Days of our lives

Mikor belőtte Peter, hogy eltűnt egy gyakornok, hirtelen megálltam és kérdőn ránéztem. Nem az ijedségtől, csak rögtön rákérdeztem volna, hogy konkrétan, én erről miért nem hallottam? Beteg vagyok, hogy ha ezt érdekes sztorinak tartottam volna? Lehet. A lényeg, hogy rögtön a sztori hiánya az, ami rögtön feltűnt. Lehet túl sok időt töltök a szerkesztőségben. Elkéne gondolkodnom rajta.  
A kikötő természetesen a város egy végében van, mi pedig a közepén dolgozunk, hát nem volt egy rövid út. Amúgy se vagyok a legtürelmesebb ember, de most Peter megis tapasztalhatta, hogy mennyire nem, és picit szégyellem is. Ritkán lelkesedem, vagy izgulok fel valamiért, de most nagyon nem bírok a bőrömbe. Izgalmas dolgot csinálunk, együtt... mostanában nem tudtunk túl sok időt együtt tölteni, hol suliban, hol itt vagyok, ő is készült a felvételire. Szóval örülök, hogy ennyi időt töltünk együtt.  
Mire oda értünk besötétedett, és ez nem jó jel. Túl sokat leszek távol.
- Kizárt, hogy én vissza is érjek. - dünnyögöm. Valóban, erre nem gondoltam. - Ha mázlim van elis beszélgették az időt, és nem vette észre, mikor jöttem el, ha csak nem köpött valaki. Majd holnap úgy is délelőtt dolgozom.
A kiselőadása cseppet sem lep meg, csak éppen nem számítottam rá, hogy most előadja, de attól függetlenül karba fonom karjaim a mellkasom előtt úgy hallgatom halgatom, és őszinte érdeklődéssel, egyben mosollyal.  
- Köszönöm a részletes prezentációt. - és még a kérdésemre is választ kaptam.
Majd lassan megindulunk a tényleges helyszín felé. Tényleg olyan az egész hely, mint egy maffia filmbe, eléggé ijesztő, és egyben teljesen izgalmas. Teljesen felpörögtem, dübörög bennem az adrenalin, na meg a három kávétól, a szívem is hevesebben ver, lehet csökkentenem kéne, de csak nem fogok most ettől itt szívrohamot kapni.  
- Jó ötlet, nézzük meg. Perszem semmi feltűnő. Csak valami bizonyíték kell, valami , bármi. Persze tudom, nincs olyan szerencsénk, hogy most kapjanak pont árut, de lehet valamit itt hagytak, ami segítene a nyomozásunkban. Mármint Robbie nyomozásában. - javítom ki gyorsan magam, mert már láttam magam előtt idejekorán Peter csípős, és szigorú tekintetét.  
Majd megyünk pár lépést tovább, épp fordulnánk be oda, ahol a konténerek vannak, de valaki közeledik, nem látom, de Peter reagál, szóval gondolom jelez a pókcucca.  
- Improvizálni? - kérdezem, de sok időm nincs. Mert annyit érzek, hogy hirtelen megához ránt, majd a falat érzem a hátamon, majd Peter lehelletét nagyon közel. Nem csókol meg, pedig hirtelen azt hiszem, és azt is akarom. Viszont leesik miért csinálja, és a légzésem is kezd lelassúlni, viszont a szívemre határozottan ez nem elmondható.  
- Igazán meg is csókolhattál volna, hogy még hihetőbb legyen, együtt vagyunk. - nézek rá, kissé még mindig zihálok, vagyis megint, vagyis... jesszusom ez bejött nekem. De a fenébe is, megcsókolom, és ahogy hallom jól jött a női ösztön mert vissza is hallom a lépteket. Mintha valami ciceget volna a pasi, és fiatalokat említ, majd megint enyhülnek a léptek. -Így ni, Ejnye Tigrisem ne legyél szégyenlős. - forgatom mosolyogva a szemeimet, majd válla felől kilesek. - Szerintem elment. - lassan eltávolodunk egymástól, nagyon lassan. Érzem, hogy ég az arcom, de a mosolyt se tudnám levakarni róla.  
- Akkor nézzük meg, mit őrizz. - biccentek a konténerek felé, majd átmegyek Naruto-ba, amíg tiszta a terep átfutok az egyik konténerhez, majd szorosan hozzá préselem magam. Az én fülem nem hall további lépéseket, és nem látok senkit. Szóval meg kell várnom, amíg Peter megerősíti, hogy ezen a helyen jelenleg senki nincs. Bár legszívesebben már el kezdenék kutatni, de meg igértem neki, hogy óvatos leszek, nem szeretnék visszaélni a bizalmával.

 

- Megoldjuk. - küldök felé egy mosolyt megnyugtatásképp a visszaérését illetően.
- A visszaút felgyorsításában már segíthetek, csak az volt a lényeg, hogy Pókembert ne lássák a helyszínen. Túlzottan feltűnő lettem volna és ha beijednek, akkor soha nem térnének vissza ide. - nem gondolnám, hogy lehetetlen volna lekövetni a mozgásukat, ha megpróbálnák áttenni máshová a "székhelyüket", elvégre az importáru mennyisége miatt a lehetőségeik feltehetően korlátozottak. De azért jobb nem kockáztatni, ha már egyszer van a kezünkben egy ilyen minimális kiindulási alap.
- Ami azt illeti, az előadás közben jöttem rá, hogy elég lett volna egy egyszerű igen vagy nem válasz is, de addigra már belekezdtem, úgyhogy... - megvonom vállaimat, amolyan "Bocsi, majd legközelebb odafigyelek!" konnotációval.
- Ezt tényleg most beszéljük meg? - kezemmel megtámaszkodok a falon, úgy poziionálva karomat, hogy azzal kitakarjam MJ arcát az őrködő fazon látóteréből, véletlenül se köthessen a két random járókelőhöz arcokat. Egyébként a felvetése jogos, és a játékos mosolyommal épp azt próbálom leplezni, hogy mást sem szeretnék jobban, de a helyzet nem a legmegfelelőbb most ehhez.
- Azért nem tettem, mert nem bízok magamban, h... - teljesen mindeggyé válik, amit érvként fel akartam volna hozni, mert ahogy megérzem ajkainak puha érintését, az érzékeim egyből őrá hangolódnak és az addig derekán pihentetett jobbom a pillanat leforgása alatt hagyja el korábbi helyét, hogy ujjaim Michelle arcára simulhassanak.
- Igen... ez nagyon... hatásos volt. - abból a szempontból is, hogy a szívem vad dübörgésével lázadozik és követeli, hogy húzzam vissza magamhoz, én pedig minden akaraterőmmel a csitításán vagyok.
Csak figyelem (félig-meddig még mindig megbabonázva) ahogy osonva maga mögött hagyja a konténerhez vezető utat. Kilesek az épület mögül, de szerencsére úgy fest, az őrünk nagy kört tesz, mert már eltűnt a következő saroknál. Mégis, jobb nem kísérteni a sorsot, így a magam részéről egy nagyobb ugrással hagyom el posztomat, hogy előtte landolva csatlakozzak a konténer takarásában.
- Nincs lezárva. - állapítom meg suttogva a tárolón hagyva tekintetemet.
- Ez megmagyarázza, miért csupán egyetlen ember védi ezt a helyet. Szerintem az átadások máskor zajlanak. Talán már le is ment és a barátunk a terület biztosítása miatt maradt itt. - kezem már mégis a kart érinti, hogy lassan fejtsek ki rá erőt. Az ilyen fém vackok sajna elég zajosak tudnak lenni, így kénytelen vagyok extra óvatosan eljárni, hogy ne keltsünk feltűnést. Plusz, azt is szem előtt kell tartanom, hogy az őrnek lehet sütnivalója és feltűnhet neki, hogy csukva volt a tároló, mikor elment. Így csak épp akkora nyílást hagyok, amin beférhetünk.
- Jobb, ha tartjuk magunkat a csendes, észrevétlen megoldáshoz. - előzöm meg MJ kérdését azt illetően, hogy jobb, ha nem tárva nyitva hagyjuk a nyomozáshoz.
- A telefonom fénye  elég lesz ahhoz, hogy körülnézzünk. - a képekhez meg úgyis ott lesz a vaku, a bizonyítékokhoz nem szempont, hogy művészi és esztétikus legyen a megvilágítás.
- Megyek előre. - ha valami gáz van, az rajtam csattanjon, ne rajta. De a belépés után visszafordulok, hogy a kezemet nyújtsam.
- Hölgyem! - általános tévhit, hogy a new yorkiak és az illem két olyan fogalom, amiket világok választanak el egymástól.
- Hmmm... - szólalok meg, direkt elnyújtva, mielőtt elővenném zsebemből a mobilomat.
- Emlékszel, mit mondtam az előbb a kiélesedett érzékekről? - felé fordítom fejemet a szinte zéró fényben, ami kapóra jön, mert nem látja azt a máris elégedett vigyort az arcomon.
- Most például az átlagnál jobban látom, hogy sötét van. - tudom, több komolyságot. Ha lenne névjegykártyám, ez állna rajta. "Több komolyságot szeretne? Pók az Ön embere."
- Lássuk, mink van itt... - felvillan a kijelzőm fénye, bevilágítva a belső teret, a felnyitott faládákat, és egyben megmutatva azt is, hogy a háttérképem egy bizonyos barnahajú, gyönyörű riportergyakornok.
- Lőjj egy-egy képet a címkékről és a feliratokról! Később ráérünk vetni majd rájuk egy pillantást. - mutatok a dobozok oldalára. Csak aztán rájövök, hogy ez igazából technikailag az ő terepe, mégis főnökösködök. Szóval inkább elirányítom a fényt az arcomról, így nem látszódik, hogy mindenfelé nézek, csak nem az irányába. És mikor zavarban vagyok, dumálni kezdek...
- Tudtad, hogy az első konténert lovak húzták? Szenet szállítottak benne a bányáktól.
Azt viszont kizárhatjuk, hogy szenet hoztak volna be az országba.

Sóhajtok, picit reménykedtem benne Peter hagyja a témát. Mert őszintén szólva nem akarok ma már vissza menni, mindent magammal hoztam, indokom sincs rá, és úgy érzem túl késő lenne már egy fejmosásnak. Így csak bólintok.  
- Meglátjuk hogy végzünk, és mit találunk, utána megbeszéljük, de mindenképp jobbnak érzem egyenlőre, ha már haza mennénk.
Másodpercek tört része alatt találom magam a falnak passzírozva, elsőnek szinte levegőt se veszek, mind a meglepetéstől, majd az őr miatt, mintha a lélegzetem buktatna le minket. Végül mikor Peter elhajol kicsit fújom ki a levegőt. Hát ez... izgi volt, minden téren, és még az is...  
- Tisztában vagyok vele, csak gondoltam picit zavarba hozlak én is. - kacsintok rá, majd azért elmosolyodom. Azt hiszem ez a kis játékosság jól esett mind a kettőknek. Mikor eltávolodik tőlem a maradék benn tartott levegőmet is kiengedem, majd mély levegőt veszek, persze nem feltűnően, és igyekszem, hogy a szívem is lenyugodjon. Magamba el is mosolyodok, mikor nem látja, jól esett a reakciója, mindig jól esik. Több mond ilyenkor a tekintete bármit mondana.  
Majd áttérek ninjába, amin keresztül régi gyerekkori álmomat váltom valóra.
Kis csalódás ér mikor Peter észreveszi, hogy nincs lezárva rendesen ajtó, és csak egy őr van összesen.  
- Tehát valószínű, hogy semmit nem találunk. - bosszankodok magamba, a jó öreg pesszimizmus segítségével. Miért is lenne nekem annyira mázlim? Bár gondolom ezek a folyamatok gyorsan lezajlanak, hisz pont ez a cél, hogy ne bukjanak le, bármikor gondolom lehet egy razzia is itt...  
- Szoktak egyálltalán ilyen helyeket járőrözni? - jut eszembe. Bár valószínűleg azok is lelehetnek fizetve, sajnos sok a korrupt zsaru, nem jó a fizetésük, és a becsület ma már ritka. - Okés, csendben, értem. - bólintok, majd besurranok mögötte. Korom sötét lesz, úgy vigyázba állok, és hunyorgok mintha ez segítenek bármibe, de keresem a telómat, de egyenlőre nem találom. Peter hangja felé nézek ugyan, mikor beszél hozzám, de csak a körvonalait látom valamennyire, annyira nem áll messze tőlem. Viszont a sötétes poénjára felnyerítek.  
- Basszus Peter! - kuncogok bele a tenyerembe, hogy tompítsam, amíg abba tudom hagyni. - Ha most nem buktunk le akkor soha.  - mondom már halkabban. Felvillan Peter telefonja, és már több mindent látunk. Nem sok mindent tényleg csak csomagolás maradványok, faláda, viszont némi címke.  
- Érdekes, hogy nyitva hagyták, de ezeket nem takarították el? - kapom elő a gépemet, mindent előre beállítottam rajta a metrón. Éjszakai mód, élessége, stb. Minél gyorsabban igyekszem a képeket elkészíteni, de azért precíz is legyen.
- Nem, erről lemaradtam töri órán. - felállok, mikor végeztük mindennel, Peter világította be a tárgyakat, hogy letudjam őket fotózni, igazi csapatmunka. - De még jó hogy van egy saját bejáratú lexikonom. - belecsípek az arcába játékosan, és tudom neki úgy se árt meg.  
- És most? Átvedlesz és elrepülünk, mint Superman és Lois? Vagy ellenőrzöd a pókcuccoddal, hogy tiszta a terep ? - nézek rá kíváncsi izgatottsággal. Élvezem, és imádom, hogy együtt dolgozunk. És akkor pókmicsoda ide vagy oda, hangos beszélgetésekre leszünk figyelmesek, rögtön, szinte egyszerre a falának lapulunk a konténernek. Ami egy pillanatra meg is mozdul. Kikerekedett szemekkel nézek Peterre, a konténer előtt vannak.
 

- Azt viszont tudjuk, hogy valami volt itt.. - próbálom tompítani a csalódottságát. Vicces, ilyenkor olyanok vagyunk, mint a yin és a  yang. Tudom, hogy komfortosabb számára, ha a rossz hírekre készül fel, de ebben az esetben felesleges. És rá is világítok, miért:
- Az őr nem mászkált volna itt, ha kriptobányászat miatt leárazott processzorokat szállítottak volna ebben. - amivel meg is válaszolom mindjárt a következő kérdését. Ha menetrend szerinti, legális importárukról van szó, legfeljebb a túlórázó munkások lehetnének itt, de az a férfi, aki az imént elsétált, nem tűnt éppenséggel műszakvezető vagy munkavédelmis alaknak. Náluk szerintem kimondottan ritka kiegészítőnek számít a töltött fegyver.
- Szeretek veszélyesen élni. - közlöm szélesedő vigyorral, mert most csaltam ki belőle egy nevetést és emiatt nem tudok bűntudatot imitálni. Az akusztika egyedül számunkra más itt a konténer belsejében, de erősen kétlem, hogy valaki, aki mostanra két tömbbel is odébb járhat bármit hallott volna ebből az egészből.
- Valószínűleg nem a láda volt a lényeg, hanem az, amit szállítottak benne. Ami meg a konténert illeti, gondolom, nem számítottak arra, hogy ismeretlen látogatók figyelmét keltené fel egy üres tároló, amiben csak iratmegsemmisítőből származó hulladék van. - emelek ki belőle egy szalmaszínű, hosszúkás papírfecnit, amiből még temérdek található.
- Ha már kitöltő anyag, a buborékfóliára vagy a légpárnákra szavaznék, mert hatásosabbak, jobban közrefognak és elnyelik a rezgéseket. Ez erőteljes pazarlásnak tűnik. - de a hangsúly nem is annyira a cafatokon van, mint inkább a középen található bemélyedésen, melynek körvonalain finoman végighúzom ujjaimat. Amit szállítottak itt pihent a vélhetően hosszú útja során.
- Érdekes... ami engem illet, lőszerre vagy fegyverekre számítottam. Esetleg mindkettőre. De bármi volt is ebben, túl kicsi ahhoz, hogy ilyesmi legyen. - ami temérdek kérdést felvet. Miért védenek egy helyet, ha annak egyetlen értéke már nincs itt? Mi lehet ennyire fontos? És kinek?
- Szerintem készíts erről is egyet. Hátha később még jól jöhet. - mutatok a mélyedésre, miután a szállítási informáiókkal végzett. Maga a forma bárminemű beazonosításhoz igazából elég általános: keskeny, függőleges irányba szűkülő, valamiféle csúcsosnak tetsző alak. Ez alapján még akármi lehet. De sosem lehet tudni, mivel lesz szerencsénk.
- Saját bejáratú lexikonként nem kapok állásajánlatot? Tudod... nem annyira civil tanácsadó pozícióra esetleg? - húzódnak ajkaim pimazs mosolyra. Eredetileg nem használtam volna ilyen módon ellene azt, hogy társak vagyunk ebben az ügyben, de az arccsípkedésért jár, hogy kijátsszak egy ilyen kártyát.
- Az tetszene, de sajnos még a legmerészebb pillanatomban sem tudnám őszintén azt mondani, hogy olyan jól nézek ki, mint Tyler Hoechlin. - mondjuk a "munkaöltözékünkben" alkalmazott színkombináció és az álca kedvéért használt szemüveg stimmelnek. Ahogy az elbűvölő riporter társ is. Oké, ezutóbbi igazából kárpótol minden más hiányért.
Éppen ezért nem kockáztathatom meg, hogy bármi baja essen, szóval a hangok hallatán egyből lezárom a telefonom képernyőjét és kutatni kezdek maszkom után. Kevésbé tűnik hősiesnek a felvételi folyamat úgy, hogy a belső zsebemből halásztam ki, nem pedig nanotehnológia vonta körbe pillanatok alatt a testemet, de hát... azzal kell ugye gazdálkodnunk, amink van, márpedig ez jelen esetben a hétköznapi ruházatt alatt hordott szerkóra korlátozódik. Miután barna tincseim eltűntek a vörös, hálómintás anyag alatt, ujjaim gyengéden felfutnak MJ karján, hogy megállapodhassanak a vállán és szelíd erővel a termetes faláda mögé tessékelhessem. Beszélni az adott körülmények között nem volna tanácsos, a szegényes látásviszonyok mellett viszont jelelni sem tudok neki sehogy, szóval marad ez a megoldás. Később majd leharaphatja a fejemet a szigorú, túl védelmező stílusomért.
- Honnan a fészkes francból kellett volna tudnom? - a hang tulajdonosa elég feszült. Ez nekünk nem jó, az ideges fazonok nagyobb eséllyel fogják a fegyvereiket használni, és ez egy szűk hely. Könnyű célpontok vagyunk. Ha én lennék itt egyedül, akkor ez nem zavarna, elolvastam a "Bevezetés az éles lőszerek hatékony elkerülési módszereibe" zsebkönyvemet, de egy eltévedt golyó veszélyes MJ-re nézve.
- Onnan, hogy ez lett volna a csapda lényege, te nagyon hülye! Figyeled a konténert, és amikor felbukkan a nő, végzel vele!
Még jó, hogy rajtam van a maszk, mert kezdek egyre jobban összezavarodni. Le is nézek magamon, konstatálva, hogy semmit nem látok az alig beszűrődő fényben, de azon megérzésemnek hiszek, hogy nő alatt nem rólam beszélhetnek. Michelle is ki van zárva a jelöltek közül, hiszen egészen máig mi sem tudtuk, hogy itt leszünk. De akkor mégis kinek a kedvéért törhették magukat ennyire csapdával?
- Hogyne, mert ha eddig nem sikerült elkapni, biztos elég félkegyelmű lesz ahhoz, hogy belesétáljon ebbe! Szerintem összekevered anyáddal.
Ezután nyomdafestéket enyhén szólva nem tűrő szavak szűrődnek be, én meg a fejemet vakarva kezdem magam úgy érezni, mintha valami kandikamerás műsor szereplői lennénk. De a verbális adok-kapok véget ér, mikor a távoli szirénák hangja a kint álldogálókba fojtja a szót.
- Tessék... ezt most jól elcseszted!
- Én? Ki hozta fel anyámat?
- Most már baszhatjuk, húznunk kell!
Távolodó léptek zaja. Ezzel fordított arányosságban az NYPD járőrautói közelednek.
Kezemmel tapogatni kezdek a sötétben MJ után.
- Ez a mi dalunk, mennünk kell!
Tessék, megint utasítgatok, menthetetlen vagyok, tudom.

Kissé izgatott vagyok, fel vagyok spannolva, és teljesen izgalmasnak találom a helyzetet, de egyben felmérem, hogy attól függetlenül elég veszélyes. Bár mondanom se kell, hiába fogom fel, de még sem érzem annak, hisz Peterrel vagyok. Kivel mással lennék nagyobb biztonságban, mint Pókemberrel?
- Igen azt én is sejtettem, hogy nem a láda, hanem a tartalma volt a lényeg. -forgatom a szemeimet, nyilván tisztában vagyok vele, de a ládákat leszokták vagy pecsételni, vagy címkézni. Cégesen. Nyilván ha itt hagyják a ládát morzsák, nyomok, címkék, vagy egyéb bizonyítékot is hagyhat maga után egy figyelmetlen. - Ez nekem totál amatőrnek tűnik. Eszembe nem jutna egy csempészárut a helyszínen kibontani, és a csomagolását itt hagyni. Nekem ez gyanús, ennyit mondok. - vonom meg egyszerűen a vállamat. Mert én tuti még a ládákat is lefedném úgy szállítanám a helyszínre, ha most így belegondolok. Semmit ne hagyjak. Még talán a konténert is tisztára takaríttatnám. Végig hallgatom Peter elméletét, majd ajkamba harapok.
- Tudod mikor csempésznek valamit, és az nem fegyver, és nem drog,  csak egy valamire tudok gondolni: biófegyver. -manapság mindenkinek lehet legnagyobb sajnálatomra fegyvere, drogot még nagyobb sajnálatomra, főleg ebben a csodás városba, szó szerint minden sarkon lehet szerezni. Már az a nagyobb hal akinek a leghalálosabb, és hatásosabb fegyvere van. És manapság nagy divat lett különböző vírusok kifejlesztése, hogy a lakosságot legalább megfelezze. Kissé elbambulok a gondolataimba, de mindent lefotózok közben, amit Peter mond, gépiesen. Egyszerűen rossz érzésem van.
-Figyelj én biztos felvesznek magam mellé tanácsadóként, de csak puszival tudok fizetni. - mosolygok rá kedvesen, miután feleszméltem a gondolataimból. - De ha komolyan gondolod lehet JJJ is benne van, mostanában eléggé spórol. - fojtom vissza a nevetést.
Majd jönnek a mocorgások, a hangok, mi pedig úgy a falnak lapulunk, mintha akkor nem látnának meg minket, ha kinyitják ezt a fémkoporsót. Lélegzet visszafojtva hallgatjuk végig a beszélgetést, én pedig zavartan nézek Peterre. Mi a franc? Ezt meg is formálom némán ajkaimmal. Valamibe nagyon belenyúltunk. Tudtam, hogy ez a "svédasztal" nem véletlenül volt itt. Miután elmentek fellélegzek, de nem egészen, mert Peter bejelenti mennünk kell, és a pókszerkó csak egy utazási módszert jelent.
- Csak légy kíméletes. - a nyakába karolok, és becsukom a szemem.

 

Kérését hallva halkan kuncogok egyet maszkom mögött.
- Ez csak természetes. Nem véletlenül hívnak a Kíméletes Pókembernek. - ezzel a jelzővel még senki nem kötötte össze a nevemet, így aztán engem ér a megtiszteltetés, hogy felavassam a kombinációt. Ennek ellenére ez nem csak egy üres megnyugtatás akart lenni, tényleg nem tervezem az utcai járművek sebességének többszörös felülmúlásával kínozni. Ezt már alátámaszthatja az is, hogy nem sokkal az első hálóm kilövése után a menetszél megszűnik, ahogy lábaimat hagyom leérkezni egy távolabbi tetőre. Igazából a lényeges része ennek az utazási módszernek annyi volt, hogy minél előbb kikerüljünk onnan, méghozzá anélkül, hogy se a helyszínről gyorsan elporoló fegyveresek, se a kiérkező rendőrök ne láthassanak meg minket. Ha csak én lennék, ez nem érdekelne ennyire, MJ-n viszont nincs álarc, ami elfedhetné az identitását, úgyhogy nem lett volna kedvem megvárni, míg bármelyik félnek feltűnünk.
Az első megállónknak használt tetőről szó nélkül lendülök tovább, de ezúttal háló kilövése nélkül teszem, mert a következő pont, amit kiszemelek, nincs nagy távolságra és a szintkülönbség is elhanyagolható, mire Michelle észrevenné, hogy nem kapaszkodok semmibe, addigra már újra talajt érünk. Vagyis, épületet. Majdnem ugyanaz. Ha viszont megfigyeli a választott útvonalat, feltűnhet neki, hogy nem a Harsona felé vesszük az irányt. Mert bizony, attól még, hogy végül elengedtem a témát, nagyon is figyeltem rá és nem felejtettem el, hogy szívesebben menne haza, mintsem visszatérjen este a szerkesztőségbe. Mégis az utat szinte szótlanul hagyjuk magunk mögött, részemről hagyom, hogy gondolataim lázasan pörögjenek, míg el nem érünk az utcájukhoz.
- A szüleid otthon lehetnek? - vicces, mert csak akkor eszmélek rá, hogy ezidáig síri csöndben lehettem, miután a kérdés elhagyja a számat. A válaszától függően döntök arról, hol tegyem le. Ha mondjuk Mr. Jones már hazaért, nem szívesen lengenék MJ ablakához, nehogy felhívjam magunkra a figyelmet, így ebben az esetben marad az, hogy egy eldugottabb részre lendítem bennünket. Amennyiben viszont tiszta a terep, mehet a háztól-házig szolgáltatás. Mert a Póxinál fontosnak tartjuk az ügyfelek elégedettségét.
Mikor számára is preferálhatóbb szintre értünk, elengedem, majd picit megköszörülöm a torkomat. 
- Nos... ez érdekes volt. - így is meg lehet fogalmazni.
- Abból, amit ma hallottunk, néhány dolgot leszűrhetünk. Például azt, hogy igazad volt az amatőr munkát illetően. - tökéletes megfigyelés volt a részéről, én túlzottan azzal voltam elfoglalva, hogy mi lehetett a ládában és az hogyan köthető a képen látható pasashoz.
- És már azt is tudjuk, miért volt ez így: kelepcét állítottak másvalakinek, aki ezek szerint komoly fejfájást okozhat nekik az utóbbi időben. Ami egy szempontból megnyugtató, egy másikból sajnos rossz is. - felmerülhet a kérdés, hogy az ilyesmit találnám megnyugtatónak, épp ezért nem tartok hosszú szünetet a folytatás előtt:
- Megnyugtató, mert így a biofegyvert kizárhatjuk. A helyszín, a konténer, a láda, és az, ami benne volt, mind csak csaliként szolgáltak. Márpedig nem áldoztak volna fel egy olyan eszközt, amivel vegyi támadást lehetne végrehajtani. Ha egyáltalán tényleg volt valami abban a tárolóban és nem egy üres ládához akarták azt az említett nőt elcsalni, valami olyasmi lehetett, ami számukra kisebb értékű és így feláldozható is. - ami nem hiszem, hogy őket különösebben vigasztalhatja most, mert a tárgy ettől függetlenül kicsúszott az ujjaik közül. A célpontjukkal együtt. Ez a nagybetűs FAIL.
- A rossz hír, hogy azt a helyszínt ezentúl kihűlt nyomnak tekinthetjük. Hiába nem látott minket senki, kizárt, hogy a ma történtek után még valaha visszatérjenek oda üzletelni. - több szempontból sem járnának jól, ha így tennének. Ott a nő, akit nem tudtak elkapni és most már a rendőrség is vélhetően többet fog arrafelé razziázni. Túl forró lett számukra a talaj. Amit nem bánok különösebben. Túl sok a kérdőjeles elem ebben az ügyben és nagyon nem örülnék, ha MJ bármilyen okból tovább akarna ott szaglászni.
- Te mit gondolsz, partner? - elvégre, ez az ő ügye (is). Én csak a szárnysegéd vagyok.

Miközben átvágunk a városon, a szokásos fecsegés helyet mind a ketten eléggé szótlanok voltunk. Én leginkább a csalódás miatt, ugyanis mindig felkészülök rá, de annyira izgalmasan indult az egész, hogy picit olyan érzésem volt, most szerencsém lesz. De nem is volt teljes bukta az egész, mert biztos van ott valami, és találtunk is valamit... azt hiszem. Fogalmam sincs. Végig ezen gondolkodtam. Bizonyára Peter is hasonlókon.
- Igen, ilyenkor már mindenki. - válaszok kicsit elgondolkodva, és késve. Csak sejtem körülbelül hány óra lehett, de este már ilyenkor tuti, apám is haza ért, és vásárolni se szoktak ilyenkor már. Mikor megállunk mély levegőt veszek, a gondolataim teljesen elterelték a figyelmemet, így nem volt olyan vészes ezúttal az út.
- Hát kaptunk is meg nem is. Én is ezen agyaltam egész úton. Fura volt az egész. - sóhajtok fel csalódottan. - - De vajon a címkék, és egyéb dolgok amiket lefotóztam hamisak lehetettek? Vagy azok igaziak voltak, mondván úgyis elkapják, azt akinek fel volt állítva a csapda?   - húzom el a számat... jó lenne tudni, hogy tudok e valamit kezdeni, azzal a kevéssel is ami nálam van. - Minden esetre utána kell nézni ezeknek. - sóhajtok fel. - Gondolom valami zsarunak állíthattak csapdát, aki már a nyakukon van, esetleg valakinek akit árulónak tartanak. - fuh ilyenkor kifizetődő, ha az ember sok krimit néz. - De azért ennek mekkora esélye lehetett, hogy pont akkor csinálták ezt mikor találtunk valamit? - forgatom a szemem, mert igenis van egy elméletem arról, hogy lehallgatják a mobilokat.
- Bejössz vagy... haza mész? - kérdezem kíváncsian, és igen alig várom ezt a kérdést ne kelljen már feltennem. Legalábbis remélem ilyen izgalmak utána nem akar járőrözni.
 

Nem nehéz kiszúrni a csalódottságát. Átérzem. Az eféle ügyek felderítésénél ez benne van a pakliban. De azért nincs minden veszve.
- Felesleges most azon rágódni, hogy hamisak lehetnek-e vagy sem. Egyelőre nyomként kell kezelni azt, amink van, úgyhogy add át a képeket Robbie-nak. Hátha ő észrevesz a szállítmányozási infók között valami furcsaságot. Mivel ez csapda volt, most abból kell kiindulnunk, hihetően kellett előadniuk a zsákmányt, szóval könnyen lehet, hogy maga a konténer és ami benne volt, nagyon is valós, de vélhetően nem a fő profiljuk. Segíthet, ha rájövünk, mi az ami eltűnhetett abból a ládából. -  ennek rejtélyét azonban úgysem ma fogjuk megoldani, úgyhogy felesleges rosszul éreznie magát miatta. Abban viszont nagyon igaza van, hogy az egész fura volt. Mégis, kihoztuk ebből a fura szituáióból, amit ki lehetett.
- Talán. Nem tudom. Valahogy nem áll össze ez az egész. Még a legambíiózusabb jelvénnyel rendelkező személy sem vágná bele a fejszéjét egy ekkora fába. Mármint, ne érts félre, szeretném azt gondolni, hogy igazad van és aki feldühítette őket, nemesen próbál cselekedni. De miért venne egy rendőr teljesen egyedül a nyakába egy bevándorló bűnszervezetet? - szép dolog a segíteni akarás, de ezt már az én skálámmal is inkább nevezhetnénk öngyilkossági hajlamnak.
- Az áruló is egy lehetséges opció. Utánajárok, hátha találok valamit arról a pasasról, aki egy éve köpött a rendőröknek. - nem sok, de egy kapaszkodó, és érdemes minden apró szálat végigjárni.
- Engem is pontosan ez zavar: az időzítés. Főleg, ha visszakötjük a kiindulásunkhoz: Robbie fülest kapott a rejtélyes személytől, majd egy üzlethelyszínen felzavarják az állóvizet? Talán nem egy véletlen egybeesés, hogy Mr. Robertsont felkereste az a személy. - nem hagy nyugodni a gondolat, hogy bárki is adta le az infót, nyakig benne lehet ebben a szervezetbe és talán Robbie is veszélyben lehet miatta.
Az invitáló kérdése jól esik, de megrázom a fejem.
- Nem, nem túl jó ötlet. Azért a vendégszeretetnek is megvannak a határai és egy focipálya hosszával ugranám át, ha most megkockáztatnánk egy "Hogyhogy most lopakodtok be?" vagy még rosszabb esetben egy "Mit csináltatok eddig?" kérdést. - a tolerancia elfogy egyszer, és nem vagyok olyan jó hazudozó, hogy sikerrel kikerüljünk egy ilyen aknamezőt.
- Elnézek az NYPD Parancsnokság felé. Hátha ki tudok puhatolózni valamit a kapcsolatomnál arról, miért razziázott ma a rendőrség a dokkoknál. - már előre látom Yuri sztoikus arckifejezését, amíg meg nem hallja a kérdést, hogy szemforgatva megkérdezze, honnan tudok én erről.
- Neked viszont mára már csak szigorúan pihenés a program, oké? - persze, mert a szigor nagyon az én asztalom.
- Jól csináltad! - csúsztatom ujjaimat a vállára. Lehet, hogy ő a mai napot nem ítélné győzelemnek, de nagyon erős, talpraesett nő, én pedig roppant büszke vagyok rá.

Aggódok picit, azt hittem valami óriásit fogok felmutatni Robbienak, amire majd elnézi azt, hogy megszegtem az ígéretemet. Oké kedveli Petert, és tudom engem is, bár ezt nem tudom megérteni... viszont ettől függetlenül bármikor elveszíthetem az állásomat, mert csak egy gyakornok vagyok. Szinte azonnal ki is rúghatnak. Így sóhajtok.
- Már azt se tudom jó ötlet lenne e elmondani Robbie-nak az egészet. Csak, ha találtunk valami érdemlegesebb bizonyítékot. Bár az is tény, hogy nem hiszem nagyon titokba tudnám tartani, hazudni meg nem fogok. - Viszont látom Peter szemében, hogy nem fogja elengedni a dolgot. Ezen picit elmosolyodom tetszik mikor beleéli magát, és látom rajta az elszántságot.
- Sok a kérdőjel konkrétan csak egy kérdőjel az egész. Csak egyet kérek, óvatosan járj utána. - tudom ki ő, és mik a képességei, de akkor is mindig aggódni fogok érte. Ha jól emlékszem említett egy rendőr ismerősért, gondolom ő tud majd neki ebben segíteni.
- Ha így mondom ez úgy hangzik, mintha Robbiet akarták volna tőrbe csalni. Mondjuk, eléggé beleásta magát, titkor forrásokról beszél, az is lehet, hogy Robbies és az árulós elméletünk is igaz... Viszont ez esetben jobb lenne ha felhoznám Robbienak a dolgot. Tudnia kéne erről, de ehhez össze kell szednem minden bátorságomat. Remélhetőleg jó kedvében találom holnap. A beinvitálásom egyben okoz csalódást, és egyben pici megkönnyebbűlést, ugyanis nem tudom... Elszállt az adernalin és alig várom hogy egy forró fürdő után alhassak.
- Jó persze, igazad van. Csak gondoltam, hogy udvarias leszek. - kacsintok, majd bólintok a tervére. Nincs más mára, minthogy elengedjem... - Vigyázz magadra. Köszi az lesz, már alig állok.- megölelem szorosan, majd nehezen elengedve, elbúcsúzunk.... hiába voltam fáradt az nap, alig tudtam elaludni.