Se nyom, se heg, a leányka ügyesen kitére vala az ellen támadásai elől.
- Felcser Lili. Megegyezénk vala!
Az asgardi nevek rövidségéhez valék szokva, ezért a négy névből alkoték egy ötödiket, mi illik a lányhoz.
Szemeimet a tető felé emelem, hogy lássam, hová huppana a légtornász lány. Boszorkányos tehetséggel másza fel, így nem kell ügyelnem arra, hogy netán leestében tenyerembe vegyem.
A legényke adja alám a lovat, még inkább tettre buzdít hitetlenkedése.
- Volstagg, a Fényességes nem csupán szavai tőrét forgatja mesteri szinten, hanem mindenütt és mindenkoron a tettek mezejére lépe! Itt a téglák mezejére. Figyelj hát!
És ugrok is, érkezésemmel lerúgva a virágágyást az emeleti ablak párkányáról.
Közben megtekintém a szájaló ifjú ugrásait, mik szintén rendkívüliek. Mily remek harcosokkal hoza össze a sors engem!
- Akár a méltán híres mókus a Világfa monumentális törzsén, midőn a lombok közepette fészkelő óriás sashoz igyekeze vala! Tudád, hogy azon nemes és hatalmas madarat kihívám ivóversenyre és legyőzém? Ha látál már egymástól távoli útra induló szemű sast, ki az asztal alatt engedé ki a kisrókát, hát ő vala az!
- kezdek bele a mesélésbe.
Folytatnám is, mindeközben haladék a falon mászva, de figyelmemet elvoná egy hölgy, ki köntösben, hajcsavarókkal díszített fővel tekint ki rám.
- Dwight, itt van Pókember!
Már mondanám is, hogy összetéveszte minket, de férje is kinéz és hozzászól:
- Pókembernek nincs szakálla.
Hahotázok és válaszolék nekik.
- Asgardról jövék vala, nem én valék a hálószövő, kinek a Hírharsona lépten-nyomon szööörnyűséges hírét kelté- szólék vissza, mire csak gyanakvó méregetés az első felelet, a többit pedig nem hallom, mert valahol a televíziókészülék vadabbul bődül fel, mint Vanaheim hegyi jakjai.
Érzém én, hogy módfelett mulatságos beszélgetésbe bocsátkozhattam volna a midgardi házlakókkal, de sürget a szándék, hogy elmásszak a rosszakaratú Setét Kalapos és csatlósai elől, fel a tetőre.
A legényke, ki hamarabb odaére vala, kezét nyújtá, mit én megfogék, de úgy, mint ha barátilag meg akarnám rázni. Aminő módon tudom, a tetőre kapaszkodásom és talpra szökkenésem után valósággal meg is rázom.
- No hát, fel-feldobott elemózsiás batyumat lesodrá a nyárutói szellő?
Én dobám túl messzire, ezért nem vala itt, jól tudám, de miért ne fognám a fúdogáló szélre? Két útitársam sértetlen, mit víg vigyorral állapíték meg, csípőre tett kézzel büszkélkedve, hogy mily talpraesett barátokat szerzék megint.
- Szökellő Kaine, ez mókás vala! Pókembernek nézének engem! Ő dicső hős világomban és emitt is és mindkét helyen ugyanaz a firkász becsmérli pennájának haragjával. Pedig vala belőle több is, más világokból és remek csapat valának, amidőn együvé gyülekezének. Míg parkourozunk, elregélem néktek történetüket!
Megindulák én is és noha már lesoványkodék, asgardi testem biz nehéz csontokkal bír és meg is unám a lótást-futást. Élelem nélkül.
- A legnemesb sereg sem vívhat győzedelmes háborút hadtáp nélkül. Be kellene térnünk egy másik fogadóba, de legfeljebb kőhajításnyira legyen innen, hogy éhező szemeink kopogása ne keltse fel üldözésünkre felkerekedőket! - jelentem ki és bizony meg is célozom a lefelé vezető tűzlépcsőt, akár jönnek új cimboráim, akár nem.
Nem járkálhatok üres gyomorral, minek korgása még a tébolyba hajszolna!
