You respawn and mistakes will repeal

– Buenas noches! Mi a helyzet? Én már ki is iktattam a kamerákat – tértem a formalitások után rögtön a tényekre.  
Nem számítottam ekkora pontosságra. Éjjel fél tizenkettőt írtam az SMS-ben és lám csak lám, Bishop eszerint landolt a Commuters Club parkolójában. Délelőtt írt üzenetem jeligéje a „Transformers” volt és a pontos koordináták. Ugyanis kínzóan hosszú keresgélés után végre a robotjának nyomára akadtam. Vagy legalábbis a maradványaira.
Intettem Bishopnak, hogy jöjjön közelebb az épület sarkához, ahonnan tökéletesen rá lehetett látni célállomásunkra.
– Oda kell mennünk! – böktem előre, az utca túloldalán lévő masszív téglaépületre. Egyébként elég kihalt volt a környék, semmi biztonsági őr, járőrautó vagy Rex felügyelő. A kamerák nonstop rögzítették a helyi életet, így feltételezem nem tartottak ilyen költséges védelemre igényt (hiba egy). Megelégedtek a riasztók és kamerák kombójával (hiba kettő). Normál esetben gondolom be is válik, mivel nem vesznek számításba high-tech varázslókat (ez a mi szerencsénk). Mindenesetre ez volt a fő oka annak, hogy nem találtam jó ötletnek frontálisan érkezni. Innen a környék valamennyi kameráját elküldhettem szunyókálni. Amennyi áramszünet akadt manapság, igazából furcsa sem lesz, hogy egy darabon semmit sem vesznek.
– A raktár egy orosz cég nevén van. Egy átmeneti, logisztikai épület. Japp, itt mossák át a dolgokat. Általában a beérkeztetés után néhány nappal már viszik is tovább a holmit kamu papírokkal, mivel mondanom se kell, hogy nem éppen legális úton szerzik be őket. Tudom, mert újabban Ruslan Smirnov felel a gördülékeny működéséért – gondolom lefokozhatták. Én pedig teszek arról, hogy még inkább megkeserítsem az életét. Rohadt oroszlán. BitBug el akarja kapni. Nyugi, már rajta vagyok az ügyön…
– Különben nagy puszibajtársa a HYDRA-nak és a pribékjeivel intézteti a piszkos munkát. Tudom, mert radar alatt tartom – a szóban forgó Szörnyet, bizonyos okokból. Nem terveztem Bishop orrára kötni a miérteket, amúgy sem ez volt a lényeg.
– A legfrissebb szerzemények kedd éjjel futottak be. Minden pénteken tovább viszik innen. Ezért gondoltam jó ötletnek gyorsan intézkedni. Viszont tegnap közbejött valami – vagy inkább valaki. Rosemarie miatt tökre kiesett nekem az egész szerda. – Ezért csak a ma este jöhetett szóba. Bocs, hogy ennyire ad-hoc volt a szervezés – vizslattam Bishopra. De ezek szerint nem lehetett nagyon para, hogy délelőtt dobbantottam az üzimet, mivel most itt van teljes életnagyságban.
– Na, mehetünk? – kérdeztem rá türelmetlenül. Nem akartam sokáig tökölni. Hajnalra azért szerettem volna hazazuhanni, miután jól felkavarom az Oroszlán legújabb territóriumát. – Beléptetőkártyás panel van az ajtón. Simán lepacsizok Rodrigoval. Megkeressük a robotot, már ami megvan belőle, aztán itt sem vagyunk. Easy-peasy sneaky-peaky – vezettem le a to-do-listát. Aztán amolyan előjáró példaként, a fejemre húztam a kapucnimat és meg is indultam előre.
A settenkedő nindzsától ugyan messze voltam, mert célirányosan bevettem a raktárépület bejáratát. De minek is osongassak, ha nem vagyunk élő adásban? Hagyjuk már! Ünnepélyesen megesküszöm, hogy kopogni sem tervezek.

Két utcával arrébb parkoltam, a megbeszélt helyre gyalogosan jövök. Az sms is kellően titokzatos volt és most is ügyelnünk kell arra, hogy ne keltsünk feltűnést. Indokolatlanul hideg lett, ezért hosszúkabátban érkeztem, kapucnival a fejemen. Kezemben az elmaradhatatlan sporttáska benne a megszokott felszereléssel, a kabát alatt pedig a semmiféle jelet nem tartalmazó uniformisom. Nem hirdetem úton-útfélen, hogy az X-Menhez tartozom.
- Bonsoir!
Múltkor elmondta, hogy több nyelvvel ismerkedik, de még nem jár messze. Egy francia köszönés belefér. Rám is sok kifejezés ragadt az életem során.
- Szuper. Kimerevítetted a képet rajtuk vagy teljesen kilőtted őket? Zajlik az élet, mint mindig. Te jól vagy?
Tényleg egyre ügyesebben használja az erejét. A karjára nézek. Egy törésből fel lehet épülni és remélem, sikerült is neki. Ha valami félresiklik és akcióba keveredünk, tudnom kell, hogy Glitch sérült-e vagy már ép. Bővebben majd biztonságos környéken beszélek vele, ha ezen túl vagyunk.
Az épület teljesen átlagos. Remek választás volt a titkos üzelmekhez. Én is szétnézek és örömmel látom, hogy nincs társaságunk. Se őrség, se gyalogosok, de még autók se nagyon hajtanak erre.
- Tudsz valamit arról, hogy jelenleg mi lehet még bent? Veszélyes anyagok, robbanószerek, stb.?
Arra fel kell készülni. Ma nem csak a robot darabjait szerezhetjük vissza, hanem a Hydra-nak is odacsaphatunk. Ez ad egy ötletet.
- Akik itt megfordulnak, elvezethetnek minket a Hydra bázisaihoz is. Van módszered arra, hogy megjelöljük és nyomon kövessük őket vagy akár az árut?
Ez sokszor célravezetőbb, mint azonnal elvenni és megsemmisíteni mindent. A nagy halakat úgy kapjuk el, hogy a kicsiket szabadon engedjük. Legyintek arra, hogy hirtelen jött az üzenete. Hivatalosan már péntek van, de nem sokan értelmezik ezt annyira mereven, hogy éjfél után egy perccel betoppanjanak. Nagyon remélem, hogy Glitch tényleg pontos adatok szerint dolgozik és minden stimmel.
- Használtál már éjjellátót? Ha nem, akkor én szétnézek ezzel. Biztonságosabb, mint elemlámpázni. Ha ablakmentes helyiségben vagyunk, akkor majd mehet a világítás.
Még egyszer körülnézek és ha sehol nem látok senkit, se mozgást, se egy villanást, akkor bólintok. A terv egyszerűnek tűnik, de lehet, hogy érdemes bonyolítani. A Hydra-t nem engedhetjük el azok után, amiket megtudtam róla. Én is természetesen lépkedek, nem görnyedek, nem futok. Van bőven energiám és kondícióm, de feleslegesen nem használom el. Glitch nyomában járok és végig ügyelek a környezetünkre. Ha Glitch kinyitotta az ajtót, eléfurakszom pisztollyal a kezemben. Kellemetlen meglepetés bármikor érhet minket és akkor jobb, ha engem talál meg, mint őt. A belépés előtt még egyszer körülnézek, majd benyitok. Ha semmi nem jön közbe, odabent előveszem a táskából az optikai felszerelést és a megbeszéltek szerint felveszem vagy segítek a nőnek feltenni a fejére. Ugyanígy az energiafegyveremet is a kezembe kapom.

   

A helyzet súlyosságától függetlenül, a francia üdvözlés hallattán arcom széle felfelé ível. Megy a like a multikulti üdvözlésre.
– NAH, a kimerevítés macerás! – ráztam meg a fejemet. Fennállt a veszélye, ha valaki esetleg figyeli a felvételeket, akkor tol rá egy újraindítást és ennyi, megoldotta. A kikapcsolás esetén viszont parancsba adhattam azt, hogy ne kapcsoljon be adott órán keresztül, mint valamiféle átmeneti üzemhiba. Ez óriási különbség volt! – Visszatöröltem belőlük egy-egy órás szakaszt –, hogy téves infóik legyenek. Bár gondolom az ok kimondás nélkül is sejthető. – És kikapcsoltam őket, mintha egy áramszünet miatt mondták volna be az unalmast – ha már manapság olyan jellemző volt, miért ne fordíthatnánk a javunkra?
– Ja, zajlik… zajlik – ismételtem el. Válasz közben arcom elkomorodott. Túl sok minden is történt. Akadt volna néhány kérdésem Bishop felé, például Pukkanccsal való ismertségét illetően, avagy az energiaelnyelő talentjével kapcsolatban. De egyelőre ezt mellőztem. Nem tűnt kifejezetten alkalmasnak az időpont, majd talán később. – Még élek – feleltem szűkszavún saját hogylétemet illetően.
– Huh, de jól felöltöztél! Csini a kabátod, melegnek tűnik – tereltem el a hogylét kérdésköréről a témát. Kijelentésem közben a saját vékony, ellenben sokzsebes bőrhatású kabátomat összébb húztam magamon. Az enyémet nem nyár végi/ősz eleji télvíz idejére találták ki, hanem praktikus volt.
Feltűnt, hogy a korábban törött végtagomat bámulja. Megejtettem egy mély sóhajt, kinyújtottam oldalara bal karomat, aztán szárnycsapkodást imitálva mozgattam föl-le a levegőben. Végezetül leírtam vele néhány körfordulatot. A csont időnként kattogás képében hangot adott a létezéséről, ezt leszámítva flottul működött.
– Meggyógyult! Nem kamu. Nincs több gipszes kényszerzubbony, majdnem olyan, mint új korában – fűztem hozzá, majd a sporttáskájára vezettem szemeimet. – És te miket hoztál? Nem pizsama partira megyünk – tettem megjegyzést, újfent tématerelés gyanánt. Bár gyanítottam nem ruha lapult a csomagban.  
– Ezek is és azok is lehetnek még odabent – vontam meg a vállaimat. Fél percnyi csendes szünetet hagyva, mielőtt mellékletként hozzáküldtem volna, hogy: – High-tech sorcerer – böktem magamra. – Nem röntgenszemek! – jelzésértékkel közöltem, hogy falakon, anyagokon keresztül én aztán nem látok át. Így pedig végképp nincs fogalmam arról, hogy mik lehetnek még odabent.
– De amint bent vagyunk, amúgy is látni fogjuk! – közöltem tényszerűn. Nem sovány vígasznak szántam és még kevésbé sem tudatlanságomat próbáltam ezzel palástolni. Mindössze a társulat eléggé rajta van a kódnyelves kommunikáción. Ezért, (ha az infószerzés önmagában nem lenne elég nehéz) a megszerzett adatokat értelmezni olyan, mint rejtvényt fejteni. Annyira macerás, utálom csinálni.
– „Transformers” darabjairól is csak azért tudom, hogy itt vannak, mert korábban láttam képi bizonyítékot. A hozzá társult halandzsa címmel – a legutóbbi MI-s attrakcióm végterméke volt. Legalább ezért megérte kínlódni a vírus okozta betegséggel!
Az új, mutánsellenes fegyvereik tervrajza között akadtak hátborzongató érdekességek. És ha nem láttam volna korábban a robotot darabjaiban, nem gondoltam volna többnek jelentéktelen szemétnél. Az pedig a sors iróniája lehetett, hogy pont az Oroszlán mancsában találtam meg, mint export termékek.
– Van bent egy számítógépes rendszerük. Zárt hálózaton működik, de ettől még tudom, hogy ott van – kulcsoltam össze magam előtt karjaimat. Annyiszor éreztem utóbbi időben ilyen jellegű jelenlétet, emiatt nem volt nehéz megállapítanom mivel is van dolgom.
Mereven figyeltem Bishopot, komoly ábrázattal latolgatva az áru lekövetésének ötletét. Eredetileg nem akartam erről beszélni, de elfelejtettem a co-op-al járó komplikációkat, mint tervek megosztása, információcsere és hasonlók…
– Hoztam meglepit! – belenyúltam kabátzsebem egyikébe. Elővarázsolva belőle egy pendrive-ot: – Egyrészt tervezek lootolni a gépről, minden infó jól jöhet a későbbiekben – mutattam fel az adathordozót, mintegy magyarázatként, miért is van erre szükség. Nem terveztem még egy teljes MI információs adatbázist letölteni magamba, a-a! Soha többet még egyszer. – Másrészt pedig… Valójában terveztem megbuherálni azt, hogy hová postázzák ki a cuccokat. Nem különösebben akarnám a markukban hagyni… – és milyen vicces lenne, ha behajtanának velük egy nyomozóiroda udvarába. – De megnézhetem, hogy mit tudok kezdeni a tracking-el – hagytam nyitva a kérdést. Azt nem mondhassa meg sem próbálom!
– Nope, még nem használtam éjjellátót – ingattam meg a fejemet. – Zéró EXP. De azt hallottam, hogy meg is lehet benne vakulni, ha rajtad van és hirtelen felkapcsolják a fényeket. Én ezt inkább kihagynám, köszi – utasítottam el rögtön a kipróbálás puszta gondolatát is. Kegyesen ráhagytam, ha szeretne ezzel bíbelődni, csak rajta, én aztán nem állítom meg benne. – De nincs itt senki. Semmi mozgás nem volt az épület körül mióta itt vagyok – őszintén én feleslegesnek tartom, de lelke rajta. Az én co-op felfogásom alapvetően nem a hierarchiás leuralásra épült, tőlem azt csinál, amit akar. – A gépet csukott szemmel is megtalálnám, ha odabent vagyunk. És feltételezem a kék fény sem lenne valami retina barát egy ilyen éjjellátó micsodában. Szóval, hajrá! Egyetlen kérésem van: ne rokkanj le úgy, mint legutóbb, mert nem bírnálak elcipelni – a sorcererek nem a fizikai erőnlétükről híresek. Uber pedig már több órája elhagyta a környéket. Nem mintha lenne bármi random encounter odabent!
Odaértünk az ajtóhoz, majd duruzsoltam szépeket Rodrigónak, hogy beengedjen minket. Igazi kezesbárány volt, nem tudott ellenállni nekem. Fél perces léleksimogatás után felpittyent és már kattant is a zár. A nehéz fémajtó nyitva állt előttünk. Szerettem volna drámaian kitárni előtte, hogy „tádám”, de erre végül nem került sor. Bishop elém furakodott és elvette tőlem ezt a dicsőséget. Persze, persze, arasd csak le a kemény munkám gyümölcsét!
– Már elnézést! – fojtott hangon szóltam rá. Rákészültem a folytatásra, de ahogy a pisztoly puszta látványa a perifériámba került, gerincemen végig szaladt a hideg és nem csak a komment hagyástól, de az élettől is elvette a kedvemet. Jól van, mit bánom én, akkor legyél élő-pajzs!
A raktár tele volt több sorból álló, mennyezetig érő fémpolcokkal. Ezek többsége roskadásig volt pakolva különböző formájú, méretű és anyagú tárolódobozokkal. Kérdéses volt, hogy vajon mindenben akadt-e érdekesség vagy a fele csak dekoráció, félrevezetés (kinézem belőlük). Az ablakok többsége belülről vastag kartonpapírral voltak befedve, hogy ne lehessen belátni.
– Kinézelődted magad? – kérdeztem Bishoptól, miután sikerült felocsúdnom a fegyver láttán ért sokkból és már az éjjellátót is rajta volt. Mindeközben szép lassan becsuktam magunk mögött az ajtót. Nem zártam vissza, hogy könnyebb legyen a távozás.
– Uh, az meg micsoda?! – szólaltam meg hirtelen. Megjátszott riadalommal, random böktem a raktár belsője felé. Természetesen dobozokon kívül nem volt ott az égadta világon… – Ja, semmi – ejtettem megy egy pimasz félmosolyt. – Chill! Mondtam, hogy nem lesz itt senki! – a tény ellenére ösztönösen vettem halkabbra a hangomat. – Csak te, meg én, a különös csomagokkal ékelt raktár és a számítógép – soroltam fel sejtelmesen. Már majdnem romantikus is lehetne, de köszönöm az efféle agybaj Rosemarie reszortja!
– Betámadom a gépet! – jelentettem ki. A szemem kellően hozzászokott a benti félhomályhoz. Így lassan megindulhattam a terem belseje felé, abba az irányba, ahonnét a masinát érzékeltem.
A gép egy félreeső, sötét sarokba volt eldugva, egy kicsi, zárt szobában. Az ajtaja nagyobb tárolódobozok mögé volt elrejtve.
Ajtó! Minden kalandor rémálma. Na, de nem nekem. Eltökélten halásztam elő az ilyen esetekre cipelt hajtűket és a YouTube-on nézett tutorialok szerint megkíséreltem felnyitni. Sosem gondoltam volna, hogy valaha hasznosak lesznek ezek a step by step vidik, még kevésbé azt, hogy működnek IRL. Némi bíbelődés után ugyanis sikerült kinyitnom a bejáratot, ezek az amcsi ajtók rettentő egyszerűek.
– Bishop – szólítottam meg –, esetleg szeretnél idebent is körülnézni? – kérdeztem rá. Büszkén böktem a hajtűvel manuálisan megbuherált nyílásszáróra. – Nem flex, de szabad az út! – de, igazából dicsekvés volt.
Ha esetleg körül akart nézni a szűk szobában, hagytam kibontakozni. Hogyha nem, akkor én mindenesetre nem teketóriáztam tovább: bementem.

Ötletes megoldás. Nyilván nem először csinálja. Az élet nagy dolgairól akció után akarok vele beszélni. Az arckifejezése így is sokat elárul, de nem baj. Nem lehet mindig vidám témákat hozni. Nekünk még nem is sikerült sokszor és ez is érthető. Majd a mai sikerélmény után könnyebb lesz.
- Az is. És szolidabb, mint az alatta levő egyenruhában masírozni.
Majd odabent ledobom a kabátot. Nem egy praktikus viselet, akadályoz. Glitch bohóckodására el kell mosolyodnom.
- Ennek örülök.
Láthatja az arcomon, hogy nem csak az akció minőségét saccolom feljebb úgy, hogy a társam nem begipszelt karral vesz részt benne, hanem őszintén érdekel, hogy rendbe jött.
- Főként támadó eszközöket és néhány védelemre alkalmas holmit. Hétköznapi táskában, hogy ne szúrjon szemet senkinek.
Glitch-nél már bevált, noha a kérdését nem gondolhatta teljesen komolyan. Nem veszem magamra az önérzeteskedését, hogy túl sokat várok el tőle. Csepegteti az infókat. Tudnom kellett, milyen mély ismeretekkel rendelkezik a helyről és az áruról. Így már világos.
- Okos és diszkrét módszer. Rajtad nem fog ki, gondolom.
A lefagyott ábrázatából próbálom kiolvasni, hogy éppen mi történik vele. Semmi. Gondolkodik, mielőtt megint vicceskedve adja elő magát. Tényleg színes egyéniség és tud előre tervezni.
- Meg is oszthatjuk. Egy részét lekövetjük, a többi megy a Máltai Szeretetszolgálatnak.
Csak mondtam valamit. Bárkihez kerül, nagyot fog nézni, ahogy a maffiózók is.
- Régebbi és kevésbé jó minőségűeknél előfordulhatott ilyesmi. Száz év alatt a haditechnológia piszok sokat tud fejlődni. De rendben, majd használom én.
Ez nem büszkeségi kérdés, a hangsúlyból fogja tudni.
Igaz lehet, hogy a gépre valami számomra még ismeretlen módon talál rá.
- Vigyázok, de te is légy óvatos. Hm. Milyen messziről érzed meg a kütyüket? Ha valaki igazán profin rejtőzött és láthatatlan maradt, kommunikációs eszközt akkor is használna és észrevennéd, ha jól sejtem.
Ennek van értelme. Annak is, hogy most nem hagyom átvágni a tüdőmet egy fűrészlappal. Brrr, a Bástya életem legkeményebb ellenfele volt.
Nem törődöm Glitch berzenkedésével. Ha fegyverrel vártak volna minket, nem érne rá panaszkodni. Eddig szerencsénk van. Csend és nyugalom. Az optikai eszközömmel először biztonsági szempontok szerint mérem fel az objektumot. Dobozból rengeteg van. Szurkolok, hogy Glitch találjon infót és ne kelljen mindet kibontani. Dalek Dynamic! Ez a név ismerős. Tudom is, honnan. Nem lehet véletlen. Ha valamit, hát ezt biztos nem hagyom majd csak úgy találomra postáztatni. Még nem hozom szóba.
- Tiszta - adom le a rövid jelentést arról, hogy mit láttam.
Mikor a nő megpillant valamit, beállok elé féloldalasan és célra tartok. Képes volt most is viccelődni. Erőteljes morgást hallatok és leveszem a szemüveget. Annyit fog látni, hogy most a szemeimmel meg tudnám ölni.
- Ne pazaroljuk az erőnket és a figyelmünket hülyeségekre!
A parancsnok szólt belőlem. Az egységemért én feleltem és akadt olyan, akit így rendre kellett utasítani.
Ahogy haladunk, folyamatosan monitorozom a helyet. Még egy patkány se támadhat meg minket. Az ajtónál felajánlanám a segítségemet, de Glitch ismét meglep. A szökevényéletünk jut eszembe, mikor Sharddal ilyeneket követtünk el, hogy találjunk ennivalót és búvóhelyet.
- Szép munka - szólok elismerően.
Bólintok és megnézem, miféle helyiségben fogja a nő beszédre bírni a masinát. A kabátomat lerakom a szék hátára. Idebent sincs meleg, de ez mégsem zimankó. Nekem az számít, hogy máshonnan is meg lehet-e közelíteni. Ha igen, akkor itt maradok és lesben állok. Nem engedem, hogy bárki lecsapjon rá. Ha viszont csak az előbb kinyitott ajtón át vezet út ide, akkor inkább megnézem a dobozokat.
- Légy szíves, nézd meg, hogy a Dalek Dynamic áruiról mit lehet találni. Láttam az előbb egy ilyen feliratot és elég meredek dolgok lehetnek. El kell majd vinnünk mindet.
A Dalek cuccait nem hagyhatjuk itt. Túl veszélyes lenne, hogy még sok olyan kiborgot eresszenek a világra, mint amikkel Ausztráliában küzdöttünk Pyro-val. Earl Angar és a csapata nem volt kispályás.

   

– Igazából… attól függ. A cyberspaceben akár Hong Kongba is eljuthatok egy szempillantás alatt – ok, kicsivel több, sok múlott az összeköttetéseken. De túl jól hangzott így és a lényegen amúgy sem változtat. Viszont a világháló valóban megérdemli beszédes nevét, tényleg behálózza. – És igen, észrevenném. Lehet, hogy nem azonnal, de feltűnne – hasonló szcenárióban már volt is részem korábban.
– De, hogy a meatspaceben pontosan mekkora távolságokig tudok elmenni, azt nem tudom. Sosem mértem. Meg egyébként számos tényező befolyásolhatja – ha nincs működés alatt és még áramra sincs kötve, akkor végképp nem látom a gépet. – Például, hogyha minél távolabb van, annál nehezebben érzékelem a gépeket és minél több sűrűsödik egy helyre, annál nagyobb kihívás elkülönítem őket. Kicsit olyan, mintha kiállnál a Times Square közepére és megpróbálnál minden ember beszédére egyszerre figyelni. Ami ugye nem olyan egyszerű, csak értelmetlen halandzsát hallasz minden felől, talán egy-két értelmesnek tetszelgő szóval, ami az érdekeltséged miatt átment a zajszűrődőn. De lényegében, ha nem koncentrálsz, nem fogsz érteni semmit. Ez rám is igaz, ha gépekről van szó. Azonban itt – mutattam előre a téglaépületre –, a raktár belső terét egy saját elektromos generátorral üzemeltetik. Tudom, mivel tompán érzékelem a jelenlétét. A gép által elosztott energiából azt is le tudom követni, hogy az épület melyik részébe pumpál több áramot. Innen nem nehéz beazonosítanom a konnektorba csatlakoztatott számítógépet. Normál esetben nem okozna akadályokat, hogy bekapcsoljam ebből a távolságból és kapcsolatot létesítsek vele. Viszont ebben az esetben az olyan lenne, mintha távolról ordibálva próbálnék beszélgetni valakivel, túl sok lehet így a zaj – pontosítva: a Mesterséges Intelligenciák nagy rohadékok, de nem akartam kiteregetni teljesen magamat. Így megmaradtam a jól bevált féligazságoknál. – Plusz, az efféle zárt hálózatok mindig jóval komplikáltabbak, kéretik magukat és nem szeretnek beengedni az ajtón. Ezeket a gépeket jellemzően internetre sem csatlakoztatják. Gondolom mobilnettel oldják meg ezt a kérdést. Szóval, a drágalátos maffia-HYDRA kooperáció nem egyszerű rendszereket üzemeltet – mondhatnám, hogy felkészültek, de… – Ne aggódj, helyszínen egy gép sem tud ellenállni nekem – jelentettem ki nem kis büszkeséggel. – Kezem alatt minden elektronika kezesbáránnyá válik. Letaglózom őket a karizmámmal – oké, az MI-k bosszantóak tudnak lenni a konokságukkal. Viszont, most több eshetőségre is felkészülten jöttem.
– Miért is fontos? – tettem fel a kérdést felvont szemöldökkel. Azért voltam hajlandó belemenni részletekbe, mert anno ő sem titkolta előttem mutáns erejének egy részét. Meg szerettem volna elhessegetni a tévképzeteket arról, hogy csak simán begaloppozom egy ilyen kialakítású rendszerbe innen. Mindenkinek meg van a maga kriptonitja.

A raktárt én sok szóval illettem volna, de a legkevésbé sem szerepelt közöttük a „tiszta” jelző. Persze tudtam, hogy eredetileg mi célt szolgált a kifejezés. Viszont a labda ordított, hogy csapjam le.
– Bizonyára máshogy vagyunk bekötve, de nekem eléggé kiakasztja a rendmániámat – piszkáltam odébb egy eldobott cigarettacsikket a cipőm orrával. Pedig aztán az én tisztaság-mérőm nem volt olyan magasan. Viszont a hely védettsége helyett csótányok miatt inkább aggódtam.
Nem számítottam arra, hogy Bishop ennyire vérkomolyan veszi a kamu farkaskiáltásomat. Azonban hazudnék, hogyha azt mondanám: nem szórakoztatott.
– Nyugi, Időutazó Őrmester! – megadóan feltartottam a kezeimet, mielőtt a kézügyben tartott pisztolyával engem találna lelőni. Ártatlan ábrázattal bazsalyogtam felé. – Ne engem hibáztass, amiért túl merev vagy! – és nem veszem a humort. Bár nem láttam tisztán az arcát, szabályosan éreztem, ahogy karókat állít belém tekintetével. – Jól van, jól van. Nem fog megismétlődni, becsszó – legyezgettem feltartott kezeimmel. Jeez. Kétszer amúgy sem vicces ellőni ugyanazt a poént.
– Kösz? – hangom hitetlenkedésről árulkodott, amikor Bishop dicsérettel élt. Előbb számítottam egy újabb fejtágításra, mintsem erre. Fura volt, de jól esett. – YouTube-mestertől tanultam – tettem hozzá, ujjaim között forgatva a hajtűt. Még, hogy rossz hatással van az internet a fiatalságra, francokat!
Az ajtófélfának támaszkodva vártam, hogy Bishop ismét tisztának ítélje a terepet. Annak ellenére, hogy szerintem takarítót legfeljebb hónapokkal ezelőtt láthatott a szoba. Mindeközben zsebre vágtam a zár megbűvöléséhez használt hajdekorokat.
– Aszta, ennyire durva a helyzet? – megilletődve tettem fel a kérdést, ahogy felpillantottam és már kabát nélkül állt a helyiségben. Bedugtam a fejemet, hogy gyorsan én is körülnézzek.
A szoba pont olyan pici volt, mint ahogyan az kívülről látszott. Egy kisebb ablaka volt a keleti oldalon. Egyébként csak ez az ajtó vezetett be ide és nagyon maximum három emberre találták ki. Az asztal előtt egy jobb időket látott görgősszék állt. Érdekes kontrasztot nyújtva a gép modernségével szemben. Úgy fest, hogy ennél a bandánál a berendezési tárgyakon spóroltak a technológia nevében.
Miután láthatóan semmiféle fenyegetés nem rejtőzött idebent, ezért én is besoroltam a szobába. Egyébként is, itt egyedül én jelentettem veszélyt a számítógépre.
– Huh, látom már munkaruhád is van – megálltam egy pillanatra Bishop mellett. Kissé feszengve szuggerálva a kosztümén lévő X-szimbólumot. Mielőtt túl feltűnő lett volna, hogy bámulom, tovább mentem és lepattantam a rozoga székbe. Nekikészülésem jeleként kiropogtattam mind a tíz ujjamat, aztán a nyakamat, majd bekapcsoltam a masinát.
– Dalek Dynamic – ismételtem el. Az alliteráció miatt könnyű volt megjegyezni. – OK, lecsekkolom. Azt megkérdezhetem, hogy mit értesz pontosan meredek alatt? – vagy nézek utána én magam a spoilernek?
– Öhm… amíg varázsolok nem fogok tudni válaszolni – jegyeztem meg, bár már látott korábban gépeket bűvölő állapotomban. Beszédem közben a gép felbootolt és már a jelszót kérő interfész szerepelt a kijelzőn. – Ha esetleg a porcicák életre kelnének, azért téríts észhez. Thx! – kommentáltam, miközben felcsatlakoztattam a pendrive-ot. Lehet nem ártott volna útmutatót adnom a hogyan kérdéskörét illetően, de addigra már lehunyt szemekkel, az adathordozón keresztül másztam bele a rendszerbe.
A mozzanattal az volt a szándékom, hogy az internetről levadászott, majd heteken keresztül finomított vírust (és ami miatt vagy egy hétig takonyban úsztam) ráeresszem a pendrive-ról az MI-re. Mondván kóstolja csak meg a saját gyógyszerét. Ameddig a fenyegetéssel foglalkozott, én békésen kiszolgáltam magamat a rendszergazdai engedéllyel. Miután ezzel megvoltam, szépen karanténba helyeztem a vírust, hogy az információkat biztonságban el tudjam menteni az adathordozóra. Viszont a másolás előtt megejtettem a keresést erre a „Dalek Dynamicra”. Egyetlen probléma a kódnyelv volt, amin a rendszer futott és amiért így jóval nehezebb beazonosítani bármit is. (De azzal már nem vagyok vádolható, hogy nem próbáltam meg!)
Mindenesetre az Őrszem robot darabkáit megtaláltam és ha már ilyen informatív volt az adatbázisuk, hogy szekrénysor és polcszám is meg volt adva, ezért kipakoltam a kijelzőre. Mellette a kedden beérkeztetett áruk listájával. Amint visszaugrottam a testembe, csekkoltam az időt: tíz perc múlva éjfél. Felkeltem a székből, hogy Bishoppal is megosszam mi a szitu.
– Nos, van egy jó hírem és egy rossz hírem – szólaltam meg, mikor megpillantottam. – Kezdem a jóval, mert úgy kevésbé üt a rossz. Megvannak a Transformers... mármint az Őrszem robot maradványai. A 3. soron lesz alulról a második polcon – mutattam a megfelelő hely felé. – Egyébként kapcsolhatunk már lámpát? Nem túl szívesen mondom ezt, de nincs darkvision-öm – lámpafénynél esetleg még látnánk is mit csinálunk.
– A rossz hír, hogy Dalek Dynamic-ra nem találtam semmit. De! – és itt volt a kutya elásva (na nem te drága kiskutyám). – Ha megmutatod hol láttad a dobozokat, akkor rá tudok keresni az alapján. Ezek a kretének ugyanis csak a holmik neveit kódolták, a polc-sor kombót nem – fűztem hozzá a rossz hír feloldása gyanánt.
Ha Időutazó Őrmester nem engedett világosságot hozni szürke életünkbe, akkor a mobilom zseblámpáját használtam. Nem terveztem munkahelyi baleset áldozatává válni a túlzott óvatosság miatt.
Bevettem a korábban említett sort, ahol a polcon két-három doboz volt. Az első kettőben viszont határozottan nem a robot maradványai voltak. Az egyikben valami por volt, zacskóban (sandítom valami tudatmódosító szer), a másikban egy csomó töltény, fogalmam sincs milyen fegyverhez, nekem sokat nem mondott és nem is érdekelt. A harmadik, méretes dobozban leltük meg a maradványt. Egyesszámban, ugyanis a tárolóban piszkosul csak a robot torzójának nagyobbik része volt benne. Kérdés, hogy hol lehet a többi?
– Ez fura… – homlokomat ráncolva emeltem fel a robot maradványát, hogy benézhessek alá. Hátha oda dugták a többi darabkáját. – Nézd meg a környező dobozokat is, hátha abban van a többi része – javasoltam Bishopnak, állammal az eggyel feljebbi polcon lévő tárolókra bökve.
Én szemrevételeztem a darabkát, ami találtunk. Ha már kéznél volt, hozzuk ki belőle a maximumot. Egyébként is irtó különös volt… amikor az előbb hozzáértem olyan volt, mintha rá tudnék kapcsolódni, pedig csak egy kis része hevert előttünk. Ezek a jövőbéli cuccok egyszerre izgalmasok és furák.
Ujjaimat finoman hozzáérintettem a darabhoz, hogy képességemmel alaposan letapogathassam. Találtam benne videó fájlokat, viszont a display funkciója nem akart működni.
– Találtál valamit? – kérdeztem rá. Bár erős gyanúm volt, hogy nem lesz itt több belőle, legalábbis nem érzékeltem ehhez hasonló kisugárzást a közelben. (Legalábbis próbáltam beépített bio-radarommal letapogatni a környéket.)
Szemeimmel alaposabban megfigyeltem a dobozban heverő maradványt. Lógtak ki belőle kábeldarabok, az egyik vége egészen hasonlított egy USB-fejre.
– Segítenél odavinni kis barátunkat? – mutattam el vállam felett a gépszoba irányába. (Lehet, hogy nem arra mutattam, de arra utaltam!) – Haverunk szeretne mutatni valamit, csak nincs éppen top formájában – helyesbítve rá tudom venni, hogy megmutassa, csak kicsit bíztatni kell hozzá. – Szerintem Edric-kel szóra tudjuk bírni. Meg ha már ott vagyunk, újra lecsekkolom neked ezt a Double „D” cuccot… – pillantottam a három nagyobb dobozra a szomszédos polcsor alján. – Viszont, ha végeztünk itt, akkor jössz nekem egy óriási kehely fagylalttal vagy legalább négy, nagy tábla csokoládéval, csak mondom! – éhes vagyok.
Miután erő-pontok tekintetében mégis Bishop vitte a pálmát, ezért hagytam kibontakozni cipekedés terén. Én előre mentem előkészíteni a terepet. Többek között rákerestem manuálisan a gépen a sor-polc kombinációra, hogy megfejtsük a Dalek Dynamic holmik eredetét. „Arany gyapjú” néven meg is találtam a listában.
– Valamiféle alkatrészként hivatkozik rá az adatbázis – osztottam meg Bishoppal, mikor beért a szobába. Legalábbis a „textília” szó eddig az alkatrészeket jelölte. – De nem valami közlékeny – ír mást is, de van fontosabb dolgunk is, mint HYDRA-kódnyelvet fejtegetni. – Lehet, hogy érdemes lenne belekukkantani a dobozokba. Amíg varázsolok, akár meg is csinálhatod, majd szólok, ha kész vagyok. Egyébként a koordináták szerint… – a mobilomon megnyitottam az online térképet, szélsebesen bepötyögtem a számot és csekkoltam a helyszínt, mielőtt folytattam volna: – Ausztráliából importálhatták – fűztem hozzá. Még meg is mutattam neki a térképet, hogy lássa.
Ezután zsebre tettem a telefont, majd helyet csináltam az asztalon, hogy Bishop le tudja pakolni a robot maradványát oda.
MacGyvert megszégyenítő módon kezelésbe vettem az USB-fejre emlékeztető kábelt, ami tökéletesen passzolt a gépházba. Már csak bíztatnom kellett a rendszert, hogy felismerje csatlakoztatva lett rá valami. Picit kellett hozzá hízelegnem a gépnek, hogy minden szuperáljon (kompatibilitási problémák). Mire visszapattantam a testembe, a kijelzőn már meg volt nyitva az egyik videó fájl, amit találtam rajta.
– Na, meg is vagyok vele! – informáltam Bishopot arról, hogy ismét saját bőrömben vagyok. – Reméljük, hogy nem valami uncsi ads, hanem hasznos infókat tartalmaz az epizód – ha Időutazó Őrmester is készen állt rá, rákattintottam a lejátszásra.

- Vagy ha telepata vagy és egy pár ember fejéből kell kiszűrnöd azt, amire épp kíváncsi vagy. Gondolatokból még több van, mint kimondott szavakból és az adatok pedig még ezt is bőven meghaladják. Ez a mai alkalom még a fejlődésre is lehetőséget ad, amire mindig szükség van.
Nagyon izgalmas, amiket a nő mond a képességéről. Rövid idő alatt fejlesztett rajta igen sokat és az elméleti tudása is kezd alakulni. Néhány ponton még bizonytalanságot mutat, de egyre nagyobb mértékben látja a határait és ragadja meg az erősségeit. A másik fontos részlet pedig, hogy nekem ezt mind elmondta. Van köztünk bizalom és határozottan növekszik.
- Szeretik a legfejlettebb technológiát használni. Forrásaik vannak hozzá és lopni sem átallnak, ha ez kell hozzá. Szóval nagyon high lesz a technológia, amihez a high-tech sorcery-d kell. Csak így tovább!
Igyekszem biztatni.
- Azért kérdeztem, mert váratlan látogatónk is akadhat vagy akár most is jelen lehet olyan megfigyelő, akit csak ezzel a módszerrel fedezhetsz fel. Én felderítői fogásokat alkalmazok, de azok nem elegendőek mindenre. Az energiának pedig sokféle formáját el tudom nyelni, de nem érzékelek minden energiát. Szó mi szó, ebben is nagy hasznunkra lehet az adottságod.
Ha bent lennének védelmi rendszerek, azokat is észrevette volna. Ez a támogató szerep jól áll neki. Mint például a hagyományos egységeknél a megfigyelő kocsiban ülő katonák. Ők is ugyanolyan fontosak, mint azok, akik rárúgják az ajtót az ellenségre.
Minden feszesség ellenére egy félmosoly belefér Glitch poénja miatt. Én már teljesen hozzászoktam az ilyen helyzetekhez és hasonló szituációkban ennek a szónak a szokásos értelme eszembe sem jut. A következő vicc viszont már túlmegy a határon és leteremtem a nőt. Ő is a merevséggel jön. Tabitha is ezzel vádolt. Nem izgat.
- Életek múlhatnak egy szempillantásnyi óvatlanságon. A tiéd vagy az enyém. Szóval ezt nem szórakozhatod el. A rendfokozatom helyesen pedig őrnagy.
Ha rávágja, hogy Kőagy Őrnagy, amiből tegnap láttam pár percet a tévében, akkor mérges leszek.
A jelek szerint már internetről is meg lehet tanulni a zárfeltörést valamilyen szinten. Ez nem helyes, viszont nekünk most kapóra jön Glitch ügyessége, az számít.
A helyiség berendezése főleg a védhetőség miatt érdekel. Ha támadásra kerülne sor, nincs sok búvóhely és pajzsként is alig lehet valamit használni. Ezért jövök mindig teljes felszereléssel.
Ez a kis ablak is ugyanúgy el van fedve kartonnal, mint a többi. A monitor kevés fénye is feltűnhet valakinek, aki épp erre jár és nem tudom kizárni annak a lehetőségét, hogy az apró nyíláson át közelít. Nem hagyom itt a nőt.
- Az előzőt sikerült szétrobbantanom ugyebár. Ez majdnem olyan praktikus.
Száz évvel korábbi, mint a jövőből hozott uniformisom volt.
- Katonai kibernetikus fejlesztések. Nem csak végtagok pótlásával foglalkoznak, hanem például az idegrendszert, a gerincoszlopot vagy az érrendszert is megerősíthetik. Mint a Ghost in the Shellben, csak még kicsit darabosabban néznek ki a kiborgjaik.
Bizony, tanulom a modern filmkultúrát is, ha épp van rá egy kis időm.
- Rendben.
Megvárom én a válaszát, az őrködésre pedig nem lehet panasza. A mozdulataira csak egy pillantást vetek. Tudja, mit csinál. Az én feladatom a helyszín biztosítása. Semmi említésre méltó nem történik, mielőtt Glitch feláll a székből.
Harmadik sor, alulról második polc. Ez még csak feljegyzés. Ha a dobozban ott is lesz a cucc, akkor majd megkönnyebbülök, hogy rátaláltunk a Bástya darabkáira. Egy részükre.
Belátom, hogy idebentről a villanyfény nem szűrődhet ki olyan nagyon, hogy sötétben gépezésre kényszerítsem a társamat. Leveszem az éjjellátót és miközben továbbra is felügyelem a helyet, visszarakom a tokjában a táskába.
- Mutatom, gyere!
A helyiségből kilépve szakszerűen végignézek a termen, hátha valaki besurrant. Nem lephetnek meg lopakodók.
- Örülök, hogy nem nekik dolgozol - mondom egy mosoly keretében.
Ha tényleg olyan rafinált és ügyes a titkosításban, ahogy mondja, akkor lepipálhatja az áru kódolóit. Elindulunk a dobozok felé. Ketten jobban fogunk haladni, úgyhogy egy utolsó ellenőrzés után a fegyveremet az oldalamra akasztom és én is elkezdek kutakodni. A dobozok nyilván nem lesznek nyitva, úgyhogy most fog kelleni a kés. Lehajolok, felhúzom a nadrágszáramat és kiveszem a pengét a tartójából, hogy nekiálljak felfeszíteni a tárolókat vagy ha kartondobozok vannak, akkor felvágni a ragasztást.
Figyelem, hogy Glitch miket talál. Emlékeimbe idézem, hogyan és mekkorára szaggattam szét az Őrszem Robotot. Ennél sokkal több maradt belőle. Mindent meg kell keresnünk! Azóta is velem vannak az aggodalmak, hogy a robot egyszer összerakja magát vagy más aktiválja. Egy része meglett, ez nagyon megnyugtató. Megnézem a doboz feliratát. Az akár a többi részhez is elvezethet. Hasonlóakat kell keresni, de az is jó ötlet, hogy a mellette levő dobozokat boncolom. Így teszek. Az elsőben egész másra lelek rá. Inkább öntözőrendszerre emlékeztet, de lehet, hogy csak külsőleg hasonlít. Egy kisebb tárolóban találok meg nagyon alaposan bebugyolálva, speciális, rugalmas tartóban valamit, ami igen ismerős. Befeszülök, ahogy a kezembe veszem a hihetetlenül vékony, ám annál veszedelmesebb körfűrészpengét.
- Ez ment át rajtam - mutatom Glitch-nek.
Még egy-két dobozt megnézek, de azokban sisakok és védőszemüvegek sorakoznak. Ez a polc kifújt.
Kemény. Megsemmisítettem a Bástya energiaegységét, Glitch kiégette az alaplapját és még mindig sugároz valamit. A hátamon feláll a szőr annak a lehetőségétől, hogy ebből mit hozhat ki a mutánsellenes frakció vagy bármilyen gátlástalan tudós. Nem én szállítottam erre a világra a robotot, de közöm van ahhoz, hogy itt van. Nekem is kell megoldanom.
Mielőtt felkapnám a torzót, tudnom kell valamit.
- Ha megpróbál összekapcsolódni a géppel és újrainstallálni magát, van esély rá, hogy le tudod állítani?
Nem kell még egy olyan eset, mint amikor az Audit magába építette.
- Amit csak szeretnél.
Meg fogom hálálni, hogy segített. Közös érdekünk és a világé is, de miért ne hívnám meg egy kis édességre? Megérdemli már azért is, amit eddig tett. De még van feladat. A fegyveremmel intek Glitch-nek. Ott figyel a Dalek Dynamic felirat két hosszúkás, polcnyi mély dobozon. Így már utána tud nézni. Addig én pedig belekukkantok a DD dobozokba. Mechanikus szerkezetek, amik emberi testrészekre hasonlítanak. Látok gerincet pótló vagy erősítő felszerelést, agyhoz kapcsolható kiegészítőt, teljes kibernetikus fej- és nyakegységet. A funkciójuk a tároláshoz használt műtestrész alapján megállapítható. Alaposan kidolgozták a hátat, agyat vagy mellkasi részt formáló eszközöket, amik stabilan tartják a beépítéseket. Ezekből van két doboznyi. A harmadik Dalek Dynamic felirat mögött egy egész alak rejlik darabokban. Kísértetiesen hasonlít az egyik kiborgra, amit Earl Angar seregében láttunk. Eszembe jut az egyetlen, akit megkíméltünk ott. Az a Cylla nevű nő megőrizte az ép elméjét, mert még nem kapott kibernetikus beültetéseket, az istenimposztor hipnózisa alól pedig felszabadult. Később ki kell deríteni, hogy lehet-e köze ehhez.
- Láttam ilyenekkel felfejlesztett katonákat. Ritka nehéz ellenfelek. Nem engedhetjük, hogy rossz kezekbe kerüljenek ezek a felszerelések. A Bástya darabjaival együtt elvisszük őket vagy helyben megsemmisítjük.
Hoztam egy nagy zsákot, ami alkalmas a szállításra, de nem fog minden beleférni. Az Őrszem Robot testét ellenőrzött helyre kell szállítani, az biztos. Még egyszer nem hagyott ott akárhol.
Az asztalt elhúzom abba a sarokba, ami a géptől, Glitch telefonjától, a konnektortól, de még a villanyvezetéktől is a lehető legtávolabb van. Nem fogom hagyni rákapcsolódni bármire.
A nő nem tétlenkedett. Szépen halad. A videó első képkockájától ökölbe szorul a kezem. Ezt a flegma, szívtelen arckifejezést jól ismerem, ahogy az ezen a világon szokatlannak számító világoszöld színt is, amiben ősellenségem haja és arcszőrzete megjelenik. Nem szólok bele. Majd a végén elmagyarázom Glitch-nek, amit kell. Őt viszont szemmel tartom, mert elég megrázó dolgok várnak ránk a felvételen. Ha rosszul lesz, azonnal leállítom az egészet. Akármennyire fontos tudni minden részletet a Bástyáról, videózni máshol és máskor is lehet. Csak akkor hagyom végigmenni a filmet, ha a társam rendben van.
- Ma már a harmadik. Fárasztó ennyit enni, de te ezt nem érted, ugye, Bástya barátom? Csak a hagyományos evést ismered, azt is mindössze imitálod. De jobban érted a működését, mint bárki más. Mert ilyen egy jó kém, nem igaz? Ha kell, gyomorrontást adsz elő, hányást, hasmenést, ételmérgezést, ugyanis a testedet úgy alakították ki, hogy tökéletesen leutánozzon bármilyen emberi folyamatot. Ha nem tudnám, hogy fémtökű vagy, még a végén arra vetemednék, hogy belőled is kiszívjam az életerőt, mint a szerelők gyöngyéből.
Megrázza a kezében lévő és egyre fogyatkozó szerencsétlent. A vergődő férfi derekán tényleg ott van a szerelőöv és a háttérben látható építkezés lehetett a munkahelye. Onnan rángatta be ebbe a mocskos sikátorba. Fitzroy művelete halvány sárga, villódzó fénybe burkolja az alakot és pár perc alatt "elfogyasztja". Ez az ő nagy trükkje az áldozatok eltüntetésére. A testből semmi nem maradt. A legrosszabb az a látvány, hogy az időutazó szeme meg se rebbent. Még csak nem is élvezte, egyszerűen megszokásból, unottan tette.
- Ízetlen vacak. Te el se tudod képzelni, mennyire levesz az életről ez a sok egyforma, végtelenül unalmas és gyenge alak! Szörnyű teher és kötelesség ilyeneknek az életenergiájával táplálkozni, de hát nem jut mindig asgardi, macskaember, mutáns, de még egy szuperkatona sem! Nem halhatok éhen! Amíg te teszed a dolgodat, én se fogok unatkozni, ahhoz meg jó karban kell lennem. Teli hassal nem lehet tárgyalni. Az én családom csak úgy zabálja az energiát! Sebastian Shaw ősapám volt a csúcs. Na, az öreg neked is kihívás lett volna! Megütöd, meglövöd és csak erősebb lesz tőle. De Magneto kinyírta őt és lenullázta a klubot. Én megpróbálom újraéleszteni és természetesen újra a Shaw család kezébe terelni. Fuhú, jövőből hozott technológiával mi mindent tudnánk elérni, drága kenyér! Na de ha nem tudom rávenni a mágnes manust, aki most még él, mert a hozzád hasonlók még nem végeztek vele, hogy a Pokol Tüze lángoljon fel újra és arra égjen, amerre nekem tetszik, akkor meglátogathatod. Fémember a mágnesesség ura ellen? Hm, neked lenne esélyed. De csak azért, mert én alakítottalak át. Addig viszont menj Bishop-vadászatra. Egyik Bishop, másik Bishop, fekete Bishop, fehér Bishop, izmos Bishop, dagadt Bishop, sovány Bishop, mind meghal, háháháhá!
Micsoda eszelős kacaj!
- Mindegy, hányat nyírsz ki, de találd meg az én Bishopom őseit! Aztán nem lesz, aki lecsukjon, aki minden tettembe belerondítson. Ó, a nagy szent Lucas Bishop! Az Őrnagy Úr! Mindenek Védelmezője! Főleg Shardé. Neked megsúgom, szerintem dugta is a húgát és féltékeny lett rám, mikor elhódítottam tőle. Aztán meg vámpírok elé dobtam a csajt, de végülis abban nem volt semmi érdekes. Utána már nem jött be a kis nigger ribi. Hogy rinyált, hogy ő nem akar így élni, nem bír más mutánsokon élősködni, de azért csak kiszipolyozta őket, mert nem volt más lehetősége. Képmutató volt, mint a tesója. És hogy tátva maradt az Őrnagy Úr szája, mikor ezt megtudta, hihihi!
- Anyádat, azt... - sziszegem a fogaim között.
Ezeket a kihallgatáskor is a fejemhez vágta. Én meg az ő fejét az asztalhoz. Shard akkor már nem élt, csak a mátrixomban, amiért nagy árat fizettem. Óriásit emelkedik a mellkasom. Úgy összeszorul a szemöldököm, a fogsorom, mintha készülnék nekiugrani valakinek. Kinézek egy pillanatra az ajtóra, az ablakra és koncentrálok, hogy hallok-e zajt. Muszáj mással foglalkoznom, mielőtt túl dühössé válok ahhoz, hogy ellássam itt a feladatomat.
- Ki mást érdekelt volna azzal a karót nyelt felfogásával? Szerintem te többet szexeltél, mint ő valaha! Na, valld be, megdöngettél pár mutáns partizán kisasszonyt, mikor előadtad a nagy ellenálló szerepét, nem? Mesélj valami jóóóó szaftos részletet!
Ha ez jön, akkor lehet, hogy ránehezedek a belepörgetés gombra. Várhatóan haszontalan információkról lesz szó.
- Az előzmény-adatbázis nem tartalmaz találatot az egység és nőstény mutánsok közötti szexuális aktusra.
- Ha a fiúkra buktál, az se zavar, meh!
- Az előzmény-adatbázis nem tartalmaz találatot az egység és hím mutánsok közötti szexuális aktusra.
- Hát akkor mi jött be? Állatok? Zöldségek? Más robotok?
- Az adatbázis nem tartalmaz találatot az egység és más életformák vagy élettelen objektumok közötti szexuális aktusra.
- Látod, ezért küldelek az Őrnagy Úr ellen! Ugyanolyan kimért és élettelen vagy, mint ő. Csak te egy gép vagy, míg ő élő, mutáns, férfi létére olyan, mint egy darab vasbeton. És beszarok azon, hogy milyen végtelenül profi mérnök vagyok! Mindent kitöröltem belőled, amit az előző életedről tudtál. Azt se érted, hogy milyen partizánakciókról vagy beépülésről magyarázok! Háh, és az ostoba világ nem volt képes felfogni Trevor Fitzroy zsenijét! Egy világklasszis vagyok, érted? Világklasszis! Akit száműztek. De majd átveszem apám helyett a "trónt" és akkor mindenki reszketni fog Tőlem!
Újabb röhögés.
- Menj, gyerünk, eridj már! - kiabálja Fitzroy hirtelen jött indulattól kitágult szemekkel.
Mindig pillanatok alatt képes volt hangulatváltozást produkálni.
- Keresd, keresd! Öld meg! Jó fiú! Halljam, hányadik Bishop torkára fogsz rámenni?
- A tizenkettedik következik és szükség esetén a számsor tetszőleges eleméig folytatom az irtást.
- Ez az, body! Ha nő lennél, komolyan meg is csókolnálak! Bantam, te mitugrász, hát nem imádnivaló a mi Bástyánk?
Mi az úristent keres ott vele az a kis rohadék, aki azóta a morlockoknál bujkál? A robot feje mozdul és ahogy halad lefelé, Fitzroy derekának magasságában meglátom a csicskáját. Ő hajtotta fel neki az embereket, akiket elszívhatott. A különös ábrázatát kapucnis pulóver alá rejti. A gazdája úgy megrázza a vállánál fogva, hogy Bantam szeme majd kiesik.
- Biztos, hogy már nem fog mutánsokra vadászni? Mert akkor nagy veszélyben lennénk!
- Ezért vagyok én a főnök, te kis hülye! Hát hogyne vadászna mutánsokra? Meg emberekre. Bárkire, akit Bishopnak hívnak. Az a szemét fakabát olyan rejtélyes, hogy semmilyen adatbázisban nem találtam meg a felmenőit és senkiből nem tudtam kizsarolni, kikínozni róluk bármit. A hülye öreganyja tudhatta volna, de az már rég feldobta a szandált. A Bástya azt irtja ki, akit én mondok neki. Felteszel még pár ilyen debil kérdést? Mert akkor a te nevedet is ráírom a listájára!
- Ne! Ne! Ne! Ne! Ne! Ne! Csinálom, amit kell, Fitzroy Mester! Csak ne ölj meg!
- Ezt már szeretem! Értelmet tudtam verni beléd! Nem volt könnyű! Mos...
A felvételen már csak sercegést és a hangyák háborúját látni. Egy-két másodperc eltelik és egy idős, fekete házaspárt látok egy nem túl igényes ház ajtajában. A kertben egy macska játszik valamivel, de a robot láttán feszülten figyel.
- Abraham és Althea Bishop?
- Igen! Jó napot kívánok! Segíthetünk? - kérdezi a rövid frizurájú hölgy nagyon kedvesen.
Két energiasugár csapódik ki és szegény flótásoknak sikoltani sem marad idejük. A macskát még látom eltűnni a kerítés mögött. A felvétel megint ugrik.
- ...letbe már, hogy valaki mindig beleköp a levesembe! Erről is Bishop tehet! Nem tudom, hogyan, de meghiúsította a találkozómat Magneto-val és most a vadász helyett én lettem az űzött vad! Bástya bátyám! Megmondtam, amit megmondtam! Engem már nem látsz, de tudod a dolgodat! Eltörölsz a Föld színéről mindenkit, akit Bishopnak hívnak vagy hívtak, de még azt is, akinek eszébe jut felvenni ezt a nevet! Világos?
- A parancsot tudomásul vettem és annak megfelelően fogok eljárni.
- Helyeees! Na, Bantam, készülj! Vesd ki a horgonyodat! A Cronus hazavisz.
Fitzroy bűvöli a ketyeréjét, amit már Glitch is látott. Pont úgy tartja, hogy nem tudjuk kivenni, milyen gombokat használ rajta. A gép zöld energiasávot bocsát ki Bantam felé, akinek a bőre ugyanilyen színűre vált. Lassan előtűnik egy pulzáló, rózsaszín portál. Egyre növekszik és amikor már emberméretűnél is nagyobb, Fitzroy a szolgálójával együtt átlép rajta. Utoljára még visszanéz és vicsorogva húzza el a mutatóujját a nyaka előtt, majd hangtalan nevetéssel távozik.
Lassan becsukom a szemem és veszek pár nagy levegőt, mielőtt megszólalok. Lehet, hogy Glitch meg is előzött.
- Fitzroy nem szedett semmit. Magától volt ilyen beteg és undorító.
Ezt nem tudom szó nélkül hagyni. Most viszont vissza kell térnem a lényeghez.
- Néhány részlet kitisztult. Az időgéphez kellett Fitzroy társa, Bantam. Őt is elfogtuk annakidején és együtt szöktek meg. Nem ismertük a képességét. Talán ő maga sem, hiszen valamiféle horgonyt jelentett, amivel vissza tudtak térni a jövőbe. A Cronus nélkül ez nem derülhetett volna ki.
Az a kis fickó most a csatornában tanyázik. A morlockokkal kezd kialakulni valamiféle kontaktus, bíznak bennem. Befogadták Bantamot annak ellenére, hogy tudják, mennyi vér szárad a kezén, de ha kikérem tőlük, biztosan adnak lehetőséget, hogy beszéljek vele. A gép használata más kérdés. Megsérült az eszköz és még várok arra, hogy mit tud vele kezdeni Parker, akivel beszéltem róla. Ezeket most nem említem meg.
- Óriási szerencse, hogy Fitzroy nem tudott jövőbeli technológiát eladni olyannak, aki fene tudja, ki ellen használta volna a Bástyát. Eddig nem tudtam róla, hogy ezen mesterkedett, épp ezért nem is én hiúsítottam meg a találkozóját. Inkább a saját elbizakodottsága, amit képtelen volt beismerni. A Pokol Tüzével arra az elit klubra utalt, amit nagyon régen Magneto vezetett. A szervezetről sokáig nem lehetett hallani, utána is csak keveset. Azt is Fitzroy teregette ki, merthogy az aktuális vezető törvénytelen fia volt. A világ leggazdagabb, legtehetősebb mutánsai közül kerültek ki a tagok. Nagy részük még a népirtást is megúszta, sőt némelyikük segített is benne, hogy cserébe elkerülje a végzetét. Bizonyos források szerint még az Őrszem Robotok gyártásában is benne volt a kezük, de ez sosem bizonyosodott be. A jelenlegi világ legfejlettebb Őrszem Robotjának számító Bástya céljait már múltkor kiderítettük. Amit tett ezzel a szerencsétlen párral, azt akarta volna tenni a harlemi számtech üzlet eladójával is és a végtelenségig folytatta volna a mészárlást. A lehető legjobban tettük, hogy megállítottuk. A tény, hogy többször megszakított videón láttuk ezeket az eseményeket, arra enged következtetni, hogy gyakorta lehetett aktív a rögzítés. Akár egyfolytában. Szerinted van esély helyreállítani a file sérült részeit? Ha igen, akkor azt mondom, hogy ne semmisítsük meg, mielőtt mindent kinyerünk belőle. Egyébként nekem furcsa, hogy időben ennyire eltérő jelenetek ugyanabban a file-ban vannak. Lehet, hogy van ebben rendszer. A Bástya működése eléggé komplex.

   

– Nem tudnának eleget fizetni –, hogy ennek a szégyentelen bagázsnak dolgozzak. Nem mintha most valakinek dolgoznék, avagy pénzért csinálnék bármit is. – Vannak moráljaim! – vontam meg a vállaimat. És abba nem fér bele a gyerekek csempészére, értékesítése, rajtuk való kísérletezés és miegyebek. Plusz kizárt, hogy más mutánsok ellen dolgozzak. Könyörgőm, én is az vagyok!
– Mondd csak, te mindenhol tartasz magadon valami bökőt vagy lövőt? – bukott ki belőlem a hitetlenkedő kérdés, miután teljesen hétköznapian előhalászott egy kést a lábszáráról. Az eddigiek alapján bizonyára órákig tartana neki egy full fegyverarzenáltól való megszabadulás. Én pedig nagyon maximum csak borsprayvel, sokkolóval és a hajtűkkel flexelhetnék.
– Lehet, hogy érdemes lenne elgondolkodnod egy Bag of Holding-en, mielőtt túlléped a carry limitedet, just sayin’ – vagy a hátizsákja már az?
– Szuvenír? – pillantottam a kezében tartott ismerős veszedelemre. – Csak viccelek! – nehéz volt nem észrevenni, hogy mennyire feszült lett a körfűrészpenge ittlététől. Mindössze oldani szándékoztam a kommentemmel. – Javaslom, hogy tedd vissza, mielőtt megvágod vele magadat! – megint. – De lássuk be: abból a szempontból bíztató, hogy vannak itt egyéb darabkái is – jegyeztem meg. Habár másik részére nem akadtunk rá, se az erőmmel, sem pedig manuálisan.
Felvontam a szemöldökömet Bishop kérdésére, miszerint le tudnám-e állítani kisbarátunkat, ha megkísérelné a számítógépre való rácsatlakoztatás során helyreállítani a programját? Elég érdekes felvetés volt, miszerint ez a Bástya ilyen állapotokban képes lehetne erre. De…
– Kérlek, ne sértegess! Kettőnk közül nem én heverek romokban – kopogtattam meg az Őrszem robot mellkasát. – Először rajtam kellene átverekednie magát, hogy egyáltalán hozzáérhessen Edric-hez. És több mint egy fejnyi előnyöm van – aka, ha megpróbálna megint Transformers üzemmódba kapcsolni, hamar kiNOPEolnám. Szóval, ennyit az esélyekről! És csak azért nem sértődőm meg ezen komolyabban, mert biztosítja a nasit ezután.
– Hát… én nem bánom, ha egy Double D-féle ellenfél sem sétál velem szembe az utcán – van elég bajom így is, köszönöm. – Szóval tőlem nyomhatjuk rá a DELETE gombot. Ez a legdiplomatikusabb megoldás – már csak azért is, mert én úgy gondolnám, hogy a Testvériségnél lenne jó helyen. Ő valószínűleg példálózna az X-mennel. Nekem pedig ehhez nagyon nincs hangulatom.
– Viszont Bástya-брат kivégzését nem támogatom, amíg van mondanivalója. Ez az egyetlen nyomunk egyelőre a többi alkatrészhez. Nem vagyok egy Sherlock Holmes, de nem tűnik jó megoldásnak kioffolni a nyomot, mielőtt elvezet minket a többihez. A fejével mi lett amúgy? Ott hagytad a Mágiaügyi Minisztériumban vagy költözéskor vitted magaddal éjjeliszekrénynek? Öhm… No offense, de szerintem jó lenne semleges területre logisztikázni a maradványait, ahol lehetőleg illetéktelenek nem tudják matatni. És ha netalántán kedve szottyanna önálló életre kelni, akkor király lenne, hogyha nem lelne semmi olyasmit a közelben, amivel össze tudna mergelni, ahogyan azt az imént említetted – már csak azért is, mert ha le is beszélem most erről, az még nem jelenti azt, hogy örökké kitart. Kész meglepetés csomag ez a jövőből jött cucc! – Az IRL varázslók használnak elektromos kütyüket? – vagy Harry Potter-féle módon szétvágják az elektronikát? – Netán tudnak rá valamit abrakadabrázni, hogy ne tudjon kijönni belőle? Valami csili-vili erőbubeszt, energiamezőt, akármit? – szuper lenne, ha nem a mugli módi laikus szövegekkel dobálóznék és némiképp konyítanék a varázsvilág féle szakzsargonhoz, mert így hihetetlenül gáz. De Időutazó Őrnagymester (csak azért is) biztos összerakja mit akarok. – Ja, és stip-stop te cipekedsz! – szögeztem le mindennek a tetejébe.
Bishop óvatossága engem is körültekintésre sarkalt. Miután rácsatlakoztattam a számítógépre a Bástya maradványát, a videófájl előhívása előtt, ellavíroztam benne a képességem segítségével. Hátrahagyva az egyetlen rövid, de tiszta utasítást: a reinstallációhoz vizuálisan engedélyt kell kérnie. Egyrészt tudni akartam, hogy valóban képes lenne rá darabjaiban is. Másrészt pedig ebből egyértelműen tudni fogom, hogy mikor kell közbeavatkozni.
Ahogy elindult a felvétel, ujjaimat egymásba fontam, miközben felkönyököltem az asztal szélére. Arcom felét, noha kezem takarásában tartottam, viszont így is elég nehéz volt lepleznem az elborzadást, amiről mimikáim árulkodtak. Ha nem tudnám, hogy egy reality show-t nézünk, azt mondanám, hogy menjen az Oscar a minőségi CGI-ért. De ezt elvetettem, amikor az undorodás-mércém kezdett kiakadni az „étkezés” látványától. Arcom megfeszült, ahogy próbáltam leküzdeni magamban a hányingert. Nem kívánok jóétvágyat. A kattant fickó – mellesleg ciao, Fitzroy (Merthogy ugye ő az?) – szövegelésétől egészen felállt a szőr a hátamon, mikor egyre jobban és jobban elnyújtotta monológját. Igyekeztem főleg a lényegre koncentrálni. Elég nehéz kihívás volt, a pali úgy csapongott időnként, hogy kezdett kiújulni tőle a migrénem.  
Mentális jegyzetembe felkerült többek között Fitzroy életenergia-étrendje, ükije: Sebastian Shaw neve, Magneto (itt volt egy WTF pillanatom), valami klub, a Pokol Tüzes hasonlat, a robot missziója – ami Időutazó Őrnagymester (még mindig csak azért is) eliminálása. Bishop szép kis haragosra tett szert!
Shard nevénél kizökkentem egy pillanatra. Lopva felnéztem Bishopra, nem festett túl nyugodtnak. El tudtam képzelni, ha nem egy felvétel választaná el őket, hanem a fickó maga itt állna a monitor helyén, akkor már alulról szagolná az ibolyát. És őszintén? Meg tudom érteni. Ja, és véletlenül elfelejteném megállítani ebben Őrnagymestert. Sőt, nem is látnék semmit. Pont pislognék, jó lassan. Miként most is tettem, ahogy belepörgetett a felvételbe.
Szemeimet forgattam az égig hágó egoista dumán. Merthogy fitzroy (mostantól nem vagyok hajlandó emberszámba venni) láthatóan nem volt képben ősellenségével – Bishop ugyanis határozottan erős emóciókat produkált itt mellettem. Szinte már féltettem Edric jólétét is tőle. Ami pedig Bástya „reinkarnáció” előtti mivoltát illeti…
– Aha… „kitörölte” – jegyeztem meg rosszmájún. Francokat. Csak ráírta a saját gyatra munkáját! Még, hogy „világklasszis”, dinka Zordon… Vagy most kéne a rettegést éreznem?
„Batman” megszólításánál újra ráösszpontosítottam a felvételre. Ahogy a miniatűr figura képbe került, hamar megbizonyosodtam arról, hogy szó sincsen itt Denevéremberről. A kisfickó észrevétele egyébként közel sem volt debil. Sőt, teljesen jogos felvetés volt. Csoda, hogy Bástya-брат nem swtichelt vissza egyszer sem az alapbeállítására!
Ezt követő hirtelen képváltás – Abraham és Althea Bishop sorsa rendkívül megrázó volt. Alig tudtam a monitoron tartani a tekintetemet. A videó végül másik részletet mutatott nekünk fitzroyról és Bantamről (szóval tényleg nem Batman). Visszafojtott lélegzettel, enyhén előre hajoltam, ahogy megakadt tekintetem az ismerős műszeren, vagy ahogy nevezte: Cronus-on.
A videó azzal ért véget, hogy eltűntek a portálban. Monoton mozdulattal hátra dőltem a székben, mely úgy nyikorgott alattam, mintha kínoznám. Lassan kifújtam tüdőmből a levegőt.
– Hát… – szólaltam meg kisvártatva, felpillantva Bishopra. Próbáltam felmérni, hogy egytől-tízes skálán mennyire lehet feldúlt. Én a helyében az lennék. Mármint enyhén én is az voltam, pedig aztán nem engem spécizett ki fitzroy. – Nem mondom, hogy mindent értettem. De jól belenyúltál, már ami az archnemezisedet illeti – jegyeztem meg.
Kommentárommal próbáltam felmérni, hogy mennyire leledzik beszélgető állapotában Időutazó Őrnagymester. Megfordult bennem, hogy rákérdezek: mennyire érzi magát okén ahhoz, hogy folytassa most a Questet. De úgy voltam vele, csak mondaná, ha most nem pálya neki valami.
– Remélem, hogy ezt nem megnyugtatásul szántad – mert nem nyugodtam meg attól, hogy ez a pali defaultban volt ilyen zakkant! – De már lerendezted, nem? – kisebb torokköszörülés után tettem fel a kérdést. Csak a megerősítés végett. Amikor legutóbb kérdeztem róla, akkor legalábbis azt állította, hogy még a hamvaiból való feltámadás esetére is tett óvintézkedéseket.
– És ez a Bantam most hol van? Eszem ágában sincs itt vészmadár üzemmódba kapcsolni, de ha hoztak magukkal jövőbéli szuvenírt még rajta kívül – mutattam rá Terminátor-Transformers haverunkra –, azokat lehet, hogy nem ártana felkeresni és biztonságos helyre vinni. Még mielőtt olyan kezekbe kerül, mint a maffia vagy a HYDRA… – és ez a kis fickó, hogyha a hollétüket nem is. Azt, hogy miket cipeltek magukkal talán tudhatja.
– Mint azt látjuk, nem is kellett eladnia senkinek – szúrtam közbe. Így is illetéktelenek kezébe került. A mi hibánk (részben). Pech.
– Szerintem semmi furcsaság nincs ebben. Szintiszta logika. Bástya nyitott egy mappát a misszióin belül a te neveddel fémjelezve és minden veled kapcsolatos adatot oda raktározott el. Ezért tűnik időt tekintve zagyvának, ellenben lényegében minden rád vonatkozott, ha jobban visszaemlékszel. Én is így csinálnám – akárcsak egy programon belül. Ott sem keveredik az alma a barackkal, megvan mindennek a maga helye.
– Még ugyan nem csináltam konkrétan ilyet. Főleg nem egy jövőbéli szerkezeten. De tekintve, hogy fitzroy programja alatt az eredeti beállításokat és infókat is megtaláltam, így akár a videó sérült részeit is megpróbálhatom összefoltozni. Viszont amennyire elintézted – pillantottam a maradványra –, ezt nem merem 100%-ra garantálni. Nincsenek túl jó eszközeim és kapcsolataim még annyira sem high-tech laborokhoz. Már pedig egy ilyen művelethez én és egy hétköznapi számítógép kétlem, hogy elég lenne – de nem szoktam félmunkát végezni, ha valamibe belevetem magamat. Ez elvi kérdés. – De átmenetileg továbbra is fenntartom, hogy jó lenne valami semleges, őrzött helyre cipelni – mint azt már korábban említettem.
– Egyébként még sosem hallottam erről a klubról – és nem igen tetszik, hogy Bishop történelmében min ténykedtek mutáns létükre mutánsok ellen. – Most is létezik? – már az elitek gyülekezete. – Pszt, te is hallod ezt? – fojtott hangon tettem fel a kérdést. Homlokomat ráncolva meredtem el a szoba ajtaja felé, füleimet hegyezve, hogy most képzelődőm vagy…

*

MAFFIA POV:
Az éjszaka csendjét gépjárművek mély moraja törte meg, amelyek a raktárajtók felől egyre élesebben szűrődtek be, majd elhaltak. Az alig pár másodpercig tartó némaságba ajtócsapódások keveredtek, melyeket egy erősen orosz akcentussal áztatott kérdés követett:
– Késes, nálad vannak a kulcsok?
– Da – felelte egy nagyon mély, fáradt, vontatott hang.
A fémes csörömpölés alapján egyértelmű volt, hogy a kulcsok röppályára kerültek, aztán szomorúan a padlón landoltak.
– Oleg, hogy a francba nem kaptad el ilyen közelről? – érkezett a kérdés egy harmadik illetőtől.
A fojtott hangú orosz marakodást súrlódó fém hangja törte meg, mely jelezte a rakodókapuk együttes felnyitódását.  
– Гавно, itt ég a lámpa! Ezek a kretének megint nem kapcsolták le a főkapcsolót – Oleg bár lyukaskezű volt, annál jobb megfigyelőnek gondolta magát. Felfedezéséről éles hangon adott hangot társainak, mintha azok nem látták volna a fényárban úszó raktárt.
– Ne ordítássál már! Az Oroszlán megmondta, hogy nem vonhatjuk magunkra a figyelmet – Késes mély dörmögő hangon fenyítette Oleget. Szavait puffanó hang követte, ami egyértelmű jele volt a fizikai megtorlásnak.
– Nagyszerű! Remélem, ezt az Oroszlán nem velünk perkáltatja ki, mint legútóbb a benzinpénzt – mérgelődött enyhén orrhangú társuk, ki sereghajtóként csoszogott be a raktárba.
– És hogyha a főnök van itt?  
– Az Oroszlán nem lehet! Az Oroszlán azzal a… Merkel... Merkhem… Markham? Szóval azzal a spinével „diskurál”. Legalábbis a Nagyasszonynak ezt mondta – Oleg tarkóját simítva pletykálta el a szaftos híreket, mintha csak egy borbélynál lennének.
– Oleg, annyit jár kereplőd, mintha egy nyamvadt, büdös, spicli lennél. És tudod, hogy azokkal miként bánnunk el! – Késes medvedörmögését fémes pendülés kísérte, ahogy a farzsebéből előhalászott pillangókést pörgetni kezdte jobbjában.
– A kisajtó is nyitva van. Pedig azt biztos, hogy bezárták! – szólt közbe az orrhangú társuk, ki ennyi idő alatt elbattyogott a bejáratig, mely a lépcső felől nyílt. Gondosan szemrevételezte a mellette lévő panelt és meg is próbálta kinyitni – valóban nem a rendszer volt megzavarodva.
– HA! Még, hogy én vagyok a spicli! És akkor ki tört be? – Oleg hangja enyhén remegett, amiért továbbra is Késes iménti fenyegető megnyilvánulása alatt állt.
– Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy most megjátszod vagy tényleg ennyire hülye vagy! Inkább menj és szólj annak a Gyárkéménynek, hogy húzza ide a valagát, mert helyzet van. Bármilyen patkány is ette be ide magát, kifüstöljük.
– Jól van, jól van, megyek már! Tudnám miért mindig velem kell kiabálnia mindenkinek…
– Talán, mert te vagy a féleszű – Oleg majdnem ökölharcba kezdett rosszmájú társával, ki immáron már a második megjegyzését tette rá, holott alig, hogy új nap kezdődött.
– Mi bemegyünk körülnézni. Te velem jössz! – Késes hiúsította meg a kialakuló verekedést. Grabancánál fogva ragadta meg társát. Miután mindannyiukhoz képest legalább két fejjel magasabb volt, így a többieknek esze ágában nem volt tiltakozni. – Te pedig menj és tedd a dolgod! – pillantott Olegre, ki meghunyászkodva folytatta útját a kisteherautó elejébe.
Alig, hogy eltűnt a jármű mellett, Késes és kísérője lassan, kezeikben lőfegyvert fogva megindultak a raktár belseje felé, minden polcsorba gondosan benézve.  

*

Az egyértelmű beszédhangra elkerekedtek a szemeim. Tanácstalanul meredtem rá Bishopra, majd a számítógép kijelzőjének sarkában lévő órára.
– Nem értem! Oké, hogy már péntek van, de akkor is legkorábban egyre kéne jönniük. Legalábbis a gép szerint. Mit keresnek itt éjnek évadján? – ösztönösen beszéltem halkan. Felháborodva gesztikuláltam a fal felé, a díszes társaságunkra gondolva. – Miért nem alszanak?! – ok, hülye kérdés, mi sem alszunk.
– Most mit csináljunk? – fordítottam komolyabbra a szót, feszülten szorongatva a rozoga szék karfáját. Bishop volt az őr, meg a nagy is, szóval átengedtem neki a kezdeményezést. Vagyis átengedtem volna. Szemem sarkából ugyanis érzékeltem a felvillanó ablakot a monitor kijelzőjén. A Bástya éppen engedélyért fohászkodott.
– Ajaj... Kis barátunk valóban jóval aktívabb, mint aminek kinéz!

- Nem virágszedéshez vagyok szokva.
Ha elsorolnám neki, mi minden lapul az uniformisomra erősített tokokban és a táskában, még jobban kibukna. Én jobban értek a fegyverekhez, a védelemhez és a támadáshoz, ezért kötelességem rendesen felkészülni és készen állni, ha minket támadás ér. Glitch ódzkodik a fegyverektől, pedig minderre szükség van.
- Nem kell aggódnod, a holmik súlya nem fog lelassítani. Ismerem a határaimat.
Glitch valami viccet akarhatott mondani, de túl speciális szókinccsel, így nem tudott megnevettetni. Cserébe komoly okfejtést kapott. A saját felszerelésemet unciára pontosan tudom. Ráadásul ha feltöltöm magam energiával, akkor gyorsabbá és erősebbé válok, így a hordott felszerelés tömegének sokkal kisebb jelentősége van.
A fűrészlapot tényleg elteszem, de azért, mert nem akarom, hogy a Bástya darabjai egymás mellé kerüljenek. Észvesztő feltételezés arra gondolni, hogy egy ilyen nyers, brutális fegyver is tartalmazhat adatokat vagy képes adaptálódni, de sajnos nem lehet kizárni. A torzó után ezt is meg kell nézni. Tartok attól, hogy még nem találunk meg mindent. Addig keressük, amíg meglesz. Nincs más választás!
Bólintással veszem tudomásul, hogy Glitch ennyire bízik magában. Ha csalódnom kell benne, akkor majd szétlövöm az Őrszem Robotot, mint a múltkor. Most sokkal jobb helyzetben vagyunk, a gépember nincs ereje teljében.
- A leggyorsabb megoldás. Alapvetően ezek hasznos fejlesztések lennének, új életminőséget adnának azoknak, akiknek a teste már alig használható. De jelen állapotukban nem erre alkalmasak. Át lehetne alakítani őket, viszont nincs idő és lehetőség mindent elszállítani. Ahogy mondod, mindenki jobban jár, ha nem támadják meg ilyenek. Ezt is hívhatnád Terminátornak. Volt abban a filmben ilyen alakú robot.
Az a bizonyos kertmozis emlék jött fel. Nem most van itt az ideje.
- Egyértelmű, hogy minden létező adatot ki kell nyerni belőle, mielőtt elpusztítjuk. A feje biztos helyen van. Nem a párnám alatt, annyit elárulok.
A Szentélyben hagytam. Minél kevesebben tudják, hogy pontosan hol található, annál kevesebb problémát okoz. Strange érti a módját, hogy levédjen egy tárgyat, vagy a helyet a tárgytól.
- A fejegység őrzőinek elmondtam, ami kellett a megfelelő óvintézkedésekhez. Mágikus és technológiai úton is léteznek megoldások, amik sakkban tartják a Bástyát. Sok mindenre képes, de nem mindenható.
Glitch kap egy félmosolyt az idétlenkedős kérése miatt. Tud nagyon aranyosan viselkedni. Nem kérdés, hogy én viszem a fémkasztnit.
Fél szemem a nőn van a felvétel közben. Megnyugvással tapasztalom, hogy nem kap sokkot. Durva élményt él át, de semmi nyoma olyasminek, amit pl. a válla megérintésekor mutatott. Amikor a húgom kerül szóba és Glitch rám néz, véletlenül sem viszonzom a pillantását. Tudom, hogy most úgy állnak a szemeim, a szemöldökeim, az egész ábrázatom, hogy ha magára veszi, akkor halálfélelem tör rá. Jobb, ha nem ennél a pontnál nézek rá.
Azon gondolkodom, hogy Fitzroy teljesítménye a kor mérnökeiéhez képest tényleg annyira jó-e vagy slendrián volt és azért hagyta meg a Bástya előéletének adatait valamilyen formában. Lehet, hogy tényleg profi munkát végzett a lehetőségeihez képest, Glitch lehetőségeinek tárháza viszont sokkal szélesebb.
Nem feszülök pattanásig, de van bennem indulat és amire a videó következtetni enged, azok sem épp jó kilátások. Lehunyom a szememet, még egyszer kifújom a levegőt és a nőre nézek. Most már sokkal szelídebben, mint eddig.
- Szeretném, ha mindent értenél. Legutóbb láttad a robot teljes adatbázisát. Jogod van tudni a ködös részleteket.
És bele is kezdek a magyarázatba. Kemény ellenfelet találtam, ez igaz. De ő már nem él, én viszont igen. Ebből kell kiindulni. Glitch elég durva dolgokat látott a videón, most már én sem fukarkodom a részletekkel. Tényleg azt akarom, hogy értse.
- Hogy világos legyen: agyonlőttem, utána lefejeztem, a testét egy kukáskocsival daráltattam le, a fejét pedig egy másik helyszínen én semmisítettem meg. Vele már nem lesz gondunk, csak az ármánykodásai örökségével - intek fejemmel a robottest felé.
- Ezen a világon kell lennie, mert ha jól értem, Fitzroy csak vele tudott rést nyitni az időn. A kérdés a hollétén kívül az, hogy még él-e?
Callisto-val beszédem lesz. A francba, hogy múltkor még nem tudtam ezt! Bantam azóta meg is lóghatott, ha a fülébe jutott, hogy a morlock vezér beszélt nekem róla. Ezt nem tudom most kigondolni, ezért továbblépek.
- Szép munka, hogy egy megrongált, száz évvel később fejlettségű eszközt így tudsz kezelni. Glitch, nagyra értékelem, hogy veled dolgozhatok az ügyön.
Láthatja, hogy teljesen komolyan gondolom. Megdicsértem már párszor, amikor rászolgált. Amikor meg hibát vétett, azt is megmondtam. Ismerhet már annyira, hogy komolyan vegye az ilyen véleménynyilvánításokat.
- Meg fogjuk oldani.
A Testvériségben alapesetben nem bíztam volna annyira, hogy közülük bárkinek a segítségét kérjem. Ez a lény fajirtásra lett teremtve és sajnos elég hatékonyan végezte a munkáját. Nincs szükség arra, hogy emberek ellen programozzák. Glitch nem tenné, de kényszeríthetnék. A harc közben viszont nagyon sok mindent meglátott, ezért nem kérdés, hogy érintett és akkor már élni kell a lehetőséggel. Az X-eknél is vannak rendkívüli koponyák és Parkert sem hagynám ki, mert a fejegységet vele néztük meg. Az egész világot fenyegetheti egy ilyen robot, ezért minden csoport tisztán gondolkodó képviselői közül muszáj lesz valakit bevonni.
- Nem tudok róla, hogy jelenleg létezne, de lehetséges. Fitzroy meséinek utánajártunk és ami a Pokoltűz Klubbal kapcsolatban igazolható tény, az nem sok. Dúsgazdag és bef...
Glitch szavait megint komoly veszem. Ha nem kellett volna, újabb fejmosást kap. Sajnos ez már valós fenyegetés. Feszülten figyelek.
Ha valaki az ajtón át érkezik, csak az ablak marad menekülési útvonalként. Ezt kizárom. Kint is lehet ellenség. A másik probléma a mászás. Nem hagyom itt Glitch-et, hogy előre másszak és ha tiszta a terep, elkapjam, miután ő is kiugrik. Elsőként pedig nem mászhat ki, hogy rátámadjanak. Nincs menekülés. Harc lesz.
Nem látok rájuk, de öt különböző hangot tudok kivenni. A csapat rengeteget elárul magáról. Cseppet sem óvatos és ezért korábban még bűnhődött is. Csak érdekből összetartóak a tagok, az Oroszlán nevű vezetőjüktől félnek, egymást viszont osztják, ahogy tudják. Markham nevére felkapom a fejem. A Dalek Dynamics és Cylla vezetékneve. Ezt később fel kell deríteni, ahogy a Nagyasszony kilétét is.
Kisstílű banda, de nem szabad lebecsülni őket. Megvan a stratégia.
- Én elszívom az áramot, utána kint a dobozok mögött elbújunk. Sötétben könnyebben le tudom szedni őket.
Edric-re mutatok a két hajtűvel, amit kézbe vettem.
- Ha fontos előtte kikapcsolni, tedd meg!
Bekészítem az éjjellátót. A sötétben szükségem lesz rá. Glitch még egy rossz hírt közöl. Minden probléma egyszerre jelentkezik, ez gyanús nekem.
- Állítsd le a robotot! Utána keress valami kütyüt egy távoli dobozban, ami csinál egy kis zűrzavart. Az eltereli a figyelmüket.
Bármit is mond vagy tesz Glitch, fogom a hajtűit és belemélyesztem őket a konnektorba. Óriási mennyiségű elektromos energia áramlik át rajtam már az első pillanatokban. Nekem az egész kell, amit ez az épület igénybe vesz. Innentől nem lesz villanyfény. A szemeim sárgán ragyognak, de az optikai egységem el fogja ezt takarni. Speciálisan energiahasználók számára alakították ki. Van egy ötletem a spicligyanús Oleggel, de előtte el kell intéznem, akit lehet. Megvárom, hogy a társam hogy halad. A helyiségből távoznunk kell, de együtt. Ha ő is úgy áll, egy halk "Kövess" vezényszóval kiosonok a dobozok mögé.

   

Feszengve fészkelődtem, amikor Bishop azt taglalta miként eliminálta fitzroyt. Elég árulkodó volt amiért minden apró mozdulattól fémesen nyikorgott alattam a szék. A lefejezés részénél ösztönösen nyúltam nyakamhoz és húztam végig felette az ujjaimat. Kicsit sem sajnáltam fitzroyt. Sőt! Megérdemelte. De aligha néztem volna ki ezt az Őrnagymesterből.
– Plz, emlékezetes majd, hogy ne húzzalak fel! – jelentettem ki, mielőtt kedve szottyanna engem is behajítani egy szemétszállító kocsiba.
– Remek kérdés! Feltételezem keresed, kerested… vaaagy nem? – mert ha nem, akkor javaslom ennek megkezdését. – Netán fennáll a lehetősége, hogy Bantam…? – a levegőben hagytam a gondolatom végétt. Elhúztam nyakam felett hüvelykujjamat, hogy a korábbiból kiindulva stílusosan érzékeltessem a fővesztést. Igazából a felvételek után fitzroyból is bármit kinézek. A szemetet is hátra hagyta, hogy másnak kelljen felsepernie utána – kezdve a bádogdobozzal.
Meglepetten meredtem Bishopra az elejtett elismerését hallva. Várva a folytatást, hogy nem is gondolta komolyan, mindössze ugrat a korábbiak miatt, amiért húztam az agyát vagy valami hasonló. Viszont nem úgy festett, mint aki szórakozna.
– Pfff… Szóra sem érdemes! Gyerekjáték, ez a specialitásom – lódítottam, miközben kihúztam magamat, megpaskolva a robot torzójának oldalát. Mondhatnám, hogyha nem lenne ennyire szétzuhanva kisbajtárs, akkor bizony meggyűlne vele a bajom, de túl jól esett a dicséret. Orromat dörzsölve hessegettem el zavaromat. Folytasd, kérlek!
– A fagyiért csinálom – súgtam oda szórakozott vigyorral. Meg az orosz Oroszlán és maffia miatt, de ez részletkérdés.
A megoldás részét ráhagytam, ha úgy gondolja van rá opció, akkor hajrá. Mint azt említettem, nekem nincsenek ilyen high-tech kapcsolataim. Mármint úgy, hogy fizikálisan szabadon belejthessek, nincs. Online? Na, úgy már akad pár.
Szívesen beültem volna a sztori time-ra, már ami a klubbot illeti. Váratlan vendégeink azonban a legrosszabbkor időzítetek. (Továbbra is fenntartom, hogy itt se kéne lenniük.)
– Ugye megvan, hogy a talentem áram nélkül OFF-on lesz? – nyögtem fel. Értetlenül vizslatva a két hajtűre, ami gyanúsan ismerős volt. Végig tapogattam a zsebemet, amelybe korábban bele rejtettem a sajátjaimat; e’yup, azok az enyémek!
– Hékás! – fojtott hangon méltatlankodtam, összeszűkült szemekkel meredve Bishop kezében lévő hajdíszekre. Nem számítottam arra, hogy a nagy Őrmester kizsebel!
– Tudod… vagy elbújok, vagy high-tech sorcererkedem. A kettő együtt nem megy! – közöltem Bishoppal a tényeket. – És mégis hogyan találjak kütyüt innen odakint, ami felér egy figyelemelterelő hadművelettel, maximum a telefonjaikat tudnám… – ahogy ezt kijelentettem, azonnal berekesztettem a panaszkodást. Tényleg, a mobiljukat (ha van) meg tudom innen bűvölni!
Végül Bishop áramszünettel való „fenyegetésének” hatására összeszorított szemekkel elhagytam a testemet. Edric-en keresztül felgyorsítottam az adathalászatot. Előjáróban beütemezve a gépet, amennyiben befejezi a másolást, akkor szépen írja át a helyszíneket. Három különböző címet adtam meg a csomagok célállomásához.
A tracking későbbre maradt.
Ezután a kábelen keresztül átvándoroltam az Őrszem robotba, hogy meghiúsítsam hódító jellegű ténykedését. Megkíséreltem kiiktatni belőle az öngyógyítás funkcióját vagy legalábbis egy ahhoz hasonszőrű parancskódot, de sajnos csak átmenetileg tudtam tőle elvenni a kedvét. Azt is csak nehezen. Végül lüktető fejjel zuhantam vissza a testembe.
A trackingre úgy fest nem maradt idő.
– Kis bajtárs átmenetileg likvidálva – hangsúlyoztam ki az időt, habár pontos számadatokkal nem tudtam szolgálni. Még mielőtt teljes sötétség telepedett volna ránk Őrnagymester jóvoltából, manuálisan lehúztam a pendrive-ot a számítógépről és zsebre vágtam azt. Bástya-брат-et pedig lerántottam Edricről a biztonság kedvéért.  
„Én is elfogadnék egy kis energiát…” – száguldott keresztül elmémen a gondolat, miközben laposakat pislogva figyeltem, ahogy Bishop a szemem láttára 200%-ra töltötte magát.
A ránk telepedő „csendtől” nyűgösen, sajgó fejemet fájlalva, enyhén szédelegve és marha éhesen emelkedtem fel a székből, mikor Őrnagymester kiadta az ukázt, hogy kövessem. A tűnetegyüttestől teljesen megfeledkeztem az ülőalkalmatosság hangosságáról, mely fémes zenebonájával úgy vágta át a sötétséget, mint kés a vajat.
A fiaskó ellenére megpróbáltam követni Bishopot, különösen koncentrálva a halksága, ami night-vision híján teljesíthetetlennek bizonyult. Bár ennél a pontál akár Morphy-re is ráfoghattam volna, hogy gebedjen meg! Szemeim ugyanis alig-alig szoktak hozzá a félhomályhoz, emiatt vállal levettem az ajtófélfát, aztán megbotlottam a küszöbben mitől szabályosan lerogytam a dobozok mögött gubbasztó Bishop mellé.
– Áucs – dörzsöltem bevágott jobb vállamat. Említettem vajon már Őrnagymesternek, hogy Sorcerer vagyok és nem Assassin?
Ezzel egyidőben a dobozok szélén koppant valami, ami kivételesen nem én voltam. Meglepett pislogással nyújtottam nyakamat, hogy rálássak. Valami élesnek tűnt, ami beleállt a doboz oldalába. WTF.
– Készülj fel… és plz, ne hagyd, hogy lelőjenek! – suttogva közöltem, miközben megkapaszkodtam az előttem lévő doboz szélében, majd megpróbáltam teljesíteni a korábbi kívánságát: a figyelemelterelést.
Piszok sok fagylaltba fog ez kerülni neked, Őrnagymester!!!

MAFFIA POV:
A telefonból bömbölve zengett föl a dal Kopejka farzsebében. Habár a szemeit nem látta, Késes élesen vágó tekintetét még a sötétben is érzékelte. Társa testtartásából egyértelmű volt, ha nem némítja el azonnal a készüléket, akkor a következő kést belé állítja. Kopejka kétségbeesetten próbálta elhallgattatni a zaj forrását, de akármit nyomogatott a telefonon, amaz nem reagált rá. Így kénytelen volt drasztikus módszerekkel előállni – ledobta a földre, majd addig taposta acélbetétes bakancsával, amíg el nem hallgatott a telefon.

*

Alig, hogy csend ülepedett a sötét raktárba – újabb zenebona törte meg azt. Ezúttal orrhangú társuk telefonja fogott bele az Oroszlánkirály nyitányába. Ki nem mellesleg éppen a generátorba próbált életet lehelni. De amint érzékelte a telefonja különc működését, eszébe juttatta a hetekkel ezelőtti eligazítást.
Na, nem a fejtágításon elhangzottak, hanem az azt követő, haverokkal történő iszogatás. Dimitriyev a Queensben történt kalamajka közepén önálló életre kélt mobiljáról panaszkodott két vodka között, ami szerinte az egyik mocskos mutáns műve volt. Ez olyan visszatérő sztori, amit másodszorra hallott.
Köszöni szépen, ő nem tervezett nyomi gén-retardáltak által jobb létre szenderülni! Így nem is küszködött tovább a készülékkel, azonnal elindult a garázsajtó felé.
– Oleg, hozzad a korcsok ellen való hálót!
– A mit?
– Esküszöm, ha túléljük én magam belezlek ki… – mély orrhangja egy oktávval feljebb mászott az idegességtől.
Oleg mellett strázsáló Gyárkémény ledobta félig elszívott bagóját. Mire társa bármit is reagálni tudhatott volna, ő már rég a kezében tartotta a szóban forgó eszközt. Végül hátra hagyta bambán maga elé meredő Oleget, ki még mindig azon töprengett, hogy mégis milyen flancos hálóról van szó?

*

Kopejka alig, hogy széttaposta telefonját, menten Késes irányába fordult, hogy most akkor repül vagy nem repül-e felé a penge? Habár a helyiségre telepedett sötétség jócskán megnehezítette a tájékozódását, azt még így is határozottan ki tudta venni, hogy Késes sziluettje nem volt korábbi helyén.
Aggodalom száguldott végig rajta. Feszülten szorongatta markában pisztolyát, tekintetét körbe-körbe hordozta a termen. Végül társát keresve szép, lassan az épület belseje felé kezdett hátrálni.
– Pszt, Késes? – fojtott hangon szólongatta, de nem kapott rá semmiféle reakciót. Ami még inkább nyugtalanította.

*

Gyárkémény a hálóvetőt két marokra fogva, lövésre tartva fedezékbe húzódott a garázsajtó bal oldalán lévő polcsor mögé. Alig, hogy elhelyezkedett, válla felett kérdőn orrhangú társára nézett.
– Amint felfedi magát a mocskos korcs, azonnal használd! Nem akarok itt megdögleni – adta ki a parancsot.
A „Circle of Life” bömbölését figyelmen kívül hagyva, megpróbálta mobilján felkapcsolni a zseblámpát. Miután a készülék nem adott semmiféle életjelet – pontosan úgy, miként anno azt Dimitriyev mesélte. Ezért teli erőből behajította azt a raktár belseje felé, mely egészen a terem közepéig elrepült.

*

A megreptettet telefon hangos csattanással Kopejka lábánál ért földet. A készülék torz hangon folytatta a zenélést, mely teljesen megrémisztette. Ijedtségében két lövést adott le rá.

*

Késes, miután őt nem érintette a telefonos kálvária, mivel sosem hordott magánál bevetés közben ilyen kütyüket. Így termetét meghazudtolva zajtalanul kapaszkodott fel a mellette lévő polcsoron.
Odalent elveszve bolyongó társára egyáltalán nem reagált. Sőt, kihasználta, hogy ideális prédának tűnt. Ő maga türelmesen várt, hogy szemei hozzászokjanak a sötétséghez.
Ezt követően keselyűként lesett a raktár belső irodája felé. Biztos volt benne, hogy ott voltak a behatoló(k)!

*

A kint parkoló kocsik mellől a Once upon a Dream kezdett szólni Lana Del Rey feldolgozásában, amitől Oleg kishíján sikítófrászban tört ki. Határozottan nem esett egybe zenei ízlésével – legalábbis az orosz disco számokat meg sem közelítette.
– Srácok! Engem az asszony kicsinál, ha ezt is összetörőm – szólt be a garázsajtón keresztül társainak. – És miért játszunk vak vezet világtalant ebben a sötétben?
– Oleg, ha nem fogod be a lepénylesődet téged lőlek le! – ripakodott rá az orrhangú. Legalább nem úgy halna meg, hogy társa idióta kommentjeit kelljen utolsó perceiben is hallgatnia…

Számoltam ezzel a veszéllyel. Ha nem festem le ilyen aprólékosan a képet, Glitch amiatt fog aggódni, hogy Fitzroy visszatérhet. Így pedig egy hentes kíméletlenségével ismertettem az óvintézkedéseket és megijeszthettem, sőt lehet, hogy ezek után félni fog tőlem. Amit tettem érte, abból meg kell értenie, hogy nincs oka félni. Amit ő tett értem, azt sem felejtem el és ezt ő is tudja.
- Ne fárassz ilyenekkel... - zárom le ezt röviden.
- Bantam eddig nem volt célkeresztben. Már van benyomásod a gazdájáról, szóval bármi lehetséges. Utána fogok nézni.
Callisto-nál. Úgyis kell vele beszélnem, be kell mutatnom az új nagykövetet és a költözésről is fontos tárgyalnunk. Vicc, hogy az a kis pondró lesz a beszélgetés legfontosabb része.
Az az érzésem, hogy Glitch-nek többet jelent a dícséret, mint mutatja. Pont ezért mondtam és az ellenkezésért kap egy mosolyt cserébe. Ez aranyos mozzanat volt.
- Csak a vezetékes áramot veszem el.
Ki tudja, mik lapulnak még a dobozokban. Van esély arra, hogy rá tud kapcsolódni valamire. Zűrt okozni apróságokkal is lehet. Mint ahogy én tettem a kötőtűk lenyúlásával. Nem látja, mert háttal guggolok a konnektornál, de elvigyorodom, hogy egy Őrszem Robot és több maffiózó fenyegetése mellett az a legnagyobb gondja, hogy kivettem a zsebéből a tárgyat, ami megoldja a helyzetet.
- Figyelni fogok rád.
Hagyom, hogy kigondolja a mondata végét. Azért bele is szólok, mert nem derül ki, mire jutott.
- Vagy okosóra, kommunikációs egység, zseblámpa, de még egy e-cigi is jó.
Azt mondta, messziről ráérez ezekre attól függően, hogy mennyi a zavaró objektum és milyen erősségű a jel. Bízom abban, hogy a segítségemre lesz. Egyelőre jók vagyunk a dobozok mögött. Az éjjellátón keresztül furának tűnik Glitch bőrszíne.
- Mi történt? Tarts ki! - suttogom a halknál is halkabban.
Nem hiányzik, hogy összeessen. Pihennie kell, nem hajthatom túl. Lehet, hogy a robot fárasztotta le vagy a kütyük feltérképezése. Most én jövök. Figyelek arra, hogy ne érjek a nőhöz. Árammal töltve ez veszélyes. A két koppanás elárulta a helyünket és most már tuti, hogy Glitch a kimerülés szélén áll. Amúgy is kétbalkezes, a sötétség és az állapota még ront a helyzeten. Szerencse, hogy van rutinom civilek kimentésében.
Basszus! Ez közel volt. Bárki dobta, remekül tájékozódik hang alapján és kiválóan céloz. Vagy ezt akarja elhitetni velünk. Azt a kést szépen lenyúlom.
Kezdődik a műsor! Nagyon ügyes. A telefon gazdája hatékony és brutális megoldást választott. A testalkatát fel tudom mérni így távolról és a csattanásokból is lehet következtetni egy keveset. Kint is megy a zavaró adás. Ettől már én se hallom rendesen, mit piszmognak. A taposós pasas fejfordulata elárulja, merre van a társa. Vagy csak volt? Igen. Nem ő a célbadobó, az biztos. Inkább az eltűnős haverja vagy egy másik. Célba veszem, ekkor viszont valami csattan és a férfi lő a tárgyra. Én pedig rá, méghozzá fejre. Ebben a hangzavarban nem fogják hallani, honnan jött a lövésem.
Ami ezután jön, abból tudom, hogy van egy hálóvetős. Remélem, hogy nem azt használja, amit a mutánsokat begyűjtő fejvadászok az én időmben. A Hydra-orosz maffia kooperáció miatt sajnos van rá esély. Az újabb két lövés teljesen rossz irányba megy. Glitch-nek suttogok megint:
- Oleg telefonján csinálj valamit, ami igazolja a besúgógyanút. Belekeverhetnéd Cylla Markhamet.
A módját ő tudja. Ha keltünk még egy kis zűrzavart, ez az eddig sem összetartó csapat megoszlik és egyesével leszedhetem őket. A hálós a legveszélyesebb. Én közben figyelek és ha valaki közeledik, abba belehajítom a kést, ami a kezemben feltöltődött árammal. Ez nem dobókés, de én se először célzok vele.

   

Miután megjártam a harmadik telefont is, szinte azonnal visszazuhantam a testembe. Alig, hogy túltettem magamat az elképesztő fejfájáson és vérző orrom tényén, legszívesebben már lőttem is volna ki magamat a legközelebbi elektronikába. Fülleimet ugyanis megütötte a fegyverlövések jellegzetes dörrenésének hangja, amit ki nem állhattam.
Riadalmamban szívem óriásit ugrott mellkasomban, főleg, amikor az egyik egészen közelről sült el. Túl közelről ahhoz, hogy komfortosan érezzem magamat. Hamar kisakkoztam, hogy valószínűleg Bishop műve volt.
– Oleg? – kérdeztem vissza ruhám ujjába törölve az orromból kicsöppent vért. – Melyikük Oleg? Bruno, Zazu vagy Lana Del Rey? – kérdeztem vissza panaszosan. Eddig mobilról-mobilra ugrabugráltam, honnan kéne tudnom, hogy melyik kié volt?!
Amint túltettem magamat a kezdeti felháborodáson, képességemmel a környezetemre összpontosítottam. „But if I know you…” – dudorásztam magamban a kintről beszűrődő dallam után. Nagyon is csak egy telefont érzékeltem a közelben, méghozzá Lanát. Feltételezem, akkor ez tartozhatott Oleghez.  
– Megvan! Szóval spicliség és Markham. Meglátom, hogy mit tehetek – alig, hogy kijelentettem, lehunytam szemeimet, vettem pár mély levegőt és visszakapcsolódtam a készülékre.
Nem volt erősségem az improvizálás. De úgy voltam vele, hogy a mobillal majd csak összehozom…

***

MAFFIA POV:
Késes, miután megbizonyosodott a betolakodók helyzetéről, lendületet vett és átrugaszkodott a szomszédos polcsor tetejére. A huppanás zaját elnyomta a polcok közötti folyosó felől zengő lövések hangja.
Ott macskákat megszégyenítő ügyességgel, illetve csendességgel mászott át az egyik polcrendszerről a másikra, amíg el nem érte a betolakodók felett magasodó utolsó állványzatot.

*

– Szerintem eltaláltam valamit – szólalt meg Gyárkémény eltűnődve. Szemeivel a raktár belsőjét fikszírozva, mintha csak tökéletes víziója lenne a sötétben.
– Jó, akkor menj és nézd meg. De imádkozz, hogy ne Késes legyen az, mert akkor tuti, hogy beléd állítja az egyik bicskáját! – szalasztotta előre társát az orrhangú. – Én fedezlek! – némán figyelte, hogy Gyárkémény óvatos léptekkel előre indult. Egészen addig, míg meg nem ütötte fülét a kintről szóló számítógépes hang…
„– Markham nagyon hálás az információkért. Jutalmad nem marad el. De javasoljuk mielőbb távozz a helyszínről, különben nem garantálhatjuk a biztonságodat.”
Ezen szavak hallattán vérnyomása az égbe szaladt, felhagyott Gyárkémény fedezésével és dühödt léptekkel kicsörtetett Oleghez.
– Egy perced van, hogy ezt megmagyarázd nekem, mielőtt agyonlőlek te mocskos kis áruló! – mély baritonja baljóslatúan zengett, miközben gallérjánál fogva megragadta Oleget és nekilökte a platóskocsi oldalának. – Jobb, hogyha mielőbb eldalolod, hogy mi ezeknek a rohadékoknak a terve, mielőtt a többieknek baja esik!
– Mi a francról beszélsz?! Nekem semmi közöm sincs ehhez! – Oleg kezéből kihullott a telefon, majd rúgkapálva próbált szabadulni a fogás alól.
– Nekem ne add itt az ártatlant! Mindent tisztán hallottam, te barom! – rázta meg a ruhájánál fogva.
Eközben Olegnek sikerült kirántania magát, mely során egyensúlyát vesztve a földre zuhant. Ezen helyzetét kihasználva páros lábbal térden rúgta random vádaskodó társát. Ahogy elesett, Oleg szerencséjére kihullott kezéből a pisztoly.
– A mobilom totálisan megkattant és mindenféle furcsa dolgokat csinál, meg se tudtam akadályozni semmiben se! Te meg itt engem hordsz le, mikor azt se tudom miről van szó?! – Oleg panaszosan köpte a szavakat, mialatt feltápászkodott a földről.
– Ne hazudjál a pofámba! Korábban még te ugattál erről a spinéről! Folyamatosan gáncsolsz minket, mióta ideértünk. Most pedig az ő kis talpnyalója küldözget neked üzeneteket, miközben itt hátul bujkálsz, mint akinek vaj van a füle mögött! Tehát gyorsan köpd ki, hogy mi a tervük vagy esküszöm kiütöm belőled! – mély hangja egyre hangosabb és hangosabb lett, ahogy Oleg példáját követve talpra kecmergett. Végül öklét ütésre készen tartva nekirontott spicli gyanús "társának".

*

Gyárkémény beljebb lejtett a raktárban. Menet közben a kezében tartott hálóvetővel gyürkőzött. Próbálta amazt újra tölteni a hálóval, ami a sötétben nehezített gyakorlatnak számított. Végül megtalálta a korábban kilőtt hálót, mely a gyanúsan mozdulatlanul földön fekvő társukra volt gabalyodva.
Fél térdre ereszkedett a társa mellett, majd ahogyan kitapogatta a hálót, furcsa nedvességet érzett a kezein. Feszülten közelebb tartotta orrához, a fémes szag alapján hamar leszűrte, hogy vérről lehet szó. Kopejkát lelőtték!
A garázsajtó felől beszűrődő vita okán, Gyárkémény homlokát ráncolva felnézett, fülét a zaj irányába fordítva. Ekkor a kintről beszűrődő gyér fények jóvoltából, szeme sarkából látta megvillanni a felé repülő tárgyat. Reflexből próbált elugrani előle a hozzá legközelebb eső polcsor takarásába, de túl későn mozdult és az áramtól felhevített penge beleállt jobb felső combjába.
Kínjában felordított.
Az éles fájdalom követően érezte a testén végig futó forróságot, ami görcsbe rántotta egész testét. A vetődéséből így földre zuhanás lett. Mikor az erős rántások elérte kezeit is, a markában tartott valamelyest megtöltött hálóvető – elsült.

*

A gépszobával szemben álló polcsor tetejéről, Késesnek tökéletes rálátása volt a két behatolóra. Zsebéből előhalászott egy füstgránátot, felkészülve, hogy rájuk hajítsa azt. Időzítése egybeesett az odalent eldobott pengével.
A raktárt betöltő fájdalmas kiáltás elnyomta a füstbomba koppanásának hangját. A golyóbis begurult két doboz takarásába, majd szinte azonnal elkezdte ereszteni magából a látást zavaró füstréteget.
Késes a keletkező ködöt kihasználva rugaszkodott el az állványzat tetejéről, rávetve magát a felfegyverkezett alakra. Becsapódásának ereje kisodorta őket a polcok közötti korridorra.

*

A rosszul betöltött lövedék csomóvá gabalyodva nekiütközött a szemközti polcsor felső részének. Gyárkémény a földön fekve, görcsökbe rándult testtel még elcsípte, hogy az állványzat, amelynek nekicsapódott a háló, vészesen meginog. Végül óriási csattanással nekidőlt a szomszédos állványzatnak, dominó-effektust generálva.

***

Ha már benne mókoltam újfent Lanában, a telefonban, és megvoltam az újabb elterelő hadművelettel (aka kokszon felolvastattam egy random generált szöveget a leányzóval), elküldtem magamnak egy üzenet formájában az összes kontaktját ennek az Olegnek. Mondván, később bizonyára jól jöhet.
– Őrnagymester? – amikor újra visszazuhantam a testembe, tekintetemmel azonnal Bishopot kerestem, hogy leközöljem korábbi kívánsága teljesült és hány gombóc fagyit követelek ezért cserébe.
Azonban elkeseredetten tapasztaltam, hogy az orromig se látok. Na, nem a sötéttől, ahhoz már egészen hozzászokott a szemem. A torkomat kaparó füst ködösítette el a látásomat és csak a hangos, fémes csattanásokat hallottam egyre közelebbről és közelebbről a szemközti polcsor felől. Nem igazán tudtam kivenni, hogy mi történik pontosan, de valamiért erős menekülési kényszert generált bennem a szituáció. Jobbnak véltem hallgatni rá. 
Ijedten löktem magamat talpra. Enyhén szédelegve indultam vissza a gépszoba óvó takarásába. Ekkor egy műanyagdoboz egyenest a lábaim elé csapódott. A csörömpölés alapján apró fémalkatrészek hullhattak ki belőle a földre. Ezt még csak-csak sikerült átlépnem.
Viszont a következő, amire emlékeztem az a fájdalom, mintha egy serpenyővel hátulról fejbe vágtak volna, majd a sötétség…  

Az emberünket sikerrel kilőttem. Még nem veszem biztosra, hogy meghalt, de egyelőre harcképtelen. Elősz, hogy én látok az optikai egységemmel ilyen fényviszonyok között. Az a bizonyos háló a kilőtt fickón landolt. El kell vinnünk, hogy meg tudjuk vizsgálni az anyagát és fel tudjunk készülni a védekezésre. Ez minden mutáns érdeke.
Basszus, már Glitch orra is vérzik. Nagyon kitesz magáért. Erre a mozzanatra még szükség van, utána viszont nem hagyom ténykedni. Innentől átveszem a szitut.
- Oleg teljes nevét nem tudom.
Lehet, hogy orbitálisan nagy baromságot mondtam és a nő az előadók nevére gondolt. Mindegy, válaszolni akkor sem tudtam volna. Egyik zenét se ismertem. Minek dúdolgat? Á, így kereste meg a telefont. Már transzba is esik, ahogy kimondja, hogy nekilát. Szééép. Nagyon profi szöveg szólalt meg, méghozzá jó hangosan. Ahogy gondoltam, ez a kis káosz kapóra jön. Hajítom is a kést a legközelebbi és legveszélyesebb ellenfél felé. Pont beletalál a társával bíbelődő, féltérdre ereszkedett hálóvetősbe. Az egy kulcsfontosságú fegyver, fontos volt kivenni a képletből.
Kint ordítozás megy, itt a fájdalom hangjai töltik be a teret. Ki akarom használni, de közben füst keletkezik itt előttem. Az éjjellátó valamennyit enyhít rajta, mert védi a szememet. A látási viszonyok határozottan romlanak. Glitch-et biztonságba akartam volna helyezni, de tele vagyok árammal és noha neki is van hasonló jellegű ereje, nem biztos, hogy immunis a külső forrásból érkező elektromos energiára. Nem kockáztathatok, így is rossz az állapota. A polcok pedig még rá, ránk is akarnak esni. Szép lövés a megrázott pasastól. Nem marad időm az állványzat esésének tompítására, mert rám ugrik egy alak. Ez igen, ért a lopakodáshoz! Őt kereshette a telefonra pisztollyal támadó társuk.
Magamban elmormolok egy imát, hogy Glitch ne péppé zúzva kerüljön elő a holmik alól. Az oszlop tetejéről rám eső fickó súlya és lendülete nem semmi. Az esés lesodorja a fejemről a szerkezetet, ami felsérti a fejemet. A sötétségbe így keveredik egy kis fény, mert a szemeim világítanak a bennem dolgozó energiától. A késes pali szúr és üt egyszerre. Az öklével talál és a vállamat éri. Jó erőben van! Elgördülök, ahogy tudok, vele együtt és ráeresztem a testemben lévő áramot. Az elektromos energia hátraveti, ezért úszom meg a következő szúrást, amit a szívem felé irányzott. A jobb bicepszembe áll bele a penge. Fájdalmas, de nem állít meg. Szívós ez az orosz. Vergődik, kínlódik, de nagyon intenzíven küzd. Átlagos embernek való mennyiséget engedtem bele, ő viszont az átlag feletti állóképességgel rendelkezik. Nagyon képzett, ezért kell vele vigyázni és legfőképpen távol tartani a társamtól. Emelem a tenyeremet és a fejét célzom meg egy akkora adag energialökettel, ami nem fog belőle sokat hagyni. Szinte emberfeletti erőfeszítést tehetett, hogy előrántsa a pótkését és felém hajítsa. Csak a feljavított képességeimnek és reflexeimnek köszönhetem, hogy gyorsan tudok fordulni és ezért a kés nem a mellkasomba, hanem a vállamba csapódik. Vízszintesen áll a penge. Ha ez a bordáim közé ment volna, akkor bajban lennék. Kivételes ellenfelem van. Volt. Most már nyaktól felfelé semmi nem látszik belőle.
Sziszegek, de nem húzom ki magamból a kést. Amíg a sebben marad, addig csillapítja a vérzést. Még legalább három ellenfelünk van. A bagószagú másik lábába gyorsan beleeresztek egy kisebb lövést, utána megnézem Glitch-et. A francba! Kiterült. Nem érhetek hozzá a töltöttségem miatt, úgyhogy csak fölé hajolok, hogy halljam, lélegzik-e. Kifújom a levegőt, mikor érzem az apró légmozgásokat.
Itt nem tudok mit tenni. A tovább óbégató maffiózóval kell foglalkoznom. Spórolok az elszívott energiával és inkább az egyik kipottyant kibernetikus lábat ragadom meg. Emlékszem, abban az ausztrál kiborgcsapatban volt egy, amelyik ilyennel rendelkezett. Azt mondták róla, akkorát rúg, mint egy légkalapács. Ütőfegyvernek is megteszi. Amíg a sérült fickó kétségbeesésében ügyetlenül babrál a hálóval, teljes erőből ráverek a karjára a műlábbal. Megint ordít, mint a fába szorult féreg. Nincs sok önfegyelme és a fájdalomtűrése se az igazi. A karja olyan szögben áll, hogy jobb is, ha Glitch ezt nem látja meg. Neki is volt kartörése és amúgy is sokakat megrettent az ilyesmi. A férfi másik karját saját kezűleg töröm el és utána úgy vágom orrba, hogy elájuljon. Ki fogjuk hallgatni.
Ki kell zárnom a fájdalmat, ami a két késszúrásból, az ütésből és az esés okozta sérülésekből ered. Nem tört el, de pokolian hasogat és a vérem szagát is érzem. Még nincs vége a harcnak. Jön valaki kintről! Az lesz, aki Oleggel üvöltözött. Nem fordítok nagy erőket a rejtőzködésre, mert a szememből jövő fény elárulna. Fedezékre viszont szükség van, ezért a gépszobával átellenes oldalon levő polcsor mögé hűzódok. Itt egyik állvány sem dőlt el. Ha a támadónak van egy kis esze, nem fog az áru mellett lövöldözni úgy, hogy a pakkok tele lehetnek tűz- és robbanásveszélyes holmikkal. De sajnos ma láttam már ettől a csapattól olyan dilettáns műveleteket, hogy kinézek belőlük bármit. Telibe kell kapnom az ipse mellkasát. A pisztolyom a verekedés közben elkeveredett, de az oldalamon lógó energiafegyver masszívan volt rögzítve és még mindig kéznél van. A dobozok között nézek ki és célra tartok, majd tüzelek. Bárhogy is lesz, Glitch-ig nem hagyom eljutni.

   

MAFFIA POV:
Oleg hátrább ugrott a jobb arcféltekére irányuló ütés elől. Szapora légvétellel szuggerálta társát, kiről határozott meggyőződése volt, hogy elgurult a gyógyszere.
– Fogd már fel te barom, hogy semmi közöm sincs az egészhez! Ha benne lennék, ide se jöttem volna! – üdvöltésének végét már nem lehetett tisztán hallani, amiért a raktárból érkező fémes csörömpölés elnyomta a hangját.
A zaj miatt Oleg meglepetten fordult sarkon a garázsajtó felé. Abban bízva, hogy talán idekintről is látja mi történik az épületben. Mikor berekesztették az egymással való ordibálást, tisztán kivehetővé váltak az odabentről zengő fájdalmas kiáltások.
– Mi a franc történik?! – Oleg megrökönyödött arccal fordult társa felé, aki szavak helyett egy jól irányzott jobb egyenessel felelt. Az orrát ért ütés miatt hátratántorodott, egyensúlyát veszítve hátra zuhant, végül pedig beütötte a fejét az aszfaltba. A csapódás erejétől az eszméletlenség jótékony sötétsége telepedett rá.
– Nagyon is jól tudod, hogy mi történik odabent, te áruló! – köpte a szavakat mély hangján.
Fél percig felsértett öklét dörzsölgetve lamentált azon, hogy mégis mi tévő legyen a most kialakult helyzetben?
Sanszosan megszervezett mutáns támadás alatt álltak. Késes lehet, hogy képzett, de ő is csak egy ember... A fájdalmas kiáltások alapján társai nagy valószínűséggel már hallottak, ha nem rosszabb. Ő viszont egyedül volt, ki tudja hányak ellen? Egyetlen vígasza, hogy legalább az áruló a markában volt.
– Трахни тебя! Én nem fogok itt megdögleni! – jutott fennhangon elhatározásra.
Különösebb finomkodások nélkül, grabancánál fogva megragadta az elalélt Oleget. Elrángatta a kisteherautóhoz és felhajította a szállítókocsi csomagterébe. Rávágta az ajtót, aztán visszaindult a raktár irányába. Félúton felszedte elejtett pisztolyát és a betört képernyőjű mobiltelefont. Utóbbit zsebre vágta, elvégre azon volt a bizonyíték Oleg köpéséről.
Az odabentről kiszűrődő, fájdalmas kiáltások – amit Gyárkéménnyel azonosított – egyértelművé tették számára, hogy helyesen döntött. Inkább szembenézz az Oroszlán haragjával, mintsem itt fűbe harapjon néhány génselejt miatt!
Esetleges rajtaütéstől rettegve, óvatos léptekkel merészkedett a raktárkapu szájába. Kezében végig lövésre készen tartva a fegyverét osont be a szemközti oldalon lévő polcsor mögé. Mivel egyik társát se látta a közelben, illetve már hangokat sem hallott, ebből arra következtetett, hogy társainak már úgy is mindegy volt. Ha életben lennének, már rég keresték volna, hogy hol van.
Halott társai gondolatától mélységes düh öntötte el. Tekintete megakadt a tartalék benzineskannákon, melyek szükség esetére a garázsajtó körül voltak elhelyezve. Magához vette az egyiket és végig locsolta vele az első polc tartalmát, különösen ügyelve arra, hogy a kartondobozok is bőségesen kapjanak belőle.
Ennél a pontnál nem érdekelte az áru, a jutalom, a büntetés, csak az, hogy élve távozzon innét. Ahhoz pedig meg kell, hogy állítsa ezeket a degenerált mutánsokat! Elvégre valamit akarhatnak innen! Azt fogják menteni és magukat, így nem lenne idejük arra, hogy üldözőbe vegyék.
Már ha kijutnak innen!
– Fogalmatok sincs, hogy kivel kezdtetek! Az Oroszlán hallani fog rólatok! Meg fogjátok bánni és azok a mocskok is, akik felbéreltek titeket! – haragtól remegő mély hangja bezengte a raktár belsejét, miután kisprintelt az épületből.
Változatos obszcén szavak kíséretében behajította az öngyújtót a benzinnel leöntött területre. Ezután készült lendületesen lecsukni a garázsajtót. A mozdulat végrehajtása előtt még látta, hogy tűzre kapnak a dobozok, a lángok pedig sebesen kezdtek elterjedni a polcsoron.
Terve egyszerű volt: a támadóikra zárja a garázsajtót, sarkon fordul, bepattan a kocsiba és elszáguld innét.

***

Csípős füstszag csavarta az orromat, amitől menten torkomban éreztem a hamburgert. Tipikus mekis buresz utóíze volt, habár elképzelésem se volt arról, hogy mikor burkolhattam be a gyors kaját. Hányinger ide vagy oda, ha most elém pakolnának egy óriási kehely fagylaltot, nem mondanék rá nemet. Sőt, azt is bevállalnám, hogy az egész étlap visszaköszön belőlem. Éhes vagyok…
Egyébként ordenáré nagy butaságot álmodtam! Egy félig szétcincált robotmaradványból nyertem ki valami random videofájlt. Meg egy Edric nevű számítógéppel beszélgettem. Aztán fejbe vágtak egy serpenyővel.
Mellesleg, ha aludtam, akkor mégis mitől vagyok én ilyen hihetetlenül fáradt?
Laposakat pislogva néztem fel, a sötétségtől viszont az orromig se igazán láttam. Mikor megpróbáltam megmozdulni, végtagjaimban nem volt olyan pont, ami éppen ne fájt volna. De leginkább fejem lüktetett, mintha csak nem is álmodtam volna azt a fejbe kólintást. Ahogy enyhén az oldalamra fordultam apró, fémes dolgok fúródtak a bőrömbe, kicsi csavarokra emlékeztettek.
Ennél a pontnál kezdett elég zavaros lenni úgy… minden. A füstszag egyre erősebb lett, ahogy megpróbáltam legalább felülni, a koponyámból sugárzó fájdalom erősen tiltakozott a mozdulat ellen. Ráadásul miközben megtámaszkodtam, tenyerembe beleálltak az apró alkatrészekre emlékeztető fémek. Plusz a félig megemésztett burger is egyre nagyobb késztetést érzett arra, hogy visszaszánkázzon belőlem.
Elég bizarr volt, de valami azt súgta, hogy nem Bayvilleben vagyok. De akkor mégis hol? Ugye nem megint…
Lehunytam a szemeimet. Vettem egy mély levegőt. Elszámoltam háromig. Mielőtt újra kinyitottam volna a szemeimet, lassan kifújtam a benntartott oxigént. Olyan büdös van, mintha égne valami!
Bármennyire is vágytam rá, a helyzetem sajnos nem változott. Nem ébredtem fel máshol.
A fájdalom ellenére szédelegve ülő helyzetbe kényszerítettem magamat. Ügyetlenül végig tapogattam a zsebeimet telefonom után kutatva. Amint a kezemben tartottam a készüléket felnyomtam rajta a kijelzőre gyors elérésbe helyezett zseblámpa ikonnal a világítást. A fény nem tűnt jó ötletnek, szemeim azonnal fájni kezdtek tőle. Bekönnyezett szemekkel, hunyorogva próbáltam előre kémlelni, amennyire tudtam.

Lesben állok és amíg meg nem pillantom a következő fickót, fejben kezdem összerakni a menekülési tervet. Glitch-et fel kell ébreszteni, a Bástyát bezsákolni, a kibernetikus részeket szétlőni és megyünk.
Gondolataimat félreteszem, mikor meglátom a maffiózót. Óvatosan mozog és nem nyújt könnyű célpontot. Még ha a fal előtt menne, bátran kilőném, a polcoknál viszont nem lehet annyira precízen lőni az energiaágyúmmal. Nem fogom meggondolatlanság miatt véletlenül a levegőbe röpíteni a raktárt velünk együtt. A locsolás hallatán viszont egyértelmű, hogy a támadó erre készül. A fegyveremet visszaakasztom az oldalamra. Újabb támadás nem várható. El fog menekülni, hogy ne robbanjon fel a raktárral együtt.
- Az Oroszlán a fejedet veszi, hogy megsemmisíted az árut és kirobbantod a háborút Markhammel - üvöltök teli torokból.
Továbbadja majd a hírt az orosz maffiának, ami így összebalhézik az ausztrál nővel. Vagy tele a gatya és lelép még az országból is anélkül, hogy bárkinek bármit mondana. Bárhogy is lesz, meggyengítjük az ellenfelet.
Hátrafelé araszolok, miközben hallom a garázsajtó csapódását és a lángok egyre erősödő ropogását. Láttam itt egy poroltót, mikor bejöttünk. Leakasztom és odaszólok az ébredező Glitch-nek.
- Csomagolunk és távozunk. Gyere! - szólok neki sárgán világító szemekkel.
A gépszobában leteszem a poroltót.
- Használd, ha közel van a tűz.
Az ájult pasast kint hagytam. Jó lett volna kihallgatni, de nem érünk rá.. Az átlagnál sokkal gyorsabb mozgással pakolok. Energiával feltöltve minden jobban megy. A Bástya törzsét és a fűrészlapot berakom a zsákba, amit a hátamra csapok.
- A bejáratot szerintem elzárta a tűz. Nyitok másik ajtót. Mögém!
Ha Glitch nincs láb alatt, akkor az elnyelt energiafnergia utolsó morzsáival lyukat lövök a falba, amin kiférünk. Két-három lövés kell hozzá, gondolom. Ez egy masszív építésű ház. Mikor már nyílt utunk van az utcára, felveszem a sporttáskámat és kisegítem a társamat. Már nem vagyok áram alatt, így biztonságos az érintés.
- A sarokig még tempó, hogy ne érjen minket a robbanás. Utána kifújhatod magad.

   

Homlokomat ráncolva kaptam fejemet a hang irányába. A hirtelen mozdulatot szinte azonnal meg is bántam. A fejem hátsó oldala már-már elviselhetetlenül lüktetni kezdett.
Szám fájdalmas fintorra húzódott, miközben továbbra is kissé hunyorogva fürkésztem a világító szempárt. Mobilomat a férfi felé fordítottam, hogy az alakjából is ki tudjak venni valamennyit. Az X-men szimbólum majd kivitte a szemeimet. A kosztüm még csak hagyján volt, de valahonnét rettentő ismerős volt…
– Tudsz arról, hogy világít a szemed a sötétben? – rekedt hangon fogalmaztam meg a csodálkozó kérdésemet.
Az utasító hangnem megkérdőjelezése nélkül tápászkodtam fel. Az enyhe szédülés leküzdéséhez a falba kapaszkodtam, majd követtem a kisszobába. Behúzott nyakkal léptem át a küszöböt, amiért fémes nyikorgást hallottam. Fél pillanatig ugyanis azt hittem, hogy ebből az ijesztőn megdőlt fémállványzatból jön, melynek tetejét pont az ajtó fölötti fal tartotta.
Alapesetben nem mentem volna sehova sem a fickóval. Szüleim ugyanis lelkemre kötötték, hogy ilyet soha ne csináljak. Viszont ezt a helyzetet is olyan speciális kivételnek könyveltem el, mint amikor anno Pietroval találkoztam. A legkevésbé sem akartam idebent égni és úgy festett, hogy a férfi jobban képben van, mint én.
– Még sosem használtam poroltót… – pillantottam le a tűzoltó eszközre. Igyekeztem finoman megfogalmazni nem tudásomat. – De már láttam, hogyan használják! – fűztem hozzá sietősen. Hamar adaptálnám a doramákban látott ismereteimet, ha azok a lángok valóban idemásznának mellénk. A tűz viszont egyelőre a raktárszerű helyiség elejében nőtt egyre nagyobbra és nagyobbra.
A mobilom által vetett fényt körbejárattam a kis szobában. Tűnődve vizsgáltam a berendezést, mitől az elmém hátsó szegletében emlékképek törtek fel. Nem éppen éreztem sajátomnak, mintha nem is velem történt volna, de mégis. Egyre inkább gyanakodtam Glitchre. Egyre égetőbbé vált a „hol is vagyok” – kérdés?
Figyelmemet a zsákba helyezett robotmaradvány viszont rendkívül lekötötte. Szerepelt az álmomban!!! Vagy hát, azt hiszem nem is álom volt…
– Én azt nem tenném be mellé! Összenőnek – szóltam rá hirtelen az ismeretlen ismerősre. Jobbommal határozottan a fűrészlapra böktem, amit készült becsomagolni mellé.
Riadtan meredtem a férfi irányába. Nehéz volt megmagyaráznom az érzéseket, ami a vágó penge és a darabos robot együttes gondolata okozott bennem. Az összenövekedést még annyira sem tudtam volna szakmailag definiálni, ha rákérdez. Sőt! Összenövekedik és ez nem jó. Ennyi. Mindenesetre ez a belső hang határozottan ellene volt annak, hogy egy helyre kerüljön a két dolog. Néha pedig okosabb volt ezekre az intuíciókra hallgatni, nem?
Értetlenül pislogtam a hátsóajtóval kapcsolatos megjegyzésére, miközben engedelmesen behúzódtam mögé. Kíváncsian nyújtóztattam nyakamat, hogy lássam miként fogja kivitelezni az átépítést, de az első lövés után rögvest megbántam a túlbuzgó érdeklődésemet. A lövedék és az épület falának találkozásától menten sípolni kezdtek a füleim. A következőnél már hallójárataimra tapasztottam tenyereimet és becsuktam szemeimet. Csak akkor nyitottam ki őket, amikor mancsaim alatt átszüremlő morajokból és a kis helyiséget betöltő nagy mennyiségű por egyértelművé tette, hogy elkészült a hátsóajtó.
A portól köhécselve botladoztam át a romokon. Egy halk köszönömöt mondva két köhintés között, amiért végig asszisztált ebben a műveletben (kellett az a támogatás, mert így advantage-el dobhattam az ügyesség mentőt és nem törtem ki a nyakamat).
– Robbanás? Milyen robbanás? Mások egyébként ugye nincsenek odabent? – mutogattam visszafelé a mobilommal az épület felé. Mindenesetre igyekeztem követni az említett sarokig (majdnem a másik irányba indultam el…).
A nagy sietségben igyekeztem nem orra bukni, amiért alkalmanként eléggé meg-megszédültem, hol pedig a vízióm vált furává. Az említett saroknál muszáj is volt beiktatnom azt a kis szünetet. A hátamat a közelben álló épület oldalának döntöttem, majd mély levegőket vettem. Úgy viselkedett a testem, mintha minimum öt kilométert lefutottunk volna.
A korábban emlegetett robbanás pedig valóban megérkezett. Nem kis hanggal! Riadalmamban majdnem távozott belőlem a lelkem (tévedtem a sajtburger csúszott a torkomba, megint).
Hirtelen köpni nyelni nem tudtam, füleim pedig újfent csilingelni kezdtek. Tekintetemet ismét az alakra vezettem. Most, hogy jobbak voltak a fényviszonyok és nem akart a szemem kiégni a helyéről és már csak egy és felet láttam belőle, így…
– Óóó, már emlékszem rád!!! – rikkantottam el magamat, ahogy utolért a felismerés. Füleim miatt hangosabban, mint eredetileg azt terveztem. – Te vagy az, a parkból –, aki elmondta, hogy mi is vagyok pontosan. Annyira lesokkolt, hogy jó csúnyán faképnél hagytam akkor és vissza se mertem menni egy darabig abba a parkba. Aztán a feje tetejére állt az egész életem.
– Ne haragudj, hogy csak úgy leléptem! Elég overwhelming volt az egész. Még bemutatkozni is elfelejtettem akkor. Rosemarie vagyok, de szólíts csak Romynak, ha szeretnél. Csak semmi Rose vagy Marie, mert azoktól rossz emlékeim vannak… – nyújtottam felé a kezemet. – Ez picikét most lehet, hogy furán fog hangzani, de abban már biztos vagyok, hogy nem álmodok, ami egy dolgot jelenthet: Glitch miatt vagyok itt. Ez egy kicsikét bonyolult dolog és lécci, ne nézz flúgosnak emiatt. Egyébként Glitch is én vagyok, csak akkor nem emlékszem mi történik velem. Szóval ez bonyolult – elhallgattam egy pillanatra. Mit is akartam mondani? Hol is tartottam? – Nem kéne hívni a tűzoltókat? Nem vagy tolvaj? Valami Testvériséges dolog volt, ugye? Netán X-menes? Mindkettő? Neked akkor most az a képességed, hogy masszív falakat tudsz átrobbantani? Csak mert nagyon elektromosnak tűnt! Nem vagy véletlenül te is Pikachu? Tudnom kellene valami fontosat, amire most nem emlékszem? Nem lesz baj abból, hogy felrobbant ez a hely? Mi az pontosan a zsákban? Esküszöm, hogy láttam az álmomban… És egyébként hol is vagyunk? És miért vagyunk itt? És mit akartam az előbb mondani? – egyre gyorsabban és gyorsabban hadarva sorjáztam a kérdéseket, amik éppen pop-up módon felmerültek a fejemben. A teljesség igénye nélkül, hol oroszul, hol angolul sikerült beszélnem.
Szemeimmel próbáltam a tekintetére fókuszálni, hogy világít-e még mindig vagy már nem. Ezen szándékom alatt vettem észre, hogy…
– SZENT MEG EGY ÉG VAN EGY KÉS A VÁLLADBAN ÉS VÉRZEL!!! – sápadtam mutattam rá a szóban forgó pengére és a körülötte keletkezett vérudvarra. A látványtól vagy hármat fordult szemeim előtt a világ és a következő pillanatban csak arra eszméltem fel, hogy a földön ülök.