Hit me down because I need to know how to stand up

Hogy most miért jött nekem a mágus, arra nem olyan lényeges a magyarázat. Össze ne törje itt magát, az érdekel.
- Ez a...Prokodil nem mérges harapású, ugye?
Kicsi, de attól még veszélyes lehet. Ha itt egyáltalán úgy működik minden, ahogy a tudomány mondja. Hasznos, hogy a társam vágja ezeket a lényeket. A tüskés messze van. Békésen legelészik, nem olyan izgága, mint a csepp lények, amik izgalomba hozták Topsfieldet.
A válasza alapján nem vagyok biztos abban, hogy figyel. A dübörgés egy nagy állatra utal. A legnagyobb dinó neve az egyetlen, amit tudok és remélem, hogy nem egy T-Rex tart felénk. Mindegy is, elrejtőzünk.
- Hallom. Ha kaja kell neki, talál nálunk nagyobb falatot. Ez növeli az esélyeinket.
Ettől még kitérünk előle és a lombok a Pterodaktilus-októl is megvédenek. Miért nem találnak ezeknek egyszerűbb neveket? A dübörgő hatalmas hangja miatt újra kell tervezni a stratégiát. Magasról jött, termetes testre utal. Hogy mi a célja vele, félelemkeltés vagy csak ideges, mert minden elfut előle, azt nem tudom. Nem egy csendes vadász, hanem egy zajos tank. Már látom is a fejét. Észrevett minket.
- Ne fagyj le! Szedd fel a könyvet és használd! Addig feltartom - szólok rá Topsfieldre, ahogy bénázik. Remélem, egy kis mocskos mocsárvíz nem teszi tönkre az ereklyét. Nem akarok itt ragadni!
A T-Rex kettőt léphetett és már a lábát is látom. Egyetlen dobásunk van. Kiszúrt minket, de ha van könnyebb préda, azt fogja választani. Az állati ösztön ezt diktálja. Az éhhalál ezen a helyen sem viccel. Márpedig elég nagy állat az ellenfelünk, sok táplálék kell neki. Érzem magamban, hogy az idegen dimenzió különös energiái és a minket idehúzó erő nyomot hagyott bennem. Kiszemelek két futó gyíkot a nagyobbak közül és két tenyeremet előre tartva tolócsapást mérek rájuk egy narancssárga színű lökettel. Arra számítottam, hogy oldalra lökődnek vagy felborulnak. Ehelyett a levegőbe emelkednek és megfordulnak maguk körül függőlegesen és vízszintesen is, majd hassal a vízbe placcsannak. A dimenzió energiája furán működik, de az eredmény nem rossz. Csak az újabb hullám, ami derékig felcsap rám.
A T-Rex pofája már oda is hajol, hogy ráharapjon az egyik vízbe pottyantra. Mellette a többi vagy fut tovább jobbra vagy megzavarodik és kisebb kört leírva irányt változtat. A repülőgyíkok távolabb néhány prokoldikra csapnak le.
A srácra nézek, hogy hogy áll. Ha kell, az edzőruhánál fogva rángatom el az ősgyík harapása elől, de csak könyvvel a kezében.

     

Én nem tudok ilyen latin neveket, ezért leegyszerűsítem, amit Topsfield mondott. Még a feszültséget is sikerült oldani, ez külön öröm. Össze fogja szedni magát most, hogy kiugrasztottam a pánikból.
- Végre egy jó hír.
Találtunk valamit, ami nem akar se megenni, se eltaposni. Egy másik dimenzió apró örömei. Az apró örömet a hajunkkal együtt csúnyán leüvölti a T-rex. Önmagában a hangrezgések is megmozdítják a belső szerveimet, a lábaimról nem is beszélve és utána jön a gondolat, hogy ez mekkora élőlényből jött ki. Ilyenkor nem bánom, hogy lakótelepi ház méretű Őrszem Robot elől is menekültem már. Értetlenül nézek a mágusra, hogy ez a rövid szó most azt jelenti, hogy fel se fogta, amit mondtam vagy érti és lenyűgöztem. Ne rohanjon ki a gyík elé, annyi elég kezdetnek, de jobb lenne, ha varázsolna. Nem mondom még egyszer, hanem keltek egy kis káoszt. Nem így akartam, de a dimenziók energiái zűrösek. A hatalmas hüllőt végigmérem, de csak azért, hogy megállapítsam, tényleg a szája a legveszedelmesebb fegyvere. A második legrosszabb egy taposás lehet, ami egyikünk egészségének sem tenne jót. A keze olyan csökevényes, hogy lassan elhiszem, a csirkék tényleg ebből fejlődtek ki. Az elé dobott dinók közül az egyikből falatozik. Topsfieldre nézek, hogy hol tart. Már lapozgat, ez jó. Készülök arra, hogy ha kell, újra lőjek. A másik dinó addig forgolódott, amíg eltűnt a T-Rex elől. A prokodilok simán lefutják, a ptero...repülő gyíkok szintén túl fürgék. Szárazföldi harcmodor illik hozzá, ahhoz pedig sajnos most mi passzolunk legjobban. Ha a társam nem halad, ki fogom lőni az óriásgyík szemét, forogjon, zuhanjon, ahova akar.
Újabb bőgés, ami átjárja és átrázza az egész testemet és nyilván a srácét is. Mellé húzódom, hogy itt ne maradjak, ha dimenziót ugrik és hogy közben meg tudjam védeni. Fullasztó a levegő, itt sokkal hamarabb kifáradnék, ha nem töltött volna fel egy kicsit az energia. Így átlagos szinten fáradok. Ez is valami. Mikor Topsfield rámarkol a karomra, sejtem a következő történést és...
Nagyot lehelek és fejemet átázott ruhámmal együtt megrázva körülnézek.
- Ez megint mi?
Nem az edzőterem és eléggé meglepődnék, ha lenne ilyen berendezésű hely a Szentélyben. Topsfield szemei úgy merednek, mintha szoborrá vált volna. Nem tudja, hova kerültünk. Megrázom a vállát és gyorsan körbenézek. Nincs közvetlen fenyegetés, agyalhatunk.
A lábamnál mozgást látok és arrébb is lépek. Egy prokodil! Hozzánk érhetett, mikor átléptünk az újabb kapun.
- Van még egy világutazónk.
Csak elfut tőlünk és össze-vissza cikázik. A sok villogás zavarhatta meg. Az őslények világában ilyet nemigen láthatott. A kapukon megakad a szemem, de inkább azt nézem, van-e véletlenül a falra erősítve bármi mozdítható. A prokodil a terem végébe húzódik és egyre idegesebb. A levegő lényegesen jobb volt eddig, de valami beúszik a légtérbe. Előbb megérezte, mint mi. A helyiség megmozdult. Nem hiszem, hogy vízen vagyunk. Ha tényleg az űrben, akkor a kapukkal is vigyázni kell. Odakint nem élnénk túl.
Az előbukkanó lény láttán hatalmasra nyílnak a szemeim. Fogalmam sincs, mi ez és milyen képességekkel bírhat. A szándékait se ismerem. A hangom megremeg, de a szemem villan.
- A prokodilhoz!
A kis gyík túlélési ösztöneiben megbízhatunk. A lehető legtávolabb húzódott a förtelemtől.
- Közben nyiss kaput, de most már a dojoba!
A nyálkás valami olyan hangokat ad ki, mint amikor valami az ebéd végén a csontról még leszopogatja a húst. Hátborzongató. Először egy jól megküldött jégkorong sebességével csúszik felénk, aztán ugrik is párat és foltot hagy maga után. Ne! A folt visszaugrik rá. A hátára. Beleolvad. Brrr. Ezzel nem akarok bajszot akasztani. Mikor már közel jár, hirtelen elhatározással lekapom magamról a felsőruházatot és ráhajítom. Visító hangot ad ki, megfordul, belegabalyodik és elkezdi körbefolyni. Remélem, közben Topsfield nem ájul el se a takonyfigurától, de a lőtt, vágott és égett sebek hegeitől, amik a testemet tarkítják.
Mellettünk az egyik fekete kapuban négy alak materializálódik. Ez valami teleportációféle, de ilyet még nem láttam. Mintha darabról darabra raknák össze őket.
- Fuj! Dzsindzsike, dobod el! Kérem! - szól a derekamig sem érő, teljesen kopasz, disznóorrú és irreálisan hosszú fülű lény, ami úgy van öltözve, mint egy hentes. - Milyen büdös dolgot szedtél fel megint? Még elkapsz itt valamit nekem!
Odarohan a lényhez, ami felcsúszik rá, a fején folyik, aztán vissza a karjaiba és hengerszerű formát öltve lemerevedik. A kopasz ringatni kezdi, mikor a magas lény, aminek a fején mintha keresztülszúrtak volna egy háromszöget, kiad magából egy olyan hangot, ami a békakuruttyolás és a fűrészsivítás szerelemgyereke. A tónus fátyolos, de olyan hatással van rám, hogy egy izmom sem tud mozdulni. Mi a franc ez?
- Idegen lények a fedélzeten. Én mondtam, hogy a hajó biztonsági rendszere felülvizsgálatra szorul - nyávogja a mellette álló, varkocsos nagymacskaember, majd nagyra tátja a pofáját és szőrét felborzolva, hátát meggörbítve, a fogai megvillantásával fújó hangot ad ki magából. A teremben gyorsan körbelebeg az a valami, ami úgy néz ki, mint egy agyat nyelt medúza, amit körbenőtt egy fa gyökere. Kivetít magából egy buborékszerű, fehér képződményt, amin először számomra ismeretlen jelek tűnnek fel, majd néhány szó:
~Föld. Erről a bolygóról sose hallottunk. A Birodalmat szolgáljátok?~
Csak kapkodom a fejemet. Nekik mi vagyunk az idegen lények. Fhhhh. Sose jártam az űrben és túl sok földönkívülivel se találkoztam. Tudtommal. Engedjenek el és akkor a srác mozdul, aztán itt se vagyunk. Attól tartok, nem lesz ilyen egyszerű.
- Véletlenül kerültünk ide. Csak el akarunk menni.
A prokodil közben fel-alá szaladgál és egyre jobban pánikol. Rá nem hat a sárga bőrű lény bénító hangja. A bőrszerkós macskafazon négykézlábra ereszkedik, a mellette álló mögé húzódva mellső mancsaira támaszkodik, farát fenn tartva a prokodilt figyeli, majd elrugaszkodik és ráveti magát. A gyík rémülten próbálna elmenekülni, de a macsek elkapja és...pofozni, piszkálni kezdi. Két marka között tartva megfordul vele, a hátán forog. Ezt nem hiszem el. Még a nyálkát babusgató lény is kiröhögi vékony hangján.
~A technikusunk három éve szolgál a hajón. Nézzétek el neki, hogy kicsit az agyára ment. Tehát kérdezem újra tisztelettel: a világos vagy a sötét oldalhoz tartoztok?~
A mágusra nézek, mert ez olyan, mintha egy filmbe csöppentünk volna és azokhoz ő sokkal jobban ért.

     

Ennek a fiatalnak nem kellett volna ilyenbe csöppennie. Totál kész van. Pszichiáter vagy elmét gyógyító mágia kell majd neki, mint nagyjából bárkinek, aki a békés életéből egy T-Rex elé esik. Ez nem embernek való.
De az újabb világ sem, bármennyire legyen is igazi. Rideg, ismeretlen és idegen. Szerencse, hogy az új útitársunk nem jelent ránk veszélyt. Nem érek rá arra gondolni, hogy az érintése vagy a lehellete talán mégsem egészséges az emberre nézve. A közvetlen fenyegetést kell elhárítani. Mert természetesen rögtön van itt valami, ami kíváncsi ránk, hogy rohadna meg...
A csápjaival tapogató lényt nem zavarja Topsfield kiabálása vagy nem mutatja. A srác igyekszik, elhiszem neki. Itt nincs mély víz, amibe beleejthetné a könyvet. Csak a lény meg ne egye az ereklyét, mert akkor itt éljük le az életünket! A mozgása és a szervei szinte érthetetlenek. Jeannek lehetne elképzelése genetikusként, de nála kisebb koponya nemigen fogja fel, mi is ez és hogyan működik. Nem csodálkozom a mágus sikolyán. A szemeim akkor kerekednek ki, mikor a lény visszhangozza. Jesszus! A ruhával tudom lefoglalni, de hogy ez mire lesz elég...
Szuper. Én letaglózva állok, Topsfield meg csuklóra vágja a varázskönyvet. Így nem megyünk sehova. Van benne ráció. Ha megakadályoznák az újabb kapu nyitásában és elkoboznák az ereklyét, sokkal rosszabb lenne, minthogy nem tudnak róla. Nem tudnak? Ebben sem vagyok biztos.
- Hagyjuk már! Lebénítottak - szólok rá a társamra.
Ezek szerint nem olyan látványos. Azt hihette, az ijedtségtől merevedtem le. Bosszankodom és agyalok. Ez maradt. Amíg a srác szövegel, ki kell találnom valamit. Időt kell nyernünk. Újabb szöveg jelenik meg a kivetítőn.
~Segítsetek megértenünk valamit! Ha egy oldalon állunk, miért hatoltatok be a hajóra engedély nélkül? Menekültök valaki elől?~
- Mi sem értjük, hogyan kerültünk ide. Nem ez volt a célállomás.
A lebegő agymedúza nem mond semmi mást. Azon gondolkodom, hogyan érthet minket és mi hogyan érthetjük a nyelvüket. Tolmácsprogramot használhatnak.
- Háziállat, mint Consuela parancsnoknak Dzsindzsi? - kérdi a varkocsos macskaember csodálkozva. - Klasszikus fedélzeti tekcisnuhvileset. Mizama molitelfbefon? Kelvedem a telchnogóliát, mstad meg a mobietlnefot.
Nagyon szorítom a szemöldökeimet és még grimaszolok is, hogy megértsem, miről van szó. Topsfieldnek szánta, de mi az istent makog? Berúgott hirtelen? Talán értem, de bizonytalanul nem tárgyalunk. A kopasz látja az értetlenségemet és szól a langalétának.
- Szotverf restrast!
A sárgaság megfogja a fején lévő egyik kiszögellést és frankón kihúz belőle egy áttetsző háromszöget, amivel megközelíti a lebegő lényt, majd ráilleszti a tárgyat. Mindketten búgni és világítani kezdenek. Sárga és vörös fények villódznak. Dzsindzsi újra kidugja a csápjait, amiket eddig magába húzott. Most már négy érzékelőt látok rajta és nagyon lelkesen dolgoznak. Utánozza a medúza búgását.
- Így már jól értitek? - kérdezi a sárga ugyanazon a kuruttyoló fűrészhangon, amit az előbb hallatott.
Bólintok egyet. Kitisztult. A lebegő lény fordul kettőt maga körül, majd megáll. A másik visszateszi a fejébe a háromszöget. Jesszus. A medúza az írást fordítja, ami a fehér buborékon megjelenik, emellett fut rajta egy beszédet tolmácsoló progijuk is, amihez a nyurga ért. Miután az újraindítást befejezte, meg se moccan. Nem egy ideges típus. A macsek egy pazar ugrással talpra áll. Ilyet a Kamar-Taj egy harcművésze se tud, abban biztos vagyok. A szemeimet elég tágra nyitom. Nem tudok mozdulni, így hamar vége lenne a csatának, de szerencsére el se kezdődik.
- Zekill - mutat a kopasz a medúzára - négyszáz éves nyelvi android, időnként összeakad a nyelve. Ilyenkor a külső egysége, Hayde elvégez rajta egy újraindítást. Ő már modernebb darab, tavaly jött le a gyártószalagról. Ami az előbb kudarcba fulladt, azt elmondom. Furmione-t a mobiltelefon érdekli nagyon. A fújását ne vegyétek magatokra. Sérti, hogy nem ismertek meg egy felint. Dzsindzsi, nem! - szól rá a lényre, ami minden csápját felém fordítva épp el akart volna rugaszkodni.
- Darti, mi? - vág közbe a varkocsos. - Mert minden űrutazásra kell egy kisállat. De csak egy, ezért nem engedték nekem, hogy elhozzam a feleségemet. Ti se hoztatok asszonyt és milyen jól tettétek!
- Ezzel mit akarsz mondani? - kérdezem gyanakvóan a sunyin vigyorgó macskát.
- Ne ijesztgesd a vendégeinket! - szól rá a malacképű. - Egy flerkent nem engedhettünk ide. Még fogja magát és az egész legénységet berántja egy zsebdimenzióba. Azok nagyon veszélyesek, ezért van kitiltva minden dimenzióugró az űrhajókról és a legtöbb bolygóról is. Akkor is, ha a feleséged.
A macska görbíti a hátát, majd a falnak támaszkodva nyújtózik és a karmaival karistolja a fémet. Kegyetlen hangot kelt. A kapitány újra felénk fordul.
- Már csak én vagyok adós a bemutatkozással. Consuela Grendel százados vagyok, egy gamorrean és egy humán gyermeke. Ti milyen névre hallgattok?
- Bishop vagyok.
Ha Topsfield is bemutatkozott, Consuela feláll, vállára téve Dzsindzsit, aki köpenyformát öltve ráilleszkedik gazdája testére. Csápjai a mellkasnál összekapcsolják a fura állagú "ruhát".
- Érdekes, hogy pont a wukikat említitek. Lehet, hogy nagyon meg fogtok lepődni. Vagy talán pont ezért jöttetek ide? Menjünk vacsorázni!
Csak nézem azt a disznóarcot és nem tudom eldönteni, hogy kaján vigyort látok rajta vagy valami egész mást. Ezeket a lényeket nem ismerem, a testbeszédük bármit jelenthet. Hayde összefordítja a két tenyerét és a levegőbe emelkedem, fekvő helyzetben.
- Szükséges ez?
~Csupán óvatosság. A testeden látható sebek szerint gyakran kerülsz veszélyes helyzetbe. Mi tudósok vagyunk, nem kedveljük a veszélyes figurákat. Megelőzzük a veszélyt.
Rejtélyesek. Lebegtetnek. Nagyokat emelkedik a mellkasom. Nincs ráhatásom és ez nagyon rossz érzés. Nem tudom megvédeni Topsfieldet, ha kell. Hirtelen mindannyian elkezdünk szertefoszlani. Megint ez a fura teleportáció. Ahol összerak a technológia, ott rámjön az okádhatnék, ami ebben a testhelyzetben még kellemetlenebb. Küzdök, nem engedem ki. Megpróbálok körülnézni. A hangokat előbb hallom meg. Valami banda játszik, a társam talán látja is őket.
- Mmm, sült ithorian borda - kiabál a technikus a levegőbe szimatolva és eltűnik a tömegben, ami...leírhatatlan lények tömkelege.
- A wookie hibridek kíváncsiak lesznek rátok - kacsint a köpenyes disznópofa.

     

Látom a srácon, hogy berezelt. Márpedig most neki kell tennie valamit. Én legfeljebb beszélni tudok és arra eddig nem voltak kíváncsiak az űrlények.
A Furmione nevű macskalény azonnal lecsap a telefonra és egy sarokba lekuporodva elkezdi felderíteni a menüpontokat. Arca rezzenéstelen, én pedig azon gondolkodom, jó ötlet volt-e ilyen bizalmas adatokat tároló eszközt átadni nekik.
- Miért fotóztad le ennyiszer az ikertestvéredet? - kérdezi nyávogós hangon, szűkre nyitott szemekkel.
A Hayde nevű droid, amit először sárga bőrű, háromszöggel átszúrt fejű lénynek véltem, viszonozza Topsfield meghajlását. A medúzától fura is lett volna egy ilyesmi mozdulat.
Furmione keze alatt közben pittyen valami. A csengőhangokat próbálgatja. A madárfüttyös nagyon tetszik neki, forgatja miatta a füleit, sőt az egész fejét.
- Á, zene? Azt hiszem, meg is találtam. Ez egy nagyon jó funkciókkal rendelkező és könnyen kezelhető eszköz. És még jól is néz ki! Mennyit kérsz érte, idegen lény?
- A neve Niel és nálunk a mobiltelefonnak személyes értéke van.
De ha áruba akarja bocsátani, én nem állok ellen. Csak annyi kell, hogy használja varázskönyvet és ha ehhez el kell adnia a telefont, legyen! Mikor hazaérünk, majd megkapja a magáét, hogy az edzőruhába is becsempészte a telefont. Balesetveszélyes. Pont, mint így álldogálni lebénítva. Leplezem, de nem vagyok túl nyugodt. A mágus vihorászása és a zsebdimenziók megítélése hallatán behunyom a szememet és veszek egy nagy levegőt. Elidétlenkedi, ez most a mi malmunkra hajtja a vizet. Nem hinnék el róla, hogy ilyenre képes.
Elindul valami nagyon gitározós zene és Furmione hatalmas szemekkel figyeli. Leteszi a telefont és a bőrszerkójában elkezd valami olyan mozgást végezni, ami tánc lehet. Nem tudom, elég fura és lassú. Túl sokszor húzza elő a karmait. A falon élesíti őket. A hang fülsértő, de a földönkívüli anyagnak meg se kottyan egy kis karistolás.
Topsfield megint törzsdöntéssel gyakorol. Ettől csak még idegenebbek leszünk. Mindenesetre el kell ismernem, hogy a bájcsevegést sokkal jobban csinálja, mint ahogy én tudnám. Én szeretek a lényegre térni és most arra nincs szükség.
~Az ő kultúrájukban ez egy fajta üdvözlés vagy elismerés~írja ki Zekyll a fehér buborékra a magyarázatot.
A kapitány viszonozza a meghajlást.
Dzsindzsi kiugrik a kapitány kezéből és a macska mellé csúszva elkezd felvenni valami hasonló alakot, hogy még a mozgást is utánozza. Jesszus. Ma este valami nagyon erőset fogok inni...
A tánc hamar abbamarad, Furmione előkap a zsebéből egy kütyüt és a telefonnal együtt babrál vele. Átmásolja a zenéket? Ez komoly? Dzsindzsi meg visszacsusszan a malacka hátára köpenynek. Fuh.
- Véletlenül kerültetek ide, de pont a wukikat keresitek? Ez egy szerencsés véletlen - mondja Consuela és közben meglebbenti hosszú füleit.
~Kérlek, magyarázd el, mit jelzel a kezeddel? Az adatbázis nem tartalmaz ilyen gesztust.~jön a következő írott üzenet a buborékra.
Zekyll, a medúza alakú fordítódroid egyre kommunikatívabb. Én is csak hülyéskedésnél láttam ezt a kézjelet, de valami köszönésféle, azt hiszem. Majd kifaggatom a srácot, hogy ez honnan származik.
- Értem. Jó testőrnek tűnik. Keveset beszél és nagyon sok mindent túlélt, azaz kiváló harcos lehet. Mennyibe kerül nálatok egy ilyen? A rabszolgapiacokon még találni pár hasonlót, de már nagyon sokan védelmi droidot használnak. Az olcsóbb.
Bosszant, hogy terméknek tartanak itt, de nem leplezem le a "gazdámat". Pyro mellett is alakítottam testőrt, amikor Ausztráliában a kígyószektát intéztük el.
A kapitány vigyora most már egyértelműen gúnyos nekem. Remélem, nem mi leszünk a fogás a vacsorán! Egyelőre nem tudnék mit tenni. Hayde nem energiát használ a fogvatartásomra, ezért a képességem hatástalan. Az abszurd dimenzió erejéből van bennem valamennyi, de az kiszámíthatatlan. Ha kell, használni fogom, de egyelőre inkább mérlegelek és latolgatom az esélyeinket. Ha innen kijutunk, könnyebben eltűnhetünk.
A hányingeremet Topsfield vihogása mulasztja el. Az elméje kezdi megadni magát? Na, azt nem hagyhatom!
- Milyen technológiával teleportáltok?
~Dezintegráció integráció generátor. Régi, de megbízható típus. A legtöbb élőlényre nincs káros mellékhatása. Hayde adatai szerint a ti fajtátokban sem tett kárt az előbbi teleportáció~kapjuk az alapos választ írásban, mielőtt Zekyll rákapcsolódik külső egysége hátára.
Ocsmányabban néz ki, mint eddig. Két méter magas, sárga, bizarr fejű lény bazi nagy, csápos púppal. Meg sem mondanám, hogy droidok, annyira életszerűek.
- Ez egy dögös táncmozdulat, Niel! Lefogadom, hogy a nők buknak rá! Engem már megvettél! - kacsint rá Consuela.
Ja, hogy a malacképű kapitány nőnemű! Nagyon erősen koncentrálok, hogy ne veszítsem el a fonalat. Itt semmi és senki nem az, aminek látszik? Rendkívül nehezen igazodom el rajtuk.
A köpenyes Consuela int a droidnak, hogy leereszthet engem. Legszívesebben kiütném a nyurga figurát, de inkább várok. Csak ne legyen túl késő... Megmozgatom kezemet, lábamat, csípőmet, mintha megint a bemelegítő gyakorlatokat végezném.
Szemügyre veszem a helyet. Elsősorban az agresszívnek tűnő vendégeket és az őröket keresem. Túl sokszínű a tömeg, hogy gyorsan felmérjem az erőviszonyokat. Sokáig kell nézelődnöm, mire a legkülső sátoroknál meglátom a fegyvereseket. Emberszerű, de homlokukról égnek meredő szarvval rendelkező, festett arcú lények hatalmas pengékkel. Tőlük távolabb, megemelt őrposztokon négykarú, állig felfegyverzett, irreálisan hosszú és csúcsos fejű figurák. Ezekből összesen hármat látok, míg a szamurájszerűekből vagy hatot. Egy fesztivál a sivatag közepén. Nem nagyon lehet elmenekülni, mert a sárgás terepen nagyon hamar kiszúrnak. A barlangok messze vannak, a lebegő építmények szintén. Járműveket nem látok. Ide mindenki teleportál?
A minket körülvevő lények nagy részéről nem mondanám elsőre, hogy veszélyes lenne ránk. Ezt nem vehetem biztosra, észnél kell lenni. Szörnyen zavar ez a teljesen ismeretlen és irányíthatatlan közeg. A macsek Furmione közben eltűnt. Ha Niel nem adta el neki a mobiltelefont, akkor visszapasszolta neki, mielőtt rárepült volna az ithorian bordára. Topsfieldre nézek, mikor megkapaszkodik. Öcsém sose volt, de fiatalabbakat már nem egyszer védtem meg.
- Nyugi. Megoldjuk.
A másik oldalán Consuela sétál, a mágushoz nagyon közel húzódva, fura vigyorral. Mellettem a droid Hayde jön és engem tart szenzorral. A kis dinó Topsfield karjaiban rémülten néz mindenfelé, de a takarás valahogy mintha megnyugtatná. Csak hasson ő is így a srácra! Szólnék neki, hogy keressünk egy helyet, ahol használhatja a varázskönyvet, de ebben a hangzavarban ordítanom kéne, hogy hallja. Nem buktatom le.
A nagyszínpadon játszó banda egész kellemes, leszámítva a jeti kinézetüket. A sziromdobáló csajok jó látványt nyújtanak. Nagyon aprók, fene tudja, mifélék. Eksztázis jut eszembe, akinek a bőre egy kicsit más színű, de a legdögösebb nő, akit láttam, mióta ezen...nem ezen, hanem a saját világomban élek.
A kapitány intése miatt lesöpröm magamról a rám esett szirmokat. Ez az egész helyzet felér egy drogos trippel. Nem tetézem a problémát azzal, hogy még el is dobom az agyam valami szerrel, aminek a hatásáról fogalmam sincs.
- Ha szoktál élni ilyesmivel, most ne tedd! Szükség van a józan eszünkre.
Amíg meg tudjuk őrizni.
A portékákat én is megnézem, de inkább a környezetünket figyelem. Kizsebelni nem tudnak, mert nincs nálam semmi érték, de orvul megtámadhatnak. Akkor közbelépek. Közben egy darab szirmot elteszek. Valamire még jó lehet. Ha jól láttam, Niel is így járt el, bár nem biztos.
Halkan szólok a társamhoz:
- Egy filmben érzed magad? Totál idegen a közeg. Keresnünk kell egy alkalm...
- Consuela kapitány! - csendül fel egy ráspolyos, őrülten mély hang.
Szinte leírhatatlan a teremtmény, ami ráköszönt a köpenyes nőre. A feje olyasmi, mint egy vízilóé, de szőrösebb és leér a lábfejéig. Hatalmas szájával akkora vigyort tud megereszteni, amekkorát még nem láttam és villogtatja a fehér, de tompa fogait. Barna köpenyt visel és a hunyorgós szemeivel minket vizsgál.
- Tiszteletem, Versenymester! - szól Consuela és a hátán üdvözlően meglibben a köpennyé vált Dzsindzsi is.
- A vendégeinek van kedve benevezni egy igazi bolygóközi versenyre? Ide az univerzum széléről, közepéről, minden részéből érkeznek vendégek és ennél jobb lehetőség nem akad, hogy megmutathassák, mire képesek! Jó bunyó a bajnokunk ellen vagy egy eopie-hajtóverseny, hmm?
A lény teveszerű, de teljesen szőrtelen, fekete térdű, ormányos állatokra mutat, amiket kötélen tartanak egy kicsivel arrébb lévő karámban.
- A főnyeremény egy igazi családi droid vagy amit választotok hasonló értékben. Ha esetleg valamilyen szerencsétlen és sajnálatos véletlen folytán mégiscsak úgy alakulna, hogy veszíteni találtok...
- Akkor a génlaborom vár titeket, barátaim - veszi át a szót Consuela. - Wukihibrideket készítünk és folyamatosan keressük a fajkeresztezés optimális módját. A zenekar az én kezeim alól kikerült lényekből áll. Lenyűgözőek, nem? Nem kell ám megijedni! Egy kísérleti alanyt sem szedünk darabokra. Csak szaporítjuk őket már elkészült hibridekkel. De ti úgyis győztök, mit számít, mi lesz a vesztesekkel? Igaz, Versenymester?
Topsfieldre nézek. A verseny jó lehetőség, hogy kicsit egyedül maradjunk és egy varázslattal hipp-hopp eltűnjünk. Úgy illik, hogy ne a testőr, hanem a gazda mondja rá az áment a felhívásra. Szinte biztos, hogy a verseny visszaélések táptalaja, de ez nem számít. Nem versenyezni akarok, hanem eltűnni.
Ha Niel azt mondja, hogy vágjunk bele, akkor a Versenymester két megtermett szolgája vezet el minket. Két külön irányba! Basszus! Erről nem volt szó! Nekem jut a bunyó, hát persze. Így viszont muszáj lesz apait-anyait beleadnom. Hátborzongató, milyen alkuval csalják be a versenyzőket a kelepcébe. Nielnek küldök egy kacsintást.
- Ügyes legyél, főnök!
Egy sose látott elefánttevén célba érni a többieknél gyorsabban? Valami varázstrükkel talán megcsinálja. Nekem aztán mindegy. Ha el akarják vinni kísérleti patkánynak, akkor akcióba lépek és nem leszek ilyen békés, mint eddig. Már látom is a ringet. Kerek, dróthálóval körülvett, színes boákkal körbefuttatott tetejű építmény. Benne egy zöld bőrű, a kapitányhoz kicsit hasonlóan disznópofa, de jóval zömökebb lény. Bárddal, páncéllal.
- Édesapám, csak óvatosan! - kiált oda neki Consuela.
Bunda. A kapitány apja ellen kell versenyeznem. Fegyvertelenül. Az apja ellen mindenki csak veszít, ha a lánya ilyen üzletet kötött a Versenymesterrel. Találkoztam már hasonló méretűvel, de nem ketrecharcban. Figyelem a ring mellett állókat, hátha kiszúrom, kitől kell tartani.
Távolról látom, hogy a hutt mellett elég rosszarcú lények gyülekeznek és gyűjtik be a pénzeket a vendégektől. A kiabálásokból azt szűröm le, hogy fogadásokat kötnek a versenyzőkre.
A zenekar harsány éljenzést kap és lemegy a színpadról. A hangszórókból ismerős hangzású dal szólal meg. Látom a DJ-pultnál Furmione-t kezében a kütyüjével. Lelopta Topsfield zenéit és most azokkal csinál fesztivált. Te jó isten, mi megy itt? Aggódva nézek a srácra, akit közben a Versenymester biztat:
- Ha a hajtás nem szimpatikus, választhat más ágat is! Kártyajáték, kockázás, a legjobb hutt diéta összeállítása... Utóbbi csak vicc volt. Mondhat bármit!

     

A kérdés tényleg ritka ostoba. De hát ez egy másik univerzum, másik dimenzió. Még az se biztos, hogy létezik, ez a gondolat viszont most nem segít.
A kapitány és a macska arcára olyan kifejezés ül ki, mintha egyszerre látnának Topsfield-ben tömeggyilkost és zseniális feltalálót. Ezt azzal érte el, hogy elmondta, mi látható a képeken. Furák a lények...
A droidok nem ilyen érzelmesek, de ők is szokatlan dolgokat produkálnak. Aztán Furmione ajánlatát a mágus elutasítja. Ez megnyugtat. Nem ad fel mindent csak azért, hogy elmehessünk innen. Őt mintha érdekelné ez a varázsvilág. Nem kell meglepődnöm ezen. A saját terméke, ő hozta létre. Persze, hogy meg akarja ismerni. Tehetné veszélytelen módon. Majd beszámolok Wongnak. Tuti engem fog leszidni, hogy miért hagytam varázsolni edzés közben. Mint a seregben. Ha kaptam egy parancsot, de eszembe jutott hatékonyabb, akkor aszerint jártam el. Utólag egyszerre kaptam feddést és dícséretet, mert általában beváltak a módszereim.
- Heh. Így? - kérdezi a kapitány és suta mozdulattal próbálja utánozni a megfejtett kézjelet.
Furmione és Dzsindzsi tánca után ez már lassan olyan, mint egy elmegyógyintézetbe kerültünk volna. A végén kiderül, hogy tényleg ott vagyunk...
- Főnök, nem kell túlozni - szólok be marcona hangon, ahogy egy különleges értékű testőrhöz egyáltalán nem illik.
Eddig is megtettem. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy hisznek nekünk. Vacsorázni visznek, de ez gyanús. Az a vonzalom, amit a (mint kiderült) nőstény kapitány mutat Topsfield iránt, lehet egy magyarázat. Nem biztos, hogy jó ötlet belemenni a flörtbe. Egy disznónyelv okozta smárolás elég beteg élmény lehet és arra nincs szüksége a tanítványomnak.
- Most csinálod a fényképeket? - kérdezi Furmione és be is pózol.
Consuela úgyszintén, még a csípőjét is kitolja, szinte topmodell beállást mutat és meglebbenti magán a köpennyé változott Dzsindzsit. Fhhh. A Zekyllből és Hayde-ből álló droidpáros nem változtat testtartást. A fényképeken a háttérben még pont látni néhány fesztiválozót is, a rovarszerűek közül. Ha ezek a fotók megmarad, miután hazajutunk, kérni fogok belőle egy példányt.
- Hayde élő felvételt készít, úgyhogy ti is meglesztek nekem. Minimum hologramban.
Nagyot sóhajtok. Minden vágyam volt, hogy a malacképű minket nézegessen unalmas óráiban. Még nem tudja, hogy magára hagyjuk majd.
Ez a buli annyira, de annyira más, mint amiken megfordultam bármilyen céllal. Még az illatok is. Gépies, undorító és néha kellemes is. Mindenesetre nem szívesen jönnék ide kimenteni vagy elfogni valakit. Túl sok az ismeretlen elem. Még a zenekar is vészjósló. A mozgásuk majmokat idézően görbe és lomha, de a színpadon látottakból tudom, hogy sokkal többre képesek. A közönség majdnem szétszedi őket.
Egy bólintással veszem tudomásul, hogy Topsfieldnek azért nem ment agyára az utazás. Figyel az éberségre.
A Versenymester kissé meglepődik a mozdulaton és a szavakon, majd elneveti magát. Betegebb röhögést rég hallottam.
- Különös beszédű barátom! Lefogadom, hogy te hozod el az érmet!
Amilyen brutális kinézete van, olyan jól olvas másokból. Érdekes figura.
Consuela kissé viszolyogva veszi át a gyíkot, ami nyugtalan marad, mégsem szökik. Biztos fél a sok különböző lénytől. A köpenyből csápok nyúlnak előre és szaglászó mozdulatokat téve közelítenek a prokodil felé.
- Dzsindzsi, nem! Még mindig nem! Ez itt a drága Niel kiskedvence. Ne legyél féltékeny! Nem visszük haza. A gazdáját...
Szúrósan nézek a kapitányra, mire az zavartan vihogni kezd és megrántja a vállát. Ez bezsongott!
- Nekem a lényeg, hogy a főnöknek ne essen baja. Ha maradnia kell, én is maradok.
A Versenymester hátbavág háromujjú, hatalmas körmű kezével.
- Remekül fogunk szórakozni! - jelenti ki rejtélyesen.
Hogy ezt a közönségre, a versenytársakra vagy a rajtunk kísérletezni akaró genetikusra érti, azon el lehet gondolkodni. Aggódom és tervezek. Vannak ötleteim az ellenféljelöltek ellen, de azt is ki kell találni, mi lesz, ha a mágus tevéje lemarad.
Kacsintok neki, hogy hálás vagyok, amiért kiáll értem. Sajnos a szava nem ér sokat. Ez kőkemény üzlet, bukmékerekkel, korrupt tudóssal és szervezővel. Még hallom, hogy Topsfield nem választ más fegyvernemet, marad a hajtásnál.
Most ugrik össze a gyomrom, mert a srác magára maradt. Egyedül egy ismeretlen világban. Meg kell nyernem a harcot, hogy tudjak neki segíteni. Úgy löknek be a ringbe, hogy majdnem eltaknyolok. Nincs semmi cécó, csak a Versenymester előkap egy pepita kockás zászlót és olyan mozdulatot tesz vele, mint az autóversenyeken szokás. A nagydarab ellenfél rámrohan haragos fújtatást hallatva.
Helyezkedek és az utolsó pillanatban el tudok ugrani a bárdcsapás elől. Jó nagy rést vágott vele a padlózatba. Nem fárasztom ki, mert az időigényes. A legsérülékenyebb pontját kell megtalálni. Most oldalra csap, fejmagasságban. Lehajolok és a pocakjába öklözök. Nagy a hasa, de kemény. Visszakézből kapok egyet és hanyatt repülök tőle. Uhh, volt benne erő. Kissé szédülök, de gyorsan talpraállok. A bárdot a feje fölé tartva közeledik. Most lassan, kivárva. A közönség tombol. Én is várok. Mikor lesújt, elfordulok előle és tenyereimre támaszkodva söprő mozdulattal hátulról kirúgom a lábait. Most indulnak be a ketrec mellett állók, hujjonganak vagy fütyülnek. Valami megszúrja a nyakamat. Egy tű, valószínűleg köpőcsőből. Tudtam én, hogy "segítenek" veszíteni.
Gyorsan cselekszem, hátha leelőzhető a méreg elterjedése a testemben. A gamorrean még nem tápászkodott fel. Nem valami fürge. Az állát piszkálja, biztos beütötte. Ezt használom ki és a hátára ugrom. A szédülés miatt rosszul érkezem, majdnem lecsúszok, de végül sikerül rajta maradnom. Ha nincs fair play, én se fogom vissza magam. A zsebemből előkapom a hallucinogén szirmot és hátulról két ujjal mélyen belenyomom a ronda pofájú harcos orrlyukaiba. Hátrafejel, ami elég is ahhoz, hogy leessek róla. A tápászkodás már nem megy neki, hasra pottyan, aztán onnan ülő pózba mászik. A lábait nem maga alá, hanem maga mellé hajtja. Mint a gyerekek. A bárd ott hever előttem, ő meg csak ül a padlón és néz maga elé. Lassan felemeli a kezét. Érthetetlen szavakat mond és úgy csinál, mintha egy tálat fogna, merítene és a kanalat előrenyújtaná.
- Consuela...
Csámcsogó hangot ad ki és megint merít. Mintha a gyerekét etetné. Á, a kis Consuela-t látja maga előtt. Fejben visszautazott az időben.
Ez durva cucc lehet. Amit én kaptam, az se piskóta. Egyszerre érzek izzadást, fagyoskodást és merevséget. Tudok mozogni, de belassultam. A hangokat halkabbnak hallom, de a közönség így is tisztán kivehető. Nagyon idegesek.
Megfogom a bárdot és elhajítom a ring másik végébe. Felhördülnek, rázzák a drótot, engem fenyegetnek. A gamorrean tudomást sem vesz erről, csak imitálja egy gyermek etetését. Szinte látom a kanalat a kezében és a kis Consuela-t, ahogy az apja arcába okádja az ételt. Merthogy a harcos törülgetni kezdi magát. A jelenetbe a Versenymester megafonnal felerősített hangja szól bele:
- Ilyen hónapok óta nem volt! Döntetlen, az istenekre, döntetlen! Ezt meg kell ünnepelni! Még több ilyen zenét, mint amire az eopieverseny ment!
A DJ pultnál egy droid vizsgálódik. Gondolom, keresi az alkalomhoz illő zenéket. Furmione a távolban a zenére lassúzik és csókolózik egy oroszlánfejű, elegánsan öltözött lénnyel. Hú, de hiányzik neki a felesége...
Teljesen kimerült vagyok, hanyatt fekszem és úgy figyelem a gamorreant. Ha kijózanodik, dühös lesz. Olyan típusnak nézem, aki ritkán nyugodt. Segítők jönnek, két kopasz fejű, hatalmas szemű zöld lény cipel ki engem a ringből. Olyanok, mint az újságokban az ufós cikkek fotói. Nem tudom, hogy suttognak vagy csak ezt is halkabban hallom. Egy szót sem értek, de a fejükkel a hutt felé intenek. Tajtékzik és elvetemült kinézetű alakoknak osztogat parancsokat. Azt sejtem, hogy sokat veszített. Aki bármelyikünk győzelmére tett, az nagyot bukott. Döntetlenre itt ritkán fogadnak, az az érzésem.
Topsfieldet keresem a szemeimmel, de csak Consuela kerül elő. A tolmácsdroidja miatt az ő szavait értem.
- A hajtóversenyen ki nyert? - ordítom, mert a saját hangomat se hallom rendesen.
- Niel. Ő lehetne a következő bajnok, de... Bishop, köszönöm, hogy megkímélted az apámat. Viszont távoznotok kell. A hutt áll a versenyek mögött és a döntetlen nála halálos ítéletet jelent. Én se szállok szembe vele. Lépjetek le mielőbb! Sajnálom, jó lett volna látni, hogy a különleges génjeitekből milyen vukik születnek.
Jaj, de szívhez szóló!
Az ufók segítenek felállni. Meg tudok maradni a lábamon, de nagyon rámfér a pihenés.
A prokodil kiugrik a kapitány kezéből és Topsfieldre rohan fel. A köpeny is követné, de Consuela elkapja és megrázza. Most már újra Dzsindzsit látjuk, ahogy sunyin elvonulnak. Közelednek felénk a rosszarcúak.
- Megvan a nyereményed? Akkor húzzunk, mert a helyi maffia kiszemelt magának az elbukott fogadások miatt - intek a fazonokra.
Jó lenne az emlegetett vacsora. Tudnék enni.

     

Consuela kíváncsian nézi, Topsfield mit művel azokon a malackezeken. Csók nincs, de sokatmondó kacsintás igen. Nekem még mindig nem fér a fejembe, hogy ezeknek itt a mai napban az a legfurább, hogy a Földön szelfiket készítenek az emberek. Nekünk meg a gél halmazállapotú kiskedvenc, a kettéváló és összenövő négyszáz éves tolmács és fordító droid, egy vehemens macskaember és az űhajójuk is elég lenne, de jön még egy bolygóközi fesztivál is. Kicsit egzotikusabb, mint a szelfi ténye.
A versenyeken túlesve jobban megnézem Topsfieldet. Elég koszos a nadrágja. Az eopie levethette magáról vagy csak túl durván fékezett. A lényeg, hogy a társamat nem vitték el a laborba. A zene most jólesik, pedig nem szokott rám így hatni. Elég, ha valami megy, szinte mindegy is, hogy mi. Talán a szer hatása, hogy most ez érzékenyebben érint.
- Bátor fiatalember vagy, hogy még most is fényképezel ahelyett, hogy menekülnél! Igaz is, a huttok elől nem érdemes. Mindenhova elér a kezük. De azért remélem, hogy látlak még!
Consuela a bűbájos elköszönés után rám is vet egy pillantást. A prokodilra szebben nézett. Nem érdekel, csak menjünk már. A mágusnak nagyon bejött a hely, de az esze nem ment el. És még reklámozza a zenekarát is. Logikus. Lenyúlták a számokat, erre buliznak a földönkívüliek.
A disznópofa arcszíne még vörösebbre vált a puszi után. Épp ideje távozni. A beszélő hurkák standját már alig fogom fel. Sok volt mára. Azt hiszem, az agyi képességeket is korlátozza, amit belém lőttek. Máskülönben fókuszáltabb lennék.
- Az szuper - mondom enerváltan, mert hirtelen fogalmam sincs, mi ez a kód, amiről magyaráz és nem is nagyon érdekel. - Állok a lábamon. A harmadik tevékenységre koncentrálj!
Osztom a parancsokat, ez jót tesz. Szorítok, hogy ne egy még lehetetlenebb helyre kerüljünk! A tatamin landolva két mágustanonc ugrik el előlünk. Rajtuk kívül még ketten vannak és épp rúgásokat gyakoroltak elég magas lábemeléssel.
- Ti...hogy kerültök ide? - kérdezi az egyik. - A szertáros titeket keres, mióta mondtuk, hogy üres a terem.
A válaszadást a társamra bízom. Elmosolyodom. A szertárosnak érthető módon az a legfontosabb, hogy mi lett az edzőruhákkal. A felsőért fizetnem kell majd. Ott hagytam az űrhajón, Dzsindzsi hadd játsszon vele. A nadrág meg még a dinók között szétázott a prehisztorikus mocsárvíztől, ahogy a társam teljes ruhája is, ráadásul az még eopie-bűzt is kapott. Meg...egy kis disznószagot. Mindketten elég büdösek vagyunk, nem lehet letagadni.
- Megyek én. Keressünk egy gyógyítót! Mindkettőnknek kell egy vizsgálat, mert a levegő, a víz, meg az érintkezések bármilyen hatással lehettek a szervezetünkre. Engem mérkőzés közben köpőcsőből nyakon lőttek valamivel. Az felel az állapotomért. Megoldották volna, hogy semmiképp se nyerjek, csak nem számoltak azzal, hogy Consuela apjának orrába dugok egy pszichoaktív virágot.
Az a monstrum amúgy elég lassú volt.
A cucc letompított, lelassított. Mindent halkabban hallok és nagyobb erőfeszítés kell, hogy rászánjam magam a folytatásra. Nem dobhatom magam hanyatt itt. Megzavartuk az edzést, de tönkretenni nem fogom.
- Ahol jártunk, amit láttunk, az mind valósnak, létezőnek számít? - teszem fel a kicsit hülyén hangzó kérdést, mert a droid és a prokodil is itt van.
De ez a világ látott már kifordított valóságokat is.
- Összességében szép munka volt, hogy te is életben maradtál és hogy sok kérdést megoldottál. Mondom a tanulságot is: edzésre nem hozol többet telefont! Veszélyes lehet rád is, rám is.
Ez megint idétlenül hangzik. Megmenekültünk egy T-Rex támadásától, egy bénító droidtól, egy óriási harcostól, őrült genetikustól, űrmaffiától és a ruhába rejtett mobiltelefonban látom a veszélyt. Elkezdek röhögni. Ezt is a szer okozhatja. Rázom a fejemet és intek, hogy Topsfield ne törődjön vele.
- Az állatkádnak egy jó biológus kell majd, aki megmondja, mit ehet, hol tarthatod.
Dimenzióutazó ősgyík. Nem semmi. A droidot meg átnézetném... Parker és Romy számára akár még a Bástya megfejtésében is nagy segítséget jelenthet!
- Mi a terved a robottal? - kérdezem Topsfieldet, ahogy tőlem szokatlan lassúsággal evickélek a folyosókon.

     

Nem szoktam másokra támaszkodni, ha fel kell állni, de előfordult már olyan helyzet, hogy rá voltam kényszerülve. Most egyszerűen csak könnyebb így és a bajtársiasság jele, hogy elfogadom Topsfield segítő kezét.
A mágusok nem lettek sokkal okosabbak a válaszoktól. Azt hiszem, lesz egy körünk Wongnál és Strange-nél is. Nekem csak az első edzésről kell beszámolnom, de sokkal többről fogok. Nem bánom. Tanulságos, izgalmas tapasztalás volt és később még viccesnek is fogom találni.
- Igen, szükségét láttam ennek a trükknek. Jó nagy állat volt páncélban, fegyverrel, én meg egy szál edzőnadrágban álltam ki ellene. Annak a fejreállt dimenziónak az energiájából még van bennem, de még nem ismertem ki, hogyan működik, ezért nem akartam alkalmazni. Emlékszel, mit csinált a dinókkal.
Olyan mozdulatot az életben nem tettek még és nem is fognak.
- A kapitány megköszönte, hogy nem bántottam az apját. A gamorrean átment gyerekkel gügyörésző apukába, tényleg nem esett baja. Amit én kaptam, az tompít nagyjából mindent. Egyensúlyérzéket, hallást, erőnlétet.
Még az önfegyelmet is és ez zavar legjobban.
A szirom.
- A helyedben én nem tennék próbát egy másik világról hozott, hallucinogén virággal. Nem ismerjük a mellékhatásait, sem azt, hogy a földi szervezetre hogyan hat. Ha egy akkora lényt, mint Consuela apja, pillanatok alatt visszazárt évtizedekkel korábbi emlékekbe, amiket nagyon valóságosnak élt meg, ránk még erősebben hathat.
Nem fogom kibányászni a zsebéből. Zenészgyerek, akkor szerez durva cuccokat, amikor akar. Egy szirommal több vagy kevesebb.
- Edzésen csak tiszta fejjel jelenhetsz meg, különben nincs gyakorlás.
Ezt azért kikötöm.
Az éneklő hurka említésére becsukott szemmel kuncogok egyet. Az a stand már alig van meg, ráadásul olyan meseszerű.
- Ez elgondolkodtató.
Valós helyeken jártunk, nem csak a mágusképzelet szüleményeiben. Felmerül bennem a kérdés, hogy mi lesz, ha onnan is megtalálják az utat ide? Beszélnem kell majd erről a vezető varázslókkal.
- A többit legközelebb elmondom.
Voltak helyes döntések és helytelenek. Taktikákról és stratégiákról is kell beszélni, nem csak mozdulatokat gyakorolni. Ki fogom fejteni, de a telefon megemlítése tűnt a legfontosabbnak. Most meg a legviccesebbnek.
Nagyon furcsán mutatunk itt egy dinoszaurusszal és egy droiddal.
- Meg tudjuk beszélni Wonggal, hogy itt lesz a szerkezet. Van ötletem robotszakértőre. Később visszatérünk rá.
Parkernél amúgy is be kell jelentkeznem megkérdezni, mire jutott az Őrszem Robottal és az időgéppel. Romy jutott még eszembe, de ha pórul jár és a droid más galaxisban készült rendszere beszippantja, nem lesz könnyű kihozni. Lehet, hogy várni kell ezzel.
A gyógyítók elő is készítenek néhány klasszikus orvosi mérőeszközt, amivel megvizsgálnak. Topsfieldet átkísérik másik terembe. Intek neki, mielőtt eltűnik az ajtó mögött. Kifújom magam. Életveszélyes és egyben hihetetlenül izgalmas esemény volt ez. A gondolkozást kitágító, ismeretterjesztő kirándulás. Még több veszély leselkedhet ránk. Mintha eddig nem lett volna elég. Ezzel később foglalkozom. Most válaszolok a kérdésekre és részt veszek a vizsgálatokon, hogy aztán végre lepihenhessek. Rám fér.

// Én is nagyon köszönö, szuper volt! //