I Will Protect You

Furcsa volt valakinek azokról az álmokról beszélni. Mondjuk a látomásairól hallva legalább kevésbé éreztem magam elmebetegnek, amiért hinni akartam bennük. Meg egy kicsit megmagyarázta utólag, miért voltunk mind a ketten megborulva abban az első néhány percben, amikor találkoztunk.  
- Még nem tudom, mennyire akarok hinni ebben. De nyitott lennék egy magyarázatra. A multiverzumokról is. Eddig mindig igyekeztem arra az információra koncentrálni, ami a feladataimhoz nélkülözhetetlen volt. Nem sok alkalmam volt elkalandozni. De a multiverzum és időugrás kérdésköre most hasznos információnak tűnik - állapítottam meg a válasza után. Úgy sejtettem, ő jóval többet tudott, mint én. És mivel Lucas variánsa, megszavaztam neki a bizalmat. Máskülönben eszemben sem jutott volna kiadni a hiányosságaimat ilyen rövid ismeretség után. Nem lett volna túlzottan bölcs lépés a részemről.  
Azt viszont nem tagadom, hogy jelenleg egyetlen célom van ebben a világban: a szökevény Sentinel levadászása. Most, hogy biztosan életben maradok, ez a terv került a prioritási listám élére. Minden más csak ez után következik. Az az érzésem, ha van is hova visszamennem, a tér és idő együttes ugrása nem a legegyszerűbb feladat.  
- Rendben. Csak egy kis türelmet kérek, hogy fejben összeszedjem én is az információkat. Többen többre megyünk - nem volt nehéz ráállni erre az alkura. Meg miért is titkolóztam volna? Mindannyiunk közös érdeke volt, hogy hatékonyan tudjuk keresni azt a robotot. De jelenleg nem volt arra alkalmas a helyzet, hogy higgadtan és módszeresen összeszedjek minden szükséges adatot. Ahhoz nekem is idő kellett. És talán egy lépést hátrálni a helyzettől, amibe épp csöppentem. Jó lett volna egy kicsit kívülről szemlélni a szituációt és átlátni.  
- Khm, hahó? MI. Mesterséges Intelligenca. Én. A keresgélések nagymestere? Több exabyte tárhely. Nekem feltárni a darkwebet olyan, mint másnak a levegővétel. Egy bag of holding csak jelenthet hozzám képest. Csatlakoztassatok fel egy gépre és már szörfözök is. De nem árt előtte a kivetítőmet helyre stoppolnotok - Bitbug közbetoldására csak bólintottam egyet. Igaza volt. Az ő adatait is lekérhetjük a robotokról. Meg ő egészen biztosan valamilyen szinten másképp szemlélte és értelmezte az adatainkat és statisztikáinkat, mint én.
- Az AI-ként létező technopatáink mind emberek voltak. Mindegyükük más időpillanatban és eltérő elhatározásból töltötte fel a tudatát a hálózatra, hogy így segítsék az ellenállást. Bitbug, úgy tudom, ebben az időben még a Glitch nevet használta - csak remélni mertem, Bitbug nem akad ki nagyon amiatt, hogy így kiadtam a személyazonosságát és a hátterét. De jelenleg az ő variánsa is veszélyben volt. Talán Lucas ismert valakit, aki hallott már róla. Már ezen sem kellett volna meglepődnöm, bár jelen pillanatban inkább kósza remény volt. Jobb lett volna, ha valahogyan meg tudtuk volna védeni azt a lányt, akárki is ő pontosan ebben a világban.  
- Jeez, miért mondanám el? Ez hétpecsétes titok! Na jó, na jó, csak nektek, csak most elárulom: mi technopaták megérezzük egymás jelenlétét és felismerjük egy korábbi technopata lenyomatát gépekről vagy magán a világhálón. WHAAAT?! Durva mi? Szerintem durva. Amúgy több évtizedes gyakorlat eredménye. Elég nehéz körbe írni miként történik, én is csak tudom és kész. A saját lenyomatomat pedig felismerem. Meg ha nem fejlesztjük ki, már rég lewipeolt volna minket egy olyan fenyegetés, mint Ultron. De tudom a pontos dátumát mikor töltöttem fel magamat a világhálóra: 2035. március 31. Vagyis teljesen legit, hogy a variánsomnak itt kell lennie valahol. Mondanám, hogy toljunk egy meetinget, de attól tartok beláthatatlan következményei lennének.
Sóhajtva hallgattam a “pep-talkot”, ahogy Bitbug nevezné. Nem vigasztalás, nem kioktatás. Csak figyelmeztetés, hogy az önvád veszélyes lehet. Nem igazán tudtam ezzel még mit kezdeni. Sok mindent nehéz volt elfogadni.  
- Csak annyit tudunk biztosra, hogy a kalkulációmba hiba csúszott valahol. Nem kellett volna kész robotoknak ott lenniük még - jegyeztem meg halkan, már az alkarom takarásában. Elég nehéz volt erről úgy beszélni, hogy uralkodni próbáltam az érzelmeimen. A légzésem még csak-csak ment. A könnyek már nem.  
Az érintésre nyeltem egyet. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem az van velem ebben a mentőben, akit szerettem volna, hogy legyen. Pedig könnyű volt elhinni, túlzottan is könnyű. Ez pedig valahol veszélyes volt. Bármennyire is szerettem volna, azért bizonyos falakat nem kellett volna leengednem csak emiatt. Kis hezitálás után mégis úgy döntöttem, hogy megfogom a kezét és egy szorítással jelzem, hogy értékelem a gesztust. Sokat jelentett, hogy nem vagyok teljesen egyedül ebben az új és ismeretlen világban. Szabad kezemmel meg is töröltem az arcom. Most nem volt itt az ideje az érzelgősködésnek.  
- Trevor Fitzroy - bólintottam a teljes nevet illetően. De nem voltam eléggé ura a mimikámnak, azt hiszem, tökéletesen kiült az arcomra, mennyire a hátam közepére sem kívántam jelenleg a férfit. - Az egyetlen ok, amiért a csapat tagja volt ezen a bevetésen, az a képessége. Hogy ha beüt a baj, legyen valaki, akinek a képessége hasznos a menekülésben. De sokra mennek vele, ha teszem azt kiiktatták - inkább bele sem akartam gondolni ebbe, úgyhogy megráztam a fejem. Talán jobb lett volna nem most belemenni ebbe az egészbe. Nem akartam volna vele együtt dolgozni, most nem. De itt nem én voltam a fontos.  
- Nem akarok hálátlannak vagy türelmetlennek tűnni, de messze megyünk még? - érdeklődtem, csak a biztos tudás kedvéért. Azért el tudtam volna képzelni kényelmesebb pozíciót, meg egyáltalán környezetet is ehhez a beszélgetéshez, mint egy hordágyra szíjazva utazni egy kamu mentőben. És egy jó gyógyítónak is örültem volna, aki végre helyreteszi a bokámat úgy rendesen.  
- Ha már így itt ragadtunk, te hogy csöppentél ebbe a... az időbe? - kérdeztem rá, hogy egy kicsit én is megtudhassak róla. Mert a múltjáról nem tudtam semmit. Gyanítottam, hogy teljesen máshogy zajlott le számára majdnem minden, mint számunkra. Így talán nekem is könnyebb lett volna fejben elkülönítenem őt a bátyámtól.  

     

- Laikusként tudom elmondani. Valahogy úgy működik, hogy alvás közben, amikor az elménk ébren használt része nem annyira aktív, a kevésbé kiaknázott funkciói lépnek életbe. Az álmokat is ez szüli, azokra sincs még pontos tudományos magyarázat. De az elme ilyenkor képes üzeneteket fogadni az illetőhöz közel állóktól vagy olyanoktól, akik ismernek technikákat az efféle üzengetéshez.
És ki állna hozzám közelebb, mint a jövőbeli énem? És Shard, de tőle nem jöttek ilyen üzenetek, csak az álmaim vannak tele olyan jelenetekkel, hogy együtt vagyunk. És most együtt is vagyunk, csak egy másik formájával. Szembesülök a húgom elvesztésével minden pillanatban, amikor Scarlettet látom, de ez nem taszít a mélybe. Mert Shard él a jövőben és ezen a világon is lett egy Shardom. Gyásznak ilyenkor nincs helye, inkább a felelősségnek. Scarlettnek nem eshet baja nálunk. Ez személyes ügy nekem.
- Az univerzumok közötti utazgatás általában kerülendő, mert káros lehet. Összeakadnak a világok, átjárhatóak lesznek és ezt egyes hatalomvágyó figurák kihasználhatják. Néha mégis szükség van rá, de utólag meg szokták vizsgálni, hogy mik a következmények. Mágiával vagy technológiával létre lehet hozni kapukat, amik átvisznek egy másik világba vagy ablakokat, amiken keresztül átlátsz oda. Ez mind kockázatos és fennáll az a veszély, hogy a túloldalon észreveszi egy rosszhiszemű alak, aztán meg is van a baj. Ha minden igaz, létezik egy olyan hely is, ahonnan rengeteg más univerzum látható. Erről viszont nem tudok többet.
Látomásom volt róla és még be kell számolnom Strange-nek. Ő az, aki tudja ezeket értelmezni.
- Nálatok voltak szóbeszédek arról, hogy valaki más időből vagy más univerzumból érkezett? Lehetséges, hogy van igazságalapja.
Értem, hogy nem volt ideje foglalkozni ezekkel, de ha olyan jó esze van, mint a húgomnak, akkor a buta pletykának tűnő sztorikra is emlékszik. Érdekelnek.
- Az időutazás témáját én is kutatom, mert vannak veszélyei, amikre jobb felkészülni és szólni azoknak, akik tehetnek ellene. Varázslók, akik már többször megoldottak ilyen helyzeteket. Nálatok mennyi mágiahasználó van?
Vagy inkább volt, de én ki nem mondom, hogy a világára már keresztet vethet. Az időutazás kapcsán még nem árasztok rá minden részletet a Cronus-ról, Latvériáról és a morlockok közé bújt Bantamról, aki időhorgonyként szolgált Fitzroy portáljához. Aki átcsöppen egy másik világ múltjába és szembetalálja magát az elhunyt testvére másával, annak nem kell ilyeneket a fejéhez vágni. Még nem.
- Nyilván. Először fel kell épülnöd.
Ha a robotokról van szó, nem mondom, hogy ráér és talán képes lennék sérültet is sürgetni - de őt nem. Ez most nem harci helyzet. Bitbug viszont nem tud várni, azonnal lecsap a kérdésre és villog, hogy nála mindjárt lesznek válaszok.
- Megkapod a javítást és a gépedet.
A telefonomat nem nyújtom át. Annyira nem bízom benne. Ő Romy továbbfejlesztett verziója lenne kevesebb bizonytalansággal, több szemtelenséggel? Vagy valaki egész más. Valami. Még nem értem teljesen. Shard ad egy kis betekintést abba, hogyan működött ez náluk. Több hasonló képességűről beszél és egy közös hálózatról. Amikor kimondja a Glitch nevet, mindent be kell vetnem, hogy ne mutassak semmit abból, ami eszembe jut. Az ottani Romy nem ragadt be, hanem önállóan mondott le a fizikai létezésről. De az itteni ettől nagyon távol áll. Nem mondhatom el neki és jobb lesz Bitbugot is lebeszélni erről. Előbb viszont meghallgatom.
- Itt ez a különleges képességek között is egyedülállónak számít.
Megtudtam, hogy Bitbug egy személy. Úgy él, mint az én Shardom a mátrixban. Mit mondjak erre? Örülök, hogy találkoztunk? Nem így kellett volna történnie. Neki tragédia, hogy idekerült és hogy így kell léteznie, mert a szabadságért folytatott harc ezt kívánja. Megrázó ez. Az viszont megnyugtat, hogy nem kezdeményez meetinget. Egy szót sem szólok Romy-ról, nehogy kedve támadjon megismerni. Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, de addig még kikérdezek hozzáértőket erről. Romy feje nemrég kezdett kitisztulni, nem zavarhatják össze!
Bólintok egyet arra, hogy a számítás nem volt helyes. Érti, hogy mit akartam az előző szövegemmel. A könnyei láttán próbálok nyugodt és higgadt maradni. Shardot látom sírni. A húgomat is láttam többször. Utána olyan erőre kapott, hogy le se lehetett lőni. Ő kiadta magából, ahogy Scarlett is. Tartom magam és a szemöldököm ráncolásán kívül értő hallgatással és a keze megérintésével próbálok támaszt nyújtani. Fogadja! Szegénykém nagyon rá volt erre szorulva, hogy egy totál idegentől is jólesik neki. Hasonlítok a testvérére kívül-belül, de velem még csak nemrég találkozott. Őrjítő ez, főleg az akció közepéből ideesve.
- Ha olyan, mint akit én ismerek, akkor nem könnyű kiiktatni.
Nekem is sok-sok évembe telt. Fifikás egy gengszter volt.
- Ő teleportáló?
Az életerő elszívása nem segít a robotok előli menekülésben, ezért inkább a teleportációra gondolok.
- Még több, mint egy óra. North Salemben van az X-ek épülete. Nálatok a városok, országok mennyire maradtak fenn?
Lehet, hogy azon a világon már nincs is North Salem. A Szentélybe ilyenkor nem mennék, a morlock Kuruzsló meg már whisky-áztatta álmokban utazik ezen a késői órán. Maradt az X-suli.
- Békefenntartó voltam a saját időmben és egy bűnözőt üldöztem. Valahogy tudott nyitni egy portált a múltra és követtem, majd likvidáltam. A portál csak egyirányú volt, nem tudok visszamenni. Tudtam, hogy így lesz. El kellett döntenem, mihez kezdek és arra jutottam, hogy itt még sokkal többet tudok tenni a békéért és a jövőért, mint ha az én világomban csak lelőném a kártékony elemeket. Viszonylag hamar találtam olyanokat, akik segítenek és persze megoldandó feladatokból sincs hiány. Hivatalosan a Xavier Iskola biztonsági személyzetéhez tartozom és pár hete már harci órákat is tartok.
Máskor fogom elmondani, hogy a húgom is velem jött és hogy hogyan került vissza a jövőbe. Sok lenne most.
- A robotot meg fogjuk keresni, de szeretném, ha közben kicsit megismernéd ezt a világot. Szükség is van rá, hogy jobban elboldogulj, de tetszeni is fog. Nem olyan, mint amilyenből jöttél. Nyugodtabb, lassabb. Én nehezen szoktam meg, de már a szívemhez nőtt.
Akkor Shard segített, tartotta bennem a lelket. Mikor egyedül maradtam, nagyon nehéz lett, de addigra már kezdtem megtalálni a helyemet. Most én vezethetem be Scarlettet ebbe a világba. Gateway meg tudná mondani, mit jelent ez. Mindennek így kellett történie.

     

Jól sejtettem, egyáltalán nem egyszerű befogadni ezt a magyarázatot. Álmok, és üzenés az álmokon keresztül... Azokban az álmokban ugyanúgy én voltam, a saját szemeimen keresztül láttam. Vagy mégsem? Az akármelyik univerzumból származó énem vagy szadista, vagy csak nagyon csapong, hogy ilyeneket küldözget. Akár szándékosan, akár nem. Így elég nehéz a gyászfeldolgozás első három lépcsőjén túljutni, tekintve, hogy azon a hármon küld folyamatos liftezésre minden egyes alkalom. Pillanatnyilag erőst úgy érzem, az alkudozásnál tartok. Szeretném, hogy ez a Lucas az legyen, akit ismerek, hiába tudom, hogy nem az.  
- Esetünkben az átjáró megnyitása is rosszhiszemű volt - húztam fintorra a szám, amikor a világok közötti utazás került szóba. Kizártnak tartom, hogy bármilyen negatív következményt a másik oldalon tényleg akként kezeltek volna. - És mondd, a világok közötti utazás csak a világokra káros, vagy az utazó személyre is? - tettem fel a nagy kérdést, mert erről nem beszélt. Nekem pedig tudnom kellett, milyen károsodásokkal kell számolnom. Minden efféle ugyanis komolyan csökkenthette a hatékonyságomat az itt tartózkodásom alatt. Ami úgy... jelen számításaim szerint életem vége lehetett.  
- Számításaim szerint hosszútávon a személyre is! - hallottam Bitbug magyarázatát. Ez nem töltött el különösebb lelkesedéssel. Minél gyorsabbnak kellett lennem a küldetésemmel, mielőtt beütnek a térugrás következményei.
- Időből nem. Tudtommal ez a Sentinel és én voltunk az első eset. De univerzumról voltak pletykák, ugyan nem sok. Nagyjából száz évvel ezelőttről... vagyis nagyjából mostanról olyan szóbeszédet is hallottam, hogy valaki eltűnt a mi világunkból egy másikba. Hogy ez igazság vagy fedősztori a kiiktatására... Én eddig utóbbit feltételeztem - ismertem el némi gondolkodás után. Érdekes pletykák voltak, de mindig elkönyveltem őket dajkamesének. Sokan ragadták volna meg a lehetőséget, hogy inkább egy másik világban próbáljanak szerencsét. Mindig túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen. És túlontúl egyszerűnek. Sosem gondoltam volna, hogy valóság lehet, és el lehet menekülni abból a valóságból. Erre tessék.
- Az én időmben a varázslók szerették feszegetni a határokat. Könnyelműségükkel nem csak nyuszikat tűntettek el kalapokban - ez csak megerősítette a történeteket, amiket én pletykának könyveltem el. Nem tudtam eldönteni, mit gondoljak erről. Hirtelen minden hasonlót újraértékelni, hogy pletyka, vagy valóban van alapja... Ebbe a feladatba nem most akartam belefogni. Inkább a mágusokat érintő kérdésre koncentráltam.  
- Nem sok. Annak idején voltak. Őszintén, egy kicsit még tovább is húzták, mint az X-men, mert Ultron valamiért roppant mód odavan az összes kulturális örökségért és a varázslókat is ide sorolta. Aztán ők is nyíltan szembe helyezkedtek vele és eddig tartott a kivételezés. Kevesen maradtak. Jellemzően új mágusok csak azokból lesznek, akik emberként csatlakoznak hozzánk. A tudásuk messze elmarad attól, ami a múltban lehetett. Az én sejtemben egy sem volt - ráztam meg a fejem. Kár volt tagadni, siralmasan álltunk. Néha elgondolkodtam, miért harcoltunk egyáltalán. Ha nem láttam volna akkor tizenegy éve, milyen az, amikor nyíltan szembeszállnak a hatalommal... Mindig az az emlék vitt előre, amikor fel akartam adni.  
Bólintottam a kiegészítésre. Bitbug közbetoldásával is egyetértettem. Még egy megkönnyebbült sóhajra is tellett, amikor egy gépet is felajánlottak neki.  
- Dawww... szeretem mikor ilyeneket mondasz Lucas! Ezt nevezem én vendégszeretetnek. Imádom a loot-ot, zene füleimnek - ami azt illeti, az enyémnek is az volt. Hiányzott Bitbug teljes repertoárja. És nem szerettem volna sokáig húzni a felépülést.
- Minél előbb. Legkésőbb holnap délben - szögeztem le, bár dunsztom nem volt, épp október 24-e van még, vagy már 25-e. Napnyugtakor landoltam, és bőven utána értem New Yorkba. De annál tovább nem hagyhattam időt magamnak a pihenésre, akármikor is sikerült odaérni... akárhova is. Nem volt fontos, egyelőre.  
Bitbug, a variánsa, a technopatáink... ezek mind olyan kérdések, amikkel szerintem sokkal óvatosabban kellene bánnom. De ebben a világban teljesen más a helyzet. És itt is szükség lehet még rájuk. Talán nem itt és most, de bármikor a jövőben.  
- Nem annyira ritka, mint hinnéd - ráztam meg a fejem Lucas válaszát hallva. - Ezt a képesség szettet még kevesen értik. De biztosan tudom, hogy már ebben az időben is több technopata élt. A képességeik között vannak eltérések. Sokszor nem is igazán érti meg a környezetük. Még. 2035-re, amit Bitbug is említett, már egy egészen veszélyes ellenfelet jelentettek Ultron számára. A technológia most fejlődik az ő javukra igazán - magyaráztam egy keveset, miért is annyira fontos ez a korszak az én világomnak. És az övének. Az a robot egy roppant aggasztó jelenlét ebben a világban, aminek nem lett volna szabad itt lennie. Igazából szerintem léteznie sem szabadott volna. Már Ultron megalkotása is óriási ballépés volt, ami az én világomat romba is döntötte. Hogy aztán egy teljesen más formában szülessen újjá.  
A bukásom ezt követő története és az érzelgősködés határozottan nem tartoznak a legbüszkébb pillanataim közé. És valahol roppant kiszolgáltatott egy dolog az, hogy épp a bátyám hasonmásának kezét fogni a legmegnyugtatóbb dolog most a világon. Ha megengedhetném magamnak azt a luxust, lehet, hogy elutalnám magam pár nap pihenésre, ameddig ezt az egészet helyreteszem.  
- Szóval tényleg ismered - sóhajtottam Trevor kapcsán. - Teleportáló, igen. A mi csoportunkban a legtöbben vagy az élvonalbeli harcra fókuszáltak, vagy a gyógyításra. A Trevor-féle teleportálók kevesen voltak és ő volt a legalkalmasabb többek egyidejű mentésére vésztervként. Viszont a csapat védelmét én adom... adtam. Szóval én jelentettem a védvonalat. Nem tudom, képesek voltak-e hirtelen alkalmazkodni a pajzs eltűnéséhez. Felesleges, tudom. Azokon nem tudok változtatni, amik ott történtek. De nem tudok nem aggódni értük - osztottam meg egy keveset ismét azokból a problémákból, amik kínoztak. Ezek az apróságok nem engedték el a gondolataimat, és valahol tudat alatt akkor is bosszantottak, amikor épp próbáltam nem elvérezni. Abszolút nem egy jó mentális állapot ahhoz, ami nem sokára rám várt. És nem a pihenésre értettem, hanem a robot vadászatra.  
- Városokból leginkább a nagyvárosok, vagy amikhez fontos történelmi események kapcsolódtak. Ultron egy elég érdekes zsarnok. Megveti az embereket, de valahol csodálja is az emberi kultúrákat, történelmet. A világunk a felszínen kifejezetten szép. A levegő tiszta, a légszennyezés ritka. De a zsarnokság mindig zsarnokság marad - válaszoltam őszintén. Jobban egyelőre nem szaladtam bele. Nem kellett tudnia. Bár az én tekintetem akaratlanul is a bal karomra rögzített eszközre tévedt. Különösen az okosórát imitáló részére a csuklómon. Az a heg alig látszott. Nekem mégis egy élénk emlékeztető volt.  
- Szóval a kisebbik rossz - jegyeztem meg egy félmosollyal a döntését illetően. Nem lepett meg, hogy ezt választotta. Elvégre én is a kisebbik rossznak tűnő út mellett döntöttem. Még akkor is, ha a jelentőségét csak később fogtam fel. Annyira nem is különbözött a múltja, mint reméltem. Békefenntartó... mi is valahogy úgy indultunk. Csak a mi világunk vélhetően egészen mást értett alatta. Akkor sem volt egyszerű elvonatkoztatni és folyamatosan a párhuzamokat keresni. Pedig ezt itt és most kellett volna rövidre zárnom.  
- Nem zárkózom el ettől a világtól. Először megmenteni szeretném a zűrtől, amit kergettem - sóhajtottam a reklámszöveget hallva. Tudtam, hogy be kell illeszkednem. Főleg, ha itt fogom leélni az életem. Volt más választásom? - Olyan érzés, mintha a könnyű utat választanám. A saját életem túl sok volt, ezért kényelembe helyezem magam itt. Ez az érzés elmúlik valaha? - ha valaki tudja erre a választ, annak neki kellett lennie, nem igaz? Már régebb óta itt volt, mint én. És még volt egy óránk, ameddig az X-men főhadiszállására érünk. Túl sok ahhoz, hogy csendes várakozással töltsük el.  
- Miket beszélsz Shard? Az itteni technológia maga a középkor. Ez minden lesz csak nem könnyű! Ja és említettem már az elvesztett technopata-vadász robotunkat? Jobban örülnék annak a forgatókönyvnek, ha mi csapunk le rá és nem fordítva. Féltem tőle a kódjaimat - Bitbug figyelmeztetése teljesen jogos volt. Akkor is, ha nem a mostani feladatra értettem, hanem utána. Az itteni életet választani a robot megsemmisítése után és feladni a harcot a saját világomért még mindig a könnyű útnak tűnt.  
- Az én világomban a magunkfajtának nem volt választása. Akik kórházban születtek, és rendelkeztek az X génnel, azok mind bekerültek Ultron rendfenntartói közé. Mi is kadétként nőttünk fel, a bátyám és én. Ugyanazt az Ultron által felügyelt történelmet tanultuk, mint mindenki. Abban a világban a gép az úr, és a mutánsok rendfenntartók. Kivéve az ellenállókat. Mindig akadtak emberek is, akik tüntettek, szembeszegültek. Vagy mert a gyerekeiket elvette a rendszer a majdani képességeik miatt, vagy mert a gyermekük technopatának született. Az a mi időnkben már felért egy halálos ítélettel. A zúgolódók elleni első védvonal voltunk mi. Én 14 voltam, mikor először kiküldtek egy ilyen tüntetésre. Először és utoljára. Lucas akkor már egy éve beszélgetett Bitbuggal és csak az én hezitálásom miatt maradtunk még a rendszerben. A szökésünk után átálltunk a másik oldalra - osztottam meg egy újabb darabot a múltamból. Úgy éreztem fairnek, ha tudja, honnan jöttem és miért érzem az itteni életet a könnyebb útnak.  
- Oké, az az év tényleg kemény volt. Úgy éreztem magamat, mint egy hittérítő. Szerencsére nem a feladásról vagyok híres - hologram nélkül is el tudtam képzelni, amint Bitbug az égnek emeli a tekintetét, a világ összes kínjával, ahogy arra az évre gondolt vissza. Nem tehettem róla, ezen már felnevettem.  
- Bocs, elég makacs kölyök voltam. És féltem az ismeretlentől - tettem hozzá egy sóhajjal. Nem volt ezen mit szépíteni.  

     

- Ami miatt felmerül a kérdés, hogy egy Ultron szintű robot miért nem képes számolni ennek a következményeivel. Talán számolt vele, de vállalhatónak látta a kockázatot. Nem neki fájna.
Itt nem kapna sok segítséget a számításaihoz. Kevesen értenek a témához, megbízható írott anyag pedig gyakorlatilag nincs. De tényleg lehet, hogy az az Ultron nem bánta volna, ha egy romokba dőlt világon uralkodhat.
- Az utazóra gyakorolt káros hatásokat nem mutatták ki. Akiket én ismertem, azoknak semmi baja sem lett egy ilyen ugrástól.
Habár a mentális állapotukat megváltoztathatta. Hogy előtte milyen volt, arról viszont nincs tudomásom. Megalapozatlan feltételezésekkel nem riogatom Shardot. Volstaggal például beszélhetne. Az még a hangulatának is jót tenne. Vagy lehet, hogy felidegesítené az asgardi szószátyársága.
- BitBug, ezt kifejtenéd?
Az ő jövőjükből származhat adat ezzel kapcsolatban és nagyon hasznos tudás lehet, mert segíthetünk azokon, akik az ugrás mellékhatásaitól szenvednek.
- Ki ez a valaki? Hogy szólnak a pletykák?
Sokféle verzió keringhet ilyen kósza hírekből, de valamit talán ki lehet hámozni belőlük. Fedősztorinak is jó, persze. De nem árt, ha többet tudok.
- Itt sincsenek sokan. Határfeszegető akadt és akad közöttük, de szerencsére többen vannak, akik kordában tudják tartani a mágikus erőket. Mikor már jobban leszel, meglátogathatjuk őket. Együttműködöm velük néhány ügyben.
Strange és Wong óriási erőfeszítéseket tesznek az egyensúly megőrzéséért. Mordo, Kaecilius, a Skarlát Boszorkány kipróbálták a határok feszegetését, ártottak is a világnak, de egyelőre állítólag biztonságban vagyunk tőlük. Én azért fenntartásokkal kezelem őket.
Az AI reakciójára el kell mosolyodnom. Romy akaratosabb énjére hasonlít, akit szintén kedveltem minden nehézségével együtt. Amióta az ének egyesültek, a high-tech sorcerer kiegyensúlyozottabb. Ez a variánsa más. Őt már nem befolyásolják testi folyamatok, viszont egy gépbe zárva él. Nem tudom kiverni a fejemből, hogy sokszor Romy is így utalt magára. Ő azzal magyarázta, hogy ezt tanulja és ilyen hasonlatokon keresztül tudja kifejezni magát. Ez igaz, mégis kísérteties a jelenség. Később még gondolkozom ezen.
- Azt mondod, hogy manapság talán csak technikai zseninek tartják őket? Vagy egyszerűen flúgosnak?
Romy ezt a szót használta az első találkozásunkkor.
- Akkor őket is meg kell találnunk, mert sokat segíthetnek az Őrszem Robot megállításában.
Ez lelkesítő gondolat. Ki is húzom magam, ahogy zötykölődünk a mentőben. Az ablak kellően diszkrét, nem látok ki, így csak sejthetem, hogy még mekkora út áll előttünk.
- Szeretsz nagy felelősséget magadra vállalni, igaz? Átérzem. Ez is a vérünkben van.
Ennyire mély érzésekről ritkán beszélek. Sharddal lehet, de csak azért, mert ismer anélkül is, hogy elmondanám, mi rejtőzik bennem legbelül. És én is ismerem őt. Ez az multiverzum egyik csodája. A testvéri kötelék világok között is működik.
- Más energiahasználók is voltak arrafelé? Mond neked valamit az a név, hogy Emplát? Vagy emplátok?
A mi életünkben fontos szerepet játszottak. Ahogy még sok más energiaelnyelő vagy -kibocsátó is. Mi, Bishopok valahogy vonzzuk ezeket.
- Nem volt könnyű alkalmazkodni, igaz. De célt adott a gondolat. Új célt egy új világban.
Amire neki is szüksége van. Mikor eltüntetjük a robotot, Shardnak is találnia kell majd valamit, ami élteti. Akár a visszaút keresését, akár mást. Örülnék, ha maradna, de ez nem az én döntésem lesz. Ha lehet megoldást találni arra, hogy gondoskodjon a világáról, nincs jogom megakadályozni, bármennyire is szeretném őt magam mellett tudni.
- Elsőre talán kényelmesnek hangzik. Ha elmesélem, hányszor álltam a halál küszöbén, mióta itt vagyok, ebben a biztonságos világban, tudni fogod, hogy te se adtad fel a harcot. Mi mindig megtaláljuk a nehezebb utat és a legkeményebb feladatokat.
Én is napokig küzdöttem. Két társammal érkeztem, ők meghaltak, én meg vígan élek egy háborúmentes világban? Aztán jöttek a lehetőségek egymás után. Küldetések, véletlen szituációk és később a tervek. Azóta nincs megállás.
- Nálatok hányféle Őrszem Robot volt?
Lehet, hogy még Bástyát is kifejlesztettek ott és kaphatok hasznos infókat. Shardék még nem tudják, hogy nem csak egyetlen robotot keresünk. Később elmondom.
Büszkeséggel hallgatom végig Scarlett és testvére történetét. Ők is rájöttek, hogy amit tanítottak nekik, az nem igaz. Utána más utat választottak és az ártatlanok, elnyomottak mellé álltak. A világuk történelme máshogy alakult, de a személyiségeinkben rengeteg a párhuzam. A másik Lucas-szal is.
- De remek csapat lettetek ti ketten. Ez látszik - nyugtázom, hogy minden vita és cívódás ellenére kiegészítik egymást, összedolgoznak és még lelkileg is összetartoznak.
- Itt a mutánsokat most kezdi megismerni a világ. A megítélésünk még kétes, köszönhetően olyanoknak, akik mutáns felsőbbrendűségi gondolatoktól vezérelve megpróbáltak az emberiség fölé emelkedni. Nagy részük már nem él, de a tetteikre emlékeznek az emberek. Azon vagyunk, hogy legyenek olyan építő tettek is, amikre emlékezhetnek. A Prof csapata ezen dolgozik és néhány független mutáns is. Az elsődleges fenyegetések elhárítása után ez a legfontosabb.