Help me, someone! I’m dying from neglect up here!"

- Lehet. De túlzottan elveszni abban, hogy olyasmire vágyok, ami már sosem lehet... Nos, ez sem lenne szerencsés - vont vállat egy szomorú mosollyal. Tudta, hogy nem élhet a múltban. Főleg nem egy 7 évvel korábbi múltban. Neki a jelenben volt dolga, élete, feladatai. És a jelenben voltak azok a személyek is, akik számítottak rá. Még ha nem is mindenki úgy, ahogyan szerette volna. - Tudom. Épp ezért lenne kegyetlen a szemére vetni. Neki is borzalmas lehet, hogy szerepet cseréltünk. Korábban mindig én voltam a legkisebb. Ez volt a szerepünk, én voltam a fiatalabb, ő az idősebb és kész. És persze, elnevetjük, amikor észrevesszük magunkat egy vitában, hogy ez mennyire röhejes. De az az igazság, hogy nekem kellene felnőnöm a feladathoz - tudta, csak képtelen volt elengedni. Még nem. Pedig próbálta. De azért bólintott, jelezve, hogy tudja, hogy egyetért. - Majd szeretnék. Csak ez egy olyan házban, ahol három generáció él együtt nem a legegyszerűbb. Nyilván sosem fogom igazán megfelelőnek érezni az alkalmat. De én sem szeretném elveszíteni. Még egyszer nem. És főleg nem így. Ne haragudj, ez... szintén kegyetlen volt - tette hozzá gyorsan, amikor ráébredt, mennyire is fájdalmas a hasonlat.  
Még őt is meglepte, hogy sikerült kimondania azokat a fájdalmas, sötét gondolatokat. A testvére nem érdemelte volna meg őket. Szerencséje volt, hogy volt valaki, akivel osztozhatott ebben a fájdalomban. Nem húzódott el, odabújt a fiúhoz mikor átölelte, még egy kicsit amolyan macskásan a vállához is dörgölte az arcát.  
- Mi az, hogy jobb híján? Niel, nagyszerű beszélgetőpartner vagy. Pedig ennek most rólad kéne szólnia. Szóval örülök, hogy neked is segít - mosolygott, kicsit még kiélvezve az ölelést. Az illatát és azt a különös vibrálást. Sokkal enyhébb volt, mint mikor korábban hozzáért, de azért érezte, amikor épp nem a kettejük külön érzelmi viharai kötötték le az érzékeit.  
- Senki nem lehet örökké erős - jegyezte meg halkan. Aztán megértőn bólintott. - Mi lesz végül a bandával? - kérdezte egy kicsit hátrébb lépve. Úgy vette észre, Nielnek gyakran kellett a hely a fel-alá járkálásra.  
- Majd később megmutatom - ígérte egy zavart sóhajjal. Igazán nem volt olyan nagy dolog, hogy macskává tudott változni, ugye? Csak a heves érzelmi reakciók nem segítettek neki a kontrollban. Úgyhogy perpillanat arra sem vállalkozott volna, hogy átváltozik. Meg aztán beszélgettek. Azt macskaként nem tudott. De remélte, hogy előbb-utóbb rájön, hogyan kell. Mert ez így ebben a formában roppant mód nehezített terep volt számára.  
- Niel, szerintem neked sem kell vádolnod magad. Ha te mindent megtettél, ami emberileg elvárható volt, akkor innentől kezdve neki kellett volna nyitva hagynia az ajtót - válaszolt őszintén. Nehéz volt elképzelni, hogy Niel ne tett volna meg minden tőle telhetőt. - Tudod, mi a... az öcsémmel mindig azt az elvet követtük, hogy mi bármit egymás fejéhez vághatunk. De ha egy harmadik fél próbálná meg ugyanezt, akkor az illetőnek annyi. De nem bántanánk egymást szándékosan. És ez az a tudat, ami mindig visz előre. Az alapján, amit mondtál, nálatok ez most elveszett. És innen akkor is nehéz lenne visszaépíteni a bizalmat, ha mindketten most azonnal elkezdenétek dolgozni rajta. Most inkább arra fókuszálj, hogy talpra tudj állni ebből. Érzelmileg - tette hozzá együttérző mosollyal.  
Aztán a következő durvább érzelmi hullámvasutaknál már ő volt ott Niel mellett és előtt. Ölelte, bátorította. Vagy legalábbis próbálta nem magára hagyni ebben.  
- Ha én nem vagyok az, akkor te sem. Nincs semmi szégyellnivaló a ragaszkodásban - válaszolt őszintén.  
Aztán ismét hallgatott. Kicsit csengtek a fülei az emelt hangtól, de el tudta viselni. Egyáltalán nem volt vészes. De azért még így is kettéállt a füle a sok zagyvaságtól, amit szerinte Niel összehordott. Ő teljesen másképp látta.  
- Kérlek. Milyen igazság lehetne benne? - kérdezte a fejét csóválva. Aztán visszatért a mosolya is, ahogy Nielt hallgatta. - Nem fogsz minket elveszíteni. Emiatt ne aggódj. Itt leszünk veled. És tudom, sajnos tapasztalatból, hogy lesznek könnyebb és nehezebb napok. De, és ezt jól jegyezd meg, a nehezebb napok azok, amikor igazán fel kell hívnod minket, rendben? Ez nem azt jelenti, hogy máskor nem hívhatsz. Bármikor hívhatsz. De olyankor muszáj beszélni valakivel - magyarázta saját tapasztalatait a gyászidőszakról. Elég fura volt a gyásszal analógiát felállítani, hiszen Niel testvére nagyon is életben volt. De a kapcsolatukat akkor is el kellett gyászolni. És emiatt máris nem tűnt annyira furának.  
- Nem vagy teher. És nem is leszel az. A barátok azért vannak, hogy segítsék egymást. Ez nem egy nulla összegű adok-kapok kereskedelem, és nem egy kimerülő edény - rázta meg a fejét ismét. Nielt nem engedte el, sőt, még az ujjaival finoman simogatta is. - Nem kell egyedül maradnod. Én is itt maradhatok a kanapén. Te is átjöhetsz hozzánk. Engem nem zavar, ha Arrow-val alszom a heverőn, megoldanánk, hogy legyen privát szférád. Ezt a helyet is át lehet alakítani. Kifesthetünk együtt, egy csapatként. Hogy minden téged tükrözzön. De ezt sem kell. Ha nem tudsz itt lenni, akkor nem kell. Tudok fuvart hívni és átjössz hozzánk - ajánlotta azonnal. Aztán vett egy mély levegőt. Nem egészen tudta, hogyan fogjon ebbe bele. Aztán végülis csak sikerült nekikezdeni.  
- Biztos vagyok benne, hogy menni fog az egyensúlyozás. De fogadj meg egy tanácsot, kérlek. Elfoglaltságokba menekülni, hogy ne kelljen rá gondolnod csak elodázza az egészet. Egy darabig tudod húzni, meg egy darabig tudsz menekülni. De előbb-utóbb szembe kell nézned vele. És nem én vagyok a legjobb tanácsadó. Szerinted miért lettem harmadik a múlt heti egyetemi bajnokságon? Szóval csak azt akarom mondani, hogy együtt szembenézünk vele, oké? Ne temesd magad elfoglaltságokba, mert nem éri meg. Egyszer elfáradsz, és akkor az összes addig elnyomott érzelem meg fog találni - osztotta meg a saját tapasztalatait. Sajnos neki is szembe kellett néznie ezekkel. Minden alkalommal, amikor lebetegedett és iskolába sem mehetett, nem csak edzésre. Aztán amikor a testvére visszatért. Nem volt egyszerű időszak. És mindig megbánta, amikor túlhajtotta magát.  

Egyetértő hümmögés és kis bólintás érkezik, valami okosat kéne hozzáfűzni, ami előrébb viszi, de agyam egy nagy rakás folyékony trágya.
A bölcselkedés mindig a szerzetesek reszortja volt, nem tudom miből szopjak okosságokat. Sok klisés animéből, vagy néhány újabban érzelgős Netflix sorozatból?
-De ez minden nehezebb szakasszal így van, meg kell mászni. Ettől még jogodban áll szomorúnak lenni és rosszul érezni magad, van miért. Nem lehet egyszerű ez a gyászból életbe és megváltozott helyzetekbe való ráncigálás.
Furcsa lehet ennyire családnak lenni. A szerzetesek annó elég ridegek voltak, mindenkinek jobb dolga akadt, mint kölyöket pesztrálni, ráadásul olyat, akinek elméletben volt anyja.
-Kapd el őket egyenként? A macskák vadászok. Nálatok mindenki macska?
Ütközök meg egy pillanatra és elhangzik ez az idióta kérdés is. Lehet lemaradok a kegyetlenről, vagy már máris keményedett az érzelmi pajzsom, nem találom a sértést. Megrázom fejem megint, ezúttal enyhe tikkelést kap, megint félmosolyt, most laposat.
-Dehogy. Sose juss ide, legyen ez a rossz példa neked, hogy a dolog ennyire elfertőződhet, ha nem küzdesz meg vele. De te meg fogsz.
Erősebb nála, úgyhogy tekintetébe szuggerálom, amíg hagyja magát megölelni, ott beáll néhány másodpercre az agyhalál. Közel vannak a fülek, meg minden… Máshogy és máskor ölelgetek lányokat, ez most kiveri a szignált túlhajszolt elmémben és elég léhán próbálja utolérni a tüdőm, feltámadó gondolataim.

-Persze, még a téma is hasonló.
Elnyomom a megdöbbent “tényleg?”-et hogy beszélgetőpartner, szívok egy kis önbizalmat a helyzetből és illatából, valahogy kényszerem van megsimogatni a füleit, de csak tüdőzöm jellegzetes illatát, mintha fű helyett akarnék beállni tőle. Van ez a furcsa vibrálás is, mintha valami mező vonna hozzá, ez lehet? A bada észhez térít, kicsit lök rajtam a kérdés, meg el is lép, szóval megint járkálni kezdek, most a pultszélig, aztán vissza.
-Találtunk új dobost, de beléjük is eléggé beletaposott. Meghát tőlem várták az igent végülis, marha kellemetlen volt azok után belenézni a szemükbe.
Hadarom, egy pillanatra megtorpanok rábámulni megint, mintha megelőlegezném a macskavíziót. Folytatom a járkálást, csatlakozik hozzá ajkam belső harapdálása és természetesen a számban fityegő piercingé. Kapok érte elég sok szar gif-et, úgy nyalom mint a (és a hasonlatok száma és perverzitása végtelen) De alig veszem észre ilyenkor, csak ha fogamon koccan egy kicsit.
-Ja, ciki is volt.
Szinte könyörögtem, ne hagyjon itt, de a részletektől megkímélem. Olyan voltam, mint egy öt éves és nincs rá kifejezés mennyire szégyellem magam. Kurvaélet! Magamból is idiótát csináltam, mindenem felfordult. Egy percre megállok levegőt venni, mert úgy érzem megint mindjárt fejreáll a konyha.
-Hogyne. Szeretitek egymást, és ez a lényeg. Azt hittem mi is megoldjuk, mert ez nem csak duma, próbáltam rá hatni ezzel, vagy régi ígéretekkel, aztán…
Itt elvágom, biccentek. De csak úgy leszek képes, ha erőt szedek magamra, amit eddig megjátszottam talán jobban magamba kéne építeni.
Majdnem megjegyzem, folyton kiborulok, ha ez kell hozzá, hogy ölelgessen, de magam alatt vágnám a fát, egy egész erdőt.
-Hát nem tudom, eléggé pofán lett vágva a ragaszkodásom. Szerinte mindenki csak a pelenkámat cseréli.
Nevetek fel, bár öröm nincs benne, inkább néhány bazdmeg hadarva. Persze most ezt mondja, mert mi mást lehetne egy nyomorultnak, de egész életemben Liam agyára mentem a ragaszkodásommal és lehet a telefonokkal is. Sok voltam… a Casát nem akarom elszúrni.
-Megoldom. De ha nagyon magányos leszek, akkor átmegyek megsimogatni Arrow-t, vagy veszek egy kutyát! Á, nem bírná a turnékat. Tulajdonképpen alig fogok ráérni, csak néhány üzenet lesz, ha nem gond.
Adom meg magam, illetve lengetek közénk fehér zászlót, mert tudom túl rendes lenne.
-Hmm, persze, de az értésemre adta, hogy ez teher… Most elég szépen fogalmazok, úgyhogy akarva akaratlanul is csinált egy marha nagy gátat. Persze valahol éreztem, hogy ezt vissza kéne fogni, nem tudom úgy elmagyarázni, hogy ne legyen ciki.
Sóhajtok fel, a simogatása segít, egyúttal furcsa vibráló remegést szít pórusaimban, amit ijesztő, mert…Mikor máskor vibrál az ember ennyire?
-Valahol ez mélyebben kódolt belém, mert anyám otthagyott, vagy mert sokszor látványosan elfordultak tőlem. Rátapadtam az egyetlen emberre, aki engedte, de mindig éreztem, hogy magányra vagyok kárhoztatva. Tényleg. Lehetne ez a középső nevem. Úgyhogy nem ígérem, de próbálom?
Yoda mennyire lecseszne!
-Hú Lili, én lennék a világ legnagyobb kreténje, ha miattam a kanapén kéne aludnod. Nem vagyok csöves, nézd meg ezt a házat, elleszek valahol. Nem itt. Közölte, hogy elvettem tőle az ő házát, az egész Liam…Dominic kialakítása, visszaadom neki. Lehet festetek rá para bohócokat, vagy rózsaszín lesz, de végül nála fog landolni a kulcs. Én ezt nem tudnám egyenesben tartani.
Le se nézek a padlóra, inkább őt, a füleit, szemét.
-A harmadik jót jelent, vagy rosszat? Persze, tudom. De csinálnom kell. Muszáj. Közben szembenézek vele, és mindig írok, így jó? Szia Lili, képzeld, sikerült portált nyitnom Londonba, itt a Kóbor Grimbusz varázslatokat csináljuk! Két óra múlva koncert, beveszek speedet, hogy bírjam. Viccelek, ez hülyén hangzott. Energiaitalt. Egyébként legalább lelassulok. Mindig panaszkodnak a túl sok energiámra.
Mindenben meg lehet találni a klasszat.
-Az az édes dolog finom volt, kérhetek még?
Próbálok tapogatni érte, mert elengedni sem tudom.

Kicsit meglepte a válasz. És jól esett neki, hogy valaki az ő érdekében beszél, hogy őt védi, még a saját gondolataitól is.  
- Biztos vagy benne? Amikor kicsit belesüppednék, nekem mindig eszembe jut, hogy már éppen elég időt fecséreltem erre ahelyett, hogy hálát adnék azért, ami van - osztotta meg őszintén. Mosolygott mellé, nem volt szomorú miatta. Legalábbis már nem. Niel válaszai sokat segítettek.  
- Jaj nem, nem - nevetett halkan a kérdésre. - Az alakváltást anyai ágról örököltem. Abuelotól... vagyis az anyai nagyapámtól ered. Úgy tudom, az ő állatalakja puma volt. Mamá... az anyukám, ő prérifarkas. Az idősebbik nővérem szibériai tigris, a fiatalabbik sólyom. Kettőt tippelhetsz, kivel nem vagyok hajlandó veszekedni. Az ikertestvérem szibériai husky, én szibériai macska vagyok - ismertette a családi alakváltásokat. Legalábbis a közeli családjában. - A bácsikám... vagyis Mamá testvére is örökölt mutációt, de ő nem tudja ki-be kapcsolgatni. Papá és a mamáim emberek. Dedushka... akarom mondani az apai papám, ő szerintem szintén mutáns. Miatta nem akarom ezt az egészet otthon. A saját állítása szerint már tök süket, de két emelet távolságban is tökéletesen hallja a suttogást, szóval ezt nem veszem be - tette hozzá egy kis kuncogással. - Papá unokatestvérét ne is említsük, az a bácsikám külön megéri a pénzét - csóválta a fejét. Szerette a családját. Még ha néha nehéz is volt velük. Nagy család volt, és mindent megtett volna a védelmükért. Éppen ezért nem volt kérdés, hogy Romyt is támogatni fogja. Mindenhogy, ahogyan csak tudta.  
- Én nem fogok kitáncolni ebből - bólintott magabiztosan. Még mindig nem tudta, hogyan és mikor. De biztos volt benne, hogy előbb-utóbb megoldja majd.  
Az ölelés is sokat segített. Meg Niel. Talán most mindkettejüknek szüksége volt arra, hogy ezeket a dolgokat kiadják magukból. Valakivel, aki megérti az ő oldalukat is és egy kicsit... egy kicsit a másikat is. Neki sokat segített abban, hogy lássa, mi történhet a másik oldalon. És nem szerette volna, ha a testvérének ugyanazt át kell élnie, mint Nielnek.  
Kicsit ellépett tőle, hagyni akarta kibontakozni, és rá akart figyelni. Az nem tudta, megy-e ennyire közelről.  
- De emiatt miért te érzed magad kellemetlenül? A tesód döntéséért és tetteiért nem te vagy a felelős. Csináld, amit helyesnek tartasz. De ne vedd a nyakadba a bűntudatot valaki más lépései miatt. Nem tartottál pisztolyt a fejéhez. Nem kell lehajtanod a fejed és bocsánatot kérned, hogy most azt tedd, ami neked jó és szerinted helyes - szaladt ki a száján, amikor a bandáról volt szó. Igen, tudta, hogy ő egy kicsit önfejű, egy kicsit talán önző is abban, ahogyan a világot szemléli. De meggyőződése volt, hogy nem lehet mindig mindenkinek megfelelni, és mások döntéseit se akarta magára rántani. Afölött amúgy sem volt kontrollja.  
- Mi volt ciki? Hogy megtettél minden tőled telhetőt, hogy ments egy számodra fontos kapcsolatot? Oké, nem voltam itt, a szóváltás tényleg lehetett kellemetlen. De ne szégyenkezz emiatt, Niel - kérte egy kicsit finomabban, mint a korábbi kirohanásában. Tényleg nem gondolta, hogy ezt cikinek kéne érezni. Legfeljebb eredménytelen volt, de sajnos néha volt ilyen. - Te megpróbáltad. Ez a lényeg. Te megtettél mindent. Így nem maradt meg kérdésnek, hogy mi lett volna ha? - mosolygott kedvesen. Nyilván ez nem sokat ért, ha nem lett eredménye. De így már nem maradt megbánnivaló. Legalábbis Niel részéről nem, amennyire ő átlátta az egészet.  
A következő ölelésből akkor nézett fel, amikor meghallotta a fiú válaszát. Kellett neki pár másodperc, hogy ezt úgy igazán feldolgozza.
- Pfft. Ez de gyerekes! Nem azért, de ő nem attól lesz nagyfiú, hogy téged lenyom és az önbizalmadat a földbe döngöli - csóválta a fejét az egészen. Így elég nehéz volt azt az erős és magabiztos nagytestvért elképzelni, akit Niel korábban említett. Ilyen megnyilvánulásokkal... Őszintén nem tudta, mit gondoljon. - Lásd ezt a megjegyzést annak, ami. Abból próbált erőt meríteni, hogy téged lejjebb nyom. Nem tudom, ez miért jó bárkinek. De szerintem többre vagy képes, mint amit el mersz hinni. A korábbi... mi volt az? Tértorzítás? Mindegy, azt is le tudtad állítani - emlékeztette egy sokat mondó mosollyal. Ő már korábban is tudta, hogy képes lesz rá.  
- Niel - szusszant egyet, amikor a fiú máris hadarásba és hárításba kezdett. - Hívj. Fel. Vagy engem, vagy Romyt. És gyere át bármikor. Komolyan mondtam. Romy jóban van a telefonoddal - figyelmeztette véres komolysággal. Ugyan ezt nem tudta biztosra, de elég magabiztosan állította ahhoz, hogy fenyegetésnek hangozzon. Romytól már hallotta párszor ezt a mondatot, úgyhogy biztos volt benne, hogy csak egy-két kérdésre, hogy valós legyen.  
- A la mierda! - morrant a további kételkedésre. - Az ő, mi meg mi vagyunk. Nem ugyanaz. Nekünk ez nem jelent terhet. Az sokkal jobban, ha eltűnsz. Romy már azon gondolkodott, mivel engeszteljen ki, mert biztosan rá haragszol és azért nem veszed fel a telefont - mutatott rá a nyilvánvaló különbségekre. Aztán inkább befogta a száját és hallgatta a magyarázatot.  
- Oh... Én... Nagyon sajnálom - válaszolt halkabban. És inkább közelebb bújt, átölelte újra. Kicsit szorított is rajta. - Így már értem, miért félsz ragaszkodni. De mi nem fogunk magadra hagyni, rendben? - ajánlotta óvatosan. Az előzmények ismeretében biztos volt benne, hogy ez is üres ígéretnek hat. Úgyhogy bólintott az ajánlatra. Ezek után a “megpróbálom” egy elég erős ígéret volt. Még kicsit magához szorította, aztán visszatért a korábbi pozíciójukhoz.  
- Héj, én kompakt méret vagyok. Mármint oké, macskához képest nem pici, de abban a formámban bárhol elférek. Ha nem akarsz ebben a házban aludni, tényleg átmehetünk a Mi Casa-ba. Nem foglak egyedül hagyni éjszakára ezek után, ezt ne is várd. Ha más nem elindítunk egy filmet és végigbeszéljük az éjszakát, nekem belefér - tette hozzá a mihez tartás végett. Neki a helyszín mindegy volt. A Casa-ban biztosan csatlakozott volna Romy is. Arrow szintén. A srácok meg kitalálhatták, mit szeretnének. Kaine gyakrabban vágyott magányra, mint Laze, de a moziesteket ő se szokta kihagyni.  
- Viszonyítás kérdése. Az egyetemi bajnokságból is meghívhatnak a válogatottba, szóval a harmadik hely király. Azt jelenti, hogy pro vagyok. Olyan értelemben kevésbé király, hogy mi elől menekültem a gimnasztikába - világított rá az apró, ám annál lényegesebb szemléletbeli különbségre. Remekül tudott pótcselekvést találni magának, ha arról volt szó. - Örülnék, ha ennél kicsit részletesebben írnál és néha mesélnél a napjaidról - válaszolt a szemeit forgatva, de azért mosolygott hozzá. Ez már nem volt annyira komoly téma. Na jó, eléggé komoly volt, de nem annyira veszélyes, mint a korábbi sötét gondolatok.  
- Persze, neked hoztam. Romy nagyon pro az édességekben - nevetett a kérdésre. Az a tömény cukor neki azért nem mindig esett ennyire jól. Most arra az egy szeletre korábban szüksége volt. De inkább elengedte Nielt és visszakísérte a konyhapulthoz, hogy kiszolgálhassa magát.  
- Szóval. Mi legyen? Fél óra alatt összekapjuk a cuccaidat, hívok egy fuvart és nálunk folytatjuk? Vagy építsünk bunkert a párnákból és nézzünk valamit beszélgetés közben? - tette meg az ajánlatát az este folytatására. Őt ugyan nem érdekelte, ki és mennyire tartaná gyerekesnek a bunkerépítést. Néha igazán szükséges volt gyereknek lenni és egy kicsit önfeledten szórakozni. Nem akart besavanyodott felnőtt lenni.    

Visszaküldöm a mosolyt hozzá, ami automatikusan megszületik, ha egy másiknak jó, vagy így néz rád, ott ragad az ajkadon, aztán oda-vissza pattog köztetek.
-Nem is kell belesüppedni, de szerintem, ha néha elismered, oké, álljuk meg egy pillanatra, ez most rossz, azzal a világon semmi baj, csak őszinte vagy magaddal.
Igazából pont hasonlót próbált meg kihozni belőlem, nem különleges képesség ez, csak fordítás az ő helyzetére.
Megengedem magamnak, hogy csesszek Dominic fejére, teljes erőbedobással, szinte vadul, annyira érdekes a többgenerációs alakváltás. Valahol félúton úgy marad a szám, tátva, beszambázik rajta némi automatikus levegő, ami oxigént pumpál agyamba.
A kutya macska tesóságon már nevetek, igaz visszafogottabb eddigi stílusomnál, nincs már benne semmi ordenáré, megrekedt a középúton a pofon vert bohóc iróniájában.
-Azta, ez nagyon izgalmas! Tudtok egymással beszélgetni állatalakban is? Valahogy mentálisan? Ahá! Valami ilyesmi van a dologban. Akkor nem otthon kell megejteni, vagy mit szólnál hozzá, ha írásban beszélnéd?
Nekem is könnyebb volt a “nőügyeket” mintha 15 évesen olyan kurvasok lett volna pötyögve megdumálni Glitch-el. Nem maradt más, mint idétlen kis nevetés és valami képzelőerő, ami jutott, hogy magam elé vionalizáljam ezt a családot és egy elmaradt biccentés, kissé késve, miközben úgy bámultam füleit, akár valami ereklyét. Ő megoldja. De Domi nem fogja.

Kár, hogy visszatérünk rám, mert legszívesebben csak hozzáérnék a füleihez, miközben úgy ölelgetem, hogy van értelme többet képzelni a vibrációba. Mi más lehetne? De Dominic még így távolról is kiherél.
-Ja, de van amikor az ember nem gondolhat csak magára. Én eredetileg nem akartam a bandát, bár ezt jobb, ha nem mondod el senkinek, néha még mindig hadilábon állok a gondolattal, mert a média nem ad teret nekem úgy, ahogy szeretném, de persze az emberek energiája, meg a tagok fontosak és tovább fogom csinálni.
Konkrétumokat nem mondok, ez megint hosszú téma lenne és már túl sok nyomorba vezettem be, el fog tévedni.
Ott is csak rántom a vállam mi volt ciki, konkrétan a könyörgés, mintha öt lennék, ne menj Liam, ne menj oda, ahová nem tudlak követni - ugyanúgy bőgve, mint amikor anyánk vitte edzeni és tökegyedül maradtam. Soha többé nem leszek szánalmas, bár a toxikus maszkulinitás miatt ez belém sül. Ingatom fejem, kellemetlen és iszonyat szégyen is, de bólogatok.
-Ez igaz.
Szépen, csúnyán, jófejként, gonoszan, de semmi. Levegővétel után egy vállvonás, képtelenül elfáradtam, mintha összerándult volna az elmém, belső szerveim a zsebzugok és a térmozgatás miatt, bár lehet csak a koplalás teszi, most először szartam az időre.
-Sikerrel járt, de ne aggódj, majd szerzek, egyetlen módon lehet csak, ha jobb leszek nála. Oké, toxikus maszkulinitás, de muszáj.
Adom meg magam, elvégre férfi vagyok, még ha Dominic nem is ismerte el, mert a szaros, bőgős gyenge hígfos kategóriájába sorolt. A ki nevet a végén épp csak elkezdődött, most már nem hiszem, hogy tudna olyat mondani, ami ezt megváltoztathatná és az időkő elpusztítása óta tudjuk nem fog visszapörgetni semmit.
-Aha, miattad. Az nagyon durván jól esett, amit csináltál.
Ezért akartam csajokat az életembe, nem volt benne nő mint Dominicnak, aki egyszer is így mondja, hogy semmi baj, ezt az alkalmi rajongólány nem csinálja, mert minden vízióját összetöröm, ha nem vagyok elég férfi és most nem voltam.
Romy telefonfüggősége tényleg megijeszt, elképzelem, hogy molesztálja az üzeneteim, mondjuk belenéz az anime pornó mappába és rájön, hogy bejönnek a… Tekintetem a füleire téved, mielőtt meghalnék levegőhiányban, gyorsan piercinget rágok.
-De ugye nem csinálja gyakran? Inkább mindig írok helyzetjelentést, jó? Dehogy, csak nem akartam előttetek bőgni. Igaz, hogy írhattam volna, de hazudni se szerettem volna, úgyis láttátok, hogy elmaradt a koncert, kiszivárgott az egyik tag távozása, vagy Laze elmondta //sztem kiderült már, h ő a lakótárs o.o//
A nyomorom megint meghatja, bár ez az anya téma annyira necces, hogy most már instant szégyenérzetem van. Talán ezért figyelek fel újra a füleire és ha hagyja, megpróbálom megérinteni ismét, miközben gondolatban elásom az anyám újra és újra, mint egy kutya a mocskát.
-Igen, te pont tökéletes méret vagy… Versenyeid vannak, meg sulizol, nem? Aludnod kell. Csak akkor megyek át, ha aludhatok a földön. Egyébként nem gáz, volt már olyan koncert, meg Kamar-Tajban se hét paplanon alszanak.
Biccentek a gimnasztikára, óvatlanul füle tövébe szuszogok.
-Egyszer megnézném mit tudsz. És oké, mindig leírom majd. Most próbálunk, megint, rohanok Bishophoz, ja igen. A szentélyben tanulok harcművészetet és Wonghoz is vissza fogok térni, azt mondta akkor tanít, ha portált nyitok hozzá, most jött el az ideje.
Érzem a földben, a levegőben, mint a narrátor nő a Gyűrűk Ura elején. Szóval rohanós-unalmas dolgok lesznek, de ha menni fog a portál örökre elfelejtem a tömegközlekedést.
-A Casába mindig beugrok, ha akarod.
Teszem hozzá kicsit halkabban, reszelősebben, bár csak fáziskéséssel köszörülöm meg torkomat.
Jól nézett ki Romy sütije, bár inkább csak szememmel böködöm.
-Hmm, figyelj, a TV volt a legfurcsább. Nem mintha ne lenne gépem, de nem néznéd meg velem? Most talán úgy viselkedik, mint a többi rendes LC-d a boltokban.
Ha engedi kihúzom kezénél fogva, vagy kisétálok mellette a nappaliba, könyvre (és a joint még mindig ott van) szintén vetek egy-két pillantást.
-Mostanában furán viselkedik az ereklyém. Tök üres volt, amióta kiválasztott, de jelentek meg benne írások és képek..
Bökök fejemmel arra, de mivel Tv-t jöttünk nézni belebámulok a sűrű, lapos feketeségbe, melynek felszínre újra hullámozni kezd, akár kavicsok által felkavart folyómeder. És érzem azt a különös vibrációt a közelében, amitől minden zsigerem mintha töltetet kapna, hajam végén fészkelődni kezdene a zselé és szigereim szinte megszólalnának. Az az érzésem bele tudnánk mászni, olyan mint egy fekete víztükör, ami már-már megszólal.

- Azzal nincs baj. Csak nem szabad, hogy lerántson. De fogadd meg a saját tanácsod te is, oké? Neked is belefér, hogy elengedd magad és átéld - válaszolt egy őszinte mosollyal. Látta ő, mennyire próbálkozik a másik azt projektálni, hogy vele máris minden oké. Tudta, hogy nem az. Nem is lehetett ennyi idő után.  
Megmosolyogta, a fiúnak mennyire lenyűgöző volt az alakváltó családi felvezetés. Ami őt és az ikrét illette, kuncogott vele. Már Romynak is megmondta, hogy ez egész életükben áthatotta a dinamikájukat Ilyával.  
- Állatként tudunk egymással beszélni, igen. Arrow-t is értem macskaként. Emberi nyelven válaszolni nem tudok, és emberként sem értem az állatokat, szóval nem tudok tolmácsolni - adta meg azért a kis figyelmeztetést. - Szerintem majd elviszem valahova sütizni. Amikor nincs verseny szezon egyikünknek sem - legalábbis egyelőre ezt látta egy élhető tervnek. Nem akarta akkor megborítani magukat, amikor mindketten nagyot sérülhettek, akár egy edzésen is, ha az eszük nem az aktuális feladaton volt. Ennek jobb volt esélyt sem adni.  
- Ameddig magad miatt csinálod, addig szerintem nincs ezzel sem semmi baj. Nem kell a médiával mindig egyetértened. De ha ez az egész csak egy kényszer, és neked nincs benne örömöd, akkor egész más a helyzet - tette hozzá azért óvatosan. Nem egészen volt biztos benne, hogy ez Nielnek tényleg annyi boldogságot okoz, mint amit előadott. De nem akarta azt se javasolni, hogy pattanjon meg ő is. Látta, hogy fontos ez neki.  
A választ hallva sóhajtott. Nehezen, de megállta, hogy a tenyerébe temesse az arcát. Inkább csak vett még egy mély levegőt.  
- De most megint hagyod, hogy ő definiálja, mi alapján méred magad. Másból is lehet önbizalmat meríteni, te döntöd el, kinek a sztenderdjei alapján akarsz élni. Én mindig jobban szerettem a sajátomat, mint a társadalomét - világított rá, ismét. Nem gondolta, hogy Nielnek bárki más véleményéhez igazodnia kellene. Ameddig saját magával meg tudott elégedni, addig semmi más nem számított. Ő senki követelményeinek nem akart megfelelni. Voltak céljai és vágyai, azokat akarta elérni és kész. Szerinte nem volt szükség külső visszaigazolásra ehhez. De megértette, hogy ha Nielnek szüksége volt rá. Akkor is, ha nem értett vele egyet.  
- Nem csináltam semmi különöset. A te érdemed. Én csak segítettem megnyugodni - vont vállat egy mosollyal. - Nincs olyan mutáns a világon, aki ne vesztette volna el legalább egyszer a kontrollt. Tudom, a mágia más. De én biztos voltam benne, hogy képes vagy rá, amikor nem parázol - még egy kacsintással is megtoldotta a hegyibeszédet. Oké, az ő képessége kevésbé volt önveszélyes, amikor épp kicsúszott a kezéből az irányítás. De ettől még megvolt a hasonlat.  
Látta ő, hogy ezzel a fenyegetéssel jobban betalált, mint eredetileg tervezte. Nem akart ő gonoszkodni. Tényleg nem akart. De ezzel most Niel egy kicsit felbirizgálta a gonoszabbik oldalát. Sejtelmesen elmosolyodott.  
- Ki tudja? Azt szokta mondani, hogy a telefonok pletykásak... - somolygott megjátszott ártatlansággal. Aztán csak kuncogott egy keveset. - Egyébként ez buta dolog volt tőled. Igazán átjöhettél volna. Ha bármelyik srác akár csak ferdén nézett volna rád a teljesen jogos szomorkodás miatt, egészen biztosan hátsón billentettük volna őket. Arra vannak a barátok, hogy a bajban is ott legyenek - csóválta a fejét, és még a mutatóujját is fenyegetőn belengette. Csak, hogy Niel is értse, komolyan gondolta és legközelebb ő is kap a fejére, ha csak így elvonul és elmenekül előlük. De amúgy nem gondolta volna, hogy Romy csak úgy megsértené szegény fiú privát szféráját. Tudta róla, hogy ódzkodik ettől.  
Ismét lefoglalta a lelki támogatás. Csak akkor vette észre, hogy Niel a füleivel incselkedik, amikor hozzáért. A meglepett nyávogás véletlen hagyta el a száját. Inkább a fiúba kapaszkodott, miközben az ismert jóleső borzongás futott végig a gerincén. A füle érzékeny terület volt. Csak azoknak hagyta hozzáérni, akikben megbízott. Nieltől pedig nem tartott. Meg elég komoly témákról beszélgettek. És a kis gonoszkodásért megérdemelte. Figyelt ő a következő mondatokra is. Csak közben érezte a fülén a forró levegőt. Ettől csak még jobban kapaszkodott. Nagyon koncentrált a légvételre is, hogy sikerüljön visszakeverednie a jelenbe.  
- Van ám egy kanapénk, egy heverőnk az emeleten, és ott a háló is a bejárat fölött, ha függőágyra vágynál - makogta el végül némi gondolkodás után. Na ezért nem volt fair játék a füleit átalakítva tartania. Lehet, hogy jobban hallott, de sokkal könnyebb volt rátapintani a gyengeségeire is. Bólintott a felvetésre. - A következő a városban lesz. Eljöhetnél Romyval és a többiekkel - ajánlotta fel. Azért valamit felfogott abból is, amit Niel mesélt, rá milyen próbatételek várnak. - Nem lesz ez egyszerre sok? - tette fel a kérdést. Azért neki eddig is rendesen az élete része volt a suli meg az edzés, az előbbiben csak minőségi változás volt. Azt nem volt nehéz a Kaine-nel közös edzésekkel kiegészíteni. De Niel napirendje így is eléggé tele volt. - Örülnék neki. Romy szintén. Meg neked is jót fog tenni, ha néha kockulós napot is beiktatsz - tette hozzá csendesen. Mostanra végre lazított a kapaszkodásán is és meg tudta simogatni a srác hátát ismét.  
Nehéz volt elengednie miután a füleivel játszadoztak, még ha véletlenül is. De a süti miatt azért visszament vele a konyhapulthoz. Aztán csak várta, hátha ezúttal tényleg megjön az étvágya.  
- Mm? Mármint persze, megnézhetjük, de nem lehet, hogy a tértorzítás csinálta? - kérdezett rá a hirtelen témaváltásra. Hagyta, hogy Niel vezesse és vigye vissza a nappaliba. Nem tudta, mit kellene itt néznie. Nem volt benne biztos, hogy a korábbi gondolatmenetet egyáltalán sikerült lekövetnie, de ez abszolút a saját sara volt. Ne incselkedjen az, aki nem bírja, ha visszakapja.  
- És ez amúgy mit jelent? Meg hogy választ egy ereklye mágust? Mint a pálca a varázslót a Harry Potterben? - érdeklődött a könyv meg az egész hókuszpókusz kapcsán. Neki ez azért még eléggé kínai volt. Nem tudta, hogyan működik ez, szóval neki tényleg csak annyi tudása volt, amit a popkultúrából földi halandó összeszedhetett. Ami nagy eséllyel cseppet sem volt releváns.  
Aztán követte Niel pillantását a tévé felé. Kicsit még hunyorgott is, ahogy próbálta felmérni az egészet. És ha Niel megindult volna előre, vissza is húzta.  
- Oké... Ez most mit jelent? Mi csinálhat ilyet? - tette fel a nagy kérdést. Nem volt híve a horror műfajnak. Meg nem is hitt az efféle természetfelettiben. Szóval a fiúban volt minden bizalma, hogy majd talál valami frappáns mágikus magyarázatot. - Fogjuk a könyvet és tipli valami fedezék mögé? - ajánlotta, mert a hideg is futkosott a hátán ettől az egésztől. Ő nagyon nem közelítette volna meg ennél jobban azt a készüléket.   

Zavart hajbatúrás után következő hosszú bólogatások. Az ember könnyen pofázik, más helyzete mindig kívül áll rajtunk, de esküdözni már nem tudok, hogy bármit betartanék. Azt tudom, hogy radikális változásokon kell átesnem, elmecserén, minta basic senkiből most válnék hőssé, aztán meglátjuk kinek a képében landolnak szaros pelenkák…

Durva elképzelni, ahogy Lili (bár ezekkel a fülekkel azért megvan) macskaként, teljes szőrös valójában együtt nyávog a Garfieldékkal, vagy épp Arrow-al filozofál arról, hogyan igázhatnák le a világot.
-Olyankor macskaként érzel? Kívánod a tejet meg minden?
Ha úgy beszél, elvileg gondolkodni is hasonlóan fog, egy kérdést megér, legfeljebb elküld az egérlyukamba.
-Ezek szerint ő is versenyzik? Ha szabad megint tanácsokat osztogatni, akkor csak lassan. Először süti, aztán már fagyi, végül álmodjatok nagyot, üljetek fel körhintára. Az aktív élmények is segíteni fognak.
Fűzöm hozzá tesója kapcsán, elvagyok addig a pontig, amíg ismét saját hülyeségeim kerülnek terítékre, azokat már elpakolnám, ha vannak zsebvilágaim, ki tudok alakítani szekrények mélyi nem beszélünk róla fiókokat is.
Kicsit összetett kérdés ez, ezernyi ellentmondással, de a végcélon semmi nem változtat, legfőképpen idióta érzések nem. Előkeresem inkább telefonom és megmutatom az istránkra feltöltött utolsó képet
-Amíg ilyesmi történik ez nem választás kérdése. Most, hogy Ő már lemondott róluk akármi is van, tovább kell csinálnom. Lehet más vállat ránt, ha a tükörbe néz, miközben belövi a séróját, de nekem ezt gyakran kell. Hát én bele akarok nézni anélkül, hogy köpnék magamra.
Próbálom lazán elmagyarázni, miért állati fontos, hogy én már ne hagyjam cserben a bandát, így is nehéz, körülírva, távol tartani a nagy és mély gondolatokat arról milyen képet vágtak ők és nem azért mert elmaradt egy fontos koncert. Egy fontos barát és tag, a semmi sem lesz ugyanolyan érzése azóta nyomás rajtuk is. Gwent sem hagynám cserben soha, még ha nem is akar tőlem olyan baromságokat elfogadni, mint egy vadiúj iphone.
Szerintem már baromira az agyára megyek, úgyhogy minden kiakadása ellenére igyekszem biztató vigyort vágni, azt a sármosat, amitől megrezzennek fülei, tetszik, ahogy mozognak.
-Azt fogom, nyugi, csak ez kicsit összetettebb.
Igaz, hogy gyakran vádolnak olyasmivel, túlkomplikálom a dolgokat és pörgök farokságokon.
Mosoly marad, kicsit ferdévé válik, dőlésszögben mozdul és biccentek, hogy le tudtam állítani a ház szétesést is, legalábbis ezt hiszem az LCD TV magánakciójáig, ott később olyan szavak jutnak eszembe, mint anomália.
-Azért köszönöm. Ha nem jössz lehet megrágtak volna a falak. Mesélsz arról hogyan lehet elveszíteni a kontrollt macskaként?
Egészen régi önmagam vagyok, tesós lelki fogyatékosság nélkül, amíg rá nem parázok kicsit Romyra, meg hogy ki látja, mi minden bújik egy telefonban. Lehet, hogy csak szivat, de azért ciki belegondolni, főleg ha bizonyos rajzolt szeszélyek mappájához lapoznának. Azért a csajok kegyetlenek tudnak lenni, legalább annyira, mint a negyven éves túlsúlyos pasik, akik csajoknak adják ki magukat.
-Azért ez srácföldön nagyon nem így van
Röhögök fel végül kínosan, ahogy csak elképzelem milyen képet vágna Kaine a bőgésem kapcsán. Nem, azt hiszem soha többé nem fogom más előtt csinálni, annó se nagyon mutogattam ilyesmit, azért voltak a zsebvilágok.
Imádok hozzáérni a füléhez, bár a parasztvigyort nem akarom bejátszani, azért ajkamon tapos egy, ahogy nyávogva hozzám dörgölőzik, sőt bele is szaglászom, kíváncsi vagyok jellegzetes Lili illatába keveredik-e valami macskás.
-Bocs, jól vagy?
Kérdezem kapaszkodása közben, lehet tök kellemetlen neki, én meg itt fogdosom, de azért alaposan megölelgetem, némi szusszanást engedve el a két macskafül közötti területen, mielőtt válaszolnék a függőágyra.

-Meg fogom oldani.
Jelentem magabiztosan, azért tényleg nem csöveznék hosszan a casában, ahová x ember zsúfolódott és nagyjából szánalomra menne, befogadjuk, mert szegény ki van akadva. Utcán nem maradok, van pénzem, kapcsolataim, ezt a hézat meg nagyjából örökre hanyagolom.
-Kár, szuper a medence kint.
Gondolkodom félhangosan, melyik helyszínt lesz nehéz elhagyni, illetve az emléktermünk is királyul nézett ki. Biccentek, hogy a többiekkel bandázzak az egyik versenyén és csak fejem rázom enyhén, nem lesz sok. Nyilvánvaló hazugság, bele fogok pusztulni. De néhány kör Wongnál és mindent lefaragok az utazási időből, így elég jó leszek, csak tudjak olyan helyen portált nyitni, ahová nem nagyon jár az együttes, például a próbaterem kolotyójába nyitás előtt. A többit majd kimagyarázom.
-Oké, beiktatok.
Ígérem még, aztán veszek egy nagyobb levegőt, amikor elenged, de még simogatja a hátam. Szörnyű mennyire ki vagyok éhezve a női érintésekre, valamit kezdenem kell a dologgal és kivételesen nem a jobb kezemre gondolok.

AZ LCD Tv ügyére kétkedéssel rázom meg fejem.
-Valamit éreztem onnan.
Felőle is, valami vibrálást, de komoly gond lesz, ha instant belezúgok Lilibe éppen a káosz közepén, szóval próbálom a problémát elengedni és a monitorra koncentrálni.
-Igen, az ereklye választ, de hogy mi alapján, nem tudni. Engem a könyv pécézett ki, de igazából az csak boost, mert nem konkrétan az univerzum erejét használja a mágus, hanem az ereklyéjét.
Magyarázom, egyúttal arra is gyenge utalás, mennyire szar vagyok még, de tervezem minden hátrányom azonnal behozni, ezért is lesz ez az időszak halál.
Csak egyetlen lépés a Tv felé, de Lili nem enged tovább, összeráncolt homlokkal figyelem a felszín durva hullámzását, pont mintha kavicsot dobnának egy tóba.
-Fogalmam sincs mi ez…
Tényleg rohadt járatlan vagyok a témában, de Lili ötlete ésszerűnek tűnik. Azért kinyújtom karom elé, hogy védjem, miközben teszek hátrafelé néhány baby lépést, remélem nem a lábára. Jobbommal elhalászom a könyvet, éppen amikor egy fekete láb, mármint konkrétan fekete láb, én sem hinném el ha nem látom, de koromsötét, mint at LCD kikapcsolva, egyszerűen padlót fog nálunk.
-Oké… ez határozottan érdekes.
A könyvet abban a pillanatban átváltoztatom baseball ütővé, elég gyenge, de hirtelen ez jut eszembe, miközben a fekete alak másik lába is megveti magát a talajon és érkezik koromszínű felső teste is.
Mindezek mellé átható, baljós, egyre csak fokozódó vibrálás kezdi ki nyugodt szőrszálainkat, sejtelmes, nyomasztó érzés, akárha préssel nyomnánk ránk a ház tetejét. Ekkor már valahol érzem, Liam házának lőttek, de Domi bassza meg.

Tudta, hogy nem szép dolog nevetni, de nem tudta megállni kuncogás nélkül.  
- Nem csak macskaként. Mármint, alakváltó vagyok, de nem válik ez el ennyire élesen. Szeretem a tejet normál esetben is. Kérdezd csak meg Laze-t, mit kapott amikor egyszer ipari mennyiségű szójatejet hozott haza - mutatott rá nevetve. - Látok a sötétben emberként is, és jobbak az érzékeim. Macskaként persze jobban, de az emberi alakom sem különbözik annyira. Különösen érzések szintjén - tette hozzá egy mosollyal. Számára a lénye része volt az egész. Macska volt emberbőrben, és ember macskabőrben. Kicsit mindkettő és kicsit egyik sem. És teljes egészében átélte és elfogadta. Sőt, kifejezetten szerette magát ilyennek. Számára ez az egész egy ajándék volt.  
- Igen, bár nem tornász, hanem gátfutó - bólogatott a testvéréről szólva. Aztán a javaslatra szintén. - Héj, a vidámpark király ötlet. Majd ha sikerül megbeszélnem vele mindent, egyszer te is eljöhetnél. Szerintem kedvelnétek egymást - tette hozzá, már sokkal derűlátóbban, mint nem olyan sokkal korábban.  
Érdeklődve szemlélte a képet az instagram oldalon. Bármilyen más esetben elkönyvelte volna az egészet érzelmi zsarolásnak. De valahogy most nehéz lett volna annak titulálni az egészet.  
- Értem, de... Hol vagy ebben az egészben te? Mármint szép és nemes dolog valaki másért élni és áldozatokat hozni. És nagyon becsülendő a kötelességtudatod. De akarod is? Élvezed, amit csinálsz? - kérdezte óvatosan. Sok mindent hallott a korábbi magyarázatból. De arra nem kapott választ, hogy Niel szereti-e amit csinál, vagy ez most már kizárólag a rajongók miatt történt. Vagy mert nem akarta ott hagyni a bandát azok után, hogy a tesója már megtette. Csak annyit akart tudni, hogy tényleg örömet okoz neki. Mindenkinek járt az életben, hogy azt tehesse, amit igazán szeret.  
Utána csak figyelt újra. Kicsit a fejét csóválta. De eleget beszélt, és igazából hiába volt markáns véleménye, ha egyszer szerette a szabadságot, akkor tartozott annyival Nielnek is, hogy nem erőlteti rá a saját álláspontját. Őszintén hitte, hogy ezt neki kell magában kialakítania. Ez az ő útja kellett, hogy legyen.  
- Nem tesz semmit. Bármikor hívhatsz - válaszolt a korábbi köszönetnyilvánításra. - Hát, láttad a füleimet. Ez gyakran megesik, ha nem vagyok ura az érzelmeimnek. És nem tudom, feltűnt-e, de nem vagyok egy túl kontrollált személy - nevetett halkan. - De komolyabbra véve, az első átváltozás. Az mindig meglepő és váratlan. És amikor ott vagy, és fogalmad sincs, mi történt, mit csinálj, egyáltalán hogyan csináltad, és még segítséget kérni sem tudsz, mert bármit mondanál, az csak nyávogás mindenki másnak... A pánik nagyon hamar egy önrontó spirállá változik, amikor már amiatt nem tudsz visszaváltozni, mert pánikba estél - magyarázta a helyzetet, legalábbis ahogyan ő megélte. Ameddig a nővére meg nem találta. És akkor mennyire irigyelte, hogy Nadia-nak még csak átváltoznia sem kellett ahhoz, hogy tudja, neki mire van szüksége és hogyan tud segíteni! Most volt alkalma látni, mennyire egyértelműek a jelek. És hogy tényleg ennyire egyszerű.  
- Elég egészségtelen, ha egymás előtt nem mertek gyengék lenni - ezt a megjegyzést nem tudta visszafogni. Oké, elhitte, hogy a pasik agya másként van bekötve. De nem értette, miért cink egymás előtt megélni a mélypontokat. Vagy segíteni egymásnak kimászni a gödörből. Ez nagyon nem tudott a fejébe férni.  
Aztán jött a fülét ért apró simogatás, amitől a lélegzete is elállt egy pillanatra. És szinte csak kapaszkodni tudott. Na nem azért, mert ijesztő vagy rossz lett volna. De nagyon nem volt fair játék. Nehezére esett így gondolkodni. Ami egy másik szituban tök király lett volna, mondjuk amikor csak bújnia kell és nyugodtan elengedheti magát. A kérdésre azért nyelt egy nagyot.  
- Csináld még - kérte válaszként. Nem jól volt, hanem csodásan. És ha Niel ezek után még folytatni merte a cicafülekkel való játszadozást, ő még dorombolásba is kezdett, ahogy bújt hozzá. Imádta a fülvakargatást, bár ezt családon kívül egyáltalán nem reklámozta. Igazából családon belül sem. De túl nagy volt a kísértés, és túlzottan jól esett neki egy kis kényeztetés.  
- Nem vagy egyedül hozzá - válaszolt, homlokát a fiú nyakához dörgölve. Ha még mindig kapott fülsimit, akkor már az csoda volt, hogy egyáltalán felfogta a választ és ő maga is elő tudott rukkolni hasonlóval. A medencét már abszolút nem értette, és igazából hitte is meg nem is, hogy nem lesz sok ez a rengeteg program egyetlen embernek. De ő már elmondta a véleményét, innentől csak annyit tehetett, hogy megadta neki a teljes bizalmat. És reménykedhetett, hogy tényleg jól döntött ezzel kapcsolatban.  
- Ezt ígérd meg - kérte a kockulós napok kapcsán. Romy kedvéért muszáj volt bevasalnia ennyit. - Legjobb lenne írásban - tette hozzá, már egy kicsit viccelve. De csak félig. Azt azért mégiscsak más volt behajtani, mint egy szóbeli egyezséget.  
- Az ösztönökben bízni kell - adta meg magát a következő napirendi pontnak. Na innen volt sokkal nehezebb lehámoznia magát Nielről, mint azt eredetileg gondolta volna. Pedig bírt volna még egy kis bújást és ideális esetben fülsimit is. De hát, valamennyire ő is ösztönlény volt. És bár ésszel sokszor felülírta magát, azért mégis jobb volt az ösztönökre hallgatni, amikor lehetett. Egy házban pedig miért ne lehetett volna, ahol csak ketten voltak?  
Követte Nielt a nappaliba, és érdeklődve figyelt az apróságokra.  
- Akkor most az ereklye felerősít, vagy igazából az ereklyében lévő erő van valahogy kódolva, és csak a megfelelő kóddal rendelkező személy aktiválhatja? - próbálta lefordítani a helyzetet magának világi nyelvre. De igazából még nem is fogott úgy az agya, ahogyan kellett volna. Még le volt maradva a kognitív központja valahol a fülvakarásnál.  
Annyi esze azért volt, hogy a különösen hullámzó tévéhez ne engedje túl közel a srácot. A maga részéről kezdte érezni azt a különös diktálást a lénye legmélyéről, hogy most vagy harcol, vagy menekül, de inkább meneküljön, mert még nem teljesen tiszta a feje.  
- Mi az, hogy érdekes? Ismered? Tán a barátod? Vagy legalább hallottál róla? - érdeklődött a tévéből kilépő lábat szemlélve. Nos, nem volt bizalomgerjesztő, és ha a mágusok ezt a fajta utazást választották, ami után szénné égett grillcsirkének tűntek, akkor ő határozottan inkább ment volna a metróval. Nagyobbnak tűntek a túlélési esélyek. Pedig aztán ott is akadtak kétes alakok! Az egy külön ökoszisztéma volt. Ráadásul a készülékből megszületni készülő feketeségen kívül látta a kiröppenő sötét árnyalakokat. Még követte is őket a szemével, kapkodta a fejét utánuk, szorosan Niel mögött maradva. Ez kezdte kisütni a furasági küszöböt. És kezdte a józan eszében villogtatni a nagy vörös jelzőlámpát.  
- Mik ezek? - kérdezte, az árnyékokra és a különös személyre is célozva. - Eszedbe jut bármi, amit olvastál? - érdeklődött halkan, de közben már a haditerven agyalt. Nem akart itt lenni nyílt célpontnak, amikor az az izé teljesen kilépett a képernyőből. Úgyhogy megfogta Niel karját és húzta őt hátrább. Fedezékbe kellett húzódniuk, ahonnan könnyedén elérhettek egy ajtót. Vagy bármilyen kiutat ebből a helyiségből, lehetőleg nem zsákutcába. - Van bármilyen menekülési útvonalad? - kérdezte halkan. De már csak másodperceik voltak.  

Ostoba kérdés, én is vigyorgom, de a tej komoly dolog és egészen addig fürkészőn próbálom kiismerni laktózos szokásait, amíg Laze és az ipari mennyiségű szója totál ki nem veri nálam a biztosítékot.
Azért ezen nem lehet nem röhögni, ahogy elképzelem laza barátunk halálkomoly ábrázatát és Liliét, ahogy beleszagol…
-Bocs…
Próbálok leállni a kacagással, de majdnem benne kapaszkodom meg és jópár levegővétel kell, mire arcizmaim is lenyugszanak.
-Az komoly
Pislogok az éjjel látásra és érzésekre, mosolyára, amivel az egészet természetesnek veszi és borzongás fut végig gerincemen. Asszem nem most fogok színt vallani, hogy lakózérzékeny vagyok, marad a sármos mosoly, ami mégis természetesen cikázik ajkam körül, mintha nem lennének hátsó szándékai.
Marad ajkamon, amikor az öccséről mesél és vidámparkot emleget, biztos bírnám, kedvelem a kölyköket, bólogatok hevesen, hogy szeretném.
-Ti meg majd a koncertekre, sok kislány van, ha a tesód csajozni szeretne, fiúk nem nagyon járnak.
A banda úgyis szóbakerült.
Lehet hatásvadász, vagy giccs, amit mutatok, de nemrég tette fel valaki és valahogy egész jól prezentálja milyen fontos lett a pillangók, egészen, amíg rá nem kérdez én hol vagyok és újfent pislogással reagálok.
-Persze
Vágom rá egész magabiztosan, mert rengeteg aspektusa van, amit imádok. Próbák a srácokkal, ha jól sikerül egy-egy koncert, még a gagyi Tv műsorokat is, amikor pl csak kajákat kell kóstolni, vagy megkérdezik mi a kedvenc színem.
-Vannak részei, amiket nagyon, meg most már ez lettem. Ugyanakkor…és ezt csak Liam tudta, de én nem akartam ezt az egészet.
Pillantok rá kissé óvatosan, mert ez megint olyasmi, amit sosem ültem le a bandával megbeszélni, bár persze tudják, hogy vannak fenntartásaim, soha a büdös életbe nem helyezném előtérbe azt, amit éppen én akarok (most mágussá válni, nemhogy jó mágussá egyszerűen mágussá) velük szemben még ha gázul is hangzik, hogy valami jó és nemes.
-Az ő ötlete volt és ő lett volna a frontember is csak… Liam biztos ezért is utál, Spears, aliasz Kopasz, a managerünk nekem adta a szólókat, szerinte jó hangom van. De énekelünk mind a négyen, erre odafigyelek, csak nekem több van. Énekeltünk. Egyszerűen csak én rohadt parás vagyok fellépések előtt és durván maximalista, ami koncerteken nem mindig jön jól ki, mert ott ugrálsz, elcsúsznak a hangok. Meg folyton összekapunk Kopasszal, akkora üvöltések mennek, a többiek már csak röhögnek. Az van, hogy a managemant az One Direction klónjainak akart minket, négy fiú, akiket összeraktak a tehetségkutatón, szerelmes popszámokat énekel kislányoknak és hiába írok bármit, nem adják ki. Már sokkal popposabbak lennék, ha nem harcoltam volna ki a jelenlegi kissé rockosabb felállást is, rengeteg melóm van benne. Szóval remek, mert látod folyamatos harc, ugyanakkor a többiek tényleg fontosak, viszont valahol nemhogy abbahagytam volna, legszívesebben el sem kezdem az egészet, ez fura?
Nézek rá összeráncolt szemöldökkel, kissé félrebiccentett fejjel, egyáltalán érthető-e amit mondani próbálok, mert nem hiszem. Az együttes és én ezernyi hülyeségből tevődik össze, de otthagyni biztos nem fogom, akármi van. Három dologba beletenni a maximumot persze nem lesz egyszerű, de a jövő még odébb, majd szomorúan nézek, ha behajtja adóját.
Biccentek, hogy bármikor hívhatom, de nem akarok rendszert ebből, vagy hogy kihasználós számba menjen, Lilinek is megvan  a maga keresztje és uta.
Majd leszek kontrollált-gondolom naivan, amikor engedve minden ösztönömnek aprót simítok arcán, ahogy ezt kimondja, rövid nevetés válaszol rá, mint felelet, Lili ki tud kelni magából szóban és fülekben, az biztos.
-Kemény lehet. Fáj is? Ahogy változnak a  csontok? Mikor történt először?
El sem tudom képzelni mit ő élhet át, tárgyak formáját megváltoztatni egy dolog, saját testet egészen meredek lehet.
Saját egészségtelenségemre kissé széttárt karral reagálok, még a félmosoly is ott csüng ajkamon.
-Lehet ezért van, hogy a férfiak nem túl hosszú életűek
Próbálom elütni a helyzet komolyságát valami gyenge poénnal. Igaz, hogy erre a masculin útra még csak most térek rá, eleget nyavalyogtam már Liam és a banda nyakán, ez egy új, erős Niel korszaka lesz, akit majd meg kell próbálniuk sztereotípiákba dugni, nem azzal leszek unikum, hogy én bőgök, más meg nem, hanem beállok egy standard sorba.
Az, hogy a fülét simogatom nem tudom mennyire rohadékság, de egyszerűen muszáj, ujjam külső felével végigzongorázni rajta, aztán a belsővel is megtapintani, egészen…lenyűgöz, mintha soha nem lett volna Dominic, összerezzenő falak, semmi más a világon csak ez a puha érintés.
-Oké
Nem kell kétszer kérnie, azonnal simogatni kezdem, sokkal intenzívebben, amint engedélyt kapok rá, kicsit beletúrok a hajába is, mert tincsei óhatatlanul ujjaim közé keverednek. Közel van, ahogy bújik és dorombol, alig akarok levegőt venni, hogy minél többet érezhessek belőle.
Még azt is meggondolatlanul megígérem, hogy elhiszem, nem vagyok egyedül, főleg mert közben egészen nyakhajlatomba bújik, azt sem tudnám megmondani melyik bolygóról jöttem. Valamit mormogok, egy ühüm talán, nem nagyon van jelentősége, mélyen beszívom illatát, és érintem ezeket a füleket fel-le emelkedő mellkassal.
-Hm? Persze, mindent megígérek.
Fogalmam sincs hol tartunk és miről beszél, de naná! Szeretném, ha beleszuszogna a nyakamba és olyan szorosan ölelhetném…
Miért hozom fel azt a nyomorult LCD Tv-t?


Talán mert érzem, hogy baj van vele, de felőlem lerombolhatnák a házat talpig fekete démonok, mit bánom én?!
Persze amikor már nincs olyan közel hozzám és ténylegesen is meglátom, hogy másznak kifelé már leesik, meg kellene állítanom, mégpedig nekem, valahogy.
-Második. Legalábbis az én ereklyémnél, valahogy aktiváltam. Azt tudom, hogy sokat számoltam…
Meredek kissé dezorientáltan a képrenyőre.
-Barátom? Nem, ennyire nem vagyok sötét dolgokra kattanva.
Oké, lekeverek magamnak egy kisebb pofont, hogy magamhoz térjek, mert ez nem játék és lehet Lili is elbódult egy kicsit az előbbiektől. Basszus miért pont most jött rám ez is? Az árny alakoknál viszont már végképp magamhoz térek és döbbenten követem röptüket, valami rémlik asztrális síkról, de hogy a majréba tudtam ezt most meginyitni megint, fogalmam sincs.
-Hát…
Baszki lövésem sincs mi ez, nem tudom, nem tudom! Levegőt veszek, nyugalom, igenis hallottam róla.
-Elvileg van olyan, hogy asztrális dimenzió és a mágusok el tudják hagyni a testüket, hogy belépjenek oda. Meg ki tudják lökni másnak a szellemét, csak ez itt…egy portálnak tűnik az asztrálsíkról ide.
Hagyom, hogy húzzon, lassan nekiütközünk a kanapénak, miközben ezerrel sasszéznak örülüttünk az árnyalakok és a fekete épp kilép teljes, sötét, arctalan, emberalak valójában Liam szőnyegére. Sok minden eszembe jut a Gyűrűlidércektől kezdve a Dementorokig, valójában egyikre sem hasonlít. De ahogy levegőt vesz, hörrenve tényleg borzasztó rossz érzése támad az embernek.
-Oké, el tudlak vinni a zsebvilágomba, de…de ezt nem hagyhatom így. Lehet, hogy ezt a cuccot kellene elteleportálni oda. Mármint van három szobám és az egyik elég necces, ott…ott elférne.
A sok ajtós folyosóra gondolok, amit rossz passzban kreálhattam és ami kapcsán az az érzésem, sosem tudnék onnan visszaavászkodni. De ez a sosem jó terv nekik, nem igaz? Közeledik és a sötétség annyira besűrűsödik a nappaliban, hogy most jól jön Lili éjjellátása mert én csak érzem a könyvet, de még a fekete is beleveszik a sűrű sötétbe.

A fiú reakcióját látva csak még jobban nevetett ő is. Még legyintett is párat.  
- Így utólag szerintem is vicces. De akkor és ott nagyon nem volt az-  tette hozzá, még mindig nevetgélve. Még a könnyeit is le kellett törölgetnie. Furcsa volt ebben a helyzetben valami ennyire hétköznapi balfékséget ennyire viccesnek találni. Mégis annak tűnt.  
- Hékás! Most kaptam vissza és már kiárusítanád? - érdeklődött tettetett felháborodással, amikor ikeröccse és a csajozás került szóba. Nem tartott sokáig, hamar elnevette magát. - Viccet félretéve, nem tudom, készen áll-e erre. Meg aztán, akárhonnan nézzük, azok a kislányok rátok crusholnak. Nem hiszem, hogy a szemükben bárki felér hozzátok. Sőt, biztos vagyok benne, hogy legalább a felük titkon abban reménykedik, hogy a színfalak mögött majd szerelmet vallhat nektek és ti igent rebegtek - oké, el kellett ismernie, ismét egy kicsit belement a nem teljesen komoly részébe a dolognak. Bár biztos volt benne, hogy a fiatalabb tinilányoknak ez nagyon is az volt. Ő is ismert olyanokat, akik 15-16 évesen elhitték, hogy majd egy koncerten cserkészik be életük szerelmét, az énekest vagy a dobost... Ő már akkor sem egészen értette, hogyan gondolhatja bárki, hogy ez reális lehetne, de igazából ameddig nem ártottak senkinek, ő sem gondolta ártalmasnak. És bántani sem akarta volna a naivákat.  
Az első kellemetlen gyanakvásával együtt teljesen nyitott volt Niel okfejtésére. Csak aggódott amiatt, hogy valami olyasmit csinál, amit nem szeretne, mert felelősnek érzi magát másokért. Nem gondolta jó életcélnak beleragadni egy szolgai mentalitásba a köz felé.  
- Nem tudom, nem hiszem. Szerintem nincs furcsa abban, hogy megszerettél valamit, amit eleinte elkezdeni sem szerettél volna. Ameddig nem arról szól, hogy feladod magad azért, mert úgy érzed, tartozol valakinek, addig nincs baj. Csak élvezd, amikor ott vagy és csinálod - osztotta meg a saját véleményét. Számára elképzelhetetlen volt, hogy saját magát vagy az érdeklődését feladja valamiért, legyen szó akár a közjóról, akár bármi másról. Persze a családjáért majdnem mindent feláldozott volna, de a hangsúly abban is a szabad akaraton volt. - Héj, nincs semmi baj a latinos temperamentumú véleménycserékkel. Azok nálunk otthon is gyakoriak. Legalábbis, ameddig nincs sértődés belőle, addig nincs velük semmi baj - legyintett egyet a veszekedések kapcsán. Néha kellettek a konfliktusok, hogy előrébb vigyék az életet. - De majd egyszer megmutathatnád azokat a dalokat, amiket írtál, de nem adnak ki. Kíváncsi lennék rájuk. Biztosan más keretet adna, mint Romy playlistje - tette hozzá egy mosollyal. Jobbnak látta, ha egy kicsit ejtik a tesó témát, és inkább arra koncentrálnak, ami Nielnek tényleg örömet okoz. Úgyhogy igyekezett a beszélgetésnek ezekre a részeire reflektálni.  
Aztán egy kicsit ő is mesélt. A saját képességéről, az átváltozásról, az első élményről. Egy kicsit meglepődött azon az érintésen. Nem is tudta eldönteni, szándékos volt-e vagy véletlen. De nem esett rosszul, sőt, ha őszinte akart lenni, egészen kellemes volt. Inkább nem tette szóvá a dolgot. A kérdésen viszont elgondolkodott.  
- Maga az átváltozás nem fáj. Szerencsére. Azt hiszem, jóval kevesebb időt töltenék macskaként, ha fájna. De törtem már le karmot, és azt nem kívánom senkinek - az emlékbe is beleborzongott. Emberként letörni a körmét sokkal kevésbé volt kellemetlen. - Ez könnyű. Tizenkettő voltam. Pár héttel a blip után. Hirtelen sokk volt - válaszolt őszintén. Nem volt egy egyszerű időszak. De az az első pár hét vagy hónap kinek volt az? Az élet ment tovább a maga medrében, akár akarták, akár nem.  
- De csak akkor, ha beletörődsz a helyzetbe és meg sem próbálsz változtatni. Az elfojtás senkinek sem tesz jót - csóválta meg a fejét, és inkább nem ment bele abba, milyen nemi arányt festettek a bűnügyi statisztikák. Jobb volt ezt a témát elkerülni.  
Aztán jött az fülvakargatás, az az átkozott simogatás. Nem kellett hozzá sok, hogy az agya teljesen lekapcsoljon és igazán emberbőrbe zárt macskaként kezdjen viselkedni. Csak pár mondattal felelt a lassan felfogott kérdésekre. És igazából maradt volna így, ebben az állapotban jóval tovább is. Lett volna pár ötlete arra, hogyan lett volna ez kényelmesebb, hogyan lehetett volna ez az egész egy mindkettejüknek megnyugtató zárása a napnak.  
Csak az az átkozott felvetés ne lett volna!

Bólogatott az ereklye működését hallgatva, ami még mindig a kisasztalon volt a nappaliban. Azért azt túlzás lett volna állítani, hogy megvilágosodott és mindent értett, de jobbnak látta meghagyni a nagy varázsolgatást Nielnek. Biztos volt benne, hogy a fiú előbb-utóbb felfejti, pontosan mi és hogyan működik az ereklyéjével kapcsolatban.  
A csattanásra oldalra pillantott. Nem egészen értette, Niel miért kevert le saját magának egyet. Mindenesetre a hirtelen hang őt is kizökkentette, és amint felfogta a választ, csak felvonta a szemöldökét.  
- Ezekre a sötét dolgokra még visszatérünk - figyelmeztette, mielőtt visszatért volna a képernyő figyelésére. És arra a problémakörre, hogy most mégis mihez fognak kezdeni? Minden ösztöne a menekülést sürgette. És amennyiben felül tudott kerekedni rajta, a harc maradt az egyetlen választása. Üss vagy fuss, ez volt az a két opció, ami az ő világában létezett egy ilyen helyzetben.  
- Oké, legyen akkor portál az asztrálsíkra. Hogy csukod be? És mi történik, ha valami átjön ide? És ha teszem azt, itt ragad? - tért rá a kicsit gyakorlatiasabb kérdésekre. Mert jelenleg ezt a problémát kellett megoldaniuk, sok más esélyük nem volt. Ennyi és nem több. Még szerencsésnek tűnt, hogy Niel a hátrálás közben felhalászta a kis könyvet. Mert ezen a ponton az volt az egyetlen opciójuk.  
- És ha bezárod oda, akkor mi lesz? Fogod tudni használni, vagy csak halogatod a problémát? Vagy ismersz valakit, aki meg tudja oldani? - kérdezősködött tovább, és igyekezett Nielt kivontatni a sötét alak hatósugarából. Nem segített, hogy romlottak a látásviszonyaik. Még az övé is. De azért tűpontosan be tudta mérni, legalább az alakját annak a Nazgulnak. Valamiért nem gondolta, hogy jó ötlet egy szobában ragadni vele. Úgyhogy megfogta Niel kezét és kihúzta a nappaliból, ugyanazzal a lendülettel becsukta az ajtót. Nem tökölt sokat, kiszúrt egy bezárt ajtót, kinyitotta és belökte a fiút, majd becsukta és behúzott elé valamit, hogy egy kis akadályt képezzen.  
- Oké. Most vegyünk egy mély levegőt. Tegyük fel, hogy hiszek a hókusz-pókuszban. Mondj el mindent, amit az asztrál síkról és az ottani lényekről tudsz. Hogyan szabadulunk meg tőle, és hogyan zárjuk be a portált. Mert azt a portált be kell zárni. Ha időre van szükséged, én elterelem a figyelmét - tette hozzá és szavainak nyomatékot adva elővillantotta a karmait. A meneküléssel csak időt akart nyerni. A maga részéről most következett az a pont, ahol harcolni tervezett. Nem akart megfutamodni. Semmiképpen sem. És azt is érezte, hogy a megoldás kulcsa Nielnél lesz.

Elég ironikus, hogy egy ilyen helyzetben szójatejen röhögünk, de rohadt hálás vagyok, amiért hétköznapi srácnak érezhetem magam mellette és ha percekre is, de kiszakadok a tesóm egy állat és épp dimenziókapukat nyitogatok véletlenül valóságából.
A tesós sztori is tök jó erre, még ha a végén hehegésem bólogatássá szelídül is, mert igaza van, nem tenne jót a kissrác önbizalmának, ha végül az én fülembe sikítanának.
-Meggyőztél! Szóval ismered a rajongó lányok észjárását, nem tudom láttál-e már ilyet, vagy átélted-e régebben E/1-ből?
Fixírozom összehúzott szemmel, mélyen kussolva róla, hogy vele egyidősek is bőven beszopják, ha majd őket meglátjuk a feleségeink lesznek. Amit mond, arra kénytelen vagyok ismét bólogatni, de már vagyok olyan állapotban, hogy félszegen elmosolyodjak és lezárjam happy end-el.
-Igen, a pillanatot élvezem, ez a lényeg és az összetartozás is fontos.
Emelem ki, hogy szólóba például miért nem kezdenék és hogy az öncélú flow-on túl még mi kapcsol a bandához.
Azon is túllépünk, hogy nem ártanak a heves szóváltások, ha aztán elsimul a vízfelszín, bár latína révén biztosan jobban hozzá van szokva mint én, azért a mosoly befigyel és a zavart hajba túrás szintén, képzelem Romy milyen playlistet állított össze, a legjobb dalaink ugyanis nincsenek benne a TOP-ban, dehát rajongók ízlését nem kritizálhatjuk.
-Egyszer jó lenne, ha megnéznéd és hozzámvágnál egy velős kritikát.
Hunyorgok rá, de ahelyett, hogy eljátszanám a szerény fiút, inkább érdeklődve, mint aki bírja az őszinte véleményeket.

Néhány plusz infó átjön a macskalétről is, a körömnél azért elhúzom a szám, durva lehet, akaratlanul is a kezét nézem mennyire nőtt vissza és remek hír, hogy ez nem olyan, mint a vérfarkasoknál. Megjegyzem, hogy sokk is kiváltja, ezek szerint eléggé leterheltem a nyomorommal, ezért jelentek meg a fülei.
-Tudom, persze, csak elméletben minden sokkal egyszerűbb.
Fűzöm azért hozzá az elfojtásokhoz, mielőtt…kiütném magam és átvedlene az egész valami mássá, amire majd sokat fogok gondolni az elkövetkezendő hetekben.

Sajnos nincs idő elmélyülni az iránta érzett bizsergésben, konkrétan művelek valamit megint és a Kör lópénisz lesz ahhoz képest, amik éppen előmásznak Dominic TV-jéből. Minden sötét dolgom már a múlté, különben se kéne túltolnom ezt nála azonnal és a Domi által sugalmazott ciki beeszi magát tudatomba, mint egy izgága, éhes szú.
-Oké, legyen, persze, ha tudnék ilyet boldogan csinálnám. De inkább csak tudom, hogy van és nem hittem volna, hogy ezt én csak úgy…
Biccentek a felénk ügető fekete alakok felé, mert halvány lila gőzöm sincs hogyan “varázsoltam” ide őket, persze köze lehet a kiakadáshoz, de itt megbicsaklik minden tudományom és Lili is hiába adja le a rendelést én csak állok, döbbenten pislogok a termékre és próbálok nem nagyon bénának tűnni. Egyetlen dolog segíthet rajtam, egy ereklye, az, amit képes vagyok használni kvázi tudatosan.
-Nincs más megoldás, csak a zseb dimenzió, onnan…nem fog tudni kijönni, egyik sem.
Röhögök fel kínomban, ahogy a következő fekete is követi-csak semmi rasszizmus, de ez konkrétan olyan mint a barbamama.
-Ott az lesz, hogy lesz egy világ, ahol fekete alakok mászkálnak, ha meg Dominic háza is megy, hát lesz egy világ, amiben Dominic házában mászkálnak. Bár előbb ki kéne hozni a dolgaim.
Másrészt nem hiszem, hogy bezsebelek egy egész lakásrészt, bár ezt a szobát mindenképp át kéne vinni valahogy. Csináltam már ilyet? Nyilván nem. Éppen azon gondolkodom Strange mennyire tudná eltussolni az ügyet, amikor berángat egy másik helyiségbe és torlasznak is jó lesz a puff, amin Dominic meresztgette a seggét.
Fellapozom a varázskönyvet, valamiért eszembe jut Piton kemény orgánuma (394. oldal)
-Hát ez nem egészen olyan értelemben Hókusz-pókusz…
Nézek rá elképedve, hogy ne már, most idéztem egy rakás fekete cumisüveget és tegyük fel?
-Őőőő
Elméletben! Elméletben tudom, mert olvastam róla, de az őzésem elég feltűnő, amikor is folytatnám elém áll, pedig fordítva kellene, nekem levegőt vennem és megvédenem a lányt. Először belégzés, aztán vidáman kinyitom a 374. töküres oldalon.
-Nem hiszem, hogy sikerülne karmokkal és én védelek meg téged, oké?
Kacsintok rá, ahogy megpróbálom kikerülni, elébe mászni, egyúttal kitárni az ajtót és arra koncentrálni, hogy az egész termet Lilin kívül átvigyem a zsebvilágba.
-Figyelj, én ugrok, Te hátra maradsz, különben téged is beszippant! Egy perc az egész, kérlek maradj ott!
Kiáltom hátra és elindulok feléjük, mondhatni félúton ütközöm a szörnyekkel, merthogy fejest ugrik az egész nappali oda, ahová nagyon koncentrálom, hogy megyünk, a harmadik ajtón túli ajtók egyik szabad világába.

Felvonta a szemöldökét arra a burkolt vádra.  
- Kérlek. Ösztönlény vagyok, de ennyire azért nem. Van némi realitás-érzékem, tudod. Viszont akadt pár csaj a gimis társaságomban, akik úgy rángattak el koncertre, hogy előtte véleményeztették a teljes szettjüket az alapján, vajon X és Y fellépőnek bejönne-e. Egyrészt, honnan tudjam? Másrészt, számít? Valahogy kétlem, hogy a zenészek pont a közönségben vadásznának párkapcsolatra. Az egyéjszakás skalp szerep pedig szerintem nem menő, de akinek ez az életcél, annak egészségére - szaladt ki belőle az őszinte véleménye. Pedig azért többnyire igyekezett egy kicsit visszafogni magát. De mindig sokat beszélt, amikor belelendült, és most ez mégiscsak jobb téma volt, mint Niel nyomora. Vagy bármelyikük nyomora. Egy kicsit hétköznapibb, már akinek. - De most, hogy így felhoztad, érdekelne a helyzet a másik oldalon. Te hogyan látod? - kíváncsiskodott egy keveset. Sosem volt ellenére az izgalmas nézőpontok felfedezése. Bár a genetika még mindig jobban vonzotta, mint más emberek gondolkodásmódja.  
Bólintott a választ hallva. Ha Niel élvezte a pillanatot, akkor részéről minden rendben volt. Számára tényleg csak az volt a lényeg, hogy ez az egész sztárság ne kényszerből történjen a sráccal.  
- Nézni? Inkább hallgatnám, ha lehet. Úgy, ahogy te elképzelted - tette hozzá egy mosollyal. Ő így értette a megmutatást. A macskazenében való jártassága Niel dalain egészen biztosan nem segített volna. Hacsak nem akart hallani egy kornyikálást a Macskarisztokratákból, amit Romyval nézett meg nem túl rég.  
Figyelte a reakcióját, amikor az elfojtásokról beszéltek. Sóhajtva fogta meg a kezét és szorította meg egy kicsit.  
- Niel. Nem vagy egyedül. Mi itt vagyunk neked, ha hagyod. De segíteni csak akkor tudunk, ha beengedsz. Anélkül csak melletted állni tudunk, bármi is legyen - tette hozzá. Ráerőltetni sem akarta, ha nem állt még készen arra, hogy tényleg kiadjon magából mindent. De szerette volna emlékeztetni arra, hogy voltak barátai. Nem csak a bandában. Olyanok, akik nem ismerték a másik oldalt, emiatt pedig könnyebben tudtak teljes vállszélességgel mellette lenni.  
A következő percekben viszont teljesen elveszett. És szívesebben maradt volna abban az állapotban, mint nézett volna szembe a cudar valósággal.  

A helyzet nem volt túl rózsás. És mindeközben Nielt hallgatni, ahogyan ismét elveszti az önbizalmát... Szemei macskásan villantak a sötétedő szobában. Kedve lett volna megrángatni azt, aki ennyire elintézte a srác önbecsülését. De egyrészt az illető nem volt jelen, másrészt volt ennél fontosabb dolguk is így nagy hirtelen.  
- Rendben, de az nem lenne veszélyes rád nézve? Nem azért, de jó lenne, ha olyan megoldást találnánk, amiben te sem amortizálod magad sem fizikailag, sem mentálisan - ha már valaki más az utóbbit volt szíves elintézni, de ezt nem tette hozzá.  
Viszont a gondolkodáshoz időt kellett nyerni, a szoba terepviszonyai pedig olyan súlyosan változtak, hogy inkább kivonszolta Nielt, át egy másik helyiségbe, amit el is torlaszolhattak. Azt persze csak remélni merte, hogy ez a lény/lények ellen valóban hatásos lesz. Itt tervezni kellett volna, átgondolni, nem azon lovagolni, milyen hókusz-pókusz is ez most. Az őőőzést hallva még egy egészen macskaszerű morranás is elhagyta a száját mielőtt elkapta a srác vállait. Érzései szerint ittléte óta ezredszer.  
- Niel! Az elmélet nagyon-nagyon sokszor a legfontosabb lépés a gyakorlati kivitelezéshez. Ha nem is vagy benne biztos, nálam klasszisokkal többet tudsz. Nélküled nem tudunk tervezni semmit. Ha az elméletben otthon vagy, mondd, mire van szükséged, és megpróbáljuk gyakorlatba ültetni, rendben? - tette fel a kérdést. Tudta ő, hogy sokszor előbb volt a gyakorlat, aztán az elmélet. De más dolgoknál az ember előbb tanulta az elméletet, aztán a kivitelezést. Mint például az autóvezetést és a parkolást. Igazság szerint ő az ugrásait is kalkulálta fejben: látta maga előtt, hogyan kellene kivitelezni, hova kéne érkezni, honnan elrugaszkodni és csinálta. Csak remélni merte, hogy a mágia sem működött nagyon eltérően ettől.  
Az tisztán látszott, hogy itt időt kellene nyerni, ezért lépett hátra és villantotta fel a karmait. Hogy aztán azt a választ kapja, ezzel nem megy majd sokra.  
- Mi lenne, ha egymást védenénk meg? Az nem működik? - tett javaslatot egy mély szusszanással. Értette ő, hogy macsó-kultúra meg minden, de jobban örült volna, ha nem kell a bajba jutott hölgy szerepét magára öltenie. Mégis odébb állt és hagyta Nielnek, hogy kinyissa az ajtót. Vett egy mély levegőt és hadarva elszámolt magában háromig.  
- Rendben. De vigyázz magadra! És mérni fogom. Vissza kell jönnöd - hangsúlyozta az alku rá eső részét. Merte remélni, hogy Niel nem fogja csak így itt hagyni és beragadni abba a könyvbe.  
Az ajtófélfának dőlt és úgy figyelt. A különös lidércalakok közül elcsípett egyet-egyet, ahogy átmentek a falakon és lebegtek erre-arra. De remélte, hogy a fiúnak igaza lesz, és minden eltűnik. Nem akart megszólalni. Csak figyelt. Ha és amikor Niel eltűnt a lényekkel és a szobával együtt, leült a földre és elkezdett lassan számolni. Nem tudta, mennyi időt adhat neki. Azt sem, mikor és kihez kellene segítségért fordulnia, ha mindez nem jön össze.  
Amikor eljutott ehhez a gondolathoz, idegesen a hajába túrt és morrant egyet. Ezt igazán eszébe juthatott volna megkérdezni korábban.  

Csak kevesen vannak ebben a dimenzióban, akik hasonló helyzetben meg tudnak nevettetni, de most mintha nem lenne Dominic, lelki hullámvölgy, mintha minden témára rásütne a poén sugara. Elég ciki lenne megvallani mennyire bírom, ahogy előadja és leszólja a tinilányokat, de lehet én vagyok béna, hogy nem tudom megfelelő szavakba foglalni.
Bármilyen kevésbé frusztráló helyzetben lazább pózba vágnám magam, kicsit bedőlve és valami jó szöveggel próbálnám értésére adni mennyire bírom azokat a lányokat, akik fel tudják fogni mi a realitás és mi hagymázas fankodás.
-Szerintem sem. Mármint hosszú távon nem. Persze az ember, ha zenész és konkrétan a szájába másznak nem mindig fújol elég hangosan, de…de olyan lányokat értékelnek, akik tisztában vannak az ilyesmivel.
Meredek a mennyezetre, felfedezek ott egy muslica hullát, jó lesz bámulni.
-Áh, ki van zárva, hogy valaha is rajongóval kavarjak, az illúziók ott nagyon erősen dolgoznak és előbb-utóbb ők is meglepődnek, hogy nem vagyunk két dimenziósak.
Komolyan Erről beszélgetek vele? Ilyet még… de hogyan? Mondjuk rátérhetnénk a neked bejönnek-e a sportolók típusú tapogatózásokra, mert nem vagyok egy Kaine Parker //még XD//
Zenéről beszélni persze egész biztonságos, a dalt is megígérem neki, biccentek a magánkoncertre.
Amikor megfogja a kezem, nem sok minden marad fejemben az elfojtásokról, bármennyire helyzetben vagyunk, csak bólogatok, hogy természetesen beengedek mindenkit, akárhová.



Sajnos szó szerint, mert a fekete figurák valami dimenzióutazók lehetnek és én a könyvvel meg a traumámmal rendesen elintéztem Dominic nappaliját.
-Nem, a zsebdimenziók nem az én erőmből származnak, csak az ereklye csatlakozik rám. Viszont nem mindig tudom irányítani.
Hadarom Lilinek gyorsan, ahogy ezerrel kattogni kezd agyam hogyan tudnám eltüntetni a hívatlan vendégeket, széttörni a Tv-t, elteleportálni a társaságot úgy, hogy Neki nem lesz baja.
A folyosón már figyelek rá, fejemben képletekkel, ahogy vállon ragadva pumpálja belém az önbizalmat, amit az előbb bekaptak, széjjel rágtak és rá is szartak. Behunyom szemem egy pillanatra, de akárhogy osztok szorzok, logikusan csak egy helyre tudom őket vinni az ereklye által, világokba, amiket még én sem ismerek, világokba, amiket tönkretehetek velük, de van választásom?
-Oké. Megoldom.
Csak neked ne legyen bajod. Egy félmosoly befigyel itt még, mielőtt varázsolnék és eltűnnék velük, igazából minden idegszálam a védelmére kattan, ráadásul annyira, hogy szinte vibrál bennem az a fura erő, amit végig éreztem a közelében “varázslás” közben.
-Lili, működne, ha lenne materiális testük, mint a szekrényeknél, akik szétverték a szemöldököm, de ezeknek nincs és ez most az én saram. Engedd, hogy most én legyek Pókember.
Kacsintok rá, remélem érti a metaforát, hős, védelmező egy kicsit talán menő is a szemében. Valaki, aki megvédi a…lányt.
Más nem is marad a fejemben, mindent másodlagossá fúj a hirtelen feltámadó vasakarat, az olyasmi, amivel végigtombolom a koncertjeim lázasan, vagy abbahagyom a bőgést, ha túl cikivé válik a helyzet. Ami mindig eltünteti a könnyeket.
Kilépek, mint egy hős, legalábbis annak képzelem magam, aztán valahogy sikerül behúznom az egész szobát a zsebdimenziómba, csak az a gász kiszakad a komplett épületrész, vagyis tényleg elbaszom Dominic lakását és Lilinek is óvatosnak kell majd lennie, hogy ne bukfencezzen ki a mélységbe vezető ajtón. Nekem is a jó helyre kell majd visszatérnem, mert már nincs nappali, csak a folyosó vár vissza, Vele.
A többire alig emlékszem. Tudom, hogy a végtelen zsebfolyosó kell, az egyik terem, ott lerakni a terhet, aztán vissza, az ereklye működik és belőle veszek hatalmat hozzá nem multiverzálisból, viszont egy egész szobarészt eltüntetni egy ismeretlen dimenzióban…
Megvan, érzem és tudom, de se a hogyan se a részletek nem jutnak eszembe, amikor visszatérek, a valódi, evilági folyosóra, mellé, egy konkrétan huzatos lakásba, amiből a fél épületrész hiányzik. Az első két másodpercben a nevem sem tudnám megmondani, aztán lélegzem egy kicsit.
-Minden rendben, de ma…asszem a kanapétokon maradok. Jól láttam, hogy eltűnt a nappali? Mert ha igen, húzzunk gyorsan, mielőtt kijön a katasztrófavédelem, vagy visszatalál a bátyám.
Rángatom kifelé Lilit, csak azt sajnálom, hogy a hozott kaja oda, merthogy van egy oltári nagy lyuk a konyha és a folyosó között.