There's something deeper that you'd better keep in mind

Annakidején is okkal akartam ezt a pincét! Másodlagos tényező volt, hogy a legtágasabb szoba az egész épületben, közel voltak a gépek, a konyha és viszonylag távol volt a többiektől (amúgy így is hallani lehetett őket). De a legfőbb oka a két ajtó volt. Míg az egyik a házba nyílt, a másik az udvarra. Utóbbi volt a kedvencem. Egyetlen bajom volt vele: olyan hangos, hogy csak az nem hallotta mikor kinyitottam, aki nincsen itthon.
Persze többnyire Arrownak nyitottam ki az ajtót, hogy bátran ki tudjon menni levezetni az energiáit. Kettőnk közül kutyám mindig is jobban élvezte Bayvillet. Csak most annyi különbség volt, hogy pórázostól mentünk sétálni. Jó nagy sétára. Egészen a városközpontig mentünk és mikor a mobilom kijelezte, hogy letoltam a napi kötelező tízezer lépésszámot, elhatároztam, hogy vissza tuti busszal megyek. Végül a városban is elcsíptem egy járatot, ami elvitt a West Harbor Beach Memorial Parkba, ahova a találkát szerveztük le az Időzsaruval.
Akadt téma, amivel kapcsolatban fel kellett zárkóznunk. Engem érdekeltek a kiesett percek, a különös robot, és hogy valóban megstoppolták-e a varázslók. Miután Uber volt jó kondiban, így ő intézte a leadást Roxfortban. Emiatt hagytam hátra a számomat Bishopnak, hogy keresni tudjon, ha szeretne. Számomra is meglepő módon: valóban keresett. Furcsa megkönnyebbülés járt át, mikor az egyik padon megpillantottam az alakját.
– Hola! – üdvözöltem pár méterrel előrébb. Még azelőtt, hogy a hirtelen belépőm miatt esetleg fegyvert fogna rám. Levágódtam mellé a padra, olyan hatással, mint aki most futotta le a maratont és fikarcnyi energiája sem maradt. Fújtam párat, majd hozzátettem: – Bocs, hogy késtem. Nem szokásom. De manapság a buszokban sem lehet megbízni. – Arrow feszülten letepedett a lábam elé, füleit fel-le csapkodva meredt Bishopra. Orosz szavakkal duruzsoltam kiskutyámnak, hogy lenyugodjon és meggyőzzem arról, hogy szükségtelen ellenségeskednie.
Lopva körülnéztem, mintha csak a kilátást csekkolnám le. Valójában azt ellenőriztem, hogy mekkora a tömeg, a közeli készülékekben is járva a biztonság kedvéért. Nem akartam egy újabb partiPéntek kaliberű eseményt átélni. Egy-két kósza erre sétálón kívül viszont se nem láttam, se nem érzékeltem, így bátorkodtam lehúzni a kapucnit a fejemről.
– Meggyógyultál? – Bishophoz fordulva dobtam be a kérdést. Futólag vezetve rajta végig a tekintetemet. A „hogy vagy” túl átlagos lett volna és az udvariasság indikálja rá a „minden szipi-szuper” választ. Ilyen formában viszont már nem lehetett egykönnyen kitérni. Amint megfelelte, a small talk-ot mellőzve, rögtön rátértem a lényegre, hogy esélyem legyen irányítani a beszélgetés fonalát.
– Szóóóval: a Terminátor-Transformersel kapcsolatban. Nos, nem tudtuk elhozni a maradványait a helyszínről – érthető okokból. Miközben készült elvérezni, nem ezt tűnt a legfontosabb tényezőnek. A gépezet fejét (legalábbis, ami megmaradt belőle) éppen, hogy volt lélekjelenlétem felkapni a földről. – Eskü, próbáltam neked lekövetni, de a rendőrség bázisáról elszállították a részeket. Nem tudom megmondani, hogy hová. Elvesztettem a nyomukat. Esetleg te mentél értük? – kérdeztem rá, hátha. – Oh és hogyan jött vissza ez a robot dude? Netán a jövőben ingyen osztogatják a jegyeket a múltba? Nem akarom én az ördögöt a falra festeni, de ha egy időutazott, akkor… – a levegőben hagytam a mondat végét. Mondván biztos megvan a módja annak, hogy több is jöjjön. Őszintén reméltem, hogy ez azért nincs így és ez csak egy speciális eset volt. De nem értettem én ehhez a jövő dologhoz ilyen átfogóan. Érdeklődve vártam a felvilágosítást.

   
Gyönyörű ez a park. Ez az egész világ az. Nem szoktam időt szakítani arra, hogy megálljak csodálni. Nekem az a feladatom, hogy megőrizzem a békéjét. Ha tétlen maradok, a pusztulásba torkollik minden és nem lesznek virágzó bokrok, vidáman sétáló kutyák, nyugodt járókelők, hanem a halál uralja területet és az emberek lelkét pedig az anarchia. Az én fajtám sorsa a legrosszabb lenne. Egyszerűen nem érek rá nézelődni. Most is nagyon várom, hogy megérkezzen az, aki miatt ücsörgök egy padon.
Levontam a múltkori eset tanulságait. Szövetségesekre van szükségem és a legkézenfekvőbb csapathoz fogok fordulni. Rendbe kellett jönnöm, nagyjából és le kellett tisztázni a dolgokat a dokival is. Egy része még hátravan. Nem lehetek felkészületlen, sem elővigyázatlan. Nagy hiba volt hagyni, hogy a rendőrség és rajtuk keresztül ki tudja, kinek a kezébe kerüljenek a Bástya darabjai. Testileg semmit nem tehettem, de valamit ki kellett volna találnom. Ha nem egyedül vagyok és nem csak egy véletlen folytán akad segítségem, akkor máshogy alakul. Itt nincs XSE, nincs egy Shardom, nincs egy utált és mégis valahol becsült alvilági kapcsolatom. Nem is kell. Más lett a történetem. Ezt kellett felfognom.
- Cómo está? - kérdezek vissza rezzenéstelenül és köszönés nélkül.
A koncentrációs táborban számos spanyol ajkú között nevelkedtem, de voltak franciául beszélő kanadaiak, new orleans-iek, még haitik és arabok is. Mi megtanultuk egymás nyelvét. Ha már a világ kiközösített, igyekeztünk összetartani. Glitch megint mutatott valami újdonságot. Sokszínű egyéniség.
Most csak egy kutyával jött. Múltkor nyugodtak voltak annak ellenére, hogy miattuk esett el. Most nem így látom. Remélem, nem lesz szükség arra, hogy leszereljem. Ha kell, megteszem, de nem szívesen, mert láttam, mennyit számít neki a bolhazsák.
Kezem a sporttáskán nyugszik. Benne lapul az energiafegyverem, ami csak azért élte túl az Őrszem Robot elleni harcot, mert kellő távolságban hagytam, amikor én magam váltam fegyverré. Tanultam a morlockok esetéből. Azóta már nem indulok el rendes tűzerő nélkül. Pisztoly a mai korból és a saját lövegem a jövőből.
Mosollyal üdvözlöm a fiatal nőt. Megint örülök a jelenlétének. Megmentette az életemet. Fontosabb, mint előtte.
- Itt remek a közlekedés, hiába minősítette a barátunk primitívnek a járműveknél jelenleg alkalmazott technológiát - mondom teljesen komoly hangsúllyal és arckifejezéssel.
Mulattat, hogy Glitch panaszkodik a buszokra. Az én időmben nagyon modern kocsik jártak, meg régi csotrogányok is, de szétlőtt és szétbombázott városokban a tömegközlekedéstől nem lehetett csodát várni. Amúgy meg az említett, Harlem környéki csúcsjárgány végül megsemmisült és hallottam, hogy egyesek engem vádoltak. Tényleg én robbantottam szét, de azt nem tudják, mitől mentettem meg őket. A Bástya az egész házat le tudta volna bontani, ha még sokáig hagyom küzdeni.
Szemmel tartom a kutyáját, ahogy az is engem. Az első találkozáskor nem így volt. Most tart tőlem a kis dög vagy a gazdáját félti. Glitch ügyesen lecsillapítja.
- Több nyelven beszélsz vagy csak megjegyeztél pár fordulatot? Ez orosz volt?
Azt egyáltalán nem beszélem, de felismerem. Beugrik az is, milyen különleges nyelvezetet hallottam, amikor a robot hackernek nevezte őt. Arra nem jöttem rá, milyen nyelvet használt a visszavágásra.
- Fogjuk rá.
Nem fogom ecsetelni, hogy egy fűrészlap ment át a mellkasomon és ha nem vagyok felerősítve energiával, akkor ott múlok ki. Így is kritikus volt az állapotom, de hála a képességemnek és a gyógyító varázsnak, felépültem. Az orvosláshoz is értők azt mondták, hetekig pihennem kell, a szívem és a tüdőm pedig sose lesz a régi. Tapasztalom is, hogy gyengébbek, de nem hiszek a diagnózisnak. Az én testemet én ismerem és amit mondtak, az egyébként is feladásra sarkallna. Na, azt nem ismerem. Én nem leszek ágyban fekvő beteg.
Lesz mit mondanom, de először meghallgatom a nőt. Ő intézkedett és sajnos nem volt túl ügyes. A gyomrom összeugrik, ha arra gondolok, hogy egy tudós pont ezekből fogja összerakni az első Bástyát vagy az eddig ismerteknél halálosabb robotot. Ha nem mászik ki a saját lábán. Nem ismerem a regenerációja határait.
A szemem jár mindenfelé, figyelem a környezetet. Bármikor megállhat mellettünk egy őrült vagy célba vehet valaki. Ok se kell hozzá. Nem felejthetem el, hogy a világ egy veszélyes hely. Akkor is, mikor jó társaságban vagyok. Bárhova is tartozik a nő, társnak tartom. Megérdemli, hogy megmagyarázzam, amibe belecsöppent. Szembenézett azzal, amit előtte csak elhihetett vagy kétségekkel fogadhatott. A jövő ránk zuhant nagy erőkkel, de túléltük. Kezdem az elején.
- Nevezzük a nevén: egy Bástya-modellel találkoztunk. A jelenkor talán legveszélyesebb lényével. Elhibázott taktikai lépés volt ott hagyni az alkatrészeket.
Ez a hátránya a magányos hadviselésnek. Glitch egymaga, de még a tagbaszakadt sofőrével együtt se tudta volna megoldani. A telefonom már alig élt, hogy legalább a varázslókat odahívhassam. A hatóságtól nem vártam mást. Engem is a sittre vittek volna vagy elmegyógyintézetbe. Se irat, se hihető történet. A Professzor segítségét fogom kérni, hogy ezen a világon mit érdemes tenni ilyen téren. Be akarok illeszkedni, amennyire lehet.
- De ha nem hozzuk meg ezt a döntést, ma nem lenne, aki helytelen stratégiával vádol téged. Köszönöm... - mondom hálásan.
Shard is mondta, a társaim is, a feletteseim is, hogy túl magasra teszem a mércéket. Magamtól és másoktól is annyit várok, amennyit nem tudnak teljesíteni. De hát minél magasabban van, annál nagyobbat fogunk ugrani, nem? A robot darabjait elvesztettük, de én itt vagyok rengeteg ismerettel, amivel tudom segíteni a jövőt. Így is nehéz volt a döntés. Glitch kérdésére nagyot sóhajtok. Továbbra is fojtott, de határozott hangon beszélek, hogy más ne hallja.
- Láttad Fitzroy időgépén az időpontokat. Az egyiket lenyomoztam. A jelek arra utalnak, hogy az én felmenőimet akarta levadászni az Őrszem Robottal, amire valahogyan - illegálisan - szert tett. Megzavarhatták és ő visszament a saját korába, a robotot viszont itt hagyta. Tizenhárom éve gyilkolja a potenciális őseimet, de mint látod, a célját nem érte el.
Kihúzom magam. Megakad a szemem egy fickón, aki karddal hadonászik. Arcom befeszül, fejemet leszegem. Kezem a hónaljam felé csúszik, hogy ha kell, előrántsam a pisztolyt. Amikor meglátom, hogy össze-vissza mozog, táncol és egy fán begörbíti a tárgyat, megnyugszom. Az egy játék. Újra Glitch felé fordulok, kezemet a térdemre helyezve.
- Fitzroy sok mindenhez értett, de az egyik legfejlettebb Őrszem Robot programozása nagy falat. A Bástya-modell egy sokáig titkolt típus volt az én időmben. Profi kém és bérgyilkos feladatokat látott el. Renegát mutáns csoportokba épült be. Arra se jöttek rá, hogy gép és mikor eljutott a vezetőkig, likvidálta őket. Az az egység, amit kiiktattam, nem így viselkedett. Rengeteget dumált és előre bejelentette a műveleteit. Pocsék stratégia. Önelégült és exhibicionista. Amilyen a kódolója volt.
Figyelem a nő arcát. Látni akarom, hogyan reagál. Nem várom, hogy rosszul legyen. Sokkal erősebbnek láttam. Ez pedig nyugtalanít is. Gyanúsan rövid idő alatt acélozta meg a személyiségét. Erre később rátérek.
- Mit tudtál meg, mikor beléptél a rendszerébe?
Számítok rá, hogy nem mondtam neki újat, hanem ő világosít fel engem sok mindenről, amit a robotból kiolvasott.

   

– Cefetül, de büszkén – feleltem. Mert, hogy a Testvériségnél légy „büszke” mutáns, ugyebár. Amúgy rendesen meglepett a spanyol visszakérdezéssel. Sajnos az én szótáram még elég foghíjas volt. Főleg kifejezések, káromkodások, köszönések, káromkodások, ételek és káromkodások tették ki jelenleg a szókincsemet. A középsuliban tanult olaszból több jött elő, mint amit annakidején valójában tudtam belőle. Ez pedig megnehezíti a nyelvtanulási kísérletemet.
A hirtelen komolyságra felvontam a szemöldököm. Kissé megfeküdte a gyomromat és el kellett számolnom háromig, hogy feldolgozzam ezt a terhet.
– Én mondjuk megértem Megatron kritikáját, hozzá képest minden eléggé primitív – kérlek, ne kérd, hogy elmagyarázzam. Egyszerűen más volt olvasni belőle, mint mondjuk egy hétköznapi számítógépből.
– Az angolt is csak beszélem – és a teljesség igénye nélkül ingáztam a brit és a helyi amerikai akcentus között. Egész jól leplezem, hogy csak tanult... Legalábbis szóban. Írásban? Nos, ott akadtak már bajok. – Az orosz az anyanyelvem – meglepetés! Igen, igen, tudom, nem látszok annak. – Szóval fogjuk rá. A szláv nyelvek elég hasonlók, sokat megértek belőlük. A latin nyelveknek viszont csak a felszínét kapargatom egyelőre. Az írre meg könnyen ráérzek. Miért? A te idődben mi a helyzet a nyelvjárásokkal, sok kihalt, vannak újak? – merthogy ez szokott lenni az ügymenet. Néhány kihal, hogy új vegye át a helyét, véges volt a világ nyelvi kapacitása.
– Ez… elég tág – oldalra billentett fejjel jegyeztem meg hogylétét illetően. Ellenben nem ragoztam tovább, ha keménykedni akart áldásom rá. Amennyiben valóban „fogjuk rá” jobban volt, akkor az király. Nálam a jólétet már az kimeríti, ha nincs vér és az oxigén ellátás a helyén van.
Vettem egy rekedtes, mély levegőt és összepréseltem az ajkaimat, amikor a fejemre kente, hogy „elhibázott taktikai lépés volt otthagyni” a Terminátor-Transformers (csak azért is) maradványait. Megütközve néztem rá. Szóval inkább őt kellett volna otthagynom meghalni… WTF, брат? Mi ez az önfeláldozós hős-szindróma?! Ez annyira Hollywood!
– Ennyi nap távlatából már könnyű okoskodni. De akkor az volt ésszerű döntés. Nekem – ismerd be, hogy nem voltál beszámítható állapotban. – Ott nem egy életről volt szó. Ha minden jól megy a jövőt akarod rendbe hozni, nem? – eddig őszintének tűntél. Ne most derüljön ki, hogy füllentesz az eredeti küldetésedről. – Holtan nem érnének veled sokat. – Ja, és véletlenül sem hiányzott extra bűntudat! – A Bástya-modell pedig legyen akármekkora fenegyerek, jelenleg apró darabokban leledzik. Azt visszaszerezni még mindig egyszerűbb – mint mondjuk egy temetést leszervezni. – Szívesen – feleltem végül a hálálkodására. Zavartan fordítottam el az arcomat. Bishop sem hagyta, hogy lepuffantson Megatron, szóval…  
Csendesen hallgattam, amit Fitzroyról mondott, neve emlegetésére eszembe jutott az a bosszantó programfájl, amit nem tudtam fölülírni. Homlokomat ráncolva követtem Bishop tekintetét már-már attól tartva, hogy esetleg egy maffiózó közelít. Viszont kutyám a korábbi nyugtatgatásom után nem tűnt feszültnek, így azt kizártam. Tekintetem egy hobbi kardforgatón akadt meg.
– Hm – eltűnődtem a folytatáson. Elmém hátsó szegletéből megint éreztem azt a különös hiányt, mintha elfelejtettem volna valamit. – Szóval nem csak te voltál a kispécizett áldozata? – kérdeztem rá megerősítés gyanánt. Valahogyan sejtettem, éreztem, mintha derengene, de közben mégsem értem el azt az emléket.
– Szerintem Fitzroy ráakadhatott az anime kultúrára, ott csinálják ezt – próbáltam meg leplezni ezt a különös érzést, mely hirtelen átjárt. – Mármint a technika beüvöltését – amire célozgattam is, ha emlékszel.
– Ez kicsit komplikált lesz – kutyám ölemben pihentetett fejét simogattam, miközben igyekeztem felidézni az információkat. – Ugyanis vannak részek, amik eléggé, hogy is fogalmazzam meg… Nem is az, hogy homályosak. Sokkal inkább… hiányoznak. Tudod, mikor kitörölsz egy programmappából néhány fájlt, hogy: „Áh’ ezekre úgy sincs szükségem”. A progi működése megmarad, el tudod indítani, de a futtatás alatt látod, hogy valami mégsem stimmel – próbáltam nem túl légből kapott módon csengeni ezzel a hasonlattal és reméltem, hogy megérti. Mert ennél jobban ezt nem tudtam volna elmagyarázni.
– A feladata nem tudom mi lehetett pontosan. De tudom, hogy 2040-ben gyártották. Találtam infókat valamiféle Summers Felkelésről, ahol beépített kémet játszott. Láttam néhány adatot egy Victor von Doom nevű alakról, akit amúgy átvágott a palánkon. Bevallom, ezzel kapcsolatos részleteket annyira nem böngésztem át. Viszont Bástya rengeteg… – elakadtak a szavaim, bizonytalanul küzdöttem le a torkomba költözött csomót, mely megakadályozott a beszédben. – Szóval… rengeteg mutánst kivégzett különböző beépülgetéseivel. 2123-ban volt egy leállása. Már az eredeti Bástya-modellnek. A régi parancssorra volt ráírva ugyanis a "trevor.fitzroy" nevű program – hagytam kis szünetet, mintha csendesen üzenném, hogy így van, valóban a kis barátod kontárkodott –, amit megpróbáltam felülírni. Az a taktikám a gépekkel, ha elhiteted velük, hogy te vagy a főnökük, akkor sokkal kezesebbek. Nos, az az érzésem, hogy ez esetben nem működött – nem szívesen ismertem be, de sajnos ez volt az igazság.
– Ami még rémlik, hogy az áramtalanító gránát miatt kiestem belőle. Mármint a Bástyából – kirázott a hideg, ahogy eszembe jutott az a bénító fájdalom, ami akkor átjárt. Elég kellemetlen érzés volt. – Az ezt követő részek viszont hiányosak nekem – utaltam a korábban kifejtett hasonlatomra. Lassan Bishopra emeltem a tekintetemet.
– Egy dolgot kivéve – felemeltem jobbomat, hogy rámutathassak. A róla szóló adatsorra tisztán emlékeztem. – Elég sok mindent tudott rólad – és ez indikálja azt is, hogy immáron én is. Bocsi?
– Különben mi történt Sharddal? – pillantottam le sokatmondón a karjára. Hiányát már a Bástyával való találkozás alkalmával is megneszeltem, csak nem volt lehetőségünk erről trécselni.

   - A harcban nem sérültél meg nagyon, ha jól emlékszem. De a kezedet furcsán mozgattad.
Erre a részletre tisztán emlékszem. Bármi mástól is lehet cefetül, akár lelkileg is és ahhoz semmi közöm. Ha kell, megvédem, de nem mászok bele az életébe. Most sem, amikor a véletlennek köszönhetően egészen összefonódott a sorsunk.
- Épp ezért hatalmas teljesítmény, hogy boldogultál a kódjaival. Nem semmi - mondom ugyanolyan komolysággal.
- Elárulod, mi ez a Megatron?
Annyit emlegeti, hogy már érdekel. Figyelek, mikor a nyelvekről beszél. Meg nem mondtam volna, hogy orosz. Se a vonásai, se az akcentusa nem árulta volna el. Rejtőzködik ez a nő. Még a vakoskodást is tisztázni kell. Aggasztó. Tudok jobb módszereket, ha álcázni szeretné magát.
- Annyit nem változhatott, mert értem, ahogy itt beszélnek. Én is meg tudom értetni magam több nyelven, mert volt szerencsém mindenféle származású alakhoz. Ami teljesen eltűnt, az az ausztrál őslakosok nyelve. Velük együtt halt ki, amikor arra a kontinensre ledobták az atomot.
Amúgy se volt népes, de a földdel tették egyenlővé és sose derült ki, pontosan miért támadtak ott durvábban, mint máshol.
- Nem hiszem, hogy a véres részletekre vagy kíváncsi. Láttad a sebet és a fegyvert, ami okozta. Ha nagyon akarod, elképzelheted, mi történt. Itt vagyok, az a lényeg.
Ahogy ő is. Nem fogom ecsetelni. Nekem ez nem fontos.
Tudtam, hogy rosszul fog esni neki, amit a robot darabkáinak ott hagyásáról mondok. Felesleges udvariaskodás lett volna ráhagyni. Az igazságot akartam kimondani. Fájdalmas és nem mindenki viseli el, de Glitch már hallott tőlem ilyeneket és íme, ma is eljött a találkozásra. Bírja ő.
- Pont ezért volt nehéz. Egy ilyen kaliberű technológia megsemmisítése rendkívül fontos, mert rossz kezekbe kerülve bármi lehet belőle. De az is rendkívül fontos, hogy az én jövőről szerzett ismereteim ne vesszenek el, mert tudok tenni valamit a világ biztonságáért és az ember-mutáns ellentétek gyengítéséért. Ha ezeket mérlegre teszem, nincs nagy billegés. Egy helyesen programozott Bástya típusú Őrszem Robot úgy gyilkolászott volna akár évtizedeken keresztül, hogy még csak híre se megy. Amivel mi harcoltunk, az egy botcsinálta ócskavasnak számít az eredetiekhez képest.
Próbálom megértetni vele, hogy csak a funkciók egy része volt elérhető. Lehet, hogy valahol még benne vannak az eredeti kódok és ha valaki felfejti, annak iszonyatos következményei lehetnek. Örülök, hogy élek, de elégedetlen vagyok, mert nem sikerült minden alkatrészt begyűjteni.
- Visszaszerzem. Bármi áron.
Akárhova fognak vezetni a nyomok, nem fogadok el olyan választ, hogy nincs jogom a robothoz. Ha a szavak nem hatnak, jön a fegyver. Az én világomnak ez a törvénye. Glitch-től ez nagyon távol áll, látom. Még a köszönet kinyilvánításával is zavarba hozom. Ilyen felvezetés után meg is értem.
Gyanakvóan nézek rá, amikor olyan kérdést tesz fel, mintha nem is lett volna jelen az eseménynél. Ki akarom olvasni belőle, hogy szórakozik, tesztel, hülyét játszik vagy valami probléma van. Na, ez aztán remek. Türelmesen szólok hozzá, ahogy egy beteggel kell beszélni.
- Voltál orvosnál? - kérdezek vissza ahelyett, hogy válaszolnék. - Ha fejsérülés ért, annak lehetnek olyan következményei, amik nem fájdalmasak, ártalmatlannak tűnhetnek, de foglalkozni kell velük. Amit most kérdeztél, arra tudod a választ. Harc közben odakiabáltad nekem, hogy Bástya a névrokonaimra is "haragszik".
Lelki oka is lehet egy ilyen részleges amnéziának. Nézze meg szakember, akkor kiderül.
- Utána fogok nézni az anime kultúrának.
Ettől a nőtől sokat tanulok a mai világ hétköznapjairól. Tisztában vagyok vele, hogy ő egy bizonyos réteget képvisel, nem ismerhet mindent, de elég széles a látóköre és tájékozott. Ez tetszik. Bólintok, hogy mondja csak, bármilyen bonyolult. Közben elnézem, ahogy a kutyájával összeborultak. Csodás kapcsolat lehet, jó nézni őket.
Megint arról van szó, hogy néhány dolog kiesett neki. Tényleg bonyolultan mondja el, egy géphez hasonlítja magát. Ebben van otthon, értem én. Nagyon értékes infókat mond el. Vannak fenntartásaim, de eddig minden hihető. Az egyik első robot lehetett ez. Abban az évben készült, amikor Hope a világra szabadította telepatikus erejét. Már előkészületben lehetett, különben nem fejlesztik ki ennyire gyorsan. Ez sokat elmond. Félelmetes arra gondolni, hogy talán pont abból hozzák össze, amit én elvesztettem. Ezzel később foglalkozom.
- Victor von Doom. Latvéria uralkodója, technológiai zseni, mágus és gyakorló elmebeteg. Még nem hallottál róla?
A birodalma nincs messze Glitch anyaföldjétől. Eszembe jut, hogy a Summers Felkelésnek volt olyan terve, hogy visszamegy az időben megelőzni a történteket. Ennek az őrült tudósnak már most is megvan hozzá a technológiája, öregkorára pedig maradt annyi tiszta pillanata, hogy hozzá fordultak. Elárulta őket és eltűnt. A hírek szerint. Ha Bástya keze van ebben, akkor egész más is lehet az igazság. Jó lenne előszedni azokat a hiányzó részleteket. Hallgatom a folytatást. Mikor Glitch ijedten vagy zavartan folytatja, a kezemet ráteszem a vállára.
- Hé! Ezek jövőbeli események. Azon vagyok, hogy ne történjenek meg. Nem lesz több Bástya.
Elhiszem, hogy megrázó lehet, ahogy ezeket listázta a robot. Ridegen, tényszerűen. Gondolom, így tárolta az adatokat. A leállítás dátumára felkapom a fejem és az államat kezdem dörzsölgetni. 2123-ra már rég vége volt a mutánsok elleni fellépéseknek és a Bástyákat is kivonták a forgalomból. Sokáig titkolták a létezésüket is, de ezek szerint még akkor se álltak le a használatukkal. Figyelem a nő arcát. Látom, hogy nem színezte ki, nem ferdít. Nagyon pontosan adja át az információkat. Ha így megjegyzi a dolgokat, nem a feje sérült meg. Nem értem a kihagyásait, furán működnek.
- Meg sem fordult a fejében, hogy valaki túl tud járni az eszén. Simán beleírta, hogy ő volt a programozó...
Tipikus Fitzroy. Sokáig bejöttek a tervei, de az lett a veszte, hogy többre tartotta magát, mint amennyi volt. Amit a gépek irányításáról hallok, azt nem igazán fogom fel, de annyit megmagyaráz, hogy miért ment nehezen. Megérdemel egy kis nyugtatást.
- Ma még nem létező technológiáról beszélünk. Mondom, óriási dolog, hogy egyáltalán nem pattantál le róla. Ez olyan siker, amire büszke lehetsz.
Az EMP-m nyert nekünk akkor egy kis időt. Emlékszem, hogy Glitch eléggé kikészült tőle.
- Kikapcsolt állapotában már nem tudtál vele tenni semmit? Vagy valamilyen formában rád is hatott az áramtalanítás?
Meg akarom érteni, mi történt ott. Hogy hogyan működik a nő és a képessége. Ezek a gránátok élő szervezetre szinte hatástalanok. Aki nagyon érzékeny a bioelektromosságra, arra hathatnak, de nem úgy, ahogy rá. A hiányzó részletek azért tűnhettek el, mert sokkos volt vagy a képességét zavarta meg az EMP. Akkor mondta azt is, hogy a druszáimmal együtt vagyunk befogva a Bástya célkeresztjébe. A szemeiben kutatva akarom meglátni az igazságot.
- Utána elbújtál egy üzletben. Emlékszel a mobilomra? Azon keresztül beszéltél hozzám.
Ha ez felhozza az emléket, akkor menthető. Ha nem, akkor van nagyobb baj. A kézmozdulat láttán vissza kell fognom magam. Reflexből leszereltem volna, de tőle nem várok támadást, úgyhogy csak magam elé tartom a kezem, de többet nem teszek.
- Igazam volt. Fitzroy-ról tudni kell, hogy ugyanannál a testületnél szolgált, ahol Shard és én. Sok mindenhez hozzáfért, de aztán lebukott az üzelmeivel. Én csuktam le, ezért gyűlölt. Megszökött és a mi korunkban nem bírt el velem, így megpróbálta elejét venni a dolgoknak. Amit a robotban láttál, azt ő mind tudta és ezek szerint betáplálta. Számítottam arra, hogy mikor kapcsolatba lépsz a robottal, te is hozzáférsz ezekhez. Nem baj. Megmentetted az életemet és még sokakét. De érdekel, hogy miket láttál pontosan.
Ahogy az is, hogy mi esett ki neki és mi nem. Shard neve hallatán óriásit sóhajtok. A mellkasom emelkedik, egymás után többször. Mereven nézem Glitch-et. Neki elmondom. Ha tovább adja, tovább adja, nem okoz vele problémát. Fáradt, nagyon fáradt mosolyt eresztek meg, majd hallhatóan szeretettel és tisztelettel beszélek a húgomról.
- Shard már jó helyen van. Életben, testben. A saját korában. Megöltem azt, aki miatt ő később meghalna. A szerkezet, ami hordozta, abban a pillanatban eltűnt a karomról. Átírtam a jövőt. Azóta még erősebben hiszek abban, hogy ez nagyobb léptékben is lehetséges. Az a világ nem jön el még egyszer.

   

– Ja, a gipsz elég korlátozó tud lenni. Tudod, az azért van, hogy ne legyél képes mozgatni a kezed, de cserébe segítse a törött csont gyógyulását – vaaagy a jövőben már nem ilyen módszerekkel gyógykezelnek, hanem hatékonyabban? Mert akkor szeretnék egy jegyet a jövőbe, csak oda, köszönöm. – Leestem egy mozgólépcsőn – tettem hozzá sebtében, szemrebbenés nélkül, mielőtt esetleg rákérdezne, hogyan abszolváltam. Nem akartam arról a napról cseverészni.
Orrom alatt somolyogtam, hízelgőnek találtam a dicséretet, amit az időutazó gépellenségének kódjaival kapcsolatban kaptam. Nem szoktam tűrni a rendszerek lázadását, ez alól a Terminátor-Transformers sem volt kivétel. Mosolyom arcomra fagyott, amikor a klasszikus karakterről érdeklődött, szinte alig hittem el a kérdést. Azt ne mondd, hogy egészen eddig elpattogott melletted az utalásom?!
– Megatron a főgonosz a Transformersban. Várj, ha nem vágod Megatront, akkor… húha – megmasszíroztam halántékomat, miközben azon tűnődtem honnét kéne megragadnom az alapanyagot. – Szóóóval a Transformers földönkívüli robotlényekről szól, amik alapjáraton humanoid szerűek, de át tudnak változni valami járművé. Sci-fi, csomó sztorija van, elég össze-vissza, ezért nincs rendes kronológia. A lényeg amúgy is az autobotokon van – elővettem a mobilomat, hogy készségesen megmutassam a Google által feldobott képtalálatokat Megatron nevére. Tessék, popkultúra kezdőknek.
– Oh – váratlanul ért az ausztrál őslakosok sorsa. – Miért? És mikor történt? Mármint fog, mikor fog történni? – pontosítottam a kérdésemet.
Tehát még lábadozik – vontam le a következtetést, amit az elmondásából szűrtem le. Faggathattam volna, hogy a Mágiaügyi Minisztérium jóváhagyta-e neki, hogy ugrabugráljon vagy éppen lázadozik az orvosi előírások ellen? De miután én sem a szófogadások híve vagyok, így inkább mellőztem. Végül is, a tengeri levegő még nem ártott meg senkinek.
– Segítek – jelentettem ki szemrebbenés nélkül, nem ajánlat volt, hanem egy elhatározás. Egyrészt, a bűntudat szólt belőlem. Bár mentségemre szóljon ott és akkor meggyőződésem volt, hogy nem tudják eltűntetni az orrom elől a maradványokat, tévedtem. De a hibák azért vannak, hogy tanuljunk belőlük! Másrészt, korábbi monológjával megmagyarázta a kód a kódon jelenségét, ami eléggé aggasztó utólag. – Egyetértek abban, hogy nem kerülhet rossz kezekbe. A rendőrségen pedig semmiféle feljegyzés nem történt a darabok elszállítását illetően, tehát vagy legálisan titkosították, vagy illegálisan. Attól még, hogy most nem tudom hol van, nem jelenti azt, hogy két nap múlva nem fogom tudni. Ha találok valami infót, akkor mindenképpen megüzenem neked. OK? – pillantottam fel rá. Meg talán a Testvériség is tud segíteni az ügyben, ha tovább adom, hogy ez van. Ez is olyan „mindannyiunk érdeke” – forgatókönyv volt.
Megbotránkozva meredtem rá, amikor azt taglalta, hogy a nemlétező fejsérülésemmel orvoshoz kéne mennem. Főleg a hangsúllyal, ahogy mondta. Ha már önmagában az ötlet nem lenne elég elborzasztó.
– Először is, nem tudom, hogy a jövőben mi a divat, de ilyet ebben az ERA-ban nem illik kérdezni a másiktól. Másodszor pedig: nem, nem ért fejsérülés hála az égnek. Mármint fizikai nem. – Az is lehet, hogy az elektromosságot hatástalanító cucca okozta a hiányzó emlékdarabjaimat! Már pedig válaszából kiderült, hogy okkal van bennem ez az emlékeznem kéne, de mégsem megy érzés. Totál nem rémlett, hogy ilyet mondtam. – Nagy valószínűséggel máshoz köthető, amivel nem szokás orvoshoz járni, mert a végén benntartanak és nem az állapot súlyossága miatt – utaltam sokatmondón a mutáns képességemre. A kísérlet árnyalatnyi gondolatára kirázott a hideg. Összeszorított fogakkal meredtem magam elé. Lassan pislogtam, ahogy bekúszott lelki szemeim elé a mikró képe. Legszívesebben darabjaira törtem volna a puszta kezemmel. Hirtelen rám törő remegést azzal próbáltam palástolni, hogy kicsit összébb húztam magamat és kutyám simogatásába menekültem.
– Most, hogy így emlegeted Latvériát rémlik valami – ami azért durva, mert a földrajz nem tartozik az erősségeim közé. Feljegyeztem kutatási témának, majd beiktatom egy szabad pillanatomban. – Viszont Bástya eléggé kiszúrt vele, ha ez számít bármit – mármint ez nem holnapután bekövetkező esemény, gondolom. Vagy a Summers Felkelés is olyan dolog, ami most is zajlik csak nem tudok róla?
Mikor váratlanul megéreztem a vállamra nehezedő súlyt, szinte hallani véltem a reccsenés hangját, majd az azt követő fájdalmat. Nem volt igazi fájdalom, csak az emlék lenyomata, de én valóságosnak éreztem. Torkomon akadt a kikínálkozó sikoly, amiért nem kaptam levegőt. Menekültem az érintés elől, elhúzódtam. Hatalmasra nyílt szemekkel meredtem Bishopra.
– B-bocs. Nem szeretem, ha hirtelen hozzám érnek – halk hangon, tétován magyaráztam a különös reakciómat, amint sikerült lepréselnem némi oxigént a tüdőmbe. Kezem automatikusan simogatta kutyám fejét. – Tudom, hogy jövőbeli események… Ettől még elkeserít a tény, hogy ilyeneket készítenek ellenünk. – meredtem le Arrowra. – Már most fejlesztenek technológiákat, hogy „hatástalanítsanak” minket. Bármikor eljuthatnak odáig, hogy ilyen robotokat gyártsanak – rázott ki a hideg a gondolattól.
– Nem volt egy nagy eresztés a programja. Az pedig valóban gáz, hogy a tulajdon nevével dedikálta – én mindenhova a munkanevemet használom. – Ha kicsit több időm lett volna rá, szerintem felül tudtam volna írni – jelentettem ki magabiztosan. – Amúgy az időutazó műszered sokkal komplikáltabb volt ennél – tájékoztattam. Éreztem a különbséget, hogy kicsit más, kicsit új, de nem volt lényegében idegen.
– Kiestem belőle – ismételtem el. – Visszazuhantam a testembe – ragoztam tovább, próbálva megfogalmazni az érzést, ami olyankor átjár, amikor visszatérek tulajdon bőrömbe –, aztán letaglózott a fájdalom. Mikor olvasok egy gépet és kár éri, általában ez történik – magamon érzem a „sérülést”. Nem szokott kellemes lenni, az EMP gránát pedig mindennél rosszabb volt. – Az áramtalan dolgokkal pedig én sem boldogulok – elhallgattam, ahogy a mikróhullámúsütő ott lebegett előttem. Mi lenne, ha megpróbálnád elindítani. Így, áram nélkül? Nem tudunk vagy nem akarunk boldogulni?
– A mobil megvan, nagyjából – feleltem meg a kérdést, elhessegetve magamban „U” zagyvaságait. – Emlékszem például a retro zenére. De az már nincs meg, hogy mikor mentem be az üzletbe – válaszoltam meg sorjában mi is maradt meg és mi nem.  
– Nem mondom el senkinek – mielőtt kérdéssé válna a dolog. Tiszteletben tartom az inkognitóját, amennyiben ő is az enyémet. – Szinte az egész biográfiádat. Hogy 2091-ben születtél, a testvéred egy évvel később. Hogy hívták a szüleiteket. Adatok a képességeitekről. A kiképzésetekről annál a szervezetnél, bevetéseiteket, hogy kikkel dolgoztatok együtt. Volt, amihez kép is volt – idéztem fel összefoglalóan. – Vagy részletesebben szeretnéd hallani? – futólag körülnéztem a parkban. – Bár azt lehet, hogy nem itt fejtegetném. Ha szeretnéd összeírhatom neked miket láttam pontosan és elküldhetem. Úgy biztosan nem hagyok ki belőle semmit – ajánlottam, mint alternatív megoldás.  
Csendesen hallgattam végig, amit Shardról mondott. Kivettem hangja megváltozását, kevésbé volt rideg, mint eddig.
– Ez jó hír – nem igazán tudom mit mondhatnék. Zavartan vizslattam ismét az alkarjára, a szerkezet hűlt helyét fürkészve. – Nem hiányzik? Biztos nem lehet könnyű egyedül egy idegen időben – egy idegen országban is nehéz, pedig ott csak földrajzi határok átlépéséről van szó, nem pedig időbéli.

Emlékeznem kellett volna erre a részletre. Jó vagyok az ilyesmik megfigyelésében. A Bástyára koncentráltam, ezért nem maradhatott meg, hogy Glitch begipszelt kézzel csinálta végig azt a napot.
- Neked eséstechnikát kell tanulnod. Ezen kívül egy célzott lábizomerősítés is jót tenne.
Úgy ismertem meg, hogy elesett. Most begipszelt kézzel van itt. Nem tudom, hogy a mozgólépcső nem inkább egy bántalmazó illető-e, akiről nem mer beszélni. Nem fogom ezt annyiban hagyni. A csetlő-botló járása viszont biztosan probléma. A tanácsokkal nem veszített semmit.
A Transformers említésére ugyanolyan értetlenül nézek. A kifejtésből már kezdem kapisgálni, hogyan kapcsolódott a robot műveletéhez. Kíváncsian nézem meg a képeket. Elismerően bólogatok, hogy az is jó nagy robot.
- Ez nagyobb, mint bármelyik Őrszem Robot, amit ismerek.
A Bástya meg tudta növelni a testméretét, de ezt csak ideiglenesen tette. Ilyenek az árnyékban ténykedők.
- Az ott élő mutánsok nagy erővel ellenálltak az ellenük harcoló csapatoknak. Évtizedekig tartották magukat és az őslakosok nagy része szimpatizált velük. Aztán a hatalom ágyúval lőtt verébre. Ez a hivatalos verzió és a seregben is ezt oktatták, de valami nem kerek. Hiányos és zavaros a történet.
Legyintek, hogy most hagyjuk ezt. A dédnagyapám földje mindig is rejtélyes volt, a végnapjai is ilyenek lettek. Gateway-t is meg kell találnom. Ki se látszom a tennivalókból. Glitch-re nézek, amikor kijelenti, hogy segít. Nem kér engedélyt, kész tények elé állít. Nem bánom, mert ebben a témában tud is segíteni. Ha más tervei is vannak, rá fogok jönni. Résen leszek, mert még mindig tartok attól, hogy rossz társaságba került. Az összefogás erejében viszont hiszek. Az én világom is akkor kezdett változni, amikor félretették a gyűlöletet és az ellentéteket.
- Ezt nagyon köszönöm!
A szemeiből is ki lehet olvasni, hogy újabb sértést sikerült rá mérni. Ha az egész arcát nézem, még világosabb. Megrázom a fejemet.
- Ahonnan én jövök, ott a túlélésért harcoltunk. Egy nem kezelt sérülés könnyen vezetett oda, hogy az illető a kellő pillanatban nem tudott időben reagálni és otthagyta a fogát. Ilyenkor luxus az illem.
Lehet, hogy legközelebb máshogy fogalmazok, de ha orvosolandó dolgot látok rajta, azt megmondom neki. Nem esik jól, de megtudja, miből kell meggyógyulnia. Most mellément a diagnózis, legalábbis azt állítja. Figyelni fogom a viselkedését, hogy ezt támasztja-e alá. Valami most nagyon megrettenti. Egy korábbi emlék? Rábízom, hogy elmondja-e. A kutyája nagyon-nagyon jó hatással van rá, azt látom. Fontosak egymásnak. Még egy mosolyt is megérdemel ez a kapcsolat, amit látok közöttük.
- Minden számít, amibe egy Bástya beleártotta magát. Sokat elárul a gyártóiról és azok megbízóiról, akik már manapság is ténykedhetnek.
Az összes részlet érdekel. Ha most nincsenek meg, talán később előkerülnek. Az időutazás szaktekintélyével kapcsolatba kerülve sokkal rosszabb dolgok is történhettek volna. Még az is lehet, hogy kulcsfontosságú szerepe volt. Ez az egység a Bástyák között is kiemelkedő szerepet kapott. Lehet, hogy az első és legjobban sikerült darab.
- Értem - veszem tudomásul, hogy ebből nem kér.
Azonnal elengedem a nőt, ahogy megérzem a reakcióját. Valaki bántotta, elég durván. Láttam már ilyet. Türtőztetem magam és nem most kérdezek rá arra, hogy mi vitte rá erre a viselkedésre. Zárjuk le ezt a robotosdit és utána elbeszélgetek vele. Nem fogom én hagyni, hogy terrorizálják! Ő fontosabb nekem ennél.
- Te milyen "hatástalanító" módszerbe futottál bele?
Először még a mutánsokról se tudott. Azóta már műveltebb és mint mutánst, engem is érint, ha tud valami számunkra veszélyes kezdeményezésről. Pont ezek ellen harcolok.
- Az az ő kütyüje volt, de nem tudok sokat arról, hogyan működik. Látva a roboton végzett munkáját szerintem azt a gépet nem ő állította be. Csak az időpontokat tudta megadni.
És van még egy harmadik időpont, amit láttunk. Egy még távolabbi. Elgondolkodtató. Kezdem érteni, mi történt az EMP bevetésekor. Ha tudom előre, akkor is megkockáztattam volna. Időt nyertünk, hogy legyőzzük a halálunkat akaró Őrszem Robotot. Ez megér egy kis kellemetlenséget. Nem teszem szóvá, mert Glitch teljesen máshogy gondolkodik. Nem értené meg.
- Az a gránát elég nagy körzetben minden gépet áramtalanított volna. Vagy nem működött száz százalékosan vagy mégiscsak sikerült visszakapcsolnod egy-két szerkezetet.
Az autórádió is megszólalt, szóval én inkább a gránátot hibáztatom, de ha van valami rejtett szint Glitch képességében, akkor azt fel kell fedni. Ismerje csak meg. Úgy tud igazán felelős döntéseket hozni, ha tisztában van a korlátaival.
- Arra emlékszel, mikor kiabáltál nekem, hogy vigyázzak? Akkor kapcsolt vissza a Bástya és teleportált. Egy kocsi mellé, aztán dobálózásba kezdett. Előtte még az utcán voltál, utána húzódhattál az üzletbe.
A fejsérülés tényleg nem ilyen tüneteket okoz. Már hiszek neki és reménykedem, hogy az emlékek előhívhatók. Szükség van rájuk.
- Amit te megosztasz velem magadról, azt én is titokként kezelem - mondom a kölcsönösség jegyében.
Figyelmesen hallgatom, amiket mond a látottakról. Ebben Fitzroy alapos volt. Nyomozásra és gyilkolásra készítette fel a Bástyát. Fontos tudnom, hogy még mi lapul ott. Én is át fogom nézni, mert ráakadhatok még olyanra, ami szokatlan és érdemes utánajárni.
- Ezt mindenképp szeretném.
Nagyon segítőkész lett. Nem semmi élményünk volt ott Harlem szélén. Az ilyesmi össze tudja hozni az embereket, ledönti a gátakat. Bennem is kevesebb van.
Bólintok arra, hogy Shardról most jó hírrel tudtam szolgálni. Nekem fájdalmas, neki jó. Pontosan nem tudom, mit változtattam még meg, miért voltak felelősek még az emplátok? A húgom él, nekem ez roppant fontos és segít elviselni a hiányát, bármilyen fájdalmas és demoralizáló is lenne egyébként.
- Totál új helyzet. Mi nagyon ragaszkodtunk egymáshoz. Még a halálból is visszahoztam. De gyerekkorunktól készen álltunk arra, hogy egyszer eljön az elszakadás napja. Sokszor majdnem eljött. Neked van testvéred?
Kíváncsi vagyok, mennyire érzi át ezt? Ha nem válaszol, az se baj. Ez nem olyan lényeges. Az viszont igen, hogy mi is történt vele az elmúlt időszakban, amitől látszólagosan nagy önbizalomra tett szert, a képességét úgy felturbózta, hogy évtizedekkel későbbi technológiával is megbirkózott és retteg a hirtelen érintéstől. Körülnézek a parkban, ami sokkal kihaltabb, mint amelyikben először botlottunk egymásba. Semmi különös. Emberek nagy bevásárlószatyrokkal, fülhallgatókkal, kutyákkal, gyerekekkel. Ránézek és egy kivárt pillanatban egyenesen a szemébe bámulok.
- Teljesen máshogy viselkedsz, mint első alkalommal. Gyanúsan sokat változtál rövid idő alatt. Mi történt veled? Bántalmaz valaki?
Az arcomra van írva, hogy nem fogadok el sem hallgatást, sem kitérő választ. Olyan szigorúan nézem, mint bármikor, ha egy túlélőt kérdeztem a támadójáról. Ilyenkor a szememben empátia játszik, az arcom viszont kőkeményre feszül. A tüdőm bele is fájdul és a karom is. Az most nem sérült meg, de a legutóbbi alkalommal igen. Később foglalkozom ezzel. Most Glitch-et akarom megérteni.

   

A mentális jegyzetet már készítettem, ha legközelebb ellő egy robbanás vagy elhajítanak, akkor majd igyekszem stílusosantechnikásan esni. Természetesen tökéletesen értettem, hogy Bishop miként gondolta ezt pontosan, csak…
– Király ötlet, nagyon adnám. Ismersz esetleg feketeöves nagymestereket, akik éppen padawant keresnek? – és esetleg oktatnak mutánsokat is? Netán 10% kedvezmény az árból, ha mutáns vagy? Utóbbi lenne a legjobb. – Egyébként napi szinten tolom a kardiót. Kíméletes nevén kutyasétáltatásnak hívják a mozgásformát – pillantottam le Arrowra. – Ehhez a lábizomerősítéshez futni kell? Mert akkor köszi, de passzolom. – Utáltam futni, bőven elég akkor tolnom, ha az életem múlik rajta. Utóbbi időben pedig többször futottam, mint életem összes tesi óráján valaha.
– Bástya sem volt apró – de ebből a szögből, ahol én létezem általában minden óriásinak minősült. – Gondolom az Őrszem Robot forgalmazói nem akarták, hogy egy komoly jogdíjas pert akasszanak a nyakukba, mert hasonlítanak rájuk – vállaimat megvonva utaltam a mobilomon bemutatott Transformersekre. – A Bástyákon kívül milyen Őrszem Robot modelleket ismersz még? – kérdeztem rá. Ez az elhintett részlet érdekes és aggasztó volt egyszerre. Lehetett a Bástyát még bárhova fokozni?
– Nem feleltél arra, hogy ez mikor fog bekövetkezni – homlokomat ráncoltam legyintésére. Az ausztrál őslakosokról behajít egy ekkora spoilert és utána el akarja hallgatni? Már nem azért… de a kíváncsi természetem nem engedi, hogy ezt csak úgy annyiban hagyjam. – A törikönyvekben bármit írhatnak. És leginkább az kerül bele, amit a győztesek akarnak – általában az élet kiszínezve. Kétlem, hogy ez a jövőben máshogy lenne. – Nem akarod ezt is megakadályozni? – kérdőn pillantottam rá. Bizonyára lényeges lehetett neki, amiért ilyen jól emlékezett erre abból az oktatásból. Egyébként minek jegyeznél meg ilyen fakteket, ha bármikor rákereshetnél a weben? Vagy legyen bármi is ehelyett a jövőben. Mármint persze, Bishop helyzete más. De akkor is, fura.
– Majd akkor hálálkodj, ha sikerült előásni a robot darabkáit! – most én legyezgettem elfelé a témát, Bishop példáját adaptálva. Amúgy is, ez volt a legkevesebb és komolyan fontos ügy volt. Kivételesen szívesen tettem díjfelszámolás nélkül. Értettem a dolgok megtalálásához, olyan volt, mint egy puzzle, egy rejtvény hiányzó darabkáját előásni. Viszont még nem volt a kezemben semmi, amiért köszöntetet kéne mondania.
– De most nem ott vagy – a jövőben, ha esetleg elfelejtette volna. Készségesen emlékeztettem a rideg valóságra. – Nem tudsz csak úgy orvoshoz menni, főleg akkor nem, ha a képességedhez is köze van. – Rengeteg kérdést tesznek fel, ha valami fura. Tudják úgy vezetni a csevegést, hogy elszóld magad, és ha ők nem tudják kiszedni belőled, akkor jönnek a rendőrök. – Próbálj meg asszimilálódni a helyi szokásokhoz. Ha nagyon kirívóan viselkedsz mindenkinek magyarázkodhatsz és előbb-utóbb belefutsz olyanba, aki nem fog hinni neked. Rád hívják a hatóságot vagy pedig annyira felkelted az érdeklődést, hogy vadászni kezdenek rád – fűztem hozzá. Itt inkább ilyen volt a helyzet. Bár az iménti szófordulata miatt igazából lógva is hagyhattam volna. Betudtam annak, hogy végül is valamiért a jó szándék (?) vezérelte, amikor az orvoslátogatást javasolta. Noha azt nem igazán értettem, hogy minek törődik fizikális jólétemért.
Szám szegletében fintor bontakozott ki, mikor Bishop megjegyezte, hogy ezeknek a robotoknak a gyártói akár már MOST is dolgozhatnak. Egyre inkább bosszantott a Bástya rejtélyesen eltűnt darabkáinak ténye. Váratlanul ért visszakérdezése a „hatástalanító” módszereket illetően. Realizáltam, hogy Bishop nem is tud az orosz-HYDRA kooperációról. Vagy tudhat? Talán… akadnak ismeretei a jövőből?
– Egy nyakörvre hasonlító szerkezet – kezeimmel gesztikulálva próbáltam prezentálni az alakját. Szívesen megmutatnám, hátha látott már hasonlót, de jelenleg Maximoffnál volt jelzálogban. – Ami valahogy „kikapcsolja” az erőnket. Nem igazán értem a működését – legalábbis azét, ami nálam volt. Egyelőre tartottam a puszta gondolattól is, hogy közelebbről szemügyre vegyem. – Az orosz maffia használja őket, hogy mutáns tinédzsereket fogjanak be velük az utcáról a HYDRA megbízásából – hagytam egy kis szünetet. – Egy… ismerősömön volt olyan. Segítettem neki levenni. A te idődben volt ilyen eszköz? – feltételeztem, hogy igen, ha már most létezett. – És… hallottál esetleg az orosz maffia és HYDRA szövetségéről az oktatás alatt? – érdeklődtem tőle, hogy ne kelljen kifejtenem a Denevérbarlangban történtek részleteit.
– Ha gondolod ránézhetek arra az időjáró gépre közelebbről. Hátha ki tudom deríteni ki programozta. Lehet, hogy értékes információ – ajánlottam magamat. Részben kíváncsiságból, részben pedig valóban a jószándékú segítség vezérelt. Tagadhatatlanul ott volt a személyes, elhallgatott drive-om is, miszerint vonzott a jövőből származó szerkezet felépítése. Egyszer már olvastam benne, viszont véletlenül és nem volt lehetőségem az alaposságra.
– Ezzel most nem nyugtattál meg! Lehet, hogy át kéne nézetned a cuccaidat valami szakival, mielőtt beveted őket. Ha valóban korruptált volt a gránátod, akkor kész csoda, hogy nem sütött ki véglegesen! – hárítottam el a rosszul működő EMP-vel annak gondolatát, hogy esetleg miattam működtek egyes dolgok. Lopva kézfejeimre vizslattam és az elektromos szikrázáson töprengtem, amit néha sikerült előidéznem. A kínzó emlékeim homályában rejtőzködő mikró esetére. Aztán a mindenki által emlegetett sajátbejárású elektromos aurámra, holott sehogy sem sikerült még aktiválnom. Önszántamból nem. Elrejtettem kezeimet kapucnis felsőm elülső zsebébe.
– Teleportált – mekkora cheater –, és még dobálózott is? – gördült le az ajkaimról döbbenetemben. Elárulva, hogy bizony, ez egy hiányzó részlet a fejemben. – Nope. Egyáltalán nincs meg az, hogy mikor mentem be az épületbe – ingattam meg a fejemet. – Az is csupán egy erős sejtés bennem, hogy valószínűleg még egyszer felvehettem a Bástyával a kapcsolatot. Viszont nem emlékszem hogyan, mikor és mit csináltam pontosan. Ha már a tag ilyen beszédes volt, esetleg mondott valamit, amíg „benne” voltam? – érdeklődtem utána, hátha ez segít megragadni a részleteket. Pedig… ez nagyon nem egy olyan „Jaj, hoppá, most éppen elfelejtettem, de ott van az emléknyom valahol a gondolataimban, amit elő tudok hívni” – dolognak tűnt. Mármint tudtam, hogy volt, tudtam, hogy ott kéne lennie, viszont egyszerűen mégsem volt ott a fejemben. Ráadásul nem öt perc esett ki, hanem a jelek szerint foltokban távoztak belőle részletek! Ez pedig fura volt, zavart, idegesített, bosszantott és még sorolhatnám.
Mikor kijelentette, hogy hallgat a dolgaimról, csak vonakodva pillantottam felé. Nem kommentáltam, annyira nem voltam ostoba, hogy el is higgyem ezt az állítást. Inkább hagytam, hogy ezt az idő mondja meg.
Bólintottam, mikor kifejezte igényét az összegzőre. Megszavaztam egy előzetes „bizalmat”, mert nem hagyta, hogy a jövőből jött Terminátor lelőjön. És miután egy ilyen veszélyes fegyver van most kitudja kinek a kezében (még ha darabokban is), mellyel ráadásul mutánsoknak is árthatnak, így hajlandó voltam az együttműködésre.
– Nem, nekem nincs testvérem – óvatosan simogattam Arrow feje búbját, ahogy ez a kötelék eszembe juttatta Bowot. Arrowot rendesen megviselte nővére hiánya. – De mindig is szerettem volna, ha lenne. Persze, ez nem így megy. Viszont lenyűgöző ez a fajta kapcsolat. Van benne valami varázslatos, amit mi, egykék, nem érthetünk meg – próbáltam megfogalmazni ezt az érzést. Shard és Bishop testvéri köteléke is különleges volt és borzalmas lehetett, hogy tudhatta, hogy él, hogy jól van és mégsem láthatja. Laposakat pislogtam. Nem tudtam eldönteni mi lehetett rosszabb: az, hogy tudod él, de mégsem áll módodban találkozni vele, vagy az, hogy elhunyt és emiatt soha többé nem láthatod már.
Elvesztem ezekben a keserű gondolatokban, emiatt hirtelen ért a számonkérés a „változásomat” illetően. Lélegzetem elakadt. Hatalmasra nyílt szemekkel, bizonytalanul meredtem rá. Nem értettem miért foglalkoztatja, hogy mi van velem. Aztán rádöbbentem, hogy ő is csak Rosemariet „keresi”.
Összeszűkültek a szemeim, lehajtottam a fejemet. Lassan vettem levegőt. Elgondolkoztam azon, hogy közlöm neki: mert már nem Rosemarie vagyok. Sose voltam Rosemarie. Romy sem akarok lenni. Rosemarie akart Glitch lenni, mint annakidején. Mert jobb vagyok, erősebb, bátrabb. Ezért vagyok itt. Kiszabadultam abból az átkozott kalitkából, amibe belekényszerítettek és soha többé nem vagyok hajlandó visszamenni oda.
– Nem – ráztam meg a fejemet. Legalábbis semmiképpen sem jelenidőben „bántalmaztak”. Sokkal, de sokkal bonyolultabb volt az egész. Kezeim tördelésébe kezdtem az ölemben. Az önsajnáltatás nem tartozott se a kedvenc, sem pedig az általános elfoglaltságaim közé. Olyan, mintha beismerném saját gyöngeségemet és önként sebezhetővé tenném magamat. Nem akartam sebezhető lenni. Rosemarie már így is túl sok mindent, meggondolatlanul osztott meg rólunk. Én nem fogom elkövetni ezt a hibát.
– Csak egyszerűen… – szóra nyitottam a szám. Belém hasított az emlék, mi történt akkor, amikor legutóbb felvállaltam, hogy Rosemarie nincs és Glitch van helyette. Összepréseltem az ajkaimat, a kutyámra pillantottam. Arrow közeimet piszkálta, hogy őt simogassam ahelyett, hogy lassan formát gyúrok ujjaimból. Úgy sem értené meg...
– Nem szeretnék erről beszélni! – elcsukló hangon jelentettem ki. Torok köszörülve próbáltam uralkodni a bizonytalan tónuson. – Sok minden történt velem azután, hogy összefutottunk abban a parkban. Például bizonyos okokból én is rajta vagyok az orosz maffia WANTED-listáján. Emiatt nem maradhattam az, aki régen. Túlélésből. Ennyi legyen elég – elfordítottam az arcomat. Zsebre dugott kezekkel összébb húztam magamat. Próbáltam leplezni remegésemet. Nem akartam a Papámról beszélni, hogy miként keverte bele magát és az egész családunkat ebbe a Pokolba. Szóval reméltem, hogy ennyivel megelégszik és elengedjük ezt a témát. Nem ezért voltam itt.

- Lehet. Megkérdezem és kereslek, ha találtam ilyet.
A Szentély varázslói és a Professzor csapata biztosan tud ajánlani valakit. Kevés megbízható alakot ismerek ebben az időben. Bővíteni kell az ismeretségi körömet.
- Az nagyon jó. Őket mindig ki kell vinni, nincs más választás és így megvan a motiváció. Egyébként ez egy kedves dolog ezen a világon. Itt is sokan járnak kutyával - mutatok körbe a parkon.
- A világégés után ez már majdhogynem eltűnt. Az emberiség is megtizedelődött, az állatállomány is és az anyagi helyzet miatt is csak keveseknek adatott meg, hogy kutyát tartsanak. Agresszív kóbor kutyából viszont több volt.
Kifejezetten jó látvány ez a sok kutyás. Szeretem ezt a világot.
- Nem futásra gondoltam. A guggolás például jó, de az is hatékony, ha csak kinyomod magad bokából. Mintha át akarnál lesni a kerítés fölött.
Ezek szerint a testnevelés oktatása nem jó itt. Ellenkező esetben tudná, mivel dolgoztatták meg a lábát az órákon.
- A hagyományos Őrszem Robotokból kilenc különböző fajtát gyártottak. Főleg az MK II és III típust használták. Ezek 15 méter magasak voltak, erősek, halálosak. Eleinte nem olyan kifinomult és jól felszerelt módon készültek, mint a Bástyák, de folyamatosan fejlesztették őket és egy idő után a robotok saját magukat is tovább tudták modernizálni. A későbbieket csak rövidebb ideig használták. Ázsiában megjelentek másfélék is, például a MK XI tank formájú, rettenetesen masszív és fejlett, az MK XII szárnyakkal rendelkező, kisebb méretű robot volt, amit tömegesen vetettek be. Dél-Amerikában úgynevezett Vad Őrszem Robotokat dolgoztak ki, amik különböző ragadozókra hasonlítottak, óriásiak és legalább olyan erejűek voltak, mint a hagyományosak. Amit még érdemes említeni, az az Exonim robot, ami inkább egy járműre hasonlított és pilóta irányította, de szükség esetén a szerkezet önmaga is át tudta venni a vezetést, hogy befejezze a küldetését. A feketepiacon megjelentek még továbbiak is, de ezek nem terjedtek el. Szóval ezek klasszikus harci gépek voltak. A Bástya kivétel a sunyi, titkosszolgálati módszereivel. Természetesen utánanéztem a gyártócégeknek ezen a világon, de még nincs nyomuk.
Ahogy ezekről beszélek, a hangomban hallható a gyűlölet. Az embereket rég nem utálom, de ezeket az eszközöket igen. Milliókat irtottak ki és számos társam a szemem láttára halt meg miattuk. Ha rábukkanok bármire, ami az általam ismert gyártók megjelenésére utal, ott leszek, hogy csírájában elfojtsam a dolgot.
- 2090-ben.
Ránézek a nőre, hogy mit tud kezdeni ezzel a nagyon távoli időponttal.
- Ha sikerül elérni, hogy a mutánsellenesség ne öltsön akkora méreteket, akkor erre sem kerül sor. Egyébként konkrét nyomom nincs, amin el tudnék indulni az ausztráliai eset felderítésére.
Az én időmben sem lehetett biztosat találni. Senkit nem sikerült felkutatni, aki onnan menekült volna meg. Mintha eltűnt volna az egész népesség. Az Őrszem Robotok sok mindenre képesek voltak, de egy-egy túlélő mindig felbukkant. Kivéve ezt az esetet. Az egyetlen tény, hogy a dédnagyapám abban az évben tűnt el és a családomnak már nem állt rendelkezésére az a védelem, amit ő tudott nyújtani. Szerintem ezzel van kapcsolatban a kontinens sorsa is, elvégre Gateway Ausztrália őrzője. Ez viszont nem tartozik Glitch-re.
A figyelmeztetésnek és tanácsnak szánt monológja után megvetően nézek rá. Értékelem a segítő szándékát, de majd én tudom, mikor kihez fordulok.
- Ha azt látom, hogy NEKED bajod van, nem fogok hallgatni. De jobban teszed, ha nem nézel hülyének! Nem szólítok le mindenkit az utcán, hogy menjen orvoshoz.
Remélem, érti, hogy ő számít nekem. Azért, mert - szó szerint is - olyan elesett volt, amikor találkoztunk. Azóta már máshol tart, de az életemet is megmentette, ezért még fontosabb. Én nem felejtem el az ilyesmit.
Keserűen bólintok a "hatástalanító" eszköz említésére.
- A Hydra alkalmazott ilyen képességblokkolót. Az én időmre a szervezet már semmivé lett, de a technológiájukat még használják.
Nagy levegőt veszek, amikor arról hallok, hogy az orosz maffia összefogott a Hydra-val. Ez nem kispályás játék!
- Csak arról, hogy az Amerikában jelen levő orosz maffia Wilson Fiskkel dolgozott együtt egy ideig. Róla már hallhattál, mint ismert vállalkozóról, de valójában a new yorki maffia egyik legnagyobb fejese. De amit mondtál, az ellen tenni kell valamit. Mondd a többi részletet!
Ekkora szervezetekkel egyedül nem szállhatok szembe. Társak kellenek. Nem szégyen összefogni az X-Mennel és a Testvériséggel is.
[/color]Némán és vizslatóan nézek Glitch-re. Az időugró szerkezet közelébe nem engedek bárkit. Nem győződtem meg arról, hogy ilyen erőforrás és ilyen információk biztosan jó helyen lesznek nála. Kíváncsi, az biztos, mert legutóbb is mondta. Első körben inkább Strange-nél fogok érdeklődni, hogy talált-e valami techszakit, aki boldogult a szerkezettel.
- Egyelőre oldjuk meg a robottémát!
A fegyvereimnek nincs problémája. A gránát volt az egyetlen, ami nem a várt hatást hozta. Ezen kívül már csak mechanikus holmik vannak. Az éjjellátó optikám is rendben van, már használtam aznap este, amikor a morlockokat kerestem.
Glitch szemeiben kutatok. Őszinte döbbenetet látok. Teljesen kiestek neki ezek az információk. Mintha "működött" volna, de az emlékek megőrzése nélkül. Egyelőre ő jobban érti, mint én. Ami ott történt, azt meg kell osztanom vele, mert így lesz teljes a kép és joga van tudni, hogy mit élt át akkor. Fontosak az emlékek.
- Ez az erős sejtés honnan jön? Mert talált. Mikor a robot elkezdett összekapcsolódni az autóval, azt mondtad nekem, hogy van egy ötleted és megkértél, hogy hagyjam a robotot folytatni a műveletet. Így is tettem. A fegyverei elkezdtek leállni, gondolom, neked köszönhetően. A Bástya közölte, hogy a "hecker támadás" 42,7%-os kárt okozott benne és megkezdi a tisztítást. Utána zaklatott hangon feltetted a kérdést, hogy "Hol vagyok?". Az átprogramozás rosszul sikerült, mert az lett belőle, hogy már nem az összes lehetséges felmenőmet akarta eliminálni, hanem csak engem és újra működött a fegyverzete is. Akkor kezdett metsző korongokat dobálni.
Figyelem, hogy beugrik-e neki bármi. Akkor azt mondta, hogy véletlen volt. Én ezt másnak nevezném. Lehet, hogy a gondolkodásában, a képessége és az agya összehangolásában leledzik a hiba.
Látom, hogy nem hiszi el rögtön az ígért diszkréciót. Ahogy én sem veszek mérget az ő ígéretére, csak épp ezt nem kötöm az orrára. Bólogatok a szavaira, hogy a testvéri kapcsolat különleges. Az egykék tényleg ritkán értik.
- Ahogy mondod. És amikor az egyikünk messzire utazik, a másik mindig úgy érzi, hogy valami hiányzik belőle. Shard most jó messzire utazott.
Egyáltalán hogy alakulhatott az a jövő, amiben nem fertőzték meg? Lehet, hogy azt se tudja, hogy a múltba jöttem. De ha tudja, még képes utánam jönni ebbe a korba, akár parancs ellenére is, szabályszegést elkövetve, mindent hátrahagyva. Az én Shardom nagyon vaskalapos tud lenni. Egy biztos: nem tudom kitalálni, mi történik a jövőben, csak a jelent tudom alakítani és ez fontosabb is. Ez maradt nekem.
Glitch majdnem olyan stresszes, mint amikor megfogtam a vállát. Most nem fizikailag, hanem lelkileg léptem át egy határt. Türelmesen várom, hogy mit és mennyit akar mondani. Ha bajban van, arról tudni akarok és ki akarom rángatni belőle, mert megérdemli. A maffia és a Hydra szóba hozása elég sokat sejtető volt és pont az lett belőle, ami lenni szokott, ha keresztül húzza az ilyen bűnszervezetek számításait. Ez sokkal keményebb dió, mint ha összejött volna valakivel, aki veri. Azt pikk-pakk elrendeztem volna.
- Értelek.
Azt is értem, hogy nem akar róla beszélni. Beszélek én.
- Az álcázás jó ötlet, de túl nehéz módját választottad. Vakot hitelesen alakítani nagyon nehéz. Egy kis figyelemhiány és már le is buktál. A napszemüveg helyénvaló. Hajszínváltás, a korábbitól teljesen eltérő öltözet, a takaráshoz garbó, kapucni, baseball sapka, ezek is hasznosak. És jó, hogy vannak társaid, mint a mexikói melák, akinek szintén köszönettel tartozom. Remélem, hogy a mutáns barátaidra számíthatsz. Engem is kereshetsz.
Csak alaposan utána kell járni a dolgoknak. Bámulom egy ideig a parkot, a járókelőket. Rövid hallgatás után megint ránézek. Egy téma még van, amire rá akarok kérdezni. Az se kellemes, de tudnom kell.
- A Testvériséghez mennyire kerültél közel?
A Skarlát Boszorkányt ismeri, Pietro Maximoffot az állítása szerint még csak látta, de simán lehet, hogy nyakig benne van. Számít, hogy hova tartozik. Számít, hogy mit várhatok tőle és azoktól, akikkel kapcsolatban áll. Bármit mond, nem fog változni az, hogy ő fontos nekem, de szeretek tisztán látni.

   

Mikor elkezdett az Őrszem Robotokról beszámolót tartani, nem ilyen információsdús ismertetőre számítottam. A hallgatást hamar felváltotta a mentális jegyzetelésem, ami azt jelentette, hogy a talentem segítségével írogattam fel a zsebemben lapult mobiltelefonomba az elhangzó kulcsszavakat. „Később még jól jöhet” – jeligével.
– OK, ezek az „Exonim” robotok sokkal inkább Transformersek – fújtam ki lassan a levegőt a dús adatözön után. Rühelltem még a gondolatát is annak, hogy az emberek ilyen vérmes gépezetek gyártásába fognak. Rémesnek találtam ezt a hozzáállást és leírhatatlan haragot éreztem azok irányába, akik kifejlesztették ezeket, helyesen szólva, akik ki fogják fejleszteni. Bishop beszámolója során nem tudtam nem észrevenni hangját megfertőző gyűlöletet. – Mindegyiket láttad már face-to-face? Sok ilyen géppel kellett harcolnod a jövőben a társaiddal? – kérdeztem rá. Remélve, hogy legalább az első kérdésemet megválaszolja. – Szerinted nem szörnyű az „emberektől”, hogy ilyeneket építenek… fognak építeni csak azért, hogy megszabaduljanak tőlünk, mint valami kártevőktől? – hangom a levegőbe biggyesztette azokat az idézőjeleket, ezek nem emberek, inkább… Szörnyek.
– О, черт – gördült le az ajkamról, ahogy kijelentette az Ausztrál őslakosokat utolérő baj 2090-ben esedékes, ami hát nem holnap lesz.
– Félreértesz. Nem feltételeztem, hogy nekiállnál leszólogatni random alakokat az utcán – legalábbis nem ezt akartam üzenni a kivételesen jó szándék által vezérelt szövegemmel. Hanem arra, hogy ami a jövőben trendi, meg bevált, az itt nem fog. De nem fogok magyarázkodni. Csináljon, amit akar. Nekem pedig nincs bajom, az „emlékkiesés” nem kezelhető doktor által, de nem fogom tovább ragozni. Egyébként sem értem, miért beszédtéma ez és mi okból érdekli. Lélegzem, tehát jól vagyok!
Valóban megérte megemlítenem Bishopnak a HYDRA oroszokkal való szövetkezését (vagy az oroszok HYDRA-val való összefogását, nézőpont kérdése). Megtudtam, hogy a technológia fennmaradt a jövőben – ami ez esetben valahogy mindenképp tennünk kell – és kaptam egy nevet is: Wilson Fisk, akiről hallottam már, csak a maffia kapcsolatairól nem. Néha a válaszok tényleg ott vannak az orrunk előtt.
– Én sem tudok túl sok mindent – még, de jobbnak láttam leszögezni, mielőtt teljes adatbázist kér tőlem. – Az orosz maffia főleg fiatal, mutáns tinédzsereket gyűjtenek be az utcákról. Őket később minősítik egy fura kategóriarendszer alapján. Igazából a görög ABC-s beskatulyázást gondolták újra, csak itt nem a képességed alapján osztanak be, hogy alfa, béta vagy akármi is legyél, hanem a külsőd alapján. Minél emberibb vagy, annál előkelőbb helyet kapsz. Ezután pedig elárvereznek. Magánszemélyeknek, illegális kutatólaboroknak, terroristáknak – teljesség igénye nélkül dobáltam be a vevői kör palettáját. A fantáziájára bíztam, hogy szerinte mit csinálhatnak velük. Szerintem nem volt nehéz elképzelni. – A HYDRA pontos motivációját nem tudom. Ahogy az sem tiszta, hogy mindenkit piacra dobnak, akiket befognak, vagy csak a töredéküket. De nem csak az amerikai orosz maffiával van összeköttetésük, hanem az eredeti szervvel is Oroszországban. Nem lehetetlen, hogy más kontinenseken is tevékenykednek. Bedobálhatnék most itt neveket, akikről tudom, hogy nyakig benne vannak a bizniszben, de nem tudom, hogy van-e így értelme. Főleg itt – lopva, gyanakvóan pillantottam körbe. A felszámolás tekintetében nem ártott, ha minél többen vagyunk. Mindenütt ott vannak az oroszok, a „nagy” HYDRA feje pedig folyton visszanő. Szóval, ha minél többen járunk nyitott szemmel, annál jobb, szerintem. Rájuk törni az ajtót amúgy sem célravezető megoldás, mert nem ők a forrás, ők csak eszközök.
– Rendben – feleltem arra, hogy inkább a Bástya-maradványaival foglalkozna. Értettem az utalást, nem igényli a segítségemet. Nem mondom, hogy nem bántott meg, mivel én itt a bizalmi jegyek tekintetében próbálkoztam nyitottan kezelni bizonyos dolgokat, mint például az orosz-HYDRA ügyet. De nem fogok erősködni, mivel nincs sok értelme. Azért bízok abban, hogy a wonky kütyüt nem valami szakbarbárral fogja megnézetni.
– A látottak és hallottak alapján sakkoztam össze még ott helyben és ez az érzés azóta sem csillapodott – meg „U” is segített benne, de ő ragaszkodott az inkognitó módhoz.
Végig hallgattam, hogy mi történt az alatt, amíg én elvileg a Bástyában ténykedtem. Felszaladt a szemöldököm a számszerű adat hallattán, enyhe fejfájást generált, amiért „U” szavajárása ugrott be róla. A döbbenet mellé azért megejtettem egy sértett cöccintést. Kikérem magamnak a „hecker” jelzőt! Hogy én mennyire utálom amúgy, ha egy gép nem teszi azt, amit mondok… Az eredmény már nem volt létidegen, mikor visszazuhantam a testembe, akkor hallottam a Terminátor bejelentéseit.
– Nem tudom, hogy az az autó miként jött pontosan a képbe – próbáltam utalni arra, hogy a Múzsa, ami akkor megszállt úgy lelépett, hogy már a nyomát se látom. – De valamire jó lehetett, mert először nem tudtam még egy fikarcnyi részét sem felülírni a robotnak. Szóval tisztítás… – tűnődtem el az utóbbin. Emlék után kajtatva, reménytelenül. – Mikor visszaestem a testembe, akkor úgy éreztem, mintha megkergettek volna. A testem is eszerint reagált – az egy új, szokatlan érzés volt, ami cseppet sem tetszett.
– Bocsi, nem emlékszem – ingattam meg a fejemet –, viszont biztos vagyok benne, hogy készakarva nem uszítottam volna rád a Bástyát – egyrészt miért akarnám bántani, ha nem adott rá okot. Másrészt abban a pillanatban ő volt az egyetlen, aki bármit is tudott kezdeni azzal a kattant robottal. – Azok alapján, amiket most elmondtál arra tudok gondolni, hogy ahhoz a rejtélyes „tisztításhoz” lehetett köze. Takarjon bármit is. Szóval ez csak egy erős tipp. Engem is zavar, hogy nem rémlik mit csináltam. Bosszantó! Fogok rajta gondolkodni, hátha eszembe jut még ezzel kapcsolatban valami – majdnem olyan frusztráló volt, mint amikor „U” vagy BitBug átvette a vezetést és nem emlékeztem utána bizonyos részletekre. – De lenne még egy kérdésem. Miután széttrancsíroztad a Bástyát és a sérülésektől kidőltél… Magyaráztál valamit arról, hogy az áram gyógyít téged. Ez igaz? – a Transformers adatai között láttam a képességéről leírást. Viszont mégiscsak Bishop erejéről volt szó, szóval tőle akartam hallani.
Irigy és féltékeny voltam egyszerre erre a testvéri kapcsolatra. Irigy, mert elképzelni se tudtam, hogy milyen lehet. Féltékeny, mert Bishopnak lehetősége volt megmenteni a testvérét. Ha módomban állna, akkor én is visszautaznék az időben és megakadályoznám a Papa ostobaságát, még azelőtt, hogy az egész kérdéssé válna.
– Szerinted elképzelhető, hogy utánad jönne Shard? – habozva kérdeztem rá. Nem igazán tudtam mit mondhatnék. Nem volt testvérem és ha lenne, akkor sem szólhatnék bármit ezzel kapcsolatban. Ez Bishop és Shard ügye volt, amibe nem szándékoztam elmélyülni. Vannak határok, amiket elvből kerülök, ez az volt.
Szemeimben bizalmatlanság, arcomra hitetlenség költözött, mikor Bishop röviden annyit mondott: megérti. Lassan pislogtam. Lopva vizslattam felé, hátha arca elárulja, hogy lódít. Vártam a faggató kérdéseket, amiket hasonló módon el kell hárítanom. Homlokom sűrű ráncokba szaladt, amikor az álcázásról kezdett beszélni.  
– A kamu vakság volt az egyetlen, amivel meg tudtam oldani, hogy Arrow mellettem maradhasson – vakargattam meg kutyám füle tövét. A nindzsa üzemmódban ő is kapott szervízkutya feliratú mellényt. Nem mondom, hogy a tetőtől-talpig beöltözés nem jutott már nekem is eszembe. De nyár közepén ilyen szerelést tolni… Tuti, hogy nem az lenne az emberek első gondolata, hogy „Né, egy új divatirányzat!”. – De kösz a tippeket, megjegyeztem – és néhányat szerintem ki is próbálok, például a hajszínváltást. Éltem ezt a cosplay dolgot, viszont igazán adtam volna, ha nem túlélésből kellene proccolnom.
Uber szóbahozásánál, illetve amikor azt állította, hogy őt is kereshetem bármikor, ha segítségre lenne szükségem, némi bizonytalansággal meredtem magam elé. Sután bólintottam. Nem volt felemelő érzés, mikor láttam valakit megsérülni és semmit nem tudtam kezdeni az adott helyzetben. Gyomorgörcsöt és keserű szájízt hagyott maga után. Legkevésbé sem akartam, hogy bárkinek baja essen a környezetemben. Bishop vs. Bástya küzdelem is éppen ilyen volt. Ha Uber nem jön értünk, szerintem…
Vettem egy mély levegőt, mivel nem így történt, ezért felesleges volt ezen lovagolnom.
– Csatlakoztam hozzájuk – mellkasom előtt karba font kézzel pillantottam fel Bishopra. – Nem olyan rosszak, mint ahogyan a hírekben beállítják őket. Azt sem állítom, hogy egyetértek minden nézettükkel. De nekik is érdekük, hogy ez az orosz-HYDRA szövetség véget érjen. Utóbbi személyes okok miatt nekem rendkívül fontos. Én infókat adok nekik, ők cserébe segítenek és megvédenek – jóval komplikáltabb volt, de ezzel volt a legkönnyebb megmagyaráznom a miérteket. A megvédés nem kimondottan volt igaz, helyette inkább az passzolt volna, hogy ők elég erősek ahhoz, hogy intézkedjenek.
– Ez számít bármit is? – kérdeztem rá. Én igyekeztem nyitott lenni, noha nem értek egyet az X-men nézeteivel, sőt, egyenest megvetem bizonyos részeit. Ha kérdezik, szemrebbenés nélkül hangoztatom. Ettől még a tagokra nem vetek köveket, az ő dolguk mihez adják a nevüket. Amennyiben békén hagynak, én sem foglalkozom velük. Egyedül Amarával tartom közülük online a kapcsolatot, hogy megoldódjon a webes melója és ne kelljen pincérként robotolnia egy lepukkadt helyen, de ennyi. Bishop kérdése alapján viszont úgy tűnik, hogy neki ez meghatározó lehet.

Glitch-nek nagyon fontosak ezek az utalások. Mintha a filmen látottakhoz hasonlítaná és így akarná megérteni a világot. Mindenkinek megvan a maga módszere. A lényeg, hogy működjön.
- A II és III modellekkel találkoztam még a béke előtti időkben. Őrizték a várost, vadásztak a szökevényekre. Menekültünk előlük. Egy egységet le tudtunk egyszer győzni nagy nehezen, jelentős veszteségek árán. Később a kiképzésem idején elmehettünk az egyik régi gyárba és megnézhettük a már kikapcsolt Őrszem Robotokat. Ott láttam mindegyik fajtát a saját szememmel. Akkorra már megfordult a világ gondolkodása, tudtuk, hogy ezeket nem indíthatják el ellenünk, de így is rettenetesek voltak.
A hideg rázott attól a kegyetlen, steril légkörtől és annyi robotot egy helyen látni még inkább félelmetes volt. Az jut most az eszembe, hogy fejükre hamut szórva megmutatták nekünk a forgalomból már kivont gyilkológépeket, de a Bástyát még évtizedekig használták, ahogy Glitch látta a rendszerben. Kérdés, hogy mire? A fejesek sosem változnak, csak módszereket váltanak.
- Nincsenek szavak arra, hogy mit jelent ezeknek a gépeknek a létezése, de ezeknek az eszméknek a létezése is. A kártevők az ösztöneiknek élnek és nem képesek belátni, hogy ha ők teszik, amire születtek, az az embereknek veszteség. Ilyenekhez hasonlítani minket... A gyűlölet és a félelem eltorzítja a gondolkodást. Az ember és a mutáns különbözik néhány dologban, de egyben semmiképp: van saját akarata és képes mérlegelni. Ha egy mutáns ereje elszabadul, annak szörnyű következményei lehetnek, de meg tudja tanulni, hogyan uralkodjon magán. Ugyanígy egy ember is elkövethet borzalmas dolgokat, de ha magába néz, képes megváltozni. Akinek ez nem megy, az sem a faji adottságai miatt képtelen rá, hanem hiányzik belőle az akarat vagy külső tényezők akadályozzák.  Ezt sokan nem képesek felfogni. Idő kell. A mutánsok többsége az előző évszázadban jelent meg, sajnos még új fajnak számítunk. Nem ismernek, félnek tőlünk.
Nem számolva néhány őskövületet, mint például En Sabah Nur, de vele aztán nem hozakodom elő. A lehető legrosszabb példa.
Elmosolyodom az orosz szavakra. A jelentésüket nem ismerem, de a mondat rövidségéből és az arckifejezésből értem, hogy mennyire megfoghatatlan ez. Nem csoda. Nekem már voltak ismereteim erről a világról, mégis idegennek érzem. Hetven évre előretekinteni viszont ennél sokkal, de sokkal idegenebb.
Értékelem a nő tanácsait és értem, mire gondol, de tovább nem boncolgatom ezt a témát. Felesleges ilyen apróságon vitatkoznunk. Én tudom, mit akarok.
- Sajnos ez nem példa nélküli. Mintha fegyverekkel és nyersanyagokkal kereskednének. Mindegy is, hogy fajelméleten vagy üzleti stratégián alapul a ténykedésük, egyik szervezet se jobb a másiknál. A Hydra gyűlöl minket, de ez nem azt jelenti, hogy minden mutánst azonnal meg akar ölni. Egyeseket agymosásnak vetnek alá vagy kinyerik az erejüket.
Én is körülnézek. Meglepődtem volna, ha hallótávolságban látnék valakit, akit eddig nem vettem észre. Jó vagyok a periférikus megfigyelésben. Létszükséglet már régóta.
- Egy másik alkalommal beszélhetünk az érintett helyszínekről és nevekről.
Egyet-kettőt hallhattam. Be kell azonosítani, merrefelé történnek az elrablások és úgy meglehet a kiindulópont is. A nyomozásban van rutinom, igaz, nem ekkora szervezetek ellen. Ezeket magvastól kell kiirtani.
Figyelem Glitch arckifejezését. Tudom, hogy nagyon érdekli a kütyü és segíthetne is, de nem ajándékozok meg akárkit az időutazás lehetőségével. Ha egyáltalán működik a készülék. Újabb mosoly ül ki az arcomra, mikor a nő robot által ráosztott jelző miatt elégedetlenkedik.
- Szerencse, hogy csak hackernek nézett. Ha a mutánsdetektora aktív lett volna, mint az átprogramozás előtt, összerakja a képet és te is célponttá válsz.
Fitzroy tudtán kívül segített nekünk megoldani a problémát, amit ő okozott. Mázlisták vagyunk. Ja.
- A Bástya képes összekapcsolódni bármilyen fémalapú szerkezettel, hogy kibővítse, erősítse magát. Megatronná - ismétlem egy félmosollyal, amit Glitch nemrég kifejtett.
- Ez segíti az önjavításban, pótolja az alkatrészeket, stb. Ha én akarnék betörni a rendszerbe, ahova előtte nem sikerült, az új ketyerét céloznám meg. Így a célpont saját maga hívna be. A trójai faló története nagyon régi, de még sokáig beleesnek az emberek abba a hibába, hogy túl bizakodóak. A gépeiket is így építik.
Csak egy elmélet. Igyekszem ötleteket adni, hátha előjönnek az emlékek.
- Testileg kifulladtál, mintha az életedért futottál volna előtte?
Nagyon érdekes képesség az övé. Nagyon hasznos is, de vannak veszélyei. Bátor nő, hogy vállalta! Elismerően nézek rá.
- Megragadtad az esélyt, ami kínálkozott. Jobb, mint a tétlenség. Szerintem a robot fejezte be azt a műveletet, amit elkezdtél és ez lett a vége. Mikor meghallottam a szavait, azonnal megértettem, hogy megmentetted az embereket. Ha a Bástya likvidált volna engem, a küldetése befejeződik és az egység leáll. Amíg meg nem kaparintja valaki és át nem írja a programját. Jó, hogy nem így történt...
Gondolom, addig jutott el, hogy megszüntette a célpontok kijelölését. Bástya pedig az adatbázisa alapján azt választotta új célszemélynek, aki jelen volt és akiről a legtöbb feljegyzést kapta. De elbukott. Az biztos, hogy életem legnagyobb teljesítménye egy kétfős csapattal legyőzni a Bástya-modellt. Erre mindig büszke leszek.
- Láttad a képességemet és az adataimat. Bármilyen energiát elnyelek, az erősebbé, gyorsabbá tesz, növeli az állóképességemet és a regenerációmat. Én pedig láttam, hogy áramot generálsz. Azzal égetted ki az alaplapot. Ezt az adottságot tudod rendesen használni? Önvédelemre kitűnő módszer.
Ha halálos áramütéssel sújt valakit, abból persze lehetnek problémák, de ez a világ is ismeri a jogos önvédelmet. Én csak azt ismerem.
- Fogalmam sincs, hogy lelkileg hol tart úgy, hogy mégsem halt meg. Simán kinézem belőle, hogy el akar jönni értem és visszavinne, de erre nagyon nehéz módszert találni. Az is rejtély, hogy Fitzroy hogyan csinálta.
Ha a képletbe beleteszem, hogy Shard és Fitzroy összejöttek, mielőtt kiderültek a rosszfiú ügyei, még bonyolultabb az egyenlet. Nem lepődnék meg, ha egyszer a húgom rám köszönne. Időugrásokra nem ismerek sok példát, de párról azért hallottam. Ha meg lehet találni és Shard meg akarja találni a módját, akkor meg fogja. Mi soha nem adunk fel semmit.
Nem megy el a fülem mellett, hogy csak egy kutyát említ. Most van az a pillanat, amikor nem kéne megkérdezni, mi történt a másikkal. Ilyen ellenfelekkel a nyomában csoda, hogy Glitch és Arrow még nem alulról szagolják az ibolyát.
- Kényszerhelyzetben még a kutya bundáját is át lehet színezni. Vannak olyan festékanyagok, amik nem ártalmasak rájuk.
Én sose kényszerültem ilyenre, de hallottam róla. Az emberek kreatívak és ilyenkor nagy szükség van erre.
Nem lep meg, hogy a felajánlásomra nem csap le egyből. Az idő ellene dolgozik, de a józan megfontolásnak muszáj teret adni. A kapkodásnak nincs jó vége.
Felemelem a fejemet és nagyon komolyan nézek, ahogy elhangzik a mondat. Beigazolódott a sejtésem. Glitch is gyanítja, hogy ennek nem örülök. Látom a testtartásán. Amit ő tud és amit én tudok a történelemből, azok között elég nagy különbség van. Az idővonal viszont megváltozott, itt más események is történnek, amik miatt lehet, hogy a Testvériség sem lesz ugyanaz.
- Örülök, hogy van védelmed - emelem ki azt, ami ebből értékelhető.
- Számít. Ha tartozunk valahova, az számít. Akkor is, ha nem értünk egyet mindennel, amit az adott közösség képvisel.
Mert én ezt érzem nála és én sem értek egyet mindennel, amit Xavier hirdet, mégis az ő csapatában látom a helyemet.
- A hírekben még egy ideig sok lesz a ferdítés, ha mutánsokról van szó. Nem ezek szerint ítélem meg a Testvériséget. Egyszerűen nem hiszek a mutáns felsőbbrendűségben. Az ilyen gondolatok mögött mindig ott vannak a személyes traumák, amikre felépül egy eszmerendszer. Van igazság ott is, de a másik oldalon is. Nem kell végtelenségig tartó háborút hirdetni ahhoz, hogy mi békében élhessünk. Áldozatok mindig lesznek, de nem lehet egy elnyomó birodalomban gondolkodni. Azt már láttam. Élhetetlen.
Apokalipszis koráról nem teszek említést, de ott pontosan azt láttam, hogy egy mutáns zsarnok égette fel a világot és taszította nyomorba az emberiséget. Ennek se örült minden mutáns. Nem volt béke.
- Egyet viszont tudj: amit eddig mondtam neked és rólad, azon semmit nem változtat, hogy a Testvériség tagja vagy.
Nem felejtem el, amit Harlem szélén átéltünk és ezt a beszélgetést sem, ahogy az előzőeket sem. Glitch jelent nekem valamit és vannak közös céljaink. Tisztán kellett látnom, de nem fogom eldobni a hovatartozása miatt.

   

Csendesen hallgattam a beszámolóját a már látott modelleket illetően. A múzeum szerűn kiállított darabok gondolatától kirázott a hideg. Megnyerőbb lett volna, ha nem kikapcsolt, hanem megsemmisített állapotukban lettek volna ott, például csak fotókon. Bishop, az „emberek” robot építő motivációjával kapcsolatban egész érdekes vizekre terelte a beszélgetést. Laposokat pislogtam. Volt igazság abban, amit mondott, de nem tudtam ennyire elnéző lenni feléjük. Azok után nem, amiket innen-onnan hallottam, illetve részben láttam, hogy miben is utazik az orosz maffia és a HYDRA.  
– Képmutatás – jegyeztem meg röviden. – Amit csinálnak az „emberek”. Képmutatás. Mi is félünk tőlük, pontosan azért, amiket tesznek. Ha pedig csak várunk és nem teszünk semmit, mert „idő” kell nekik, hogy változzanak, akkor meg tudjuk mi is lesz a következménye – Bástya vagy MK II, III és százmillió. – Szerinted képesek a változásra, amikor egymást is megvetik ilyen-olyan okokból? – mert más a bőrszíne, a vallása, a hovatartozása, az érdeklődése. – És mi a bizonyíték arra, hogy nem voltak már korábban is mutánsok csak most lett nagyobb visszhangja? Meg ott vannak a hírek is. Láttad mit hoztak le Queens-i parkban történt eseményekről nemrég? A mutánsok okozták a felfordulást! Hogyne. Jogos önvédelem volt! Ehelyett mindig ránk kennek mindent. Arról bezzeg egy szó sem esett, hogy a maffia drogot csempészett. És ott van Harlem is! A kiszivárgott videóknál egyetlen jó szó nem esett arról, hogy megállítottál egy őrjöngő gépezetet. Kíváncsi lennék mit reagálnának egy-két felvételre, amiket az „emberek” csinálnak illegálisan – szusszantam fel idegesen. – Amíg ekkora hatalom van a kezükben, valaha hajlandóak lesznek változni? Egymást agyát mossák a hamis hírekkel – nem mindenki jut el a kritikus gondolkodás szintjére. Biztosra veszem, hogy vannak kivételek. Csak utóbbiból szokott kevesebb lenni.
– Igen, nagyjából – értettem egyet a fegyverek és nyersanyagok hasonlatával. Undorítónak találtam, amit az orosz maffia és a HYDRA művel. – Nincs más, amikre esetleg emlékszel a HYDRA-val kapcsolatban? – tudom, hogy ezeket nem lehet készpénznek venni, de az infók sosem ártanak. – Például tudsz bővebb adatokat erről az agymosásról és erőkinyerésről? – kérdeztem rá. A nevekkel és helyszínekkel kapcsolatban csak bólintottam.  
– Szerencse? Inkább sértő – fintorogva, kényelmetlenül fészkelődtem a padon. – Így is célpontnak nézett végül, nem? – csak nem mutáns értelemben. Persze, nevezhetjük előnynek is, hogyne. Szám szegletébe apró mosoly húzódott, ahogy Megatronnal jött.
– Léteznek gépvírusok, amik ugyanezt a mondát veszik alapul – és nagyon elmésen trójainak is nevezik. Ez logikus magyarázat lehet a bejutásunkra. Valahogy módot kellene találnunk arra, hogy teszteljük ezt a teóriát. – Lehet, hogy ez történt – bólintottam bizonytalanul. – Sosem csináltam ilyet korábban – ami gondolom nem meglepő. Életemben először találkoztam ilyen robottal, szóval csoda, hogy sikerült?
– Igen, ezt mondtam – néztem fel Bishopra. Nem igazán értettem, hogy miért ismételte meg. – Ez egy elég megfoghatatlan érzés, nehéz megmagyarázni. Kicsit olyan, mintha két helyen lennék egyszerre, de mégsem. Jellemzően hatással van a testemre a képességem és főleg a gép határozza meg, hogy mennyire. Ami akkor a Bástyánál történt az egy új reakció volt, amit eddig nem tapasztaltam – próbáltam szavakba önteni, ami nem volt könnyű.
– Lehet, hogy ez történt – mivel komolyan nem tudtam felidézni, így bármit is el tudtam képzelni. A fantazmagóriákra nem tudunk építkezni. Olyat mondj, amiről nem tudok, „U”! – De az jó hír, hogy mások nincsenek már veszélyben – Bishop pedig perfektül kezelte a helyzetet. Bár jó lett volna, ha közben nem sérül meg.
– Öhm – lepillantottam a jobb kezemre, amikor szóba került az elektromos „aurám”. – Még nem egészen. Ezért sem használtam, amikor kérted – szándékosan hangsúlyoztam a mondatom elején azt a „még” szócskát. – Nem éppen olyan dolog, amit könnyű gyakorolni – az előhívásáról pedig ne beszéljük. Azt tudtam, hogyha chillben vagyok, akkor nem történik semmi. – Földönkívüli energiákat is el tudsz nyelni? – kérdeztem rá azok alapján, amiket elmondott, visszaterelve Bishopra a szót.
– Ha megtörténne, hogy a testvéred eljön érted, akkor visszamennél vele a saját időtökbe? – érdeklődtem tőle. Miután Fitzroy időutazását illetően nem igen tudtam mit hozzászólni. Bizonyára a kütyüje adhat válaszokat, vagy sem.
– Aha… azokra az organikus, nem-toxikus festékanyagokra gondolsz? – már nekem is megfordult a fejemben. – Nem igazán bízok meg bennük, hogy Misterre ilyeneket kenegessek – simogattam meg kutyám fejét. Ráadásul Arrow nem festővászon. – Néha elég érzékenyen tud reagálni a bőre a kenceficékre. Így nem pakolnék rá semmit, hogy utána rosszul érezze magát – ingattam meg a fejemet. – Kutyaruhákban viszont már gondolkodtam. Az létidegen se lenne neki. Télen rendszeresen visel pulcsit. Csak nyári kánikulában plusz réteget rátenni... – azok kevésbé voltak ártalmasak. De eszem ágában nem volt ilyesmivel kínozni. Télvíz idején pedig kellett az extra réteg, mivel nem kinti kutya volt, ezért nem adaptálódott a bundája a hűvös időhöz rendesen.
Feszülten figyeltem Bishop reakcióját, miután közöltem, hogy a Testvériséggel lógok jelenleg. Nem értettem minek is számít, hogy ott van „védelmem”. A hovatartozásról pedig ne beszéljünk. Nem éreztem többnek vagy kevesebbnek magamat, amiért tag vagyok. Sokkal inkább érdekkapcsolat, nekik a képességem számít, nekem pedig az erő, amivel fel tudnak lépni az orosz-HYDRA fenyegetés ellen.
Szívesen megérdeklődtem volna Bishoptól, hogy nem akar-e csatlakozni, de korábbi kérdése és mostani reakciója is eléggé árulkodó volt. Lassan pedig a Testvériséget illető nézőpontjával is megajándékozott.
– Humánus megoldásokban gondolkoznak ők is. Csak akkor nyúlnak drasztikus megoldáshoz, ha nincs más opció. Utóbbi pedig szerintem teljesen érthető, csak biztonságban akarják tudni a magunkfajtákat – idéztem az állítólag új nézeteket Pukkancstól. Egyelőre fenntartásokkal kezeltem, hiszem, ha látom alapon. Hangomban is kiütközött ez az életérzés. De, mint azt kijelentettem, számomra nem ez volt az igazán lényeges bennük. – Te tervezel csatlakozni az X-menhez vagy más csoporthoz? – érdeklődtem felőle. Aztán kitudja, hogy nem-e tagja már az egyiknek?
Csendesen meredtem magam elé, ahogy lassacskán elmélyedtem Bishop korábban kifejtett gondolatain. „[…] nem lehet egy elnyomó birodalomban gondolkodni. Azt már láttam. Élhetetlen.” – visszhangoztak bennem szavai. Az eddig magabiztos elképzeléseim egy pillanat alatt rendültek meg. Ha ez nem működik, akkor mi? Bosszantó volt, ahogy nem leltem rá konkrét választ. Össze voltam zavarodva.
Hirtelen felpattantam ültömből, mintha kósza áram csípett volna belém. Kezemben Arrow pórázának végét szorongattam. Kutyám értetlenül vizslatott fel rám, mialatt talpra kecmergett. Türelmesen várta, hogy elindulunk vagy sem? Homlokomat ráncolva meredtem magam elé, majd pillantottam Bishopra, mialatt arról beszélt, hogy a Testvériséggel kapcsolatos dolgaim nem számítanak.
– Szintúgy. Mutánsok vagyunk, fogjunk össze, nem? – Miért számítana bármit is, hogy melyik csoportnál vagyunk? Amíg nem tervezi a saját nézeteit rám erőltetni, nekem édes mindegy kikkel nyomul. Azzal nem oldódik meg semmi, ha fújunk egymásra. – Megígértem, hogy segítek. Betartom a szavam – mindig.
– Viszont… most… mennem kell. Van még pár dolgom, amit el kell intéznem – lódítottam. Legfőképpen egyedül akartam lenni most. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. Szerencse, hogy az Őrültekháza nem a szomszédban volt. – Majd jelentkezem az adatokkal – igyekeztem ezt a búcsú témát rövidre venni és nem túl látványosan elsietni. Nem akartam, hogy kérdés témája legyen, amiért váratlanul távozom.
„[…] nem lehet egy elnyomó birodalomban gondolkodni. Azt már láttam. Élhetetlen.” – Akkor mi lenne jó?


[ Nagyon köszönöm a játékot!!     ]

- Persze. Saját maguktól is félnek. A fehérek a feketéktől, szegények a gazdagoktól és így tovább. Nem tétlenséggel fogjuk tölteni azt az időt, ami kell nekik. Dolgozni kell az elfogadtatásunkon, de meg kell érteni, hogy nem megy egyik napról a másikra. Ahogy például a rabszolgaság eltörlése is nagyon hosszú idő alatt valósult meg. Tudni kell várni és cselekedni egyszerre. Az ép eszünk megőrzéséhez erre van szükség.
Az én őseim egy részét is érinthette. Türelemre és kitartásra tanít a példájuk. Glitch olyan gyorsan akar megoldást, mint ahogy a gépeknél el szokta ezt érni. Azt akarom vele megértetni, hogy ez nem ilyen egyszerű feladat. Akár több generáció munkája is benne lehet. Én magam is tanulom ezt, de hiszek benne és ez a lényeg.
- Az én időmre már világszinten megvalósult a mutánsok és emberek együttélése. Láttad a feljegyzéseket. Olyan seregben szolgáltam, ami az egyensúlyt felborítók ellen kíméletlenül fellépett. Lehetséges ezt elérni és azon dolgozom, hogy ne kelljen millióknak meghalniuk és nyomorba dőlniük, mielőtt az emberiség észbe kap.
Érzem én, hogy a nő is ezt akarja. A módszerekről esetleg mások az elképzelései és nem hisz olyan erősen. Itt még gyerekcipőben jár az ügy. A mutáns fajt sem ismerik hivatalosan.
- Régebben is éltek mutánsok és sokféle jelzővel illethették őket. Egyáltalán az evolúció jelensége is lassan ivódott be a köztudatba, márpedig azon keresztül lehet megérteni minket. De az is biztos, hogy manapság jobban terjednek a hírek és ezért kerül lassan napvilágra a létezésünk.
A queens-i incidens nem rémlik, de utána fogok olvasni. Képben kell lennem az ilyen történésekkel kapcsolatban és az érintettekkel is beszélnem kell. Szükségük van olyanokra, akik értik, mi történt valójában.
- Azt láttam. Pont ezért olvastam cikkeket a témában és a hozzászólások is elég beszédesek. Van min munkálkodni.
Nem bánom, hogy ismert arc lettem. A saját időmben is az voltam. Nem mindenki fogadott el, nem mindenki értékelt, de én tudtam, hogy jó oldalon állok, ahogy most is. Akik fröcsögnek a felvétel kommentárjaiban vagy egy-egy durva mondatot beírnak, nem tudják, hogy mitől menekültek meg. Még Bishop vezetéknevűtől is láttam bejegyzést. Én nem undorral és utálattal nézek ezekre, hanem feladatként. Ha támadnak, nem leszek rest megvédeni magamat, magunkat, de a közvélemény formálása fontosabb. Ott Harlemben, a halál szélén eldöntöttem, hogy nyílt vizekre kell evezni. Az internet segített.
- Nehéz fába vágtuk a fejszénket, de megküzdünk vele. Gondolj arra a videóra úgy, mint kiindulási alapra. Meg fognak szólalni olyan szemtanúk is, akik a robotot látták veszélyesebbnek. Ez mondjuk elég bonyolult ügy, mert az ellenfél sem evilági. Nem ez lesz a legérthetőbb ügyünk.
Az agymosás kapcsán eszembe ötlik egy részlet, ami alapján az oroszok és a Hydra kapcsolata nagyon régre visszanyúlik. Nem pont a maffiához, de egy titkos szervezethez és egy nagy hatású illetőhöz, akivel ez kezdődött.
- Tudok még néhány dolgot. Az agykontrolljukat egy orosz tisztiorvostól vették át a '40-es években és azóta rengeteget fejlesztettek rajta. Nagyon erős akaratú személyeket is megtörtek már. Egyik kulcsmondatuk, amivel kondicionálják az alanyokat: "Az engedelmesség kifizetődő." A többit a következő alkalommal elmondom.
Személyeket és helyeket most direkt nem említek. Legközelebb csak ilyenekről lesz szó, egy kellően védett és elzárt helyen. Bízom abban, hogy Glitch már hajlandó lesz úgy találkozni velem, hogy nem engem tart veszélyforrásnak. A mai alkalom kellett ehhez.
Bólintok, hogy mint a rendszerét megtámadó személyt, tényleg célpontul választotta. A testét nem támadta, csak véletlenül. Az is szerencse volt, hogy az eltévedt autó és a fűrészlapok nem találták el. Ennek oka van.
- A bevetésekből mindig le kell vonni a tanulságokat.
Sosem csinált ilyet előtte, de logikusnak látja és ismeri is a módszert. Lehet, hogy legközelebb tiszta fejjel vagy az emlékek megőrzésével tudja véghez vinni. Kicsit a pszichiátere helyében is érzem magam, de nem veszem fel ezt a szerepet. Az egy másik szakma. Én csak teszem, amit tudok.
Azért értetlenkedem, mert amilyen természetes neki a képessége működése, nekem majdnem olyan megfoghatatlan. Pedzegetem már, de nincs minden részlet a helyén.
- Reméljük.
Nyugtalanít, hogy a robot darabkái szabadon kószálnak. Az energiaforrást kiiktattam, ahogy Glitch az alaplapot, de így is túl sok alkatrész tűnt el. Bármi lehet belőlük. Mielőbb meg kell találni a gazdájukat, különben nagyon is sokan lesznek még veszélyben.
- De haladtál vele. Még fogsz is. Mikor a gyakorlás nehézségekkel jár, utána sokkal jobban fogod értékelni az eredményt, mintha sima ügy lett volna.
Én is átmentem ezen, mikor a képességemet ízlelgettem. Nekem ott volt Shard, neki is vannak mutáns társai. Meglesz az.
- Ez nem bizonyított.
Az Őrszem Robotokba sokféle technológiát beépítettek, ahogy az emberek fegyvereibe is. A kree és a sh'iar birodalmakkal is kapcsolatba kerültünk és ennyire pontosan nem tudom, mikor mivel találkoztam. Létezhet olyan energia, ami kifog rajtam, de ha ilyenbe futok bele, inkább azon leszek, hogy azt is megtanuljam elnyelni és uralni.
- Ez attól függ, milyen híreket hoz a jövőből. Egyelőre azt vallom, hogy itt többet tehetek. Akár vele, akár nélküle.
Szívszorító gondolat, hogy Shard kigürcölné az időutazást ki tudja, milyen alkukkal, milyen áron, eljönne hozzám és visszautasítanám. A világunk sorsát utólag javítgatni a testvérem oldalán vagy a bajoknak elejét venni egyedül és az áldozatát semmibe véve visszaküldeni azt, aki tulajdonképpen a másik felem - ez nem lenne könnyű döntés. Felesleg ezen agyalni, mert pusztán elmélet és haszontalan. Számtalan dolgom akadt mostanában, álmodozni nem érek rá. Ha egyszer a húgom újra elém áll, akkor kezdek valamit a helyzettel. Jó érzés rá gondolni, legalább így velem van, de ez nem gyengíthet el.
- Igen. Egy nyírás is jó lehet vagy egy hűtőmellény.
Sose volt kutyám, csak másoktól hallottam ilyesmikről. Konkrét tanácsot nem tudok adni, random ötleteket viszont igen.
- Kérdés, hogy kinek mit jelent ez a fogalom. Ha az kell, én is drasztikus megoldásokhoz nyúlok. Harlemben sem finomkodtam.
Megláttam a Bástyát és lőttem. Xavier már ettől frászt fog kapni, de tudom, hogy meg fogunk egyezni. Rozsomákkal is megtalálta a közös hangot, ő pedig nálam sokkal keményebb fickó.
- Az X-Mennel mindenképp fogok beszélni.
Szándékom és tervem van, bizodalmam is. Egyszer már találkoztam Küklopsszal, Xavier profhoz pedig van időpontom.
Látom Glitch-en, hogy elgondolkodott. Egyszerűbb választ is adhattam volna, de fontosnak tartottam ezeket elmondani. Tapasztalatból beszélek és az szokott hatni. Ráadásul egy másik univerzum jövőjét is láttam, amiben szintén szerepelek. Vannak még hiányzó részek, de a lényeget értem és átadtam. Hagyom gondolkodni. Ez nem olyan idea, amit azonnal elfogad az ember. Nálam is időbe telt. A nő hirtelen mozdulata meglep, szememmel lekövetem, aztán a kutyáját figyelem. Nem egy ideges típus. Glitch múltkor a buszra hivatkozva dobbantott. Ezt itt hasonlónak érzem.
- Erről van szó.
Örülök, hogy a Testvériséggel is van kapcsolatom és hogy pont ő az. Meg Tabitha Smith.
- Rendben. Később keressük egymást!
Ha ő nem hív, én fogom megcsörgetni. Nem hagyom eltűnni sem őt, sem az ügyünket. Egyiket sem.
Maradok a padon, figyelem a távolodó alakját. Van valami idilli abban, ahogy a kutyájával baktat. A harmónia közöttük, az összetartozás, a megértés. Szeretet. Fontos részei az életnek, de meg kell tanulnom nélkülözni őket. Shard jelentette nekem mindezt. Az idő elválasztott minket és ezt el kell fogadnom. Megyek a dolgomra. Irány a Szentély, mert Strange-nek sok mondanivalóm van.

[Én is nagyon köszönöm!       ]