Shadow gave no answer

Ímhol a Szentély kapuja, mely megnyíhatna már végtére is büszke zörgetésemre! Iziben beszélnem kell a Legfőbb Varázslóval vagy az egykori Legfőbbel, mert a világok újonnan összeütközének. Asgardiként tudákos valék a szellemek létezésével kapcsolatban és harcolék is nem eggyel, ahogyan hordozá az én szellememet is egy más porhüvely. No de ez a mostani felettébb felkavaró és értésemre adhatatlan tünedelem.
Várakozék egy doboznyi, de fogyóban lévő brownie-val a kezemben. Nagyon hiányzik róla a fagylaltöntvény! Kobakomon mélyében még egyszeriben végigfuttatám, mifélék történének velem. Egy látogatás és multiverzális értekezés e helyen, diadal a Chocolate Dipben Faló Vivienne ellen, egyik fotózás a másikra halmozva, győzedelem a konyhai fényképelődés megmérettetésén az elbűvölő Fényes Michelle oldalán. A Xavier Birtok főszakácsi címének elnyerése és jobbnál finomabb étkek tálalása az ifjúság és pártfogóik számára. Önnön televízióműsorom előkészítéséről való tanácskozások a csatorna főkancellárjával és kincstárnokával. Egy különleges kimenetelű látogatás abban a rendkívüli mexikói ízvilágú fogadóban, hol hajam megpörkölődék, ezért rövidebbre kelle vágatnom. Mi késztethette ezekből az evilági Asgard Ragnaroktól elpusztult lakóinak szellemeit, hogy éjt nappallá téve sustorogjanak, mormogjanak, nótázzanak és danolásszanak testi és lelki füleim bánatos kínjára? Úgy sejtem, a maguk Volstaggját kutatják, de engem találának helyében. Mi világot cserélénk abban a bányában, melyben térkapu nyíla és a Hela kezétől majdnem holt helyi Volstagg átugra az én honomba, jómagam pedig e Földre térék Új-Mexikó elhagyott tárójában, kövek alá, porfüggönybe gömböcölődve. Családomat odaát kelle hagynom, itt pediglen a holt család kísére. Nem jól van ez így.
- Tiszteletem az ifjú mágusnak! - köszöntém kopasz mágiaforgató kapuőrömet, ki által bebocsátást nyerék.
- Kérlek, kísérj a vezetődhöz! Szólnom kell vele, mert nagy gond és baj búsultatá meg főmnek hajtását!
Kissé értetlenül tekintve bólint és ígéretet tészen nekem, hogy rögvest a mágusok hatalmassága elé járulhaték. Járulok is, szokott vidámságomat kissé visszafogva és a sütemények utolsó írmagját meghagyva a segítségemre sietőnek. Elfoglalt lehet, oly sokáig tartónak tűne várakozásom, hogy mit neki tarték fenn, azt is felfalám a végire. Az üres dobozt teszem le a mívesen faragott asztalkára, midőn megpillantom a köpenyes, őszülő halántékú legényt, ki már a Sötét Nagyúr ellenében is nyertes csatába vezeté ezen univerzum hőseit.
- Légy üdvözölve, Strange Doktor! Asgard Oroszlánja felkeresé becses személyedet, mert szükség szólítja a szellemvilág megkerdülése mián. Tudál hát időt szakítani szavaimnak hallására, varázshasználó barátom? - kérdém bizakodással teli hanggal és igen heves, kézmozdulásokban gazdag testbeszéddel.

     

Pár órája csak, hogy Wong mögött megint kihúnyt a szikra, ahogy Kamar-Tajba lépett át, persze megadva a szokásos nézésével, hogy nehogy megint önálló tevékenységbe kezdjek, mert lám, eddig mindig pórul járt... am helyett a járt mindenki sokkal találóbb, s Wong ugyancsak az orrom alá dörzsölte.
Sóhajjal válaszoltam, hogy meglátom, mit tehetek ez ügyben, s csak az mentett meg a szemmel verés valódi következményeitől, hogy közben a gyűrű bezárult.
Az ifjú tanonc meghajlás közepette válaszol Volstaggnak, hogy a Legfelsőbb Varázsló jelenleg nem tartózkodik a Szentélyben, s ha nem kívánja megvárni visszatértét, úgy értesíti Doktor Stranget érkezéséről.
Csak válasza után hajol meg, s tesz Volstagg kérésének megfelelően.
A tanonc energiáját már messziről kiszúrom, ahogy tétován keres, mert miután rájött, hogy az olvasói rész helyett az alagsorban fog megtalálni, tudja, hogy éppen annyira nem igazán fogok örülni, megzavar. Tökéletes hely új varázslatok kipróbálására, Tükör Dimenzió ide meg oda.
Valóban úgy nézek a tanoncra, mint pár órája Wong rám, ám amint meghallom, ki is érkezett meg, s milyen mondandóval, az éppen elkezdett varázslatot visszafordítom, hogy a megnevezetthez siessek, bár nem fogok feltétlenül rohanni, vagy lábamat kapkodni.
- Üdvözöllek Volstagg, Asgard Oroszlánja! - tekintetem a dobozra téved, mely üres, majd inkább visszakerül tekintetem az asgardira, aki nem a mi asgardink.
Szellemvilág. A Setét Könyv használata nem volt túl kellemes élmény, az a csontig hatoló hideg szinte kibírhatatlan volt. Mégis, nagyon jó tapasztalat volt. Az udvarias mosolyom mégis kicsit lejjebb lohad erre, s komoran bólintok.
- Hogy érted, hogy megkergült a szellemvilág? Mi történt? - lépek most már az asztalhoz, de még kellő távolságra állva, ismervén, szeret gesztikulálni. Nem elég, hogy az univerzumok összeborulnak, most már a szellemvilág is be akar kapcsolódni?

Hozhaték volna ajándékot előrében, de inkább utólagosan kívánom majd meghálálni, ha segedelmet kapok. Étkeznem viszont muszáj vala, nem hagyhatom gyomromat ürességével megakadályozni elmém tisztán tartását! Inkább a süteményes doboz csúfondároskodjon tátongó űrrel, mintsem egy asgardi hasa világa.
- A holtak megszólítának engem vagy csak repdesének és halk énekszót hallatának szobámban, jártomban-keltemben, bárhová is vezessenek lépéseim! Volstagg, a Bátor Szívű sosem szembesüle oly szörnyedelemmel, mely eszét venné, hogy képzelgésében szellemeket lásson és halljon. Ezek valódi kísértetek és úgy hiszem, nem illő itt leledzeniük!
Továbbra is mondom és mutatom, csuklóból indított könyökmozdulataimmal támasztom alá, mit elregélek a doktornak.
- Mesélék már a Ragnarökről, mi e világon valamelyest máshogy játszóda le legutóbb, mint az én univerzumomban. Ott kevés időt kelle várni és a holtak visszatérének először új testben, majd annakutána a régiben, de új korszakot nyitva. Itt mintha nem látnék hasonlót, csak eltemetettek emlékeit és túlélőket. Lehetségese vala, hogy itt Asgard érái nem úgy válták egymást, mint odahaza? Itt nem örök a körforgás, hanem egyesek leesnek a forgó körről és nem kapaszkodának vissza? Mert jómagam midőn halott valék, szellemem elrejtve éle tovább egy midgardi humán testében, kiből majdan varázslással átváltozék újra önnön magammá. Nem rekedék meg halálom és életem közepette egy éteri valóban, mi szálldos, mint Odin hollói és morajlik, mint az alfheimi tengerek gyönyörteljes hullámzása. De a lények, kik nem hagynak békét nekem, pontosan ezt teszik! Egy nő, kiben  hasonlóságot látok az én Hildémmel, hőn szeretett feleségemmel és több fiatal fiú, leány, kik majd olyanok, mint fiaim, unokáim, menyeim, ük-ük-nagyon sok ükutódaim, de hát ők biza másik világ lakói. Nem sutyoroghatnak füleimbe csak úgy, hisz arra csak a Mindent Látó Heimdall barátom képes, ki megmondá, hogy maradjak és várjak!
Ha pedig várni kell, széket keresék tekintetemmel és egy jó erőben lévő, szépen megmunkált tölgy ülőre helyezkedek el.
- Úgy sejtem, nem a magam világa üzene nekem, hanem ezen univerzum Volstaggja, az itteni Gargantikus Gourmet már nem élő családja lele rám valamilyen úton-módon. Thort egyszer érém el telefonon és nem fogadá túl nagy érdeklődéssel jelenlétem, ellenben nagyban kérdezősködék az ő maga Volstagg barátja iránt, ki legutóbb az új-mexikói határhoz igyekezék. Pont oda, ahol én berobbanék e világba. A környékbeliek láták is a nálam terjedelmesebb, korábbi valómat idéző e világi Volstaggot a bánya körül, melyet én épp elhagyék világváltásomnak utána. No lám, éles elmém előálla egy elgondolással, mely szerint ideugrásom a variánsom odaugrását okozá. A dimenziókapu, mely engem ideránta honomból, őt általveté az én világomba. Mintha a nyílás két oldalán állánk volna vala és most is úgy állánk, csak fordítottan. Ha pediglen ez igaz vala, a maguk Volstaggját hiába keresik itt a szellemek. Hogy látá ezt, varázsló uraság? Hogyan tudakozhatnánk meg ezt a kísértetektől, kik szegényes szólásmódjukkal eleddig még egyetlen érthető szót sem valának képesek füleimbe sugallani?
Felettébb szeretek én magam temérdek szót ejteni bármiről és világra szóló történeteket fejtegetni, emitt viszont úgy vágyom értő szókat és hasznos tanácsot kapni, mint már igen régen! Asgard pusztulása óta nem érzém magam ily rászorulónak és ez borzongatja szívem. Mihamarabb nyugalom kell a lelkeknek. A magaménak is.

     

Komolyan hallgatom végig, erős a kísértés, hogy karba fonjam kezeim, úgy figyeljek, ám megállom.
- Ha már itt tartunk, sok mindennek nem kéne jó ideje itt leledzenie. - halkan jegyzem csak meg, kelletlen hangem inkább önmagamnak szól, mert bizony ehhez én is tettem rá jó pár lapáttal, azóta keresek hozzá seprűt...
- És mondanak is valamit, vagy van daluknak értelme? - mert mi van, ha üzennének? Rám ugyan a frászt hozná (dehogy tenné), de segítségnek azért mégiscsak jól jön. Az egyik ülőalkalmatosságra mutatok, ahol ha akar, helyet foglalhat.
És nagyon bölcsen tettem, hogy nem mentem annyira közel hozzá, emlékszem, szónoki képességeihez széles gesztikuláció-csomag is járul.
Hogy mi volt a Ragnarök, bólintok, úgy hallgatom tovább. Egy kicsit körözve a bő lére engedett szavaiban, kikeresve annak értelmét is, erősen dolgozva azon, megértsem értelmüket. Mindenesetre beszél olyan ízesen, mint én csípősen.
- Az asgardiak itteni túlvilági dolgával kapcsolatban az itteni asgardiak többet tudnak neked mondani, javaslom, ebben őket keresd fel. Az emberek világában sajnos megszokott, hogy ki meghal, nem feltétlenül lép át a fénybe, hogy aztán majd újjászülessen, meg újra le, hanem kering, s kísérti hátramaradt ... szeretteit, vagy éppen utáltjait, ha lehet így fogalmazni.  - holtakkal diskurálni meg kösz, egyszer bújtam bele magamba, vagyis párhuzamos világ kiadásomba, többet nem biztos, hogy tenném (ha nincs más megoldás, biztos vagyok benne, habozás nélkül megteszem, hogy segíthessek...).
- Igen, ez egy lehetséges magyarázat. Valószínűleg téged ezért találnak meg az itteni Volstagg rokonai a túlvilágról, mert úgy hiszik, te vagy ő. Mióta keresnek fel téged? Hol találtak rád legelőször? - mondd, hogy nem álmodban!
Közben tanoncok érkeznek, mivel emlékeztek Volstagg falatozó kedvére, és mert illő nem üres asztallal fogadni az érkezőt, finom falatokkal teli tálcákat tesznek az asztalra, majd meghajlás után távoznak is.
A folytatást már érdeklődéssel hallgatom.
- Úgy érted, ahol ő eltűnt, te jelentél meg? - megsimítom szakállamat elgondolkodva. Ha jól emlékszem, Petert is így találta meg a többi Peter.
- Thor most eléggé elfoglalt. - nagy levegőt veszek, s inkább kiengedem előbb.
Felettébb örülök, hogy a Darkhold megsemmisült, minden valóságban. Láttam három magamat is, mit tett velük, itt nem fogom engedni, hogy megtörténjen. Annak ellenére voltak benne segítő dolgok, amiknek hasznát vehetném, ahogy tanulmányoztam, mit tudok felhasználni belőle. Igazi .... lépesméz, amiket belecsempésztek, hogy aki lapozza, valóban beleessen a csapdájába.
Jó ideig gondolkodom, hiszen ha mindezzel még a multiverzum megjelenése előtt keres fel (amikor még a saját világában volt, tehát mind elvileg, mind a gyakorlatban ez lehetetlen lett volna), akkor mi sem lett volna egyszerűbb, mint stabilizálni egy részt a térből, s ott láthatóvá tehettem volna a szellemeket, hogy aztán elbeszélgessünk velük.
De most? Még egy olyan játék, mint amit előadtam párszor, és ugyanarra a sorsra juttatom ezt a világot, mint három másom. Kettő. Három.
- Nem véletlen, hogy a másik világgal beszélni nem a legjobb elgondolás, egyik valóságban sem.
A homlokom erősen viszketni kezd, muszáj vagyok megdörzsölni. Még mindig szokatlan, hogy megvan. Erről jut eszembe...
Vagy használni Agamotto Szemét, hogy láthatóvá tegyen láthatatlan dolgokat, mint ahogy annak segítségével láttam meg, mi is üldözi Miss Chavezt.
- Mit szeretnél tudni tőlük, egészen pontosan? - nézek rá, s csak válasza után megyek az egyik szekrényhez, hogy elővegyek gyertyákat, s kristályokat. Nem feltétlenül magam miatt szükséges.
- Mert van mód tőlük kérdezni, ha tudni akarsz valamit. Ahhoz viszont tudnom szükséges, mi is az, amit tudni szeretnél tőlük.

Azért kedvemre való a doktorral való társalgás, mert sosem áll értetlenül, hanem szigorú kíváncsisággal figyelmez szavaimra. Szemeimnek héja még fejjebb húzódik, pedig eleddig is fent tartottam riadt temperamentumot sugározva.
- Ezt olyanokra is érti, kik más univerzumból vándorlának ide? Gondolja, hogy a hozzám hasonszőrűek egy új Dormammu-féle fenyegetést hozhatnak világunk fejére? Akkor mondja, mi légyen a teendő, mert Asgard Oroszlánja, ki már a Midgard-k-gyóval is birkóza vala, bizony nem hagyandó, hogy új univerzumát orvul megtámadják a gonosz lelkek!
Azt beszélik, a terek és dimenziók akkor bomlának meg, mikoron az egykori Legfőbb hozzájuk nyúla. Én tudám, hogy nemes ügyön szorgalmatoskodék. Nem olvasok fejére vétségeket.
- Egy fia mondatot vagy egy tőrhegynyi szót sem tudék még kivenni hanghalmazaikból. Énekeik némelyikét felismerém. Hilde szelleme a csatározások miatt távollévő szerelmese után vágyakozva kesergő reménynótát dalla, a gyermekek pedig olyasféléket, miket nálunk is szokás a tanítók gyötrése alól kibújni kívánó, az első szerelemmel kacérkodó avagy csupán gyerkőci játékba belefeledkező ifjak szokának. Minthogyha nem is nekem énekelnének, hanem magányukban. De az én jelenlétemben teszik és szavakat is mondának. A szívem mélyén érzem, hogy nekem szólának! Nem nekem, hanem másik valómnak szánák, de hát én valék kéznél.
Szívemet nem melengeti az érzés, hogy másra vágyának, de rámolvassák kívánalmaikat. Nem lehetek férj helyett férj és apa helyett apa. Világot cserélénk, de szerepet nem.
- Tervezém egy ideje, hogy Norvégiába látogatok ehoni honfijaimhoz. Maga szerint a szellemek menendők velem vagy itt maradandók, hogy ha engem nem lelének, másvalakit bolondítsanak? Mert azt nem szeretném!
Magamra sem akarnám venni a terhet. Megszabadulnék tőle szívesen, node ha egyszer visszatér az a Volstagg, mennyit jelenthetne neki, hogy ismét hallja szerettei hangját? Veszítse el a családját még egyszer? Azt ugyan nem szívlelhetném! Ha rá gondolok, olybá tűnik, hogy magamra gondolok. Különösss...
- A Holtak Birodalmán, Helheimen valaha uralkodó Hela végze velük. Talán itt az ő kezétől elhullókkal ez történik? Nem volt más holt asgardi, ki újonnan felbukkana vala?
Én nem hasonlítanám az emberekhez a mi isteni világunkat egyik univerzumban sem. Más rendet fonnak az élet fonalát gombolyító istennők nekünk és mást a midgardiaknak.
- Három napja szóla hozzám először a halott asszony és utána gyermekei. A Xavier Kúriában lakozom idetérésem óta és konyhaművész valék az X-ek főhadiszállásán. Éppen argentin almalevest készülék főzni, bontám az ízletes mazsola újabb zacskóját, mit a kívánt mennyiségen felül beszereztem, lévén, hogy mindig előkóstolom a hozzávalókat és így három csomag aszott szőlő már elfogya vala. A zacskó zörgésébe elegyede bele vala a túlvilági Hilde fáááátyolos sustorgása. Ha ő is oly szorgalmatos háziasszony, mint az én feleségem, akkor nem csodálom, hogy a konyhában akara szóbeli jelenést intézni férjéhez. A jotunheim jégóriások emberméretű bárdjai ellen csatázni könnyebb vala, mint ezt a lelki gyötrelmet megélni, de győzék! Az almaleves elkészüle és a gyerekek megdícsérék vala!
Kedvelik a főztömet. A varázslók ráéreztek, miben szenvedek felettébb nagy szükséget. Csak úgy kerülnek elém a tálcák és csak úgy fogy róluk mindenféle fajta finomság. Töltött édes tésztaféleséggel kezemben folytatom.
- Ím, legendás orvosi pontosságával mutata rá a lényegre! Új-Mexikóban ugyanazon helyen van egy bánya nálunk és e világon is. A maguk Volstaggja arra a vidékre igyekeze a régmúlt eseményeit felelevenítendő, hisz Thor ott csapóda be Midgard felszínébe, ott csatázának a Pusztítóval, mi Asgard legősibb mágikus robotszörnye és ott ismeré meg segítő midgardi társait, Jane Fostert, Darcy-t, Selvig professzort, kiket én másképp, de szintén ismerék saját világomból. Nincs tudomásom arról, mi veté variánsomat a bányához, de a helyiek azt beszélék, a bányába annakelőtte bemerészkedők a mélységben látának óriási termetű, narancssárga bőrű, csúf és barbár teremtményeket és ezért elszaladának. Önnön univerzumomban pediglen az a szóbeszéd járá vala, hogy sziklatrollok vevék be magukat az bányába. Namostan arra az ősasgardi fajra pont ez a leírás illik! Mintha az események összekapcsolódának volna vala, sőt talán a két világ trolljai is kapcsolatba lépének egymással. A berobbant dimenziókapu képes lehetett erre? Bocsásson meg, hogy éhségemben kissé eltérék a szellemek sorsától, de talán segíthet feltárni e rejtélyt, mit Ön elé vezeték vala az imént!
Éhségem már múlik, ahogy a fogásokkal töltöm örökké korgó gyomromat. A doktor nagy sóhaja aggodalmat kelte bennem. Azért ráza le engem barátom variánsa, mert...
- Tán nem azt mondja, hogy a Mennydörgés Istenének élete veszélyben forog vagy már egyáltalán nem is forog? Nálunk a legrégebbi és legszívembenibb cimborám Thor. Evilági variánsát még csupán telefonvégről ismerém, de bizony ő sem közömbös a számomra!
Mert variánsomnak is fontos vala. Strange gondolkodását lelkes rágással, jóízű étkezéssel várom. Bosszúságom és fájdalmam múlék is a kitűnő falatoktól.
- Értém szavait! Vala nálunk ily esemény és azt okozá, hogy sok más világból származának hozzánk Pókemberek. Disznó alakú, nyomozókabátos, szárnyas, kapucnis női és még számtalan más variánsa. Harcolék az oldalukon és diadalmat araték, de arra is emlékezék, mily küzdelmet vívának a varázslók, hogy a szétszakadt világhasadékot bevarrják!
Mekkora csaták valának! Én csupán egy részükbe folyék bele, de magaménak tekintem az összeset.
- Engem az érdekel, mi vezérlé őket elő a csendből szavaik hallatására. Ha feltámadás lészen a részük, rá kell vezetnünk őket valahogyan! Ha pedig a béke néma mezejére kell visszaúszniuk, akkor ebben szeretnék segítő jobbot nyújtani.
Nem tudhatom, a másik Volstagg mit szeretne és ő nincs is itt, ezért nekem kell eldöntenem. Vagy éljenek vagy nyugodjanak békében. Ez a felemás lét szerfelett siralmas lehet. Figyelemmel vizslatom a doktor mozdulatait és az előkerülő ereklyéket.
- Fontos kerülni a szavak szaporítását? Mert az oly tehetség, minek - attól tartok - sokszínű képességeim ellenére sem valék birtokában.

     

Elgondolkodom szavain, noha ezen a kérdésen már elég régóta agyalok, figyelve mindazon jeleket, amik ebben az Univerzumban megjelennek.
- Benne van a pakliban, hogy megtörténhet, sokkal inkább igen, mint nem, saját szememmel láttam, de ezt nem azok okozzák, akik átvándorolnak egyik univerzumból a másikba. Majdnem nem. - mééég ez sem egy tökéletes megfogalmazás. -Nem tehetnek róla, ha nem szánt szándékkal lépnek át más univerzumba. - így már sokkal pontosabb a fogalmazás.
Kiengedem a levegőt szavai után, mert tudok én is tőmondatok helyett olyan cifrákat mondani... de Volstagg rajtam is túltesz. Elgondolkodom.
- Az energiád hasonlatos az itteni Volstagghoz, ez vonzhatta őket ide. Ééés.. igen, jó szokásuk, hogy megrekednek a saját világuk és kívánalmaik - így mondta? Nem, de szerintem nagyon jól megy ahhoz, amit mondott. - halmazában. Tehát nem is akarnak veled kapcsolatba lépni? - na, ez viszont furcsa. Nekem.
Menendők, maradandók. Micsoda mázli, hogy a régi irományok is hasonlóképpen íródtak, így most már viszonylag könnyebben igazodok el szavai között.
- Most is idejöttél hozzám, és veled vannak? - érdeklődöm, s válasza után folytatom csak. - Követik azt, aki - most majdnem azt mondtam, hogy aktiválta őket, de szerintem abból egy nagyon hosszú fejtegetés fakadna ki belőlem, ha rákérdezne, mi is az. - akihez odavonzódtak.
Egy “ammm” elhagyja a számat némán, mikor kiejti Hela nevét. Itt valahogy kicsit másként történtek a dolgok.
- Hela itt már nem létezik. A Ragnarök során az ő léte is befejőzödött. - hááát, akár ez is lehet az oka, hogy most danolásznak a másik Volstagg feje körül láthatatlanul. - Hela nálatok még létezik? - hoppá, egy szót nem kellett volna kiejtenem. - Úgy értve, van? - az a még szócska... és annyira nem vagyok járatos az asgardiak életében és halálukban sem. Ez azonban nem  jelenti azt, hogy ha hozzám fordulnak, ne segítenék. Odinnak is segítettem és Thornak is.
Mire kihámozom az alma helyett Volstagg szavait, azért idő. És elmondása szerint egészen érthető, miért főzés közben érkezett. Nekem is hajoltak már át a vállam felett, hogy mit kevergetek éppen, az nem zavarta a leskelődő anyagtalant, hogy a vállamat közben majd leszakította.
- Ó, a Kúria. - így már értem. Xavier akár tudja, akár nem, azért szép kis mágnes a Kúriájuk.
Nagyon kevés kell, hogy ne akarjak elfordulni falatozását látva (azért még mindig felvágom háromszögre a salátalevelet még most is, úgy építek tornyot a villa hátuljára, hogy egyben érezzek, katonásan vágva mindent), inkább a szavaira figyelek, s úgy ülök le, hogy inkább oldalt nézhessek rá.
Á, kész.
Azért kell egy kis idő, míg a lepkesuhogással előadott történetszálat felfűzöm, értelmes láncolattá. És azért vallja be bárki is, én is, Volstagg lukat beszél a hasamba, ugyanakkor van logikája is.
Végigfuttatom magamban az emlékeimet, tudásomat, mérlegelem Volstagg szavait is. Egy pillanatra hunyom csak be szemeim, ahogy az érzet átcikázik rajtam, mint emlék, milyen is volt, ahogy láttam saját... másik énjeimet a többi univerzumban. Éreztem őket.
- Mire érted, hogy a berobban dimenziókapuk képesek lehetnek erre? Úgy értve, hogy a két világ trolljai kapcsolatba léphetnek egymással? - nézek rá.
- Nem feltétlenül tudatosan, de lehetnek egymással kapcsolatban. - például az az álom is. - De ha lehet, nem kérdezem meg tőlük, álmodnak-e. - azt hiszem, hogy ez most lényegtelen, vagy talán éppen nem, éppen ezért jegyzem meg Volstagg szavait.
- És ha te idekerültél, amikor az itteni Volstagg meg oda, valószínűleg velük is ez történhetett, habár... - dörzsölöm meg szakállamat ismét, s most ott is hagyom kezem, ahogy könyökölök. - Magam is találkoztam két... önmagammal, ha fogalmazhatunk így. - veszem el a kezemet. Igaz, az egyik már halott volt és Miss Chavezzel jött át. Ám a másik...
- Kérdezd meg tőle személyesen. - tekintek rá. Ha Thor beszélt vele, akár csak telefonon, akkor nem zárkózott el tőle. De ha majd Volstagg meglátja, érteni fogja, miért is jobb, ha inkább nem beszélek róla.
- Azt el tudom képzelni! - mosolyom nem feltétlenül örömteli. Látni, ahogy a többi univerzumból mindenki át akar tolakodni hozzánk.... amm... hoppá. Elgondolva pillantok Volstaggra, s inkább benn hagyom a kérdésemet ezzel kapcsolatban, most nem ezzel foglalkozunk.
- Értem. Másvalami, amit kérdeznél? - elkezdem körbe lerakni a kristályokat, a szék köré, ahová majd ülni fogok, s pár gyertyát is.
Kis híján elnevetem magam az utolsó kérdésére.
- Szaporítsd szavait úgy, ahogy te kívánod. - helyet foglalok a széken. Amit most teszek, egyszer már csináltam, rá is hoztam Christinere a frászt, s olyat tettem még közben, amire a mai napig nem vagyok büszke.
- Át fogok lépni a másik síkra, de ha válasz érkezik kérdésedre, meg fogok jelenni, pontosan magam felett. - ez még most is ... különös.
- Ha készen állsz, akkor nekikezdek. - nézek rá, ahogy éppen talán még mindig falatozik.

Majdnem rákérdezék, hogy a majdnem nem az igent jelent-e, de hamarost elém tárula az magyarázat. A doktor ezidáig visszafogott vala, most viszont szélnek engedé tudományos pontossággal ebizonytalanító gondolkozását. Csűré és csavará szavait. Már eddig is nagyon jót társalkodék vele, de ha ilyeneket tud, jövök máskor is! Emellett értém mondandója lényegét is. Ártatlan valék, nem okozék hasadást a valóság szövetén. Még akkor sem, ha azt szokám állítani, hogy szánt szándékkal érkezék e világra.
- Tán még csak keresének, kutatának és zavará őket, hogy lelének egy Volstaggot, de nem azt, akivel legszívesb módon szólnának. Motyogásból, szavakból, hideg szellőből én nem tudám egyértelműen, hogy nekem szánák-e ezeket vagy én csak egy csatorna valék nekik, melyen keresztül szavakat intéznének, ámde valaki máshoz.
Jó volna elővezetni, hogy én mindent érték és mindent tudák, akkor azonban nem kapnék segítséget. Féltem elmém épségét és ezért vallám be, hogy ismereteim és megfigyeléseim kissé hiányosak.
- Az úton és rövid itt tartózkodásom alatt még nem hallám, nem érzém őket. Nem kísérének egész nap, hogy hozzászoknék vala jelenlétükhöz. De meglehetőséges, hogy lapítanak, mint orzó goblinok Vanaheim fenyveseiben.
Felelős lennék értük? Ha ezt nem is mondhatám, mégis segíteni akarék rajtuk, mint másik valóm szerettein. És persze magamon, hogy nyugalommal hajtsam álomra fejem és napközben se nyeljem félre finomabbnál finomabb étkeimet egy-egy szellemsusogás mián.
- Odaát Hela-t beszívá egy fekete lyuk, mit a Thor erejével bíró korbinita Beta Ray Bill hoza létre, Thanos-ra küldve egy gyilokrakétát. A halál istennője már nem először térne vissza vala az elmúlásból, ha egyáltalán a beszippantódás életét vevé volna vala el. Hela itt bizonyosan nem létezik? Energiája kihúnya és lénye teljes egészében eltűne vala a Kilenc Birodalomból?
Nehéz ezt elhinnem. Úgy sejtem, újjá fog éledni. Én várom Heimdall, Hogun és Fandral új létét is, ahogy minden más asgardiét és istenét. Vagy ez oly más univerzum lenne, hogy senki sem örökkévaló?
- Igen, ott vala jelenésük és hiába vevének körül nagy erejű telepaták, erre biza ők sem mondának semmi segélyezőt. Szellemek tudatát érzékelni még képesek, de...őket idézve: túlvilági lényekkel nehézkes a kommunikáció.
Ezért jövék ide, mert a doktornak nem akadály a világok között húzódó mezsgyehatár. És még enni is hagy, méghozzá mily kedvemre való fogásokat! Mmm, ez a mexikói babsaláta!
- Midőn odaérkezék és megpillantám a villódzva vibráló dimenziókaput, felrobbana vala. De annakelőtte úgy lehet, ahogy maga is mondá vala, az én univerzumom sziklatrolljai kapcsolatot építhetének az evilági kőtrollokkal. Egy kapu ugyanazon a helyen, ugyanazok által őriztetve, ezt sejteté.
Strange mondásai elgondolkodtatának.
- Úgy véli, nem is tudának egymásról? Valami világok közötti vezérlő erő vivé őket arra, hogy bizonyára lopott portáljukat egy s ugyanazon helyen telepítsék? Az álmok...azokban üzenne nekik az ismeretlen entitás?
Ezt el tudnám képzelni.
- No igen, az itteni sziklatrollok átröpülhettek hozzánk, de az én világombeliek nem jövének át ide. Kettőt kiüték még odaát, mielőtt a kapu megsemmisült volna vala. Ide pottyanván túrám a kőhalmokat, de egy árva narancsos bőrűt sem lelék alattuk. Lehet, hogy csak az eszméletnél lévők képesek utazni világok között?
Össze kell szednem gondolataimat. Szellemekkel társalkodni nem mindennapi élmény! Szabadjára eresztem hát vágyaimat, kíváncsiságomat.
- Megtudakolnám még tőlük, hogy a szellemek világában hányan valának még, ott leledze-e a Mindenek Atyja, Odin, hites felesége Frigga, a Három Harcos itteni megfelelői közül Komor Hogun, Suhanó Fandral, aztán Örökéber Heimdall, Bátor Balder vagy akár Kígyó Cul Borson? Azt viszont magától kérdezém, hogy ha az ő Volstaggjuk odaát van, a szellemeket el tudjuk küldeni az én világomba? Ártunk-e ezzel vagy használunk? Bizonyosak lehetünk-e egyáltalában afelől, hogy Ehoni Volstagg abba az univerzumba került és nem másikba?
Akár a szellemvilágba... Teljes nyugodtsággal vidám mosollyal szemlélém a rituálé előkészületeit. Strange biztosít, hogy beszélhetek, amennyi jólesik és ez megnyugtata vala.
- Asztrális projekció, ugye? Ezt űzte a mi Legfőbb Varázslónk is. Asgard Oroszlánja mindig készen áll! - jelentém ki és kezeimet szalvétába törülve felállék, hogy illőképpen köszöntsem majd az érkező kísérteteket.
Nagy csoda lészen ez és kapaszkodnom kell a valóságba, hogy ezt a Hildét ne tekintsem az én hőn szeretett és bizony igen hiányolt feleségemnek, ahogy a gyermekeket sem a sajátomnak. No jó, őket oly örömmel fogom üdvözölni, mint önnön utódjaimat, hisz megérdemlék. Egy gyermeknek sem szabad egyedül bolyongani sem éltében, sem holtában. Kissé megilletődött arckifejezést vágok, midőn e gondolat üti meg fejemet.

     

Ahogy viszont folytatja, vagyis válaszol a kérdésemre, megvakarom pajeszom. Éppen az lehet, ami egy kicsit nehezebbé teheti a kommunikációt.
- Megesik, hogy nem tudják, meghaltak. - tartom el kezem arcomtól, s egyelőre ennyivel el is engedtem ezt a kérdést, mert majd megtudom, ha átléptem a másik oldalra. Az azonban tény, csínyján kell közölni a tényt, és én meg a finomkodás annyira kerültünk túl jó barátságba. Egyenes vagyok, s vele együtt sokkal többször fejbevágóbb, mint nem.
Viszont jó lenne tudni, mennyire akaszkodtak Volstaggra, vagy mennyire akarják zavarni.
- Lapítani annyira nem, megtéveszteni annál inkább szokásuk, ha valaki nem jó szándékkal közeledik az élőkhöz, vagy esetleg folytatja ott, mielőtt meghalt. Téged nem bántanak, szavakkal sem, így nem ártalmasak neked. - ennyivel legalább előrébb vagyunk.
A névre majdnem kinyitom szám, hogy ki az a Beta Ray Bill, de sokkal inkább foglalkoztat az ottani Hela története.
- Erről bizonyosat csak Thort tudna mondani. Annyi bizonyos, hogy itt nem érzem őt. - arra már kihegyezett szenzoraim vannak, meg lennének is, és egyszer már én is eltűntem innen, honnan tudjam, nem képes-e erre másra? Jó, oké, nem önszántamból tűntem el (hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy mit adtam oda Thanosnak, s lett ez a következménye).
- Vagyis úgy gondolod, hogy Hela itt is csak eltűnt, s az alkalomra vár? - pillanatok érdeklődéssel Volstaggra. Felettébb nem lennék boldog, ha mégis megtörténne. Van elég gondom, s ez sokkal inkább... az asgardiak asztala, még ha szeretem is beleütni mindenbe az orromat.
Pillanatnyi ideig gondolkodom csak, magam elé nézve.
- Ez érthető. A telepaták máshogy képesek hatni dolgokra, s a halottak világa egy egészen más... dimenzió. - ha úgy vesszük. Azt azért méltányolom bennük, hogy ha valamit nem tudnak, azt közlik is.
Volstagg azonban még mindig tartogat meglepetéseket beszámolójával kapcsolatban, s nem vagyok rest kikérdezni. Minél többet tudunk, tudok, annál felkészültebb lehetek. Nem, mintha nem lenne szokásom fejest ugrani dolgokba, csak mert úgy érzem, meg kell tennem, és úgyis menni fog. Azért kaptam már pár pofont, s foltozhatom be a szövedékeket, a hirtelenfejűségem és önfejűségem okán.
- Értem. - azonban még nem suhanok tovább a kérdésben, még van mit ebben gondolkodnom, s előbb rendszerezem Volstagg szavait, ideérkezésének körülményeit illetően.
Mérlegelem kérdését, s ahogy kifejti saját elméletét.
Vannak világok, melyek olyannyira hasonlatosak a saját világunkhoz, hogy nagy a valószínűsége annak, ha egyik helyen így tesznek, bizonyára a másikon is. - azért elgondolkodtató tudni, hogy szinte mindegyik világban kivé lettem, vagyis vannak vezérfonalaim. Nade hogy mivé? Az már sokkal elgondolkodtatóbb.
A következő okfejtésre újfent elgondolkodom. Nagyon is fontos kérdés. Mert míg álmunkban bárhová mehetünk, a testünk itt marad.
- Ez egy olyan kérdés, aminek érdemes utána menni. Fizikailag utazni? Elképzelhető. Álmunkban? Bárhová bepillanthatunk.- a Setét Könyv pedig kukkolóvá tesz, s egészen más, mint álmodni. Akár úgyis fogalmazhatnék: maga a megvalósult álom. Aaaa gond ott kezdődik, hogy vannak rémálmok is....
Felkészülés közben kérdésem kis híján ösztönösen bukik ki belőlem, hogy ha tudni szeretné, miért nem kérdezi meg? De annyira nem szerencsés dolog hívogatni őket. Legalábbis innen.
- Rendben. - ezen nem fogok múlni. Folytatása szavainak már tényleg megerősítenek abban, Volstaggot régóta követik a szellemek. Melyek nem az ő szerettei, hanem az itteni Volstaggé.
- Ha úgy szeretnéd elküldeni őket, hogy legyenek abban a világban, nem lehet. Ők ebbe a világba tartoznak, még a holtak földjén is. Ha átküldenénk oda őket, az éppen olyan, mint ahogy ti helyet cseréltetek az itteni Volstaggal. Ellenben máshová küldhetem őket.... - a holtaknak a holtak birodalmában a helye, s ezt még megtehetem értük.
Az utolsó kérdése fogós.
- Elviekben csakis oda mehetett. Az egyensúlyt fenn kell tartani. Ha te az itteni világba jöttél, akkor a portál azt viszi oda, aki ezen az oldalon volt. - igaz, ha az a portál csak véletlenül nyílt meg ott... csakhogy a trollok nem jöttek át. Fogós kérdés.
- Ez egyelőre csak elmélet, a te megjelenésed mutatja, hogy ezen még érdemes tovább kutakodni.
- Kilépek az asztrális testemmel a fizikai testemből, igen. - álmodásnak nem mondanám, és az asztrális világ tele van csúnya meglepikkel, a finomabbnál finomabb érzelmi maradványok okán is.
S veszek egy mély levegőt be, egy pillanatra benn marad, s fennakad a lélegzetem, hogy a következő pillanatban már kívülről, s hátulról szemléljem fejem búbját, s ernyedő testemet, a már közben az asztaltól fennállt Volstaggal együtt.
Körbenézek, s gondolataim, érzeteim segítenek abban, azokat lássam, kiket Volstagg elsőként emlegetett, akik az itteni Volstagg elhunyt szerettei. Üdvözlöm őket, ha megjelennek, ha kell, várakozom, arra is, hogy érzékeljen, észrevegyenek. Itt az idő és a tér másképpen zajlik, ám mivel mindenkinek megvan a saját helye, itt töltött időm véges mégis, így nagyon figyelek erre.
- Mi okból keresitek Volstaggot? - nem túl bölcs dolog azzal nyitni, hogy “Helló, meghaltatok. Ja, amúgy Volstagg nem a ti Volstaggotok. Még valami?”

- Mily előremutató gondolat! Úgy vélnék önnön magukról, hogy ha léteznek, akkor miért is lennének holtak? Felettébb igaz lehet, ez hamis igazságok útjára terelé őket!
Ez okból érkezék a varázslás és a szellemvilág szaktudójához. Dr. Strange egy kérdést már megválaszola vala.
Folytatá a többivel. Nem akarának ártani nekem, még úgy sem, ahogyan egy szellem képes volna reá. Rossz szándékot való igaz, hogy nem találhatnak bennem. Ide is azért jövék, hogy segítsek rajtuk! És magamon.
- No hát én nem bánom, hogy a Holtak Úrnője nem szövögeti feketével cimborált sötétzöld fonalaikból készülő hálócsapdáját mindenek ellen! Thorral pedig így is, úgy is beszélnem kell majdan.
Hela sorsa fontos és nagyon nehéz a végére járni.
- Lehet, hogy lesben áll a kapuk előtt, de úgy is állhat szénája, hogy megbéklyózva tartja valaki nála még hatalmasabb. Sem a holt asgardiak, sem a többi istenek nem térének vissza az elmúlásból? Ha így vala, akkor Hela-tól sem kell majd tartania e világnak!
Remélem, nem nekem volna ezekkel feladatom. Heimdall nem erről beszéle vala. A várakozás nem nagy feladat és csak azt rová ki rám.
A fogások szép lassacskán elfogyának tálcámról és hálásan mosolyogva hallgatom a doktor szavait. A telepatákat nem is zaklatám, midőn elmondák nékem, hogy e kérdésben tehetetlenek.
Érdekes az elgondolás, hogy csupán hasonlóság vezérelte volna trollokat itt, ahogy ott is. Szakállamat megigazítva bólogatok.
- Kétszínűek, egynémelyikük ravasz is és lopának mindenfélét. Éppenséggel dimenziókaput is orozhatának vala. Igazi sziklatroll természethez illő tett.
Lehet, hogy a Legfőbb újonnan beletalált.
- Maga is általtekint vagy által is lép más univerzumokba? Netán járt már nálunk is?
Nem tudhatok mindenről.
- No tehát akkor az én világomban elaléltan pillantgatnak legyőzött ellenfeleim ide. Megyek én a kérdés után, de mily út vezet a válasz felé?
Szép rébuszt mondott és Volstagg, a Nagylelkű felajánlja segítő kezét, de tudnia kell, mily kalandra vállalkozik? Örömömre szolgál, ha adhatok valamit nagytudású varázsló barátomnak.
Míg a doktor készül, én eszembe idézem még egyszer az imént elsorolt kérdéseket. Beszéltetni fogom a kísérteteket napestig. Meg kell állnom, hogy én tartsam szóval őket, mert ha beléjük fojtom gondolataikat, akkor nem vala értelme a rituálénak.
- Mily világ volna az a máshová? Helheim sötétsége? A Valhalla dicsősége? Észak-Nevada fojtó levegőjű síksága?
A mágiaforgatók mindenfélét kiötölnek. Legalább már értem, hogy a világok egyensúlyba akarák állítani magukat. Homlokomra bökök, mert eszembe ugra valami.
- Vaaagy...akivel sehogyan sem tudák egy vonalba állítani a mérleg két serpenyőjét, azt nem áthelyezék egyikről a másikba, hanem kirakák onnan a konyhaasztalra! Jelentsen ez bármily valóságot. Trollok az ürességben. Doktorom, ebből filmet kell rendezni!
Láték ilyeneket. Nem mind vala jóféle fajta, de leányaim ajánlására megtekintém vala ezeket is.
A közelgő varázs hallatán már nem szaporázom szavaimat. Még mutatóujjamat is szám elé teszem, jelezve, hogy a szertartást nem zavarom meg beszéddel.
Úgy érzém, hűvösebbé vála a terem. Összehúzom magamon tanyasiasan kockás ingemet. Járék én a jégóriások birodalmában is, de nem rövidujjúban. Itt most hideg vala! Lehelletem is látszik...de a szellemek is. Beleborzongok a lebegő asszonyságba. Karcsúbb az én Hildémnél, hajkoronája is visszafogottabb. A gyermekekben felismerém legifjabbjaimat, de itt van Gudrun is sokkal, de sokkal kisebb korában és valamit hajkurászék éppen. Megható látni őket, de oroszlánszívemet nem ejté át a jelenés. Ők itt nem az én utódaim, hanem eltévedett, megtévesztett, árnyba esett és tanácstalan lelkek valának, kiknek segédkezheténk nyugalomra találni.
~Volstagg! Volstagg! Őt keresénk. Ő az? Nem ő az.
- Hilde... - szólalék meg, de nem bírám folytatni.
Elérzékenyülék. Az én feleségemhez oly hasonlatos nő látása emlékeztet, mily távol is valék önnön asszonyomtól.
~Volstagg! Volstagg? Hites uram?
- Volstagg vagyok, de...nem az, akit te keresél, drága hölgy!
Nehéz szemeit meglátni, hisz szinte áttetsző a jelenés, de az arc egyre inkább kirajzolódék.
~Volstagg! Ó...
Az asszony alakja még jobban kivehető. Érintését már érzem is vállamon és rápillantok kezére. Elfordul tőlem és...nekiáll rendet rakni az asztalon. Összesöpri a morzsákat és ráhullajtja a kezébe fogott tálcára. Ez most nagyon is fizikai formának tűnik, ahogy Midgardon mondani szokás.
Szavai egyszerűek és nem is arra válaszola, mit a doktor kérdeze tőle. Tán időre van szüksége.
~Lesovánkodál. Zsenge harcnok korodban valál ily legényke! A jotunheimi csata előtt. Mi történe veled? Hol leledzél eleddig? Hiányolánk!
Szívet szorongató a bánata, elapasztá torkomban a hangot. Még akkor sem nyitom szólásra számat, amikor egy fiúgyermek, ki Alaric-ra hasonlít, kézmozdulataival ünnepi lakomát jelenít meg, melyen látám Thort, a Három Harcost és köztük variánsomat, körbevéve az itt megjelentekkel, midőn még élének vala. Nem hallám hangjukat, de látám, hogy vérbeli asgardi vígság van. Tán ezen emlékkel akará megmutatni, hogy őt keresik. A doktor rituáléja bátrabbá tette őket vagy csak segíte, hogy napvilágra hozzák a képeket és szavakat, mik szívükben lakozának.
Összeszedém hát minden bátorságomat és elmondám elmondandómat.
- Hildegund. Én nem a te férjed valék. Kérdésedre én is keresem a választ, kutatom, hajtóvadászatot indíték utána, szimatoló kopókat szalajték nyomába, de eleddig még nem lelém meg a titkok nyitját. Vannak másik világok és én az egyikből érkezék. Ő pedig jóbarátom, dr. Strange, a varázsló!
Nem érkezik válasz, helyette a mágust szemlélé. Bátorítóan megfogom a kísértet kezét. Mintha nem érintenék semmit, mégis érezném.
Rámosolygék a gyermekekre is, kik futkározásba kezdenek a doktor kivetülése körül. Vihorászának és a köpenyt próbálák megrántani ifjonti kuncogással. Azt hiszem, a színes öltözet tetszik nekik. A magam gyermekei is imádák a díszes ruhákat. Egyikük mintha varázsolna. Kezei között megjelenék egy hajószerű tárgy, amivel röpködőset játszik. Másikuk, egy érdeklődő szemű, bátor kislány, ki az emlékképben Evilági Volstagg ölében üle és Gudrun lányom itteni valója lehet, megáll Strange előtt.
~Jó uram! Atyánk nélkül maradánk. Nem tudánk, hol valánk. Anyánk és a testvéreim - mutat rájuk szerényen. ~Hallánk beszélni atyánkat. De nem látánk. Nem őt látánk. Jelenléte híva minket, de nem ő az. Maga tán tudja, hol vala Volstagg? Asgard Oroszlánja? A Lenyűgözően Tökéletes? A Termetes Ínyenc?
Kedvemre való vala, hogy itt is oly jelzőket adának Volstaggnak, amilyeneket odaát nekem. Ez a kislány épp annyira belevaló, mint az én Gudrunom, ki már felnöve és nagy harcossá vála vala. Elhiszem, hogy idegenkedék tőlem és a varázslótól vára magyarázatot. Meg is hagyom neki, hisz ő a szakértő és...könnyebb feladat meghallgatni a szellemeket, mint lelkükre beszélni.


     

- Megesik. - tartom el a kezem egy pillanatra arcomtól, majd újra visszahelyezem, ahol volt. - Általában akkor, ha a halál hirtelen érkezik. - van, amikor ezt nem állítanám annyira biztosra, ezért is általánosítok. A halálom.
Bólintok arra, hogy majd felkeresi Thort. Röpke, ám annál intenzívebb volt mindegyik találkozásunk.
Istenek. Thanatos úgy viselkedett, még ha esetlegesen tagadta is.
- Vannak nálun legendák, melyek szerint isteneinket feltámasztották, vagy visszatérést ígértek. Valahogy egyik sem igazán következett eddig még be, de nem zárnám ki. Mint ahogy a másik feltevésedet is. - Setét Könyv és Agatha esete kiválóan mutatja, mennyire szeretnek játszadozni ilyenekkel. Igaz, én is. A szándék és indíték sokkal fontosabb. - Hogy itt visszatérnek-e az asgardi istenek, ebben Thor szintén jártasabb. - még biccentek is hozzá.
- Nem zárnám ki, hogy itt is ezt teszik. - azt hiszem, jobban kéne tanulmányoznom a sziklatrollokat. Még a végén ellopnak mindent az alagsorból...
Kortyolok a teából, azért a beszélgetés folyadékot kíván. Meg is áll a kezem a kérdésre.
- Nos. - időt kell nyernem, nehogy félrenyeljem gondolkodás közben a kortyot. Azért Miss Chavezzel való utazás nem igazán volt gyerekmese. Se a mozaik, se a rajzfilmes. Egyik helyen sem tudtam levegőt venni, bezzeg a pacavilágban! Azt hittem, megfulladok.
- Egyszer volt szerencsém jó pár univerzumon végigvágtatni, hogy egy viszonylag hasonló, ámde ennél fejlettebb világba érkezzek. - azt hiszem, a Setét Könyv használatát nem reklámozom túlzottan. Meg valahogy azt sem hirdetem nagyon, hogy még megvan, hogyan lehet átkukkolni más univerzumokba. A Harmadik Szemem meg úgyis egyértelművé teszi a másik dolgot. Ami most egyelőre rejtve van. - Fizikailag. - az pedig, hogy öt évre úgy eltűntem, mint homokóra szemek, ha azt megfordítják... tényleg, náluk Thanos-féle esemény megtörtént? Majd egyszer, ha eljutunk oda a beszélgetésben, akármelyikben, rá fogok kérdezni. - Nem, nem hiszem, hogy jártam az ön világában. - azért előtte végiggondoltam, merre is járhattam.
- Meglehet. Tudatosan kevesen képesek rá. - példák rá az álmaim. A rémálmaim, hogy pontosabb legyek. - A cselekedet. - akár kérdésekkel, akár tettel, a válasz felé vezető út mindig cselekvés útján érhető el.
Elgondolkodva nézek Volstaggra. Megint megfogott.
- Nem tudom, mennyire ugyanaz a világ, ami itt van, mint ahonnan érkezett Volstagg. Ennek a világnak asgardi túlvilágáról Thor tudna többet mondani, mi történik a haláluk után. Ahonnan érkezett, ott mi történik a halál után? Odajutnak, amiket elmondott? Mi alapján történik mindez? - áh, gyorstalpalót kellett volna vennem Thortól, meg a könyvektől... de... azt hiszem, van  egy ötletem, mi lesz végül a megoldás...
Kicsit meglepve tekintek rá, s valamiért újfent Miss Chavez jut eszembe. Ahogy azt mondta, csak ő létezik, nincsen másik Miss Chavez.
Látom, hogy még ujját is a szája elé teszi, melyre helyeslően bólintok, magamban. Nem vágyom megismételni azt a bakit, amit Peternél követtem el, még ha jó szándék vezérelt, mind a kettőnket.
A kristályokat és a széket azért helyeztem így el, hogy ha belépnek a körbe, Volstagg láthassa is őket.
Előbb csak nézem, mik is történnek, s felkészülök mindenre, amire csak lehet. Magamban azért meg kell forgatnom szemeimet, hogy már megint a gyerekek azok, akik kiszúrnak maguknak. És persze olyankor jön a baj, mert hát ....
Peter jut eszembe, az elesettsége és kétségbeesése, s hogy képes volt letenni büszkeségét, hogy segítséget kérjen, ráadásként nem is maga miatt.
A játszadozó gyerekek köréből nézek Hildegundra, mert itt még jobban érezni... ó a fene! Itt nem tudom elrejteni a harmadik szemem! Most már mindegy....
- Érzékelvén magukat, s segíteni kívána, hozzájam fordult. - aaa...mm. Oké, ez ragadós.
- Valóban nem az ön Volstaggja van itt velünk most, asszonyom.
És az is feltűnik, hogy nem mintha tudnák, meghaltak.
Köpeny a rángatást engedi, s hagyom, tegye mit kíván tenni a gyerekekkel. Petert is nagyon kedveli, s barátját is megmentette már.
És meg is van. Nem tudják, hogy halottak. Erre Volstaggra nézek. Mind a három szememmel. Legalábbis arra a Volstaggra, aki felkeresett most. Ezt már legalább tudjuk.
Na meg én, és a gyerekekkel való beszélgetés. Az sok jóra sosem vezetett. De ahogy nézem a kislányt...
- Egy másik világba utazott el. - közben sebesen járnak a fejemben a gondolatok, miként is vezessem rá őket, hogy most éppen hol is vannak.
- Mondd csak, hogy hallottátok meg és leltetek rá erre a Volstaggra? - én és a finom vonulat, úgy nagyon nem létezik.
- Nem észleltek... nem történt mostanában semmi szokatlan? Nem volt háború? - ezúttal már a nőre tekintek. Asgard pusztulására igyekszem vezetni vezetni figyelmüket.

- Ahán! Valóság hát, hogy még fel sem ocsúdának és már átlényegülének! Testük mintegy varázsütésre úgy rántaték ki izgő-mozgó mivoltából, hogy lelkük nem bírá követni sem szemmel, sem lélekkel. Csak Higanyszál volna képes oly gyorsaságra, de ő már szintén átoldalga vala a holtak mezejére, ahogyan ezt sajnálattal hallám ehoni hős barátaimtól.
Hirtelen halál éré az asgardiakat és fel sem fogák.
A mély türelmű doktort nem zilálom tova oly gondolásokkal, melyekről nálánál Thor sokkalta többet tudhat vala.
- No lám, akkor majdan mesélhetne erről nékem! Kedvelem a jó történeteket! Én eleddig nem járék meg más univerzumokat, de az én világomban már megfordula vala néhány világközi vándor. Tudós emberfőink úgy mondák, interuniverzális turizmus keretében.
Mi derítő kifejezés volna, ha nem kísértő holtakról társalgánk volna vala az imént.
- Mindenem a cselekvés! Mint mondani szokám, a tett előréb való a szónál, de olykor a szó is tesz, még többet is, mint kéz és láb tudna! Egy bátorító beszéd a csatamezőre terel olyanokat is, kik szívében mélyen ott lakozék a bátorság és lelkesb lészen küzdelmük a buzdítástól, de ha ingujjuknál megfogva rángatnák őket, hogy ütközzenek meg a gaz ellennel, bizony megmakacsolnák magukat, mint csökönyös törpeló a hasát érő mocsár küszöbénél.
Még nem tudám, hogyan járjak utána az álomutazásnak, de majd kiderítendő leszek.
- Ó, hát odaát a halálnak legalább annyi változata vala, mint az életnek. Testben, lélekben visszatérők, kísértők és kísérők, meghalva is életben maradók, új testben ébredők, tudatukat gépbe töltők, megsemmisülők, szellemben feloldódók, de a legtöbbükről már nem hallánk többet utolsó szempillantásuk után. Ismeré itt dr. Woodoo-t, kit holt fivére segít a szellemvilág féken tartásában?
Odaát nagy hős vala, itt még nem bukkana fel nyíltan.
Számtalan kérdés még számosabb kérdést szüle vala, hogy később is legyen miről társalkodnunk. A jelenés viszont nem tűr halasztást, az elhunyt asgardiak szorgoskodának.
- Ó, valóban? Nem értém én, hogy toppanhata ide férjuramnak ily ifjúkori mása, míg az én Volstaggom késlekedék mutatkozni - szóla, minekutána rendbe tevé az asztalt.
Hildegund nem érti. Szakállamat vakarám próbálván kigondolni, miként adjam tudtára érthetően, mit már elmondék.
- Ott állánk a tükör előtt mind, várakozván testvérnéném neve napjára rendezett lakomához elfelé való indulásra és utána sutty és csett, itt valánk tétlenül és tova. Se uram, se a lovak, házunkat sem lelénk. Nem oly hely ez, mint hazánk, Asgard.
Ez a fehérnép is tuda szavakat forgatni és öröm lehete vala őt és az itteni Volstaggot hallgatni annakidején. Szólnék, de megvárom vele a doktor kérdéseit és a lányka válaszát.
- Ő nagy utazó, mindig úton van és mindig visszatér. De most nem szóla vala annakelőtte, hogy útra tére - felel a kis Gudrun.
- Eltöre egy tükör! Nem a miénk, hisz az a legjobb helyi fúvóműhelyben készüle vala mágiával elegy égetett homokból. Meglátám benne magam és férjemet, amint egy útszéli helyen, nagybajszú, izzadó midgardiak között fala vala.
Új-Mexikó!
- Nem, nem, nem. De. Zöld asszonyt láték, kit még azodáig sohasem. Sötétzöldet. Oly sötéten zöldellik, hogy már fekete. Szívet dermesztő, ijedelmet keltő.
Most jöve el közbeszólásom pillanata.
- Hildegund! - mily fura így szólítni egy más asszonyt! - A nő Hela vala. Helheim Úrnője. Halált vive Asgardra, majd mindenek halálát.
- Jaj, miket szólál! No lám, akkoron Volstagg is...
- Nem-nem! Férjed erős és túlélé, mint minden mást is büszke tartással és diadallal!
Mintha magamat dícsérném.
- De a megmaradtak ide jövének. Midgardra. Volstagg egy Új-Mexikó nevezetű mezsgyére látogata. Én is járék ott és bizony vala tükör a fogadóban.
- A tükör - pedzegeti, mintha felderengne lelki szemei előtt valami.
- Azt mondád, a tükör emlék. Arról, hogy otthon állátok előtte díszasgardias öltözetben.
- Emlék.
- Emlékszem!
Hirtelen mind megállnak. A lakoma jelenete elillan, a szellemek csak lebegnek és szörnyülködő, fájdalmas arcukkal kiáltani, sikoltani és sírni kezdének. Halálukra emlékeznek!
- Doktor, hogyan segítsünk rajtuk? - kérdem öblös hangommal túlordítva a jajongó kísérteteket, kiktől a levegő igen meghűle vala az eltelt percekben.

     

Hát cifrán tud beszélni, amit el lehet rendezni egy mondatban, hogy nagyon kapaszkodnom kell szavaiba. Igyekszem is követni, egy doktori értekezést még mindig könnyebben követek, mint szavait, de tanulok. Bólintok, megértve, hogy ez számára válaszom értelmezése. S újfent egyet.
- Valóban nincs közöttünk.
Valahol meglep, és nem is lep meg Volstagg válasza. Az az egoizmus, ami korábban rám volt jellemző, kihúnyóban van, s  ha én voltam odaát, meg mások is innen, akkor miért ne lehetne ez a másik Volstagg világában is? Az univerzumok kezdenek megbolondulni...
- Ha cserébe mesélsz azokról a világközi vándorokról... - csak értsem is meg szavait, dolgozok rajtuk.
Már majdnem mondanám, cselekedjünk, mert magam is a tettek embere vagyok inkább, noha előzetesen mindent igyekszek úgy átgondolni, hogy keresem az összefüggéseket. A folytatásra azonban inkább ki sem nyitom számat. Volsgtagg harcos, s a csatamezőn lelkesítő beszéd őt fellelkesíti, én csak sarkon fordulnék, és inkább tenném a dolgom, így inkább nem is mondom ki véleményem, csak bólintok.
Aaazért a testbe költözőkhöz én is tudnék mondani pár mondatot. Legfőképpen azt, hogy hideg. És borzalmasan nehéz mozgatni.
- Úgy érted, zombik, leszületők vagy esetleg besétálók? És ... feltöltik a tudatukat a gépbe? Szellemben feloldódik? - szeretem a számat jártatni, de kérdezni is ugyanúgy szeretek. - dr. Woodoo-t? Jerichot? - hallottam róla, ám személyesen még nem találkoztam vele. - Személyesen nem, hallani már hallottam róla.
S egyelőre hagyom is a kérdést, a nevet azonban elteszem gondolatbeli tarsolyomba.
Volstaggra pillantok, mind a három szememmel, s látom, töri a fejét maga is, mivel hozhatná tudtára, hogy “hellószia, meghaltatok, ugye tudod? Nem? Most már igen.” Régebben még lettem volna ekkora arrogáns, nohaaa, azt hiszem, halállal nem, már az Ősmágus halála előtt sem, elvégre orvos vagyok.
- Valóban.
Összevont szemmel hallgatom, láthatóan figyelve szavait, főleg, hogy miként tudom értelmezni.
- Úgy érti, hogy egyszercsak itt voltak?- egy ideig csendben maradok, hiszen az a legjobb, ha az illető maga eszmél rá, mi is történt, hol is van. Sokan nem emlékeznek arra, miként haltak meg, az valahogy pont kiesik.
- Valóban nem az az Asgard, amit ismer, asszonyom. - tiszteletteljes a hangom, de persze pont a kölyöknek kell megtalálnia. Mintha valahogy éreznék, mennyire nem is tudok és akarok mit kezdeni gyerekekkel. Nekem már Peter is sok(k). De attól még az ajtó ugyanúgy nyitva áll előtte.
A gyerekre nézek, és ugyanazok a képek jönnek elő, ahogy a kollegáim közlik a hozzátartozókkal, bocsi, a műtét a sikerült, a páciens meghalt. Csakhogy a páciens éppen itt áll előttem. Nehezen is jönnek a szavak, érzem, ahogy a gondolataim megfagynak. Hogy mondjam el gyereknek, hogy az apja nem azért nem jön, mert meghalt, hanem azért, mert ő maga halt meg?
- Az is lehet, hogy éppen te utazol, csak még nem tudsz róla. Hiszen nem olyan, mint amilyen szokott lenni, nem? - nem hiszem, hogy bejön ez, akkor sajnos jön az őszintébb felem. Nem megy nekem az ilyen virágszirom-tépkedés.
És ami a fejemben van, mint kérdés, fel is teszem Hildegundnak.
- Akkor kié? Hol volt? Hogy került önhöz? - gondolataim sebesen járni kezdenek, milyen tükör is törhetett el, majd érdeklődéssel fordítom el fejem. Átlátott ide?
- Hogy nézett ki az a tükör?
Amit utána hallok, nem igazán tetszik. Hela?
A beszélgetés felgyorsul, így csak figyelek. Aztán a jelenségre is, az asztrálsík kicsit felpörög, de nagyon. Veszek egy mély levegőt, noha nagyon nincs szükségem rá.
Megértően tekintek Hildegundra.
- Érit már, mi történt? - a gyerekekre is nézek, s most inkább nem figyelek arra, mit is érzékelek még.
- Szeretne nyugalomra lelni? Hazatérni? - nem feltétlenül az életükben való otthonra értem, s sejtem, ő érteni fogja. Ezért csak figyelek rá.
A testem eléggé fázni kezd érzékelem, de olyan hideg úgyse lesz éltében, mint az a hotlt test, amit mozgattam.
- Volstagg, van valami szokás, rítus, amivel hazakísérik a vándorló lelkeket? Szoktatok hívni valakit? Vagy valakiket? Nálunk angyalok a kísérők. - szerintem engem szöggel kivert bakanccsal rúgnának hátsón, hogy a pokolig meg sem állnék.

- Arra ugyan nem lesz panasz! Elregélendő leszek Peter Porker, Shuma-Gorath és a többiek történéseit és még bármit, mi érdeklődésre tart számot!
És ami nem, azt is elmondandó lészek, mert már sokszor tapasztalám, hogy első fülhallásra kevéssé érdekesnek tűnő eseményeket az én előadásomban szívesen hallgatnak a népek.
- Ily népségekről biza szólnak hírek és zombik ellen én is harcolék vala Midgard legnagyobb hősei élén például amikor is Mephisto újjáélesztett egy légiónyi holtat bábként mozgatva őket. Leszületőnek minket is hívának. Én az utolsó Ragnarök után holtomban egy német orvos felnőtt testében elrejtve születék meg Rolf Mueller néven és csak két tél megérése után Thor pörölye változtata vissza Asgard Oroszlánjává. Besétálókról szívesen hallanék, hisz jómagam még nem bizonyosodhaték meg ilyenekről és meglehet, tébolyodottak beszámolóit hallám csak eleddig!
A doktorral biz ízes beszélgetéseket folytathatunk még ennekutána.
- Igen, igen, Woodoo Testvér vagy Jericho Drumm. Nálunk ő vala egy ideig még Legfőbb Varázsló is, míg bírta a tereh hordozását és megállá helyét maga Dormammu ellen is! E világon tán még szárnyait nyitogatá vagy nem ére még meg az idő az ő színre lépésére.
Alig győzhetém le kíváncsiságomat, mely megismerésre hajt, az új univerzumom felderítésére! Mily más itt minden és mindenki, mint szép hazámban!
Hildegund és a Volstagg-gyerekek is másmilyenek. Az asszonyi nyelv viszont éppoly választékos és régies, mint az én hitvesemé. Perlekedni is tuda, ebből a szemhunyásnyi ízelítőből is látám.
- Úgy, ahogyan szóla, jó uram! Egy fakanál kondérhoz ütésénél hosszabb idő nem tele vala el.
Egyszercsak itt valának. A doktort túl sok gyermek lengé körül és mintha magabiztossága alábbhagyna. Tán nem tudja, mitévő legyen velük? Nem tudhatja mindenki, legfőképp ha Legfőbb Varázslói és egyéb teendői miatt nem nemze még porontyot.
- Én utazom? És anyám és testvéreim is, de nem tudunk róla? Ily rejtelmes szóvirágokat csak a kapu őrzőjétől, Heimdalltól hallék és sosem magyarázá el, miket beszéle. Hogyan utazunk? Miért utazunk?
A bátor leány nyelvén ott játszik a kétkedés is a tudni vágyás mellett. Éles elméjű és érett gyermek. Pont, mint apja és anyja lehet. A választ legbölcsebben a doktor tudá megadni neki.
- Nem is tudám. Nékem nem vala ily tükröm, de hogy ki birtokolhatá? Mintha...nem is üvege lenne, hanem olyan kristály, mint a díszek, miket férjuram hoza nekem és leányainknak Nidavellir mélysötét bányáiból. Óóóóriási kristálytükör széttöredezve, mégis egyben. Nem értem, nem tudom másképpen elmondani, de így vala!
Erre már én is csak szakállamat vakarom. Rejtély övezi azt a tükröt. Tán nem is vala, csak ily látomás támada, mi elhunytában éré a családot. Vagy majd a doktor megfejti a titkot.
Megesik a szívem rajtuk ismét még most is, de amikor értetlenség és megdöbbenés ül ki arcukra majdhogynem könnyeket kicsordítva belőlük, akkor a doktor mondá, amit kell. A legjobbkor! Látszik, hogy nem csak az arkán mesterséghez ért, hanem gyógyító is. Testé és léleké.
- A...Valhallába sok asgardi mene vala. De csak a dicső harcosok. Nem vágyék tajtékzó lakomákra és duhaj korsódobálásra. A férjem oldalán lennék. Ő mindig izgalmas, érdekfeszítő és...hihetetlen vala. De nála van a nyugalom és gyermekeim számára a játék, az esti, napközbeni, reggeli, minden időben felcsendülő mese.
- Mi mind hozzá szeretnénk menni - mondja a kislány, ki mellé felsorakozának immáron megszeppent ifjabb testvérei.
Szorosabbra húzom magamon ingemet, mert megkísérte a jötunheimi szeleket megszégyenítően fagyos szellő.
- Angyaloktól Odin mentsen meg minket! A tizedik világ, Heven teremtményei Asgard ellenségeivé nyilváníták magukat és nem azok, kiket Midgardon ismernek angyal néven. Vala hozzájuk szerencsém és a Világok Kongresszusán is csak nehezen békélének meg ezen örökké háborgó lények.
Tudomásom van róla, hogy Midgardon másokra, segítő lényekre gondolnak, de nekem azok a szárnyas nők jutnak eszembe, kikkel világom harcban álla.
- Papok végzik a lelke útra bocsátásának szentséges cselekedeteit. Papok, kik kapcsolatban állnak a mágia mélységeivel és a másvilági lényekkel. Dr. Strange, maga méltónak találtaték e szerepre, úgy vélem - szólék tisztelettel szavaimban és lelkesítő kézmozdulatokkal.
- Kivágott tuskókat égetének, dalolászának körbe a fák között, cserjék bogyóit és lombos ágak terméseit fogyaszták, no meg fakupás mézsört vedelének a levélkoronáknak alatta. Azután égő nyilakat lövének az ég felé és hova leesének, ott veder vízzel locsolák őket, hogy a füst és gőz párája felvigye a lelkeket oda, hol az Árnyékban Ülők megbékélést adhatnak nekik. Ha netán aggódik, hogy a trollok erejével vetekedő mézsör a fejébe szállna, én szívesen segítek elfogyasztásában és hithű asgardi éneket is tudék! Feleségem mindig megkére, hogy ne szálljon torkomból oly ének, mi hamisságában élesebb fegyver a bárdomnál, de ha lelkek megnyugvásáról vala szó, én bizony dallok bármilyen melódiát!
Amint beszélénk arról, hogy az álmokban is a cselekvés nyitja meg a kapukat, úgy itt is erre vala szükség. Nem is tétlenkedém hát, heves-tüzes nótára fakadék és ha egy varázslattal mézsör kerülne elő, akkor még inkább belelkesedék és hajónyi matrózokat megszégyenítő kurázsival mondám énekemet, hogy Hildegund és a gyermekek elmehessenek utolsó útjukra. Szegény lelkek. Ezen tettemre leszek legbüszkébb itteni életemben, az egyszer biztos!

     

- Rendben! - nekem mindenhogyan jó, úgy annál többet tanulok és tudok a többi világ működéséről is, noha ha valaki szavainak csavarványos szerkezetébe kapaszkodnom kell majd, az Volstaggé lesz.
Komoran hallgatok egy ideig a válaszán. Mert ezt össze kell raknom, de aztán csak egy félbehagyott, non-verbális arccal tekintek rá. Majd végül kibököm.
- Úgy érted, Besétáló voltál? A másik lélekkel mi történt? És ezekről a történetekről is szívesen hallgatlak majd. - hiszek az univerzális törvényekben, és abban is, hogy azt is ugyanúgy szemen lehet köpni, mint bármi mást. Magam tapasztaltam, más részüket meg meg is tettem. Azért az ördögfiókák javeszékelése, majd dühe egy kicsit sem volt... áh, engedelmesen lebegtettek át engem, ahogy parancsoltam nekik.
Érdeklődéssel vonom fel szemöldököm, hogy Jericho Drumm küzdött meg náluk Dormammuval.
- Vagyis a te világodban ő volt az, aki szembeszállt Dormammuval? - szívesen találkoznék vele, az itteni Jerichot nem ismerem.
A hasonlaton muszáj vagyok elmosolyodni. Tény, hogy példának még mindig orvosi hasonlatokkal jönnék. Azt hiszem.
Vagyis hirtelen történt. Így már értem, miért ilyen zavarodottak.
- És semmi más, különöset, a szokatlantól eltérőt nem észleltek? Mint például mások megérintése, vagy hozzájuk beszélése, esetleg gondoltak egy helyre, és ugyanilyen ... fakanálnyi kondérhoz ütésnél rövidebb idő alatt is voltak? - á, még mindig nem megy a saját nyelvezetekben való példálózás. Ezért is hagytam mindig másokra a várakozó rokonok tájékoztatását. Ma már tudom, hogy az arrogáns mentális fölényemmel nem tudtam hirtelen mit kezdeni, s inkább lenéztem őket, mintsem megértsem őket. Oké, még ma is vannak olyanok, akiket nem kívánok megérteni....
Vegyük például a gyerekeket. Na, őket például ha akarnám, se tudnám. Ezért se lesz sose gyerekem. Meg máshol sem.
Ó, atyám az égben, pont nekem kellett a kölyköket kifogni! Mert ők meg rajtam fogtak ki.
- Igen. Tudod.... gondolsz egyet, és már ott is vagy, ahová gondolod magad. Kipróbálod? Gondolj ki egy helyet, ahová mindig is el akartál menni. - nos, remélem, nem “olyan” helyre gondolt, mert akkor most lebuktatom az anyja előtt...
Szemeim hunyorítva tekintek  Volstaggra.
- Dimeziótükör lenne? Látótükör? Miként érezték magukat a közelében, vagy ha belenéztek, mit láttak? Mit gondoltak akkor? - az első két kérdést Volstaggnak címzem, aztán a nő felé fordulok.
Megértően tekintek rá. Ha valaki tudja, milyen az, valaki közelében lenni...
Nekik legalább megadatott. Nálam Christine és közöttem voltam mindig Én, és most már késő. Megtalálta a boldogságot itt. Csak nem velem, s mellettem.
- Értem. S ha az a Valhalla, akkor is mennének oda? Mennétek oda? - pillantok a gyerekekre.
Azonban itt más szokások lehetnek, mint nálunk, s világuk is más, így Volstagg felé indítom kérdésemet.
- Nálunk ők isten hírnökei és az emberek védelmezői, segítői. - bólintok. Angyalok kihúzva a listáról.
Komolyan hallgatom Volstaggot és mintha már egyre jobban menne értelmezni.
- A sörön nem múljék. - mosolyodok el, s egy hatalmas kupa mézsör terem Volstagg kezében. Most mellőzöm a fizikai részét, itt az idő most a legkevesebb. Vannak, akiket várnak... haza?
A füst és a pára értelmet kap, miért is teszik, noha ennyi erővel egy erdőt is felgyújthatnának, aztán esőért imádkoznak. De ez csak az én egyszerű logikám.
- Ám legyen. Készen álltok? Áll, asszonyom? - tekintek rájuk, s felcsendül Volstagg éneke is, amire azért először visszafordulok felé, ránézek, aztán inkább hagyom. Nem az én szokásom, itt csak segítő vagyok.
Ha megkapom az engedélyt, csakis akkor hunyom le két szemem, harmadik azonban szinte nagyobbra nyílik, s mudrákba kezdek, felidézve az egyik imát, melyet az egyik könyvben olvastam, mely hazafelé vezető utat mutat a lelkeknek. Geometrikus mintákból, s Volstagg énekhangjából formálódó formák összefonódnak, s hamarosan a hitükhöz igazodó füst és pára jelenik meg, amelybe, ha belelépnek, úgy az “hazaviszi” őket. De csakis őket, s más lelkek nem jönnek át, s ők védelmet kapnak az egész úton, s segítséget is, hiszen várják már őket odaát.
Egyre hidegebb lesz, ahogy haladok a varázslattal, mely kitart addig, míg bele nem lépnek a párába, s füstbe, vagy amely igazodik hitükhöz.
- Már várnak benneteket. - harmadik szemem rájuk néz, s átlát azon, mely emberi szem előtt ott lebeg, s látom, várakoznak rájuk.