That's what she said

Mi casa
&
Kaine

Mi a szentségesisten történt itthon, hogy nagyobb káosz fogadott, mint ami a boltban volt? Pedig minden egyes bevásárlás felért egy kínzási tortúrának, miközben éppen szénné is untam magam. Ha épp nem volt kedvem pörgetni a kocsit, akkor csak meghalni szerettem volna rajta. Laze jelenlétét már nagyjából megszoktam, bár eddig nem sűrűn lettünk elküldve csak így kettesben a boltba egy ekkora bevásárlási listával. Igaz, nagyobb lett a vétel, mint a tervezett, de arról meg igazán nem csak én tehettem. Mielőtt azonban teljesen Laze-re hárítottam volna azt a sok-sok kilós mennyiséget, elvonta a figyelmem a kutya. Ma még ha jól sejtettem, nem volt eleget sétáltatva, mert az energiaszintje még az enyémet is kenterben verte.
Nem volt ezen időm filózni, sem ellöködni őt, mert a cipő enyhén szólva kitriggerelt, már fejben sokfajta dorgálási dumát lejátszottam, beleértve a kurvaanyázást is, mégis teljesen a számra fagyasztotta az igen csak abszurd jelenet, ahogy Romy elpörgött előttünk valami teljesen randomizált dumát tolva. Még az is feltűnt, hogy arra sem igazán reagált semmit, hogy Arrow emelgetve lett, pedig aztán a tutulás főleg annak szólt, nem csak a cipőnek.
- Most hogy jött ide megint egy mese? – még jobban szétesett a vázlat a fejemben, amit én esküszöm próbáltam összerakni, de szó szerint annyira elpörögtek, dőltek itt a tények, hogy már csak megérteni akartam. Igazából én kapisgáltam, Laze értetlenkedése pedig megerősített ebben, hogy csakis arról lehet szó, fontos mondanivalója lett volna az iménti bemozdulásnak.
- Nem láthatatlan, ott van. – ahelyett, hogy pillanatnyilag terveztem volna egy vonalban felvenni Romyval a szemkontaktust, inkább magyaráztam a szöszinek, mert jelenleg a fekete lyuk is több mindennel volt megtöltve, mint az ő feje. De nem hibáztathattam, nem azzal töltötte élete első időszakát, hogy olyan tudással tömik a fejét, milyen mutánsok vannak és hogy kellene likvidálni őket. Ezt a szeretetcsomagot leginkább én is kihagytam volna az életemből.
Akartam még valamit hozzátenni, de végül hagytam inkább őket kibontakozni. Nem amiatt, mert én hű de tudtam volna mindent, mert sok minden most legfeljebb csak megerősítést nyert bennem. Kezdettől fogva furcsa volt a betoppanómra adott reakciója, de igazából párszor már kiszúrtam, hogy néha sötétben sem kapcsol lámpát, úgy nézett vagy talált meg dolgokat. Persze egyszerűbb volt elhessegetni a tudatot, hogy ennyire ismeri már a lakást, de teljesen nem zárhattam ki. Romy pedig… rá egy szót tudtam volna mondani, Glitch. Jó darabig csak filóztam rajta, hogy ők ketten egy és ugyanazok-e csak egy teljesen más világban, vagy egyszerűen véletlen egybeesés. Sosem szoktam elhamarkodott döntéseket hozni, az észrevételeimet felróttam egy képzeletbeli listára és levontam a konzekvenciát. Talán nem ilyen környezetben kellett volna alkalmaznom a megfigyelési készségeket amivel megalkottak, de néha kiváltképp hasznos volt. Most pedig sok minden magyarázatra lelt.
Hümmögtem egyet, majd végül elmosolyodtam és talán kissé klisésen, de abban teljesen biztosan, hogy Laze nem érti, de csak ennyit mondtam. „Helló, Glitch.” vagy azt is mondhattam volna, hogy erről már lekéstem, mert bőven lett volna alkalmam felhozni, hogy erős a gyanúm a jelenlétére.
- Akkor hát ezért kapcsolódtunk. – láttam Romyn, mennyire nehezére esett kifejtenie még mindig mindazt amit elénk tárt épp coming out címen, én pedig tényleg nem akartam addig félbeszakítani, de lehet az a meglepetés nem is feltétlenül nekünk lesz az. Minderről pedig úgy igyekeztem addig hallgatni, hogy folyamatosan befeszítettem az állkapcsom, pedig most lett is közlendőm, de még hogy! Ha arra számítottak, hogy majd kiakadok, akkor alighanem el kellett keserítsem őket. Laze részéről nem tudtam nyilatkozni, ő eleve átlagosabb emberekhez szokott.
Tekintetemmel közben Lilit kezdtem keresni, mert látványosan eltűnt. Az előbb még ott kuporgott egy macska, most pedig nem volt sehol. Figyeltem én közben mindenre, nem szerettem volna lemaradni, végül én felvettem a szemkontaktust az íróasztalra felpattanó cicával, aki a következő pillanatban már legfeljebb a füleivel büszkélkedhetett.
- Klasszak a füleid, Lili. – jegyeztem meg, még mielőtt ő megszólalt volna. Egy kicsit azt éreztem, hogy mindketten túlspilázzák, de talán csak rajta is most jött ki a frusztráció utolsó cseppje is ilyen formában.
- Én nyitott könyv vagyok. Mármint oké, rólam sok mindent tudtok, de nem is titkolom, az viszont íratlan szabály, hogy az ütőkártyáitokat nem fogom felfedni. – részben mert ki tudja még mi jöhet a jövőben, másrészt az ő képességeikről ők rendelkeztek, ezt pedig maximálisan el tudtam képzelni, hogy mennyire frusztráló lehetett nekik eddig rejtegetni, néha nekem is nehezemre esik normálisnak lenni.
- Én nem megyek sehová sem, de ezt azért sejthettétek volna. – akkor én ezzel le is dobtam magam az egyik ülőalkalmatosságra, mert annak tudatában, hogy én foglalkoztam a kutyával, Laze bepakolt a hűtőbe, igazából nem volt semmi más okunk, hogy siessünk bárhová is.
- De rendben, akkor játsszunk nyílt lapokkal, még rólam sem tudtok sok mindent.

I'm a clone of an imbecile,

what are you complaining about?!!

You wanna exercise your demons/
Well baby come right here/
You know that every time I see ya/
Im gonna/
tell you something insincere

Tag: @Kaine Parker, @Lilia Volkov , @Rosemarie Morozov

Zene: Crazy

- Na ne hülyítsetek már, hogy lehetne ez a cuki macska Lili? – persze értelmesen nyávogott és legalább kétszer elmondták, hogy az a macska ott tényleg Lili, de legalább kettőt-hármat kellett pislognom, hogy elhiggyem az értelmes nyávogás okkal van. Türelmes próbáltam lenni, bár amikor Romy újra bepörgött a székkel a levegő is fogyni kezdett a szobában és ahogy folytatta a történetet úgy a körülöttünk lévő növényekből is szépen apránként kiszáradt az élet. Én voltam persze, nem csoda, hogy nem volt itt már levegő és mélyeket kellett lélegeznem, hogy hátra ne lépjek amikor a macskából tényleg Lili lett. Na nem mintha ő olyan szörnyű jelenség lenne, csak teljesen hirtelen ért az egész, ahhoz képest, hogy figyeltem amint felmászik az asztalra még macskaként és McGalagonyt meghazudtoló módon visszaváltozik önmagává. Romy és Lili beszédére majdnem kiszáradt az egész növény, de amint befejezték és szóhoz juthattunk mi is, úgy a növények egyre jobban visszakapták az erejüket is. Sőt! Az anyósnyelvet túlságosan elnyújtottam, a tarka sárkányfa pedig csoda, hogy nem nőt meg a plafonig és tette tönkre a kaspót, amiben volt. A kaktuszok jól bírták a gyűrődést, de azok is megsárgultak s, újra megzöldültek. A kapaszkodófikuszról meg nem nyilatkozom. Hát eddig bírtam. A növények hirtelen megrezdüléseiről nem mertem tudomást venni. Ez is csak az idegesség része volt, vagyis csak túlreagáltam a dolgot. A környezetemen ütött ez ki. Le kellett ülnöm Kaine mellé. Újra lett levegő, a szoba is oxigéndús lett, sőt túlságosan is. Ha többet pörögtek volna még a széken akkor többet láthattak volna belőle, de azt biztosra veszem, hogy a kiszáradt s, újjá éledő növényeket Kaine is látta.
- Én… - nagyokat pislogtam rájuk. Először a lányokra, aztán Kainere aki teljesen nyugodtan kezelte ezt a helyzetet. Gyanús volt nekem ő is. Félni persze nem féltem tőlük. Én se voltam nagyon eltérő tőlük, csak ezt még nem tudták.
- Mondanám, hogy most már mindent értek. – nézek Lili macskafüleire először s, oda is ragad a tekintetem, ez rosszabb mintha egy lány mellkasát nézném úgy érzem, ezért gyorsan elpillantottam Romyra.
- Már a feltételezés is sértő, hogy azt hiszitek spiclik vagyunk Kaine-el. – kihúzom magam és műmegsértődést színlelek, még az állam is felemelem hozzá, ahogy azt a fehér kiskecske mémből is láttam.
De aztán Kainetől is meghallom, hogy neki is van rejtegetni valója és róla se tudunk sok mindent. Harapófogóval kell kiszedni belőle mindent. S, ha már Liliről kiderült, hogy mutáns, láttam a szemeimmel ez elég bizonyíték és Romyról sejteni lehetett, hogy az – nem kérdőjeleztem én ezt meg s, Kainenek hasonló lehet. Nem értem ő, hogy gondolta már elsőre is, hogy az a macska ott az Lili. Talán neki az a szuperképessége, hogy jó a szaglása vagy mi? Miközben ezen filozofáltam biztosan kiült az arcomra is az értetlenkedő, éppen filozofáló, valamilyen magyarázatot kereső ábrázatom. De nem is értem min vagyok így leragadva komolyan. Az apám kísérleti alanya voltam még a születésem előtt! Ha valakinek nekem meg kell értenem őket és meg is értettem. Ez nem olyasmi volt, amiről beszélni szerettem volna, de ha már fel lett dobva ez a labda, hát le kell csapnom rá.
- Én… igazából… - lenyugodtam. – Nem kell félnetek tőlem, nem vagyok beszari alak, aki megijed két mutáns lánytól. Én is az vagyok! Mármint mutáns, nem lány. Csak én nem úgy, ahogy ti. Engem szándékosan tettek ilyenné. – felsóhajtok, túlnyomó részt még nem mennék részletekbe, de ha szívfájdalomról van szó s, hasonlókról jobb, ha bevallom én mihez értek.
- Biztos észrevettétek már, hogy a szobám egy élő terrárium, nem véletlenül az. Én irányítani tudom a növényeket, formálni őket. Csak még van hová fejlődnöm vele. – s itt ennél a pontnál megpróbáltam kedvesen kínos vigyort erőltetni magamra.

to: "Mi casa" Inc.

– A Disney és a Dreamworks tanmeséket gyárt. Életre tanítanak! – hát ilyen egyszerűen jött ide a szóban forgó rajzfilm.
Lili macskasága nekem is egy nagy sokk volt először. Főleg azért, mert még az életem is lepergett előttem, hogy az allergiám rövidtávon kinyír mellette. Szomorú egy barátság lett volna a miénk, ha valóban így sült volna el. Hála az égnek nem ez a plot-line aktiválódott. Viszont Laze határozott döbbenetével szemben Kaine meglepően lazán fogadta, már-már azt a hatást keltette, mint aki sejtette az egészet.
Nem egészen értettem hirtelen, hogy Kaine mire utalt a kapcsolódással? Kivételesen nem csatlakoztam rá Gwen-re, vagyis Kaine telefonjára. Pedig nem egyszer megesett! Nem pazaroltam erre szavakat és azt a kevés oxigént. Lehet nem ártott volna ablakot nyitnunk. Úgy éreztem menten megfulladok, ahogy daráltam és daráltam a forgatókönyvtől teljesen elértő szövegünket. Habár nem ezt gyakoroltuk be, a mutánság rulez megmaradt benne.
Mihelyst utolért a nyugalom, hogy Lili nem tűnt el csak tolt egy Sailor Moon-os visszaváltozást, megkönnyebbülten lélegeztem fel (továbbra is kéne egy ablaknyitás). Ezt követően csendesen, bősz bólogatásokkal értettem egyet Lili monológjával, mely sokkal, de sokkal összeszedettebb volt az én kiselőadásomnál. Irigykedtem!
– OK, ez most már hivatalos! Legközelebb te prezentálsz és én leszek a macska – szúrtam közbe fojtott hangon a deal-t a jövőre nézve. – És hogy hogyan? Hát a cosplay-t feltalálták!
A titkolózás mentességét, a felesleges stressz elkerülését (amit dokim is javasolni szokott), egész a kiterített kártyákig egyet tudtam érteni. A kínos titkoknál viszont megrökönyödve lestem Lili felé.
– V-vááárj! Én még nem állok készen a kollégiumos ciki sztorik elmesélésére – olyan halkan mondtam, hogy szinte már-már tátogva adtam le Lilinek ezt a kommentet. A macskafüleibe fektettem minden reményemet. Amint meggyőződtem róla, hogy hallotta, összeszorított ajkakkal, kínos mosollyal az arcomon fordultam vissza a srácok felé. Olyan ábrázattal, mint aki az előbb nem is jelentett ki semmit. Legalábbis nem az ő fülüknek szántam. Mindenkinek jobb, ha nem fecsegek a kolis élményekről.
Kaine még a coming out-ot is olyan nyugalommal fogadta, hogy maga Buddha is megirigyelte volna! Laze lassabban bootolt és én igazán nem akartam siettetni. Habár alig-alig mertem felvenni velük a szemkontaktust. Még a növényeket is több figyelemmel illettem közben és nem tudtam nem észrevenni az újbóli furcsaságot, amit toltak – már a zöld élővilágunk. Eddig ráfogtam fáradtságomra, képzeletemre, utóbbiról a dokimmal is beszéltem. De most határozottan a mennyezetig kúszott az az óriási levelekből álló növény a cserépben, melynek a kaspója nevetségesen festett az új mérete mellett.
– ÁH! Erről beszéltem!! A növények, nézd!!! – Lili felém eső karját úgy rángattam, mintha az életembe kapaszkodnék. A másikkal úgy böködtem a virág felé, mintha kísértetet látnék. – Na, ezt magyarázd meg nekem Biológus Főnökasszony! Azt ne mondd, hogy ez is tök normális, mert menten megeszem nem létező kalapomat! Én megmondtam, hogy a növényeink furcsán viselkednek – egyik nap még úgy hervadoznak, hogy este már érik az utolsó kenet. Aztán hazaesek a melóból és azt látom, hogy teli van virággal. Magyarázza meg nekem valaki, mert az iskolapadban nem ezt tanultam! De még a Google sem tudott ésszerű magyarázatot adni. A Google!!! És ami a Google-ön nincs fent az nem is létezik, ezt mindenki tudja igaz fact. Viszont, ha ez az egész nem valóság, akkor én is kitaláció vagyok? NAH, bele nem ugrottam ilyen Mátrixra hajazó mélységekbe, volt elég meghasonulásom enélkül is a pszichológusnál. Enélkül is elég vastag a kartonom.
– OK! Fel a kezekkel, melyiktek a növénybűvölő! – formáltam jobb mancsommal pisztolyt, „csövét” Kaine és Laze között járatva. Ezt tűnt az egyetlen kézzel fogható magyarázatnak, ha már a Google is bedobta a törölközőt! A kitalált világ lehetőségét nem bírta befogadni az agyam… – Láttam mi történt! – böktem el másik mancsommal a srégen mellettem álló leveles bokorból született égig érő paszulyra.
Kaine ritkán mesélt, ha nem volt kérdezve. Szóval, ha könyv is volt, akkor nem a hangos fajtából (az audiobook-ot jobban adtam). Lazeről pedig még annyit sem tudunk. De ha Lili most benyögi, hogy ez a Biológia Karral van összefüggésben, akkor elárulva fogom érezni magamat! (Na jó, ezt a szcenáriót nem tudtam elképzelni. Lili elmondta volna nekem, ha tud ilyet… ugye?)
– Mert biztos, hogy nem én vagyok! Legalábbis nem tudok arról, hogy ilyet tudnék. Az én bűvölésem a gépekben megáll – fűztem hozzá. Nesze nektek coming out, ezt sem így akartam elmondani! A fejemben sokkal látványosabb prezentáció élt…
Kaine reakciója egész meghatott, miszerint nem árulja el senkinek mik vagyunk. Szám széle mosolyra ívelt és hihetetlen öröm járt át, amiért a maradás mellett döntött. Meg nem tudtam volna mondani miért, de az ő válaszától tartottam a legjobban. Határozottan jól esett, hogy ennek a gondolatnak a súlya leesett vállamról, könnyebbnek éreztem magam, amit a görgős széken tett izgés-mozgásom is elárult. Révén nem tudtam kihagyni, hogy kicsit előrébb hajoljak feléjük, hogy aztán majdnem arcomra zuhanjak, amikor extrában orrunk alá dörgölte Kaine, hogy még sok mindent nem tudunk róla (ami való igaz, de áucs).
– Rólunk sem tudtok még sok mindent! – szegeztem orromat a mennyezet felé úgy, mintha kötelességem lenne rákontrázni kijelentésére. – Öhm… de pont ezt pótolnánk – vezettem vissza megenyhült tekintetemet Kaine felé. – Feltűnt, hogy alig mesélsz magadról, én pedig kíváncsi vagyok – gördült le ajkaimról meggondolatlanul a kijelentés. – V-vagyis! Mi… MI vagyunk kíváncsiak… – próbáltam többesszámmal menteni a menthetőt. De elég egyértelmű volt, hogy itt már csak integetni tudok józan eszemnek. Bye-bye… szerettelek!
Lábammal felhagytam a szék kitámasztást és inkább engedtem a körkörös mozgását érvényesülni. Így kisebb-nagyobb recsegések között szó szerint befordultam az előbbi kínos bekiáltásom után. A forgás közben mancsomba temetve égő arcomat.
Laze vallomása viszont villámcsapásként ért. Na nem a tény, hogy nem lány – DUH! Az sem, hogy mutáns – DUH 2.0! Hanem az, hogy nem a mindennapi értelemben vett mutáns. Nem annak született, hanem „szándékosan” tették azzá. Hogy micsoda?!
Lassú mozdulatokkal hámoztam ki arcomat kezem takarásából, mialatt a szék szép komótosan újfent a srácokkal szembe fordult. A döbbenet és ijedtség furcsa egyvelege látszódott rajtam. Szinte a sokk kerülgetett, ahogy Laze szavai találkoztak az emlékeimben élő képekkel. Az információk a HYDRA mutáns kísérleteiről. Papám furcsa viselkedése a vasajtó dobálás közben. Bácsikám teóriájával tűzdelt szavai Los Angelesben. Nem tudtam eldönteni, hogy most a szék forgásától vagy az emlékfoszlányoktól szédelgek.
Úgy pattantam fel, mintha a görgőszék szabályosan levetett volna magáról. Bizonytalan léptekkel tettem meg a távot Laze elé. Menet közben elcsíptem a tényt, hogy neki van köze a növények rendellenes viselkedéséhez. Nem álmélkodtam látványosan, pedig esküszöm, hogy menő volt! Azonban a kobakomban annyira visszhangot vert a korábbi kijelentése… „Engem szándékosan tettek ilyenné.” … Képtelen voltam másra fókuszálni! Az se tűnt fel, hogy lépteim nyomán az eddig áramtalanított számítógép fogja magát és bekapcsol. Miként az sem, hogy a mennyezeti lámpa felkapcsol, aztán elindult a légkondi...
– Hogy csinálták?! – állapodtam meg közvetlen Laze előtt. – Kik csinálták?! – kapaszkodtam meg mellkas magasságban a felsőjében. – Emlékszel, hogy történt?! – remegő hangon böktem ki a következő kérdést. Enyhén megrázva Lazet, révén spagetti karjaimmal óriási lendületet, ha akartam se tudtam volna kifejteni. – Mondd el, kérlek! – türelmetlenség és félelem vegyes egyvelegével vártam válaszát.
Lili javaslata térített magamhoz, hogy inkább odalent, kényelmesben folytassuk ezt a beszélgetést, némi kajcsi kíséretében.
– N-ne haragudj! – ledöbbenve saját különös viselkedésemen engedtem el Laze felsőjét és húzódtam hátrább tisztes emberi távolságba. Túlságosan tisztesbe. Olyan rükvercbe tettem magamat, hogy majdnem ledaráltam Kainet. Szégyenlősen igyekeztem olyan helyre helyezkedni, ahol senki személyes szférájába nem lépek bele illetlenül.
– Bocsi – küldtem elnézésemet Kainenek az előbbi majdnem ütközésért. Szemeim visszavándoroltak Laze felé. – És te se haragudj. Nem akartalak megijeszteni, csak… uh… – nem igazán tudtam, hogyan is kéne szavakba formálnom a fejemben zakatoló gondolatokat. Karjaimmal átöleltem magamat, hogy legalább ezzel a mozdulattal leplezzem mancsaim remegését.
– Lilinek igaza van! – tértem el látványos hirtelenséggel korábbi viselkedésemtől, mintha meg se történt volna. Lécci, tegyetek úgy, mintha nem történt volna semmi. – Szerintem is telepedjünk át a nappaliba. Ott több a hely! – ismerős érzés kerített hatalmába. Bárhol felismertem… a stresszevés hajlama leselkedett a sarokban.
Mindenesetre én készségesen elindítottam a libasort a lépcsőn lefelé (Nem megfutamodtam! Csak egy taktikai előre~~lépés~~szaladás.) Bár úgy is mindenki tudta, hogy Arrow előbb lesz lent, mint mi.

...

to: "Mi casa" Inc.

Akármennyire szórakoztatta Laze tanácstalansága, azért jobbnak látta eloszlatni a kételyeket. És persze Romy segítségére sietni. Kaine reakciójára csak elvigyorodott. Szerinte is klasszak voltak a fülei. És most már egészen biztos volt abban, hogy Kaine tudta. Többet, mint elárult, az első perctől fogva. Mondjuk a saját belépője után ezen meg sem lepődött.
- Ki se látszanék mögüled, ha az ölembe ülsz - nevetett Romy felvetésére, hogy legközelebb majd ő lesz a macska. Még ha cosplay-jel is, akkor is sokkal alacsonyabb volt nála. Neki le se ért volna a lába a padlóig, hogy előadja a forgást a székkel. - Huh, én a családi üzelmekre gondoltam, de ezt egyszer majd el kell mesélned nekem - súgott vissza Romy pánikos reakciója után.
Aztán csak nézte, hallgatta, érezte ahogy a növények változnak a közelükben. Kételkedett abban, hogy ez Kaine műve lenne. Romy képességét ismerte, a sajátját szintén. Így egyetlen gyanúsítottja maradt, aki úgy tűnt, mintha a növények fura viselkedésével párhuzamosan lélegezne. Vagy hiperventillálna. Mondjuk ennyire nem lehetett szörnyű, ugye?
- Nem, ez nem az. Növényektől legalábbis nem. Másik mutánstól igen - válaszolt Romynak, megelőlegezve a saját konklúzióját. Jobb magyarázata legalábbis nem volt. És megvolt a gyanúsítottja is. Még egy sunyi mosolyt is villantott Laze-re, csak hogy ő is értse, kire is gyanakszik “másik mutáns” alatt. Ismerték egymást régről, és tervezte még megjáratni vele a poklot, amiért ezt az egészet eltitkolta előle. Na jó, nem a poklot. Ő sem hirdette a családi örökségét. De ettől még apró odaszúrásokat tervezett. Csak a mihez tartás végett. Romy reakcióin innentől kezdve csak somolygott. Hagyni akarta érvényesülni. És kíváncsi volt, Laze mikor böki majd ki, hogy ő a probléma forrása.
Megkönnyebbülten sóhajtott ő is, mikor Kaine közölte, nem tervezett megpattanni. Azért ebben bízott az érkezése után. Akkor sem hagyott sok kétséget afelől, hogy ő aztán marad és kész. Nem kételkedett abban, hogy így lett volna, akkor sem, ha ellenkezni akartak volna.
- Yup, ezt a problémát kéne ma orvosolni. Egyszerűbb lesz együtt, ha kiterítjük a kártyáinkat és minden kérdés fair game - bólintott Romy habogására. Ő a maga részéről mindkét srác sztorijára kíváncsi lett volna. Laze esetében arra külön is, hogy hova a fenébe tűnt el szőrén-szálán három évre, mikor el se blippelt? Oké, akkor már nem találkoztak túl sűrűn, mondhatni szinte soha, de hogy nem is látta sehol...
De határozottan nem ilyen típusú vallomást várt volna. Csinálták? Ez akkor is gyanakvással töltötte volna el, ha nem hallgatták volna végig a bácsikájuk elméleteit Los Angelesben nem is olyan rég. Ahogy Romy felpattant, ő is vészes sebességgel pattant guggolásba az asztalon, készen arra, hogy ugorjon, ha szükséges. De nem gondolta, hogy veszélyes lenne, vagy veszélyt jelentene rájuk. Romy reakciója nyugtalanította. Sokkal jobban. De meg is tudta érteni. Szép lassan változtatott a testtartásán, sokkal relaxáltabb pozíciót vett fel. Nem akarta, hogy az ő feszültsége átragadjon Kaine-re is.
- Ezt talán jobb lenne a nappaliban megbeszélni. Ott kényelmesebb, és közelebb van a kaja. Szerintem pakoljunk ki az asztalra enni- és innivalókat, úgy kicsit nyugodtabban tudnánk beszélgetni - ajánlotta egy mosollyal, de elég határozottan ahhoz, hogy Romy-t is kirántsa a korábbi bódulatából. Legalábbis remélte. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor Romy végre elengedte a szőkét. Azért még megvárta, mi történik idefenn. Nem akarta volna, hogy nagyobb összekapás legyen. De kifejezetten örült, hogy barátnője támogatta az ötletét.
- Szóval, ki mit enne? Csináljak egy extrásabb nachos tálat? - kérdezte a többieket töretlen lelkesedéssel. És mivel már nyílt lapokkal terveztek játszani, nem zavartatta magát. Felállt az asztalon, és minimális ugrással átlépett az emeleti korlátra. Ha még volt közönsége ezen a ponton akkor hátrapillantott és rájuk kacsintott, mielőtt leugrott volna - éppen úgy, mint azon az első éjszakán, amikor Kaine betoppant. Ez volt a leggyorsabb út a konyhába. És ha már itthon volt, olyanok között, akikre rábízta a titkát, feleslegesnek tűnt visszafogni magát.

...

Mi casa
&
Kaine

Egy együtt lakás esetében tisztában voltam vele, hogy nem igazán tudnám titkolni a kilétem már csak azért is, mert előszeretettel éltem a kényelmes lehetőségekkel, mint messziről megszerezni valami cuccot egy ksi háló bevetésével vagy a tűzlépcsőrről való egyszerűbb lejutást alkalmazni ahelyett, hogy köröket fussak lefelé. Néha, mint a mai is képes voltam tényleg átlagos hétköznapi emberként is létezni, de olyankor kénytelen voltam alkut kötni magammal, hogy akkor lassabban is fog minden zajlani.
- Nem, azok veszélyesek, mert csak a saját törekvéseik érdeklik. - muszáj volt Romyt kijavítanom, mert szerintem baromira tévedésben élt, mesék ide vagy oda. Meg is forgattam a szemem a célozgatására. Pedig magamban el kellett ismernem, sokszor valóban sokkal többet tanítottak, mint a semmibe felgyűrűző akciófilmek meg a bugyuta viccekkel kooperáló vígjátékok. Igaz, egyre kevésbé kellett velem hadakozni, ha filmezős este jött, pedig a legelején csak fogtam magam és vagy elvonultam vagy leléptem. Persze a "ne vonjam már megint ki magam" és ehhez hasonló érvek után egyszer leültem oda közéjük és ott ragadtam.
Már ebben a világban is volt szerencsém mutánsokhoz meg nagy leleplezésekhez, így annyira nem vágott földhöz, hogy most is épp az történt. Más kérdés volt az, hogy Laze teljesen padlót fogott és ugyan megfordult a fejemben, hogy nyissak neki ablakot vagy egy pohár vízzel arcon kínáljam, talán mind közül egy hangos taps vagy arcul vágás jobban segített volna, inkább nem arra koncentráltam, hogy őt kisegítsem a kínjából. Nem akartam lemaradni semmiől, egyetlen egy szavukról sem, mert sok feltételezés most kezdte beigazolni magát, ennek pedig roppant mód örültem. A lányok épp eleget beszéltek a növényekről, hogy én ne tegyem hozzá a magamét csak csöndes szemlélője legyek az esménynek. Ösztönből kezdtem el lassabban lélegezni és takarékoskodni az oxigénnel, ettől pedig a pulzusom is lejtmenetbe ugrott. Ilyenkor kifejezetten jól jött, hogy ilyenre oda tudtam figyelni. Le is hunytam a szemem és vettem a végén egy mély levegőt, amikor Laze pánikja lejjebb adott volna.
Az újabb fordulatot és Romy megborulását meglepetten fogadtam, Lilire pillantottam tanácstalanul, hogy most közbe kellene-e lépnem, de végül csak megköszörültem a torkom és közelebb léptem hozzájuk. Romy sikeresen majdnem belém is botlott ettől és csak kevésen múlott, hogy utána ne akarjak kapni, ha bekövetkezne az ütközés.
Tudom, hogy nehéz kikerülni.
- Fölösleges rástresszelni. - a deja vu érzés betódult a fejembe, mert ebből a sorból én sem lógtam ki, de jobbnak láttam, ha minél előbb ura leszek a helyzetnek és inkább kimaradok a megborulásokból. Magammal majd elszámolok máskor, most más fontosabb volt. Így kaptam az alkalmon, hogy Lili magához vette a szót és ezzel az események terelését is.
- Jó ötlet. - Én elsősorban az ablakhoz léptem is biztonság esetén inkább kinyitottam azt, majd elindultam a többiek után a nappaliba le. Ami még rémlett, hogy valamelyik nasit hova pakolhatta Laze, azt kézbe is vettem és úgy tértem vissza a kanapéhoz, de talán innivalóra inkább volt szükség, főleg cukrosra, ami mindenki energiáját visszadobja a normálisra. Négy poharat pakoltam egybe és a hónom alá csaptam egy üveg kólát, azzal telepedtem le az egyik kényelmes helyre. Lilinek amúgy is útban lennék most a konyhában és egyébként is érdekelt ez a szándékosság, szóval én nem szöszöltem tovább a témával, miután mindenkinek kitöltöttem mindent.
- Nem lep meg, hogy szándékosan alakítottak ki képességeket. De én egy részét sejtettem, hogy ti sem vagytok átlagosak, Lili már az első este gyanús volt azzal a betoppanással. Te pedig a bojlerrel fenyegettél és eszembe juttattad, hogy hasonlóval találkoztam már. - sandítottam végül Romyra.
- Te pedig növényfiú, gyanús voltál a kényes növényeiddel, csak azt hittem, szándékosan bosszantasz. Szép álca.

I'm a clone of an imbecile,

what are you complaining about?!!

You wanna exercise your demons/
Well baby come right here/
You know that every time I see ya/
Im gonna/
tell you something insincere

Tag: @Kaine Parker, @Lilia Volkov , @Rosemarie Morozov

Zene: Crazy

Egy utolsó lélegzetvétellel elengedtem a növények szorongatását és visszaállítottam őket a normális alakjukba. Vagyis csak részben, épp sárgult egy levél a fikuszon, még szép, hogy nem hagytam annyiban a dolgot. Csak széppé tettem a környezetemet, ez volt a legkisebb bajom most persze, de rend volt a lelke mindennek, most már. Vagyis dehogy! Amikor azt hittem volna, hogy szépen kiteregetjük a szennyesünket azzal nem számoltam, hogy az engem szándékosan tettek ilyenné kiveri a biztosítékot náluk. Legalábbis Romy hangot is adott ennek és úgy pánikba esett, hogy minden gépezett elindult vele együtt felém. Na jó nem, nem lett lába a számítógépnek és nem várt ránk egy robotinvázió szerencsére.
Talán az volt, vagy lehetett a szerencsém, hogy nem féltem Romytól, az én szememben olyan lehetett ő, mint én Kainenek ha felnézek rá és hablatyolni kezdek neki a dolgaimról. Szóval nem potenciális fenyegetésnek vettem őt. Csak kétségbeesettnek, mint aki hallott volna már hasonlóról vagy köze lett volna neki is ilyesmihez. Ez elég ijesztő lenne mondjuk, de nem lepődnék meg rajta.
- Huh hallani akarod a sikertörténetemet? – ez persze egyáltalán nem volt az, az első kísérlet is lehetett volna az, ha az apám nem próbál meg istent játszani és megmarad az egereken való kísérleteken, de nem baszki, ő jobbat akart és nagyszerűbbet.
- Csak egy percet kérek és összeszedem a gondolataimat. – annyira közel kerültek hozzám mindketten, hogy zavarba jöttem. Ennyi figyelmet életembe nem kaptam, vagyis de kaptam, csak nem ennyire nyilvánvalót. Még szerencse, hogy már nem kapaszkodtam a növényekbe! Most biztosan kis dzsungel lenne itt. Szerencsére Lili feldobta, hogy menjünk le és én sokkal szívesebben meséltem volna odalent, mint idefent.
- Semmi gond, menjünk le és majd odalent mesélek. – addig gondolkodhatok egy kicsit. Hagytam őket nyugodtan előre menni, addig sem látják, hogy mennyire szertelen vagyok. Ha nem vigyázok mondjuk tuti lebucskázom a lépcsőn és azt senki nem köszönte volna meg.
Odalent elvettem az üdítős poharat, amit Kaine szolgáltatott nekünk, aztán leültem a konyhaasztalhoz, közel a lányokhoz és részben Kainehez is, hogyha akarja hallja ő is a sztorit.
- Csak szeretem, ha minden rendben van körülöttem Kaine. A növényekkel kezdem. Fáj látni, hogy csak Lili foglalkozik velük és próbálja életben tartani őket. – itt hálásan pillantottam Lili felé, akinek a növényei életben maradtak.
Nos mit is mondhattam volna nekik, hogy ne hozzam rájuk a frászt? Mondjam meseszerűen? A rajzfilmeket úgyis szeretik. De az én történetem, a családom története nem volt olyan egyszerű.
- Hol is kezdjem? – ezt inkább magamtól kérdeztem mintsem tőlük. A legelején kellene ugyebár, válaszolhatták volna, de mielőtt ilyesmit mondtak volna, megszólaltam én.
- Az egész talán ott kezdődött, hogy a szüleim megismerkedtek és egymásba szerettek. Az apám orvos, kutató, én mostanában csak őrült tudósnak nevezem. Sok minden érdekli őt, főleg a genetika, az anyám pedig ebben mindig is támogatta őt minden áron, bármit megtett azért, hogy az apám kedvében járjon. - Ha azt kérte volna, hogy ugorjon le egy tízemeletes épület tetejéről valószínűleg megtette volna, de ezt nem hangoztatom túlságosan. Én nem vagyok ennyire megszállott azt hiszem ez a helyes kifejezés az anyámra, vagy naiv.
– Az apám áttörést akart elérni, egyszerre akart végezni a környezetszennyezéssel és gondoskodni arról, hogy a következő generáció a sivatag homokbuckáin is megéljen. – ezt már kissé ironikusnak szántam, mert valójában csak számító dög volt az apám semmi más, de még mindig jobb ezt mondani, mint azt, hogy kihasználta az anyámat, hiába hajtogatja mai napig azt, hogy szerette őt. Ha szereti őt, akkor nem bánt minket.
- Nem tudom kinek a mutáns génjével kísérletezett kezdetben, hogy miket változtatott meg, én ezt mai napig elitélem. De annyi biztos, hogy már nagyon pici – itt az ujjaimmal mutattam az embrió méretét, vagyis dehogy, mert erre képtelen lettem volna, de szemléltettem, hogy nem viccből érintettem össze a két ujjbegyem – fázisunkban kísérletezett rajtunk. Először a bátyámon, aztán rajtam. Hogy ki bízta őt meg ilyen sületlenséggel? Valami lökött szervezett, mindjárt eszembe jut a neve, aminek nem tudom, hogy hol van a székhelye. Ha tudnám már rég halálhozónövényekkel leptem volna el az élőterületét. – itt ökölbe fogtam a kezem, erre sajnos még nem voltam képes, de ezt nem hangoztattam túlságosan. Sose a pusztítóerővel bíró növények kifejlesztése érdekelt, hanem a meglévők megértése és felélénkítése. De azt nem tagadom persze, hogy az álmaimban nem terveztem volna szebbnél szebb növényeket, amik mérgezőek voltak és csak videójátékokban látni hasonló díszpéldányokat.
- Komodói varánusznak vagy minek nevezik magukat. Valami hüllőféle, ami szívós dög is egyben. – bár itt inkább abbahagytam a találgatást, mert most a stressztől nem jutott volna az eszembe, ha pénzt ígértek volna érte, akkor se vagy ha kiverik belőlem az igazságot. Mondjuk az öklösöket inkább Kainetől vártam volna, mint a lányoktól, de semmi sem elképzelhetetlen.
- Fogva tartják a bátyám és nem tudom, hogyan segítsek rajta. – válaszoltam végül. Jó persze túl sok részletbe nem mentem bele. Nem tudom Lili mennyit tudott az anyám haláláról, vagy a bátyám eltűnéséről. Én nem igazán hangoztattam, de bizonyára észrevette, hogy már nincsenek közös szelfiek a családomról.
- Nem dolgozom ennek a szervezetnek, az ellenségeim az apám kutatótársaival együtt! – szögeztem le még mielőtt félre értenék a helyzetet és azt gondolnák, hogy én valamilyen kém vagyok itten.

Tárgy: Re: That's what she said Szer. Aug. 16 2023, 23:03

to: "Mi casa" Inc.

– Én igen! És extra jalapeños sajtszósszal – bátorkodtam feltenni a kezemet, ha már Lili bedobta a nachos ötletét. Sürgősen tápanyagra volt szükségem! Laze „sikertörténetéből” elhintett aprócska részletek nem kicsit lökték fel a stressz szintemet.
Én, ha akartam se tudtam volna felvágni úgy a képességemmel, mint Lili akrobatikus szaltója. Legalábbis az enyém kevéssé lett volna ennyire látványos. Gyalogszerrel tértem le emiatt a galériáról, miután meghirdettük, hogy kényelmesbe helyezkedünk. A kanapé ablak felé eső részére hajtogattam fel magamat törökülésbe, természetesen Arrow mellett.
– Köszi, egy tündér vagy, de én nem élek szénsavas üccsivel – bocsánatkérő tekintettel utasítottam vissza a kólát Kainetől. Ezt az üdítőt sajnos csak zéró cukorral árulják, szénsavmentesen még nem.
Hálás pillantásokat küldtem Lili felé, amikor ismét csatlakozott a körünkbe és a kezembe adott egy előre behűtött citromos teát. A nachos is nagyon remekül nézett ki!
– Hasonlóval? Úgy érted, hogy valaki megfenyegetett bojlerrel előttem? – hitetlenkedve fordultam Kaine felé. Nem tűnt egy gyakori szófordulatnak. Ráadásul még kevesebb lehetett azok száma, akik valóban komolyan is gondolják! – De a tisztázása érdekében, részemről ez nem fenyegetés, hanem figyelmeztetés! Tényleg jóban vagyok Kennedyvel, a bojlerrel. És valóban meg tudom beszélni vele, hogy mit csináljon, ha bevágtattok előttem este nyolckor a fürdőszobába! – szegeztem orromat a mennyezet felé.
– Lili és az én erőmet nem laborkörülmények között vagy akárhogy rakták össze, hanem eleve így születtünk. Nem mondom, hogy nem lett volna menőbb hercegnőnek születni, de sajnos se ez, sem pedig a mutáns lét nem volt kívánság tárgya. Viszont tudok olyan szervezetről, ami abban utazik, hogy embereken mókolva felélesszenek szuperképességeket olyan személyekben, akik hordozzák ezt a mutánsgént vagy mit – feszengve forgattam mancsomban az üdítő palackját, miközben sokatmondóan elvizslattam Laze irányába. Nem különösebben voltam képben ezzel a témával, így a szakszavakat nem túl nagy hozzáértéssel, erős bizonytalansággal dobálgattam be.
– Én is igyekszem! Csak nem a növények a szakterületem. Lilinek óriási boostja van – hoztam fel mentségemet, ami aligha tűnt legit kifogásnak. – De hidd el, hogy szegény Gertrudenak, vagyis a hűtőnek is óriási megpróbáltatásokon kell keresztülmennie. Közel sem vagy olyan figyelemmel az elektronikára, mint amennyire megérdemelnék, márpedig ők is éreznek! – nem tudtam miért éreztem azt, hogyha nem is épkézláb ez az ellentámadásom, akkor is meg kell próbálnom bevédeni Kainet és magamat. Persze csak utólag gondoltam bele abba, hogy ez így, a képességemet illető magyarázat nélkül eléggé légből kapottnak cseng.
Érdeklődve hajoltam előre, hogy jobban halljam Lazet és kifejezzem érdeklődésemet. Na és persze azért, hogy jobban elérhessem a kanapé előtti kisasztalra helyezett finomságot! Egész meseszerűen kezdődött Laze kiselőadása. Több ponton azt mondtam volna a Papájáról, hogy milyen egy nemes ember a céljait tekintve! Ha nem lett volna Laze paprikával megszórt hangsúlya hozzá, melyre csak homlokomat ráncolva pillantottam el időnként Lili vagy Kaine felé, hogy lássam ők miként fogadják ezt. Szerencsére tele volt a szám és így semmi odavalót nem kommentáltam közbe.
A kísérletezős részeknél kezdett elönteni a rosszullét és azon nyomban megváltozott a véleményem Laze Papájáról. A királyi többesnél már majdnem szóra nyitottam teli szám, de szerencsére időben megosztotta velünk, hogy a testvére volt a másik áldozat.
– Sajnálom, hogy ilyeneken kellett keresztül mennetek… – vizslattam Laze felé szomorú ábrázattal. – És ne haragudj, hogy arra kértelek beszélj minderről – néztem felé őszinte bűnbánással. Nem akartam elrontani ezzel a hangulatát.
– És mi segíthetünk! – léptem túl a mélabún, hogy ne csak szavakkal, hanem mimikáimmal is kifejezzem lelkes, támogató szándékomat.
– Izé… mármint én szívesen segítek – húztam be a nyakamat, amikor realizáltam: lehet, hogy erős volt ennyire elhamarkodottan, a többiek helyett is királyi többest használnom. Bocsánatkérő tekintetet küldtem először Lili, aztán Kaine irányába. De én nem kételkedtem Laze mondandójában. Semmi okom nem volt gyanakodni, vagy azt feltételezni róla, hogy valójában az említett organizációnak dolgozik.
– Értek a webes keresésekhez, ami talán hasznos lehet nyomok felkutatásában – hajítottam be a velem járó szerény előnyöket. Persze nem volt sok, viszont a semminél még így is több.
– Igaz sosem hallottam róluk. Az a szervezet, akiről én tudok – itt egy pillanatra elhallgattam, hogy Lili szemeibe nézzek amolyan megerősítésre várva, mielőtt kimondom. Csak a megerősítését követően folytattam: – Szóval, akiről én, vagyis Lili és én tudunk az a HYDRA. Talán hallottatok is róla – azt hiszem ez volt az a pont, amikor meg kéne említenünk a maffia kapcsolatokat. De nem igazán voltam biztos abban, hogy miként is kezdjek bele és abban se voltam biztos, hogy nem Lilinek kellene-e erről mondania egy-két szót? Hiszen az ő családja jobban benne volt ebben, mint én!
Csendes célzás gyanánt hallgatásba is burkolództam, egy marokra való nachos kíséretében. Legalábbis ezzel szándékoztam jelezni Lilinek, hogy ezennel átpasszoltam neki a mesélői posztot. Még a szószt is megpróbáltam kisajátítani a nachoshoz, de Kaine felülírta ezt a szándékomat. Homlokomat ráncolva, rendkívül fókuszáltan győztem elhessegetni a mancsát, amikor megpróbált merni a csípős sajtszószból. Hékás, az az én optimistám!
– És miért tartják fogva pontosan a testvéredet? – kérdeztem rá, lelki nyugalmam megőrzése céljából fél kézzel Arrow füle tövének vakarásába fogva. – Téged nem keresnek? – azért, ha itt igen lesz a válasza, akkor talán felbátorodom és meg merem osztani velük az orosz maffia ügyét.

...

to: "Mi casa" Inc.

Laze kérdésére komoly ábrázattal bólintott. Kicsit becsapva is érezte magát, amiért ez a történet eddig sosem látott napvilágot. De emlékeztetnie kellett magát, hogy gyerekként ilyesmikről nem beszélgettek, kiskamaszként pedig ő sem villogott a barátai előtt a képességével. Azóta pedig csak még jobban értette a családja dolgait.
- Vettem! - kacsintott Romyra a rendelés hallatán. Örült, hogy a többiek is benne vannak, hogy ezt kényelmesebb helyen folytassák. Ezért aztán átlépett a korlátra, hogy onnan ugorjon a konyhába. Már elkezdett előpakolni, amikor Kaine is csatlakozott hozzá. Gond nélkül kerülgette, ameddig a konyhában tartózkodott. Az üdítőválasztást látva inkább kinyitotta a hűtőt és kivette Romy jegesteáját. Vitt a többieknek egy zacskó mini sneakerst is, azt is bedobte közéjük, miközben szó nélkül Romy kezébe adta az üccsit. Aztán visszatért a konyhába, összerakni a fullextrás nassolnivalót. De közben figyelt.
- A gyanú kölcsönös volt, bro. Tökéletesen észleltél mielőtt Romy egyáltalán felkapcsolta volna a villanyt. Pedig Romynak egy hét kellett, mire egyáltalán rajtakapott, hogy motoszkálok este - mutatott rá a pult mögül Kaine-re. Sejtették az első estétől fogva. Nos, részéről ezért is volt jobb most kiteríteni a lapokat. Kinek kellett a folytonos kerülgetés?
Csak bólogatni tudott arra, hogy a mutánslét részükről nem volt kívánságműsor, hanem veleszületett adottság. Sóhajtva fordult vissza a többiek felé.
- Ha választhattam volna, szívesen cseréltem volna a nővéremmel. Nem mintha nem alakváltó lenne, de az ő alakja kicsit tekintélyt parancsolóbb, mint egy macska - fűzte hozzá csak érdekességképp. De egyelőre hagyta Romyt beszélni és inkább arra figyelt, hogy megfelelőek legyenek az arányok, amikor bevágta a kaját a sütőbe. A sajt mégiscsak ráolvasztva volt igazi buli. És ameddig a kajára vártak, ő nyugodt lélekkel feltelepedhetett a konyhapultra, hogy onnan hallgassa a beszélgetést.
A növényeket hallva kuncogott egy keveset. Nem volt neki olyan nagy boostja, csak úgymond szakmai ártalom volt. Meg szerződéses kötelezettség, hogy vigyázzanak a vegetációra. Tényleg nem ezen kellett volna bukniuk a bérletet.
Laze történetét furcsa volt így hallgatni. Ismerte a szüleit, legalábbis régen. Emlékezett, a fiú anyukája valóban mennyire odáig volt az apjáért. De minél jobban belement a történet mélyébe, annál inkább érezte, hogy összeszorul a gyomra. Borsódzott a háta az egésztől. ” Az apám áttörést akart elérni, egyszerre akart végezni a környezetszennyezéssel és gondoskodni arról, hogy a következő generáció a sivatag homokbuckáin is megéljen.” Ez a mondat az összes létező vészharangot megkongatta az elméjében. És nem csak ott, a sütő időzítője is ezen a ponton csilingelt, ezzel katapultálva Lilit a pultról. A kezeit a szája elé kapta, ameddig igyekezett megnyugodni. Aztán kivette a nasit, tálalt és már ment is csatlakozni a többiekhez. Az ő étvágya valahogy elment.
- Ennek van köze ahhoz, hogy az elmúlt három évben felszívódtál? - kérdezte Laze-től, ahogy helyet foglalt a kanapén. Közben a komodói varánusz nevet ízlelgette. És a szőke szavai is megerősítették benne az érzést, hogy nem ez lehet az eredeti neve a szervezetnek. Egy hüllő, amelyik piszok szívós... Ismertek ők ilyet, és nem tetszett neki a konklúzió. - Hogy? - pillantott Romyra, amikor felzavarták a gondolataiból. - Mármint persze, én is szívesen segítek - bólintott rá a dologra. Mivel Romy belelendült, egyelőre hagyta beszélni. Ameddig unokanővére hallgatása el nem érte nála a hatást.
- Mondd, Laze, nem lehet, hogy a szervezet, amire te gondolsz, szintén a HYDRA? - tette fel a nagy kérdést kertelés nélkül. Aztán mély levegőt vett. - A családom mexikói ága hosszú generációk óta mutáns és alakváltó. Megvannak a magunk kapcsolatai, nem feltétlenül törvényesek. Mielőtt bárkiben felmerülne: nem, a drogkartellekhez nincs közük. De fegyver- és embercsempészethez igen. Mióta a szüleim együtt vannak, azóta a hatóságok felé is jobbak a kapcsolataik. Sosem kérdeztem, úgyhogy sosem világosítottak fel a pontos hátteréről a Papá üzletének. A mexikói ágról is annyit tudok biztosan, hogy a maffia kategóriába esnek. Minket a testvéreimmel kihagytak ezekből, a Mamá kérésére. De nem vagyok süket, úgyhogy hallom, miről beszélnek otthon - tette hozzá egy vállvonással és egy sunyi mosollyal. Persze, hogy hallgatózott. Ő is, meg a nővérei is. És mostanság az ~~ikre~~ öccse is kezdett rákapni. - A bácsikám családja azért menekült az államokba, mert a HYDRA kapcsolatai elkezdték a mutáns családok gyerekeit rabolni. Volt, amikor sikerült rajtuk ütni és elszabotálni a dolgot, kiszabadítani a gyerekeket, de sokuknak nyoma veszett az USA határán. Romyval feltételezzük, hogy lehet köze ahhoz, ami a papájával történt, de egyelőre nem jutottunk előrébb. A felnőttek próbálnak nyomozni a maguk módján, de egyikünk sem tervezte ölbe tett kézzel várni a sültgalambot - vázolta a helyzetet a tőle telhető legpontosabban. Nem segített, hogy mindentől próbálták óvni odahaza. Még Dimitry bácsikájuk volt eddig a leghasznosabb információforrás, de vele szemben is élt a gyanúperrel, hogy ködösített, és nem keveset.
- Mi lenne, ha megpróbálnánk együtt dolgozni? Mind a négyen? - tette fel a kérdést. Ha a nap mottója az volt, “ne kerülgessük a forró kását”, akkor ő teljes mértékben magáévá tette. Nem akart felesleges udvariassági köröket futni. - Nyilván veszélyes lesz, meg minden. A HYDRA radarján Romy rajta van már. Rólam nem tudjuk, de sanszos. Ha még nem is, csak idő kérdése a családi kapcsolataim miatt. Szóval tök oké, ha kimaradnátok belőle. Csak tudjatok róla, mivel kerültök szembe, ha benne vagytok a csapatmunkában - tette hozzá, majd előre hajolt, hogy töltsön magának egy adag kólát. Most kifejezetten jót tett neki az üdítő. Egyikük szorija sem volt szívmelengető, és úgy festett, önmagukban is neonszín céltáblát alkottak. Nos, miért is ne tartottak volna akkor össze?

...

Mi casa
&
Kaine

Voltak sejtéseim, hogy itt senki nem átlagos, de nem voltam az a fajta személy, aki ezt csak úgy elpuffogtatta a nagyvilágba. Inkább maradtam a csöndes megfigyelő, aki az infókat inkább a gesztusokból igyekezett levadászni. Egyébként sem voltam a legközlékenyebb, mondjuk ezen igyekeztem csiszolni és amikor valami téma volt, néha hozzászóltam.
Mivel viszonylag gyakran kontárkodtam akkor a konyhában, amikor Lili is, feltételezem megtanult könnyedén kikerülgetni. De a hűtő néha tényleg úgy vonzott, mint muslicát az éjjeli fény. De tényleg felmarkoltam egyszerre annyi rágcsás zacsit, amennyit csak tudtam. Ha csúszott volna, nekem nem okozott gondot megtapasztani a tenyeremen, így kényelmesen lavíroztam át a kólával is a nappaliba. Lazenek most elsősorban térre és időre volt szüksége, mert éreztem, hogy valami kényelmetlenbe sikerült beletenyerelnünk. Én vajon hogy reagáltam volna akkor, ha lett volna viszonyítási alapom mint amolyan előélet? Én is ennyire kiakadtam volna mindentől, mint ők egymás gerjesztésével? Ezt már nem tudom meg sosem, hisz az én előéletem maga a labor volt, előtte pedig semmit nem láttam. Hogy is tudtam volna mást kiindulási alapnak venni? Ők szerencsések voltak, hogy annyi tapasztalatuk volt, mint égen a csillag. Inkább bontottam egy zacsit és figyeltem, miközben ropogtatni kezdtem.
- Szerintem így jobban be tudsz bárhová olvadni. - Megeresztettem egy félmosolyt Lili felé a válaszára. Számomra ő volt az egyik legegyértelműbb mindannyiuk közül, amíg rá nem jöttem arra, hogy Romy kicsoda. Ezt még mindig roppant bonyolult lenne megmagyaráznom, szóval inkább kivártam. Na meg töltöttem akkor csak magamnak a kólából. Még tanulnom kell, hogy ki mit szeret és mit nem. Akadtak skillek, amiket durván fejlesztenem kellett volna már most is hozzájuk képest. Majdnem a torkomon akadt a falat, amikor Romy visszakérdezett. Ennyit arról, hogy kétételműen fogalmaztam.
- Nem, úgy értem az én világomban is értettek a gépek nyelvén. - nagy torokköszörüléssel sikerült a válaszom, de a tekintetemet aztán addig sem vettem le róla. Ha abból indulunk ki, akkor mindennek és mindenkinek meg kellett lennie a megfelelőjének akkor is, ha én nem találkoztam vele.
Laze sztorijának hallgatása közben felmerült bennem a gyanú, hogy akkor esetleg egy beépíttet valaki lenne, de annyira nyíltnak és őszintének hatott ebben a pillanatban, hogy elvetettem az ötletet. Miért vallana valaki színt, hogy elfogadják? Laze nem tűnt dörzsöltnek, sem hazudozónak, ha így lett volna, nem keveredtünk volna folyamatos konfliktusba egymással. Inkább vele valami tök más állt fenn, másról sumákolt, csak nem tudtam még mindig megmondani neki, hogy miről.
- Mexikó veszélyes hely, hallottam gyerekkereskedelemről, de sosem olyan körökben mozogtam. Ha lehet én nem mennék oda. Maradjunk annyiban, hogy nem kedvelnek. - nem egy nagy kutyával akaszkodtam össze csúnyán, mert valamit nem akartam elvállalni vagy épp kicsit túltoltam azt, amit kért. Néha hiba csúszhat a gépezetbe, főleg amikor elszáll az agyam és kicsit sikerült mondjuk megkarcolnom a góré unokaöccsét. Megesik, nem?
- Szóval ti háborúzni akartok ezzel a Hydrával. - számomra még újszerű volt ez a szervezet ebben a világban. Biztosan rájuk bukkantam a sajátomban is, de Ultron annyira egybeolvasztott sok mindent az ő leuralásával, hogy már nem tudtam néha mi tartozik hozzá és mi nem. Kiket bérel fel a piszkos munkára és kik voltak tőle igazából függetlenek. Egyébként is mindenkit ellenségként kezeltem, akik nem sok jót szerettek volna nekem szánni. Ha pedig ez a Hydra ekkora nagy szervezet volt, akkor nem kellett volna annyira ajtóstul nekik rontani.
- Én csak kis léptékben kezdeném, minden infót begyűjteni. De a megvalósítást nem tudom hogy kellene kivitelezni, a magam határait ismerem, a tiéteket nem igazán.

I'm a clone of an imbecile,

what are you complaining about?!!

You wanna exercise your demons/
Well baby come right here/
You know that every time I see ya/
Im gonna/
tell you something insincere

Tag: @Kaine Parker, @Lilia Volkov , @Rosemarie Morozov

Zene: Crazy

Ennek van köze ahhoz, hogy az elmúlt három évben felszívódtál? Ez egy igazán érdekes kérdés volt és én nagyon jól tudtam egy nap vallanom kell, de nem ma akartam így tenni. Mégis kénytelen voltam rá. Végül is, nem így és nem is ilyen formában kellett volna megemlítenem nekik, hogy amúgy ezek a dolgok történtek velem és mennyire viseltek meg. De mély levegőt veszek, kifújom, most már nem a növényeken vezetem le a felesleges feszültséget szerencsére, hanem próbálok erőt venni magamon.
- Ja. Pár önsajnálat között azért megakartam kérdezni, hogy mi újság van a baráti körrel, de aztán annyira kiestem és meg is változtatott az egész egy kicsit, hogy a felszívódás mellett döntöttem. Túl sok volt a vállamon, újra meg kellett tanulnom kontrollálni a növényeimet. – nem mondom, hogy ezt sikerült kiküszöbölnöm teljesen, mert most is megmutatkozott a növényzeten az ahogy éreztem.
- Köszönöm, nagyon kedvesek vagytok. – néztem mindegyikükre, még Kainere is, bár őt még nem tartottam a szó szoros értelmében annak, inkább csak szoktam a jelenlétét, ő az enyémet ennyi az egész.
Amikor elkezdik emlegetni a csoportot, ami őket vagy a családjukat zavarja, zaklatja, keresi kicsit elgondolkodom azon, hogy tényleg varánuszról van szó vagy valami másról. Jó mélyen az emlékeimbe kell nyúlnom, hogy eszembe jusson a dolog.
- Koponya polipcsápokkal a jelük? – kérdezem meg hosszas hallgatás után, nem tehetek róla, ami nyomot hagytak bennem az a gyász volt, nem a nevük.
Végig hallgattam persze az ők élményeiket is erről a szervezetről, meg a mexikói maffia dolgot is, amire egyszerűbb lett volna hümmögni egyet, de csak fészkelődtem egyet a helyemen és üdítőtöltésbe temettem magam utána.
Hát ez érdekes.
Eszembe jutott, hogy Romy Kennedynek nevezi a bojlert és Gertrudenak a hűtőt.
- Minden kütyünek adtál nevet a házban? Hogy hívják a mobilom és a laptopom, a kocsimnak is adtál nevet? – kicsit elsiklott a fülem mellett az a részlet, hogy nem ő adta nekik ezeket a neveket és beszél hozzájuk.
- Nem tartom számon, hogy kinek vagyon fent a halál listáján, de ha ti felkerültetek rá, akkor megvédelek a növényeimmel titeket, ha eljön az idő és akár ide törnének be. – mert kinézem belőlük, bármit kinézek az anyám halála után bárkiből.
- Ha ésszel csináljuk, talán bajunk nem eshet. Van valamelyiketeknél HYDRA-kézikönyv? – ezzel csak poénkodtam, egyrészt lehet meglepődtem volna, hogyha lenne ilyen, másrészt, ha igennel válaszolnának az éppen megkóstolni készült lé ki is spriccelt volna a levegőbe mielőtt lenyeltem volna az üdítőt és azért is kapnék egy fejmosást az holtbiztos.
- Van abban valami, amit Kaine mond. – meg persze nem tudja a mi határainkat, de a sajátját igen, ezzel semmi baj nincs. Még ki lehet tapasztalni, hogy ki mennyit bír. Legalábbis remélhetőleg nem ketyeg egy óra a fejünk felett ami az eltelt időt jelzi és az esélyeinket.