Next step

Rohanok. Ez, egy kalap alá véve a krónikus késés szindrómával, meglehetősen standard üzemmódnak tűnik nálam az utóbbi időben. Tény, összeegyeztetni a laborban töltött időt a pókoskodással, úgy, hogy közben mindkettő tevékenységen kívül is lenne életem, nem könnyű, de szeretném azt gondolni, hogy eddig egészen jól zsonglőrködtem a három területtel. Ugyanakkor óriási hazugság volna, ha azt állítanám, hogy ez egyedül az én érdemem, mert sehol sem lennék MJ megértő támogatása nélkül. Ami csak egy újabb indok arra, hogy miért nem szeretném ezt a mai alkalmat elszúrni... mindketten vártuk már ezt a napot, Michelle hangján különösen érezni lehetett a sztoikussága mögött meghúzódó izgatottságot. Másnak tuti nem tűnt volna fel a különbség, de én láttam arcának rezdülésein az erőfeszítést, amivel a lelkes mosolyokat igyekezett visszatartani, vagy a légies könnyedséget a lépteiben. Persze, nem mintha azért tűntek volna fel ezek, mert a szokottnál is tovább felejtettem volna rajta a pillantásomat, csak... izé... khm...
Szóval, a lényeg, hogy nem szeretném, ha úgy érezné, hogy cserben hagyom. Ennek tudható be, hogy nem is próbálok lassítani lépteimen, mikor az álarcos ügyekhez használt, másodlagos mobilom megszólal.
- Ön a világ legtöbb lábával rendelkező nyomozóját hívta. Kérem, hagyjon üzenetet a hálószövési hang után! *thwip* - az elnyújtott sóhajtásnak köszönhetően gyakorlatilag megelevendik előttem, mit csinálhat éppen Yuri.
- A szemeit forgatja? Mert nekem úgy hangzik, mintha a szemeit forgatná. - vagy azt fontolgatja ezekben a másodpercekben, hogy lepuffant, amikor legközelebb meglát. Nem tudom, az ilyesmit nehéz megítélni telefonon keresztül és a kínos csend, amiben lógva hagy, nem segít a helyzeten.
- Ne már, mindketten tudjuk, hogy ez sokkal jobb, mint az előző üzenetrögzítős szövegem volt! - amit nem tud megítélni, mert mindig felveszem, amikor ő hív, így sosem hallotta, és erre próbáltam burkoltan utalni.
- Utánanéztem annak a kikötői ügynek, amit említettél... - mindig is tudtam, hogy az acélos női külső alatt én vagyok a gyengepontja.
- Csupa fül vagyok! - a lábak mellett. De ezt már nem akarom hozzátenni, mert félő, hogy átrántana a kijelzőn. Úgyhogy figyelmesen hallgatok... és közben tartok egy gyors megállót egy virágárusnál, mert hát gengszterek sokan lehetnek, viszont csak egy első közös lakásnézés lesz, úgyhogy most ez élvez prioritást.
- Köszönöm, Yuri, jövök egyel! Egyébként mondtam már, hogy maga a kedvenc hadnagyom? - és még rosszalló szusszanást sem kapok, ez azért fejlődés, nem?
- Most már kapitány vagyok, emlékszel?
- Hű, de felvágós lett valaki! - az, hogy cukkolom, nem változtat azon, hogy megérdemelte a kinevezést.
- Ööö... halló?
Az pedig, hogy továbbra is köszönés nélkül nyomja ki a hívást, csak bizonyíték arra, hogy neki a nem fog a fejébe szállni a rangja. Vagy azt mutatja, hogy van egy három perces limit, ameddig el tud viselni, ez is benne lehet a pakliban.
Úgy tíz perccel később már egy jól ismert ajtó előtt állok, hozzám képest meglepő módon még előbb is a megbeszéltnél. Igazítok egyet (egy tucatszor, inkább) hajamon, mielőtt becsöngetnék.
- Oh... a forrásom nem tévedett. Tényleg itt él a legcsinosabb nő New Yorkban! - és valószínűleg úgy vigyorgok épp az ajtót nyitóra, hogy még a nevemet sem tudnám felidézni, ha hirtelen rákérdezne valaki.
- Ezt neked hoztam... - nyújtom át a gardéniákból álló virágcsokrot. - Tudom, hogy ez nem olyan, mint egy randi, de gondoltam, hogy... izé... szóval... - a verbális képességeim ennél átlagon alulibbak már nem is lehetnének.

Izgulok a mai nap miatt. Mondhatom úgy is, hogy ma hatalmas lépést teszek/teszünk. Egy lépés a felnőtté válás felé, illetve hatalmas lépés a kapcsolatunkban. Egy pillanatra se bántam meg a dolgot, sőt már nagyon izgulok miatta. Anyáméktól vegyes reakció kaptam, elsőnek apám bejelentette szó sem lehet róla. Anyám inkább gondolkodóba esett,majd rájött, hogy előbb vagy utóbb úgyis el kell hagynom a családi fészket, Peternek pedig előadtam, hogy lejár a bérleti szerződése, és elég szar helyen lakik. Másnap reggelre belementek a dologba, és nagymamám házára több érdeklődő van, jelenleg folyik a licit rá, és ha a kinézett lakásra jó ajánlatot kapunk, nem is lesz gondunk vele egy ideig, csak a számlák... De mind a kettőnknek van munkája, és remélhetőleg mind a ketten előrébb is fogunk lépni, szóval úgy érzem ezt megfogjuk tudni oldani. Bár alattam jelenleg lezeg a léc, meg szegtem az ígéretem a felettesemnek, és most mosoly szünet van közöttünk. Csak reménykedhetem, hogy ez nem lesz befolyással a jövőmre nézve.
Összeszedek mindent a táskámba, azért a fényképezőmet is beletuszkolom, majd mire leérkezem már hallom a csöngőt. Az órámra nézek, még akartam enni legalább egy banánt, mert egész nap egy falat nem ment le a torkomon idegességembe. Majd sietek ajtót nyitni, Peter dicsérete, és jesszus a virág... egyszerre meglepődöm, így picit lefagyok, és meghatódom. Elveszem teljes zavarban a virágot, majd csak pislogok rá.
- Ez gyönyörű... egye nem leakarod mondani a mait? - kérdezem félve, általában legalábbis a filmekbe, akkor hoz virágot már egy futó kapcsolatban a férfi ha valami rossz fát tett a tűzre, vagy leakarja mondani a programot. Persze Peter nem az a fajta, bár najó Pókemberesdi miatt előfordul, de akkor máris a helyszínen van és egy sms-t küld, nem személyesen jön ide megmondani, hogy ég valahol egy ház, ha nem baj most menne.
- Bocs, kicsit feszült vagyok. - sóhajtok, de megcsókolom gyorsan, és gyorsan bemegyek egy vázáért. - Csak remélem sikerül, tényleg nagyon jó a képeken, de annyi horror történetet olvastam, hogy konkrétan omladoztak a falak, meg ki volt tépve a wc. Komolyan nem is értem. - ugyanis túl jól néz ki az a lakás a képeken, bár az ára nem is annyira olcsó, de már a felét nem lehet elhinni a lakás hirdetéseknek ha nem luxus negyedbe van. Bár békés, családias környék így is, de inkább középosztály. - Iratok vannak nálad, hoztál mindent? - kérdezem kissé anyáskodóan. Ugyanis ha esetleg úgy alakulnak, hogy megtudunk egyezni, akkor felveszik ha jól tudom az adatainkat máris. Pénzt pedig... kaptam hozzáférést egy foglalóra apáméktól, amit ha eladjuk a házat vissza is adom nekik, nem szeretnék erről lecsúszni ha valóban az álomotthon.
 

- Micsodaaa? - olyan elképedéssel nézhetek rá a kérdése hatására, mint amilyet Tony Starktól sikerült kivívnom, miután egy közös labormunkánk alkalmával poénkodós célzattal elejtettem neki egy olyan mondatot, hogy a Hadigép páncél fegyverzete a valaha kreált legmenőbb arzenál. A régi szép idők!
- Milyen feltételezés ez? Ilyen már nem is történt... - úgy három napja? Talán négy? De hé, már nem kell sok és megdöntöm az egy hetes rekordomat!
- Oké, értem, honnan ered a következtetés. - vonom meg a vállaimat végül. Jah, hát nem lenne túl jogos, ha épp én sértődnék meg egy ilyen kérdésen, tekintettel arra, milyen csodálatos statisztikával "büszkélkedhetek".
- Nyugi, megértem! - legyintek is egyet mellé, mert tényleg felesleges bűntudatot érezni vagy bocsánatot kérnie. Elég nagyképűség lenne a részemről, ha azt mondanám, én száz százalékosan nyugodt vagyok.
- Komolyan? - hirtelen úgy teszek, mint akit teljesen újdonságként érnek a fejlemények, de azért miközben picit beljebb lépkedek a Jones-otthon folyosóján, kihasználom, hogy MJ háta néz éppen felém, s hagyom, hogy egy mosoly szétterüljön az arcomon.  
- Azta... nem fér a fejembe, miért vetemedne ilyesmire bárki. Az elmondásod alapján már-már úgy hangzik, mintha szándékosan hagyták volna ott ezeket a kommenteket, hogy elriasszák a lehetséges vetélytársakat. - ami nem szép dolog, ebben azért megegyezhetünk. De bíróságon nem hozható fel ellenem és bármi amit itt és most mondok, hivatalos eljárás hiányában nem tekinthető beismerő vallomásnak. Oké, elképzelhető, hogy a kitépett wc-vel egy hangyányit túllőtem a célon, de éppen őrjáratoztam közben és kezdtem kifogyni az ötletekből. A kár egyébként nem visszafordíthatatlan, a hirdető félnek mindig van lehetősége blokkolni egyes hozzászólásokat vagy akár kérvényeznie a törlésüket is. A gonosz spammerekkel persze nehéz harcolni.
- Igen, minden itt van nálam. - ez az elsők között volt, amikről gondoskodnom kellett miután a lokális őszülő csodamágus bűbája globálisan érvénybe lépett. Szerencsémre, mint kiderült, a születési anyakönyvi kivonat kiadásánál nem kételkednek sokat az ügyintézők, ha egyszer az illető szülei halottak, és onnan már könnyű volt a többit intéznem.
- Azért remélem, pihentél is valamennyit! - ha már szülői bábáskodás, én sem fogok lemondani a magam részéről a jóból. De ezutóbbit magának köszönje, mert tudom jól, hogy legalább annyira konok tud lenni, mint én, ha arról van szó, hogy minden másra figyeljen saját maga helyett. Még jó, hogy itt vagyok, hogy megtegyem helyette!
- Számítsak... tudod... arra a beszélgetésre Mr. Jonestól? - tudom, hogy ez nem egy olyan lépés, mint, nemistudom, egy eljegyzés mondjuk, de fontos fejezet lesz a kapcsolatunkban, így nem rónám fel az apjának, ha volnának bizonyos... fenyegetései meglátásai a számomra. Mondjuk, annál csak simábban mehet, amit Toomestól kaptam anno.

Megkönnyebbülten kifújon némi benntartott levegőt, mikor megnyugtat afelől, hogy nem akarja lemondani a mai napot. Mindig megértem, és mellette állok, de úgy érzem ezúttal már csalódásként éltem volna meg... így megnyugszom, hogy nem így lett.
- Na jó a lényeg, hogy nem erről van szó. - felsóhajtok. Majd köszönetképpen megcsókolom. Közben én is igyekszem összeszedni magam.
- Nem tudom, ráadásul ha például meghalt valaki az adott ingatlanban, vagy gyilkosság történt, csökken az értéke. Nyugi ebben a lakásban nem halt meg elvileg senki. Meg eléggé ellenőrzött az ingatlan ügynökség is, alaposan utána néztem. Nem hiszem a netes értékelésben. - forgatom a szemeimet, majd bólintok arra,hogy minden nála van. Én is felkapok mindent, fogom a banánomat.
- Azt hiszem megvagyok. - mosolyodom el vidáman, de izgulok... még mindig. - Jah persze pihentem, csak egész este járt az agyam az egészen. Lehet azért is mert egy ez hatalmas lépés előre, és még ijesztő is. - vallom be őszintén. - De megoldjuk, menni fog. - néémi szokatlan pozitív hozzáállás.
- Hát majd szerintem majd mikor hivatalosan költözünk, úgy érzem, nem igazán érzi még ezt valóságnak. Majd ha megtörténik. - vigyorgok rá, de nem valami biztatóan. -  indulhatunk, lassú vagy a gyors utat választod? Ha a gyorsan felveszem a kapucnis dzsekimet. - hogy a hajam ne álljon nevetségesen, és kelljen úgy hivatalos lakásnézésen lennem, mint aki évek óta nem fésülködött.

 

A testbeszédét figyelem, mert hangos szavakat szűrök le belőlük és... na jó, egyébként is hajlamos vagyok rajta felejteni a pillantásomat, így viszont legalább megalapozottan teszem. Vegyük például azt, ahogyan felsóhajt. Őt ismerve valószínűleg sosem ismerné be hangosan, mennyire nyomasztotta annak lehetősége, hogy bezavar majd ebbe (is) a kettős életem. Pedig tudhatná, hogy sosem hibáztatnám egy ilyen kétségkívül teljesen jogos aggályért.
- Ma még egy megszállás sem tudott volna távol tartani. - kihasználom a csókjából eredő közelséget, hogy ujjbegyeim lágyan cirógathassák végig arcát, miközben másik kezem elcsábul a derekára, önkényesen ott tartva őt magam előtt, hogy elmerülhessek ebben a pillanatban, a közelségében. Mert mindaddig nem is tudatosul bennem a távolság, vagy az, hogy mennyi időt vagyok képes hol maszkban, hol pedig kémcsövek néma, semleges társaságában eltölteni, amíg a közelsége egy szívesen látott gyengeséget nem csempész az izmaimba.  
- Szerintem felesleges ezen rágódnod! Talán valaki így próbált meg trollkodni. Vagy valakik. Ki tudja? - vonom meg a vállam, mert én aztán biztos nem. A glória ott van még egyébként a fejem felett? Ha nincs, akkor az csakis azért lehet, mert az ideúton levitte a helyéről az erős menetszél.
- Ugye tudod, hogy nem muszáj ezt csinálunk? Úgy értem, szerintem senki nem róná fel neked, ha inkább lassítanál és várni szeretnél még. És ez New York... ingatlanok mindig lesznek! - amíg emberek vannak, addig lakhatási igények is lesznek, márpedig az előbbiből ebben a városban nincs hiány. Amúgy nem lebeszélni akarom, de próbálok rávilágítani, hogy nem kell sehová sem rohannunk. Ez az egész még mindkettőnknek új, nemrégi nyitottunk egy olyan fejezetet, amivel korábban egyikünknek sem volt dolga, és én megérteném, ha szeretne ennek időt adni. Támogatni fogom, bárhogy döntsön.
- Akkor jó, mert készülök egy beszéddel, de még van mit csiszolgatni a retorikai képességeimen. - eresztek meg egy játékos vigyort. Oké, még nem álltam neki semmilyen beszédnek, de sok oktató videó található a YouTube-on, ami a segítségemre lehet. Mondjuk az is igaz, hogy a "Mikét válhatsz olyan karizmatikus vezetővé, mint Amerika Kapitány?" címet némileg clickbaitnek érzem.
- Úgy gondoltam, maradnánk az uncsibb megoldásnál. Lassabb, de azt hiszem, az a legjobb, ha a lehető... nos, leghétköznapibb benyomást keltjük. - amit kissé agyonütne, ha a környéken hálóhintázva látnának minket.
- De ne aggódj, ha ennyire hiányzik, utána szívesen elviszlek egy körre! - büszkén húzom ki magam a frappáns válaszom után, mindaddig, míg pár másodpercnyi fáziskéséssel le nem esik, hogy ez a szöveg kontextusból kiragadva mennyire kétértelmű. Akkor a magabiztosságomat felváltja az arcomra kúszó vörösödés, ahogy egy mentális kép igyekszik gondolataim előterébe furakodni. Ne már, Peter, koncentrálj!
- Khm... igen... szóval... - jobb lesz nem ragoznom, mert a végén még elásom magam egy kertes ház hátsó részében.
- Hölgyek előre! - nyitom inkább az ajtót, hogy valami hasznom is legyen, és igazítok egyet könnyedebb kabátomon, nem mintha ezutóbbira akkora szükség volna, de addig se dumálok. Vagy nézek rá és jövök még nagyobb zavarba.
- Remélem, Robbie nem volt túl dühös a múltkori miatt! - szólalok meg újra, immáron útközben.
- Ha szeretnéd, beszélhetek vele, hogy elmagyarázzam neki a helyzetet. - a lelkiismeretem nem hagyná, hogy legalább ne ajánljam fel, hiába van egy olyan érzésem, hogy MJ szeretné egyedül kezelni a munkaterületét, ami valahol azért érthető. Viszont gyűlölném magam, ha az én rossz döntésemet az ő pozíciója sínylené meg.

Csak mosolygok a már komolyabb reakcióján. Ajkamba harapok,majd mély lélegzetet veszek.
- Örülök, hogy így állsz hozzá. - mosolygok. Nem hittem volna, hogy valaha fogok ennyit mosolyogni... amint ez eszembe jut rögtön lehervad. Mint mindig, próbálok keménynek tűnni, de Peter jelenlétében nehéz tartanom, hisz állandóan mosolyra késztet. Anyám pont ezért is ment bele könnyen a költözés gondolatába, mert látja mekkora változásokon megyek keresztül mióta vele vagyok.
Sóhajtok javaslatára,igaza van kár előre parázni, de hát a mottóm is ez, inkább számítok a rosszra, hogy aztán kellemesen meglepődjek, mint a pofára esés.
- Tudom, hogy nem muszáj, Peter. Sajnálom, csak... tényleg marha jó az a lakást. Körbe néztem és ennyi pénzért, amit megbeszéltünk... egy lyukat kapnánk, konkrétan egy fokkal jobbat, mint amiben most vagy, már bocsánat. Marha drága ez a város, és kész csoda ez ennyiért. Azért aggódom csak HA igaz, hogy-hogy nem vitték el.  Mondjuk tény,hogy ahogy feltették rá két napra jelentkeztem de akkor is. Nem akarom elsietni, nem attól félek, hogy meggondoljuk magunkat, csak ... nagyon tetszik, és tudod, hogy nem lelkesedem soha semmiért, pláne nem ennyire.- vallok őszintén, mert nem szeretném ha bármit is félre értene.
- Igen, jogos... - bólintok, bár idegességembe inkább most azt választottam volna, hogy biztos ne késsünk, és megvallom minél hamarabb látni akarom azt a lakást. Bár elég naiv gondolatok, hogy azt higgyem az első megfelel majd.
- A visszafelé megbeszéljük, attól függ milyen hangulatban leszek. - majd elis indulunk, hát tömegközlekedéssel nem épp közel van, de még így is bőven oda kell érnünk, ha metrózunk.
- Nem tudom, mármint, nyilván haragszik, mert nem beszél velem. De nagyon megmagyarázni se tudtam a dolgot. Megrázta a fejét, hogy csalódott, elvette minden anyagot előlem,és egyszerűbb dolgokkal kell foglalkoznom. Digitalizálok. - megvonom a vállam. - Ennél rosszabbra számítottam , szóval nem húztam fel magam rajta, és amíg lenem nyugszik hagyom hűlni. - kicsit elgondolkodom a felajánlásán, majd megrázom a fejemet.
- Nem, köszi. Hagyjuk , majd én elsimítom. Én játszottam el a bizalmát, nem szeretném ha te is belekeverednél. Lehet neked még szükséged lesz rá. Vagy Pókembernek. Nem tudom milyen mélyen tud megsértődni. Ne tetézzük.
Nem ismerem még annyira Robie-t, de tudom hogy különböző embertípusok, különböző módokon tudnak megsértődni. Ez pedig az én balhém volt, és én vittem bele Petert. Vállalom a következményeket.
 

Vajon tisztában van azzal, milyen hatást gyakorol rám a mosolyával? Kétséges. Pedig rajtam aztán igazán nem múlik a dolog, mert előszeretettel ragadom meg az ilyen pillanatokat, hogy teljesen ellazultan tarthassam rajta a szemem. Maszkos lét ide vagy oda, a vörös álarc nem tud annyira elválasztani a hétköznapi életemtől, hogy közömbössé váljak Michelle boldogságával szemben.
- Tudod, az ilyen félmondataid miatt kezdem úgy érezni, hogy valamiféle személyes vendettád van a mostani lakhelyem ellen. Esetleg a birtokodban van valamilyen információ a szomszédaimról, amiről én nem tudok? - csak hülyülök, hozva a szokásos formámat, de az irónia a kérdésemben az, hogy még meg sem lepne a dolog, tekintve, milyen kevés időt töltök el azon  helyen és ennek köszönhetően mennyire elhanyagolható a többi lakóról gyűjtött ismeretem. Tudom például, hogy a közvetlenül felettem lakó Jessica szintén kevés időt tölt a lakásán és hozzám hasonlóan szeret sokak által megkérdőjelezhető, késői órákban hazaérni, mert szoktam hallani a lépteit, miközben bemászok az ablakomon. Szereti a bakancsokat, az már egyszer biztos. Randi a szomszédból szeret feljárni a tetőre, mióta Mrs. Buggin alapos fejmosásban részesítette a lakásban való dohányzásról. Nem beszélve arról, hogy a barátnője, akivel a legutóbbi hangos veszekedésük alapján már megint szakításban van, úgy tudja, hogy letette a cigit. Oké, lehet, hogy tudok egy-két dolgot. De ez már a felfokozott érzékek hibája!     
- Talán az univerzum is azt akarja, hogy az a hely a miénk legyen. - vonom meg a vállam, bizakodva, akármilyen furán hangozhat ilyesmi pont az én számból. A tudomány szerelmeseként a racionalitás talapzatára kellene építenem az érvelésemet, nem a sorssal vagy megírt dolgokkal dobálózni, viszont a hátunk mögött álló események fényében nehéz sziklaszilárd álláspontra jutnom ebben a kérdésben. A véletlen adott nekem képességeket. De ugyanakkor a véletlenek gátolták meg azt is, hogy fűbe harapjak, holott bőven lett volna rá lehetőségem az elmúlt évek alatt. Miuért ne hihetnénk hát el néhány percre, hogy a véletlenek ma is mellettünk állnak?
Arra, amit Robbieról megoszt, bólogatva figyelek. Ami azt illeti, a férfi nem okozott csalódást, hiszen az enyhe büntetés is arról tesz tanúbizonyságot, mekkora szíve van. Illetve, megerősít valamit, amit már korábban is gyanítottam:
- Szerintem ez az átmeneti harag a féltésből ered. Nem akarja, hogy valami bajod essen és az ilyesmit aligha lehetne a szemére hányni. - én biztosan nem nem fogom felróni neki, elvégre én ugyanígy érzek. Az sem kizárt, hogy az ő helyében rosszabbul reagáltam volna.
- Ez fair érvelésnek hangzik. Azért, ha meggondolnád magad, az ajánlat állni fog! - küldök felé egy széles mosolyt. Még úgy is, hogy tudom, mennyire fontos neki az, hogy legyen egy tér, ami csak az övé, aa munkája pedig pontosan ilyennek tűnik. Szóval, tiszteltben tartom a képzeletbeli homokban húzott határvonalat. Plusz, beletrafált azzal, hogy Pókembernek még szüksége lehet szövetségesre az újságnál. Azt hiszem, érik egy találkozó Mr. Robertsonnal.
Ezzel azonban, ahogy ő is mondta, ráérünk a visszafelé vezető úton foglalkozni, mert épp csak átérünk az utca túloldalára, egyből ki lehet szúrni az órájára pillantó, magas, szőke hölgyet. Hátára omló, hosszú haja éles kontrasztban áll a magára öltött sötét kosztümmel. Még jó, hogy az alkalom miatt lemondtam a tudományos poénokat hirdető pólógyűjteményemről, mert erőteljesen alulöltözöttnek érezném magam.
- Üdv! Maga bizonyára, Mrs. Hardy! - szólalok meg egyből, ahogy odaérünk hozzá egy barátságos mosollyal az arcomon.
- Igazából, Miss Hardy. - a nő mosolya sem marad el, a emeráld íriszek pedig ezzel a mosollyal együtt csillannak, miközben a kezét nyújtja. A gesztust természetesen viszonzom, és elrebegek némán egy imát Doktor Strangehez (senki ne ítéljen el, ő jutott először eszembe!), hogy ne látszódjon a zavarom.
- Ó... - szavak, Peter, szavak! Használd őket!
- Peter Parker vagyok. Ő pedig a barátnőm, Michelle. - mutatom be a mellettem állót, futólag küldve neki egy "Segítség!" üzenetű pillantást.
- Igen, mi már értekeztünk telefonon. Örülök, hogy végre személyesen is találkozunk! - a nő fenntartja a munkája kötelező kellékeként begyakorolt mosolyát, de mintha az MJ-vel váltott kézfogása kurtábbra sikerülne annál az üdvözlésnél, amit én kaptam. Vagy már kezdek paranoiás lenni. Még ezt se zárjuk ki.
- Akkor hát... - mutatok az ajtó felé, mire Miss Hardy lelkesen nyitja ki előttünk.
- Hölgyek előre! Házirendi pont. - vágom rá egyből, mire a nő aprót kuncogva rázza meg a fejét és lépi át a küszöböt. Én meg megvárom, hogy MJ ugyanígy tegyen, és próbálom telepatikusan (ú, de jó lenne az a képesség!) megtudakolni tőle, hogy mi volt ez az előbb.

Csak sóhajtok a lakásával kapcsolatban, valóban háborúban állok vele, de szerintem teljesen érthetőek az indokaim.
- Ha a patkányokat tartod a szomszédaidnak, igen. Sajnos túl sokat láttam belőlük. DE most azon vagyunk, hogy jobbat találjunk, szóval csak reménykedjünk, hogy minél előbb.
Mikor megérkezünk a helyszínre, igyekszem kívülről is  megnézni a környéket és a házat is.
- Eléggé nyugisnak tűnik. Nem igazán megszokott ez New Yorkban. Fura... mintha megsüketültem volna. - mondom vidáman Peternek, és lelkesen nézelődök. Brooklynban jártam természetesen, csak ezen a részen nem. Mint egy kis rejtett ékszerdoboz. -Elvileg nézd... - mutatok az egyik ablakra. - Az lesz elvileg ha minden igaz. Eddig nem rossz, nem rossz. - sóhajtok, majd Peter vezetésével fel is megyünk a lakáshoz, ahol már vár is minket az ingatlanos.
- Jó napot. - mosolyodom el biccentve, majd kezet rázunk. Sok kérdésem lenne, azt hiszem legalábbis, de mindent akkora tartogatok, ha megláttam magát a lakást.
- Köszi.- mikor belépek kellemes illat fogad. A nő körbe vezet minket, most kivételesen Peter az aki felteszi a kérdéseket, én csak figyelek. Igyekszem rájuk is, de csak ámulok a lakáson. Ez valami gyönyörű. Sokkal szebb, és tisztább, mint a képeken. Túl szép, hogy igaz legyen.
Végül megállunk, nem olyan nagy az a lakás, de kettőnknek bőven elég. Nagy nappali, egy pici szoba, és egy nagy háló szoba, angol konyha, gardrób, és egy szép fürdő.
- Őszinte leszek, ez a lakás túl szép az árához, hogy igaz legyen. Mindig az az ára, amit beszéltünk? - tör ki belőlem a kérdés, ami már belépésünk óta kitörni készült belőlem. De most hogy láttam, teljesen jó, felújított, egyáltalán nem lelakott... a környék nyugis, szép, van közért és a többi.
- Én is őszinte leszek. Eléggé lement egyes környékeken az ingatlan árak. Mióta sorozatos támadások érik a várost, ahol történt ilyesmi, ott lejeb kellett vinni az árainkat. Az emberek már babonából sem akarnak olyan helyre költözni, amit ért földönkívüli támadás. Vagy egyéb... lényé. Pedig mindig mondom, kétszer nem csap ugyan oda a villám. - neveti el magát kínjában a nő. - Az előző idős házaspár aki elszeretné adni, vagy kiadni a lakást, felújították, és vidékre költöztek. Elég hamar érdeklődtek, és fiatal pár, így biztos megtudunk egyezni. - mosolyodik ránk sejtelmesen.
- Kérhetnénk pár percet? - karolok Peterbe, a nő csak bólint, majd addig kimegy, hogy átbeszélhessük, és ketten is átnézhessük a lakást.
- Mit szólsz? - nézek Peterre izgatottan. - Minden rendben szerinted? Tetszik neked?
 

Nem Michelle az egyetlen, aki igyekszik az elvárásokat és a reménykedést erős kezekkel rövid pórázon tartani. Azt hiszem, ezért válok némileg idegesebbé abban a pillanatban, hogy kinyílik előttünk az ajtó, teret engedve egy lépésnek, mely tovább vihet minket egy egyszerű küszöbnél. Amilyen ijesztőnek tűnik ez a fajta újdonság, szeretném, ha ez összejönne. Örülnék, ha ez a döntés egy közös stabil pont lehetne számunkra egy máskülönben változókkal és ismeretlenekkel átszőtt egyenletben. A közvetítőnk egyből belekezd a mondandójába a bejárati ajtó hátrahagyása után. Figyelek, de bevallom, csupán fél fülemmel fókuszálok a szavaira, mert miközben körbevezet minket, egyből kiszúrom a mostani lakhelyem ablakainál előnyösebb kilátást (és nem beszélve arról, hogy nagyobb üvegtáblákat), így udvariasságból mutatok az egyébként valóban ízlésesen, de nem túlcsicsázottan kialakított konyharészre, hogy buzdítsam a nő leírását.
- Ó, szép konhyapult! És látom, nemrég építhették be ezt a szekrényrészt. - ahogy a bársonyos hangon belekezd a lelkes beszédbe, küldök MJ felé egy cinkos félmosolyt, és némi bólogatás közepette közelebb sétálok az ablakhoz, hogy lenézhessek az utcára. Idefentről, még az álarcom nélkül is úgy érzem magam, mint egy őr, aki ellenőrző tekintetével pásztázza a városát. MJ nem túloz, van ennek a helynek egy megnyugtató kisugárzása, amitől még azt is elfelejtheti az ember, hogy épp brooklyni környéken jár.
"Tudom, eleinte még nagyon új lesz, de... nekem jó érzésem van ezzel kapcsolatban! Egy új kezdet, nem igaz?" - May szavai visszhangoznak hirtelen a fülemben, amiket az első közös költözésünk alkalmával mondott... Ben után.  
- Tehát az első villám, ha jól sejtem, a nyári incidens során, nem kerülte el a környéket. - fordulok újra Miss  Hardy felé, nem is annyira kérdésként, inkább egy empatikus mosollyal megfűszerezett kijelentésként szegezve neki az MJ-hez szóló szavaiból leszűrt konklúziót.
- Megtámadták az épületet? - úgy volna illő, ha elegánsan túllépnénk a témán, ahelyett, hogy még további kényelmetlen helyzetbe hozom ezzel, de ha már olyan készségesen világított rá, hogy biztosan meg tudunk majd egyezni... nos, talán ebben az egy esetben a cél szentesítheti az eszközt. Kivételesen.
- Nem mondanám kimondottan... támadásnak. - fura, most először tűnik rövid találkozásunk során a magabiztos nő ennyire hezitálónak. Úgyhigy felvonnt szemöldökkel várom, hogy folytassa.
- Egy-két emberre a szomszédságból különös hatással volt. Bizarr viselkedést produkáltak az... esemény miatt.  Néhányan azt rebesgették, hogy látták aznap az Ördögöt. És a házaspár, akiket említettem, ők hívők. Aggasztotta őket, ami történt, ezért is látták jobb megoldásnak a költözést. - egyértelmű, hogy szeretné a lehető legfájdalommentesebben rövidre zárni a válaszát, preferálhatóan anélkül, hogy ki kéne térnie bármilyen környékbeli konfrontációra vagy szuperhumán aktivitásra.
- Érthető. A pokoli szomszédság sokak rémálma. - azért megtoldom szavaimat egy széles, bocsánatkérő mosollyal. Én küzdöttem, tényleg! A körülmények áldozata vagyok! De legalább egy nevetéssel sikerült oldanom a nő feszültségén, szóval ha bárki engem kérdezne, már nevezhetjük ezt győzelemnek.
Ahogy MJ belém karol, némi önkontrollra van szükségem ahhoz, hogy ne húzzam magamhoz közelebb, szerencsére Miss Hardy elég figyelmes ahhoz, hogy ezt a harcot ne kelljen sokáig vívnom magammal.
- A kérdés inkább az... - az ajtó csukódásával átkarolom MJ derekát, hogy gyengéd erővel szembeállíthassam magammal, és úgy húzhassam közelebb.
- hogy neked tetszik-e? Olyan, amilyenre számítottál? Vagy egy arasznyit talán jobb annál? - nézek rá izgatott várakozással, mert nem véletlen nem eresztem ám, arcának legapróbb rezdülései is árulkodnak nekem arról, mit gondol és most pontosan erre vagyok kíváncsi, nem hagyom, hogy elfedje őket előlem.
- Ami engem illet... - nézek körbe a lakásban, hogy ezzel is eltereljem a figyelmét arról, hogy jobbomat elemelem derekáról és ujjaimmal akkor érintsem az arcát, mikor pillantásom visszatér az ő íriszeihez.
- Én itthon vagyok. - simítom lágyan a bőrét, hogy egyértelműsítsem, mire is gondolok. Nekem akkor lesz teljesen tökéletes a hely, amikor őt boldoggá teszi. Szóval, ilyen szempontból kiolvashatja szemeimből az őszinte véleményt: ha ezért dobog a szíve, mindenképp csapjunk le rá!

Oh MJ, ez az egész túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. De hiába akarom a sok negatív érzést, hogy legyek óvatosabb magamra erőltetni, ha egyszerűen a mosoly nem tud az arcomról lehervadni. Pedig nem így terveztem az egészet. Komoly akartam lenni, kifejezéstelen, hogy ezzel is megtörjem az ingatlanost, hogy hátha lehet alkudni azzal, hogy azt színlelem annyira nem vagyok odáig a helyért. DE ez most megtört. Minden félelmem meglett cáfolva, tökéletes.
Szóval az az agymosásos zombis incidens itt történt. Mély levegőt veszek, majd mosolygok. Most komolyan hogy lehet ekkora mázlink? Ez komolyan.. mindjárt valami megtámadja az épületet, vagy nem tudom.
Majd muszáj vagyok időt kérni. Nem szeretnék napokat várni, mert elég nagy döntés ez, és ha sokáig húzzuk, más fogja elvinni a lakást.
Mikor megérzem Peter közelségét, csak oldalra billentett fejjel mosolygok rá. Mikor a szavait meghallom hatalmas nagy súly esik le a vállamról.
- Én is így érzem. - átfonom karjaimat a nyaka körül, ezzel is közelebb húzva magamhoz. - És más egyéb igényednek is megfelel a hely? Amit a pókot illeti. - vigyorgok rá. Őszintén szólva már tűkön ülök, már ma beköltöznék, de ezt persze nem mondom ki hangosan, igyekszem rejtélyes maradni, és nem annyira kimutatni lelkesedésemet.
- Akkor ez az? Megtaláltuk a lakásunk? Az elsőőő közööös lakásunk? Biztos? Mert őszinte leszek, én személy szerint alig várom, hogy mindent aláírhassak. Szóval most neked kell odafigyelni. Amúgy tuti kedvel téged, szóval hozd nyugodtan szóba azt a rugalmasságot. Lehet túl jót fogsz kihumorkodni. - nyújtom ki a nyelvem, amolyan szeretett teljes gúnyosan. Imádtam, ahogy meg nevettette a nőt, és ahogy engem is mindig. Peter ilyen hatással van az emberekre... vidámságot hoz. Még azért gyorsan körülnézünk, hogy könnyeben megtudjuk nézni a dolgokat, a fürdőt, elég nagy e, a konyhát, a gardróbot. Tulajdonképpen az a házaspár teljesen felújítva és bútorozva hagyta itt a házat. Majd vissza is hívom a nőt, aki épp telefonált, de letette.
- Köszönjük a türelmét. A házhoz egyébként a bútorok is járnak? - eléggé új bútorok ugyanis, pont azt néztük Peterrel, a kanapén még senki nem ült..
- Oh igen, talán ezt ki is hagytam. Nézzék el, nap mint nap, több lakást, házat mutatok be. Igen teljes felújításhoz a teljes bútorzat is jár. A házaspár kidobott mindent, mondván, hogy félnek azokat is megszállták, így új bútorokat vettek, hátha így jobban eltudják adni a helyet. Én magam segítettem nekik, gondoltam minél fiatalosabb, annál jobban vonzza a vevőket.
Mint mondtam túl szép, hogy igaz legyen. Itt már Peterre nézzek, hogy a további szót átadom neki. Hajrá tigrisem.
 

Azért abba vicces belegondolni, hogy a város egy része valamiféle maszkos csodabogárnak tart, aki az utcai forgalom autóit megszégyenítő sebességgel suhan el a fejük felett napi rendszerességgel, mégis, amint MJ karjai utat találnak maguknak a nyakam köré, s a teste hozzásimul az enyémhez, hirtelen visszaavanzsálok egy, az első randiján szavakat kereső tinédzserré. De nézzük a jó oldalát! Ezt az átmeneti (és meglehet, ritka) szótlanságomat kihasználhatom, hogy megmártózzak szemeinek mélybarna tengerében.
- Tudod, milyenek a pókok, nincsenek túl nagy igényeik. Biztosan találok magamnak egy sarkot. - pillantok körbe, mintha tényleg a lehetőségeket mérném fel a gyors ellenőrzéssel.  
- Ami azt illeti, már látok is pár szimpatikus jelöltet. Persze... - lassan tér vissza őhozzá a tekintetem, egy kiszélesedő mosoly által kísérve.
- ... nem elhanyagolandó szempont a panoráma kérdés sem. - ha szóvá tenné, simán kész vagyok rákenni, hogy a béna flörtölést ő hozza ki belőlem. Ami... hát... mondjuk úgy, hogy félig igaz. Egyébként is béna lennék benne, ez nálam a default beállítás, a különbség az ő közelében annyi, hogy nem tudok neki gátat szabni. Pláne ne várja el ezt tőlem úgy, hogy ilyen közel áll hozzám, nekem pedig minden akaraterőmre szükségem van ahhoz, hogy ne ragadjon le vágyakozó tekintetem az ajkainál.
- De ne aggódj, nem tervezem hazahozni a munkát, ígérem! - egyiket sem, hogy pontos legyek. Jó, érthető okokból a pók felszerelésem egy része itt lesz egy fedél alatt, kéz közelben, de nem fogok nekiállni a hálónkban fejlesztéseket bütykölni. Ami kéz a kézben jár a laboros melóval is, mert lássuk be, nem volna előnyös egy ilyen szép helyen (és nem mellesleg zárt térben!) komolyabb kémiai kísérleteket levezetni.
- Nos, vagy ez fog érvényesülni vagy téged fog megkérdezni arról, hogy biztos jó döntést hoztál-e velem kapcsolatban. - azért megtoldom a megfigyelésemet egy apróbb vállrándítással, hogy ebből és a laza hangnemből MJ érzékelhesse, nem kell komolyan vennie a szavaimat. Vagyis, nem feltétlenül. Mert, persze, komolytalankodok, de ez még nem jelenti azt, hogy a szavaimnak ne volna humor mögötti igazságtartalma. Ha őszinték akarunk lenni, az eddigi statisztikáim alapján nem vagyok éppenséggel egy mindenre kiterjedő életbiztosítással felérő, milliomos főnyeremény, így bennem is sokszor felmerül, hogy lehet egy olyan felturbózott kocka, mint én ennyire szerencsés.
- Szóval, sikerült átbeszélni mindent? - látszik, hogy professzionalizmusa érdekében takargatni igyekszek, de én felfedezni vélek a nő szemében némi reménykedést, ami azt sejteti, hogy itt nyert ügyünk lehet.
- Igen, mindketten úgy érezzük, hogy lefedtük az összes lényeges kérdést. Amit csakis Önnek köszönhetünk, Miss Hardy, ilyen alapos bemutatás után ez azt hiszem, nem annyira meglepő. - szerencsére Michelle megrézései helytállónak tűnnek, mert a szőke hölgy mintha zavarában kapná félre pillantását, hogy fejét rázza meg mosolyogva.
- Ugyan, ez a dolgom! Bízok benne, hogy nem lomboztam le Önöket a hely történetével! - ó, igen, ez megmagyarázza a korábban látott reménykedést a részéről. Nyilván azalatt a pár perc alatt, amíg mi négyszemközt váltottunk pár szót, ő odakinn többször megbánta, hogy egyáltalán szóba került a támadás.
- Most, hogy megnyugtatott minket a tiszta aurával rendelkező bútorokat illetően, már határozottan nyugodtabbak vagyunk! - elsüthetném, hogy tapasztaltunk már rosszabbat démoni aktivitásnál, ami kollektíven, New York szintjén igaz is, de kettőnkre lebontva szükségtelen kérdéseket szülne, melyeket kénylmesebb elkerülnünk.
- Bár ez azért felveti a kérdést, hogy mi van akkor, ha a sötét energiák magát az épülettömböt szállták meg? Úgy már egészen máshogy hangzik a "Ha ezek a falak beszélni tudnának..." kifejezés. - egy újabb nevetést csalok ki, aminek hatására egy elégedett pillantást vetek MJ-re, amolyan "Szép tipp volt, partner!" üzenettel.
- Sajnos a Bosszúállók mágusát nem sikerült elérnem, pedig szívesen megkértem volna, hogy hajtson végre egy ördögűzést a helyen. - rajtam a sor, hogy egy halk nevetést hallassak. Igen... megnéztem volna Doki arcát, amint egy ingatlanközvetítő ilyen kéréssel keresi fel. Valami azt súgja, ilyen kétségkívül fajsúlyos megbízás nélkül is van éppen elég napirendi pont a teendői listáján.
- Az egyelőre láthatatlannak bizonyuló veszélyek is hozzátesznek az egykori lakók rugalmassagához? Természetesen annak tudatában, hogy a felelősségvállalás és potenciális kárelhárítás miatt nekik már egyáltalán nem kell aggódniuk, ha az üzlet megkötése mellett döntenének.
Körbevezetőnk mintha néhány pillanatig mérlegelné szavaimat, mielőtt hagyná, hogy szemmel láthatóvá váljon íriszeiben a játékos csillogás.
- Nos, biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben szólhatok valamit az ügy érdekében. Mint mondtam, egyetlen szám sincs igazán kőbe vésve.
- Vagy a falakba. - komolyan azt hitte a jelenlévők közül bárki, hogy képes leszek egy ilyen ziccert kihagyni?
- Említettem, hogy nemrégiben festették ki a lakást, ugye? - ó, szóval így játszunk?
- Ahogy nekem is kötelességem szóvá tenni, hogy a Bosszúállók mágusa nekem se venné fel a telefont. - ami nem hazugság. Hiszen nem tudom a számát, így nehéz lenne.
- Touché, Mr. Parker!
Kihúzom magam, de azért összezárt jakiam mögött felszakad mellkasomból egy apró nevetés, hogy elüssem a száraz alkudozás élét.
- Akkor... ha ebben a részletben szintén egy oldalon állunk, azt hiszem, egyetlen kérdés maradt hátra. - pillantok MJ-re, amolyan szavak nélkül kérve tőle egy megerősítést.
- És pedig?
- Az, hogy hozott-e magával tollat az aláírásokhoz.
Azt hiszem, ez olyan adminisztratív munka lesz, amit egyikünk se bánik, tartson öt percig, tízig, vagy ameddig csak szükséges.

Természetesen, mivel Peterről van szó, így túlnyomóan komoly válaszra nem is számítottam, de természetesen elnevetem magam. Mindig ilyen hatással van rám, ő a személyes nyugtatom, drogom.
- Örülök, hogy mindenképpen találsz majd magadnak egy sarkot. Az a friss ropogós franciaágy akkor csak az enyém lesz? No lásd a panorámás jó dolgodat, néha azért befeküdhetsz mellém, sőt elis várom. - billentem félre a fejem, mosolygok. Imádom hogy olyan bénán flörtölünk egymással, nekem soha nem ment. De már kezdünk eléggé összemelegedni, és egyre jobbak vagyunk.
- Hát ennek örülök, de te is nézd a jobbik oldalát, rögtön lesz egy nővérke a közelbe mikor haza jössz az esti műszakból. - erre adok neki egy puszit az arcára.
- Bárki megismer téged, rájön, hogy tökéletes választás vagy. - mikor ezt mondom neki a két kezem közé fogom az arcát, és enyhén megcsókolom. Soha, semmit nem gondoltam még ennyire komolyan. Legszerencsésebbnek érzem magam, és igyekszem ezt kiérdemelni.
Közben behívom a hölgyet, és átadom a terepet Peternek. Az alap ajánlat, kb annyi, mint amennyiért eladtuk a házat. Ha letudja alkudni, akkor spórolni tudnék a maradékkal, vagy félre tenni, ha bármi történne, esetleg befektetni. Nem szeretnék anyagi gondokba ütközni. Így ilyen téren is eléggé nagy a tét.
Természetesen nem csalódom benne, a nő konkrétan Peter tenyeréből eszik. Izgatottan nézem az eseményeket, nem felejtek el nevetni, akkor mikor kell, és néha cinkosan összenézünk Peterrel.
És... győzelem. El se hiszem! Konkrétan elég szép összeget letudott végül alkudni. Ahogy Peter felhozza a toll kérdést, a nő izgatottan elkezdi elővenni a foglaló papírokat, és a többi, közben magyarázza a többi hivatalos dolgot, de én annyira izgatott vagyok... még jó, hogy itt van Peter, aki figyel mindenre, mert én most nem lennék rá képes. Kissé kezd az egész valósággá válni, így kezdek az miatt is picit ideges lenni. Nagy változás lesz...
Kissé rosszul érzem magam azért is, mert szeretek én vezetni, és főnökösödni, de jelenleg úgy érzem ezt jobb Peterre hagyni. Ő mondjuk albérletben van, de akkor is jobban ért ezekhez. Természetesen azért igyekszem figyelni, és feltenni a megfelelő kérdéseket. De mindent elintézünk, amit most lehetséges, megkaptuk a kulcsokat is...
Elköszön tőlünk az ingatlanos, majd ott állunk Peterrel, és nézünk egymásra egy darabig. Majd a kulcsra, majd egymásra...
- Apám kinyír... - majd egyszerűen elnevetem magam.