Right on time

Nem szeretem, amikor a bűnözők autóval menekülnek.
Azt pedig végképp nem szeretem, amikor a bűnözők ilyen bitang nagy járművel menekülnek, mint amilyen ez is. Túl sok a változó... elég csupán egyszer rossz mozdulatot tenniük és a munkakezdő órák miatt különösen zsúfolt útszakasz egy csapásra válhat tömegkatasztrófa színterévé.
- Azt kell mondjam, kimondottan jól vezet nyomás alatt! De az, hogy nem kötötte be a biztonsági övet nagy felelőtlenségre vall, szóval meg kell kérjem, hogy húzódjon félre és adja át ellenőrzésre a jogosítványát, illetve a forgalmi engedélyét. - sajnos a reakció, amit a rablótól kapok, bár kifejezésmódjában még akár választékosnak is nevezhető, nem tűr nyomdafestéket. Ebben közrejátszhat az, hogy mindeddig fogalma sem volt arról, hogy én a járgány oldalához tapadva kísértem figyelemmel mindent, amit csinált. Ő és a társai nem közlekednek valami feltűnésmentesen, így két utcával ezelőtt becsatlakoztam, hogy, reményeim szerint, a megfelelő időben rövidre zárhassam a sebességkorlátozást megsértő túrájukat.
- Maguk aztán nem kispályásak, azt hittem, a pénzt szokás ellopni, nem az egész pénzszállítót. Ez egy nagyon furcsa alkalmazása a "Ha már lúd, legyen kövér!" felfogásnak. - a fegyveréhez nyúl, de mire a letekert ablakon kicélozna vele, én már az autó tetején vagyok. Jobbnak látom gyorsan eltűnni a szeme elől, mert a legkevésbé sem hiányzik senkinek, hogy meggondolatlanul golyózáport zúdítson a járókelőkre.
Átmászok a másik oldalra, hogy egy könnyed mozdulattal lendüljek be az anyósülés oldalán. A törött üvegszilánkok aligha tesznek jót a szerkónak, de azzal ráérek később foglalkozni.
- Következő állomás: a rendőrkapitányság. De egyet se féljen! Történetesen tudom, melyik ott a legjobb parkolóhely. - alig várom, hogy lássam Watanabe nyomozó arckifejezését, amikor a megszokott helyén egy ilyen dromedárt talál.
- A fegyverhasználat nem old meg semmit! - hálózom be a gépkarabély csövét, mikor az felém néz.
- Az, hogy már másodjára ez a válasza egy felmerülő problémára, komoly indulatkezelési nehézségekre utal. - enyhén félredöntött fejjel, együttérzőn tekintek rá, nem mintha ebből ő sokat láthatna, az álarcosok bánata ez, mellyel együtt kell tudnunk élni.
- Értem én, de komolyan! Kemény időket él mindenki. Az időjárás megőrült, nő a munkanélküliség, és akkor még nem is hoztuk szóba az geekbe szökő benzinárakat... hopp, ha már témánál vagyunk! - kellő mennyiségű hálóval nyomom egyre lejjebb a gázpedált, míg jobbommal csak fokozatosan tekerem el a kormányt. A férfi bütykei elfehérednek az erőlködéstől, amellyel próbál ellentartani, de látva, hogy ezzel vesztett csatát vív, inkább a zsebében kezd kotorászni, hogy megvillantsa pillangókését.
- Én éppen a környezetvédelem és az elektromos autók fontosságára szerettem volna rátérni, de... - egy legyintéssel odakoccintom a sofőr homlokát a kormány közepéhez. Szúrófegyvere bús puffanással költözik le ájult tulajának lábaihoz.
- Mi a fészkes francért álltál meg? - érkezik hátulról a dühödt felhangon megfogalmazott kérdés, majd, mivel azonnali választ nem kapnak, a pénzszállító ajtaját kirúgva három fegyveres lép le a járműről az utcára. Kettejük lábát mindjárt a betonhoz hálózom és az autó tetejéről mögéjük érkezve ütöm össze a fejüket.
- Napi érdekesség: tudta, hogy van olyan pók, ami a testhosszának akár az ötvenszeresét is képes lefutni másodpercenként? - nézek a harmadikra, nagyon reménykedve abban, hogy veszi a lapot.
- Nem azért mondom, hogy felvágjak, de...
Ééés befejezni már nem tudom, mert futásnak ered.
Sóhajtok.
A szokásos szökkenéseimnél ebbe kicsit több erőt viszek bele, hogy egyetlen ugrással lendülhessek át jócskán a feje felett és érkezzek a széles vállú férfi mellé, akinek irányába a bűnöző sprintelni kezdett. Láttam már túszhelyzetet és nem akarom kivárni, hogy ez is abba torkolljon.
- Szép reggelünk van, nem gondolja? - miközben kis hálógolyót lövök a felénk futó felé, megpróbálok beszélgetést kezdeményezni a férfivel. Tudom, hogy az ilyesmi látványa sokkoló lehet, és nem szeretném, ha egy ilyen esemény egyből elrontaná a napját.

Őrült hőmérséklet van. Sapkában, hosszú, fekete kabátban, bőrkesztyűben kellett elindulnom, hogy ne fagyjak szét. Már a Kúria környékén kemény mínuszok röpködtek és itt se sokkal jobb. Mondhatnám, hogy szokatlan, de nekem még ez az egész világ szokatlan és én is az vagyok benne. A sok teendő között ma eljutottam addig, hogy megint ellátogatok a Szentélybe és megpróbálom odahívni azt a Peter Parker nevű illetőt, akit a doki említett. Van remény arra, hogy előrébb jutunk a kütyükkel. Egy apró infómorzsát már kaptam, amit megoszthatok vele, a többi tudományos kérdés lesz.
Megszokott sporttáskámat hozom a bal kezemben. Nem edzőcucc van benne, hanem az energiaágyúm. Túl sci-fis, hogy csak úgy villogjak vele, ezért szállítom így. Kisebb rekeszekben néhány gránát is van. A hagyományos fegyver pedig a pólóm alatti pisztolytáskában és a lábszárra rögzített kést sem hagytam otthon. A világ veszélyes. Ez a világ is az.
A kocsival egy biztonságosnak látszó fizetős parkolóban álltam meg innen nem messze. Egy kevés gyaloglás jót fog tenni és az is biztonságosabb, ha nem adom mindenki tudtára, hogy én éppen a Szentélybe igyekszem. Mindig jobb messzebb parkolni. New York nagyon zajos, csikorognak a kerekek, anyáznak az emberek, nevetgélnek a gyerekek és valahonnan mindig üvölt a zene. Ebben a tömegben nem könnyű minden veszélyforrást kiszúrni, de rajta vagyok. Egyelőre semmi nem fenyeget, egy kisebb utcára kanyarodva pedig már a gyalogosok hada is eloszlik.
Még van néhány sarok a Szentélyig. Hirtelen a szimpla városi zajoknál erőszakosabb hangok ütik meg a fülemet. Egy levegőben közlekedő, légtornászokat megszégyenítően ügyes jelmezest látok meg. A hírekből ismerek egy ilyet, de sose lehet tudni, ki másolja le az öltözeteket, a technikát, hogy megtévesszen másokat vagy épp lejárassa az eredeti holmi használóját. Szememmel igyekszem lekövetni a mozgását, ami nem könnyű. Rám nézve ártalmatlannak tűnik. Akit üldöz, az kevésbé. Fegyver a kezében, agresszió az arcára írva. A hálókon libegő mellém ugrik és a másik fazon is felém tart. De jó, hogy ilyen népszerű vagyok... Gyorsan eldöntöm, melyikkel foglalkozom. Pókember dumáljon csak, én cselekszem.
Ha a fegyveres a hálógolyó ellenére is meg tud közelíteni és tesz felém akár egyetlen mozdulatot is, akkor a táskát elengedve karkitekerős, lábkirúgós kombóval földre viszem közben ügyelve arra, hogy a lőfegyvere saját maga felé legyen fordítva. Ha elsüti, azzal csak ő járja meg. Kaptam erre kiképzést és számtalan éles helyzetben is sokszor kellett hasonlót véghez vinnem. Ennek ellenére nem bízom el magam, igyekszem precízen kivitelezni a mozdulatsort. Egy apró figyelmetlenség életekbe kerülhet.
- Te itt lenyugszol és elengeded a fegyvert, amíg szépen mondom - mordulok rá határozott hangon a pasasra.
- Szép lesz a reggel, ha elmondod, mi folyik itt - szólok Pókemberhez, de végig a fickót tartom szemmel.
És a sporttáskát. Aki megpróbálja lenyúlni, az kapja a következő szorítófogást.

   

Az a szép ebben a városban, a tényleges építészeti esztétikáját a gondolatmenet kedvéért most pillanatnyilag félretéve, hogy azok, akik itt laknak, illetve eléggé a szívükhöz nő a hely ahhoz, hogy itt is maradjanak, elkerülhetetlen módon megedződnek ebben a forgatagban. Szemmel láthatóan ez egyesekre hatványozottan igaz. A mindennapos interakció helyett döbbenten leszek szemtanúja annak, miként szereli le az idegen a szíve szerint nyúlcipőt húzni kívánó rablót, s kissé még fel is szisszenek a maszk alatt, ahogy a háta mindennemű gyengédséget mellőzve találkozik a betonnal.
- Uhh, az fájni fog holnap. - feltéve persze, hogy nem rendelkezik regeneratív faktorral, de ezt kétlem. Már csak abból kiindulva is, hogy néhány árnyalatnyit sápadtabbá válik a felé néző fegyverétől, a homlokán megcsillanó verejtékcseppek pedig elétveszthetetlenek.
- Oké, én azt javaslom, hogy mindenki vegyen egy mély levegőt, számoljunk el mondjuk tízig, maga pedig hallgasson szépen az úrra és engedje el a fegyvert. - lépek közelebb, egyrészt azért, hogy ha gyorsan kellene cselekednem, a lehető leghamarabb érhessem el a pisztolyt, másrészt ezzel éreztethetem a tettessel, hogy hiábavaló volna továbbra is menekülő útvonalakon agyalnia.
- Amondó vagyok, hogy kezdjük mindjárt az utolsó pontnál és utána foglalkozhatunk a többivel, rendben? - ezeket a szavakat elsősorban a bűnözőhöz intézem, de azért közben szintúgy rajta tartom a szememet a másik férfin, csak a biztonság kedvéért. Bár, a lefegyverző mozdulat alapján nem feltételezem, hogy komoly kárt akarna tenni a fickóban. De azért nem szeretném megvbárni, hogy jók-e a megérzéseim, ezért inkább megpróbálom lekötni Mr. Harcost azzal, hogy megválaszolom a kérdését.
- A rosszfiúnk és a társai... - itt a valamivel odébb heverő, alélt személyek irányába pontosítás gyanánt.
- ... kipécéztek maguknak egy pénzszállítót, és lecsaptak rá, amikor a jármű megállt a Midtown Banknál. Feltételezem, mivel látta, hogy a barátait már leállítottam, az volt a terve, hogy magát használja majd túsznak, hogy hagyjam elfutni. De úgy fest, ez nagyon nem az ő napja. Hozzáfűznivaló? - fordítom fejem a földön fekvő felé, aki eddigre végre túljuthatott a kezdeti sokkon, mert bölcs döntést hoz azzal, hogy ujjai eleresztik a fegyvert, miközben az alábbi szavakat dadogja:
- S.. sajnálom!
Meglepetten pislogok párat.
- Nos, én úgy értettem a kérdést, hogy jó irányban tapogatóztam-e az intenciókat illetőleg, de gratulálok, valóban ez lett volna a következő lépés!
A jó kifejletnek örvendvén még közelebb lépek.
- Csak engem szokott meghatni, ha fejlődést tapasztalok? - törlöm le a semmit a maszk lencséi alól, hogy ezzel oldjam az idegen hangulatát.
- Szép mozdulat volt! Mondjuk szakértőnek nem mondanám magam, de láttam ám az összes Jason Statham filmet! - húzom ki magam büszkén.
- Maga esetleg rendőr? - a mozdulatsor folytonosságából és abból, hogy míg a legtöbb ember ilyen esetben leblokkolna, ő egyáltalán nem hezitált, arra következtetek, hogy nem először csinált már ilyet.
- Vagy csak sok önvédelmi órát ad? - az sem lenne kevésbé menő, valljuk be.

Vannak azok, akik beszélnek, ha kell, ha nem. Pókember se túl csöndes most. Én jobban szeretek a lényegre koncentrálni. Egy pillanatig sem voltam ideges. A jelmezes alak arcába nézek, hogy neki se legyen kérdés. Fókuszt láthat és nyugodt erőt. Nagyon ritkán cselekszem hirtelen felindulásból. Ez sem ilyen pillanat. Akit a földhöz szorítok, annak nagyobb szüksége van légzőgyakorlatokra. Túlerőben vagyunk, de ettől még figyelni kell rá. Amíg le nem csurgatja az ujjait a ravaszról, nem engedem el a kezét.
- Azt tudtad, hogy sok túszejtőt agyonlőnek, mert valahol hibát vég? Nehéz módszer - közlöm az emberünkkel tárgyilagos, de meggyőző hangon.
Miután Pókember volt szíves elmagyarázni a történteket, maradok a megfélemlítésnél. Azt akarom, hogy egy életre megjegyezze, nem tehet ilyet. A szavainak és az arckifejezésének tudok hinni. Ez nem jelenti azt, hogy később sem lesz vele gond. Durvább eszközt mégsem alkalmazok. Itt nagyon is szigorúan büntetik az önbíráskodást. A sajtó a hálószövővel se kegyes. Olvastam róla a Hírharsonában. Remek fotókat lőnek róla, de a cikkek fröcsögnek a rosszindulattól.
- Az lesz az igazi fejlődés, ha a cimbora sajnálkozás mellett felhagy a bűnözéssel. De erről lesz ideje az egyenruhásokkal beszélgetni.
Enyhítek a szorításon, mivel elengedte a fegyvert. Sok ember kezében látok telefont. Biztos van, aki nem a szeretteinek számol be éppen, hogy mit lát, hanem a 911-nek. Meg persze a kamerások is aktívak. Még egy videóval felkerülök a netre. Nem bánom. A saját időmben is ismert voltam helyi szinten, itt is megfizetem ezt az árat.
- Az egyszerűség kedvéért a többi mellé tudja ragasztani!
Láttam, mire képes a hálófolyadékával. Ha Pókembernek sincs ellenére, felrángatom a férfit a betonról és átadom neki. Jason Statham nevének említésére úgy nézek rá, hogy észre fogja venni, nekem ez semmit nem mond. Megnéztem pár mai filmet, de színészek és rendezők neveit még nem tudom.
- Mindkettő majdnem igaz.
Halk szavakkal és virágnyelven folytatom, mert itt sok fül hallgatózik.
- A többit megbeszélhetjük a Szentélyben? A doki már ajánlotta magát. Időtéma.

   

Felnevetek, bár ezt nem mondanáma felszabadult kacajok egyikének, inkább egy kínos próbálkozásnak, amivel próbálom elütni szavainak az élét, s közben kattogó fogaskerekeimmel eldönteni, rákérdezzek-e arra, honnan szed ilyen statisztikát.
- Nyugi, csak viccelt! - a megnyugtatást a tolvajnak intézem, de azért részben magamat is szeretném vele meggyőzni. Kár, hogy ezt kíméletlenül tapossa agyon az idegen férfi törhetetlennek tetsző komolysága. Én pedig kíváncsi természet vagyok, így hát...
- Viccelt... ugye? - kicsit közelebb hajolok hozzá, halkítva a hangomon, mintha exklúzívan neki szólna a kérdés, de a közelség miatt nyilván a bűnösünk szintén fültanújává válik a kérdésnek. Ha a magázásból sejthető ismeretlenséget egy picit félretesszük, még akár azt is gondolhatná bárki, hogy ez egy előre begyakorolt (és enyhén elfuserált) jó zsaru-rossz zsaru felállás.
- Vagy ez is olyasmi, amit brit tudósok mutattak ki? - nekik sok mindenben benne volt a kezük, ezért aztán senkit sem érne meglepetésként.
- Ezzel nem tudok vitatkozni. - a bólintás mellé még egy sóhajt produkálok, miközben a pasas két kezét odahálózom az elkötött pénzszállító ajtajához. Amit az idegen mond, noha jogos, sajnos a valóságban vajmi kevésszer történik meg. Nyilván, egy ideális világban nem létezne visszaeső bűnözés, mi viszont nem abban élünk.
- De ugye minden kezdet nehéz, szóval érdemes már az első erőfeszítéseket is értékelni és megdicsérni. Tudja... mint a gyerekeknél. - lehet, hogy ez nem a legjobb hasonlatom, mint azt a bűnöző sértődött felcsattanása igazolja:
- Hé!
- Nem úgy értem, hogy maga egy nagy gyerek, hanem azt mondtam, hogy az elmélet hasonló ahhoz, amit például a pedagógiában alkalmaznak!
Ezen homlokráncolva elgondolkodik, én pedig fejben vállon veregetem magam a mentésért.
- Biztos látta már! Kopasz ürge, általában menő autókkal és indokolatlan félmeztelen jelenetekkel. - jó, nos, ezzel nem biztos, hogy kisegítettem, de a szándék a fontos.
Elnyújtott hümmögéssel veszem tudomásul a titokzatosságát fenntartó választ. Lehet, hogy nem tűnök a burkoltság mintapéldájának, de azért értem, hogy miért válogatja meg ilyen gondosan a szavait, és nem vagyok én olyan tapintatlan, hogy nyilvánosan tovább forszírozzam a dolgot.
- Ó, szóval szokott rólam beszélni? - fókuszálj, Peter, megint elfeledkezel a fontossági sorrendről!
- Akarom mondani... persze... öhm... és a gyaloglást preferálja vagy esetleg... - előbb magamra mutatuk mindkét hüvelykujjammal, majd felfelé az épületek közé.
- ... jobban örülne egy fuvarnak? - aláírom, ez egy fura kérdés, de mentségemre szóljon, ez az interakció is hirtelen lett még furább és egyelőre még kíváncsian fürkészem a szigort alapértelmezett beállításként alkalmazó arcát, hogy rájöjjek, vajon ki akarna-e nyírni, ha tényleg felkapnám hálóhintázni.
Akárhogy is... az ajánlat áll, mindegy mennyire tűnhet ez kívülről nézve furának a termetbéli eltérések függvényében.

Ismét a jelmezes szemébe nézek. Nem kell megszólalnom, hogy tudja a választ. Rögtön utána az elfogott rablót fixírozom röviden, hogy tudja, hányadán állunk. Sokszor szavak nélkül sokkal hatékonyabb a szándékok és lehetőségek ismertetése. Nem látom szükségesnek, hogy az emberünk megnyugodjon. Stabilan fogom és fel vagyok készülve arra is, hogyha ficánkolni akar.
- Tapasztalat.
Én magam is bántam el így túszejtővel, de statisztikák is alátámasztották az állításomat. Az én időmben. Ha itt nem így megy, azt szomorú dolognak tartom.
Értem, hogy Pókember mit szeretne a szövegelésével. Sokkal humánusabb módszereket alkalmaz, még szinte bocsánatot is kér az elkövetőtől. Lehetséges, hogy ez a kettősség is beválik. Meglátjuk, mit szűr le a pasas abból, hogy kapott itt csillapítást és fenyegetést is.
- Olyat már láttam.
Lehet, hogy egész más filmről beszél, mint ami eszembe jutott. Most nem lényeges.
- Köszönöm, de nem szükséges. A célállomáson találkozunk.
Nem akarok bekerülni a sajtóba azzal, hogy Pókember engem hurcolt a hóna alatt. Komikus lenne és felesleges. Elég nekem a youtube-videó okozta "hírnév". Abban a harlemi kocsmában is azzal köszöntettek, hogy ha oda is robotot viszek, páros lábbal rúgnak ki. Nem hülyeségekről akarok ismert lenni.
A Szentély nincs messze, jól kilépve hamar odaérek. Ismernek, a beengedéssel sem lesz gond. Keresek egy helyet, ahol beszélhetünk vagy ha Pókember ezt megoldotta helyettem, akkor ráhagyom. A sporttáskámat leteszem a padlóra és megállok mellette. Informálódni is akarok, de meg is ismerném. Érdekel, ki ez a pörgő nyelvű figura álarc nélkül. Rendkívül ügyes és a hálója is sokrétű, jól használható eszköz. Ha ő tervezte, már önmagában ez magyarázza, miért bízik benne ennyire az egykori Legfőbb Varázsló.
- Ha jól értem, dr. Strange nem említette magának, hogy keresni fogom. A nevem Lucas Bishop. Szólítson nyugodtan Bishopnak.
Az Őrnagy megszólítást itt nem várhatom el.
- Mielőtt a nehezebb témákba belevágnék, válaszolok a kérdésére. Az én időmben, ami egy száz évvel későbbi lehetséges jövő, békefenntartó voltam. Ez rendőri és katonai feladatokat jelent, de olykor-olykor tartottam harci órákat is.
Lehet, hogy már nem tartja fontosnak, de nem volt rossz kérdés, ezért válaszolni akartam.
- Önről mit kell tudni?
A média elég szerteágazóan ír róla. Inkább a saját szájából akarom hallani, mit tart fontosnak magáról elmondani.

   

Nem mondom, a férfinak van egy sajátságos kisugárzása. Egyfelől a fegyelmezettsége kétségbe nem vonható, ahogyan a szavainak megválogatásából ítélve, az izamiba kódolt megfontoltság sem az, mégis, mindez párosul egyfajta... nem is tudom... idegenséggel? Mármint, félreértés ne essék, teljesen hétköznapinak tűnik! Viszont van benne és a viselkedésében valami mefoghatatlan, ami azt sugallja, hogy mégis kirí a környezetéből. Ráadásul nem segít az érzés helyességének eldöntésében az sem, hogy a pókösztönöm nbem zsong be tőle, ami a kissé furcsa mivolt mellett kizárja az ellenségesség esélyét. Az "Olyat már láttam." válaszára hallatok egy apró kuncogást, mert a pillanat erejéig azt feltételezem, hogy szarkasztikus megjegyzés volt ez részéről, s már szólásra nyitnám a számat, hogy tegyek egy "Akárcsak a legtöbben." megjegyzést, amikor is komoly, és rezzenéstelen arckifejezése megállít benne. Oké, másodpercről másodpercre kelti fel a kíváncsiságomat.
- Persze, nem gond, akkor... akkor majd ott... ööö.. igen... - mutogatok ezen a ponton némileg össze-vissza. Merthogy az elsődleges intencióm az volt, hogy a Szentély felé mutassak, de aztán eszembe jutnak az előkerült mobilok kamerái, és rá kell jönnöm, hogy se neki, se a Dokinak, de még csak nekem sem hiányzik, hogy a new yorki lakosság, s még inkább a főleg  Jameson harsány lelkesedése által vezérelt média azt kezdje el találgatni, mi lehet a közös nevező egy Bosszúállókkal kapcsolatba hozott varázsló, a város kétes hírű (vagy legalábbis, annak titulált) falmászója, illetve egy totál idegen férfi között.
Meg aztán... lássuk be, ez egy tökéletes pont ahhoz, hogy a legközelebbi épületre hálót szőve részemről a Sanctum Sanctorum felé vegyem az irányt, még mielőtt további elidőzéssel kínosabbá tehetném a beszélgetést. Arra ráérünk később.
- Szóóóóval... maga albérlő? - szegezem neki a kérdést akkor, amikor ő is megérkezik. Nyilván, valós alapja nincsen, inkább csupán beszélgetés kezdeményezésnek és a hangulat oldásának szánom. Nem mintha oldásra is szorulna csak... szóval... ő eléggé hivatalosnak tűnik, és szeretném azt éreztetni vele, hogy velem szemben ez az eljárás felesleges.
- Oké, tehát Bishop. Nem, a Doki nem említette, hogy bejelentkezne hozzám. - közlöm, és még enyhe rosszallás és sértődöttség keverékének megjátszását is mellékelem azzal, ahogyan szavaim mellé fejemet csóválom. Mintha bárki elhinné, hogy hozzám bárki is be szokott jelentkezni!
- Várjunk, időt kérek, mert ebben az esetben korrigálnék! - formázok gyorsan egy "T" betűt a kezeimmel a magyarázata után.
- Amikor legutóbb itt jártam egy teljesen másik ügy kapcsán, valóban szóba került, de sajnos arra nem volt időnk, hogy belemerüljünk a részletekbe, így aztán úgy raktároztam el magamban az infót, mint "időutazó látogató". - ujjaimmal még illusztrálom is az idézőjeleket a precízió kedvéért.
- És, mondja... sikerrel járt a küldetése? - oké, az csupán feltételezés, hogy konkrét céllal érkezett ide, de mivel említette, de mivel említette, hogy fegyveres kötelékben szolgált, illetve figyelembe véve, hogy a száz év elég nagy távlatnak tűnik ahhoz, hogy specifikusan itt kössön ki, mind arra mutat, hogy pontos terve volt az ideérkezésére. Láttam ám párszor a Terminátort, személyek nem utazgatnak az időben csak úgy! Plusz, a tér-idő kontinuum nem pusztult még el legjobb tudomásom szerint, így aztán adja magát az, hogy bármiért is van itt pontosan, jó úton halad.
- Nos... - lehúzom a maszkomat, mielőtt válaszolnék neki. Doktor Strange bízik benne, így nekem sincs okom arra, hogy kételkedjek az ítéletében, és ez védett háznak, biztonságos környezetnek tekinthető ahhoz, hogy ne ragaszkodjak (szó szerint, hehe) az álcámhoz.
- A Pókember névvel feltételezem már találkozott, de nyugodtan szóltson Peternek. - az irónia kedvéért felajánlhatnám neki én is a vezetéknevemet, de azt túl hivatalosnak érzem és azokat az időket juttatja eszembe, amikor a hallatán az igazgatói iroda felé kellett vennem az irányt. A keresztnevemmel így aztán komfortosabbnak érzem magam. A teljesség jegyében azért szavaim mellé jobbomat is nyújtom felé egy barátságos mosoly kíséretében.
- Nem igazán tudom, a jövőben mennyi adat marad fenn rólam, de röviden a lényeg annyi, hogy a képességeimet még néhány évvel ezelőtt kezdtem el használni arra, hogy a szomszédságomon segíthessek velük. Persze, ehhez az is kellett, hogy ne lássák az arcomat, mert túl sok kérdéshez vezetett volna. Amire viszont nem számítottam, az az volt, hogy Tony Stark felbukkan az otthonomban, aminek köszönhetően belecsöppentem a Bosszúállók világába, találkoztam Dokival, harcoltunk Thanos ellen... - kisebb ugrásokkal haladok végig a lényegen, de mentségemre legyen mondva, nem tudom, mire kíváncsi igazán.
- ... aztán Doki segítségét kellett kérnem egy személyesebb probléma kapcsán, amit egy ellenségem okozott, de kissé felbolygattuk vele a multiverzum szövetét, úgyhogy egy varázslattal helyre kellett hozzuk az okozott károkat. - ennek a beszámolónak vajon volt bármi értelme? A fejemben volt, de az más krédés, hogy ez meg is egyezik-e a valósággal.
- Ami azt illeti, fogalmam sincs, hogy ez megválaszolta-e a kérdést. - túrok hajamba zavaromban. Technikailag igen, válasz, de vajon mit árul el ez rólam?
- Szóval a jövőben én nem.... érti... - húzom el mutatóujjamat jelzésértékűen a torkom előtt. -... nem húzom sokáig?

A kiröhögést nem értékelem. Szemöldökeim kezdenek még szigorúbb jelleget adni a nézésemnek. Most nem oktatom ki, de ha még egyszer ezt teszi, nem fogok hallgatni. Az utazás módjára adott válaszából látszik, hogy így is zavarba hoztam.
A kérdését hallva egy másodpercig szótlanul nézem. Már nincs nyugtatásra szoruló bankrabló, akit le kell csendesíteni egy kis lazasággal, hogy ne használjon fegyvert. A maszkosnak ez lehet a stílusa, amit nem csak bizonyos helyzetekben alkalmaz. Én is kiengedhetek egy kicsit. A Szentély még mindig békés hely. Enyhül az arckifejezésem.
- Vendégeskedtem itt egy ideig, de már a Xavier Kúria az otthonom. Ismeri az X-Ment és Charles Xavier különleges tehetségű gyerekeknek fenntartott iskoláját? Náluk vagyok...albérlő.
Így is vehetjük, bár ezt a szót senki nem használta. Szolgálatot teljesítek, segítek a munkában és cserébe ott lakhatok.
A sértődős szavakat figyelmen kívül hagyom. Épp olyan komolytalannak találom, mint amit eddig hallottam tőle. Bűnözőket állít meg, attól sem zárkózik el, hogy nekem segítsen, szóval amit most mondott, az megint félreértés vagy hülyéskedés lehet. Hamar ki is derül. A "T" jelzésre megrázom a fejemet és elvigyorodom. Mókás ez a figura.
- Könnyen lehet, hogy rám utalt. Igen, likvidáltam a sorozatgyilkost, aki ebbe az időbe szökött. Ez volt a rám osztott küldetés. Azóta kitűztem célul, hogy mindent megteszek ennek a világnak a megvédéséért és a mutánsok sorsának egyengetéséért. Az előbbi témához kapcsolódik, hogy a célszemély megrongált időgépét megmutatom magának, mert a Doki szerint hasznos lehet a Megmaradó problémakörének megoldásában.
A maszk alól olyan arc kerül elő, ami mindent megmagyaráz. Ránézésre középiskolásnak látszik, de lehet, hogy csak fiatalosan tartja magát. A stílusa mindenesetre illik ehhez a fizimiskához.
- Peter, tegeződjünk! - viszonzom a mosolyt és a kézfogást is.
Határozottan, de nem túlzó erővel szorítom meg a kezét. Hagyom, hogy végigmondja, amit fontosnak tart. Ilyen fiatalon elég nagy horderejű problémákkal találkozott. A szavai nem mindig komolyak, de ő maga nagyon is komoly csatákat vív az élettel.
- Nagyjából igen. Nekem a technológiai tudásodra van szükségem, ami nyilvánvalóan jelentős, ha Stark is érdeklődött irántad. Mehetünk a géphez?
Közben meg tudjuk beszélni a többit. Ha benne van, fordulok is arrafelé, amerre a Dokit vagy Wongot találjuk. Akárki nem nyúlhat hozzá Fitzroy időgépéhez és azt kértem, hogy nekem se legyen korlátlanul elérhető, csak a Legfőbb Varázslón vagy Strange-en keresztül.
- Tájékozott vagyok ennek a kornak a főbb szereplőit illetően, de rólad sosem hallottam. Sem feljegyzések, sem videók, sem szóbeszédek nem említették ezt a Pókembert. Ez nem arra utal, hogy rövid életű leszel. Sokkal inkább arra, hogy ez az idősík olyan elágazás, ami több mindenben eltér az általam ismert történelem vonalától.
Valamennyire még mulattató is, hogy egyesek jövendőmondást várnak tőlem. Tudok pár dolgot, de meg kellett tanulnom, hogy egész máshogy is alakulhatnak az események.
- A képességeid születésed óta megvoltak és csak nemrég jöttek elő vagy valamilyen beavatkozásnak köszönhetőek? Én mutáns vagyok, gyerekkorom óta használom az erőmet, ami a különböző fajta energiafélék elnyelése és kibocsátása.
Ez a laza mozgás vicces. Peter elég szórakoztató jelenség.

   

- Meg lehet kérdezni, hogy idén nyáron kit ismertél meg a mutánsok közül?
A Testvériség valamelyik vezető tagjára tippelek vagy a Skarlát Boszorkány testvérére. Nem ez a legfontosabb részlet, de hasznos lehet tudni, hogy ki alakította ki benne az első képet rólunk.
- A fajunk valóban az elmúlt évtizedekben sokasodott meg, de már jóval korábban is éltek mutánsok. Többségükről a környezete nem is tudhatta, hogy hová tartozik. Rendellenes kinézetű csecsemők, szokatlan erejű személyek, akikről mindenféle legendák keringenek.
Tudtommal az egyik első En Sabah Nur volt, de inkább nem hozom szóba. Túl sok látomásom támadt már egy alternatív univerzumról, amiben ő uralkodik. Nem hiányzik, hogy megint rám törjenek.
- Az iskola ilyen diákoknak nyújt segítséget és a tanárok is mutánsok, mert a képességek használatát olyanok tudják igazán megtanítani, akik maguk is átmentek az elsajátítás különböző szakaszain. Nem mindenki tagja az X-Mennek, de a személyzet nagy része igen. Ami nagyon fontos: egyelőre szükség van arra, hogy ez ne kerüljön nyilvánosságra! A világ még nem áll készen arra, hogy elfogadja egy mutánsoknak otthont adó intézmény létezését. Szóval én is diszkréciót kérek!
Komolyan nézek rá. Akármilyen poéndobáló, a szíve a helyén van és az esze is. Tudni fogja, hogy ha erről rossz helyen beszél, azzal gyerekeket ítélhet halálra.
Legyintek az elkalandozásra. Túl nagy kitérőt nem fogunk tenni, mert nem hagyom. Visszaterelem a témához, ha zavaróan eltévedne. Ennyi viszont belefér. Joga van tudni, ki vagyok, mielőtt segít nekem.
- Épp ellenkezőleg. Vannak feljegyzések időutazókról és időgéppel rendelkezőkről, viszont a technológia hivatalosan még nem ismert. A kormányzat és a hadsereg számára sem, pedig ott szoktak először megjelenni a legnagyobb fejlesztések.
Nagy szerencsénk van ezzel. A mutánsellenesek nem tudtak visszamenni a múltba, hogy a fajom képviselőinek létrejöttét megakadályozzák. Megtették volna, ha képesek rá...
- Pont azért kérem a segítségedet, mert rejtély, hogy hogyan működik a szerkezet. A birtokosa, Trevor Fitzroy kiváló mérnök volt, jelentős anyagi forrásokkal és alvilági kapcsolatokkal, így megszerezhetett minden alkatrészt és energiaforrást, de kizárt, hogy teljesen egyedül működtette. Az az ember rendkívül veszélyesnek bizonyult és fontosabb volt megölni, mint kikérdezni. Utólag viszont valamit mindenképpen kezdeni kell a ketyerével. Én azon a résen át jutottam ide, amit ez nyitott. Csak éltem a lehetőséggel, de a működési elvét nem ismerem.
Parker felteszi azokat a kérdéseket, amiket Strange is nekem szegezett. Szívesen elmondok mindent neki is. Otthonosan mozoghat a technológiai fejlesztések témájában, közelebb állhat hozzá mindez, mint az egykori Legfőbbhöz.
- Latvéria uralkodója, Victor von Doom már ma is rendelkezhet ilyen szerkezettel. Az a birodalom kőkemény autokrácia, egyáltalán nem nyitott, ezért nehéz biztosra venni a vele kapcsolatos híreket. Az illető valódi műszaki zseni, de a mágiához is ért. A tanulmányai során Reed Richards, a Fantasztikus Négyes vezetője az egyetemi évfolyamtársa volt és később többször szembe kerültek, főként a magát Fátum Doktorként emlegető latvériai világhódító próbálkozásai miatt. Ezen a világon nem találtam róluk sok infót és Strange-nek sem ismerősek. Arra gondolok, hogy ez megint egy eltérés az időösvényeink között. Te találkoztál már a nevükkel?
Annyi biztos, hogy Latvéria létező állam. Glitch is ismeri.
Jó lenne valami kapaszkodót találni. Néha azt érzem, hogy teljesen egyedül vagyok ebben a világban és csak keresem, merre tart, de nem találom. Azt hinni, hogy ismerem a múltat, mert tanulmányoztam és oktatást is kaptam róla és azzal szembesülni, hogy itt más a múlt, nehezen feldolgozható tény. Rengeteg energiát elvesz, hogy egyenesben tartsam magam, mikor ilyenekkel szembesülök.
Peter határozottan érdeklődő és úgy tűnik, hogy nem csak a cél érdekében vizsgálná meg a készüléket. Lehet, hogy csak első benyomás, de mintha izgalomba jött volna az időgép hallatán. Teljesen érthető. A téma még az én időmben, száz év múlva is felkelti bárkinek a kíváncsiságát.
A történetet hallgatva felvonom a szemöldökömet, mikor Parker a pókcsípés említése után vesz levegőt. Eddig ez csak mesének hangzik. A folytatás helyezi a komolyan vehető tények közé.
- Mit tudsz arról a szervezetről, ami kísérletezett a pókon? Az a kutatási projekt hasznos is lehet, de veszélyes is attól függően, kinek a kezében van. A többi alanyra is érdemes lehet odafigyelni, ha ilyen erőt képesek adni. Ha embereken is kísérleteztek, akkor pláne fontos.
Még a Hydra-hoz is lehet köze. Nem kell minden bokorban náci tudóst keresni, de sajnos ezt az eshetőséget is figyelembe kell venni. Messzire elér a kezük. Ilyen eredettörténetről nem hallottam. Egy másik, hasonló képessegékkel rendelkező lényről tudok, de ő jó hetven évvel ezután bukkan fel az én idővonalam szerint.
- Még nem találkoztam olyan energiafajtával, ami kifogott volna rajtam, de létezhet ilyen.
Kozmikus energiával például eddig nem szembesültem, se a káosz erejével, amit a Skarlát Boszorkány használ.
- A testemmel nyelem el az energiát, a részemmé teszem. Ez nem csak támadó jellegű erő. Ha nem bocsátom ki, hanem magamban tartom, akkor hasonlóan működik, mint a már emlegetett szuperkatona szérum. A legtöbb fajtával már találkoztam, ezért meg tudom saccolni, hogy az adott mennyiség mire lesz elég. Konkrét mértékegységgel kifejezve nem tudom neked megmondani az eddigi rekordomat, de találkoztam olyan erősségű tolósugárral, ami elegendő volt egy húsz méter szélességű, jó fél méter vastagságú téglafal szétrobbantásához.
A forrását később fogom megemlíteni, mikor rátérünk az Őrszem Robotokra. Parker jó kérdéseket tesz fel. Nem fáraszt, inkább alátámasztja a feltételezést, hogy a gondolkodásával képes lehet megfejteni Fitzroy időgépének titkait is.
- Azért jöttem, hogy mindketten kérdéseket tegyünk fel, mert így jutunk válaszokhoz. Úgyhogy a következő kérdésem: valóban létezik temporális energia, ami az időhöz köthető? Mert akkor elképzelhető, hogy a portálon történő áthaladással magamba szívtam és mivel azóta is itt vagyok, még bennem lehet.
Magyarázatot jelentene arra, hogy miért látok bele egy másik világ másik idősíkjába vagy több hasonlóba. Vagy ha nagy szerencsénk van, akár forrásul szolgálhat az időgéphez is. Az én időmben kutatják ezt a témát, de még nem bizonyított, hogy jó úton járnak. Doom fejlesztéseiről meg semmit nem tudunk.

   

- Igazából... a "megismerés" talán egy kissé erős kifejezés arra, ami történt, bár az elvitathatatlan tőle, hogy elég közvetlen volt és nem szégyellősködött az információmegosztás terén... vagy a beszéd terén... - na jó, lehet, hogy ideje lesz pontosítanom, mert így a végén azt fogja hinni rólam, hogy magamról dumálok.
- Vörös ruhát hordott, és nem különösebben törődött azzal, hogy mennyire hívja fel magára a figyelmet. - nevezhetnénk ezt pontosításnak, de még mindig nem igazán érzem azt, hogy elegendő lenne a teljes képhez.
- Deadpoolnak hívta magát és elvileg ő is valahonnan máshonnan érkezett. Beszélt valami katonai programról és mutáns kísérletekről, egyben az elmondása szerint ő is részt vett... az őszintét megvallva, itt-ott kissé nehézkesen tudtam csak követni a történetét, mert nem nagyon találkoztam korábban olyannal, aki annyira csapongana, mint én. - toldom meg szavaimat egy szégyellős, bocsánatkérő kis mosollyal, mert hát a szóban forgó találkozáskor tényleg elég sok minden elhangzott, aminek legalább a felével kapcsolatban homályosnak mondhatóak a részletek, Pool elbészélési stílusa pedig nem tette könnyebbé a megértést. Emiatt viszont könnyen elképzelhető, hogy a válaszom Bishop számára közel sem lesz olyan informatív, mint amilyennek szeretném, hogy legyen.
- Utána eltűnt... említett valami Kábel nevű személyt, aki lehet, hogy szintén itt van és meg kell találnia. Azóta nem hallottam felőle. - húzom el a számat. Fura fazon, ez tény, de azért remélem, nem esett baja. Próbáltam azóta a bevettnél is többet járőrözni a városban, hátha újra felhívja magára valamivel a figyelmet, ám ez mindeddig még nem következett be. És sajnos nincs olyan GPS-em, amivel más világok látogatóit nyomon tudnám követni. Ráadásul belemehetnénk ennek a személyiségi jogokra gyakorolt hatásaira, de helyette inkább figyelmesen hallgatom mindazt, amit megoszt a mutánsokról.
- Persze, ez csak természetes! - bólintok egyből a diszkréció szóba hozatalakor.
- Volt lehetőségem megtapasztalni, milyen az, ha a környezetedben élők rájönnek, hogy másra is képes vagy, mint amit megszoktak. Csak rövid ideig tartott ez az állapot, de elég bepillantás volt ahhoz, hogy ne akarjak senkit ilyen reflektorfénybe helyezni. Mindenkinek a saját joga eldönteni, milyen életet szeretne élni és megosztja-e az ajándékait másokkal. - mindezt fontosnak tartom megosztani vele, hogy tudja, az, ami itt elhangzik, tőlem nem fog kitudódni. Egy egész iskolát benépesítő csoport, akiknek épp elegendő az, hogy megtanulják, miként éljenek együtt adottságaikkal és hogyan hasznosítsák azt egy teljes élethez... nem én leszek az, aki felesleges nyilvánossággal tetézi majd a vállukat nyomó súlyt.
- Tehát az utazók zömmel mutánsok voltak, illetve velük együttműködésben álló személyek. - ez csak észrevétel részemről, illetve, ha úgy tetszik, egy kijelentésbe csomagolt kérdés, hiszen csak tippelek. Említette a hadsereget, márpedig ha a kormánynak az ő világában tudomására jutott volna egy ilyen kaliberű technológia, száz százalék, hogy megpróbáltak volna belőle fegyvert kovácsolni. Az emberi természet, főleg a "fejlettebb" korban, már csak így működik.
- Igen, hallottam róluk, de kétlem, hogy olyan vonatkozásban, amelyben te ismernéd őket. - nem akarok hamis reményeket kelteni benne azzal, hogy úgy teszek, mintha pontosan tudnám, mire utal, mikor valamilyen Fantasztikus Négyesről beszél, mindenesetre ezt a megnevezést elraktározom magamban, mert elég médiabarátnak hangzik, aztán hátha tudom még javasolni majd valakinek.
- Tudom például, hogy Latvéria határszomszédságában jelenleg is aktív háborús helyzet uralkodik, de a monarchia vezetője, ez a bizonyos Viktor von Doom megtagadta, hogy bárminemű katonai beavatkozással vagy fegyveres szállítmánnyal beavatkozzon a Symkariai Királyság konfliktusaiba. Az online felületeken például alaposan fel is borzolta a kedélyeket a CNN-en leközölt nyilatkozatával, amiben arról beszélt, hogy a prioritásai szigorúan a belügyekre szorítkoznak.
A vállrándítással, amit a beszámoló után engedek meg magamnak, nem közönyt próbálok sugározni, csak azt, hogy a politika nem tartozik a számomra legkönnyebben átlátható területek közé.
- Reed Richards pedig az egyike volt azon kutatóknak, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek a nevadai robbanásban, pár héttel ezelőtt. Dr. Franklin Storm szerint azonban ez nem veti vissza a Dr. Richarsdsszal közös projektjüket. - fogalmam sincs, ehhez hasonló eseményekre került-e a sor az ő idővonalán, így ameddig bele nem kérdez, nem bocsátkozok további részletekbe.
- Magáról a szervezetről vagy arról, hányan lehettek beavatottak, nincs információm, viszont a labor rendszerének archívumában találtam olyan titkosított fájlokat, amik az ő ténykedéseikhez kötődtek. Úgy vélem, mindent igyekeztek legális medikai kutatásként álcázni az Empire State Egyetem, illetve annak tudományos és tanulmányi kapcsolatainak zászlaja alatt, de a fű alatt végzett kísérleteik javarészt sikertelennek bizonyultak. A legtöbb tesztalanyként bezárva tartott állat elpusztult, miután radioaktivitásnak tették ki őket. Azok, amelyek túlélték, nem tanúsítottak semmilyen genetikai vagy viselkedési változást, így idővel megszabadultak tőlük. - ami elég genyóság, ha bárki engem kérdez, de persze, mit számítanak bárkinek az én véleményem ilyesmiben.
- A pók, ami engem megcsípett, az utolsó ilyen kísérleti állat lehetett, ugyanis a program többi alanyát már az ott tett kirándulásom előtt eliminálták. Szerintem arról sem tudtak, hogy egy példány a kiállított elemek közé került. Talán azért, mert gyorsan kellett eltűnniük, és így, a nyomukat is eltűntetniük, de ez már csak találgatás. - totál haszontalannak érzem magamat ezekkel a válaszokkal.
- Nem akartam túl mélyen kutakodni, mert így is egy ismerős belépőkártyáját és  hozzáférési kódját használtam. Nem akartam tönkretenni a munkahelyi karrierjét azzal, hogy olyan helyeken áskálódok az ő nevében, amikhez abszolút semmi közöm sincs. - épp elég az, hogy Dr. Crawford így is képes a tekintetével ölni, ha egy ilyen kutakodással elintézem a karrierjét, nem csupán a szemeivel nyársalna fel.
- Azta! - kerekednek ki a szemeim, amikor az energiaelnyelő rekordjáról beszél.
- És maga az abszorpció azonnali vagy a kontaktus pillanatában még érzel fájdalmat? - élő akkumulátorként feltételezem, tudja hasznosítani az elnyelt energiát, hogy az esetleges kellemetlen érzéseket ellensúlyozza, de ettől még érdekel, hogy mennyire tudatos vagy passzív módon megy ez végbe, illetve jár-e bármilyen fokú immunitással.
- Nem akarok indiszkrét lenni, de milyen körülmények között tapasztaltad meg először a képességeidet? - említette, hogy születése óta birotkolja őket, de lássuk be, a kiterjedésüket tekintve elég specifikusak és valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy már gyerekként tolósugarakat nyelt el, de inkább ne legyen igazam, mert nem nagyon tetszene annak konnotációja.
- Nos, ez egyáltalán nem lehetetlen. - bólintok a feltett kérdésre, mielőtt folytatnám:
- Már alapból eneriga szabadul fel akkor, mikor a tér-idő kontinuumon rést nyit bármilyen szerkezet, függetlenül attól, hogy Pym-részecskéken, Tony Stark kvantummechanikai számításain vagy valami teljesen más alapokon nyugvó működési elvről beszélünk. Nem beszélve annak lehetőségéről, hogy vannak olyan részecskék, még ha a jelenlegi tudásunk szerint csupán az elméleti fizika szintjén is, mint például a tachionok, amik másképpen mozognak abban, amit mi időnek neveztünk el. Ha a szervezetedben működő X-Gén kvázi-automatikus módon, ha úgy vesszük, passzívan is reagál az ilyen szubliminális részecskék felfoghatatlanul gyors vibrációi által keltett energiákra, akkor minden lehetőség adott ahhoz, hogy még hordozz magadban valamennyit az időkapun való átlépés momentumából.
Veszek egy mély levegőt.
- De még ha ebből is indulunk ki, mindezen feltételezés nagyban függ attól, mennyit használtad a képességeidet az itt tartózkodásod alatt, illetve attól, hogy a tested mennyire tesz különbséget energiaforrások és annak különböző volumenű felhasználási lehetőségei között. - ezen a ponton tényleg csak remélni tudom, hogy nem tekint majd fárasztónak a kiábrándító válaszaim hallatán.
Ez a hátránya annak, ha nem egzakt tudományról diskurálunk.

Kivárom, hogy ebből a hosszas leírásból azt hozza-e ki, hogy végülis nem akarja elárulni az illető kilétét. Nem találgatok, mert egy ruha és egy viselkedési mód nagyon kevés. A név elhangzásakor felkapom a fejem.
- Másik időből? Másik univerzumból? Eléggé hasonlít ennek a világnak a Deadpooljához, aki zsoldos és imád rengeteget beszélni, bohóckodni, a mutáns erejét pedig valóban egy katonai programban erősítették fel. Neked mond valamit az X-Fegyver projekt vagy William Stryker neve?
Ha csak a tévéprédikátort ismeri, azzal nem leszek kisegítve. Katona úr profilt váltott, manapság kísérletezés helyett Istenről tart előadásokat. Bedobtam a nevét, hátha Parker mégis hallott valamit. Sokat beszél, de sokat is tud és a lényeg mindig előjön. Elmosolyodom azon, hogy Deadpoolhoz hasonlítja magát.
- Az én történelmem szerint Kábel alapított egy X-Erő nevű, rövid életű csapatot, amivel jövőbeli katasztrófákat elkerülő eseményeket akartak megelőzni. A vezető valóban időutazó, kibernetikus beépítésekkel és katonai képzettséggel.
Kicsit hasonlít a története az enyémhez, de nekem minden tagom emberi.
- A fémkarjába épített szerkezettel a múlt és a jövő több pontját felkereste, majd eltűnt. Rejtélyes alak, ennyit tudok róla.
Ha megtalálnám, még közös céljaink is akadhatnának. Deadpool viszont nagyon nehéz eset. Én nem bíznék meg benne. Ez a másvilági verziója is hasonlónak tűnik.
- Köszönöm!
A jelmezes igazságosztók élete is hasonló. Parker fiatal kora ellenére igen érett gondolatokat dédelget. Több ilyen emberre van szükség.
- Kábelen kívül még Fitzroy és egy szolgája volt mutáns időutazó, plusz én. Vannak szóbeszédek egy Chase Stein nevű tudósról, akinek szintén sikerült feltalálni egy olyan gépet, amivel képes volt visszamenni a múltba, viszont ő ezt sosem erősítette meg. A barátai váltig állították, hogy megtörtént. Még telepaták is vizsgálták őket és a tagadó tudós gondolatait éppoly valósnak találták, mint a többiekét, akik látták az eseményt. Lehetséges, hogy átírták a jövőt és ez okozza a zavart. A többi eset részleteiről még ennyit sem tudunk. Annyi biztos, hogy ha a mutánsellenes időkben a politikai vezetők képesek lettek volna az időutazásra, visszamentek volna a múltba, hogy a mutánsok kifejlődését megakadályozzák. Erre nem került sor, tehát az a következtetés, hogy nem állt rendelkezésükre a technológia.
Értem, hogy fontos körbejárni a jelenségről hallottakat, még akár a pletykákat is. Amit tudtam, elmondtam. Parker is megoszt velem nagyon sok információt. Tényleg széleskörűen tájékozott. Doomról még hallani fogunk, ebben egészen biztos vagyok. Azért védi annyira a helyét, mert dolgozik a világuralom elérésén.
- Ez olyan jellegű robbanás volt, ami speciális, kozmikus erőknek tehette ki a jelenlévőket? Ha igen, akkor Richards-nak ezt még ki kell hevernie. A lényeg az, hogy ő a Föld egyik legbrilliánsabb elméje.
Ha hetek teltek el, akkor még ismerkednek a képességeikkel. Fiatalok, lelkesek, de zavartak. Várnunk kell a megkeresésükkel.
Parker eredettörténete zsákutca, a nyomok eltűntek. Glitch még képes lehet valamit találni. Erről akkor kell majd beszélni, ha találkoznak. Mivel mindketten segítenek nekem hasonló témában, később fel fogom ezt hozni.
- Az energia jellegétől és mennyiségétől is függ. Kellő erejű löket el tud taszítani, képes ártani nekem, de közben a nagy részét elnyelem. Oda kell figyelnem, ha az egészet akarom. Valószínűleg nem korlátlan mennyiséget tudok magamba szívni, de a felső határértékeket nem ismerem. Ez nem arra utal, hogy nincsenek, inkább arra, hogy még nem találkoztam akkora energiaadaggal, ami meghaladta volna az erőmet.
Pedig volt már egy pár meleg helyzet. Meg fogom neki említeni a Bástyával folytatott harcot, amiről videó is van az interneten. Az erőmről beszélek, de csapongás nincs, úgyhogy ezt is napolom.
- Tizenévesen, életveszélyben. Energiaalapú fegyverrel támadtak rám. Amit elnyeltem, rögtön ki is adtam magamból. Még nem tudtam uralni és nem csak a támadókat intéztem el, hanem a házat is, ahol ez történt. A mutánsok születésüktől hordozzák magukban az X-gént, de az erő általában csak tinédzserkorban mutatkozik meg. Kivételek is vannak bőven, de ez a leggyakoribb.
Sharddal egyszerre tapasztaltuk meg. Ahogy az lenni szokott, egymás erejére immunisak vagyunk. Különben ő már nem élne. Kemény helyzet volt.
Kihúzom magam és az arcomra van írva, hogy gondolkozom. Ha én képes vagyok erre, kötelességem használni. Még régebbre kell visszamennem, hogy még több katasztrófát akadályozzak meg. Az ugrások erejét pedig újabb ugrásokra használhatom. Többet kell tudnom erről!
- Az energiafajták elkülönülnek bennem. Ha több fajtát szívtam magamba, tudom irányítani, hogy melyiket használom és mire. Maradva ennél a feltételezésnél, az időugrásokhoz szükséges energia még bennem lehet, mert azóta nem volt lehetőségem másik idősíkba lépni. Elképzelhető, hogy ha sikerül helyreállítani Fitzroy masináját, energiaforrásként szolgálhatok?
Lassan átesünk a protokollon, amit az időgép őrzésére elrendeltek. A lánc tartója már letört róla és rengeteg szem hiányzik. A zöld kapcsolók közül csak egy maradt és a szerkezeten több repedés, törés is látszik.
- Tűzharcban végeztem Fitzroy-jal. A szerkezet a zsebében volt, ennyi maradt belőle.
Most Parker jön. Amire tudok, válaszolok, de a tudományos megközelítés az ő területe. Ideérkezésem legizgalmasabb pillanatait élem meg. A kíváncsiságom mellett a taktikus érzékem is beindul, ha már tervezhetem, hogy miként profitáljak a kütyü újraélesztéséből. Muszáj sikerrel járnunk.

   

Meghallgatom és megjegyzem, amit Parker elmond erről a Deadpoolról. Egyelőre nem tudok vele kezdeni semmit, de később még hasznomra lehet az információ.
- Ha később hallanál, szólj! Ennek a kormányzati projektnek a tagjai mutánsokon kísérleteznek és titkos fegyvereken dolgoznak, amiket akár ellenünk, akár bárki más ellen bevethetnének. Ahogy érdekük szolgálja.
Nekünk, mutánsoknak a legfontosabb, de mindenki más megszívja, ha "csodafegyverek" készülnek ott. Komplett háborúkat meg lehetne vívni és nyerni velük. Az említett Nick Fury-nak ez biztosan nem lenne újdonság. Nem lep meg, hogy nehéz eljutni hozzá.
Parker újabb viccére elmosolyodom és a fejemet rázom. Mik jutnak az eszébe? Én nem tudok ilyeneket kitalálni, de értékelem a humort.
- Ha a közeljövőben egy lángolva repkedő embert, egy sárga sziklaalakot vagy egy végtelenül hosszúra nyúló, gumiszerű figurát látnak felbukkanni a városban, jusson eszedbe, hogy ők lehetnek. A negyedik tag fő képessége a láthatatlanság, ami nem ennyire feltűnő. Az én időelágazásom szerinti Fantasztikus Négyest ezekről lehetett felismerni.
A Franklin névről pedig a fiuk jutott eszembe, de erről még nagyon korai beszélni.
- Jól látod. Ha így nézzük, már a születés is egy trauma a gyereknek és akiknél már ott megnyilvánul a mutáns erő, azoknál ez is lehet egy magyarázat. Akin viszont már az anyaméhben, az ultrahangos felvételen látszik, hogy eltér az emberi formától, annál valami más lehet a kiváltó ok. Bejárta a világot egy felvétel, amin a magzat nyitott szemmel néz a vizsgáló orvossal és ujjal mutat rá. Nem manipulált videó volt, teljesen valós.
Annak a történetnek a folytatását nem mondom el, ahogy az M-napot kiváltó Hope születéséről sem beszélek. Parker minden hősiessége mellett kissé érzékeny és amíg nem muszáj, nem szembesítem a legrosszabb kimenetellel. Bólintással veszem tudomásul, hogy kinyilvánítja együttérzését. Én már rég kibékültem azzal, amit megéltem.
- Nem is arra gondoltam, hogy azonnal kipróbáljuk. Még csak az elméletnél tartunk.
Aminek meg kell előznie a gyakorlati fázist. Türelmesen megvárom, hogy a srác vizsgálgassa a készüléket. Az sem zavar, ha a kelleténél többet időzik. Egy időgépre rá lehet csodálkozni. Glitch-et is izgalomba hozta. Rezzenéstelen arccal hallgatom Parker ötleteit.
- Strange említette már a TVA-t és a Megmaradót, aki ez az időn kívüli figura lehet. Nem kétlem, hogy amit elmondtál, technikailag működhet. De mit tudunk erről a Lokiról? Az a Loki, akit én ismerek, meghalt. Az egyetlen értékelhető tette az volt, hogy szembeszállt Thanos-szal. Kockázatosnak érzem, hogy az ő szavában bízva használjunk egy teljesen ismeretlen szerkezetet. Ez egy olyan kísérlet lenne, aminek a következményei beláthatatlanok.
Azon kevesek egyike itt áll előttem. Ez nem kényszerhelyzet, nem muszáj ugrálni az időben. Meg lehet előzni vele tragédiákat, katasztrófákat, de bizonytalan az egész. Lehet, hogy előítélet, de Loki nekem garancia a visszaélésre. Nagyobb bajt okozhatunk. Káoszt, ami a cselszövés istenének lételeme.