Vampire hunt

Amikor Karami feltette a kérdést a velem szemben lévő tükörben, tényleg egy Bloodymary nevű helyre akarok-e menni, elvigyorodtam. Balhésnak tűnt és mi szeretjük a cirkuszt.
Bár megerőltető, hogy felkelek, ruhát húzok és elvitetem magam Richarddal a helyhez legközelebbi utca sarkára.
Rich Karami egyik bérgyilkosa, kopasz, tetovált fejű fickó, a méreginjekciók specialistája, már konzultáltam vele, ha vénásan szúrom hány másodperc alatt lesz hullamerev egy test. Sosem veszi észre, ha nem pont Karamival beszél, de ezzel a legtöbb embere így van, bár a komoly dolgokat szereti E/1-ben intézni és akkor mélyül a hangom, éle és érce lesz minden szavamnak. A lusta, kissé flegma nyugi állapotot a chill pillanatainak vehetik, ha egyáltalán gondolnak “hangulatingadozásokra”
Rich már olyan kurvarég a csapat tagja, hogy még elmemanipulációt sem kell rajta eszközölni.
Egyszerűen befordul oda, ahová mondtam és kitesz a megadott helyen, abban az időpontban, amit meghatároztunk.
Becsapom az ajtót, fizetni nem kell, sőt néha poénból-és mert szeretek Karesz ügyeibe beleszólni, én húzom le őket.
Tompán bámulok az elrobogó kocsi után, aztán a vörösen villogó cégérre nézek és besétálok a bárba.
Hallottam valami hülye pletykát a helyről, az keltette fel érdeklődésem, bár nem hittem el, hogy tényleg vámpírok szopogatnák itt a vérpiros cseresznyét. Megannyi mendemonda kering különféle mutánsokhoz köthető helyekről, így arra asszociálok különös gének vannak a dologban és a tulaj talán hozzám hasonló, vagy apám iskolájából járnak át ide.
Mindenesetre ígéretesnek hangzott, megérte felöltözni érte, egyenes tartással, bár kissé lustán sétálni a pulthoz.
Egyelőre semmi különöset nem veszek észre, csak úgy, mint a többi bárban, fiatalok tereferélnek egymással, hátul lehet táncolni is, vagy csak a vörös miniszoknyás részeg lánynak engedték meg. Azt látom, hogy érdekes kínálattal büszkélkednek és néhány random idegennek felkeltem az érdeklődését, perifériás látásommal mindig figyelek. Bár, hogy miért nyalogatja az egyik ürge alsó ajkát, miközben tekintete a nyaki ütőeremen legel nem tudom, a vámpírlétezést nem zárja ki, ha lehet hinni a Twilightnak. Éppen azon tűnődöm milyen kémiai vegyületbe kellene mártani a testét, hogy csillogjon és ha valóban léteznének mennyiben halhatatlanok? Ha bebizonyosodna, már csak azért is lopnék egyet, hogy különféle kísérleteknek vessem alá, végülis jó, nagyon jó, hogy ma hajlandó voltam felöltözni.

A nem heteronak tűnő férfi egyre hevesebben nyaldossa az ajkát és megfordul fejemben, cseszek az elveimre, egyszerűen megparancsolom neki, ölje vízbe magát, aztán valahogy kilopakodok megnézni mennyire sikerült.
Kedves első reakció a buzikra, de lehet, hogy csak vámpír és ha igaz a füles végezheti “élőhalottként” a műhelyemben.
Tehát terveket szövök, mert minden agyrohadásom ellenére roppant mód érdekelne, hogy amennyiben igazak a kósza hírek, mégis hogyan működnek anatómiailag. Ez az, ami a Twilightban nincs benne, csak telenyomták nyálas faszsággal egy gyorsan növő tumorgyerekről, akit babaként már fel akart csinálni egy farkas. Meg az összes csillogott is.
Ez mind komoly dolgokon tűnődés, sikerül is kizárnom mások okvetetlenkedő gondolatait, amikor belém jönnek.
Vágok egy fáradt bazdmeg fejet, de csak a pult kapja előttem, a lánynak marad a fáradt. Nem napjában mernek nekem ügetni.
-Segond.
Legyintek. Az italom is maradt, tragédia sem történt és még a fejében nem jártam, annyira lekötött a vámpírújdonság varázsa. Közben az egyed, amelyik kinézett magának még mindig a száját csócsálja.
-Ez egy melegbár? Mert bár nincs gondom velük, az a tag már 79 másodperce szopja rám a száját, pedig azt hiszem, neked kellett volna felkeltened a figyelmét. Ha csak nem vagy…
Hajolok közelebb hozzá mindegy alapon, hogy ez utóbbi szót egy cseppnyi Karami intonációval, csak hogy reszelős legyen, tegyem hozzá.
-Vámpír.

Igyekszem úgy nézni a lányra, mintha semmi fenomenális nem lenne abban, hogy az előbb jelentette ki mire izgulnak Twilighték. Kitágulnak orrlyukaim, érzem, hogy Karami fészkelődni kezd elmém egy kibontakozni vágyó, hátsó zugában és elvigyorodom.
Fel KELL boncolnom egyet. Tehát ma elvileg én viszem haza a csókát, bár jobban örülnék egy lánynak…
Futólag végigmérem a vöröst, aztán fejrázva az italomhoz fordulok.
-Bevallom azért jöttem ide, mert mertem hinni néhány szóbeszédnek. Úgy tűnik igazam volt.
Fűzöm hozzá lazán, de csak kevés alkoholt kortyolok, az erőm kontra nyugtatók-pia kombó nem nyerő párosítás, márpedig szereznem kell ma egyet.
Kicsit csalódottá válok, amikor beközli, rá nem lőhetek ma este, embercsajokban majd máskor utazom, különben valahogy tiltja a “vallásom” ártatlan nőket bántani, nem darabolós gyilkos vagyok, csak ha már félig hulla állapotról beszélünk. De kerüljük a Dahmer-féle gondolatokat, még a végén feltámad egy újabb vérgeci személyiség.
-Kíváncsiság. Szeretem az extrém…sportokat.
Az a vicc még mindig őszinte vagyok, egy gramm manipuláció nem volt eddig semmiben, amit felé közvetítettem.
-Te? Azt ne mondd, hogy olyan szektás vagy, aki feláldozza magát nekik. Egyáltalán…hogy lehet kiszúrni, hogy azok? Gondolom nem buzi mindegyik. Hideg bőr, tartsunk elé tükröt?
Az marad rám, aki bámul, vagy valami még gázabb példány.
Futó pillantást vetek a fickóra, aztán visszafordulok beszélgetőpartneremhez, remélem nem vérvédelmi aktivista, vagy hasonló, lássuk csak…mi lehet még? Túl nagy tömegben, ennyi gyógyszerrel nem tudok olvasni benne, de most Karamit sem engedem felszínre bújni.
-Azt hiszem elég elbaszott az agyam. Nincs veszélyérzetem.
Megintcsak nem hazudok, olyan nyugodtan vonok vállat, mintha az a temérdek nyugtató már haza is vitt volna innen. Honnan tudom meg hány éves egy ilyen? Vagy csak a legendákban nagyon öregek?
Pásztázom a tömeget, kellenek infók és áldozat, hideg test, szike, ami megállapítja mennyire alvad, csak egy kicsit, nem vagyok én akkora állat. A többes számról már nem beszélünk, engem tisztán kutatási szempontból érdekelnek, de a bennem élő terrorista vágná azt poénból is.