the future will be wonderful
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
▪▪ Play by : mindenki és senki
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 522
▪▪ IC hozzászólások : 3
▪▪ Csatlakozott : 2013. Dec. 08.
▪▪ Tartózkodási hely : mindenütt és sehol
Admin

Jelvények
Csoport: Staff Staff
Összesítő: Admin

TémanyitásTárgy: Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)   Kedd Szept. 12 2017, 21:15

Marvel-Universe
Hydra Kutatóközpont

A kastély, amelyben Strucker és a Hydra berendezkedett, aránylag épen megúszta Ultron rombolását, bár a lehulló törmelék így is okozott károkat. Az egyik alsóbb szintű épület szinte teljesen összeomlott, de a keleti front, ahol az emberkísérleteket végezték, és a központi torony, ahol a tisztek tartózkodtak, meglepően jó állapotú.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://marvel-universe.hungarianforum.com
avatar
▪▪ Play by : Sebastian Stan
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 144
▪▪ IC hozzászólások : 79
▪▪ Csatlakozott : 2017. Apr. 15.
▪▪ Kor : 99
▪▪ Tartózkodási hely : on the run
▪▪ Csoport :
  • ✯Outlaw/Törvényen kívüli

Admin

Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Bucky

TémanyitásTárgy: Re: Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)   Kedd Szept. 12 2017, 23:25

=** Wanda és Barnes **=

ELŐZMÉNY

*Még van néhány óránk a találkozóig Wilsonékkal, és jelen felfedezésünk fényében én egészen biztosan nem lennék képes megülni a seggemen és malmozni. Illetve... ez nem teljesen igaz. Mesterlövész vagyok - ergo tulajdonképpen a specialitásom az, hogy nyugton maradjak és várjak az áldozatokra, a tökéletes lövésre, már ha olyan létezik. Csak éppen nem akarom most megtenni. Ezúttal nem egy személytelen gyilkosságról van szó, parancsok követéséről és valami homályos végső célról. Steve a Hydra kezében húsba vágóan személyes ügy számomra minden okból és szempontból, úgyhogy nem, egyszerűen nem vagyok hajlandó egy pillanatot is elvesztegetni.
Nem borulok a kormányra és omlok össze. Nem hagyom, hogy eluralkodjanak rajtam a viharos érzelmeim. Mindegyik ott ólálkodik bennem, kitörni készen - a kis boszorkány mellettem bizonyára fogja a radarján az összeset. Az éjfekete gyűlöletet, a mélybordó dühöt, a ragacsosszürke fájdalmat, a jegeskék rettegést, a méregzöld bosszúvágyat... de mindent jótékony hótakaróként borít és kordában tart a tanult önuralom, a hideg, szinte statikus zörejű üresség, amit magamra kényszerítek a kitörés helyett.
Talán lesz majd lehetőségem rá, hogy kieresszem a démonokat a palackból, talán nem, de ez semmiképpen sem a megfelelő alkalom. Emberi kezem tenyerét időről időre a nadrágomba törlöm, mintha a videó érintésének emlékétől akarnék szabadulni. (Ha egyedül lennék, valószínűleg egy késsel játszanék. Vagy többel.) (A másiknál nem számít, ráadásul a fémet rejtendő úgyis bőrkesztyűt húztam rá.) A tekintetem folyamatosan ide-oda vágódik, az utat magunk előtt jóformán csak egy-egy pillanatig nézem, egyébként viszont a környezet állandó felmérését választom. Egyébként tényleg jó sofőr vagyok, ez még így is érződik - nem kapkodok, nem rángatom a kormányt; simák a váltások és még a közlekedési szabályok zömét is betartom. Pedig láthatóan a gondolataim igen csekély százalékát köti le a két tonna fém, amiben utazunk.
És diktálok Wandának, oldalra vetett pillantásokkal ellenőrizve, hogy tudjon követni, miközben az ujjai alatt remélhetőleg kódok peregnek a képernyőre. Más körülmények között még élvezném is a kihívást, amit a verbális programozás jelent, így viszont inkább csak koncentrálok, hogy ne csesszem el.
Amint megvan maga a kód, félrehúzódom az autóval - épp a semmi közepén vagyunk valami szokóviai hegyoldalban, közel s távol madár se jár -, és nyújtom a kezem a tabletért, hogy elvéve a nőtől átfussam a közös munka eredményét, és ha mindent rendben találok, akkor feltöltsem az internetre a pofonegyszerű kis jelet. (Pofátlan módon a Stark műholdak jelét lopom. Steve hozzáférésével. Újabb jelzőfény, annak, aki keresi. Találjatok csak meg. Számolom az időt.) Régimódi formátumot használtam, olyasmit, amiről érződik majd az értő szemeknek, hogy nem egy kiskamasz alkotása, olyasmit, amiben a célszemély felismer majd egy mintázatot, amennyiben felfigyel rá. Amennyiben úgy monitorozza az online tereket, ahogyan remélem, hogy teszi.
És amíg mindezt megejtem, Maximoffnak lehetősége nyílik kérdezni, akár él vele, akár nem.

Miután végeztem, a tablet visszavándorol a nőhöz, én pedig ismét visszatérek a vezetéshez, és lassanként nyilvánvalóvá válik, hová is igyekszem: a szokóviai Hydra kutatóközpont maradványaihoz. Ha csend van, nem sietek megtörni, egészen amíg aránylag közel nem érünk a célállomásunkhoz. Lehet, hogy illett volna megkérdeznem, mielőtt elrángatom magammal a helyre, ahol fiatalként kísérleteztek vele? Hm. Nem mintha nekem lett volna választásom egy éve Szibériában. Nem mintha én visszamentem volna önként oda, ha nem lett volna muszáj. És elviseltem, mert ez volt az egyetlen racionális dolog, amit tehettem.
De akkor is. Talán nem mindig magamból kellene kiindulnom. Még én is tudom, hogy én elég extrém eset vagyok, akárhogy is értsük ezt a kijelentést.
- Nem fogsz kiakadni, ugye? - teszem fel végül a kérdést kissé sután, és Wanda profilját szemlélem a szerpentinként kanyargó hegyi út helyett. Neki sincsen sok választása; visszarángattam a drámába. De nem vagyok hajlandó bűntudatot érezni - emiatt legalábbis. Ő mondott igent, amikor nem lett volna számára kötelező, úgyhogy mosom kezeimet, innentől az ő felelőssége, ami vele történik. És az is, hogy ne boruljon el az agya csak azért, mert visszamegyünk oda, ahol ki-tudja-meddig kínozták és megpróbálták azt tenni vele, amit nálam sikerült elérniük.
És (hacsak valami radikális nem történik, ami Wanda mellett simán előfordulhat, sőt, amennyire nem ismerem őt, akár még mindennapos is lehet) hamarosan már ott is vagyunk a kastélyfal lábánál, ahol leparkolom a kocsit. Kiszállok, a csomagtartóhoz baktatok, és komótosan elkezdek magamra pakolni egy tekintélyes mennyiségű arzenált.*

//Felelősséget nem vállalok, remélem tetszik! Smile//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
avatar
▪▪ Play by : Elizabeth Olsen
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 18
▪▪ IC hozzászólások : 10
▪▪ Csatlakozott : 2017. Sep. 06.
▪▪ Tartózkodási hely : Szökésben valahol New Yorkban
▪▪ Csoport :
  • ✯Outlaw/Törvényen kívüli


Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Wanda

TémanyitásTárgy: Re: Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)   Pént. Szept. 22 2017, 21:57


Winter Soldier & Scarlett witch

Idegesen nézek hol magam elé, hol Barnesra. Az ideg majd szétvett, de ezt egyenlőre ügyesen leplezem. Szépen nyugodtan ülök az ülésemen, rezzenéstelen arccal, és mint egy őrült gépelem a sorokat, amelyet a mellettem ülő diktál. Ölemben a tablet, én pedig igyekszem követni szavait. Kicsit gyors, de azért bírom a tempót. Közben fél szemmel néha rápillantok a férfire, aki látszólag szintén nem tud mit kezdeni magával. Nos hát, ezzel nincs egyedül. Legalább le tudom kötni magamat a gépeléssel, mert különben biztosan a hajam végével játszadoznék, lerágnám tövig a körmöm vagy dobolnék a lábammal, mint ahogyan mindig szoktam. Szerencsére igyekszem kontrolálni magamat, mert Bucky biztosan kihajítana az ablakon, ha most elkezdenék neki dobolni.
- Bekapcsolhatom a rádiót? - nyúlnék a bekapcsológomb felé, de aztán gyorsan visszakapom a kezemet, mert ha nem tévedek, már pedig nem szokásom, úgyis "nem" lenne a válasz (kivéve ha nincs igazam). Inkább csinálom azt, amit mond és gépelem tovább a számokat és betűket. Már kezd unalmas lenni, de ha már elválaltam, akkor csinálom, ahogy csak tudom. Végülis mondhattam volna simán nemet is, de akkor most otthon enne a fene és azért lennék ideges, hogy vajon mi lehet szegény Steve-el és hogy a többiek egyedül vágnak neki az útnak. Így is már sok rossz döntést hoztam, ami miatt gyötör a bűntudat, nem maradhattam otthon sajnáltatni magamat. Nem hagyhatom, hogy Steve-nek baja essen (ennél is jobban). Mikor végeztem Bucky felé nyújtom a tabletet, aki egyből el is veszi.
Nézem, ahogy babrál valamit rajta egy darabig, majd vissza is adja.
Ahogy kipillantok az ablakon, látom a sokoviai kanyargós utakat, amiktől kicsit furcsán érzem magamat. Olyan rég jártam erre, igaz, hogy eléggé hiányosan, de még emlékszem erre a helyre. Valami nincs rendben, túl nagy a csend. Próbálok visszaemlékezni, de igazából csak akkor jövök rá a dologra, amikor Bucky megkérdezi, hogy "Nem fogsz kiakadni, ugye?". Abban a pillanatban beugrott: a hegyi utak, a romok, a kínzás, a sok fájdalom...egyenes a HYDRA bázisa felé tartunk. Egy ideig meredten bámulok magam elé teljesen lefagyva, majd hogy megtörjem a kínos csendet, felteszem a kérdést.
-Ugye ezt Te sem gondoltad komolyan? -pillantok felvont szemöldökkel Barnesra, majd folytatom- Most komolyan be akarsz törni hozzájuk? Van fogalmad arról, hogy mire képesek? Nem kell mondania, egyből világossá vált szándéka. Nem tagadom, nagyon ideges lettem rá, hogy elrángatott idáig. Ha ezt tudtam volna...de mostmár teljesen mindegy. Nincs visszaút. Elválaltam és végig fogom csinálni, akármennyire is nehéz lesz. Steve is megtenné értem.

Amikor kiszállunk a kocsiból, a csomagtartóhoz baktatok, ahol Bucky már serényen pakolászik is. Hol a sok fegyverre, hol a férfire pillantok, aki minnél többet magára pakol.
-Nem lesz ez egy kicsit sok?- nézek végig Buckyn, majd veszek egy nagy levegőt és folytatom a szokásos kérdés sorozatomat.
- Segíthetek valamiben? Vagy vigyek valamit? -nézek rá, hiszen ha már itt vagyok, akkor nem létszámnövelés céljából, hanem segítségnek vagyok itt. És ha itt vagyok, akkor kérdezek, ráadásul nagyon sokat. De én már csak ilyen vagyok, jobb ha az ember megszokja.





Remélem tetszik Smile
••
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
▪▪ Play by : Sebastian Stan
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 144
▪▪ IC hozzászólások : 79
▪▪ Csatlakozott : 2017. Apr. 15.
▪▪ Kor : 99
▪▪ Tartózkodási hely : on the run
▪▪ Csoport :
  • ✯Outlaw/Törvényen kívüli

Admin

Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Bucky

TémanyitásTárgy: Re: Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)   Szomb. Szept. 23 2017, 13:25

=** Wanda és Barnes **=

ELŐZMÉNY

*Fókusz, koncentráció, hozzáértés... csupa olyan tulajdonság, ami fejleszthető, és a Hydra gondoskodott róla, hogy fejlesszem is őket. Miközben diktálok, szöget üt a fejembe ez a gondolat, és lassan, nagyon lassan felfelé kunkorodik a szám széle. Ó, igen, van ebben valami poétikus igazságszolgáltatás. Két és fél éven keresztül mindent megtettem, hogy elkerüljem őket, kitértem az útjukból és és akkor sem keveredtem harcba, amikor lett volna rá lehetőségem, akkor sem, amikor pontosan tudtam, hogy nyernék... nem tettem meg. Képes voltam eltűnni előlük. És a Hydra ahelyett, hogy hálás lenne ezért, hogy imákba foglalnák a napot, amikor bosszú helyett a bujkálást választottam, még nekiáll hajkurászni és piszkálódni. Hogy is van az a mondás? Ne zavard az alvó sárkányt?
Nos. Ideje azokat a férgeket emlékeztetni, hogy milyen az a sárkány ébren. Szinte gyengéd pillantást siklatok Maximoff arcára, mert ráadásképpen nem is egyedül vagyok, hanem egy még veszélyesebb sárkányt is viszek magammal. Az oroszlánok barlangjába. Szegény, nyápic oroszlánok.
Ha nem Steve-ről lenne szó, talán még sajnálnám is őket.
Na, ezt a majdhogynem szentimentális hangulatot töri össze azonnal a kérdése. Megrándulok, láthatóan és fizikailag, és azonnal megrázom a fejem. - Ne! - vágom rá, aztán jobb kezemmel kisimítok néhány kósza tincset az arcomból. - Még nem - korrigálok aztán jóval lágyabban, de magyarázatot nem fűzök hozzá, sem mikort. Feltételezem, mivel ő a boszi, részben úgyis tudja, mi zajlik bennem. A késztetést, hogy mindig egy lépéssel a környezetem előtt járjak - hogy tudnék rendesen odafigyelni, ha közben dallamok követelik a maguk részét a koncentrációmból? -, a paranoiát, hogy mi minden lehet egy-egy populáris zeneszámba is kódolva, az igényt, hogy az ismerős csend öleljen körbe, szemben azzal a végtelen variációjú lehetőséghalmazzal, amit egy egyszerű rádióállomás is jelenthet. A tudatot, hogy hiába szedem össze magam, még mindig kellően emberi roncs vagyok ahhoz, hogy még egy ilyen hétköznapi cselekedet is könnyedén átbillenhessen a "túl sok" kategóriába.
A kód közben elkészül és netre kerül, aztán csendben autózunk tovább. Tulajdonképpen még szépnek is nevezhetjük a tájat. A világháború emlékei telepszenek rá a jelenbéli képekre, akkor is ugyanilyen erdőkben voltunk állandóan, táborhellyről táborhelyre, csatáról csatára, vért és kínt és bajtársiasságot éppúgy megosztva, mint az egyre gyérebb fejadagokat vagy a tábortűz melegét. Meg vagyok róla győződve, hogy az öreg kontinens erdei egyszerűen másmilyenek, mint az amerikaiak. Mások a formák, az érzések, még a levegő illata is - hiába élnek szinte ugyanolyan növények és állatok itt, mint mondjuk a Sziklás-hegység egyes részein.
Megint Wanda nem bírja úgy a csendet, mint én, vagy csak most esett le neki, hová tartunk.
A képemre szökő vigyort egy farkas is megirigyelhetné. - Miért is ne? - kérdezek vissza vállat vonva, de már folytatja is, amitől csak még önelégültebbnek hat a mosolyom. - És neked van fogalmad arról, hogy mi mire vagyunk képesek? - Most először használom ezt a nyelvtani formulát. Nem csak te vagy én, hanem mi, ketten, együtt, csapatként. Lehet, hogy nem bízom meg benne száz százalékosan (és őszintén, senkiben nem bízom meg száz százalékosan - még Steve-ben sem, bármilyen fájó volt is erre rájönni), de elkezdtem tervezni vele. Valamennyire bízni benne. Elkezdtem számítani rá.
Talán azért, mert megmentett a lipcsei reptéren. A kis vörös boszorka nélkül csinos párduckarmok tépték volna ki a gégémet, és oké, lehet, hogy túléltem volna, fene se tudja, mire képes a bemocskolt szérum a szervezetemben (a Hydra tudósai pontosan tudják), de akkor is. Gusztustalan, véres és fájdalmas lett volna.
Már kiszállunk a kocsiból és a csomagtartónál vagyunk, amikor felelek a másik kérdésére is. - És nem, nem akarok betörni hozzájuk. - Felcsatolok egy második fegyverövet, hogy a harmadik pisztolyt is magamra aggassam. - A betörés elég diszkrét. Inkább lerohanni tervezem őket - pillantok rá két mozdulat között, és a tekintetemben táncoló érzelmek határozottan veszélyesek néhány pillanatig, mielőtt ismét moderálnám magam, és egy mérsékelten semleges és üres álarc mögé rejteném őket. - Már ha itt vannak még egyáltalán. Kábé harminchat százalékos esélye van, hogy nem mertek visszajönni, miután elintéztétek... mármint, a Bosszúállók elintézték a helyet. - Akkor Wanda még nem volt a csapat tagja, épp ellenkezőleg, inkább a védők között ténykedett. Mindegy, fátylat a múltra, én sokkal rosszabb dolgokat is tettem.
Igaz, engem agymostak, hogy megtegyem, de ez nem a szőrszálhasogatás ideje.
Amikor a kezem a gránátvető fölött tétovázik, miközben számba veszem a magammal cipelés előnyeit és hátrányait, Wanda ismég megszólal. Normális esetben ez az igen felé billentene, sőt, a fejemben már meg is formálódik a gondolat, hogy ha rögtön a bejáratnál elhasználom, akkor el is dobhatom és a továbbiakban nem gátolja majd a mozgékonyságomat, de leállítom magam. Maximoff aggódik, értelmezem (talán helyesen, talán hibásan) a kérdését. Visszalököm a gránátvetőt a csomagtartóba, és sóhajtok. - Inkább legyek túlzottan felkészült, mint hogy ne legyen nálam valami, amire szükségünk lenne, nem igaz? - pillantok rá, de közben tovább turkálok, míg rá nem bukkanok a megfelelő fegyverre. Egy Glock 42-es. Egy pillanatig a tenyeremen méregetem a súlyát (meg van töltve, állapítom meg), aztán felé nyújtom. - Tessék. Megtanítottak lőni, ugye? - Ha Steve és Natashka még erre se vették a fáradtságot, akkor mindkettőt meg kell majd fojtanom egyszer. Fegyverkezelési ismeretek nélkül még egy boszi is civil a szememben, pláne egy csatatéren, ahol a rosszfiúk bizony lelkiismeretfurdalás nélkül durrogtatják a maguk puskáit.- Ez a legkisebb Glock most a piacon, könnyen kezelhető, csak legyen nálad tartalék tár, és számold, mikor fogysz ki a hat golyóból - magyarázom. Jó lenne rámosolyogni amúgy bíztatóan, de pillanatnyilag csak a fenyegető gesztusok telnek tőlem igazán őszintén, szóval hanyagolom a dolgot. Remélem azért így is elfogadja. - Ha kifogysz a hókuszpókuszból vagy kifáradsz benne vagy mittudomén, akkor jól jöhet - teszem hozzá, ha úgy látom, tiltakozni szeretne. Nem tudom, pontosan hogy működik a bűbájolása, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem végtelen a forrása. Végezetül még egy golyóálló mellényt is előszedek, és igen, ragaszkodom hozzá, hogy felvegye. - Steve kinyír, ha lelövetlek, mielőtt megtaláljuk - racionalizálom a döntésem, vitára készen.

Így vagy úgy, hamarosan lecsapom a csomagtartó fedelét, utoljára végigellenőrzöm mindkettőnk felszerelését (valakinek felelősségteljesnek is kell lenni és én vagyok az őrmester az én dolgom hogy mindenki életben maradjon az egységben), majd némán magam után intem a nőt. Ideje indulni.
Ha egyedül lennék, akkor tényleg tartanám magam a szavaimhoz és egyszerűen lerohannám a helyet egyszemélyes lovasságként. De tekintettel kell lennem Wandára, úgyhogy némi szájhúzással ugyen, de a csendesebb verziót választom. Ha vannak az épületben ellenséges ügynökök, valószínűleg úgyis figyelték az ide vezető utakat, tehát tudják, hogy valaki jön, de nem feltétlenül tudják, hogy kicsoda. - Még valami - szólalok meg, mert az ördög nem alszik. - Ha meghallod bárki szájából azt, hogy желание vagy Семнадцать, azonnal rohanj el a közelemből. Ha pedig azt, hogy Возвращение домой vagy Грузовой автомобиль, akkor üss ki, kábíts el vagy ölj meg. Ez parancs. - A hangsúlyomból érződik, hogy nem, ezen nem fogok leállni vitatkozni. A franc akar felelős lenni azért, hogy ráuszítanak és megölöm. Adok magamnak annyi előnyt, hogy talán a kódszavak legelején még képes lennék megállítani azt, aki használja őket, de a végén... nem akarok még egy Berlint.
Persze valószínűleg senki sem ismeri itt a kezelési útmutatómat. A Hydra a legnagyobb titokban tartotta, épp azért, nehogy bárki más használhassa ellenük a drágalátos Tél Katonáját. Rezeltek tőlem rendesen, valljuk be.
Miután ezt tisztáztuk, és időközben olyan falszakaszhoz értünk, ami tulajdonképpen úgy húsz méter szikla és vegetáció, majd afölött kezdődik az épület, előveszem a szigonypuskát és a falba lövök vele az egyik ablak fölött, amit kinéztem behatolási pontnak. Nem ideális, de még mindig diszkrétebb, mint ha bekopognék az ajtón, és tulajdonképpen számítok rá, hogy a Hydra, miután a Bosszúállók kis híján megsemmisítették az egész szervezetüket, nem éppen a legerősebb állapotában fog fogadni minket.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
avatar
▪▪ Play by : Mr. Stan Lee
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 4
▪▪ IC hozzászólások : 4
▪▪ Csatlakozott : 2017. Apr. 07.
▪▪ Tartózkodási hely : egy lépéssel előtted
Admin

Jelvények
Csoport: NJK NJK
Összesítő: Mesélő

TémanyitásTárgy: Re: Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)   Vas. Szept. 24 2017, 23:07

WARNING!

Sokovia azon részét, ahol Von Strucker báró és a HYDRA berendezkedett a kísérleteihez, annyira nem érintette Ultron és a Bosszúállók rombolása. A kastély egyes szárnyai ugyan megsérültek, de a keleti rész egészen épen megmaradt. A kísérleti állomások, a központi torony és a tisztek tartózkodási helye tökéletes állapotban voltak ahhoz, hogy a HYDRA néhány elszánt és elvakult emberének érdemes legyen visszatérnie ide, ahol Strucker és Dr List feljegyzéseit sejthették. A mutánssá vált Maximoff ikreken és Loki jogarán végzett sikeres kísérletek futótűzként terjedtek a HYDRA köreiben, így jó néhányan szerették volna magukénak tudni ezeket a dokumentumokat, remélve, hogy nem semmisült meg mind. Ugyan a jogar már nincs a birtokukban, ráadásul az elmekő Víziónál van, egyáltalán nem estek kétségbe, hogy a kísérletek itt bebuknának. A 2012-es new york-i incidens után rengeteg chitauri maradványt gyűjtöttek össze a fegyverkereskedők, így a HYDRA bizonyos körei is. Rájöttek, hogy ezek hasonló túlvilági erőforrást hasznosítanak, mint a tesseract, így talán ezzel ki tudnák küszöbölni jelen esetben a jogar hiányát.
Ehhez azonban vissza kellett térniük a kastély gyomrában lévő kutatóközpontba. Egész szép kis rögtönzött labort és kutatócsoportot berendeztek maguknak, és a kastélyt is alaposan körbebiztosították, hogy egyetlen váratlan vendég se legyen képes meglepni őket. Sikerült kiszimatolniuk Barnes és Maximoff érkezését is, ugyanis a kastély különböző bástyáira őrszemeket állítottak. Jelentették is a belsős embereknek, hogy látogatókat kapnak. Persze ilyen távolságból nem tudták beazonosítani, hogy kik ők, ahhoz közelebb kell érniük, hogy az arcfelismerő szoftverek felfedezzék James Barnes és Wanda Maximoff jellegzetes arcvonásait. Rengeteg kütyüt elkoboztak a SHIELD-től, amíg benne rejtőztek kitörésre készen, így sokkal modernebb eszközök álltak a rendelkezésükre, mint korábban.
A tél katonája egyelőre gond nélkül a falba tudott célozni a szigonypuskával, hogy azzal felhúzzák magukat a kiszemelt ablakig, ami a behatolási pontjukat jelölte. A besurranást nem tudták megakadályozni, de az egyik tetőn lapuló őr leadta a drótot a többieknek, így egy kisebb fegyveres csoportosulás kezdett el feléjük özönleni a folyosó mindkét irányából, igyekezve elzárni a menekülési útvonalakat.
-Hände hoch! -kiálltotta az egyik, rájuk szegezve a fegyvert, amint elérte őket. Kissé bizonytalannak tűnt, ahogy a pusztító fém karra és a boszorkány képességeire gondolt.
-Die Waffen niederlegen! -szólította fel őket a fegyverek letételére, bár legbelül sejtette, hogy ez halott ügy, pláne, hogy tudták, a szökött mutánssal és a tél katonájával állnak szemben. Egy tapasztaltabb HYDRA ügynök lépett aztán az emberei élére, tüzet nyitva a rögtönzött duóra. A szavak itt feleslegesek, egymás ellenségei és nem fogják megtalálni a közös hangot. Ők valamiért idejöttek és nem akarnak anélkül távozni, ahogy a HYDRA sem.

Hogy a tűzharcban esetleg valamelyikük szerez-e sebesülést, ez a játékosokon múlik.

To: James Barnes, Wanda Maximoff

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
▪▪ Play by : Elizabeth Olsen
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 18
▪▪ IC hozzászólások : 10
▪▪ Csatlakozott : 2017. Sep. 06.
▪▪ Tartózkodási hely : Szökésben valahol New Yorkban
▪▪ Csoport :
  • ✯Outlaw/Törvényen kívüli


Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Wanda

TémanyitásTárgy: Re: Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)   Pént. Okt. 20 2017, 20:58


Winter Soldier & Scarlett witch

Már egy ideje úton vagyunk és még alig történt valami. Unatkozom. Valahogyan biztos el tudnám foglalni magamat, de itt ülök egy kocsiban, egy olyan emberrel összezárva, aki még azt sem engedi, hogy a rádiót bekapcsoljam. Oké, ez érthető, a feladatra kell koncentrálni, nem efajta butaságokra, de akkor sem értem. Egyántalán látta valaki mosolyogni? Szerintem már régóta senki.
Amikor fény derül a kis tervére, ideges leszek. Nem kényszeríthet arra, hogy visszamenjek arra a borzalmas helyre. Igaz, mostmár nem fordulhatok vissza, de ez akkor se jó. Miért nem szólt előre, miért kellett elhalgatnia?...Mondjuk talán ha tudtam volna róla, akkor mégsem tartottam volna vele az úton, pedig Steve-nek szüksége van a segitségre.
Ezért most veszek egy kis erőt magamon és megpróbálok lenyugodni (kisebb-nagyobb sikerrel), mert nincsen semmi kedvem kiugorni egy mozgó kocsiból.
-Tisztában vagyok azzal, hogy mire vagyunk képesek, de egyikünk sem golyóálló. Ez túl veszélyes- mondom egy kicsit aggódóan. Tudom, hogy ketten erősek vagyunk, simán le is tudnánk győzni őket, de az nem megy egyik percről a másikra, könnyedén. A Hydrához nem lehet csakúgy berontani, feltűnést kelteni, mert akkor egyből szitává lőnek. Legalábbis ha van itt valaki, mert utóljára csúnyán elzavarták őket a Bosszúállók.
Csak hallgatom Bucky szavait, nem szólok bele, hiszen mégcsak az kéne, hogy elkezdjünk itt vitatkozni. Szemeimet forgatom, majd úgy döntök, hogy inkább némán nézem a tájat, amíg meg nem érkezünk.

Mikor odaérünk, kiszállok a kocsiból és a csomagtartó felé veszem az irányt, ahol társam már nagyban pakolászik. Kicsit furcsának tartom a sok fegyvert, soha nem voltam az erőszak híve, nem is volt alkalmam lőni soha. Mindenesetre azért megkérdezem, hogy tudok e valamiben segíteni, mire ő a kezembe nyom egy kisebb méretű fegyvert. Ahogy megfogom, majdnem kiesik a kezemből. Annak ellenére, hogy olyan könnyűnek tűnik, ahhoz képest eléggé nehéz. Méghogy a " legkisebb Glock a piacon".
Kérésére csak bólogatok, annak ellenére, hogy használni sem tudom ezt az izét. Remélem nem kell majd használnom, mert még a végén én is megsérülök. Ha ezt túlélem, korrepetáltatni fogom magam céllövésből.
Végezetül elővesz egy golyóálló mellényt is. Kicsit sértődötten nézek rá, majd elveszem tőle.
-Tudok vigyázni magamra-duzzogok, majd felveszem a mellényt. Harcoltam már nem egyszer és nem sérültem meg egyszer sem. De inkább felveszem, jobb a biztonság.

Mikor végeztünk, Bucky lecsapja a csomagtartó tetejét, majd elindulunk befelé. Mikor megszólal, hogy még egy utolsó fontos dolgot közöljön, felé fordulok, hogy lássa, figyelek rá. Habár nem tudok oroszul, igyekszem megjegyezni ezt a pár szót. Merem remélni, hogy nem fogom hallani ezeket a mondatokat, hiszen nincs se kedvem, se szívem ártani neki. Ő se bánt engem, én sem bántom őt és jó volna, ha ez így is maradna.
-Rendben...-válaszolom végezetül. Kicsit rémisztő, hogy ennyire komoly, kiráz tőle a hideg. Mint valamilyen parancsnok, úgy viselkedik, annak ellenére, hogy már nem a második világháborúban élünk. De ha belegondolunk, igaza van, ő mégis csak jobban tudja. Inkább hagyom magamat, csinálom, amit mond és nem lesz semmi baj. Végülis, biztosan van egy terve...remélem...
Egy magas falhoz érünk, ahol már Bucky biztosan kiszemelt egy csinos kis ablakot, mert egy szigonypuskával a falba lő. Az ablak kicsit magasan van, én pedig nem vagyok egy edzet alkat, de azért csak megbirkózom ezzel is. Legszívesebben bevetném a képességemet, de akkor még jobban felhívnám magamra a figyelmet, ezért inkább megvárom, amíg az előttem lévő felmászik, majd követem én is. Mire felérek kicsit el vagyok fáradva a sok mászásba. Hirtelen a folyosó végéről ügynökök rontanak le ránk, amitől kicsit meglepődök. Mikor fegyvert szögeznek ránk, már automatikusan felteszem a kezemet, leteszem a fegyvert, majd hátrálok egy kicsit. Engedelmeskedek a parancsnak, de azt nem hagyom, hogy ilyen gyorsan végezzenek velünk. Amint a csapat tüzet nyit ránk, kiárasztom vöröslő erőmet, amely hamar egy védőburkot emel körénk. Nem hagyom, hogy bárkinek baja essen.



Remélem tetszik Smile Ha valami nem jó, akkor szólj nyugodtan.  
••
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
▪▪ Play by : Sebastian Stan
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 144
▪▪ IC hozzászólások : 79
▪▪ Csatlakozott : 2017. Apr. 15.
▪▪ Kor : 99
▪▪ Tartózkodási hely : on the run
▪▪ Csoport :
  • ✯Outlaw/Törvényen kívüli

Admin

Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Bucky

TémanyitásTárgy: Re: Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)   Hétf. Nov. 06 2017, 21:19

=** Wanda és Barnes **=
18+ felkavaró tartalom - erőszak

*Azért egyszer megkérdezném, a többi csapattag mit tud rólam. Csak úgy... kíváncsiságból. Mert az alap, hogy én utánanéztem mindannyiuknak, meg Steve-et is kifaggattam azért, paranoia mindenekfelett, de kétlem, hogy ők olyan beható ismeretekkel rendelkeznének szerény személyemről. Steve nem az a fajta, aki egykönnyen megnyílik, legalábbis ha személyes dolgokról van szó, és melegen ajánlom neki, hogy én ez utóbbi kategóriába tartozzak nála.
Azt hiszem, kezdek kicsit bekattanni. Nem túl jó. Valószínűleg ezért felejtkezem el róla, hogy nem mindenkinek úgy működik a gondolkodásmódja, mint nekem, és a számomra egyértelmű úticél esetleg nem olyan magától értetődő a nőnek. Pedig bizisten szóltam volna korábban is, csak hát... nem rajta járt az eszem, na.
- Cukorborsó, ha a veszély kizáró ok nálad, akkor elég rosszul választottál magadnak hivatást - meredek rá értetlenül. Persze, hogy veszélyes, persze, hogy lőni fognak ránk, mi ebben az újdonság? Jézusom, Stevie, hány küldetésen volt eddig ez a lány? Bárcsak személyesen is megkérdezhetném, de a szólított nincs itt, azt meg nem hinném, hogy Wanda őszintén válaszolna nekem.

Aztán meg kapok egy kisebb szívrohamot, amikor még csak nem is rendesen fogja meg a pisztolyt. Rámeredek, előbb a kezére, benne az idegenül álló fegyverre, aztán az arcára, és a vonásaimon tisztán látszik a horror, amit érzek. Te jóságos ég. Ha Natalia a kezem közé kerül, megfojtom. Terepre engedik a gyereket rendes fegyveres kiképzés nélkül? Mi a fene ütött ezekbe?! Veszek egy mély lélegzetet, és az ujjaira kulcsolom az enyéimet, a fém hidege és az emberi melege keveredik az érintésemben. Eligazgatom a fegyvert. - Így. Igazából nagyon egyszerű - rendezem a vonásaimat tőlem telhetően barátságossá. - Ha lőni akarsz, ki kell biztosítanod. - Megmutatom párszor, oda-vissza, hogy szokja az ujja a mozdulatot, a füle a hangot. - Ráemeled a rosszfiúkra, javaslom a mellkasra célzást, még ha mellény van rajtuk, akkor is tud rúgni a golyó és időt nyer neked. - Az a legnagyobb felület, vagyis képzetlenül ott van a legnagyobb esélye tényleg találatot elérni. Nem mintha most nagy távolságú lövészetekre kellene számítanunk - és arra különben is ott leszek mellette én. - Éles helyzetben vagyunk, szóval ujjad nyugodtan a ravaszon lehet, inkább lőj feleslegesen, mint hogy ne találd meg a pillanat hevében. Csak ne engem, lehetőleg - teszem hozzá az utolsó mondatot némi töprengés után. Bárki más szabad préda, de én azért szeretnék nem kilyukadni. Később majd rendesen kitanítom, becsszó, de pillanatnyilag nem ez a prioritás. Most csak mögé állok, hátulról átkarolva a pisztolyt markoló kezére teszem a kezem, vezetem a mozdulatát, hogyan emelje, hogyan tartsa stabilan a fegyvert - kétkezesen -, hogyan illik a kezébe a legjobban, hogyan forduljon vele. Gyors vagyok és precíz és teljesen professzionális, és fél perc múlva már el is engedem. - Reméljük, hogy nem lesz rá szükséged, de ha a vörös veszedelem kifullad, akkor jól jöhet - ismétlem el az érvemet, aztán átadok egy fegyverövet, hogy legyen hová csúsztatnia a pisztolyt menet közben. Úgy tudom, a hókuszpókuszhoz szüksége van a kezeire. A mellényhez viszont ragaszkodom. - Én is tudok, mégis van rajtam mellény - forgatom a fejem. Sőt, még Steve modern egyenruhája is többé-kevésbé golyóálló, pedig ő aztán a felelőtlenség mintaképe, ha a saját biztonságáról van szó.

A biztonsági óvintézkedést megtettem. Néhány pillanatig még fogva tartom a tekintetét az enyémmel, aztán szinte kísérleti jelleggel a vállára simítom a - valódi - tenyeremet és finoman megszorítom. - Köszönöm. - Aztán váltok is vissza célorientált üzemmódba.
A bejutással nincs gond, az úgymond komplikációk odabent kezdődnek. Összességében elégedett vagyok ezzel a fordulattal, és ha csak ennyi szerencsénk lesz az egész akció folyamán, már jók vagyunk. Simán alakulhatott volna sokkal rosszabbul is. - Tiéd a bal - dömögöm Wandának, leosztva neki azt a végét a folyósnak, ahonnan látszólag kevesebben érkeznek, miközben felmérem a nekem jutó delikvenseket. Úgy döntök, humoromnál leszek, úgyhogy amikor az első felszólítás elhangzik, ronda vigyorra húzom a szám, és úgy teszek, mintha feltett szándékom lenne szót fogadni. - Ach nein! Ich habe wirklich Angst vor dir - ironizálok. Édes istenem, ezek a fickók olyan halottak. Ha legalább rögtön lőttek volna. A mi időnkben még rendes rosszfiúkra is telt. Ezek amatőrök. A szemem sarkából látom, hogy Wanda is hasonló módon humoránál van - legalábbis remélem, hogy hasonlóan nem gondolja komolyan ezt az egészet, mint én -, de különösebben nem foglalkozom vele, inkább a Hydrára koncentrálok, a testbeszédükre, az arcokon gyöngyöző izzadságcseppekre, a levegőben keringő feszült kisugárzásra, az ideges rándulásokra a fegyvereken... - Ich bin enttäuscht - jegyzem meg, és a hangomból elszivárog a maradék kedélyesség is.
Az emberek kiszámíthatóak. Egy pillanattal azelőtt mozgásba lendülök, hogy elsülnének a fegyverek, oldalra térülve, miközben magam is fegyvert rántok, szemfényvesztő gyorsasággal. Azzal nem számolok, hogy Wanda engem is bevesz a vöröslő energiapajzs védelmébe, így bár pillanatnyilag védve vagyok a lövedékektől, én magam sem tehetek kárt a ránk támadókban. - Boszi! Engedj ki! - szólok rá, és reménykedem benne, hogy szót fogad, ahogy eddig is tette.
És amikor ez megtörténik, akkor megmutatom, miért is van mindenki beszarva a Tél Katonájától. Milyen az, amikor nem fogom vissza magam, amikor hagyom, hogy a belém plántált, precíz szörnyeteg a maga gyönyörű brutalitásában kibontakozhasson. Nincs olyan emberfeletti erőm, mint a Hulknak vagy Thornak, sem olyan atlétikai bravúrjaim, mint Steve-nek, sem olyan jellegzetes manírjaim, mint Clintnek vagy Natashának. Az én stíusom a lecsupaszított pontosság, az intenzív hatékonyság. Minden egyes mozdulatom csakis a minél nagyobb pusztítás célját szolgálja minél kevesebb energiabefektetéssel; és mindezt rémisztően gyors sebességgel, hogy az ellenségnek felocsúdni se legyen, mire én már rajtuk vagyok. A fejemben már azelőtt lejátszódott az egész jelenet, hogy elindultam volna. A fegyvereket olyan természetességgel használom, mint a saját testemet: tombolásra termett, de precíz vadászként kell kiiktatnom egymás után az összes áldozatot, és minden mozdulatom után harcképtelen vagy halott ügynököknek kell maradnia utánam.
Ezúttal halottaknak. Nem érzek magamban cseppnyi kegyelmet sem irántuk, nem, amíg Steve nincs épségben és biztonságban.
Az egyik kezemben félautomata géppisztoly, a másikban kés - utóbbi a fém, és azt tartom magam elé szemmagasságban, hogy a fejemet is védje, ahogyan a golyóálló mellény teszi a mellkasommal, amíg elég közel érek, hogy ténylegesen használjam a pengét, és közben térdmagasságban végigkaszáltam a folyosót egy sorozattal. Az ellenségen is golyóálló mellény van, végtére. Érzem, hogy legalább két lövedék elég erővel csapódik belém, hogy átszakítsa a kevlárt, de pillanatnyilag nem vagyok olyan mentális állapotban, hogy ez akár csak lelassítson: amint elég közel vagyok, felhasítom a legközelebbi fickó torkát, egy másik mögé ugorva egy rúgással tisztán kettétöröm a sípcsontját és a kirántott pengét visszakézből megmerítem az elzuhanó ügynök koponyájában. Ott is hagyom, rántom elő a következőt, hogy vicsorogva azt is beleállítsam valakibe, miközben a géppisztollyal sorozat helyett egyes lövésekre váltok, ezúttal már a pontosságra (és fejlövésekre) törekedve.
Foglyokat majd később ejtünk: ezúttal meg akarom ölni az összeset.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
avatar
▪▪ Play by : Elizabeth Olsen
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 18
▪▪ IC hozzászólások : 10
▪▪ Csatlakozott : 2017. Sep. 06.
▪▪ Tartózkodási hely : Szökésben valahol New Yorkban
▪▪ Csoport :
  • ✯Outlaw/Törvényen kívüli


Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Wanda

TémanyitásTárgy: Re: Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)   Szomb. Nov. 11 2017, 22:02


Winter Soldier & Scarlett witch

Kicsit furcsán érzem magam, mikor meglátom Bucky reakcióját arra, ahogyan a fegyvert tartom. Nincs ezen mit szégyelni, nem igazán értek az ilyesmihez. Csak állok egy helyben és a kezemben lévő szerkezetet tartom. Az előttem álló egy darabig még tűri az ügyetlenkedésemet. Majd gyorsan ki is javít. A fémkarjai nagyon hidegek, annyira, hogy beleborzongok. Először megmutatja, hogy hogyan kell tartani, ami tényleg nem nehéz, talán egy kicsit kényelmetlen, de tűrhető. Emellett ad pár jó tanácsot, ami még jól jöhet. Örülök, hogy megmutatta, hiszen nem nagyon értek az ilyesmihez és az igazat megvallva, soha nem is tanítottak meg erre. Fegyvert is csak futólag láttam, használatukat maximum a filmekből lestem el, de lőni soha nem is tudtam (valószinűleg soha nem is fogok), de nem hinném, hogy most ez annyira életbevágó lenne. Mindenesetre jó, hogy megmutatta, hogyan kell ezt a vackot használni, mert egyedül az életben nem jöttem volna rá. A biztonság kedvéért jó, hogyha fejemben tartom a tanácsait, hiszen lehet, hogy még jól jöhet. De leginkább azt remélem, hogy nem lesz majd rá szükségem.
Már minden készen áll, hamarosan indulhatunk. Egy ideig még Buckyt nézem, aki vállamra helyezi a valódi karját, ami egy kicsit megnyugvással tölt el, hisz nem vagyok kibékülve a fémkarjával. Valamiért mindig is furcsának és bizarrnak tartottam, hogy valakinek nincsen meg egy végtagja. Ráadásul nagyon erős is, szóval igyekszem magamat távol tartani tőle.
A mostani gesztusa egy hangyányit meg is lep, hiszen nem ezzel a Buckyval ismerkedtem meg. Nem gondoltam volna, hogy tud kedves is lenni. Ezért megpróbálom viszonozni.
-Nem, én köszönöm-mondom, miközben egy enyhe mosolyt erőltetek az arcomra, majd hamarosan elindulunk befelé.

A bejutással egyenlőre nem volt semmi probléma, a neheze még csak most jön. Hirtelen fegyveres katonák jelennek meg a folyosó végén, mire már automatikusan hátralépek és felteszem a kezemet, hogy a katonák azt hihessék, hogy megadom magamat. De a vesztük csak most következik.
Bucky szavaira hallgatok és a folyosó felől érkezőket támadom, akik viszonylag kevesebben vannak. Vöröslő erőmnek hála, úgy taszítom a falnak szegénykéket, hogy kezdem megsajnálni őket. Direkt nem akarom most megölni őket, annyira azért nem vagyok vandál. Meg úgyis öltem már elég embert, nincs kedvem bővíteni a listát. Szerintem az is jó, hogyha egy kicsit falhoz csapkodom őket vagy elhajítom őket a folyosó végébe, hogy elveszítsék az eszméletüket. Ha akkora baj, akkor Bucky elintézi helyettem.
De hirtelen tüzet nyitnak ránk, mire egy védőpajszot formálok körénk, ami látszólag a mrllettem àllónak nem tetszik.
-Bocsánat... Egy pillanat...-mondom majd kieresztem a pajzs védelméből. Én viszont inkább továbbra is a biztonságot nyújtó rejtekben maradok. Sejtem, hogy most mi lesz. Bucky szempillantás alatt elintézi őket, úgyhogy én csak állok és csodálkozva pillantok hol a halott katonákra hol a veszedelmes tél katonára. Nem gondoltam volna, hogy valaki tud ekkora precízitással ölni. Kicsit gyávának is érzem magamat innen a pajzs mögül, de egyenlőre hagyom, hogy kitombolhassa magát.
Hamarosan már az összes kaszabolható ember elfogy, úgyhogy leeresztem a vörös pajzsot, felkapom a földről a fegyvert, majd Bucky felé fordulok. Érzem, hogy hamarosan közelednek a többiek és hogy mégtöbben vannak. Hallom a gondolataikat.
-Mennünk kell! Mindjárt ideért még egy osztag, ráadásul sokkal többen vagynak!-szólok a férfi felé, aki remélhetőleg megérti a helyzet súlyosságát és elindulhatunk végre a célunk felé. A többi katonát pedig elintézhetjük majd út közben is.







Remélem tetszik Smile Ha valami nem jó, akkor szólj nyugodtan.  
••
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
▪▪ Play by : Sebastian Stan
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 144
▪▪ IC hozzászólások : 79
▪▪ Csatlakozott : 2017. Apr. 15.
▪▪ Kor : 99
▪▪ Tartózkodási hely : on the run
▪▪ Csoport :
  • ✯Outlaw/Törvényen kívüli

Admin

Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Bucky

TémanyitásTárgy: Re: Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)   Szer. Dec. 13 2017, 21:18

=** Wanda és Barnes **=
18+ felkavaró tartalom - erőszak

*Egyfelől gyűlölöm a Katonát. Ő mindaz, amit elveszítettem, és amivé váltam a kimetszett részek helyett: a hideg, kiszámított, élettelen szelleme az egykori embernek, lélek és belátás és döntésképesség nélkül, a lecsupaszított hatékonyság, maga a küldetés. A Katona nem létezik, amikor nincs feladat, és mindent alárendel annak, hogy teljesítse a parancsot. Bucky Barnes is tud céltudatos lenni, de ilyen szintű embertelen célorientáltság nem létezik, csak a gépekben. És ez fagyos rettenetet mar belém, csontig, és fájdalmas megtorpanásra készteti a lélegzetemet és összeszorítja a mellkasomat, ha csak rágondolok.
Ugyanakkor viszont szükségem van a Katonára, mert az is én vagyok. A hegek, amiket a testemre és a lelkembe égettek, tesznek azzá, aki ma vagyok. Az elmúlt két év menekülése során nem csak azért voltam magamban, mert veszélyt jelentek mindenkire: szükségem volt rá. Meg kellett találnom, ki vagyok, ki lehetek mindezek után; összefércelni a darabokat, amiket a HYDRA hagyott belőlem, és ezt egyedül kellett megtennem. Nem bízhattam semmi másra, mert nem akartam mássá válni, mint aki én magam lehetek. Még akkor sem, ha az a másvalaki jobb ember lenne - de nem Bucky Barnes. Dolgoztam rajta, erőltettem vagy hagytam szabadon működni, szilánkos elmémben kitartó régészként ástam az emlékek után és próbáltam újabbakat is szerezni, kipróbálni magam az emberi tevékenységekben, és így tovább... és valamennyire ment. Kezdtem felépíteni valamit. Kezdtem önmagamnak érezni magam. Kezdtem... ember lenni megint.
Aztán jött egy hülye, bosszúszomjas seggfej, jött néhány karrierista titkosügynök, jött az egész világ, és elcseszték az egészet.
És amikor végre megint levegőhöz jutnék, végre megint próbálkozhatnék, akkor meg a mostani események. Akkor a mocsadékok úgy döntenek, hogy ha engem nem érnek el, akkor elkapják Steve-et. Éppen őt. Rohadékok. Erre nincs bocsánat és nincs kegyelem. Haljanak. Magamért nem állnék bosszút, saját magamért nem engedném eluralkodni a Katonát, de most Steve-ről van szó, és érte viszont a világot is felégetem, ha kell.
Úgyhogy a Hydra katonái, egyik a másik után, úgy hullanak el, mint kalász a sarló alatt. A halál a Katona képében jött aratni. Az érzékeim perifériáján tudom, hogy Wanda is ott van a maga részével (ha más nem, azért, mert nem lőnek onnan is), de gyakorlatilag csak akkor törődöm vele ismét, amikor az én részemmel már készen vagyok. Gyors és jól begyakorolt mozdulattal cserélek tárat. A fémlemezek illesztései között vérpatakok csordulnak végig - nem nyeshetsz át ütőereket anélkül, hogy össze ne mocskolnád magad -, és vér pöttyözi az arcom és a ruhám is, de szerencsére nem áztatott el annyira, hogy értelmetlenné váljon megtörölni az utolsó hullából visszaszerzett pengét. A combomon újabb foltot kap a nadrág, aztán visszakerül a tőr a hüvelyébe, és amikor biztossá válok benne, hogy kellően önmagam vagyok, akkor teljesen Maximoff felé fordulok. Felmérem az ő terepét is.
És visszahőkölök. Az ő szakaszán ugyanis minden támadónk életben van. Oké, jóóóval kevesebben, mint amennyit én elintéztem, de nem az a lényeg. Hirtelenjében nem tudom eldönteni, hogy lenyűgözött legyek, vagy elborzadt. Valószínűleg egy kicsit mindkettő. Egyrészt... hűha. Nem semmi a csaj. Tapasztalatból tudom, hogy nem-letálisnak lenni - pláne a harc és a pillanat helyében - baromi nehéz. Persze lehet, hogy ha nem kell a jéghideg robotikus visszhangokat visszafognia a fejében, akkor neki valamivel könnyebb, mint nekem, de akkor is. Ölni egyszerű - biztonságosan megsebesíteni baromi nehéz, pláne menet közben kiszámolni a szükséges-de-nem-túlzás erőket. Egy alapos fejbe vágásnál például mindig, MINDIG ott az esélye a tartós és/vagy fatális sérülésnek, az agy egyszerűen túl bonyolult és érzékeny műszer, hiába használjuk mindannyian olykor ezt a módszert. (Vagy ez nagyon pszichopatán hangzik?) Közelebb masírozok, és alaposabban felmérem a terepet.
- щеколда - mormolom magam elé, és ránézek a gyerekre. - Egy tanács a jövőre nézve: elhajítani az ellenfeleidet csak akkor jó taktika, ha van benne elég erő, hogy biztosan lent maradjanak, vagy ha idő kell a meneküléshez. Egyébként csak teret adsz nekik és feldühíted őket. Találj más módszert. - Bár sikerül visszatérnem az angol nyelvre - annak ellenére, hogy érzem az orosz füstös ízét a nyelvemen és a késztetést, hogy azt használjam, annyival egyszerűbb lenne! -, azért még mindig a Katona érzelemmentes, monoton tónusán beszélek meg, tényként közölve véleményem. A figyelmeztetésére egy kicsit megborzongok, fejem jobbra-balra rántva megreccsentem a nyakam, és átmozgatom a bal vállamat, miközben én is fülelek. Igaza van - én ugyan nem gondolatokat, csupán lépteket hallok, de a felfokozott érzékszerveknek hála azokat jobban, mint egy átlagos ember. - Nyugalom, Boszorkány. - Csak miután kicsúszott a számon, jövök rá, hogy sikeresen szokóviai nyelven szólaltam meg. (A szovjet blokk szláv nyelvei olyan hasonlóak egymáshoz, hogy egy csomagban megkaptam őket, jövök rá ebben a pillanatban.) Ó, francba. Mindegy most már, de megerőltetem magam, hogy a következő már angolul legyen. - El tudod fedni a mozgásunk hangját előlük? - kérdezek rá, miközben elindulok a folyosón, el a közeledők hangjai felől a másik irányba, miközben minden irányba igyekszem figyelni - igen, a fejünk fölé is, mert a többséggel ellentétben bárhonnan és mindenhonnan számítok veszélyre. A latexruhás pókkölyök után? Nem lepődünk meg semmin, ugyebár. A helyszín előnye, hogy a régimódi építészetnek hála baromi magas a plafon, tehát arrafelé mindig ki lehet kerülni a látószögből, ha muszáj. Nem mindig jön be, de olykor megér egy próbát.
Egyébként meg ez a hely egy rohadt labirintus. Már az első kanyarban megállok, hogy a vibránium karral jelet karcoljak a kőbe, így ha valamiért eltévednénk, akkor tudjuk, merre jártunk már. (Valaki nem bízik a saját memóriájában, hiába közel-fotografikus. Ki, én?)*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
avatar
▪▪ Play by : Elizabeth Olsen
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 18
▪▪ IC hozzászólások : 10
▪▪ Csatlakozott : 2017. Sep. 06.
▪▪ Tartózkodási hely : Szökésben valahol New Yorkban
▪▪ Csoport :
  • ✯Outlaw/Törvényen kívüli


Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Wanda

TémanyitásTárgy: Re: Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)   Szer. Jan. 17 2018, 18:25


Winter Soldier & Scarlett witch

Néha azt kívánom, bárcsak én haltam meg volna Sokoviaban és nem Pietro. Nagyon jó testvér volt, kedves, találékony és bátor. Le merném fogadni, hogyha ő állna most itt helyettem, akkor biztosan kitalálna valamit és elintézné az összes katonát egytől egyig. De most mégis én állok itt és én pedig gyáva vagyok... leginkább csak menekülök a problémák elől és most emiatt vagyok hatalmas bajban. Miattam halt meg sok száz ember és ezt soha nem bocsátom meg magamnak. Barátaim ellen fordultam és ráadásul ahelyett, hogy megpróbáltam volna rendbe hozni, elköltöztem New York egy elhagyatott zugába, hátha megoldódik minden, de tévedtem. Sőt, inkább csak rosszabb lett. Most egyedül vagyok és legszívesebben kisírnám magam valakinek a vállán, de nem tehetem. Az egyetlen, akivel néha szóba állok, az a szomszéd bácsi, akit mindig megbízok, hogy vigyázzon a lakásra, ha éppen huzamosabb időre elmegyek otthonról, de ez mostanában igen ritkán fordul elő.
A hatalmas magány mellett - mintha nem volna csak az elég- mostanában rémálmok is gyötörnek folyamatosan felidézve ezzel a történteket. Igazából a legjobb az volna, hogyha szembe néznék a félelmeimmel és visszamennék a többiekhez, hátha ők tudnának segíteni, de nem merek. Pillanatnyilag a törvénnyel szemben megyek, szóval nem volna a legértelmesebb visszatérni, de bujkálni sem szeretnék életem végéig. Bárcsak tudnám, hogy mikor lesz vége ennek a rémálomnak, de az biztos, hogy már itt lenne az ideje.
Az egész életem csak várakozással telik. Hogy vajon mikor lesz jobb? Mikor lesz ennek vége? A gyerekkori megpróbáltatások, a szüleim elvesztése, a HYDRA, Ultron, Lagos és még sorolhatnám... Pusztítottam már eleget, mostmár jó volna valami jót is tenni. Ezért jöttem el idáig, hogy segíthessek Steve-en, aki ha minden igaz -és Bucky nem hallgatott el előlem még valamit -akkor bajban van és nekem kötelességem segíteni, főleg azért is, mivel nem bírnám elviselni, hogyha valami baja esik.
-Rendben...-bólintok tanácsára, majd lassan lehajtom fejemet. Sejtem, hogy most mi fog következni. A tél katonája meg fog ölni mindenkit, akiket megpróbáltam életben hagyni. Tudom, hogy ők katonák és hogy a rossz oldalon állnak, de ők is csak emberek. Tudom, eddig nem igazán érdekeltek a hasonló apróságok, mint például egy ember életben hagyása, de megváltoztam és mostmár a jó oldalon vagyok. Ahelyett, hogy megölném az embereket, most sokkal inkább védelmezem őket és ezt soha nem fogom abbahagyni. Pietro is ezt tenné... és ezért én is ezt fogom.
Inkább elfordulok, nem is akarom látni a mészárlást. Ekkor hirtelen gondolatokat kezdek hallani. Katonák jönnek és mostmár többen vannak. Kétségbeesetten jelzem az észrevételemet Buckynak, mire ő egy furcsa kéréssel fordul felém. Mondjuk nem egészen furcsa, sokkal inkább nehéz, számomra talán lehetetlen.
-Nem tudom, még nem csináltam soha, de megpróbálom-mondom bólintva közben egyet, majd erősen koncentrálni kezdek. Kicsit nehéz egyszerre több ember fejébe mászni, de Sokovia-ban ment, szóval most is sikerülni fog. Közben én is elindulok vele együtt és hátulról kezdek figyelni. A halványan vöröslő köd elindul egyenesen a katonák felé, kiknek az erő az érzékeikre hat, ezért inkább teljesen elfedem magunkat a katonák elől. Így mostmár nemcsak hallani nem fognak minket, hanem látni sem.
-Kész! Mostmár nem fognak észrevenni minket! Mivel már nem látnak minket, ezért könnyedén beljebb tudunk jutni az épületbe. Lassan elindulok Bucky után a folyosón remélve, hogy ez az állapot még sokáig tartani fog és időközben nem vesznek minket észre.





Remélem tetszik Smile Ha valami nem jó, akkor szólj nyugodtan.  
••
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
▪▪ Play by : Mr. Stan Lee
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 4
▪▪ IC hozzászólások : 4
▪▪ Csatlakozott : 2017. Apr. 07.
▪▪ Tartózkodási hely : egy lépéssel előtted
Admin

Jelvények
Csoport: NJK NJK
Összesítő: Mesélő

TémanyitásTárgy: Re: Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)   Kedd Jan. 23 2018, 13:25

Marvel-Universe
Eközben a kastélyban...
♔ A két hívatlan vendég érkezésére felbolydul az egész kastély. Futótűzként szalad végig a hír, hogy az ikrek eggyike visszatért, magával hozva a Tél Katonáját... vagy fordítva, viszonyítás kérdése. Viszont akadnak még olyanok a vezetésben illetve a tudósok közül a HYDRÁnál, akik emlékeznek rá mire képes az egyik és mire a másikuk. Éppen eléggé, hogy miközben parancsba adják a megfékezésüket ők maguk szépen lassan elkezdik a menekülési tervet összeállítani és a fontosabb aktákat és dokumentumokat kimenteni... csak a biztonság kedvéért. Még nem hagyják el patkányokként a süllyedő hajót, de már érzik a torokszorító érzést ami a közelgő bukásukat jelzik. Hiszen ők teremtték eme két szörnyet, akik most visszatértek - ki tudja milyen oknál fogva - hogy beleharapjanak a korábban enni adó, ám koránt sem kesztyűs kézbe.

♔ Persze nem mindenki ilyen naiv, a kastély gyomrában lévő kutatóközpontban pontosan tudják miért (vagy inkább kiért) érkezhettek azok ketten. Kevesen tudnak róla, hogy Steve Rogers eme falak között sínylődik az elfogása óta. Ő alábecsülte a HYDRÁt és önnön vesztébe rohant, az egyszemélyesnek tűnő küldetése végére megtapasztalhatta, hogy talán jó pár fejet le sikerült vágnia a szörnyeteg fejéről, mégsem tudták elpusztítani és kár lenne alábecsülni még gyöngébb napjain is, mert tud még kellemetlen meglepetést okozni. A HYDRA találékonyságát ugyanis kevesen múlják felül, bár erről mind Wanda, mind Winter tudna mit mesélni. Rogers pedig testközelből tapasztalhaja immáron meg, hogy milyen is a HYDRA vendégszeretetét élvezni és bár eddig csak halvány elképzelései, sejtései voltak róla mit művelhettek Buckyval annak idején, most már tudja hogy mindaz ezerszer borzalmasabb mint amit valaha is a legvadabb álmaiban elképzelt róluk.

♔ Wanda most megszemlélheti testközelből, hogy milyen is egy két lábon járó, hús-vér fegyver, egy gyilkológép amit a HYDRA teremtett. A Katona minden mozdulata és cselekedete összhangban van egymással, pontos, precíz mozdulatokkal teszi a dolgát legyen bármilyen fegyver épp nála és sosem cselekszik többet a szükségesnél ám azt mindig időben, a megfelelő pillanatban teszi. A végeredmény pedig vérpermet és hullákkal tarkított út lesz, ahogy mindenkit elintéz szinte már játszi könnyedtséggel. A látvány egyszerre lenyűgöző és félelmetes, pedig még csak a jéghegy csúcsát látta a boszorkány nem magát a mindent elsöprő orosz telet. Az, hogy a férfi miként mérlegel vagy miféle stratégiát, tervet követ még mindig nem vált egyértelművé hisz minimális információkat oszt meg a nővel, de valami súlyos lóg a levegőben és Maximoff érezheti a zsigereiben a csontjaiba ivódó félelmet. Azt azonban nehéz eldönteni, hogy ez a saját félelmének erősödése vagy a kastélyban lévő katonáké vagy esetleg a kettő együttesen, amit jelenleg érez.

♔ Ahogy Wanda követi, feltűnik hogy Barnes úgy jelölgeti a sarkoknál a falat, mint Янчи и Юлишка* az erdőben kenyérmorzsákkal az útjukat... és hirtelen eszébe jut ahogy kisgyerekként az édesanyja estimeseként ezt mondta mindig kicserélve a gyerekek nevét az ikrekére, mert Pietro szerette ha ők lehettek a történetek főszereplői a testvérével; szinte hallja is ismét azt a kedves és lágy női hangot, a bátyját amint folytatást követel... a hiányuk fájón mar belé emiatt. Miközben Wandát lefoglalják önnön gondolatai, addig James egyre beljebb jut az épületben leszakadva tőle. Míg Maxomoff számára ismerősek lehetnek eme ódon falak - elvégre itt kísérleteztek velük és nem egy, nem két látogatást tettek különböző kutatóknak fenntartott helyiségekben mielőtt kiszabadultak volna innen -, addig Barnes nem tudja mi merre hány méter. Nem véletlenül érzi labirintusnak a helyet, a HYDRA okkal választotta ezt az erődítményt. Úgy tervezték, hogy amennyiben mégis betörne az ellen, a várban lévőknel esélye legyen a győzelemre a helyismeret segítségével.

♔ Ha James észreveszi a feje fölött magasodó kamerákat és követi őket - melyek a falakat szegélyezik - eljuthat egészen a központi vezérlő teremig, ahol számos monitoron követik figyelemmel a kastély minden szegletét. Ám az odavezető út nem lesz könnyű a számára. Miután a HYDRA érzékelte, hogy a katonákat Wanda képessége könnyedén átverte más, jóval aljasabb módszerhez folyamodnak. A hangszórókból ugyanis egy idő után ismerős, katonás, száraz és recsegős rigmusokként csendülnek fel az orosz parancsszavak mielőtt elérhetné és bejuthatna a helyiségbe Barnes. Ráadásul fegyveres őrök vannak mindenütt, akik nem félnek gondolkodás nélkül tüzet nyitni mindenkire aki él és mozog.
- желание.** - Az első gyűlölt szó felharsan és zsigereiben megmozdul valami, a hátán borsózva fut végig a késztetés hogy engedelmeskedjen. Régi, rossz berögződés ám még képes lehet lerázni magáról ahogy megtette korábban is - amikor Zemo próbálkozott a könyvvel nála -, de mindenképpen lelassítja őt ahhoz képest ahogyan alapjáraton haladni tudna végezve a feltartóztatására küldött egységekkel.

♔ Nem telik bele sok idő és érkezik a következő orosz parancsszó, újabb akadályt próbálva képezni a Tél Katonája előtt.
- ржaвый.*** - Ám mielőtt a harmadik is felcsendül elér(het)i a nehéz vasajtót, mely mögött rejtőzik az aki a számára oly gyűlölt szavakat felolvassa. Az ajtót látszólag mágneskártya nyitja, ám ha tüzetesebben megvizsgálja rájöhet hogy akár fémkarjának segítségével is képes lehet átütni ezt a vastagságot. A kérdés csak az, hogy mennyire lesz képes felmérni higgadtan a fejében zizegő orosz szavakkal azt, hogy mi volna a gyorsabb és ésszerűbb megoldás: a mágneskártyát megszerezni a katonák valamelyikétől vagy puszta ököllel esni az ajtónak. Utóbbi nagyon is csábítónak hat, a parancsszavak miatt érzett frusztrációját le is vezethetné vele ám milyen áron?! A férfi ugyanis nem áll meg, bár meg-megremeg a hangja és egyre bizonytalanabbnak hat, ugyanakkor tovább folytatja lassan a felolvasást az elé helyezett lapról. Vajon fel van készülve James arra a látványra, ami majd az ajtón túl a monitorokon fogadja vagy jobban leköti az, hogy a felolvasást végzőt végleg elhallgattassa?!


* 'Yanchi i Yulishka' ~Jancsi és Juliska
** 'Zhelaniye' ~Vágyódás
*** 'Rzhavyy' ~Rozsdás

//A körben előbb James jön, aztán Wanda és így tovább. Egészen addig nem fog érkezni újabb mesélői reag, amíg be nem juttok a vezérlőbe szóval hajrá! Twisted Evil
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
▪▪ Play by : Sebastian Stan
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 144
▪▪ IC hozzászólások : 79
▪▪ Csatlakozott : 2017. Apr. 15.
▪▪ Kor : 99
▪▪ Tartózkodási hely : on the run
▪▪ Csoport :
  • ✯Outlaw/Törvényen kívüli

Admin

Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Bucky

TémanyitásTárgy: Re: Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)   Szer. Jan. 24 2018, 10:31

=** Wanda és Barnes **=
16+ felkavaró tartalom

*Valóban erős a kísértés, hogy egyszerűen lemészároljam az ellenséget, amíg eszméletlen, de nem teszem. Ennek azonban nem a könyörület az oka, nem Bucky Barnes lelkiismerete szólalt meg bennem, csupán a hideg, praktikus racionalitás. Ha átvágnám a torkukat, azzal is csak az időmet vesztegetném, holott nekem küldetésem van, tiszta és világos: meg kell szereznem az információkat, amik Steve-hez vezethetnek. (Az meg sem fordul a fejemben, hogy ennél többet is találhatnék ezen a helyen.) Mindenkit, aki az utamba áll eközben, elsöprök, de a küldetésem paraméterei között nem szerepel a minél nagyobb járulékos veszteség okozása: aki félreáll, az sértetlenül és karcolás nélkül megúszhatja velem a kalandot. Márpedig az eszméletlenség kimeríti a "nem zavarás" fogalmát. Persze, később okozhatnak gondot, de ki (és mi) nem? Nem számít. Egyikük sem számít. Jelentéktelenek és tehetetlenek a csontig hatoló, könyörtelen orosz Tél ellen.
Wandára nézek, felteszem a kérdésem, és ha nem is magabiztos, de pozitív választ kapok. Az is több mint a semmi. Amíg a Boszorkány dolgozik, megvizsgálom a helyet: felmérem a falak vastagságát, fém ujjaimat belemélyesztve a mászhatóságot tesztelem, számba veszem és kilövöm (az egyik alélt fegyverével) a látható kamerákat, és amikor Maximoff egyik-másik vörös fénypászmája úgy tűnik, mintha engem venne célba, akkor táncosokat is megszégyenítő mozdulattal kerülöm ki az erőt. Bár nyilván nem engem céloz velük. És eleve, az, hogy látom ezeket, jót jelent. De attól még nem lesznek kedvesebb emlékeim semmiféle csápokról, legyenek bármilyen anyagtalanok, szóval kösz, nem akarom, hogy hozzám érjen a vörösség.
Amint a nő végzett (és ha nem elég gyors, akkor egyéb tennivaló híján valóban a kiütött Hydra zsoldosokat fogom eltenni láb alól, szóval ha nem bírja az öldöklést, akkor remélhetőleg hamar eljön ez a pont), felegyenesedve bólintok. - Jó. Menjünk. - Nem vagyok az a dicsérgetős fajta, ne várjon vállveregetést, csak mert megteszi, amiért eljött velem. A képességei viszont azt jelentik, hogy nem kell árnyékból árnyékba surranni, nem kell a lépteink hangjaira ügyelve osonni, úgyhogy minden további nélkül tempós kocogásra válthatok. Nem kell zavartatnom magam a fegyverek fém- és műanyag részeinek hangos kocogásától, vagy a lépteim dobb-dobb dobbanásaitól. Persze az irányjelzéseket gondosan a falakba karcolva minden kanyarnál. Utálom a középkori várépítészetet, mondtam már? Úgy rémlik, nem ez az első eset, hogy hasonló helyet rohanok le, de hirtelen nem tudnám megmondani, hogy korábban Télkatonaként vagy Howlerként tettem meg. Technikailag persze nincs különbség. Érzésre viszont? Ég és föld.
Mindent megfigyelek, vagy legalábbis legjobb képességeim szerint, és utunkat rommá lőtt kamerák kísérik, még az oldalfolyosókon is, ameddig leglábbis látom őket. Nem gondolom, hogy ne lennének rejtettek is, de ez nem jelenti azt, hogy a láthatóak hiánya ne okozhatna potenciálisan zavart és/vagy számunkra helyzeti előnyt a jövőben, szóval... viszont minden kommandós rémálma vagyok, mert eszemben sincs minden ajtót ellenőrizni, érintetlenül hagyom el őket, lehetőséget hagyva egy későbbi hátbatámadásra, de annyi baj legyen. Első a küldetés. Fontosabb a gyorsaság. Kihegyezett érzékszerveim és a belém vert körültekintés mellett úgyis elég nehéz meglepni.
Legalábbis azt hittem. Amíg fel nem hangzik az első szó. желание, szólít meg, akár egy keresztúti démon, rettenetes a maga csábításában, és a homlokomon azonnal kiütközik a hideg veríték és a zsigereimben egy zsák kígyó kúszik, miközben reflexből pördülök arra, és lövöm le a beszélőt. A hangosbeszélőt, hiszen az illető nincs jelen fizikailag, csak a hangszóróból jön a gyűlölt, idegeimet karmokkal szaggató kódszó. A szerteszálló szikrák és műanyagdarabok egy pillanatra sem hoznak megnyugvást, enyhülést, ahogy az elmémre elkezd rátelepedni a túlságosan jól ismert súly, és az idő mintha lelassulna, ahogy az agyamban végigszaladnak a lehetőségeim.
Időközben Maximoff lemaradt tőlem, gondatlan voltam és nem tartottam magam mellett. Ez lehet előny és hátrány. Előny, mert lehet esélye elmenekülni, ha tényleg aktiválják a Tél katonáját, és hátrány, mert nincs itt, nem tudok rárivallni, hogy engem is vegyen be a mágiájába, fegyverezzen le, süketítsen meg, tegyen bármit, ami kell. Nem tudom figyelmeztetni, hogy öljön meg - még azelőtt, hogy eljutnánk a tehervagonig.
Kilenc szó. Tizenhét másodperc, ez a leggyorsabb, ahogyan ki lehet őket mondani, ahogyan el lehet érni a kellő hatást velük.
Tizenöt másodpercem van megakadályozni, hogy végigmondják, vagy hogy elmeneküljek, ki a hangszórók hatósugarából.
A legjobb védekezés a támadás.
Képesnek kell lennem rá. És meg kell bíznom a csapattársamban, úgy, ahogyan hetven éve nem bíztam Steve-en kívül senkiben... elhinni, hogy Maximoff megteszi, amit kell, ha az A terv elbukna és nem jutnék el időben a hang forrásához. Például elmenekül a picsába, hogy ne én öljem meg.
Tizenöt másodperc. Nem bízom benne. De nem menekülhetek el, mert ha tudják a kódszavakat, akkor itt magas rangú Hydra fejesek vannak. Nem mintha a Vörös Könyv tartalma olyan infó lenne, ami minden köremail végén szerepel, "utóirat, ha találkoztok a megszökött fegyverünkkel, kövessétek ezt a tíz lépéses útmutatót" stílusban. Van itt valaki, aki a Télkatona-programon dolgozott, és az több mint valószínű, hogy ennek az embernek köze van a másik elfogott szuperkatona ügyéhez is. Nem mehetek el innen. Nem okozhatok csalódást Steve-nek.
Tizennégy. Elvesztegettem három másodpercet, ugyanakkor viszont még csak most fogják kimondani a második szót, vagyis a mikrofon előtt ülő gyakorlatlan és nem kockáztatja meg a kapkodást, vagyis tizenhatnál valamennyivel rosszabb szintidőt fog teljesíteni. A kérdés csak az, hogy mennyivel - nem mintha számítana, nem kockáztathatom meg, le kell állítanom, most azonnal.
Tizenhárom másodperc. Koncentrálj. ржaвый. Nem számít. A fejemben ezernyi visshang. Nem számít. Az elmémben statikus zörej, az izmaimban nyughatatlan menekülésvágy. Nem számít. Már van feladatom, és amíg felül nem írják, addig ragaszkodom hozzá.
Repülőrajtot veszek. Sprintelek, mintha az életem múlna rajta, mert tényleg az múlik rajta. És nem is csak az enyém. Pisztoly a kézben, és aki megpróbál megállítani, azt lelövöm, a parancsszavak talán lelassíthatnak, de meg - egyelőre - nem állítanak, sőt, talán csak fokozzák a hajlandóságot, amivel úgy tépnék szét bármilyen embert, akár vattacukrot...
Az ajtóig. Teljes lendületemmel, fém vállal vágódom bele, eszemben sincs lassítani, saját magamat is kész vagyok faltörő kosként használni, szuicid, magam épségét semmibe vevő elszántsággal, nem érdekel a gyomorforgató, cuppanó hang, ha kiugrik a helyéről ízület, vagy a reccsenés, ha izom szakad és csont törik - ha hallok ilyesmit, mert kivételesen nem számolgatom az erőket, a következményeket, sikerrel kell járnom és nem számít az ára. Csak akkor állok meg egy pillanatra gondolkodni, ha az ajtó fémje ellenállt a becsapódás erejének, már csak azért is, hogy fejemet megrázva egy kicsit kitisztítsam és visszanyerjem az egyensúlyom. És valószínűleg ekkor sem jutok tovább annál, hogy pisztolyt eldobva tovább ostromoljam az ajtót, miközben a gyomromban hideg kígyóként kúszik a deja vu érzése és a rettegés, hogy el fogok bukni - megint...*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

TémanyitásTárgy: Re: Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)   

Vissza az elejére Go down
 
Hydra Kutatóközpont (NYILVÁNOS)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Manhattani S.H.I.E.L.D.-központ
» A Hydra felemelkedése 3.: A Kígyó Csókja
» Mi is az a hydra?
» Szó bújócska közvélemény kutatás^^
» Hydra > Reena Reynolds

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Marvel Universe :: Föld (Midgard) :: Sokovia-
Ugrás: