To turn my life around

Gondolatban fogom a fejem. A maffia vadászik rá és odamegy az össznép elé. Ha ez a családját jelenti, akkor se lehet tudni, ki keveredik még a mexikóiak közé. Egy sunyiban készített partyfotó és már meg is találják. Csak azért nem szólok megint, mert ma már sokszor elmondtam neki, mi a teendő. A boltlátogatós-bulizós résznél viszont már nem bírok csendben maradni.
- A shopping-dancing túrá alatt is rajtatok volt a mexikóiak szeme?
A nagybácsi különös figurának tűnik az elmondottakból. Nem ítélkezem, mert keveset tudok róla és nem hiszem, hogy jó ötlet kérdezősködni. Eszem ágában sincs Romy-t lebeszélni a családjáról. A józan eszét tartsa meg, az a lényeg.
- Ha lesz két nyugodt perced, gondold végig, hogy mi tart vissza. Addig is megadhatnál pár adatot, ami alapján én elkezdhetem keresni a doktort. Nem szabad hagyni, hogy tovább folytassa a káros tevékenységet.
Levadászom én és miután kellőképp kifaggattam, gondoskodom arról, hogy más mutánsok lelkét ne roncsolja.
- Ha elég óvatos vagy, a maffia se talál meg, nemhogy az őrült tudós. De érdemes felkészülni arra az esetre, hogy történhet ilyen.
Kétségbeesést keltek ezzel, de a megoldást is megadtam. Frost tutira tud receptet hipnotikus erő ellen.
- Én meg akkoriban érkeztem és pont Wanda-nál szembesültem azzal, hogy ebben az időben néhány esemény máshogy alakult, mint ahogy azt tudtam. Két bizalmatlan ember nehezen boldogul egymással. Ráadásul ha én nem bízom valakiben, elő szokott kerülni a fegyver. Mindezek mellett ártottam neked és ez elhibázott tett.
Nincs rá mentség. Shard szokta mondani, hogy meg kéne gondolnom, kire mit árasztok rá. Nem mindenki tudja elviselni a veszély tudatát. Beleroppannak. Pedig úgy is túlélhetnék, hogy fogalmuk sincs, mi és hogyan történt. Csak védelmet kellett volna nyújtanom, nem belerángatni mindenbe. Ezt megjegyzem.
- Nem lehet ilyet kijelenteni, hogy sose tudtad volna meg. Minden döntés más ágra tereli az idővonalat. Egyik elágazás jön a másik után és simán történhetett volna az életedben valami, ami előhozza az erődet anélkül, hogy világvégével és tragikus jövővel tömné a fejedet. Örülök, hogy nagy eredményeket értél el és elismerem, hogy van ehhez közöm, de rossz módszert választottam.
Nem tud lebeszélni arról, hogy megfontoltabb legyek.
Glitchet én inkább kíváncsinak és kalandvágyónak tartottam eddig. Lehet benne altruizmus, de talán csak Romy akar hinni ebben. Kibékültek, az számít.
Szeretetteljes mosollyal hallgatom, hogy teljesen hétköznapi, elérhető céljai vannak, amiket úgy érhet el, hogy két lábbal áll a földön. Nagyon jó ilyen tiszta gondolatokat hallani!
- El fogod érni ezeket. Már megmutattad, milyen kitartó vagy akár sokkal nehezebb dolgokban is. Dr. Rosemarie Morozov. Jó a hangzása. Milyen területen kutatnál legszívesebben? Van konkrét elképzelés, hogy mit fejlesztenél ki, amivel előremozdítanád a világot?
Bólintással jelzem, hogy hálás vagyok a segítségért. A legdurvább részletekbe nem fogom beavatni, de együtt dolgozhatunk.
- Ha már képregények... Szerinted a világ megismerése szempontjából mennyire jelentősek manapság? Érdemes egy-kettőbe beleolvasni vagy csak gyerekeknek valók?
Romy tájékozott ilyenekben és ki merem kérni a véleményét. A jövőben inkább a kiskorúak olvasták ezeket. Nekem is volt ilyen a kezemben, mikor betörtünk egy házba és az ételeken kívül elemeltünk egy ilyet. Izgalmas volt.
- Ha csiszolod a képességedet, érdemes majd ezzel a félelemmel is foglalkozni. Addig tényleg jobb, ha kerülöd a repülőgépeket.
Kisüti vagy átprogramozza a repcsit és több száz ember halhat meg. Beleszámolva azokat is, akikre rázuhanhat. Ezt nem említem meg, csak óva intem attól, hogy vagánykodjon.
- Callisto-nál ez nem játék volt. Látni akarta, van-e vér a pucánkban. De katona létemre én is el tudok képzelni finomabb módszereket arra, hogy meggyőződjek valakinek a megbízhatóságáról.
A morlock vezér szereti a hatalmát fitogtatni. Nem minősítem. Amúgy is változik már.
- Kiálltunk egymásért Emplát ellen és odalent Tabitha szólt pár szót értem is, mikor sebesült voltam. Ez nem több, mint amit például veled is átéltem többször. Eksztázis azt látta, amit látni akart. De gondolj bele: valóra váltja az emberek legerősebb félelmét és mivel nem telepata, nem tudja, mit éltek át, kivéve ha elmondják. Ilyen erőt csak élénk fantáziával lehet elviselni.
Vagy vállrándítással, de ő ennél mélyebben éli meg. Fura nő.
Elfogadom az elismerést, de nem fog a fejembe szállni. Romy-nak nehezebben megy. Más alapokra épültünk, máshogy tanulja meg. Ebbe nem fogok beleszólni.
- Ahhoz vagyok szokva, hogy életveszélyes helyzetekből kimentsek másokat. Olyankor erős fellépésre van szükség és bevallom, időnként elfeledkezem arról, hogy a hétköznapokban nem kell ez. Nem betegségről beszélek, hanem arról, amit te settingnek és túlpörgésnek hívsz. Sok minden érzékenyen érint téged és ezt figyelembe kell vennem. Nem mindegy, mit mondok és az sem, hogy hogyan.
Ha nem tekinteném barátomnak, ezeket sem mondanám ki. Nem szoktam ilyen elemzésekbe bocsátkozni se mást, se magamat érintően. Hímestojás helyett egy sérülékeny lelket látok. Nem akarok ártani neki! Van különbség aközött, hogy a disztópián stresszeli magát vagy azon, hogy vajon még mit nem mondtam el. Ami valósnak hangzik, az fájdalmasabb, mint a fantáziálás.
- Én is a megelőzésben hiszek. De például Ultron megállításával megelőzték azt, amit az őrült robot akart tenni az emberiséggel. Hogy mi vezetett a létrejöttéhez, az viszont tényleg vitatható.
Egyébként pedig biztosan tudjuk, hogy ők nem végeznek ilyen tevékenységet? Lehet, hogy nem verik nagy dobra, hány borzalmas támadástól mentették már meg az országot, vagy akár a világot. Titokban. És ez így is van jól.
- Régen Amerika Kapitány volt a kedvencem. Egy egyszerű pajzsos ember, aki az eszével és a bátorságával old meg mindent. Aztán megtudtam, hogy volt ott nagyon komoly katonai képzettség, szérum és nem hétköznapi, hanem vibrániumból, a Föld egyik legerősebb féméből készült pajzs. Különleges, de a többiek is azok, ezért már egyiküket sem emelem ki.
Kuruzsló emlegetésére be is ugrik az ősz szakállú öreg képe. A hosszú köpenyében és a kis sapkájában tényleg olyan, mint egy kuruzsló párszáz évvel ezelőttről.
- Nem megy neki gyorsan. Nálam azért hatott az átlagnál hamarabb, mert el is nyeltem az energiát, ami már önmagában gyógyít, bármelyik fajtájáról van szó. A heg megmaradt, úgyhogy orrplasztikákhoz és mellnagyobbító műtétekhez sosem őt fogják hívni.
Megint megpróbálkoztam egy poénnal. Ezt amúgy csak idéztem az öregtől.
- A csontok összeforrnak, a sebek begyógyulnak, a szervek helyreállnak a keze alatt, de hogy levágott testrészeket is vissza tud-e illeszteni rendesen, azt nem tudom.
Lehet. Maszk képes ilyenre, Kuruzsló nem biztos.
- Sejtem. Csak azért szóltam, hogy majd ott is eszedbe jusson.
Az ámulat sok hülyeségre tudja késztetni az embert.
- Láttál olyat, akit eltaláltak a tűvel? Kiderült, hogy mennyi időre öli ki a képességeket? A nykörvet elvinném Pókemberhez vagy dr. McCoy-hoz, hátha találnak módszert a semlegesítésére.
Egy jövőbeli verzióból már nekem is sikerült korábban kiszabadulnom, de az más típus volt. Romy megjegyzését nem kommentálom, de elraktározom magamban. Amikor már sokkal előrébb fog járni az ereje ismeretében, gyakorolhatunk egy ilyen tárgyon. De még nem áll készen rá és tényleg nem szabad hagyni, hogy bentragadjon!
- Ha Arrow azt látja, hogy verekszem veled, nem fog közbelépni? Úgy nehézkes lenne az edzés. Lehet, hogy már itt tehetnénk néhány ártalmatlan próbálkozást, hogy szokja. Kitérés, védés, szabadulás szorítófogásból. Csak lágyan, könnyedén.
Nagy önfegyelem kellene a részemről, hogy ha a kutya támadásnak érzékeli a mozdulataimat és rámharap, én ne szereljem le nagyon csúnyán. Fontos Romy-nak, nem akarom komolyan bántani. Ezért jobb, ha felkészülünk arra, hogy jelen van.
- Amit hétköznapi szinten lehet tudni, azt elmondhatom. Tudományos értekezést ne várj tőlem. Csak azokat szokás mutánsnak nevezni, akikben jelen van az X-gén. Van több mutáns ág, nevezhetjük fajtának is, mint az emberi fajon belül a jelenkori ember és a neandervölgyi például. A legtöbb mutáns a Homo Superior kategóriába sorolható. Én ebbe tartozom és lehet, hogy te is, de diagnózist nem állítok fel. A Homo Superior külseje és képessége számtalan különböző formát ölthet, erre te is láttál már példákat. Vannak ritkább fajták, mint a démonábrázolásokhoz hasonló Neyaphem, az angyalszerű Cheyarafim vagy a Homo Insectus, ami rovarszerű külsővel vagy rovarok irányításával kapcsolatos. Neyaphemek közül talán Azazelt, a Testvériség egykori tagját ismered. Van, aki megkülönbözteti még a lupinokat, akik farkasszerű teremtmények, a Homo Killcropot, ami a már látható mutációval világra jövő mutánsok neve. Nem bizonyított, hogy ezek tényleg önálló fajták, simán lehetnek Homo Superiorok.
A görög betűk szerinti felosztást nem említem meg, mert vitatott. Azt se hozom fel, hogy nem csak emberek, hanem atlantisziak, inhumanek vagy földönkívüliek között is lehetnek mutánsok. Nem akarom Romy-ra ráhozni a frászt azzal, hogy elképzelje, miféle lények szaladgálnak még közöttünk. A másodlagos mutációt pedig pláne nem említem, mert még mindenféle szörnyűséget vizionál magának.
Nem magyarázom, miért ne üljön az ablakba. Láthatott már elég filmet, hogy tudja. Lehet, hogy túlbiztosítom, de inkább ez legyen, minthogy egyszer elcsáklyázzák a nyitott ablakból.
Elnevetem magam azon, amit kihoz a variánsa történetéből.
- Dehogyis. Én örülök, hogy téged ismerlek. Csak az érdekelt, hogy milyen multiverzális utazótól tudsz róla. A szavaidból mintha egy kis irigységet hallanék ki. Lehetséges ez?
Mert az felesleges. A lényeg az utolsó mondata. Ő is meg fogja tanulni az ereje minden csínját-bínját.
- Twilight Bella szexszimbólum lett az én időmre. Olyasmi, mint manapság Marilyn Monroe. Ez fura, mert jelenleg amennyire népszerű ez a sorozat, annyian utálják is és az a színésznő most egyáltalán nem olyan felkapott, mint amekkora kultusza lesz. A srácot meg elfelejtik, pedig a mai időkben inkább ő népszerűbb, amennyire tudom. Neked mi a fő problémád ezekkel a filmekkel a vámpírok csillogásán kívül?
Nekem mindig az emplátok jutnak eszembe ezekről, pedig vannak feljegyzések valódi vámpírokról is. Ezt szintén nem kötöm Romy orrára. A Twilight nem horror, csak a szereplők valódi megfelelői.
- Fene tudja és én nem is foglalkozom ilyen kulturális jövőépítéssel. Vannak hozzáértők. Amúgy a mutánsellenesség fellángolásával szedték elő megint. Az ösztönlény vérfarkasok és a tudatosan fertőző vámpírok között szenvedő emberlány karakterébe próbálták belemagyarázni a fajtánktól fenyegetett emberiséget. Nem tudom, hogy ez reklámfogás volt-e vagy csak a közhangulat dobta be, de nagyon rákaptak.
Erőltetett, de vészterhes időkben az emberek minden badarságra fogékonyak.
Nagyra értékelem Romy érzelemnyilvánítását. Ezt elmondtam és nem bántam meg. Azt hiszem, nem terheltem meg vele nagyon, elvégre ez az én bajom. Neki nem kell, hogy fájjon.
- Nem kell mentegetőzni. Aki száz évet jön vissza az időben, az fura és neki is fura a világ. Köszönöm az ajánlatot, szívesen megismerem a többieket is.
Ahogy ezt már megbeszéltük.
Az alvási szokásokra nem bólintok, de nem is tiltakozom. Romy-nak kell tudnia, mi működik nála és mi nem.
- Ha végeztünk az objektumbejárással, meghallgathatunk egy lemezt. Még a felső szint hátra van, ugye?
Vagy ha oda most nem mehetünk, akkor már jöhet is a muzsika. A házigazdára bízom. És még sütemény is van odalent.
- Ne érezd úgy, hogy kémkedtél utánam. Nem tudtad, mit fogsz találni a robotban és nekem is csak sejtéseim voltak, de a harc hevében szükség volt erre. Ha egy szóval kellene jellemezni a korábbi életemet és azt a kort, akkor azt mondanám: harc. A túlélésért, mások túléléséért, a rendbontók ellen, bűnözők ellen. Nekem ez természetes, beleszülettem. A békeidőt most tanulom.
Ez szül néha érdekes helyzeteket. Félelemkeltően tudok nézni olyanokra, akik hirtelen bukkannak elő és nem tudom, mit várhatok tőlük. De legalább már nem rántok azonnal fegyvert. Nem mindig.
Romy szemeibe nézek, egyikről a másikra. Próbálom meglátni, mit akar ezzel és mivel jár, ha beavatom. Csak kíváncsi. Számítottam arra, hogy egyszer, hasonlóan nyugodt körülmények között megkapom ezt a kérdésáradatot. Ez még csak a kezdete lehet. Egy része jogos, olyan téma, amiben Romy már nyilatkozott magáról, én viszont nem. Amivel nem okozok bajt, azt megosztom vele, a többit kikerülöm.
- A gyerekkorom tulajdonképpen különleges volt. Olyan közösségben éltem a szüleimmel, ahol a legkülönbözőbb nemzetiségű és nyelvű személyek kerültek össze. Megtanultuk egymás nyelvét, időnk úgyis volt. Akkoriban még az összes embert a mutánsok ellenségének gondoltam. Fajgyűlölő voltam. Miután a szülők meghaltak, a húgommal elmentünk onnan, belekóstoltunk a nagybetűs életbe és kiderült, hogy mutáns is lehet ellenséges és ember is lehet segítőkész. Ezt mindketten hamar megtanultuk és azóta se felejtettük el.
Nekem ez nagyon komoly útravaló és Shardnak is. Ott, ahol most van, bármi is legyen az a hely.
- Szeretem itt az életteli városokat, a zöldövezeteket, a levegőt. Szmogos, nem teljesen tiszta, de nekem nagyon is élvezetes. Meg a háziállatok jelenléte. Bárki tarthat kutyát, macskát, ez nem luxus és az utcák nincsenek tele veszedelmes, éhező kóbor állatokkal. A technológiai fejlettség viszont hiányzik. Antigravitációs, nagyon gyors járműveken közlekedtünk, a számítógépek, telefonok is nagyobb sebességűek, kapacitásúak és tartósabbak voltak. Ez egy nyugodtabb, lassabb világ. A hagyományos kocsikat viszont ott is szerettem és itt is találtam megfelelőt. Ez a Lincoln minden szempontból nagyon tuti. Az ereje, a tempója, a strapabírása.
A célokról és a tervekről is ejthetnék pár szót. Pyro-nak is elmondtam már, igaz, őt nem kellett félteni. Jobban bírja a kellemetlen érzéseket, mint a hi-tech sorcerer.
- A világ megmentése túl általános. Egy egyszerű járókelő megmentését is fontosnak tartom. A rászorulók védelméről sosem fogok letenni, ez élethosszig tartó feladat. Az őseimmel nem foglalkozom. Keveset lehet tudni róluk és ez a szerencsém, lásd a Bástya küldetését, ugye. A múltnak ez a része menjen csak a saját útján! Egy valakit tartok fontosnak: az ausztrál dédapámat, a kontinens őrzőjét. Valószínűleg mágus vagy sámán. Csak akkor tudok kapcsolatba lépni vele, ha ő akarja. Ausztrália sorsát meg kell változtatni, nem hagyhatom pusztulni azt a földet és ehhez ő lehet a kulcs. Az életem vége előtt pedig... Azt hiszem, egy másik világban fogok élni. Vannak látomásaim az öreg Bishopról, aki egy teljesen eltérő történelmű univerzum lakója. Én magam vagyok az idősen és egyelőre fogalmam sincs, hogyan kerülök oda. A változatosság kedvéért azt a világot is meg kell majd mentenem. Jeleneteket látok a jövőjéből és ez rajzolódik ki, de rengeteg a kérdéses pont. Most ne is erőltessük, mert még előjönnek a víziók és az elég megterhelő.
Ami nem zavarna. Igazából Romy-t akarom megkímélni a durva részletektől, amiket a jövőbeli énem mondhatna ki egy látomásban, valaki máshoz szólva. Azt a Bishopot még nem uralom.
- Mindez nem hallucináció. Telepaták és varázslók is megerősítették, hogy tényleg kapcsolatban állok azzal az univerzummal. Mindazonáltal nem gondolkozhatok úgy, hogy bármit teszek, úgyis túlélem, mert láttam a jövőmet. El lehet rontani, ha vakmerő vagyok. Ezt nem akarom.
Kiül az arcomra a gondterheltség. Hirtelen megérzem magamon a három világ súlyát egyszerre. A saját jövőmnek elejét kell venni. Ezt a világot meg kell őrizni épségben, megállítva olyan ellenségeket, mint a Hydra vagy a Bástya. Apokalipszis Korát pedig ki kell javítani. Hirtelen eszement gondolatnak tűnik, hogy ez mind az én feladatom. Pedig az enyém, de társakkal.
Nem hagyom, hogy látomás jöjjön. Akaródzik, de fogaimat összeszorítva űzöm el. A mellkasom óriásit emelkedik, a sporttáska fülét markoló kezem összeszorul úgy, hogy az ujjaim színt váltanak. Kifújom a levegőt és megrázom a fejemet.
- Mehetünk tovább? - intek az emelet felé vagy vissza a földszintre attól függően, hogy Romy mit mondott az előbb.

     

– Igazából igen, vagyis nézőpont kérdése, ha már a mexikóiak szeméről van szó – hajítottam be egy apró mosoly kíséretében. Okééé, én is érzem, hogy ez most nagyon rossz volt. Gyorsan le is hervadt arcomra kúszott vigyorom. – A lényeg, hogy igen. Igazából maga a nagybátyám tartotta rajtunk a szemeit – árultam el, ha már így témánál voltunk. Bár akadtak fenntartásaim Dimitriy-bácsival kapcsolatban, azért értékeltem, hogy a maga módján próbált vigyázni ránk. Még ha ez valahol fura is volt.
Sután bólintottam rá a kérésére, habár nagyon is jól tudtam, hogy önmagam állítom ezt a gátat magamnak a hírhedt félelemmel. De majd megemlítem ezt Dr. Frostnak, hátha segíteni tud ennek feloldásában (is).
– Gyakorlatilag a nevét tudom, meg a helyszínt, ahol Oroszországban praktizált... És azt, hogy évekkel ezelőtt miként nézett ki – árultam el Bishopnak elöljáróban, hogy ne számítson nagy infó dömpingre tőlem.
Mindeközben elmémben vezetett jegyzetemről nem maradt le a szándékos mentális gátak építése. Legalábbis Bishop parányos észrevétele után nem bántam volna egy hipnózis elleni immunitást!
– Nem tudhattad, hogy milyen atrocitások értek a fegyverrel korábban, szóval ne őröld magadat emiatt. Komolyan… – és végül is nem haltam bele. Attól még, hogy lelkileg enyhén a padlóra küldött kihevertem. – Meg Glitch... Glitchként időnként magam mentem a baj után. Szóval igazából még szerencse, hogy akadtak helyzetek, aminél ott voltál. Nagyra értékelem! Egyébként simán fűbe haraphattam volna – példának okáért rögtön ott volt az a raktáros esemény.
– De gondolom a döntéseinkkel mi is változunk. Tehát cseppet sem biztos, hogyha nem így alakult volna, akkor ez az „én” lennék és én szeretek ez a fajta „én” lenni, ha érted, hogy értem – lehet, hogy nagyon túl magyaráztam. Mindenesetre csak alá akartam támasztani, hogy bár voltak necces döntéseim, végül is ezeknek köszönhetően vagyok most itt. Ha nem így történtek volna bizonyos dolgok, az is lehet, hogy akkor most Glitchel társalogna. Ki tudja?
– Köszönöm a bizalmat! Igazából bakancslistás tételem is, így muszáj lesz meglépnem ezt a szintet! – meglepett, hogy Bishop úgy gondolja képes leszek idáig evolválni. Roppant mód jól esett! – Egyébként több minden is érdekel, de nagyon hajlok a Mesterséges Intelligenciák felé, oh, meg lehet, hogy multiverzumokkal is foglalkoznék, akár projekt alapon más területek doktoraival. Élveznék szimulációs programokat írni. Meg egy ingyenes kutyás applikáció is tervben van. Az, hogy ezek mennyire mozdítják előre a világot? Nem tudom előre megmondani. Viszont láttam, hogy az Egyetemen vannak kutatólaborok, ahova már hallgatóként is lehet jelentkezni. Szeretném majd kipróbálni – avattam be lelkesen, széles mosollyal az arcomon jövőbeli terveimbe.
– Szerintem kiválók erre a célra a képregények és abszolút nem csak gyerekeknek való tartalmakat őriznek. Mivel minden korosztály, plusz éltérő társadalmi rétegek is másként értelmezhetik. Gyakran komoly témákat boncolgatnak, reagálnak a jelen történéseire, gyakran rajzolt formába öntve, hogy könnyebb legyen emészteni, de a társadalomkritika sem ritka bennük. Szerintem abból, hogy egy nehéz jövőből érkeztél, teljesen más lenne az interpretációd némelyiknél. Huh, ne haragudj, rengeteget tudok erről beszélni! Egy-két klasszikust mindenképpen ajánlanék elolvasásra. Örömmel megvitatnám veled – igyekeztem rövidre zárni, mikor észbe kaptam, hogy mennyit fecsegek erről. Bele sem gondolva, hogy esetleg untatom. Azért bizakodtam, hátha nyitott lenne egy-két műre.
– Huh, nem is tudom. Az emberek okkal nem rendelkeznek szárnyakkal! Ha repülésre találtak volna ki minket, lennének hozzá végtagjaink, nem? Ez egyet jelenthet! Nem mást, minthogy a földön van a helyünk – hadartam el azonnal az ötlet hárításaként. – Nem hiszem, hogy ezt a rettegést képes leszek valaha „kinőni” – motyogva, kezeimet tördelve tettem hozzá. – Meg aztán miként gyakorolhatnám? Senkire nézve sem lenne biztonságos – ráztam meg a fejemet. Kész csoda volt, hogy ezt a repülő utat ilyen simán lehoztam most! Lili nélkül tényleg nem ment volna ilyen flottul.
– Nem mondom, hogy nem értem Callisto miért tette, éppen ellenkezőleg. Ettől függetlenül nem értek egyet a módszerrel, amit választott – ingattam meg a fejemet. Persze véleményem megalkotásához az is erősen közre játszhatott, hogy nekem maroknyi félelmem és fóbiám akadt. Ha csak rá gondoltam, hogy valaki megbolygathatja őket... Brrr, nopey-nope!
– Már ha egyáltalán belegondol a következményeibe – morgom orrom alatt. Eksztázis nem lopta magát a szívembe, miután hallottam, hogy mit tett Bishoppal.
– Nem is érint érzékenyen! – jelentettem ki, felfújt pocok arccal kikérve magamnak. Habár azt se tudtam hirtelen mire gondolhatott ez alatt. Csak ki akartam tartani korábbi szavaim mellett, hogy én bizony bírom a gyűrődést. – Ha úgy érzem mégsem, úgy is szólnék, hogy ezt nem akarom hallani. Ezért van a szám – régen nem volt merszem kinyitni, ha valami nem tetszett. Ez egy olyan tulajdonság volt, amit csak Glitchként éltem meg. Most már nekem is akadt hozzá bátorságom. Mondjuk, ha otthagyna egy befejezetlen gondolat felett, abba biztos belekergülnék.
– Ok, Ultron esete valóban kezelve volt. De egyébként ott van az is, hogy tényleg mindent csak harccal lehet megoldani? Tényleg az a legjobb megoldás, ha az embereket nem avatjuk be valós fenyegetésekbe? Nem hiszem, hogy mindent néhány szuperképességgel rendelkező személynek kellene megoldania. Tudom, hogy ez naiv elképzelés, hiszen az emberek némelyike még a mutánsokat sem képes elfogadni, de ha az embereket nem szoktatjuk fokozatosan ilyen helyzetekhez, akkor sosem lesznek felkészülve egy esetleges globális fenyegetésre. Azért lesz pánik, mert nem tanítjuk meg az embereket arra, hogy nem kell pánikba esni. Mintha folyton megrágná a cipőket a kutyád és ahelyett, hogy fokozatosan leszoktatni próbálnád, inkább csak elrejted előle a lábbeliket – oké, lehet, hogy nem egy komoly hasonlat, de valamivel érzékeltetni akartam.
– Amerika Kapitány érdekes ember lehetett. Voltam a múzeumban, amit emlékül készítettek neki – elég hamar híres turisztikai spot lett belőle. Persze nem vitattam el a többiek különlegességét. Attól még továbbra is Sólyomszemet pártoltam.
Nem bírtam megállni kuncogás nélkül, mikor beközölte, hogy az emlegetett doki skillje nem lenne ideális szépészeti beavatkozásokhoz.
– A hegek amúgy is menők – jegyeztem meg. Legalábbis ezzel vigasztalom magamat, mióta akadt rajtam is néhány. – Na és szerinted az allergiából ki tudna gyógyítani? Nem feltétlenül engem, bár akár engem is, ha példa kellene – bátorkodtam feltenni ezt a kérdést a törött csontok, nyílt sebek és belső sérülések után.
– Majdnem engem találtak el vele! – vágtam rá azonnal a tűt illetően. – De végül nem történt meg, így hála az égnek a személyes EXP elmaradt. És nope, saját szemeimmel nem láttam a hatását, csak mástól hallottam – fűztem hozzá. – Kölcsön tudom adni, persze. De akár én is magammal vihetem, amikor megyek a Professzorhoz. Bár lehet, hogy ideálisabb lenne, ha valaki olyan mókolná, akinek nem árthat – nem titkoltam, hogy a talentem által szerzett élmények miatt jegyeztem meg ezt.
– Ajaj… – bukott ki belőlem Bishop teljesen jogos kérdését hallva. – Hát, ami azt illeti nem tudom... Az biztos, hogy nem szokta szeretni, ha valaki ártó jelleggel közelít felém. Pietrora annak idején képes volt rámorogni és ugatni. Azt nem tudom, hogy csak fenyegetett vagy támadott is volna – elcsendesedtem picit a felmerült emlékkép hatása alatt. Annyira nem tudtam sajátomnak kezelni Glitchnek ezt az emlékét, annyira szerettem volna elfelejteni. – Lehet tényleg meg kéne próbálkozni ezzel, hogy lássuk kiskutyám reakcióját. Huh, bele se gondoltam ebbe... Pedig volt egy időszaka korábban, hogy rá nem jellemző módon képest volt mindenkire is rámorogni. Mostanában ezt nem csinálja. Nem tudom, hogy mihez lehetett köze. Szóval mit is mondtál, miféle szorítófogásból való szabadulás? Az tényleg nem fog fájni? – küzdöttem le torkomon akadt gombócot. Azért bíztam abban, hogy Arrow el fogja különíteni a komoly ártó szándéktól a gyakorlást. Egyébként muszáj lesz megoldanom, hogy abban az időszakban míg edzésen vagyok, valaki felügyeljen rá.
– Waow! Nem tudtam, hogy így is kategorizálnak minket. Ez egyszerre lenyűgöző és furcsa. Bár jóval barátibb, mint az alfa, béta akármi. Azazelről pedig nem hallottam... Annyira nem voltam bennfentes a Testvériségben. Sőt, határozottan a peremén helyezkedtem el, alig ismertem másokat. Ami inkább az én hibám... Nem az erősségem a haverkodás és amikor volt rá lehetőségem, akkor éppen másra koncentráltam – vagyis éppen ellenkezőleg a koncentrációm sehol sem volt. De inkább nem is akartam erről a pillanatról mesélni, cseppet sem voltam büszke magamra. – Az gyakori, hogy valakiből esetleg... Mutánst csinálnak? Például labor körülmények között? – érdekelt, hogy Bishop mit tud ebben a témában.
– Irigy? Pff... Dehogy! – legyintettem, zavaromban végül magam mögé kulcsolt kezekkel, mert természetesen ott lapult egy enyhe, khm… Na jó, a normálisnál nagyobb, be nem vallott féltékenység. De az kifejezetten jól esett, hogy Bishop értékeli evilági személyemet. Remélem, hogy nem csak azért mondta, mert engem ismert.
– Huh? Komolyan? Érdekes lesz a jövő sztenderdje akkor. Nem állítom, hogy nem lenne szép a színésznő, éppen ellenkezőleg. Persze a szépség relatív dolog. Ettől még érdekes merre változik a világ – vajon ez tényleg be fog következni most, hogy Bishop itt van? Én értékelném, hogyha nem. – Az a film sok sebből vérzik a vámpírok meggyalázásán és ezeken keveset segít a színészi alakítás. Nem követi rendesen a könyvet, írott formájában sem éppen a legjobb mű. A szerelmi szál egyenesen fura. Ráadásul a háttér karik jóval érdekesebbek, mint a main-ek. Meg az a gyerek sebtében felnő troop, vagyis néhány nap alatt, számomra elég kiakasztó – borzongtam meg.
Egy bizakodó mosoly jelent meg az arcomon, amiért végül sikerült pozitívan kijönnöm nagy hegyibeszédemből. Szerettem volna nagyobb segítséget nyújtani neki, de korlátozottak voltak a képességeim.
– Okés-oké, akkor irány az emelet! – gesztikuláltam felfelé, habár csak a teraszt fogom tudni megmutatni. – De hé, a „Mi casa”, nem objektum. Mármint technikailag az, de ennek a házaknak lelke van! Nem beszélek hozzá, csak szimpla fact – kértem ki az épület nevében.  
– Biztos nem lehetett egyszerű… – no shit, Sherlock! Olyan butaságokat tudok időnként kijelenteni. De tényleg olyan volt Bishop beszéde, mint amikor nagyszüleim meséltek az őseiktől hallott háborús időkről. Számomra elképzelhetetlen volt, pedig átéltem pár alien támadást és a csettintést is, még ha nem is voltam egyszer sem a frontvonalban.  
– Izgalmasan hangzik, mintegy IRL Duolingo. Talán rám is több nyelv ragadhatott volna ilyen körülmények között. Sajnálom, hogy elvesztettétek a szüleiteket. Szabad megkérdeznem, hogy milyen emberek voltak egyébként? Szigorú szülők voltak vagy inkább engedékenyebbek? – érdeklődtem felőlük. – Nehéz elképzelnem téged fajgyűlölőként. De meg tudom érteni, hogy nagy tanulópénz lehetett nektek. Mármint most sem az ember hovatartozása vagy bőrszíne alakítja a személyiségét – értettem egyet vele.
– Akkor szerintem fogod bírni a teraszunkat is – nyitottam ki a kivezető ajtót Bishopnak. A terasz ugyanis roskadásig volt növényekkel. – Megnéznék egy olyan antigravitációs autót élőben. Ez azt jelenti, hogy repült? Jó lenne egyébként, ha a gépek gyorsabbak lennének… Tök durva, hogy szerinted lassú a mostani technológia, közben pedig a „gyorsuló világ” – trendjét éljük az okosak szerint – azért remélem, hogy Őrnagymester által emlegetett technológia fejlődés hamar utolér minket!
– Aszta… Szóval a dédpapád tudja, hogy itt vagy és azt is tudja, hogy ki vagy, mármint gondolom, hogy tudja, ha a fel szokta venni veled a kapcsolatot. Vááárj, már felkeresett korábban is?! Mármint azt mondtad, hogy keresett! Ez miként néz ki pontosan? Olyan spirituális személy, aki simán felhív éteren keresztül? – csodálkozva meredtem Bishopra. Bezzeg az én öregatyáim főleg csak az ivászathoz értettek…
– És mondd csak, gyakran vannak efféle látomásaid? Nem zavarnak össze téged? Én tuti belekergülnék! – bár engem az is le tud hozni az életről, ha a mikró, a hűtő, a TV és pepitában még négy mobiltelefon úgy dönt, hogy akkor most megosztják velem életüket. Nem mindjárt másik világok!
– Szerintem jól teszed, hogy óvatos vagy és nem bízod el magadat ezzel az adottsággal. Ha valaki, akkor te biztosan fogsz tudni boldogulni a skillel – jelent meg arcomon egy biztatónak szánt mosoly, amikor érzékeltem kedélyállapotában a változást. Elég katonásan áll hozzá a dolgokhoz, ezért kételkedtem abban, hogy baja esne a látomások miatt.
– Mióta vannak egyébként ilyen látomásaid? Ez valami új dolog számodra, ami az időutazásból fakad vagy a képességedhez köthető? Különben hogyan működik pontosan? Több univerzumot látsz, úúú, a látomáson keresztül képes vagy esetleg kapcsolatba lépni másik énjeiddel, vagy csak látod őket? És csak őket szoktad látni vagy másokat is? – bátorkodtam faggatózni a részletek felől. Maximum szól, ha túllépek egy határt a kíváncsiságommal.
– Mehetünk, persze. Még van süti, amit muszáj megkóstolnod! Már csak azért is, mert sokat güriztem vele és ha a többiek hazajönnek, akkor hamar elfogy.
     

Az elmondottak szerint nem kizárt, hogy a nagybácsi és a mexikóiak szövetkeztek. Ezt még nem feszegetem, de magamnak megjegyzem. A vigyor lehervadása segít megérteni a poént. Ez olyasfajta vicc, amilyet én is ki tudnék találni, de értelmetlennek találom. A humorral mindig szokatlan volt a kapcsolatom. Jó, nincs itt szövetség, csak Romy hülyéskedik. Most viszonzom a mosolyát, hátha a hervadás után visszatér az arcára. Jó őt vidámnak látni.
- A világ másik felén. Nos, ez alaposabb szervezést igényel. De térjünk vissza rá!
Egy teljesen más államba behatolni és ott kiiktatni valakit nem olyan egyszerű.
Kezdem azt érezni, hogy egymásra licitálunk és igazából magunkat próbáljuk meggyőzni, hogy ártottunk a másiknak. Ennek semmi értelme.
- Ahogy én is alulról szagolhatnám az ibolyát, ha te nem viszel el Harlemből a Szentélybe. Egyezzünk ki abban, hogy a szándék mindkét részről tiszta volt és levontuk a megfelelő következtetéseket, hogy ugyanazt a hibát ne kövessük el újra!
A továbbiakat hallva megadóan felemelem a kezeimet. Már ott tartunk, hogy Romy saját maga akar-e lenni. A személyisége régebben talált megoldást arra, hogy ne ezt tegye és elég komoly bajok származtak belőle. Nem fogom újra belehajszolni ilyesmibe.
- Ahogy mondod. A döntéseinkkel változunk. Ha nem változnánk, az azt jelentené, hogy tanulni sem vagyunk képesek. Márpedig senki sem tökéletes.
Romy nagyon is rajta van a tanuláson és az önfejlesztésen. Én is, csak másképp. Nagyon nagy öröm számomra hallgatni, hogy mennyi ágazat felé tudna elmenni. Mosollyal az arcomon bólogatok.
- Ha látszólag csak a saját kíváncsiságodat éled meg és úgy fejlődsz, az is hatalmas dolog. Lehet, hogy csak évtizedekkel később tudod majd meg, mennyit segítettél a tudománynak és az embereknek.
Szóval a képregényeket is van értelme forgatni.
- Úgy látom, értesz ezekhez. Szívesen beszélnék veled képregényekről is, ha már átrágtam magam egy-kettőn.
Jó hallgatni, hogy milyen mélyen érti a műveket. Más kérdés, hogy én mit fogok látni ezekben. Az meg Romy-t érdekli. Csak nyerhetünk, ha megint összeülünk.
Gondolok egyet, mielőtt a repüléssel kapcsolatos nézetek kifejtésére reagálok.
- Nekünk igen. De nem hülyeség gépekkel leküzdeni a gravitációt. Ráadásul vannak köztünk, akik mégiscsak rendelkeznek szárnyakkal. Ők biztosan máshogyan gondolkodnak.
A morlockok előtt nem ereszthet el ilyen mondásokat.
- Ezért mondtam, hogy egyelőre ne foglalkozzunk ezzel. A félelmek elleni harc fokozatokat igényel. Ha egy félelemmel megküzdöttél, jöhet a következő és ahogy haladsz, egyre jobban fog menni a megbirkózás.
Nem hagyom rá, de repülés nélkül tényleg meg lehet lenni. Úgy érzem, hogy akadályt lát ebben és ezért fontos, hogy elhigyje magáról, képes lesz legyőzni ezt a félelmet is.
Bólintok, mert ugyanazt mondtuk el másképpen. Callisto messzire ment. Ha nem vagyok olyan udvarias és lelövöm, senki nem vádolhatott volna. Egy aljas módszerekkel élő diktátort likvidáltam volna. Inkább a megnevelés útját választottam mások segítségével és egész jól haladok.
- Rendben. Elhiszem, hogy fogsz szólni.
Eddig is megtette már párszor és csak tegye is. Jobb, mint némán lenyelni mindent és belepusztulni a tehetetlenség hamis érzetébe.
- A felkészítéshez apró lépések kellenek. Ez túl nagy ugrás lenne.
Erről már beszéltünk.
- Az például bakancslistás hely. Nem a leghasznosabb időtöltés, de kíváncsi vagyok rá.
A Kapitány múzeuma. Ha egyszer visszatér, vajon mit szól hozzá?
Örülök, hogy Romy-t nevetésre tudtam késztetni. Azt hiszem, először sikerült. Ez nekem is sikerélmény, még úgy is, hogy más poénját idéztem. Meg egyszerűen szeretem Romy nevetését.
- A csatornában betegségből is akadt bőven és valamennyit biztos ért ezekhez, de erről nemigen beszéltünk még. Ha összefuttok, megkérdezheted.
Lehet, hogy simán valami jó erős italt javasol rá. Kuruzslóból dőlnek az ilyen tanácsok.
A szemeim nagyobb nyílnak, mikor meghallom, hogy a nő képességeit majdnem kiiktatták. Kiszaladna a számon egy "Vigyázz magadra!", de ennél konkrétabbra van szükség. A felvetéssel egyet kell értenem.
- Azt nagyra értékeljük, ha elhozod és a tudósaink megvizsgálhatják. Nem tartok attól, hogy valaki véletlenül magába szúrná. Ennél azért óvatosabbak. A mutáns képességekről pedig gyaníthatóan a mutánsok tudják a legtöbbet.
Ezek szerint a Testvériségnél nem boldogultak vele vagy Romy nem jutott el olyan taghoz, akit megkérdezhetett volna.
Megint dühös leszek, mikor arról hallok, hogy Higanyszál bántalmazta Romy-t. Tény, hogy elég galád dolgot követett el a hi-tech sorcerer és nagyon nagy problémákat okozhatott volna. Valamit tenni kellett, de nem ezt. Maradok a témánál.
- Te ismered őt a legjobban. Amikor alkalmasnak érzed, megnézhetünk egy szituációt. Intelligens kutya, érezni fogja, hogy nem indulatból teszem, amit teszek. Ha viszont te tényleg megijedsz, az beindíthatja az őrző-védő ösztönét. Nem fájdalmasan. Nem kínzókamrába megyünk. Olyanra gondolok, hogy lefogom a két csuklódat vagy hátulról könyökhajlatba veszem a nyakadat. Még egy dolgot viszont tisztázzunk! Amikor a Bayville-hez közel eső parkban a padon ültünk, nagyon érzékenyen reagáltál az érintésre. Az már a múlté? Biztos, hogy készen állsz?
Mert ha nem, akkor nem harccal kell feloldani a gátakat. Hatékony módszer lenne, de Romy nem ezt érdemli. Nagyon szívesen edzenék vele és tanítanám. Jó lenne büszkén nézni a tanítványra, aki a kezeim alól került ki...és aki fontos számomra. Ahogy Shardnak is tanítottunk egymásnak sok mindent és büszkén láttuk, mikor a másik alkalmazta. Túlélésre neveltük egymást.
- A görög betűs kategorizálás tényleg ridegen hangzik és nem is teljesen elfogadott. Manapság még csak-csak, de később nagyon erősen vitába száll vele a tudomány. Azazelről elvileg a Testvériség legelső időszakából vannak felvételek. Ördögszerű lénynek néz ki. Nem baj amúgy, hogy nem te vagy a társaság közepe. Nem lehet mindenki az.
A kérdése érdekes. Gondolkozom, mennyit osszak meg vele.
- Nem gyakori. Mindig vannak tudósok, akik tovább akarják fejleszteni az embert és fura dolgokat találnak ki, mint a szuperkatona szérum vagy a gamma sugárzás emberen történő alkalmazása. A mutánsokat ritkán szemelik ki ilyen célokra.
De volt rá példa.
Megmosolygom Romy nagyon határozott ellenkezését. Irigy, mint állat, de nem meri bevallani. Valahol még aranyosnak is találom ezt.
- Akkor ezért készültek még mellékfilmek is a kisebb szereplőkről. Nekem se a kedvencem, de beszélhetnénk még erről is részletesebben.
A vámpírok meggyalázása. Ragadozó gyilkosokról van szó. Nem mondom ki, mert látom magam előtt, hogy Romy frászt kap és ha így is villanynál alszik, csak még rosszabbá tenné az éjszakáit a tudat, hogy vérszívók mászhatnak be az épületbe.
- Rendben. Ez katonai szleng volt. Ha elindulok otthonról, akkor az objektumot hagyom el, bármennyire sokat jelent nekem. Mi casa. Legyen Mi casa!
Ebben tudok rugalmas lenni.
A duólingóval nem tudom, mit akar, de valami nyelvtanulási módszer lesz. Telefonos, ha jól sejtem.
- Mindenki a saját életútjából tudja kihozni a legtöbbet. Rendelkezel számtalan olyan képességgel és ismerettel, amivel például én nem.
Annyira fényes hangulattal beszéltem a koncentrációs táborban töltött időről, hogy megirigyelte. Vigyáznom kell az ilyesmivel. Nem akarom félrevezetni.
- Remek emberek voltak. Apám bátor, szigorú és szókimondó, de empatikus. Anyám nagyon jó eszű volt, emellett érző lélek és ízig-vérig nő.
A távolba meredek, ahogy az arcukat magam elé idézem. A gyászt már nagyon régen elhagytam. Az együtt töltött idő szép és hasznos pillanatait húzom elő az emlékezetem képzeletbeli zsebéből. A gondolatokat, amiket tőlük kaptam, hogy az életemet felépítsem rájuk. Szeretetteljes mosoly ül ki az arcomra, olyasmi, amit Romy Shardról beszélve láthatott már rajtam.
A zöldövezetnél egy pillanatra erőt kell vennem magamon, hogy a csodálat ne fordítsa el a figyelmemet a biztonsági megfontolásokról. Keresem a hibát, a támadható pontokat. De ez egy kert. Szívet melengető kert. Kétszer meggondolom, mielőtt benyögöm valami kőszigort.
- Ez nem semmi. Nem egy átlagos terasz. Szuper kis erdőt csináltatok magatoknak.
Tényleg nagyon tetszik. Ha kedvenc részt kéne mondanom a házból, ez lenne az.
- Egy-két méterrel a talaj felett, de lényegében repül, igen. Ne is mondd! Mikor olvasom, hogy mekkora eredményt értek el ilyen-olyan kutatásokkal és az jut eszembe, hogy még miket fognak, az nagyon fura érzés. Mintha egyszerre haladtam volna meg a világot azzal, hogy ismerek ilyeneket és egyben le lennék maradva, mert már nem abban a technológiai közegben élek.
Nagyon durva kettősség.
- Állítólag ő elég sok mindent tud. Egyszer lépett velem kapcsolatba és összesen két mondatot mondott. Pontosabban egy mondatot és egy szót. Megjelent, teleportált, közölt és főleg titokzatoskodott.
Túl sokat nem tudok elmondani róla. Lánya, a jövőben élt nagymamám elmondására tudok támaszkodni és neki is korlátozottak az ismeretei az édesapjával kapcsolatban.
- Már előjöttek párszor. Nem egyszerű, de jól haladok velük. Ha megpróbálnék tudomást sem venni róluk, akkor kergetnének az őrületbe.
Az tuti. Én rögtön az elején szembenéztem velük és hagytam, hogy órákon át érjenek engem. Rengeteget segített, bármennyire lefárasztott és kimerített.
Hálásan mosolygok Romy-ra, hogy bízik a lelki erőmben. Az idős Bishop is bízhat, tulajdonképpen saját magában, ezért küldi a képeket.
- Az ideérkezésem után jöttek először. A varázslók szerint az idővonalam akkor változott meg, összekuszálódott és ezért jöhetett létre kapcsolat a variánsommal. Pontosabban a jövőbeli énemmel. Egy univerzumot szoktam látni, de volt már, hogy onnan átláttam több másikba.
Az a kristályokból épült hely különleges lehet. Még Wongék se tudták pontosan értelmezni vagy nem mondták meg, hogy mi az.
- Jeleneteket látok az ottani Bishop szemével. Minden érzékem az övé olyankor, teljesen olyan, mintha ott lennék. Nem volt még olyan, hogy egy látomásban engem észrevett volna valaki vagy hogy én a mostani valómban tudtam volna tenni bármit. Mintha egy filmet néznék 3D-ben.
Arról a világról viszont nem fogok most mesélni. Rosszabb, mint a jövőm, pedig az is lesokkolta Romy-t.
- Ha hamar elfogy, akkor biztos jó. Kíváncsi vagyok rá!
És akármennyire bejött a terasz, indulhatunk is le. Mielőtt vetek egy utolsó pillantást azokra a pontokra, amikről a szomszédos épületekből ideláthatnak. Azért van itt biztonsági kockázat...

[ Nagyon köszönöm a játékot! ]

     

– Oksimoks, betyárbecsület szavamra, hogy nem fogom ugyanazt a hibát elkövetni! – szalutálva mentem bele ebbe az egyezségbe. Utólag értelmezve az elmondottak tényleges tartalmát. – De várj! Ha az életed forogna kockán persze, hogy kihúználak a pácból, ha módomban áll – tettem hozzá azonnal, amint rádöbbentem, hogy itt azért akadtak hibák, amik valójában nem is voltak baklövések!
Sután bólintottam arra az állításra, hogy senki sem tökéletes. Sajnos túl sokáig akartam kergetni a szüleim perfekt lánygyermek vízióját. Rettentő nehéz kinőni az efféle elvárásokat, Dr. Frost szerint nem is kell siettetnem. Viszont a mai napig enyhe bűntudatom van a megfelelési kényszer miatt. Végül leráztam magamról ezeket a gondolatokat és próbáltam a jelen pillanatra fókuszálni, mielőtt Őrnagymester megneszelhetné, hogy egy olyan fél másodpercig offline voltam.
– Persze, benne van a pakliban, hogy majd csak évtizedekkel azután fognak ódákat zengeni a kódjaimról, hogy alulról szagolom az ibolyát. Mármint egy csomó feltaláló így járt – értettem egyet ezzel a sajnálatos forgatókönyvvel. – De igazából nem különösebben keresem az ebből származó elismerést, a kutyás app például nekem is könnyedséget jelentene Arrow miatt – mutattam rá, hogy azért magam felé is hajlik ám’ a kezem!
– Bármikor nyitott vagy egy képregényes olvasósarokra. Csak azért majd írd meg, hogy melyiket olvasod éppen, hogy én is újra tudjam nyálazni vagy simán csak elolvasni, ha olyat találnál, amivel esetleg még én sem találkoztam – kértem meg rá, mielőtt nagyon belelovalnánk magunkat. Aztán nem tudnék hozzászólni, mert már nem emlékszem a részletekre. Kínos lenne!
– De más azzal születni, mint bohón repülőre ülni! Természetesen, akiket szárnyakkal áldott meg az élet az teljesen más kategória, ők repülésre lettek kitalálva. Itt arról van szó, hogy a többségünk nem. Én sem – gesztikuláltam hevesen magamra. Habár a fokozatosságban volt némi igazság, egyelőre nem szándékoztam repülőre tenni a lábamat, kicsit sok lenne harminc napon belül a repülések száma. Nekem ahhoz fel kell készülnöm lelkileg!
– Miért ne lenne hasznos? Megismersz bizonyos dolgokat egy személyről, aki beleírta magát a történelembe. Szerintem érdemes időt szakítani rá, főleg, ha kedveled – ez olyan, mintha nem mennék el egy nerd Conra, mert nem a leghasznosabb időtöltés, holott oda meg vissza vagyok az ilyen dolgokért.
Elméleti síkon feljegyeztem a jövőbeli tervet bakancslistámra, ha valaha is összetalálkozom ezzel a Kuruzslóval, akkor meg kell interjúvolnom tőle, hogyan áll az allergiákhoz. Hátha ő jelentené a gyógyírt számomra! Persze hamar igyekeztem elhessegetni ezt a naiv ábrándot, mielőtt túlontúl beleélem magamat. Az álmodozások helyett igyekeztem figyelmemet Bishopnak szentelni.
– A nyakörvvel aligha tudják megszúrni magukat, de nagyon nem ajánlom a felvételét. Meg nem igazán tudom, hogy milyen hatással lehet arra, aki csak hozzáér. Akiknek eddig megmutattam, azoktól nem tapasztaltam rosszullétet vagy negatív gatást, de ez nem jelent semmit – fejtettem ki részletesebben. – Engem taszít a puszta jelenléte, de én egészen máshogy érzékelem azt a kütyüt – a technopata lét nehézségei.  
– Arrow elég rejtélyes kutyus tud lenni. Az is lehet, ha adunk neki egy labdát, akkor meg se hatja, hogy mit csinálunk közben – kiskutyám gyöngéje a laszti. Azt sem tartottam kizártnak, hogy Arrow által állított szeretett rangsorban a labda magasabb pozíciót foglal el, mint én. Holott én etetem és én ruházom! – Pedig fájdalmasan hangzanak – ösztönösen simítottam végig a nyakamon, ahogy belegondoltam megszorongatja azt a könyökhajlatával.
Bishop következő kérdése váratlanul ért, nem kellett sokat kutatnom az emlék után, amit nem igazán éreztem magaménak, mégis az enyém volt. Azokra volt jellemző ez a különös érzés, amit Glitchként éltem át.
– Oh… akkor… Jaj, dehogy! Nem lesz semmi vész ebből, ne aggódj!! Mármint nem szeretem, ha a bal vállamhoz érnek, kiváltképpen, ha nem számítok rá – pillantottam el futólag bal karomra. – Anno emiatt reagáltam úgy, ahogy. Ne haragudj… – egyre elhalkulva mondtam bocsánatkérésemet. Odabiggyeszthettem volna, hogy mi volt a kiváltója ennek, de korábban már érintettük és nem akartam megint sírni Bishop előtt. Szóval inkább mellőztem a részleteket. – De csak ez az egy dilim van. Alapjáraton elég touchy vagyok – tettem hozzá, alig erőltetett mosollyal az arcomon. Szerettem volna elkergetni Őrnagymester aggodalmát efelől.
– Uh, jeez, nem is akartam volna a központjában lenni a Testvériségnek! Úgy értettem, hogy annyira nem voltam régóta tag ahhoz, hogy különösebben beavassanak dolgokba. Így erről az Aza… Azazelről sem tudtam. Szerintem felvételt sem láttam még róla – pedig a külsője eléggé felkeltette az érdeklődésemet.
Ami a kísérleteket illeti, nem igazán nyugodtam meg. A Papa ügyében még mindig csak vakon találgatok, ezért nem is akartam egyelőre erről beszélni. Talán jobb is így, amíg nem voltam határozottan biztos ezzel kapcsolatban.
– Ha nem zavar, hogy beoltogatom a filmipart, akkor szívesen dumcsizok erről – örömmel kritizáltam meg bármit.
– Az objektum nagyon rideg kifejezés. A Star Trek-ben akkor használják, mikor valami idegent találnak az űrben. A Mi casának komolyan lelke van, kérem! – értékeltem, hogy a jövőben körültekintőbb lesz a ház megszólításával kapcsolatban. Még csak az kéne, hogy a négy fal ellenünk forduljon! Oké, oké, nem kizárt, hogy a gépekkel való szuperérzékenységem nem befolyásol ebben.
Érdeklődve hallgattam Őrnagymestert, ahogy a szüleiről beszélt. Biztos érdekes emberek lehettek! Tartottam attól, hogy túl tolakodó leszek a kérdéseimmel, de nem úgy tűnt, mintha idegesíteném ezzel.
– A szüleid is mutánsok voltak? Na és melyik szülődre hasonlítasz inkább? Nekem folyton azt mondták a rokonok, hogy bár a Mama kiköpött mása vagyok, jellemben inkább a Papára hasonlítok. Utóbbi megosztó volt mindig. Általában nem dicséretnek szánták, a Papa rettentő makacs tud lenni – ebből eredendően én is?
– Köszi, átadom az értelmi szerzőnek. Biztos örülni fog a dicséretnek – húha, lehet, hogy annyira nem jó ötlet továbbítani ezt? A végén Laze még több zöldet telepít ide és már így is alig lehet elférni itt! Még egy tisztességes Rómeó és Júliát se lehet letolni az erkélyen. Nem mintha szándékomban állna vagy ilyesmi, azért a lehetőséget fent kéne tartani, nem?
– Hadd találjam ki! A lebegő autókhoz már teljesen más vezetői igazolvány kell – sőt, abban is biztos vagyok, hogy a KRESZ-t is megmókolják. Nagyon lécci, ne tíz éven belül történjen ez meg! Így is kellően nehéz elsajátítani a vezetés rejtelmeit. IRL cseppet sem olyan, mint a GTA-ban!
– Huh, akkor nem a szavak embere. Pedig jó lenne megkérdezni tőle, hogy mire fel ez a titokzatoskodás? Azért legközelebb próbáld megragadni az alkalmat és érdeklőd meg tőle! Bár attól tartok, hogy nem fog válaszolni neki – csak a leírás miatt következtetek erre. Az is lehet, hogy tévedek, vagy egyszerűen tényleg az a nyitja, hogy fel kell tenni neki a kérdést. Ismerek valakit, aki hasonlóképpen működik.
– Szóval az időutazástól van… – vontam le a következtetéseket Bishop látomásait illetően. Kíváncsian hallgattam a részleteket, amiket még elárult, róluk roppant érdekes volt. – Szerinted az „ottani” Bishop tudja, hogy ott jársz? – tettem fel a kérdést elgondolkodva.
– Nem fogsz csalódni benne – indultam vissza a lakásba. Határozottan elbízva magamat az általam készített süteménnyel kapcsolatban, mint aki nem fogja öt perc múlva azokat kérdezgetni tőle, hogy: „Biztosan finom?”, „Tényleg ízlik?”, „Valóban nem lett túl édes?” – és társai…

[ Nagyon köszönöm a játékot!   ]