To turn my life around

Már nagyon vártam, hogy Bishop végre látogatást tegyen. Noha régóta hívtam, hogy ugorjon be, de az LA-s események miatt kicsit megcsúszott a dolog. De ő volt az egyetlen, akinek önként dalolva adtam meg a címemet. Másoknak csak annyit mondtam, hogy valahol Manhattanben székelek.
Bishopnak viszont mindenképpen szerettem volna megmutatni a kéglit és nem mellesleg bemutatni a többieknek is. Igaz, végül úgy alakult, hogy csak Lili lesz itthon, mert ma nem volt sok órája. De annyira nem bántam, mert amúgy akadt egy-két dolog, amit mindenképpen szerettem volna szóban is megbeszélni Bishoppal, hiába érintettük már telefonon. Például azt, hogy mi volt ez a gyászos gyászhír bejelentés a Brotherhoodról, amit még a hírekben is lehoztak.
– Ciao, Őrnagymester! – oh, juj, vagy Őrmester volt? Remélem nem indul ellenem fegyelmi eljárás!
A fejemben futólag keresztülszánkázó aggodalmas gondolatok ellenére lelkesen mosolyogva tártam ajtót Bishopnak. Persze miután lecsitítottam a csengőszóra adott dallamos Arrow éneket.
– Huh, eskü, kiskutyámban néha egy igazi Huskyrotti veszett el! – Husky és Pavarotti ötvözéséből szabadon. – Gyere csak beljebb! Üdvözöllek a „Mi casa”-ban. Ez franciául azt jelenti, hogy „bejárati ajtó” – igazából nem, csak Disney copyright-os idézet.
– Vedd csak le a nyugodtan cipődet, ha szeretnéd. Akad pár vendégpapucsunk. Szerintem lesz olyan, ami rád is jó – halásztam is le a cipősszekrény oldalán lógó vegyes kínálatot. Bár nem tudtam, hogy megy a katonáknál, kiváltképpen időkatonáknál. Csak nincsenek szigorú előírásaik vendégeskedés közben! Ugye?
– Sütöttem sütit! Megboldogult nagymamám féle Medovik… Pontosabban valami silány utánzat, mert cseppet sem tökéletes még. Legalábbis nem egészen olyan az íze, mint ahogyan az emlékeimben él. De a többiek szeretik, szóval... – vontam meg a vállaimat. Úgy is lesz lehetősége megkóstolni, ha szeretné. – És kérsz valamit inni? Kávét, teát, gyümilevet, vizet, Electruccinót, eredeti whisky és vodka is akad, de van két gallon szójatejünk is – dobáltam be az opciókat.
– Na és mit szeretnél előbb? Enni? Inni? Vagy hogyha gondolod, akkor szívesen körbe vezetlek először – Bayvilleben is előbb körbe szimatolt, mindössze abból indultam ki.
Egyébként nagyon izgatott voltam a körbevezetéssel kapcsolatban. Elég rendes volt a társaság, Kainenek még voltak bakijai, de igyekezett! Legutóbb már nem várt arra, hogy a tányér saját lábat növesztve jusson el a mosogatóba, hanem news flash: ő vitte oda!! A saját territóriumok pedig mindenki saját felelőssége volt rumlissá tenni. Noha nem csillogott-villogott minden, de rend volt. Így is ezer mérföldre a Bayville-i vityillótól, ahol gyakorta egyoldalú harcot vívtam a kupival szemben.
– Könnyen idetaláltál? Volt parkolóhely a közelben vagy tömegközlekedéssel jöttél? – nem olyan egyszerű meglelni ezt a kis utcát. – Én keringtem vagy húsz percet, mire a Háziúr megsajnált és kijött elém – persze szokás szerint felsültem, hogy merre van a jobbra és a balra.
– És mi újság veled mostanság? – indultam meg aszerint, hogy mire vágyott. Bár körbevezetés és ital esetén is a konyha volt az első megállónk. – Meddig tudsz lenni? Nem akarlak kihajítani vagy ilyesmi, ne érts félre! Ma szabadnapos vagyok a Nappaliban, egész nap ráérek. Ha nem lennél itt, akkor csak lopnám a napot – erős túlzás, révén senkinek sem a tulajdona. Idő tekintetében pedig a fotós házit csinálnám.
– Csak azért kérdem, mert nagyon szeretnélek bemutatni valakinek. Az egyik lakótársamat: Lilit, akiről már írtam neked párszor. Mindössze kérdőjeles, hogy tud hazaesni, vagyis leginkább a forgalomtól függ. Szóval érdekelne, hogy azt meg tudod majd várni vagy van más programod is mára? – mert, ha jelenése van másutt is, akkor természetesen megértem és nem marasztalom.
     

Sokat vártunk erre a találkozásra. Igazából rajtam múlt, sose értem rá, mikor Glitch vagy Romy hívott. A Robin Hood könyv oldalszámai és megadott betűi szerint kódolt üzeneteink jól működtek. Már azt is tudtam egy idő után, hogy mikor ír az egyik személyisége és mikor a másik. Volt pár dolog, amit letárgyaltunk, a többit viszont jobb élőben és annak is örülök, hogy látni fogom, hol él most. Nem volt rossz az a bayville-i hely sem, de ezt már ő egyedül választotta, ha minden igaz.
A kocsival szokás szerint néhány utcával arrébb parkolok le és idegyaloglok végig figyelve a környéket. Az ördög nem alszik. Soha. Ezért hoztam a felszerelésemet is. A házat alaposan megnézem, a szomszédos és szembe lévő házakat is. Jó szemem van ahhoz, hogy hamar felmérjem ezeket és ne kelljen sokáig, feltűnően bámulni. Nem is időzök nagyon, az ajtón határozottan bejelentkezem. Már hallom a nő "testőrét".
- Helló, Romy! - üdvözlöm még mindig feszesen, de mosollyal.
Ez a megszólalás arra a személyiségére emlékeztet, amelyiket megszólítottam. Jó őt látni. A másikkal sok minden nehezebb.
- Jó a dallamcsengőd - mutatok Arrow-ra.
Husky és roti éneke vegyítve? Vagy valami másra utalt. Mindegy. Bent is szétnézek gyorsan.
- Spanyol lesz az, de szépen hangzik.
Franciául épp értek, mert sokan beszélték a környezetemben. Tiszteletben tartom a szokásait, ezért nem is habozok a cipő levételével. Lerakom a többi mellé. Egy egyszerű gumipapucs jó lesz nekem. Ha a kutya közben odajön megszagolni, akkor egy kicsit megdögönyözöm, utána viszont a nőé a figyelmem.
- Tehát ez egy igazi orosz sütemény? Jól hangzik! Többiek alatt kiket kell érteni?
Még nem tisztáztuk, hogy kikkel lakik itt. Bayville-ben Lance Alvers-re emlékszem, a többiek pedig már nem élnek vagy elmentek. Elég durva dolgok történtek arrafelé is.
- Electruccino... Ha nem alkoholos, elfogadok egyet.
Kocsival vagyok és egyébként is jobb vigyázni. Amíg Romy lefőzi majd a konyhában, addig is tudunk dumálni.
- Először meginnám, utána viszont szívesen veszem az "idegenvezetést".
Bár már nem vagyunk egymásnak idegenek. Barátnak sem mondanám még, de szeretném, ha az lenne. Nekem kell megadnom ehhez a bizalmat, de érthető okokból eddig nem tettem.
- Minden simán ment. A kocsitól gyalogosan jöttem. Elővigyázatosságból általában nem ott szoktam parkolni, ahova megyek, hanem egy kicsit messzebb. Nem kell, hogy mindig látható legyen, hova tartok.
Ezt már látta, nem árulok el nagy titkot. Mikor legutóbb hazavittem, akkor eltértem ettől a szokástól, mert nem akartam agyrázkódás után gyalogoltatni.
- Mozgalmas napjaim vannak és haladok a dolgaimmal. Néhányról biztos hallottál is, mint a Sötét Nagyúr megállítása vagy a morlockok letelepítése. Te jól vagy?
Szándékosan nem a tragédiákat említem. Azokat később vegyük sorra! A kérdése miatt felhúzom a szemöldökömet. Érzi ő is, hogy mit lehet érteni ebből a megfogalmazásból és kimenti magát. Elmosolyodom az esetlenségén.
- Mára nem terveztem be semmi olyat, aminek fix időpontja van. Edzeni fogok még, kutakodni, kapcsolatokat ápolni. A Nappali milyen jellegű hely? Étterem, kávézó, bár?
Írta már, hogy ott dolgozik, de nem csekkoltam le.
- Ha nem késő este érkezik, akkor megvárom, persze. Róla mit kell tudni? Van valami heppje, amit kerülni kell?
Nem azért jöttem, hogy vérig sértsem a lakótársát.
Mikor elindulunk, precíz alapossággal figyelek meg mindent. Nyílásszárókat, a helyiségből nyíló más helyiségeket. A biztonsági kockázatot keresem, hogy ha netán baj lenne, tudjam, merre menekülhetünk vagy mit használhatok fel védekezésül. Kezemben hozom a sporttáskámat. Romy múltkor már látta, mik vannak benne. Érteni fogja, miért nem hagyom őrizetlenül.

     

– Huh, inkább ne bíztasd Mistert – pillantottam kiskutyámra. – Te vagy az egyetlen, aki így gondolja. Legalábbis a futin, annyira nem élvezik, amikor így énekel, mert rögtön összecsődíti a kórust. Pedig aztán olyan gyönyörű hangod van, hogy kaphatnál meghívót a Purple Haze-be, igaz fiacskám? – dögönyöztem meg Arrow hátát, amiért odajött hozzám simogatást követelni. Az áruló aztán jól megcsalt Bishopal, mert nem úgy van ám’ a becsekkolás a „Mi casa”-ban, hogy szagmintavétel nélkül csak úgy bejöhet bárki.
– A BigHero 6 rajzfilmből idéztem – szívtam be alsó ajkamat, amikor nyelvi korrekciót kaptam Bishoptól. Nem állítom, hogy nem volt jogos, csak a bakizás részemről szándékos volt! – Majd szabadidőben csekkold. Alapmű! – mint minden Disney-rajzfilm.
– Úgy van, igazi orosz! Mármint a recept eredete. Ez a süti viszont amerikai földeken született és fél-orosz az anyja, szóval komplikált a dolog – magyaráztam elmélyülten. Igazából se füle, se farka nem volt, de amikor belekezdtem, akkor úgy éreztem, hogy van értelme. – Olyasmi, mint a Marlenka, vagyis igazából a Marlenka olyan, mint a Medovik, mert utóbbi előbb létezett. Csak hátha Marlenka néven már hallottál róla – sajnos az emlegetett koppintása híresebb lett. – Mézes sütemény egyébként. Remélem, hogy szereted! Vagy legalábbis allergiás nem vagy a részeire… Uh, erre előbb is rákérdezhettem volna! – aggodalmasan vizslattam Bishop felé. – Ugye nincs ételallergiád? – ha van, akkor csak chipset tudok felajánlani, mint B.) terv. Ha még nem ette meg senki.
– Okés-oké. Az Electruccino, remek választás! Saját specialitású kávém és nincs benne alkohol. Fúj! Azzal elrontani az Electruccino-t. Nopey-nope – ráztam meg a fejemet. – Jegeskávé az alapja, vanília fagylalttal van bélelve, jégkockával tuningolva, tetején tejszínhabbal megspékelve, ami fahéjjal és csokidarabokkal van meghintve. Igazi gourmet, nem? – magyaráztam el az összetételét, hogy megadjam neki az esetleges lehetőséget a visszakozásra. – Oliver volt a keresztapja. Ő egy Testvériséges tag volt, vagyis… az ex-Testvériség tagja – hajtottam le egy pillanatnyi időre a fejemet, mintegy csendes megemlékezést tartva. RIP Brotherhood.
– A lakótársak témájába beavatlak, miközben összekotyvasztom neked az Electruccinót – fűztem hozzá, mielőtt azt hinné, hogy megfeledkeztem korábbi kérdéséről. Nem erről volt szó! Mindössze elég komplikált a dolog és azt talán nem a bejárati ajtóban állva kéne átdiskurálni.
– Attól tartasz, hogy követ valaki vagy követhet valaki? – kérdeztem rá a nagy elővigyázatosság okára, miközben megindultam a konyhába. – Vagy ez valamiféle katonai dolog? Mármint… Csak azért kérdezem, mert hát tudod, az elővigyázatosságnak oka szokott lenni. Nem muszáj felelned erre, ha nem szeretnél. De aggódnom kéne? A lakótársaimat azért nem szeretném bajba sodorni – néztem rá bocsánatkérőn, amiért ennyit faggatózok.
– Igen. Hallottam – torpantam meg egy pillanatra a Sötét Nagyúr emlegetésére. – Tudom, hogy milyen áldozatokkal járt. Örülök, hogy jól vagy – pillantottam Bishop felé. Legalábbis úgy festett, mint aki jól van.
– Örülök, hogy a morlockok ügye is halad – tereltem el a Dormammu témáját. – Ők azok a mutánsok, akik a csatornában éltek korábban, ugye? Szerencsés, hogy meg tudjátok oldani, hogy kijöhessenek onnét. Senkinek sem kellene ilyen helyen élnie, amiért mutáns. Kell esetleg valamilyen segítség vagy már minden dolog fix? – kérdeztem rá azért. Hivatalos papírok előállítása nem lenne nagy kihívás számomra. Glitch csinált ilyet korábban és szerintem én is meg tudnám csinálni, ha minden kötél szakad. Nem a leghelyesebb megoldás, de így el lehet kerülni a jogi mizériákat.
– Jelenleg rendben érzem magamat, köszönöm – folytattam az utat a konyha felé. – Voltak nehéz pillanatok az utóbbi időben, nem tagadom. Bár ezt szerintem sokan elmondhatják. Nem akarok panaszkodni, meg igazából felesleges is talán firtatni. Dr Grace Frost és Uberék átsegítettek a legrosszabb részeken – úgy éreztem, hogy a mobilos kapcsolattartásunk után ezt megoszthatom vele. – Ne haragudj, hogy írásban annyira nem meséltem a terápiákról, mert nem is tudom… Fura lett volna, azt hiszem. Más, mintha élőben mondom el, mint kódolt üzenetben – meg egyébként sem akartam zavarni a dolgaimmal. – De Dr Grace Frost révén beszélhettem Glitch-el és… igazából megértettem őt. Elfogadtam őt. Bár talán a helyes kifejezés az lenne, hogy megértettük egymást és elfogadtuk egymást és emlékszem, nagyon sok mindenre – nem igazán tudtam, hogy írhatnám le ezt az egészet. Azt nem mondhattam, hogy Glitch nincs többé, mert ez nem volt igaz. Én voltam… vagyok Glitch.
– Min kutakodsz jelenleg? Képzeld, én is edzek mostanában! Arrow-al eljárunk futni. A Nappali pedig egy szórakozóhely Chinatown környékén. Várj csak, megmutatom! Öhm… telefonról tudom, remélem ez nem zavar téged – amennyiben nem volt ellenvetésre, akkor előhalásztam a mobilomat. A Nappali weblapját böngészőben nyitottam meg, majd nyújtottam felé a készüléket.
– Tessék, nézd csak meg! Így néz ki. Tudom, hogy a képek nem adják vissza a hely varázsát, de nagyon szeretek ott dolgozni. Egyébként, ha valaki azt mondta volna nekem egy éve, hogy vendéglátásban fogok dolgozni, akkor kinevetem… De nagyon rugalmas és jelenleg élvezem is, mindenki jó fej és stabilabb, mint a fényképészet, amiből végül is nem igazán lett semmi, csak mellékesben megmaradt – a fotózással kapcsolatban már meséltem neki.
– Nem bánom igazából, hogy még nem lettem befutó fotós, mert igazából nem tudnám elképzelni hivatásként a fényképészetet. Nekem ez inkább egy kreatív hobbi. Képtelen lennék akkora alázattal lenni az ügyfelek felé, mint ami ide kell. Én nagyon szeretem az elkapott pillanatokat megörökíteni, ami igazából esküvőn tökre kapóra jön, de ezt a beállított, modelles dolgot annyira nem élvezem. Mármint meg van annak is a bája, néha becsúszik, csak nem szeretem, ha satuba fogják a fantáziám, elképzelésemet, már pedig az ügyfél szava szent ebben az iparban. De jobban vonz tényleg egy remek szögre vadászni, mert abban úgy érzem, hogy van számomra kihívás. Bocsika, ha nagyon belemerülök dolgokba! – kaptam észhez. – Nyugodtan lőj le ilyenkor, mármint képletesen! Csak képletesen!! Ezt csak úgy szokták mondani – emeltem fel mancsaimat, mintha máris rám szegezte volna a szóban forgó fegyver. Gyors pillantást vetettem közben a zsákjára.
– Szuper! Örülök, hogy tudsz maradni. És nem, nem hiszem, hogy késő este zuhanna be. Tényleg nagyjából egy óra múlva ér haza. Legalábbis nekem ezt mondta tegnap – kezdtem előhalászni az Electruccino-hoz kellő cuccokat a hűtőből. – Ülj csak le nyugodtan! – gesztikuláltam a konyhaszigetnél lévő magas székek felé, majd Sir Lancelot-ot bűvöltem a kávé lefőzéséhez.
– Kicsit hevesen tud reagálni dolgokra, de ezt nem neked vagy ellened szól. Ezt leszámítva alapjáraton egy roppant rendes lány, viszont nem szeretném a szádba adni a véleményt, majd te eldöntöd. Oh… annyi, hogy megemlítettelek neki, mármint nem mondtam el rólad semmit! Csak a nevedet és azt, hogyan találkoztunk anno. Nagyon kedvelem őt és megbízok benne és remélem, hogy te is így fogsz érezni vele kapcsolatban – spoilereztem röviden Liliről.
– Ééés megígértem, hogy mesélek a lakótársakról, ugye? Nos, igazából negyedmagunkkal élünk itt – lapogattam meg Arrow buksiját, amiért éppen simire vágyott. Ezt követően körbe gesztikuláltam a helyiségben a félreértések elkerülése végett. Némán jelezve, hogy kivételesen a többesszám a környezetemben IRL létező és nem az elmémben helyet foglaló létszámra volt értendő. A királyi többessel pedig csak magamra és Arrow-ra gondoltam.
– Szóval itt lakik a már említett Lili, akinek szeretnélek bemutatni is és annyiszor emlegetem, hogy szerintem bizonyára folyamatosan csuklik tőlem. Ő egyébként Uber unokahúga. Tudod, a limuzin sofőr, aki kihúzott minket anno a csávából, amikor az a Terminátor-Transformers felbukkant Harlem utcáin és megsérültél. Akkor itt él Kaine, aki igazából nem rég költözött be és még nem volt alkalmam mesélni róla, de ő pedig engem húzott ki egyszer egy csávából. Nem volt hová mennie, volt szabad szobánk és hát beköltözött – vagyis úgy döntött, hogy beköltözik és mi pedig nem ellenkeztünk Lilivel. – Végül pedig Laserian, aki meg olyan véletlen folytán keveredett ide, hogy a Háziúr kint hagyta a lakás hirdetését az ingatlanos weblapon és gyanútlanul jelentkezett rá. Mivel pont akadt még egy üres szobánk, ezért nem láttuk akadályát, hogy beköltözzön. A bérlési díj így négy felé oszlik, plusz a kaja pénz sem olyan halálos, jóval könnyebb spórolni, hogy négyen vagyunk. Ráadásul nagy előny, hogy a zöldeket így már ketten tudják életben tartani – utaltam a növényekre, amiből már nem egyet láthatott az apartmanban. – Benne van ugyanis szerződésünkben, hogy a növényeknek kutya baja nem lehet, különben repülünk. Lili és Laze egyébként a Wakandai Egyetemen tanulnak, Kaine jelenleg dolgozgat – tartottam rövid bemutatót a többiekről.
– A többieknek is nagyon szívesen bemutatnálak majd, ha neked sincs ellenedre. Csak gondoltam kényelmesebb, ha nem egyszerre rohanlak le velük. Meg a srácok most nem is érnek rá.
     

- Hogy oldod meg az ilyen közösségi élményeket biztonságosan? Harlem után beszéltünk arról, hogy nyomodban van az orosz maffia és még a kutya átfestésén is gondolkodtunk.
Veszélyesnek érzem, hogy csak úgy kijár vele a futtatóba és más gazdák előtt mutatkozik. Ez Glitch vakmerőségére utal. Tudtommal a maffiaprobléma még nem oldódott meg, bár belerondítottunk az ügyeikbe. Arcomra mégis mosolyt csal a gondolat és Arrow-t nézve elképzelem, hogyan szólhat a kórus, mikor ő megadja a kezdő hangot.
- Neked bejön a Purple Haze banda? Nem rossz zene.
Amitől nem fájdul meg a fejem, az jöhet. Erről a csapatról az X-eknél is sokat beszélnek, mert van mutáns érintettsége.
- Vagy úgy. Szoktál rajzfilmeket nézni?
Én gyerekeknek való műfajnak tartom.
- Nem, szerencsére semmilyen allergiával nem küzdök. Köszönöm, hogy ilyen különlegességgel készültél.
Sokat jelent neki, mint látom. Az electruccino összetevői hallatán arra gondolok, hogy túl édes lesz. Meglátjuk.
- Nem egy hétköznapi ital, az biztos. Még nem is hallottam róla.
Itt nem járok kávézókba, az én időmben pedig egy ilyen mix luxusnak számított.
- Szóbeszédekből ismerem és így már értem a névadást.
Ha jól tudom, irányítja az elektromosságot. Romy-nak is van hasonló képessége, erről később még beszélni kell. Amit lehet fejleszteni, azt érdemes is.
- Megszokás. A kiképzésen tanultunk követési technikákat. Ha ismered a módszereiket, le is tudod rázni azt, aki követ. Amúgy nem volt előírás, hogy mindenki figyeljen ezekre, csak én igyekeztem mindig résen lenni. Rendfenntartóként sok haragost be lehet gyűjteni. Itt már más a helyzet, nem vagyok annyira ismert és nem tudok konkrét személyről vagy csoportról, ami a nyomomban lenne. Egyszerűen fontosnak tartom az elővigyázatosságot. Ha veszélyt jelentene az érkezésem, akkor nem fogadtam volna el a meghívást.
Láthatja az arcomon, hogy teljesen komolyan beszélek. Vannak, akik viccelődnek ilyenekkel. Én nem viccelek.
- Én meg annak, hogy vége.
Fizikailag is megterhelő volt és az se lélekemelő, hogy láttam, mi lesz azokból, akik végleg átadják magukat Dormammunak. Van még pár megoldatlan kérdés is, azok viszont nem ide tartoznak.
- Igen, róluk van szó. Ötvenen jöttek fel, a többiek lent akartak maradni. Úgy tudom, hogy minden rendben van. Mystique, Pyro és Warren Worthington is rengeteget tettek azért, hogy sikerüljön a letelepítés és biztonságban legyenek ott. Páran dolgozni is akarnak, tudnak és lesz, aki továbbtanul. Nem tudom elmondani, mennyire jó érzés, hogy ez sikerült. Jártam lent, láttam az életkörülményeiket. Még ők is csak kapisgálják, hogy mit jelent a felszíni lét.
Köztük van Eksztázis is, akinek nem tudom, mi a baja, de nem nagyon akar velem szóba állni, pedig... Játszadozásra nincs időm, úgyhogy egyelőre nem foglalkozom vele.
- Persze, az körülményes lett volna és tényleg van, amit jobb személyesen megbeszélni. Nagyon örülök, hogy jól vagy! A sok mindenben benne vannak a találkozásaink is? A széfeknél, Harlemben, a másik parkban és a raktárnál?
Amnéziáról számolt be, aminek lehet magyarázata, hogy Glitch és Romy emlékei különböztek. Nem semmi terápia lehetett, ami helyretette! Fontos tudni, hogy mire emlékszik és mire nem. Amire nem, azt majd elmondom, ha lényeges.
- Többnyire az ügyeink kapcsán keresgélek. Robotikával foglalkozó cégek, amiket az én történelmemből ismerek, Latvéria, a Hydra és a Leviathan nyomai. De az asgardiak ténykedésével is tisztában akarok lenni. Lakik nálunk egy, aki nagyon sokat beszél ezekről, csak ő egy másik világból jött. Már régebben is utána akartam nézni ezeknek, csak mindig volt más dolgom is. Meg hétköznapi témák is érdekelnek. Száz évet jöttem vissza az időben, ez még komolyabb történelmi felkészültséggel is fura. Érteni akarom a mindennapi dolgokat is úgy, ahogy ti.
Úgy hangozhatok, mint egy idepottyant földönkívüli. Néha úgy is érzem magam. Mióta láttam az ET-t.
- Az nagyon jó! Kemény edző a bundás barátod?
Lenézek a kutyára. Emlékszem, Romy mennyire ágált a futás ellen. Tényleg sokat változott azóta. Bólogatok, hogy persze, jó lesz a telefonos bemutató. Az én készülékem kicsit más, de ezen is eligazodom.
- Kulturált hely és ha jól látom, nincs is messze. Jó látni, hogy ennyi új dolog van az életedben!
A fotózás hirtelen nem ugrik be. Lehet, hogy nekem nem mondta. Hobbikról nem igazán beszéltünk. Mi mindig intéztünk inkább valamit és közben ismertük meg egymást valamennyire. Ez a mai is újdonság. Egy kötetlen beszélgetés, minek során még a lakótársait is megismerhetem. Nagyon bízik bennem. Megérdemli a viszonzást.
- Egy fényképészt ismertem, ő a letartóztatottakat fotózta, mielőtt rács mögé kerültek. Az kicsit más... De biztos ezen a területen is vannak olyan specialisták, akik többnyire esküvőket, állatokat, modelleket vagy valami mást fotóznak. Lehet, hogy te is meg tudod találni a saját közegedet. Pl házakat vagy ételeket egész más lehet fényképezni. Van kedvenc témád vagy teljesen spontán jön, hogy valamit le akarsz fotózni?
Nem bánom én, hogy beszél ezekről. Homályban tapogatózom, mert én sose fotóztam hobbiból. Bátorítani viszont így is tudom, hogy ne adja fel, ha ez annyira érdekli. Elnevetem magam a felszólításon. Mióta ezen a világon vagyok, egy kezemen meg tudom számolni, hányan voltak képesek megnevettetni.
- Nem ellened akarom bevetni. Ez is csak megszokás és láttad, múltkor is jól jött.
Mikor szintén megijedt, hogy őt lövöm le.
Egy órát biztos elbeszélgetünk itt. Az egyik széket elfoglalom és kinézek az ablakon. Nem csak a látkép érdekel, hanem az is, hogy aki be akar nézni, az mennyit láthat. Ha hozzá hasonlókkal él együtt, akkor vigyázni kell.
- Mystique-kel is beszéltem és életben vagyok. Lilivel sem lesz gond.
A bizalmamat viszont el kell nyernie. Számít, hogy Romy szerint korrekt, de ezt én is látni akarom. Végighallgatom a beszámolót anélkül, hogy közbeszólnék. Bámulok kifelé az ablakon, de néha Romy-ra nézek egy helyeslő bólintással jelezve, hogy figyelek. Mindenre. A virágok hallatán rápillantok az egyikre. Tényleg jó kis zöldövezetet csináltak. Van pár érdekesség abban, amit mondott. Laseriannek nem csak a neve, hanem az idekerülése is szokatlan.
- A többiek tudnak bármit a Hydra-orosz maffia elleni harcodról, a Bástyáról vagy egyáltalán arról, hogy mutáns vagy? Esetleg ők is azok? A Háziúr semleges, nem kérdez semmit vagy ő is egy bizalmasod?
Ehhez nincs ugyan közöm, de tutira szeretném tudni, hogy itt biztonságban vannak.
- Őket is szívesen megismerném. Említetted a Wakandai Egyetemet. Oda morlockok is fognak járni, csak érdekességként mondom. Haladó szellemű az intézmény és a vezetője is.

     

– Abuela vigyáz rám – feleltem Bishop teljesen jogos kérdésére. – Ő a „La Lupita” mexikói kartell USA-ba emigrált vezetője, aki innen karmesterkedik voltaképpen Mexikóba is. Így viszonozza, hogy segítettem a fiának: Ubernek és a családjának elintézni a papírokat, melyek révén itt élhetnek ők is. Megígértem nekik, hogy nem reklámozom őket, szóval kérlek, ezt ne mondd el senkinek! – pillantottam rá kérlelő ábrázattal. – De mostanában nem is botlottam beléjük – augusztusban akartak csak áthajtani Arrow-on és rajtam, ami Kaine jóvoltából meghiúsult. De azóta nem volt szerencsém hozzájuk. Azért a biztonság kedvéért lekopogtam az ajtófélfán, hátha beválik.
– Szerintem zseniális előadók, imádom a zenéiket és a szellemiségüket. Remélem, hogy befutnak és nem felejtik el az értékeket, amiket képviselni szeretnének. Még Purple Haze kitűzőt is kaptam! – újságoltam el lelkesen.
– Igen, sokszor! Főleg mióta előfizettünk a Disney+-ra Lilivel. Szerintem semmi ciki nincs abban, ha egy részed örökre gyerek marad. A legtöbbnek amúgy is szuper a mondanivalója! – álltam ki a Disney rajzfilmek mellett. – Hű rajongója vagyok a stúdiónak, de az invitációt élőfeldolgozásos szerepre még nem kaptam – panaszoltam el kicsit dramatikusan. Bár hangomtól távol járt a komolyság.
– Igazán nincs mit. Kíváncsi vagyok a véleményedre! Az Electruccinó pedig egyedi, mert én találtam ki – jelentettem ki büszkén. – Vagy legalábbis nem tudok arról, hogy bárhol is értékesítik így, ebben a keverésben, ilyen névvel. És komolyan hallottál Oliverről? Adott tutorial-t az elektromos aurámhoz, deee… elég nehezen boldogulok vele. Mármint a képességemmel, nem Oliverrel! – nem kellemes, ha megráz az áram és ez gyakori esett volt.
– Igazából szerettelek is volna megkérdezni, hogy ha van esetleg időd a jövőben, talán… esetleg… szóval… majd kérhetnék tőled egy kis segítséget? Emlékszem, hogy azt mondtad el tudod szívni az energiákat vagy valami ilyesmi, ugye? A talenteddel. És hát… az enyém szeret nagyon túltöltődni… Lehet, hogy butaság, csak gondoltam talán, valahogy, a sok EXP-d révén mutathatnál egy-két trükköt, hogy tudnám ügyesebben kordában tartani – a magas tapasztalati pontokat az eddig ismert múltjából következtettem. – Persze mondhatsz nemet! Nem fogok megsértődni emiatt, ha most nem fér bele az idődbe a világ megmentése közben. Sok mindent ténybe tény nem tudnék adni cserébe sem. Szóval csak gondoltam rákérdezek, mielőtt egy életre megbánom, hogy nem teszem! – hadartam el sebtében, mielőtt választ adhatott volna. – Tudooom, ez nagyon drámaian hangzott – pillantottam le a padlóra, hátam mögött összekulcsolt kezekkel. Csak legyünk túl a nemen vagy a csodával felérő igenen.
– Oh, ezt értékelem – csodálkoztam rá a hirtelen komolyságra. – De azért remélem, hogy szólnál róla, ha valami nem okés és adnál jelet is, amennyiben megoldódott – jegyeztem meg halkan, mert abban éppenséggel nem kételkedtem, hogy meg tudja oldani. Legalább nem érezném azt, hogy csak én spamelem az üzeneteimmel. – Szóóóval ebben valami pattern van? És nehéz a követési technikákat elsajátítani? Van valami kezdő kurzus érdeklődő civileknek? – próbáltam puhatolózni egy-két hasznos tipp reményében.
– És mennyien maradtak lent? Fognak még feljönni a jövőben? De egyébként ez már most nagyon jó hír! Örülök, hogy immáron jó helyen vannak. Nagyon rendes tőletek, hogy segítetek nekik. Egyébként hogyan botlottál beléjük anno? Ez valami jövővel kapcsolatos dolog igazából vagy véletlen volt? – kérdeztem rá, érdeklődve lesve Bishop felé.
– Igen, emlékszem – sután bólintottam rá minden megemlített eseményre. Be is furakodott az elmémbe néhány részlet. – Mindegyikre. Vagyis, ez így nem teljesen igaz. A harlemi eseménynél továbbra is akadnak szürke foltjaim – kezdtem tördelni a kezeimet. – Ott Glitch emlékei is picit hézagosak voltak, de a kezelésen beugrott egy-két részlet, ami talán a sokktól tűnhetett el? Vagy a Bástya miatt? Tudom, hogy ez most nagyon furán fog hangzani, de leginkább olyan érzés, mintha kitörölték volna belőlem ezeket az infókat. És azt is tudom, hogy ez nem sok, sőt, igazából elég kevés… De, amikor felcsapott Transformers-be, akkor azon a kocsin keresztül akartam belejutni a rendszerébe, hogy mókolhassak benne, mert a külső rácsatlakozás elég wonky volt. Csak a robot rájöhetett, hogy mit akarok és rám indított valami védelmi programot, amivel ki akart wipeolni magából. Vagyis ki akart törölni. Ami miatt megijedtem. Nem tudtam leválni róla, csak úgy tudtam védekezni, hogyha a saját fegyverét használom ellene. Aztán… mintha elvágták volna a képet, mintha egy részemet tényleg kitörölte volna… Emlékszem, hogy beszéltünk erről abban a Bayville-i parkban és az alapján arra következtetnék, hogy talán kitörölhettem a Transformers robot azon célját, hogy minden Bishop vezetéknevű személynek ártson. Hogy utána miért te lettél a célpontja? Azt nem igazán tudom megmagyarázni. De azt hiszem, hogy valamit nagyon megkavarhattam benne. És az a sejtésem az az én hibám volt. Tudom, hogy Glitchként fura voltam, viszont tudom, hogy nem volt szándékos! Ne haragudj – hajtottam le a fejem. Emlékeztem, hogy mennyire nagyon megsérült az Őrszem robot elleni küzdelemben. Rettentő ijesztő volt.
– És beismerem, hogy némely emlék elég overwhelming – ismertem be. – De ha van kérdésed, én szívesen megpróbálok rá válaszolni! – fűztem hozzá. Ennél a pontnál az őszinteség volt a legkevesebb a részemről.
– Glitchként rengeteg kutatást végeztem a Hydraról és az Orosz maffiával kapcsolatban. Oróbáltam megtalálni a Papámat és hogy hová viszik az elrabolt gyerekeket – nem próbáltam elvonatkoztatni magamtól Glitch tetteit, annyira természetesnek éreztem, hogy hozzám tartozott. – Ha gondolod megmutathatom neked, meg vannak egy pendrive-on – ajánlottam fel. – Talán némi segítség lehet neked is. És miket tudtál meg eddig? És az asgardi lakótársad ténye nagyon izgalmas! Ráadásul másik világból érkezett! Waaoow. Majd egyszer én is nagyon szívesen találkoznék vele! Ja, a hétköznapi témákról meg: nagyon szívesen írok neked egy listát arról, amiket mindenképp meg kell nézned. Amik igazából az alapműveltség része! – nagyon nem járja, ha mondok egy utalást és elpattog mellette!
– Arrow? Abszolút. Nagy a mozgásigénye, így nagyon adja, ha futni megyünk – vakartam meg kiskutyám kobakját. – Korábban gyűlöltem még a futás gondolatát is. De az egyik pszichológusom javasolta, hogy próbáljak meg olyan dolgokat is kipróbálni, amiket nem merek vagy hallani se akartam korábban, ha nem tudom megindokolni a miértét. És igazából nem is annyira ördögtől való ez a futás dolog. Most már például nem fulladok ki, ha rá kell rohanni egy buszra. A konditeremre még nem mertem rávenni magamat – vallottam be a hallogatásomat.
– Igen! Nagyon szerencsés a lakás elhelyezkedése. A meló és később a suli is fél órára lesz innen – újságoltam el a fact-et. – Az újdonságokra pedig azt hiszem szükségem volt. És most… merek is önmagam lenni. Jobban, mint korábban – jelent meg arcomon habozva egy mosoly. Ha ez eddig átélt nem kellemes dolgokra volt szükség arra, hogy idáig jussak, akkor már megérte. – Majd egyszer el kéne nézned a Nappaliba is! Meghívlak valami finomságra, akár többre is! És nem muszáj alkoholt fogyasztanod ott sem, vannak alkoholmentes cuccok. Akár az X-menes barátaiddal is jöhetsz. Ééés ez nem béna marketinges meghívó, hogy nagyobb forgalmunk legyen! Csak ha szeretnél jönni, persze – tettem hozzá gyorsan. Nem akartam semmire sem rákényszeríteni.  
Bizakodó mosoly jelent meg arcomon, amikor Bishop levetkőzte merevségét és jót derült kommentemen, ami a lelövésemet illette. Értékeltem, hogy nem tervezte bevetni ellenem a tatyója mélyén lapuló eszközt.
– Huh, hát biztos nem fotóznék letartoztatott személyeket! – rázott ki a hideg. Elég szakmai, semmi fantázia, művészi jelleg és rettentő kötött is. – Ellenben boldogan fotózok kutyákat! – jelentettem ki lelkesen. – Igazából a portfolióm nagyobb része is abból áll. Várj! Meg tudom mutatni – nyitottam meg a weboldalt, amit anno kódoltam ehhez. Amikor elhittem, hogy csak fényképészettel tudom fenntartani magamat. Holott csak komfortzónám volt. Átnyújtottam Bishopnak a mobilomat, hogy meg tudja tekinteni a képeket, ha szeretné. – Egyébként a telómon lévő képek nagyja is Arrow, Arrow és ha még nem mondtam volna: még egy kis Arrow! És a food-pic sem idegen tőlem, de az ritkább. Általában jóval éhesebb vagyok annál, hogy megörökítésre kerüljön a kajcsi. De az épületeket imádom fotózni és a természetet. Csak legyen valami jól elkapott pillanat. Nem mondom szeretek itthon többiekről is képeket megörökíteni, de az is pusztán szórakozás és legfőképpen: emlék. És néha nagyon vicces szitukat tudok elkapni róluk – vigyorodtam el. Rendes leszek és nem reklámozom a kompromittáló fotókat.
– Tudják, hogy mutáns vagyok, igen. Azt is, hogy nyakig benne vagyok a Hydra-orosz maffia ügyletben a Papám révén. Így volt fair, ha itt laknak – ki tudja mikor kopognak be az ajtón. Bár remélem ez a soha felé tendáló eshetőség. – A robotról viszont nem meséltem nekik. Nem azért, mert nem akartam, de addig nem volt merszem, amíg jóvá nem hagyod. Révén ez a te ügyed is. Én szívesen beavatnám őket, szerintem még segíteni is tudnának benne. De perpillanat csak Uber tud erről a környezetemben, meg Abuela. Uber köteles jelenteni neki, de Abuela tényleg megbízható! – mint azt korábban említettem: vigyáz rám. A többiek képességéről nem volt arcom a jóváhagyásuk nélkül nyilatkozni, így inkább a főbérlőre tértem rá.
– A háziúrat eredetileg a főnökömön keresztül ismertem meg. Abuela csekkolta és igazából kapcsolatban van velük. Egyébként mutánsbarát, mint megtudtam róla a lánya is olyan volt, mint mi. Mutáns. Csak… – lehajtottam a fejemet. – Állítólag volt valamiféle balesete. Nem tudok a részletekről és a Háziúr nem szívesen beszél róla. De ez alapján, hát… végül is… igen. Bizalmasom is lehetne. Egy olyan, aki páros lábbal rúg ki az albérletből, ha kárt teszünk a növényeiben – de ez szerencsére nem fog megtörténni. Laze elég bennfettes a növényekkel.
– Én is örülnék, ha találkoznátok egymással! – látványosan megörültem, hogy érdekelné a többiek. – Tényleg? De jó! Én is oda fogok járni! Vagyis folytatni fogom a tanulmányaimat. Tudsz mondani neveket? Majd megkeresem őket szívesen. Azt hallottam, hogy lesz valamilyen nyílt nap ott hamarosan. Ha jönnének ők is, akár már akkor is szívesen megismerkedem velük – szívesen találkoznék velük és beszélgetnék a morlockokkal.
– No, el is készült! – toltam Bishop elé a kávét, majd a sütiből is felszolgáltam neki mellé. – Ha nem ízlik, akkor nem muszáj ám udvariasságból beburkolnod egyiket sem! Gertrud dugig van mindenfélével – jeleztem, hogy mást is fel tudok szolgálni neki.
     

- Egyik maffiától a másik véd meg. Ennél biztonságosabb megoldást kell találni. Uber múltkori tettét nagyra értékelem, de akikhez kötődik, ezek szerint az anyjával együtt, azokkal csak rövid távon vagy kisegítve. A maffia semmit nem ad ingyen és még bajba is kerülhetsz csak azért, mert vigyáznak rád.
Kiábrándító, de ez az igazság.
Mosolyogva hallgatom Romy lelkesedését. A gyerekkorát éli újra és neki ez jó élmény. Nekem nem lenne az, de erről nem beszélek. Felesleges elrontani a hangulatot. A maffiáról tartott előadásom már eddig is kedvét szeghette.
- Egy ideje már van kapcsolat a Testvériséggel. Olivert személyesen nem ismertem, csak az erejéről hallottam. Igen, te is mutattál hasonlót, mikor kiégetted a Bástya alaplapját.
Emlékszik, hogy beszéltünk erről. Én arra is emlékszem, hogy nem fogadta el a segítséget, mert bizalmatlan volt. Rengeteget fejlődött!
- Szívesen gyakorlok veled, csak egy alkalmas helyet kell találni. Arra gondoltál, hogy ha nagyon megtelsz elektromos energiával, akkor a túlcsordulót szívjam el vagy elfogadsz pár hasznos tippet az erőd megismeréséről is?
Sharddal egymástól tanultuk meg, ahogy akkoriban a mutánsok általában.
- Nem várok semmit cserébe. Alap, hogy a képességünket tudnunk kell uralni. Ehhez mindenkinek joga van.
Nem vettem gúnyosnak, hogy a világ megmentését így emlegette. Nem úgy értette, máskülönben meg tudom, min dolgozom és hogy mennyire fontos. Aranyos, hogy vacillált és bátor, hogy végül megkérdezte. Mindegy is, hogy mitől tartott?
- Persze, de jelen pillanatban inkább a te nyomodban van valaki. A raktárban Oroszlán emberei már tudták, hogy van valami "boszorkány", aki megőrjíti a gépeket. Valahogy így mondták. Azóta van új infód róluk?
Megint mosolyt csal az arcomra. Jókedvre derít az érdeklődése és a naiv megfogalmazás. Hasznát veheti az ismereteimnek, ez viszont komoly.
- Mutatok majd párat. Elmélet és gyakorlat együtt segít elsajátítani a trükköket.
Most nem kezdek bele.
- A vezetőjük szerint több százan. Én csak egy részüket láttam. New York különböző részein élnek. A használatban lévő csatornahálózat is óriási, ők pedig főleg a lezárt, titkos járatokat lakják.
Romy kérdése jogos.
- Még száz évvel később is annyit lehetett róluk tudni, hogy állítólag éltek mutánsok a csatornában. A népirtás után már ennyit sem. Mikor én ebbe az időbe kerültem, meg akartam őket keresni. Dormammu elleni szövetséget kértem volna tőlük és arról is akartam velük beszélni, hogy mik a terveik. Ott futottam bele Robbancsba és egy vámpírmutánsba, ami a morlockokra vadászott. Tabitha mesélt erről?
Mert akkor nem jártatom a számat. Benne nem tudtam úgy bízni, mint Romy-ban. Lehet, hogy ezt is megbánom, de a jelek eddig arra utalnak, hogy őt elfogadhatom bizalmasnak.
Türelmesen végighallgatom a harlemi beszámolóját. Úgy beszél magáról, mintha ő is gép lenne. Rossz gondolat...
- Máskor történt már hasonló? Ha kapcsolatba lépsz egy géppel és az nem csak szól hozzád, hanem meg tud változtatni, az veszélyesnek hangzik.
Már megbeszéltük, hogy nem őt hibáztatom. Valamit elbabrált. Glitch se tud róla, Romy sem. Szándékosság nincs. Gyakorolni kell és amíg nem az igazi, addig kerülni az akciókat. Ennyit tehetünk.
- Amit láttál, az alapján lehet esély arra, hogy a birtokunkban lévő alkatrészekkel megtaláljuk a többit? Vagy képesek lehetünk jelezni a többinek és így a nyomukra bukkanni?
Nem a harc részletei érdekelnek.
- Mindenképp megnézném. Amit a raktárban megtudtál, az is benne van?
Kérdés, mire emlékszik abból az eseményből?
- Van pár cégnév, amik a jövőben az Őrszem Robotokat gyártották. Itt még nem sok utal arra, hogy ilyen fejlesztéseken dolgoznának. Az Expio-Hydra-X-Fegyver összefüggés megvan? Mióta ez szóba került, figyelem az X-Fegyver program egykori gazdája, William Stryker ügyeit. Ő egy pap Nebraska-ban, nagyon jó a beszélőkéje. A bűnösökről és az ördögről, démonokról úgy beszél, mint egy uszító a mutánsokról. Idézem: "Miattuk van annyi borzalom a világon, háborúk, katasztrófák, balesetek. Lehelnek és járvány tör ki. Egy mozdulatukra tüzet okádnak a vulkánok. Egymás ellen fordítják a nemzeteket. Szétszakítják a családunkat. Gyermekeink halálát okozzák." Ismerve korábbi ténykedését mindez nagyon gyanús. Emellett korrupciós botrányba keveredett és egy vagyonnyi összeg tűnt el nála, aminek semmi nyoma. Leadtam a drótot más forrásoknak is, hogy nézzenek utána, mert talán ő lehet a Próféta nevű vezér.
Ezek után az asgardiakról beszélni enyhítő hatású.
- Elküldöm a Nappaliba. De arra készüljetek, hogy kétszer végigeszi az étlapot és a piákat literszámra fogyasztja.
Volstaggra nem árt felkészülni.
- Ez kedves tőled! Már sokkal többet értek, mint az elején, de még sokat kell tanulnom.
Elismerően bólintok.
- Sorolhatnám, mire jó még. Friss levegőn vagy, oldod a stresszt, az izmaidat és az ízületeidet formában tartod, így egy sérülésnek is kisebb az esélye. Még jobban is alhatsz, ha rendesen kihajtod magad. Jó tanács volt és büszke vagyok rád, hogy megfogadtad. És azért is, hogy hajlandó voltál végig részt venni a terápián. Fájdalmas lehetett, de sokszor nincs más út.
Szemmel láthatóan sokat változott.
- Mit jelent az, hogy jobban mersz önmagad lenni?
Meg merem kérdezni, mert mi már nagyon mély témákat is érintünk.
- Szívesen megnézem a helyet! Nem vagyok én alkoholellenes, csak napközben nem élek vele. Bármikor kellhet a kocsi vagy adódhat olyan helyzet, amiben egy századmásodperccel lassabb reakción életek múlhatnak. A seregben is kipiáltuk magunkból a fárasztó napot és már itt is megteszem néha.
A kutyás képek megint nagyon vidám témának bizonyulnak. Azokkal nehéz mellényúlni. Olyan szemmel is nézem, hogy milyen a fotó minősége, a beállítás.
- Ezek nagyon profi képek és a modellek is jól érezték magukat közben, azt látni. Van ehhez érzéked.
Ha hobbi, maradhat hobbi is, de tényleg tehetséges.
A Bástya említése után nagyot sóhajtok.
- A robotról tudnak páran az X-Mennél, a varázslókat és Pókembert is beavattam, nemrég pedig Mystique-et is. Elmondtam, hogy te is belekeveredtél az incidensbe és hogy miattam nem szóltál neki. Bevallom, Glitch-ben sem bíztam teljesen, a Testvériség vezetésében még annyira sem. Aztán Robbancs és Pyro beszélt arról, hogy változások vannak. Mikor Magneto meghalt, az jelentette a legnagyobb változást, akármilyen zavaros módon történt. Szóval tiszta vizet öntöttem a pohárba, azóta ő is rajta van a témán. Pókember a mérnöki tudásával a fejegységet vizsgálja. Őt dr. Strange ajánlotta és tényleg nagy tudású, megbízható srác. Szerintem az is hasznos lenne, ha hármasban állnánk neki a Bástyának. Később pedig a Cronus-nak. De mindezt a barátaiddal eleinte én sem osztanám meg. Korrekt, hogy eddig is tudtad tartani a szádat. Nehéz volt?
Most már elmondhatja. Mystique már nem felettese.
A háziúr sztorija nem tetszik.
- Nem tud olyan lehallgatót vagy rejtett kamerát telepíteni, amit nem vennél észre, ugye?
Egy ilyen rejtélyes háttértörténet kiváló a mutánsok megfigyelésére és tőrbe csalására. Romy talentjén viszont nehezen fogna ki.
- Levelezőn? A nappali tagozat egy célszemély számára kerülendő. Abuela nem lehet ott mindenhol.
Bármilyen lelombozó, ez az igazság.
- Van egy Artie nevű, gyerekkinézetű, de igen jó eszű fiatalember és egy másik, akinek csak a mutáns nevét tudom: Karó. Nem a legjobb név egy tanulónak.
Heccelték is vele, de lerendezte őket.
- Nem biztos, hogy a nyílt napra elmennek. Kiderítem.
Úgyis napi kapcsolatban vagyok velük. Az elkészült italért kíváncsian nyúlok. Romy saját mixe. Mint Pyro pyrogarita-ja, csak azt még nem kóstoltam. Az illatát egy pillanatig élvezem, aztán kortyolok. Ízlelgetem.
- Mm, tényleg különleges! Viszont a süteményt kicsit későbbre halasztanám, mert sok lesz az édesből egyszerre.
Gertrud nevén fogvillantósat vigyorgok az újabb korty előtt.
- Az én cuccaim nem mutatkoztak még be neked?
Fejemmel a sporttáska felé intek, amiben az energiafegyverem van. A zsebemben meg a telefon. Kíváncsi vagyok, van-e nevük és mit mondanak.
- Közben mehetünk! Jólesik ezt lassan kortyolni.

     

– Valójában nem a maffia véd meg, hanem a rokonaim – ismertem be egy bocsánatkérő mosoly kíséretében, amiért eddig nem igazán fogalmaztam pontosan. – Ne haragudj, még nekem is új a dolog. Na, szóóóval, Abuela lányának a férjének az anyukája az én nagypapám testvére, aki anno elszökött a Szovjetunióból későbbi férjével, aki mellesleg mutáns. Hogy is mondják ezt angolul? Hm… – fejemet vakarva toltam a ctrl+F-t kobakomban. – ÁH! – csillantak fel a szemeim. – Megvan! Szóval a lakótársam, a legjobb barátnőm igazándiból a másodunokatestvérem, amit megboldogultnak hitt nagybátyámtól tudtam meg Los Angelesben – kalandos volt az az este. Egészen addig én azt se tudtam, hogy nagypapámnak volt testvére!
– És hidd el, egyáltalán nem esik jól a gondolat, hogy miattam bajba kerülhetnének. De az ő szemükben is ugyanolyan tüske az orosz maffia és HYDRA tevékenysége, mint az én életemben. Néhány rokonukat például elrabolták, mert olyanok, mint mi – utaltam halkan a mutáns genetikára. Okkal dolgoztam össze velük anno és ez a mai napig nem változott. – Én megbízom bennük. És ami az illeti… Abuelanak megemlítettelek már korábban. Felszínesen mármint. És ő is szívesen megismerne téged. De egyelőre szerettem volna, ha én mondom el ezeket neked és utána tudsz mérlegelni, hogy mennyire szeretnél ebbe belefolyni. Tudom, hogy a maffia jellemzően rossz hírű, nem a legális cselekedeteikről híresek. De ők kivételek. És én megbízom bennük. Mindig ott voltak mikor segítségre szorultam, akkor is, mikor alig ismertek. A rokonság miatt pedig részrehajló is vagyok, nem tagadom – és vállaltam, ha kell! De reméltem, hogy Bishop-ot nem zavarja, ha gyakorlatilag a távoli rokonaimmal lógok.
– Most is, hogy gyakorlatilag feloszlatták a Brotherhood-ot? – kérdeztem rá. Nem rosszindulatból, hanem megtörtént események alapján. Igazából nekem mindegy is volt perpillanat.
– Azt hiszem tudnék alkalmas helyet – tűnődtem el. – Bayville környékén ismerek egy elhagyatott terepet. Oda jártunk gyakorolni. Most amúgy sem használja senki, szóval akár alkalmas lehet rá? Persze részemről elöljáróban lecsekkolhatod, ha szeretnéd. Csak elég bonyis odatalálni – meséltem árnyalatan Neverlandről. Perpillanat amúgy is kihasználatlanul áll. Utoljára Oliver és én lógtunk ott. – Ennél a pontnál bármilyen bölcsességnek nagyon örülök. Szeretném megtanulni irányítani. Rendesen. Hogy ne ártsak vele magamnak, főleg nem másoknak! Csak… nem tudom, hogy ne féljek tőle – sütöttem le a szemeimet és hajtottam le fejemet. Ösztönösen kulcsolva jobb ujjaimat bal felkaromra.
– Jaj, ne csináld! – rökönyödtem meg, amikor ő sem kért semmit sem ezért az ominózus szívességért cserébe. – Legalább azt áruld el, hogy milyen édességeket szeretsz! Tudom, hogy kevéske cserébe, de örömmel elkészítem neked, ha már időt szakítasz rám. És előre szólok, hogy nem vagyok egy könnyű eset. Oh, és szerintem egytől-tízes skálán olyan közepes átlagos a sütikészítés tehetségem – ehető, nem egy mestercukrász keze munkája, mégis van hová level up-om.
– Abuela megfigyelteti őket. Jelenleg annyit tudok, hogy az a raktáros eset óriási nagy balhét okozott a körükben és most másik módot keresnek az illegális cuccaik csempészéséhez. Transformers darabkáiról egyelőre nincsen infóm – ingattam meg a fejemet.
– Okés-oké, én bármikor igényt tartok erre az előnyös tudásra. Sőt, az online oktatástól sem idegenkedem – ha csak úgy férne bele esetleg a mindennapjaiba. Nem szeretném azt a hatást kelteni, hogy rátelepedek. Már elég nagyszabású volt a talent korepetálás szívessége is.
– Több százan? Huh, ez nagyon durva! – döbbenten meredtem Bishopra. – Remélem, hogy azért ők is bátorkodnak felmerészkednek a közeljövőben. Jó lenne, ha ők is azt az életet tudnák élni, mint mi… Nem tudom, hogy azon a helyen, amit említettél, mennyire valósul ez meg – bízok benne, hogy igen. Mert ha csak felköltözhettek egy házba és voltaképpen csak dolgozni járnak, de nem élhetnek azontúl úgy, mint mi, akkor alig van különbség a csatornaélettől.
Érdeklődve hallgattam végig a beszámolóját a jövőt illetően, hogy miért akarta őket megkeresni. Tabitha emlegetésétől viszont legalább kettőt fordult körülöttem a szoba, ahogy belém hasított az emlékkép a Sohaországban lefojtatott beszélgetésünkről.
– Igen. Mesélt – bólintottam rá lassan, szűkszavún a kérdésére. Vennem kellett egy mély levegőt, hogy folytatni tudjam: – Fenntartásokkal kezeltem, amit mondott. Téged Denzel Washington-nak szólított, magyarázott valami Empi Lapátról ééés átvitt értelmű szendvicsekről. Aztán közérthetően is közvetítette, hogy rólad volt szó, egy Emplát nevű vámpírmutánsról, aki inkább parazita, szerintem inkább energiavámpírmutáns. No, mindu. A lényeg a lényeg, hogy nem véraddikcióban szenvedő hegyesfogú. Ezek szerint igaz volt? – pillantottam aggódó ábrázattal Bishopra.
– Igen, előfordult – bólintottam rá lassan. – Igazából a Mesterséges Intelligenciák elég veszélyesek tudnak lenni. Nehéz kiszámítanom őket és fájdalmakat tudnak okozni, hogyha nem vagyok kellően óvatos. Egyszer az egyik túltöltött az információval, egy másik pedig vírussal támadt rám. Nagyon rossz élmény volt, mindkettő – szegtem le a fejemet. – Mindkettő máshogyan volt rossz. Viszont lehoztam őket valahogy. Roppant különös és nehéz élmények voltak. De eddig főleg csak okos gépeknél tapasztaltam ilyet. Ez pedig nem jelenti azt, hogy másik gép nem tudna ilyet okozni. Például ragadtam már fent a világhálón egy közönséges laptopon keresztül, azt is akaratom ellenére. Szóval annyira nem látom át én sem a képességeimet. Nem ismerek más technopatát, így igazából vagy rájövök dolgokra, avagy sem – kérdezni aligha tudnék bárkit is ezügyben. Maradt a próbálkozás és a kitapasztalás ez alapján.
– Hát… elég összetett szerkezet volt. Egy próbát érdemes tenni, de nem merek ígérni semmit sem. Az én térerőm is korlátolt tud lenni. De ahhoz alaposabban meg kéne néznem a Transformers darabjait. Így távolról elég nehéz belőni, hogy mikre tudom meggyőzni őket. Valamire biztosan, mert elég aktív volt az is, amit a raktárban szedtél össze. Kérdés, hogy mire? – kezeimet tördeltem a gondolatra, hogy beleugorjak az említett gép darabkáiba. Kicsit tartottam attól, hogy mi lenne, ha rákapcsolódom és abban is benne ragadok? Örökké abban a Transformers maradványban kellene élnem tovább?
– Igen, az is. Mármint egy külön adathordozón, de megvan. Nekem a legtöbb infó elég magas rajta. Mármint tömény vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzak – valahol még mindig hihetetlen volt számomra, hogy Glitch miket csinált.
– Az Expio-ról annakidején Fred mesélt nekem. Volt valami balhéja velük – feleltem összeszűkült szemekkel. – Azt, hogy összefüggés van közöttük az nekem új. Az X-Fegyverről is most hallok először ilyen mélységben… Komolyan ilyeneket papol ez az alak Nebraska-ban? – megbotránkozva kérdeztem vissza. – Körbe kérdezhetek én is, ha gondolod. Ha úgy kényelmeseb, akkor gép szinten is – nem erőlködtem Abuelával és a kontaktjaival, ha nem szeretné. Pedig aztán lehet, hogy neki még gyorsabban menne, mintha én mókolnék a gépekkel. Sőt, tuti!
– Amíííg fizet addig nincs probléma. Mármint egy-egy ingyen itókát tudok állni, de ultra all inclusive ellátást még én sem tudok biztosítani. De örömmel látnám ott az asgardi ismerősödet! Szerintem mindenki imádná a sztorijait – én legalábbis biztosan. – Csak mond, hogy mikor tud jönni, mert úgy kérem a beosztásomat! – jeleztem előjáróban, mielőtt lemaradnék róla és beütne az ultimate FOMO.
Megörültem, hogy szívesen fogadná a listámat. Valamennyi Disney rajzfilm, Batman, Harry Potter, LOTR, Star Wars, Star Trek, Pokemon és még sok-sok más pörög rá!
– Köszönöm – meglepetten pislogtam Bishopra, egy bátortalan mosoly kíséretében, amikor azt állította, hogy büszke rám. Saját szüleimtől ritkán hallottam ilyet. Valami hihetetlenül jó érzés volt ez a dicséret.
– Hát, hogy én vagyok. És nem mondjuk „Glitch”, mert úgy könnyebbnek érzem az életemet. Megosztó volt mit gondoltak róla, állítólag le kellett volna uralnom, el kellett volna törölnöm, mert erősebb vagyok. Igazándiból változó volt a jótanács, amit kaptam. De Dr Frost támogatta azt az indítványozásomat, hogy megismerjem. Én… érteni akartam őt, hogy miért csinálta azt, amit. Hogy lett ő? Miért? És valójában „Glitch” csak azért született, mert én nem mertem igazán én lenni, amikor járattak tiniként ahhoz a Dr Livingstone-hoz, aki egy hazug sarlatán volt. Vigyázott rám a maga módján, mikor el akartam bújni a világ elől, ahelyett, hogy szembenéznék a kihívásokkal. Őt bántották helyettem. Emiatt volt nehéz „Glitch”-nek elfogadnia engem, de addig nem is értettem őt rendesen. Mostanra viszont elfogadtuk egymást és úgy érzem, hogy rendben vagyok. Viszont őszintén be kell ismernem valamit: még nem vagyok teljesen 100%-on – hallgattam el egy pillanatra. – Mármint igen, nagyon sok mindent elértünk Dr Frost-al a terápián. Komolyan! Rengeteget segített nekem. De még vannak visszamaradó dolgok. Egy visszamaradó… „Énem”? – préseltem ki magamból nehezem. – Nehéz elfogadnom őt. Nem rosszindulatú, csak segíteni akar a maga módján ő is, azt hiszem. Csak… szóval… vannak dolgok, amik még nem mennek. Nem tudom őket elfogadni – masszíroztam a halántékomat. Annyira ciki volt ezt így kimondani. – Nem tudjuk pontosan, hogy mi váltja ki őt. És Dr Frost sajnos az elkövetkező időben nem fog tudni fogadni. Ezért javasolta, hogy keressem fel Charles Xavier professzort. Állítólag beszélt vele és tudja is, hogy fogok menni. Igazából nem tudom, hogy mire számítsak. És kicsit tartok is odamenni… – félszegen vezettem Bishopra a tekintetemet. – Öhm… de mivel te ott élsz. Mármint most is ott élsz, igaz? Szóval, szerettem volna megkérdezni, hogy esetleg, ha majd odamegyek… akkor lenne kedved ott találkozni, előtte? Jó lenne egy ismerős arcot látni az egész beszélgetés előtt. Tudom bután hangzik és gyerekesnek, csak… izé… érted – kapargattam a konyhapult felszínét.  
– Teljesen érthető! Értékelem, hogy nem vezetsz, ha iszol. Nem is szabad! És nem undokságból mondtam, hogy van alkoholmentes is. Hanem csak azért, ha esetleg így jobban vonz – legyezgettem magam előtt kezeimmel, ahogy igyekeztem pontosítani korábbi kijelentésemen. – És szerintem teljesen belefér, hogy néha lazíts! Ha valami baj történik, akkor gondolom, hogy ott van az X-men, hogy segítsen. Meg engem is bátran hívhatsz! Tuuudom, hogy nem vagyok erős – feszítettem be spagetti karomat. – De ha valami olyan, akkor szívesen. Becsülöm a célokat, amiket képviselsz – böktem kobakom felé, technopata skillsetemre utalva. Tisztában voltam vele, hogy nem vagyok nagy erősítés, de azért szerettem volna támogatásomat kifejezni.  
– Uh… és mit szólt hozzá Mystique? Köszönöm, hogy elmondtad neki helyettem. Fogalmam sincs én miként tálalhattam volna. Ami azt illeti, engem nem keresett utána, szóval emiatt nem tudom. Utoljára akkor láttam, mikor a Brotherhoodnál lehúzták a rolót – vontam meg a vállaimat. Gondolom ez lehetett a nagy változás? – Nem lenne hasznosabb, ha minél többen keresnék? Kicsit olyan ez, mint tűt keresni a szénakazalban. És naaagyon nehéz! Mármint megfogadtam magamnak, hogy nem titkolózom tovább. Főleg azok előtt nem, akikkel életszerűn együtt élek. Ha nem fogadnak el, ami vagyok, amiben benne vagyok, nem kényszeríteném őket erre semmiképpen sem! Még csak az kéne, hogy miattam kerüljenek bajba. Lassan avatom be őket dolgokba. De nem tudom, hogy sokáig képes lennék ezt csinálni. Persze… tiszteletben tartom, hogyha jobban szeretnéd, ha hallgatnék erről – igyekszem tartani a szám, amíg lehet.
– Az ilyeneket azonnal kiszúrnám. Ismerem az egész ház elektronikáját. Rögtön szembe tűnne, ha valami új jelenik meg. De a Háziúr nem ilyen – ráztam meg a fejemet.
– Mystique szerint a Wakandai Egyetemen nem kerülhetnék bajba. Máshova is jelentkeztem, persze. De azért bízok benne, hogy felvesznek oda és nem kell mellőznőm a személyes kontaktot. Tudom, hogy veszélyes lehet. De szeretném rendesen élni az életemet és nem bújócskázni – pillantottam Bishopra bizonytalanul.
– Reméljük, hogy a neve nem kötelezi és színjeles lesz – vigyorodtam el. – Uh, ezt biztos sokszor megkapja! Szerintem izgalmasok a neveik. Nem is lehet elfelejteni őket. Az összes morlocknak ilyen különleges neveik vannak? – majd tényleg megkeresem őket, ha valóban hivatalos tanuló leszek az Egyetemen. Legalábbis a felébresztett bűntudat ellenére nem szeretnék lemondani az iskolapadról. – És oké, majd akkor várom az infót! – tényleg izgi lenne a nyíltnapon összefutni velük.
– Sok az édesből? NAH. Abból soha! Mondjuk engem szerintem majd a diabétesz fog elvinni – kortyoltam bele saját Electruccinómba. Én simán kombináltam a süteménnyel.
– Öhm… bevallom tiszteletben tartottam a cuccaidat és nem ismerkedtem velük – pillantottam el a táskája felé. – Ha gondolod felvehetem velük a kapcsolatot. Ha nem zavar, persze – vezettem tekintetemet Bishopra, majd ismét a táskára. – De ahhoz közelebb kell mennem hozzájuk. Vagy ha megfoghatom őket, úgy könnyebb – annyira nem vágytam mancsaimban tartani egyiket sem.
– Vaaagy, ha megfogod és úgy rátenyerelhetek, akkor könnyebben tudok beszélgetni velük – pedzegettem meg a variációt. Ezzel is leplezve a fegyverrel szembeni tartózkodásomat.
– Okés, akkor nappali irányába menjünk is! – gesztikuláltam előre, hogy elinduljak a már futólag látott közös tér irányába. – A szobák személyes szférák. Szóval abból nem mutatom meg belülről mindegyiket. Remélem az nem baj. Oh, szóval ez itt a nappalink, közös tér, azon szoktunk TV-t nézni! Tiszta mozi feeling. Szinte minden este nézünk valamit – gesztikuláltam a kivételesen leengedett vászonra, ahova projektorral vetítjük ki a filmeket.
– És nézd csak azt a hálót – böktem a bejárati ajtó fölé –, Lili kedvenc helye. Azt a kaspót pedig – böktem a ronda nagy vázára – mindenki utálja.
     

- Ez rokoni kapcsolat, amit nem te választottál, értem. Azt is, hogy egy maffia erőforrásai ellen hasonló erőforrásokkal a legkönnyebb fellépni. De ettől még veszélyes. Sok hasonló szervezetben rengeteget számít a család, de ettől még van drog, zsarolás, stb. Szent maffia nem létezik. A másik probléma az, hogy az ilyen bandáknak sok ellensége van, azok pedig célpontnak szeretik választani a maffiával kapcsolatban állókat. Egyik fenyegetésből a másikba menekültél. Gondold át, hogy milyen egyéb lehetőséged van!
Nem tetszik ez az egész. Én nem a szervezett bűnözési osztályon dolgoztam, de többször kérték a segítségünket, amellett Fitzroy és Witness miatt is van rálátásom. Le akarom beszélni Romy-t arról, hogy olyan rossz döntéseket hozzon, mint én régen.
- A tagjai közül néhányra még mindig lehet számítani. Most derül ki, hogy ki mire alkalmas úgy, hogy már nem fogják a kezét. Te hogy élted meg, hogy már nincs Testvériség?
Romy nem lesz elveszett. Talált barátokat, én is rajta tartom a szemem és dokihoz is jár. Tud nagyot tévedni, de nem reménytelen.
- Minél nehezebb megtalálni, annál biztonságosabb. Add meg a koordinátákat és megnézem.
Örömmel látom, hogy tanulni akar.
- A félelem a gyakorlással fog elmúlni. A legjobb, ha olyannal edzel, akinek nem tudsz ártani. Akkor elég magadra figyelned. Én a húgommal együtt tanultam ki az erőmet. Egymás képességére immunisak vagyunk, azaz ráküldhettem bármekkora energiacsapást, nem esett baja és nekem sem az ő lövéseitől. Shard irányítja, alakítja, elnyeli a fényt. De van pár trükk, ami bármilyen képesség esetén jól jön. Később mondok párat.
Addig csak nem égeti szét a házat.
- Szeretem a nehéz eseteket.
Nem fog felidegesíteni. Tudom, hogy sok idő kell és nem várok gyors eredményt. Akkor készítene ki, ha nem lenne türelmem. De van.
- Akkor legyen valamilyen muffin, ami csak kicsit édes.
Annak nem állok ellen. Romy infói megint a maffiájától származnak. Elmondtam, hogy mit gondolok erről. Most csak a tényeket boncolgatjuk.
- A helyükben én több, őrzött helyen rejteném el a holmit. Múltkor is a nyomukra bukkantál. Többen is rajta vagyunk. Nem ússzák meg.
Glitch tehetsége benne van és Romy óvatossága is. A robot darabkáit már tényleg sokan keresik. Haladni fogunk.
- Nem lehet kapkodni. Az is nagy dolog, hogy szóba álltak velünk. A legbátrabbak jöttek fel. Később a többiek is beláthatják, hogy így is lehet élni és követhetik Callisto-ék példáját. Velük is kapcsolatban állunk. Jut eszembe! A lentieknek segélycsomagokat szoktunk eljuttatni. Ha akarsz segíteni, azt szívesen veszem. Akár pakolásban, akár vásárlásban. Két csomag sebtapasz is számít vagy bármi más.
Ennek még jobban is örülnék, mint a muffinnak. Romy hirtelen jött feszülése miatt átveszem a poharat a másik kezembe, hogy ha összeesne, el tudjam kapni.
- Jobb lenne leülni.
Ő tudja a határait. Nem kell hősködnie. Amit elmond, az tipikus Robbancs. Szerettem a humorát, de én is fenntartásokkal kezeltem, amit mondott.
- Ez mind igaz. Véletlenül futottunk bele Emplátba, aki már régóta vadászott arrafelé. Mutánsok életenergiájával táplálkozott és akit nem zsigerelt ki teljesen, azt mentálisan irányítani tudta. Én zavartam meg, Robbancs meg valahogy odakeveredett. Aznap este már egy morlocknak se kellett meghalnia. Egyikük viszont életveszélyes sérülést kapott és a kérésére elvittük a lejárathoz, amin át érkeztek. Így indult a kapcsolat velük.
Sok minden történt és több későbbi eseménynek az az este az oka, de nem kezdek csapongásba. Ha Romy kéri, akkor fejtem ki.
- Ha jól értem, ritkán történik ilyesmi. Megelőzésként valamiféle humán tűzfalat kell kifejlesztened. Ezt viszont olyannal tudod tesztelni, aki megtámadja egy okosszerkezet segítségével, amit időben le tud állítani.
Parker talán képes rá. Az Őrszem Robottal kapcsolatban már voltak jó meglátásai. Még erre a témára vagy az oroszok adataira is lehetnek ötletei.
- Az a balhé az Expio felszámolása és a bázisuk felrobbantása volt. Ismerve, min dolgozott a banda, így kellett lezárni az ügyet. Úgy tudom, nem rendelkeztek sok információval, csak mészárlásra kaptak parancsot.
Úgy meg a kihallgatás is értelmetlen.
- Inkább gépszinten. Biztosabb.
Még nem tuti, hogy Stryker a Próféta. Ne uszítsuk rá a maffiát!
- Fizet ő, nem hitelre eszik-iszik. A kúriában vállalta, hogy főz és nem is csinálja rosszul. Szólok majd, ha tudom, hogy mikor megy. Egy dolog fontos: ha az ital elfogyasztása után eldobja a poharat, szólj rá és észbe fog kapni. Náluk ez népszokás és néha elfelejti, hogy itt nem így megy.
Mást előzetesen nem mondok róla. Gond nincs vele, majd megismerik.
Figyelmesen hallgatom a beszámolót Glitch kialakulásáról, szokásairól. Szépen feltárták azt a személyiséget.
- Emma Frostról van szó? Aki Grace Frost néven a Frost Industries igazgatója?
Nem jobb, mint a mexikói maffia. Ad és elvesz. Összehúzott szemöldökkel várom a választ.
- Glitch bátorsága és ereje tehát megvan benned. Megfontoltsággal párosul vagy inkább a háttérbe húzódik és csak néha jön elő?
Ezt fontos tudni.
- Úgy tudom, a Professzor már csak nagyon ritkán fogad pácienseket, úgyhogy ez egy remek lehetőség. Ő is telepata, ezt nyilván tudod. Akkor él az erejével, ha szükség van rá, nem tolakodó. Persze, bekísérlek majd. Ott élek, amióta a Szentélyből elköltöztem.
Már lassan kezdem otthonomnak érezni.
- Vannak, akikhez fordulhatok, igen és köszönöm, hogy te is felajánlod ezt. Mikor lazítok, akkor ez marad, de igazából jobban szeretek felkészült lenni, mert nem lehet mindig másokra támaszkodni.
Az utcán élve ezt tanultam. Az életem már más mederben folyik, mégis azt érzem biztosnak, hogy állandó készültségben vagyok.
Nem fogok Mystique-re mondani semmit azért, mert nem beszélt Romy-val. Lehet, hogy már akkor tudta, hogy befejezik és csak játszotta a felháborodottat.
- Teljesen kiakadt azon, hogy egy ilyen fontos ügyet nem jelentettél neki, mint felettesnek és azon is, hogy én erre kértelek. Elmondtam neki, hogy Magneto-ban nem bíztam és hogy nem csak mi ketten dolgozunk az ügyön. Warren Worthington és Pyro is ajánlották Mystique-et, ezért vontam be. A háttérben még tesz ezt-azt, lehet rá számítani. A morlockoknál is segít.
Megértem Romy-t. Akik tudnak a Bástyáról, mind megijedtek, talán rettegnek is valamennyire.
- Nem akarok pánikot. Az X-eknél se tudja mindenki. Ha a lakótársaid tudnak segíteni ebben, akkor lehet, hogy bevonom őket, de ijesztgetésre nincs szükség. Egy ilyen robot bárkinek para lehet.
Mert átprogramozható bármilyen célra.
- Ha ő azt mondta, az sokat jelent. A Morlock Mansionben is nagyon profi biztonsági rendszert alakított ki úgy, hogy közben ne érezzék börtönnek. Ettől függetlenül jobb, ha vigyázol a hétköznapokban. A raktárnál például nem volt rossz az álcád. De Harlemben a vak nő eljátszása túlzás volt. Úgy könnyű feltűnést kelteni és lebukni.
Romy-t biztosan kedvelik majd az egyetemista mutánsok. Érdeklődő és toleráns. Amíg nem mond akaratlanul olyat, amitől a csatornalakók befeszülnek.
- Közülük sokan viselnek nagyon beszédes nevet. Például Paca, aki folyékony vagy Kukás, aki csótányszerű kinézettel rendelkezik. Ez is egy olyan jellemző lehet, amivel megkülönböztetik magukat az emberektől. Még nekünk is osztottak mutáns nevet. Én Védelmező lettem, Tabitha pedig Fénylány.
Volt benne fény is a sok sötétség mellett.
- Örülök, hogy kéretlenül nem nyúltál hozzájuk. Most ne is tedd, de gyakorlásra elhozom a fegyvert töltetlenül és akkor "beszélhetsz" vele.
Ami nekem még mindig megfoghatatlan tény. Ugyan miket mondhat egy energiaágyú?
A körbevezetést Romy legalább olyan lelkesen végzi el, mint Bayville-ben. Látszik, hogy itt jól érzi magát. Engem főleg az érdekel, hova néznek az ablakok, mennyire lehet belátni, a lakók kitekintve rá tudnak-e nézni a kapu előtt várakozó érkezőkre. Meg olyasmik, hogy a helyiségben rend van-e vagy könnyen áteshetek valamin, ha nem figyelek. A cipők, kabátok, kalapok darabszámából és stílusából levonok pár következtetést. A sarkoknál minden alkalommal megnézem, rejtőzik-e mögöttük valami vagy valaki, az ajtóknál ugyanígy. Feszélyez, hogy a fegyver nincs a kezemben. Illetlenség lenne és ez nem bevetés. Csak ne ezen múljon az életünk!
- Ti hozhattok új kaspót, új virágot vagy az is tilos? - kérdezem az említett edény láttán.


     

– Már célpont vagyok, Bishop – emlékeztettem. Bár határozottan nem annyira, mint ennek az egész őrületnek a legelején. – Tudod, a Papám miatt – hajtottam le a fejemet. Néha annyira akartam beszélni az édesapámmal.
– Nem állítom, hogy a mexikói maffia szent dolgokat csinálna, de a kormány sem, akkor pedig inkább a családomat választom. Ráadásul többször bizonyítottak, amiért merek megbízni bennük. Egyáltalán nem azért vagyok velük, mert ők is maffia, hanem mert a családom, még ha távolik is. És ugyanúgy áldozatok ebben az orosz-HYDRA maffia kavalkádban, mint én. Ne érts félre. Értem, hogy mire gondolsz. Eredetileg nem akartam belefolyni ebbe, de ennél a pontnál… igazából… nem akarok szemet hunyni a történések felett. Nincs értelme játszanom az ártatlant, nem vagyok az – Glitch rengetegszer tette kezét az égő tűzbe. – De ez az én döntésem. Önzőnek tartanám magamat, ha nem segítenék abban, amiben tudok a képességeimmel. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok nagy terepmunkás, nem is ezen van a lényeg. Azt is tudom, hogy cseppet sem biztonságos. De ettől még a nagybátyámat is befogadták anno, amikor a dédpapám kitagadta őt. Engem sem küldtek el, amikor megtudták, hogy… többen vagyok idebent – gesztikuláltam magamra. – Olyan, mintha visszakaptam volna a családomat, amikor azt hittem, hogy már nincsenek hozzátartozóim. Szóval, azt hiszem most ez az a lehetőség, amivel élnem kell – vettem egy mély levegőt, félszegen lesve Bishop felé. – Nagyon köszönöm, hogy elmondtad mit gondolsz erről. Azt is megértem, hogy úgy gondolod nem az a legjobb döntés, amit hoztam. De nekem sokat számít, hogy én döntöttem így és vállalom érte a felelősséget is. Nem kérlek, hogy érts ezzel egyet, miként unfairnek találom azt is, hogy nem ismered őket és úgy gondolsz rájuk, mint a legrosszabb maffiózókra. Viszont… sokat jelentene nekem a támogatásod – amit szintén semmi tisztje megadni. Csak valamiért, megmagyarázhatatlanul tényleg nagyon jól esne.
– Hát… maga a bejelentés, hogy többé nincs eléggé szomorú volt. Mármint azon a fronton, ahol én álltam. Voltak tagok, akik nem azért csatlakoztak ebbe a kötelékbe, mert hittek volna a világmegváltó gondolatokban, hanem csak a valahova tartozás érzete miatt. Én sem az eszmék miatt csatlakoztam hozzájuk… Glitch… Glitchként tisztában voltam azzal, hogy a képességem nem fér bele a tisztességes keretekbe és számos illegális dolgot is tettem vele. Elképzelhetetlennek találtam az X-menhez fordulni, mert tartottam attól, hogy nem segítenének nekem. Nem úgy, ahogy én tenném. De tisztában voltam azzal, hogy egymagamban gyönge vagyok. Szükségem van a támogatásra és a védelemre, mivel az én talentem nem a szólózásra van kitalálva. És nem csak magam miatt, hanem az ügy miatt, amibe beleütöttem az orromat. Akkor még csak felszínesen kapartam az orosz maffia és a HYDRA ügyét. Meg tartottam Pietrotól is abban az időben. Azt gondoltam, hogyha a Testvériségnek elég hasznos leszek, akkor nem hagyják, hogy újra kezet emeljen rám. Végül a Testvériség tetőt adott a fejem fölé, amiért hálás voltam, de sosem voltam igazán a részese. Sokszor éreztem magamat egyedül és hasonló mód megkötve, mi miatt az X-mentől is tartottam annakidején. Sosem éreztem közöttük magamat biztonságban. Ezért sosem mertem tőlük igazán segítséget kérni. Sosem tudtam megbízni bennük igazán. A vezetővel csak a kiváltságosok találkoztak és így, hogy azt se tudtam kit képviselek, valahogy nem tudtam azonosulni az értékrendjükkel sem. Okkal nem akartam beszélni nekik az Őrszem robotokról se – vettem egy mély levegőt. – Szerintem lehetett volna jövője egy másik formában a köteléknek, kevésbé radikális formában, talán… De ezt már nem tudjuk meg soha. Én valójában eleve fontolgattam a kilépést, így csak meg úsztam egy kínos beszélgetést – feleltem meg végül Bishop kérdését az igencsak terjengősre sikerült bevezetőm után. De Glitchre nem volt jellemző az őszinteség, én pedig fontosnak találtam megosztani vele, hogy egyáltalán milyen drive-ok vezettek arra, hogy csatlakozzak a Testvériséghez. Nem bántam meg soha, hogy jelentkeztem hozzájuk, mert ha nem teszek így, akkor talán sosem ismertem volna meg azokat, akikkel most együtt élek.
– A koordinátákat? Öhm… oké, Google jóbarátomon megpróbálom besaccolni, hogy merre van – fejben írtam fel esti elfoglaltságnak.
– Nehéz levedlenem ezt a félelmemet – ismertem be, majd figyelmesen hallgattam végig, amit a testvéréről mesélt. – Nagyon menőn hangzik a képességeitek. Biztosan klassz lehet, ha olyannal gyakorolhatsz, akiről tudod: nem fogsz ártani neki. Egyébként előfordulhat, hogy az én képességemre is immunis vagy? – tettem fel a kérdést reményteli hangon. – És a testvéred… milyen ember volt? Például személyiségileg, sok mindenben hasonlítottatok? Ne haragudj, ha tolakodó vagyok a kérdéseimmel, nem muszáj felelned rá, ha nem szeretnél – csak kíváncsi vagyok. Shard, még ha futólag is találkoztam vele, mély nyomokat hagyott bennem. Az első jövőbéli kütyü volt, amit leolvastam.
– Muffin, vettem! – szalutálás kíséretében tettem mentális feljegyzést. Bár azt perpillanat nem tudtam elképzelni, hogy fogok kevésbé édes muffin-t készíteni. Én az édest is édessel fogyasztottam, ekképpen is készítettem.
– Én is kizártnak tartom, hogy egy helyen találnánk meg a maradék darabkáját – aggodalmas hangon értettem egyet Bishoppal. Bármennyire is nehéz volt ezt így kijelenteni, ettől még tény volt. – Kik keresik még jelenleg a darabkáit? – kérdezősködtem a részletek után.
– Oké, akkor intézkedem ilyen ügyben! A Nappaliban gyűjtünk kutya menhelyeknek támogatást, majd nyitunk egyet valami kitalált címszóval a Morlockok számára is. Egy adott, rendelkezésre álló összegen könnyebb megvenni azt, amire valóban szükség van és így nem a századik papírzsebkendő csomag futna be vagy ilyesmi. Oh, és van egy lakótársam, akinek elég jó bevétele tud lenni megbízásokból. Szóval őt is meg tudom kérdezni, hátha lenne kedve adakozni – már csak azért is, hogy azokat az összegeket minél előbb visszaforgassuk a gaz kapitalizmus körforgásába, mielőtt rajtunk keresnék. – Ha küldesz listát arról, hogy pontosan miből van hiány, akár kifejezetten azokra az itemekre koncentrálva meg is vehetjük – ajánlottam fel, mielőtt a zöldhasúak kérdést vetnének fel.
– Tehát, lényegében ennek az „Emplátnak” hasonló képessége volt, mint annak a… „fitzroynak”? – szigorúan csak kisbetűvel! Noha csak a videóból asszociáltam erre. Bíztam abban, hogy Bishop kijavít, ha tévúton járnék. – Tabitha hajlamos volt odakeveredni helyekre… És mi történt a lejárat után? – kérdeztem rá. Úgy éreztem magamat, mint akihez hozzávágtak volna egy promóciós trailert és most lógva hagyták a történettel. – Szívesen meghallgatnám, ha van kedved elmesélni – érdeklődve lestem Őrnagymester felé.
– Igazad lehet, csak elképzelésem sincs, hogy tudnék ilyet növeszteni. Azt tudom, hogy Glitch, azon a pendrive-on, amit legutóbb magával vitt abba a raktárba, tartott valamiféle vírus programot, hogy kiszúrjon az MI-vel. Az a vírus például nem ártott nekem. Fogalmam sincs, hogy miért. Nagyon sok mindent nem tudok még a képességemről… Esetleg ismersz valakit, aki tudna ilyesmiben segíteni? – bizakodva kérdeztem rá, hátha.
– Mutánsokról raktároztak információkat, személyes infókat is. Legalábbis ezt hallottam. Ezek szerint az Expio már nem is jelent veszélyt? – csak a biztonság kedvéért utána érdeklődtem. Az is lehet, hogy rosszul sikerült követnem a fejleményeket. – Rendben, megpróbálok akkor weben nézelődni! De nem ígérek semmit – bezzeg, ha Sailor Moon-ról kéne minden apró-cseprő infó, akkor akár most rögtön is át tudnám dobni neki.
– Nagyon profinak hangzik felétek a koszt. Kipróbálnám egyszer szívesen egy valódi asgardi kézműves specialitásait. Nem mintha itt nem lennénk jól ellátva! Lili királyul tud főzni. Én inkább a sütésben „remekelek”. Jó-jó, bontogatom szárnyaimat. De Arrow eddig egyszer sem panaszkodott – pedig aztán pedigree kajcsit főzök neki minden nap. – Majd műanyag poharat kap, vannak olyanjaink is a Nappaliban – kuncogtam fel ezen a fura, pohárelhajító népszokáson.
– Emma Frost? – meglepetten vizslattam felé. – Én Grace Frost néven ismerem, de igen, ő lenne az… Mystique javasolta, hogy hozzá járjak kezelésekre inkább, mert olyan, mint mi és megbízható – bár ez a név mizéria most nagyon furcsa volt számomra. Mondjuk még az is lehet, hogy két keresztneve van.
– Bátorsága… hát végül is, fogjuk rá, hogy igen? A sötétben továbbra is félek – motyogva vallottam színt. – Ha nem befőttesüvegek nyitásával mérjük az erőt, akkor pedig abszolút megvan! – elvileg mindenre is képes vagyok, amit Glitch csinált a képességemmel. Más kérdés, hogy kevésbé érzem magamat annyira profinak. – Mármint ez a másik „Énem”? Csak Dr. Frost révén tudom, hogy ott van valahol bennem. Viszont nem volt az elmúlt időben amnéziám, legalábbis nem tudok arról, hogy csináltam volna olyat, amiről nem tudok. Szóval abszolút ritkán jön elő. Legalábbis merem ezt mondani – bár reméltem, hogy sosem jön el az a pont, ahol kibújik belőlem.  
– Tudom. Xavier professzor egyszer járt a fejemben – ismertem be. – Glitchként szimatoltam az X-men körül és rajta kapott, amikor az ház elektronikájában jártam. Hihetetlen ereje van. Egyszerűen kiszúrt és megkért a távozása, tökre érthető okokból. De ismertél Glitchként, nem voltam akkor a legkorrektebb és gyakran zokon vettem a dolgokat. Így gondolhatod, hogy ezt is. Kicsit félek, hogy emiatt miként fog hozzám állni – a konyhapultot szuggerálva ismertem be egykori bűnömet. – De ígérem, hogy nem fogok beleugrani semmilyen gépbe, ha ott leszek, legalábbis szándékosan biztosan nem. Tiszteletben tartom az otthonodat – főleg azután, hogy már tudom ekképpen viszonyul hozzá.
– Értem – bólintottam rá Mystique reakciójára és arra, hogy igazából a továbbiakban is számíthatunk rá. Nem láttam értelmét tovább ragozni a témát. Biztos voltam abban, hogy Mystiquenek számos fontosabb dolga akadt az ex-Testvériség után, minthogy idejöjjön látogatóba. Nem is vártam el. Amennyire nem szívlelt Glitchként, talán mindkettőnknek jobb is a távolság. Tartottam attól, hogy miként fogadná, ha nem eltöröltem, leuraltam, hanem inkább ledöntöttem Glitch és köztem lévő gátakat.
– Sajnálom, hogy rajtad csattant az ostor – néztem Bishopra bocsánatkérő tekintettel.
– Ühüm, mindenképpen oda fogok figyelni és nem keltek feltűnést, ne aggódj! – szerettem volna eltűnni a tenyerembe, ahogy lélekben picit meghaltam, amikor a „vak nő” – álcát emlegette Bishop. Csak egy icipicit volt cringe.
– Érdekes névválasztások. Továbbra is fenntartom, hogy izgalmasok, bár az a „Kuka” erős egy picit. Kicsit félek mire keresztelnének – a kockalány nem túl vonzó név. Tekintve, hogy a gimiben volt, akik így pirítottak. Nem volt a favorit beceneveim között. – A Védelmező név nagyon menő! – értékeltem ötből ötösre a megszólítást, amit a Morlockoktól kapott.
– Huh, oké! Ott biztonságosabb is lenne!! Ha itt a négy fal között véletlenül elállítanék benne valamit az roppant kínos lenne – határozottan megkönnyebbültem, hogy nem most kell azokhoz a fegyverekhez hozzáérnem. Így több időm lesz lelkileg rákészülni. – Meglepődnél! A legtöbb elektronikának megvan a maga modora. Persze változó, hogy mennyire szeretnek dumcsizni. A mobiltelefonok rettentő pletykások, a hűtők jámborok, a kávéfőzők flegmák és még sorolhatnám – pedzegettem meg néhány példát.
– Hozhatunk, persze! Sőt, két lakótársam biológiát tanul az Egyetemen, szóval gyakran vannak új lakóink. Mármint növények képében. Sajnos még nem tudtam mindegyik nevét megjegyezni. Miért? – meglepett a kérdés és nagyon is érdekelt a mögöttes tartalom.
Míg a válaszára vártam, csendesen elindultam a galéria irányába, hogy körbe keringjük az emeletet. A fürdőszobát csak előzetes csekkolás után mutattam meg neki. Biztosra akartam menni, hogy senki sem hagyott kupit maga után. A sarokágynál járva, Arrow lendületesen felpattant a tetejére, egy fél pár cipővel a szájában, amit már jócskán megcsócsált.
– Arrow, teszedlederögtön! – gördült le azonnal az ajkaimról a felszólítás, ahogy tudatosult bennem, hogy mit látok. Kiskutyám berekesztette a farokrázást, hátra csapta a füleit, majd szép lassan kiejtette szájából a cipőt, hogy aztán panaszosan feldaloljon.
– Ne feleselj velem! Mégis mi ez?! Mit mondtam neked a cipőkről?! Rossz vagy Arrow! Argh… – kezembe vettem a cipellőt és azt ráztam felé, miközben a fejmosást tartottam. Ezt követően csekkoltam a lábbeli állapotát.
– Arrowba fogalmam sincs mi ütött mostanság, de oda van a balpár cipőkért. Szerencsére nem a tiéd – nyilatkoztam nyugtatásképpen Bishopnak. Hanem újfent Kaine sportcipőjét csócsálta meg. Szerintem ez a hónapban már a harmadik!
Miután kiskutyámat leteremtettem és behúzott füllel és farokkal reflektált a szétrágott cipőre, inkább elhagyta körünket. Őszintén reméltem, hogy bosszúból nem talál magának egy másik lábbelit, amit szétszedhet.
– Bocsi, hogy szemtanúja voltál ennek… Hol is tartottunk? Oh, az emelet! – indultam meg a lépcső felé. – És egyébként, hogy tetszik neked az élet itt, a múltban? – kérdeztem rá, hogy ne csendben kullogjunk egymás mellett.  
     

- De nem mindegy, hogy hány szervezet célpontja. Az oroszoké és esetleg a mexikóiak ellenségeié is.
Ijesztő, de Romy-nak meg kell értenie, mibe nyúlt bele. Meghallgatom ezt az eszmefuttatást a családjáról. Én erőltetettnek érzem. Nagyon akar valahova kötődni, valakikhez tartozni és Testvériség már nincs, az X-eket pedig valamiért kerüli. Marad a család, akármilyen is.
- Ha csak rólad lenne szó, akkor sem tartanám jó ötletnek. Ha azt mondod, hogy szolidabb maffia, mert kevesebb embert ölnek meg vagy csak a gazdagoktól lopnak és a szegényeknek adják, azt is nehéz elhinnem. Ellenőrizted az állításaikat utánajárással? Abban jó vagy.
Az oroszokat is nagyon ügyesen lecsekkolta.
- Ráadásul nem csak rólad van szó. Itt van Arrow barátod és a lakótársaid. Maffiaügyekbe keveredtek. Vállalták ezt? Tudnak róla? Én támogatni akarlak, de abban, hogy meghozd a számodra és a neked fontosak számára biztonságot adó döntéseket. Amivel még nagyobb veszélybe sodrod magad vagy amivel csak a homlokodon tartod a célkeresztet, azt nem fogom helyeselni. Nem kell úgy érezned, hogy kényszerpályán vagy és sosem lesz nyugodt életed. Rögös út vezethet oda, de meg tudod teremteni magadnak.
Látom, hogy nehéz neki a téma, de épp ezért kell még mélyebben belemennünk. Megsértődhet, elszomorodhat, de azt akarom, hogy lássa, van választás.
A Testvériség megszűnése nagy űrt hagyott maga után. Csoda, hogy egyesek nem kezdtek őrjöngésbe vagy céltalan önpusztításba. Az X-Mennel kapcsolatban inkább előítéletet érzek és önbizalomhiányt, de nem kezdek kampányolni. Nem mi vagyunk az egyetlen alternatíva. Befeszülök, mikor azt hallom, hogy Maximoff bántotta Romy-t. Glitch ki tudta provokálni, azt elhiszem. Higanyszál forrófejű volt, de higgadt és felelős döntéseket is tudott hozni. Meg akarom érteni, miről van szó.
- Maximoff hogyan és miért bántalmazott?
Ha most nem áll készen rá, később is elmondhatja. De felhozta a dolgot, ezért rákérdezek.
- Sajnálom, hogy úgy érezted, magadra maradtál és örülök annak, hogy vannak barátaid, támogatóid. Már mondtam és amúgy is tudod, hogy rám szintén számíthatsz. Nincs igazad abban, hogy a talented szólózásra alkalmatlan. Körülvesznek minket az elektronikai eszközök. Tanuld ki rendesen az erődet és olyan valaki leszel, akivel számolni kell. Akit az értelmesek nem mernek csak úgy megtámadni, a kevésbé értelmesek pedig pórul járnak. Ezek nem üres szavak. Láttam példát hasonlóra. Minden fajta képességgel lehet meglepetéseket okozni és kellő stratégiával nagyon is hasznosak szólóban is.
Már megbeszéltük, hogy gyakorolni fog és én segítek neki. Többek között ilyenekben is. Ötleteket fogok adni neki azon a placcon, aminek majd elküldi a saccolt helyadatait.
- El fogjuk elvenni a félelmet. Te és én együtt legyőzzük. Meg persze másokkal, ha még edzel valakivel. Mindenkitől lehet tanulni.
Shardról szeretek beszélni és biztonságosnak is érzem. Ő a jövőben van, oda nem tudnak utánanyúlni. Csak halkan mondogatja mindig a kisördög, hogy ha egyszer valaki mégis az időben utazva a húgomat célozza meg, én leszek az oka. Van benne igazság, de ilyenkor azt érzem, hogy túl sokat tartok magamban.
- Nem csak volt! Mondtam, hogy Shard él, a saját idejében. Nagyon remélem. Szerintem kedvelnéd, ha ismernéd. Ha feladatról van szó, ugyanolyan szigorú tud lenni, mint én, de egyébként meg halál laza és jó humorú. A rossz nyelvek szerint olyan, mint ha én lennék, csak benne van élet.
Elvigyorodom ezen az ostoba idézeten. Azért mondom el ilyen bátran, mert nem érdekel ez a vád. Sokan tartanak karót nyeltnek és merevnek. Óvatos vagyok, céltudatos, a többi jön magától. Egyáltalán nem tartom magam élettelennek. Még akkor sem, ha ilyen süteményes kérdésekre csak kényszeredett választ tudok adni a muffinnal.
- Az X-Mennél tud róla a Professzor. Ha lát bárki fejében egy kósza információfoszlányt, szól. Warren Worthington az üzleti életen keresztül próbál segíteni. Dr. McCoy, azaz Bestia a technológiai kutatások és fejlesztések szakavatott ismerője, folyamatosan figyeli a híreket. Van egy Gambit nevű mutáns, akinek elég jók a kapcsolatai és szintén jelez, ha nyomra akad. Mystique-et mondtam. Úgy tudom a wakandai királlyal is megosztotta a problémát. Arra az emberre szerintem nagyon is lehet számítani. Dormammu ellen páratlan tudással és elszántsággal lépett fel, helyet ad a morlockoknak az egyetemén, szóval nyitott és sokoldalú. Dr. Strange és a többi varázsló - a Mágiaügyi Minisztérium, ahogy mondtad - tudnak róla és ha véletlenül hallanak valamit, tovább adják nekem. Pókember zseniális mérnök, illetve pontosan nem tudom a titulusát, de a robotikában is otthon van. Neki megmutattam a fejegységet és a törzset is. Amikor úgy érzed, hogy már kellőképp uralod az erődet, hármasban is megnézhetnénk ezeket. Szerintem szót értenétek és össze is tudnátok dolgozni. Én meg ott lennék a jövőből hozott háttérinfókkal, amik időnként hasznosnak bizonyulnak.
Tekintélyes névsor. Gambit szavai jutnak eszembe. Nekem szegezte a kérdést, hogy miért nem keresi mindenki ezeket a kütyüket. Elég komoly stáb dolgozik rajta, ezt ő is beláthatja. Megint beszélnem kell azzal a gazfickóval.
- Ezt a nevükben is nagyon köszönöm! Tartom velük a kapcsolatot, legközelebb megkérdezem, miben szenvednek éppen hiányt.
Emplát és az emplátok meglepően hasonlóak, mint Fitzroy, de még Sharddal vagy velem is akad párhuzam. Elmosolyodom azon, hogy Romy ennyire haragszik az ősellenségemre. Neki is ártott, mert a Bástya nagyon kellemetlen pillanatokat okozott, ezen felül viszont valami hatalmas empátiát érzek, amit nagyon nagyra értékelek.
- Fitzroy képessége tisztán pusztító volt. Bárkinek az életenergiáját el tudta szívni és a végén semmi nem maradt a testből. Ez nála valamiféle hobbi volt, nem létszükséglet. Ugyanúgy evett és ivott, mint mi. Emplátról nincs akta, csak abból az estéből és a morlockok elmondásaiból tudok kiindulni. Ő a mutánsokon élősködött. Akit kiszipolyozott, az meghalt, de a test megmaradt. Ezen kívül képes volt arra, hogy akiből csak egy keveset vesz el, azt mentálisan dominálja. Minimális telepatikus ereje is lehetett vagy a testi folyamatok változását érzékelte. Robbancsnak felajánlotta, hogy magához hasonlóvá teszi és biztos vagyok benne, hogy meg tudta volna tenni. Mindehhez karmos kezek társultak, a tenyerekben torz szájak éles fogakkal és hatalmas nyelvvel. Az arcán ugyanolyan száj volt és hiába tűnt fiatalnak a férfi, szörnyen ráncos volt a bőre és világított is. Ezt azután láttam, hogy szétlőttem rajta azt a gázmaszkot vagy lélegeztetőt, amit hordott. Jövőbeni leszármazottai, az emplátok az ő egyszerűbb formái voltak. Mutáns energián éltek és át tudtak alakítani másokat ugyanilyen bizarr külsejű és ösztönű empláttá. A mentális képességeket viszont nem örökölték. Érdekes összefüggés, hogy Sharddal mi energiaelnyelők vagyunk, az emplátok és Fitzroy pedig az életenergián éltek. Ugyanannak a jelenségnek a két oldala vagyunk. Sötét és világos, káros és hasznos.
Romy finoman írta le, hogy Tabitha mindig különös helyeken fordult meg. Nem tudtam, érdekli-e a teljes történet, ezért csak pedzegettem. Most viszont elmesélem, mert kíváncsi rá.
- A csatornában nagy nehezen meg tudtuk győzni Callisto-t, hogy a sérült társukon akartunk segíteni. Én addigra már eléggé rossz állapotban voltam, mert kaptam egy komoly sebet. Ezért főleg Robbancs beszélt. Egyszer-kétszer számítottam rá, hogy a halálos ítéletünket éri el a szövegével, de nem így történt. Callisto próbára tett minket és végül elhitte a sztorit. Nem mutatta, de utólag kiderült, hogy nagyon örült Emplát kiiktatásának, mert az a lény sok társukat megölte. A csatornában berendezett lakóhely állapotát el tudod képzelni, de nagyon érdekes kinézetű és komoly erejű mutánsokat láttam ott. Meggyógyítottak, aztán kikísértek minket - a legmélyebb félelmeim felszínre hozásáról és Eksztázisról nem beszélek.
- Néha úgy utalsz magadra, mint egy gépre. Nem pontos az egyezés, de ha abból indulsz ki, hogy egy számítógépre hogyan lehet tűzfalat feltenni? Vagy hogyan lehet létrehozni olyan tűzfalat, amit később lehet gépekre telepíteni?
Ha jól emlékszem, ilyesmit tanul, tehát az elméletében is otthon lehet. Ezt az ötletet tudtam neki felvetni.
- Az a pendrive és rajta a vírus megvan még, hogy tudd tanulmányozni?
Nem világos, hogy már nincs meg vagy még Romy még nem jött rá a titkára.
- Az X-eknél Dr. McCoy nagyon sokat tud a technológiáról és a mutáns genetikáról is. Ez jó párosítás és kitalálhat valamit. Ha eljössz a Professzorhoz, útba ejthetjük. Amikor úgy gondolod.
Nem biztos, hogy első alkalommal kellene. A védelemre minél hamarabb szüksége van, de egy terápia és egy szunnyadó személyiség finomabb bánásmódot igényel. Az enyémnél is finomabbat...
A főzés témájáról sokkal többet nem tudok mondani. Én csak fogyasztó vagyok. Megmosolygom, hogy műanyag pohárral fognak készülni az asgardi fogadására.
Romy szemeit kutatom. Gyorsan ki kell találnom, hogy eláruljam-e neki, amit tudok Emma Frostról. Nem fogom. Nem bizonyított, hogy bármi is igaz belőle és egy terapeutával felépített bizalmat nem fogok megalapozatlan infók miatt lerombolni.
- A raktárban Glitch nem félt a sötéttől. Benned van az is, hogy szembe tudsz ezzel nézni. De gyakorolni is lehet. Átmenni egy sötét szobán segítséggel. Aztán később úgy, hogy azt hiszed, melletted van a segítőd, de valójában nincs ott. Akkor rájössz, hogy magadtól is boldogulsz. Persze ez hosszadalmas folyamat, de eredményes lehet.
Romy-ban van kitartás. A terápiát is végigcsinálta.
- Jó hír, hogy az amnéziás eseteid nem bukkantak fel mostanában. Épp azért érdemes ezzel a bujkáló személyiséggel is foglalkozni, hogy ne a legrosszabb pillanatban jöjjön elő.
Az X-Men rendszerébe történő betörést komolyan hallgatom. A Professzor még így is kapcsolatba tudott lépni vele és kizárta. Szép munka.
- Ha a Professzornak is elmondod ezt így, biztosan fog adni egy második esélyt. Mit akartál akkor kideríteni és végül mit tudtál meg?
Amit Romy remélhetőleg nem játszik el.
- Ez semmiség. Mystique összességében nagyon is segítőkész volt.
A stílusa olyan, amilyen. Az önvédelmi stratégiájának a része. Romy nem győz meg igazán, mikor arról van szó, hogy óvatos lesz. Lehet, hogy én várok el túl sokat. Azt akarom, hogy ne csapjanak le rá.
- Kukás egyébként hadmérnök volt és huszonévesen, mikor a képessége miatt átváltozott, elbujdosott. A csótány kinézet miatt lett a neve Kukás, de úgy látszik, őt nem zavarja.
Nem egy vidám pali. El se akarta hinni, hogy megvalósítjuk a kimentésüket és hogy az egyáltalán jó lesz nekik. Most már kezdi újra megszokni a felszíni létet.
- Be tudom biztosítani úgy, hogy ne okozz nagy bajt. Egy kézzel kattintható kapcsoló és egy lezáró szerkezet sokszor még mindig jobb, mint a full digitális vezérlés.
A fegyveremben mindkettő megvan.
- A telefonokon sok adat van, el is hiszem, hogy pletykásak. Melyik géptípus "beszél" a legérthetőbben?
Ha már ez a téma, szeretném jobban érteni. Nagyon érdekes képességről van szó.
- Csak érdekelt, hogy a szigor mennyire kiterjedt. Ezek szerint a tulaj nem lesz féltékeny, ha más virágok és virágtartók is ide kerülnek. Másrészt a virágok és a kaspók rejtett mikrofon vagy kamera elhelyezésére is alkalmasak, de azt már tisztáztuk, hogy ezeket észrevennéd.
A ház végigjárása közben kortyolom az italomat, de szemfülesen megnézek minden nyílászárót, sarkot, szekrényt. Arrow produkcióján és a "vitán" el kell vigyorodnom.
- Más háziállat nincs?
A kutya hirtelen jött hóbortját nem tartom fontosnak. Náluk ezek változnak, teljesen normális az ilyesmi.
- Te az emeleten laksz?
Megbeszéltük, hogy a szobákba nem muszáj benéznem. Szívesen benéznék, biztonsági réseket keresve, de Romy nem ezért hívott ide. Muszáj bíznom benne és bennük, akármennyire kockázatosnak találom.
- Kedvelem ezt a kort! A legendákat és a valós beszámolókat is szerettem, amik ennek az időszaknak a szereplőiről szóltak. Sok minden egész más, mint ahogy én tudtam. Ugyanaz a jövő már nem fog megvalósulni és ennek nagyon örülök. Nyugis ez a hely. Kevesebb problémával kell megküzdeni, így több lehetőségem van végezni a feladataimat, amiket kijelöltem magamnak. De egy kicsit még mindig idegen vagyok itt. Úgy beszélek a jövőről, mint más a múltról. Közben nekem ez a korszak múltnak számítana, de most jelen. Néha zavaros.
Komoly összpontosítás kell, hogy mindig tisztán lássak. És akkor még ott van a másik világ is.

     

– Pedig ők tényleg egy elég különleges kartell. Mármint komolyan nem állítom azt, hogy mindent helyesen tesznek. De a drogban például, ha hiszed, ha nem, egyáltalán nem utaznak. Persze amennyire utánuk tudtam nézni, utánuk néztem! Viszont számomra nem csak a szervezetként működő ténykedésük számított, hanem a személyek is, akik benne vannak. És mint személyek, a magánéletükben, egyáltalán nem rossz emberek. Ha így lenne, akkor nem álltam volna össze velük – kezdtem azt érezni, hogy itt egyikünk sem fog most engedni a véleményéből.
– A lakótársaimnak is megvannak a maguk kisebb-nagyobb csomagjaik, amit magukkal hoztak a beköltözéskor. És most nem a bőröndjeikre értettem, hanem a lelki-előéleti cuccaikra. Ugyan nem egyszerre, de el-elmondtam nekik, hogy mivel jár a társaságom. Helyesbítve: Lilinek külön, de a srácok együtt kapták a nyakukba a tényeket. Van, amiről még nem tudtam mondjuk beszélni nekik. Például arról, hogy pontosan mivel kapcsolatban járok dokihoz. Erről… nem egyszerű mesélnem. Oké, itt Lili megint csak kivétel, neki elég hamar elmondtam, de akkor még csak ketten voltunk a lakásban. A többieknek is el szeretném mondani, tényleg, csak még nem találtam rá alkalmat – reméltem, hogy Bishop megérti miből fakad számomra ez a nehézség. Tényleg nem terveztem sokáig odázni. Csak időre volt szükségem. Meg hát a véleményüktől is tartottam egy kicsit.  
– Nem tervezem egyiküket sem veszélybe keverni. Arrow-t végképp nem! Bow-t, már elvették tőlem, őt nem fogják – talán a kelleténél hűvösebbre sikerült ez az elszánt kijelentésem. De képtelen voltam megbocsájtani, amit kiskutyámmal tettek. Emiatt pedig valahogyan mindenképpen éreztetni akartam, hogy komolyan gondolom.
– Nem érzem magamat kényszerítve semmire sem. Éppen ellenkezőleg, úgy érzem, hogy most ez a jó döntés – vontam meg a vállaimat. Már ha tényleg létezik olyan, hogy jó döntés. Arcomon enyhe komorság rajzolódott ki, amiért úgy éreztem, hogy Bishop nem osztotta ezt a választásomat.
– Azt hallottam, hogy a Papám él. Nem tudom hol van. Azt se tudom, hogy mit csinál jelenleg. De addig nem vagyok hajlandó eltávolodni ettől az ügytől, amíg nem bizonyosodom meg az ellenkezőjéről vagy találom meg a Papámat. Már pedig a legkönnyebben akkor akadok a nyomára, ha nyomon követem a HYDRA-maffia ténykedését. És az sem tart vissza, hogy ez veszéllyel járhat. Nem tervezek olyan butaságokat csinálni, mint Glitch. Nem fogok fejest ugrani a bajba! – szögeztem le azért, mielőtt félreértené. – Ellenben megragadom a lehetőségeimet, még ha azok hangzásra talán nem is tűnnek patyolattisztának – mint ez esetben Lili maffiózó családja.
– El… eltörte a karomat – böktem ki habozva a választ Pietrot illető kérdésére. Feleletem során összébb húztam magamat. Jobb kezemet bal felkaromra szorítottam, mintha csak a hirtelen érzett fantom fájdalmat akarnám ezzel a mozzanattal csillapítani. – Nem direkt csinálta, vagyis… Megértem, ha Glitchet sokan idegesítőnek tartották, de Glitch abban a helyzetben tudta, hogy mennyire megvisel minden. Akkoriban Pietro és én „szünetet tartottunk” a haverságban, ami volt közöttünk. És egyáltalán nem szándékosan, de elcsórtam a mobiljából néhány telefonszámot. Jóóó… szándékos volt – vettem egy rekedtes, mély levegőt. – De nagyon nehezen tudtam akkor uralni a talentemet. Most sem vagyok pro, de akkor valahogy extrán rémesen ment. Előfordult, hogy több órákat bennrekedtem a számítógépben és hasonlók. Nagyon kétségbe voltam esve akkor, meg szerettem volna találni a Papámat. És lehet, hogy eloroztam azokat a telefonszámokat, de nekem nem is volt bátorságom hívni őket. Glitch azonban… ő igen. Szóval ez volt az egyik kiváltója annak a beszélgetésünknek Pietroval. Bár ezt még megelőzte az az event, amikor Tabithával, akit te is ismertél, belekeveredtem Glitchként egy olyan szituációba, ahol az ötből két kapcsolata Pietronak… nos… hát… – hangom megremegett, majd elcsuklott. Minden erőfeszítésemmel azon voltam, hogy folytassam, ha már idáig eljutottam a történetben. Igyekeztem megbeszélni könnyeimmel, hogy ne csatlakozzanak be.
– Az… önvédelem volt. Megtámadtak minket és ha nem védekezünk, akkor bántottak volna – akadozó légvétellel, meg-megremegő hangon folytattam, amiért kezdtem könnyeimmel vesztésre állni. – Papámmal való találkára is alig emlékeztem, mert Glitch nem akarta, hogy fájjon, hogy emlékezzek. Mindent megtett, hogy palástolja. Szóval a Papám hagyott egy titkos üzenetet a Mamám temetésén, melynek megfejtésével tudtam találkozni vele. Egyedül. Mert nem mertem senkit sem magammal hívni. Utólag tudom, hogy nagy butaság volt! Bow-t megölték, a Papámat azóta nem láttam… Szóval Glitch tényleg csak vigyázni szeretett volna rám – mancsaim takarásába menekültem, hogy Bishop ne lássa könnyektől elcsúfított arcomat. Szép. Bishop meglátogat erre itt bőgők előtte. – Glitch velem ellentétben gyűlölte Pietrot, mert úgy gondolta, hogy a kötődések tesznek gyöngévé. Igazából csak félt megbízni másokban. Felzaklatta számos esemény, az orosz maffia ténykedése, amire akkor már valamennyire volt rálátása, a Sötét Nagyúr közeledése, az, hogy időutazó, mint te, itt vagy a Földön, hogy akkoriban a Testvériséghez csatlakozás csak egy idea volt, de nem látott rá tetteket Pietrotól. Szóval… emiatt rosszindulatúan az orra alá dörgölte ezeket. Pietro pedig kiakadt. Persze, hogy kiakadt, miért ne akadt volna ki? A helyében én is kiakadtam volna – vennem kellett pár mély levegőt, hogy megpróbálja lenyugodni a rám törő emléktől. Amit annyira nehéz volt elhelyeznem magamban. És minden nehézségével együtt úgy meg akartam volna beszélni ezt Pietroval, de már sosem lesz rá alkalmam.
– És nem panaszkodni akarok vagy mentegetőzni… Csak annyira nagyon zavaros ez az egész. Mindjárt abbahagyom a sírást, nem is értem miért bőgők, argh… – szemeimet törölgetve próbáltam meg összeszedni magamat. Fura volt a pszichológus háza tájékán kívül erről beszélni. Bishop előtt eddig egyes egyedül Lilinek volt bátorságom ezt elmondani.  
– Köszi, Bishop – vettem egy mély levegőt. Tök király volt a TED-talk, amit tartott nekem. Mármint még a könnyeim is elmenekültek tőle. Meg elhittem, hogy egyedül a képességemmel is érek valamit. Már csak a hírhedt training-montázst kellett volna proccolnom hozzá.
– Rendben, győzzük le! – mosolyodtam el a bíztatáson. – És te…? Van olyan dolog, amitől félsz vagy féltél? Amin neked is dolgoznod kell… kellett? – Bishop egyáltalán nem tűnt olyannak, mint aki csak úgy fél valamitől. De az is lehet, hogy ezt csak én képzelem bele, amiért mindig olyan kimért és magabiztos.  
– Sajnálom a nyelvbotlást, nem úgy értettem! Csak elég fura valakire utalni, aki a jövőben van és nem itt. Egyébként nagyon szimpatikusnak tűnt, amikor véletlenül rácsatlakoztam anno. Tudod… a parkban – elég mély nyomokat hagyott bennem az a pillanat. Nem hiába tűnt fel azonnal, amikor már nem volt nála a szerkezet. – Ne hallgass azokra, akik ilyeneket mondanak! Szerintem benned is van élet, csak tovább tart mire feloldódsz. Előfordul az ilyen! Én is gyakran feszengek nagy tömegben. Ez amolyan introvertált szetting, a kamu extrovertáltság hosszútávon pedig fárasztó – könnyen példálóztam ezzel, mert volt ebben némi tapasztalatom.  
– Huh, waaaooow! Tehát jó sokan. Sok ismerősre tettél szert – pillantottam rá elismerően. Győztem követni a sok nevet. Még egy Star Trek fan is akadt közötte „Dr McCoy” képében! – D-de, várj, várj, várj!!! Én együtt dolgozni Pókemberrel? – mutattam magamra megilletődve. O-M-G! – Mármint ez nagyon megtisztelő és hihetetlen egyszerre! – mégis egy Bosszúállóról volt szó! Egy főállású hősről, még ha valahol a hősködés igazándiból nem más, mint puszta önbíráskodás. – Persze szívesen segítek, ha majd tudok és nem fenyeget veszély, hogy esetleg bennerekedek a gépben. Nagy félelmem. Tudom, hogy ezen is dolgoznom kell. De nem túl szimpi az eshetőség, hogy esetleg online-Casper lesz belőlem – rázott ki a hideg a puszta gondolattól.  
– Szóóóval a mutáns-vámpírok ősapja volt? Mármint mutáns energián éltek… átváltoztatnak… pontosan úgy, mint a klasszikus vámpírok. Gondolod, hogy Emplát „kiiktatásával” nem is lesz több ilyen? – kérdeztem rá. – Ez egy érdekes hasonlat. Lehet, hogy pont a ti ellensúlyozzátok az ilyeneket, mint fitzroy – a tömény utálatot nem hagytam le a nevénél –, avagy Emplát. Mármint a tesóddal, a talentetekkel. Olyan Univerzum-féle dolog, de az is lehet, hogy túl sok koreai sorozatot nézek – zártam le zavartan a gondolatmenetemet. Szerettem hinni az ilyen valótlan dolgokban, mint a lelkitársak, meg amolyan sors szerűnek ható dolgokban.
– Huh, wow, szerencse, hogy élve megúsztátok! – szólaltam meg, ahogy érzékeltem szünetet tartott a történetben. Értékeltem, hogy elmondta nekem. El tudtam képzelni Tabitha beszédét, ami majdnem halálosan végződhetett volna számukra. – Szomorúnak találom, hogy vannak mutánsok, akik ilyen életre kényszerültek a csatornában csak azért, ahogy kinéznek. És vannak terveitek arra mi lesz azután, hogy megkezdik újra az életüket itt, a felszínen? Mi a következő lépés? Lesz lehetőség őket valahogy integrálni a társadalomba? Tudom, hogy ez perpillanat egy jó nagy naiv vízió tőlem. Révén nagy az utálat felénk és az emberek ennél apróbb dolgokat sem képesek sokszor elfogadni. Csak azért elég komoly személyekkel dolgozol össze, szóval gondoltam megkérdezem – azt is megértettem volna, ha még nem gondoltak volna előrébb.
– Nem szándékosan teszem ezeket az utalásokat. Csak a gépekkel tudok a legjobban példálózni – és ahogy ezt kimondtam és felfogtam a tűzfalas referenciát, egy pillanatra eltűnődtem. – Hááát elég összetett szoftverekről beszélünk, amik… huh, én erre egyszer sem gondoltam! – elég mind-blowing volt ezt végig gondolni.
– Igazából adatsorokat el tudok menteni valahogy ide – gesztikuláltam a fejem köré. – Igazából nem értem, hogy hardveres szinten miként működik ez a része a képességemnek. De ha adatokkal megy, akkor konkrét programok sem lehetnek sokkal nehezebbek? Még nekem is ismeretlen terep a technopataság ezen része – bár éreztem egy enyhe gyomorgörcsöt. Nem csak a pániktól, hanem a kíváncsiságtól is, amiért komolyan érdekelt, hogy ez tényleg működhet-e vagy inkább magamtól kéne valahogy egy védelmi hálót kiépítenem a buksimban?
– A pendrive megvan! A vírus, amit említettem az már nincsen meg… Csak emlékszem, hogy Glitchként mókoltam vele. De nem nehéz ilyeneket találni a web sötét bugyraiban és szívesen kérek felsugárzást a Star Trek dokitokhoz, ha van rám egy pár szabad perce – gondolkodás nélkül mentem bele. Olyan hirtelen, hogy holnap már biztos voltam abban, hogy lesznek kétségeim. Azonban nem egy pár napon belül megvalósuló eseményről volt szó. Szóval még százszor ráizgulhattam, mire odáig jutok, hogy valaha találkozok ezzel a Trekkes Dr McCoy-al.
– Glitch is félt tőle, csak előbb harapta volna le a saját nyelvét, minthogy beismerje. Én nem tudom megjátszani, hogy nem tartok tőle. Vagyis valahol biztos képes lennék rá, de most miért hazudjak a félelmeimről? Emberi dolog félni – a mutáns lét nem változtat azon, hogy emberek is vagyunk. – Egyébként ilyet is tudnánk gyakorolni? – kérdeztem rá óvatosan. – Nem akarok visszaélni a segítségeddel! Csak úgy beszélsz erről a tanulási folyamatról, mint aki jártas ilyesféle oktatásban is. Szóval emiatt gondoltam, ha esetleg be tudnánk iktatni néhány pörgőütés-rúgás közé, akkor az tök jó lenne. – Mekkora lenne már úgy hazajönni egyszer, hogy meg se kottyan a sötétség. Nem is beszélve arról, hogy a rezsinkre nézve milyen jó hatása lenne!
– Tudni akartam, hogy kik ők pontosan. Egy-egy telefon sokkal többet elárul a gazdájáról. Glitch…ként ezt rendszeresen kihasználtam. Most már nem élek vissza a képességemmel ilyen szempontból! Nem mindig!! Nem szándékosan!!! – emeltem fel mancsaimat mentegetőzve. Ez az esetek 95%-ban igaz. 5%-ban nyer a kíváncsiságom.
– Igazándiból nem sokra emlékszem. Sőt, főleg az a határozott érzés maradt meg bennem, hogy kerüljem az X-Meneket. És hogy van egy szoba, ahol nagy elektromos energia összpontosul. De mielőtt betehettem volna oda a virtuális lábamat „elkapott” Xavier professzor – biggyesztettem a levegőbe az idézőjeleket. Révén elme szinten történt az egész, nem fizikálisan csípett fülön.
– Remélem igazad van –, hogy nem kitörölhetetlen fekete pontokkal indulok a Professzornál.
– Huszonévesen jelentkezett a képessége? – döbbentem meg „Kukás” előtörténetén. – Azt hittem, hogy ez mindenkinél fiatalon kezdődik – az „ez” rész alatt kezeimmel hevesen kalimpáltam. Minden tudásommal igyekeztem körbe írni a „mutáns” létet nonverbális jelekkel.
– Minél primitívebb egy gép, annál könnyebb megértenem. Teszem azt: közönséges kislámpa. Egyetlen funkciót lát el, nincsen más rendeltetése, mint világosságot adni, ha felkapcsolod és elsötétülni, ha lekapcsolod. Ebből is vannak persze extrább verziók, de tényleg a szó szerinti hagyományos kislámpára gondolok itt. De jellemzően minél összetettebb egy gép, annál több odafigyelést igényel, hogy megértsem. Meg persze attól is függ, mit akarok tőle – magyaráztam. Huh, nem technopataként biztos fura lehet ilyenekről hallani.
– Áh, nincsen ezekkel a növényekkel így visszaélve, komolyan – legyintettem. – És abszolút nem probléma, ha gazdagítjuk a zöldövezetet. Sőt, az egyik lakótársam már egy csomót hozott – Laze úgy gyűjtötte a kaspós virágokat, mint Ash a Pokemonokat.
– Hááát, ha a szobasarkokban ingyenélő pókcsaládokat és a bútorok alatt megbújó porcicákat nem számoljuk, akkor nem, nincs – ingattam meg a fejemet. – Arrow egyeduralkodó – pillantottam neveletlen kiskutyám után. Szépen leszerepeltetett Bishop előtt!
– Ühüm, de nem a legfelsőn. Ott a srácok vannak, az első szint a csajos részleg – lépdeltem fel a félemeletre vezető lépcsőn. – A legfelső szinten egyébként kis cozy erkély is akad! Ugyan csökkent a területe, mióta Laze telerakta növényekkel, de legalább színesebb és otthonosabb. Plusz méltón indulhatunk a „szomszéd erkélye, mindig zöldebb” – díjért – fűztem hozzá a korábbi gondolatmenetemhez.
Ezután érdeklődve hallgattam végig a jelenünkkel kapcsolatos véleményét. Tök durva volt korként referálni rá, miközben benne élünk!
– Huh, nem csodálom, hogy zavarosnak érzed. Én is annak érezném. Sőt, igazándiból már hallomásra is az! Nem aggaszt egyébként a sok bizonytalanság? Hogy ez a számos eltérés végül milyen jövőt fog kihozni magából? – én biztosan tövig rágnám a körmömet egy-egy mid-life krízis közepette. – És nem lesz egyébként olyan utóhatása, mint amiben a Vissza a Jövőben példálóztak? Kozmikusak, elpusztul a világegyetem és hasonlók – nem értek az időutazáshoz. Vagyis a Hollywood-i mélységekig ellátok, de azontúl nem.
– Szóval ez lenne a szobám – nyitottam be végül az említett helyiségbe. Bár ne tettem volna! Elfelejtettem elrakni néhány cuccomat a földön. – ÁH! Várj egy másodpercet!! – surrantam be gyorsan, az ajtót résnyire hajtva magam mögött. Gyorsan betessékeltem a szennyest az ágyam alá, a pipere cuccaimat elrámoltam a fésülködőasztal fiókjába, az ágyamat meg letakartam a pokróccal, hogy rejtse a rajta lévő káoszt, amit a reggeli készülődésnél hagytam rajta. Ezek után visszamentem a szobaajtóhoz, hogy kinyissam Bishopnak.
– Oké, tiszta a terep. Na, szóval: voilá, íme a szobám!  
     

Biztos, hogy Romy tényleg kutatott a mexikóiaik után. Az a kérdés, hogy tényleg ilyen vegytiszták-e vagy csak az álcázáshoz értenek kiválóan. Nem lehet elfelejteni az érzelmi tényezőket sem, azok pedig el tudják ferdíteni az igazságot. Elmondtam neki, milyen veszélyek fenyegetik. Meg kell hoznia a döntést, de én is segíteni fogok.
- Értem, hogy kellenek családi kötelékek azok helyett, amik túl hirtelen megszűntek. Azt is értem, hogy igyekszel észnél lenni. Csak igyekezz továbbra is!
Nem hagyom ezt ennyiben. Figyelek rá. Nem vagyunk rangsorban, nem oszthatok neki parancsot. Sokkal nehezebb ez, mint harcokba bocsátkozni olyan társakkal mellettem, akik tudják a dolgukat és ha mégis mást látok szükségesnek, akkor azt teszik. Itt nincs fenyítés, nincs büntetés. Még a megfélemlítést se tartom célravezetőnek.
- Az ilyesmit jobb is diszkréten kezelni. Ha veszélyt jelent, arról persze joguk van tudni, de ha jól értettelek, a kezelhetetlenebb személyiségek már beolvadtak. Ne érezd sürgető szükségét annak, hogy idegeneknek elmondd a mentális betegség részleteit! Nem kötelességed. Nagyra értékelem, hogy nekem elmondtad és így tudtam, mit tegyek abban a helyzetben legutóbb.
Életmentő információ volt. Utána nem is mentem vele terepre és nem is tervezném, de már tudom, hogy sokkal előrébb jár. Nem volt tiszta munka, amit a raktárnál végeztünk, mégis komoly eredményeket tudtunk felmutatni és erősödött a kapcsolatunk is. Barátság lenne ez? Nem szeretem a kategóriákat.
Elismerően nézek Romy-ra, mikor az a rideg mondat hagyja el a száját. Szokatlan tőle, de olyan túlélési és védelmező ösztönt mutat, amire nagy szüksége van. A folytatásból kiderül, hogy elég sok mindent megtudott és kicsit jobban kikristályosodik, mik is a céljai.
- Az sokat számít, hogy megfontoltabb vagy. A Hydra és az oroszok ügyét én sem engedtem el. Naponta próbálok új információkat szerezni. Ha van valami, jelentkezem és ezt tőled is elvárom. Apádról a mexikóiak adtak hírt?
Bizonytalannak hangzik, de szerintem nem szándékos titkolózásról van szó, Nekem már annyi mindent elmondott. Szívből örülnék neki, ha az apja tényleg élne és újra egymásra találnának. Nem szajkózom, de tudja, hogy hívhat, ha ebben is kell segítség.
Felszegett fejjel, nagyokat lélegezve hallgatom a Maximoffal történteket. Rögtön ítélkezem, mert semmi szükség nem volt arra a kartörésre. Durva túlkapás, meggondolatlan forrófejűség. Már nem él, akire ezeket ráolvashatnám. Fura ez a történet. Glitch akkoriban kelhetett életre és védte Romy-t az ereje hátrányaitól és a "haverságtól". Az emberek ritkán tartanak szünetet ilyesmiben. Másféle kapcsolatban gyakoribb. Nehéz ehhez hozzászólni. Bántalmazó kapcsolatra senkinek nincs szüksége, de Higanyszál halála akkor is mélyen érinthette Romy-t. Úgy kellett elengednie, hogy nem tudja, lett volna esély tisztázni a történteket vagy nem. Robbancsot én már nem is keverném ide. Vele se tudunk már semmit megbeszélni...
- Jó hallani, hogy Glitch-ről nem csak jót és nem csak rosszat mondasz. Szembe mersz nézni mindennel, amit ő jelent vagy jelentett. Ez fontos. Sok minden ért téged, túl sok, de kezdesz magadra találni.
Nem mutatom, de nyomot hagy bennem, hogy az időutazás ténye is megrázta őt. Rázúdítottam egy gyenge lélekre, pedig nem biztos, hogy szükség volt erre. Tisztán kell értenem, hogy mit jelentett ez neki.
- Pontosan mit éreztél, amikor megtudtad, hogy itt van valaki a jövöből? Mennyit számított, hogy én vagyok az az illető? És mit gondolsz most mindennek a jelentőségéről?
Félig-meddig nyitott kérdést tettem fel neki. Szereti bőven kifejteni, amit gondol és most pont erre biztatom. Emlékszem a találkozásra a széfnél. Az időgépből tudta meg, honnan jöttem. Ellenséges volt, én is vele. Nem sokkal azelőtt találkoztam a Skarlát Boszorkánnyal és Romy-t a szövetségesének hittem. Fegyvert fogtam rá. Wanda Maximoffról is sokkal rosszabbakat gondoltam, mint amit kellene. Abban a pillanatban ezek voltak a biztonsághoz szükséges döntések, de ha kiderül, hogy egy lelket megkínoztam velük, akkor el fogok gondolkozni. Nagyon várom a lány válaszát.
- Csak akkor hagyd abba, mikor már nem jön. Addig hagyd folyni. Megtisztít. Előttem nem kell szégyellned.
Mondhatom, hogy hozzászoktam a síró emberekhez. A koncentrációs táborban, aztán a szökevénylét idején és a szolgálati időmben is rengeteg olyannal találkoztam, aki a megrázkódtatások kisebb-nagyobb adagokban kisírta magából. Óriási jelentőségű. hogy Romy beszél ezekről és tiszta a feje. Ilyen téren tiszta. Jót tesz neki, hogy elmondta.
- Maximoffról beszéltetek a terapeutával? - fontos lehet.
Csak széttárom a kezeimet a köszönetnyilvánításról. Az a legnagyobb köszönet, ha hisz magában és rendesen megtanulja használni az erejét.
- Nagyon kevés olyan ember van, aki semmitől sem fél. A kutatások szerint a túlélési ösztönből erednie kell ilyesminek is. Bennünk van a félelem, de megtanulhatunk rajta uralkodni vagy akár még erőt is meríthetünk belőle. Túl vagyok pár félelem legyőzésén, de olyan is van, ami bennem maradt. Gyerekkoromban rettegtem a minket körülvevő katonáktól, a szinte határtalan lehetőségeiktől, hogy azt tették a foglyokkal, amit akartak. Féltem a fegyvereiktől is. Aztán a szüleim és néhány társunk segítségével elkezdtem direkt figyelni ezeket. Lassan sikerült megismerni, megérteni és rájöttem, mit kezdhetek velük. Végül fellázadtunk, legyőztük a katonákat és megszöktünk a táborból. Nem féltem már a katonáktól és a fegyverektől, hanem én is katona lettem és a fegyverem olyan, mintha a karom meghosszabbítása lenne. A túlkapásoktól, az agresszív, kegyetlen tettektől sem félek, mert megtanultam ezektől megvédeni magamat és másokat. Volt, van és lesz olyan, amivel szemben egyedül nem vagyok elegendő, ilyenkor emlékeztetem magam, hogy a koncentrációs táborból sem saját erőből szöktem meg. A segítség rengeteget számít.
A félelem kapcsán Eksztázist is megemlíthetném. Amúgy is szóba került már, mikor Robbancsról és az átvitt értelmű szendvicsről beszéltünk.
- Ha már ez került szóba: a morlockok között van egy őr, aki a képességével rá tud tapintani a legmélyebben gyökeredző félelmekre és nagyon élethű illúzióban valóra váltja azt. Ő maga nem lát a fejekbe, de az ereje ilyen hatással van arra, akin használja. Harlemben láttam. Egy pillanat alatt szinte az őrületbe kergetett valakit, aki túl közel járt a lejárathoz.
A nagy parancsteljesítő minket is szépen elintézett. Robbancs lehevert az aszfaltra, mikor vége lett a próbatételnek és én is eléggé kivoltam.
- Elhiszem, hogy nehéz ezt átlátni. Úgy is beszélhetnék róla, hogy jövő időt használok, de az meg nekem lenne furcsa. Például Shard meg fog születni? Meg fog, de én már láttam megszületni. Képtelen vagyok ezt így mondani.
Jól esik, hogy Romy bírta a húgomat. Jól ráförmedtem akkor is, mert veszélyt éreztem. Ha többet mondok, veszélyes is lehetett volna.
- Ezek csak viccnek jók. Leperegnek rólam. Lényegtelennek tartom, hogy ki mit gondol az én életformámról. Nálam jól működik, már régóta.
Az időutazás, a jelen világ eseményei, a víziók és a rengeteg feladat ebben az idegen közegben újnak számítanak. Hinni akarok abban, hogy a sémáim átsegítenek ezen az időszakon, de vannak kétségeim. Romy-nak nem kell tudnia róluk. Megküzdök én ezekkel, nem sajnáltatom magam. Ő is segít például az ilyen találkozásokkal. Jó érzések töltenek el a jelenlétében.
- Mert sokan megszántak egy szegény, elesett időutazót - sütök el egy gyenge viccet.
Nekem a legmeglepőbb végigzongorázni, hogy milyen körökben mozgok és miket megosztanak velem. Ha semmi mást nem számolok, csak a Dormammu elleni csata szereplőit, már az is egy igazi grémium.
- Az újságokból nem derül ki, hogy milyen ő valójában. Mond két mondatot és ha addig feszélyezve érezted magad, onnantól már jön a lazaság és a vidámság úgy, hogy közben pörög az agya. Kérdez és elemez. Néha csapong, de vissza lehet terelni a témához.
Saját magát is vissza tudja terelni.
- Azt természetesen megvárjuk. A világért se akarnám, hogy bennragadj!
Pláne nem a Bástyában.
- Az a feltételezésem, hogy akik Shardot átalakították, azok már nem születnek meg. Emplátnak lehet még egy-két utódja, akik talán nem érik meg azt az időt vagy nem jutnak el a húgomhoz. Erről jelenleg semmit nem tudok. Annyi biztos, hogy a saját időmben megkerestem és megöltem az összeset, itt pedig az ősatyjukat.
Elgondolkozva bólogatok Romy teóriájára, hogy a szembenállást, a kettősséget képviseljük.
- A Bishopok a vámpírok ellen. Ez egy olyan cím lenne, ami nem csinálna nekem kedvet a film megnézéséhez.
Pedig rendeznek ilyeneket. Másodpercek alatt eldől, hogy semmire se jók.
- A gyógyítójukat szerintem kedvelnéd. Kuruzsló egy jópofa öregúr és mindig lehet rá számítani. Engem is ő látott el. Ő például ellett volna idefent, de valahogy rátalált azokra a szerencsétlenekre a csatornában és úgy döntött, hogy rajtuk fog segíteni. Erre tette fel az életét, amit én nagyra becsülök.
Belekeseredett, iszik is, de ettől még a tettei nem lettek kisebb érdeműek.
- Ahol letelepedtek, ott vannak gyárak - mutáns kézben - és páran már elkezdtek dolgozni. Ki csomagol, ki őrködik. Amit rájuk lehet bízni. Még idő kell ahhoz, hogy ilyen külsővel is nyugodtan tudjanak élni a világunkban. Az egy nehezebb dolog, politika, diplomácia, reklám, hírek.
Inkább Worthington és Pyro asztala.
- Volt egyébként egy "előörs", egy csapat morlock, aki nem várta meg az intézkedéseinket. Miután Robbanccsal eljöttünk onnan, pár nappal később elszöktek. Legtöbbjük egyáltalán nem emberi külsővel rendelkezik és a szervezettségük sem volt jó. A csapatuknak kábé a felét megölték és egy Pióca nevű gyereket foglyul ejtettek. Róla biztos hallottál, Haspók és Pyro mentették meg. Aztán a szökevények maradékát is megtalálták valahogyan és biztonságba helyezték őket. Nem találkoztam velük, csak a kissráctól és Pyro-tól hallottam a történetet.
Nekem sokatmondó, hogy milyen jól bántak azzal a gyerekkel.
- A programok tulajdonképpen adatokból állnak össze, de grafikus felület is van hozzájuk. Lehet, hogy ha elképzeled, hogyan nézne ki a tűzfal szoftvered, akkor meg tudnád írni.
Nem vagyok egy guru, de sokat használom a különböző eszközöket és ha már Romy szeret ezekkel példálózni, jó ötlet lehet ilyen analógiával kitalálni a mentális védelem kiépítését.
- Ha úgyis jössz a birtokra, megszervezhetem a találkozót vele is. A külsejétől ne rettenj meg. Kék bundájú, óriási termetű lény, de nála bölcsebb és megfontoltabb lélek nem sok van.
Előbb majd beszélek vele is.
- Ha megfelelnek az én hétköznapi módszereim, amik nem is mindig finomak, akkor gyakorolhatunk. Mondom, én az utcán vagy rejtekhelyeken élve tanultam meg sok mindent. Aztán később a kiképzés is sokat segített. Egyébként még vakharcot is tanultunk, sötétben vagy bekötött szemmel. De az már haladó szint, mert nagyon könnyű megsérülni közben.
Azon gondolkozom, hogyan fog ez beleférni az időmbe. Állandó utazgatásban nem lennék benne. Inkább egy-két intenzív kitelepülős napot tarthatnánk. Ezt később megbeszéljük. Azzal nem lesz gond, eddig is mindent meg tudtunk tárgyalni.
- Nem sok ilyenről hallottam, de létező jelenség. Egyeseknél már az anyaméhben megjelenik, másokat húsz évig várat a képesség felbukkanása.
Aranyos ez a kalimpálás, amivel a nő meg akarja értetni velem a nyilvánvalót. Kap is egy kedves mosolyt.
- A Cronus-nál mit éreztél? Mennyire láttad módosíthatónak, védettnek, ziláltnak? Hardveresen is sérült, mert egy tűzharcot élt túl az a kütyü.
Mikor legutóbb beszéltünk róla, akkor még Glitch volt színpadon. Romy-t is hallani akarom.
- Szóval ő itt a csúcsragadozó - állapítom meg egy újabb mosollyal.
Ha még itt lenne, most megvakargatnám a fülét. Jó hallgatni, milyen vidáman éldegélnek itt. A biztonság más kérdés.
- Nem vagy sokat az erkélyen vagy az ablaknál, ugye? Mexikó ide vagy oda, ne kínáld magad tálcán!
Romy-t kicsit összezavarom. Én értem a legjobban, mi történik velem, de nekem is nagyon nehéz értelmezni. Nem csodálom, hogy ő se látja át.
- Azzal foglalkozom, ami biztos és amit nagyjából ki tudok következtetni. Hihetetlenül sok idővonal létezik és bármelyikben lehet egy másik Bishop, másik Shard, ahogy belőled és bárki másból is lehetnek még variánsok. Képtelenség ezt követni és őrülethez vezetne, ha ezen agyalnék. A varázslók szerint egy-egy időugrás nem okoz feltétlenül ilyen bajokat. De a Vissza a jövőbe nagyon érdekes film volt!
Mókás, nevettető, de tele mélyenszántó gondolatokkal. Az is nevettető, hogy Romy hirtelen megálljt parancsol az ajtóban. Kuncogok és kint várok a falnak támaszkodva. Az electruccino utolsó kortyait fogyasztom el, amíg előkészíti a helyiséget. Mikor megkapom az engedélyt, belépek. A szemeimet gyorsan körbejáratom. A menekülési útvonalakat, a nyílászárót, a szobában található gépeket mérem fel és a plafont. Az ágyon púposodó pokróc és a többi berendezési tárgy csak ezután jön. Mindenesetre otthonosnak látom.
- Szereted a szobádat? Egész jól átformáltad, személyessé tetted.

     

Magamban tipródtam Bishop szavai felett, hogy most miért probléma az: ráleltem olyan rokonaimra, akikről általam ismert családom elfelejtett beszélni? Nem mondvacsinált kötelékre, hanem vérszerintiekre. És miért jelent bajt, hogy elfogadom azt a részemet, ami én is vagyok? Oké, nem ők határozzák meg egész lényemet és nem attól leszek Romy, hogy maffiózóként mit tevékenykednek. Viszont ettől még a részemnek tekintem őket! Akkor most Bishop nem fogadja el ezt az oldalamat? Igazából nem kéne zavarnia ennek, jogában áll saját véleményt alkotni. De akkor miért zavart mégis?
– Igazából… félek, hogy megundorodnak tőlem. És nem hibáztatnám őket ezért – pillantottam magam elé keserűen. – Nem mindenki reagál így, mint te vagy Uberék. Hogy okéban van azzal, ami idebent történik velem – gesztikuláltam a fejemre. Legalábbis úgy éreztem, hogy őt nem zavarta az alapján, ahogy beszélt és lógott velem. – De a hallgatással sem akarom azt sugallani nekik, hogy nem bízok meg bennük. Főleg azután nem, hogy megfogadtuk: tisztalappal játszunk. Szóval már csak elvből is szeretném elmondani nekik. De azt se szeretném, hogy sajnálatból lógjanak velem. Az talán még rosszabb, mintha undorodnának tőlem – kezdtem tördelni a kezeimet. – Vagy mert féltenének, mert az sem szükséges. Tényleg a helyén tudom kezelni ezt az egészet. Legalábbis így érzem. Persze még vannak megoldatlan részek, ahogyan azt már említettem. Azonban úgy érzem, hogy sokkal tisztában látok rá erre az egészre, mint korábban – többek közt azokra az emlékekre is, amitől Glitch annyira próbált óvni. Dr. Grace Frost segített rávilágítani az apró részletekre.
– Mindenképp jelentkezem! Eddig is megtettem – oké, a szignálok csak nyomokban tartalmazott HYDRA és orosz maffia infókat. Leginkább a magamról adott életjelekkel fárasztottam. Mondhatni zúdítottam rá a spamet! Ami pedig a Papámat illette…
– Valójában a bácsikámtól. Nem meséltem még neked róla, mert igazából eddig én is úgy tudtam, hogy tavasszal késelés áldozata lett. Aztán Hollywoodban szembesültem a ténnyel, hogy csak nagy showmester és imádja a drámát, nem mellesleg nagyon is él. Képes volt megjátszani a halálát – vettem egy mély levegőt, hogy lenyeljem ezzel kapcsolatos frusztrált érzéseimet. – Akkor csinálta, amikor a Papa miatt üldözni kezdtek minket. Azóta másik nevet használ és „igyekszik” meglapulni. Kicsit érzékenyen érintette a téma, de tőle tudom, hogy anno a dédpapám kitagadta a családból, mert más volt, mint mi… – adtam hangot arról, hogy számomra is meglepő módon a családban nem én voltam az egyetlen fura arc.
– Szóval még a Papám se tudott arról, hogy mutáns, míg Vegasban össze nem szaladtak és le nem buktatta magát a nagybátyám. Én pedig Hollywoodban szembesültem azzal, hogy flitteres lila frakkban klubbot üzemeltet a hajdani Brotherhood tagok és más, kötelékekbe nem tartozó mutánsok számára. Ezzel kicsit összefogva az ottani mutánsokat, hogy szükség esetén tudjanak segíteni egymásnak. Főleg most, hogy a HYDRA és a maffia vadásznak rájuk. A Bácsikám próbálta megkeresni a Papámat és állítólag megbízható infókból tudja, hogy él… Nekem még nem sikerült ezt elhinnem. Mármint nagyon szeretném, hogy így legyen. De belelovalni se akarom magamat, hogy utána szembesüljek az ellenkezőjéről és csalódjak. Viszont a Bácsikám szerint a HYDRA fogságában van, ha így van, nem akarom annyiban hagyni az egészet. Én is próbálok kutakodni, ahol tudok, hátha a nyomára bukkanok – avattam be Bishop-ot részletesebben a témába.
– Muszáj, a részem. És valahol én „teremtettem”, de azt is megértem, hogy képtelen volt bízni másokban, egy picit én is – hunytam le a szemeimet egy pillanatra azon tanakodva, hogy merjem ezt elmondani Bishopnak vagy sem? Végül úgy döntöttem, hogy megpróbálom. – Kérlek, ezt ne mondd el senkinek. De, amikor megmutatkozott a képességem, a szüleim egy pszichológushoz küldtek, ezt talán említettem is neked. Azt viszont se a szüleim, sem pedig én nem tudtam, hogy annyira nem volt egy megbízható fickó. Glitch viszont tudta. Ha nem lett volna Dr. Grace Frost különleges képessége, akkor talán sosem tudom meg ezeket a részleteket. A pszichológus: Dr. Livingstone egy hipnotizőr volt, megpróbált hasznot húzni a talentemből, megérteni, tesztelni. Én ebből… semmire sem emlékeztem. Most már tudom, hogy Glitch révén nem emlékeztem, vagyis nem arra, ami valójában történt. Mert Glitch volt ott helyettem akkor, hogy az általam félt eseményeket ne kelljen átélnem, Dr. Livingstone pedig gondoskodott arról, hogy egyáltalán ne emlékezzek a részletekre. Legalábbis nem tudatosan. Dr. Livingstone úgy kapcsolt köztem és Glitch között, mintha egy TV lennék… – osztottam meg vele nehezen ezeket a részleteket. Fura volt úgy beszélnem Glitchről, mintha különálló tényező lenne, miközben a részemnek tartom.
– Hát elég fura volt erről hallani, valahol sokkoló is, kicsit speciálisnak is találtam, hogy ilyenről tudhatok. Attól jobban megijedtem, hogy fegyvert szegeztél rám. És főleg a gépjeid jelentették a nagy döbbenetet, azok először eléggé összezavartak. Jóval fejlettebbek, mint amihez szokva vagyok és nehéz volt fejben elhelyeznem őket. A céljaid pedig, bár Glitch nem mutatta ki, eléggé beindították a fantáziámat. De én komolyan hajlamos vagyok a túlgondolásra, szóval igazán ne hibáztasd magadat emiatt! – szögeztem le, mielőtt félreértené. – Azóta sikerült helyére tennem ezeket! Pietronak is szerintem csak azért dörgölte az orra alá, mert azt hitte nem tud rólad. Amiben egyetértek Glitchel, hogyha van rá mód, akkor nem kéne azt a jövőt megugrani, amiből te jöttél – én pedig már kezdtem összezavarodni mikor beszélek magamról, mikor pedig Glitchről. Áh, inkább el is eresztem ezt a megkülönböztetést, mert iszonyú nehéz követnem!
– Muszáj gátat szabnom! Nem azért, mert szégyelleném, hanem mert nem ezért jöttél, hogy a síró arcomat nézd!! És ha egyszer elindul, akkor nehezen tudom abbahagyni – mondtam két szipogás kíséretében. Tök jól estek Bishop szavai. De mindkettőnknek jobb, ha nem próbálok meg azonosulni az Amazonasszal.
– Igen, beszéltünk – egy lassú bólintással reagáltam Pietrot illető kérdésre. – Helyesbítve: Dr. Grace Frost valamennyit látott az események folyásából. Muszáj volt, mert akkor… – szavaim elhalkultak, mert nem igazán tudtam, hogyan meséljek arról az énemről, amit még feloldanom se sikerült. Akinek igen nagy köze volt a korábban emlegetett pillanathoz. Nem akartam, hogy rossz embernek gondolja Pietrot, hiszen nem tehetett arról, ami éppen a fejemben játszódott le annakidején. – Annak a pillanatnak köze lehetett hátra maradt, még nem feloldott „Énemhez” – böktem ki csendesen. – Akit említettem korábban – fűztem hozzá, gondterhelten pillantva rá Bishopra. – Nem haragszol meg, ha ennél jobban inkább most nem mennék bele? – kérdeztem rá óvatosan, két szipogás közé ékelve be kérdésemet. Nem azért akartam elkerülni ezt, mert hallgatni akarok róla, hanem mert nehéz volt erről beszélnem.
– Te is féltél a fegyverektől? – kérdeztem vissza meglepetten. Valahogy ezt pont nem néztem volna ki Bishopból. Hangomba nem volt semmiféle piszkálódás csak őszinte döbbenet. – Pont, mint Batman! – szólaltam meg hirtelen azután, hogy végigért azon miként félt a katonáktól és hogyan vált ő is azzá. – A híres Batman is félt a denevérektől, ezért választotta azt mascotjának – azon csak aprót mosolyogtam, hogy miből merít erőt, ha elbizonytalanodik.
– Én sok mindentől félek igazából a sötétségen és a fegyvereken túl – nem mintha kérdezte volna, de az őszintesége után úgy volt fair, ha én is az vagyok. – Azontúl tériszonyom van és a repülést sem szívlelem. Nem viselem jól a bogarak, rovarok társaságát sem – lehet a „mitől nem félek” – listám jóval rövidebb lenne, mint ez. Nem kííínos!
– Huh, ez a képesség nagyon rémisztően hangzik – rázott ki a hideg a morlockok őre hallattán. Próbáltam vizionálni, hogy vajon én mit látnék, ha rajtam használná a talentjét? És nagyon hamar arra jutottam, hogy nem akarom tudni! – Ti nem akadtatok fent rajta, amikor lemerészkedtetek? – kérdeztem rá aggódó hangszínnel.
– Úgy használd, ahogy neked kényelmes! Én pedig igyekszem adaptálni az időket, amiket te is alkalmazol, amikor a testvéredet emlegetem – nem szerettem megbántani a rossz fogalmazással. Jelen pillanatban meg kellett elégednie becsület szavammal. Ha legközelebb pedig úgy adódna, hogy Shardról beszélek, akkor külön figyelmet fogok fordítani erre! Bár én nem tudom miként fogom lehozni ezt megkergülés nélkül. Komolyan csodálom Bishopot, amiért fejben ezt helyén tudja kezelni!
– Tehát csak úgy teszel, mint akit nem érdekel, mert megtanultad lenyelni vagy tényleg nem érdekel? Nyugodtan elmondhatod az igazat és ventilálhatsz, ha szeretnél, nem fogom elmondani senkinek sem és rengeteget segít ám’. Legalább egálban lennénk és nem érezném azt, hogy mindent rád öntök és csak öntök, de nem viszonzom a hallgatást – hagytam nyitva az opciót. Nem kényszerítettem arra, hogy mondja el, ha nem szeretné. De mégis úgy döntene, akkor személyemben nyitott fülekre fog találni.
Egy erőltetett, fájdalmas mosoly jelenik meg az arcomon és rázom a fejemet, hogy pusztán sajnálatból haverkodnának vele. Valójában ez még viccnek is rossz volt! De nem akartam az orra alá dörgölni, hogy ez rémes poén volt, mert legalább próbálkozott.
– Persze, a médiára nem lehet alapozni! – nem is szoktam arra építkezni. – Érdekes lehet vele a munka, biztos nem unalmas és stresszes, ha ilyen jókedvűen áll hozzá – vontam le a következtetést az elmondottakból. Értékeltem, hogy nem kockáztatná a bennragadásomat egy gépben sem. Tényleg nem vágytam egy Transformers gépezet belsőjében rekedni.
– Akkor remélhetőleg tényleg nem okoznak gondot a jövőben – bizakodva jelentettem ki az alapján, amit mondott. – Ha megjelenne záros határidőn belül a mozivásznon, akkor a valósággal való egyezés csupán a véletlen műve – emeltem fel a mancsomat szórakozottan. – Nyugiii, nem terveztem leadni a forgatókönyv vázát a Disneynek. De hazugság lenne, ha azt mondanám egy pillanatra nem gondolkodtatott el a profit lehetősége – vigyorodtam el. Mimikámmal jelezve, hogy tényleg nem gondolom komolyan szavaim.
– A bácsikáknak és nénikéknek mindig nagy sztorijaik vannak, szívesen találkoznék vele is. Ő nem költözött fel a felszínre? Egyébként a képessége a gyógyítás vagy doktor volt a csatornaélet előtt? – érdeklődtem utána. A Morlockoknál az eddigi elhangzottak alapján bármi lehet!
– Nem lesz baj abból, ha a köz támogatása előtt kiderül kik dolgoznak ott? Mármint nem akarok én itt vészmadár lenni, legkevésbé sem bejinxelni valami rosszat! De egy helyen van nagyon sok mutáns. Mutánsellenes eszközökkel felszerelt maffiózók, HYDRA, akármik, ha rajtuk ütnek, akkor az para lehet… Persze elhiszem, hogy védve vannak, mármint azt hallottam komoly védelmi rendszer lett kialakítva nekik. De ott van az is, hogyha a munkával tisztes pénzt keresnek, mi értelme annak a vagyonnak, ha azt nem tudják felélni úgy, ahogy szeretnék, mert nem tudnak emberek közé menni? – én nem viselném jól a helyükben. Az ember általában azért dolgozik, hogy magára is költse és nem csak megtakarítsa. Nem akartam én itt kötözködni, de Őrnagymester jobban rálátott ezekre a dolgokra és érdekelt a véleménye. Mégis jobban rálátott az egészre, mint én.
– Oh, erről hallottam átfogóan, Fred, vagyis Haspók mesélt nekem erről valamennyit. Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe keveredtek a Morlockok egy kis része – nem érdemeltek ilyen sorsot. – Azt is hallottam, hogy Pióca DNS-ből állítottak elő mutánserő blokkoló rémségeket. Az egyikkel meg is kergettek… Vele egyébként mi lett azóta? Mármint Piócával. Jól van? Ő is felköltözött a felszínre? – bátorkodtam rákérdezni. Biztos voltam abban, hogy sokkal jobban tájékozódott ezzel kapcsolatban is.
– Talán ez is lehetne egy megoldás – tűnődtem el hangosan a felvetését hallva. – Általában gépeknek adtam ki az utasítást, hogy írják meg a kódot korábban. Még sosem próbáltam meg képzeletemre hagyatkozni közben. Majd teszek egy próbát ezzel is. De ez csak egy vírussal szemben tud kiderülni, hogy valóban használ vagy sem – mindenesetre készítettem a mentális feljegyzést erről az ötletről.
– Nem szoktam külső alapján ítélkezni. Izgalmasnak hangzik, hogy kék bundája van. Ahhoz pedig hozzá vagyok szokva, hogy általában felfelé kell néznem – kivéve Lili esetén, ő alacsonyabb volt nálam! Mindenesetre nagyon felkeltette a kíváncsiságomat, hogy nézhet ki Dr. McCoy a valóságban, mert határozottan nem úgy hangzott, mint aki a Star Trekből szabadult. A kék mondjuk stimmelt!
– Én megelégszem a basic tutorial-al is – kapva kaptam a lehetőségen. – A játékokban mindent super hard-on tolok, az életet nem vagyok hajlandó így űzni – már csak azért sem, mert így is nehéz időnként lehozni. – Jelenleg elég rugalmasan tudom beosztani az időmet, szóval tudok hozzád igazodni – jeleztem előjáróban. Hiszen mégis ő tesz nekem szívességet, ez volt a legkevesebb, hogy igyekszem nem lopni az idejét. Hanem azt szánja rám, amit gondol.
– Én valahogy, nem is tudom miért, azt hittem, hogy ez valahogy kor függvénye – de úgy fest ez is annyira egyedi, mint a képességek.
Kérdésére elgondolkoztam, ahogy próbáltam felidézni a gépet emlékeim közül. Először „fitzroy” – neve villant be elmémbe. Ezt követte a különös adatsorok, dátumok, időpontok, majd a lövés leadását szabályozó kódsor. Aztán az érzés, hogy valami hibás, mintha torkom köré kéz fonódna és fojtogatna, végül pedig valami ellökne…
– Nagyon zilált volt, de ez nem kimondottan a hardveres sérülése okozta. Vagyis nem csak az. Egyszerűen érthetetlenné vált egy idő után, amit látok, ami akkor szokott történni, ha benne rekedek egy gépben. Olyankor csak benne vagyok és világomat sem tudom. Ez egy elég megterhelő érzés, olyan mintha valaki fojtogatna és az adatok értelmezhetetlenné válnak. Azokat már nem folyamként látom, hanem sokkal inkább lavinaként ömlenek rám, szép lassan betemetve. Ilyenkor áldás, ha kivet magából a rendszer, mert nem mindig sikerül kiugranom. De jellemző módon nem mindig szokott sikerülni. Ebben az esetben szerencsére a gép kilökött, ami szinte biztosan a védelmi protokollja lehetett. Módosítani nem próbáltam meg, de nem hiszem, hogy lehetetlen lenne. De emlékezetből elég nehéz megmondanom – tekintve, hogy nem most olvastam. Azon is csodálkoztam, hogy ilyen tisztán emlékeztem erre az egészre. – Ne haragudj, biztos nagy zagyvaságnak hangzik ez így – jelent meg arcomon egy erőltetett mosoly. Fülem mögé tűrtem hajamat, ahogy próbáltam leplezni mennyire kínosnak érzem hirtelen a pillanatot.
– Csak ritkán – pislogtam meglepetten Bishopra a túlzott aggodalom hallattán. Nem számítottam erre. – A galériánál ki lehet ülni az ablakba, de nekem túl magasan van ahhoz, hogy komfortosan érezzem ott magamat. Az erkély meg inkább a virágoké. A tűzlépcsővel is inkább a többiek élnek. Én az ajtót preferálom – feleltem meg a kérdését. – Komolyan mondtam, hogy kerülöm a bajt – fűztem hozzá egy nyugtatásul szánt mosoly kíséretében.  
– Megnyugtató, hogy nem kell rettegni a világvége-effektustól – legalábbis, ami ebből fakadhatna. Mert amúgy meg ki tudja, hogy milyen pusztító fenyegetés les ránk éppen? – Már hallottam egy variánsomról. Állítólag sokkal ügyesebb, mint én – tettem szóvá, de talán ez nem is volt újdonság. Nálam nem nehéz ügyesebbnek lenni. – Nagy klasszikus a Vissza a jövőbe trilógia, én nagyon szeretem! Egyik kedvencem – bár akadt a favorit listámon nem egy film, többek között a Disney mesék nagyja. – Neked eddig mi a helyi kedvenced? Esetleg van infód arról, hogy mi lesz a Star Wars sorsa? Lesz még újabb trilógiája? – aka, hogy puhatolózzunk a Disney hibájáról. Vajon képes lesz elkövetni még egyszer vagy sem?
– Egyébként milyen érzés volt az időutazás? Éreztél közben bármit is? Láttál közben valamit? Milyen hatással volt rád közvetlenül, amikor megérkeztél? – kérdezősködtem.
A szobám nem volt egy hű, de nagy helység. Arrownak és nekem pont kompakt volt, legalább nem kellett sokat takarítani. Lenyűgözőnek sem mondanám, hiszen kinek, mi. Meglepett, hogy Bishopnak elnyerte a tetszését.
– Köszi, igyekeztem feldobni. Abszolút kedvencem a mini baldachin és a kis fények. Utóbbira nagy szükségem van az esti nyugodt alváshoz – vagyis egész éjszaka világítanak. Ez van, ha az ember fél a sötétben! – De legalább elemről mennek és nem áramról – mutattam rá, hogy mennyire energiatakarékos vagyok. – Oh, és a klasszikus lemezlejátszóm! Uber szerezte nekem, egy csomó Elvis bakelit lemezzel együtt – mutattam be őket büszkén. – Ismered a rock n’ roll királyt? Mert ha nem, akkor muszáj hallanod!

- Akkor ez a barátság próbája. Ha tényleg fontos vagy nekik és el tudnak fogadni, ezzel sem lesz baj. Ellenkező esetben pedig kiderül, hogy milyen valójában a kapcsolatotok. De ez tényleg a te döntésed. Nem kell lelkiismeretfurdalást okoznia, ha nem mondod el.
Szívből örülnék, ha olyan barátai lennének, akik szintén helyén kezelik a mentális betegséget, de még nem ismerem őket. Romy-nak kell átesni ezen és megnyugodni az elfogadástól vagy nagyot csalódni az elutasítástól. Nem ragozom tovább.
Lelkesen bólogatok, hogy eddig se volt panasz a kommunikációra.
A nagybátyja említésére felkapom a fejemet. Közbeszólás nélkül végighallgatom, hogy lássam a teljes képet. Ez a fickó megbízhatóbbnak hangzik, mint a mexikói maffiózók. Kérdéses és homályos pontok viszont vannak a sztoriban.
- Hogy kerültél Hollywoodba? A bácsikád "ügyfelei" segítenének is neked/neki apád megkeresésében vagy ennyire nem közeli a kapcsolat?
Aki ilyen jól tud rejtőzködni, az kicsit gyanús. Nehogy kiderüljön, hogy lefeküdt az ellenségnek... Ilyeneket nem plántálok Romy fejébe. Kell a bizalom, kell a család.
Bólintással jelzem, hogy amit a nő mondani készül, azt titokként kezelem. Eddig se pletykáltam el a személyes ügyeit és ő is tartja a száját. Nálunk ez működik.
Ráncolom a szemöldökömet, mikor meghallom, hogy a pszichológusa nem egyszerűen félrekezelte, hanem kihasználta. Emberkísérlet.
- Ennek az embernek lehet köze a Hydra-hoz? Hasonló módszereket ők is használtak.
Feldühít, hogy egy szerencsétlen fiatal mutánssal így bántak. Segítségért ment oda, azt sem tudta, hogy mi ő. Kísérleti patkányként használta a kezelője.
- Az az ember veszélyes. Ki tudja, hány mutánsnak ártott még? Van róla bármilyen adatod, ami alapján meg lehet találni? Dr. Frost segített neked valamiféle védelmet kiépíteni hasonló esetek elkerülésére? Arra mindenképp szükség van, nehogy Livingstone megint hipnotizáljon, mikor megtaláljuk.
Romy-ról is lehetnek hasznos információi, amik segíthetnek a felépülésében. Utána pedig ki kell iktatni. Ilyen ártalmas lénynek nem szabad élnie.
- Akkoriban kerültem ide, beszéltem a Skarlát Boszorkánnyal és a szövetségesének hittem a "lányt a parkból". Ne vedd személyesnek! Rossz döntés lett volna, ha nem avatlak be, de meg tudtalak volna kímélni egy rakás szenvedéstől, felesleges agyalástól. Ellenben nem tettem volna szert egy hatékony társra. Már nagyon sokat segítettél nekem. A másik rossz döntés az volt, amit meghoztam. Beavattalak és rád helyeztem egy rakás terhet, mintha nem lenne amúgy is elég rajtad.
Elég, ha csak a Bástyára gondolok. Egyedül nehéz lett volna megállítani. Nagyon nehéz azt mondani, hogy szükség volt erre. Romy lelke sokat szenvedett és ehhez nekem is közöm van. Számít, hogy mi történik a lelkével. Már az első találkozáskor azt éreztem, hogy érdekel és segíteni akarok neki. Sajnos a kezem ad és elvesz egyszerre. Ezen még gondolkozni fogok.
- Higanyszál és Robbancs jól tudták titkolni, mennyire tájékozottak. Ez utólag kiderült. Ugyanaz a jövő már nem következik be, az biztos. Több alapfeltétel hiányzik hozzá és ennek én örülök a legjobban. De tanulságok vannak és még számos hibát, katasztrófát megelőzhetünk, ha ebben a szellemben gondolkodunk. Romy, azt viszont tudd, hogy a Hydra-orosz maffia-Bástya témán kívül én nem várom el tőled, hogy mindent félretegyél a jövőért folytatott harc érdekében. Amiben akarsz társulni, abban szívesen veszem a segítségedet, de legyen csak meg a saját életed is.
A pittyenés miatt sokkal fiatalabbnak számít. Eszem ágában sincs kihasználni. Vannak területek, amikben nagyon otthon van és közös érdekünk megoldást találni. Ennyi. Akkor szólok bele az életébe, ha úgy látom, hogy nincs biztonságban. Ezen felül úgy él, ahogy akar.
A sírásról mondott szavai kedvesek. Együttérző mosoly a válaszom. Meg is tudnám ölelgetni, de fél az érintésektől. Emlékszem, mikor a parkban megfogtam a vállát. Hagyom inkább lenyugodni.
- Rendben.
Majd a Professzorral folytatják. Én azért kérdeztem ennyit, mert ha beszél ezekről, megkönnyebbülhet. Elértünk a határhoz, megálltunk. Nem gond.
- Á. Már olvastam róla, de a filmeket még nem láttam. Érdekesnek hangzik a története és sokan mondogatják a nevét.
Kezdeném Romy-t csitítgatni és utasítani, hogy ne dicsekedjen a félelmeivel, de észbe kapok. Ez nem az én időm, amiben minden apró gyengeséget kihasználnak. Itt az emberek elmondják ezeket és legfeljebb pletykák kapnak szárnyra, poénból ijesztgetik egymást, de nem ölik meg, nem rabolják ki és nem tesznek ennél rosszabbat sem csak azért, mert ismerik valakinek a legsérülékenyebb pontját.
- Repülés alatt azt érted, hogy nem szívesen ülsz repülőre vagy valaki segítségével te magad is repültél már?
Nagyon remélem, hogy a Testvériségnél nem szórakoztak vele. Ha a repülőgépektől fél, az viszont fontos. Lehet, hogy megyünk még légi úton is bevetésre és akkor kalkulálnom kell ezzel.
- Minket egy csápos teleportáló vitt be, mikor meglátta, hogy hozzuk Velőt, a sérült morlockot. Eksztázis, aki a félelmet keltő társuk, később került elő. Callisto utasítására mi is kaptunk tőle illúziót. Durva volt, de mindketten kiálltuk a próbát. A morlock vezér nem ismer tréfát, ha tesztelni akarja valakinek a bátorságát vagy megbízhatóságát.
Nem fogom elmondani, hogy mit láttam akkor. Túl ismerős lenne Romy-nak. A hátamon futkos a hideg. Az a nő olyat mutatott, ami szinte tiszta emlékképként él bennem. Életem egyik legrosszabb emlékeként.
- Mondtad, hogy Robbancs átvitt értelmű szendvicset emlegetett. Azt Eksztázis akarta, mert meg volt róla győződve, hogy mi együtt vagyunk és beszállt volna harmadiknak. Ki kellett ábrándítanunk, hogy kettő sincs, nemhogy három legyen. Később még mástól is visszahallottam, hogy nem hitte el - mesélem el nevetve.
Pár órával azelőtt találkoztunk először, de a csaj tutira vette. Amióta Robbancs nincs és ők felköltözhettek, azóta meg nem lehet előkeríteni vagy alig szól pár szót. Nekem nincs időm ilyen ostoba játékokra, bármennyire vonzónak találom.
Az igeidőkre nem fecsérelek túl sok szót, csak hálás mosollyal bólintok arra, hogy Romy figyelni fog. Lényegtelen, de jólesik.
- Ha érdekelne, akkor meghatározná a cselekedeteimet. Számítok rá, hogy valaki ezzel jön, de csak ritkán magyarázom el, miért nincs igaza. Csak annak, akivel jóban vagyok. A többieket lerázom egy "nem így van" mondattal, aztán gondoljanak, amit akarnak.
Pyro-nak, Worthingtonnak és még Tabitha-nak is kifejtettem. Romy szavai szívet melengetőek. Mérlegelően jártatom szemeimet az ő szemein, jobbra-balra tekintgetve. Mennyit mondhatok el? Nagyon korai lenne. Van neki elég baja. Ezt viszont tisztáznunk kell.
- Öntök én is. Már sok olyat elmondtam, amit csak kevés emberrel osztottam meg ezen a világon. De okulva abból, amit az időutazással járó gondolatok okoztak benned, nem fogom ezt túlzásba vinni. Tudom, hogy meghallgatnál és nem mondanád el senkinek. Ezt már bizonyítottad.
Jó irányba megy, de még terápia is áll előtte, az ereje megismerése, küzdelem a félelemmel. Minek küzdjön még az én bajaimmal is? Már ezt a gyenge viccet is sajnálom, mert biztos tudna mondani rá valami frappánsat, de nem teszi. Ilyen kínlódásra nincs szükség.
- Úgy bizony. Eddig ő az egyetlen Bosszúálló, akit ismerek és tényleg remek fickó. Neked van kedvenced abból a csapatból?
Még a Maximoffok is oda tartoztak, de már rég nem így van. Arról már beszéltünk, hogy van-e köztük mutáns, de hogy Romy mennyire bírja őket és rá van-e kattanva bármelyikre, ahogy sokan, arról nem. Vidám téma, ezt bátran felhozom.
A rövid eszmefuttatásával előcsal belőlem egy könnyed nevetést. Ez jó volt. Ma már másodszor kacagtatott meg. Egy ilyen tragikus, számomra megrázó témát is vidámságba tudott fordítani. Különleges ez a nő.
- De, ő lett a felszíniek gyógyítója. Regeneráló energiamezőt tud létrehozni. Nekem ez a lehető legjobb párosítás volt az energia miatt. Kuruzsló nem orvos, de az elsősegélyt is kitanulta már, ahogy odalent sokan. Szerintem jót tehet nekik, hogy mással is találkoznak, nem csak az állandó kapcsolattartókkal. Sort keríthetünk arra, hogy eljuss oda. Csak annyit kérek, hogy ne ámuldozz nagyon a kinézetükön. Még azt hinnék, ők az állatkert lakói és te a látogató. Többen kimondták konkrétan, hogy ha rajtunk kívül jönne más is, ezt éreznék. De ezzel is haladni kell.
Romy kérdései ésszerűek és nem először merülnek fel.
- Ezeket már előre tisztáztuk. Tökéletes védelem nincs, de Mystique és a Testvériség nagyon komoly rendszert épített ki. A lényeget nem felejthettük el: élni jöttek fel. Ha elszakítottuk volna őket egymástól és kisebb csoportoknak adunk otthont, azt nem viselték volna jól. Rendkívül ragaszkodó és összetartó banda. Legalábbis akik feljöttek. Akik dolgoznak, azok az alapjuttatásokon kívül rendelhetnek még extrákat is. Plusz egy desszert, jobb minőségű audiocucc, ilyenek. Nem sok, de egyelőre így tudtunk adni nekik valamit azon felül, ami mindenkinek jár. Nekik viszont sokat jelent az is, hogy félretehetnek. A jövőjüket építik, nem napról napra élnek. Több évnyi nyomorgás után ez hatalmas lépés.
Én is átéltem.
- Van kilőhető injekciós tű és blokkoló nyakörv. Utóbbit már múltkor is emlegetted. A raktárban a hálóvetőt is láttuk. Még több ok a Hydra elintézésre. Pióca jól van, igen. Felköltözött más morlock gyerekekkel együtt.
Azért említettem meg mindent, hogy ha Romy-t megtámadnák bármelyikkel, tisztában legyen vele, hogy mennyire fontos elkerülnie őket.
A tűzfal kapcsán elértük azt a bonyolultsági szintet, amin már nem látok túl. A vírushoz már nem tudok hozzászólni. Elindítottam az ötletelést, a folytatáshoz már Romy fog kelleni és McCoy.
- Rendben. A részleteket még kitaláljuk. A lehető leghamarabb nekikezdenék. Majd szólj, amikor már biztosan ráérsz.
Munka, felkészülés az egyetemre, terápia és ezek mellett a kutakodás. A játékidőből kell elvennie valamennyit, hogy a gyakorlás beleférjen. Bízom abban, hogy nem tűnik el, hanem tényleg edzeni fogunk.
- Az én időmre a mutáns genetika már nagyon alaposan fel van térképezve. A tudósoknak volt rá még száz éve. Én ezért nem lepődtem meg, de a mai kor ismereteihez képest teljesen jól tudod, hogy a mutáns jelleg tényleg legtöbbször gyerekkorban jön ki - nyugtatom meg, hogy nincs lemaradva.
- Így már értem. Fitzroy elég alapos mérnöki tudással rendelkezett, ezt el kell ismerni. Örülök, hogy nem ragadtál bent.
Szörnyű belegondolni, hogy a tudata egy gépben marad és adatok bombázzák, közben pedig gyötri a félelem, hogy mi lesz odakint a testével. Amíg nem tanul meg védekezni, addig távol kell maradnia a jövőből hozott cuccaimtól.
- Maradjon is így! - nyugtázom, hogy megvannak a biztonsági protokollok.
Ezek egy része a tériszonyból fakad, de nem baj. Óvatosabbá teszik Romy-t. Aranyos, ahogy előadja és a haját babrálja.
- Meg lehet kérdezni, kitől hallottál a másik Romy-ról?
A Skarlát Boszorkány belelátott másik világokba és megszállásfélével járt is valamelyikben. A testvére is másvilági. Érdekel, hogy honnan származik az infó. Ha nem osztja meg velem, az sem baj.
- Ezt nem tudom. A Star Wars nagy vonalakban megvan, még száz év múlva is emlegetik a jediket, meg Darth Vadert. Ami a mai kor terméke, de még később is volt kultusza és folytatása is, az például a Twilight, a Dr. Who és a 007-es ügynök filmjei. Érdekes, hogy miért ezek maradtak fenn.
Lehet, hogy megdöbbentően hatnak a szavaim. Robbancs lefagyott, mikor megtudta, hogy pont a Twilightot ismerem száz év távlatából.
- Fizikailag nem éreztem semmi különöset, mikor átjöttem a portálon. Eleinte lelkileg sem, mert a társaimmal a feladatra koncentráltunk. Meg kellett találni Fitzroy-t. Mikor a csatának vége lett, akkor már éreztem, mennyire fura itt. Shard még velem volt, de a társaim, akik a legjobb barátaim is voltak, nem élték túl.
Megint nagyokat emelkedik a mellkasom. Randall és Malcolm is tudták, mire vállalkoznak. Hősi halál volt a javából, ami nekik jutott. Hiányoznak, basszus. Ezt félreteszem inkább.
Romy szobája vidám kis helyiség.
- Ki tudod pihenni magad a fények ellenére?
Értem én, hogy fél a sötétben, de ha fáradt marad, akkor ennek nincs értelme. A lemezjátszót megcsodálom és oda is megyek a közelébe. A gyűjteményt is megvizsgálom.
- Ez már manapság is ritka, de az én időmre már múzeumi darabnak számít. Úgy tudom, hogy ezek a lemezek sokkal hosszabb ideig megőrzik a minőségüket, mint a CD-k vagy a magnószalagok. Ez igaz?
Kíváncsi vagyok, mit tud erről Romy.
- Elvis, Beatles, Rolling Stones. Őket a rock'n'roll ükapjaiként szokták emlegetni. Nálunk. Később meghallgatunk egy lemezt, ha lesz rá idő?
Sose hallottam még igazi bakelitlemezt igazi lejátszóból megszólalni. Megint a legendák kora.

     

– Meghívtak egy össznépi szülinapozásra. Az ünnepeltet személyesen nem ismertem csak hírekből, meg a többieken keresztül. Los Angelesben volt tartva és repülővel mentünk, szóval az utazás nem volt egy leányálom. Főleg nekem – továbbra se bírtam a repülést. – De a buli jó volt. Bácsikámba egyébként egész véletlenül futottam bele. Mikor Lilivel el voltunk egy városnézős-shoppingolós körúton, lekéstük az utolsó buszt és beültünk egy szórakozóhelyre, ahol mindkettőnk legnagyobb döbbenetére nagybátyánk biztosította a jó hangulatot – avattam be a részletekbe.
– Nekem azt mondta, hogy megbízható kapcsolataival keresi csak a Papát. Megválogatja kiben bízik meg annyira, hogy segítséget kérjen – avattam be Bishopot azokba a részletekbe, amiket bácsikám velem is megosztott. – De ő is épp annyira meg akarja keresni a Papámat, mint én. Mondjuk teljesen más célból… hogy is fogalmazott? „Keresem, hogy miután megtaláltam, jó hátsó fertályon billenthessem.” – idéztem bácsikám szavait. – Csak nem ennyire szofisztikáltan mondta – fűztem hozzá, Őrnagymester fantáziájára bízva a valós szavakat.
– Mármint Dr Livingstone-nak? – kérdeztem vissza eltűnődve, de csak azért, hogy időt nyerjek. – Azt hiszem. Nem tudom. Vagyis nem vagyok benne biztos. Volt egy zsebórája valami ronda polip mintával a tetején, ami egészen hasonlított a HYDRA szimbólumára. De lehet, hogy csak beképzelem. Eléggé kuszák az emlékeim arról az időről – összefontam karjaimat magam előtt. – Nem próbáltam megkeresni. Egyszerűen még a gondolattól is viszolygok, hogy foglalkoznom kelljen vele. Annak ellenére is, hogy tudom érdemes lenne utána szimatolni. És nem tudom mi szab gátat bennem pontosan – öntöttem szavakba nehezen ellenérzéseimet Dr Livingstone-t illetően. Egyszerűen féltem tőle. Bocsánatkérőn pillantottam fel Bishopra, amiért nem tudtam különösebben hasznos válaszokkal szolgálni. Pedig teljesen jogos volt az észrevétele. Én ennyire nem gondoltam bele.
– Nem, nem gyakoroltunk ilyesmit Dr Frosttal – ráztam meg a fejemet. – Szerintem bele se férne a sessionökbe – feleltem meg zavartan. – Gondolod, hogy ilyesmit csinálhatna a jövőben velem? – kérdeztem vissza. Hangomat enyhe kétségbeesés torzította el, ahogy elképzeltem ennek eshetőségét. Legközelebb mindenképpen megemlítem Dr Frostnak ezzel kapcsolatos aggodalmamat.
– Tényleg nem kell emiatt bocsánatot kérned – ingattam a fejemet. – Mármint óvatosságból jártál el így. Teljesen jogosan. Jóban voltam Wandával, tök kedves volt velem, amikor odakerültem Bayvillebe. A többieket se terveztem kiadni, miután végül is segítettek nekem elrejtőzni. Emiatt nem voltam annyira közlékeny – pillantottam Bishop felé bocsánatkérőn. – Nem igazán tudtam akkoriban, hogy kiben bízhatok meg – toldottam hozzá magyarázatként. Csak bízni tudtam abban, hogy megérti ezt az okot.
– Én nem bánom egyáltalán, hogy beavattál. Sok minden nem úgy alakult volna, ha nem teszed meg. Szóval tényleg ne őrlődj emiatt! – próbáltam elhessegetni ezzel kapcsolatos gondolatait. – Például sosem tudtam volna meg, hogy mire vagyok képes, ha nem találkozok veled és azzal a Transformers-Terminátor robotszerűséggel. Miként azt sem, hogy mit csinál Glitch titokban. Nem kezdtem volna el foglalkozni ezzel olyan intenzíven azzal, hogy Glitch miben mesterkedik pontosan, ha aznap este nem „térek észhez ”. Meg… az az igazság, hogy ugyan Glitch érzései és némely emlékei elég kuszák számomra. Nagyon sok mindent nem tudtam a helyén kezelni, miután Dr Frostnak sikerült áttörnie a köztünk lévő gátat. Azt hittem sokáig, hogy Glitch teli van hibákkal, de igazából neked is önzetlenségből segített. Persze a maga módján, lehet, hogy nem mutatta ki feléd. De így volt, igazat mondok – a mai napig fura volt helyén kezelnem Glitch és a saját érzéseimet. Rettentő nehéz volt megtalálnom közöttük az egyensúlyt. Féltem olyan személytől, akitől eszembe se jutott volna. Vagy úgy éreztem távolságot kell tartanom olyantól, akiket pedig naivan közel engedtem magamhoz. Az ehhez hasonló kettőségek cipelése pedig rettentő, feloldásuk pedig nem ment egyik pillanatról a másikra.
– Most is élem az életemet, Bishop. Szóval nem kell aggódnod amiatt, hogy rákockulok erre – jelent meg egy nyugtatónak szánt mosoly az arcomon. – Ezekbe a témákba is az én döntésem volt belemászni. Nem csak azért, mert Glitch ezt csinálta… Na jó, amiatt is. De vannak saját céljaim! Például szeretném befejezni az Egyetemet. Sőt, ha bírom a sulit, akkor a Doktor címig meg se állok! Szeretnék elhelyezkedni a szakmában. Lényegében hasznos dolgokat tenni a képességeimmel és most nem csak a talentemre gondolok – hanem a tanult tudásomra is. – Viszont szeretném, hogy tudd, bármikor nagyon szívesen segítek neked! Ha már egy mély böngészéssel támogatni tudom világmegmentő tetteidet, már annak is nagyon örülök. Mármint, hogyha jobban belegondolsz ez azért valahol az én érdekem is. Nem örülnék, ha valami gonosz entitás vagy egy túlméretezett számítógép aka Bástya tönkre tenné a helyet, ahol élek – magyaráztam mélyre menően, melynek a lényege az volt, hogy igyekszem nem túlpörögni.  
– Komolyan ismered? – kérdeztem vissza büszke elismeréssel. – Ú, inkább a képregényeket olvasd el! Elküldök pár nagyon jót. Mondjuk szerintem a Robinjai jóval menőbbek, na mindu! – legyintettem. Az egyedül dolgozás koronázatlan királya, a Denevérember is menő a maga módján. Bár sokat segít rajta a marketing.
– Repültem már többször is életemben. De tinédzser koromban kifogtam egy utat, ahol a járatot egy vad turbulencia jól megrázta és azóta félek a repüléstől. Hogyha pedig félek, a képességemet nehezebb kordában tartanom… Egy repülőn elveszíteni talentem felett az irányítást nem csak nekem, de utastársaimnak sem éppen bőrbarát – haraptam rá az alsó ajkamra. Okkal rettegtem a repüléstől. – De az LA-ba utazást egész jól viseltem! Lili végig ott volt mellettem. Persze a pocakom kifordult önmagából, de szerencsére csak a landolás után és nem a milliókat érő magángép kárpitján. Ettől még nem a favorit közlekedési eszközöm – osztottam meg vele én vs. a repülők, mint archnemeziseim történetét.
– Ez azért mégis erős túlkapásnak hangzik – homlokomon mély barázdák jelentek meg Callisto „kihívása” miatt. – Próba ide vagy oda, a félelemnek nem kéne játéknak lennie. Sunyi és alattomos dolog valakinek a szorongásait felhánytorgatni – de ez csak az én szerény véleményem volt.
– Oh… Mármint azt hitte, hogy te és Tabitha? – pillantottam Bishopra meghökkent ábrázattal. – Eksztázisnak naaagyon élénk lehet a fantáziája – ingattam fejemet jobbra-balra. Bishop nevetéséből viszont úgy szűrtem le, hogy ő is lazán kezeli a témát.
– Támogatom a hozzáállásodat, kicsit irigykedem – amiért ilyen profin el tud vonatkoztatni a sértő beszólásoktól és el tudja engedni őket. Én biztosan sokat pörögnék rajta a helyében. Feltételezem a katonás merevségét értik félre sokan, szerintem semmi gond nincs ezzel. Lehet kicsit óvatosabb, mint amihez szokva vagyok más emberektől, de ez csak természetes, ha számon veszem honnan jött. Mindenesetre nagyra értékeltem, hogy eljött és most simán elkávézgat és beszélget velem.
– Emiatt nem kell hímestojásként kezelned… – reagáltam lelombozva. Egy óriási félelmemet öntötte szavakba. – Senkitől nem várnám ezt el, egy barátomtól se, hogy csak kapjak tőle, de ne adjon, azért ami idebent történik velem – gesztikuláltam a fejem felé. – Persze megértem, ha emiatt fenntartással kezelsz dolgokat és őszintén nem hibáztatlak érte. De csak azért, hogy megóvj a túlpörgéstől, akkor sajnálom, de ez kevésbé segít. Ilyen a settingem. Mindenen képes vagyok kattogni. Azon is képes lennék, ha nem mondasz semmit – osztottam meg ezt a részletet magamról. Nem vágytam speciális bánásmódra, mert volt ez a… „betegségem”. Nem szerettem így hívni.
– Hát, alapvetően elég megosztó a véleményen az önkéntes hősködéssel kapcsolatban. Igazából a Bosszúállók csoportosulása sem kivétel ez alól. Mondván, miért hagyod, hogy megtörténjen a baj, hogy utána bosszút kelljen állnod, ha esetleg, mondjuk… meg is hiúsíthatod? Na, mindu. De persze van kedvencem: Hawkeye! – vágtam rá. – Az az ember kiállt egy íjjal és nyílvesszőkkel az űrlények ellen pogózni, annyira mind-blowing! Kész Robin Hood – kezeimmel úgy csináltam, mintha kobakom valóban lerobbanna a helyéről az említett tény miatt. – Na és neked? – kérdeztem rá, ha már így témánál voltunk.
– Az egy hasznos képesség – már majdnem irigykedtem egy saját bejárású energiamezőért. – Serkenti a gyógyulást ezzel a mezővel vagy egy szempillantás alatt összehegeszti a kettétört csontokat? Összeforrasztja a sebet? Na és a levágott végtagokat képes lenne visszatenni a helyére? A régi hegeket el tudja tűntetni? Utóbbival király plasztikaisebész lehetne – érdeklődőn faggattam a részletekről Bishopot. Nem is feltételezve róla, hogy nem tudhatja a választ, mert nem az ő képessége.
– Ha működik, akkor jó. Ti vagytok a mesterek ebben – én csak ártatlanul kérdezgetek. Meg hát a Morlockok biztosan szóltak volna, ha többet szeretnének a fenti életnél. – Juj! Sose bámulnám őket meg emiatt!! Vagyis… nem tudom, hogy mire számítsak, de biztosan nem néznék rájuk így!!! – szögeztem le sürgősen. Még a hasonlat elképzelése is rémes volt.  
– Mindkettőhöz volt szerencsém sajnos… Mármint szerencsére nem magamon – tettem hozzá gyorsan a félreértések elkerülése végett. – A tűvel egyszer megpróbáltak meglőni. A nyakörv pedig, hát, van nálam egy[/color] – jó mélyre száműzve egy dobozban, mert látni se akartam. – Egy srácról szedtem le annakidején, aki az orosz maffia fogja volt. Vagyis Glitch. Amikor Glitch voltam – osztottam meg Bishoppal. – Ha gondolod, odaadhatom és elviheted. Nem bánom, ha kikerül a házból – amúgy is feszélyezett a gondolat, hogy itt van. – Gyakorolni akartam a hatástalanítását, de túl ijesztő. Tartok attól, hogy benne ragadok – szégyenlősen avattam be a visszatartó erőbe.
– Rendicsek, majd írok neked üzenetet és egyeztetünk. Annyi, hogy lehet majd Arrow is velünk tart, ha nem nagy gond – bólogattam lelkesen. Szerencsére a technológia révén bármikor meg tudtam dobni egy üzivel. Kiskutyám felvigyázását meg igyekeztem diszkréten kezelni, nehogy kiteljen a becsületem a többieknél, mégis az én felelősségem.
– Érdekes nagyon! Tudsz esetleg még a mutáns genetikáról mesélni? – kérdeztem rá érdeklődőn.
– Azaz igazság, hogy nagy félelmem, hogy egyszer tényleg megtörténik. Egyszerre félelmetes és érdekes is egy icipicit igazából. Elképzelni se tudom, hogy mi lenne velem vagy legalábbis a testemmel, ha tényleg bennragadok egyszer egy gépben. De inkább nem proccolnám ezt a szcenáriót! – fejem rázásával igyekeztem kikergetni gondolataimból ezeket a vad képzelgéseket. Biztos nem tenném kockára a bőrömet ilyesfélék kísérletezésével.
– O-oké? – meglepetten pislogtam Bishopra, amiért arra ösztönzött, hogy kerüljem is az ablakba ülést. Nem mintha vibeolnék azzal a spottal. De fura volt, hogy ennyire védeni akarta a bőrömet.  
– Pietro mesélt róla futólag. Állítólag valahogy segített neki átjönni ebbe a világba és ő tudott menő dolgokat, menőbbet, mint én. Miért? Remélem nem arra gondolsz, hogy bárcsak őt ismernéd és nem engem! Egyszer majd én is fogok tudni menő dolgokat csinálni a talentemmel!! – győzködtem Őrnagymestert arról, hogy nem vagyok én annyira low-budget verzió a variánsommal szemben.
– Magasságos ég! A Twilight, ez holt komoly?! – kérdeztem vissza megilletődve. Még a Star Wars sem sütött ki annyira, mint ez. A Dr. Who-n már meg sem lepődtem. – Ezt valahogy meg lehet állítani szerinted? Szigorúan gondolva a jövő nemzedékére, akik azt hiszik, hogy a vámpírok tényleg csilloghatnak a napfényen – borzongtam meg a gondolattól. Én a klasszikus vérszívók imádója voltam. (Szigorúan csak távolról!)
– Sajnálom – pillantottam le a földre bűnbánóan, enyhén könnyes szemekkel, amiért ennyire beletapintottam abba, hogy a barátait is elvesztette. És már Shard sincs vele.
– Tudom, hogy ez sovány vígasz, de a Mi casában szívesen látunk! Mármint a többiek még nem ismernek, de szerintem kedvelni fognak téged. Mindannyian kicsit furák vagyunk a magunk módján – kezdtem bele. – Jaj, mármint ezt nem úgy értem, hogy te fura lennél! Hanem csak… szóval… gyere bátran, ha esetleg magányosnak éreznéd magadat! Tisztában vagyok vele, hogy nem pótolhatjuk a régi társaidat vagy barátaidat, nem is ez lenne a célom, célunk. De szívesen leszünk az újak – ajánlottam magunkat. Lehet, hogy kicsit elhamarkodottan, hiszen a többiek véleményét még csak nem is ismertem. – Legalábbis én biztosan! – nem tudom, hogy ez mennyire jelent számára jó hírt.
– Hát, kiskorom óta így alszom, szóval mondhatni hozzászoktam. Akkor alszok rosszabbul, ha nincsenek fények. Meg eleve elég hektikus az alvási szokásom – utaltam éjjeli bagoly üzemmódomra.
– A Nappaliban, ahol dolgozom, ott szokott szólni bakeliten zene délutánonként. A bakelit minőségőrzéséről nem tudok sokat, de magnókazettáknál ezerszer jobbak hangzásügyileg! – keltem a lemezek védelmére. – Persze, hogy! Akár most is betehetek egy lemezt, ha szeretnél. Nagyon büszke vagyok Elvisre, hogy így fennmaradt a neve! – mondtam nagyjából olyan elismeréssel, mintha az én, vagy legalábbis egy rokonom, ismerősöm sikeréről lenne szó.
– Lehet pár kérdésem? – vezettem be óvatosan. – Persze semmire sem muszáj válaszolnod, ha nem szeretnél! – tettem hozzá gyorsan. – De egy csomó mindent tudok rólad, mert láttam annakidején abban a robotban. Viszont ez nem ugyanaz, mintha tőled hallottam volna. Szóval érdekelne, hogyan élted meg azt az időt, ahonnan jöttél? Nehéz volt nagyon a gyermekkorod? Ismerted a szüleidet? Minek örülsz a legjobban, ami itt megvan, de a jövőben nem volt elérhető? És mit hiányolsz leginkább a jövőből? Vannak hosszútávú terveid itt, a múltban, vagy életed végéig a világ megmentésén szeretnél dolgozni? Gondolkoztál azon, hogy felkeresed az őseidet? Baj lenne, ha megtennéd?