Pockets and Alliances

Nem tudom hány óra, valami reggel, talán, de kérdés melyik időzóna. Talán egy november eleje, kicsit összefolytak az október végi hetek és ha megkérdeznék mikor lesz karácsony, talán benyögném az április egyet.
Tegnap volt koncert, jól elhúzódott, hajnali háromkor tudtam elteleportálni a VIP szekció szarórészéből, vagyis hátsó klotyóktól valahonnan, ahol pottyani szoktak.
Jobbomon valaki hányt, balomomon az említett csobbanások hallatszottak, úgy döntöttem ideje lépni.
Bishopal, vagy Strangevel lenne találkozóm nem tudom mikor, a telefonom is fáradt vagyok elővenni.
Még szoknom kell, hogy nem vagyok hajléktalan, vagyis csövezek valamelyik szentélyben, illetve bandatagnál, esetleg kopasz manageremnél, aki variáns ölésem után többször is rám parancsolt, aludjak nála, mert szerinte szívok valamit és csak a nevünk stoned butterflies.
Volt, hogy fél pár zoknim a New-York-ban maradt, a másik Tibetben, a cipőm viszont Langnál. Idő volt egyáltalán összeszedni a cuccaim, miután Kaine Parker közölte, lenne ez a lehetőség. Bár derogált a dolog, mert mostanában eljátszom a sérthetetlen mogorvát, akinek nyelni sincs ideje, csak egy sóhajjal adtam meg magam. Vállat vontam, közöltem oké, kissé elsimítottam a ráncokat homlokomon és próbáltam összeszedni mindent, hogy idejében lefoglalhassam a fürdős szobát, mondván nekem az kell, mert.
Variáns ölés után sokat hánytam. Mostanában már nem igazán, próbálom feldolgozni a dolgot és remélni, hogy Kaine nem fecseget erről a lányoknak és húz majd be valamelyik pszichológiai kiselőadást tartani az öngyilkosságról, vagy emlékeztetni rá, még mindig  Niel vagyok, aki képes elsírni magát a Mackótestvéren. Lehet ma már nem menne, nem vagyok benne biztos.
Király viszont, hogy nagyjából összeszedtem mindent és elfoglaltam azt a fürdős szobát, bár egyelőre nem sűrűn használom, annyira szét vagyok szórva tevékenység ügyileg és azt hiszem mindez jót tesz, gondolkodni például már nincs energiám.
A napot azért el kellene kezdeni, úgyhogy egy doboz energiaital és chips társaságában zuttyanok le egy lányos fotelba a nappali, avagy közös helyiségben, mert a reggelit szeretném ötvözni a szívrohammal. Persze mivel lefogytam, nem gáz, és azt is tudod bármennyi szemetet zabálok nem abba fogok meghalni.
Napszemüveg meg csak azért nincs rajtam, mert lakásban feltűnőbb lenne, mint a szemem alatt húzódó karikák.
Leülök, bámulok ki a fejemből, és arra gondolok, el sem tudnám mondani a lányoknak mi van velem, nincs rá időm. Meg hogy költöztek be még páran, akiket nem ismerek, aztán az egész rám lett fogva.
Baszki. A tizenéves lányok… Egyébként tettem rá utalásokat, ha gyaran casázom majd, szétcseszem az életük, szóval ezért is kellett volna hezitálnom beköltözzek-e, mert miattam vagyunk itt. De azt hiszem ez megint olyan gondolatmenet, amiért leharapnák a fejem. Chips, rág, energiaital kortyol. Nagy ez a hely.

Bűvész műsort tartottam az X sulisoknak, de az eltüntetős mutatványnál véletlenül mind egy szálig bezsebeltem őket, aztán senkit sem találtam a káoszban.
A beköltözés óta ilyen és efféle rémálmok nyúznak.
Néha bónusz is jár melléjük. Most épp arra riadtam, hogy rám potyogott egy rakat iskolai szuvenír.  A cerebro sisak a homlokomon koppan, a talpam belesüpped a kedvenc, bolyhos szőnyegembe, pontosabban beletoccsan. Az émelyítő alkoholszag azt súgja, Logan dugi piájában áztatom épp magam. Fene egye meg…
Bezzeg amikor a szerb maffia elől menekültem, akkor aludtam, mint a bunda!
Tuti gebasz van az agyammal. Vaaagy az is lehet, hogy az a feng shui hókuszpókusz okozza. Ezen így jó felbuzdulni, mert a szobámat sokkal könnyebben átrendezem, mint az agyamat. Na, szuper, az lesz a tuti. Ki is ürítem, hogy később tiszta lappal kezdjek. Már a szobát. Az agyam így is elég sivár.
Előrántom a fogkefét, és célba veszem a konyhát, az elmélyült szájsikálás közben megfontolom, kitől kérhetnék segítséget bútorozási meg alvási ügyekben. Kicsit gondban vagyok a lakótársakkal, szerintem nem is találkoztam még minddel. A hírhedt hírességet például olyan jól rejtegetik, hogy azóta sem találom. Bár nem is igazán firtattam, kit keresek.
Megtorpanok a nappaliban. Tátott számon kicsordogál a fogkrém. A nyálas hab először az én államat maszatolja össze, aztán Pókemberét a pizsamanadrágomon.
Ismeretlen srác tesped előttem a fotelben, az életkedve fele akkora sincs, mint a táska a szeme alatt. Mondjuk érthető, engem is letörne, ha chipset meg energia italt kellene reggeliznem.
Ennyire nincs kajánk? De hát a héten nem is fosztottam ki a hűtőt...
Letörlöm a képemet, és ösztönösen lenyelem, ami a számban van, aztán ugyanilyen ösztönösen öklendezni kezdek a mentolos pasztától. Vizes pohár elő, rövid öblítés, majd vissza minden a zsebbe.
Sebaj. Korán van, és úgy tűnik, a srác sincs a helyzet magaslatán, plusz voltak már ennél ezerszer bénább bemutatkozásaim.
– Jó re… – köszönnék rá, ám azzal a lendülettel el is harapom a végét.
A pikulát. Mi van, ha ő a celeb?!
Ráhunyorítok, aztán körbekémlelek, de sehol senki, aki megválaszolná az égető kérdést.  Pedig, ha ez itt a ház sztárja, akkor nekem úgy kell csinálnom, mintha nem látnám. Határozottan emlékszem erre, Romy rögtön az első nap figyelmeztetett rá.
És ha nem ő az? Akkor giga nagy bunkóság lenne csak úgy továbbmenni.
Kínomban a csillárral szemezek, és milyen jól teszem! Szinte azonnal megvilágosodom tőle. Nem is muszáj látnom a srácot. Attól még beszélhetek hozzá!
– Jó reggelt! – nyögöm ki végre, csukott szemmel. – Freddy vagyok, nemrég költöztem be. Bocsi, amiért furán viselkedem, csak Romy arra kért, hagyjam békén a hírességüket. Ha rólad volt szó, jelezz nyugodtan, és már itt sem vagyok! Azért hagyok hátra valami kaját, jó? – Előveszek egy doboz fánkot. Téblábolok vele kicsit vakon, végül jobb híján lerakom magam elé a földre. – Esküszöm, most nem én raboltam ki a konyhát. Sőt! Mindjárt feltöltöm a frigót, addig meg nyugodtan vegyél ebből.
Teszek pár lépést hátra, nehogy a srác fenyegetve érezze magát. Jól beletolatok egy cserepes növénybe, de minden oké, sikerül elblippelnem a gazt, mielőtt felborulnánk egymásban.

Az ember nem számít rá, chip evés közben pláne, hogy fogkefés, Pókembernadrágos ismeretlen lányok flangálnak be a látóterébe. Például azt hiszi álmodik, másnaposan és idegi kimerültség után egy nappali kóma bármikor rákacsinthat, lehet már a narkolepszia sincs messze. Ezértis “kéne” kivenni legalább a mát és úgy tenni, mintha lenne életem.
Aztán eszembe jut-ehhez is idő kell, hogy nem a Casában, Langéknál, Kopasz kanapéján, vagy valamelyik szentélyben vagyok, hanem már ide költöztem. Elvileg, meg gyakorlatilag, lélekben meg még nagyon hajléktalan vagyok, hiszen a cuccaim fele sem került elő az ezeregy ismerősömnél csövezés folyamán.
Említették, hogy lesznek lakótársak, de azt nem, hogy mennyi és kicsodák. Persze lehet Laze nője is, mármint belőle kinézem, hogy néha él szexuális életet.
-Jól vagy?
Ülök fel jobban, mert furcsa, kérődző hangokat hallat, lehet pocsék ízű fogkrémet használ.
-Jó reg neked is. Irtó klassz a nadrágod! Nekem pólóm van a témában. Még nem találkoztunk és elég gáz, hogy ilyet kérdezek, de állandó lakó vagy? Kicsit olyan, mint egy koli, nem?
Próbálom tovább vinni a reg-es beszélgetés fonalát, ami nem tudom köszönés akart volna-e lenni egyáltalán. Lehet megijedt olyan szarul nézek ki. Tegnap este még a borostám is eltűnt, mert Kopasz szerint fontos, hogy minél fiatalabbnak nézzenek, ma reggelre meg már rászáradt a pofámra az egész nyomorult életem.
Amikor folytatja már tényleg felülök és ha ő nem, legalább én hatalmas, elkerekedett szemekkel nézek rá. Romy mondta, hogy?
-Az klassz… ilyen jó reklámot csináltak nekem a lányok? Persze nézhetsz fikusznak, abból van elég, de szerintem, ha már egy fedél alatt fogunk lakni igazán megbocsáthatnák, hogy miattam kellett költözni. Vagy megmondhatnák, hogy húzzak el.
Mi az, hogy nem nézhet rám, meg hagyjon békén? Lehet kissé hisztériás első reakció, de… oké, nem keresek mentségeket, majd dobok egy üzenetet nekik, szóljanak ha gond a létezésem ebben a világban is.
-Egyébként nem vagyok híresség. Van egy rakás tinilány rajongónk és ennyi. Nem kell etetnetek, de ha ez ilyen lesz, akkor én húzok el!
Állok fel, mert rohadtul nem pálya, ha mást is ráállítanak, hogy kerüljenek.
-Nem is néztem még meg a konyhát. Ezt csak út közben szereztem, de tökéletes, mert jó sok kalória.
Mivel nem eszek, ha mégis előfordul úgy kell csinálnom, hogy életben tartson valami és a chips energiaitallal pont ilyen.
Premier plánban nézem végig viszont, hogy fogja Laze egyik növényét és eltünteti, itt azért kicsit megtorpanok, hátha kinyitja a szemét és a seggfej stílusomból is visszaveszek.
-Wooow, ezt hogy csináltad? Te is teleportálsz?
Hátha kinyitja, ahogy megállok előtte. Szar ötlet volt engedni Kaine meghívásának és azt képzelni valami klassz befogadó élet vár itt rám, ha ennyire kiakadtak, hogy el kellett jönniük miattam. Lehet jobban utána kellett volna kérdezni és nem beleélni magam. Mivel piszkosul le vagyok rohadva egy ilyen infó nem a legjobbkor ér, mert semminek, amit ma csinálni akartam nincs köze az újbóli költözéshez.

Amint kiürül a torkom meg a kezem is, felmutatom a hüvelykujjam.
Tök rendes a srác! Így már tényleg nem nézhetem levegőnek. Miért is lettem eltiltva a hírességtől meg az ugróegértől?
Ügyetlenül illesztgetem össze fejben a homályos puzzle darabokat. Azt tanultam, a szélével kell kezdeni, de a keret megvan, a keret az, hogy nem szabad a sztárral koketteznem. (Kokettálnom? Néha annyira nehezek a szavak. Reggelente majdnem szám-súlyuk van.)
– Igen, állandó. Mármint amíg ki nem hajítanak – csevegek a lámpával, addig sem látom a celebet. – A bentlakásos sulival elég csehül álltam, remélem ez jobb lesz. És köszi! Tele vagyok pókis cuccokkal. Ebből is van még.
Leviszem a csodálatos, vak bemutatkozásomat, de a hatodik érzékem azt jelzi, félresiklott. Kellemetlenül sistereg a levegő. Pedig még fánkot is ajánlottam! Mi lehet a gond?
A srác, aki nem híresség, mégis az, olyan kiakadást tol le, hogy elillan a jobb mamuszom. Nem igazán rám mérges, de közben valahol mégis.
Visszatérek a félkész kirakómhoz. Mi kerül a közepére? Azért kell kerülnöm őt, mert…
Gonosz? Undok? Veszélyes?
Megrázom a fejem. Amíg nem jött elő a sztár-kerülős téma, full jófejnek tűnt, barátságosan viselkedett meg minden.
Gratu nekem, ezt jól elszúrtam magamnak.
Rajongókról, kalóriáról beszél, közben villámként csap belém: itt én voltam a gonosz, az undok meg a veszélyes.
A rettenetes tini lány!
Összerezzenek. A bőröm bizsergése alapján közelebb került hozzám a srác. Mármint térben. Hullámhosszon messze van.
Kikukucskálok a pilláim alól.
Nyugi, pulzus, nyugi, gyomor. Agy mindjárt kezeli a helyzetet. Rögtön újraindul, csak még abbahagyja a sajgást, és megvárja, hogy kéz letörölje a nedvességet a szemem csücskéből.
Úr Isten.
Nedvesség? A szemem csücskében?
Ne már!
– Nem sírok! – tisztázom a sráccal, mielőtt félreérti. Az első sorból, teljes képernyőn meredek rá. Nem segít lehiggadni. – A csipa tehet róla! Meg reggel rám hullott egy sisak, és kicsit lüktet a fejem!
Micsoda mentés! Most kellene lassítani, és nyugodtan, értelemsen megbeszélni a dolgokat.
Na jó, de hogyan?
Itt áll előttem egy elméletileg híres srác, aki úgy néz ki, mintha igazából neki lenne szüksége kiadós sírásra, csak nem tud róla, szóval helyette sértett meg elveszett. Egy kiskutya, akit hazahoztak a menhelyről, aztán magára hagytak, és megtiltották nekem, hogy megsimizzem, ezért odakapott. Pedig nem is harapós. Illetve kicsit az, de szerintem azért, mert felidegesítettem a hülyeségemmel. Plusz a kialvatlanság meg a chips morzsák alatt azt hiszem, helyes is?
Stop! Gyorsan úgy döntök, mégsem helyes, másképp zavarba jönnék. Azt nem akarjuk. A kutyás hasonlat bőven elég az égéshez.
Jézusom, Freddy, ne ásd mélyebbre a gödröt!
A számnak néha nagyobb hasznát veszem, mint az eszemnek, szóval nekiállok hadarni.
– Figyu, jól átgondoltam, és megfejtettem! Tőlem akartak védeni. Mert hogy lány vagyok, meg elég fiatal is. Szerintem Romy nem hitte el, hogy nem ismerlek. Amúgy az baj? Mármint, hogy nem ismerlek – ékelem közbe, bűnbánóan az ajkamra harapva. – Úgy értem, hírességként. De egyébként nagyon szívesen megismernélek! Emberként, tudod. A fánkkal nem etetni akartalak, vagyis persze, azért adtam, hogy egyél belőle, de nem kötelességből ajánlottam fel, hanem mert bénán barátkozom, és a kaja az egyetlen trükköm. – Feljövök egy levegőért. – És igen, teleportálok, illetve olyasmi. El- meg visszapakolok dolgokat. De főleg el. Talán ezért sem akartak a közeledbe engedni. Két lábon járó feketelyuk vagyok! Ha a barátom lennél, én is féltenélek magamtól!
Grimaszba rándul az arcom. Szuper, most tuti megjön a kedve haverkodni velem.
A hátam mögé nyúlok, és a karomra terítem a pókemberes pizsi nacit, amit Mate-nek szántam anno. Ő úgy is jobban szereti Batmant. A srác felé kínálom a hacukát, engesztelésül, békülésképp.
– Lehet, hogy most azt gondolod, full kattant vagyok, és hogy jobban jártál volna, ha tényleg békén hagylak. Tökre megértem. De azért nyugodtan szólj, amikor szükséged van valamire! Szinte minden van a zsebemben.
Lebandzsítok a nadrágra, felnézni perpillanat túl kínos. A látványtól felszirénázik bennem egy kérdés: mi a nyűgért akarna sztár srác egyengatyát hordani velem? Az összes vér kiszáll a fejemből, és közben lángol a képem. Nem értem, hogyan. Egyáltalán lehet valaki egyszerre sápadt és paradicsomvörös? Ez ilyen mutáns dolog?
Villámsebességgel rántom vissza a kezem.
– Tudod, most baromira szeretném eltüntetni magam – préselem át egy kényszeredett mosolyon, ezúttal tényleg a sírás szélén.

Már éppen simulnának gondolataim, váltának valami vidám vágány felé, milyen klassz barátai vannak az ex casa lakóinak, vagy ha Laze barátnője, hát majd gratulálva hátbavágom, bár az állandósággal költözik belém némi kétely. Igaz, hogy szervetlen része vagyok a társaságnak mostanában, de csak említette volna, ha ennyire komoly a dolog, úgyhogy inkább a kolis téma után kapnék, amíg meg nem ragadom a pókosat.
-Az nagyon klassz, nekem is. Tök jó, hogy te is szereted, mert Kaine Parker közelében valahogy kínos dolog lett pókos cuccokat tárolni.
Már a következő másodpercben levágom, hogy a világ legnagyobb barma vagyok, miközben vörös köddel szemem előtt kérem számon a lányokat telefonon, mi ez az idióta tiltás.
Van csend a beszélgetésben, ismerkedésben, amikor minden kihűl az idiótaságomnak köszönhetően, ezalatt is pötyögöm a számonkérést, mert ha az energiaital nem vitte fel a vérnyomásom ez biztosan tolja, egyre magasabbra, amíg levegőt nem veszek a csúcson.
A lányok feleslegesen féltő reakcióit fél szemmel olvasva szólal meg bennem a vészjelző “barom” és egyre hangosabban szirénázza.
Éppen úgy reagáltam, mint variáns ölés előtt, még egy Dominic körüli rémálomban, amikor azon is megsértődtem, ha Gwen őt sajnálta a saját bandája helyett. De a dolgok mindig komplexebbek, Liam, alias Dominic sok mindenkit becsapott, csak én maradtam kötöznivaló idióta pszichés helyzetekben és jött elő belőlem a senki sem szeret, mert egész életemben letojtak kis elnyomott lúzere. Dehát szegény lány honnan tudná, hogy semmi sem képletes, anyám tényleg idegen szerzetesekre bízott és az egész világ képembe röhögött “veled senki sem fog játszani”
Mire észhez térek már látom, megríkattam és a világ marhája kétszer aláhúzva szerepel önéletrajzomban. Baszki… Eldobom az iphonet, a kanapé dagadt párnái közé süllyed, én meg gyorsan egész közel termek hozzá. Fürgeség még mindig pipa függetlenül holmiféle fizikai, vagy pszichés állapotoktól.
-Ne haragudj… Ezt nem rád kellett volna és nem így. Hogyhogy rád hullott egy sisak?
Akadok fenn, de csak egy percre, nem tudom mennyire venné jó néven, tök idegenként, ha hozzáérnék, inkább csak óvatosan közelítek a válla felé, hátha engedi kicsit megsimítani. Baszki, ez rekord, ilyen gyorsan még soha nem vettem el senki életkedvét.
Következő belégzésnél már beszél, én kicsit hezitálok mennyire simogassam közben a vállát, tényleg fiatalnak tűnik.
-Dehogy baj, sőt az jó, ha soha nem hallottál rólunk. Engem meg nem kell védeni. Tudod a legtöbb ember, igazából lány egészen irracionális képet fest rólunk, úgyhogy tényleg nem szívesen laknék együtt rajongókkal, de aki Pókembert szereti az nem lehet elvetemült fiúbanda fan és még ha az is lennél, könnyen kiábrándulnál. A táskák például reflektorban nem látszanak.
Hunyorgok rá remélem megnyerően, azért a félmosoly és bizonyos szögekből érkező hunyorgás talán még tud szimpátiát kelteni, még ha el is csesztem az elejét ezzel a pszichopata dumával. Úristen, tényleg szednem kéne valamit!
-Igen, én is téged, emberként. Meg aztán szoktak nagyon jó koncertek lenni, ha később mégis szeretnél rajongó lenni.
Röhögök fel kínosan, hogy a VIP részleg valahol mindig rájuk fog várni.
Kinyújtom felé a kezem, már ha sikerült vállon simogatnom, azután is áll, hogy itt van, fogja meg.
-Kezdhetnénk elölről? Úgy, hogy megbocsátod a kirohanásom? Nem volt gyerekszobám. És még a fánkot is elfogadom! Tudod én is bénán barátkozom.
Vallom be, mert a popsztár identitásban jó adag megjátszás rejlik, hát ezt most nem tudtam kamatoztatni. De talán jobb is, hogy a legrosszabb énem látta először, ennél mélyebbre (lányokat ríkatni meg) a büdös életbe nem süllyedhettem volna.
-Lehet csak félreértés, én is teleportálok. Elrakni annyira nem tudok dolgokat, de van egy ereklyém, ami számtalan idegen világot rejt magában, amik kvázi életveszélyesek. Például a múltkor véletlenül az őskorban kötöttem ki, az egyik világ dinoszaurusz őskorában, szóval versenyezhetnénk ki a veszélyesebb. Lehet téged féltettek tőlem.
Egyezkedem, miközben kissé behajolok megnézni minden rendben van-e nála, például a kezem megfogta-e, mert ha igen beközlöm a nevem rendesen.
Közben hátranyúl, szóval lehet nem nagyon szeretné, ha babrálnám, teszek is fél lépést hátra és feszülten rágok piercingemen. Hogy a manóba hozzam ezt helyre?
-Van még egy ilyen nadrágod? Wow, tényleg nagyon klassz…
Dehogy, én vagyok a kattant, de ezt általában jól titkolom. Hát most nem jött össze. Nem akarom, hogy békén hagyj, sőt! Te csak úgy magadtól idézel zsebvilágokat?
Torpanok meg egy pillanatra, még levegőm is elakad és fejben a káosz, saját nymor viselkedésem, vérnyomásom ellenére próbálom összeadni az egyet a kettővel. Mutáció?
-Kösz, igazából mágus vagyok, bármit át tudok hozni bárhonnan, a zsebvilágaim egy ereklye miatt működnek, amihez nem férnék hozzá, ha nem lenne nálam.
Próbálok gyorstalpalni, mintha mindent egyetlen másodperc alatt hozhatnék helyre, amíg ő a nadrágot nézi szomorúan egy orbitális seggfej miatt.
Jézusom. Teljesen elsápadok, úgy nézek rá, mintha bármelyik pillanatban összetörhetne és valami kínos karcol gyomromban, mintha a chips behúzott volna az energiaital chupa chups ízének.
-Ne haragudj, kérlek. Ne tüntesd el magad. Ilyenkor én is mindig lelépek a kocka szobámba. Ha bármi gebasz van, elugrom oda. Illetve ugrottam. De a szoba még megvan, akarod látni? Egy csomó Pókemberes cuccal. Szeretnél egy figurát? Vagy telefontokot? Ölelést?
Bököm ki ajkam rágcsálva, ami másoknak biztos rohadt idegesítő, mert koccan piercingemen a fogam, mintha csak egy legyet, vagy maradékot akarnék bekapni onnan, ami fémesen csörren, mint a pánik halkan vinnyogó csengője.

Elzsibbad az arcom a tejbetök vigyortól. Eljátszom az ötlettel, milyen sirály lenne pók-rajongói klubot alapítani. Berendezhetnénk egy múzeumot is vagy valami! Ha ketten vagyunk ellene, talán Kén Parkerrel is megküzdünk! Mármint elvi szinte. Fizikailag nem mernék hozzányúlni.
– A cerebro sisak – szipogom. Mármint állítom. Tök higgadtan, ugyanis egyáltalán nem sírok. – Rémálmom volt és magamra ejtettem.
Sztár srác szeme majdnem egy vonalban van az enyémmel, max tíz centivel feljebb. Ez meglep. Most esik le, hogy eddig azt hittem, minden híresség legalább egy fejjel fölém tornyosulna. A végén még kiderül, hogy Pókember sem nőtt nagyobbra!
Először irtó bambán kancsalítok a közeledő kézre. Nem értem, mit keres ott. Aztán nem tudom, hogyan szépíthetnék a reakción. Ész nincs itt sok, van viszont az autópilóta, amivel szépen közelebb araszolok, oldalra billentem az állam, és hirtelen belőlem lesz simit kunyeráló kiskutya.
Kiégek. Pedig elvetemült tinilányoknak még nem kéne.
Árad valami melegség a srácból. Vagy talán csak a tenyeréből szivárog a testhő. Mindegy, a lényeg, hogy nyugtatóan hat, csupa kellemeset idéz fel. Anyu mézédes kamilla teáját, a Mate szobájában szétszórt képregények nyomdaillatát, Kurt selymes, mélykék bundáját.
Tudtam én, hogy nem harap!
Irracionális lányok – mondja.
Mint én – bólogatok.
Mekkora mázli, hogy Pókember megmentett! Nem is sejtettem, de neki köszönhetem, hogy nem váltam elvetemült fiúbanda fanná.
Vajon csak úgy civilben rajonghatok sztár srácért? Vagy korai lenne? Végül is ajánlott valami ilyesmit. De igen, valószínűleg korai.
Egyelőre beérem az elölről kezdéssel. Megtörlöm a tenyerem, és mikor már tuti biztosan száraz, finoman rászorítok az elém tartott kézre. Elismétlem magamban háromszor sztár srác nevét, akár egy varázsigét.
A dinoszaurusz szafari hallatán erősebben markolom az ujjait, aztán sietősen elengedem őket. Nem szabad túl lelkesnek tűnni, a végén még észreveszi, hogy én is csak egy irracionális lány vagyok, aki bármit megadna, ha ellophatna egy T-Rexet az erkélyéről.
– Jaj, nem – ábrándítom ki magunkat. Akkora isten azért nem vagyok, hogy világokat rázzak ki a kisujjamból. – Egyetlen zsebem van, de az végtelen, és tartósításra is jó.
Niel okésan, sőt, örömmel fogadja a gatyát, amitől valami csiklandozni kezdi belülről a mellkasomat. Más – köztük én is – elalélna tőle, milyen ciki páros nadrágot ajándékozni valakinek, akit tíz perce ismersz.
Mágus? Varázsbejáratokkal? Akkor már mindent értek! Tuti tündérport szórtak rá.
Vége, feladom az erőlködést, felszínre tör a fangirl.
Mire a vigasztalás végére ér, már a csodálattól és az izgatottságtól nedves a szemem. Közelebb suhanok hozzá, hogy a karjába kapaszkodjak. A pókis nadrág útban van, ezért átvetem Niel vállán. Úgy is neki szántam.
– Vigyél magaddal! Légyszí? – Szinte összeér az orrunk, és ildomos lenne mérsékelni magam, most jöhetne a zavart pironkodás is, de Pókember szentélyek és dinoszauruszok költöztek a fejembe, hol van itt hely cuki mosolygödröcskének meg pasis ádámcsutkának?! (Azért a sarokban meghúzhatják magukat.)
Niel piercingje ütemesen csilingel, talán az idegességtől, pedig igazán nincs miért idegeskedni. Megint megsuhint valami kellemes, meleg érzés, a jókedvvel és a rajongói lendülettel együtt a fiú nyakába röptet. Különben is ölelést emlegetett – fojtom el magamban az instant megbánást.
Mellékesen a kezébe nyomok egy ajakírt a szétcsócsált szájához.
– A dinoszauruszokat is meg szeretném nézni! – áradozom. – Totál biztonságos lenne! Elrakom őket, ha megpróbálnak megenni! Bármikor kölcsön adom neked én is a zsebemet! Kaphatsz belőle akármit! Használhatod nyugodtan szállításhoz meg raktározáshoz! – Kérlelően lóbálom a karját. – Ugye elviszel mágia túrára? Ugye varázsolsz nekem? Hmm, Niel? – Az izgatottságtól lepotyog körülöttünk egy tucat régi plüss: dinós, egeres, pókis, mindenféle. – Bocsi, majd elrakom őket – ígérem kurtán, és folytatom a kuncsorgást. – Légyszí, Niel? Rakj zsebre!
A csuklóját véletlenül sem eresztem. Akinek kamillatea-képregény-mélykék hangulata van, az előtt szabad túl őszintén és zakkantan viselkedni.

Azért az már egy szint, amikor szipogva vallanak nekem cerebroról. Azt, hogy megbántam minden bunkó bűnöm, szerintem senki sem bocsátaná már meg.
-Hát…mindenkinek vannak hülye álmai.
Vakarom meg hátul a hajam, így még jobban égnek áll, de ráfér ez most, mert újabban lelapult és jellegtelen. Hogyne, én kiáltozni is szoktam, mert saját magam darabolom bennük.
A helyzet szépítésén munkálkodva simogatom a hátát, amilyen kedvesen csak képes vagyok új, döbbent és miattam szipogó lányokat vigasztalni. Tényleg sajnálom és általában mindent ráírtak arcomra, ami ezzel kapcsolatban csak kiülhet rá.
Szuggerálom mindenféle ócska szöveggel kábítva, de még nem tudok róla konkrétan semmit, ami beválhatna. Például menjünk-e át Disney wordbe, mert olyannak tűnik, mint aki szívesen hullámvasutazik Hófehérkével. Igen, el kéne vinnem valahová és ha nem lennék beszari, pontosabban előrébb haladtam volna már varázskönyvem alternatív dimenzióival, akkor Willy Wonka világába hurcolnám, hogy umplalumpákat nézzünk. Talán ki tudom számolni hányadik ajtó lehet egy alternatív édességbirodalom, ahol nem esz meg az M&M-s
Amikor kicsit jobban megszorítja ujjaim, elbizonytalanodom, hogy valami kellene neki, amit nem tudok kiolvasni ebből a mozdulatból, de próbálok extra figyelmet szentelni az ő világának.
-Na, látod. Hasonlóak vagyunk!  Sőt a tiéd jobb, mert ha én elveszítem a könyvet, akkor nem tudok visszamenni a világaimba, pedig sok kocka figura rejtőzik az egyikben.
A kis szobában, ahová gond nélkül bejutok és Thanos sem változik igazi, tokás villainná.
A gatyát nem teljesen értem, de tetszik, sőt, de mivel egészen fiú méretnek tűnik, valakié lehet.
-Ezt most? Ez valakié? Vagy? Nekem adod?
Próbálom összerakni a dolgokat, mert azok után, hogy megríkattam túl nagy jófejség lenne tőle.
A vállamon köt ki, ő meg a karomon, egy perc néma csenddel adózok saját döbbenetemnek. Ezek szerint megvigasztaltam
-Ő…persze, a kis szobába bármikor, ahol megnézheted a figurákat és választhatsz, amit szeretnél. De a többi veszélyes és én nem vagyok valami jó az irányításában még…egyelőre.
Harapdálom be a piercinget ajkamon zavartan, mert valahogy olyan közel jött, hogy szerintem hallja a leheletem, meg talán érzi is az energiaital szagot.
A következő pillanatban már ölelem, mert konkrétan a nyakamba ugrott, de olyan hirtelen, hogy kettőt tántorgok vele oldalra, különben sem a súlyomról vagyok híres mostanában.
-Húú ez mi? Rúzs? De ugye nem nekem? Vagy balzsam? Á, kiharaptam a szám, mi?
Pislogok rá, aztán próbálom letenni és mindenféle zavarba ejtő dolog eszembe jut a kishúgokról, akik nagyjából pont így követelnének rajtam dinoszauruszt.
-De tényleg veszélyes lenne és nem is garantált, hogy oda jutunk. Valahogy biztosan lehet befolyásolni, hogy a megfelelő világba kerüljünk, de még nem jöttem rá hogyan. De az ottani szobám biztos tetszene. Nem, ne viccelj, megvan mindenem.
Felpillantok, miközben rángatja a kezem, mert esnek körülöttünk a plüssök, mármint konkrétan és csak a szám tátom. A világért se vallanám be, de hát baszki, te jobban varázsolsz nálam, az ember bármit megígér, ha egy plüssmajom zuhan rá.
-Jójó, persze. Kapaszkodj!
Kapom el a derekát, mert valahogy nincsen nyugton és nem vihetem magammal, ha kitépi csuklóját az enyémből, de így biztosan tartom, ahogy fejest ugrunk a másik kezembe kinyitott varázskönyvvel, annak rejtett világaiba, egy konkrét és számára biztosan unalmas helyre, kisebb szobába, ami tele van szuperhős figurákkal, képregényekkel, pókemberes cuccokkal.
De van bármilyen kocka dolog, pl legóból delorean, pokemon párna, felső, Thanos szobrocska, ezt majd nem ártana az ágy alá dugni, amin kviddicses takaró pihen és pókember díszpárna. Utóbbiból, ha szereti van egy csomó figura is, gyorsan a kezébe nyomok egyet. Ha végtelen raktára van nem hiszem, hogy ez az egy példány szoroz és oszt majd, de…
Ki kéne találnom hogy vigyem dínókhoz, mi? Vagy legalább Wonka világba. Hát francba, lehet jó nagy bajban vagyok.
-Amúgy…Romy rokona vagy?
Találgatok kin keresztül keveredett közénk.

A kócos haját nézegetem. Az enyém valószínűleg rosszabb, utoljára tegnap reggel látott fésűt. Megigazíthatnám, de a hátsimi miatt nem próbálkozom ilyennel. A végén még véletlenül mellkason könyökölöm, vagy még rosszabb: félreérti a mocorgásom, és abbahagyja a simogatást. Amit persze ok nélkül csinál. Tökre nem sírok. Ettől függetlenül jól esik. Elraktározom későbbre. Kapóra jön majd, amikor tényleg szomorú és magányos leszek.
Azt állítja, hasonlóak vagyunk, és dicséri a képességem. Ilyet is ritkán hall az ember egy helyesebb, gödröcskésebb Harry Pottertől. Akkora vigyort villantok rá cserébe, hogy megszámolhatja a fogaimat.
– De tudsz varázsolni! Annál nincsen királyabb! – Apait-anyait beleadok. Muszáj megmagyaráznom neki, mennyire menő. – Pókembert csak iskolás koromban kedveltem meg, de a varázslókat ovi óta imádom! Te vagy az esti mesék legklasszabb szereplője! És tuti biztos vagyok benne, hogy a varázskönyved nélkül is mágikus lennél!
Szusszanok egyet.
Ne legyél túl sok, Freddy! Ne készítsd ki az irracionális lányságoddal!
– A tiéd – bólintok komolyan. Mate megértené, sőt, támogatná, hogy átruházom egy cuki mágusra a neki szánt nadrágot.
– Ezért kell gyakorolni! Hogy jobb legyél! – biztatom. Kihúzom magam és a mellkasomra csapom a tenyeremet: – Például velem. Nem dicsekvésképp, de tényleg hasznos tudok lenni. Főleg közelharcban! Tökre szívesen megvédelek azoktól a veszélyektől.
A hirtelen felindulásból elkövetett ölelés után másodszorra is megfogadom, hogy tűrtőztetem magam.
Úgy viselkedem, mint egy szeretetéhes kisgyerek. A pszichomókus imádott volna erről beszélgetni velem. A szeretetéhségről meg arról, miért vagyok mindig túl sok és közben sosem elég. Örülök, hogy a Blip után elfelejtettek visszaküldeni hozzá.
– Ajakápoló – bólogatok megint, és ügyesen meghúzom magamnak a határt: nem kenem rögtön én a szájára. Látod, Freddy? Megy ez.
Persze mehetne jobban, de a pikulába, hát dinoszauruszokról van szó! Ki lenne képes ennél jobban visszafogni magát?
– Mondtam, hogy majd megvédelek – motyogom. Ez most pont olyan, mint amikor Caldi lebeszélt az Eiffel Torony ellopásáról, és helyette a vegasi másolatot ajánlgatta, aztán abból sem lett semmi. – Mamutokhoz, űrlényekhez, akár szörnyekhez is vihetsz. Nem fogok megharagudni. Légyszíííí?
Kérdéses, a plüss zuhé vagy a lebiggyesztett szám meg a kérlelő pislogás győzi-e meg. Valójában nem számít. Zsebre fog rakni, és ez a lényeg.
Zsizseg bennem az izgatottság. Még a mamusz is visszatér a jobb lábamra, hogy részt vegyen a kalandban.
Belecsimpaszkodom Nielbe. Halványan érzem a szorítást a derekam körül. Még hogy harapós a mágus és veszélyes a világutazás! Ő itt a legrendesebb, legszuperebb mágus, és ez a legizgibb, legbiztonságosabb világutazás valaha! Sosem csal a megérzésem! Felveszem a kellemes, megnyugtató dolgok listájára Nielt. Kamilla tea, ropogós képregények, mélykék bunda, plusz gödröcskék és csilingelő piercing.
Először a varázskönyvet vizslatom, aztán a szobában forgok körbe. Elkezd kiszáradni a szám, innen veszem észre, hogy egy ideje tátva van. A tenyeremmel tolom vissza az államat a helyére.
Mate-et egészben felfalja majd a féltékenység, amikor megmutatom ezt neki!
Előrántok egy mobilt, hogy megörökítsem a multiverzum legkockább kockalakját. Odafigyelek a kamera szögre, Neil véletlenül se kerüljön bele. A hírességek allergiások a paparazzikra. Ennyit még én is tudok!
Niel a mancsomba ad egy figurát. Beleremeg az ajkam a meghatottságba. Rögtön elsuvasztom az ajándékot, és mielőtt átgondolhatnám, ismét a srác nyakába vetődöm. Max felborulunk. Ennyi párna között csak puhára tudunk esni. Akad nálam bónusz vánkos vész esetére.
Az ügyetlen ölelésből még ügyetlenebbül kibontakozva, kiszúrom csettintős padlizsán bácsit. Ráhunyorítok a szoborra, aztán Nielre. Nem hagyhatom ennyiben. Előbamfolok egy babás öltöztető készletet, és kikeresem a legfodrosabb ruhácskát meg a legvirágosabb kalapocskát. Szépen ráadom őket a bábura. A nagy koncentráció közben nyalókát teleportálok a fogaim közé.
– Édes a bosszú – selypítem. Elégedetten somolygok le a műre. Niel hangjától kapok észhez. – Oh, bocsi. – Előveszem a dobozt, tele nyalókával, és megkínálom. – Kérsz te is?
Bepózolom a fotózáshoz a szobrocskát arról, akit nem nevezünk nevén – főleg azért, mert nem emlékszem, hogy hívták –, közben pedig válaszolok végre a kérdésre.
– Szerintem nem vagyunk rokonok. Én legalábbis nem tudok róla. – Magasba emelem a mobilt, csekkolni, van-e wifi. Igazából mindegy, később is ráérek Mate szívét fájdítani. Vágni fogok neki egy montázst a legjobb képekből!
Lehuppanok a párnák közé, álltámasztéknak magam elé idézek egy élethű R2D2 plüsst.
– Viszont Caldi, aki beajánlott hozzátok, Romy nagybátyja vagy mi. Azért én önéletrajzzal meg motivációs levéllel jöttem, biztos, ami tuti. Mondjuk szerintem Romyt a képességem vette meg, és az, hogy mindketten blip áldozatok voltunk. – Magamhoz szorítom R2-t. Szegénynek kicsit bolt és csomagolás szaga van, biztos nem szellőztettem ki, miután elcsakliztam. Fújok rá gyors pár spricka szövetfrissítőt. Málnás-citromosat. Anyu is mindig azt használt. – Te? Honnan ismered őket? És hogy kerültél be a klubba? Amúgy nem kérsz valami rendes reggelit? Caldiról eszembe jutott a svédasztalos kaja, amit lenyúltam Vegasból.