Arcomon leplezetlen tanácstalansággal szemeztem az ajtó túloldalán álló leányzóval. Nem tűnt ételfutárnak – tudtommal nem rendeltünk semmit, hiszen nachos est lesz –, se pedig postásnak – ha így lenne, akkor Arrow már rég megkattant volna mellettem –, tehát kieséses alapon csak hittérítő lehetett. (A legkevésbé sem akartam jinxelni egy újabb őrült rajongó hullámot.) – Helló? – bizonytalan ábrázattal küldtem felé a vulkáni-féle üdvözlést jobb mancsommal, miként azt Mr. Spock tanította az Enterprise fedélzetén. – Öhm… nem rendeltünk semmit, levelet se várunk, ateisták vagyunk és végképp nem lakik itt semmiféle híresség! – hadartam el gyorsan, miközben igyekeztem kíváncsi kiskutyámat visszahúzni az ajtóból. – A szőrmók pedig nem harap, csak túlzottan kíváncsi – fűztem hozzá magyarázatként. Még mielőtt kihordana egy szívinfarktust, ahogyan én tenném a helyében, mikor egy ilyen óriási jószág akarna nekem ugrani. Akkor is, ha azt végtelen szeretetből csinálná. – Miben segíthetek? – tettem fel a kérdést. Bár azt hiszem az összes lehetséges opciót kilőttem. Oh ne, mégsem, hiszen a szomszéd is lehet! – Juj, szerintem egyáltalán nem zöldebb a mi kertünk!!! – bukott ki belőlem. Csak ekkor pillantottam le a felém nyújtott paksamétára. Ojvé, ezek szerint behajtó? Alig, hogy beköltöztünk, nem lenne ez kicsit korai? Egyébként sem látszik annak! Vagy ez az álcája, mi? Átlagos hétköznapi csajszinak tűnik, hogy ne csapják az orrára az ajtót. El kell ismernem, hogy okos, nagyon okos! Miközben az újabb elméletet gyártottam magamban, már fél szemmel a doksit bújtam, ami legnagyobb meglepetésemre egy önéletrajz volt. Első ízben megakadt a szemem a megjelölt foglalkozáson: tolvaj és széf. Hogy tessék?! Aztán a szerb maffián… blippen… kámforrá vált szülőkön… és végül a zsebdimenzión. Ú, én is akarok ilyet, remélem, hogy tanulható! – Sajnos nem ismerek semmiféle Dr. Evil-t… – makogtam, bár jobban végig gondolva egészen hasonszőrű volt a kamunévhez, amivel megszereztem Bayville-t. Mindeközben összeszűkült szemekkel szemrevételeztem a szinte semmiből előkapott (?) mobiltelefont. A sztárfotón egy ismerős arc mosolygott vissza mellette. – Dimitry-bácsi?! – hitetlenkedve bukott ki belőlem. A kép rengeteg kérdést vetett fel bennem. – De ismerek valakit, akit így hívnak! – javítottam gyorsan korábbi kijelentésemet Dr. Evil-t illetően. – Meg hé, mi elblippeltek tartsunk össze, oké? – emeltem meg kezemben a papírosokat. – Én is skipeltem öt évet. Szóval, bújj csak be bátran és üdv a klubban! Habár Brotherhood-dal nem szolgálhatok, süteménnyel, szabad szobával és színes társasággal igen. Mi lenne, ha a konyhában folytatnánk ezt a beszélgetést? Esetleg egy kávé, tea vagy valamilyen üdítő mellett? Ha a mutáns maffiától menekül nem túl bőrbarát a nyílt terepen erről fecsegni, meg aztán odabent mégiscsak kényelmesebb – léptem el az ajtóból, hogy beinvitáljam Dimitry-bácsi delegáltját, aki egy kétlábon járó tolvaj és széf. Lehet, hogy ez nem a legokosabb ötlet részemről? Uh, azon a komódon nem volt egy váza korábban?
Nyugi, Freddy. Mély levegő. Hiába hívják Dr. Evilnek a főnöküket, Jan bácsinál nem lehetnek rosszabbak. Az orvosoknak különben is le kell tenniük a hipotalamusz esküt vagy mit. Kicsit szektásan hangzik a nevük. Na és? Caldi nem passzolt volna le nekik, ha gázos lenne a bagázs. Mate, anyu meg Kurt tuti kiakadnának, de ők már a lopkodást sem díjazták. És amiről nem tudnak, attól nem fáj a lelkiismeretem. Legalább apu büszke lenne! Rátenyerelek a kapucsengőre, mielőtt kiszáll a vér a pucámból. Az orrom alatt motyogom a betanult szöveget: Szép jó napot kívánok! Dr. Evilt keresem. Szeretnék csatlakozni a Brotherhoodhoz. Van fényképes ajánlásom is Mr. Dimitry Morozovtól. Kitárul az ajtó, és már nyújtom is át a doksit. – Szépjónapotkívánok… – eddig jutok, mielőtt a vörös hajú lány (Dr. Evil?), félbeszakít. Szóval bamba pislogásra és hápogásra váltok. Átfut rajtam, hogy talán nem kellene átadnom a teljes bűnügyi elősztorimat, amíg nem tiszta, kivel állok szemben, de addigra késő. Tőrbe csalt a cuki kutyájával meg a vulkáni köszönéssel. Bár utóbbiból hiányzott a szuszmázás. Mate mindig szuszmázik mellé. Ateisták? Ú, ez bajosan hangzik. Nem azokat az őrülteket hívják így, akik sanyargatják magukat, hátha megvilágosodnak tőle? Rá kellene keresnem. Bár ilyen felvezetéssel, tuti hírességet rejtegetnek, úgyhogy ez a része is lehet kamu. Hogy jön ide a pázsit? Jaj, ne! Kertésznek nézett?! Tudtam, hogy nem a kantáros overált kellett volna húznom! Mennyire lenne necces megpördülni, és gyorsan átvedleni? A két másodperces csend rádöbbent, hogy ha nem mondok valami okosat azonnal, az orromra csapják az ajtót. Már abban sem vagyok biztos, be akarok-e jutni a házba, de pánikköd ereszkedik az agyamra, és kipotyog belőle a darabjaira hullt mondókám. – Felvételizni jöttem Dr. Evilhöz a Brotherhoodba. Caldi, izé, Dimity Mocorog küldött. Gyomorszájon öklel a saját cikiségem, a fülem kétszáz fokon lángol. Előrántok egy mobilt, hogy pajzsként magam elé tartsam a Caldival lőtt szelfit, mert a nevét most már tuti nem rakom össze. – Oh, te is? – Lejjebb eresztem a telót, és lejjebb ereszkedik a gombóc is a torkomban. Egészen fellelkesülök a gondolattól, hogy Caldi meg a blippelés instant barátot szervált nekem. És ezek szerint a Brotherhood nevet is lecserélték már. Fullos! Bőszen bólogatok és vigyorogva követem a lányt (Dr. Evilt?). Mihelyt belépek, kekeckedni kezd velem egy váza, ami annyira ronda, hogy szinte már szép. Véletlenül súrolja az ujjam az oldalát, és hopszika. Áh, igazából nincs vész. Ha kihajítanak, jár a szuvenír, ha meg maradok, marad ez is. – Szívesen teázom. Van friss muffin mellé. – Mutatóujjammal az újonnan megüresedett komódra bökök, amin rögtön megjelenik egy tálca desszert. Calditól tanultam a trükköt. Figyelemelterelésnek hívják. Így már fixen nem keresi senki a vázát. – A híresség, akit nem bújtattok, itthon van? Csak mert akkor szívesen úgy teszek, mintha nem látnám. – Felkapom a sütiket. A finom illat miatt kivételt teszek, és most az egyszer nem zsebben viszem át őket a konyhába. – Jaj, meg a nevedet elárulnád még légyszí? Engem bárhogy szólíthatsz. Nem vagyok finnyás.
Zsongott a fejem Calditól, vagyis Dimitry-bácsitól slash Dimitytől. Nem tudtam én már követni ezt a sok álnevet! Már-már kezdtem ott tartani, hogy nem is tudom miként hívják a nagybátyám. De kifejezetten megkönnyebbültem, hogy a leányzó megnyugodni látszott, amint kapva kaptam a közös pont felemlegetésén. Nincs is jobb összekovácsoló erő, mint a közös trauma, a’la Blip! – Aha, ráadásul kemény volt a visszatérésem! A suli könyvtárából tűntem el, a számítógép elől és óriásit estem érkezéskor, amiért valamelyik gyerek nem tolta vissza a széket rendesen – még most is fájdalommal töltött el, ahogy visszaemlékeztem az esetre. – Neked mi a sztorid? – lehet, hogy ez a plot le volt írva a doksijában, csak én továbbra is jobban preferáltam a hangoskönyveket. – Szupi, tegnap vettünk egy csomóféle ízű teát. A téli időszakra felkészülve van zöld, fekete, fehér és mindenféle gyümölcsös… Oh, wááoow! – döbbenten meredtem a semmiből megjelent tányérnyi édességre. A nasi rögvest elhessegette a „Hm, itt hiányzik valami” – életérzésemet. – Ezt mégis hogyan csináltad?! – hitetlenkedve, eltátott szájjal meredtem rá, aztán a tálra, aztán ismét vissza rá. – És mondd, hogy meg lehet tanulni! – reménykedve bukott ki belőlem a kérdés. – E’yup, itt van, éppen kockultunk. És nagyon reméltem, hogy nem tervezi megdönteni a rekordomat, amíg idelent vagyok! – oh, jeez, ezt most tényleg kimondtam?! – Vagyis, nem! Nincs itt, a-a, azt se tudom kiről van szó – hárítottam azonnal, némi fejrázás kíséretében. Próbáltam menteni, ami még menthető volt korábbi elszólalásom után, melyet Freud után is elkeresztelhetnék. – Léccike, tégy úgy, mintha nem látnád, oksi? – kértem meg rá lehajtott fejjel, ha már így kihúzta belőlem ezzel a király bűvészmutatvánnyal. Szent ég, koncentrálj, Morozov! – Rosemarie vagyok – dobálhattam volna álnevet is, de inkább megelőlegeztem egy kis bizalmat. Őszintén reméltem, hogy valóban Dimitry-bácsi delegáltja és nem valami HYDRA-szökevény. – Én finnyás vagyok a Rosera, Maryre és ezek változataira. Ha becézni szeretnél, akkor szólíts csak nyugodtan Romynak – árultam el azt a változatot, amitől nem kaptam instant sikítófrászt. – És akkor téged… – felcsaptam a papírost a mancsomban, hogy lecsekkoljam az opciókat. – Freddy. Szólíthatlak Freddynek? Tuti? Vagy van favoritod a kínálatban? – noha ennek tetszett igazán a hangzása. Kiváltképpen azért, mert főleg srácokra hallottam eddig ezt a becézést, így extrán különleges volt! – Ülj csak le nyugodtan – a konyhába érve az ablak előtti sarokülő felé gesztikuláltam. Jómagam átcsaptam házigazdába és feltettem egy adag teavizet forrni, aztán előkészítettem a csészéket és filtereket. Meglepetten pislogtam a Pókember mintás pohárra, ami időközben az asztalon termett Freddy előtt. Egészen biztos voltam abban, hogy nem én tettem elé Niel kedvenc bögréjét. Legalábbis mertem remélni, hogy nem ismétlődik meg a nyári részleges amnézia-hullámom. – Nem mondtam az előbb, de nagyon fonti, hogy Arrow nem kaphat a süteményből, bármennyire is vág éheztetett kutya fejet – ütöttem el csacsogással a futó aggodalmamat. Kiskutyám mindig jobb téma volt az időjárásnál. – A doki szerint így is súlyfelesleg van őkelméjén – szögeztem le. A víz forrása idejéig letelepedtem Freddyvel szemben. Fellapoztam ismét a dokumentumokat és megpróbáltam megkeresni hol is tartottam korábban, több-kevesebb sikerrel. – Mondd csak Freddy, hogyan is találkoztál Dimitry-bácsival? És miért is szeretnél csatlakozni pontosan a Brotherhood-hoz? Vagy ez szerepel ebben valahol? Ha igen, hol találom? – ujjammal próbáltam megkeresni a releváns részt, de „ctrl+F” nélkül úgy éreztem magamat, mint aki tűt keres a szénakazalban. – Nem akarok én rossz hír hozója lenni. De ugye tudod, hogy hivatalosan feloszlatták a társaságot? Egyébként kérsz Medovikot? Vagy nachost? – talán a kaja gondolata segíthet elütni a komoly téma élét. Legalábbis a többiek esetén pompásan be szokott válni.
A kutyust fixírozom. Olyan szép, szőrös és olyan gyönyörűen, bambán néz rám a gomb szemeivel. Teljesen megigéz. Közben félfüllel hallgatom, ahogy a gazdája valami zuhanást meg rázós érkezést emleget. Vajon a blöki is vele blippelt? Remélem, ő nem ütötte meg magát. Mennyi idős lehet? Ha adnék neki jutifalatot, kapnék érte pacsit? Nagy nehezen levakarom a tekintetem az ebről meg a bárgyú vigyort a képemről. – Hát, én sem puhára érkeztem, az tuti. Az X-ek gyilkos edzőtermébe tértem vissza pár barátommal. Full behatolónak kezelt minket a rendszer. A csapat ügyesebb fele, a tankok meg az okosok, akikkel betanultuk a sok manőver, nem voltak sehol. – Négylábú szerelmem a lábam mellett kering, és nem bírom tovább. Leguggolok hozzá fület vakarászni. Csücsörítve, félig gügyögve sikerül befejeznem a sztorit. – Beak majdnem otthagyta a csőrét, Eye Boy meg legalább három szemére megvakult. A zsebemben kellett kivinnem őket, pedig nagyon nem akartam. Kb. egy órával később szedtek össze a tanárok, de addigra magamra omlasztottam a helyet. – Egy utolsó, alapos dögönyözés és búcsúpuszi után felegyenesedem, és ezúttal a gazdit közelítem meg. – Maradjon légyszí köztünk, hogy embereket is elblippelhetek, oké? – suttogom a tenyerem mögül. – Most már tényleg csak akkor csinálom, ha nagyon muszáj. Kihúzott háttal, felszegett állal fogadom a csodálatot. Ha nem lenne lámpalázam, hatalmas karriert futottam volna Caldi mellett. – Én úgy ösztönből tolom, de valahogy biztos meg lehet. Az eXeim legalábbis meggyőződésesen próbáltak mindent is oktatni. Bár lehet, kell hozzá egy saját zsebdimenzió, aminek te vagy a bejárata. A mellkasomra tapasztott tenyérrel, némán fogadom, hogy figyelmen kívül fogom hagyni az összes celebet és cölöpöt a házban. Jaj, hoppá! A szívem a másik oldalon van. – No para! – legyintek. – Csak a kosztümös hírességekkel vagyok képben. Egy átlagos sztárt fel sem ismerek. Ha viszont Pókembert bújtatjátok, nem ígérek semmit. Bocsesz. Igyekszem memorizálni a nevét. Rosemary, mint a gyógynövény. És Romy, mint Rome, ha az e nem lenne néma. Fűszeres Róma. Meglesz ez. Csak ne kavarjam bele a római köményt. – Teljesen oké a Freddy. A legtöbben így hívnak. Most, hogy már tisztáztuk a képességem, nem zavartatom magam tovább. Amíg Romy a jelentkezési lapomat böngészi, pikk-pakk lecserélem a kertész szerelést pókis pulcsira meg farmerre, még házi mamuszt is húzok, nehogy összekoszoljam a parkettát. A mutatvány végén azért elbizonytalanodom kicsit. – Figyu, ugye nem lakik itt senki, aki lassított felvételben érzékel dolgokat? Engedelmesen becsusszanok a beülőre, és kipakolom a bögrémet a süti mellé. Arrow – végre meg tudom szólítani! – bőszen szaglászik az asztal körül, majd a nasi tilalom hallatán csalódottan megtámasztja a fejét a combomon. Remegő ajkakkal meredek le rá. – Kutyafalatot sem szabad? Rá van írva, hogy diétás – próbálkozom be a kedvéért. Testvér híján nincs viszonyítási alapom, de Romy határozottan nővér vibe-okat sugároz, plusz ilyen barátságos, dundi kutyája csak jó embereknek lehet, úgyhogy bizalmat szavazok neki, és kitálalok. – Nagyon bírtam Nightcrawlert, és gyanúsan kék volt a hölgy is a Brotherhoodban, szóval kíváncsi lettem. Aztán nem tűntek sokkal rosszabbnak, mint az X-ek, sőt. Durván szenvedtem a suliban. Volt egy kínos esetem, amikor annyira bepánikoltam, hogy akaratlanul elteleportáltam bármit, ami hozzám ért. Telekinézissel kellett a levegőben tartaniuk, amíg lenyugodtam. Onnantól még vacakabbul éreztem magam ott. Aztán visszatűntem, és kiderült, hogy a prof ígérete ellenére nem vigyázott a szüleimre, na, az volt az utolsó csepp a pohárban. Akikkel jóban voltam, baromira hiányoznak, de tényleg nem illettem oda. Szerintem ide jobban passzolnék. Caldi legalábbis ezt mondta, és neki elhiszem. Vegasban ismerkedtünk meg amúgy, épp bűvészsegédet keresett, én meg lecsaptam a melóra. Egész jól ment, amikor sikerült elég nyugtatót meg alkoholt magamba töltenem, hogy elfelejtsem a közönséget. – A lepattogzott körömlakkomat vizslatom, mintha az gyűrné fintorba az ábrázatomat, nem pedig az agyamon keresztülcikázó, kellemetlen emlékek. Szabadjára eresztek egy sóhajt. Olyat, amilyet anyu szokott apu ezredik hülyeségére. – Elég sokat szívtam a blip óta. Jó lenne valahol megpihenni. Fel sem dolgoztam az új infót, Romy már valami gyógyszerrel meg nachosszal kínál. A fejemet rázom az ajánlatra, és belekapaszkodom a bögrém fülébe. Most mi legyen? Ez volt az utolsó ötletem. – Hogyhogy megszűnt? Nincs más helyette? – hebegem, egyre gyorsabban. – Én bármilyen hoodhoz szívesen csatlakozom! Vagy nem is kerestek embereket? Talán a kleptománia zavar? Ha igen, visszamegyek a pszichológushoz! Elkeseredetten sandítok le Arrow-ra, hátha vakkant egy szót az érdekemben.
Szemeim olyan nagyra tágultak „Freddy visszatér” – forgatókönyvét hallva, hogy a szemöldökeim szabályosan újra pozícionáltak magukat a homlokom közepén. Menten elszégyelltem magamat, amiért egész pitiáner dolog miatt sápítoztam visszatérésem óta. – Sajnálom, nem tudtam. Biztos nehéz lehetett. De mégis milyen edzőterem az ilyen, ami meg akar ölni?! – bukott ki belőlem. Igazából nem is értem miért, hiszen gyakorlatilag az összes fitneszhelynek ez a sötét célja. – Minek kellett egyáltalán ott lennetek? Arrafelé gyakori, hogy veszélynek tesznek ki titeket? – kérdeztem rá óvatosan. Lehet, hogy nem is látogatóba kéne mennem a hely igazgatójához, hanem kiszabadítanom Bishopot, mielőtt komolyan baja esik?! – És hogy értetted azt, hogy zsebre tetted őket? – hitetlenkedve kérdeztem rá erre a részletre. A kódneveken már fent sem akadtam. Továbbra is az volt a véleményem, hogy mennyire szerencsétlen a névválasztás a mutáns szakmában. Inkább fellapoztam a doksit, hogy vegyek egy újabb pillantást az irigylésre méltó képességére. – Egyébként még mindig ott vannak, vagy azóta már kizsebeltek? – eltűnődve tettem fel a következő kérdésemet. – Oké! Ne aggódj, nem fogom elmondani senkinek! – csuktam össze a dossziét, amikor megválaszolta nekem kimondatlan kérdésemet. – Különben mi történik azokkal, akiket így „elblippelsz”? – bizonytalanul vettem használatba a kifejezést, levegőbe biggyesztett idézőjelekkel kísérve. – Na és te miként éled meg, ha zsebre teszel valakit? Volt már olyan, hogy véletlenül „blippeltél” el valakit? – feltételeztem, hogy okkal nem él rendszeres használatával. Viszont random események bármikor lehetnek! – Szerinted hány embert tudnál eltűntetni? Ha valaki fizetne azért, hogy zsebre vágj valakit, megtennéd? Persze ez csak teoretikus kérdés! Nem akarnék visszaélni az erőddel, mindössze imádok képességekről beszélni – csacsogtam, hogy oldjam picit a visszatérés sztoriból származó sokkot. Mástészta, hogy tudtam volna mondani pár delikvenst, akit szívesen a zsebébe száműznék. – Itt jön az apróbetűs rész, mi? Feltételezem, hogy saját bejárású dimenziót nem árulnak sarki közértekben, plusz limitált kiadás – sóhajtottam fel csüggedten. Vagyis, ha születéskor lecsúsztál róla, akkor végképp kimaradtál. Unfair! Enyhén eltátottam a szám, mint aki éppen készül mondani valamit, mert miért ne ugrott volna be azonnal Pókemberről Csodapók? Persze nem vehetők egy kalap alá, mégis erősen volt köze az egyiknek a másikhoz és valamiért roppant mód zavart a gondolat, hogy az előttem álló lány esetleg nyálát csorgathatja Kainere. Azonnal össze is szorítottam ajkaimat és szépen magamban tartottam, hogyha Pókembert nem is, de egy Csodapókot bizony bújtatunk. – Az a baj, hogy Ugróegeret mindenki ismeri. Szerintem még te is, csak mivel nem látod és megígérted, hogy nem is fogod, így elképzelni se tudod kiről van szó. Ő egyébként a… ÁÁÁH!!! Jeez, majdnem kimondtam!! Huh, bakker, ez közzel volt! Inkább hagyjuk is, jobb, ha nem tudod. Viszont hívd bátran Ugróegérnek, ez az online alteregója, én is így szólítom és nem úgy fest, mint akit zavarná – zártam le gyorsan Niel popsztárságának témáját, mielőtt elszólom magamat. Meg kellett dörzsölgetnem a szemeimet, amikor Freddy olyan hirtelen és gyorsan tolt egy ruhatárcserét (ültében!), mint MMORPG-ben a karakterek páncélját szokás. – Ööö, nem? Mármint már nem, szóval no para – feleltem meg a kérdését, miközben Pókember profiljával szemeztem a pulcsiján. Valamiért az volt a sanda gyanúm, hogy Kaine ennek nagyon nem fog örülni. – Miért, ilyenkor konkrétan villantasz egy töred századmásodpercet? – mert én annyira nem érzékeltem, hogy szerintem nem is egészen egy szempillantás alatt történt az egész. – Nem is tudom, hogy megérdemli-e – pillantottam le kiskutyámra, aki a falatka szóra úgy hegyezte a fülét, mint aki ért angolul. Ha kajáról volt szó, akkor hirtelen poliglott lett. – Megérdemled, Arrow? – tettem fel a kérdést orosz nyelven. Kiskutyám tekintete rám siklott, majd hosszan kürtölt egyet, mintha annyit szajkózna, hogy „igen”. – Megint meg fogod majd kapni a dokitól, hogy nagy az üleped! – ingattam meg a fejemet. – Falatkát szabad neki adni, de csak trükkökért cserébe. Orosz az alapbeállítása, szóval, ha gondolod elmondom miként kell mondani pár vezényszót és nyugodtan megdíjazhatod érte, ha teljesíti – ajánlottam fel készségesen. – Uh, sajnálom, hogy ilyen élmények értek az X-ek társaságában – pillantottam rá együttérzőn. Bele tudtam képzelni magamat a cipőjébe, amikor a talentből fakadó pánikról volt szó. Az pedig nem kissé kiakasztott, amit a Professzorról volt szerencsém megtudni. Nehéz volt döntésre jutnom, most akkor találkozni akarok vele és számon kérni ezért, vagy inkább még jobban szeretném kerülni a személyét? – De gondolom nem tiltott el attól, hogy tartsd a kapcsolatot az ottani barátaiddal, nem? – kérdeztem rá óvatosan, mivel úgy festett, mint akinek fontos ez az ügy. Ha esetleges tiltások is felmerültek, akkor az duplán kiakasztó és csak megerősítené, hogy beszéljek a Professzorral. Aztán – vagy közben – szerveznem kell egy mentőakciót Bishop kihozására, mert ez a hely mégiscsak para. Egészen szíven ütött, ahogy a megpihenésről beszélt. Átéreztem a menekülésből származó hercehurcát. Szemeim sarkában apró könnycseppek álltak készenlétben, amikor – mint számítottam – totál kiakadt a hírre. Még Arrow is dramatikus együttérzéssel szonettbe kezdett mellette. Bár lehet, hogy csak a falatkát várta Freddytől. – Hát, ha mindenképpen hood formájába szeretnénk önteni, akkor sokkal inkább Sisterhood, ugyanis a nemek arányát tekintve lányok vagyunk fölényben a házban. Engem egyáltalán nem zavar a lootolási kényszered, amíg nem teszed zsebre a kutyámat és a kedvenc pulcsimat – mancsaimmal legyezgettem magam előtt, mintha csak ezzel a mozzanattal próbálnám elhessegetni az aggodalmát. – De ha úgy érzed, hogy szükséged van pszichológusra, ismerek egy nagyon jó elmedokit, aki szintén mutáns és tök rendes. Én is hozzá járok kezelésre – egyelőre inkább mellőztem, hogy pontosan miért. – Mi valójában nem vagyunk szervesen tagja semmilyen világmegváltó, igazságosztó klubnak. Elég öntörvényűek vagyunk, mindenki csodabogár a maga nevében és igazából nem több ez a hely egy ultimate vibe house-nál. Akik… na jó, néha büntetjük a rosszfiúkat, de ennyi. Viszont akad szabad szobánk az emeleten, ha esetleg szimpatikusnak találsz minket és úgy döntesz maradnál. A társaságunk prója, hogy nem lennél egyedül a maffia elől való rejtőzéssel, többek között én is űzőm ezt a groteszk hobbit. Plusz szívesen segítünk! Ezt bátorkodom a többiek nevében is nyilatkozni – nem akartam megmondani neki, hogy mit csináljon. Viszont Dimitry-bá delegáltja volt, tökre elveszett és bajban. Miért hajítottam volna ki? – Hogy is volt, miért kergetnek pontosan? Ha jól rémlik köze volt nálad a Papádhoz. Ezek az apukák szeretnek veszélyesen élni valamiért… – igazán kikereshettem volna a doksiból, csak a vízforraló elkészült, így kénytelen voltam kérdésekkel kideríteni ezt a részletet.
Jaj, de szép kutyus vagy! Milyen gyönyörű, hosszú az orrod, és milyen kerek, csillogó a szemed! Ajj, és az a kis szájszag! Igeeen, szeretlek, imádlak. A gazdi sajnálkozása kizökkent a rajongásból. – Semmi gáz, túléltem. – Paskolom meg a kutyus oldalát. Masszív jószág, nem úgy, mint a nagymamám könnyű vázas yorkija. – Létezik edzőterem, ami nem akar kinyírni? Egyel sem találkoztam még. A mutánsképzőben azért lettünk rendszeresen beterelve az izzasztó kamrába, mert a felnőttek között állandó és hatalmas volt a feszkó. Az összes tanárnak, de főleg Logannek meg a profnak fixa ideája volt felkészíteni minket a túlélésre. Jól benézték. Két év kiképzés, és elhullottunk egy csettintéstől. Bár úgy tűnhet, a blökire koncentrálok, haladok azért a gazdi megfigyelésével is. Elkönyvelem magamnak, hogy olvasni nem szeret, de beszélni annál jobban. Tökre megértem. Igazán mellékelhettem volna képeket az aktához. Sőt! Legközelebb videó interjút csinálok. Haladni kell a korral. – Hát, az olyan mini blippenés. De persze, kikaptam őket, amint biztos volt a terep. Egyébként ez volt a hivatalos vészhelyzeti terv, gyakoroltattak is rá. Tudod, ha valakinek nagyon rosszul áll a szénája, és nem tudjuk kikupálni helyben, akkor az volt az utasítás, hogy elteszem, amíg segítséghez jutunk, addig sem purcan ki. Megáll nekik az idő odabent. Nekem sem nagy kaland. Ugyanolyan, mint bármi mást eltenni. Tátott szájjal pislogok rá. Kiszáradt a torkom a sok dumálástól, neki mégis maradtak kérdései. Kicsit gyanús. Mikor legutoljára így kifaggattak a képességemről, rövid úton egy szupertitkos raktárban kötöttem ki, fekete kezeslábasban meg maszkban. Az a tonna vibránium az egyetlen, aminek eddig éreztem a súlyát a zsebemben. Mentálisan legalábbis. Na jó, azért az adamantiummal bélelt bal kar is nyomta picit a lelkiismeretem. – Hűha, bocsi, lehet, hogy nekem gyors lesz ez a tempó. Szívesen mesélek a képességemről, de ez olyan második randis téma inkább. Ilyenkor bezzeg, random lányok előtt, nagy a szám. Mintha valaha eljutottam volna a második randiig. Vagy az elsőig… Pukkadjanak meg a Bosszúállok, hogy mindenkit vissza tudtak teremteni, de Kurtöt kifelejtették. Meg pukkadjanak meg az X-ek is, amiért hoppon hagytak mindkettőnket. Juj. Mi lehet az a barátságtalan arckifejezés Romyn? Talán Pókember ellenes? – Csak távolról rajongok – próbálom menteni a menthetőt. – Ha valaha összefutnánk, elraknám zavaromban. Maszk nélkül meg fel sem ismerem! – erősködöm. Azta, Romy gondolatai még az enyémnél is többet csaponganak ki. Szüntelen buli lehet a fejében. Hogy jött elő az ugróegerük? Hiába ismeri mindenki, hát én bitang rossz voltam bioszból. Egy ugróegeret sem láttam még. És akkor most itt sem szabad megnéznem? Kár… Szeretem a rágcsálókat… A vége picit összefolyik. Online alteregó? Szóval az egérnek van instagram profilja? Akkor... én miért nem nézhetem meg? Szomorúan lebiggyesztem a szám, de nem állok neki kötekedni. Most épp a bevágódás a cél. Kitakarom a mintát a pulcsimon, mert későn ugrik be Romy, milyen rosszul reagált póki említésére, és mi van, ha úgy van vele, mint bikák a vörös posztóval? A villantás vádjára védekezően, túl hangosan bukik ki belőlem, hogy: – Volt alatta trikó meg bugyi! Király, Freddy, legközelebb ne feledd a mintáját meg a színét is elüvölteni… Áldom Arrow-t, amiért itt van tématerelő juhászkutyának. A megérdemli-e kérdésre válaszolva az asztalra teremtem a készleten lévő diétás eb kosztot. Már hogy ne érdemelné meg? – Hú, oroszul? Megpróbálhatjuk. Kicsit hasonlít a szerbre, szóval lehet, hogy nem sülök fel teljesen. Jól esik leegyszerűsíteni az életet parancsszavakra meg puha kutyatappancsokra a tenyeremben. Orosz makogás. Trükk. Falatka. Újabb nyelvtörő, újabb jutalom, újabb mutatvány. Képes lennék estig folytatni, de ez csak filler, ahogy Mate hívná, közben ott a nyomi, szomi sztorim. – Bírom a strapát – nyugtatom meg Romyt. Egyelőre – teszi hozzá a gonosz kis hang a fejemben. Néha úgy cseng, mint Jan bácsi, néha inkább loganes, ezúttal Xavér profra hajaz. – Nem tiltottak el. Igazából magamtól szöktem meg. Hagytam mindenkinek búcsú üzenetet, de azóta nem merem keresni őket. – Lefoglalom magam a kutyakaja lassú elpakolásával. Nem szeretnék megint sajnálkozást látni Romy arcán, mert a végén még elkezdem tőle sajnálni magam. – A prof totál szétcsúszott, és ezt most nem a lábai miatt mondom. Logan meg egyébként sem az a beszámítható típus. Fújhattam a segítségüket. Még Nightcrawlert is elvesztették! Azt nem tudom, engem vajon kerestek-e egyáltalán. Max a cerebro sisakot, amit elhoztam. Rám ömlik a hidegzuhany, és bekapcsol a depi, amitől féltem. Kibélelem pókemberes párnákkal a beülőt, kvázi megjelölöm velük a területemet, és erőltetett nyugalommal hátra dőlök közéjük. Imádkozom, Romy nehogy észrevegye rajtam, hogy tökre nem szándékos a dekorálás, és rájöjjön, milyen működési hibái vannak a képességemnek. Amikor bekapcsol a menekülési ösztön, eltüntetek dolgokat, a maradási jogért meg, ezek szerint, párnacsatát vívok. Fáziskéséssel érnek utol a biztató szavak, megrágom őket párszor, mire a testem is kapcsol, és kienged belőle a görcs. Maradhatok! És nem zavarja a fosztogatás! Vissza a bevágódás hadművelethez. Ilyen lelkiismeretesen még életemben nem készültem egy tesztre sem. Füzetet és tollat ragadok. Körmölés közben elmotyogom magamnak a házirendet. • Pulcsit és kutyát nem zsebelünk. • Ugróegereket és hírességeket nem látunk. • Elmedoki van, világmegváltás nincs. • Vibe-ok kellenek a house-ba. • Rosszfiúknak néha ejnye. • Maffia bújócska ✓ • Főnök: Romy. (Pápá, Dr. Evil!) A csendre térek magamhoz, várakozás zümmög benne, onnan tudom, hogy meg kéne mukkanni. A nagy jegyzetelésben csók közelbe görnyedtem a noteszemhez, a nyelvem is kikandikált. Gyorsan felegyenesedem, és visszatekerek a kérdésig: miért lohol utánam a maffia? – Oh, Jan bácsi? Az apus esetet már ledolgoztam nála. Most azért kerget, mert összevesztünk, és leléptem a vibrániumával. Ami igazából nem is az övé. Valami vízi kígyónak hozatta el velem. Persze ezt sem kötötte az orromra. Az egyik pribékje a zsebembe ejtette a telóját, onnan tudom. Lapozok egyet és felfirkantom a következő vázlat címét: lakótársak. – Végig szaladhatunk rajta, kik élnek még itt az ugróegéren kívül és mit érdemes tudnom róluk? Kezdhetnénk mondjuk veled! Mit szeretsz? Mit utálsz? Van képességed? – Úgy bámulok rá, mint Arrow az asztalon felejtett, uccsó rágcsára. Az X-eknél nehezen illeszkedtem be, de majd most! Most profin be fogok olvadni a többiek közé. Észre sem veszik, hogy új vagyok. Úgy hódítok majd, mint Caldi csípő mozgása!
– Ez kegyetlenség! A Törvény egyáltalán megengedni, hogy ezt csinálják a gyerekekkel?! Mert nem hiszem! – akadtam ki. De hé, végre valaki hasonló nézőpontokat vall, mint én a fitnesztermekről. Gyorsan körülnéztem, hogy meggyőződjek arról senki sincs a közelben, bizalmaskodva közelebb hajoltam a lányhoz és nagyon halkan lesúgtam neki a fontos infót, hogy: – Kerüld a pincét – komoly ábrázattal húzódtam hátrébb. – Gyilkos edzőterem van odalent – tátogtam el a szavakat. Jobb volt az óvatosság. Mindenki más a házban nagy híve volt a kondigépek használatának. Én viszont csak a kutyás kardiót adtam. – Az az igazság, hogy ez egy igen hasznos tulajdonság. Szóval nem csodálkozom azon, hogy gyakoroltatták veled. Még ha enyhén kihasználástól bűzlik az egész – legyeztem párat jobb kezemmel magam előtt, mintha tényleg egy szúrós szagú valamit próbálnék elhessenteni. – No para, inkább én bocsi, hogy ennyit kérdezek – homlokomat ráncolva hőköltem hátra, jól megrágva ezt a „második randi” – kifejezést. Ha így közelítjük a szitut, akkor ez nekem is nagyon gyors! – Imádom a képességeket! Sokat gondolkozom azon, hogy vajon a képességünk tesz azzá, akik vagyunk vagy a képességünk idomul hozzánk? – tettem fel a filozófiai kérdést, amin random öt perceimben szoktam tűnődni. – Én egyébként technopata vagyok – árultam el mellékesen, hogy ne tűnjön ez az egész egyoldalú kihallgatásnak. – Ami majdnem olyan, mint a telepata. Csak én nem emberekben olvasok, hanem gépekben. Tudtad például, hogy a telefonodat Clydenak hívják? – jegyeztem meg lelkesen. Bele sem gondoltam, hogy szűz füleknek első hallomásra sok(k) lehet. – Mi? Jaj, dehogy! Semmi baj nincs ezzel. Ismerek valakit, aki szintén nagy Pókember rajongó. Meg olyat is, aki kevéssé szimpatizál vele. Én személy szerint inkább Hawkeye fan vagyok – jegyeztem meg. Azt nem reklámoztam, hogy Kaine ki akarta csinálni szegény Pókembert. Arról pedig végképp hallgattam, hogy kit rejt az álarc. Csóri nem azért viseli a maskarát, hogy minden járókelő ismerje. Összepréseltem az ajkaimat és próbáltam magamban tartani a nevetést Freddy kifakadását hallva a fehérneműről. Nem szabad Morozov, gondolj arra, hogy te is szoktál ilyen kínos dolgokat csinálni. Mondhattam volna, hogy: „Helyes, fő a biztonság!” – egy thumbs up kíséretében, de éreztem, hogy itt az orosz kutyavezényszavakkal Freddy sokkal jobban jár. – Miért nem mered keresni őket? Félsz, hogy marasztaltak volna vagy mert tartasz attól, hogy mit gondolnának? – elgondolkodva szökött ki belőlem a kérdés. Lehet, hogy nem kéne Dr. Grace Frost mélységű kérdéseket feltennem első beszélgetésünk alatt. – Beismerem, hogy fogalmam sincs ki az a Logan, meg Nightcrawler és cerebro. De ha ennyire nem voltak támogatóak, akkor a helyedben én is léptem volna onnét. Habár nekem az edzőterem is bőven hátborzongató lett volna, hogy azt mondjam agyő – jelképesen intettem egy viszlát-ot. Meglepetten figyeltem, ahogy Freddy megágyazott magának párnákkal. Nem akartam mondani neki, hogy ne kapkodja el, hiszen odafönt vannak a hálószobák. Ráadásul a Pókemberes párnáit talán jobb, ha meghagyja privátban, mielőtt Csodapók… – Öhm… Freddy, a pókod! – mutattam vádlón kiskutyám felé, kinek pofázmányában Pókember feje szomorúan hajlott össze. A lány nem láthatta Arrow lopását, mert éppen nyakig volt a jegyzetelésben. Megpróbáltam odahajolni, hogy elkobozzam tőle a párnát, viszont félrebalettozott tőlem, majd inkább kiment a helyiségből, hogy esélyem se legyen visszakövetelni tőle. – Ne haragudj, kifizetem! – pillantottam bocsánatkérőn Freddyre. Őszintén reméltem, hogy Arrow nem a kedvencét nyúlta be! És nem Kainehez igyekszik dicsekedni a Pókemberes párnával! – Vízi kígyó? – szemöldökeim olyan közel kerültek egymáshoz, hogy szinte kezet foghattak volna egymással, ahogy homlokomat ráncoltam. – Majd csekkolhatnám esetleg azt a telefont? Nem veszem el, visszaadom a tanulmányozás után. Ez amolyan óvóintézkedés jelleggel történne, egészen hasonlít a HYDRA-hoz, akivel az én maffia üldözőim fűzik össze a levet – mondandóm közben kitöltöttem a forró vizet a bögrékbe. – Hát én izé… – jöttem zavarba, amiért hirtelen magamat kellene prezentálnom. – Tudod mit? Inkább kezdem a többiekkel! Szóval, Arrowal már találkoztál. Akkor ott van Lili, ő egyetemista hasonlóan mutáns, mint mi, profi szakács és irtó cuki, ha használja a képességét, meg úgy amúgy is. Kaine a pókokkal suttogó, távolról pottyant ide és nem csipázza nagyon Pókembert, de emiatt ne neheztelj rá. Oh, és sokszor ráncolja a homlokát, de belül érző szívet takar. Laze szintén egyetemista, ő a virágok nyelvén ért, szóval vigyázz a cserepesekkel, mert az mind az övéi. Képzeld, egyszer láttam egyszer beszélni hozzájuk! Gwen és Miles egyedi esetek, ők is nagyon távolról pottyantak ide, Kainenel képességrokonok, akkor Ni… Ugróegér egy igazi Harry Potter és ha megkérdezi, hogy ki inkább Pikachus ő vagy én, lécci, rám szavazz! Lance ugyanúgy mutáns, igazi földidomár, rendes srác, csak ne igyál a kávéjába és ne idegesítsd fel, mert beépít a talajba tápoldatnak. Ééés – mélyen elgondolkodva meredtem kezeimre. Töprengve, hogy kit hagyhattam ki, ha egyáltalán kihagytam valakit? – Oh, persze, én! Hehe… – vakartam meg a tarkómat zavaromban. Mindeközben felidéztem magamban Freddy korábbi kérdéseit. – Szeretem a hawaii pizzát, Elvis zenéit és a K-popot, a Pokemont, a kutyákat, az édes dolgokat! Utálok repülni, a bogarakat, korán kelni és a savanyú és szénsavas dolgokat. Mint már mondtam gépekkel suttogok, de képzeld! Van elektromos aurám is, csak nem vagyok túl ügyes a használatában még sokat kell tanulnom. Ja, és ki tudom nyitni a befőttesüvegeket puszta kézzel – feszítettem be bal karomat büszkén, hogy felvághassak a bicepszemmel. Elhallgattam a tényt, hogy Csodapók rásegítésével történik mindez. – Ez szupererőnek számít? Na és te miket szeretsz, mi nem jöhet szóba nálad? – dobtam vissza a kérdést. – Ha szeretnéd, akkor hamarosan tehetünk egy kört az emeleten. Igazából tök jókor jöttél, mert még sok szoba közül választhatsz – ajánlásom után nagyot kortyoltam teámból, hogy közvetlenül utána majdnem mellé nyeljek a futó riadalomtól. A csengő olyan hirtelen szólalt meg, hogy egyáltalán nem számítottam rá. – Jeez, ki lehet az? Nem vártunk senkit. Tudtommal… Ha csak valaki nem rendelt időközben kaját. De akkor Lili mérges lesz, ma úgy volt, hogy nachos est lesz! Szereted a nachost?
Először lehunyt szemmel, átéléssel bólogatok. Tényleg full gyerekkínzás az X-suli. A törvény említésérre viszont abbahagyom az igenlést. – Nem jövünk ki jól egymással – suttogom. – A törvény meg én. Ő folyton próbált kigáncsolni, én meg folyton átugrottam a lába felett. Ha nem lennének csúnyább közös ellenségeink, még ennyire sem működne köztünk a biológia. (A kémia? A fizika? Egyiknek sincs értelme! Ki találta ki ezt a kifejezést?!) A tanácstól elképedek. Hát milyen kétszíntű dolog más gyilkos edzőtermére panaszkodni, aztán építeni egyet a saját alagsorodba? Összehúzott szemmel méregetem a lányt. Nem csillapítja a gyanúmat, hogy túl könnyen gondolkozik a profék fejével, és pont annyira rá van gerjedve a képességekre, mint ők. Kezdek befeszülni. Azért a a szupertyúk-mutánstojás kérdésére még benyögök valamit. – Passz. Talán az hozzánk? Utána szerencsére átnyergel a saját trükkjeire. Technopata? Technozenét ültet emberek fejébe?! Hű, az halálos lehet. Oh, akkor gépekbe ültet technozenét? – Clyde? – idézem a mobilt a mancsomba. Már csak ez kellett. Amúgy sem boldogulok a nevekkel, erre kiderül, hogy kezdhetem bemagolni az összes telómét, különben megsértődnek! – És mondott valamit rólam? – kíváncsiskodom, miután visszaszáműztem Bonnie-t a zsebembe. Nem kell mindenről tudnia! Féltreteszem a technomuzsikás ötletet. Úgy tűnik, Romy inkább pata, mint techno. Hookeye fan? Sosem hallottam róla, tuti valami metál banda. Hozzászoktam, hogy nem vagyok képben, széles vigyorral, rutinosan leplezem a tudatlanságot. Hookeye, hát persze, imádom a legutóbbi albumukat – üzenem némán. Utálok az X-es barátaimon mélázni, mindig elkámpicsorodom, és amikor én sírok az csinos pityergés helyett olyan vörösfejű újszülött-visítás inkább, úgyhogy igyekszem fürgén magunk mögött hagyni a témát. – Nem tudom, miért, csak szimplán nem mertem keresni őket. Talán pont attól félek, hogy nem akarnának marasztalni, de ezt nem mondhatom ki, mert attól túl igazi lenne. – Nightcrawler a legklasszabb ezen a világon! – robban ki belőlem a rajongás, betemeti a többi, jelentéktelen részletet. – Irtó rendes, gyönyörű kék színe van, és tud teleportálni! A kedvéért hajlandó lettem volna maradni, de sajnos nem került elő a blip után sem. Ajjaj. Érzem, hogy a torkomat kaparják a könnyek. Fúj! Csúnya szomorúság! Hess! Hála az égnek, Arrow vánkos-lopása eltereli a figyelmem. – Hagyd csak! – legyintek. – Bőven van még. Kérdés és tétovázás nélkül odabamfolom Romy elé a vízi siklós mobilt. – Ki van kapcsolva. Azóta nem vettem elő. Nehogy bemérjenek vele vagy valami. A tiéd lehet! Csevegjetek nyugodtan. Bár lehet, hogy szerbül beszél. Ez a hidas banda egyébként ismerősen hangzik. Tényleg közük lehet a kígyókhoz. Hú, de régen írtam ennyit! Alig bírom tartani a tempót. Befejezetlen vázlatpontok és félbehagyott gondolatok cikáznak az agyam meg a füzet között, olyan macskakaparással, hogy egy-kettőt már most sem bírok megfejteni. • Arrow <3 • Lili, egyetem, mutáns, főz, cuki • Kén (Pain?) külföldi, no póki • Lays, egyetem, virágok, cseréppel vigyázni? • Gwen & Smiles (ez egy banda?), Pain rokonai • Ugróegér -> Harry Potter, Pikachu (?) • Romyra szavazz • Lens elföldel, no kávé! • Romy yes: hawaii pizza, képoop, Pokémon, kutyi, édes, no: repcsi, savanyú, szénsav + gépek, eletromos aura (Pikachu?) Megrázom a kezem, mert már görcsbe álltak az ujjaim, és elismerően ingatom a fejem. Soha nem volt izomerőm konzervet nyitni. Vagy leamputáltam a tetejét, vagy elővettem hozzá valami szerszámot. Máskor szívesebben hallgatok, mint hogy magamról hadováljak, de kivételesen örülök a lehetőségnek. Rólam kész az akta! Se az agyamat, se a kezemet nem kell használnom! – Ó, én is egy csomót szeretek ezek közül! A kutyákat, az édességet, a hawaii pizzát – számlálom az ujjaimon. – Meg ezen kívül a fura embereket és lényeket, a helyes, sportos fiúkat, de csak távolról nézni, mert közelről káosz vagyok, és Kurtöt különben sem körözi le senki. Aztán kedvelem még a képregényeket és az animéket, mert Mate, a gyerekkori barátom rájuk szoktatott. A nem szeretem listám rövidebb. Mostanában az X-ek meg a nagybátyám vezetik. Amúgy allergiás vagyok a herkentyűkre, és valamennyire a napsütésre meg a durvább testmozgásra is. Nagy levegő. Beüt egy enyhe gyomorgörcs. Túl sokat dumáltam. Érdekli egyáltalán Romyt ez a sok hülyeség? Biztos csomó izgalmasabb haverja van. Menőbb válaszokat kellett volna kitalálnom, arról mesélni, mennyire szeretnék látványosságokat lopni, vagy… A gondolatlavinát megállítja a kapucsengő. – Ez biztos Caldi! – Felpattanok az asztaltól, majd megállok szemöldököt ráncolni. – Mondjuk meglep, hogy ilyen prosztón érkezik. Azt hittem, előbukkan nekünk pár pávaszárny mögül vagy legalább csípőt riszálva betáncol az ablakon. Szereti a hatásos belépőket – magyarázom Romyank, pedig nem kéne, hisz ismeri. – De tök jó, hogy ilyen hamar ideért! Akkor kaphatunk mindketten nachost meg körbevezetést, ugye? Kicsusszanok a beülőből, és elgaloppozom a bejárat felé. Akármilyen szimpi Romy és Ary, még nem vagyok mellettük olyan elememben, mint Caldival. Caldi speckó fickó. Mint egy diszkógömb, aki úgy pörög és olyan fényes foltokat fest neked a falra, hogy egészen elhiteti veled: az egész világ ilyen vidám és színes.
