Earth Song, Michael Jackson; 1995

-Baró ez a hely. -néztem körbe még egyszer utoljára elismerő képet vágva. Tényleg méltán viselte a Szentély nevet. Miután alaposan szemügyre vettem ezeket a megbűvölt ablakokat, ledobtam az egyik mellé a cuccomat, hogy előkotorhassak mindent, ami elvileg kellhet. Nem mintha valaha is csináltam volna ilyesmit, hogy tudjam. Csak tippelek. De ha egy szellemcsajból vibránium részecskeátalakítóval hús-vér nőcit bűvészkedtem, akkor ez se lehetetlen.
Mostanáig nem igazán érdekelt a mágia. Se az istenek, se semmiféle természetfeletti dolog. A létezésében is kételkedtem. Az apámmal együtt mondhatni kiölték belőlem. Gyerekként még hittem a tündérmesékben, amiket ő mesélt nekem, de aztán ez már nem volt így. Szkeptikus lettem, a tudományok, a racionális magyarázatok jobban érdekeltek. Na meg a bosszúm. Amíg el nem jutottam Wakandába, és kiderült, hogy az a szív alakú gyógyfű mégsem humbug. Az a hely mindennél hatékonyabban ötvözi a hagyományokat, a vallást, a misztikumokat és a technikát. Most meg itt vagyok. Varázslókkal, holdistennővel. Durván szürreális. De elég menő, hogy ennek is a részese lehetek, és megint valami tök újat alkothatok.
-Bocsi, varázslók. De mivel nektek úgy néz ki, hogy semmi dolgotok, nekem fogtok segíteni. -néztem végig rajtuk.
-Te! -mutattam Strange-re.
-Te fogd meg ezt nekem légyszi, és tartsd itt! Feljebb! Ja, ott! -csak két kezem van, szóval...
-Te pedig ezt húzd szét, légyszi. Kösz, tesó. -dobtam oda egy köteget Wong-nak.
-Ha megvagy a TemPad-del, szerváld ide! -mondjuk Magneto helyett jobban örültem volna Mystique-nek.
-Szerinted a rúnás level up-oddal, mennyi ideig kell nyitva lennie az átjárónak? Fogalmam sincs, mennyit bír ez a kütyü. -néztem kérdőn Selene-re.
-Elég gázos lenne, ha közben elszállna a program, az akksi, vagy hasonló. Megpróbálhatom még extrának külső forrásra is kötni, csak lehet, hogy az az energia löket már túl sok lenne neki.

Érdeklődve vettem szemügyre a Szentély ablakait, amik hála a mágiának mind-mind más helyre néztek, de nekünk ez pont kapóra jött. Ha Mystique nem találja meg Eriket, hogy szálljon be hozzánk, akkor most nem lennénk itt, hanem továbbra is azon gondolkoznánk, hogy találunk egy olyan Földet, amit elpusztíthatunk és Raven mániája sem halna bele. Régi... mániája. Talán. Reméljük.
Egy unott pillantással kísérve döntöttem a hátamat a falnak, összefonva magam előtt a karjaimat, ahogy nekilátott összeszerelni a dolgokat, majd a kérdésére aztán csak elgondolkozva, az alsó ajkamba harapva néztem vissza rá, majd Magneto-ra, aztán a kezeimre.
-Ha elég erőt kölcsönzök neki a sajátja mellé, szerintem maximum egy óra alatt képes lesz elpusztítani a Földet. -csak utána nekem a pizzázásból valaki a szakácsot adja oda vacsoraként, vagy közülük hal meg valaki értem.
-Ha a kapun át az egész Földet látja majd, gyanítom könnyebb ráhangolódnia, de ez csak az én véleményem, hála égnek nem vagyok Erik szakértő. -emeltem fel a kezeimet megadóan, majd végül Strange felé fordultam.
-Szerintem megbántotta azt a gyereket. Tudja, a... -kezdtem el az arcom előtt mutogatni jelzés értékkel célozva a maszkra.
-Ők kívülállóként Bishop-pal nem láthattak bele abba, hogy ez részünkről mekkora előkészületet igényelt. Az átlag fejében pedig folyton felmerül, hogy biztosan ez az egyetlen megoldás-e. Ráadásul Pókember ugyan nem, de a jövőből érkezett katona hallott rólam, mint valami nagyon gonoszról. A helyükben talán én is kételkedtem volna, hogy az, ami tőlem származik, a legjobb megoldás-e. -mindig, mindenki ezt csinálta, szóval nem lepődtem meg. Azon már inkább, hogy annyi eszük nem volt, hogy lássák a másik, azaz a mi oldalunkat is.
-Mi viszont mind tudjuk, hogy igen. A lehető legjobb döntést hozta. És hála Pyro-nak, a leghumánusabbat. -így állatok és emberek sem vesznek majd oda. Éééééés ezzel meg is volt az egész évre szóló jófejségem is másokkal szemben.
-El kellene engednie, hogy elpusztít egy másik Földet, miközben épp megmenti ezt, ahol élünk. Ez a kötelessége, a dolga. Mind hatalmas kockázatot vállalunk ezzel, de ezt ők sosem fogják megérteni. Csak... engedje el. Senki sem fog belehalni. -vontam meg a vállamat hanyagul, a hosszú, feketére festett körmeimet nézegetve.
-Majd szóljatok, ha kiszórhatom a rúnákat. -pillantottam a két Erikre.

A TemPad már egy ideje a lakatlan Föld bolygóra volt programozva, de még egyszer azért ellenőriztem, hogy megfelelő legyen a célpont térben és időben is. Mindenképp a tényleges pusztulás előttre kell esnie, de akkor, amikor élőlények már nem maradnak meg a felszínén. Ha rajtam múlt volna, én biztosan nem bajlódok ilyesmivel.
Figyeltem a wakandai uralkodót, ahogy az ablakoknál babrálni kezdett, miközben munkára fogta még a varázslókat is. Amint megvoltam az ellenőrzéssel, nem szívesen, de átadtam neki a TemPad-et. Ha tönkreteszed, kitépem az összes vasat a véredből. Raven új szerzeménye a Pokoltűz Klub Belső Körébe. A technikai tudása tényleg vitathatatlan. Úgy tűnt, tudja, mit csinál, holott elmondása szerint sosem találkozott korábban hasonlóval. Sem a mágikus átjárók, sem a TVA eszköze tekintetében. Ettől még nem bíztam meg benne.
-Nem kell hozzá fél óra sem. A bolygó már eleve instabil. A képességeimről pedig fogalmatok sincs, nem még ha felerősíted azokkal a rúnákkal. -néztem Selene-re.
-Tényleg nem vagy. Ez igazából ugyanis nem befolyásoló tényező. Látnom nem szükséges, elég éreznem. Inkább ebben az a hasznos, hogy a távolságok nem térnek el annyira egymástól, mintha a Föld egy adott pontján lennék. -de ez sokkal bonyolultabb ennél. Most viszont nem egy kellemes teadélutánra gyűltünk össze, hogy ezt részletezzem.
Pyro-ra és a humánus megoldásokra inkább nem reagáltam semmit. Mintha csak valami rossz, morbid vicc lenne. Az a gyerek minden, csak nem humánus.
-Mind nagy áldozatot hoztunk, és hajlandóak voltunk félretenni az önös érdekeinket. Mindannyiunknak meg kellett hazudtolnia önmagát valamiben. Én is megtehettem volna, hogy fogom a TemPad-et, és keresek magamnak egy másik, nem pusztulásra ítélt univerzumot, titeket a sorsotokra hagylak. Benne van a pakliban, hogy valami nem sikerül, hogy a szerkezet tönkre megy, én pedig itt ragadok, a biztos halálban. -de az is elég nagy érvágás, ha csak szimplán nem fog működni ezután.
-Én készen állok. Csak egy valakire kell várni.

-Tessék!? -felvont szemöldökkel néztem a wakandai királyra, amikor arra kért, hogy polcként aszisztáljak a tech-gurus előadásához. Mikor is fokoztak le ennyire!?
-Értem én felség, hogy Wakandában parancsolgathat, de a Szentélyben egészen más szabályok vannak érvényben. Na de mindegy. Mindent a multiverzumért. -Wong "tesó" sem járt jobban.
Magneto és Selene egó fitogtatása se nem lepett meg, se nem kötött le különösebben, az már inkább, amikor a nő Peter-t hozta szóba, mint megbántott gyereket.
-Nem akartam megbántani. Bírom a srácot. -ha lenne egy fiam, biztosan azt akarnám, hogy olyan legyen, mint ő. Deee. Ez nem fontos.
-De ne felejtse el senki sem a nagy önérzeteskedés és hősködés közepette, hogy sajnos áldozatok nélkül nincs győzelem. Bárcsak úgy lenne, én lennék a legboldogabb az egész multiverzumban, de sajnos ez nem kívánság műsor. -én már komolyan lassan kezdek nem meglepődni dolgokon.
-Mindegy, hogy az ötlet kitől származik. Ha nem kivitelezhető, ha nem ezt ítélem meg az egyetlen járható útnak, nem mentem volna bele. Sőt, megakadályoztam volna. Kár ezt szépítgetni. Egyébként is... mikor lett ennyire empatikus? Legutóbb még nem tudta több aspektusból megközelíteni a dolgokat. -ne ő akarjon engem kioktatni a tapintatról és a jómodorról.
-Ne mondogassa ezt nekem mindenki. Nem tudok ilyesmit csak úgy elengedni. Nem úgy működök, mint azok, akik nem éreznek bűntudatot. Időre van szükségem, hogy ezt magamban lerendezzem. El tudom fogadni a szükséges rossz fogalmát, de nem két perc alatt. Szóval akadjunk le erről a témáról kicsit. Köszönöm! -mi lenne, ha mindenki inkább a feladatára koncentrálna, én személy szerint hálás lennék érte.
Magneto-tól pedig én veszem el azt az átkozott TemPad-et, ha itt végeztünk. Senki se ugrándozzon az univerzumok között felelőtlenül. Épp elég nekünk ez a térfúzió, nem kell, hogy azt a TVA-t és a hozzá kapcsolódó tudóst is a nyakunkra hozza. Lassan már levegőt venni sincs időnk mások önző ostobaságai miatt. És a végén mégis mindenki csak azt látja, hogy én hozok önkényes, káros döntéseket. De szuper is nekem. Mindig is varázsló akartam lenni. Ja nem!!!
-Hogy áll az a vibránium összeköttetés? -néztem inkább N'Jadaka-ra. Vagy Erik vagy mi a neve. Pyro térfúziós statisztikája elég nyugtalanító.

Felvont szemöldökkel néztem a fehér ipsére, amikor beközölte, hogy ő készen áll, és én vagyok az, akire várni kell. Aha, hát a csajod nem ezt mondta, seggfejkém.
-Figyi, engem ne kóstolgass, Magnemite. -vagy teszek róla, hogy ez a TemPad téged is a túlvilágra segítsen. Gyorsabban kitépem a szívedet, mint hogy megmozdulhatnál. Ráadásul a vibránium bőven tartogatna meglepetést a mágneses meződnek. Sok sikert a próbálkozáshoz, nyomikám. De mindezt nem kevés önuralom árán megtartottam magamnak. A feszkó most nem tenne jót a helyzetünknek.
Aztán a türelmetlen varázslóbagázsnak is tartogattam egy-egy gyilkos pillantást. Kivéve Selene-t. Ő nem kifejezetten nekem címezte a rúnás megjegyzését.
-Ha itt mindenki ekkora szakértő, hogy csak siettetni tud, akkor csináljátok ti. Megnézném, ti hány perc alatt találtok fel valami misztikus kütyüt, ami azelőtt sosem létezett. Nem még hogy működjön is. -nyugodjatok már le a rákba, jesszus.
Az utolsó simítások voltak csak hátra. A vibránium majd magától teszi a dolgát, ha eléri a megfelelő hőfokot, és megkapja a mágikus rezgéseket. Amióta Mystique említette a feladatot, egy csomót agyaltam a megoldásán. Igyekeztem kizárni minden felejtős vagy bukta lehetőséget.
-De éppenséggel elvileg kész is van. Nem mondhatom, hogy gyakorlatilag is, mivel élesben még sosem láttuk. -soha senki.
-Ez lesz a tesztüzemmód, a főpróba és a premier előadás is. -felelősséget nem vállalok. Bár bízom a tudásomban, de azért ez tök új, mint az eddigi kihívások.
-Na akkor! Ha mindenki befejezte a lelkizős hisztizést, és hanyagolja ezt a felesleges magázódást, indítom a TemPad programját. -és így is tettem.
-Strange, ti koncentráljatok az ablakokra. A szerkezet önmagában kevés az átjáró vezérlésére. Kell konkrét mágia is, ami táplálja a vezérlőegységbe ültetett vibrániumot. -nekem logikus, nektek meg nem kell értenek, csak csináljátok.
-Jó! -ez eddig működőképes.
-Selene, most mehetnek a rúnák. Mindenképp tegyél légyszíves az "ablakkeretre" is egyet. Köszi! -bár lövésem sincs, de ez fontosnak tűnik. És általában baromi jók a megérzéseim, úgyhogy mind hallgassunk az ösztöneimre és akkor nem lesz para. Aaasszem???
-Erik 2, amint meglátod a bolygót, csapasd! Nem tudom, mennyi időd lesz, szóval jó lenne ha odatennéd magad. -na ez érdekes lesz. Imádom a katasztrófafilmeket. Kár, hogy nem hoztam popcornt vagy valamit. Bár Wong pizzát ígért, ha jók vagyunk. Egye fene. Most az egyszer jó lesz utólag is.

-Biztos a legutóbbi áldozatom emlékei miatt. Tudja, voltak gyerekei. –húztam fel az orromat az empátiára tett megjegyzésére, ahogy megforgattam a szemeimet. Akkor nem leszek jófej, hanem mindenki rohadjon meg, aztán kész. Mindenesetre, azon legalább jót szórakoztam, hogy a két Erik mennyire nem bírja egymást, vagy legalábbis Magneto a wakandai királyt. Hát… én se rajonganék azért, ha a mániám egy másikat talált volna. Ugyanaz a név, ugyanaz a kegyetlenség, csak épp az egyiküket tényleg a nő érdekli, míg a másik szánalmas. És ha még egyszer olyanok lesznek a gondolatai, amilyenek, majd az nem lesz humánus, ha letépem a fejét és átfocizom azon a kapun. Utálom az embereket.
Csendben figyeltem, ahogy az értelmesebb Erik magyarázni kezdett arról, hogy elméletileg készen is van az összekötéssel, így pedig el is kezdte kiosztani a parancsokat. Alapból nem bírom az ilyet, de mivel benne volt a légy szíves, így bólintottam, hogy aztán végül elkezdhessem kivetni a rúnákat, amelyek majd segítenek bennünket. Közelebb léptem Erikhez, hogy az ablakokra is kitehessem a jeleket, majd végül megkapaszkodtam a vállában, hogy így nézhessek rá tovább.
-Így a lehető legbiztosabb ez az egész, gyermekem. Lehet, hogy fájni fog, ahogy a képességed határait feszegeted. Ez nem veszélytelen. –pillantottam Magneto-ra, majd ahogy végül minden készen állt, el is kezdődhetett a főműsor.
Éreztem, ahogy az erő elhagyta a testemet, szinte semmi mást nem hallottam, csak a fülemben zakatoló vér hangját, miközben szörnyen melegem lett, holott a hideg rázott. Fájt mindenem, szörnyen görcsbe álltak az izmaim és próbáltam tartani magam, miközben figyeltem Magneto minden rezdülését. Szorosabban kapaszkodtam belé, hogy ahogy egyre inkább koncentrált, úgy tehessem magamévá az életerejét, a sokk okozta fájdalom mögé rejtve az igazi kínt. Olyan volt, mint hosszú idő után ismét levegőhöz jutni. A fájdalom és a szédülés valamelyest alábbhagyott, ahogy éreztem az életerőt belőle a sajátomba olvadni. Az emlékei, a cselekedetei, a szörnyűségek, amiket átélt, szinte élvezettel töltöttek el. Amint megtudtam azt, amitől egy fél pillanatra még én is képes voltam elborzadni, az ablakra vezettem a tekintetemet, hogy lássam, még mennyi van hátra. Egy pillanatra sem haboztam, ugyanis amint a Földből nem maradt semmi, megadtam a kegyelemdöfést ennek a szánalmas, utolsó kis féregnek, viszont ahogy eltűnt a stabilitást adó test, meginogtam és épp csak sikerült megtartanom magam, feloldva a rúnákat, hogy ne szipolyozzák tovább belőlem az életet. Elvánszorogtam a falhoz, hogy aztán annak vetve a hátamat lecsúszhassak a földre, így nézve tovább azt a kupac port, ami maradt utána.
-Mi… mi történt Magneto-val? –vezettem körbe a fáradt tekintetemet, összehúzva magamon a köpenyemet.
-U-ugye nem...?

Miután a wakandai király elkészült a TemPad és a misztikus ablakok összekötésével, Wonggal az utóbbiakra koncentráltunk. A varázserőnket ezekre összpontosítottuk, hogy megszakítás nélkül azt az elpusztításra váró, lakatlan Földet mutassa. Nem volt vesztegetnivaló időnk, így a legapróbb hiba sem fért bele.
Közben Selene is megkezdte a rúnák kiszórását. Amint azok felizzottak és működésbe léptek, semmi akadálya sem volt annak, hogy Magneto használja az erejét. A nő figyelmeztette, hogy fájdalmas lesz, és cseppet sem veszélytelen. Ha elvonatkoztattunk attól, hogy épp egy másik bolygót tettünk tönkre önkényesen az életbenmaradásunkért cserébe, a képességei elképesztően látványosak voltak, ahogy szép lassan darabjaira szedte az égitestet. Félelmetes és iszonytató volt belegondolni, hogy ezt akár a mi világunkkal is megtehetné ő, vagy egy másik Magneto, akinek valaki a vámpírnőhöz hasonlóan felpiszkálta az erőmutatóját. És még mennyi ilyen képességű lehet! Egyáltalán nem volt megnyugtató ezt végignézni.
De aztán ahogy a bolygó elporladt, úgy nem várt fordulatként a mutáns Erik is. Teljes értetlenséggel meredtem előbb a porra, ami belőle maradt, majd hol a földre roskadó Selene-re, hol az életben maradt Erikre.
-Mi történt!? Ez benne volt a pakliban? -mert én nem hiszem, hogy erről szó lett volna.
-Úgy volt, hogy ezzel a módszerrel Magneto-nak sem eshet baja! -néztem végig rajtuk enyhe  számonkéréssel.
-Akkor... erre mi a magyarázat!? -a tekintetem újra a belőle maradt porszemekre siklott.
-Majd én elmondom, mi a magyarázat. A sötét erőkkel való játéknak súlyos ára van. Hányszor kell még elismételnem, hogy elhiggyétek végre!? Láttad micsoda térfúziót okozott a tiltott távjárásod is, amikor a Setét Könyvet használtad. Nem hiába mondom nektek mindig! Ti is így fogtok járni, ha a természet törvényeivel babráltok! Sosem a tudás a tiltott, hanem a gyakorlatok! -zárta le az ablakokat, hogy újra a mi világunk különböző pontjait mutassák.
-De ez a mostani is egy kényszerhelyzet volt, amikor kivételt kellett tennünk, ahogy az Ősmágus is tette volna. Ne okold magad a haláláért, Strange. -hát könnyű azt mondani.
-Inkább nézzétek, hogy sikerrel jártunk! -mutatott a beszűrődő napfény irányába.
-Már csak Watoomb jogarát kell visszaszerezniük, és végre koncentrálhatunk Dormammura. Inkább most pihenjetek, és gyűjtsétek az erőtöket. Még az is lehet, hogy szükségük lesz a segítségünkre. Dormammu nagyon erős és teljességgel kiszámíthatatlan. Kell neki az a jogar, és nem fogja könnyen adni.

-Hé, ne nézzetek rám! Nem én voltam! -emeltem fel a kezeimet megadóan, miután Wong és a doki engem kezdtek el vizslatni. Inkább szemezzetek tovább a mágneses hamukupaccal, hát ha az választ ad a kérdéseitekre.
-A TemPad, a program és az ablakok is sértetlenek. -mutattam végig az említett tárgyakon.
-Bocs, ha kiábrándítalak titeket, de a hiba nem az én készülékemben van. -vontam meg a vállamat.
Wong szerint ha sötét erőkkel játszadozol, súlyos árat fizetsz. Ennek most valamiért pont Magneto itta meg a levét. Hát szerintem meg a vámpír spiné csinált vele valamit, de nekem tök mindegy. A végeredmény ugyanaz, és nekem csak az számít. A térfúziótól már nem kell tartanunk, a Föld Dimenzió megmenekült attól, hogy összeütközzön azzal a másikkal, és a másik Erik kinyiffant.
Bármi legyen is a magyarázat, egy gonddal kevesebb. Zavaró tényező és veszélyforrás volt több szempontból is. Jobb hogy nem nekem kellett eltakarítanom az útból, hanem valami vagy valaki más megtette. Nem vetett volna túl jó fényt rám, ha direktbe kicsinálom. A Pokoltűz tagok csúnyán nézhettek volna rám, ahogy az okoskodó vének is Wakandában. Kell nekem a Fehér Király cím a klubban. Így már szabad a pálya.
Szétbontottam az ablakok és a TemPad közti kapcsolatot. A vibránium minden kis darabját visszaraktam oda, ahonnan előszedtem, majd a kütyüt átnyújtottam Strange-nek. Gondolom hiába kérném, úgysem tarthatnám meg.
-Te jól vagy? -léptem oda Selene-hez, kérdőn nézve végig rajta. Akarsz egy átjárót Wakandába, holdistennő?
Máshogy nem tudok segíteni rajta. Gondolom egy pohár víz nem old meg semmit.

-Wong-nak igaza van. -szólaltam meg végül némiképp fáradtan, ahogy az egymást maró varázslók és az életben maradt Erik hármasán végig vezettem a tekintetemet. Add csak alám a lovat, kedves Legfőbb. Túl jó, ugyanakkor szabálykövető ember vagy, hogy bármi másra gondolhass. A kedves uralkodó pedig gyanítom, annyira azért nem szomorú ettől a gyilkosságtól, hogy leleplezzen mások előtt, akár rájött az igazságra, akár nem.
-Én figyelmeztettem, hogy ez kockázatos és veszélyes, ő tudta ezt és vállalta. Senki sem rontott el semmit. Ezzel jár, ha kárhozott, szentségtelen eszközökhöz nyúlunk. Én magam pedig, mint ahogy olvashattatok róla, nem épp a kedvesség és szivárvány kettőséből állok. -vérből, sötétségből és mindenféle negativitásból annál inkább. Ugyanabból az anyagból állunk, mint a Sötét Dimenzió maga.
-Ráadásul mindenkinek van vesztenivalója, vagy valami, amit már elveszített, vagy amit akar. Dormammu erre megy rá. Az általa alkotott képek... valósak. -hajtottam le a fejemet a térdeimre, véve pár mély levegőt. Ártatlan vagyok, hisz láthatjátok, én is mennyire szenvedek.
-Hm? -néztem fel végül a hozzám lépő Erikhez, erőtlenül bólogatva párat.
-Egészen jól. Csak kell egy kis... utánpótlás. -haraptam be az alsó ajkamat. Ha csak nem fogtak el még több betolakodót, akkor sajnos most Wakanda sem lesz a segítségemre, mivel az ottani foglyokat használtam fel, hogy végrehajthassam a rituálét.