I never looked for trouble

Először megvallom nem mertem még addig elengedni teljesen, amíg nem realizálta, hogy talajt fogtunk. Néha elfeledkeztem arról, hogy mások esetleg nem bírták annyira a magasságot és ezt az eszeveszett lendületet, ami nekem annyira természetes volt. De az én szervezetem teljesen másképp is reagált minden külső tényezőre, mint egy átlagos emberi szervezet. Romy ugyan mutáns volt, de ez nem garantálta azt, hogy szélsőséges ingerenciákat is könnyedén lehozzon, nem beszélve a fóbiájáról a néhányból. A szavai hallatán megpróbáltam elvonatkoztatni attól, hogy a pánik bizalmi eredetű lett volna, de így, hogy gyakorlatilag nem féltem soha semmitől és nem tudtam mindez milyen érzés, elég nehéz volt realizálnom.
- Pedig nehéz lesz máshogy hazajutnunk. - voltak elképzeléseim arról, hogy miképp tehetnénk meg a legkevésbé feltűnően az utat, mert annak ellenére, hogy este volt, még mindig lézengtek kint, ráadásul nem lett volna szerencsés, ha további kamerák is végigkövették volna az utunkat főleg ezzel a jókora fémdarabbal a hátamon. Kocsit megfújni megint csak rizikós volt, lévén a legtöbbet felszerelték riasztóval, szóval bárhogy is gondolkoztam, még mindig ez a megoldás tűnt a leginkább célravezetőnek.
- Oké, szólok. - ezt még megígérhettem neki és ha már itt tartottunk, akkor az előbb céloztam is rá, hogy érdemlegesebb lenne pontosan ezt megismételve hazajutni. Talán egyszer hozzászokik, majd nem lendülök olyan gyorsan. Igazából ez a helyzet egy olyan megoldatlan feketelyukként tátongott itt fölöttünk és kicsit azt éreztem, hogy bármikor kész lenne beszippantani. Vagyis őt.
Az már jobban aggasztott, hogy megint vérzett az orra. Olyankor esett ez meg, ha nem annyira szándékosan, de túlságosan kifárasztotta valamiben a képessége. Talán kétszer láttam ezt már, ettől függetlenül az már kardinális kérdésnek bizonyult, hogy mennyire maradt még energiája. A telefont is majdnem leejtette, de még idejében elkapta. Ha nem lett volna ennyire szakadt a ruhám és ez főképp arra zsebemre volt igaz, amiben a zsepit is tartottam, akkor most adtam volna neki.
Romy nem kicsit erősített meg a gyanúmban, hogy feltűnő lett volna így csak az utcán csatangolni, meg egyébként is szívesen tudtam volna már magunkat otthon. Bedobni egy kaját, átöltözni, bár a fürdés egyelőre meg sem folrdult a fejemben, enyhén szólva kellemetlen érzés lett volna egy csepp vizet is végigcsorgatni a seben. Bár így is meg kell tisztítani, amihez még fogalmam sem volt, hogy fogunk hozzá. Lehet igazából neki az sok is lenne.
- Volt már rosszabb. - próbáltam menteni a menthetőt, mielőtt még a maradék lélek is kiszökne belőle. Biztos azért nézett ennyire meg, mert nem szokott még hozzá ilyen jellegű sérülésekhez.
Mindjárt jobban éreztem magam a pizza hallatán. Egyből lelkesen bólogattam a felvetésre, végre egy remek ötlet, mire hazaérünk, kaja is lesz. Meg sem fordult a fejemben, hogy amúgy ilyenkor lehet a többiek már alszanak. Romyt is úgy kaptam fel a két kezembe, mintha azzal is már igazából a vacsiidőhöz akarnék közelebb jutni. De közben meg tényleg meg akartam kímélni a további kétségbeesésektől. Nem is értettem, miért a derekam miatt kezdett el aggodalmaskodni, amikor nem volt teher nekem.
- Jól nézel így ki. - az aggodalma tényleg teljesen alaptalan volt, nem is értettem miért gondolta, hogy majd leterhel, amikor nem is olyan rég még egy autóval próbáltam elagyabugyálni a robotot. Lehet, hogy nem is látta azt?
Áthelyeztem a súlypontját az egyik karomra, lévén a másikat szabadon szerettem volna használni és félig rá figyelve, félig pedig a jó kapaszkodókat keresve mértem fel gyorsan a terepet. Azt igazán nem is realizáltam, hogy a "te is" megjegyzést most ironikusan értette vagy arra, hogy annyira mégsem festettek a sebek drasztikusan, de már tovább is gördültünk a kajarendelésre, ami elég gyorsan elvonta a figyelmem. Éreztem, ahogy a szervezetem folyamatosan arról jelez, szeretne lemerülni és erre csak ez az egy lehetőségem volt. Enni és enni.
- Valami tartalmasat, sok fehérjével. - fogalmam sem volt hirtelen az melyik pizza volt, mert mindig ők rendelték meg, de igazából most nekem tényleg teljesen mindegy volt, inkább rá bíztam magam. Egészen hozzá is szoktam, hogy Romy a telefont bújva nem rettegett annyira, így kicsit nagyobb tempót is megengedtem magamnak. A panel nála volt, vagyis már nem is, mert miután sikeresen majdnem kilyuggatta a dobhártyám az újabb sikításával, no meg éreztem, hogy szorosabban is kapaszkodik - miért nézett fel a telefonból? - jelezte azt is gyorsan, hogy elfesztette a telefont. Előbb megütközve rá sandítottam, majd le a telefon után.
- Csukd be a szemed. - éppen csak kimondtam a szavakat, máris lejjebb lendültem, hogy legyen bármi esélyem becélozni a telefont, mielőtt tragikusan ripittyára törne a földre zuhanva. Nem is realizáltam, hogy kinek a telefonje egészen addig, amíg újabb kapaszkodót nem néztem ki magamnak és Romy is jelezte, hogy melyik készülékről volt szó. Az jobban aggasztott, hogy szinte egyszerre volt hófehér és vörös, mintha a vérnyomása hirtelen száguldásnak indult volna. Lehet nem ide hányni fog, hanem ide ájulni.
- Akkor csak nézz engem. Vagy a telefont. Kár lenne érte, lehet találunk benne valami követhető nyomot. - kötve hiszem, hogy bemutatnom kellett volna neki a saját talentjét, miért is gondoltam jó ötletnek elhozni egy olyan telefont, aminek esetleg köze volt Oroszlánhoz. Tanácstalanságomat azonban oldotta, hogy ő is próbált beszélgetést kezdeményezni, nem csak én. Nekem nem okozott gondot egyszerre két helyre figyelni, de neki talán nagy segítség volt, hogy legalább szóval tartottam. Ez az egész szitu még nem kellett kinője magát egy ekkora problémává eddig, hogy megoldásokon ötleteljek lazább napjaimon, de egy stratégiát lehet megérne kifejleszteni.
- Örülök neki, hogy nem marad üres a hasad. Nem akartam semmi rossz érzést kiváltani belőled, csak... kár lett volna elveszteni a telefont, akár a tiéd, akár nem. Tudom, hogy neked ez fontos ügy. - pillantottam rá komolyan, de aztán csak elmosolyodtam. Mintha kezdett volna kicsit helyre billenni. Egészen a következő kétségbeeséséig.
- Rákapcsolok, kapaszkodj. - bólintottam ismét az útra figyelve. A kapaszkodj igazából csak formalitás volt, mert én aztán el nem engedtem, de talán ez jobban megnyugtatta, ha érezte, hogy ő is hozzátesz valamit ehhez a számára ijesztő utazási formához.
Gyorsan le akartam tudni az út végét és ugyan megint bennem volt az a furcsa bizonytalan érzés, hogy el merjem-e már ereszteni, végül ő tette meg az első lépéseket és hagytam is, hogy visszanyerje rendesen a lélekjelenlétét, az egyensúlyát, bármit. Vettem a lapot, vetettem még egy pillantást a futárra, majd a tűzlépcső felé vettem az irányt, hogy könnyedén felszökkenjek a szobám ablakához. Az út alatt is folyamatosan gyógyultam, így egyre kevésbé fájt már némelyik sérülés, hogy tudomást vegyek róla. Egyébként is könnyebb volt úgy mozogni, hogy ne azon agyaljak, épp mim sajog. Hozzászoktam már a komolyabb fájdalmak, az ingerküszöbömön sokat dobtak az évek. Épp nyitottam volna be az ablakon, amikor meghallottam lentről a neszezést. Mire Romy megszólalt, már figyeltem, ahogy bepozicionálja magát odalent a dobozokkal, én pedig már biztosítottam is ki magam, hogy némi hálóval lent landoljak nagyjából vele egymagasan. A hónom alá csaptam a dobozokat és a megjegyzésére egy széles vigyort kapott válaszul. Még meggondolom, belekóstóljak-e addig, amíg fel nem ér.
- Ha gyors leszel, jut neked is. - adtam én neki motivációt, aztán már lendültem is fel az előbbi helyre. Most már könnyedén benyitottam az ablakon és hang nélkül léptem a padlóra. A dobozokat letettem a komód tetejére, a robot alkatrészét pedig halkan a padlóra, miközben megszabadultam a rongyos cuccaimtól. Amúgy sem sokat értek már rajtam, csak akadályoztak volna abban minket, hogy minden egyes sérülést átnézhessünk. Ahhoz pedig még túl véres voltam, hogy újat vegyek magamra, így kisgatyában sétáltam tovább az ajtó felé, aminek túlsó végén már hallottam a hangját. Számítottam rá, hogy Arrow is megérkezett, így tágasra nyitottam az ajtót, hogy ő is bejöhessen, mielőtt még mindenkit feltutulna.
- Te aztán alapos vagy. - elvettem tőle a lavórt, hogy ne ő szenvedjen vele és letettem székemre. Nem volt itt még ágyra ülés se semmi más, amíg meg nem szabadulunk minden nyomtól.
- Hagytam pizzát. - annak viszont nem tudtam már ellenállni, hogy ne vegyek el a legfelsőből egy szeletet, mert éreztem, mindjárt éhen halok. Csak miután három falattal eltüntettem az első kört, akkor konstatáltam a helyzetet, vajon mennyire ért az ellátáshoz?
- Segítsek, hogy kell?

Őrült egy este volt ez a mai, alig hogy felszusszanhattam a sok idióta miatti fárasztó agyzsibbasztásból, kellős közepén találtuk magunkat egy robot támadásának. Romyt jobban féltettem, mint magamat, elvégre bíztam abban, hogy rálelek a behemót gyenge pontjára. Őt biztonságban tudni az összecsapás minden egyes momentumában igencsak nagy kihívás volt, korábban már nem egyszer okozott nekem komoly fejfájásokat.
Örültem neki, hogy biztonságban hazaértünk és nem jött szembe több kihívás. Ahhoz már elég fáradt voltam, mi több, a szervezetem szinte ordított, hogy vigyek be valami tápanyagot most már. Nem volt az erőm olyan múlandó, de ez a robot alaposan próbára tett így, hogy folyamatos fókuszban kellett tartanm. Romy terelését értékeltem, de ha bármi baja lett volna, azt nehezen számoltam volna el jelenleg magamban. De szerencsére hamar orvosoltuk a poblémát, én pedig már felfelé is tartottam a pizzákkal. Nem mondom, hogy az illatoktól nem éreztem úgy magam, mint egy tolvaj aki épp most szerezte meg a zsákmányát, de azért a tűzlépcső tetejéről még lepisszegtem a válaszra. Nem lett volna szerencsés, ha itt kajairigység miatt felverjük a fél háztömböt, Lilinek egyébként is legalább annyira jó a füle, mint nekem.
Inkább bent a szobában nekiláttam saját magam rendbetételének, bár igazából eszköz híjá igazából csak levetkőzni tudtam meg egy szelet pizzát ellopni, mielőtt nyitottam volna az ajtót. Szabályosan jól esett minden egyes falat, de a hallottak alapán inkább nem késlekedtem tovább, hanem beengedtem a most már kéttagúra nőtt társaságot. Ha Arrow feltrombitálna mindenkit, az valóban nem lenne a legszerencsésebb. El is álltam az ajtóból megkaparintva a lavór tartalmát. Nem akartam magam teljesen rátukmálni, így az összekészített vizet csak a székre pakoltam le. Már fejben átgondoltam, hogy mit mi után kellene csinálni, de elsősorban természetesen a rászáradt vér letörölgetése volt a feladat, így mocskosan mégsem kötözhettünk be egyetlen sebet is. Igazából a kötözést is teljesen fölöslegesnek tartottam volna, ha nem kell azzal számolni, hogy ebben az állapotomban még az ágyat is lazán összevérezném, állva, függve pedig nem akartam volna pont most aludni. Kérdő pillantással néztem végül el Romy felé a hirtelen robajra, amit a komóddal indított el és a rajta heverő néhány tárggyal folytatott. Még a fejhallgatóra sikerült kidobnom egy kisebb ragacsot, hogy ott fogja, de a zajt teljesen csak akkor sikerült megszüntetni, amikor lábbal is oda támasztottam neki. Nem tudtam eldönteni, hogy a sebek zavarják ennyire vagy a szituáció, esetleg a szokásos zavartság lenne ez, amit több reggel is megtapasztaltam.
- Ha erre Lili nem kel fel, akkor semmire. - ismertem már a lakótársunkat, hogy annyira mélyen nem aludt, képes lett volna bármi felébreszteni. De bizakodtam abban, hogy nem így lesz, mi pedig koncentrálhatunk két dologra, a kötözésre és az evésre. Nem haragudtam én a zajokért, sőt semmiért, a levert cuccokat is segítettem inkább összeszedni. Volt egyfajta fura feszültség, amit érzékeltem az ő részéről és nem egészen értettem miből fakad.
- Minden rendben? - tettem fel az ártatlan kérdést, hátha ezzel is előrébb leszek, de Romy már a pizzáról beszélt meg az elsősegélyeről. Kelletlenül vettem el és éreztem, hogy inkább most nem kellene semmi mást firtatnom, mi több jobb ha ellátom magam, addig is tud enni pár falatot. Azt még én is hiányoltam, de előbb a munka, aztán a kajálás. Visszatértem hát a lavórhoz és a már jó ideje benne ázó ronggyal elkezdtem áttörölgetni a sebeket. Nem mondom némelyik még elég eleven volt, így az érintésére csak próbákat tettem, hogy ne szisszenjek fel reflexből. Volt már ennél sokkal durvább sérülésem is amit elláttam, mondjuk tegyük hozzá úgy, ahogy. Nem akadt sosem társaságom, aki ellásson vagy legalább segítsen és ez a szituáció nekem is új volt. De kiváltképp tetszett és egyáltalán nem zavart.
- Én sem születtem ilyen ismeretekkel, ez kimaradt az én tutorialomból. - Romy szavaiból úgy vettem le, hogy kényelmetlennek érzi a tétlenségét. Én sem voltam sokkal előrébb és úgy gondoltam, ha ezt megosztom vele, azzal talán ő sem érzi magát ennyire vacakul. Elpillantottam az ágy felé ahová letelepedett, majd rosszallóan állapodott meg a tekintetem a kutyán. Ágyra nem megyünk fel, ezt ő is nagyon jól tudta. De többre most nem futotta, mint pár kósza csúnya nézésnél.
- Arrow fent alszik veled az ágyban? - tereltem végül a kérdésre a témát, mert egyet tippelhettem volna és ez az volt. De miután befejeztem a teljes áttörölgetést - már ahol elértem magam - csak megtöröltem a kezem és egy újabb pizzaszeletért nyúltam. Láttam, hogy ő miképp ette videózás közben, így gondoltam én is kipróbálom milyen úgy enni. Meglepően finomra sikeredett ez a forma, így amilyen hamar betoltam egy adagot, úgy jött a további két párosítás is.
- Nem tudom hogy jött az ötlet, de így tök jó a kaja. - mondtam éppen csak lenyelve a falatot, na meg beburkolva a maradékot is. Így hamar kiürült az első doboz, hogy aztán a következőt bonthassam. Csak akkor hagytam abba, amikor Romy befejezte a videót. Letettem a lavórt a földre és úgy ültem le a székre. Az ágyat még nem mertem volna megkockáztatni főleg a kijelentése után, miszerint a hátam még elég véres. Ott már nem értem el, így csak hümmögtem elsőnek. Még a kezemben volt két összefordított pizza, így felváltva próbáltam meg enni és beszélni is.
- Határozottan érzem, hogy van energiám. Szerencsére gyorsan regenerálódok főleg ha eszek, szóval inkább csak amiatt kell a kötözés, hogy le tudjak dőlni. Elég későre jár. - pont én mondtam ezt, aki egyébként tök sokáig fent volt és elég nehezen aludtam el, de most tudtam volna úgy igazán. Ellazítottam minden porcikámat, ahogy nekilátott a törölgetésnek, de még mindig nehezemre esett pár szisszenést visszafojtani. A hátam jobban érte azt a házfalat, mint szerettem volna. Biztos volt még pár szilánk is, ami karistolta, szóval nem lepett meg, de Romy reakciójára csak felpislogtam rá.
- Nem olyan tragikus. Tényleg. - komoly gondokat okozott felmérni, hogy mi zavarta jobban, a látvány, a szituáció, hogy fájt vagy minden egyben. Biztosan traumatizáltam most, amire némi bűntudat is telepedett az arcomra.
- Holnap már néhány karcolás fog csak borítani, az rosszabb amikor eltörik valamim. - póbáltam menteni kicsit a menthetőt, de utólag belegondolva ez inkább hangzott morbidabbul mint a jelen állapot, így inkább csak arra jutottam, jobb ha hallgatok.
- De én vigyáztam magamra, különben is az sokkal fontosabb, hogy neked nem lett komoly bajod. - újból felpislogtam rá, komolyan is gondoltam a mondanivalóm. Neki sokkal tovább tartana felépülnie és fogalmam sincs, hogy jelenleg az ő tűréshatára meddig terjed ki. Nem akartam nagyon lestresszelni, annyira legalábbis biztosan nem, hogy instant elriasszam.
- Előbb a fertőtlenítő. - kivettem a kezéből a kötszert és belenyomtam a dobozból a kis tubust. A súlyán érződött, hogy majdnem tele van, talán legfeljebb néhány vágásra használhatták. Tanácstalanul pislogtam fel rá az iménti bocsánatkérési hullám miatt.
- Ha fájni fog se hagyd abba, ez szükségszerű. - summáztam végül a gondolataimat. Csak ne álljon meg, hanem tudjuk le a kötözést, biztosra veszem a végére már egészen bele fog jönni. Végül nyújtottam felé a csúnyábbik karom.
- Kezdd itt, mire az oldalamhoz jutsz, már menni fog. - küldtem egy biztató mosolyt is felé és addig leraktam a megkezdett pizzát is a kezemből.