Suprise!

Kezd hiányozni az igazi otthonom. Apa és a lányok. Bár iszonyatosan kedvesek velem a „lakótársaim” mégis egyre többször gondolok az eredeti életemre. Vajon ott is ugyanúgy telik az idő, min itt? Vajon megint apa mit gondolhat, miért tűntem el? Remélem nem hiszi azt, hogy meghaltam. De szó nélkül sose tűntem volna el. Muszáj hazajutnom valahogy.
A gondolataimból a mellettem elszáguldozó rendőrautók zökkentenek ki. Egy pillanatra megállok és figyelem a fényeket, ahogy távolódnak. Ha otthon lennék rögtön ugornék az ilyen eseményekre, de tudom, hogy itt nem én vagyok az, ki segít az ilyen helyzetekben. Valahol jó érzés, de közben meg… hiányzik a dolog.
Éppen folytatnám a sétámat, mikor a pók micsodám jelez nekem valami furcsát. Ilyet még nem igazán éreztem korábban. Hátra fordulok és felemelem a tekintetem. Megdöbbentve pislogok egyet, mikor elszáguldoz előttem egy kék-piros ruhás alak. A pók micsodám, meg egyre jobban felborzolja az idegeimet.
Lehet ő lenne az, akiről Kaine mesélt? Ő enne az itteni pókember? Nem is hezitálok sokat. Hiába nem az én világom, a pók jelmezem mindig rajtam van. Ebben a hidegben még jól is jön egy plusz réteg. Befutok az egyik sikátorba ahol azonnal le is vetem magamról a hétköznapi ruhám és felhúzom a maszkomat, hogy utána iramodhassak. Kilövöm a hálót és hagyom, hogy a pókérzékeim irányítsanak engem. Néha fel-fel bukkan előttem, de elég gyors ahhoz, hogy ne tudjam őt olyan könnyen utolérni. Őszintén szólva azzal nem i foglalkozom, hogy közben hány civil láthat meg engem is. Eszembe se jut az, hogy talán a holnapi újságokban már jelen leszek. Az most sokkal jobban érdekel, hogy végre beszéljek vele és megtudjam hogyan juthatok haza.
Ha végre megáll az egyik tetőn nemsokára rá én is ott landolok, de tisztes távolságban tőle. Nem akarom, hogy azt higgye rosszat akarok. Egy pillanatig csak némán figyelem őt, majd felegyenesedem és ha nem érzem azt, hogy támadni szeretne kicsit közelebb sétálok hozzá.
-Szia!-Semmi értelmesebb nem jut az eszembe, pedig most kellene elkezdeni megmagyarázni, hogy kis is vagyok én. Helyette először csak leveszem a maszkom, hogy lássa nem egy szörny lakozik alatta.
-Öhm lehet furán fog hangzani, de valahol én te vagyok, csak egy másik helyen… Vagy valahogy így magyarázták nekem.-Azt mondjuk még mindig nem tudtam megérteni, hogy hogyan is lehetséges ez az egész, de a világban sok ilyen megmagyarázhatatlan dolog van.
 

Volt már az a fura érzésed, hogy olyan, mintha figyelne valaki? Nem, nem arra gondolok, amit a kémfilmekben szoktak alkalmazni, ahol nem tudod, kiben bízhatsz igazán, ezért mikor besétálsz egy terembe, ahol egy csomóan vannak, óhatatlanul rád tör a paranoia! Hanem inkább arra, amikor gyanútlanul teszel-veszel, csinálod, amit minden átlagos csütörtöki napon csinálnál, aztán egyszer csak rád tör ez az érzés, hogy valaki követ. Persze, az ilyesmi természetes, ha egyszer az ember a világ egyik legnépesebb városában él, ahol egy munkanap csúcsforgalmi időszakában az óvatlanság ára, hogy tizenhat ember lép a lábadra, miután elütött három taxi. Szóval, teljesen érthető módon, próbálod elhessegetni ezt a gyanút. De akárhogy zárnád el, a kis mocsok felmászik az idegpályákon, mind a nyol lábával kapaszkodva beléjük, hogy hálóként telepedhessen meg rajtuk, míg a hátad közepén végigfut a borzongás, meg sem állva a tarkódig. Oké, ez kezd így elég specifikus példává válni, úgyhogy jobb, ha kitérek pár részletre.
Normális esetben rá sem hederítenék ilyesmire, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy mennyire feltűnő jelenség tudok lenni még egy olyan bizarr és ijesztően kiszámíthatatlan korban is, amilyenben élünk. Azt sem nevezném feltétlenül ritka jelenségnek, hogy egy túlbuzgó rendőr, esetleg firkász, aki a következő szenzációját hajkurássza, megpróbál a nyomomba eredni, annak reményében, hátha kiderítenek rólam valamit, legyen az krízishelyzet, ahol elkél a segítségem, kedvenc kajálda (ezt mondjuk elég lenne egyszerűen megkérdezniük, szeretek társalogni) vagy csak egy teljesen randomnak tűnő helyszín, amit így hozzáköthetnek a maszk alatti személyhez. Éppen ezen megfontolásokból sosem élek túl gyakran ugyanazon útvonalakkal. Plusz, megtanultam a pókösztönömet ilyen esetekre finomhangolni, így még ha technikailag egy darabig szem előtt is tudnak tartani, úgy nem járhatnak a nyomomban (a közelemben, legalábbis), hogy az érzékeimnek köszönhetően ne tudjak róla. Ezt még megfejelhetjük azzal, hogy a konvencionálisnak aligha nevezhető közlekedési módszeremmel elveszítenek, mielőtt bármire is jutnának.
Akkor miért nyugtalanít ez a mostani alkalom ennyire? Remek kérdés! Mert nem kéne. És nem, nem azért érzem ezt különlegesebbnek, mert üldözési mániám van! Hanem azért, mert éreztem már hasonlót... bizonyos személyek közelében. Ez a felismerés az, ami rábír arra, hogy stratégiát váltsak.
Éles jobbkanyar.
Hirtelen az irányváltás, de eddig sem okozott gondot neki, hogy utánam jöjjön a levegőben, így kétlem, hogy egy ilyen olcsó mutatvány fogna majd ki rajta. Ez inkább az én kíváncsiságom kielégítésére szolgáló teszt, mint lerázási próbálkozás, amit mi sem mutat jobban, mint az, hogy nem szövök ki további hálót. Helyette hagyom, hogy a gravitáció tegye a dolgát, és a landolási szög pontos kiszámolásával egy óratorony tetejének kellős közepén állapodjak meg, továbbra is hátamat mutatva neki. A választásom nem véletlenül esett erre... viszonylag kicsi a rendelkezésünkre álló hely, ezért ahhoz, hogy ő is landolhasson, kénytelen lesz bezárni a köztünk lévő távolságot. Ami egyben azt is jelenti, hogy azonnal reagálhatok, ha esetleg valami offenzív húzással próbálkozna, nem véletlenül nem fordulok meg azonnal. Egy újabb teszt tőlem. Bakter... lehet, tényleg kezdek paranoiás lenni!
- Szia? - általában barátságosabb szoktam lenni, de  nyitány hétköznapisága meglepő módon még engem is kizökkent egy pillanatra. Írjuk ezt az iménti, rögtönzött macska-pók fogócskánk számlájára, légyszi!
- Igen, végtére is a "szia" pont olyan jó kezdés, mint bármelyik másik. - tökéletes lenne egy kávézói környezethez. Ehhez itt... nos, ha azt vesszük ide is. De fejben még mindig a hatodik érzékemre fókuszálok. Várom a támadást, ami talán nem is fog jönni soha, úgyhogy mindenki nézze el, ha a megszokottnál kissé szőrszálhasogatóbbnak tűnök. Viszont bunkóként semmiképp se szeretnék bemutatkozni, úgyhogy felegyenesedve lassan felé fordulok. Még jó, hogy a maszk nem tükrözheti a meglepettségemet! Oké, szóval a korábbi macska-pók játékos gondolatmenetemet módosíthatjuk pók-pók versennyé. Legalább ez egy-két dolgot megmagyaráz. Nekem. Neki az elmondása alapján már nem annyira.
- Inkább az hangzott volna furán, ha a maszk levétele előtt közlöd, hogy zöld vagy. - nem, a poén az, hogy még ez sem lett volna hajmeresztő, de egy dolgot most már kihúzhatunk a listáról. De ha már itt tartunk...
- Én a helyedben körültekintőbben tennék ilyesmit! Sosem lehet tudni, honnan és mikor lep meg egy ambíciózus lesifotós. A mai készülékek ijesztően sokat tudnak zoomolni és a new yorki építészek a "minél több és minél nagyobb" elvet vallják, ha ablakokról van szó. - ahová elcsaltam, kijjebb esik a forgalmasabb belvárosi résztől, így most felesleges kíváncsi tekintetektől tartania, de nem árt, ha elraktározza az infót későbbre. A gesztust egyébként értékelem, de nem viszonzom. Épp elég galiba származott belőle a múltban.
- Ott tartottál, hogy "így magyarázták".... kik is? - mert ha többen vannak, akkor arra jobb, ha itt és most rátérünk, mielőtt még az egész multiverzum a nyakunkba szakad. Már megint.

Na jó alá írom, hogy tényleg nem jó kezdés, de mégis mit kellett volna csinálnom? Megláttam és rögtön eszembe jutott, hogy ő az, aki tud nekem segíteni abban, hogy haza jussak. Vagy legalább is nagyon is remélem, hogy tényleg így van.
-Ez igazán kedves tőled, de ebben a világban azt sem tudják, hogy létezem.-Otthon én is figyeltem erre mindig is, de most… Most őszintén ez érdekel a legkevésbé. Itt ő a szuperhős, nem én. De ha le is lepleznek mit tehetnek velem? Nem ismernek engem, alig van bármi információ rólam ebben a világban.
-De persze értem, hogy miről beszélsz és ha most nem lennék ebben a helyzetben le se venném a maszkom, de úgy gondoltam így mégis csak nem tudom… Talán elhiszed rólam, hogy nem vagyok egy őrült rajongó, aki csak hasonlítani akar rád.-Mosolyodom el halványan. Bár a pókhálót gondolom egy rajongó sem képes erre. Vagy már több ezer pókica száguldozna a házak között.
-Kaine Parker mond neked valamit? Elvileg ismeritek egymást…-Aztán eszembe jut, hogy talán nekem is be kéne mutatkoznom.
-Öhm én Gwen Stacy vagyok. Az én világomban engem harapott meg a pók nem téged.-És ahogy eszembe jut Peter összeszorul a szívem. Ha őt csípte volna meg a pók, akkor még mindig élhetne…
-Szóval azt mondta nekem, hogy másik dimenzióba vagyok és te esetleg tudsz abban segíteni, hogy hogyan is juthatnék haza. Ne érts félre nagyon kellemes itt, senki sem akar holtan, vagy rács mögött látni, de odaát van az életem. Apa már egyszer eltemetett. Félek ha hamarosan nem térek vissza teljesen összeomlik.-És nem, nem akarom elmesélni, hogy az „én” Peter Parkerem meghalt és talán tényleg igazuk van, hogy miattam, hogy én okoztam a halálát. Talán nem is kellene visszatérnem… De apa…. Nyugodtan élete lenne a Póknő nélkül.
-Szóval tényleg igaz? Tudsz nekem segíteni?-Nézek rá reményteli tekintettel. Persze nem várom azt, hogy most csettint egyet és már otthon is vagyok. De már annak is örülnék, ha közölné, hogy van rá esély és nem évekbe fog telni a dolog.
 

Apró sóhajt hallatok csupán szavai hallatán, de annál nagyobb súly bújik meg a szusszanás mögött.
- Igen, ezt átérzem. Mármint, nem azt a részt, hogy egy másik világban találtad magad, ennyire azért még nekem se durvák a hétfőim... - pedig, ha igen, akkor akár Garfield is lehetne a nevem, mert nyomós indokom volna utálni az említett napokat. Így viszont megmaradok annak a fura figurának, akinek semmi baja hétfőkkel. Jah... mert ez bennem a legfurább.
- ... hanem azt, hogy nem ismernek. - jobban is, mint gondolná. De ebbe most felesleges belemennünk, és valami azt súgja, nem arra vágyik, hogy felesleges történetekkel traktáljam.
- Nyugi, egy szóval sem mondtam, hogy nem hiszek neked. - rázom meg a fejemet, valamivel szelídebb, barátságosabb hangnemet ütve meg ezúttal. Inkább úgy fogalmaznék, hogy fenntartásaim vannak. Voltak. Ez azonban már az én bajom, nem az övé.
- És különben sem mondanám, hogy vannak rajongóim. Pláne nem őrültek. Vagy csak nem tudok róla. De addig nem bizarr, hogy az enyémhez hasonló jelmezt húznak, ameddig nem bizarr dolgokat művelnek benne. Például, ha... - nem, ebben a témában sem szükséges elmélyülnünk.
- ... mindegy is. Így már viszont lesz min kattognom az éjjeli forgolódás közben. - köszönöm, azt hiszem.
- Örülök a találkozásnak, Gwen! Függetlenül a körülményektől. - mert persze, összeomolhatnak a világok a fejünk felett, de ez még nem indok arra, hogy sutba dobjuk az illendőséget.
- Nézd, nem akarlak üres ígéretekkel szédíteni, szóval fogalmazzunk úgy, hogy talááán tudok segíteni az ügyedben. - azt mondjuk nem tudom, Kaine honnan szedte, hogy én az interdimenzionális utazások varázslatos buszsofőrje vagyok, de értékelem, hogy a bepaprikázott medve külső alatt egy szerény személyemről ilyen sokat feltételező szív dobog. Ha épp nem azzal lennék elfoglalva, hogy Gwen (és ha már itt tartunk, maga Kaine) jelenléte milyen katasztrofális eseményekhez vezethet, olvadoznék amiatt, hogy a családnevet használja.
- Ehhez viszont jó lenne tisztázni még egy-két dolgot. Mi az utolsó emléked, mielőtt itt találtad magad? Tapasztaltál bármi szokatlant? Robajt? Látszólag forrás nélküli fényeket? Síkok közti repedést? Spice Girls koncertet? - az utolsót bedobhatjuk a robaj kategóriába, ám megérteném, ha a realitások közti fátyol az újraegyesülésük miatt vékonyodott volna el.

Örülök neki, hogy ő sem néz teljesen dilisnek engem. Pedig tényleg elég fura ez az egész szituáció. Ha valaki ilyet mesélne nekem és biztosan nagyokat pislogtam volna rá. De nekik nem idegen ez az egész és ez nagyban megkönnyíti a dolgomat.
-Pedig elég sok plakátot látni rólad, meg akciófigurákat. Sőt talán mintha egyik alkalommal az egyik aluljáróban hallottam volna egy nőt rólad énekelni.-Szélesedik ki a mosolyom, de nagyon is őszintén mondom. Bár nem volt a legszebb a hangja a nőnek, azért jót mosolyogtam a dalocskán. Nah meg nem éppen úgy tűnik, mint akit kerget a rendőrség.
-Azt hiszem jelenleg egy taláán is sokkal jobb, mint a semmi. Persze jobban örültem volna, ha azt mondod Persze tudok segíteni! Gyere utánam és máris haza mehetsz!-Közben még a hangomat is mélyebbre vettem megpróbálva őt utánozni, de a végére sikerül kicsit bele nevetnem, pedig a mondandóm komoly volt.
-De persze sejtem, hogy ez nem is olyan egyszerű. Nem a szomszéd államból ugrottam át ide….-Húzom el a szám sarkát. Nem is nagyon utazgattam korábban. Erre tessék… Most egészen egy másik világig sikerült repülnöm, vagy zuhannom.
-Spice girls?-Nézek rá furcsán, mert fogalmam sincs, hogy miről is beszél, de nem is igazán foglalkozom vele, így inkább csak válaszolok a kérdésére.
-Őszintén szólva leginkább a zuhanás rémlik, mintha a semmiben lennék. Hiába lőttem ki a hálóm az semmiben nem tudott megkapaszkodni. Egy pillanatra eltűnt a város. Aztán itt voltam. Olyan, mint az enyém, de mégis valami idegen volt.-Baszki ahogy ezt megint elmondom egyre hülyébbnek érzem magam. Még magam sem akarom elhinni ezt az egészet. Lehet, hogy igazából elrontottam az ugrásom és valahol kómában fekszem és ez a tudatalattim…. Ébresztő Gwen!
-Te is átéltél ilyet?-Most rajta a sor, hogy kicsit meséljen. Bár lehet rosszkor állítottam meg őt. Talán éppen segíteni szeretett volna valakin.
-Öhm, de nem akarlak feltartani. Ha neked jobb máskor is beszélhetünk róla. Annyit csak tudok még várni.-Vagyis azt hiszem. Jó lenne tudni, hogy otthon fele ilyen gyorsan telik az idő.
 

- Az akciófigurákról hallottam, de ahhoz hozzátartozik, hogy csak azért gyártották le őket, mert a cég valamiért szeret összetársítani a Hangyával. - bizonyos fokig érthető az asszociáció, de azért van benne kifogásolnivaló...
- Pedig csupán kétszer találkoztam vele és a másodikról valószínűleg sokan nem tudnak, míg az elsőnél olyan sallert kaptam tőle, hogy egy hétig éreztem az összes bordámat. - utóbbi nem annyira Hangya hibája, mint inkább az enyém. A legmegalázóbb részlet ugyanis, hogy a karlendítésnek sose voltam a célpontja, helyette konkrétan házhoz lengtem a pofonért.
- De nem szabad hinned az online értékeléseknek és a "kritikusoknak", a könyve szerintem nagyon menő! Igaz, a magam részéről jobban értékeltem a Vistacorpról szóló részeket, mint a Bosszúállók fejezeteket, de hát kinek mi. - jó volt megismerni az embert a Pym részecskék mögött. Ki tudja, ha ideálisabbak lettek volna a körülmények, talán még jókat is dumálhattam volna Scottal.
- Hidd el, szeretném ezt mondani, de sajnos én nem tudok portálokat nyitni. - még ha a képességre való hajlam adott lenne, akkor is hibádzana néhány részlet. Kezdetnek például az, hogy nincs a birtokomban olyan gyűrűszerű tárgy, amit a világunk misztikus szakértői használnak az átjárók nyitásához és bezárásához. Továbbá arra sem volt időm, hogy megkérdezzem Nedet, hogyan csinálta. Tehát sötétben tapogatózunk, több szempontból is.
- Lehet, hogy nem a szomszéd államról van szó, de ettől még nem gondolnám totál reménytelennek a helyzetet. Szisztematikusan fogunk haladni, elsőnek rá kell jönnünk arra, pontosan milyen eredetű anomália volt az, ami miatt itt találtad magad. Onnan dolgozunk majd tovább, hogy orvosolhassuk a helyzetet. - adott az a részlet, hogy bármi is volt, ami idehozta Gwent, egyelőre nem próbálja meg szétszakítani az univerzumot, ami azért előnyös, mert ezek szerint nem csücsülünk egy időzített bombán. Még.
- Nálatok nincs Spice Girls? Akkooor... One Direction? Nyugi, ezzel nem arra próbálok utalni, hogy a dimenziók között egyirányú utca lenne! De a te világodban is kilépett a bandából Zayn Malik, nem? - nem vagyok szakértő, de ha tippelnem kéne multiverzumi konstansokra, ez a nexus esemény ott szerepelne az állandók listáján. De aztán persze simán elképzelhető, hogy csak a random példáim zavarják össze, ebben az esetben pedig érik tőlem egy bocsánatkérés, mert a helyzet a későbbiekben sem lesz jobb.
- Nekem ez térhasadéknak hangzik, de korai lenne diagnózist felállítani. - főleg úgy, hogy nem én vagyok a téma szakavatott professzora. Doktora. Mindegy. A leírása mindenesetre arra tökéletes, hogy tudjam, mindenképp érdemes lesz audenciát kérnem Dokitól, hogy kikérhessem a személyes véleményét és miközben szavait hallgatom, addig is maszkos államat dörzsölgethettem, mintha a térutazás és párhuzamos világok filozófiájában merülnék éppen el, és nem csupán okosnak akarnék látszani.
- Inkább úgy mondanám, hogy hasonlót tapasztaltam. Jómagam sosem csöppentem másik világba, de volt szerencsém találkozni két varánsommal a múltban. - ami így kimondva talán csak jobban összezavarhatja, úgyhogy legyintek egyet, így jelezve, hogy a pillanat erejéig hagyja figyelmen kívül ezt az információt. A túlterhelése helyett szeretném előbb megnyugtatni.
- Ez egy hosszabb sztori része. Szóóóval, mit szólnál ahhoz, ha harapnánk egy falatot és közben beszélnénk meg? Ismerek egy bódét a közelben, ahol fenséges chilis hot-dogot árulnak. Vagy ha a Delmar név mond esetleg valamit, a kubai szendvicse nálunk is verhetetlen. - ezzel mondjuk azt feltételezem, hogy Gwen New Yorkjában is él egy Mr. Delmar, mert ha már lista, az ő konyhája az áthallások potenciális sorában Malik előtt szerepel.

Fogalmam sincs, hogy az akciófiguráktól, hogy terelődött át a téma valami hangyára, meg bosszúállók? Biztos jó pókembert vettem célba? Elég furcsa dolgokról mesél itt nekem. Ez egy fura világ…. Mondjuk, ha én azzal jönnék, hogy az én világomban Peter Parker valami zöld gyíkká változott… Lehet ő is ugyanilyen furán nézne rám. Nem kellene ennyire meglepődnöm mindenen. Hangya, bosszúállok. Lehet valami szekta…
-Ne haragudj, de fogalmam sincs, hogy kikről, vagy miről beszélsz. Nálam ilyenek nem voltak…Tény cserébe más furcsaságokat kaptam. Gyík emberek meg ilyenek. Nem is értem miért kotyvasztanak olyan dolgokat… ki akarna gyík lenni. Értem én, hogy menő, hogy elveszítik a farkukat és újra tudják növeszteni… De…-És eszembe jut az, hogy az én Peterem miért is választotta ezt az utat. Valóban lehet az ember annyira elkeseredett, hogy ilyenhez vetemedik?
-Nem baj… Vagyis hát persze a remény hal meg utoljára… Egy próbát azért csak megért a dolog nem? Viszont, amint mondtam a semminél ez is sokkal jobb. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy valaki olyan nyakába zuhantam, aki képben volt a témával. Mondjuk nem kicsit pislogtam mikor kiderült, hogy ő is tud hálót szőni. Még hányan vagyunk itt ezzel a képességgel?-Hátha hármunkon kívül más pókok is rohangásznak a városban. Mondjuk akkor csak összefutottam volna már az egyikükkel… Hacsak nem rejtőzködő életet élnek. Én sem nagyon reklámozom azt, hogy képes vagyok hálót szőni és falra mászni.
-És tud valaki segíteni nekünk?-Azt értem, hogy ő nem fog tudni engem haza küldeni, de remélem tudja azt, hogy ki lehet képes erre. Oké nem ma fogok hazajutni, ezt már felfogtam. Nem is nagyon számítottam erre, de nem is akarok hónapokig húzni a dolgot.
Óvatosan megrázom a fejem a kérdésére. Nem mond nekem semmit a Spice girls, de az a másik banda sem. Viszont a név ismerős valahonnan.
- Zayn Malik? Valamiért ismerős nekem ez a név… Azt hiszem valami énekes… De ő egyedül énekel, nem bandában. Mondjuk nekem nem annyira jönnek be a számai.-Fintorodom el. Sok lány odáig és vissza van érte, de én inkább tartom a távolságot attól a világtól.
-Én korábban azt sem tudtam, hogy létezik ilyen. Szóval tőlem bárminek is nevezheted.-Mosolyodom el kicsit. Elhiszem, amit mond mert nem nagyon tudok mást tenni jelen helyzetben. Vagy megbízom benne és abban, hogy segít nekem haza jutni, vagy kutathatok tovább és lehet soha nem térek vissza az én világomba.
-Delmar?-Csillannak fel a szemeim. Végre valami olyan név, ami nekem is ismerős.
-Igen , azt ismerem. Apa jó barátja. Kislány korom óta ismerem őket…. Vagyis hát azokat, akik az én világomban vannak…-Veszek vissza a lelkesedésemből, majd végig nézek magunkon.
-De gondolom nem így akarsz megjelenni.-Engem még nem ismernek, így akár azt is hihetik, hogy csak hiányzik egy kerekem, amiért így öltözködöm.
 

Tehát, amit eddig kiderítettünk: se Spice Grils, se Bosszúállók nincsenek ott, ahonnan ő érkezett. Mindkettő fájó hiányosság, az egyik talán még jobban is, mint a másik. Mindenki eldöntheti magában, hogy melyik. Remélem, Eminem legalább van náluk, mert ha róla is kiderül, hogy nem egy multiverzumi konstans, nem sok jót jósolok Gwen világának.
- A gyíkok menők. Leszámítva, amikor meghaladja a két métert, beszél, és az a mániája, hogy másokból is kétéltűeket csináljon. Nem beszélve arról, hogy haza is kell küldened, mert senki nem szeretné, ha a világa átjáróház lenne hasonló alakok számára. - elismerem, ez elég specifikus példává kerekedett a végére, de ettől még bosszantó, amikor megtörténik.
- De még mindig lehetne rosszabb. Nálad is volt olyan fickó, aki szerves homokká változott? Ha engem kérdezel, én inkább lennék gyík, mint egy sétáló macskaalom. Lefogadom, hogy a lábtörlők lennének az esküdt ellenségeim. - és a porszívókról se feledkezzünk el. Szó szerint totál szívás lenne.
- Őszintén? Olyan sokan, hogy az már zavarbaejtő! - szépíthetném, de mi értelme volna? Az egyikükkel ezek szerint már volt szerencséje találkozni, és abból ítélve, hogy ketten már idekerültek máshonnan, mindeddig ismeretlen okokból, ki tudja, hol fog ez megállni.
- Klisés, de itt el kell sütnöm az "idővel könnyebb lesz" szöveget. Bocsesz! - a multiverzum tágas, erre Gwen is rá fog döbbenni, méghozzá hamarabb, mint gondolná. Ez viszont a mostani perceket vagy azt, amit a későbbiek során még mesélni fogok neki, nem teszi majd könnyebben emészthetővé. Türelemmel kell lennie, akármilyen frusztráló igazság is ez.
- Igen, Doktor Strange. Aki nem olyan doktor, de ugyanakkor mégis. Mármint, az volt, csak szakterületet váltott. Durván. Ő a Föld Legfőbb Körszakállas Varázslója. - szerencsére nincs itt, hogy fültanúja lehessen a megtiszteltető titulusának. De ha később eljutna hozzá és az ötletemet használná fel egy kiskapu kijátszásához, bosszús leszek!
- Teoretikus szinten foglalkoztál már korábban a témával? Húrelmélet? Linde-javaslat? Anyagáthelyezési kísérletek? - talán könnyebbé tehetnénk az egész átrágását, ha a mélyvíz helyett olyan szempontból közelítjük meg, ahogy már hallhatott róla. Bónuszként ott van az a szempont, hogy legalább addig se utalgatnék olyan dolgokra, amik számára teljesen ismeretlenek. Bár, rólam van szó, így aztán erre nem vennék mérget.
- Miért, talán valami probléma van az öltözékemmel? Azt ne mondd, hogy kívülre húztam az alsógyatyámat! - nézek magamon végig riadtan. Nem szívesen tenném közszemlére a kedvenc Mjölnires bokszeralsómat.
- Van már valami bevált helyed, ahol öltözködni szoktál? Mert a mi világunk nem bővelkedik manapság a telefonfülkékben, szóval, ha eltekintenél a new yorki sikátorok lélekemelő atmoszférájától, ismerek egy lakást nem messze innen. - ez elég rosszul hangzik, most, hogy így utólag belegondolok.
- Izé... ez nem egy béna felszedős szöveg akart lenni! Vagyis bénának béna, de van barátnőm. - jah, én sem értem néha, mert olyan fájdalmas szövegeket tudok elsütni, mintha valaki más adná őket a számba, de csodával határos módon tényleg nem a szinglik táborát erősítem.

Nem igazán szeretnék többet mesélni a gyíkos élményeimről. Még mindig hiányzik nekem Peter és bosszant, hogy nem tudtam neki segíteni.
-Igen. Én magam is megharcoltam vele… De meg is ismertem az embert, aki mögötte lakozik. Hihetetlen, hogy az élet mit képes kihozni az emberekből. Belőlünk is lehetett volna akár valami gonosz… Bár az én világomban akaratlanul is az lettem.-Vallom be neki őszintén. Engem tartanak Peter gyilkosának. Még nem tudtam kitalálni, hogy mégis hogyan bizonyítsam be az ellenkezőjét.
-És azt tudni lehet, hogy miért történik mind ez? Miért kerültünk mi ide? Vagy miért pont ebbe a világba?-Miért nem ők jöttek az én világomba? Akkor sokkal könnyebb lenne minden. Bár tény én még ennyit sem tudnék nekik segíteni. Még mindig megannyi kérdés van a fejemben.
-Igen sejtem, de őszinte leszek veled. Nem akarok túl sok időt itt tölteni. Apám egyszer már elveszített öt évre… Nem tenném ki őt megint ilyennek…. De már most félek attól, hogy elkéstem.-Nem tudom, hogy ugyanolyan sebességgel halad e náluk is az idő, mint itt. Csak reménykedni tudok abban, hogy ami itt egy nap az mondjuk ott csak egy perc. Milyen jó is lenne.
-Varázsló? Mint Harry Potter?-De mégis miért lepődöm meg ezen ennyire? Homok és gyíkemberek… univerzum utazás meg miegymás után? Bár gyerekkoromban mindig is vártam azt a bizonyos levelet, hogy én is boszorkány vagyok. De sose kaptam meg. Helyette egy pók kóstolt meg engem. Hát nem mondom így is izgalmas a repülés, de egy kviddics meccset kipróbáltam volna.
-Lehet hülyének fogsz nézni, de nem igazán tudom miről beszélsz. De, ha össze tudod foglalni könnyen tanulok.-Nem tartom magam ostobának, így bízom benne, hogy könnyen megértem azt, amit el akar nekem mondani. Aztán lehet annyira bonyolult ez az egész, hogy csak rosszabb lesz minden és az agyam elkezd majd ciripelni.
Elmosolyodom a szavaira. A azasága kissé könnyebbé teszi ezt az egészet. Vannak pillanatok mikor sikerült megfeledkeznem apáról és arról, hogy mi lehet most vele.
-Igazából nincs semmi baj vele. Mondhatjuk azt is, hogy egyszerűen csak szeretünk ezekben a göncökben lenni. De téged gondolom nem sokan hagynának békén. Engem legalább még nem ismernek és el tudom játszani az őrült rajongót, aki így közlekedik mindennap.-Rántom meg a vállam. Igazából nekem mindegy is, hogy hogy jelenünk meg a civilek előtt. Ha őt nem zavarja, hát engem miért zavarna? Nem ismernek itt.
-Nem vettem annak. Inkább az merült fel bennem, hogy a májamat, vagy a vesémet akarod ellopni tőlem.-Mosolyodom el ismét, mert természetesen nem gondolom komolyan.
-Nincs semmi bevált helyem itt. Szóval mutasd az utat és követlek… Öhm de előbb… Nekem is tudsz kölcsön adni valami göncöt? Az enyémet szerintem egy hajléktalan már elkobozta.-Nem figyeltem oda, hogy jó helyre rejtsem el, mert gyorsan kellett cselekednem ahhoz, hogy ne veszítsem el a nyomát.

Biztos vagyok benne, hogy a szavai mögött megbújó történetnek még vannak olyan részletei, amiket érdekes (és érdemes) volna átbeszélnünk, jelenleg úgy érzem, inkább csak egy mély sebet szakítanék fel a további boncolgatással, ahelyett, hogy az esetleges információk a jelenleg legégetőbb kérdések megválaszolásában segítenének.
- Igen, az életmódunk ezen része nekem is ismerős. Úgy másfél évvel ezelőtt elkövettem egy hibát... egy elég nagyot. Abban bíztam, hogy egy új hőst adhatok a világnak, olyasvalakit, aki jobb jelölt nálam. De, mint kiderült, akiben megbíztam, valójában egy zakkant, bosszúszomjas fazon volt, aki az általam kapott technológiát arra akarta használni, hogy emberek megölésével tüntesse fel magát megmentőként a publikum előtt. Aztán engem állított be bűnözőnek. - mi a tanulság? Elsődlegesen az, hogy ne adjunk át senkinek egy milliárddolláros fegyverrendszert anélkül, hogy a hátterén a legminimálisabb átvilágítást is elvégeznénk! De, tekintve, hogy a lány élménye azzal az Alter-Gyíkkal vélhetrően teljesen más volt, ezt a leckét félretehetjük. Egyelőre. A valós indok, ami miatt mesélek neki Mysterio sunyi húzásáról nem valami példabeszéd felálltása, hanem az, hogy enyhítsem benne az idegenség érzését. Úgy hiszem, korábbi szavaival többet árulhatott el magáról, mint amennyit hirtelen szeretett volna egy alapvetően idegen póksráccal, így hát az a legkevesebb, hogy biztosítom róla, nem hozott rossz döntést és bízhat bennem. Nincs egyedül... igaz, ha ezt az elcsépelt szöveget elsütöm és aztán hozzácsapjuk a párhuzamos dimenziók témáját, az egész máris át fog csapni megnyugtatóból nyomasztóba. Szóval, ezen még dolgoznom kell!  
- Ezek nagyon jó kérdések! - körülbelül olyan lelkesedéssel dícsérem meg, ahogy egy tanár tenné örömében, mikor a diákja felől őszinte érdeklődést tapasztal. Ennek a hasonlatnak csupán két szépséghibája van:
1: Nem vagyok oktató. (Bár, jövőbeli opcióként nem zárnám ki!)
2: Sajnos közel sem rendelkezek annyi válasszal, mint egy pedagógus.
harmadiknak hozzácsaphatjuk, hogy béna vagyok, de nem akarom totálisan elkeseríteni, hogy a legrosszabb emberhez fordult. Úgyhogy, ami a választ illeti...
- Legutóbb a világok határait egy félresiklott, globális bűbáj tördelte szét. - az én hibámból, de ez meg az én olyan sebem, amit nem tépnék most fel, ha nem muszáj. Annak szempontjából, amit mondani fogok, úgyis lényegtelen.
- Nem véletlenül hoztam fel az előbb Dr. Stephen Strange nevét. Az ő segítsége nélkül sosem tudtam volna helyrehozni az univerzumunk szövetén keletkezett károkat. Ebből ugyan következhetne az, hogy a bűbáj egyik mellékhatásaként pottyantál ide, de ezt személy szerint kizárnám. A bűbájt még tavaly sikerült befejeznünk, a világok hasadékai pedig bezárultak. - ha az hozta volna ide, már sokkal régebb óta ebben a New Yorkban kóricálna ő is, és a többi pók is. Zsákutca tehát, legalábbis, első blikkre.
- Ezért lesz elengedhetetlen, hogy felkeressük őt. A Legfőbb Varázslók határozhatják csak meg teljes bizonyossággal, hogy a jelenlétedet nem-e valami újabb misztikus zavar okozta az Erőben. Dormammu után nem hiszem, hogy meglepné őket, ha kiderülne, hogy így van. - aminek kiderülésére szükségünk lesz, még ha ez most nem is érződik nagy előrelépésnek. Ha az anomália forrása egybeesik az ő szakterületükkel, akkor nyert ügyünk van. Ha nem... nos, akkor válnak majd a dolgok igazán izgalmassá. A legnagyobb problémánk az, hogy nem tudjuk, ezt az elmozdulást az ő oldalán okozta valami vagy a miénken, tehát a legtöbb, amit most tehetünk, hogy szépen elkezdjük leszűkíteni a lehetőségeinket.
- Igen! - a maszk mögött ugyan nem látszik, de értékelem ám a Harry
Potter hasonlatát!
- De ő menőbb, mert nincs szüksége varázspálcára! - sem pedig levélhordó bagolyra, ami, lássuk be, a könyvekben még aranyosan hangzott, a gyakorlatban kevésbé lenne bájos.
- Az ő mágiája inkább szomatikus. - kezdem különféle alakzatokban mozgatni a kezeimet, miközben ujjaim ugyanabban a pózban vannak, ahogy hálószövéskor, így mímelve Doki főként kézmozdulatokra épülő stílusát.
- Miért néznélek annak? Általában az ember nem ilyesmivel foglalkozik hobbi szinten. - érthető módon, én viszont vagyok olyan elvont, hogy foglalkoztasson a téma.- A lényege, hogy a mi perspektívánkból, minden, ami történik, és mindaz a tér, ami most körülvesz bennünket egyazon vonalon helyezkedik el. Egy lineárisan haladó idővonalon. - lövök ki az épület párkányára egy hálót szemléltetés gyanánt, hogy végighúzhassam rajta mutatóujjamat, kihangsúlyozva annak folytonos, egyenes haladását.
- Ám ahogy minden döntésnek lehet több kimenetele, úgy minden eseménynek, minden személynek, minden idővonalnak lehet egy, vagy akár több alternatívája... vagy, ha úgy tetszik, variációja. - szövök ki újabb hálókat, immáron rendszertelenül, véletlenszerűen, néhány hol közelebb helyezkedik el egymáshoz, más ágazatok között nagyobb távolság marad.
- A multiverzumban található világok száma ezáltal jószerével végtelen. - itt megemlíthetném azt az időügynökséget, amiről Doki beszélt, de nem szeretném túlzottan elárasztani információval, így csak találomra fogom az egyik pókhálót és közelebb húzom ahhoz a fonalhoz, amit legelőször lőttem ki.
- Néha történhet olyan esemény, ami közelebb hozza egymáshoz a két univerzumot és a lakói ilyenkor átkerülhetnek egyik Földről a másikra. - ami klassz cserediák programnak hangzik így leírva, de egyébként elég para. Ahogy annak lehetősége is, mi történik akkor, ha a kiváltó eseményt nem szüntetjük meg időben. Ezt a legkönnyebben úgy szemléltethetném, hogy keresztbe húzom egymás felett a két szálat és addig feszítem az egyiket, míg el nem szakad. De nem teszem. Nem sokkolni akarom, csak egy kezdetleges magyarázatot adni.
- Dióhéjban ennyi. - hazugság, de lesz még erre időnk később, úgyhogy elengedem a hálókat.
- Szóval, mit szólsz ahhoz a tervhez, hogy harapunk valamit, aztán teszünk egy kitérőt a Szentélyhez? - abban egyetértünk, hogy ennek jobb mielőbb utánajárni.
- Jameson biztosan imádná, ha szervkereskedőnek kiálthatna ki, de ilyen bizniszbe nem vágtam bele. Még. - nevetek fel. Veszedelem vagyok, de azért valahol meg kell húznunk a határainkat, ugyebár.
Bólintok, és intésemmel jelzem neki, hogy kövessen nyugodtan. Direkt a rövidebb útvonalat választom, hogy ne keltsünk akkora feltűnést, míg elérem az ablakomat. Bemászva gyorsan kutatni kezdek néhány megfelelő ruhadarab után a szekrényemben. Nem mondom, könnyebb lenne a keresgélés, ha MJ és én együtt lak... khm, szóval, izé...
- Tessék, nem ígérem, hogy a vállaknál a legtökéletesebb lesz a méret, de átmenetileg remélem megteszi! - nyújtom felé az összehajtott ruhákat egy zavart mosollyal az arcomon. Ó, és ha már itt tartunk, lekapom a maszkot magamról.
- Ne haragudj, odakint nem sikerült túl jól a bemutatkozásom! Peter vagyok. - küldök felé egy széles, barátságos mosolyt, miközben berögzült mozdulattal igazítok az álarc által minden bizonnyal összekócolt tincseimen.