Lenyűgöz ez a nagy zöld terület. Az én Amerikámban a természet is megsínylette a háborút és a kisebb összecsapásokat is. Itt jó a levegő, könnyebbnek és szabadabbnak érzem magam, ahogy a füvet taposom egyszerű sportcipőben. Szereztem hétköznapi öltözetet, hogy ne tűnjek ki az itteniek közül. Vannak furcsa figurák, jelmezesek, maszkosok, én nem akarok az lenni. Elég, ha beolvadok egy ideig, amíg talán elül az érkezésem körülményei okozta zűrzavar.
Épp a közeli áruházba tartok az alapvető élelmiszerekért. Nagyon könnyű ezekhez hozzájutni, még a kispénzűeknek is van kínálat bőven. Jól ismerem a szegénységet, elvégre egy koncentrációs táborból szöktem meg és onnan nem szoktak nagy vagyonnal távozni a rabok. Örültünk Sharddal, hogy egyáltalán életben vagyunk. Aztán az életünk más fordulatot vett, többször is. A húgom már csak ebben a szerkezetben van velem, amit az alkaromon viselek. Nagyon megnyugtat a tudat, hogy így állandóan együtt lehetünk. Az ő halála rosszabb volt, minden borzalomnál, amit láttam. Azért éreztem így, mert én vettem el az életét aazután, hogy Fitzroy szörnyet csinált belőle. Nehéz volt ezt feldolgozni és nagy ára van annak is, hogy legalább a lelkét, a lényegét meg tudtuk őrizni.
Úgy látszik, ez a kutyások időszaka. Sokan viszik pórázon vagy anélkül az ebeket. Az ittenieknek természetes, de ahonnan én jöttem, ott kevés kutya élte túl a világégést. Az emberek persze ott is tartottak kutyákat, de sokkal kevesebbet és nem is találkoztam annyit a világukkal, hogy ezt megszokottnak vegyem. Kedves kis teremtmények, némelyikük méregzsák, mások nyugodtabbak. Ahogy elnézem, milyen összhangban mennek a gazdáik mellett, hogy tudnak ragaszkodni egymáshoz, megint azt érzem, hogy nem találom itt a helyemet. Egyszerű volt rábólintani, hogy eljövök a múltba agyonlőni a rosszfiút és vállalom, hogy ezért itt ragadok, sose látom többet a saját világomat. Nem is kötött oda már semmi. A békéért harcoltam és én tudtam a legtöbbet Fitzroy-ról, ez volt a szükségszerű lépés. Most viszont bujkálok és idővel meg akarom ismerni azokat, akikről a nagymamám mesélt és akikről a kiképzés során tanultam. Egyelőre viszont az üresség szippant magába, bármilyen remek az atmoszféra, bármilyen gyönyörű a park. Nem baj. Új életet kezdtem és ahogy gyerekkorom óta soha, most sem adom fel.
Az utam egy nagyon fiatal, vörös hajú nő mellett vezet el. Nem izgat különösebben, a kutyája sem. Csak arra figyelek, hogy ne menjek túl közel, mert egy-két bolhazsák túlreagálja az ilyesmit. Még egyszer végiggondolom, miket fogok venni a pénzből, amit a küldetésre kaptunk. Nálunk múzeumi darabok azok a bankjegyek és érmék, amikkel itt fizetni kell. Akadnak gyanús alakok is a parkban, meg részegek. Egy három fős társaság táncol egy pad mellett olyan mozdulatokkal, amiket drogosoktól láttam. Üvölt a zene, azt próbálják követni kezükkel-lábukkal. Az én fejem csak megfájdul ettől a gépcsikorgástól vagy minek nevezzem. Egyébként nem rossz ez a sokszínűség. Szép volt ez a világ. Az emberek majd elfelejtik és tönkreteszik megint. Vajon tényleg így lesz? Ezt fogom látni?

 

Ennyire kijöttem a formából? Ha ez az én világomban megy így, már halott is lehetnék. Az egyik kutya egyáltalán nem arra akart menni, amerre a gazdája, ő meg elég sajátosan lépett. A pados bulizókat akarta kikerülni. Az én módszeremmel kellett volna megoldani, akkor a kerületbe se jönnének többet. Ezt a szerencsétlenkedést! Én nem esek el, de a nő belém kapaszkodik. Ha egy bérgyilkos vagy egy zsebtolvaj kerül így közel az emberhez, annak csúnyább vége van. Tolvajlás ellen fel vagyok készülve, merthogy én is űztem a szakmát, ismerem a fortélyokat. Szemem szinte villámokat szór. Most felbosszantottak. A messze futó Arrow nevű kutyával nem foglalkozom. Az csak a labdáját hajtja, nem fog nekem ugrani. Eszemben sincs felsegíteni a nőt, mert még nem ismerem a szándékait. Aki közel jön, az veszélyes.
- Egy másodperced van elmondani, mire gondolsz - mordulok rá a vöröskére.
Addig semmiképp nem nyírom ki, amíg nem tudom meg, honnan tud Shardról, ha egyáltalán nem blöfföl. Pont oda nézett, ahova a speckó szerkezet fel van szerelve. Küldhette Witness vagy lehet valami helyi szuperképességű gondolatolvasó is, bármi. Ha ismeri a titkomat, kezdenem kell valamit a szituációval. A másik kutyát szemmel tartom. Eddig se tágított a nő mellől. Lehet, hogy meggyűlik vele a bajom, ha a gazdája ellen kell fordulnom. Kutyát sosem öltem, mert sose volt rá szükség. Nem is találkoztam sokkal.
Ekkor oldalról besodródik valami elém, de most már kellően éber vagyok. Akin a nő átesett, az olyan mozdulatokat tesz, mintha úszna és mikor a fejem felé kap, nem vagyok rest megállítani. Gyakorlott mozdulattal és edzettségemnek köszönhető gyorsasággal kapom el a karját, a háta mögé tekerem és magam elé rántom a palit úgy, hogy a kutyás nő és közém kerüljön. Még nem tudom, mit várhatok a seggén üldögélő csajtól, ezért nem engedem magam mögé.
- Ne itt kapálózz, barátom, mert még kitöröd a nyakad... - fenyegetem meg a táncolót óvatos szóhasználattal.
- Hé, engedj el, te állat! Engedj el! - nyivákol szerencsétlen hangon.
A hanghordozásból, sőt a hangszínből úgy tűnik, nem ma szívott először. Ellököm magamtól, mert itt, a nagy nyilvánosság előtt nem ölhetem meg. A lendülettől természetesen pofára esik. Feltápászkodik és félve, de kifürkészhetetlenül néz rám, mielőtt rohan a barátaihoz. Azok szörnyülködve néznek kivéve egyet-kettőt, aki végigtáncolta az egész összetűzést, annyira nem tud a világról. A zenét döngetik tovább és a srác vált velük pár szót, aztán újrakezdik az inkább ösztönös, mint megkoreografált táncukat. A nőn kívül őket is figyelem. Lehet, hogy egyik se jelent komoly veszélyt, de fegyver bárkinél lehet és aki még be is van cuccozva, az nem mérlegel. Fel vagyok készülve az életveszélyre, egyben pedig az is izgat, hogy mit tud ez a nő, aki nekem jött. Csak egy esti séta a parkban, mi? Nem rajtam múlt.



 

Nem kerüli el a figyelmemet a nő meghökkenése. Vagy nagyon jól alakítja az efféle szituációkhoz nem szokott, egyszerű hétköznapi embert vagy tényleg az. Kevés időt adtam neki, mégis többet kapott, mert megzavart ez a bolond ember. Ahogy lerendezem, újra a földön ücsörgő kerül a látókörömbe. Arrow társa neme egyszerűséggel ráült a gazdájára. A kiképzés során tanultuk, hogy a kutyáktól mit várhatunk. A lomha, nyugodt ebeket is komolyan kell venni, mert nagyon gyorsan tudnak reagálni, ha épp úgy ítélik meg, hogy a helyzet azt kívánja. Mindenesetre annyi szent, hogy a kutya nem fél tőlem ellenben a gazdájával. Amíg nem követnek el galádságot vagy meggondolatlanságot, nincs is okuk félni.
Rezzenéstelen arccal hallgatom végig a mondatot, amiből most pont azt hagyta ki, amire rákérdeztem. Egy pillanatot még várok, hátha leesik neki. De nem, nem. Leguggolok mellé, kezemet a szétnyitott kabátom cipzára mellett nyugtatom. Ha tesz egy rossz mozdulatot, elő fogom kapni a késemet. Kevés esélyt látok arra, hogy erre lesz szükség, de az ördög nem alszik. Számtalan ilyen helyzetet láttam már, igaz, nem ebben az időben.
- Ne kamuzz nekem! - szólok rá halkan, de határozottan. - Az előbb mondtad, hogy TŐLE is bocsánatot kérsz. Ezt fejtsd ki...
A szemeibe nézek, a földhöz szegezem a tekintetemmel. Nem hat meg a bárgyú, erőltetett mosolya, sem az egyébként aranyosnak látszó arca. Shard létezése nem játék és ha róla tud, rólam is tudhat ezt-azt. Nem azért jöttem ide, hogy lecsukjanak. Vetek egy pillantást a táncosokra. Újra felvették a ritmust, csak kicsit távolabb húzódtak. Ezek nem harcosok, csak élvezni akarják az életet és a határokkal nem voltak tisztában, én pedig segítettem nekik meglátni, mit nem szabad. Szívesen, fiatalok...
Ez a nő se harcos. Kiszagolt valami nagy titkot, megfenyegettem és mégis az a legfontosabb neki, hogy ne legyen poros a nadrágja. Meg hogy a szatyor rendben legyen. Megnézem, mi esett ki belőle. Várom a választ és kezdek egész türelmes lenni. Az újabb megszólalására gúnyosan elmosolyodom.
- Arrow is olyan bajkeverő, mint te? Rendben, akkor menet közben elmesélheted a dolgot.
Szólította az előbb az elszaladt kutyáját, de az még mindig nem jött vissza. Smúzol egy párral, le se szarja, mit mondott a gazdája. Nem egy szabálykövető típus. Az üldögélő kutya kedvetlen felállását jópofának találom. Ezek ketten összeszoktak, kedvelik egymást. Sosem állt módomban megfigyelni egy kutya és egy gazda kapcsolatát. Egészen érdekes, ahogy az is, hogy ennyien tartanak kutyát. Könnyebb itt az élet és nem is gondolják az emberek, hogy mennyivel rosszabb világ jön.
Sejtem, hogy a nőnek nem tetszik, hogy vele fogok menni. Csak addig lesz így, amíg végre kinyögi az igazságot. Aztán majd eldöntöm, mi legyen. Az az érzésem, hogy nem lesz nehéz hallgatásra bírni, csak tudnom kell, miről fog hallgatni. Kezet nyújtok, hogy segítsek neki felállni.



 

Bevetéseken és utánuk részt vettem már kihallgatásban. Egyesek azonnal megtörnek, másoknak több idő kell és vannak rendíthetetlenek is. Ennél a fiatal nőnél nincs szükség semmilyen különösebb felkészültségre. Mindjárt összecsinálja magát, az arcára van írva. Az idő húzásához viszont ért.
- Biztos vagy te ebben?
Azok szokták ezt mondogatni, akik lusták vagy türelmetlenek és az óvatlanságuk, felkészületlenségük miatt kerülnek bajba. Nem balszerencse ez. Azért esett el, mert nem figyelt. Én ezért nem szoktam elesni. A visszakérdezésre nem válaszolok, csak lekezelően nézek rá. Kiolvashatja a szemeimből, hogy ezt nem veszem be. Utal rá, hogy ismer egy titkot, aztán azt mondja, hogy nem tud semmit. Kezd fárasztani. És még mindig fél, el se fogadja a segítségnyújtást. Ha nem, hát nem. Én felállok és hagyom, hogy ő egyedül tegye meg ugyanezt.
Elnézem ezt a közjátékot a másik kutyával és azzal a párral, akikkel szórakozik. Mikor Arrow engem kerülget és szagolgat, készen állok bármire. Nincs rá szükség, az állat csak kíváncsi és békésen lerakja elém a játékát. Lábammal finoman elrúgom a labdát arra, amerre a nő eredetileg ment volna. A kutya vezeti őt, ahogy látom, ezért segítek kijelölni az irányt, hogy ne kelljen tovább szerencsétlenkedni. És ennyi várakozás után csak egy bevezetőt kapok. Már nagyon unom, ezért morgok rá:
- A lényeget! Nem kell a rizsa, meg a mese.
Extrém hullámvasút, ja. Ezen gúnyosan felnevetek. Koncentrációs táborban nőttem fel. Láttam a szüleimet meghalni temérdek más mutánssal együtt méltatlan körülmények között. Az utcán éltem. Kőkemény kiképzésben vettem részt és véres akciókban. Meghoztam életem legnehezebb döntését: a testvéremet, lelki társamat, akivel együtt vészeltünk át minden nehézséget, megöltem, hogy megszabadítsam attól a léttől, amibe belekényszerítették a vámpírszerű emplátok. Ott hagytam a világomat, hogy elkapjam a bűnözőt, aki többek között Shard megfertőzéséért is felelős. Szeretettel várom az ennél extrémebb sztorikat! Értem én, ez egy szelídebb világ és ez a nő nem ilyen hányatott sorsú. Szerencsés. Számára minden bizonnyal a világot jelenti, amit látott.
- Akkor vagy idióta, ha nem mondod el.
El se hiszi. Ez még jó is lehet nekem. Sóhajtok egy hatalmasat. Nem csak azért, mert sok a duma és még mindig nem hallottam, amit akarok. Ebben most benne volt az elmúlt napok minden fáradtsága, sőt az egész életemé. Amit magam mögött hagytam, hiszen itt biztosan nem fogok örökké úgy járni-kelni, ahogy egy apokalipszis utáni világban.
- Értem.
Próbálja túlmagyarázni. Egyértelmű, hogy nem azért, mert hazudik. Ő maga sem érti, azért hadonászik, azért dobálja a szavakat. Lehet, hogy nem is ismer hasonló csodabogarakat és még saját magát is furcsának tartja. Az én világomban ezt akarták elérni az emberek. Hogy a mutánsok szörnyszülöttnek tartsák magukat és maradjanak elzárva. Vagy inkább haljanak meg. Nem tudhatom, hogy ez a nő mutáns vagy máshonnan ered az ereje, mindenesetre az ilyen gondolatokat irtani kell. Fel kell szabadulni alóluk, el kell fogadni, hogy valami más csírázik benne. Csak ne szúrjon ki velem...
- Olyan ez is, mint bármi más. Gyakorolnod kell és megtanulod irányítani. Mert ha nem, nagyobb bajokat okozol és nem fogadja mindenki olyan kedvesen, mint én.
Sikerült elérnie egy együttérző mosolyt. Emlékszem, amikor először szívtam el és adtam ki magamból egy fegyver energiáját. Meg voltam ijedve, nem tudtam, hogyan történik. Féltem, hogy véletlenül ártok Shardnak, aki egyébként előrébb járt a mutáns képessége ismeretében. Együtt jártuk végig az utat.
A csomagolt termékre pillantok. Ha ez olyasmi, amit én ismerek csokoládé néven, akkor luxuscikkhez jutok. Török belőle egy kis darabot és elnyammogok vele. Sokkal ízletesebb, de édesebb is.
- Köszi! Na, figyelj... Senkinek ne szólj erről, világos?! Megtudtál egy titkot, amit nem kellett volna. Ha tovább adod, komoly bajod lehet. Nekem is, Shardnak is.
Abban nem vagyok biztos, hogy képes tartani a száját. Fegyelmezettséget nemigen láttam még tőle. Ezért emelem ki, hogy pórul járhat és ez nem csak azt jelenti, hogy én megtalálom és gondoskodom róla, hogy többet ne pletykáljon. Ha rossz helyen mondja el, többet akarnak majd tudni és a kikérdezésnek vannak nagyon fájdalmas módjai is. Én se akarom, hogy ilyet kelljen átélnie. Igazság szerint ha eljár a szája és tennem kell valamit ez ellen, nem a legdurvább módszert választanám. De jobb megelőzni.
- Elég annyi, hogy Shardnak nehéz élete volt. Még mit tudtál meg róla?
A gépek érzéseibe belenézni és velük cseverészni, ez nekem megfoghatatlan és nem is érdekel igazán. Azzal kell tisztában lennem, hogy milyen információk szivárogtak ki. Kockázatot vállalok azzal is, hogy a nővel sétálok, mert bármikor megtörténhet újra, amit az előbb tett. Bár van egy gondolatom.
- Mikor szokott akaratod ellenére megtörténni, hogy...szóba elegyedsz egy géppel?
Sokaknál a félelem váltja ki. A borulásnál ő is megijedt. Lehet, hogy fogást találtunk a képességén.
- Ez veled született adottság vagy később tettél szert rá?
Nem ő az első, akinek adtam néhány tanácsot, hogy hogyan ne tegye tönkre az életét és másokét a speciális tehetsége miatt. Azt érzem benne, hogy formálható. Rá is fér, mert ahogy most van, magára és másokra is veszélyt jelenthet.

 

Meg van győződve az igazáról. Legyen, amíg nem nekem okozza a bajt. Ha a beosztottam lenne, kinevelném belőle, az biztos, de itt nem parancsnok vagyok. Nem életem álma, hogy mindig mindenkinek megmondjam, mit csináljon. Időnként megteszem, de nem minden áron.
Tisztában vagyok vele, hogy nem ezt várta. Ha egy járókelőt leszólítana ilyennel, kapna hideget-meleget. Én tényleg értem, miről van szó és nem is fogok hülyét játszani. Megesett rajta a szívem, ahogy kiderült, hogy nem tudja rendesen használni a képességét, fél tőle, sőt zavarja is. Nagyon sok ilyennel találkoztam. Némelyiküknek elég egy kis lökés és máris rossz kezekbe kerülnek. Ha bele tudok avatkozni, akkor legalább jó irányba terelem. Legyen valami hasznom ebben az idegen világban.
- Most mondtam. Adottság, amit lehet kontrollálni. Mint a testi erő, azt se muszáj mindig csúcsra járatni.
Láthatta, hogyan bántam a drogossal. Ha minden erőmet bevetem, minimum kar- és válltörés lett volna belőle.
Ez a komolytalan lakatjáték a szájával nem győzött meg. Sokat nem fogok rábízni, amíg úgy látom, hogy túl játékos és gyermeki a titoktartáshoz. Nem hiszem, hogy bevett volna valamit. Maximum gyógyszerektől lehet labilis, de biztos nem kábszeres. Inkább eleve ilyen zűrös alkat.
- Mondd a zavarost is... - bátorítom, ahogy sétálunk a kijelölt úton.
Erre nincsenek túl sokan. A távolban látok még embereket, elszórtan, nem csoportokban. Meg pár kutyát össze-vissza szaladgálni. Jó ez a nagy szabadság? Tudnak rendet tartani? Nem mondanám biztosra. A vezérlő parancsának elhangzásakor belenézek a nő szemébe. Tudja, hogy megjelenítésre is képes az eszköz. Nem semmi ez a képesség. Óriási károkat és hasznokat is lehet vele okozni. Bármilyen ügyefogyottnak is tűnik, ezzel nyilván tisztában van. Keresem az átverést a szavai mögött, a blöfföt, de nem találom. Úgy lehet igaz, ahogy mondja.
- Igen, mint egy videohívásban, csak teljesebb az élmény. Ki ne próbáld, mert akkor vége a beszélgetésnek - szólok rá megint, mielőtt izgalmában elfeledkezne magáról.
Még csak az kéne, hogy kivetítse Shardot itt a park közepén. Amiket elmond, nagyon is ismerősek. Gyorsan véggigondolom, mennyire akarok én ebbe belefolyni.
- Senkit nem ismersz, aki már megtanult irányítani egy ilyen képességet?
Vannak tanácsok a tarsolyomban, később elő is rántom őket. Katonaként is volt már dolgom olyannal, aki véletlenül ölt meg egy egész osztályt, mert kiszívta a teremből az összes levegőt. Azt a gyereket se lőttük agyon, hanem elfogtuk és biztosítottunk neki lehetőséget, hogy megtanulja, mikor mennyit alkalmazhat a képességéből. Évek múlva ő is beállt a seregbe békefenntartónak. Persze olyan is van, akit nem zavar az ilyesmi, sőt tudatosan a pusztítás vagy a bűnözés szolgálatába állítja az erejét. Itt nem ezt látom.
Lenézek a kutyára, amit vakargat. Aztán a másikra. Ők teljesen nyugodtan mennek mellette. Az előbb sem rajtuk múlt, hogy balhé lett. A labdázóst azért nem nehéz elterelni a gazdájától, azt észrevettem. Ezek a kutyák nem védelmi célt szolgálnak. Itt a parkban komoly őrzőkutyából nem sokat láttam. Barátok, társak, egyesekhez úgy szóltak, ahogy a gyerekhez szoktak. Nem időzök el sokat ezeken a kapcsolatokon, mert a történet elég szomorú. Nem kísérlet eredménye, ami lett belőle. Fel se fogja, hogy valaki végre nem értetlenül néz rá. Csórikám. Muszáj rámutatnom az igazságra, bármilyen fájdalmas lesz.
- Mutáns vagy. Ezt így hívják. Csókoltatom a pszichiátert, de a szüleidet is, hogy nem segítettek.
Eddig se kiabáltam, most még halkabban beszélek. Az emberek imádják a széthúzást. Még mutánsnak se kell lenni, elég ha valakinek más a bőrszíne vagy külföldi és már bele is kötnek. Két kutyával és velem az oldalán már nem kelti fel minden bajt kereső hülyegyerek figyelmét, de ilyen témáról akkor is diszkréten kell beszélni.
Nagyon ócska kifogás, hogy megpróbáltak neki segíteni. Ha a gyerek beteg, keresnek gyógymódot. Ha a gyerek tehetséges, megtalálják a módját, hogy kamatoztassa a tudását. Nem próbálják, hanem megoldják. Őt meg összezavarták és hagyták kínlódni. Fiatal felnőtt és még kusza lelkű tiniként forgatja a képességét.
- Szabadlábon vagy, ezért gondolom, hogy nagy hülyeséget nem csináltál eddig. Ahhoz, hogy ezután se lőj bakot, nem fogod megúszni a gyakorlást. Félsz ezektől az erős, negatív érzelmektől, ahogy a legtöbb ember. Pont ezért kell belőlük több. Hozzá kell szoknod, hogy ezek az életed részei és egy idő után érteni fogod, mi történik olyankor. Meg fogod látni a logikát.
Ezt pont olyan hanghordozással mondtam el, amilyet a kiképző parancsnokunk alkalmazott. Csak én nem üvöltök. Nem is fixírozom, hanem a környezetünket nézem. A véremben van, hogy állandóan fel vagyok készülve a veszélyre és annak elhárítására. Shard szokta mondani, hogy néha lazíthatnék. Na de ha pont akkor üt be a krach, mikor nem vagyok felkészülve? Talán ő is élhetne még, ha nem egyedül találnak rá az életerőt elszívó mutánsok. Lehet, hogy megmenthettem volna. Állandó éberségre van szükség. Itt is vannak gyanús alakok.

 

Sejtettem, hogy a tiltás neki felhívás keringőre, viszont örömmel hallom, hogy mégse vág bele. Felfogta, hogy baj történhet vagy csak fél tőlem. Mindegy, a célt elértem. Nem szokott zavarni, ha a frászt hozom az emberekre. Ok nélkül nem teszem. Egy rendfenntartónak legyen tekintélye és integritása! Ezzel a tudattal nézek rá még egyszer megerősítésképpen, hogy nem vicceltem.
- El ne hidd bárkinek, hogy flúgos vagy! - rendezem le gyorsan a kiröhögéssel tarkított kifakadását.
Marha nehéz lehet így, de valahogy tartja magát. Erős csaj ez, le tudott dobni egy horgonyt az élet vizébe és imbolyog ugyan, de fennmarad. A táborban a bezártságon és az erőszakos bánásmódon kívül azt akarták belénk sulykolni, hogy semmit se érünk, selejtek vagyunk, félnótások és jobb, ha ki is pusztulunk. A pszichiáter, a család vagy bárki, akinek ez a nő beszélhetett arról, hogy mire képes, ennél finomabban fogalmaztak, az tuti, de minimum fura alaknak nézték. Ezért érzem azt, hogy szüksége van valakire, aki érti és melléáll. Akár mutáns, akár más, aki elég nyitott elmével és szívvel rendelkezik. Egy kis önbizalmat én is tudok neki adni, ha van fogadókészség.
- Ha valóban létezik ilyen... Van néhány ismert szupererejű figura. Rajtuk kívül akadnak mások is és egyesek nem verik nagy dobra. Megválogatják, hogy kivel osztják meg.
Nekem van ötletem, hogy hova menjek erről beszélni, ha itt lecsillapodik a vihar. Meg kell keresnem Xavier és Summers központját. Hogy most épp kiket találok ott és hogyan fogadnak, az kérdés. Érteni fognak, mint mutánst. Mint időutazót, nem biztos. Másoknak nem feltétlenül kötöm az orrára. Azért megint érzem, hogy feje tetejére állt a világom. Ahonnan jöttem, ott közismert tény volt, hogy mivel jár a mutáns lét és a társadalmi viszonyok minden fejlődése ellenére nehézséget jelentett. Itt sokan azt sem tudják, hogy van ilyen, még mutánsok számára sem világos a mivoltjuk? Ezzel kell még birkóznom.
Nem lep meg, hogy sértésnek vagy nem helyénvalónak találja, amit mondtam. Aki nem tudja, hogy mutáns, azt váratlanul éri az ilyesmi. Az én világomnak ennyi előnye legalább volt, hogy hamar kiderült, ki hova tartozik. A baj ott kezdődött, hogy az eltérőeket megölték vagy elzárták.
- Dehogyis. Félsz ettől az úttól, látom. De nem tart örökké. A készségfejlesztés mond valamit, ugye? Sok gyakorlás és koncentráció, de nem a végtelenségig.
Fel se veszem, hogy kiforgatta a szavaimat. A végén annyira felhúzom, hogy megint használni fogja a képességét. Akkor majd leállítom. Egyszerűen nem mehet el úgy, hogy meg tudnám vele ismertetni az igazságot és nem teszem. Ezt az én igazságérzetem nem engedi. Ha elnyomják és pusztítják a mutánst, azért ami, az borzalmas. De ha meg se engedik, hogy felismerje, mi ő? Az a pokol. El se tudnám képzelni, milyen lett volna, ha huszonévesen semmi fogalmam nincs arról, mi ez a fura dolog, mikor elragadnak az érzelmek.
Mikor a nő felteszi a nagy kérdést, egy pillanatig habozok. Mi várhat rám, ha megtudja, hogy olyan vagyok, mint ő? Elmondja valakinek és akkor mi lesz? Itt nem jönnek értem Őrszem robotok, sem katonák bilinccsel. A sajtó tudja kavarni a szart, de nem hiszem, hogy egy ilyen parki ficsúr érdekelne őket. Kimondom és akkor végre megérti, miért veszem komolyan az első pillanattól kezdve.
- Nem képletesen. Egy mutáns áll veled szemben. Sokan nem bírják elfogadni a létezésünket annak ellenére, hogy nem ártunk nekik. Nincs szekta, nincs csordaszellem. Ugyanolyan sokszínűek vagyunk testileg, lelkileg, mint az emberek. Érzünk, gondolkodunk, szeretünk, élünk és meghalunk. Lehetünk rendes, hétköznapi arcok, hősök, bűnözők, bajkeverők. Ahogy az emberek is. Mégis az a bajuk, hogy mások vagyunk, mint ők.
A nagymamám meséi erről a korról mély nyomot hagytak bennem. Az ő szavai ébresztették fel az elfogadás gondolatát. Addig az embereket ősellenségnek tartottam, a mi elnyomóinknak, gyűlölőinknek. Felnéztem a mutáns terroristákra. Később élőben is láttam, hogy nem az a lényeg, ki minek született. Hogy mit teszünk, hogy mit kezdünk az életünkkel, az számít. Nem ismerem olyan mélyen a technikai képességgel megáldott fajtársamat, hogy megmondjam róla, hasznos tagja-e a társadalomnak, semleges vagy kártékony. Az az érzésem, hogy nincs vele baj, de még lehet, ha rossz irányba formálják.
Onnan indultunk, hogy kileste a titkomat, most viszont én forgatom fel az életét. Nagymamám hitte, hogy nincsenek véletlenek. Én sosem hittem el neki. De azt se hittem volna soha, hogy katona leszek, aki a békét őrzi és száz évet utazik vissza a múltba. A fejembe kell vernem még egyszer, megint, hogy ez nem az én helyem. Nem az én világom. Itt nem parancsnok vagyok, pedig hasznomat vennék, sok mindent le tudnék rendezni. Egy civillel beszélek és erre kicsit jobban kellene figyelnem. Lesokkoltam, látom.
- Sajnálom, hogy eddig nem tudtál róla. Így nagyon nehéz és elsőre sok lehet. Hidd el, hogy jobb megelőzni a bajt, mint átélni és utólag okosnak lenni. És még valami, ami felmerülhet: megegyeztünk, hogy őrzöd a titkomat, de én is megígérem, hogy őrzöm a tiédet.
Ha biztosan tudnám, hogy a Xavier Iskolába bárki mehet, ajánlanám neki, de nekem tények kellenek. Nem fogom félrevezetni, véletlenül sem. A kutyákra nézek. Na, tőlük lehet tanulni! Nekik mindegy, hogy kiféle vagy miféle a gazdájuk. Ha jól bánik velük, elfogadják. Márpedig itt azt látom, hogy odavannak egymásért.

 

Csak egy pillantást kap, ahogy rákérdez a nyilvánvalóra. Ha én ismerem őket régi mesékből, akkor a jelenkor sokkal jobban ismeri őket. Mindig vannak olyanok, akik nem akarnak túllátni a saját kis életterükön, de amikor a világ majdnem elpusztul vagy több millió ember eltűnik és később előtűnik, azt azért nem lehet nem észrevenni. Nagyon durva a XX-XXI. század történelme.
- Nem mind. De vannak közöttük ilyenek. És látod, ez a lényeg, mindenkinél. Amit tesz.
Megmentették a világot. Hogy mutánsok vagy nem, az csak másodlagos. A Skarlát Boszorkányról például biztosan tudom, csak azzal nem vagyok tisztában, hogy ő ebben a pillanatban tagja-e még vagy már a csapatnak. Egy-két újságot már vettem és el is olvastam, de ilyen szinten nem vagyok naprakész és ha kellően kritikus szemléletet akarok elsajátítani, ahhoz még többet kell tudni. Mert mindent nem hiszek el a sajtónak, de a meséknek sem, bármennyire imádtam őket és tiszteltem a nagyit, akinek számtalan története volt ebből a korból. Van mit bepótolni, annyi szent.
- A Bosszúállók nyilván nem mondhatnak el mindent. Amikor egy híres emberről kiderül valami, akár egy apróság, az rengeteg mindent befolyásolhat.
A származás pont ilyen. El tud feledtetni minden hőstettet vagy akár minden bűnt. És arról nem is ejtettem szót, hogy senki sem szent. Eszem ágában sincs azt sugallni, hogy a világ legnagyobb hősei is hibáznak, rendszeresen, mint bárki más. A világot megmentették, azt nem rontották el. A nép egyszerűen nagyon félre tud érteni dolgokat és ebből származik a legtöbb baj. Félelem, irigység és értetlenség. Kit melyik befolyásol.
- Pontosan azt írtad le, ahogy a mutánsok kamaszodnak. Más a genetikánk, de ez legtöbbször nem derül ki egész tinédzserkorig. Olyankor előjön belőlünk, főleg erős érzelmek hatására és nem tudjuk kontrollálni, legalábbis eleinte.
Maga a képesség utalhatna más fajra is, de az elmondott történettel együtt nem kérdés, hogy hova tartozik a csaj. Ez a világ tele lehet olyanokkal, mint ő. Fogalmuk sincs, miért történik velük ennyi furcsaság, kik ők és mitől lettek ilyenek. Szomorú, hogy nincs mellettük senki, de ahogy ő most, belefuthatnak egyszer olyanba, aki gondolatokat ébreszt. Utána kell néznem annak az iskolának, hogy ha máskor is találkozom hasonlókkal, tudjak valami érdemlegeset, evilágit is mondani.
- A gyakorlás nem talent. Akarat. Tűztél már ki célokat? Elérted azokat? Ha igazán akarod, fogsz gyakorolni. A többi csak kifogás.
Annyira nem ismerem, hogy tudjam, mihez ért, de valamihez biztos. Először találkoztunk és nem tudom, fogunk-e még valaha. Megtanultam, hogy ilyet sose tervezzek, mert egy paraszthajszálon múlik az élet. Az enyém is, másoké is. Ez bármely világban így van.
- Azt meg lehet fejleszteni. Szerencsés, akinek születésétől könnyen megy az összpontosítás, de mindenki más is tud javítani ezen. Nebecsüld le magad! Ha eddig nem sikerült, az azt jelenti, hogy még nem sikerült. A jövő nincs kőbe vésve.
Nem fogadom el az ellenérveit. Rossz berögződés, hogy ezeket sorolja. De a rossz berögződések arra vannak, hogy kiköszörüljük őket.
- Figyelemmel és fegyelemmel tudsz fejlődni. Aki már átesett ilyesmin, az el tudja mondani, vele hogy volt, mit csinált, mi nem ment, hogy jutott át a nehezén. Mit érzett közben és mit tett. Nem is az fontos, hogy a képesség milyen jellegű. Pontosan ugyanilyennel bírót ne keress. Nagyon ritka, hogy két hasonló egymásra talál.
Sharddal testvérek vagyunk és egy kicsit hasonlít ugyan a mutáns képességünk, de nem ugyanaz. Nekem se volt energiaelszívó és -átalakító haverom vagy mentorom, sőt másmilyen is csak rövid ideig, de megtanultam uralkodni az erőmön, mert ezt akartam. Ésszel és megfelelő időben használni, felesleges károk okozása nélkül. Az életemet és másokét is megmentettem így, többször is, ezért vagyok rá nagyon büszke. Hiszek abban, hogy most is tudok adni egy kis inspirációt a látható sokkoltság mellé.
- Aki nem tud ezzel bánni, az időzített bomba. Veszélyes másokra, magára. Képzeld el, ha egy komplikált fegyver van valakinél és véletlenül parancsot adsz neki. Vagy ha nem nekem, hanem egy dühöngő őrültnek árulod el, hogy véletlenül megtudtál egy titkot a kütyüjéből...
Ha nem hallom, hogy Shardtól bocsánatot kér, akkor ez a beszélgetés sem jött volna létre, tisztában vagyok vele. Szerencséje volt. De a szerencse forgandó és ha visszaemlékszik, mennyire meg volt ijedve az első reakciómtól, akkor érteni fogja, miről beszélek. Az ő képessége első hallásra nem életveszélyes, de ha képes parancsokat adni bármilyen gépnek, akkor isten óvja tőle ezt a technológiával telített világot! A titkát pedig nem árt jobban őriznie, mert tényleg nagy bajba keveredhet. Ez már jobban zavar, minthogy rólam pletykálna, mert nekem nem ártana annyit, mint saját magának. Kemény szavak ezek, de én is hasonlókat kaptam és erőt tudtam meríteni belőlük. Segítettek megérteni a helyzet komolyságát és célt, lehetőségeket mutattak, amiért minden ármánykodása ellenére is hálás vagyok Witness-nek.
Ez az "oké" éppoly rejtélyes, mint amilyen sokatmondó. Felvillantottam neki egy olyan világot, amiről eddig nem volt tudomása. Nem hiszi el mindenki elsőre, én ezt pontosan tudom. Talán azt várja, hogy még pár percig húzzam az agyát és a végén közöljem, hogy vicc volt. Ismerek ilyen ugratókat, de én sose voltam képes hasonlóra. Nem az én műfajom.
- Hát ne hagyd nekik! A fajgyűlölők bele akarják verni a fejedbe, hogy kevesebbet érsz, mint ők. Koncentrációs táborra nincs is szükség, ha elhitetik veled, hogy oda való vagy. Ne add meg nekik az esélyt! Én éjszaka születtem és mutáns génekkel, de nem hagytam, hogy emiatt eltiporjanak. Az a világ nem jön el még egyszer...
Erősödik bennem a gondolat, hogy kaptam egy esélyt az élettől a történelem megmásítására. A megfelelő embereknek kell elmondanom azt, ami jönni fog. Olyanoknak, akiknek van hatalmuk tenni ellene. Nem egy személy az eljövendő katasztrófák oka, hanem egy gondolkodás, amit persze sokan erősítenek, de mások gyengítik. Jó háromszáz évvel a születésem előtt már volt ilyen, csak akkor nem a mutánsokat jelölték ki ellenségnek, hanem néhány más csoportot. Nácizmus, rabszolgatartás, etnikai alapú terror. A rendszer ugyanaz.
- Igazán? Ezek szerint jól bírod az ilyesmit.
Nem faggatom, hogy mikkel szembesítették. Az az ő dolga és ne is mondja el egy idegennek csak úgy! Ha akarja, meghallgatom, de nem követelem. Egyszerűen nem hiszem el, hogy az önazonosság megkérdőjelezésénél megrázóbbal találkozott.
- Nem szokásom haragot tartani.
Mikor nekem jött és kiolvasta Shard létezését a gépből, dühös voltam rá. Fenyegetésnek éreztem. Ez már elmúlt. A mérlegelésben hiszek, nem az állatias dühben. Be is vált a módszerem, hiszen megtudtam, miről is értesült és megértettem vele, hogy miért fontos hallgatnia.
Megint a kutyáira pillantok és azt látom, hogy velük remekül kijön. Nagyon is számítanak a társak és ezek a bundások is sokat tudnak dobni az élet minőségén, gondolom. A végén még én is kutyatulajdonos leszek ezen a világon. De nem fogok átesni senkin, az biztos.
Örülök, hogy kiderült, hová tartozik. Ezzel már gazdagabb lett. Felelőtlenség lenne csak úgy elengedni és elvenni tőle az esélyt, hogy adhassak neki még többet. De ez nem kiképzés és nem vagyok a parancsnoka. A döntést nem veszem el tőle. Ha valaki, hát Shard és én tudjuk, milyen szabadság nélkül élni. A csoki elfogyott, egy kérdés viszont maradt:
- Van még türelmed ma estére ezekhez a súlyos témákhoz?

 

- A hősök megítélése néha kérdéses. A tettek viszont elvitathatatlanok.
Áldott jó lelkek vannak. Én például nem vagyok az. Túlélő vagyok, harcos, életmentő és rendfenntartó, de ami mögöttem van, arra nem sokan mondanák rá, hogy egy jó ember élete. Jó célra találtam, nekem ennyi elég. A múltammal birkózom rendszeresen és a lényeg, hogy mindig győzzek.
Elégedettséggel tölt el, hogy a fiatal nő felfogta, mennyire beletrafáltam. Már tudja, hogy mi ő. Minden út egyetlen lépéssel kezdődik. Ezt most megtette. Nem veszem magamra, hogy jobb lett volna, ha előbb értesül. Én a jövőben ténykedtem, mikor ő tini volt. Sajnálatos, hogy magára volt hagyva. Innentől viszont az ő döntése, hogy mit csinál a hallottak után. Segítettem egy identitását kereső fajtársamon, csak szavakkal. Ezek az apró dolgok is boldoggá tudnak tenni. Jól bánok a fegyverekkel, de csodálom azokat, akik a beszédet tudják így használni. Nekem csak néha sikerül és most éppen bevált.
- A világ leghétköznapibb dolga, hogy megtanulsz egyetlen valamire figyelni. Ehhez még mutánsnak sem kell lenni.
Könyvekből, nyilvános videókból is lehet ilyet tanulni. Ebben a világban is, biztosra veszem. Az újoncaim fejét már rég leüvöltöttem volna ennyi kifogás hallatán. Nála nem működne. Ne félelemből fejlessze magát azért, hogy nekem szívességet tegyen. Azt kellett vele megértetnem, hogy mi jó neki ebből.
- Felismerted, ez nagyszerű. Innentől már van esélyed változtatni rajta. Eszedbe fog jutni, mikor legközelebb szóra nyitod a szádat. Nem kell előtte sokat gondolni, csak egyet.
Mi lesz a következménye, ha ezt kimondom? Mit jelent ez? Hogyan fogják érteni? Csak egy kérdést tegyen fel ezek közül és máris józanabbul áll a szituációkhoz. Ő mondta ki az igazságot, hogy a szószátyárság veszélyes. Most én is bő lére eresztem, amit az elnyomásról és a széthúzásról tudok. Érzem az ellenkezést. Nála nincs ennyire fókuszban a téma.
- Világos. Menj csak, nekem is van még teendőm.
Az áruházban beszerzek pár dolgot, többek között könyveket, újságokat, amikből még többet tudhatok meg a hétköznapok világáról. Be kell olvadnom és ez a beszélgetés nekem is hasznos volt, mert megmutatott néhány korlátot, amit át kell ugranom. A nő érezhetően megkönnyebbült. Nem csodálom, de nem is sajnálom. Erre a beszélgetésre szükség volt. Jól esik, hogy ő is elismeri. Azt érzem, hogy ez nem felesleges udvariaskodás. Az elején megmondta a frankót, hogy nem hiszi el. Azóta átfordultunk.
- Úgy legyen - élek egy óriási és valótlan közhellyel.
A sors közbeszólhat. Mégis van egy olyan érzésem, hogy ez esetben nem fog. Feladatom van ezen a világon és eszemben lesz, hogy mennyi elveszett mutáns lehet még. Egyet már ismerek és tolakodás nélkül, de fogok még tenni érte. Mélyen már ő is érzi, hogy így lesz jó. A felszínen meg csak hadd meneküljön. Idő kell. Az idő a kulcs és az ajtó is egyben. Már tudom.