the future will be wonderful
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Szentpétervár (NYILVÁNOS)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
▪▪ Play by : mindenki és senki
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 531
▪▪ IC hozzászólások : 10
▪▪ Csatlakozott : 2013. Dec. 08.
▪▪ Tartózkodási hely : mindenütt és sehol
Admin

Jelvények
Csoport: Staff Staff
Összesítő: Admin

TémanyitásTárgy: Szentpétervár (NYILVÁNOS)   Kedd Szept. 12 2017, 17:31

coming soon
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://marvel-universe.hungarianforum.com
avatar
▪▪ Play by : Sebastian Stan
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 159
▪▪ IC hozzászólások : 90
▪▪ Csatlakozott : 2017. Apr. 15.
▪▪ Kor : 100
▪▪ Tartózkodási hely : on the run
▪▪ Csoport :
  • ✯Outlaw/Törvényen kívüli

Admin

Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Bucky

TémanyitásTárgy: Re: Szentpétervár (NYILVÁNOS)   Hétf. Ápr. 23 2018, 20:51

*Yasha & Natalia*
Time: 2004, egy sikeres küldetés utóestje
Location: Szentpétervár egyik szállodája, 7. emelet, Natalia szobája

*A Tél Katonája és a Fekete Özvegy. A leghalálosabb és legprofesszionális páros, amit a Vörös Szoba valaha kinevelt. Most pedig a hűséges és engedelmes elvtársak jól megérdemelt pihenésüket töltik a sikeres küldetés után, elzárkózva a szobájukba, tisztogatva fegyvereiket, és megírva jelentésüket.
Elméletileg persze. A valóság kicsit más képet fest. A páros természetesen van olyan halálos és olyan professzionális, amennyire rebesgetik, abban nincs hiba. Ám a munkán kívül, nos... ott már került néhány homokszem a gépezetbe. A hűségük legjobb esetben is kétséges, még szerencse, hogy erről rajtuk kívül - egyelőre és remélhetőleg - nem tud senki. A jól megérdemelt pihenést pedig cseppet sem magányos szobában és csupán fegyverek társaságát élvezve töltik.
Gond nélkül másztam át, fém ujjaimat az épület falába mélyesztve a stabil fogásért a hetedik emelet magasságában, saját szobám ablakából Nataliáéba, bízva benne, hogy hamarabb felismeri kilétem (és a puszta tényt, hogy csak én vagyok olyan ostoba, hogy a rohadt hetedik emeleten az ablakában csimpaszkodjak), mint hogy lelőne.
Saját szobám ajtaját eltorlaszoltam, így ha a velünk küldött bármelyik másik ügynök meg is próbál bemenni, remélhetőleg elkedvtelenedik a nehézségtől, de egyébként is bolondok lennének megzavarni a Tél köztudottan morcos Katonáját.
Ami azt jelenti, hogy a reggeli jelentéstételig van hat és fél, édes, csak magunkra szánható óránk Nataliával.
Ha bejutok a szobájába - akár beenged, akár magamat engedem be -, és ha mindezt ráadásul sértetlenül teszem meg - bár fel vagyok készülve némi baráti közelharcra is -, akkor első dolgom, hogy elé lépve leoldjam és félredobjam a maszkomat, majd a csípőjére simítsam mindkét tenyerem, nem törődve a fém és a hús-vér különbségével, és lassan előrehajolva megcsókoljam. Ha engedi. De miért ne engedné, az egész rohadt küldetés alatt semmi másra nem vártam, csak ezekre a percekre, amikor a Vörös Szoba kameráitól és a parancsnokainktól távol, végre élvezhetjük azt a kevés melegséget, ami a mi keményen szabályozott életünkben kijutott nekünk... és ami, egyre biztosabban tudom, nem elég nekem, többet kívánok. Vele, érte, mellette.
Mégsem erről beszélek. - Jó voltál ma is - suttogom a hajába a dicséretet, amire, úgy vettem észre, oly nagyon szomjazik - annak ellenére, hogy mindenki tényként tudja: Natalia Romanova a legjobb. A Vörös Szoba lányait senki nem dicsérgette soha, ha jól teljesítettek, hát annál édesebb az ilyesmi.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
▪▪ Play by : Scarlett Johansson
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 6
▪▪ IC hozzászólások : 4
▪▪ Csatlakozott : 2018. Apr. 05.
▪▪ Tartózkodási hely : ismeretlen
▪▪ Csoport :
  • ✯Hero/Hős


Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Natasha

TémanyitásTárgy: Re: Szentpétervár (NYILVÁNOS)   Hétf. Ápr. 23 2018, 22:16

James & Natalia
Szentpétervár. Szerettem ezt a helyet, de közel sem azért, amiért azt elvárták volna. Azért vártam annyira a mai küldetést, mert így a Vörös szoba falain kívül lehettem… ráadásul nem egyedül. A sikeresen teljesített feladat után a pihenő időmet a szobámba zárkózva töltöttem, gondosan torlaszolva el az ajtómat, nehogy bárki is megzavarja a drága és felbecsülhetetlen időt, amit… Vele tölthettem.
James Barnes. A szívem elrablója, tökéletes engedelmességem megrontója és… vágyaim tárgya. Mind egy személyben egyesültek ezek a tulajdonságok. A rettegett Tél katonája, aki annyira gyengéd tudott lenni, mint senki más. Akinek az ajkai édes méregként okoztak bennem egyre nagyobb függőséget. Imádtam az érintéseit, a csókjait, a leheletét a bőrömön, a mély, komoly, mégis szeretettel és szerelemmel teli hangját, ami csak engem tűntetett ki édes dallamával. Mindenki rettegett tőle, én azonban az első perctől kezdve csodáltam a férfit. Tehetséges volt, határozott és igazán kellemes külsejű.
Az ablakot nyitva hagytam, hisz bíztam benne, hogy gondolataim központi figurája betoppan ma is, hogy megédesítse az estémet és a karjaiban tart majd. Azokban a karokban, amiknek mindenki rettegte az ütését és a fém kar hidegségét. Engem az a kar sosem bántott, mindig gyengéden ért hozzám és font körbe, hogy közelebb vonhasson magához, egy-egy lopott csók, ölelés, simogatás kedvéért, amit a másik porcikáira adtunk, ezzel jelezve, fontos nekünk.
Ma sem történt másképp, pontosan érkezett, azonnal hozzám lépve, édes csókot lehelve szomjazó ajkaimra. Amint elvált a szája az enyémről, az arcomat a mellkasába fúrtam, szorosan hozzá bújva, hogy magamba szívhassam az ismerős illatot. A dicsérő szavaira egy mosoly kúszott az arcomra, majd lábujjhegyre emelkedve csókoltam bele a nyakába, már amennyire a ruhája engedte ezt nekem.
-A legjobbtól tanultam. –suttogtam neki, miközben ujjait az enyémek közé fűztem, hogy az ágyamhoz vezethessem őt, ülő helyzetbe lökve a fekvőalkalmatosságra, hogy aztán az ölében foglalhassam el a méltó helyemet.
-Mi lesz, ha észrevesznek? Nem félsz? –hajtottam le a fejemet, óvatosan az ajkamba harapva, ahogy kimondtam a szavakat, amik először az eszembe jutottak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
▪▪ Play by : Sebastian Stan
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 159
▪▪ IC hozzászólások : 90
▪▪ Csatlakozott : 2017. Apr. 15.
▪▪ Kor : 100
▪▪ Tartózkodási hely : on the run
▪▪ Csoport :
  • ✯Outlaw/Törvényen kívüli

Admin

Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Bucky

TémanyitásTárgy: Re: Szentpétervár (NYILVÁNOS)   Pént. Május 04 2018, 12:53

*Yasha & Natalia*
Time: 2004, egy sikeres küldetés utóestje
Location: Szentpétervár egyik szállodája, 7. emelet, Natalia szobája

*A gyengédség nem olyasmi, amit bármelyikünk jól ismerne, de egymás társaságában valahogy mégis megtaláltuk. Megszelidítettük egymást, mondhatni: a Tél hidege olyan óvón öleli körbe az Özvegyet, ahogyan a hótakaró fedi a termőföldeket, jegével biztosítva a későbbi tavasz sikerét, leple alatt őrizve az élet csíráit. Én vagyok a tél, és ő az élet, amely nem hagyja magát elpusztítani, felszínre tört évtizedek kemény kiképzése alatt, mellett, ellenére.
Tudom, hogyan színeződik véraláfutásosra a bőre az ütéseim alatt, hiszen kiképezni senkit nem lehet gyengéden, de azt is tudom, hogyan csal sóhajt az ajkára az, ahogyan később cirógatom a zúzódást. Tudom, hogy képes lenne fegyverré alakítani mindent és bármit ebben a szobában is, képes lenne átvágni a torkom egy falból kitépett elektromos kábel drótjával akár, de azt is tudom, hogy ehelyett az ölelésembe zárhatom sértetlenül.
A mai küldetés sikeres volt: szinte karcolás nélkül megúsztik. Szinte. Azért érzem a csókban, hogy lüktet az ajka, ami felhasadt a célpont egyik testőrének ütése nyomán, akit nem intéztem el időben - és ez az apró szépséghiba még vadítóbbá és még édesebbé teszi őt és a csókját egyaránt. Köré zárom a karom, testemmel védve a világtól, mélyről fakadó ösztönnel, amire nincs szüksége, és amiről azt hihetnénk, rég kiirtották már belőlem: nevetséges, felesleges, hiábavaló.
A Tél Katonája talán a legjobb abban, ami a dolga, de a legprofesszionálisabb gyilkos sem védhet meg kettőnket a mestereinktől, ha egyszer bajba kerülünk náluk. Az életünk a kezükben van, mindig is ott volt, mindig is ott lesz... hiszem, tudom. És mégsem hiszem el.
Mert Natalia más.
Natalia a maga ura, csak még ő maga sem jött rá erre.
Hagyom magam az ágyhoz vezetni, és zokszó nélkül huppanok le rá, hogy kapjam is rögtön az ölembe, kiegyenlítve a magasságkülönbségünket. Homlokának támasztom a homlokom, mély lélegzettel beszívom az illatát, lőpor és fegyverolaj, drága parfüm és adrenalin, házi szappan és Natalia maga egyedi keverékét.
Az aggodalma jogos, és mégis mosolygok, mert itt vagyunk, élünk fiatalok vagyunk (na jó, az nem), sikeresek, legyőzhetetlenek, megint együtt minden ellenére. Csókot lehelek a hajába. - Melletted? Nem. - ismerem el, és nincs gúny a hangomban, komolyan gondolom. Igen, szinte mindig tartok a gazdáinktól, mindig tartok a kudarctól, mindig tartok attól a kiismerhetetlen ürességtől, ami az elmém egyes részein tátong, csupa olyasmitől, amitől nem kellene félnem. És nem, vele és mellette, az egyedüli dologtól, amitől félnem kéne, nem érzek ilyesmit. - Te igen? - és, alig lélegzetvételnyi szünet után: - Elmenjek? - Azt nem tudom, mit tennék, ha erre igennel felelne... azt hiszem, a kedvéért még arra is képes lennék. De ötletem sincs, mi jönne azután. Talán... semmi. Talán felfalna az üresség, úgyis azzal fenyeget folyton.
Persze, hacsak a mestereink rá nem jönnek, miféle bűnös viszonyt folytatunk, sosem hagynák, hogy a legjobb párosuk külön utakon járjon, úgyhogy amíg képesek vagyunk eljátszani előttük a szerepeinket, nem kell attól félnem, hogy mindenestül elveszítem Nataliát... - Te vagy az egyetlen veszítenivalóm - ismerem be halkan, bár nem szokásunk a romantikus érzelgősség, távol áll tőlünk, tőlem, de ezúttal természetesen jönnek számra a szavak, s csókkal pecsételem meg az igazukat.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
▪▪ Play by : Scarlett Johansson
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 6
▪▪ IC hozzászólások : 4
▪▪ Csatlakozott : 2018. Apr. 05.
▪▪ Tartózkodási hely : ismeretlen
▪▪ Csoport :
  • ✯Hero/Hős


Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Natasha

TémanyitásTárgy: Re: Szentpétervár (NYILVÁNOS)   Hétf. Május 14 2018, 12:02

James & Natalia
James Barnes. Az egyetlen jó dolog az üres és céltalan életemben. Vagyis… nem… nem céltalan. Az a célja, hogy a legjobb kém és bérgyilkos legyek, akit csak el tudnak képzelni maguknak az oroszok. És félek… igen… annak ellenére is, hogy a kiképzőm, akinek mindenki féli az ütését… engem szinte minden éjjel, amikor lehetőség van rá, a karjaiban tart, szorosan átfonva, hogy elűzzük egymás rémálmait. Ez a hely… ezek az emberek… rosszat tesznek nekünk. Ha elkapnak, megölnek, vagy még rosszabbat tesznek velünk, árulás vádjával. És mindezt azért, mert még túlságosan éretlen, túlságosan… gyerek voltam akkor, amikor beleszerettem. A Fekete Özvegy és a Tél katonája… micsoda boldogtalan, mégis boldog páros. Ha James karjaiban vagyok és a sebeimen, a karcolásaimon, az általa okozott sérüléseimen érzem a hideg fémet… mégsem félek. Mert tudom, hogy szándékosan, önszántából sosem emelne rám kezet. Látom a szemében az őszinte szerelmet, kétségbeesést, némi bizonytalanságot és a tiszta vágyat, hogy megérintsen majd.
A csókja édes volt, habár érdes, mégis… puha szája kissé irritálta a sebet a szám oldalában, melyből aprón, alig észrevehetően ismét elkezdett kiszivárogni a vér, így még inkább feldagadt az alsó ajkam, hihetetlen intenzív érzést okozva a nyelvünk játékába.
Amint a szánk elvált egymástól, azonnal az ágyhoz vezettem őt, hogy leültethessem, míg végül el nem helyezkedtem az ölében, elfoglalva ezzel azt a helyet, ami csak engem illet meg. Én kaptam meg őt, az enyém minden figyelme és minden szerelme. Vágyom az árintésére, az elismerő szavaira, a csókjaira, a simogatására a testem minden részén. Neki adtam magam teljesen, de ha majd évek múlva kiderülne a kettőnk viszonya, akkor sem bánnám meg ezt a döntést. Ő volt az első férfi, aki fiatal, mondhatni gyerek mivoltom ellenére a nőt látta bennem. Még mindig csak 20 éves vagyok és… imádom, szinte naiv, ártatlan imádattal nézek fel a szívem elrablójára.
Ahogy a homlokát az enyémnek támasztotta, behunyt szemmel szívtam magamba az illatát, amelynél el sem tudtam volna képzelni kellemesebbet a számomra. Imádom, amikor velem tölt egy-egy estét, mert akkor az illata még másnap is körülölel és megnyugtat, amikor a takaróba burkolózva, megbilincselve fekszem egy helyben, arra várva, hogy elaludjak végre. A válasza aztán apró mosolyt csalt az arcomra, így kicsit közelebb hajoltam hozzá, hogy egy apró csókot nyomhassak az ajkaira, mielőtt válaszoltam volna neki.
-Félek, James… nagyon félek. Félek, hogy mit tennének velünk, ha lebuknánk… megölnek? Szibériába küldenek? –néztem végül rá, kissé kétségbeesetten, ara nem is reagálva, hogy elmenjen-e. Inkább csak még szorosabban a karjaiba bújtam, a lehető legközelebb tudva őt magamhoz.
Amikor aztán a szavai eljutottak a tudatomig, annyira meglepődve ültem rajta, vele szemben, hogy a csókunk közben még a szememet is elfelejtettem becsukni. Mikor végre tudatosítottam magamban, hogy mi is történik, akkora elánnal viszonoztam a csókját, hogy sikerült hanyatt döntenem őt is, saját magammal együtt.
-Nem akarok arra gondolni, hogy elveszíthetlek… egyszerűen… nem. –néztem le rá, az ujjaimmal a kósza, sötét tincsekkel játszadozva. Pedig… nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ez a szerelem már akkor halálra volt ítélve, mikor elkezdődött.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
▪▪ Play by : Sebastian Stan
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 159
▪▪ IC hozzászólások : 90
▪▪ Csatlakozott : 2017. Apr. 15.
▪▪ Kor : 100
▪▪ Tartózkodási hely : on the run
▪▪ Csoport :
  • ✯Outlaw/Törvényen kívüli

Admin

Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Bucky

TémanyitásTárgy: Re: Szentpétervár (NYILVÁNOS)   Szomb. Május 19 2018, 16:57

*Yasha & Natalia*
Time: 2004, egy sikeres küldetés utóestje
Location: Szentpétervár egyik szállodája, 7. emelet, Natalia szobája

*Csókolom, visszacsókol. Istenben nem hiszek - hogy is hihetnék én, a szovjetek fegyvere, aki orosz anyaföldünkért él és hal, nem holmi hihetetlen felsőbb hatalomért -, mégis néha hinni vélek egy szentségtelen kegyelmet kettőnk között. A gondolattól, hogy vajh mennyire szörnyednének el a mi különös, tiltott szerelmünktől az értünk felelősök, mennyire tartanák vadítóan gonosznak a csókjainkat, s vajon mennyire kárhozunk majd el a szemükben... Félnem kéne, mégis csak mulattat, morbidul, keserédesen. Az egyetlen dolog, amiről melegségre, boldogságra, netalán szentségre asszociálhatok az életemben, egyben a legbűnösebb is. Tizenhat éves volt, amikor először megpillantottam Nataliát, és messze nem volt ez szerelem első látásra, legalábbis részemről - nem a külseje fogott meg, hiába szép; nem a termete, nem a dereka karcsúsága vagy a lábai hossza, nem a csípője ringása vagy ahogy az ajkát csücsörítette koncentrálás közben. Amibe beleszerettem: a szilárd kéz, amivel a fegyvert tartotta halálos célra, a tűz a szemében, amivel állta mások megvetését, a gerincében az acél, ahogy felvetette a fejét és elvonult kutató tekintetek előtt. Hogy ez mellesleg szépségbe van csomagolva... csak később tűnt fel, miután már az övé voltam inkább, semmint bölcs vezetőinké.
- вы, огонь и сияние?* - cirógatom meg a haját. - Neked nincs félnivalód. - Nem gondolom, hogy megölnének minket - az túl egyszerű, túl nyilvánvaló, és túlságosan nagy pazarlás lenne. Natalia nem azért győzte le huszonhét kihívóját és én nem azért vagyok Tél admirális megismételhetetlen Katonája, hogy csak úgy kivégezzenek minket. Annál ők sokkal kegyetlenebbek és sokkal kreatívabbak.
A nyilvánvaló kérdés az, hogy az életünkön kívül mit veszíthetünk? Pár éve még azt mondtam volna, semmit. De most már van, nagyon is: egymást. A büntetés a tiltott viszonyért annak elveszítése lenne, és ez tulajdonképpen az életemtől, vagy legalább annak értelmétől is nagyrészt megfosztana. Nem hiszem, hogy Nat esetében ez lenne a helyzet. Ő túl független ehhez: amíg saját magát nem veszíti el, addig képes lesz továbbmenni.
Mindez nem olyasmi, amit kimondanék. Nataliának tudnia kell nélkülem is, már csak azért is, mert én képeztem ki, vagyis amit én tudok, nagyrészt ő is. Mégis témánál vagyunk hamarosan. Elheverek az ágyon, hagyom, hogy fölém kerekedjen, és kedvtelve simítok végig az oldalán, a ruha alá csúsztatva élő és fém tenyeremet is.
- моя осень**- becézem, és lehúzom egy újabb csókra. - Én sem akarlak elveszteni, de... - egy pillanatra elhallgatok, nem vagyok benne biztos, ez lenne-e a megfelelő alkalo, hogy előhozakodjak valamivel, amin már régóta töprengek. Megbillentem és magam mellé irányítom az ágyba, hogy mindketten az oldalunkon feküdjünk, egymással szemben. - Tudod, mit mondtak, amikor Jekatyerina szökni próbált? - Meg sem várom, hogy válaszoljon. Ő is ott volt, amikor a lányt visszarángattam és mindenki szeme láttára kivégeztem. Parancs volt, elrettentés. - Ha vége az Ősznek, jön a Tél, hogy befejezze a munkát - cirógatom vörös tincseit. - Ha... - habozok, mert ilyesmit még csak gondolni is... büntetendő... de a pillanatnyi megingás után előrehajolok, közvetlen közelről suttogva mégis folytatom. - Ha eltűnnél... Ha az Ősz megint szökni próbálna... Rászabadítanák a Telet, hogy visszahozza vagy véget vessen neki - magyarázom, a szememben és a hangomban szinte lázas csillogás.
Ha nem tér vissza velünk a bázisra, akkor én leszek az, akit utánaeresztenek.
Mi ez, ha nem lehetőség... kockázatos, de valódi lehetőség...*

*Te, tűz és ragyogás?
**Én őszöm
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
▪▪ Play by : Scarlett Johansson
▪▪ : :
▪▪ Hozzászólások : 6
▪▪ IC hozzászólások : 4
▪▪ Csatlakozott : 2018. Apr. 05.
▪▪ Tartózkodási hely : ismeretlen
▪▪ Csoport :
  • ✯Hero/Hős


Jelvények
Csoport: Canon Canon
Összesítő: Natasha

TémanyitásTárgy: Re: Szentpétervár (NYILVÁNOS)   Vas. Jún. 10 2018, 11:17

James & Natalia
Mindig is elfogott valami különös nyugalom, amikor James karjaiban voltam, ajkaink összetapadtak és magamba szívhattam a férfias, egyedi illatát. Imádtam minden érintését, mégis… féltem. Féltem őt, a kettőnk viszonyát, ezt a törékeny köteléket és… önző módon magamat is. Rettegéssel töltött és tölt el a gondolat, hogy a férfi, akitől tanultam, akibe beleszerettem… egyik percről a másikra eltűnhet mellőlem, és többé már nem érezhetem a karjai védelmét. Az a kar, amely másokat rettegéssel tölt el, engem megbabonáz és szándékosan, önálló akaratából sosem ártana nekem. Ez pedig némi elégedettséggel tölt el. James Barnes kiképző, a Tél katonája… az enyém. Elloptam a szívét, a gondolatait, a csókjait. A testét, a lelkét és az eszét is magamévá tettem, ez pedig… felbecsülhetetlen. Nem csak a kegyetlen gyilkos és katona él benne, hanem egy remek, megtört ember is, aki tökéletesen megért engem.
-Я боюсь тебя…* -ismertem be végül, az arcomat a nyakába temetve, ujjaimmal továbbra is a haját babrálva.
-Nem tudom, mi lenne, ha rájönnének erre… -sóhajtottam fel kissé fájdalmasan, ismét a szemeibe nézve. Nem azért félek, hogy velem mi lesz. A szomorú igazság, hogy James függője lettem, de ennek ellenére úgy érzem, ha lehetőséget kapnék rá, akár nélküle is új életet tudnék kezdeni. Sosem felejteném el Őt, hisz mindent jelent nekem, de… talán képes lennék rá. Ha muszáj lenne… talán.
Ő viszont… nem orosz. A neve nem orosz, a nyelvet tökéletesen beszéli, de az anyanyelvűek egyből kihallják az akcentusát. Így is sokat veszíthetett már. Mi lesz vele, ha elválasztanak és megfosztanak minket egymástól. Belegondolni is rossz, hogy mi lenne vele, ha csak a parancsokat teljesítené és folyton a szavak hatása alatt lenne tartva.
Szegényt végül az ágyra döntöttem, így kerekedve fölé, miközben elmondtam neki, hogy nem akarok arra gondolni, hogy elveszíthetem. Nálam ez az opció egyszerűen nem létezett és nem is akartam, hogy létezzen.
-зимняя победа против осени** -küldtem felé egy halvány mosolyt, majd mikor maga mellé döntött, csak felvont szemöldökkel néztem rá, és úgy hallgattam minden szavát.
Pontosan tudtam, mi jár annak, aki megpróbál elszökni. Halál. A Tél katonája által.
-Azt mondod… szökjek meg? –néztem rá elkerekedett szemekkel, kezemet a hajamban játszó ujjakra vezetve.
-Ha megtörténik… a parancsokkal fognak irányítani, ugye? Akkor mégis… hogy vigyelek magammal? Hogyan… bántanál… -húztam végig a karomat az oldalamon, ahol még mindig látszott a nyoma a legutóbbi edzésnek, amit vele tartattak nekem.

*téged féltelek
**A tél győz az ősz felett…

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Szentpétervár (NYILVÁNOS)   

Vissza az elejére Go down
 
Szentpétervár (NYILVÁNOS)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Marvel Universe :: Föld (Midgard) :: Oroszország-
Ugrás: