Days of our lives

Elnyílnak az ajkaim, ám még mielőtt egy szót is szólhatnék...
- Neked teljesen elment az eszed?
- Nem látom át, hogy a felkészültség miért egyenlő az őrültséggel.
- Azért, mert ez a "felkészültség" valakinek az életébe kerülhet.
- Nem gyilkos fegyvernek szánom, hanem biztonsági óvintézkedésnek.
- Na és a "biztonsági óvintézkedés" melyik részét képezi az ellenanyag?
Egyik személyről a másikra siklik tekintetem, egy teniszlabda két térfél közti mozgását mímelve, mindaddig, míg Dr. Crawford olyan lendülettel nem mutat a mögöttük lévő táblára, mintha puszta mozdulatával kívánná letörölni a látszólag hektikus tempóban felskiccelt képleteket. Szemeim lekövetik a melléjük felrajzolt láncot, ami nyugtalanító képet jelenít meg előttem, de mivel civilben vagyok, el kell fogadnom, hogy ez most egy olyan aggály, melyet nem hangoztathatok.
- Azon még...
Dr. Warren elharapja a mondatot, amit meg tudok érteni, mert olyan szúrós pillantásban részesül, hogy még én is nyelek tőle egy nagyot.
- Ó, remek! A közös barátunk tud róla, hogy szabadidődben olyasmit kevergetsz, amire nincs ellenszered?
- Ez nem fair, Mariah, nem ellene...
Oké, ideje kisegítenem Warren professzort, mielőtt az elszólásával tovább rontaná saját helyzetét.
- Eclipta alba. - ügyes, Peter, olyan sebességgel kapták feléd a fejüket, hogy annak hatását még holnap is érezni fogják, szép munka!
- Tessék? - bevallom, fura az általában hűvös nyugalmú, s hasonlóan jeges humorú nőt ilyen kizökkentnek látni. Talán kikerekedett szemei csupán részben szólnak nekem, vagyis inkább annak a ténynek, hogy mindeddig volt itt rajtuk kívül egy harmadik személy, részben pedig annak, hogy paprikás hangulatával magát is meglepte.
Megköszörülöm a torkom, feljebb tolva orrnyergemen a szemüvegemet.
- Az ovatoxin, bár itt nem tiszta formában szerepel, negálható egy megfelelő dózisú szteroidoldattal. Esetünkben növényi eredetűvel. Szerencsére az ehhez szükséges feltételeket viszonylag könnyű megteremteni, ugyanis a kulcskomponens kinyerhető az eclipta alba néven is ismert hamis százszorszépből, ami, többek között, megtalálható az ESU botanikai részlegén. Ami már aggasztóbb, az az ikerionos alkaloid jelenléte. Tény, hogy így is érvényesülni fog a hatása, az alany kábulata egyáltalán nem lesz fájdalommentes, mi több, a baeocisztin hallucinogén jellege miatt az illető kárt tehet magában vagy másokban.
A kínos csendben megeresztek feléjük egy félénk mosolyt. Dr. Crawford úgy mér végig, hogy zavaromban játszani kezdek az egy számmal nagyobb pulóverem ujjával, miközben emlékeztetem magam arra, hogy végig tartsam lejjebb eresztve a vállaimat, mert miket meg nem tesz az ember a kettős élet fenntartásának érdekében.
- Maga pedig...? - hálásan pillantok Dr. Warrenre a csend megtöréséért és llekesen kezdek mutogatni az ajtó felé.
- Bo- bocsánat, de nyitva volt az ajtó és kopogtam, de nyilván nem hallották és aztán beljebb jöttem, hogy szóljak, de akkor láttam, hogy megzavarnám a beszélgetést és közben láttam a táblát... és... és nem is erre vonatkozott a kérdés. - úgy megrázom a fejem, hogy utána megint meg kell igazítanom a szemüvegemet.
- Peter vagyok. Peter Parker.
Cirip-cirip. Igen, ezt sűrűn megkapom mostanság.
- Peter Parker... akiről egy... közös barát már szólhatott Önöknek.
A két tudós összenéz, én pedig épp kezdeném magam a felesleges plusz egy főnek érezni magam ebben a telepatikus kommunikációban, amikor Dr. Crawford tekintete visszatér hozzám, és meglepetésemre, ajkai szegletében egy halvány mosoly bújik meg.
__________________________________________
"A szerkesztőségben vagy?"
Hagyom, hogy a tudatalattim irányítsa lábaimat, míg ujjaim a hajszálrepedéseit büszkén viselő telefonom kijelzőjét ostromolják.
"Elújságolnék valamit."
Tömörség? Pipa.
Kellőképpen sejtelmes felvezetés? Pipa.
Hmmm, valami még hiányzik. Megvan!
"Érted... elújságolnék... mert te egy újságnál dolgozol."
Kínos szóvicc? Pipa.
"Viszek kávét! "
Már csak fájdalomdíjként is kijár neki amiért kibír engem.
Úgy tíz perccel később már Perk feliratú, átforrósodott papírpoharakkal lépek be az ismerős helyre, magamba szippantva a nosztalgikus légkört és a...
- PARKER! KI VAN RÚGVA!
Mindig meghatódok nosztalgiázás közben.
- Igazából én csak... látogatóba jöttem Mr. Jameson. - fordulok szembe a férfival.
- Legközelebb jelentkezzen be előre, nem érek rá, VISZLÁT!
De legalább mielőtt magamra hagyna, még megszabadít az egyik adag kávétól, hogy aztán Robbie kivegye azt a kezéből, emlékeztetve rá a főszerkesztőt, hogy magas a vérnyomása.
- Szia, Peter! Örülök, hogy látlak! - Robbie egy barátságos mosollyal nyújtja vissza az elcsaklizott élénkítőt.
- Önt is jó látni, Mr. Robertson! És látom, van, ami nem változik. - bökök fejemmel a főnök irodája felé.
- Ne vedd magadra! Csak morózus, mert hosszú évek óta te vagy az első, aki felmondott és nem ő küldte el.
- Óh.
- Gyere, megmutatom, merre van Michelle asztala.
- ÓH! - valaki elfelejtette elmesélni, hogy már saját asztalt kapott. Robbie szimata pedig továbbra is tévedhetetlen.
- Az én bűnöm, csak ma kérdeztem meg, hogy volna-e kedve az én egyik ügyemhez képeket készíteni, úgyhogy bátorkodtam felajánlani neki a mellettem lévő asztalt.
- Nem tudtam, hogy maga is ír Pókemberről. - nézek rá, és hirtelen tőle karakteridegen komorság költözik az arcára.
- Csak egy apróság. - mormogja, olyan halkan, hogy ha nem lennének kiélesedve az érzékeim, meg sem hallottam volna.
- Innen a harmadik az övé. Magatokra hagylak, de aztán nem elvonni az alkalmazottam figyelmét! - megveregeti a vállam egy széles mosoly mellé, majd visszakanyarodik és Jonah ajtaja felé indul.
Én pedig tovább lépdelek, halkan csúsztatva kávét az asztalára.
- Hogy van a kedvenc fotóriporterem?

 Meg van neked is azaz érzés, mikor számítasz valamire, de közben mégsem? Mikor nem tudod eldönteni. Egyszerre két dologra számítasz. Mondjuk nálam meg van merre billent picit jobban a mérleg, hisz én mindig a negatívabbra számítok, hogy aztán maximum meglepje az öröm, ha esetleg tévednék. Nincs annál rosszabb, mikor belelovalod magad valamibe, majd felkelsz és érzed, hogy bilibe lóg a kezed. Nem is pontosan az, inkább, számítottam rá mi lesz, de reménykedtem, hogy ezúttal pozitívan fogok csalódni.
No lássuk: Gyakornok lettem a Hírharsonánál, mint fotós. Fotóriporter címet nem használhatom, az nagyképű, és nem vagyok hivatásos. Ha szabadúszó lennék, akkor helyes megnevezésem lenne. A lényeg, hogy csak unatkozás képpen veszem elő a fényképezőmet. Ez lett az új hobbim: fotózom az embereket munka közben, és vicces helyzetekbe, illetve kényelmes helyzetbe. A suliba ugyan ezt csináltam, csak akkor rajzolgatva. Remek portrék készültek így. Robbie nagyon jó fej volt, láttam rajtam, hogy a kávé, és ebéd hordozása a "nagyoknak", eléggé lehangolt engem. Így elkért JJJ-től, hogy hagy tanuljak tőle, sok a papír munkája, amiben besegíthetek. Legalább hasznosabb munka. Ugyanis azóta nem jött össze a John-al a kis "interjúnk". Még várok, hogy ráérjen, és össze tudja hozni a dolgot. Így hálás vagyok Robbie-nak , hogy segít abban, hogy valóban hasznos legyek, és tanuljak. Kaptam tőle egy kisebb asztalt maga mellett, amit azonnal beis laktam egy kaktusszal, hogy ezzel is kijelöltnek tekintse mindenki a területemet. Egy posztira ráírtam a becses nevét is: Hozé El Cactoo. Tökéletes. Unalmamba majdnem azon voltam, hogy egy kis bajszot is csináljak neki. De helyette lakások keresésével töltöttem az időben. Jó lenne egy ház, de olyan horror áruk van, ha Peter meg is kapja a munkát sem hiszem a két fizetés, főleg úgy hogy az enyém diák fizu, elég lenne. Így igyekszem olyan helyet találni, ami nem putri, de tudunk is enni a hónap végén. A szüleimnek is felhoztam a költözést. Nem örültek neki, viszont elfogadták, hogy kell tér. Apám ellenezte elsőnek kapásból, zsigerből, hogy egy pasival költözzek össze, de neki is bekellett látni, hogy Peter jó gyerek. Illetve tudja, egyedül nem tudnám feltartani. De már rögtön felajánlottak némi "kölcsönt", amit majd "vissza adok" ha befutok. Tudom jól ez náluk mit jelent. Ha nagyon nem tudjuk kihozni, lehet élni fogok a lehetőséggel, nem szégyen segítséget kérni, hisz a gyerekük vagyok, és elkell indítani az útamon. Utána szégyen maximum, ha nem tudom tartani az életszínvonalamat. Kattogok a tollammal, és agyalok. Majd eszembe jut valami.
 -Basszus, tényleg. - szalad ki a számon. A nagyi lakása. Azt ellehetne adni... rögtön írok is üzenetet anyunak. Azt én örököltem, csak annyira kint van vidéken, hogy sosem gondoltam rá, hogy ki költöznék, és annyira fájt a nagyi hiánya, - most is, csak némiképp csillapodott - hogy nem vettem róla tudomást, nem is bírtunk kimenni, anyu ment ki összeszedni a cuccait, azért is hittem azt az emlékeim elhagyása után, hogy tőle volt a nyakláncom. Automatikusan fogom meg a medállom.
Pislogok Robbie papírjai felé. Végül mély levegőt veszek, és elveszem a mappát, ami nála van. Azt mondta segítsek. Nos Robbie nagyon óvatosan avatott be abba, hogy min dolgozik. Ugyanis Ő sokkal komolyabb témákkal, mint gondoltam volna. Maffia hálózatot akarja elkapni. Ha jól hallottam pletykákat, még jó pár éve JJJ is, szinte nyomozóként volt ezen a témán, aminek az volt a vége, hogy elrabolták a nejét. Utána néztem az archívumba, mikor már amúgy is papírokat kell rendeznem, és digitalizálnom. Nos hát a pletyka igaznak bizonyult, biztos Robbie ezért is csinálja titkosan.

De előttem nincsenek titkot. Mióta magához vett, mindig beleolvasgatok friss kutatásaiba, amire engedélyt kaptam.
- Csak óvatosan Michelle. Okos lány vagy, így csupán kutató munka a te dolgod. Papírok, összefüggések keresése, megtalálj olyat az iratokban, amit én szabad szemmel nem veszek észre. Főleg, mert már zsong a fejem a sok infótól. A lényeg, hogy soha ne menj terepre. Megértetted? - víz hangoznak szavai. Én még belül kislány vagyok, ha valamit tiltanak egyre inkább akarom. Így jegyzeteket készítettem, mind szembetűnő infóról, ami kimaradt Robbieéból. Meglátok egy konténert az egyik képen. A fotó eléggé kicsi, de digitalizálva igyekszem ránagyítani...
- Fúh... - fújtatok egyet, miközben rápislogok újdonsült legjobb barátom felé. -  - Hozé, amigo. Lehet találtunk valamit? - mosolygok rá, majd mikor egy arcot kéne felismernie a képtisztításnál, megrezzen a telefonom, majdnem felsikítok, úgy megijedek. Mintha az ember megérezte volna, hogy felakarom ismerni. A mellkasomhoz kapok, és felemelem a telót, gondolom anyu válaszolt. De Peter üzenetét olvasom mosolyogva. Egymás után pittyennek fel.
- Igen, már belaktam a helyet. Ma nincs órám.  
Elnevetem magam a szóviccen, de inkább a kínosságától, de ezt soha nem mondanám el neki.
- Rendben, várlak. Lehet segíthetnél is humorherold  
Épp pötyögném, hogy a belépő díja egy jó fekete, de már meg is előzött.
- Te vagy az én emberem.  
Majd tovább próbálok javítani a képen. Bármit is csinálnék, gyorsan megnyitok egy böngészőt, amig dolgozik a program, és beírom a konténer nevét. Így megtalálhatom a kikötőt.
- Hogy is mondta a nagy bölcs?- sandítok a kaktuszra. - Volt egy kutyám, úgy hívták, hogy Bingó. - idézem Ace Venturát. Igen nézek néha vígjátékokat is, de inkább a klasszikusokat, amik tényleg viccesek voltak.
Majd nem is kell sokat várnom, meghallom magam mögött Petert, és a kávém illatát. Azonnal felpattanok. Megcsókolom, és elveszem a kávét.
- Te egy hős vagy Tigrisem. Mondtam már? - cinkos mosolyt engedek meg magamnak.

 

Ahogy megpillantom az asztala mögött olyan jóleső hullám árad szét a mellkasomban, hogy már igazából akkor is elégedett lennék, ha csak figyelhetném. Olyan érzésem támad, ami olyankor fog el, amikor valamit egyszerűen csak zsigeri szinten... helyesnek érzel. Mikor a helyére illeszted az utolsó LEGO darabot, és immáron teljes pompájában gyönyörködhetsz a végeredményben. Ami nem esik nehezemre, a gyönyörködés részt illetően, mert szinte biztos vagyok benne, hogy illegális ilyen csodálatosan kinézni munka közben. Ha nem érezném meg a csókját, ami kizökkent ebből a "lelassult körülöttem a világ" állapotból, simán azt feltételezném, hogy álmodok.
- Nem vagyok én hős. - rázom meg nemlegesen fejemet, de annál boldogabb mosollyal az arcomon. Talán egy napon rájövök a titok nyitjára, hogyan ne jöjjek zavarba egyetlen mondatától, vagyis, jelen esetben egész konkrétan a becenévtől, de az nem ma lesz.
- De ha ilyenek az érvelési módszereid, kíváncsian várok további szempontokat. - miközben lemásolom az ő cinkos mosolyát, lepillantok az ajkaira, de ezzel a veszélyes húzással csupán annyit érek el, hogy míg lazán meg akarok támaszkodni az asztalán, csaknem rátenyerelek a trónját büszkén elfoglaló kaktuszra. Csak a hatodik érzék és a gyors reflexek kettőse ment meg attól, hogy ilyen katasztrofálisan indítsak Hozéval.
- Lo siento, señor! - hiába, látszik, hogy megérte anno jelentkezni arra a haladó spanyolra Neddel.
- Nem vicceltél, tényleg ügyesen berendezkedtél. - örömtől csillogó szemekkel nézek rá. Lehet, hogy ő úgy érzi, ez még csak a létra legalacsonyabb foka, de én igenis büszke vagyok rá és ezt nem áll szándékomban leplezni.
- Szerinted gyártanak még olyan asztalra kitehető, menő névtáblákat? Vagy olyan csak a filmekben volt? - ha léteznek még, arra úgyis rá fogok jönni, mert semmi nem állíthat meg abban, hogy szerezzek neki egyet. De ezt egyelőre megtartom magamnak, hadd legyen meglepetés.
- Ahogy elnézem, Robbie nem mostanában tervez lassítani a munkával. - bökök fejemmel a billentyűzet mellett fekvő papírhalmazra.
- Pusztán a digitalizálás fontossága miatt kerültek elő az archívumból vagy...? - említette, hogy segíthetnék valamiben és nem hiszem, hogy ezalatt az adatbevitelre utalt. De nem tudom, hogy egy egytől tízig terjedő skálán mennyire kell csendben maradnia azt illetően, amivel most foglalkozik, úgyhogy csak finoman tapogatózok.

Annyira örülök, hogy itt van, olyan természetes lassan, ha mellettem van. Gyerekes izgatottsággal várom, hogy összeköltözzünk, de egyben félek is tőle. Új dolog lesz, hisz egyenesen a gyerek szobámból lépek majd ki, és egy férfivel kell együtt élnem. Várom, és ijesztő is. Majd a lélegzetem is eláll, mikor pár pillanatra, de tényleg pár másodpercre azt hiszem Hozé-ba tenyerel. Szegény kaktusz...
- Hála a micsodádnak. - sóhajtok fel. - Nem hiába van itt, ő a védelmezőm. Én már vagy háromszor szedtem ki tüskéjét a kezemből. Kissé agresszív. Szeretem. - efajta morbid beszédet már megszokhatott tőlem, meg sem fog lepődni. Mások itt eléggé befásultak, azoknak egy kaktusz van a seggébe, és nem értik az ilyesfajta morbid humort.
- Becses neve Hozé Javier Suarez - mutatok a posztitra. - De neked csak Hozé, bír téged, nem szúrt meg. - nézek rá faarccal, majd azért elmosolyodom.
- Áhh, olyan csak a Supermanbe van. Belépő kártyákon vannak a nevek, szóval senkinek nem tudom a nevét. - vonom meg a vállamat. Az antiszociális énem még mindig felül kerekedik.
- Igen, ő állandóan. Nagyon belefolyt valamibe. Amibe akarom kérni a segítségedet. - biztos beavathatom Petert. Robbie jól ismeri, ők is dolgoztak együtt, szerintem megbízna benne, és én is.
- De ez hosszabb lesz, úgy hogy mesélj te. Azt írtad van valami híred a számomra. - nézek rá kíváncsian, miközben belekortyolok a kávémba. Bár úgy érzem így is eléggé felvagyok pörögve, mégis feltétlenül szükségesnek érzem a forró fekete folyadékot, hogy átmenjen rajtam. Izgatottan pislogok rá, nagyon remélem munkáról lesz szó. Mert akkor én is felhozhatom az ezzel kapcsolatos témámat, mielőtt belevágnánk a melóba.
 

Kikerekednek szemeim a felsóhajtására és a biztonság kedvéért gyorsan körbepillantok, hogy megbizonyosodjak róla, az iménti apró mozdulat nem keltette-e fel senkinek a figyelmét. Szerencsére, a pillanatnyi feszültségemet hamar felváltja a nyugalom, úgyhogy pótcselekvésként (no meg azért is, hogy elfoglaljam kezemet valamivel és ne akarjak újra letámaszkodni) a hajamba túrva elmosolyodok, ami köszönhető az ösztönöm "micsodád" megnevezésének.
- Tudod, ez a virágnyelvet egészen új szintre emeli.
Inkább az ajkaimhoz emelem a saját poharamat, legalább addig is befogom.
- Akkor mondhatjuk, hogy ez egy virágzó barátság kezdete? - sokáig bírtam. Egyébként, egyszer majd abbahagyom az ehhez hasonló szövegek elsütését. Egyszer...
- De remélem, azért időben szólsz, ha valamelyik tüskéje miatt válnál Méregcsókká. - már majdnem szóvá teszem, hogy ebben az esetben mondjuk könnyű préda lennék, de még idejében ráharapok a nyelvemre a kép vizualizálása nyomán és úgy teszek, mintha éppen valami nagyon érdekes dolgot próbálnék leolvasni az irattorony legfelső lapjáról.
- Kár, pedig azt hittem, azok a táblák olyanok, mint a puccos esteken a nyakkendő. - amolyan kötelező darab, ami egyszerűen csak kerekké teszi a szettet. Mondjuk, nem mintha sokat tudnék erről, mert a felső tízezer éjszakai élete, és úgy általánosságban az eme értelemben vett éjszakai élet is elég távol áll tőlem.
- Hmmm... ez megmagyarázná a viselkedését. - pillantok az ajtó felé, ami mögött nem olyan rég Robbie eltűnt. Jonah azóta nem emelte fel a hangját, s ettől csupán még több kérdőjel merül fel bennem. Mégis milyen témába áshatta bele magát, ha még a főnöke is képes a karakterjegyévé vált tónusát az átlag emberi kommunikációhoz szükséges frekvenciatartományon belül tartani?
- Találd ki, ki fog többet ólálkodni az ESU környékén! - pillantok rá széles vigyorral az arcomon, mert gyakorlatilag azóta szeretném vele közölni, hogy kiléptem az épület ajtaján.
- Oké, ez így furán veszi ki magát. Inkább azt találd ki, ki az, aki hivatalos okból fog tbbször felbukkanni az ESU környékén. - mégiscsak egy hírlapnál vagyunk, fontos a megfogalmazás.

Csak mosolygok rá, mikor körbe néz, amúgy ez sokkal feltűnőbb volt, mint az, hogy hirtelen elkapta a kezét, hogy ne fogdossa meg Hozét.
- Igen, így is mondhatjuk. - vigyorodom el a poénra, nem bírta... - Oh, nem bánt engem. Ő inkább olyan, mint Bane, vigyázz rám. Muszáj, kemény a világ. - nem mintha valóban egy virág képes lenne a világ csúnyaságai ellen felállni, de hát, kivan ez a virág képezve, így kitudja.
Valóban fura mostanában Robbie, ami azt illeti elég sűrűn el is szokott tűnni. Múltkor se tudtam, hogy elmehetek e, mert eltűnt, és nem tudtam elérni.
- Egyébként elment?   - nyújtogatom felé a nyakamat, mert gondoltam, ha Peter segít utána el kell újságolnom neki, mit találtunk. Nem igazán figyeltem oda, hogy merre ment, és hogy a kabátját is vitte.
- Peter ez nagyszerű! - nem nagyon érdekelnek a körülöttünk lévők, nyakába ugrok, persze visszafogottan, szorosan megölelem, majd elengedem. - Megmondtam, hogy sikerülni fog! Nem megmondtam?   - vigyorgok rá.
- Ügyes vagy, és nagyon büszke vagyok rád. - őszinte szavaimmal igyekszem betalálni: köszönöm, hogy megtette végre ezt a lépést. Tudom ez az én unszolásomra, de erre magának volt szüksége.
- És azt hiszem találtam megoldást a lakás problémánkra. - zavaromba ajkamba harapok. Ugyanis szerelmes lettem egybe, de elég drága. Viszont amíg nem találam rá megoldást, hogyan is szerezhetnénk rá pénzt... - Vagyis előbb lekell beszélnem ezt otthon, de nem látnám akadályát. A lényeg, hogy emlékszel nagymamám vidéki házát megörököltem. Úgy se hiszem bármikor, hogy oda költöznék az isten háta mögé, én városi lány vagyok. Anyámék se mutattak érdeklődést a friss levegő és a békés légkör iránt. Ha sikerülne eladnunk, jó nagy ház, több generációs, szerintem simán tudnánk egy lakást venni... - vagy legalábbis egy ideig nem lenne bérleti gondunk, ha befektetjük azt a pénzt. Nem igazán vagyok benne ingatlan árakba, fogalmam sincs pontosan mennyié lehet egy nagy vidéki házat eladni... de reménykedek benne, hogy finanszírozni tud egy lakást. Legalább egy részét. Legalább ez miatt már nem kéne aggódnunk.
- Haaa ez szóba jöhet elis küldöm mit néztem ki, szerintem eldobnánk a hálót. - úristen kezd ez ragadós lenni.

Miután ezt lebeszéltük oda ülök a gép elé.
- Tudom neked jobb szemed van, ezt a képet találtam egy cikkbe. Robbie adta oda digitalizáljam az összes összegyűjtött infót. Egy maffia hálózatot akar lebuktatni - suttogom a végét.- Nem hiszem erről sokan tudnak itt, elvileg tilos nyomozni, főleg a bizonyos csoportok után.- majd rámutatok a monitorra a konténerre. - A konténer alapján megvan hol lehetnek: Hell's Kitchen - nézek rá sokatmondóan, rengeteg ott a bűntény, és egy pletyka kering, hogy hatalmas maffia hálózat van ott, viszont senki nem tudja bizonyítani, így elkapni se őket. - Itt... - mutatok a monitorra. - Van egy arc, egy ember, és a tükröződő felületben kivehető lenne, meg oldalt is van az arca... de annyira pixeles, egyszerűen a program se bír vele. Kitudod venni ki lehet? Vagy tudsz valami trükköt? - húzom el a számat. Viszont, ha nem is akkor is remek munkát sikerült végeznem, hisz tudjuk honnan származnak a konténerek...

 

Meg sem próbálom visszatartani a vigyoromat, ami a hasonlatának következtében ölti magára uralkodói szerepét az ábrázatomon.
- Bane, hm? Fura, pedig azt hittem, ezek a növények fénykedvelők. Persze, simán lehet, hogy az ő monológja némileg más lenne. Például: "Te csak vendég vagy a cserépben. Én benne születtem!" - megcsillogtatom az elmélyített, szupergonosz hangomat, ami véletlenül sem azért sikerül egész jól, mert a tükör előtt gyakoroltam volna otthon töltött unalmasabb perceimben... hanem azért, mert a film megjelenése után gyakran idéztük Neddel Tom Hardy monológját. Meg aztán, úgy könnyű ezzel viccelődni, hogy nekem nem volt dolgom olyan kaliberű ellenféllel, mint a szóban forgó izomkolosszus. Szerencsére. Aztán ki tudja... valahol a multiverzumban az egyik variánsom simán találkozhatott valakivel, aki úgy néz ki, mint ő.
- J. J.-vel beszél. - bökök fejemmel a főszerkesztői iroda ajtaja felé, aminek üveges részét jelenleg eltakarja a lehúzott sötétítő.
- Ilyenkorra általában már hallani lehetett, hogy Jonah hangosan megvétóz egy ötletet, szóval úgy tűnik, nem a belépőkártyák az egyetlen újdonság errefelé. - csak azt nem tudom eldönteni, hogy ez a változás a jó újdonságok közé sorolható vagy inkább olyasmi, mint amikor a légnyomás változása előre sejteti a közelgő vihart.
- Köszi! Ami azt illeti, a motivátoromé az érdem. Csapatmunka volt. - amit nem csak azért mondok, hogy revansként kizökkentsem picit én is, pont úgy, ahogy ő hozott zavarba az iménti ölelésével. Nem mintha ez visszatartott volna engem attól, hogy átkaroljam a derekát és hagyjam a világomat egy pillanatra hangtalanul eltűnni a háttérben. Mégis, fontosnak érzem hangoztatni, hogy ő az, aki a földön tart engem azáltal, hogy azt mondta, amit hallanom kellett, még akkor is, ha az adott pillanatban olybá tűnik, nem értek vele egyet.
- Szinte biztos, hogy a feladataimat tekintve eleinte ugyanolyan szerepet fogok betölteni, mint bármelyik gyakornok a kampuszon, de legalább fél lábbal már átléptem a küszöböt. - ironikus, hogy gyakorlatilag többször meg is tettem ezt korábban, csak éppen a két tudós nem tud erről. Ami elvezet minket a második lényeges ponthoz...
- Már csak arra kell majd figyelnem, hogy immáron ismernek... ééés ugyanakkor mégsem. - sóhajtok egyet. Aggódok emiatt? Nem, nem igazán. Úgy érzem, a mai álcám tökéletesen működött, csupán bele kell még rázódjak, hogy minden reflexszerűen, és a lehető legtermészetesebben jöjjön.
- Jó hír, hogy senkinek sem jutna eszébe bármit is feltételezni egy olyan kockáról, aki képes megbotlani a saját lábában. - mázli, hogy ilyen szempontból az álcám csak félig mondható fabrikált kirakatnak, elvégre, volt idő, amikor pontosan ilyen nerd voltam. Lényem egy része, s szeretném azt gondolni, hogy a lényegi részem, azóta sem változott.
- Oké, kíváncsivá tettél! - küldök felé egy bátorító mosolyt, mikor látom, hogy nehezebben kezd bele a lakás témába, úgyhogy csak figyelmesen hallgatom a szavait, nekidőlve íróasztalának.
- Logikusnak hangzik... deee, nem szeretném, ha elhamarkodottan döntenél arról a házról. Mármint, mégiscsak az örökségedről van szó, szerintem csak akkor kellene megválnod tőle, ha tényleg ez az, amit szeretnél. Nem akarlak belekényszeríteni valami olyasmibe, ami túl gyors... vagy... érted... később... - megbánnád. Ez a szó benn reked, de abból, ahogy arcom felforrósodik és tekintetemmel kerülöm az övét, szerintem érti, mit hagytam kimondatlanul.
- Viszont szívesen megnézném, amit találtál. - teszem azért még hozzá halkan, megengedve maganka egy tétova pillantást felé, hogy láthassa, a kíváncsiságom azért a szorongásaim ellenére sem hagyott alább.
- Nem meglepő, hogy nem veri nagy dobra a dolgot. Gondolom, nem lehet benne elég biztos, hogy nincs-e itt valamelyik csoportnak egy informátora. - maradon én is a suttogásnál, immáron az asztal mögé lépve, hogy megtámaszkodjak az egere mellett, így az arcom millimétrekre lehet az övétől és könnyedén folytathatjuk folyton hangon a beszélgetést. tekintetemet rajta tartom a rejtélyes, ám annál jellegzetesebb alakon. Egész magas, tetőtől-talpig sötétben öltözve, mintha az éj volna a szabója, de az még a rossz minőségű felvételről is látszik, hogy nem a sarki turkálóból szerezte a holmiját. Amellett, hogy olyan hatást kelt a képen, mint egy klasszikus értelemben vett gengszer, aki akár John Dillinger reinkarnációja is lehetne, egy odlog még eltéveszthetetlen vele kapcsolatban:
- Persze, hogy nem bír vele a program, olyan tömbalakú feje van, hogy a homloka éle mindjárt berepeszti a monitort. - szalad ki a számon a halk megfigyelés. De van még más, ami felkelti a figyelmemet...
- Szabad? - nyúlok az egér felé, de nem várom meg, míg elhúzza a kezét. Gyengéden simulok rá tenyeremmel a kézfejére, hogy a görgővel játszva egy, a kép tartalmát tekintve lényegtelen részre terelhessem a figyelmet. A kép szélén belógó épületsarokra fókuszálok, majd magára a területre a személy és a konténer mellett.
- Az illetőt nem ismerem, de ezen a helyen jártam már. A Manfredi család megbízottjai ugyanezen a környéken üzleteltek. Állítólag az olasz Maggia látta el őket fegyverekkel és munícióval, de a hatóságok sosem tudtak rajtaütni illegális árun. Tavaly az egyik emberük túlzottan megijedt attól, mit tennének a fejesek a családjával, ha megtudnák, hogy nem csak nekik dolgozik, ezért elment a rendőrséghez. Segítettem nekik és a belső embernek elkapni a família tagjait, amikor visszavonultak kupaktanácskozni. - néhányukat sikerült csak letartóztatni, de ez most a történet szempontjából mellékes. Inkább a monitorra mutatva folytatom:
- Ha ez a fickó azért van itt, hogy rendet tegyen Mafrediék egykori területén, akkor van még egy hely, amit meg kell látogatnia: az étterem Kis-Itáliában, ahol egy éve lekapcsoltam őket. - de nem hiszem, hogy egy újságírónak, még ha olyan jó is, mint Mr. Robertson, egy ilyen helyen kellene szaglásznia. Úgyhogy vetek egy oldalpillantást MJ-re.
- Szerinted Robbie összeköthette már ezt az alakot az olaszokkal? - örök optimistaként bizakodok egy nemleges válaszban.

Csak felemelem az egyik szemöldököm, kérdőn tekintek, majd megrázom a fejem, de nem bírom ki, hogy azért enyhén elnevessem magam.
- Ezek a szar poénok is a képességed részei? Vagy előtte is különleges egyediséggel bombáztál vele mindenkit? - kérdezem őszinte kíváncsisággal a hangomba, oldalra billentett fejjel. Ami rossz ötletlenek tűnik, mert a sok görnyedéstől beállt a nyakam, így egy cseppet meghúztam. Oda kapok, majd enyhén megmasszírozom, bízva benne, hogy csodát tesz.
Kíváncsian nyújtogatom a nyakam, amin még mindig a kezem van, hogy enyhítsek a még enyhe görcsön. Igen már látszik így, hogy beszélgetnek JJJ-nél. Sóhajtok, ez akár órákig is elhúzódhat, főleg mert látom azért a főnök úr figyelmét felkeltette. Ha hihetek a pletykáknak, ezt a témát a szívén viseli, így Robbie-val amúgy se szokott úgy beszélni, mint egyéb alkalmazottjával. Valószínűleg jóval régebb óta ismerik egymást.
- Hát akkor nélküle beszéljük majd meg. Aztán majd átadjuk az infót.- sóhajtok. Soha nem lelkesedek semmiért, de basszus, most nagyon úgy érzem találtam valamit, amire a felettesem már nagyon régóta vár.
Annyira megörülök Peternek, hogy nem érdekel a munkahelyemen vagyok, gyorsan a nyakába ugrok, gratulálok neki, majd elengedem.
- Persze, de akkor is. Tuti, hogy főmunkatárs leszel rövid időn belül. Nem hiszem sok ekkora ész van ott az Egyetemen, mint te. Sőt... - vigyorgok rá izgatottan. Úgy érzem kezdünk révbe érni, fősulizok, mind a kettőnknek van munkája, ami ugyan gyakornoki, mi más lenne ennyi idősen, de tuti tovább fogunk jutni. Soha nem vagyok pozitív, de most egyszerűen szeretnék az lenni, akarom hogy ez így működjön, mind a kettőnknek, együtt.
- Igen, gondolom ez nem lehet könnyű. Annyiszor emlegetik itt pókember, nehéz vissza fogni magam. Neked még nehezebb lehet. - ezeket az említéseket mind ilyenkor oda hajolok, és halkan mondom, bár eléggé üres körülöttünk minden, de kitudja. A lényeg, mikor célozgatok szuperhős mivoltára, azt óvatosan, és halkan teszem. Nem bírom ki, muszáj vagyok azt a lakást megemlítenem, és az ötletemet. Gondoltam valami ilyesmit fog reagálni, így csak mosolygok rajta.
- Nem fogok vidékre költözni, négy óra autóval, itt szeretnék karriert, és mindenki itt van akit szeretek. - itt megfogom a kezét. - Teljesen komolyan gondoltam, így is szerintem ez lenne a vége, ha egyedül akarnék elköltözni. Ez egy jó alap. Majd anyuékat megkérem segítsenek felméretni, mennyit ér stb. De nem hiszem hogy egy ekkora házból ne jöjjön itt ki, egy rendesebb, ám kisebb lakás. Bízom benne legalábbis. - mosolyodom el izgatottan. Teljesen megváltoztat Peter, lehet ezért is szerettem bele. Át add nekem mindig egy kis pozitív hozzáállást, és azon kapom magam, hogy én is egyre több dolog iránt kezdek lelkesedni, és nem látok már minden MINDENT annyira sötéten. - Szóval szerintem elindulhatnánk ezen a vonalon. Aztán meglátjuk.. - majd felkapom a telefonomat, és át is küldöm neki a linket, ahol árulják, vagy bérbe adják a lakást. Igen borsos áron.
- Az árán akkor ijedjünk meg, ha megtudjuk mennyiért lehet a házat eladni... - mondom gyorsan mielőtt megnyitná, és elájulna.

Majd megmutatom neki, és segítséget kérek tőle, azon amin épp ügyködtem. Enyhe áramütésként ér az érintése, de mély levegőt veszek, és igyekszem nem reagálni többel.
- Hűha akkor tényleg találtam valamit. - tátom el a számat, Peter összefoglalóján, ő mit tud az egészről.
- Ezek szerint te is nyomoztál utánuk? A helyi maffia hálózat után? - nézek rá aggódva, mert ez nem valami veszélytelen dolog. Tudom próbálja biztonságban tartani a várost, de vannak olyan dolgok, amik még neki is elég meredek lehet. Viszont az is tény, hogy a bűnözés a városban, nagyban köszönhető ezeknek a hálózatoknak. Random banda háborúk civil helyen, lövöldözések. A tolvajok egy része is, ilyeneknek dolgozik, hogy vigye az uzsorásoknak a pénzt, vissza tudják fizetni a tartozásokat, miket felelőtlen módon mentek bele.
- Akkor tényleg célegyenesben vagyunk. Itt a kép, ha tudjuk bizonyítani hogy ez a hely tényleg, a tárhelyük, akkor lesz bizonyíték ellenük. - nézek rá kikerekedett szemekkel. Gyorsan belesek JJJ irodájába, de már mind a ketten ülnek és belevannak merülve a beszélgetésekbe. - Lehet össze lehet őket kötni, de szükségem van egy képre, bármire ami kézelfogható bizonyíték, hogy egyáltalán JJJ elé álljak ezzel, vagy a rendőrség elé. Mi lenne ha ez lenne az első közös ügyünk partner? - vigyorgok rá, de lehet ez tőlem inkább ijesztő lehet, sem, mint lelkesítő.


 

Igazság szerint, ezen a kérdésen én is elmerengtem már.
- A minőségük sosem változott, csak a mennyiségük. Illetve... érted... az, hogy... most már van, akiket bombázhatok velük. - vonom meg a vállaimat mosolyogva, amolyan "bocsi, menthetetlen vagyok" jelzés gyanánt. Van, amin még egy radikális genetikai manipuláción átesett nyolclábú sem tudott változtatni. A különbség csupán annyi, hogy ugyanaz a szürke kissrác azóta sokkal több emberrel került kontaktusba, akikkel valószínűleg más esetben sosem találkozott volna. És az izgatottság, zavar, illetve félelmek elkendőzéséhez kapóra jött, hogy kiadhatom magamból azt, amit korábban senki sem hallott volna meg. Ha úgy vesszük, ilyen szempontból pontosan olyan funkciót tölt be, mint a maszkom.
- Mellesleg, közlöm, hogy egy igen komoly és működő stratégiát szóltál ám le. Miközben valaki azzal van elfoglalva, hogy vajon minek dumálok ennyit... - kerülöm meg az asztalt, szinrkonba hangolva lépteimet a kiejtett szavakkal, hogy aztán megállapodhassak MJ széke mögött.
- ... addig sem foglalkozik azzal, hogy én mire figyelek igazából. - az utolsó szónál félrehúzom nyakáról a kezét, hogy helyét az én ujjaim vehessék át. Egy simítással üdvözlik ujjbegyeim a bőrét, mielőtt gyengéd masszírozásba kezdenék. Talán egy kicsit gonosz dolog ellene felhasználnom azt a taktikát, amit a demonstrációval éppen védeni igyekszek, de cserébe érzékeimet ráhangolom arra, hogy kitapintsam a megfeszültebb izmokat, lekövetve őket érintésemmel, így haladva szét nyakáról a vállaira. Egy apró trükk ez, amiről nem esett szó köztünk korábban... igazából a midtowni környezetemnek csak annyi tűnt fel akkoriban a változásból, hogy egy napon szemüveg nélkül bukkantam fel az órákon. De a csípés nem csupán a látásomon javított. Időbe tellett megbarátkoznom azzal, hogy hirtelen minden olyan... felfokozott lett. Mintha addig nem is láttam volna a világomat (hehe... bizonyos értelemben, tényleg nem). Még tovább tartott megtanulnom kizárni receptoraimból a szükségtelen, zavaró ingereket. Mint most... hiába töltik meg a helyet az emberek léptei, távoli beszélgetések foszlányai, én MJ légzésére figyelek, a mikromozdulataira, a hőre, ami testéből árad át a tenyeremre, arra, hogy érintésem alatt érzem szívének pulzálását. nem szem elől téveszthető az a helyzeti előnyöm sem, hogy így nem látja az arcárnyalatom változását, mikor bókja eljut a tudatomig. Aprót nevetek zavaromban, megrázva a fejem.
- Köszi, de azért nélkülem is eléggé el vannak látva nagy koponyákkal. - elvégre, azt azért nem sokan mondhatják el magukról, hogy képesek voltak két, alapvetően eltérő DNS szekvenciát kombinálni már az első kísérlet során, anélkül, hogy annak eredménye végzetesnek bizonyult volna. Jóllehet, Dr. Warren hibát követett el annál a tesztnél, de ha valamit, hát azt nem lehet felróni neki, hogy babaléptekben közelítette volna meg a rekombinációs folyamatokban rejlő lehetőségek felderítését. Ahogy egy végtelenül bölcs ember mondta egyszer: "Van, hogy futnod kell, mielőtt járni kezdenél."
- Tudod, hogy ez nem számít, nem kell rá odafigyelned. - vagyis, jól esik, hogy feltűnik neki a téma, szóval de igen, ilyen szempontból számít, de annak, amit maga körül hall, nem kell, hogy súlya legyen. Amiket teszek nem azért teszem, hogy minden áron megpróbáljam megváltoztatni a véleményüket vagy mert üdvrivalgásra és rivaldafényre vágynék. Különben is, volt már "szerencsénk" megtapasztalni, milyen az, és rá kellett jönnöm, hogy a felhajtás nem nekem való.
- Itt a legtöbben a főnök szavait fogják szajkózni, érthető okokból. Csak... engedd el, engem nem zavar. - küldök felé egy széles mosolyt, hogy ezzel levehessem róla ezt a terhet. Tekinthető ez szükséges rossznak. De rágódnia felesleges rajta. Azt szeretném, hogy a magáénak érezhesse ezt a közeget, azt, amivel foglalkozik és a boldogságához fontos, hogy magára figyelhessen, ne az én nevemre.
- Jól van... ha így érzel, tudod, hogy melletted állok. - és nem csupán ebben a témában. Tudom, hogy ez az egész egy új irány, egy új fejezet még mindkettőnknek, de nem fogom hagyni, hogy a tapasztalatlanságom meggátoljon abban, hogy támasza lehessek, mindegy, miben és mikor van rám szüksége.
- Oké, lássuk! - az izgatottsága rám is átragad, ahogy előkapom a telefonomat és az értesítésen belüli linkre bökök. Hiányosságaim közé sorolhatjuk, hogy nem mélyültem el az aktuális gazdaságpolitikában, ahogy annak az ingatlanpiacra gyakorolt hatásaiban sem, így az ismertető alatt szereplő számoknál hagyom, hogy lejjebb csússzon a tekintetem és inkább a képekre terelődjön.
- Hű... tágas, az már biztos. - oké, ehhez nem volt túlzottan magasra téve a léc az egyszemélyes birodalmam után.
- Tetszik a kilátás, a nagy ablakok miatt az egész olyan... otthonos. - a megközelítésemből annyit biztosra leszűrhetünk, hogy csapnivaló ingatlanos és lakberendező lennék a nulla szakértelmemmel. Viszont a szavaim őszinték, a hely tényleg tetszik.
- Ha jól rémlik, a szomszédságában van egy neonreklám. Amennyiben a szükség úgy hozná, az odaérő fény alkulehetőségnek tuti nem utolsó. - vetek egy oldalpillantást MJ-re, felfelé görbülő ajkakkal és cinkos csillogással a szemeimben. Sunyi volna felhasználni a helyismeretemet ilyen módon? Ehh, lehet. De most az általa kinézett helyről van szó, így a lelkiismeretem el fogja bírni.
- A nyomozás picit erős szó rá... ha létezik "A Világ Legnagyszerűbb Detektíve" feliratú bögre, azt tuti nem én kapnám. - ahhoz túlzottan szeretek improvizálni, nem beszélve arról, hogy helyszíneléshez szükséges eszközöket se szokásom magamnál hordani. És még fekete köpenyem sincs...
- Egy NYPD nyomozó keresett meg az ügy kapcsán. Az elmondása szerint a férfi, aki a besúgójuk lett, valamikor a Pittyenés során kapcsolatba került egy nepperrel, aki főleg Hell's Kitchen területén üzletelt. Munkatársak lettek. Csakhogy ez a Turk, mikor a lába alatt valami helyi tisztogatás miatt forrósodni kezdett a talaj, jobbnak látta lelécelni a városból. Mivel Manfrediék a hűség elvét vallják, képzelheted, hogy a hátramaradt üzlettárs mennyire izzadni kezdett, mikor úgy érezte, fény derülhet a keresetkiegészítési szokásaira. - nem mondom, hogy hibáztatom érte. Az ilyen csoportokról nem véletlenül nem hallani még suttogásokat sem az utcán. Márpedig az ilyen szintű hallgatást és lojalitást nem mindig kézfogásokkal érik el.
- Waka... Waika... Wata... arrgh... szóval, az ügyön dolgozó hadnagy nem lehetett benne biztos, hogy a rendőrök közül senki sem állna át, ha megpróbálnának beépülni és az külnben is hónapokig eltarthatott volna, szóval a gyors megoldás érdekében kellett neki egy független külsős, aki észrevétlenül követheti őket az átadás helyétől vissza a központukig. - bökök hüvelykemmel magam felé a "független külsős" említésénél.
- Valaki nagyon fel van villanyozva ettől a témától. - jegyzem meg a vigyorát látva, de... hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem áll jól neki, így elidőzik arcán a tekintetem.
- Jól van, partner, deee van egy feltételem: bármiről, amire bukkanunk, Robbie-nak szólsz először! - egyrészt, mert nem szeretném, ha a férfi azt érezné, egy kollégája megpróbálja megkerülni, másrészt, a szervezett bűnözés nem egy olyan téma, aminek örülnék, ha visszaköthető lenne MJ-hez. És van egy olyan gyanúm, hogy ebben Mr. Robertson is hasonlóképp gondolkodik.
- Még Jonah előtt! - teszem hozzá pontosításként, mielőtt kinyújtanám felé jobbomat.

Csak mosolyogva nézek rá.
- Vitathatatlan ez a stratégia, és teljesen igazad van, teljesen beválik. - egyáltalán nincs gúny a hangomban, teljes mértékben belátom, hogy ebben van valami. Egyébként éles helyzetben is eltudom képzelni, mikor harcol egy bűnözővel, hogy az össze vissza beszélésre oda figyelve talán tényleg lankad a figyelmük.
Tudom, hogy nem kell oda figyelnem, de akkor is nagyon bosszantó. Főleg, hogy teljesen egyértelmű, hogy Pókember jót akar, és jót tesz, megmenti az embereket. És ezt a támadást ellene konkrétan hálátlanságnak tartom. Ugyanis itt nem csak JJJ tartja őt inkább vandálnak. Ha tudná azt az a seggfej, hogy hányszor is mentette meg a hatalmas seggét, hogy még tudja tömni fánkkal... inkább fel se húzom magam rajta. Néha úgy gondolom Peter túl jó nekik...
- Igyekszem, de attól függetlenül is, eléggé bosszantó. - sóhajtok, majd inkább próbálom vidámabb témák felé evezni. Ugyanis megmutatom az álom lakásomat. Aggódva nézem tekintetét, miközben nézi a hirdetést. Tudom nincsenek nagy igényei, nem hiszem, hogy azzal lenne baja. Kicsi, nyilván. Viszont egy párnak tökéletes. Van egy hálószoba, nappali, gardrób, konyha, tágas fürdő szoba. Sokkal luxusabb, mint ahol most él, és sokkal élhetőbb.
- Igen szerintem is otthonos. És nézd mekkora nappali. Egyikünknek lehetne ott a kis munka álománya, meg a hálóba is belefér egy asztal, ott lehet a másikunknak. Teljesen jól van elosztva minden, nem folytogató. Persze előtte érdemes lenne élőben megnézni, mielőtt belelovaljuk magunkat. Tudnak a képes csalókák lenni, teli vannak a fórumok, és a komment részek olyan történetekkel, hogy nem is értem, hogy van egyes embereknek pofájuk. - forgatom a szemem, bár teljesen értem: ilyenek az emberek. Hazudnak, csalnak. Csak azért sem értem, ha elmegyek előtte megnézni látom már milyen a valóság. - Hm, na látod, ez nekem eszembe se jutott volna. - nyújtom a kezem egy pacsira. - Ezért is tartalak. - fintorgok rá játékosan. - Akkor anyám válaszát megvárom az ötletre, ha abba benne van egyeztethetnénk egy időpontot megnézni. - igyekszem leplezni az izgatottságomat, főleg azért, mert nem akarok ennyire lelkesedni, tudjuk ilyenkor mi szokott lenni: a pofára esés. Nagyon örülök viszont, hogy ilyen lelkes Peter is, és láttam az arcán, mikor megnézte a képeket, hogy azok alapján valóban tetszik neki is. Nos viszont egyelőre nem akarom belelovalni egyikünket se majd, szép sorjában, elsőnek anyám válasza, majd időpont egyeztetés, egyáltalán valóságban is ilyen álom e.

Így beavatom Petert a munkámban, ha már itt van segíthet is nekem. És tényleg sikerül olyat találnunk, amire nem is gondoltam volna.
- Őszintén szólva nem is gondoltam bele, hogy ilyenekbe ... belefolysz. Mármint, tuodd nem úgy értem, csak általában mindig a vicces sztorikat mondod el, a fán akadt macskák, lopott táskák stb. - persze tisztában vagyok vele, hogy ez neki olyan, mint a munka, és mikor együtt vagyunk ezektől akar eltávolodni, vagy épp nem akar dúrva sztorikkal traktálni elalvás előtt, amit valljunk be a maffia sztorik eléggé rémálmot okozók lennének. Belegondolva a felét se tudhatom, pedig szeretném, főleg hogy együtt fogunk élni, kikerülhetetlen lesz. Viszont szeretném ezt, ha a maga tempójában jönne rá, hogy rám számíthat, és azért vagyok neki, hogy segítsek, és levegyek némi súlyt a válláról, valamelyest tudom.
- Ezekről majd mesélhetsz többet is, érdelnek. Érdekelnek a dolgaid. - mosolyodom el gyengéden. Közben felkapom a dzsekimet, fényképezőmet, és a táskámat. - Perszeee, ez csak kutató munka, nyugi. - de már szinte toporzékolok, azért hogy induljunk. - De azért írok neki üzenetet. Egy pillanat. - egy posztitre ráírom, hogy utána nézek valaminek, munka ügy, velem van Peter is, és jelentkezem. Hűha ezért mit fogok kapni...

 

- Ó, igen. Az én taktikai elmém mellett katonák bújhatnának el. - szégyenükben, legfeljebb. Részletkérdés. MJ mosolyát kivívtam, úgyhogy a többi nem izgat.
- Joguk van a véleményükhöz és ahhoz, hogy azokat hangoztathassák. Akkor is, ha épp egy tévedésre alapozzák a meggyőződéseiket. - meg tudom érteni, hogy ezutóbbi eset próbára teszi a türelmét, de egy ilyen viselkedésforma még senkit nem tesz gonosszá... csupán emberré. A szépsége ennek a helynek éppen abban rejlik, hogy amennyire magára a városra igaz a sokszínűség, úgy mutat a szerkesztőség egy tükörképet erre a világra. Senkinek sem lesz már az elejétől fogva igaza, ahogy két teljesen egyforma álláspontra sem fog jutni senki, és ez nem baj.
- A lényeg az, hogy most lehetőséged van megmutatni másoknak a te perspektívádat. Tekintsd ezt kihívásnak. Ha szeretnéd, most változtathatsz mások véleményén. Kivéve talán Jameson esetében. Őérte akkor kezdenék komolyan aggódni, ha egyik napról a másikra változtatna a nézetein. - ő a legfüggetlenebb, legerősebb akaratú nő, akit ismerek és tudom, hogy nincs szüksége bátorító mosolyra, se bíztató szavakra ahhoz, hogy a saját hite és értékei szerint cselekedjen. Az újságnak pontosan olyan személyekre van szüksége, mint amilyen az ő lénye... elemi erejű, éleslátású, elszánt és odaadó.
- Szerintem nem örülnél te annak, ha én otthon állítanék fel egy munkaállomást. - nevetek fel halkan a gondolatra, beletúrva a hajamba.
- Maradjunk annyiban, hogy vannak vegyületek, amiknek az aromája eléggé sajátságos és nehézkesen kiszellőztethető. - a hálófolyadék készítésével járó apró "örömök". De felhozhatnám még azt is, hogy például a széthagyott vezérlőmodulok lombikok és Bunsen-égők nem egészen azok a lakberendezési elemek, amik megkoronáznák egy szoba hangulatát. És ha már ennél tartunk...
- De a hálót a feng-shui elveknek megfelelően kell berendeznünk. - vetem fel a javaslatomat, eddig még komoly arccal.
- Tudod... mert az elengedhetetlen ahhoz, hogy rendben legyen a csí. Márpedig az nekem fontos. A csípés óta... hogy rend legyen a hálóban. - gyorsan megragadom az alkalmat a felajánlott pacsihoz, mielőtt visszavonná... és lógva hagyna.
- Ezért? Azt hittem, a humorom tesz ellenállhatatlanná. - magára vessen, ő dobott fel ilyen magas labdát.
- Iiiigen... ennek részben az az oka, hogy ez volt vele a célom. - küldök felé egy szelíd pillantást és egy "oké, bűnös vagyok, bocsi!" jelentésű mosolyt. Tudom, hogy nincs cukorból, sok húzós helyzetemnél ő is jelen volt (abba most ne menjünk bele, hogy ez kinek köszönhető). Imádom, hogy velem van és bármit megtennék érte, de ebbe beletartozik az is, hogy nem szeretném, ha az én életmódom beárnyékolná és örök életre megbélyegezné az övét. Barátjaként (a szó mindkét értelmében) az a dolgom, hogy támogassam, nem az, hogy feleslegesen depresszió közeli állapotba taszítsam azzal, mennyire tökéletlen világban élünk.
- A másik indok az, hogy valóban nem szokásom belefolyni. Mint említettem, ez egyszeri eset volt. - nem véletlenül, hisz szakértőnek aligha lehetne engem mondani.
- Sosem lehetnék benne biztos, hogy egyetlen hibámmal hány erre kiképzett ember fáradtságos munkáját tenném tönkre. - utalok itt nyilván különféle hatósági szervekre, nem csak exklúzívan az NYPD-re. Elvégre, nem véletlenül vannak olyanok, akik a beépülésre, az információszerzésre és a bűnözők átverésére specializálódnak. Én, ezzel szemben, nem vagyok ennyire szofisztikált, ha a módszereimet vesszük górcső alá.
- Meg aztán... - teszem hozzá másik személyes meglátásomat mintegy mellékesen, a vállaimat is megvonva:
- ... vannak mások, akik foglalkoznak ilyesmivel. Nálam hozzáértőbbek. És valahogy nem hiszem, hogy csapatjátékosok lennének. - nem mondanám, hogy hibáztatom őket érte, az utolsó dolog, amire szükségük lehet, az egy hozzám hasonló feltűnő jelenség az oldalukon. De ebbe már nem mélyedek jobban bele, MJ szerintem enélkül is érteni fogja, mire próbáltam utalni.
- Még jó, hogy már nem dolgozok itt, mert Jameson harmadjára is kirúgna ezért. - mormogom magam elé a kis cetlire írt feliratot látva. És abból kettő egy napon történne. Az még az én statisztikámmal is rekord volna.
- Robbie nem említett semmi egyebet, amikor megkért, hogy vidd be ezeket a rendszerbe? Nem viselkedett szokatlanul? - direkt várom meg, míg kilépünk az ajtón. Van egy gondolat, ami nem hagy nyugodni, de odabenn nem akartam hangoztatni. Idekinn, a városi zajban nem szükséges annyira körültekintőnek lennünk. De gyanítom, hogy furcsának hathat így magában a semmiből ez a kérdés, úgyhogy magyarázatként megosztom vele válasza előtt azt, ami vissza-visszakúszik az elmémbe.
- Azokat az alakokat, akikről meséltem, még tavaly nyáron tartóztatták le. Nem gondolnám, hogy az ő életükben annyira fojtogató és lassú procedúra volna a bürokrácia, tehát egy év rengeteg idő lehet az ilyen csoportok számára, hogy felelős vezetőt jelöljenek ki. - vagy ahhoz, hogy valaki önmagát léptesse elő, de ezt kimondatlanul hagyom, mert abból a szempontból felesleges, ahová ki szeretnék lyukadni.
- Miért most? - pillantok rá, a véleményét várva.

Igen joga van mindenkinek véleményt nyilvánítani, manapság túlzottan is. Főleg úgy, hogy szólásszabadság néven hitetik el ezt az emberekkel, aztán jönnek a bélyegek rád ragasztva, és rád szólva, hogy mit képzelsz magadról. Csak addig van szólásszabadság amig a megfelelő politikai nézetett vallod, és a számukra helyes dolgot. Szeretem, és értékelem kiállnak a fekete közösségért, figyelembe véve, hogy án is közéjük tartozom, de például ez kezd túlzásba átmenni, és csak reklámfogásként használják a származásunkat. Ez is olyan, ha eldöntötte a főnök hivatalosan, hogy Pókember egy bűnöző, akkor az ellenkezőjét állíthatod ugyan, mert ... Amerika, de valószínűleg előléptetésnek, pozitív értékelésnek lőttek.  Nehéz ügy ez, okosnak kell lenni, és megfelelően fogalmazni. És ez a nehéz nekem, mikor véleményt nyilvánítsak az igazamról, megfelelően megfogalmazva. Főleg ha felbasznak előtte a hülyeségeikkel.
- Tudom, köszi, igyekszem. Csak előtte még vegyenek fel teljes állásba, egyenlőre gyakornokként, nem hiszem, hogy célszerű lenne, hogy nagy szám legyen. Így is nehéz vissza fognom magam, ne kísérts. - mosolyodom el kissé keserűen. Próbálom önképzeni magam, és felnőtten viselkedni, eddig erre tanított meg a Fősuli, és a munka. Néha elkell számolni háromig, és vissza fognom magam.
- Hát gondolom akkor is kell egy kis gubó neked, ahol csinálod a kis... doglaidat.- mutatom a halószövést, vagyis imitálom vagy mit csinálnak, majd cinkosan vigyorgok. - Na majd előbb nézzük meg, majd fixáljuk le, utána ráérünk ezzel tervezni. - mosolyodom el, de igyekszem a lelkesedésemet leplezni, de elég nehéz. Tényleg fejlődőm, és teljesen más emberré vállok Peter mellett, vagy lehet csupán ennyit jelent a felnőtté válás? Jó ha ennyit változik az ember? Hisz épp lelkesedem valamiért...
- Hát te nagyon hülye vagy. - csúszik ki a számon, de azért megkapja a vígasz pacsit. - Csak nehogy a fejedbe szálljon. - vigyorgok rá édesen, bár ez lehet ijesztőbb, mint a pakerface arcom.
Picit meglepett, hogy valamelyest volt Peternek köze a maffiához, de egyrészt érthető, hisz a bűnözés miattuk van az utcán. Uzsorások, fenyegetések, lopások, mind a maffia hálózat miatt ilyen magas NY-ba. Megértem Petert miért nem akart ebbe belefolyni, ezt sajnos csak a hatóságok tudnák helyre rakni, viszont hatalmas a korrupció, rendes rendőrök, nyomozók kevesen vannak, és ők is csak akkor tudnak valamit tenni az ügy érdekében, ha kézzel fogható bizonyítékuk van.
- Persze, teljesen érthető. Ezek nehéz fiúk. Könnyebb lehet egy maskarába öltözött üres fejűvel harcolni, mint egy maffia halózattal. - és még itt az újságnál is elég tabu témának számít.
- Például remélhetőleg, amit találtunk segíteni fog, át tudjuk adni a hatóságoknak. - arról nem is beszélve mekkora kitörési lehetőségünk lenne ez...
Írok egy üzenetet majd el is hagyjuk az épületet. Izgulok, és nem is kicsit, de nem félek, hisz velem van Peter.
- Semmit nem említett. Egyszerűen csak kiadta ezt feladatnak, néha hallottam mit beszél Jamiesonnal, illetve a telefonhívásaiból. Ne nézz rám, tényleg véletlenül. Tudod jól ők suttogva üvöltenek. Szóval nyilván bele is néztem a mappákba, és összeraktam magamtól a képet. Majd csak annyira kért meg, keressek összefüggéseket, képeket, hátha valaki felismerhető rajtuk. Ennyii. - az mellékes, hogy megtiltotta jobban beleássam magam, hogy bárkinek említsem, és nyomozzak. De hát, na..
- Fogalmam sincs, öszintén szólva, eddig nem is foglakoztam ezzel a dologgal. Csak az összegyűjtött cikkek, és Robbie összefüggések keresése ... tehát, most nyílt fel a szemem igazán, mit is művelnek ezek a várossal. És hogy ez mennyire elvan hallgatva. - nyílván jobban ismernénk ezt ha benne lennénk, illetve olyan környéken laknánk, ahol terrorba tartják az embereket. De hála az égnek mi elég jó környéken lakunk, magas a biztonsági rendszer.
- Nos hát akkor, hogy csináljuk partner? - kérdezem feltűnően felsapnolva. Biztos a sok fekete kávé...
 

Ejnye, micsoda feltételezésekkel kell szembenéznem.
- Kísérteni? Én? - nagy szemekel és ártatlan mosollyal nézek rá, hagyva, hogy beálljon közöttünk némi csend, hátha ez a direkt kitolt várakozás majd megingatja benne ezt a gondolatot. De ha nem is lesz így, akkor is átlépek a szék másik oldalára, ezt a mozdulatot használva ki arra, hogy ujjaim érintőlegesen (és teljesen véletlenül!) végigcsússzanak vállain.
- Ha az lenne a szándékom, akkor azt mondanám, hogy nincs okod aggódni, mert az itt dolgozók is rá fognak jönni arra, milyen csodálatos munkatársat üdvözölhetnek a köreidben. És nem amiatt fogják így gondolni, hogy visszafogod-e magad vagy sem. - persze, ettől függetlenül megértem, hogy ez az egész még új neki (ezzel egyébként nincs egyedül) és ez az új fejezet, új környezet némi alkalmazkodást is megkíván. De tudom, ha valaki szuperül fog teljesíteni, akkor az ő, azt viszont fontosnak tartom, hogy ő tudja, csak azért, mert az életünk épp változik, ez nem jelenti azt, hogy neki szintén teljesen máshogy kellene majd viselkednie. Elfogultnak nevezhet érte, de véleményem szerint éppen ő teheti különlegessé ezt a helyet. Az őszintesége, a tudása és a temperamentuma. Csupán türelmesnek kell lennie, míg mások is megismerik és értékelni kezdik.
- A hab a tortán, hogy kísértéstől függetlenül is az igazat mondanám. - nézze csak meg, hol tart máris. Belépőt kapott, saját asztalt, Robbie figyel a munkájára. Én az itt töltött hónapok alatt a belépőig se jutottam el. A feljebblépés sem lesz messze neki, ebben biztos vagyok. Főleg azért, mert végső soron Jonah is be fogja látni (jó, talán nem készakarva), hogy Harsonának, ha fenn akar maradni a jövőben, olyanokra lesz szüksége, mint MJ, nem pedig azokra az emberekre, akik készek bólogatni és a főszerkesztő véleményét visszhangozni.  
- Szerintem ahhoz már késő! - vigyorodok el diadalittasan, miután megkaptam a pacsimat. Méghogy ne szálljon a fejembe? Miközben ilyen mosollyal néz az emberre?? Ha már bárkié, akkor ez az ő hibája, mert egyetlen pillantásával képes felturbózni az alacsony önbizalmamat.
- Ezt helyzete válogatja. Azért, ha egy maskarába öltözött alaknak éppenséggel mechanikus szárnyai vannak, az némileg meg tudja nehezíteni a helyzetet. - könnyű ezeket az illetőket flepniseknek nevezni, mert sokan a könnyed szó hallatán Halloween jelmezekre, illetve gyermekien bugyuta és bájos kódnevekre asszociálnak. Ezzel nincs is feltétlenül baj, elég a hétköznap terhe, nem kell, hogy mindenki azon rágódjon, ki fogja felrobbantani a városnegyedet. De az esetek többségében komoly fiziológiai vagy technológiai fejlesztésekről van szó.
- Ráadásul, általában ezek az alakok nem üres fejűek. - nem minden esetben, így a pontos. Lehet, hogy nem szerepel a "Dr." jelzés a nevük előtt, de ez még nem jelenti azt, hogy ettől kevésbé lennének veszélyesek.
- Telefonhívások? - hümmögök egy sort, kicsit hagyom, hadd pörögjenek moderáció nélkül gondolataim. Van egy odlog ennek kapcsán, ami zavar, de azt nem teszem szóvá. Egyelőre.
- Nos... mivel Mr. Robertson úgy tudja, hogy velem jöttél el a munkahelyedtől és tud arról a képről is, amit mutattál, nem volna szerencsés, ha esetleges szemtanúk a helyszínen egy álarcos törvényenkívüli oldalán látnának. - a poén csattanója, hogy így is egy álarcos törvényenkívülivel fogják együtt látni, csupán nem tudnak majd róla.
- Ez azt jelenti, hogy a célállomásig marad a hétköznapibb megoldás. - bökök fejemmel a legközelebbi metrólejáró felé. Kényelmi szempontból nyilván nem a legjobb, de nem keltünk vele felesleges feltűnést.
- Vaaagy foghatunk egy taxit. Mármint... ténylegeset. - vigyorodom el a végére. Ha a jó oldalát akarjuk nézni: a körülményeink megkímélik őt a magaslati levegőtől. Igen... még mindig aranyosnak találom, hogy mennyire nem tudta megszokni.

A bókjai, mint mindig, most is nagyon jól esnek. Csak vigyorgok rá, mint akit megbabonáztak, bár bizonyos értelemben, magamban bevallhatom, végül is megbabonázott, már rég. De igyekszem kevésbé nyálasra venni a figurát. Viszont a továbbiakba túl izgatott vagyok. Általában jót tesz Peter folyamatos fecserészése, de most az se tudja elvonni a figyelmemet, mikor üzenetet írok, mikor felkapom a cuccomat, és mikor bepillantok az irodába. Mélyen ugyanis legbelül tudom, hogy rosszat teszek. Megígértette velem, hogy: nem mondom el senkinek, és nem viselkedem felelőtlenül: azzal, hogy nem járok személyesen semminek utána, nem telefonálok, még csak ne is sejtse így senki, hogy bármi közöm lenne az egészhez. Szigorúan íróasztali munka. Amivel mostanáig meg is voltam elégedve, de aztán... nyomra bukkantam, ő teljesen élérhetetlen, és velem van Peter. Teljes lelkifurdalás, ez az amit érzek, és utálom magam ezért. Szeretem ilyen szinten betartani a szabályokat, amik mások bizalmán alapulnak, amúgy szeretem a csínytevéseket, és picit rosszalkodni, de ez most nem az. Ez a szigorú szabály. A filmekbe mindig szabályt szeg ugyanis, mind a nyomozók, és mind az újságírók, ott van Lois Lane, mindig is bírtam, mert valahol hasonlítunk egymásra. Lehet tényleg ebből áll az egész? Viszont amit menőnek tartok a képernyőn, a valóságban sokkal nagyobb tétje van. Félek, hogy elvesztem a bizalmát, de mi van akkor, ha olyat találok, és tudok neki úgy segíteni, hogy nem lát meg senki, hogy áttörést fog elérni? Lehet így nem is fogja érdekelni, hogy megszegtem a szabályokat.
Amin kiérünk meghallom ismét Peter hangját. És mély levegőt veszek, bár ez New York utcáin nem igazán jó ötlet.
- Igen, szokott valakivel beszélni, feltételezem a kontaktja, vagy ilyesmi. Arra is gondoltam van valaki beépített embere, bár lehet túl sok krimit nézek. Na meg horror filmet. - sóhajtok, majd a javaslatára bólintok.
- Persze, érthető. Kicsit fura lesz... van egyáltalán jegyed? Bérleted? Szoktál egyáltalán így utazni? - kérdezem érdeklődve, mert mióta ismerem esküszöm egyszer se voltunk metróba, esetleg buszon. Kissé bizarr látványnak tűnik, de épp oly természetesnek. Lehet nem is ártanak néha, némi természetes közeg. - Egyébként... te jobban ismered Robie-t. Haragtartó? - némi aggódás látható az arcomon. Bár úgy vagyok ezzel jobb bocsánatot kérni, mint engedélyt, de azt se szeretném, ha ezzel örökké elásnám magam. Tényleg semmi olyat nem fogok csinálni, nem vagyok ostoba.  Egyszerűen egy fiatal pár arra sétál... kész, ennyi. Mi lehetne ebben olyan feltűnő... de akkor miért aggódok?
Közbe fel is szállunk a metróra, ha Peternek valóban vagy jegye, ha nem akkor azt is veszünk előtte. Végig igyekszem vázolni a dolgokat, és izgalmamba olyan vagyok, mint egy bekávézott mókus. Szerintem soha nem beszéltem ennyit egyszerre. Most Peter emberére talált, nem tudom mennyire idegelem ki őt.
- Azt hittem közelebb lesz... - dünnyögöm oda neki kínomba, és türelmetlenségemben. Mire oda érünk be is sötétedik. - Legalább így nehezebben látnak meg minket, nem? - megvonom a vállam, mintha ez a mai nap annyira hétköznapi lenne. - Na és innen? Hogy legyen? Gondolom ilyenkor... felméred a terepet meg ilyenek... - nézek körbe, már amennyit a gyér fény megenged. - Látsz a sötétben is? Ezt eddig miért nem kérdeztem meg? - lehet ez lesz az első, de egyben az utolsó ügyünk, szerintem ki idegelem.
 

Már a nyelvem hegyén jár egy válasz, de végül fogaim közé szorítva ejtem azt fogságba, hadd acsarkodjon elégedetlenül ketrecében.
- Talán erről van szó. - bólintok egy aprót, majd a forgalom felé pillantok, hogy ne láthassa az ál-egyetértésem nyomán leküzdhetetlenül átsuhanó grimaszt az arcomon. Utálom magam, amiért ezt teszem... nem szeretném, ha azt érezné, hogy kizárom őt bármiből, de olyasmivel sem akarom feleslegesen terhelni, ami nem több puszta megérzésnél, és mint ilyen, akár téves is lehet. Megvannak-e a fenntartásaim a felvetéssel kapcsolatban? Határozottan. De azok mellékesek.
- Csak azért, mert az évek során megváltoztak a közlekedési szokásaim, még nem veszett ki a véremből a városi lét. Ismered a mondást: kiszakíthatod a srácot New Yorkból, de a srácból nem veheted ki New Yorkot. - szinte biztos, hogy soha senki nem mondta még ezt vagy ha mégis, akkor ugyanazzal a problémával találta szemben magát, amivel én most, nevezetesen, hogy nagyon bénán hangzik... de a lényeg azért benne van.
- Nos, egyszer volt egy gyakornoka, aki eltűnt és azóta sem találták meg. Azt hiszem, a rendőrség le is zárta a nyomozást. - meglepően rezzenéstelen arccal sikerül előadnom a választ. Ki gondolta volna, hogy egyszer ilyen jó tanítvány válik belőlem? Én tuti nem!  
- Csak húzlak, nyugi! - nevetek fel halkan, alig néhány másodpercnyi hatásszünet után.
- Olyasvalakiről beszélünk, aki évek óta elviseli Jamesont. Ha tippelnem kellene, szerintem Mr. Robertson sokéves karrierje során még csak le sem írta a haragtartás szót. Egyszer sem. - én úgy tekintek Robbie-ra, mint a szükséges egyensúly megtestesítőjére. Az ő higgadtabb, halkszavúbb, empatikusabb megközelítése a főszerkesztő generalizált attitűdje mellé olyan, mint a komplementer színek, mikor összeteszed őket. Laikusként nem gondolnád, hogy működni fog, de mégis működik.
- A stabil talajnak ez az ára. - közelebb dőlök hozzá, hogy a fülébe súghassak és közben nehezen tudom véka alá rejteni, hogy jót derülök a helyzeten. Tudatában annak, hogy mennyire rühelli az életveszélyes magasságokban való száguldást, nem gondoltam volna, hogy valaha látni fogom az átlagosabb módszer miatt dohogni.
- Igaz, de egyben azt is jelenti, hogy nem maradt sok időnk. Valakinek még vissza is kell érnie a szerkesztőségbe, ugyebár. - vetek rá egy jelentőségteljes pillantást, amolyan emlékeztetőül, hogy ez csak egy "egyszerű" kutatómunka. Nem azért vagyunk itt, hogy egyetlen délután/kora este alatt számoljunk le a városi szervezett bűnözéssel.
- Érdekesség, hogy bár a pókok jellemzően éjszaka a legaktívabbak, a legtöbbjük látása nem valami jó, helyette más érzékükre hagyatkoznak, legnagyobb mértékben a tapintásra. Kevés olyan arachnid fajta létezik, amelyiknek a szeme képes regisztrálni a mozgást a sötétben, ilyen kivételes eset például a farkaspók. - úgy megörülök a kíváncsiságának, hogy lelkesedésemben tartok egy rögtönzött kiselőadást, csak aztán egyből rájövök, hogy ez még nem tekinthető szükségszerűen válasznak a kérdésére, így zavaromban megköszörülöm a torkomat.
- Nekem minden érzékem kiélesedett a baleset után. Viszont nem látom az infravörös spektrumot, se az emberek testhőmérsékletét. - pedig milyen menő lenne már! Vagy valamiféle szonárszerű érzékelés... azzal a világ legmenőbb szuperhőse lenne az illető!
- Mondjuk úgy, hogy néhány fokkal jobban látok az átlagnál, a körülményektől függetlenül. - tudom, kezdhettem volna egyből ezzel. De akkor kitől kapna felesleges, random információkat?
- Menjünk közelebb. Körülnézünk annál a helynél, ahol a kép készült, bár kétlem, hogy minden nap szállítmányt kapnának, mert azzal csak felhívnák magukra a figyelmet. Utána megmutatom, merre van az éttermük, ott nagyobb valószínűséggel akadunk valamiféle mozgásra. - főleg, ha a képen látott illetőnek valóban köze van a famíliához és nem csupán valami véletlen egybeesésről van szó.
- A lényeg, hogy mi csak erre járunk. Semmi feltűnőt nem teszünk, oké? - vázolom a tervet, miközben elindulok abba az irányba, ahol a lerakodást végezték. Őszintén, csak bízok abban, hogy semmi gyanúsat nem találunk, mert az azt jelentené, hogy csak a környékről kell beszámolnia Robbienak, viszont nem keveredne bele ennél jobban. Talán ennek köszönhető, hogy elsőre nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget a távolban lófráló alaknak, hiába korzózik pont azon a helyen, ahol az illegális szállítmányokat szállító teherautó és a konténer álltak. Mindaddig, míg fel nem tűnik, hogy fel-alá mászkál. Mintha várna valakire vagy... őrt állna.
- MJ, azt hiszem, nemsokára improvizálnom kell valamit! - adom le neki a villámfigyelmeztetést, miközben lesem a következő lehetőséget, ahol befordulhatnánk két épülettömb közé. De a tarkómnál sejtelmesen kezdődő bizsergés azt jelzi, hogy nem lesz rá elég időnk, előbb kell rögtönöznöm.
Úgyhogy, mielőtt a férfi figyelme a mi irányunkba fordulna, megállítom MJ-t, hogy magam felé fordítva gyengéden nekidöntsem hátát a falnak és szuperközel hajoljak az ajkaihoz. Így egyikünk arcát se láthatja, nem vagyunk beazonosíthatóak és talán a jelenet elég ahhoz, hogy ne akarjon sokáig erre nézelődni.
- B.. bocsánat... hamarabb fordult meg... m.. mint gondoltam, és... - nem távolodok el és kezeimet is derekán tartom az álcánkhoz.
- ... és... miről is beszéltem? - hirtelen nagyon nehéz a koncentráció.
- Elfordult? Én nem igazán vagyok olyan helyzetben, hogy rálássak. - ezt egy kicsit jobban is átgondolhattam volna.