La Familia

Már napok óta nehezen találtam a helyem, folyamatosan a gondolataimba mélyedtem és újra meg újra a történteket zondoráztam le fejben. Parker felbukkanása, a zsigeri ösztönből jött reakcióm rá, a tudat, hogy Warren ebben a világban még élt és aktívan alkotott, nem igazán dobott fel. Az én világomban már leszámoltam vele és tisztában voltam azzal, hogy ez nem jelenthette azt, itt is megtörtént. Mégis úgy éreztem, hogy ez lenne a helyes, nem pedig hagyni alkotni, ki tudja milyen torz képződményeket húz még elő a kalapból, akik hozzám hasonlóan csak megbélyegezett kísérletként futnának. Talán már van is ilyen, semmiben sem lehettem biztos.
Mégsem vettem még rá magam, hogy azonnal utána nyomozzak, ellenben nagyon sokszor zoomoltam ki a társaságból csak elbambulással. Még a szokásoshoz képest is hallgatagabb voltam, nem figyeltem, Laze csipkelődő megjegyzéseit is elengedtem a fülem mellett. Ez pedig hozzám képest is feltűnő volt. Valami hasonlóból zoomoltam vissza akkor is, amikor Lilia szólongatott, miközben én a függőágyból lógattam ki a fejem fejjel lefelé és próbáltam relaxálni. Nem szoktam ennyire szétszórt lenni és ez engem is bosszantott.
- Hm? Hova? - egyértelműen elárult a kérdés, hogy nagyon fel sem fogtam, amit kérdezett, így annyira nem kellett motiválni, hogy elinduljak. Egyrészt talán jót tett volna egy kis séta, másrészt pedig a kaja mindig fel tudott dobni, ha pedig nem lesz ebéd, akkor ahhoz jó nagy mennyiséget kellett venni. Lili talán egyedül kevés volt ehhez. Bár egyes képességeivel tökéletesen tisztában voltam, hisz nagyon hamar és ügyesen sajátított el néhány önvédelmi mozdulatot, amit alkalomadtán mutattam neki, a reflexei pedig engem is megdolgoztattak - talán egy leheletnyi előnyöm volt, a pókösztön folyamatosan jelzett, nekem pedig eszem ágában sem volt kikapcsolni. Nem is tudtam volna igazából.
- Egy mexikói kaja mindig jöhet. - azt már nem tettem hozzá, hogy én magam is jelentősen végigkóstoltam néhány alkalommal azt a konyhát első kézből helyben. De most itt voltunk az Államokban, távol attól a helytől, ahol veszélybe sodorhatnám őket. Egyébként sem volt nagyobb jelentősége most annak, mint az összes többi konfliktusomnak, ami nem a városon belülre kötött. Azokat is igyekeztem izolálni tőlük, nehogy véletlenül kavarodás legyen és beüssön a krach. Nagy vérontást ugyan nem csináltam, de nem tettem le arról, hogy néha szinten tartsam magam is. Szükségem volt rá, egy részem igényelte.
Hamar az ételkínálatot hirdető táblát kezdtem bogarászni. Igazából nekem a legtöbb dolog jöhetett, ami jó alaposan meg volt tömve. Laze ízléséből már nehezebb volt kiindulni, de amilyen gyakran csipkelődött, néha úgy éreztem, hogy ha én visszaszúrok, nem lesz nagy tragédia.
- Valami zöldséget. Igazából mindenben majmol, amit megeszek. - talán segítettem szűkíteni a kört, Laze általában hozzám hasonlóan kajás volt, csak mértékben kevesebbet bírt. Én pedig közben elkezdtem sorolni nagyjából az összes húsos ételt, ha nem mindet. Az igazi kedvenceimet úgysem adták ebben az országban, csak ami közkedvenccé vált.
Figyelmemet hamar megragadta a vörös szakállas fickó, aki nem kis darab volt, de leginkább egy korabeli harcos pofához hasonlított. Valahogy nem illett a képbe, de az a sok napszemüveges, öltönyös fickó sem, akik akkor léptek be a ejáraton, amikor mi odaértünk a Lili által kiszemelt asztalhoz. Egy pillanatra kihagyott a levegővételem is, a tarkóm pedig masszívan bizseregni kezdett. Nem lesz ennek jó vége. Szinte egyből nyomtam is le Lilit az asztal alá, amíg még nem szúrtak ki minket és másokkal foglalkoztak. Pillanatok alatt kurvára csöndessé vált a hely, pedig csak többen lettek, mint amennyien voltak. Az asztal jó helyen volt, legalábbis annak tűnt. Azonban egész közelinek ítéltem meg a pultot, hogy kinézzek egy járható útvonalat.
- Maffiatagok. - suttogtam alig hallhatóan a lánynak, mielőtt még bármit is cselekedhettem volna. Aztán elmutattam a pult felé, jelezve neki a tervemet. Sajnálom, én reflexből raktam őt fedezékbe, nem számolva igazából azzal, hogy most nem csak magamra kell vigyáznom. De a szakállas muksó sem tágított, figyeltem is, hogy mi lesz. Nem feltétlenül akartam balhét keverni a városban is, épp elég muchacho szaladgált odakint, akik a halálomat kívánták.
- Szedjük össze a kaját és lépjünk hátul.

- Nem baj, visszük. - tátogtam vissza. Pontosan az volt a tervem, mint rég, hogy fogjuk magunkat, minden további összedolgozás nélkül tiplizni, hisz a tag azzal sodorta bajba magát, amivel csak akarta, de nekem felelnem kellett Liliért. Tudtam, hogy neki is vannak maffiás háttérkapcsolatai, de rohadtul ki volt velük segítve, ha nem tudtak volna mondjuk egy percen belül betoppanni. Nem volt erősségem az időhúzás és azzal, hogy ő senkit nem ismert meg, arra engedtem következtetni, hogy nem az övéi. Egyébként is ki vagyok én, hogy firtassam, hány tagot ismer meg hányat nem? Helyzet volt és ez nagyon sok minden opciót felülírt.
De ha már ide jöttünk, gondoltam ne menjünk haza üres kézzel és kössük össze a kellemeset a hasznossal. A fickó egyébként is vérre szomjazott, ahogy magára felhívta a figyelmet. Azonnal a menekülési útvonalat figyeltem és intettem is Lilinek, hogy kövessen, a képességei neki is megvoltak, hogy nesztelenül utánam indulhasson. A fószer a fura dumájával addig is feltartotta őket, legalábbis a tervem ezen része hibátlan kellett volna legyen, amíg szándékosan ránk nem irányították a figyelmet. Szinte azonnal éreztem, hogy telibe szuggerál mindenki, én pedig vissza is fordultam, szinte azonnal felmértem a terepet újabb terven agyalva. Ha valaki azt hinné, most monológ jön vagy hosszú farkasszemezés, akkor nem ismeri eléggé a maffiát. Csak minimális hatásszünet jött, amíg Lilinek kiadtam az ukázt.
- Fuss, én feltartom őket. Hátra, most. – mondtam neki amilyen halkan csak tudtam, miközben le sem vettem a szemem a többiről, de azért megnéztem magamnak a vörös tagot. Még mindig úgy éreztem, hogy továbbra sem kell félteni őt. De én nem hagytam lépéselőnyt ezeknek a napszemüveges svihákoknak, hanem aki egyből fegyvert ragadott, vagy elrántottam tőle a fegyvert vagy becéloztam hálóval, maradjanak is ott, ahol vannak. Ellenben lendületbe jöttem és már épp sikerült is lerúgnom néhányat a kis dinamikus belépőmmel, amikor láttam, hogy Lili után eredt egy. Nem tudtam, hogy mennyire lesz lélekjelenléte, így az utána eredő kettő fickóból egyet sikerült hátba térdelnem, aki a falról csapódott vissza, de a másikról éppen csak lecsúsztam pár centivel. Nem haboztam, mert akit viszont elkaptam, annak a fegyvere visszakézből nálam landolt. Ilyenkor kimondottan szerettem, hogy kihasználhatom a háló ragadósságát, mert hasznos dolgok maradtak a kezemben, az ipsét meg nem is haboztam lelőni, mielőtt Lilire talál. Most már nem volt visszaút, vagy mindenkit lerendezünk vagy minket rendeznek le. Ez utóbbinak nem örültem volna, mert én mindig megoldottam, hogy tudjak szabadulni, de kettőnk helyett nem tudtam ott lenni. A többiek pedig kinyírnak, ha nem viszem őt haza épségben.
- Szerintem a személyzet is velük van. – ilyen esetben legalábbis nem szoktak intézkedni, de ha valaki egyszer értesíteni fogja a hatóságokat, akkor bizony erősen ketyegni fog az óránk, hogy lelépjünk innen.
Időm azonban nem volt sok, mert páran még csak most értek utol minket, én pedig hirtelen négy moszkítóval találtam szembe magam. Kár lett volna ilyenekkel elpazarolnom az időt, hogy „srácok, ezt a helyetekben átgondolnám”, inkább bedobtam a bal horog-pörgőrúgás kombót, aztán a plafonra felkapaszkodva lendültem tovább a beltér felé, hogy további érkezőknek vegyem elejét vagy végét, kinek mi.
- Mögötted, kisoroszlán. – szúrtam oda a melák vörösnek, miközben épp leszereltem valakit. Nem állt szándékomban megölni senkit, bár ha úgy alakul, hogy valaki beszalad egy golyó elé, lelke rajta. Elsősorban most a kiiktatás és a terep biztosítása volt a prioritás, na meg rohadtul éhes voltam. Ennyit arról, hogy csak egy laza kis beszerző sétára jövünk.

Hirtelen felforduláshoz már valahogy hozzászoknom sem kellett, zsigerből jött. Azt megszokni viszont nehéz volt, ha én nem okoztam káoszt, akkor egyszerűen nem volt az. Most kivételesen nem tettem semmit azért, hogy kellemetlen szituációba csöppenjünk, mégis sikerült. A beérkezett fura fazonok már eleve gyanúsak voltak, az érzékeim pedig sosem aludtak. De annak örültem volna, ha Lili érdekében meg tudunk lépni innen feltűnés nélkül. A tervnek bombabiztosnak kellett volna lennie, asztalok között, nem szem előtt, legrövidebb a konyhán át. Azért is kockáztattam meg, hogy akár elvihetnénk a kaját is.
A kajáról azonban abban a pillanatban lemondta, hogy a vörös felhívta ránk a figyelmet. Köszi szépen, tényleg, éhesen fogunk hazamenni.
Mert másban nem voltam annyira biztos, mint hogy a személyzet megpattan, ezeket a fickókat pedig kiütöm. Cafyis kiütjük, ahogy láttam, hogy a jókora szekrény fickó is bírja szuflával. Prioritás volt Lilit biztonságba helyezni, hogy aztán nyugodtan szabadjára engedhessem a fantáziám, kit hogy talpalok le akár ököllel, lábbal, hálóval, triplaüörgőrúgással meg ahogy csak jól esik. A golyóktól sosem tartottam, azt ösztönöm jelzett, ha kerülni kellett, én pedig néha tényleg közbevágtam randomizált irányváltásokat.
A nagydarab végül a konyha felé vette az irányt, amit én úgy honoráltam, hogy eltérítettem két pisztolyt azzal, hogy a tagok karjára lőtt hálókat megrántottam és összeszaladtak. Elsőre tényleg úgy tűnt, mintha sosem akarnának elfogyni, de szerencsére nem voltak olyan szívósak és sorra dőltek ki. Bár néhány esetben épp a fülem mellett dördült el az a fránya pisztoly, nem kis fülcsengést okozva vele, azért igyekeztem minél hamarabb lerúgni mindenkit, a végén már asztalokkal is frizbizve, hogy mihamarabb a konyhába vehessem magam.
Nem tudtam eldönteni, hogy melyik a kellemetlenebb, ennyire éhesnek lenni vagy nem várt támadást visszaverni.
- Lili, kik ezek? - rongyoltam vissza a konyhába, mert fél füllel a hátam mögött már hallottam, ahogy az egyik telefonál.
- Odakint mindegyik offos, de nem kellene megvárni, hogy még kétszer ennyien idejöjjenek. - hátrapillantottam, majd fel a melákra. Na nem kellett annyira felfelé néznem rá, de Lili még kisebbnek tűnt mellette, mint ahogy megszoktam. Felnyaláboltam az első becsomagolt kaját és kibontottam, hogy beleegyek.
- Nem harcolsz rosszul öreg, hol tanultad? - ez már érdekelt, de azért még mindig kifelé sandítottam, főleg miután az ajtó fölött csilingelt a csengő.
- Azt hittem ez tovább fog tartani.

Vajon mi abszurdabb, az odakint feltekézett fetrengők vagy az, hogy ez a melák ilyenkor is csak enne? Hallottuk a hosszú listát amit kikért magának, Lili éppenséggel még a sebével foglalatoskodott, amikor betoppantam és ő meg csak az evésre tudott gondolni. Mondjuk ennyi energiaelpocsékolástól az én gyomrom is lassan kilyukadt, hiába ha pocsékoltam a készletemet, akkor csak annál éhesebb lettem. Mással nem is nagyon tudtam volna visszatölteni magam, nem voltak hálóvető ketyeréim és hasonlók, mint Peternek, csak a puszta energiám. Igaz, nem panaszkodhattam, mert én a legtöbb támadást vagy kikerültem vagy levertem, de nem éreztem úgy, hogy megsérültem volna. Mondjuk mitől, az amatőr golyóiktól? Inkább tértem a tárgyra ahelyett, hogy bármi másról kezdtem volna cseverészni. Ide most tények és infók kellettek, amit Lilitől reméltem. A vonásait vizslatva nem kaphatott annyira sokkot, egészen a hangjára is talált. Ez a beszéd, nem hiába voltak akkor eddig azok az edzések! Mielőtt azonban még megengedtem volna magamnak egy mosolyt, újból végigmértem a melákot. Bizisten nagyobb volt még nálam is, a tenyerében simán összehajtogathatta volna azt a serpenyőt, amiről épp az előbb beszéltek. Nem voltam itt, de hallottam ám.
- Akkor mástól fogunk rendelni is, nehogy meglepi futárt kapjunk. - most, hogy ezt így tisztáztuk, noha előrébb nem voltunk, azért gondolni kellett arra is, hogy a Casa közelébe ne jöjjenek. Egy dolog volt Lilit megvédeni, de hármukra kevésnek éreztem magam egyszerre. Talán rendeltünk már innen, de nem voltam ebben biztos, hogy valóban így történt-e vagy csak útba ejtettük most az egyszer. Nem is volt fontos igazából.
- Akkor szedjünk össze némi kaját, mert éhen halok és aztán lépjünk. - most már kikívánkozott belőlem is az éhség és mivel a tag kajája a pultnál várakozott bezacskózva már, így feltételezem épp a mi adagunkat dézsmálta meg. Remek, akkor lutrit viszünk haza, mert én azt a zacsit oda nem adom neki.
- Nem, semmi bajom. Te megúsztad őket? - ráztam előbb meg a fejem, majd a földön fetrengők felé biccentettem. Azért az fontos volt, hogy tudjam, neki sem lett semmi baja, mert akkor nyugodtan pocsékolhatja a kötszert a vörösre. Neki valahogy sehogy sem akaródzott befogni a száját, így inkább a pulthoz mentem elemelni a zacskó kaját, meg persze pásztáztam a kajáldarészt, hogy valamelyik felkel-e még a földről. Csak a melák kérdése ütötte meg a fejem, amire hátra fordultam. Miért olyan fontos ez neki? Előbb rá, majd Lilire sandítottam, de mivel ő nagy töredelmesen elmondta az összes nevét, én csak sóhajtottam. Tudom, nem felejtettem el, ne legyek bunkó másokkal, ha nem muszáj...
- Kaine. - válaszoltam annál rövidebben és velősebben, mint amennyit Lili megosztott.
Aztán amikor megütötte a fülem a nyüzsgés, ismét elpillantottam a bejárati ajtó felé. Igazán nem volt fontos, melyik banda esett be, a zsarukkal sem jártunk volna jobban. Lili ötletére biccentettem csak.
- Neked is javaslom a hátsó ijáratot, ha nem akarsz magyarázkodni egyik félnek sem. - magyaráztam Volstaggnak, mint ahogy megtudtuk és már a kezem a kilincsen volt. Voltaképpen nálam volt, amiért jöttünk és jobb lett volna mihamarabb szabadulni. Azért elsőnek léptem ki, hogy felmérjem a terepet és ha kell, biztosíthassam is. Eszem ágában sem volt az utcára kimenni, ahol feltételezem egy rakat kocsi volt, így csak a túlsó ház falához léptem, összekulcsoltam a kezem és Lilire sandítva már kifordítva tartottam is neki. Tudom, ügyes lány ő, de ha feldobom a háztetőre gyorsabban megleszünk. Hogy a melákkal mi lesz...
- Ha nem vagy tériszonyos, velünk tarthatsz egy darabon.

Eleresztettem a fülem mellett a megállapítást, miszerint innen nem rendeltünk, nem óhajtottam rá különösebben reflektálni, mint egy biccentéssel. Nem én szoktam rendelni és mexikói meg még ritkább is volt a listán, mert azt inkább megoldottuk házilag. Sosem panaszkodtam Lili kosztjára, még mindig az hasonlított a legjobban azokra az ételekre, amiket Miexikóban kajáltam. Talán pár összetevő itt nem egészen olyan volt, de ennyi a különbség.
Mintha a nagydarab fickó értette volna a dörgést egy verekedéses - ez esetben lövöldözéses is - szituációban, hogy miképp kell cselekedni. Elég szószátyár volt, mit ne mondjak. De amíg ő dumált, nekem nem kellett és úgy vettem észre, hogy Lilivel egészen szót értettek. Legalábbis a bemutatkozásig, mert mintha Lili egy kicsit kényszeredetten válaszolt volna. Nem az én tisztem volt eldönteni, kit mibe avatunk be, de azért ez így elsőre meredek volt. Amíg nem tudjuk biztosan, hogy a nem ellenség a barátunk-e vajon, addig semmi szenzitív információt nem éreztem szükségesnek kiadni. Elég hamar fel is tűnt neki a kis baki, így én nyugodtan foglalkozhattam a begyűjtendő koszttal és az egérút keresésével. Nekem tökéletesen megfelelt az a hátsó kijárat, ami egyébként is jótékonyan elrejtő helyszínre, a hátsó udvarokba, sikátorokba és szűk utcákba invitált minket. Én tudtam a dolgom, volt egy tervem, hogy a legegyszerűbb lelépési útvonal mégis felfelé lenne, mint ki a nyílt utcára.
- Akkor ne csak beszélj, mutasd be. - nem tudhattam, hogy ő mennyire gyorsan oldja meg, az idő pedig ellenünk dolgozott. Én Lilit könnyűszerrel dobtam fel és dobhattam volna magasabbra is, hogy ne kelljen az utolsó pár centin így nyűglődnie, de majd legközelebb erre jobban odafigyelek. Nekem nem okozott gondot pár szökkenéssel felsasszézni a falon, a végén pedig még meg is dobtam magam a tetőre fel, ahogy némi energiát összpontosítottam a tenyerembe. Úgy pillantottam le Lili mellett a vörös fickóra.
- Szerintem megondja, azt hiszem talált magának létnivalót. - vagy fogalmam sincs, micsodát, mert csak némi hezitálás és sikoltozások kíséretében indult tovább. Ennyit az inkognitóról. De ha már itt volttunk, fent sokkal könnyebb volt elindulni. Azért amikor egy karnyújtásnyira volt tőlünk, lenyúltam érte, hogy felsegíthessem. Talán kicsit nagyobb lendülettel is mint terveztem, de még nem mértem be teljesen a behemót termetét.
- Most már senki nem jön utánunk, hacsak fel nem néz. - mert Volstaggot akkor sem tudtuk volna elrejteni, ha akartuk volna, így inkább elindultam előre, könnyedén szökellve a következő tetőre, az utána lévőre csak akkor tértem rá, ha láttam, senki nem akad el.