Oké. Belenézek a tükörbe, mert szoktam, igaz mostanában sokkal kevesebbszer mint annó, csak fellépések előtt kvázi kényszerből, mert mi tökömet csinál az ember, ha olyan állít be hozzá, hogy sminkes?! De most határozottan szarul nézek ki és eleget odáztam már bizonyos kérdéseket, udvariaskodtam Vele, kerülgettem, mint a forró kását, ha olyasmi történik, minthogy összefut az ember saját, gonosz variánsával és elég rendesen meggyilkolja, bizonyos dolgok átkattannak a fejében.
Úgyhogy vissza oda, hogy szarul nézek ki, így határozottan egyik barátom sem láthat (Kaine Parker nem számít, mert ott volt) vagy az együttes tagjai, akiknek beközöltem köhögök, fújják le a hétvégi koncertet, pedig a büdös életbe SOHA, csupa nagybetűvel, nem húztam ki magam fellépés alól, még ha lázasan is kellett színpadra lépnem. De most kell egy hét, egy év, élet, ahogy kinézek, nem segít a víz, olyan a fejem, mintha végigdrogoztam volna a nyolcvanas éveket.
Kurva jó lesz ilyen állapotban Strange elé állni, jó napot, maga mindent tud, mi a franc? Csak előbb tényleg emberkész állapotba kell kerülnöm, kvázi ép elmével, mint olyan katonája, aki rohadtul nem csuklik össze holmi súly alatt és büszkén várja a kitüntetést, vagy legalább egy “ügyes vagy” szerű cuccot, amiért… Megint a Wc-be hányok. Egy darabig még, aztán fogat mosok, kurvára remélem, hogy Strange a szentélyben lesz, bár ha nagyon nem találom New Yorkban, rárontok Kamar-Taj-ban, nem érdekel, ide most Wong is kevés. Akármilyen elfoglalt, ezt muszáj. Ha itt van, nemes egyszerűséggel rátörök az irodájában, teremben, akárhol bujkál, ugyanez portállal, szinte már könnyű megidézni, nem annyira mint neki, de a szédülős állapoton keveset ront. Aztán bármi szilárd felütet találok, asztal, szekrény, szék, Strange válla-jobb híján, rámarkolok, egyúttal meg is tart. -Beszélnünk kell, fontos. Teszem hozzá nem nagyon hagyva kiutat, bár lehet teljesen feleslegesen parázom, sőt egy idő után rájövök már átlendültem, itt semmi sem ciki, vagy zavarbaejtő, vagyok én, meg a külvilág, a mit szólnak és az ezernyi komplexus, amit halál nyugodtan taposhatok szarrá, mint egy elrágott jointot.
***
Stephen Strange
▪▪ Play by : Benedict Cumberbatch ▪▪ Foglalkozás : Varázsló ▪▪ Hozzászólások : 17 ▪▪ Csatlakozott : 2023. Aug. 06. ▪▪ Tartózkodási hely : Greenwich Village, New York
Tárgy: Re: Serious problems Vas. Aug. 13 2023, 21:57
To: Niel
Olyan helyet kerestem, ahol besüt a Nap fénye, s viszonylag zavartalanul lapozhatom az egyik nélkülözhetetlen olvasmányt. Itt mi nem az, lehetne mondani. Már leszoktam, hogy alvás közben is olvasok, tanulmányozom a könyveket. Helyette éberen őrzöm álmaimat is, s legfőképpen: jegyzetelem. Miss Chavez szavaiból okulva minden álmomat feljegyzem, s kielemzem. Az az első álom, amire én is érzékeltem, hogy nem egy egyszerű álom, s Miss Chavez is megerősítette, nagyon nem volt kellemes. S legfőképpen megerősítette a később látott ... párhuzamos énem holt teste, majd pedig Miss Chavez reakciója, amikor közeledtem felé. Az az ösztönös lefagyás, a bizonytalanságával adta a bizonyosságát még inkább az egésznek, keretet adva. Most is az egyik az egyik álmom után nyomozok, tele volt mindenféle jelképekkel, még ha a történet először zavaros is volt, egyes jelenetek nagyon is bennem vannak, s abból kiindulva rajzoltam le (haha) a szimbólumokat, amikre szigorúan rámutattam az alvás előtt, hogy jegyezzem meg, figyeljek fel rá. Mint ahogy mindenre az álmomból. Lucid dreaming a meghatározás, noha időnként nagyon meg kell csipkednem magam, hogy rájöjjek, éppen álmodom. Vagy éppen a párhuzamos világok egyikében vagyok. Akkor végül is nem nevezhető lucid dreamingnek. Sóhajtok egyet. Végül a bevillanó képekből lassanként összeraktam a történetet is. Az álomnoteszem a jobbomon hever, s végre megvan! Megvan az egyik szimbólum! Mielőtt azonban nekifognék elolvasni, kortyolok egyet a teából, amit magammal hoztam. Felfrissít minden kutatás alatt, de csakis, míg meleg. Gőzölgő illata végig körbevett, a csendről annyira már nem mondhattam el, az udvaron gyakorol az egyik csoport, Wong hanga felharsan minden alkalommal. S nem mondhatom el a zavartalanságot, a következő másodpercben, a nyugalomról sem. A csésze még a kezemben van, amikor az első szikra pattan, s nyugalommal kortyolok tovább. Az érintés azonban meglep, meg is állok a mozdulatban. Felismerem a hangot. - Szép napot Doktor Strange..., á, Niel, neked is szép napot! - leteszem a csészét. Ha már valaki elfeledte az illemet (időnként én is szoktam, Wong tudna róla ódákat zengeni), akkor emlékeztetem. - Mi... - ekkor tekintek már rá, s egyből felfogom, valami nem egészen kerek nála, s bekapcsol az orvos, végigmérem. - ... nden rendben? Nem úgy nézel ki. Mi történt? - ha még elkapom a hátteret, ahogy átlépett, belesek, de sokkal inkább Nielre fókuszálok. - Ülj le, és elengedhetnéd a vállam, mielőtt eltöröd, olyan kétségbeesetten kapaszkodol belém. - mutatok az asztal melletti egyik székre, pont oda, ahová, ha leül, a napot nem veszi el tőlem. Vágyom a fényére.
Valószínűleg komoly dolgot csinál, tele van papírokkal körülötte minden és a teát elnézve kissé megbánom ezt a mindennél fontosabb attitűdött. Egy egész lépést még hátrálok is, miközben sokféle kíváncsi kérdés cikázik agyamban, vajon mi mindent fejt meg épp és kicsit le is fagyok, amikor saját, gunyoros stílusában emlékeztet mennyire bunkó tudok lenni. Az, hogy hajamba túrok gondolom nem hatja meg, bár amilyen bocsánatkérően nézem teáját, akár neki is szólhat. -Elnézést, szépet, legalább magának. Biccentek és végre felpillantok rá, némi arocomba toluló vérrel, mert mennyire rendes ahhoz képest, hogy rátörtem és majdnem…rángattam? Oké ez csak a válla! Remélem nem rángattam basszus! Bár elengedni csak akkor engedem el, amikor megjegyzi mennyire kétségbeesetten kapaszkodom belé. Igaz a portál mögöttem némán eloszlik, a New York-i szentély falai elhalványulnak, bár egy óvatos gyíktekintet azért még befigyel és Dartiról is mesélnem kell majd neki. Igaz a Konsognatusok egészen picikék, max a térdemig ér és teljesen ártalmatlan, de szinte hallom, hogy rákérdez mi a franc, utóbbi nélkül, talán csak a csodálkozásik fog jutni. Veszek egy mély levegőt, aztán hosszas sóhajjal levágom magam a közeli székre, amit mutat -Elnézést, hogy zavarom, sőt abuzálom Dr. Strange, mindjárt veszek még pár levegőt és esküszöm jobban kitisztul a fejem. Hosszú is ráadásul, de jó lenne, ha megbeszélnénk. Nagyon sürgős, amit most éppen csinál? Mert utána segíthetek. Ajánlom azonnal valamivel chillebb formában, mert gáz, ha ennyire zaklatott vagyok és ezzel az orvostekintettel néz rám. Dominicnak igaza volt, fel kell nőnöm, összeszedni a maradék, elgurult gyógyszerem és soha nem förmedni Strange-re! -A multiverzumokról lenne szó. Kezdem, kicsit még ficergek a széken, aztán egyszerű in medias res-el felvezetem a sztorit.
***
Stephen Strange
▪▪ Play by : Benedict Cumberbatch ▪▪ Foglalkozás : Varázsló ▪▪ Hozzászólások : 17 ▪▪ Csatlakozott : 2023. Aug. 06. ▪▪ Tartózkodási hely : Greenwich Village, New York
Tárgy: Re: Serious problems Szomb. Aug. 19 2023, 22:07
To: Niel
Egyre inkább gondolkodom, hogy megkeresem Miss Chavezt, segítsen beazonosítani dolgokat, mert bár egyre közelebb jutok egy-egy megfejtéshez, mindig az a kérdés motoszkál bennem, hogy az a szabály, ami itt érvényes, ott mennyire? Mert akkor valójában teljesen feleslegesen keresem ezeknek az értelmét. Az érkező észbe kap, aminek örömére leteszem a csészét, hogy teljesen az érkező felé fordulhassak, miután felismertem, ki is toppant be szó szerint hozzám. - Üdvözöllek, Niel. - bólintok, ám még elcsípem a hátteret, remélehetőleg, s végre rá is tudok figyelni ténylegesen, főként, mert nem fest valami túl jól. Már-már éppen válaszolnék neki, mert nagyon alaposan végigtekintettem rajta, sérüléseket keresve, hogy ellássam, de az az egy szó átmenetileg minden más kisöpör a fejemből. Kivéve azt, hogy meg akarom vizsgálni. Komolyan nézek rá, majd előbb behajtom az előttem lévő kódexet. - Kezdjük az alapokkal, és elölről. - teszem arrébb a kódexet. Mostanra már nem nagyon szeretek bármit is elemelni. Legfeljebb, csak egy kicsit kölcsönvenni... úgy örökre. Mozdulatomon látni, hogy ha igent kapok válaszul a következő kérdésre, vagy akár nemet, ha úgy látom, akkor megvizsgálom. - Először is: van-e sérülésed, fáj-e valahol? - közben érkezik egy tanonc, kezében egy tálcával, rajta teával. Idevarázsolhatnám, de az egyszerű tevékenységek is hozzásegítenek a fókuszáláshoz s gyakorláshoz. A tálca Niel elé kerül, ha akarja, elfogyaszthatja. - Mi az oka annak, hogy a multiverzumokról kívánsz beszélni? - kicsit hosszasabb szünet után mondom ki ezt a kérdést. Mostanában a legtöbbször használt szó, s egy ideje az egyik leginkább nem kívánt szó, amit hallani akarok.
Ha látja a New York-i szentély hátterét, talán elcsípi, hogy egy ősgyík, nevezetesen Prokonsognatus triassicus átszeli a folyosót és vidáman tolja fejét egy vödör levadászott, döglött menyét közé. Megetettem, mielőtt eljöttem… Kétségtelenül meg kell majd magyaráznom miért hagytam dinoszauruszt New Yorkban és talán azt a kérdést sem kerülhetem el: hogyan. Saját nyomorom mégis sürgetőbbnek érzem, talán mert hiába mostam kezet tucatszor, még szinte mindig véresnek érzem az ujjaim, mocskosnak magam saját magamtól, ami megintcsak mindfuck, lelki ellentmondás. Futó pillantást vetek a zárt könyv borítójára, rögtön eszembe jut az enyém és rám jön a krónikus nyelés. Mindegy, legyűröm a gombócot és inkább beleolvadok a felkínált székbe, hogy a továbbiakban feszült figyelmet szenteljek az ujjaimnak, aztán neki, majd megint a kezemnek. -Alapokkal? Nézek rá nem nagyon palástolva rémületem, mert hirtelen azt hiszem valami tesznek akar alávetni, például kikérdezni valamiből és fogalmam sincs mit NEM ismételtem át. Aztán csak sérülésekről kérdez, ezek lennének az alapjai jelenlegi állapotomnak? Lehajtom fejem és a sóhajtva sorolni kezdem a térdemnek. -Nincs bajom. Mármint van az a dolog, ami nem tesz jót és arról is szerettem volna beszélni Önnel, mert egy képesség, amit ha használok nos azt hiszem beláthatatlan szervi következményei vannak, mert nem a tükör dimenzióban történik, hanem a valóságban. Mély levegőt veszek, nem jó, semmit sem fog érteni, ha nem az alapoktól kezdem, ahogy mondta. Kényszerítem magam arra, hogy egyenesen ránézzek, komoly, lerohadt ábrázatommal, de értelmes szöveggel rukkoljak elő. -Tudja Strange doktor (ja, vágom, hogy muszáj hozzáraknom a nevéhez valahogy a titulust) én kicsit későn kezdtem tanulni, ahhoz képest, hogy Wong “nevelt” mint…nos mint maga. És bizonyára azt is tudja, hogy csupán az ereklye erejét használtam, amit át tudok változtatni, illetve zsebdimenziókat hozni létre vele, de azóta, hogy elkezdtem tanulni más dolgok is előjöttek. A portálidézés, persze, azt minden mágus tudja, de van valami, ami azt hiszem erős és halálos rám nézve, de ne aggódjon, nem használom, csak van. Gondoltam érdekli mi ez és talán többet is hozzá tud szólni, mint én, meg aztán a zsebdomenzióimmal is történt valami. Mégsem ezek miatt a dolgok miatt bátorkodtam felkeresni, hanem a multiverzumok okán, meg mert találtam egy levelet, amit Wong írt Bishopnak. Tudja ő eddz fizikailag. Felveszek egy csésze teát, de annyira reszket a kezem, hogy inkább lerakom. - Az ok, amiért a multiverzumokról akarok beszélni, hogy megöltem az egyik variánsomat. Jelentem ki színtelen hangon, mintha lélekben valahogy próbálnék elhatárolódni a traumától, egyúttal előveszem zsebemből Wong összegyűrt levelét, de még nem adom át neki. Azt hiszem hirtelen hallott nagyon sok mindent és legalább annyit várnom kell, mielőtt újabb, sokkos kérdésekkel bombázom, hogy megköszörülje a torkát.
***
Stephen Strange
▪▪ Play by : Benedict Cumberbatch ▪▪ Foglalkozás : Varázsló ▪▪ Hozzászólások : 17 ▪▪ Csatlakozott : 2023. Aug. 06. ▪▪ Tartózkodási hely : Greenwich Village, New York
Tárgy: Re: Serious problems Hétf. Aug. 28 2023, 22:21
To: Niel
- Igen. - bólintok. - A legalapvetőbb dolgokkal. - és máris rákérdezek a lehetséges sérülésekre. Figyelem, ahogy lehajtja fejét, s azt nézem, ez nem rosszullét-e. De a szavaira inkább rápattan vissza tekintetem, az arcára. - És el is mondod, vagy találjam ki? - nem sürgetem, de ha valaki nekem szervi gondokkal jön, az nem egy kispályás dolog. S levegőt vesz, így elhallgatok. Hunyorgok néha, főleg, mikor végül is elmondja, meg nem is, sőt inkább terel. - Oké. - ujjaim az kódex tetejére teszem. Kicsit előre is dőlök. Nem akartam, a rendezetten rendezetlennek tűnő válaszok ezt hozzák ki belőlem. Rendet akarok. Pont én, aki nagyjából kiforgatta a világot a négy sarkából. Elég morbid. A logikai töredezettségeket viszont meg lehet menteni kérdésekkel, ha már a multiverzum, mint olyan, egyelőre olyan, mint egy baleseti sebészet: cafatokat legózni időigényes. - Megértem, hogy a multiverzumokról kívánsz beszélni. És hogy ez talán összefüggésben lehet a képességeiddel. Ami... mi is? El is mondtad, meg nem is. Most vagy elmondod, vagy megtartod magadnak, de akkor nem én vagyok az, akit keresel. Szóval folytassuk ott, hogy “de van valami, ami azt hiszem erős és halálos rám nézve”. Mi az? Milyen varázslatot csinálsz, mit okoz benned, mint szervi és visszafordíthatatlan és hol? - mert ezek is fontosak ahhoz, amit most megérteni akar. Csak ahhoz nekem előbb őt szükséges értenem, hogy neki tudjak segíteni. Nincs tünetelemzés, nincs diagnózis, ásó-kapa. Éppen levegőt veszek, a válasz azonban, amit mond, kicsit mellbevág. - Hogy? - pár lélegzetvétel csend után folytatom. - Ő milyen variánsod volt? És... mi az, ami a kezedben van? - pillantok a papirosra.
Lehet, hogy túlságosan hosszú ideig húztam a Strangel való találkozást és az őt érintő hírek túlságosan összegyűltek, ezért sem tudok hirtelen mivel kezdeni és kapkodok egyik témától a másikig, miközben semmit sem mondok igazán. Ráadásul úgy tűnik leragadt a szervi gondoknál, ami még mind a jövő zenéje, még nem használtam azt a dolgot annyiszor, hogy belehaljak, viszont a pakliban érzem, mint a Joker lapot. -Érzelmi dolgoknál jön ki, eddig lapult, mint valami vírus a szervezetben, ha már orvosi kifejezésekkel dobálózunk. A tükördimenzió egy dolog, bár még gyakorolnom kell, mert amit én csináltam a valóságban történt. Tehát ténylegesen tudom, tudnám mozgatni a teret, például a tárgyakat benne, vagy összehúzni, de olyan, mintha ez az erő szétpréselne belülről, úgyhogy nem nagyon kísérletezem. Meg lehet tanulni, vagy ha ehhez nyúlok végem? Utóbbira tippelnék, mert bármi is ez, neccesnek érzem, főleg amit Dominic lakásán csináltam, abba bele sem kezdek most, amikor még a felét nem zúdítottam rá, megrekedtünk a szervi bajoknál. -De még nincs bajom tőle, azt hiszem csinálnom kellene párszor, hogy legyen, például nem tudom, ha összepréselik az ember belső szerveit, gondolom belső vérzés keletkezik első körben, tehát megsérül az adott dolog, például tüdő, szív. Nézek rá rezzenéstelen, mint aki lélekben már felkészült, hogy azt fogja mondani ez a sorsom, ne tervezzek nagykoncertet két évre előre, elég egy apró kis fricska, hogy lekapcsoljanak az életről-és néha nem könnyű ehhez semleges képet vágni. Avagy talán felméri mennyire lehet velem rossz híreket közölni, vagy, amiben kissé mégis mintha reménykednék, közli, hogy megtanítja, mert ennyire jó fej. Kár, hogy aztán rákérdez a variánsokra, mert azokról nehezebb semleges arckifejezéssel beszélnem. Úgy bámulom az asztalt, mintha nagyon érdekes lenne, aztán kelletlenül vállat vonok. -Gonosz variáns, állítólag tele van velük, velem minden multiverzum, ez például elég elszántan ki akart nyírni. Aztán valahogy… Megrázom fejem és előszedem Wong levelét, amit Bishop ejtett el, miután tettük azt az érdekes kirándulást, vagyis amiről szintén be kellene majd számolnom és sokkal vidámabb téma, mint előállni azzal, milyen érzés, ha gyilkolod magad. Már önmagában az, ha kinyírsz valakit… Beszéd helyett, ami most nem megy, átnyújtom inkább a viseletes, sok helyen gyűrött papírt, amin Wong néhol áztatott kézírása szerepel.
Üdv!
Lényegretörő leszek és gyors. Van ez a mágus kölyök, Niel Topsfield, aki nálunk nőtt fel Tibetben. Elég annyit tudni róla, hogy ez az egyetlen valóság, ahol nem csatlakozik különféle bűnszervezetekhez és viszi el erejét olyan irányba, amely igen sok bosszúságot okoz az univerzumban. Te talán tudod is. Bizonyos események, illetve egyetlen döntés vezetett odáig, hogy itt és most a Hősök oldalán kössön ki, de segítened kell! A döntés a következő volt: Az anyja- KOMOLY VESZÉLY helyette a bátyját képzelte ki. JÖVŐBELI KOMOLY VESZÉLY, DE NEM ANNYIRA VÉSZES, MINT Ő A MULTIVERZUMOKBAN. Az is visszatartotta, hogy mostanáig nem érdekelte a hatalma. De kezd felébredni és résen kell lennünk, hogy a döntő pillanatban mellénk álljon majd. Megüzentem, hogy menjen a New York-i szentélybe, keressen téged, mert te fogod harcolni tanítani. Rád bízom. A mágikus tudásáról is gondoskodni fogunk, de fizikailag is erősödnie kell. Ebben a realitásban valamilyen tini énekes lett. Járj sikerrel,
Keresni foglak!
Wong
A valamilyen tini énekest leszámítva ennek minden sora (és mindent szóró szóra tudok) elég felkavaró, gondolom nem akarták, hogy éppen nálam kössön ki, magyarázat nélkül, mert elég necces, és elemeztem már minden szavát, mindhez van is kérdésem, mégis megvárom, hogy nyisson valamivel.
***
Stephen Strange
▪▪ Play by : Benedict Cumberbatch ▪▪ Foglalkozás : Varázsló ▪▪ Hozzászólások : 17 ▪▪ Csatlakozott : 2023. Aug. 06. ▪▪ Tartózkodási hely : Greenwich Village, New York
A vírussal való hasonlítgatást inkább nem kapargatom, mert abból terjedelmesen hosszú kiselőadás lenne, s nem is ez a fő kérdés most, hanem Niel állapota. Komoly-komoran hallgatom. Majd hunyorítva nézek rá. - Úgy érted, magadból veszed el az erőt, mikor ezt teszed? - mert úgy egészen más a helyzet. - Vagyis amit kifelé teszel a térrel, az történik benned, a testedben? - inkább kérdezek, mint feltételezek. Megfelelő diagnózis alapkövetelménye. S mivel nem engedi, hogy valójában megvizsgáljam, noha ez orvosi orromat ugyancsak fricskázza, nyugton maradok. - Amm... ismerős helyzet. - biccentem kicsit a fejem, nem túl boldog arckifejezéssel. Eddig, amelyik énemmel találkoztam, egyik sem virágszál volt. Én sem vagyok, van egy jellemem, de eddig még nem léptem át a másik oldalra, mint ők tették. Vagyis remélem, hogy nem tettem meg. Nem akarok olyan lenni mint ők. Nem kérdezek arra, mit is nyújt át, hiszen ha elolvasom, tudni fogom. Átveszem tőle, s kihajtogatva, olvasni kezdem magamban. Ahogy elolvastam, egyelőre leteszem magam elé a papírt. Merthogy ez mind szép és jó, és értem Wong aggodalmait, csak egyet hagyott ki az egészből. - És a te döntésed hol marad? Azon kívül, hogy eljöttél ide, miként döntöttél? Mit akarsz? - az a bizonyos szabad akarat, amely úgy nagyjából mindenkire hatással van. Legalábbis ezekben a dimenziókban.
Kicsit úgy érzem magam, mint amikor kellemetlen kérdéseket tesznek fel a riporterek és kényelmetlen belenézni a kamerába. Még jó, hogy Steven Strange harmadik szeme éppen csukva van, vagy én nem látom és tudom bámulni az elénk húzott asztalt. -Igen, magamból. Tudom, hogy a varázslás normális esetben a multiverzum energiájából merít, elméletben tudom, gyakorlatban örülök, hogy a kapura valót össze tudom hozni onnan. Vallom be mennyire szar vagyok még, bár ha azt vesszük most kezdtem komolyan venni, rövid idő alatt durva fejlődési ívet nyomtam le. Talán annyi előnyöm volt, hogy az elmélet már megvolt a fejemben. Rápillantok, komoly az arca, biztosan jobban látja az anatómiai összefüggéseket. Biccentek, ha meghajlítom a teret, elhajlanak a belső szerveim is és azt hiszem gáz, ha a májam megtanul kacsintani, csak mert a kinti lámpával játszom. A variánsokra azt mondja ismerős, hát felkapom a fejem rendesen és úgy nézek rá, mintha először látnám. -Sok olyan, aki nem lett mágus, hanem maradt sebész? De magának nem kellett egyet se elpusztítania Húzom össze szemölököm, azzal együtt a szemem, hátha vall róla, hogy mégis és feltehetek még csomó kérdést. Legalább addig igyekszem csendben maradni, amíg a levelet olvassa, nem kopogni az asztalon, vagy tépni valamit kényszeresen, bár párszor bekapom a piercingem. Igyekszem nem rágni és csörögni vele. -Hogy értve az én döntésem? Hősnek lenni sokkal nehezebb, egyértelmű volt, hogy ezt választom és mert nem vagyok köcsög. Úgy tűnik ezt a kört a tesóm nyerte ebben a világban. Nincs választásom, egy olyan realitásban nőttem fel, ami jobb fejnek nevelt, bár biztos bennem van ez a sötét oldal, mint Anakinban… Legyintek. -Inkább csak az fura, hogy ennyin múlik? Egyetlen múltbéli döntés és valakinek vége? A mágusoknak csak bosszúságot okoznék az ellenkező oldalon, ennyi? Minden egyetlen döntés, ha pl Doktor Strange úgy dönt, hogy sötét szektát alapít és elpusztítja az univerzumot mi van? Egyáltalán el tudná pusztítani? Nézek rá mereven, mert szerintem igen. És milyen érzés megölni önmagad és nem megőrülni, miközben szeretnél? Túl sok kérdésem van, másnaposságot megszégyenítő fejfájással.
***
Stephen Strange
▪▪ Play by : Benedict Cumberbatch ▪▪ Foglalkozás : Varázsló ▪▪ Hozzászólások : 17 ▪▪ Csatlakozott : 2023. Aug. 06. ▪▪ Tartózkodási hely : Greenwich Village, New York
Komoran nézve magam elé, hallgatok még egy ideig, mert muszáj összeraknom most az egyet, meg a kettőt. Legfőképpen azért, hogy megtalálhassuk minél előbb a kapcsolót, amelyről az ő, saját enerigájáról rá tud kapcsolódni az univerzuméra, és akkor uralni is megy. Remélhetőleg. - Gondolom, próbáltál már akkor ezek szerint rácsatlakozni az uninverzuméra. Mit érzel, ha így teszel, s végül nem sikerül onnan energiát nyerni? - nézek rá. Még akkor is megkérdezem, ha ezzel esetleg nem a legjobb irányba haladunk. Azt bármikor meg lehet változtatni. Tehát amit csinál kint, az történik meg benne. Nagyszerű! Egy lépéssel közelebb vagyunk a megoldáshoz! - Nos... - de. Kellett. Vagy csak úgy megtörtént. Nem, egyáltalán nem csak úgy megtörtént. Inkább nyitva hagyom ezt a kérdést. - Esetemben sosem kérdés sehol sem, mágussá válok, vagy sem. - mondhatni, alapszéria-tartozék, és ebből rakok össze minden mást. - Az akarsz lenni? Hős? - egyáltalán nem ezt kérdeztem, ezért is foglalkoztat, miért is mondta. Főként azért, mert a “doktor Strange a legjobb” kategóriára erősen hajaz. Aztán jött a fal, s be is törtem a fejem. Igaz, azóta egyfolytában jönnek... - Miből gondolod, hogy nincs választásod? - veszek egy nagy levegőt. -Mindig - nyomom meg a szót. - van választásod. Hős akarsz lenni, vagy inkább mondvacsinált okokkal hátraarc és nyúlcipő? - nézek most rá. Sokági hallgatok. Már csak azért is, mert tisztán és egyértelműen láttam, hogy képes vagyok rá, és még önmagammal is elhitetem, hogy a jó érdekében teszem, ráadásként, ha hoppácska, mégsem jön össze, akkor megoldás helyett rezignáltan várom a végét. Na, ettől nem félek nálam, itt ez nem fog összejönni. - Ennyin. - magam elé veszem a csészét, s a süteményből két, nagyon apró morzsát veszek le. Előbb az egyiket, majd a másodikat, pillanatnyi késéssel, majd egy harmadikat is, újfent késéssel beledobok. A hullámok az egyenletes örvény helyett káosszá alakulnak. - Kölcsönhatással vagyunk egymásra, akár tudunk erről, akár nem. És a kérdés nem az, el tudja-e pusztítani. - hanem, hogy akarja-e. A tekintetét nézem, és valami továbbra sem tetszik. Végül sóhajjal felállok, s a szekrényből előveszek egy kis fiolát. Töltök egy másik csészébe teát, előtte a fiolából beletöltök egy pihényi port. - Segít a fejfájásban... - a pupillák, a tekintet egyértelműen erre utalt. Elé helyezem a csészét és visszaülök. - Miért jöttél, egészen pontosan? Azt mondtad a multivezumokról akarsz beszélni. Ez miként kapcsolódik az eddigiekhez? - szeretem a visszacsatolásokat, az önellenőrzés a legjobb.
Ha egy hónappal előbb tette volna fel ezt a kérdést, idétlenül hehegnék és a szoruláshoz hasonlítanám, de most, hogy a dolgok megtették a maguk 180 fokos fordulatát, összefűzöm ujjaim és komolyan nézek rá. Remélem nem bánja, hogy továbbra is az íróasztalán könyökölök. -Ha portált nyitok most már sikerül, de mindig elég nagy koncentrációt igényel az adott helyre, másképp nem is működik. Ha nem megy, mérges leszek, frusztrált és elkeseredett. Nézek végül rá, egyfajta választ is várva nem ez van-e mindenkivel, aki kudarcot vall. -Hát persze. Nyugtázom komoran, minden valóságban mágussá válik, nála nincsenek különös anomáliák, talán mindig rajta múlik, nem egy anyán, aki két fiú közül választ. Nevetséges, hogy ilyen aprócska döntés határoz meg életeket, még csak nem is a sajátunk. Ugyanaz a kérdés és megint hasonlóan hangzik, csak az én válaszom torpan meg előtte és érzem a szorongás fellépések előtti, jól ismert bizsergését. Nézem az asztallap néma felületét, jól átgondolom, eltelik két, három másodperc, talán öt is. -Igen. Emelem fel fejem mégis, belenézek a szemébe, mert mellé álltam, az ő oldalán fogok harcolni és Wongén, hősként, még ha nehezebb is. Olyan nyomatékosan mondja, hogy szinte megbűvölve bámulom, viszhangot ver elmémben minden szó és válaszol is rá. -Igaz…igaza van. És én azt választom, hogy hős legyek. Nincs nyúlcipő, még cipő sincs, csak elköteleződés. Ha már itt tartunk, belopóztam az ellenséges mágusok területére, mármint az anyáméra, de nem sikerült megszereznem a terveket, melyekről feltételezem a szentélyek megtámadását taglalják. Ezt is szerettem volna megbeszélni, hogy hogyan tovább. De már ez a döntésem is bizonyítja melyik oldalon állok. Várom a lebaszást, mert egyedül akcióztam, eredménytelenül, a meggondolatlanság vádját és a többit. De ezekhez Kopasz mellett bőven hozzászoktam és Strange nem fárassza magát ordítozással. Figyelem, ahogy megcsonkítja a süteményt és próbálok ennek átvitt értelmet tulajdonítani. Nála sok minden metafora. Sajnos csak rossz dolgok jutnak eszembe, inkább hallgatok, emésztem a szabad akarat jelentőségét. -Azt hiszem értem, ez valahol jó dolog, bárhogy dönthetünk, másrészt óriási felelősség. Nagy levegőt veszek, erőt merítek egy következő tárgyalandó etaphoz. -Még elég ingoványos talaj a mágus erőm, de azok, akikkel találkoztunk én és Kaine Parker, akit majd bemutatok egyszer, egy másik világból jöttek, ahogy ugye a variánsom is. Lehetséges, hogy valamelyik univerzumban az egyik Niel képes átugrani ide? Gondolom érdekli hogyan kötöttek ki nálunk, mert engem eléggé és…azt hiszem a saját ereklyémmel én is képes lennék rá, ha megtanulnám irányítani, merthogy elteleportáltam Bishopot egy másik bolygóra, meg egy olyanra, ahol még őskor volt, onnan szedtem a proconsognatust, úgy értem hoztam egy ősgyíkot, ami jelenleg a New York-i szentélyben van, terráriumban. Gondoltam jobb, ha erről is tud. Mielőtt beléptem volna ide tisztában voltam azzal, hogy rengeteg dolgot kell megbeszélnünk, de most tudatosodik mégis mennyit.
***
Stephen Strange
▪▪ Play by : Benedict Cumberbatch ▪▪ Foglalkozás : Varázsló ▪▪ Hozzászólások : 17 ▪▪ Csatlakozott : 2023. Aug. 06. ▪▪ Tartózkodási hely : Greenwich Village, New York
- Tehát akkor sikerült már az univerzuméra csatlakozni. - mielőtt még másként értelmezte volna kérdésem, és én így másként a szavait. Szeretek visszacsatlakoztatni, noha fejben már sokkal előrébb rohanok mindig, de szükségek a fékek, hogy ne száguldjak el. Azt hiszem, ezt jó pár éve nem így gondoltam volna.... - Mert szerinted a düh segít? Vagy akármelyik a készletedből? - folytatom arra is a reagálást, amivel folytatta, s megvárom válaszát. - A düh és az érzések nagyon jó segítségek abban, hogy átlökje magát az ember a nehézségeken. Már akinél bejön. - nekem például sosem. Hideg fej. Na, az üt. Másokon. Hát persze. Csak tudnám, ez miért válasz. Majd idővel megtudom. - Értem. - bólintok. - Hősnek lenni ugyanolyan szar dolog, mint villainnek. - valójában lazán súrolom a mezsgyehatárt, itt és ebben a világban még nem billentem át. Nem is akarok. - A motivációk sem mindig élesen elhatárolhatóak, s a körülmények sem. - van, akinél igen, nálam például, más univerzumokban... annyira nem. A második felére szavainak azonban még a fejem is felé fordítom féloldalasan, mintha ezzel jobban hallanám. Nem, nem hallom, ellenben kiadja azt a döbbenetet, vagy hitetlenkedést, hogy valaki már megint a szentélyre pályázik. - Ha a mi oldalunkon állsz, és vétesz, úgyis Wong fog seggbe rúgni, nem én. Tőlem máshogyan kapod. - na meg, ki kell érdemelni. - Azon kívül, hogy nem sikerült megszerezni, mi az amiről tudsz? Amiben nem vagy biztos, azt is. Csendben hallgatok és figyelem, ahogy nézi, miként a morzsák ejtette, kisebb-nagyobb hullámok végül hol káoszba rendeződnek, hogy hullámokká, de végül is elégg hatnak egymásra. És éppen ez a kiszámíthatatlanság az, ami veszélyes. Nem az, hogy hősök vagyunk, vagy antihősök. - Bárhogy döthetünk, ez eddig sem volt kérdés. Senki sem fog korlátozni ebben. A korlátozottnak hitt döntés saját döntésünk, melyben úgy döntünk, elfogadjuk azt az illúziót, mely szerint nem dönthetünk bárhogyan. A kérdés az inkább, hogy a következményeiért vállaljuk-e a felelősséget. - hallgatok egy keveset. - Függyetlenül attól, hogy korlátozottnak hitt döntést, vagy bárhogyan döntést hoztunk meg. És sokan nem autentikusak ebben: azt adom, aki vagyok, és úgy, ahogy vagyok. Nos, ebben én nagyon az vagyok, és sokan szívtak ezzel, még én is. - Azt mondtad, hogy elég ingoványos talaj a mágikus erőd, de azokéról nem nyilaktoztál, akiket a variánsaidként és ... parnterként? Mutatnál be. Velük mi van? - - merthogy ezt úgy kihagyta, mint a sicc. Veszek egy nagy levegőt, s az egyik kezem “széttárom”. - Az univerzumok közötti határ most éppen olyan, amilyen. És akár lehet egyéni képesség is, csak ebben az esetben nem biztos, hogy találkozol a variánsaiddal. - Miss Chavez jut eszembe azonnal. Csakhogy semmi sincs kőbe vésve, ez az, amit mindig kiskapuként használok ki. - De ettől még ez nem feltétlenül biztosan van így. Úgy érted... - rakom össze a szavait. - Van egy másik Niel, aki egy másik univerzumból jött? - teszem jobb kezem mutatóujját az asztalra. - Ha hoztál... te hoztál egy proconsognatust a jelenbe? - szúrom közbe a kérdést, majd ugyanolyan slunggal folytatom. - Akkor azt nem másik térből, hanem egy másik idővonalból hoztad. Ahol éppen a múlt van. Meglehet. - teszem még hozzá. - Úgy érted, ide hoztad? Ebbe a szentélybe? Azt meg hogy? - erről tudnánk, én biztosan.
