Hit me down because I need to know how to stand up

Wong sajátos megoldásai ezúttal Bishopnál kötnek ki, méghozzá rövid, pecséttel ellátott levél formájában, mely még enyhe füstszagot áraszt, miközben komoly ábrázattal átadja neki, hogy egy következő percben már új portált nyisson, amin át távozhat. Nem szolgál magyarázattal, vagy hagyja, hogy a férfi kérdéseket tegyen fel, egyszerűen összeszedte néhány gondolatát írás formájában, átadta neki, aztán kigyalogolt a képből.

Egy Niel Topsfield nevű kezdő mágus, akire ő nagyon is gondosan ügyelt bizonyos információk birtokában, még odafent Tibetben, mostanság merészelt neki emojis üzenetet küldeni (bár a fiú javára legyen mondva eljutott hozzá az üzenet, úgy, hogy Wong nem igazán híve az efféle kütyüknek) A kis ikont nem tudta értelmezni, csak szemöldökét vonogatva figyelte, hogyan mozog változékonyan a HELP gif, de a kölyök (még mindig így gondolt rá) mellékelt rövid leírást. Segíts kiképezni minden téren, fejlődnöm kell!

S bár ami a mágikus tudást illeti,  tervezte ugyan tovább tanítani, amikor megérett benne az akarat, úgy tűnik mostanra, harcászattal nem vesztegette idejét, ezért is bízta rá Bishopra.

A füstölgő levél tartalma az alábbiakat szó szerint leírja:

Üdv!

Lényegretörő leszek és gyors. Van ez a mágus kölyök, Niel Topsfield, aki nálunk nőtt fel Tibetben. Elég annyit tudni róla, hogy ez az egyetlen valóság, ahol nem csatlakozik különféle bűnszervezetekhez és viszi el erejét olyan irányba, amely igen sok bosszúságot okoz az univerzumban. Te talán tudod is. Bizonyos események, illetve egyetlen döntés vezetett odáig, hogy itt és most a Hősök oldalán kössön ki, de segítened kell!
A döntés a következő volt: Az anyja- KOMOLY VESZÉLY helyette a bátyját képzelte ki. JÖVŐBELI KOMOLY VESZÉLY, DE NEM ANNYIRA VÉSZES, MINT Ő A MULTIVERZUMOKBAN.
Az is visszatartotta, hogy mostanáig nem érdekelte a hatalma. De kezd felébredni és résen kell lennünk, hogy a döntő pillanatban mellénk álljon majd. Megüzentem, hogy menjen a New York-i szentélybe, keressen téged, mert te fogod harcolni tanítani. Rádbízom. A mágikus tudásáról is gondoskodni fogunk, de fizikailag is erősödnie kell. Ebben a realitásban valamilyen tini énekes lett.
Járj sikerrel,

Keresni foglak!

Wong


A Help-re kurta felelet érkezett fogalmam sincs kiféle mobiljáról, de a számot elmentettem. Habár Wong azt mondta volna, idézzek portált, keressem meg, foglalkozik velem, majd ha eredményt produkálok, nem lepődtem meg, hogy a feladat másnál kötött ki.
Annyit írt, menjek a New Yorki szentélybe és keressem Bishopot, ezért vagyok most úton (egy próbáról hazafelé menet) napszemüvegben, kapucnis pólóban, hátha a világon senki nem köt belém a popsztárságért. Most megint felbolydult a média, mi lesz Liammal, pont az hiányzik, mint egy jobb horog, hogy valaki bevigyen egy random kérdést róla.
Varázskönyvem ezúttal is fülhallgató, addig nyomatom belőle a Nirvanát, amíg meg nem érkezem, aztán leszállítom magam a tömegközlekedésről és hatalmas levegőt veszek az épület előtt. Baromira ki kéne használnom, hogy van jogsim, de legalább ennyire utálok forgalomban vezetni, az öt után pedig azt jelenti bedugulnék a munkából siető muglik kavalkádjába. Ezért volt könnyebb megoldás a metró, tűnt annak.

Itt azonban igazítok valamennyit fizimiskámon, leveszem a fülest, visszaváltozik varázskönyvvé, lekapom szemüvegem, hátrahajtom a fekete kapucnit és teljesen feleslegesen megtúrom elöl a hajam, mintha számítana hogy áll, ha ez a Bishop földhöz vág, de nagy úr a szokás. Két lépés előre, aztán egy hátra, amikor bejutok és szétnézek a roppant előcsarnokban, szerintem még az is hallatszik, ahogy nyelek egy hatalmasat. Üres, de én bele kiáltom a csendbe:
-Hahó!
Hozzászoktam a fellépések izgalmához, ez viszont valami új, tágra nyílt szemeim döbbenten rebbenek faltól falig.

Határozottan nem számítok rá, hogy kedves invitálás helyett - mondjuk egy random szerzetes biztosít róla, hogy Bishop a világ legnyugisabb embere és alig várja, hogy elkezdjük a szigorúan elméleti oktatást, vagy feltalált olyasmit, mint a Mátrixban, betesznek egy programot a fejembe és tolni fogom magamtól a blokkokat, ha pörgőforgó rúgásokkal támadnak. De helyette íme a nyers valóság, döbbenten pislogok egy rám szegeződő fegyver csövébe.
Gyorsan felemelem a kezem, megadom magam stílusban és érzem, hogy egy homloki izzadságcsepp szomorú búcsút vesz fejem nagyrészétől.
-Üdv. Én csak egy…mágus.
Bököm ki rohadt okosan és magasabb hangon, mint szeretném, de valahogy feszélyez a cucca.
Nyelés után, eszembe jut hozzáfűzni némi plusz infót.
-Niel Topsfield, Wong küldött, hogy Mr. Bishoppal beszéljek egy olyan izé…oktatás kapcsán.
Nem mintha bármi lenne rajtam, ami azt hirdetné komoly fizikai edzésre jöttem. Úgy jelenek meg, ahogy általában az utcán, vagyis őszies, kapucnis pólóban (alatta atléta, de amíg nem kérik, hogy vetkőzzek marad minden) és a fekete csőnadrágban, amit általában a punkrock bandák kedvelői hordanak és szerintem menő. A térdénél még dizájnos szakadás is van.
Kicsit bámulok egy lehetséges jövőképet lelki szemeim előtt, amiben fasírtként távozok innen, aztán újabb nyelés után átváltozott varázskönyvem mutogatom, mint egy metró bérletet.
-Van ez is! Még Tibetből, Wong bízta rám. Semmi különös, egyedül én tudom használni, üres. De azért bizonyíték!
Lóbálom meg, aztán jelentőségteljesen kinyitom és átpörgetem a lapjait. Üres, üres, sima minden, ahogy mondtam, mígnem apró hangya betűket nem szúrok ki egy random oldalon. Na itt már bukik a marha nagy meggyőző képességem, főleg hogy fojtott “mi?” után más sem érdekel, csak hogy valami megjelent a könyvben! Mióta is van már nálam? Legalább tízéves korom óta, azaz több, mint tizenegy éve. Egyszer sem szúrtam benne ki semmit, de most, hirtelen apró, ismeretlen hieroglifák szántják a fehér lapot, jobbról balra, éppen íródik valami. Remek kérdés a pár ezer miért, ami egyszerre születik meg fejemben, de aztán az alakra pillantok, mennyire szegezi még rám azt a bazi lyukasztó kütyüt. Különben érdekelne milyen nehéz, de ez is olyan kérdés, amit hangosan most NEM teszek fel.
-Eddig nem nagyon produkált ilyesmit. Lehet, hogy magára reagál? Ugye nem maga Bishop?
Kérdezem reménykedve, hátha még belekapaszkodhatok a tagadásába. Mert ez a fószer semmi mátrixot nem tenne az agyamba, ő pont annak a típusnak tűnik, aki megkopasztana és tönkrevágná a gatyám.

“Tudok róla” után csinálok valamit, ami hasonlít egy sóhajra, csak lazán, mintha nem akarnám lefosni a bokám bármelyik pillanatban.
De azért nem szólalok meg, nagyjából csak nézek, így is úgy érzem sok volt a duma, kevés a meggyőzés és a cucca bármikor képen találhat.
Annyira nem megy a dolog, hogy még az is cserben hagy, ami eddig soha, simán átváltoztathattam tejesdobozzá a könyvet, megtartotta a tehén terméket, most meg ír.
-Esküszöm ilyet még nem csinált. Leállítani? Hogyan?
Ez az egyetlen tárgy, amit át tudok változtatni bármi mássá, ahogy a tag fenyegetően kér, megpróbálom, mint eddig, elképzelem kulcstartónak. Egyszerű, retro kilencvenes évekbeli, mert csípem a régi dolgokat, olyan amelyiknek világít a segge és régen nagy dolog lehetett, ha az ember bele akart találni a zárba, vagy piszkálni másokat. Namármost, ahogy rázom a könyvet, szuggerálom, tulajdonképpen napi rutint hajtanék vele végre, nem megy. Ugyanúgy varázskönyv formában rójja az ismeretlen betűket és furcsa sürgetést érzek, pedig nem nézek rá, érzem, hogy tényleg meg kellene szüntetni.
Rácsapom a fedelét. Legalább bezáródik.
Persze, hogy ő az, mielőtt felnézek rá lassan, megpróbálom nem bazdmeg arccal, hanem random, kifejezéstelen ábrázatot öltve, sőt kedveset, vagy alázatosat, mert tőle azért tartok egy kicsit, szóval a rituálé előtt, hogy egyáltalán ránézzek, nyelek egy hatalmasat.
-Üdv Mr. Bishop. Tudja ő mindig homályban beszél, legalábbis hozzám. Olyanokat mint, hogy ezt nagyon fontos rád bízni, meg eljön az ideje, amikor fontos lesz. Tulajdonképpen csupa klisét.
Magyarázom, mondanám még a sok Wongszerű blablát, de különös tekintettel mered mellém, mintha éppen elképzelne tüllszoknyában.
Valahogy verejtékezni kezd, mintha én lennék robosztus, idegen férfi és gyorsabban lélegzik, én pedig az immár nyugodt könyvre meredek, noha nem nyitogatom újra.
-Jól van…uram?
Kérdezem kissé bizonytalanul, hátha leüt már pusztán ilyen ártatlan kérdésért, mi az hogy mást feltételezek? Lehet, hogy nem is válaszol, mindenesetre az intésre hallgatok és mint egy pincsi nyomába eredek.
-Semmit? Én úgy tudom harcművészetre. Wáááw, komolyan? Mármint a katonát valahogy megéreztem, de alternatív jövő? Az elég menő! Hogyhogy itt van? Nem fura? Mármint…mikor jött és melyik évből? Mennyire alternatív? Ja, hogy én? A világon semmi érdekes nincs bennem, noha Tibetben éltem, rohadt lusta voltam, míg mindenki más edzett én néztem Wong varázskönyveit, mindent elolvastam a térmágiáról. Van néhány számítás, ami összejött, mind odaadtam neki, de persze én magam sem értettem mi a jófrancot képletelek neki, ő meg olyan dumákkal biztatott, hogy egyszer összeáll és nem nagyon erőltette ezt a harcolósdit, csak épp múltkor akadt egy kellemetlenségem és arra gondoltam….
Elkap a szófosás, de olyan istenesen, hogy lehet most ugrik kútba, mielőtt annyit mondhatnék krav maga, vagy bármilyen harcászati stílus.

Az én is kifaggatom jobban megnyugtat, nekem Wong nem képes értelmes mondatokat összerakni, jó hogy nem keresztrejtvényben kéri, fejtsem meg a gondolatait.
Biccentek, úgyis el kell kapnom, smileykkal vagy anélkül, mert illene fejlődnöm mágiaügyileg.
A szentély fura, hogyne tudnám, de ez a könyv idáig megbízható volt, legalább olyan kiszámítható, minthogy mindig rossz ember nyeri a választásokat. De csak bólogatok és napirendre térek afelett is, hogy egy perce megtorpant. Lehet kiakasztotta a piercingem.
Így ránézésre, tuti fasírot fog csinálni belőlem, aztán zacskóban visznek haza. Kopasz már a szemöldök szakadásért is morgott, Bishop meg úgy néz ki, mint aki egy legyintéssel mintákat rajzolhatna az ábrázatomra és nem hiszem, hogy meghatná, ha azt mondanám ezért az arcért jobban fizetnek. De amikor kimondja, hogy 2123 onnantól semmi más nem érdekel, leesik állam, kiguvad üregéből szemem és légzésem is el-elvándorolgat.
-Baaaaszki, az nagyon komoly! Mármint…uram, elnézést, de wao! És mi lesz a jövőben? Mátrix, vagy Alien? Terminátor, vissza a jövőbe? Á, nem mondhatja meg, igaz?
Ugyan én már tuti nem élek akkor, szóval…nagyon meggyőzően vagyok kíváncsi, hirtelen le se esik, hogy biztosan nem ismeri a popkulturális utalásokat.
Persze komolyra fordítva a szót, biccentek, Strange-ék nekem is magyaráztak, bár olyan végletekről van szó, amit emberi elme nem igazán tud rendesen felfogni, legalábbis szerintem.
-Igen, tudok róla, hogy léteznek és ez nagyon menő uram, hogy őrzi a békét. Azt hiszem én is szeretném majd.
Több értelmét látom mint Egyetemre járni, de ne rohanjunk ennyire előre, ott tartunk, hogy ne kössenek belém nehézfiúk az utcán, vagy ha mégis ne csak a szám tudjam kinyitni.
Azért ez bók, hogy Wong nem foglalkozna. Mekkora koppanás lesz ha beközlöm a zsebeket. Asszem elvörösödöm, de valóban gáz lenne szöszölni a könyvvel.
-Wong szerint ez csak a kezdet és majd köze lesz a dolgaimnak ahhoz, amit kiszámoltam neki még gyerekkoromban, nem annyira emlékszem, mert 15 évesen leléptem Tibetből és keveset foglalkoztam már a mágiával. De át tudom változtatni a könyvet bármivé, meg létre tudok hozni zsebvilágokat. Semmi érdekes csak néhány szoba, tele kacatokkal. Kettő rendes, a harmadik para, azzal nem nagyon kísérletezem. Ilyen külön terem, amiben másképp telik az idő. Igazából csak telehordtam őket szeméttel és ott bármit á tudok változtatni, de amint kijövök belőle, ráadásul totál lerohadva, visszaváltozik eredeti alakjába.
Nézek rá, érti-e, mennyire röhög ki, azt elhallgatom, hogy portált se hoztam még össze és nagyon nem ezen a szinten kellene tartanom.
-Ön…Önnek van képessége?
Biztos, hogy Terminátor! Baszki…mindig is John Connor akartam lenni!
Tök fesztelenül indulok meg vele az öltöző felé úgy, hogy nincs mibe átöltöznöm, amíg be nem húzom a nyakam.
-Hááát…Tibetben én kábé csak számoltam. Tudom, hogy mindenki más eljárt edzésekre, párra én is, de inkább nem, szóval…nem tudok semmit? Nincs betegségem, nemrég szétverték a szemöldököm, de már csak heg, nem is rendes sérülés. Egyszer paintballoztam, meg kipróbáltam a baseballt, szóval ha nagyon muszáj átváltoztatom a könyvet ütővé. Á, dehogy, nem járok tele hassal sehová.
Legyintek, teljesen random mikor eszem, vagy éhezem van, ráadásul csak szemetet zabálok. Olyan kaotikus az egész, ezért nézek ki elég vékonynak, különben tuti elhíznék a sok kockulástól.
-De végülis van kondícióm, ha az számít, a koncetreket végig kell ugrálni.
Hihetetlen, de jó fejnek tűnik. Valahogy pont annyit kérdez, mint én, csak én kifejtem.
-Nekem jött három gyúrós fazon. Különben gyors vagyok és fürge, asszem. Amint látja nem vagyok valami magas. Ez lehet előny?
172 centi, de a hajammal együtt, vagyis a tényleges magasságom legjobb esetben is 171, bármennyire nyújtózkodom.

Egyszerre biztató, hátborzongató, libabőröztető (és stb.) amit mond, még akkor is, ha egy pillangó szárnyának rezdülése képes befolyásolni a jövőt-át kellene nevezni a bandát.
-A kedvenc filmem. Ha már 2015-ben nem történt olyasmi, remélem minimum légdeszka létezik, meg őrült tudós, aki feltalálta az időutazást, hiszen maga is itt vagy.
Igaz nem hasonlít Mcfly-ra. Mégis olyan izgatott leszek, mint egy felhúzhatós játék és gondolatban körbedongom ostoba kérdésekkel, szerencsére van eszem egyet sem feltenni. Egyelőre!
A kérdése kicsit defibrillál, főleg, hogy gondolatban elkésem és még a deloriennál szöszölök, összeegyeztetve a képet menő jövő fegyverével. Részt akarok venni benne?
-Nem hiszem, hogy van miértje, egyszerű csak, mint egy ösztön. Sokáig lázadtam a mágusság ellen, tök feleslegesen, de sokkal kozmikusabb és fontosabb, mint gondoltam, beállok a sorba, hogy megvédjem az embereket, nagyjából most értem erre meg.
Wong célozgatott mindenkinek eljön a pillanat, Strange-nek is volt orvos előélete és állítólag olyan egója, ami kinőtte New York felhőkarcolóit.
Következő kérdése, mert ő sem fukarkodik, megitcsak kizökkent, át is változtatom a könyvet karszalaggá, felirattal (Metallica), koncertek előtt osztogatnak ilyet.
-Csak tárgy, szervetlen és kizárólag olyan, aminek ismerem a konstrukcióját. Nem tudnék fegyvert csinálni, mert fogalmam sincs hogy működik.
De ezek a transzformációk kicsit sem fárasztanak, értelmük általában persze nincs, nem a multiverzális erőhálózatra csatlakozom, a könyv tulajdonképpen ereklye.
-Arra jó, igen, mindkét feltevés igaz, csomó cuccot hordtam bele és általában lelépek, ha a világ kezd kényelmetlenné válni, hasznos. De ez nem az én erőm, hanem az ereklye tulajdonsága. Minden mágus multiverzumból merít energiát, de bizonyos dolgok miatt még nem jutottam el idáig, csak az ereklye képességét használom. Wong azt mondta még az ősmágus könyvtárából való, de mivel ereklye, elég különleges. Ráhangolódik a használója általi lehetséges képességekre, olyan, mint egy néma tanító, vagy nevelő.
Tök üres volt mindig, mintha én magam zártam volna ki, hogy szükségem legyen rá, valami leki kalamajka lesz megint, amibe nem most lesek bele. Az világos, hogy mindennél jobban szerettem volna elbújni, először éppen koncert előtt jöttek elő a “zsebek”
-Azt hiszem olyasmi, mint a tükördimenzió, csak nálam más egy kicsit, személyre szabott. Ezért is hívom zsebvilágnak Megnyitni könnyű, néhány másodperc, azonnal eltűnök a könyvvel, totál észrevétlenül. De ha benne csinálok valamit, elfáradok, tehát elég pocsék közérzetben távozom onnan és az időt is mókolgatja, vagyis eleinte ráfüggtem, de beláttam, hogy veszélyes folyton használni és mivel ott gyorsabban telik az idő talán ki lehet használni harc közben. Mondjuk festékszáradást még nem próbáltam. De, vittem már át, a bátyámat, ő is mágus. Csak szétnézett, de nem nagyon érdekelte.
Legyintek, Liam már nem olyan szinten tart mint én.
Ultra menő az ágyúja, alaposan megnézem, körbejárom, fölé hajolok, de babrálni nem merném. Közben  hozzázümmögöm “szakértői” helyeslésem a mutánsokhoz és csak belül kap el fangörcs, sokszor, egymás után hadarja minden gondolatom: wooowowoowooow - és most először nem a warcraft-ra lelkesedem.
-Azért ez kb a világ legklasszabb dolga. Hány kiló a cucc?
Remélem nem szívja mellre a megnevezést, de tuti valami spécinek hívják M40 lángszóró mutáns gigaeszköz, vagy ilyesmi.
Biccentek a pusztekezesre és megpróbálom összeszedni minden elhatározásom, hogy ne legyek teljesen béna, az énekesre kissé félvállról nyögök egy “ahát” ebben a közegben nem számít.
Viszont az alapszabályoknál figyelek, ha valamiben jó vagyok, akkor az az elmélet.
-Eddig is futottam, de nem akarok mindig, ki akarom használni a fürgeségem.
Lágyék, comb, belek-megjegyzem.
Körbenézek az edzőteremben, bámulom kicsit a botozókat, aztán óriásit sóhajtok, mert úgy tűnik nem skinny farmerban kell rugdosódnom, kapok ruhát. Még a méretemben is!
Gyorsan átöltözöm, mivel koncertek előtt megszoktuk a kapkodást, gyorsan kész leszek és máris mezítláb álldogálok a szőnyegen, próbálok előkaparni fejemből valami alapot, amit még a szentélyben sulykoltak belém. A könyv még mindig karszalag képében feszeng csuklómon, jobb, ha nálam van.
-Belevonhatjuk az ereklyét is? Mármint, ha már menni fog néhány alap, kíváncsi vagyok be tudok-e ugrani elég gyorsan és hogy más is utánam tud-e jönni. Persze önnek nem muszáj még, ha tartózkodik.
Nem vele akarok kísérletezgetni, csak egy ötlet. Így is baromi hálás vagyok az oktatásért. Nem tudom mennyire fogadna el pénzt érte, de majd lehet puhatolózok.

Kicsit megáll körülöttem tér és idő, ahogy Bishop személyében valóra válik minden gyerekkori álmom: egy ember onnan, ahol igazi a vissza a jövőbe. Kicsit fennakadva bámulok egy képzeletbeli vízióra, ahol olyan verdát vezetek, ami…repül.
-Hű, ez elég vagány
Foglalom ócska szavakba, de ahogy nyelek, meg becsillognak szemeim, mintha szívtam volna, biztos érzi valójában azt akartam mondani: aztabüdös zsiráfszagú anyját bazzeg!-vagy valami hasonlót. Minden kocka molekulám itt és most megállna fagatni még egy kicsit. Nem teljesen tudom kijátszani beteges kíváncsiságom.
-És sikerült? Meghalt a tudós? Most már nem tudsz visszamenni? Akarod, hogy én legyek a Robinod és elintézzem, hogy meg tudd megint próbálni?
Nem jó Niel, megint nyomulsz! Nagy levegőt veszek és próbálok lehiggadni.
-Úgy értem… én még nagyon a kiképzésem elején tartok mágiaügyileg és harcászatilag is, de ha egyszer, na akkor biztosan!
Látnom KELL a repülő kocsikat!
-Wong azt mondta, ha elérkezett az idő, hogy tanítson, én magam fogok portált nyitni hozzá.
Vonok vállat, hogy idáig nem volt késztetésem és bár nem kérdezte, valahogy megered a nyelvem és megosztom vele ezt a tök lényegtelen infót. Hogy mikor fog örülni és mennyire, nem tudom, de megeresztek felé egy igencsak hálás félvigyort, mert mint tudjuk Wong nem gyakran csinál ilyesmit.
Beszarok, ha rocker is! Valahogy abszurd, ahogy metáloskodik, de rohadt poénos valahol, szóval fesztelenebbül röhögök, mint illene, idegen helyen és éppen kiképzés előtt. Sokszor szóltak már le, hogy túl hamar engedem el magam, de valahogy úgy érzem Bishop van olyan jófej, hogy ne gyaluljon le ezért, legalábbis ez a mutatványa kockáztatást érdemel. Ahhoz képest, hogy először azt hittem kilyuggat az atommega jövőfegyverével.
-Aha, ez lappangott úgy tűnik. Gondolod? Eddig elég bénának éreztem magam vele, ahhoz képest, amit a tesóm tud. De… igyekezni fogok.
Noha még nem tudom mekkora motivációs löket fog elsodorni hamarosan, hogy úgy szedjem fel magamra a tudást, mint gazdák a kutyaszőrt vedlés idején.
-Aha. Szerencsére nem vészes, de azért ha benne maradnék évekig, meglátszana.
Húzom el a szám, akkor annyi lenne  a 21 éves pofámnak, ami kinéz 17-nek, ha kezembe kerül a borotva.
Nem nyúlkálok a jövő fegyverhez, mert a közvéleménnyel ellentétben tényleg tudni szoktam hol a helyem, különben is elég kimondania mennyit nyom, azonnal elmegy a kedvem tőle, hogy a lábamra ejtsem. Bár 4 kiló nem olyan sok-váltom át gyorsan fejben, hadonászni tuti nem tudnék vele, egyelőre.
Bólogatok és hátrébb lépek, ha meg akarná igazítani, vagy valami.
Biccentek megint, a bemelegítésre, onnantól kezdve, hogy kapok kölcsön ruhát, már nem aggódom, hogy szétszakad a skinny a seggemen és minden harcos csaj-aki véletlen belépne ide botozni később, rajtam röhögne. A futás nagyon megy, hisz a koncertek miatt tényleg van kondícióm, ahogy a törzs, kar tempóját is felveszem.
-Oké
Felveszem a menekülő pozíciót, mert ha orrba kap nem hiszem, hogy folytatni akarja, márpedig nem elégedhetek meg ennyivel, rendesen el akarom kezdeni a kiképzést.
Szóval, ahogy lendül, ugrok hátra, mintha csak vízbe csobbannék egyet, ezzel egyidőben, karkötőmhöz nyúlok, elképzelem, amit ilyenkor mindig, saját privát szobáim, csak épp a reflexek is begyulladnak, merthogy kezem próbálom az orrom elé rántani, így viszont rámarkolok az öklére és a következő pillanatban azt érzem, rántom be őt is a zsebvilágomba. Ettől hirtelen annyira megijedek, hogy nem a szobát, vagy a raktárt választom ki, fejemben káosz és bizonytalanság, ez szippant be bennünket oda, amit nem tudok irányítani. Egy folyosóra, ahol minden ajtó az abszurdra nyílik, nincs eleje, vagy vége, teteje alja, falai is hullámzanak, még ha illúzió és tükörvilág is, szédítő és veszélyes.

A világ sokadik marhája vagyok Batman utalással, meg ekkora szájatátisággal, csak mert sci-fi, de rohadtul ráizgultam a témára.
Megköszörülöm torkom, eligazítom összegyűrődött felsőm egy fia ránc nélkül.
-Ő a tolvajok fejedelme, szóval gondoltam visszaloplak, de ez jobb világ lehet, meg képes se vagyok ilyesmire. Még.
Teszem hozzá, az ambícióimat majd én töröm le, nem ők engem, mindenesetre elengedem a témát és úgy teszek, mintha nem lett volna ciki Robinozni.
-Áh, igaz…igaz, ebben is fejlődnöm kell.
Vigyorgok rá, amikor Wong egész személyiségét leírja egyazon mondatban.
Nagyon bölcsen szól, ha itt lenne a Kamar-Taj krémje mind egyetértően bólogatnának, sőt mutogatnának Bishopra, ezt a tagot érdemes hallgatni. Én is úgy biccentek, mintha nem csesznék a következményekre, de még csak kósza sejtelem, mennyire fogok.

Ahhoz képest, mennyire horrorisztikus elképzeléseim voltak az edzésről, hogy majd agyon vág, kiszakad a piercingem és Kopasz hasogat belőlem tüzifát, egészen élvezem. Bár érzem sehol sem tartok még és minden mozdulatot kétszer visszajátszanék biztosan jó-e (frász essen a nyomorult maximalizmusomba) történik valami, amit alaposan elcseszek.
Mire kettőt pislogok már zsebviágom kietlenebbik részében vagyunk, nem csak én nézek szembe a különös dimenzióval, hanem beökölpacsiztam Bishopot is.
-Basszus, ne haragudj, ezt jól elcsesztem. Nem is lenne gáz, ha a kocka szobában kötünk ki, hidd el, mármint megmutatnám Batmant, na mindegy…
Persze, mindjárt visszaviszem magunkat, csak egy perc.
Idegesen változtatom vissza a varázskönyvem eredeti formájába, és próbálok normális légzést produkálni, vagy figyelmen kívül hagyni a fülemben tomboló légyzümmögést. Ki kell tudjam vinni magunkat, ha ezt egyszer én alkottam valahogy. Próbálok mély levegőt venni és elképzelni a dojo-t, de miközben így teszek, kinyílik egy ajtó és furcsa mágneses húzóerő kezd el bennünket beszippantani a tökéletes ismeretlenbe.

Megkönnyebbülten vigyorodom el, hogy ossza a szarabb poénjaim is, na nem lesz itt gáz - gondolom még utunk elején, mert valahol mozdulatok sorozatai közben, ahogy a még-még, gyorsabban, hatékonyabban hajt előre már tudom, hogy be fogom közölni, állandó vendég leszek.
Persze talán nem egy-két alkalomra gondoltak ők sem, mit lehet megtanulni egyetlen edzéssel? Elesni? Hát nagyot bukok rögtön kezdetnek a leghülyébb zsebem közepébe teleportálom magunkat, konkrétan oda, amit még én sem ismerek.
Fogalmam sincs hogyan, mikor, miként hoztam ezt így létre, hajlok rá, hogy véletlen volt és olyasmit szabadítottam el, amit nagyon nem kellett volna.
Ahogy mókolok a könyvvel, remegő kézzel, idegesen mi a jóisten lesz most, kinyílik egy ajtó ( ilyen se volt még) és egyszerűen behúz minket a mágikus tér ebbe a… nem tudom.
Ha most Bishop megkérdezné fogalmam sincs lenne a válasz, számomra is legalább annyira megdöbbentő mint neki.
Sápadtan próbálom felfogni először is a túl sok oxigént, amiből egy rakással benyelek, és kicsit esküszöm betépek. Vagy komolyan hatalmas, dzsungel szerű páfrányok nőnek minden irányban, felfoghatatlan fákkal? Ami még valahol oké,  nagyon növényvilág lenne, de konkrétan dinoszauruszok szambáznak el mellettünk és nagyon valóságosnak tűnnek.
Felpillantok egy pterodaktyl-ra és annyira eltátom a szám, hogy neki imbolygom Bishop hátának, de elnézést sem tudok kérni, máris rámutatok az apró ugráló kis gyíkokra, picik és első látásra szerelem az összes.
-Procompsognathus TriassicusAz a pici, látod? És úúú az anyját Stegosaurus Növényevő, de vigyázz a farkára!
Éppen kimondom, amikor lápi salak ömlik ránk, nyelek is belőle, de rohadtul nem tud meghatni, ahogy az sem, hogy totál beszédülök az oxigéndús levegőtől.
Máris előjön belőle a katona, amíg én a suhogó, jobbra-balra illanó Stego tüskés farkát bámulom szájtátva. Meghalnék Bishop nélkül, nagyon komolyan és kb. perceken belül. Egyszerre vagyok letaglózott, nyűgözött, lelkes és kurvára beszarva.
-Aha. Aztabüdösfranba, hallod?
Dübörög a föld, valami közeledik és annyiszor megnéztem már a Jurassic Parkot, hogy van egy rossz tippem.
-Pterodaktylus, az is kurva veszélyes, de Bishop… szerintem…
Követem a fák közé, közben ugráló szemeim elé veszem a könyvet, bár piszok nehéz arra figyelni, miközben egyrészt megyünk, másrészt nem kapunk rendesen levegőt, én meg csak dumálok.
-Sajnálom az egészet, mindjárt kiviszem magunkat, igazad van, ha bejöttünk, akkor ki is sikerül, csak egy pillanat.
Megpróbálom magam elé képzelni az ajtót, amikoris felhangzik a T-rex velőtrázó, vad üvöltése, összerezzenek és elejtem a könyvet, bele a sárba.