One more day

Néha, miközben beszélgetünk, nem ismerek magamra. Mintha flörtölnék, bár nem vagyok valami zseni benne, ami azt illeti, borzasztó béna vagyok benne. Nem mondanám, hogy ez a PP nem tetszik, ugyanis helyes fiú, de... van barátom, és eddig ne igazán történt velem ilyen, hogy random elkezdek beszélgetni egy idegennel, olyannyira belejöjjek, hogy néha elfeledkezzek magamról beszélgetés közben. Annyira, hogy még azt is elmondom neki, hogy szeretnék utazgatni. De ezt miért teszem?  
Furán nézek rá, és elmosolyodom, mikor valamiért Párizsra tippel.  
- Miért pont Párizsra tippeltél? - kérdezem zavaromba. Nem mondom nem nézném meg, de... fura. - Tudtad, hogy az Eifel torony, agykontrol antennának készül? - mondom puszta okosság gyanánt, de egyszerűen olyan, dejavu érzés tör elő belőlem, hogy megborzongok. Mintha ez már... ezt már mondtam volna, és PP arca is ismerősen dereng. De nem lehet, tuti most beszélünk a rendelésen kívül először.
- Csak nyugodtan, de előtte levédem, hogy kapjak jogdíjat. - válaszolom mosolyogva, és igyekszem újra magamhoz térni. Kissé ijesztő volt az előbbi, így tényleg igyekeznem kell összeszedni magam, és sodródni az árral, azaz a beszélgetés témáival.
- Mármint, Pókember nem bánná, ha követném? - nevetem el magam. - Szerintem eleve elegen vannak, ellenségei, és beteges rajongói, nem hiszem hogy szeretne még egyet. - ráadásul én eléggé maximalista vagyok, ha nagyon akarnám, addig nem nyugodnék, amíg nem derítem ki, hogy ki az valójában. És nem is azért, hogy leleplezzem, egyszerűen csak hogy megtudom tenni, és büszke lehessek magamra... esetleg ha nem egyedül cipeli a titkát... segíthetnék. De ezek csak gondolatok, ilyet nem tennék, eléggé beteges dolgok, talán még gondolni is rá.
- Ha rajongásnak számít a tisztelet, amit irántuk érzek , akkor mondhatni annak. Nem vagyok beteges, nem gyűjtök figurákat. - NE HAZUDJ MJ ... mik azok a pop figurák a szobádban?? - Vagyis... na nem ez a lényeg. A lényeg, hogy már rég nem lehetnénk itt, ha ők nincsenek. - zavaromat elrejtem, egy puszta váll rándítással.  
- Köszönöm, ez igazán kedves tőled - forgatom a szemem, de azért elmosolyodom. - Hát majd kiderül, a lényeg, hogy ha baj van, számíthassunk rájuk. Ez a legfontosabb. - válaszolom kicsit elmélázva, hisz tényleg ilyenkor csak reménykedhetünk. Bár remélem, hogy Thanosnál nagyobb kaliberű rettegésünk, és ellensége nem lesz a világnak...
- Igen, egyenlőre. De ha cserébe megkóstolod majd egy reggel, mikor nem gáz, ha kicsit felpörögsz a kedvenc expresso-mat. Hidd el, más kávét trágyának fogsz érezni utána. - mosolyodom el, de mi a szent fityfenét művelek? Ne flörtölj már MJ. Ez tök gáz. De nem, ez nem flört, egyszerűen csak reklámozom a termékeinket. Amit én beszéltem rá  
Mikor a nyakláncomról kérdezz, kővé fagyok. Valamiért megint az a fura érzés. Mély levegőt veszek. Az elemzésén meglepődök, mikor volt ideje így megnézni a medálomat ? Végig nagyjából tartotta velem a szemkontaktust, ami nekem se volt egyszerű, valamikor meg a poharat nézte. Biztos kilógott a felsőmből, és mindig látta, mikor rendelt. Biztos így történt. De akkor is fura.  
- Öhm, nos szerintem is virág, csak letört pár szirma, azaz a fele. - mosolyogva nézem. - Nem tudom miért én a fekete dáliára tippelek, de ez is lehet csak a morbidságom miatt van. - ismét túlontúl őszinte válasz. - Egyszerűen valamiért érzem, hogy különleges, és imádom. - vonom meg ismét a vállamat.

Muszáj nyelnem egy nagyot, s kérdése nyomán egy pillanatig megfeszülnek izmaim, pont, mint abban a pillanatban, mikor egy bűnöző meghúzza a ravaszt, de a töltény még nem hagyta el a pisztoly csövét. Csak épp ebben az esetben nem egy golyóra kell hidegvérrel és zavarom elrejtésének érdekében lehetőleg minél hamarabb reagálnom, hanem szavai, illetve a szempár folytonos tüze az, amivel szembenézek. Úgy hat rám, mintha véremet tiopentál-nátrium higítaná, ami, minél inkább küzdök, annál nagyobb, égetőbb nyomást helyez az erek falára. Egyszerre kívánom azt, bárcsak ne tenne fel efféle kérdéseket, és egyben meg is akarom fogni a kezét... megkérni arra, hogy bízzon bennem, mert őt szeretném biztonságban tudni és boldognak látni.
- Csak... tudod... az olyan standard válasz. Fogadok veled, hogy az itteni vendégek kilencven százaléka Franciaországot mondaná, ha csupán Európából választhatna üdülési helyszínt. - oké, az érvelésem (ami, lássuk be, enyhén szólva is gyenge lábakon áll) sikerül visszanyernem a magabiztosságomat és ezt megerősítendőn még egy kis provokatív mosolyt is küldök felé a végén.
- Mármint, fogadnék, csak ugye, úriember nem fogad biztosra. - döntöm kissé oldalra a fejem. Fogalmam sincs, honnan jött ez a hirtelen önbizalom, főleg annak fényében, hogy alig néhány pillanattal ezelőtt még pánikolva zakatoltak kobakom fogaskerekei. Jó, az a része, hogy fogalmam sincs, nem teljesen igaz. Miatta van. Elképzelni sem tudja, mekkora erőt ad már egyetlen mosolyával, ugyanakkor, le is redukál arra az erőtlen lúzerre, aki Harry Pottert megszégyenítő szemüvege mögül először pillantotta meg őt az első midtowni napján.
- Azért, hogy létrehozhassanak egy agymosott őrültekből álló sereget? - fejezem be a gondolatmenetét kevesebb, mint egy évvel ezelőttről, de amint megteszem, rá is harapok a nyelvemre.
- Mintha... hallottam volna valami hasonlót. - igen, csak hasonlót és egyáltalán nem te mondtad.
- Ezek szerint azt feltételezed rólam, hogy kisajátítanám a szellemi tulajdonod? - lebiggyesztem alsó ajkamat megjátszott sértődöttséggel, csak azért, hogy aztán ennek a szikráját is elsodorja a nevetése egy szekundummal később.
- Kétlem, hogy a "rajongók" olyan problémás kérdés volna nála. Szerintem nem kap naponta tucatjával szerelmes leveleket. - nem csak tucatjával nem, de a szám meglehetősen kerek, és alacsonyabb nem is lehetne. Nyilván, ezt nem jelenthetem ki teljes bizonyossággal, így marad a kérdéskör spekulatív megközelítése.
- Ami meg az ellenségeket illeti... nem követtem az összes ügyet, aminél felbukkant, de tekintve, hogy Queens mostanság meglehetősen csendes, kétlem, hogy aggódna ilyesmi miatt. Hacsak nem tudsz egy mindenre elszánt, biciklitolvajokból álló alvilági bűnszövetkezetről, mert ebben az esetben már érthető az aggodalmad. - képtelen vagyok mindezt mosoly nélkül végigmondani, majd kissé halkabban, de annál komolyabban folytatom:
- És, még ha létezik is ilyen fenyegetés, véleményem szerint kizárt, hogy bármely szuperhős ne örülne a társaságodnak. - nem, nem pirulok el. Miért tenném?
- Vegyem ezt úgy, hogy örülnél, ha visszajárnék? - be kell fejeznem, hogy többet látok bele ebbe, mint ami. A kávéról beszélt, semmi többről. Ez viszont nem állít meg abban, hogy gátlástalanul fürkésszem, miközben szám sarka játékos mosolyra görbül, ahogy visszadobom neki a labdát.
- Mint a gyilkosságok. - bólintok lassan, mint aki csak most eszmélt rá ennek a jelentőségére.
- Igen, ez már megmagyarázza a különlegességét. - részben, de ennél többet nem fedhetek fel. Így is többet mondtam, mint kellett volna. Szerencsére, az ajtó feletti csengő hangja meggátol ebben. Már azt megelőzően hallottam a kilincs lenyomódását kísérő jellegzetes, a többi jelenlévő számára zajtalan nyikorgást, a bejárat felé pillantok, mintha csak most zökkentem volna ki a transzból.
- Nyugodtan küldj el a búsba, amiért feltartalak.
Tőle még azt is megköszönném.
Borzasztóan hiányzol.