Surprise drummer

Remélem nem olyan kínos a helyzet, mint amilyennek érzem, hogy a fontoskodásommal majdnem kikergettem, próbálok meghúzódni a háttérben és elgondolkodni mi a fenét kompenzálok ezzel. Mindegy, nem fog megváltozni, ha valamire ráfüggök, muszáj beletennem mind a száz százalékot, a zenekar is ilyen aspektus, főleg, hogy Liam távozásával minden a nyakamba szakadt.
Éppen a padlót tanulmányozom, az apró hibák karcos fonalát, amikor majdnem összerezzenek, mert megszólít Gwen.
Gyorsan hajamba túrok és zavart mosollyal nézek rá, mintha nem lennének gondolataim. Néha úgy érzem nem ártana lobotómiával lecsapoltatni, legalább a felét ennek a káosznak.
-Aha, bocs. De nem bántottál meg, csak igyekszem visszavenni. Még szoknom kell a helyzetet, avagy most már felelősnek érzem magam a bandáért.
Eddig is túltoltam néhány aggodalmat, de mintha engem nyomna az is, hogy a bátyám lelépett, nekem kellett megmondani, a többiek szemébe nézni, miután kb. verbálisan meggyilkolt a háromszázhatvan fokos személyiségfordulásával.
-Én is örülök és biztosan. Akkor várunk legközelebb!
Teszem hozzá gyorsan, megvárom, amíg elmegy és csak aztán mozdulok meg, Lang kiröhög, én meg úgy teszek, mintha képes lennék vele szakadni saját bénaságomon.
Kopasz hatalmas markát érzem meg a vállamon, megkér, hogy menjek fel az irodába, mert át kell vennem Liam helyett néhány dokumentumot. Csodálatos!

//Nagyon köszi a játékot! :*//