rögtön látszott rajta, hogy nem evilági teremtmény. A ruházata, és az a különös mágikus kisugárzás. De nem hagyott túl sok időt a megfigyelésre. Amilyen hirtelen és határozottan indult el felém, egy pillanatra azt gondoltam, hogy meg akar támadni. Nem tudtam, milyen fegyvernemre számítsak tőle. Nem tűnt boszorkánynak.
-Térfúziót okozott és helyre kell hoznunk. -nekünk? Legjobb tudomásom szerint nem jött létre valódi térfúzió. A másik Christine végül nem jött velem a világomba. Azt hiszem, összekever egy másik Strange-dzsel. Ezt el is mondtam volna, ha épp nem...
Elképedve figyeltem a mozdulatot, ahogy hanyagul elvágta a tér szövetét, hogy így nyisson dimenziókaput egy másik világba.
-Persze csak, ha nem fél. -hogy én?
-Dehogy félek. -elfogadom a kihívást, bárki legyen is. Felnyitottam a harmadik szemet, magamra kanyarítottam a Köpenyt, hogy aztán az oldalán átléphessünk a furcsa portálon.
-Bocsásson meg kedves... öhm... hogyishívják kisasszony. -utalva a modortalanságára, miszerint elfelejtett bemutatkozni. Ez lett volna a minimum, ha már egyszer csak így elrángat a Föld Dimenziójából. Előbb a nőre fókuszáltam, majd a minket körülvevő térre.
-Nem szeretnék udvariatlannak tűnni, de mégis miért a Sötét Dimenzióba megyünk helyrehozni az általam okozott állítólagos kárt? -felismerem a helyet, jártam már itt. Ha úgy vesszük, az időhurok miatt számtalanszor.
-Tudtommal nem itt történt az incidens. Éppenséggel résztvevője voltam. -csak hogy tisztázzuk.
-Egyáltalán ki maga? Honnan tud a térfúzióról? És mi köze van hozzá? Azt inkább meg sem kérdezem, hogyan vágott rést a tér szövetén. -siklott a tekintetem a kézfejére, amiben nemrég még a tőrszerű jelenés pihent.

Amikor megtudtam, hogy a különféle dimenziók Legfőbb Varázslói és Varázslónői ülést tartanak, nem ért váratlanul a dolog, ahogy az sem, hogy valakit nem hívtak meg. Mindenki érezte, hogy valami megváltozott. A légáramlat, a vibrálás, minden. Mintha csak kiforgatták volna és rosszul, groteszk mód tették volna össze ismét. Mindenki azt gondolja, hogy büntetlenül játszadozhat olyasmikkel, amikhez nem ért, fogalma sincs róla, honnan eredhet. A legnagyobb ostobaság volt hagyni már hosszú évekkel ezelőtt, hogy egy ilyen erő kikerüljön birodalmaink határából, mert olyasmiket vonzhat magával, amiket egy egyszerű, földi halandó nem tud ésszerűen használni. És milyen igaza is lett azoknak, akik osztották ezen nézeteket.
A férfi neve ismerősen csengett, és mindenki tudta, honnan. Dormammu vesszőfutása futótűzként terjedt, de aki azt gondolta, hogy feladta a küzdelmét amiatt, hogy egy halandó átverte, tévedett. Naivitás volna azt feltételezni, hogy nem próbálkozik majd többször elfoglalni egy neki tetsző dimenziót. Már kinézte őket magának, és nem nyugszik, amíg meg nem kapja azt. A Föld megmentője pedig még nem tudja, mit szabadított saját magukra.
Amint megpillantottam az utcán, azonnal tudtam, hogy ő az. A meglepettsége nem igazán tudott foglalkoztatni ebben a percben, hiszen minden pillanattal kevesebb esélyünk van arra, hogy megállítsuk, ami elkerülhetetlennek tetszett jelenleg. Miután a hétköznapi öltözékén változtatva felvette a köpenyét és a Setét Könyv erejéből visszamaradt, látványos nyomot is megmutatta, könnyed mozdulattal léptem vele téren át, hogy az egykor élettel teli, mára rideg otthonomba vezethessem. A gyermetegnek ható, arrogáns megjegyzése, melyben „hogyishívják kisasszonynak" titulált, egy lenéző mosolyt csalt az arcomra, ahogy a további szavai sem igazán tudták összepárosítani a férfit azzal, amiket állítólagosan véghez vitt, és amiket hallottam róla.
-Ha valóban nem szeretett volna udvariatlannak tűnni, nem emelte volna ki ilyen látványos módon a tényt, hogy nem tudja a nevemet. –pillantottam rá a szemem sarkából, majd a következő kérdéseire aztán csupán közömbösen pillantottam rá.
-Mit gondol, milyen incidens miatt kerestem fel magát? –jobb, ha már most tisztázzuk, hogy engem nem foglalkoztat az, hogy a földi, párhuzamosan létező univerzumokkal mi történik. Az emberek hallomás alapján hajlamosak arra, hogy kiirtsák magukat, ezt pedig felteszem, nem gátolnák meg holmi multiverzális határok. Mindenki a maga céljai szerint formálja a valóságot, de nekem nincs dolgom velük.
-Azért van itt, mert a térfúziót nem két eltérő földi univerzum között hozta létre. A Setét Könyv által szerzett tudása nem csupán arra volt képes, hogy áthágja a szabályokat, hanem arra is, hogy elérje a maga és az én dimenzióm közötti ütközést. –vontam fel az egyik szemöldökömet, hogy így figyelhessem az arcát, próbálva elérni egy olyan pontot, ahol sem Dormammu, sem pedig az egyik hű követője nem láthatja meg a velem lévő férfit.
-A nevem Clea. Én vagyok ennek a dimenziónak a Legfőbb Varázslónője. Maga pedig jobban tenné, ha nem kérdőjelezné meg a módszereimet, tekintve, hogy megmentettem a bőrét attól, hogy elítéljék.  Nem maga az egyetlen Legfőbb, Dr. Strange. Létezünk még páran, és maga… nem tartozik a kedvenceink közé. –mértem végig tetőtől talpig, csak hogy érezze, pontosan hol is van a helye a jelenlegi helyzetben.

-Akkor nem árulja el? -néztem rá várakozóan. Sejtettem, hogy nem fogja. Nem tűnt annak a fecsegős, közlékeny nőnek, inkább annak a jégkirálynős fajtának, amelyiktől a hideg is kirázott.
-Gondolom a Setét Könyvhöz és a sajátos távjárásomhoz lehet köze. -amikor minden írott és íratlan természeti törvényt megszegtem, tudatában voltam annak, hogy ezek következményekkel járnak, amiket nem lehet csak úgy elkerülni és megúszni sem.
-Mivel a Sötét Dimenzióban vagyunk, én pedig megszálltam egy halott énem testét, valami ilyesmire tudok következtetni. De maga a szakértő. Javítson ki, ha tévedek. -gyanítom ezt kérés nélkül is megtette volna.
A magyarázatára aztán önkéntelenül is összevontam a szemöldökömet, miközben hallgattam. Nem igazán értettem, miről beszél. Az pedig csak a hab a tortán, hogy ezt a világot a sajátjaként definiálta. Nem feltételeztem volna, hogy bármi emberi is származhat innen a gonoszságon, a fájdalmon és a szenvedésen túl. Nem egy ilyen...
-Térfúzió a Föld és a Sötét Dimenzió között? Mégis mik... -most, hogy alaposan végiggondoltam, mi is történt pontosan, tisztán láttam a mikorral és a mikénttel kapcsolatban. Logikus. Gondolhattam volna rá.
-Aaaha. Már értem. -bólogattam megvilágosodva.
-Örvendek, Clea. -igen, ez részben gúnyos volt.
-Hát... Ki kell ábrándítanom. -mit sem törődve a lenéző méregetésével.
-Először is. Nem kérdőjelezhetem meg a módszereit, mivel nem is ismerem őket. -ebbe elfelejtett beavatni.
-Másodszor. Nem én kértem, hogy mentse meg a bőrömet, kiálltam volna magamért is, de azért hálásan köszönöm. -néha szarkasztikus vagyok, elnézést.
-Harmadszor. Az én dimenziómnak már egy ideje nem én vagyok a Legfőbb Varázslója, úgyhogy rossz ajtón kopogtat. Felesleges ez a kiközösítés dolog is. Thanos már rég megtette maguk helyett, amikor elcsettintett röpke öt évre. De ki számolja. -húztam el a számat. A kisebbik rossz, mi?
-Nem akarok senki kedvence lenni, pláne nem a maguké. -inkább utáljanak azért, mert jobb vagyok másoknál, mint hogy szeressenek, mert beálltam az ostobák sorába.
-A térfúzió az én hibám, ezt elismerem. Nem szándékosan tettem, de vállalom érte a felelősséget és segítek helyrehozni. -bárhogy is kell csinálni.
-Szóval... mi a terve? Miről szól ez az egész? -most már igazán ideszúrhatna valami konkrétumot is.
-És... ha annyira legfőbbek, akkor hogy nem tudtak Wongról?

-Nagyon szereti hallgatni a saját hangját, nem igaz? –pillantottam rá hűvösen, ahogy megjegyezte, hogy javítsam ki, ha tévedne a feltételezéseivel. Ugyan abban igaza volt, hogy ezeknek mind köze volt hozzá, azonban a nem szokványos távjárása más okokból volt veszélyes. Egy halott embert használni ugyan etikátlan, de a cél szentesíti az eszközt, vagy ő sem lenne itt, most. Sosem foglalkoztattak a mikéntek, ha elérhettem azt, amit akartam. Ha nem így lenne, már rég egy zsebdimenzióban várnám az ítéletnapot, ahogy az „anyám” is. Ennek a férfinak az ostobasága azonban ahhoz vezetett, hogy nem vette tudomásul, mivel járhat az, ha olyasmibe bonyolódik, amit nem ismer. Az ő elképzelésük szerint Pokol, de igazából csupán egy másik dimenzió. Számtalan lélek, „démon” származik innen, akik emberekben élősködve bújnak meg és várnak arra, hogy megkapják, amit akarnak. Ő is életre hívott ilyen szellemeket, ezzel pedig végzetes hibát vétett. Mindkét népre nézve.
Miután beavattam abba, hogy miért is volt most itt, szemmel láthatóan nem tudta értelmezni az általam mondottakat. Nyilvánvalóan azt gondolta, hogy ilyesmi nem létezhet, vagy legalábbis ő nem okozhatott ilyen katasztrofális eseményt, de végül úgy tűnt, mégis csak elérte a megvilágosodás ezzel kapcsolatban. Amikor ismét beszélni kezdett, ellépkedtem mellőle, hogy a biztonságosnak ítélt épület belseje felé vehessem az irányt. Ugyan figyeltem arra, amit mondott, mégis valahogy szörnyen szórakoztatónak találtam azt, ahogy mindent megpróbált átformálni a maga igazává és úgy tenni, mintha mi tévedtünk volna. Pontosan olyan arrogáns és idegesítő volt, mint ahogy mindenki leírta nekem. De még így is ő a legnagyobb esély, hogy végleg megállíthassuk Dormammu-t és az ő terjeszkedését. Erősnek valóban erős, és érezhetően több van benne, mint amennyit láttatni enged ez a gondosan felépített, irritáló váz. Ha nem gondolnám, hogy hasznot húzhatok belőle, nem lenne itt.
-Természetesen tudunk Wong létezéséről. De nekünk ő nem számít. A férfi ugyan erős, de a mi célunkhoz kevés. Maga a misztikus tanok mestere, vagy nem? –pillantottam rá, ahogy leültem egy székbe, a jobb lábamat átvetve a bal fölött. A karfán megtámasztottam a könyökömet, hogy az államat a kézfejemen pihentethessem, így nézve rá tovább.
-Számunkra az ő címe mit sem ér, mert nem úgy kapta meg, ahogy annak idején maga. Nem kiérdemelte, hanem elvette, amíg maga a semmiben lebegett Thanos csettintése miatt, lényegtelen, hogy szándékosan bitorolta-e el, vagy csupán jobb megoldás híján kinevezték. A tudása sokkal nagyobb és figyelemre méltóbb, mint a többi földi varázslóé. Éppen ezért nem hagyhattam, hogy csak úgy elítéljék és száműzzék magát. Szívesen. –nem ő az egyetlen, aki képes gúnyosan megjegyzéseket tenni a mondatai közé, vagy épp a végére. Nem kérte a segítségemet, de nélkülem már rég valahol eltüntetve számolgatná az egyre őszülő hajszálait halandó léte bizonyítékaként.
-Ahogy már mondtam, a „Setét Könyv és a sajátos távjárása” azt eredményezte, hogy a Sötét Dimenzió nekiütközött a Föld dimenziójának. Ez pedig magával hozta azt, hogy a kettő közötti határ egyre vékonyabbá kezd válni. Mindenki érzi, hogy a dolgok megváltoztak. Ennek a dimenziónak a lakói mind halandó mágusok voltak egykor, békés nemzet. Mára már Dormammu szolgái lettek, így mindenhol vannak kémei, akik elég erősek ahhoz, hogy megérezzék a legapróbb változásokat is. Az egész Dimenzióban mindenről tud. Tudja, hogy eljött az ő ideje. Ha ez a határ elég vékony lesz ahhoz, hogy a tiszta energiából álló Lélekfaló átlépjen a maguk birodalmába a miénkből, ismét megpróbálja majd bekebelezni azt, hogy a lakosokat az „Elmétlenek” sorába taszítsa. Ezt hozta hát magával az, hogy felelőtlenül használta a távjárás varázslatát. Habár az a nő visszaküldte a lelkeket ide, pontosabban a maguk által „pokolnak” nevezett területre, a következmények beláthatatlanok lettek.

Azelőtt nem láttam túl sokat a Sötét Dimenzióból, mikor szembekerültem Dormammuval. Valahogy nem volt időm körülnézni, de nem tipikusan olyan helynek tűnt, ahol épületek állnak. Érdeklődve vettem tehát szemügyre azt, amelyiket Clea kiválasztotta magának.
-Nem... nem egészen. Titkos tanok mestere, valójában. -javítottam ki. Értettem, mire megy ki a játék. Egyértelmű volt a célzás, hogy Wong nem számít nekik, de annyira azért én sem, hogy helyesen használják a megnevezést. Nem kellene őt ennyire alábecsülniük, ahogyan engem sem. Nem csak a földi varázslóknak tudnék újat mutatni.
-Azért valljuk be, én is jobb megoldás híján lettem a Legfőbb Varázsló miután az Ősmágus meghalt. Tapasztalatlan voltam a címhez. A gyakorlati tudásom, az érzékem a misztikus tanokhoz kétségkívül átlag feletti, de sok dolgot nem tudok, amiket nem ártott volna. -mint Vishanti könyve, a térfúzió és egyéb apróságok. Ha őszinték akarunk lenni, túl kevés időm jutott rá, hogy kihasználjam ezt a címet és elmélyítsem a mágia történeti ismereteimet. Hosszú volt az az öt év. Az a rengeteg elvesztegetett idő, amit tanulásra és gyakorlásra fordíthattam volna. És Christine...
-Valójában Wong jobban megérdemli, mint én. De ezt neki ne mondja el, különben életem végéig hallgathatnám tőle. -mindig is jobban tisztelte a természeti törvényeket és az értelmetlen szabályokat is. Alkalmasabb rá, mint én. Engem pedig így kevésbé kötnek a formalitások, hogy tehessem a dolgomat.
-Köszönöm a közbenjárását, Clea. Őszintén. -már ha igaz, amit mond.
-Nem áll szándékomban hálátlannak lenni, de miért is van magának ekkora tekintélye, hogy "ne hagyhassa", és miért is hallgatnak magára? -nem ismerem, így információk híján maradnak a kérdések. Ha akar, elébe mehet ezeknek azzal, hogy nyílt lapokkal játszik. Akkor talán én is hajlandó leszek.
-Mi!? Nee. Már megint Dormammu? Egyesek semmiből sem tanulnak. -jutalmaztam egy látványos szemforgatással a csodás hírt.
-Térfúzió ide vagy oda, ne gondolja, hogy az időkő nélkül nem küldöm vissza oda ahonnan előmászott. Nem hagyom, hogy a világunkat fenyegesse. A Föld sosem fog behódolni neki, ezt elfelejtheti végre. -kezd unalmassá válni, hogy hét vagy nyolc évente ránk pályázik. Sikertelenül, nem mellesleg.
-Még valamit azért tisztáznék, mielőtt túlságosan belemerülnénk az eszmecserébe. Dormammu a Sötét Dimenzió uralkodója, maga pedig ugyanennek a dimenziónak a Legfőbb Varázslónője. Tehát mi a garancia rá, hogy nem neki kémkedik? Miért kellene bíznom magában? Talán minden szava csak ügyes trükk, hogy kiszedje belőlem, mit is tennék ellene. -a harmadik szem leleplezi a hazugságokat, kár próbálkozni.
-De tegyük fel, hogy egy oldalon állunk. Ha mindenről tud, ami itt történik, miért is itt vitatjuk meg ezeket és nem egy semleges területen, ahová nem ér el a Lélekfaló keze? -néztem rá kérdőn.
-Ennél még a Föld is jobb lett volna. Szívesen meghívom egy teára. Az létezik errefelé?

A kevés, viszonylag épségben maradt épület egyikébe vezettem Dr. Strange-t, hogy ott beszélhessek vele. Megvannak a magam módszerei, hogy elkerüljem Dormammu szemeit, vagy már én is arra sorsra jutottam volna, mint Umar. Nem kívántam az életem hátralévő, ki tudja, években meddig tartó végét egy zsebdimenzió fogjaként tölteni, míg ő szabadon terjeszkedhetett volna tovább. A kijavítására aztán nem reagáltam semmit. Számomra az, hogy minek is a mestere, annyiból volt csupán fontos, hogy hajlandó-e segíteni nekem megakadályozni a katasztrófát, amit ő indított útjára. Egy átlagos halandó még csak a létezésünkről sem tudott, mégis olyasvalamit hozott az emberek nyakára, ami ellen pont, hogy fel kívánt lépni, és egyszer már meg is tette. Ugyan nem voltam benne biztos, hogy a kő nélkül is képes lenne erre, de mindezek ellenére így is meg kellett próbálnom. Most pedig, hogy a Setét Könyvből is szerzett tudást, még inkább a hasznomra válhat a harcban.
-A tudása rendkívül felszínes, mert csupán olyasmiket olvasott el, amikből hasznot sejtett, nem igaz? Ráadásul a könyvtárosa tudta, mit hol keressen, mégsem avatta be abba, mit melyik részlegen talál, miután maga lett a Legfőbb, nem igaz? Illetve nem ártott volna előbb a különféle nyelveket tanulmányoznia, mielőtt olvasni kezdte volna... -védhetjük ezt a Wong nevű férfit, de engem ő a legcsekélyebb mértékben sem érdekelt. Nekem csupán a saját céljaim számítottak, amelyhez ő is csupán eszközként szolgált, elvégre képes volt meghátrálásra kényszeríteni a Lélekfalót, ami pedig futótűzként terjedt, többek között közöttünk is. Már akkor is érdekelt, ki ő, de nem léphettem vele kapcsolatba, túlságosan veszélyes lett volna a Föld dimenziójába lépnem.
A köszönetnyilvánítására csupán valamiféle félmosolyt engedtem meg magamnak, ahogy elemeltem a kezemet a szék karfájáról és kissé előre dőlve figyeltem őt tovább, ahogy megformálta a szavakat. A kérdése ugyan a maga módján jogosnak hatott, ám nem voltam benne biztos, hogy a válasz tudatában is hajlandó lenne-e segíteni nekem abban, hogy helyrehozzuk azt, amit elindított. A térfúzió veszélyes, de azt könnyebb helyrehozni, mint azt megakadályozni időben, hogy Dormammu átlépjen az ő dimenziójukba és elkezdje meghódítani azt. Mindig talál magának hiszékeny követőket, akiknek azt ajánlja fel, amire a legjobban vágynak. A halandók pedig annyira könnyen elcsábulnak szánalmas múlandóságuk vezérelte félelmükben.
-Az én mágikus erőm sokkal hatalmasabb, mint az övéké, valamint birtokomban vannak olyan információk, amiket másoktól nem tudhatnak meg. Mondhatjuk úgy is, hogy nem kedvelnek, de félnek tőlem. -döntöttem oldalra a fejemet, ahogy őt vizsgálgattam. Egy pillanatra meglepettség ült ki az arcomra, amikor olyan könnyedén ejtette ki a nagybátyám nevét, mintha csupán kosz lenne a cipője talpán. Kétség sem fért hozzá, hogy valóban rá volt szükségem. Nem félt tőle, és ez nem csupán megjátszott volt. Megérzem, ha valaki hazudik nekem, de ebben semmi mesterkéltség nem volt megtalálható. Valóban ennyire könnyelműen kezelte egy olyan ellenfél eljövetelét, akinek a valódi erejét talán még nem látta, hisz az Idő köve elég alapot biztosított neki ahhoz, hogy csalhasson a kettejük csatájában.
-Dormammu mindig megszerzi, amit akart, és még sosem találkozott olyasvalakivel, aki ennyire könnyelműen vette volna őt. A maguk népe igazán különleges olyan szempontból, hogy nem tudják, mikor kell feladni. Magára pedig... -mutattam rá az egyik hosszú, fehér ujjammal.
-...ez hatványozottan igaz. Ezért is olyan fontos neki, hogy előbb a zavaró tényezőkkel végezzen, akik képesek lehetnek felvenni a mágiájával a harcot. -régebben azt gondolhatta, hogy mint tiszta mágiából álló lény, nincs olyan entitás, halandó lény pedig főképp, aki felveheti vele a versenyt. Aztán jött ez a férfi.
-A homloka közepén az a szem felismerné, ha trükközni próbálnék, nem igaz? -húztam össze a szemeimet, hogy aztán felkelhessek és közelebb sétálhassak hozzá.
-A Legfőbb feladata az, hogy a saját dimenzióját védje, fenyegesse azt bármi. Dormammu pedig már régóta fenyegetést jelent számunkra. A Sötét Dimenzió egykor a nevével ellentétben, fényes és fényűző hely volt. Több ezer évig háborítatlanul és békében éltek az ebben a dimenzióban lakó halandó mágusok. De a kitagadottak megérkeztek, és becsapták a királyt. Dormammu a halálba vezette az uralkodót, leghűségesebb katonáival együtt, akinek a fia könnyen befolyásolható, hiszékeny és ostoba volt. Átengedte a trónt az idegen Faltine-nak, aki végül nyomorba taszította ezt a helyet. A leghűbb tanítványa lett, és már nem a népét tartotta szem előtt. -jártam körbe őt, hogy aztán visszatérhessek elé.
-Az én célom az, hogy megdöntsem Dormammu hatalmát és száműzzem azokat, akik behódoltak neki, elárulva önnön nemzetüket. Kielégítő volt a válaszom, Doktor? -vontam fel a szemöldökömet.
-Számomra ez volt a legkényelmesebb, ráadásul Dormammu-t itt kell legyőznünk, mielőtt még átlépne a maguk dimenziójába. -ha a Földre lépek, nem tudok szembeszállni vele. Amint átléptem abba a dimenzióba, éreztem, ahogy a mágiám elhalványul és elhagyja a testemet. Nem tehetem kockára az életemet azért, hogy neki kényelmes helyen tárgyaljunk.
-Megtanultam elrejtőzni előle, így nem tartok attól, hogy megfigyelne minket. Az már kevésbé biztos a számomra, hogy a kő nélkül valóban a hasznomra lehet. -fontam össze magam előtt a karjaimat.

-Ne törje magát, Clea. -és főleg ne sértegessen.
-Nálam ez nem működik. Próbál úgy tenni, mint aki mindent tud rólam, vagy a vesémbe lát. Ezeket az előbb én magam árultam el, csak próbálja kiforgatni, hogy felhasználja ellenem. Ezzel nem ér el semmit sem. Próbálhat felsőbbrendűnek tűnni nálam, de csak a gyengeségeit igyekszik palástolni, hogy úgy tűnjön, nekem van szükségem magára, nem pedig fordítva. -bármennyire is élvezem az ilyen felvágós játszmákat, ha együtt akarunk működni, el kell engednünk.
-Nem tudja, mire vagyok képes, és talán még én magam sem igazán, ha a többi változatomból indulok ki. De kérem, ne tegyen próbára. Hagyjuk ezeket a felesleges köröket. -igyekeztem türelmet erőltetni a hangomba.
Jót mosolyogtam azon, hogy nem kedvelik, de félnek tőle.
-Valóban? Talán akkor inkább közös klubot kellene alapítanunk, ahonnét mi utálunk ki másokat. Elég hosszú lenne a sor. -de jó tudni, hogy ő a Legfőbb Informátor is egy személyben, ezt majd észben tartom.
-Dormammu ugyanúgy legyőzhető, mint bárki más, mindenkinek van gyengepontja. Ő csak azért tűnik olyan mindenhatónak, mert mindig vannak követői, akik vakon bedőlnek annak a sok hazug baromságnak, amiket összehord. Halhatatlanság, feltámasztás, hatalom. Az örök élet valójában a világok beolvasztása, halál, pusztulás és szolgaság. Kihasználja őket, elvégezteti velük a piszkos munkát, hogy miután már nem kellenek, az utolsó utáni reményüket is kiszipolyozza belőlük. A sérelmeik miatt nem veszik észre, hogy csak feláldozható bábok egy gigantikus sakktáblán. Én átlátok ezen. Nem tudok sem tisztelni, sem pedig félni egy ilyen ellenséget. -láttam, mit művelt Kaecilius-szal és a többi szektással, hogy mosta át az agyukat a kamu tanításaival.
-Nem téved. -fő a magabiztosság. Még csak ismerkedem a harmadik szem valódi erejével, de erre speciel már rájöttem.
Csendben hallgattam végig a történetét, amivel igyekezett magyarázatot adni, miért is szeretne leszámolni a már oly' sokat emlegetett Dormammuval. Nem hibáztatom érte.
-Teljes mértékben. -bólintottam. Majd megütközve néztem rá, és nem azért mert neki itt volt a legkényelmesebb, vagy mert ignorálta a tea meghívásomat, amit megjegyzem bárki más boldogan elfogadott volna.
-Oké. Értem, hogy itt kell legyőznünk, ezt én is aláírom, de ugye nem most rögtön tervezte megtámadni? Ez azért nem így működik. -mondja, hogy nem.
-Az időkő nélkül a hasznossági rátám bizonyára sokat csökkent, ezt ha akarnám sem tudnám szépíteni. De szeretnék segíteni magának, erre a szavamat adom. -azt pedig nem szoktam megszegni.
-Ugyan én már nem vagyok Legfőbb, de feladatomnak tartom megvédeni a saját dimenziómat bárminemű fenyegetéstől, mindegy honnan jön és minek hívják. Nem fogom engedni, hogy Dormammu a Földet is ilyen sötét hellyé tegye, az embereket pedig agyatlan szolgálókká. -a Föld az otthonom.
-De ehhez felkészülésre van szükség, ezt nem lehet rögtönözni. -ez már a múltkor sem vált be. Thanos ellen is hatalmas árat követelt, Wanda ellen pedig egy az egyben csúnyán elbuktunk a Kamar-Taj-ban. Nincs szükség több ártatlan áldozatra.
-Nem félek Dormammu-tól, de nem becsülöm alá az erejét, főleg hogy valójában nem is ismerem, mire képes, ha igazán bedühödik. Az időkővel csak csapdába csaltam, nem a megölése volt a célom, mivel fogalmam sem volt róla, hogy lennék képes rá. -mentségemre szóljon, elég kezdő voltam, hogy ilyeneken elmélkedjek.
-Tervre van szükségünk, ki kell használnunk minden időt, ami a két világ ütközéséig hátra van. Először meg kell akadályoznunk a teljes térfúzió létrejöttét, hogy Dormammut elzárjuk a Földtől, mint esetleges forrástól, ahol sereget toborozhat, olyanokat állítva maga mellé, akik túl veszélyesek lehetnek. -van pár jelöltem.
-Mondjuk a Skarlát Boszorkányt. Felteszem, hallott már róla. -biztos vagyok benne, hogy a Sötét Dimenzióban is ismert lény. Ahogyan abban is, hogy a látszat ellenére Wanda nem halt meg a Wundagore-hegyen.
-Dormammu olyan, mint a Setét Könyv, megmérgezheti a nő elméjét, ha a gyászát használja fel. Beígéri neki a halott testvérét, a halott szerelmét, a sosem volt gyerekeit, és máris nagyobb bajban vagyunk, mint előtte. -egyikük is sok.
-Őt magunk mellé kell állítanunk. Tanulnunk kell egymástól, magának pedig mindent el kell mondania, amit csak tud Dormammu-ról. -ki kell ismernünk az ellenséget, hogy felkészülhessünk ellene. Wong valami ilyesmit mondana.
-Megfelel így, vagy inkább mégis szeretne most rögtön a vesztébe rohanni? Elkísérem.

Unottan hallgattam végig a kiselőadását, amit arról tartott, hogy ne próbáljak meg felsőbbrendűnek tűnni nála. Kezdtem egyre szórakoztatóbbnak és érdekesebbnek találni ezt a halandó férfit, akit az utamba sodort, remélhetőleg a szerencse. Gyűlöltem a kioktatásokat, azt, ha megpróbálták nekem megmondani, mit gondolhatok, vagy szerintük mit gondolok, de valahogy mégis üde színfolt volt itt ez a nyers stílus, amit megengedett magának. Nem kívántam kommentálni ezt az egészet, viszont a következő megjegyzéseire csupán óvatosan megráztam a fejemet.
-Ki kell ábrándítanom, de azt hiszem, abból a klubból magát is kiutálnám, Dr. Strange. Nincs szükségem a hosszú távú közösködésre, csupán ideiglenes megoldásként tekintek magára. -ezt jobb, ha már most tisztázzuk. Egyébként sincs szükségem senki másra. Amint megszabadultam a nem kívánt tényezőktől, egy egész dimenziót kell ismét pompássá és fényűzővé tennem, hogy méltó legyen a híréhez és ne pedig elrettentésül szolgáljon mások számára. Minden gonoszság forrásaként emlegetnek minket, még az annyira gyűlölt "pokol" is a mi területünkön található, ahova emberi halandó nem szokta csak úgy betenni a lábát.
Dormammu helyzetét teljes mértékben jól látta, azonban nekünk, akik fölött már ő uralkodik, bonyolultabb volt szembe szállni vele. Főképp, hogy az egykori herceg, Orini is az ő hűséges szolgálójává vált, és bármikor száműzheti a neki nem tetsző személyeket innen. Én pedig nem kockáztathattam meg, hogy az apám ostobasága miatt engem is eltávolítsanak. Megszereztem a Legfőbb Varázsló címét a sokak számára fertőnek és vérlázítónak számító körülményeim ellenére, nem fogom csak úgy kiadni a kezeimből. Ha mindent tudnék irányítani és értenék, erre a férfira se lenne szükségem. A félig halandó mivoltomat gyengeségnek gondoltam régen, de talán az abból fakadó makacs élni akarás lesz a kulcsa annak, hogy véget vessek ennek a nevetséges helyzetnek.
-Tökéletesen jól látja a helyzetet. Dormammu mindig megfertőzi azokat, akik a leginkább sebezhetőek, de kiváltságosak erő tekintetében. A Sötét Dimenzió igazi, fertőző, pusztulást hozó hatalma belőle származik. Ezt a dimenziót átjárja a mágia, olyasvalakinek pedig, aki tisztán ebből az energiából áll, kimeríthetetlen forrás a terjeszkedéshez. -és ahhoz, hogy nyomorba taszítson másokat. Ebben egyáltalán nem tévedett.
Amint beszélni kezdett, továbbra is összefont karokkal néztem rá, alaposan szemügyre véve a vonásait. Nem éreztem azt, hogy csupán el szerette volna terelni a dolgokat, mert félt volna, vagy igazából nem kívánt nekem segítő kezet nyújtani. Nem volt erősségem a türelem, eddig is épp eleget vártam már. Sokkal több időt, mint ahogy ő megszületett volna. Mióta az eszemet tudtam, a Lélekfaló szolgálatában kellett állnom, arra neveltek, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy tovább terjeszkedhessen, hisz ő egy csodálatos, tiszteletre méltó lény. De ahogy nőttem, egyre kevésbé éreztem ezt, és csupán az őszinte, nyers megvetés maradt meg mindebből. Nem dőltem be annak, hogy ő megmentő lenne és nem értettem, az apám, a népünk miért gondolja így. Ez a dimenzió a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy pusztulnia kell.
Szerettem volna reagálni arra, hogy nem ismeri, mire is képes Dormammu igazából, de amint megemlítette a veszélyes személyeket, közöttük példának a Skarlát Boszorkányt, alig észrevehetően megrándult a szám, de végül csak aprót bólintottam.
-Igen, hallottam róla. Ő nem csak a maguk dimenziójában ismeretes, viszont ha ott tartózkodik, hatalmas veszélyt jelenthet mindannyiukra nézve, sőt. Képes a semmiből neki tetsző valóságokat teremteni, a hatalma pedig kiismerhetetlen. -és miért nem említette eddig, hogy ismeri őt?! Talán ez a nő lehet a legjobb esélyünk, tekintve, hogy már nincs nála a kő, amivel csapdába tudja csalni a nagybátyámat. És ezt csak ilyen mellékesen kell idebökni a beszélgetés közepére?!
-Hol van a nő? -most, hogy tudom, ismeri, már ő az első számú lény, akit meg kell találnunk. A hatalmával, a hatalmunkkal talán tényleg meg tudjuk állítani a térfúzió folyamatát, így időt nyerve arra, hogy kitaláljuk, miképpen is akadályozzuk meg a Lélekfaló átlépését a Föld dimenziójába.

-Ilyen szépet sem mondtak még nekem. -mintha én a hosszútávú együttműködésben reménykedtem volna. Lehet, hogy nem Dormammu szövetségese, de a Sötét Dimenzióból semmi jó nem származik.
Elmélázva hallgattam, amikor a sebezhető, de kiváltságos erejű emberek kihasználásáról beszélt. Nem is ez volt az, ami a leginkább megragadta az elmémet, hanem hogy a Sötét Dimenziót átjárja a mágia. A közös ellenségünk számára pedig ez egy kimeríthetetlen forrás, hogy terjeszkedhessen. Ettől támadt egy egész használhatónak tűnő ötletem, de neki nem kell mindenről tudnia, egyébként is kiutált a klubunkból. Az a minimum, ha kicsinyes bosszút állok érte.
-Dormammu sosem hagyja el a birodalmát, hanem másokat használ bábként, ugye? Vagy tud példát az ellenkezőjére? -még véletlenül sem fordult meg a fejemben olyan képtelenség, hogy elcsalogatjuk innen, ezzel próbálva legyengíteni, nem vagyok ostoba. Ennél bonyolultabb megoldásra lesz szükségünk, de azt hiszem, már van elképzelésem. Az ördög viszont mindig a részletekben rejtőzik, így nem szeretnék elsiklani semmi felett sem. Az időkő már nem mutathatja meg az egyetlen lehetséges esélyünket, így máshogy kell lecsökkentenem a hibázási lehetőségeket.
Clea ügyes poker játékos volt, jól leplezte az érzelmeit, a valódi gondolatait nem hagyta kiülni az arcára, a Skarlát Boszorkány említése azonban végre látható érdeklődést is kicsikart belőle, nem csak ezt az unott flegmaságot.
-Igen-igen, tudom. Nem kell bemutatnia. Ezen már túl vagyunk és le is győztük, ha lehet így fogalmazni. -így utólag könnyen nagyképűzök, akkor azért nem volt ennyire egyértelműen borítékolható a siker. Kis híján megölte Americát.
-Hogy hol? Az egykori Setét Kastély romjai alatt a Wundagore hegyen. -azt nem mondtam, hogy egyszerű lesz megtalálni.
-Ő döntött így, szóval kétlem, hogy örülne nekünk. De akkor is "fel kellene támasztani" és meggyőzni, hogy álljon az oldalunkra, itt most nem lehet kihúzóskodni. Ha Wanda velünk van, akkor lehet a legnagyobb esélyünk. Talán maga jobban szót értene vele, mint én. -nekem nem akarna segíteni, de Clea története meg tudná győzni. Kellően sötét és tárgyilagos, hogy tényként el tudja fogadni.

A kérdése ugyan némiképp váratlanul ért, azonban nem láttam értelmét annak, hogy az ellenkezőját állítsam annak, ami a valóság volt.
-Egyetlen alkalomról van tudomásom, amikor elhagyta ezt a birodalmat, de amióta uralkodói pozícióba lépett, még sosem távozott innen. -bólintottam rá a megállapítására, amit kérdésbe bújtatott. Számomra ez lesújtó, mintsem hasznos információként szolgált, ugyanis amennyiben létezése kicsit is hasonlítható a sajátomhoz, távol ettől a dimenziótól jócskán meggyengült volna. Ugyan a Föld dimenziójában is léteztek mágusok, maga a mágia, mint energia is jelen volt, de sokkal másabb és jelentéktelenebb összetételben, mint itt. Az én képességeim ebből a dimenzióból táplálkoznak, így minél hosszabb ideig, és minél messzebb vagyok innen, annál sebezhetőbbé váltam én magam is. Emiatt pedig arra kellett megoldást találnom, vagy jelen esetben találnunk, hogy mégis mit kezdünk az ereje teljében lévő Dormammu-val és annak követőivel. Ráadásul, ha a Lélekfaló meghal, nem volt arra garancia, hogy Umar nem tér vissza a zsebdimenzióból, ahova száműzte őt. Ezzel azonban egyelőre nem kívántam foglalkozni.
Amikor arról beszélt, hogy már túlvannak azon, hogy a Skarlát Boszorkány fenyegesse őket, és legyőzték, felvont szemöldökkel mértem végig a férfit, kétkedve ízlelgetve a szavakat, amiket kimondott.
-Biztos benne, hogy nem inkább megadta magát az utolsó pillanatban? -a könyv szerint a Skarlát Boszorkány erősebb még a Legfőbb Varázslónál is, és arra hivatott, hogy elpusztítsa a világát. Valahogy elképzelhetetlen volt számomra, hogy ilyen könnyedén legyőzték volna.
-Egyébként sem engedtem volna a nő közelébe magát. Túlságosan fontos szerepet játszhat ahhoz, hogy hagyjam, egy arrogáns megjegyzéssel örökre ellenünk fordítsa őt. Ebben egyetértünk, nem igaz? -pillantottam rá kérdőn, majd elléptem mellőle, hogy szemügyre vehessem a kinti helyzetet. Egyelőre nem jöttek rá, hogy itt van, és most, hogy tudom, merre kell keresnünk őt, nem vesztegethettünk több időt.
-Vigyen oda. Ha valóban azon a hegyen van, lévén, hogy a könyv, ami említi őt, innen származott, velem könnyebben rábukkanhatunk a nőre. Kihozom onnan. -ha akarja, ha nem.

-Mi volt ez az alkalom és hogyan csinálta? Hová ment pontosan? -minden apró részlet fontos lehet. Előzetesen viszont nem akarom beavatni Cleát, amíg össze nem áll a tökéletes terv, és már csak a finomítások vannak hátra. Akkor majd elkezdheti elsimítani a hajszálvékony repedéseket. Úgy gondolom, nála jobban senki sem ismerheti Dormammut, mégis csak egy világból származnak és hosszú ideje szemmel tarthatja már. Ő a legtökéletesebb és leghitelesebb forrás. Már ha persze hihetek a szavainak. Fondorlatos nőnek tűnik, akinek nem tanácsos hátat sem fordítani, de nem hiszem, hogy hazudna ebben bármiről is. Neki is fontos, hogy megállítsuk és leszámoljunk vele. Hiszek neki. És nagyon remélem, hogy nem kell megbánnom.
-Látom, szeret kételkedni bennem. -forgattam meg a szemeimet egy hitetlen mosollyal az arcomon. És még én vagyok az öntelt. Legközelebb a kritizálókat átirányítom ehhez a nőhöz.
-Egészen biztos. Nem csak fizikai csatában lehet harcképtelenné tenni valakit. A Skarlát Boszorkány ellen pedig csak emocionális alapú esélyeink voltak. Ennek a felismerése is győzelem. -szembesülnie kellett, hogy mivé vált, hogy nem ő az anyja azoknak a gyerekeknek, és azt a számukra félelmetes boszorkányt, ami lett belőle, nem is szeretnék soha.
-Dehogy értünk egyet. -vágtam rá.
-Mintha magától olyan távol állna az arrogancia. -vontam fel a szemöldökömet.
-Már álltunk egy oldalon a nővel, de az élet tragédiája és a Setét Könyv felbukkanása közbeszólt. Wanda nem gonosz, csak megkeseredett és boldogtalan. -ezeket jobb, ha tudja róla.
"Vigyen oda." Parancsol? "Kihozom onnan." Egy kérem azért jól esett volna.
-Máris. -hagytam rá. Néhány körző mozdulattal kinyitottam egy portált az Európában található Transiába. Az ország területén található a Wundagore hegy, ahol azok a romok is vannak. Eredetileg nem nyithattam volna direkt átjárót a hegy közvetlen közelébe, ez is íratlan szabály. De már nem én vagyok a Legfőbb Varázsló, hogy mindent be kelljen tartanom. Vannak előnyei is. Főjön csak miattam Wong feje, nem pedig fordítva.
-Akkor... magán a sor, Clea. -engedtem át neki a terepet. Állítja, hogy képes kihozni Wandát, akkor sebtében intézkedhet is.
-Oh! És ne beszéljen neki gyerekekről, szerelemről, családról és hasonló kellemetlen témákról. Nem a kedvencei.

-Az Elmétlenek világába ment. Dormammu, hozzám hasonlatosan képes dimenziók közötti kapuk nyitására úgy, hogy réseket vág a tér szövetén. Akkor egyszer történt meg, hogy elhagyta a birodalmat, de az jóval a születésem előtt történt, így csupán hallottam róla. Mióta létezem, nincs tudomásom arról, hogy távozott volna innen. –válaszoltam meg a kérdését. Az eddig itt töltött napjaim nevetségesek és korlátozottak voltak, így életnek nem nevezném, csupán létezésnek. Mintha egy összefolyó, végtelen hömpölygés lett volna, mely sosem ér véget, de a kezdetét sem tudnám megmondani. Meguntam, hogy csupán figyelője vagyok az eseményeknek. És most, hogy kapcsolatba léptem a férfival, már egyre közelebb jutottam a célomhoz. Aki az utamba áll, eltaposom. Ennyire egyszerű.
-A halandó emberek szórakoztatóak, ahogy szép lassan az érzelmeik rabjává válnak, és ilyesfajta hadviselés keretében még olyasvalaki is legyőzhetővé válik, mint a Skarlát Boszorkány. –húztam egy gúnyos félmosolyra a számat, hogy aztán felvont szemöldökkel hallgathassam végig azt, hogy a Wanda nevű nő nem gonosz, hanem boldogtalan és megkeseredett.
-Mint megannyi más lény ebben, vagy épp a maguk dimenziójában. Mindenkinek vannak sérelmei, személyes kudarcai, amikkel vagy megtanul együtt élni, vagy pedig felemésztik őt. Ebből is kivehető, ki erős, és ki a gyenge. Aki pedig álarc mögé rejti a tragédiáit, gyáva. –az én tragédiám már születésem előtt eldőlt, amikor egy szánalmas kísérlet, egy kíváncsi, öntelt Faltine, és egy szánalmasan szerelmes bolond herceg egymásba gabalyodtak. Mivel az én eredendő bűneimért már megfizettek mások, nekem csupán a szemét eltakarítása maradt hátra, mint elvégzendő feladat. Dormammu-nak és Orini-nek buknia kell, és halnia is.
Amint megnyitottam az átjárót, egy pillanatnyi habozás után átléptem, hogy aztán végre elérhessük a helyet, ahol a Skarlát Boszorkány tartózkodott.
-A nő a romok alatt van, igaz? –pillantottam a férfire kérdőn, majd lehunytam a szemeimet, hogy élhessek a váratlanságból származó előnyünkkel és megpróbálhassak mentálisan kapcsolódni hozzá, ezzel felkelteni a szemlátomást száműzetésben élő nőt. Sietnem kell, minden perccel, amit itt töltöttem, egyre inkább fogyott az erőm, és nem kívántam megvárni, amíg ez teljes mértékben megtörténik.
-Ahogy senkinek sem, akinek nem adatott meg. Kellene még tudnom valamit, vagy fél percenként random információkat fog közölni, miközben koncentrálnom kellene? –végül ismét a férfira pillantottam, hogy aztán megint a hegyet kezdhessem el tanulmányozni. Ha így nem megy, akkor utat kell törnöm magamnak, egyenesen a hegy belsejébe. A sziklák elmozdítása lesz a legkisebb probléma, a fogadóbizottság már nagyobb kétségeket ébresztett bennem.
-Bejön velem, vagy inkább megvárja, amíg kihozom őt?

-Elmétlenek világa? Sosem hallottam még róla. -túl hatalmas a multiverzum és a dimenziók sokasága, hogy minden egyes szegletét ismerhessük, még csak felszínesen is. Egyszerűen lehetetlen. America is közel száz világban megfordult, mégsem láthatta az összeset, pedig már az is hihetetlenül soknak tűnik egy olyan porszemnek a nagy gépezetben, mint én (vagy bárki más). Elképesztő, valahol mégis félelmetes is. Cleával sokat tanulhatnánk egymástól. Olyan univerzumokat ismer, amik távol állnak attól, ahonnan én jöttem, de ez fordítva is tökéletesen megállja a helyét.
-Ezek a képességek valamiféle mágiának minősülnek? A Sötét Dimenzióból merítik, önnön magukból vagy máshonnan? -ez nagyon lényeges.
-Nem csak a halandó emberek ilyenek, Clea. -de ők is tudnak érzéketlenek és kíméletlenek lenni. Az sokkal rosszabb.
-Valahogy mindenki legyőzhető. Ettől olyan érdekes ez az egész. Csak rá kell jönni a nyitjára. -én pedig szeretem a kihívásokat, amiknek azért jó eséllyel pozitív a végkimenetelük. Maximalista vagyok és gyűlölöm a kudarcokat, amik lerontják a statisztikámat.
Aki pedig álarc mögé rejti a tragédiáit, gyáva. Magam sem fogalmazhattam volna meg pontosabban.
-Teljes mértékben igazat adok. -ezeket a különféle univerzumokban élő énjeim is tökéletesen bebizonyították már. Mind az érzelmeink rabjai vagyunk, sorra hozzuk a rosszabbnál rosszabb döntéseket, halmozva a végzetes hibákat. A világnak kifelé pedig képmutató módon azt mutatjuk, hogy minden a legnagyobb rendben van.
-Ezt mondtam. -bólintottam rá a kérdésre, miszerint Wanda a romok alatt van-e.
-Jaj, elnézést. Nem akartam megzavarni. Nem tudtam, hogy már a koncentrálási fázisba lépett. Tessék csak. -léptem egyet hátra a hatás kedvéért.
-Ahogy szeretné. -magára bízom.
-Szívesen megvárom idekint is, ha feleslegesnek ítélné meg a társaságomat. A végén még az arrogáns megjegyzéseimmel örökre ellenünk fordítanám. Én nem kockáztatnék. -nem kevés gúnyos élt préseltem bele.
-Persze csak, ha nem fél. -hogy egy tüneményes hölgyeményt idézzek.

-Nem csodálkozom rajta. –kivételesen sem sértő, sem gúnyos szándék vagy él nem volt a hangomban, csupán valóban nem volt meglepő, hogy fogalma sincs, kik is azok az Elmétlenek és hol találhatóak. Dormammu gondoskodott róla, hogy ne halljanak róla. Csupán néhány esetben vetette be őket eddig, tekintve, hogy ahogy a nevük is sugallja, a gondolkodás nem tartozik az erősségeik közé, csupán a pusztításhoz értenek.
-A Elmétlenek világa leginkább olyan, mint egy zsebdimenzió, ezen a dimenzión belül. Réges régen hozták létre ezeket a lényeket, abból a célból, hogy megállítsák az egyes birodalmak terjeszkedését, például a Sötét Dimenzióét. De Dormammu hadjáratai során bekebelezte ezt a világot, és a szolgálatába állította ezeket a lényeket. Ahogy a nevük is mutatja, semmi másra nem képes, csupán eszetlenül, öngyilkos módon harcba indulni, majd addig küzdeni, míg ők, vagy az ellenfelük meg nem hal. Nincsenek érzéseik, nincsenek vágyaik. Üres testek, parancsra várva. Azonban az irányításuk nem könnyű, ezért egy erős varázslat védi a területüket attól, hogy kijöjjenek onnan és tombolni kezdjenek. –magyaráztam el neki végül mindent, amit nagy vonalakban fontosnak tartottam. Több évszázad van már mögöttem, de ritkán láttam, hogy harcba bocsátaná őket. A Lélekfaló a dimenziók népeit fordítja egymás ellen, ebből fakad a félelmetes ereje és híre is.
Az, hogy a mágiám forrása micsoda, sosem volt számomra olyasvalami, amit szívesen megosztottam másokkal. A gyengeség, a sebezhetőség mindig is elkerülendő volt a számomra, azonban annak érdekében, hogy sikerre vigyük az elképzeléseimet, az elképzeléseinket, kénytelen voltam beavatni mindenbe. Még ezekbe a kellemetlen részletekbe is.
-Dormammu egy Faltine. Ez azt jelenti, hogy ő tiszta mágiából álló lény, azonban az olyan helyek, ahol a mágia nem található meg olyan nagy mennyiségben, mint itt, még őt is legyengíthetik. Pontosan még én sem tudom, hogy ő honnan meríti az erejét, de abban igaza van, hogy én viszont a Sötét Dimenzióhoz vagyok kötve. Ha elhagyom ezt a helyet és sokáig tartózkodom valahol máshol, a mágiám szépen lassan elhagy, aminek súlyos következményei is lehetnek rám nézve. Az én életemben a mágia nem olyasvalami, amit használok és csupán ennyi a kapcsolatom vele. Kötődöm hozzá, mondhatni szükséges a létezésem teljességéhez. A Föld dimenziójában túlságosan szegényes az energia ezen formája, így fizikai tünetei is lehetnek annak, ha huzamosabb ideig ott tartózkodom. Ezért kell itt, ebben a dimenzióban legyőznünk őt. –még ha ezt nem szívesen ismerem be, akkor is.
-Nem, csupán ők könnyebben elcsábulnak, ha valami sérelem éri őket. –ők nem képesek az önzetlen gondolkodásmódra és arra, hogy másokat maguk elé helyezzenek. Mondjuk nem mintha én úgy gondolkodnék. De én sem számítottam másoknak, így nekem sem érdekem a kedvesség. Mindig elérem, amit akarok és csak ez számít.
A beszélgetés többi része már nem érdekelt, jobban lefoglalt, hogy kiszedjem ezt a Wanda nevű nőt a hegyből, ha akarja, ha nem. Muszáj, hogy a segítségünkre legyen. A Skarlát Boszorkány képességeivel sokkal többre mehetünk majd, mintha nem lenne a kezünkben ez az ütőkártya. És ha csak a fele igaz annak, amit Dr. Strange mondott róla, a gyászát, a fájdalmát ilyen módon is ki lehet használni vele szemben.
A megjegyzésére a koncentrációról csupán megforgattam a szemeimet, majd végül visszavezettem a tekintetemet a hegyre, és az annak tetején lévő törmelékek sokaságára.
-Addig olvasson el egy könyvet. –pillantottam rá, majd behunytam a szemeimet, hogy az egyetlen, kezdetektől fogva meglévő örökségem segítségével a hegy, pontosabban a törmelékek elé repülhessek, hogy aztán végül megpróbálhassam magamat a hegy belsejébe teleportálni, már amennyiben ez a nő is hagyta nekem.