Marvel Frpg
 
KezdőlapRegisztrációBelépés

 

 Return to Oz, Scissor Sisters, 2004

Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég
Anonymous



Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 Empty
TémanyitásTárgy: Return to Oz, Scissor Sisters, 2004   Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 EmptyPént. Jan. 06 2023, 19:01


The Witch&The Sorcerers



Miután sikerült összeszednem magam, elküldtem azt a levelet a Szentélybe, hogy engedélyezzék a belépésemet. Nem voltam biztos benne, hogy kíváncsiak lesznek rám, de nem is Wong volt az, akivel találkozni óhajtottam, hanem Strange. Nekem ő érdekesebb és szórakoztatóbb volt hallomásra, ráadásul erősebb is. Én pedig olyan vagyok, mint egy ragadozó állat, csak nem a félelem, hanem az erő és hatalom szagára mentem.
Magamra varázsoltam az elveszített, de sokkal komolyabban vehető megjelenésemet, hogy aztán a pozitív válasz után megjelenhessek a megadott időpontban. Bebocsátást nyertem a tanoncok által, akik szemmel láthatóan nem igazán tudtak hova tenni és csak félve jegyezték meg, hogy a Doktor a könyvtárban vár engem, valamiféle nővel együtt, aki Clea névre hallgat. Legyen, ha nem szeretne velem kettesben maradni, nyugodtan hozhatja ezt a nőszemélyt is.
-Doktor Stephen Strange. Igazán örülök a találkozásnak. Selene Gallio. –nyújtottam neki a kezemet bemutatkozás gyanánt, alaposan végigmérve a nőt is, hogy felé is nyújthassam, majd miután kissé vonakodva elfogadta a gesztust, érdeklődve méregettem.
-Ez a nő nem ember, igaz? De ahogy elnézem… maga is babrált a természet törvényeivel. A kis szemtelen. –húztam egy elégedett mosolyra a számat. Ki vagyok én, hogy ítélkezzek, elvégre jómagam sem vagyok épp emberi, semmiféle értelemben. Talán még annyira sem, mint ő. A nőben nem vagyok biztos.
-Úgy hallottam, szörnyű fenyegetések tartanak a Föld dimenziója felé, csak a titkos varázsklubba való meghívom elkeveredett. –döntöttem oldalra a fejemet, majd végül leültem, hogy aztán az egyik lábamat átvetve a másikon nézhessek rájuk.
-Tehát. –vettem sokkal komolyabbra a hangomat, ahogy a kékjeimmel őket figyeltem.
-Dormammu ismét szeretné bekebelezni a világunkat, ha jók az értesüléseim. Van már tervük arra, hogy megállítsák, elzárják, vagy megöljék?



...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Return to Oz, Scissor Sisters, 2004   Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 EmptySzomb. Jan. 07 2023, 22:16


Selene & Clea&Strange



Egy bizonyos Selene Gallio küldött levelet, hogy szeretne bebocsátást nyerni a Szentélybe. Személyesen sosem volt szerencsém hozzá, de még csak hallomásból sem. Sem az Ősmágus, sem Mordo, sem Wong nem meséltek semmiféle Selene Gallioról, pedig biztosan volt tudomásuk róla, mivel állítólag jelölt volt a Legfőbb Varázsló címre is, de nem felelt meg a személyisége. Tehát van nálam rosszabb, jó tudni. Majd emlékeztetem rá Cleát és Wongot is.
Visszatérve az ismeretlen nőre. Olvastam róla. A könyvtárban rendkívül érdekes olvasmányokat találni. Többek közt Selene-ről. Amellett, hogy mutáns, egyfajta boszorkány is, ráadásul állítólag 17.000 éves, lényegében egyidős az emberiséggel. Kíváncsivá tett, főleg az, hogy mit akarhat, miért most. Miért konkrétan tőlem, és nem Wong-tól, akinek aljas és szemtelen módon mégis a levelet címezte, hogy ő szóljon nekem. Persze nem bántam. Egyébként is kértem volna, hogy had én intézzem Cleával, vagy legalább had lehessünk jelen a beszélgetésnél. Érdekesnek tűnt.
A válaszban megjelöltem az időpontot, a helyszínt, ő pedig tökéletes pontossággal érkezett.
-Részemről az öröm, Selene. -épp készültem bemutatni Cleát, amikor folytatta a beszédet, hogy ő biztosan nem ember és én is babráltam a természet törvényeivel. Nos... nem téved, de...
-Ő itt Clea, a Sötét Dimenzió Legfőbb Varázslónője. A Föld vendégszeretetét élvezi, bánjon vele kellő tisztelettel, főleg amíg a Szentély területén tartózkodik. -néztem rá határozottan.
-Kitől hallotta? És pontosan milyen fenyegetésekről? -vontam fel a szemöldököm.
-Meghívtuk volna, ha tudjuk hol találjuk, de évtizedek óta nem adott életjelet. Akarnia kellett volna. -pedig sejthető volt, hogy életben van, de a hol és az elérhetősége kérdéses maradt.
-Csak egy pillanat türelmet. -felnyitottam a harmadik szemet és alaposan átvizsgáltam vele a nőt. De nem áll befolyásolás alatt, nem Dormammu kémje és őszinték a szándékai.
-Kér esetleg teát? Vagy valamit? -ha élt a lehetőséggel, meg is jelent a kezében. A tea nálunk a legfinomabb.
-Szóval Dormammu. Jók az értesülései vele kapcsolatban. Igen, van tervünk a megállítására és az elzárására is. Megölni képtelenség, így nem is fecséreljük halott próbálkozásokra az erőinket. A tervbe nem avatom be. Rajtam kívül senki sem ismeri. Telepátiával és egyéb trükkökkel kár próbálkoznia. Mindketten mesteri szinten felvérteztük az elménket mindenféle külső behatás ellen. Tehát... mit szeretne, Selene? Segíteni? Hogyan? Miben merül ki a maga boszorkánysága és mágiája? -ha csak információkért jött ellenszolgáltatás nélkül, akkor viszont ne raboljuk feleslegesen egymás idejét.


...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Return to Oz, Scissor Sisters, 2004   Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 EmptyVas. Jan. 08 2023, 11:37


The Witch&The Sorcerers



Felvont szemöldökkel, egy szórakozott mosollyal hallgattam azt, ahogy közölte velem, hogy ez a Clea a Sötét Dimenzió Legfőbb Varázslónője és a Föld vendégszeretetét élvezi. Oh, hát így már mindjárt más.
-Tehát a Sötét Dimenzió Legfőbbje. És tud beszélni, vagy annyira tiszteletreméltó, hogy maga a szinkronja? -nedvesítettem meg az ajkamat, ahogy végig néztem ezen a komor ábrázatú nőn. Nem mondom, hogy nem szép, vagy érdekes, de...
-Tud mosolyogni? Csak mert...
-Biztosíthatom róla, hogy beszélni és mosolyogni is tudok, de csupán akkor, ha szükségét érzem. Ahogy elnézem, Ön beszél mindenki helyett. -na hát, tud beszélni!! Micsoda öröm, hogy nem csak valamiféle bábú vagy, gyermekem.
-Nem adom ki az informátoraimat, Doktor. Nekem mindenhol van szemem és fülem. De hallottam a Sötét Dimenzió uralkodójáról... hiába húzza a száját, kedves Legfőbb kisasszony, jelenleg ő irányít ott. Szóval hallottam róla, de időutazó tudósról is, akik fenyegetést jelenthetnek. Esetleg van még valami, ami elkerülte a figyelmemet? -ha nem lépek be a Testvériségbe, talán nem tudnám ezeket, de így mindenről vannak, legalább felületes információim.
-Elnézést, nem tudtam, hogy füstjelekkel kellett volna jeleznem. A mágia nyomot hagy, a Skarlát Boszorkány magukkal van. Meg tudtak volna találni, ha szükségét érzik. -de mindegy is, végül is már itt vagyok, eljöttem magamtól.
Érdeklődve néztem, ahogy felnyílt a homlokán lévő harmadik szem, majd alaposan megfigyelte, gondolom a szándékaimat.
-Nem vagyok kém, Doktor. Rám nem hatnak a befolyásolások. -nem vagyok olyan szánalmas, mint bárki más. Eddig sem, most, hogy pedig az enyém, amit mindig is akartam, főleg nem.
-Hm... egy earl grey jól esne, vagy akár egy Earl Grey is. Nem vagyok válogatós. -húztam egy gonosz mosolyra a szám, majd csak egy sóhaj kíséretében néztem le a kezemben lévő csészére. Legyen, beérem a teával is.
-De jó maguknak, nagyon kis ügyikék. -forgattam meg a szemeimet.
-Világbékét, egy tengerparti nyaralót, egy édes kis Fiat 500-at... de most éppenséggel segíteni, igen. -bólintottam rá a dolgokra, hogy aztán érdeklődve nézhessek rá.
-Képes vagyok különféle varázsigékre, idézésekre, támadásokra és védekezésre, illetve a rúnamágia a fő profilom, mivel, ahogy rávilágított, boszorkány lennék. Úgy gondolom, hogy hasznos szövetségesek lehetnénk egymás számára. Nem áll szándékomban hagyni, hogy egy kapzsi, telhetetlen, alaktalan, élő mágia igába hajtsa a dimenziót, ahol élek. Játszhatjuk itt az ellenségeset és a bizalmatlant egymással szemben, de tudja, hogy igazam van és minden segítség jól jöhet. A rúnamágia a boszorkányok sajátja, és habár a harmadik szeméből ítélve képes értelmezni őket, amit gondolom megtanított a mélyen tisztelt jókedvnek is, attól még nagyobb a sikerességi mutató, ha nem csak Wandára számíthatnak. Úgy hallottam, kissé megőrült. -suttogtam el a végét, a halántékomra bökve.
-De ha velem szemben bizalmatlan, akkor A Legfőbb Varázslónő mivel érdemelte ki a bizalmát? Tudja, hogy milyen kapcsolatban áll Dormammuval és miért akar segíteni? -vizsgálgattam a nőt érdeklődve.
-Biztosíthatom róla, hogy nem vagyok kém, és nem szolgálom a Lélekfalót sem. Számomra az otthonom és az abban élők sorsa a legfontosabb. Mint Legfőbb, az a feladatom, hogy megvédjem őket és biztosítsam számukra a szabad akarat és lét jogát. De nyilván nem várom el, hogy megértse. -ajj, most majdnem megsértődtem ettől a gúnyos félmosolytól. Már majdnem szórakoztató vagy.
-Köszönöm, Narcissa, a Sötét Nagyúr biztos büszke magára, amiért ellátja a feladatát, csak épp nem hagyja, hogy megölje Harry-t. Viszont van megoldásuk arra is, hogy másokat se tudjon szolgává tenni, vagy majd a Föld védelmezői péppé verik egymást, hátha értelmet verhetnek az agyatlan szolgává vált társaik fejébe?


...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Return to Oz, Scissor Sisters, 2004   Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 EmptyVas. Jan. 08 2023, 21:37


Selene & Clea&Strange



-Ne legyen ennyire arrogáns és lekezelő. -még ha egy részem élvezi és értékeli, hogy valaki ugyanúgy tesz a felesleges udvariaskodásra, mint sokszor jómagam is. Engem sem a bűbájos természetem miatt szeretnek. De Cleával szemben ezt nem tűröm.
-Egyelőre nincs. Maradjunk Dormammunál és az időutazó tudósnál. -persze Bishop felvázolt néhány lehetséges problémát a vizióival, az alternatív jövővel, és az Őrszem-robotokkal kapcsolatban, de az egyelőre még elhanyagolható fenyegetésnek tűnik a másik kettőhöz képest. Egyelőre. Ezért tartjuk nyitva mi is a "mindenhol van" szemünket és fülünket.
-Akkor máshogy fogalmazok. Sosem hallottunk magáról, így eszünkbe sem jutott keresni. Így már jobb? -tehát jelentéktelen volt a szempontunkból. Csak azért olvastam utána alaposabban a könyvtárban, mert felkeresett minket, és mert valahonnan rémlett a neve. Nem személyes. Az Ősmágusnál rójja fel a hiányosságainkat, de ő már sajnos nincs köztünk, hogy megtehesse.
-Remek hír. -vontam meg a vállamat arra, hogy nem hatnak rá a befolyásolások. Igen, ezt már többször hallottam, és sorban elbuktak. Majd hiszem, ha látom.
-Rendkívül szellemes. De most be kell érnie a tea Earl Grey-jel. A KanniBár éttermünket átellenben üzemeltjük. -nem üzemeltetünk semmit sem.
-Esetleg kér bele egy kis tejet? -ha már ennyire ínyencnek tűnik. Az ironikus megjegyzéseire csak a szemeimet forgattam. Kedvelem ezt a nőt. Csendben hallgattam a beszámolóját a boszorkányságáról, nem is kommentáltam, amíg...
-A rúnamágia rendkívül hasznos, és minden hozzáértő segítség jól jön benne. Wanda valóban kiszámíthatatlan lehet, mire a tényleges cselekvésre kerülne a sor. Jobb ha van Z-terv is. -mi nem vagyunk boszorkányok, nem értünk annyira ehhez.
-Valójában semmi köze hozzá, hogy mivel érdemelte ki a bizalmamat, ez most teljesen irreleváns. Elég, ha én tudom. Legyen elég annyi, hogy részben összekötöttük a tudatunkat. Ez elég válasz a kérdésére? -de ennél többről nem szükséges tudnia.
-Ha még egyszer valamilyen sértő megjegyzést tesz Cleára, kipenderítem, vaaagy... egy végtelen időhurokba zárom, ahol élete végéig zuhanhat. És mindketten tudjuk, hogy magának az roppant kellemetlenül hosszú utazás lenne. Kérem, ne kísértse a sorsát. -és ne játszuk az ellenségeket, ahogy mondta.
-Mindenkit nem menthetünk meg attól, hogy a szolgájává tegye, ez lehetetlen. De ha valakinél felismerésre kerülnek Dormammu megszállásának jelei, képesek leszünk visszafordítani a folyamatot. A mikéntről viszont szintén nem fogok beszámolni. -a mutáns lány létezésének ténye, főleg a kiléte jobb, ha rejtve marad.
-Inkább maradjunk a védekező képességeinél, Selene. -még szinte be sem fejeztem a mondatot, máris néhány kézmozdulattal rászabadítottam néhány pokoli teremtményt. A gyakorlatiasságban jobban hiszek, mint a teóriákban és üres fecsegésekben.


...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Return to Oz, Scissor Sisters, 2004   Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 EmptyHétf. Jan. 09 2023, 15:51


The Witch&The Sorcerers



-Igen, mindjárt gondoltam, hogy engem nem tanítanak a bűvészképzőben, pedig kellene. –mindenkire nézve veszélyt jelentek és nem azért, mert mondjuk, Skarlát Boszorkány szintű káoszmágiát használok. Róla tudjuk nagyjából, micsoda. Selene esetében még Selene sem tudja pontosan, micsoda. Az apró betűs részt elfelejtettem elolvasni, amikor „megteremtettek.”
-Mhm, valóban az. –mivel az átlag csak hiszi, hogy így van.
-Jajj, de szellemes. Nem vagyok kannibál. –nem vagyok ember, hogy az lehessek. De ha szeretnéd, téged még megehetlek, gyermekem. Biztos finom lennél.
-Ami azt illeti, igen. –bólintottam rá a tejes megjegyzésére, majd végül felvázoltam nekik, hogy mikre is vagyok képes. Azt valahogy sejtettem, hogy a rúnamágia érdekelni fogja őt, vagy őket. Habár az a szőke márványszobor eddig nem sok vizet zavart, csupán vagy pofákat vágott, vagy néha megszólalt. Szörnyen savanyú és unalmas lehetsz.
-A Z túlságosan elcsépelten hangzik és nem akarok kispados lenni. –arra várva, hátha valaki kiesik a szerepéből. A Fekete Királynő ennél jóval többet ér és erősebb. Szükségük lesz rám, efelől semmi kétségem.
-A nő… mármint Clea válasza is elég volt, de jó tudni, hogy ilyen bizalmas a kapcsolatuk. Bár nem hibáztatom. Valami ennyire... fényesről nem hinném el én sem, hogy a Sötét Dimenzióból jött. –néztem végig rajtuk, majd ahogy kikérte a sértő megjegyzéseimet a nő nevében, egy elégedett, kissé gonosz, szórakozott vigyor kúszott a képemre, a nyelvemet végigfuttatva a fogaimon.
-Kedvelem magát. Ami nálam azt jelenti, hogy nem ölném meg csak úgy, szóval annyira ne élje bele magát. Viszont ezer bocsánat, nem tudtam, hogy ennyire tetszik magának a Sötét Dimenzió Legfőbb Varázslónője. Vagy… kavarnak? Mondjuk nekem mindegy. Ez legyen Wong baja, ő elég… begyöpösödöttnek tűnik. A „gondjaira bízom” gondolom nála nem ezt jelentette. –vontam meg a vállamat, megiszogatva a maradék teámat is
-De azt jobb, ha tudja, ha engem végtelen zuhanásra ítél, és nem jutok haza, a Szentélyük hamar kigyulladna. Van, aki nem ismeri a lehetetlen szót. –azt garantálom.
-Mondanám, hogy meglepett, de majd az fog, ha valamiről hajlandó lesz. Viszont stratégiailag ezek hasznos lépések, ezt elismerem. Jó látni, hogy valaki végre használja az eszét is, nem csak nekiront egy erős ellenfélnek. –pillantottam rá valamiféle elismeréssel, majd ahogy beszélni kezdett, felvontam a szemöldökömet, hogy aztán még épp időben felhúzhassak magam elé egy pajzsot, majd megidéztem hozzá hasonlóan pár démont, akik elszórakozhatnak az övéivel, illetve a földből is kinyúlt néhány kőből összeállt kéz, hogy szétroppanthassák az általa idézett teremtényeket.
-A fekete mágia és démonidézés a szakterületem. De elismerem, nem volt rossz. –pillantottam rá, majd végül visszaültem a helyemre.
-Szeretne még bemutatót, vagy ennyi elég volt?


...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Return to Oz, Scissor Sisters, 2004   Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 EmptySzer. Jan. 11 2023, 15:27


Selene & Clea&Strange



-Úgy értettem, hogy jó ha van még Z tervünk is. Egy szóval sem mondtam, hogy maga lesz az. Örülnék, ha kivenné a helyét az A-ból. Mindenki segítsége jól jön. -elvégre mégis csak Dormammuról beszélünk. Az időkő pedig már nincs nálam, hogy csapdába ejthessem. Így végtelen kövek helyett mi varázslókat és boszorkányokat gyűjtünk.
-Nem "kavarunk". -és Wong nem begyöpösödött, csak idegenek előtt szeret komolynak tűnni. Egyébként meglepő módon van humora, egész jó is. Amióta pedig több időt töltök Cleával, mint vele, még furább dolgai vannak.
-Szóval van, aki bosszút álljon magáért. Micsoda remek hír. Kár, hogy ahhoz nekünk is lesz egy-két szavunk, és semmiféle gyújtogatás nem hozná vissza onnan, ahová küldeném. -én pedig ezt garantálom.
-Igyekszünk kellően felkészülni. Azzal, ha nekirontanánk, csak szívességet tennénk Dormammunak, a Föld pedig hamar a Sötét Dimenzió részévé válna. Ezt nem szeretnénk. -rögtön hárította a semmiből érkező támadásomat, ráadásul nem is akárhogy. Többféle mágia nemet is megcsillogtatott, hogy hatásosabb legyen a bemutatója. Ezt értékeltem. Idegesít, amikor valakiből harapófogóval kell kihúzni dolgokat.
-Maga sem volt épp kezdő. Elmegy. -talán akadhat, amit eltanulhatnánk egymástól.
-Hogyne szeretnék. Nem ússza meg ennyivel. Érdekel, meddig terjed ki a rúnákra vonatkozó tudása. -főleg, hogy azokra építettem a Dormammu ellenes harc túlnyomó részét. Kell valaki, aki járatosabb ebben nálunk. Olyan, aki legalább olyan magabiztossággal képes használni őket, mint Wanda. Ráadásul ő ösztönből varázsol, nem azért, mert képezte magát.
-Tehát a feladat: A szobában ne lehessen levitációs varázslatokat használni, kivéve persze magát, a boszorkányt, aki a rúnákat kivetette. -amennyiben eleget tett a kérésnek, Cleával mindketten teszteltük a hatékonyságát. Selene-nek pedig bizonyítania kellett, hogy saját magát nem zárta ki a körből, ahogy azt velünk tette. Ennél bonyolultabbat nem szeretnék kérni tőle. Ha nem tudja visszavonni a rúna hatását, azzal többé a Szentély nem lenne... Szentély. Varázslóként nem szerencsés egy olyan helyen élni, ahol a mágia tiltott dolog. Ráadásul ez a hely inkább felerősíti a misztikus energiákat. Ha ez a rend felborulna, új new york-i szentélyt kellene avatnunk valahol máshol. Már pedig nehéz olyan fekvésűt találni, mint ez itt.


...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Return to Oz, Scissor Sisters, 2004   Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 EmptySzer. Jan. 11 2023, 18:00


The Witch&The Sorcerers



-De szeretne. -húztam egy elégedett mosolyra a szám, felvont szemöldökkel. Ehhez igazán nem kell telepatának lenni, vagy a gondolataiban olvasni. Nagyon védelmezi a mélyen tisztelt varázslóasszonyt, ráadásul amúgy sem lehetne hibáztatni, ha így lenne. Mint már mondtam, én is oda lennék a gondolattól, hogy valami ennyire szép itt van, ami a Sötét Dimenzióból származik.
Egy jót vigyorogtam azon, hogy nekik is lenne egy-két szavuk a gyújtogatás ellen és az amúgy sem hozna vissza.
-Egész tömegek lennének, akik követelnének vissza, Doktor. Elvégre Istennő volnék, ha nem tudná. De abban biztos lehet, hogy a tűztől kell a legjobban félniük. És az egyébként sem számít, hogy visszahozna-e vagy sem. De élvezetes lenne, ahogy ez a mágikus kóceráj leég. -szívesen megtettem volna, amikor közölték velem, hogy sajnálják, de Selene nem elég szerény ehhez. Nem vitatom, hogy néha biztos a halálba küldtem volna a tanoncokat és akkor mentettem volna meg a Földet, ha kedvem lett volna hozzá, de ettől még ez sértés volt.
-Tökéletes összefoglalás, elismerésem érte. Büszke lehet az ex-Legfőbbre, kedves Clea. Nála értelmesebb emberrel aligha találkozhatott elsőre. -küldtem egy megnyerőnek szánt mosolyt a szőke nőnek elismerés gyanánt, hogy jó embert sikerült kifognia szövetségesként.
-Biztos lehet benne, hogy Stephen nélkülem is tisztában van az erényeivel. Egyébiránt... hajlamos elbízni magát, ha dícsérik. -tetszett az aljas kis félmosolya, amitől az alsó ajkamba harapva, felvont szemöldökkel néztem a férfira.
-Hmmm... azt hiszem, mégis csak őt kedvelem jobban, Doktor. -nevettem egy jót ezen a megszólaláson, majd végül a démonjait rövid úton kiirtottam, hogy aztán visszatérhessek az eredeti helyzetembe.
-Legyen hát. Ha ezt szeretné. Mondja a feladatot. -intettem egyet, hogy mondja, mit akar, aztán had csináljam meg. Félredöntött fejjel hallgattam azt, hogy mit is szeretne tőlem pontosan.
-Maga aztán borzasztó kreatív. -forgattam meg a szemeimet, hogy aztán végül eleget tehessek a kéréseinek és a szobában elhelyezhessem az adott rúnákat, amelyek meggátolják őket abban, hogy használhassák ezt a fajta képességüket. Végül bemutattam, hogy én bizony továbbra is képes vagyok a levitáció művészetére, majd komolyan elgondolkoztam azon, hogy így hagyom ezt a szobát, de végül megszűntettem a rúnák hatását.
-A következő? Húzzak ki egy nyulat egy kalapból, vagy esetleg mutassak be kártyatrükköket? -néztem végig rajtuk.
-Egyébként tudjuk, hogy pontosan mennyi időnk van még, míg Dormammu elér bennünket? Vagy legalább valamiféle körülbelüli időintervallumot?

...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Return to Oz, Scissor Sisters, 2004   Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 EmptySzer. Jan. 11 2023, 21:55


Selene & Clea&Strange



Ezt a kavarásos őrültséget nem kommentáltam tovább, főleg, hogy a legkevésbé sem tartozott a tárgyhoz. Gyerekes és ostobaság itt és most ezzel foglalkozni, de ettől a nőtől a látszat ellenére a komolyság elég távol állt. A megjelenése fenyegető, boszorkányos, méltó a róla olvasottakhoz, de a szavai inkább csak gúnyosak, amik a saját szórakoztatását szolgálják. Cleával mi igencsak magasan műveljük ezt, így aligha veszünk magunkra tőle bármit is. Egymás fejéhez vágtunk már cifrább sértéseket is, ha nem értettünk egyet valamiben.
-Hallottam istennős legendákat, de nem érdemes mindent elhinni, amit nem látunk a saját szemünkkel. Azok az egész tömegek pedig nem jelentenének valódi fenyegetést. És nincs az a tűz, amit ne lehetne eloltani. -ami nem teljesen igaz. Ott van például rögtön a Pennsylvania államban lévő Centralia. Feltörekvő bányász város volt, amíg ki nem derült az 1960-as években, hogy a föld alatt izzik a szén. A mélyben égő tüzet azóta sem oltották el, a város lakatlanná vált. Szakértők szerint még vagy 250 évig így is maradhat. A tűz elolthatatlan, mivel túlságosan mélyen van, és túlságosan forró. De gondolom nem Centráliát szeretné a Szentélyre szabadítani.
A kis szóváltásukra csak türelmetlenül a szemeimet forgattam. Koncentrálhatnánk az itt léte valódi okára esetleg? Én személy szerint nem szeretném ezzel tölteni az egész napunkat.
Végül csak végrehajtotta a rúnás varázslatot. Sikeresen vette a feladatot, nem mint ha egyébként kétségeim lettek volna.
-Nincs következő. Érdekeltek a képességei, bár sejtettem, hogy nem alaptalanok azok a feljegyzések a híres Selene-ről, de valójában inkább arra voltam kíváncsi, hogy a cél érdekében hajlandó-e az együttműködésre, és megtenni azt, amire kérem. -és lám átment a teszten. Ezzel kapcsolatban viszont voltak aggályaim. Elég makacs és öntelt nőszemély.
-Nem tudjuk. Rengeteg a változó. Például, hogy Dormammu milyen szolgákat talál magának és milyen gyorsan. Hozzájuthat-e általuk mágikus ereklyékhez, vagy sem. -konkrét példákat szándékosan nem mondtam, jobb az óvatosság.
-Dormammu ugyanis többféleképpen is a Föld Dimenziójába jöhet. Lélekáldozatokkal, megszállással, amikor is a saját kezébe veszi a sorsa irányítását. És ott van még a térfúzió is, ami a Föld és a Sötét Dimenzió között jött létre, és egyre csak növekszik. Ennek a résnek a befoltozása is feladat, ha Dormammu önmagában nem lenne elég. Oh, igen, és őt természetesen csak a saját közegében állíthatjuk meg, mivel ha már itt lenne, akkor már nem beszélnénk semmiféle Föld Dimenzióról sem. A mágia használók krémje, avagy mi, házhoz megyünk. Mindenki más felveszi a harcot Dormammu serege ellen. -természetesen Wong vezetésével, de ez megint nem publikus részlet.


...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Return to Oz, Scissor Sisters, 2004   Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 EmptyCsüt. Jan. 12 2023, 10:55


The Witch&The Sorcerers



-Micsoda szerencse, hogy itt vagyok, így már elhiheti ezeket a legendákat. Házhoz jött a bizonyíték. -húztam egy elégedett mosolyra a számat, majd amint túlvoltunk a felesleges körökön, végrehajtottam a rúnamágiát, amit kért, aztán visszavontam a hatását, mielőtt még túlságosan varázs mentes lenne a hely. Pedig komolyan elgondolkoztam, hogy néhány helyre elrejtek pár blokkolásra alkalmas jelet. Az is szörnyen szórakoztató volt, amikor Pióca miatt a tanoncok nem tudták használni az erejüket. Olyan nevetségesek.
-Hajlandó vagyok elfogadni tanácsokat és útmutatásokat, ha arról van szó, hogy lesz-e még hol laknom. Elég hülyén néznénk ki, ha mindenki agyatlan szolga lenne, elnyelné a Sötét Dimenzió vagy Dormammu, én meg otthon ülnék és a körmeimet lakkoznám, mert nekem úgy is mindegy. Nem rajongok azért, ha "meg akarják enni" a dimenziómat. Frusztrált leszek tőle. -engem szoktak szolgálni, nem pedig fordítva. Habár már nem tartok igényt az agyatlan szolgálók imádatára, szükségem van rájuk, hogy életben maradhassak. Ha elveszik előlem a lelkeket, akkor nem tudok mivel táplálkozni és az életem lassan elsorvad. Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak.
-Értem. Tehát megosztjuk az erőinket hasznosság szerint. Támogatom, hogy a saját dimenziójában győzzük le, elvégre... mindannyian merítünk erőt a Sötét Dimenzóból, az talán nekünk is kedvezőbb közeg lehet. A maga életereje például elég halványkának tűnik nekem. Csak nem beteggé teszi a Föld? -biggyesztettem le az ajkamat megjátszott szomorúsággal. Gondolom volt rosszabb is, de mivel én életerőből táplálkozom, így érzem ezeket. Érdekes és hasznos tulajdonság. Mivel nem kaptam választ, csak egy csúnya nézést, így megvontam a vállamat.
-Vannak esetleg olyan jelek, amikre érdemes odafigyelni és utalhat arra, hogy már elkezdte megszállni ezt a dimenziót a szolgáival? Na és persze... hogyan akar befoltozni egy térfúziót? Az emlékeim szerint, amiket régen hallottam... nem túl visszafordítható folyamat. Vagy ez is titok? -és végül pusztulást idéz elő.

...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Return to Oz, Scissor Sisters, 2004   Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 EmptyCsüt. Jan. 12 2023, 12:35


Selene & Clea&Strange



-Dormammunak mindenképp szüksége van legalább egy követőre, aki segít neki, hogy átjuthasson a mi világunkba. Nem kell, hogy az illető az önkéntes szolgája legyen. Elég csak ráakadnia valakire, akiben elég fájdalom, szenvedés, gyász lakozik, hogy őt táplálja. Ekkor képes lehet valakit megszállni, a Sötét Dimenzióból irányítani. Persze ettől még számítunk a kíséretére, mivel köztudott, hogy nem csak ebben a dimenzióban toborzott már sereget magának. Mindenhol vannak hívei és követői. -de ezt nyilván magától is tudta, nem szeretném ezzel untatni.
-Dormammu több módon is átjöhet a világunkba. Legutóbb Kaecilius próbálkozott ezzel. Cagliostro Könyvében volt egy rituálé, amivel ide lehet hozni. Ehhez nem elég a tiltott gyakorlat, el kell pusztítani a Földet védelmező Szentélyeket, és akkor már semmi sem állíthatja meg, hogy a Földet a Sötét Dimenzióval fúzionálja. Biztos vagyok benne, hogy nem ezt a módszert választja. Egyrészt ezt már ismerjük, másrészt időigényes és kockázatos a Szentélyekre támadni. -kellően felvérteztük magunkat a legutóbbi alkalom óta. Nem csak Dormammu, hanem leginkább a Skarlát Boszorkány nyitotta fel a szemünket, hogy valamit botrányosan rosszul csináltunk.
-A másik lehetőség egy mágikus tárgy, egész pontosan Watoomb jogara. Ez az ereklye képes transzdimenzionális átjárókat nyitni. Összesen hat darab létezik belőle, szerte a dimenziók között. A portál kinyitásához azonban akár egyetlen is elég. -a miénk a hongkongi szentélyben van bonyolult védő varázslatokkal és rúnákkal védve. Ezt Selene-nek nem kell tudnia.
-Ezen kívül megfelelő számú emberi áldozatra is szükség van, hogy képes legyen átlépni a határokat. Lelkeket kell összegyűjteni, akik megfizetik azt a hatalmas árat, amiért cserébe ebbe a világba jöhet. Ezért mondtam, hogy legalább egy követőre mindenképp szüksége van, aki segít neki egy jogart találni, és a lelkeket összegyűjteni. -persze a megszállt gazdatest kiléte sem mindegy, miféle erőket birtokolhat általa.
-Dormammu és a térfúzió terjedésének jelei sokban hasonlítanak. Az agymosott serege elég felismerhető lesz, ahogy átlépik a világok határait. Aztán egyre terjed a sötétség, míg nem kel fel többé a nap. Hideg, zord, szélsőséges időjárás veszi át az uralmat. Hóesés nyáron, szökőárak, tornádók pusztítanak, a szunnyadó vulkánok kitörnek. Az univerzum kezd darabokra hullani, összedőlni, szó szerint, ahogy a két világ összeütközik. Zavar lép fel a gravitációs mezőben. A tárgyak lebegni kezdenek. Végül eltűnik az élet, és egyedül csak az marad örök magányra ítélve, aki a térfúziót létrehozta. Mindkét világ elpusztul, ő pedig ott marad az örök semmiben. Vagyis... jelen esetben én. De ha nem kockáztattam volna meg a távjárást a halott variánsom testében, akkor a Skarlát Boszorkány pusztította volna el a multiverzumot. Még mindig ez volt a kisebbik rossz. -ami pedig a térfúzió "befoltozását" illeti, nos, nem téved, hogy szinte lehetetlen, mert...
-Egy másik univerzum Földjének idő előtti elpusztításával meg lehet állítani a térfúziót. Tehát vagy beletörődünk a sorsunkba, vagy mások kárára életben maradunk. Kellemes kis dilemma. -nem, nem az.
-De már dolgozunk ezen. Az álom forgatókönyv szerint egy lakatlan Földet kellene találnunk valahol, valahogy a multiverzumban, aztán valahogy elpusztítani azt a világot, mielőtt saját magától időszerű lenne. Így nem lennének ártatlan áldozatai a mi életben maradásunknak. De lényegében tűt keresünk a szénakazalban. Az oda jutással még nem is lenne probléma, de ennyi világot egyszerűen képtelenség átfésülni térben és időben. America és Wanda révén oda juthatnánk térben, talán még az időutazást is össze tudnánk hozni, ha már egyszer Stark-nak is sikerült, de a megfelelő világ kiválasztása bonyolult. Az időkő nélkül nem tudom végignézni az összes lehetséges kimenetelt. A multiverzum pedig kiszámíthatatlanná vált, hogy találomra utazgassunk benne, végtelen köveket mozdítsunk el a helyükről. Több kárt csinálnánk vele, mint hasznot. És minél több a térfúzió a multiverzumban, annál inkább veszélybe kerül az egész. Az összes létező világ.


...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Return to Oz, Scissor Sisters, 2004   Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 EmptyCsüt. Jan. 12 2023, 13:30


The Witch&The Sorcerers



-Ha, és amennyiben tanultak a hibáikból, biztosan. A Szentélyek a Föld mágikus védvonala, nem árt, ha nem egyszerű bejutni és lerombolni őket. -különben elég csúfos kudarcot vallanának a mágusok, akik multiverzum szinten védelmeznek bennünket. Micsoda hősiesek.
-Hát ez elég... siralmasan hangzik. Mármint hasznos kis ereklye, csak az, hogy van belőle hat is, Dormammu-nak nem csak itt lehetnek majd agymosott katonái, és ezzel sikerülhet átjárót nyitni. -micsoda remek kilátások. Már kezdtem azt hinni, hogy nem lesz semmi izgalom, de szerencsére tévedtem.
Csendben hallgattam azt, hogy megfelelő számú emberáldozatra van szüksége, hogy átléphesse a határokat. Konkurencia?! Most már még jobban akarom, hogy elzárjuk ezt a lényt. Egyrészt... se a dimenziómat, se az életbenmaradásom eszközeit nem veheti el csak úgy. Számomra fontosak ezek a lelkek, ráadásul hasonló egyébként nálam is felmerül, hogy megfeleleő mennyiségű áldozat esetén még képes lehetnék fejlődni, ténylegesen is isteni szintű magasságokba.
-Reménykedjünk benne, hogy a sarki fűszerest, és nem egy mágiahasználót fog megszállni, különben megnézhetjük magunkat. Azonban így már még jobban a bukását akarom. Bekebelezni megannyi lelket... -és elvenni tőlem?! Ugyan, kérlek. Nem lesz olyan egyszerű.
Csendben hallgattam, ahogy elmagyarázta nekem, hogy mégis mik lehetnek a jelei annak, ha Dormammu megszállása kezdődik, illetve a térfúziónak magának.
-Tehát lényegében eluralkodik a káosz és minden szétesik azért, mert maga eldöntötte, hogy távjárást csinál, egy halott variánsán? Komolyan?! Magát nyugtatja ezzel a "kisebbik rossz" dumával, vagy másokat is meg akar győzni róla? Nyilván az se lett volna jobb, ha a flúgos meseboszorkány kinyír mindenkit, de ezt mondja majd egy ötéves kislánynak, aki porból lett és porrá lesz. -vigyorogtam egy jót a gondolaton. Azt megnézném, ahogy megpróbálja beadni valakinek, aki miatta döglik meg, hogy csak jót akart. Segítek: ez a duma sosem válik be.
A további dolgokra aztán csak felvont szemöldökkel néztem rá, míg végül megráztam a fejemet.
-Nem, ami azt illeti, nem kellemes kis dilemma. Hanem egyértelmű. Nem értem, miért olyan bonyolult eldönteni, hogy mi, vagy egy másik Föld. Nem tudom, maguk hogy vannak vele, de én teszek arra, hogy mondjuk... egy nyolcvanadik Földön akár egy variánsom is meghalhat ettől. Kit érdekel? Nekem ők nem jelentenek semmit sem, csak feláldozható bábok a jólétemért cserébe. Nem ismerjük őket, nincs közünk az életükhöz. Maguk szerint ők haboznának, hogy kiírtsanak-e minket egy hasonló helyzetben? Csekély a valószínűsége. Nem lehet mindenkit megmenteni, Doktor. -vontam meg a vállamat egyszerűen.
-De majd utánajárok én is, hátha eszembe juthat valami, ami maguknak nem. Aztán akkor talán megkaphatja a lakatlan Földjét, hogy végül ne kelljen csatát vívnia a lelkiismeretével, ennél is jobban. Ki tudja, talán a megoldás az orrunk előtt van, csak nem vesszük észre...

...
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Return to Oz, Scissor Sisters, 2004   Return to Oz, Scissor Sisters, 2004 Empty

Vissza az elejére Go down
 
Return to Oz, Scissor Sisters, 2004
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Marvel Universe :: Dormammu /Térfúzió-
Ugrás: