What am I looking for in Bayville?

Kai&Romy&
Freddy&X

Meglőttek. Karami volt hatalmon, amikor Steve Laurence átugrotta a kerítést, gyomrában a zacskóba rejtett kokainnal.
Őket fülelték le, mert volt egy olyan másodperc, ami kiesett számításainkból és önállóan dönthettek. Természetesen elszúrták. És Isten szabad akaratot adott az embernek, hogy mindent rendre elkúrjon.
Így eredt Karami elit drogcsempész csapatának nyomába az az ellenséges orosz banda, akit Karesz heccből hangolt Laurence-ék ellen, mondván kell a motiváció a hájas disznónak. Igaz, hogy a tag leadhatott volna vagy húszat, de legalább annyit nyomott a gyomrába operált drog, úgyhogy hangyafasznyit elnézőbb voltam vele, amikor nagy nehezen landolt a hasát gyomrát szorongatva.
Megálltam előtte, Karami félszegen elmosolyodott, hideg tekintete lenézően pásztázta a hurkáit szorongató csempészt.
-Jó, most már mész egyenesen, a fekete kocsiig.
Adta ki az utasítást színtelen, érces hangon, mélyebb baritonnal beszélt nálam, mégis csengett benne valami különös, borzongató hidegség is, ami egészen egyedivé tette.
Nagy nehezen feltápászkodott, megnyalta szája szegélyét, éreztem izzadtsága szúrós bűzét. Karami kiadta a parancsot, megvolt az anyag, kezdtem kényelmetlennek érezni, hogy ő van hatalmon, gyors pislogással váltottam és semmi kedvem sem volt a nyomába eredő oroszok szláv szukázását hallgatni, mégis odafigyeltem rá. Szidták Laurence anyját, a politikusainkat, az egyik gondolatban a titkárnőjét kúrta, ami üldözésnél meglehetősen fura volt, de már rég napirendre tértem felette, hogy az emberek nem normálisak.
Lustán rájuk pillantottam, elmémben még ott motoszkált Karami szitkozódása is, hogy ismét kiszorítom, pedig még agyon akarta lövetni az oroszokat egymással, de Én úgy gondoltam felesleges.
-Nyomot hagynánk. Majd megmondom, hogy menjenek haza.
Sóhajtottam fáradt-félhangosan, de még mindig zúgott a fejem a sok baromságtól.
Ekkor emelt fegyvert az egyikük és tartotta egyenesen felém. Épp csak elmorzsoltam egy kurvaanyád a fogaim között, Steve Laurence meg már rég beszállt a kocsiba, amikor elsült az a szar.
Még jó, hogy a tetves kerítés túloldalán voltam és éppen oldalt fordultam, így csak a comcomba fúródott, ott viszont eltalált egy eret.
Még mielőtt eldördült volna a lövés, kiadtam a gyors parancsot: mindenkinek mahára viszket az anyja után, úgyhogy hazaindul.
Éreztem, hogy Karami haragszik, mert nem öltem meg őket, és én is haragudtam, mert feleslegesen gyűlöltem a saját testem metélni.
Most, hogy vérzek egy mellékutat szúrok ki, valami városszéli, gazdagabb negyedhez tartozhat, kutyasétáltatók és hasonló népség tarthatja fel a forgalmat erre, ide húzom be magam és a legszerencsésebb opción gondolkodom. Azt hiszem taxit fogok hívni. Gyorsan leveszem kabátom és az ingem, alatta van egy szombat feliratú póló is. Az inget kénytelen vagyok ketté tépni, bármennyire is birizgál a tudat, hogy saját tulajdont rombolok és asszimetria keletkezik, de el kell kötnöm a sebet, mert a vérveszteség rosszabb opció. Kár, mert szombaton mindig kockásat hordok.

...

Xavior Complex

"He is a bad boy with a tainted heart ~" Outfit Szerintem cuki. Örökbe fogadjuk?

Nem vagyok én mazista, hogy önként rohangáljak, de Arrow-val szívesen kergetőztem volna. Gondoltam, jó lenne lógni egyet Romyval. Aztán felbukkant a langaléta. Mi is a neve? Pain? Kín? Valami blokkolja a memóriámat. Biztos a zsigeri feszkó, amit körülötte érzek. Az ösztöneim azt kiáltják, tartsam a távolságot, bár az nem tiszta, miért – Pain mérete meg kisugárzása, vagy Romy fenyegető pillantásai miatt? Fene se érti, hogy megy ez. Nieltől eltilt, Kín viszont rendben van? Milyen világban élünk?
Igazságtalanban – válaszolok magamnak, fejcsóválva. Mivel nem vagyok ijesztő és szexi pasi, kutyasétáltatás helyett be kell érnem egy nagybevásárlással. Bediktálom a térképnek a legközelebbi bevásárló központ címét, és követem az útvonalat. Az airpodban tombol a retró lejátszási lista, amit anyunak állítottam össze. Már alig várom, hogy megmutassam neki! Az új, cool lakótársaim és Caldi tuti segít őt megtalálni, apuval együtt. Talán még Kurtöt is előkerítik nekem!
A gondolattól szökdécselésre vált a séta, közben a szájmaszk és baseball sapka takarásában az I Need a Hero-t dúdolom. Szívesen levenném a bűnöző cosplayt, de amíg vízi siklók meg a náluk is sikamlósabb nagybátyám kajtat a nyomomban, addig jobb óvatosnak lenni.
Ki is pécézek egy kevésbé fogalmas utcát, hogy végre levehessem a képemről a bandita pendelyt, és elszürcsöljek egy dobozos kávét.
Majdnem kiprüszkölöm az első kortyot.
Először a mozgást érzékelem a szemem sarkából, aztán a mozgó tárgy magasságát, végül olyan aggasztó részletek jutnak el az agyamig, mint: bicegés, sápadtság, tépett ruha, vérző végtag.
Elsüllyesztem a túlvilágomban a kávét, és a hátam mögül elsősegély dobozt villantok, tök természetesen, mintha végig ott lógott volna. Azzal masírozok oda az idegenhez.
Ismeretlen a srác és valami sántíthat vele (már a sántításon túl), mert ártatlan járókelőket viszonylag ritkán lőnek/vágnak/szúrnak meg. Ám mindez részletkérdés.
Végre hasznát veszem az X-katona kiképzésnek!
– Uram, Ön vérzik! – torpanok meg előtte. Fő az udvariasság. A szomszédos kerítés talpazata felé intek, hogy legyen szíves lecsücsülni. – Nyugodjon meg, nem látszik rajtam, de tökre fel vagyok készülve ilyen esetekre!
Leguggolok elé, és kinyitom az orvosi ládát. Bármilyen tiltakozást elengedek a fülem mellett, csak a haldóklóknak lehet utolsó kívánsága, és ha rajtam múlik, ziláltan vonzó betegem fixen túléli a mai napot.
Lefertőtlenítem a kezem, mielőtt piszkos mancsokkal matatnék engedély nélkül az úriember alváza körül. A combjából csordogáló vörös patak egész jól blokkolja a kínosság radarom. A rend kedvéért azért elpirulok kicsit.
Volt már balszerencsém csúnyább sérüléshez, de látszik, hogy ezt nem itt fogom összefoltozni. Nincs mást tenni, azt is fertőtlenítjük, és szakadt ing helyett tisztességes csomagolást kap.
Határozottan, biztatóan szegezem a páciensre a tekintetem. Legalábbis igyekszem. Kicsit lehetne rondább. Könnyebb dolgom lenne vele.
– Ne aggódjon, uram. Azonnal hívok segítséget! – Elhallgat a fülemben Britney Spears, amíg tárcsázom Romyt. – Szia! Bocsi, hogy megzavarom a randitokat. Találtam itt egy sebesültet. Be van nyomva a GPS, ide tudnátok jönni? Elég csúnyán vérzik, de korainak tartom zsebre tenni. – Kikapom a jobb fülesemet és a sráchoz fordulok. – Mitől is vérzik, uram? – kérdem, tolmácsolásra készen. – És mennyire kell aggódnunk a támadók miatt? Itt vannak még valahol? – suttogom, lejjebb húzva a homlokomon a sildes sapit.

...

To: Xaviors Vibe Character Skin

Mióta Kaine sikeresen elrontotta a kiskutyámat, azóta kitartottam amellett, hogy igenis velünk tartson a játékos nagysétákra. Arrowt ugyanis hidegen hagyta a kislabdahajítás, mióta párszor Csodapók felügyeletére volt bízva. Újfent focizni szeretett. Focizni! Életemben nem értettem ehhez a labdajátékhoz, ráadásul olyan lendülettel és hevességgel játszott, hogy nem volt tekintettel az állóképességemre. Időnként képes volt úgy felöklelni, hogy utána csak csillagokat láttam. Kiskutyám pedig őszintén nem értette, hogy minek heverészek a földön, amikor játék van? Hamar realizáltam, hogy így sosem lesznek levezetve felesleges energiái és Csodapók közbenjárása van szükségem.
Freddy is útra készen állt mikor készülődtünk és már-már azt hittem, hogy szeretne velünk tartani. Nem lett volna ellenemre, kiskutyám is szívesen látta volna őt, de legfőképpen a jutalomfalatkáit. (Sajnos, ha játékról volt szó, akkor a labda volt a legfőbb szerelme, mi – emberek – kispadra kerültünk.) Egyetlen problémám ezzel a forgatókönyvvel annyi volt, hogy akkor nem tudtam volna elújságolni nagyszerű híremet Csodapóknak.
Azonban Freddynek valami rendkívül sietős dolga akadhatott, mivel alig tudtam egy „Jó utat, vigyázz magadra és hívj, ha valami baj van!” – szavakba foglalt csatolmányt utána küldeni, némi kedvességgel és szigorú anyai figyelmeztetéssel vegyítve. Jeez, most, hogy jobban belegondolok, tényleg úgy hangoztam, mint a Mamám!
– Nem tudtam aludni tegnap este, ezért néztem egy csomó tutorial videót – váltottam izgatottan témát, Kaine arcát keresve, míg Arrow megtisztelte azt a szerencsétlen tűzcsapot a járda szélén. – Mármint táncost, hogyha szeretnél gyakorolni – harangoztam be a remek hírt. Mondandóm mellé imitáltam is az egyik csípőrázós mozdulatot a felvételről. Noha az én verzióm is eltörpült az eredetihez képest, de olyan nagybácsi mellett, mint Dimitry, elég magasan volt az a léc.
– Múlt este sokáig elvoltál – szúrtam oda kicsit megrovón. Nem az éjszakai kijárásával volt problémám (csak egy kicsit), hanem azzal, hogy egyedül csinálta és alkalmasint titokban. Erről kivételesen tudtam, mert láttam távozni az ablakon keresztül. De türelmes voltam, megvártam, hogy ő mondja el merre járt pontosan. (Ha nem osztja meg velem tíz percen belül, rákérdezek! Vagy inkább húsz percet várjak? Talán fél órát?)
– Szóval megértem, ha most nincs hozzá kedved – folytattam korábbi gondolatmenetemet. – Csak gondoltam megpróbálom más irányból közelíteni az oktatást, így talán könnyebben veszed majd a lépéseket. Meghallgattam pár tippet arról is, hogyan lenne érdemes tovább adni másoknak tánclépéseket – indultam tovább a park irányába, ami remek kutyafuttatónak szolgált. Szerettem idejárni, mert a Bayville-i ház hátsóudvara leginkább egy raktárral ért fel a felújítási munkálatok miatt.
– Egyébként sikerült megvennetek a ruhát? Én már beszereztem a sajátomat! – iszonyú sokat válogattam, minimum tíz mentális összeomláson mentem keresztül közben. Innen is nagyon köszönöm Lilinek, hogy kitartott mellettem!
Elengedtem Arrowt a parkos részen és táskámból előhalásztam a labdát is. Ennyi elég volt ahhoz, hogy kiskutyám kizoomoljon. A laszti hatalmát átruháztam Kainere, mivel ő volt az ügyeletes abban, hogy kifárassza kiskutyámat. Én maximum csak a vizet fogom adagolni mindkettőjüknek.
Elvis – Hound Dog című számát dudorásztam egészen addig, míg a mobilom közbe nem zenélt. Hirtelen az 50-es évekből átváltottam BTS-re. Eltartott vagy fél percig mire felfogtam, hogy a telefonom csörög! Gyorsan a kezembe halásztam a készüléket és amikor megláttam Freddy nevét a kijelzőn felfoghatatlan sebességgel vettem fel és emeltem a fülemhez.
– Háló? – szóltam bele azonnal. Freddy mondandója miatt torkomon rekedt a kérdés, hogy: „Minden oké?” – RANDI?! Ez nem randi! – bukott ki belőlem kisvártatva, jóval hangosabban, mint azt eredetileg terveztem. Megszeppenten néztem el Csodapók felé. Vajon hallotta? Kit akarok ámítani?! Biztos, hogy hallotta!
– Nincs se virágcsokor, se gyertyafény, se vacsora… – fojtott hangon magyarázkodtam. Pironkodva kerültem Kaine pillantását, kicsit el is fordultam, hogy biztosan ne hallja mit beszélek a telefonba. Bár nem egészen voltam biztos abban, hogy Freddyt akartam felvilágosítani a helyzetről, vagy csak magamnak akartam bemagyarázni ezt.
Mármint komolyan, milyen randi? Ez nem az, amire Freddy gondolt! Mi csak barátok vagyunk, lakótársak és ezért együtt lógunk, tök normális. Nagyon is normális. Normális… ugye?
– Várj, várj, várj lassabban. Sérültet? Te jól vagy? – kétségbeesett arckifejezéssel fordultam vissza Kaine felé. – Milyen támadás? – próbáltam fülelni, mert Freddy hangja, mintha eltávolodott volna. Sőt, egészen olyan volt, mintha valakihez beszélne.
– Freddy az. Azt mondja talált valaki, aki megsérült? Segítséget kér – kommunikáltam le Kainenek az infót. Szabad mancsommal jeleztem, hogy rekesszék be Arrowal a játékot.
– Ne mozdulj és semmiképp se rakd le a telefont! – hangosodtam fel, hogy biztos hallja Freddy a túlvégen. – Úgy könnyebben odatalálunk, oké? – vártam világos megerősítést.
A pórázzal már rajta voltam, hogy befogjam a kiskutyámat. Nehezített menet volt, mivel agyban teljesen átállt a játékra, ilyenkor fabatkát sem értek a vezényszavak.
– És semmi esetre se rakj zsebre senkit sem! Csak ha nincs más mód, az is lehet, hogy civil – szögeztem le. Még csak azt kéne, hogy a mutánsrettegők ránk jöjjenek!
– Itt vagy még Freddy? Kihangosítalak – jeleztem előjáróban. Szerettem volna, ha Csodapók hallja mi folyik a túloldalán, míg én áttáncoltam Freddy telefonjába, hogy átküldjem a sajátomra a tartózkodási helyét.
– Arra! – mutattam előre, mikor visszatértem. Telefonomon előhívtam a térképet Kainenek, hogy előre tudjon menni, míg én powerwalkba kapcsolva igyekeztem a helyszínre. Arrow persze előbb ért oda a póráz végén, mint én, szapora légvételekkel a sietéstől.
– Mindenki nyugodjon meg! – kapkodva vettem két levegőt a falnak támaszkodva. – Tudok… – újabb mély levegő után nyúltam. Bízva abban, hogy ez most le is jut a tüdőmbe. Az összkép kedvéért fel is egyenesedtem.
– Tudok CPR-t! – harangoztam be büszkén.
Tekintetem éppen csak felfogni próbálta az eseményeket, de nem jutott messzire a vöröslő tócsáról. A látványtól fehérebb lettem a szűz hónál télvíz idején.
– Atyaég az ott mind vér?!

...

Romy, Freddy
&
David

Jó érzéssel töltött el úgy elsétálni bárhol a házban, hogy tudtam, ehhez én is hozzátettem valamit. Nem csak használtam, laktam, léteztem benne, hanem ismertem a legtöbb zugát is. Igaziból a lakóközösség részének éreztem magam, ami most már többfősre duzzadt. Kis négyesünk hamar kinőtte a cirágbolt fölötti lakást már azzal is, hogy Gwennek és Milesnek nem igazán volt lehetősége máshová menni, mint hogy nálunk szálltak meg. Nem zavart, mert roppant érdekesnek találtam, ogy mindketten teljesen más talentekkel voltak megáldva és másképp is kellett velük kooperálni. Miles még igazán kezdő volt, ha nem akartam pár pókfonalat az arcomba újra és újra, akkor pár trükköt bizony kellett neki mutatnom, bár azzal a kütyüvel kicsit bonyolódott a dolog, elvégre az enyém tök organikusan termelődött, míg neki kellett valami patron.
Kivételesen most a kutysétáltatás volt napirenden, aminek örültem, mert kicsit elültem a lábaimat a toronyban gubbasztva. Még szanálnom kellett a hirtelen felhalmozott lomokat, hogy mit mennyire tartottam hasznosnak vagy kevésbé, közben pedig teljesen elvesztettem az időérzékem és törökülésben lássuk be nem a legkényelmesebb pózt vettem fel. Talán volt némi hátsó szándékom azzal, hogy ide fel hordtam mindent, ami érdekelt, mert legalább nem kellett elszámolnom Romynak, hogy mit miért hoztam haza főleg ha veszélyes. Ezek itt igenis mind hasznos dolgok voltak.
Arrow már egészen kiismerte az új terepet, már tudta, hogy a jókora tuja mellett elhaladunk, akkor annam nem csak séta lesz a vége, hanem játék is. Ennek persze az let a vége, hogy már félúton megkaptam a pórázt és egészen addig próbált Arrow rángatni, amíg el nem eresztetem róla. Velem nem akadt emberére, ha én nem akartam, hogy húzzon, akkor kénytelen volt panaszkos tutulás mellett visszavenni a tempójából ha nem akart persze megfulladni. A tűzcsapnál méltóztatott először megállni, Romy pedig előhozakodott egy random témával. Vagyis nem volt az annyira random, mert amióta kilátásban volt a bál, próbált engem valami táncfélére tanítani. Egy volt biztos, hogy a ritmusérzékemmel nem adódtak gondok, de gyakorlatilag semmit nem tudtam azon kívül, hogy feltételezhetően Petertől nyertem egy kis táncos skillt. Még a Casa falain belül próbált tényleg nagy türelemmel okítani, de én annyira leblokkoltam attól, hogy azt néztem, ő hogy mutatja, hogy aztán nem győztem felvenni a ritmust. Totális kudarc volt és azóta annyi minden jött még, hogy nem sok időnk volt gyakorolni.
- Vannak jók? Mármint olyanok is, amik orvosolják a problémám? - hirtelenjében eszembe jutott a legutóbbi malőr, amikoris teljesen elvesztettem a fonalat különféle környezeti tényezők miatt. Látnom is kell, amit mutat nem?
- Furán venné ki magát, ha nem tudnék, mindenki más meg igen. Te is szeretnél táncolni, nem? - ezt az egész bál dolgot én úgy fogtam fel, hogy ha már engem hívtak el, akkor nem ártott tényleg felkészülni is rá, hogy valamit prdukáljak. Nem járt úgy át az izgatottság ugyan, mint őket annak ellenére sem, hogy még sosem voltam ilyen eseményen, de az rám is átragadt, ahogy készültek. Nem akartam sereghajtóként lemaradni. Igazából fogalmam sem volt, hogy képzeljem el az egészet és a hangulatát, így többnyire megnéztem pár videót, hogy legalább fogalmam legyen róla milyen egy bál. Peter emlékei nem sok érzést váltottak ki belőlem, puszta emlékképek voltak. De nem tudtam levenni a szemem arról a mozdulatról és a megjegyzés megint fáziskésésként csapódott le.
- Leadtam pár rosszfiút az ügyeletes rendfenntartóknak, hoztam haza egy kis pénzt. - nem volt szándékomban titkolózni, csak elővigyázatosságból inkább előre nem szóltam ezekről. Utólag akár azt is elmesélhettem nekik, hogy miféle feladattal bíztak épp meg. Plusz pont volt a megvízónak, levezetés nekem. Egyébként is megbeszéltük, hogy nincsenek titkok, én pedig tartottam ehhez magam. Meg a szemkontaktust vele nettó pislogás nélkül.
- Úgy érted táncoljak a kutyával? - ráncoltam a szemöldököm tanácstalanul, mert annyi szent ha eleresztjük labdástul, akkor Romynak vele kell megharcolni a figyelmemért, hacsak nem szeretné, hogy mindkettőnk nyakába felugráljon.
- Milyen tippeket kaptál? - igyekeztem kihasználni az időt arra, hogy még beszélgessünk nyugiban, amíg a póráz nélunk volt kutyástul, erre megadatott a lehetőség. Minden további már a véletlen függvényévé válik ezek után. A ruhára való rákérdezés váratlanul ért és eszembe juttatta, mennyit szenvedtünk a boltokban, mire Laze összerakta, mit mivel kellene megvennem. Ha én mentem volna be, akkor bizonyára leakasztom az első jó méretet, de látva azt, hogy ő milyen piperkőc módon kezdett el nézelődni, úgy éreztem talán nekem is meg kellene adnom a módját.
- Meg, de még meg kellene tanulnom nyakkendőt kötni. - summáztam a hiányosságom is egyben a válasszal. A kiránduláson sok mindent tisztáztunk, többek között azt is, hogy itt senkinek nem okoztak gondot a hiányosságaim. Elvégre nem volt olyan életem, mint bármelyikőjüknek. Most már bátrabban beszéltem ilyen skillekről, nem feszengtem.
Arrow eleresztése most már aktuális volt, a labda láttán viszont az utolsó figyelmét is elvesztettük. Sebaj, olyan messzire hajítottam neki azt a labdát először, amennyire csak lehetett. Elsőre ezt el lehetett játszani vele, aztán már csak focizni volt hajlandó. Javában gyűrtük a labdát, amikor megszólalt Romy telefonja. A fülem megosztott figyelemmel is működött, egyébként is sikerült kicsalnom néhányszor azt a labdát egy újabb eldobásra. Nekem is megütötte a fülem a telfonból szóló hang, úgy figyeltem fel Romy reakciójára, mintha valami fontosról maradnék le, ha nem így tennék. Talán még az erős megütközés is kiült az arcomra és Arrow már az ujjam böködésével próbálta érzékeltetni, hogy dobjam már el neki a labdát. Semmit nem ért az, hogy speciel hátat fordított nekem, hallottam továbbra is mindent. Továbbra is bámultam Romy hátát és megszokott mozdulatból dobtam el újra és újra a labdát, míg nem a beszélgetés további része aggodalomra adott okot. Freddyt még szoknom kellett és egyelőre csak a látszólagos bizalmat szavaztam meg neki. Engem speciel nem érdekelt, kiket fogadtunk be, amíg nem hozott bajt a fejünkre. Niel is sokkal körültekintőbb volt. Végül mire letette a telefont, már ott álltam hozzá közel.
- Akkor nézzük meg. A kutyás randi berekesztve. - hümmögtem egyetérttően, miközben a telefont füleltem tovább. Én mondjuk úgy értettem, hogy a kutyával randizást, mert ezt a szót elég sokféle kontextusban hallottam már használni, így ennyiben is hagytam a dolgot és figyeltem tovább. Romy eléggé tudta a dolgát a telefont illetően, így hagytam, hogy megszerezze a koordinátákat és már úton is voltunk. Vagyis csak az után, hogy segítettem neki megfogni a kutyát, mert amint a figyelem elvonódott róla, sértetten noszogatott minket meg ugrált tovább, mint egy megkergült kenguru. Részemről nem volt semmi mondanivaló, így bizonyára fura lehetett a csönd ami beállt, míg Romy vissza nem tért.
Valóban nem volt olyan messze a hely, egyből megcsapta az orrom a vér fémes szaga és Freddy meg az új arc kettőse hamar felbukkant. Én óvatosan pillantottam körbe, hogy ha valami történne még, tudjak reagálni. Ahogy gyorsan levettem, a seb már el volt látva, így más lehetett a probléma forrása.
- Vannak még a környéken? - tettem fel a lényegretörő kérdést. Nem kifejezetten érdekelt, miért lőtték meg, az már inkább, hogy a terep biztosítva volt-e és a lányok illetve Arrow biztonságban volt-e.
- Ahogy látom elkel egy kis segítség, golyó? - már hogy kikerült-e vagy kell még vele valamit fabrikálni. Ilyen ha az ember nem ismeri a másik skilljeit, csak találgatni tud.

I'm a clone of an imbecile,

what are you complaining about?!!

Kai&Romy&
Freddy&X

Különben fáj. Érzem, ahogy a golyó fémes hegye beleállt a húsba, eltalálta és roncsolta az eret, a vér is egyre sebesebb iramban falja nadrágom szövetszálait.
Először valaki hamis énekére neszelek, már fejben is szarul hangzik, mint egy rosszul behangolt rádió, ami néha-néha tourette rohamot kap. Vagyis a fájdalom, a nemrég lenyelt két egész xanax megint blokkolja mások gondolatait, legalábbis amíg David vagyok nem Karami. Az menne, mint a Terminátor, még az agyába kapott golyó sem állította meg.
Feltűnik az ének kibocsátója, kissé ugrál előttem a kép, keresem asszimetriáját, de egyelőre csak egy szabályos elsősegélydobozra tudok fókuszálni. Kizárom, hogy különös, összeszűkítem egyébként sem nagyméretű szemem és szia helyett valami fontossal kezdek.
-Mutáns vagy?
A szint jelenleg mellékes, annak az esélye, hogy egy idegesítően éneklő kötöző nővér tűnjön fel ezen a sarkon, lövöldözés után elsősegély dobozzal egy a 1963,5000-höz.
-Uram?
Reccsenek fel, szemöldököm kusza ráncba szalad, aztán vetek rá valami futó, némileg ironikus pillantást, sok minden látszik rajta, de a helyzetek magaslatát nem mássza meg. Az már az uramozásnál veszett fejsze nyele. Bár nem hiszem, hogy meghalnék így és itt, eléggé derogálna, az biztos, nem lenne köze a “megmentésemhez” egy dobozzal, engem megmenteni legfeljebb ÉN tudom. Kihasználom azt a pár másodpercet, amíg gondolkodik tevékenykedés közben, és képes vagyok még kiolvasni ezt-azt. Látott már rondábbat? Egy pont neki mégis, arra nem kap, hogy kevésbé vagyok ronda, mint szeretné, arra én kapok. Azért a kezét megállítom, mielőtt nekiállna fertőtleníteni itt, határozott, mégsem túl erős mozdulattal ragadom csuklón.
-Még benne van a golyó, ki kell szedni. Uramozhatsz felőlem, de nagyjából egyidősek lehetünk, úgyhogy ne ezzel égesd magad.
Közben ez már önállósodik, el is engedem, francot fogom tartani, ha mozog, elég baj a szivárgás, meg ez a szar kötést, amit iderandomkodott. Viszont tisztább az ingemnél, megkötöm rendesen, amíg cseverészik és gyorsan én is mérlegre teszem a lehetőségeket. Csak azért hajazok egy igenre, mert derült égből elsősegélydobozt varázsolt és minden mutáns jobban érdekel, mint a csőcselék, akinek egy X-el kevesebb van.
-Semennyire, nem rám lőttek, szar helyen voltam, rossz időben, elszaladt mindenki, mert feljelenthetném őket a picsába. De kinek van kedve tárgyalásokra járni?
Gyűlölöm a kutyákat, hangosak, erre természetesen megjelenik egy, valakivel akinél a helyzet mínuszait se lehetne mérni.
-Csak nem? Kétlem, hogy az elkövetkezendő tíz percben meghalok, előbb ájulok el. De meg tudom oldani az egész procedúrát, csak kellene egy hely, ahol megmoshatom a kezem és egy orvosi szike. Az uramozós csaj szerintem tudna szerezni dolgokat.
Feltűnik valami fickó, nem nagyon van affinitásom olvasni benne, de előre megszavazom a kevésbé idegesítő kategóriát, lényegretörő kérdést tesz fel, bár unom elmondani a választ megint. Papagájokért állatkertbe menjen.
-Elmentek a lövöldözők, az is, akire lőttek, én álltam pont rossz helyen.
Ha nem hiszik, legfeljebb rásegítek kicsit, szar állapot ide, vagy oda. De csak mert a dobozos csaj talán mutáns, a kutya nem veszi a levegőt elég szabályosan!
-Golyó, de csak egy hely kell és az említett szike, megoldom. Nagyjából tíz perc múlva viszont teljesen átázik a kötés, addigra sanszos, hogy elveszítem az eszméletem, az Úr nem örülne. Kiscsaj uramozik non stop, de majd mondjátok meg neki, hiába mutáns, nem én vagyok a nagyapja. Egész rendes tőletek, hogy megvan a szándék.
Biccentek, ez egy köszönöm akart lenni, de remélem nem mondtam ki hangosan.

...

Xavior Complex

"He is a bad boy with a tainted heart ~" Outfit Annyira mégsem cuki.
De azért befogadjuk, ugye?

Magamhoz ölelem az elsősegély ládát. A szemem kigúvad, lomhán pislogok vele a páciensre.
– Mutáns? Az mi? Eszik vagy isszák? – játszom a hülyét. Ösztönös az alakítás, egész életemben erre gyúrok.
Lehunyorítok a mancsomat megállító kézre. A srácnak zongorista ujjai vannak, de legalábbis hosszúak és karcsúak. Azokat hívják így, nem?
– Oh, az kellemetlen – húzom el a számat együttérzően, miután közli, hogy lövedék van a sebben. – Attól még nem ártana fertőtleníteni. Ki tudja, miben járt az a golyó a lábán és a pisztolyon kívül!
Oltogat itt, amiért uramozom, bezzeg a nevét nem köti az orromra. Mégis hogyan szólítsam akkor? Haver? Figyi? TE?!
Pukkancs. Hiába nem látszik rajta elsőre a morc, pont olyan a modora, mint Logannek.
Kegyes leszek és elnézem neki, mert én sem lennék tündérbogyó, miközben szivárog ki belőlem a lé.
– Nem kell rögtön támadni… – dünnyögöm. – Csak udvarias akartam lenni. Manapság simán kiderülhet egy huszonéves szépfiúról, hogy valójában aggastyán!
És ha azt hiszi, majd ettől égek, hatalmasat téved! Egy ilyen malőr meg sem kottyan, a saját gondolataimnál semmi sem lehet cikibb! Mint például, amikor rájövök, hogy hangosan szépfiúnak hívtam, és elindulok lefelé a pánikcsúszdán. Ugye nem hiszi, hogy flörtölni próbálok? Szépnek szép. Nyilván ő is tudja, virít róla. De épeszű lány nem flörtöl bajos szépfiúkkal! Apu is megmondta, hogy azokkal csak a baj van, a nevük is mutatja! Különben meg Kurt ezerszer helyesebb!
Megpróbálom a hívás közben kimasszírozni a fülemből a forróságot. Romy nem érzi át a helyzetem kínosságát, mert lefoglalja, hogy a saját helyzetét tegye kínosabbá. Füzet helyett fejben strigulázok. Nincs kedvem több bűvésztrükköt mutatni Pukkancsnak.
Romy vacsoráról meg gyertyafényről hadovál. Nem meséltem volna neki a Nielli meglepetés randiról, ha tudom, hogy így égbe szöknek tőle az elvárásai. Szerencsétlen Pain. Képes egyáltalán megkülönböztetni a virágokat a gaztól?
Pukkancs új infót vet oda nekem. Húha, véletlenül lőtték meg? Akkor mégsem maffia háborúba keveredett? Teringettét. Lehet, hogy a mentőket kellett volna hívnom Romy helyett?
Tölcsért formálok a szám és a kezemben maradt airpod köré.
– Azt mondja, csak belesétált a golyóba. Gyanúsan civil, viszont szerintem sejti, hogy én meg nem vagyok az. Oké, igyekszem ebben a dimenzióban tartani.
Visszaillesztem a fülest a helyére, és megpaskolom betegem térdét az épebb oldalon.
– Ne aggódj, perceken belül érkeznek a lakótársaim. Profin kezelik az ilyen vészhelyzeteket.
Erre, mint egy rossz vicc csattanója, odatámolyog hozzánk Romy sápadtan, kifulladva, morzsányi chill nélkül. Felegyenesedem, hogy megsimogassam a hátát.
– Mindenki nyugodt, Romy – duruzsolom neki. Kurt csitítgatott így engem, amikor kikészültem, és ha nem épp a közelségétől voltam kikészülve, akkor szuperül bevált. – Te kérsz egy zacskót? – Úgy teszek, mintha a hátsó zsebemben matatnék, és felkínálom neki a papírtasakot. – A végén még Painnek kell rajtad CPR-oznia.
Elengedem az inkognitómat. Pukkancs okosan kiokoskodta, hogy nem pusztán a türelmem, a készleteim is korlátlanok.
– A szike a legkevesebb – húzom ki magam. – Vér is van nálam, olyan tasakos kiszerelésben. Többféle ízben. Izé, csoportban.
Úgy vagyok vele, Pukkancs ápolónőjeként illik felvilágosítanom mindenkit a sérült állapotáról. Nagy komolysággal bele is vágok:
– A golyója még megvan – tájékoztatom Paint, majd hadarva helyesbítek. – Mármint a comjában ragadt a töltény! – Csőlátással óriás lakótársamra fókuszálok, hátha a zsigeri feszkó belém rekeszti az agymenést.
Semmit nem értek Pukkancs monológjából. Biztos kezd alélni a vérveszteségtől. A nagypapám, mert mutáns vagyok? He? És a nevét még mindig nem árulta el! Jó, ha te így...
– Én azt mondom, vigyük haza az URAT, túl sokat tud. Az is gyanús, hogy random kilyuggatták. Ha normálisan bemutatkozik, és megköszöni a segítséget, hajlandó vagyok be- meg kizsebelés nélkül hazakísérni. Amúgy alig negyedórára lakunk innen – szúrom közbe Pukkancsnak, hogy képben legyen. – Én Freddy vagyok, ők itt Romy meg Pain, és szívesen.
Felszegem az államat, dacosan, a szemem sarkából pislantok le a srácra, aztán Pain felé fordulok és ártatlanul rábazsalygok. Hamar lelohad rólam a mosoly. Romy szabályosan szikrákat szór mellettem. Pukkancs mellé húzódom, mielőtt megráz a féltékenységi aura, és inkább tárgyilagosan, fapofával szólok Painhez.
– Hogy legyen? A karodba veszed, vagy adjak neki mankót?

...

To: Xaviors Vibe Character Skin

– Semmi problémád nincs Csodapók. Teljesen természetes, hogy időbe telik megtanulnod táncolni – igyekeztem elhessegetni a negatív gondolatait, ami valójában hatással lehetnek az újabb tánclépések elsajátításában.
– Igen, nagyon szeretnék! – vágtam rá azonnal. Nem csak amiatt gyakorlok vele, hogy ne égjünk be a bálon. – Ezért tanulunk! Jóval egyszerűbb lépéseket fogok majd megmutatni, mint amit korábban – fűztem hozzá. Arról nem is beszélve, hogy sok jótékony hatása van a tánctanulásnak.
– Szerencse, hogy nem történt nagyobb baj! – mormogtam Kaine tekintete alatt. Megint jött azzal a zavarba ejtő vizslatásával. – Lehetne, hogy legközelebb nem hősködsz egyedül? – préseltem ki csak azért is magamból. – Vagy legalább szólsz előtte? Honnan tudjuk, hogy baj van, ha nincs fogalmunk arról merre leledzel? Legalább a hűtőre kiírhatnád, azért vannak rajta betűmágnesek. Még Crystal is profin használja őket, pedig ő a Holdról jött! – Bár mostanában eltűnt néhány magánhangzó a készletből. De ettől még meglehetett formálni belőlük néhány szót!
– Hát igazából ez Arrow játékideje. Vagyis csak ezután tudjuk gyakorlatba átültetni a táncelméletet, különben a kiskutyám a fejünkön fog futkosni. Tehát igen, most Arrowal kell táncolnod – bólintottam rá somolyogva. – A tippeket pedig alkalmazni fogom, legyen meglepetés! – mondjuk ha nem titkos kiküldetéseken lógna ma este, akkor esélye is lesz rá, hogy hallja slash lássa.
– Oh, amiatt ne aggódj! Tuti biztos, hogy arról is van fent tutorial a neten. Hogyha szeretnéd, akkor szívesen asszisztálok benne – jelentkeztem kíséretnek a nyakkendőkötés rögös útjához. – Vagy megkérdezhetjük Lazet is!
Freddy hívása bár felkészületlenül ért, pirospont járt neki, hogy ő legalább szólt, amikor baja adódott. El is tátogtam Kainenek: Látod? Freddy leadta a vészjelzést!
– Hogy mit csinált?! Belesétált a golyóba? – kérdeztem vissza.
Nem voltam biztos abban, hogy a nyelvi-akadályok miatt értettem félre a dolgot vagy tényleg ez történt. Ha az utóbbi, akkor erősen megkérdőjeleztem a szóban forgó személy közönségességét. Mégis ki sétálgat bele repkedő golyókba?! Mindegy, a lényeg azon volt, hogy Freddynek és az általa talált kérdéses civilnek segítség kellett. Tehát jobb volt, ha azonnal indulunk! Arrow persze nem örült ennek, viszont Kaine is az ügy szemrevételezése mellett szavazott. A kutyás randi kárára.
Kutyás randi.
Randi.
– De ez… – hebegve torpantam meg egy másodpercre, Csodapók hátát fürkészve. Nem randi (?).
Próbáltam kitalálni, hogy most valóban randevúnak titulálta ezt a kutyasétás eseményt vagy spontán csak trollkodik? Őszintén reménykedtem az utóbbiban, mivel a randi puszta gondolata miatt kezdtem közel állni egy pánikrohamhoz.
Szabályosan örültem annak, hogy kimenekülhettem a bőrömből pár másodperc erejéig. Utána némileg tisztább fejjel helyére tudtam tenni a gondolataimat: nincs randi, viszont begolyózott civil (?) és gondban lévő Freddy határozottan van.
Arrow azt hitte a nagy sietségről, hogy futni akarunk. Hiába próbáltam meg visszafogni, így is húzta a pórázt. Olyan kifulladtnak éreztem magamat, amikor megérkeztünk a helyszínre, hogy egész vonzónak találtam lefeküdni a sérült tag mellé, ha nem egy vértenger kellős, de közepén csücsülne. Annyira összemosódtak a történések számomra, hogy nem győztem kiskutyám pórázát tartani és megakadályozni, hogy képen nyalintsa az idegent. Nagyon szerette volna megvizitálni a vérláp közepén fetrengőt. Végül beérte Freddyvel, kinek úgy bökdöste a kezét, mintha az égi manna érkezését várná onnét.
– Teljesen nyugodt vagyok! – lódítottam enyhén remegő hangon. Csak nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy másokból ömlik a több liter vér. – Zacskó? Mire kellene nekem a zacskó? – néztem értetlenül Freddyre, miközben átvettem tőle. – Húzzam a fejemre, hogy ne lássak? – roppant vonzó volt ez az ötlet, de zéró vízióval használhatatlan lennék. Végül stresszlabda funkcióját töltötte be a mancsomban. Egészen addig a pontig, míg az ebédre evett zöldséggel tömött sushi meg nem fordult bennem. Ott komolyan fontolóra vettem a zacskó bevetését.
Freddy következő kijelentésére viszont a hányingerem elillant. Sőt, a döbbenettől mellé nyeltem a saját nyálamat.
– É-én nem haldokolok – krákogtam.
Pironkodva pillantottam el Kaine felé. Futó zavarom légzésemet teljesen összekuszálta, mely miatt komolyan elgondolkodtam a CPR szükségességén. Mindennek köszönhetően belebegett lelki szemeim elé az is, ahogy Csodapók mellkasomon tornázva próbál életet lehelni belém. Fogalmam sincs miért találtam vonzónak az újjáélesztés gondolatát. Talán a szájon át lélegeztetés lépése miatt? Vörös arccal bújtam a kezemben szorongatott zacskó mögé.
Jeez, Morozov, ennek most nagyon nincs itt az ideje! Éppen az orrod előtt készülnek meghalni!!
– É-értem, akkor szívmasszázs kilőve – bólintottam sután. Hála az égnek, hogy az Úr mégsem tervezi olyan határozottan feldobni a pacskert. – Jó hír, hogy nem haldoklik! – pillantottam először Freddyre, majd tekintetemet Kainere vezettem. A korábbi CPR-os téma miatt nem tudtam nem az elmém által generált, rosszul időzített és zavarba ejtő képekre gondolni.
Hahó, még mindig a lakótársad, Morozov! Persze egy lakótárstól elvárt, hogy megmentsen, ha az életünk forog kockán… De akkor is!!
– Ne para, zéró negatív a vércsoportom! – tájékoztattam a srácot a jó hírről. – Bárkinek adakozhatok belőle. De még sosem csináltam vérátömlesztést – tipródtam egyhelyben. Hogy is csinálják a filmekben? Doramákban vámpíroknak szájon át adagolják, de kétlem, hogy egy Drakulával van dolgunk.
Mikor felsorolta, hogy mégis mire lenne szüksége egy műtéti beavatkozáshoz, homlokomat ráncolva figyeltem a fickót, majd közelebb hajoltam Freddyhez.
– Miért hangzik úgy az Urad, hogy vágja milyen trükkökre vagy képes? – fojtott hangon kértem számon. Reméltem, hogy nem abból szűrte le a csávó, hogy Freddy mindenféle vércsoportot tartogat a zsebeiben. Mondtam korábban a telefonban, hogy semmi varázslat! Most tessék, itt az eredménye: ki akarják zsebelni!
– Kik lövöldöztek? És kire lőttek? Miért álltál bele? Nem hallottál még arról, ha cikk-cakkban futsz, akkor kevesebb eséllyel találnak el? – homlokomat ráncolva kérdeztem vissza a srác rövid beszámolójára. Lopva küldtem aggódó pillantást Csodapók felé, mintha némán, a puszta tekintetemmel megüzenhetném neki kétségeimet: Lövöldözés Bayvilleben? Vajon mennyire kell aggódnunk?
Alsó ajkamra harapva, feszülten hallgattam végig Freddy szónoklatát. Nem a meglátásaival volt gond, hanem a tény, hogy a civil (?) tényleg sokat tudhat. Lehet, hogy túl hamari volt polgári nevünkön bemutatkozni.
– Kaine – javítottam ki Csodapók megszólítását most már minden mindegy alapon. Picit erélyesebben sikerült, mint azt eredetileg szerettem volna. De már én untam, hogy folyton Pain-nek szólítja valamiért Csodapókot.
– Hogyha hazaviszünk, akkor tényleg meg tudod csinálni magadnak ezt a beavatkozást? – kértem számon a fickót, amennyiben helyeslően válaszolt, Csodapók felé fordultam.
– Minél hamarabb el kéne látni – jelentettem ki az egyértelműt. – A közelben nincs kórház. Ellenben, ha tényleg beüt a nagyobb baj aka elvérzik és nincs kezelve, akkor elővehetnek minket. Nagyon nem kéne… – folytattam az aggodalmakkal teletűzdelt okfejtést. Komolyan szuper lenne, ha nem kerülnénk hatóságot is érintő ügyletekbe. Jó lenne ezúttal nem lebukni, túl sokak személyazonossága forog kockán. Szerintem Kaine szintén érezte, hogy mennyire aggasztó ez az egész helyzet.
– Azt mondom ne vesztegessük az időt és inkább tedd zsebre! – fordultam határozottan Freddy felé. Ezt követően mellé léptem, tölcsért formáztam a kezemből és ha illik, ha nem illik társaságban sugdolózni, ezt most igenis bizalmasan tudattam vele!
– Feltéve, ha van benne hely és úgy érzed menne neked. Semmi pressure, ez csupán óvintézkedés lenne. Nem tudjuk kicsoda, micsoda, honnét jött. Azt sem, hogy biztosan véletlenül lőtték-e meg vagy sem. Jobb, ha nem tudja pontosan hol lakunk, míg nem tisztáztuk a kilétét. Gondolj arra, hogy a zsebed lehetne az ultimate kendő! És így biztosan nem vérzik el, míg odaérünk – soroltam fel számos indokot miért lenne helyes így tennünk.
Egyáltalán nem irigységről volt szó, amiért Kaine hercegnősen cipelne valakit. (Na jó, talán egy picikét?) Viszont fact volt, hogy mankóval soha nem érne a címre, addigra ötször elvérezne! Az Úr is azt mondta, hogy gyorsan kell cselekedni, hát hol máshol lenne a legnagyobb biztonságban, ha itt van Freddy, aki önmagában egy két lábon járó időnyerő?

...

» The Brotherhood of Bayville